Digitális Témahét
- március 23-27.
Iskolánk idén már negyedik alkalommal csatlakozik a Digitális Témahét nevű országos rendezvénysorozathoz. Ennek keretén belül iskolai pályázatot hirdetünk. 3 vagy 2 fős csapatok jelentkezését várjuk.
A legtöbb pontot elért csapatokat díjazzuk.
Idén lesz 20 éves az Arany János Tehetséggondozó Program, melyhez iskolánk a program második tanévében csatlakozott.
Feladat:
Olyan Zrínyis diákok bemutatása, akik az Arany János Tehetséggondozó Programban végeztek.
Az elkésztett interjúk alapján el kell készíteni egy szöveges dokumentumot, amely alkalmas lehet évkönyvben való megjelenésre is. A csapatoknak készíteni kell még egy prezentációt is az öregdiák bemutatására. A prezentációkat az iskolai fényújságban fogjuk bemutatni.
Egy személyt csak egy csapat választhat. Ezért szükséges, hogy a kapcsolatfelvétel előtt minden csapat egyeztessen Gergelyné Pivarnyik Rita tanárnővel Facebook-on vagy a zrinyiitanar@gmail.com e-mail címre küldött levélben. A levél tárgya Digitális Témahét 2020 legyen.
Minden csapat 10 pontot szerezhet azzal, ha a felkért volt AJTP-s diák ír magáról egy cikket, bejegyzést az Arany Évek Facebook csoportba. Ebben az esetben az az elvárás, hogy pozitív élményeit ossza meg a cikkíró.
2 pontot kap a csapat ha, a felkérésére az AJTP-s Zrínyis öregdiák csatlakozik az Arany Évek Facebook csoporthoz és ezt igazolni is tudja.
A beküldött pályamunkák az alábbi szempontok szerint kerülnek értékelésre:
- az ötlet újszerűsége, érdekessége;
- tartalom és stílus egysége;
- megoldás ötletessége, eredetisége;
- a megoldás informatikai minősége, igényessége;
- a pályamunka összbenyomása.
A kész pályázatok beadási határideje: 2020. április 25.
A pályázatokat a zrinyiitanar@gmail.com e-mail címre kérjük elküldeni.
A levél tárgya: Digitális Témahét 2020 – pályázat
A levélnek tartalmaznia kell a pályázó csapat nevét, tagjainak teljes nevét, osztályát, az esedékes plusz pontok jogosságának igazolását.
Kérjéték a volt AJTP-s diákok hozzájárulását a riportotok publikálásához!