Nemzeti ünnepünk tiszteletére rendezett műsorunkat a 10. B osztály tanulói adták elő. Felkészítők: szöveg, dramaturgia: dr. Mercs István ének: Ágoston Ildikó tánc: Bodnár Lilla 12. D
TovábbA „Nyitott könyv” elnevezésű olvasási versenyünk idei döntőjébe bejutott csapatok. Gratulálunk nekik, és sikeres felkészülést kívánunk az utolsó fordulóra!
TovábbBRINGAMÁNIÁSOK, TÚRÁZNI SZERETŐK FIGYELMÉBE! Idén is megrendezésre kerülnek az államilag támogatott vándortáborok. A tavalyi vízi tábor után ebben a tanévben iskolánk kerékpáros tábort szervez. A tábor helyszíne a Dél-Bakony térsége, ahol várak, izgalmas erdei kolostorromok, a Balaton-felvidék lankái várnak bennünket, ráadásul a túra elején és végén még a Balatonban is fürödhetünk egyet. Ha szeretnétek egy…
TovábbA holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából ma megemlékezéssel egybekötött tárlatmegnyitót tartottunk. Köszönjük a szervezést Szűcs Róbert tanár úrnak, a szívhez szóló beszédeket pedig Kertész Gábor úrnak és Huszárné Kádár Ibolya igazgatónőnek. A diákok részéről közreműködött: Gaál Dorka (vers) és Czibere Veronika (próza)
TovábbA videó itt megtekinthető: https://fb.watch/ifxprZHW-b/
Tovább