A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár és a Zrínyi Ilona Gimnázium negyedik alkalommal tartotta meg Társadalomtudományi Konferenciáját a Városházán. A rendezvény célja, hogy a diákok gyakorlatot szerezzenek a kutatás és a prezentálás területén is.
TovábbTanulmányi ösztöndíj A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Arany János Tehetséggondozó Programja a 2019/20-as tanév második félévében is meghirdette a legjobb tanulmányi eredményű, kiemelkedő versenyeredményekkel rendelkező tanulóinak a tanulmányi ösztöndíj pályázatot. Ebben a félévben a következő tanulók kapták a díjat: Bálint Eszter Katona Fanni Csorba Edit Tóth Alexandra Orosz Melitta Novák Marianna Bara…
TovábbA „Szent László emlékezete Közép-Európában” című projekt keretében 2020. február 19-21. között iskolánk kutatótanára, Szilágyi László tanulmányúton vett részt Székelyföldön. A testvérmegyei együttműködésnek köszönhetően hat tagú megyei szakmai delegáció Hargita megyében Csíkszépvízen konferencián hallgathatta meg a kutatások és tudományos programok eddigi eredményeit és megtekinthette a nemrégiben feltárt, megmentett középkori (14-15. századi) Szent László falképeket Bögöz,…
TovábbPorkoláb Éva akvarelljeiből nyílt ma tárlat a Zrínyis Galériában. A megnyitón fellépett: Nagy Rebeka (zongora), Juhász Eszter (vers). A kiállítás anyagát szakmai részről H. Németh Katalin értékelte. Külön öröm, hogy ezen alkalomból egy mini osztálytalálkozó is összejött.
TovábbAz előadókról készített Power Point bemutató innen letölthető. 7.45. Az osztályok saját tantermükben gyülekeznek, ahol az osztályfőnökök ellenőrzik a létszámot. A termet az alábbiak szerint kell átrendezni: padok legyenek körben, a székek pedig középen, hogy minél többen tudjanak részt venni a foglalkozásokon. 8.00-8.45: A 9. AJTP/C, a 9. NY/D, a 9. a és a 9. b…
TovábbA Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete által meghirdetett Középiskolások VI. zenei versenyéről az alábbi eredményekkel tértek haza a zrínyisek: Bartha Anikó — zenetörténet és néprajz kategória 2. korcsoport: I. hely, Bereznai Boglárka és Lipcsei Hajnalka — zenetörténet és néprajz kategória 2. korcsoport: II. hely Lipcsei Hajnalka — zenetörténet és néprajz kategória 2. korcsoport: KÜLÖNDÍJ Czuczor Ramóna…
TovábbKabdebó Ferenc történelem-közgazdaságtan szakos tanár, a Pénziránytű Alapítvány munkatársa tartott ma végzőseinknek előadást a történelem és a pénzügyek kapcsolatáról.
TovábbA diakockákból összeállított Power Point bemutató innen letölthető.
TovábbSajtómegjelenésünk: https://www.nyiregyhaza.hu/post/bemutato-a-zrinyiben-egyedulallo-oktatoprogram-fejleszti-a-fiatalok-kreativitasat-2020-02-05?fbclid=IwAR39PkHMPaDmnHXRdD43a3cEd2Pfk1MB5ahaq9gKC-3XpWGHZMjpqlOU3YE https://www.nyiregyhaza.hu/post/fergeteges-hangulatban-otleteltek-a-zrinyi-ilona-gimnazium-diakjai-2020-02-05?fbclid=IwAR1hWKkMkDaUD7_29YTbxjw8zwZpHbgkQQupO2MMBcrl2wyJ3VON-tQtL-g
Tovább