Jelentkezzetek a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Arany János Tehetséggondozó Programjába!
A pályázatot legkésőbb 2017. december 12-ig kell postára adni az iskola címére: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 29-37.
Kérjük, hogy a borítékra írjátok rá: ” Arany János Tehetséggondozó Program”.
A program célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását.
A Tehetséggondozó Programba jelentkezhet minden olyan tanuló, aki
a) tanulói jogviszonyban áll, és a középiskola kilencedik évfolyamára jelentkezik abban a tanévben, amelyben a pályázat meghirdetésre kerül, és
b) az e pontban meghatározott valamelyik feltételnek megfelel:
ba) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) szerint hátrányos helyzetű1 vagy
bb) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül vagy
bc) a Gyvt. 53. §-a szerint gyermekvédelmi szakellátás otthont nyújtó ellátási formájában részesülő átmeneti nevelésbe vett, vagy a programba történő jelentkezés időpontjában ideiglenes hatállyal van elhelyezve, nevelésbe vett, vagy
bd) a gyermekjóléti szolgálat Gyvt. 40. §-a szerinti – az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített – javaslat alapján rászorult. A gyermekjóléti szolgálatnak a rászorultság kérdésében annak alapján kell döntenie, hogy kellett-e az Arany János Tehetséggondozó Programba történő jelentkezést megelőző három éven belül a Gyvt. 39. §-a alapján az érintett tanuló érdekében intézkednie.
A jelentkezés részleteiről információk a www.zrinyinyh.hu honlapon találhatóak, illetve érdeklődhettek Nagy Andrea programfelelősnél 42/315-911-es telefonszámon.
Mindenkit várunk szeretettel!
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati felhívása 8. évf. tanulók számára az AJTP történő részvételre
1. sz. mell. – JAVASLAT A KÉPVISELŐ-TESTÜLETI HATÁROZATRA
2. sz. mell. – NEVELŐTESTÜLETI NYILATKOZAT
3. sz. mell. – SZÜLŐI NYILATKOZAT
4. sz. mell. – A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA
5. sz. mell. -AZ AJTP-BAN RÉSZTVEVŐ KÖZÉPISKOLÁK KÖZÜL AZ ALÁBBIAKBAN KÉREM FELVÉTELEMET:
6. sz. mell. – A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT JAVASLATA AZ AJTP TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉSHEZ