Iskolánk 11. C osztályának tagjai a Nemzeti Tehetség Program keretében két napos tanulmányi kiránduláson vettek részt, mely során meglátogatták a Mádi Zsinagógát, a Holokauszt Emlékközpontot, a Nemzeti Múzeumot, és IWalk sétát tettek a Cipők a Duna-parton emlékműnél. A kirándulás nem titkolt célja volt, hogy az AJTP Kollégiumban működő Holokauszt tehetséggondozó szakkör tagjaiban az empátiát, az…
Tovább2021. október 20-án röplabdás lányaink a Krúdy, Sipkay és Széchenyi középiskolák csapataival mérkőztek meg egy barátságos tornán a SZIKSZI tornatermében. Második helyen végeztünk. Felkészítő testnevelő: Rácz Gábor Gratulálunk!
TovábbA Tiszavasvári úton is megrendeztük a kollégiumi verébavatót, mely során az elmúlt két tanévben elsős diákjainkat avattuk fel (tavaly elmaradt). A rendezvény igazi közösségépítő volt, együtt szórakoztunk a jó hangulatú feladatokon. Köszönjük a kollégiumi DÖK munkáját!
TovábbIskolánk nemrégiben nyugállományba vonult pedagógusa, Kovácsné Győri Gabriella a Városházán Vietórisz József-díjat vehetett át. Gratulálunk neki!
TovábbNagyszabású AJTP-s találkozót szervezünk! Kedves Aranyos Diákjaink! 20 éve már, hogy az első AJTP-s tanulók beültek a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium iskolapadjaiba. Tavaly, az igazi jubileumon nem sikerült a járvány miatt megrendezni egy találkozót. Úgy gondoltuk, hogy azért még nem késtünk el vele: egy kollégiumi nosztalgianapra hívunk Benneteket 2021. október 22-23-ára! Az időpont…
Tovább