1. adventi gyertyánk meggyújtása

Első gyertyagyújtásunk közreműködő fellépői: Czuczor Lilla – Kereskényi Fanni (furulya): Telemann- C-Dúr szonáta Czibere Veronika (szavalat): Szabó T. Anna Hópihe c. verse Farkas Hanna (szavalat): Nemes Nagy Ágnes Karácsony c. verse Juhász Eszter (ének) – Nagy Péter (gitár, vendégelőadó): Gyere el a jászolhoz

Tovább

Újabb projektzárók

A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló „Ember ezt hogy tehette?” – a zsidóság és a Holokauszt című tehetséggondozó szakkör diákjai bemutatták mini kutatási projektjeiket. A zárórendezvény a szakkör tagjainak (11.C) részvételével került megrendezésre az AJTP-s kollégiumban. Külön öröm volt számunkra, hogy több kolléga is megtisztelte a diákokat jelenlétükkel. A bemutatók során a résztvevők érintették a…

Tovább

Projektzáró előadások

A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló „Titokzatos Ókor” tehetséggondozó szakkör diákjai bemutatták mini kutatási projektjeiket. A zárórendezvény a 10. C osztályos diákok részvételével került megrendezésre az AJTP Kollégiumban. Külön öröm volt számunkra, hogy több kolléga is megtisztelte jelenlétével a diákokat. A bemutatók során  a résztvevők egy-egy érdekes, az ókorral kapcsolatos témát dolgoztak fel és prezentáltak.…

Tovább