Pállné dr. Lakatos Ilona PhD nyelvész, főiskolai tanár, a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott intézetvezetője tartott előadást a 11. osztályos magyarfaktosoknak a nyelvjáráskutatás múltjáról és jelenéről. A rendezvény az MTA Alumni-programja keretében jött létre.
TovábbA Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló „Ember ezt hogy tehette?” – a zsidóság és a Holokauszt című tehetséggondozó szakkör diákjai bemutatták mini kutatási projektjeiket. A zárórendezvény a szakkör tagjainak (11.C) részvételével került megrendezésre az AJTP-s kollégiumban. Külön öröm volt számunkra, hogy több kolléga is megtisztelte a diákokat jelenlétükkel. A bemutatók során a résztvevők érintették a…
TovábbA Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló „Titokzatos Ókor” tehetséggondozó szakkör diákjai bemutatták mini kutatási projektjeiket. A zárórendezvény a 10. C osztályos diákok részvételével került megrendezésre az AJTP Kollégiumban. Külön öröm volt számunkra, hogy több kolléga is megtisztelte jelenlétével a diákokat. A bemutatók során a résztvevők egy-egy érdekes, az ókorral kapcsolatos témát dolgoztak fel és prezentáltak.…
TovábbA november 14-i cukorbetegség világnapja alkalmából Somogyi Boglárka 11. B-s tanuló tartott előadást osztálytársainak az 1-es típusú diabéteszről és az inzulinadagoló toll működéséről. (Kelemen Tamás képei)
Tovább