A Zrínyi Ilona Gimnázium kortárs segítői 2023. május 23-án és 24-én újabb képzésen vettek részt a Humán-Net Alapítványnál, ahol megismerkedhettek az asszertív kommunikáció fogalmával, elméleti és gyakorlati használatával. A kortárs segítők nevében szeretném megköszöni a vezetőségnek és az osztályfőnököknek, hogy rugalmas hozzáállásukkal lehetőséget biztosítottak a gyerekek számára a programon való részvételre!

Köszönettel:

Cserjési Beatrix iskolai szociális segítő

Jóni Alexandra 9. C-s tanuló beszámolója:

Kommunikációs tréning

2023. május 23-án és 24-én a kortárs segítőkkel kommunikációs tréningen vettünk részt 2 másik iskolával együtt, amik a Krúdy Gyula és a Vasvári Pál Gimnáziumok voltak. A HUMAN-NET alapítvány fogadott bennünket és tanítottak meg minket az asszertív kommunikáció alapjaira.

Egy olyan játékkal nyitottuk az egész tréninget, amiben csoportosítás szerint csapatban kellett dolgoznunk, ami azt tanította nekünk, hogy jó megközelítéssel még egy olyan emberrel is együtt tudsz működni, akivel akkor találkozol először. Utána ,,koktél party-t’’ játszottunk, aminek az volt a lényege, hogy minden embert egy órán beosztottunk, két  percre, és minden órában különböző témákról beszéltünk, és sosem ugyanazzal az emberrel. Észrevettük azt, ha tudjuk mikor kell hallgatni, és nem szakítottuk félbe egymást, akkor még két perc alatt is nagyon sok mindent megtudhattunk a másikról.  Ezután az asszertív kommunikációról hallhattunk egy előadást. Az asszertív kommunikáció egy módszer, amely az önérvényesítést és mások figyelembe vételét erősíti, az erőszakmentes kommunikációt segíti.

Ebéd után egy játékban a délelőtt szerzett tudást gyakorlatban is kipróbálhattuk. A tréninget egy összesítéssel, és tapasztalatok megosztásával zártuk.

Szerintem nagyon hasznos volt, mert az asszertív kommunikációt kortárs segítői munkánkban is tudjuk alkalmazni, és a saját megnyílvánulásunkat is tudjuk fejleszteni.