Tisztelt Szülők! Kedves Leendő Kollégistáink! A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium két korszerűen felszerelt kollégiummal rendelkezik. Az egyik az intézmény szomszédságában található, amely 174 tanuló elhelyezésére alkalmas. Az autóbusz- és vasútállomás és a helyi autóbuszjáratok megállóinak közelsége miatt a kollégium nemcsak a Zrínyisek, hanem más, nyíregyházi középiskolások körében is népszerű. A diákok 2×3, illetve 4 fős…
TovábbHuszárné Kádár Ibolya igazgatónő ma megtartotta a fakultációválasztó értekezletet a 10. évfolyamos tanulóinknak és szüleiknek. Az előadás anyaga innen letölthető:
TovábbA Kecskeméti Katona József Gimnázium által szervezett Országos AJTP Történelemversenyen mindkét Zrínyis csapat kiemelkedően szerepelt. A 9.AJTP/C-s diákok (Riczu Zsófia, Kígyósi József, Szombati Dávid) a 3. helyet, míg a 9. C-s diákok (Palotás Kitti, Kovács Gréta, Czibere Veronika) a 4. helyet hozták el. Az előkelő helyezések nívóját emeli, hogy az idén egy elég nehéz korszak…
TovábbTisztelt Szülők! Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosító számú ” Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” című projekt keretében megigényelt laptopok átvétele a következőképpen fog történni: 1. Az átvétel időpontja: 2022. 04.01.( péntek) 8:00-tól 18:00-ig. akadályoztatás esetén 2022.04.04. (hétfő) 8:00-16:00-ig 2. Az átvétel helyszíne: a földszinten található 6-os, 7-es,…
TovábbTisztelt Nyolcadikos Szülők! A 20/2021. (VI.08)EMMI rendelet alapján fontos dátum következik. 2022. március 21-22-én az általános iskolában van módjuk a tanulói adatlapok módosítására! A sorrend módosítás mellett lehetőségük van új osztálykódok megjelölésére is, amennyiben az adott középiskola felvételi eljárásában részt vettek.
TovábbIskoláról, családról, bennünk formálódó szövegekről, elmondhatóról és elmondhatatlanról szólt a mai délután. Köszönjük Grecsó Krisztiánnak és a Szépírók Társaságának ezt az élményt!
Tovább