A népdalkörösök ma ismét egy megmérettetésen vettek részt, ami egyáltalán nem volt egyszerű. A lány és fiú csoport együtt lépett fel (a moldvai- és katonadalokat komponáltuk egy csokorba).Néhány problémát azért hipp-hopp le kellett gyűrniük a fellépőknek. A kitalált produkciót többszörösen is módosítanunk kellett a fellépés előtt fél órával -ekkor tudott csak az új felállásban a csapat összepróbálni (ok az érettségi hete). Vannak, akik lebetegedtek, lerúgták a lábát, külföldre utazott – szóval nem volt egyszerű. De a dalos pacsirták úrrá lettek a helyzeten, Peti is kezdeti ijedelmét leküzdve – a sok lány között – azért csak megtalálta a hangját, és önmagát
És hát felavatták a lányok a szép új ruhákat, amiket az NKA pályázaton nyert összegből tervezte és kivitelezte Tallódi Mirella Edit . Sokan, ismeretlenül is gratuláltak, hogy üde színfolt volt a csapatunk a kórusok között, és a ruhákat is kiemelték, hogy milyen szépen mutatnak benne a lányok.
Ja a lényeget felejtettem el: ARANY minősítést kapott a Figemadár csoport!
Köszönet mindenkinek, aki fellépett, (Bartha Anikó, Bálint Eszter, Bereznai Boglárka, Cser Péter, Fodor Fanni, Juhász Eszter, Kovács Orsolya, Lipcsei Hajnalka (+ citerán is kísért!), Papp Laura) de azoknak is, akik most sajna nem tudtak jelen lenni, hisz végig dolgoztak, próbáltak, ők is részesei a munkának ( Katona Fanni, Laczai Natália, Sivadó András, Tomasovszki Márton) !
- Iskolánkról
- Közösség
- Oktatás
- Kollégium
- A Széchenyi úti kollégiumba történő beköltözés rendjéről 2022
- Megjelent az Arany János tehetséggondozó Program pályázata.
- Kollégiumi felvételi kérelem
- A kollégium működése digitális oktatási rend idején
- Általános információk
- Pedagógiai Program
- A kollégiumok házirendje
- Nevelőtanárok
- Érdeklődési körök
- Művészeti foglalkozások
- Fotóalbum
- Nyolcadikosoknak
- Beiratkozás 2023
- Második idegen nyelv választása 2023-2024-re!
- Nyolcadikos felvételi eredmények 2023
- Haladó angol szóbeli felvételi
- KÖZPONTI FELVÉTELI
- A 2023-as központi írásbeli felvételi eredményei
- Betekintés a felvételi feladatlapokba 2023
- Központi írásbeli felvételi 2023
- A 2023-as központi írásbeli felvételi terembeosztása
- Jelentkezési lap 8.-os felvételihez
- Tájékoztató a központi írásbeli vizsgákról
- Különleges bánásmódot igénylő tanulók a felvételi eljárásban
- AJTP-FELVÉTELI
- FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2023-2024-es tanévre
- Az iskola bemutatása
- Dokumentumok
- Régi web