Inczédy György .l 2024.02.14 1 .lap Lelt.sz. Dokumentum Hamu és gyémánt / Andrzejewski, Jerzy Andrzejewski. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 Ady Endre összes művei / Ady Endre Arany János válogatott művei / Arany János. - Leicester : Ulverscroft Elbeszélő költemények : l-2-3-4-5-6. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest Elbeszélő költemények : l-2-3-4-5-6. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest Elbeszélő költemények : l-2-3-4-5-6 Francia középfok: írásbeli állami nyelvvizsga feladatok / Varga Lídia Gyümölcsök Kaunasi regény / Bieliauskas, Alfonsas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 A kisváros / Gaskell Mrs.. - 1978 Tengerek fogságában / Benjámin László. - : Magyar Helikon, 1974 A törökverő / Darvas József Oltárok árnyékában: regény / Mykolaitis-Putinas, Vincas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 Abigél: Ifjúsági regény / Szabó Magda. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1970 Kenyér és só : Regény / Sztelmah, Mihajlov. - 1963 Ábel Amerikában : Regény / Tamási Áron. - 1971 A skótok királynője: I. életrajzi regény / Fraser Mária Antonia. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 Az anyanyelvi oktatás korszerűsítéséért: Tanulmámnyok,szakvélemények, javaslatok / Szende Aladár. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 A költői nyelvről : Egyetemi tankönyv / Fónagy Iván. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1999 Russian in Exercises / Khavronina S. - Shirochenskaya A.. - : Moszkva Korszerű társadalmi ismeretek könyvtára Kézi könyvtár A fájdalom rejtélye / Melzack, Roland. - Budapest : Gondolat Inczédy György .l 2024.02.14 2 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Budapest, 1977 Sport: Deutsche Konversationsbücher / Paramonova, I. P.. - : Leningrád, 1967 Gondolatok a szexualitásról és a szerelemről / Jung, Carl Gustav. - Budapest : , 1997 Pannonia / Korvin Ilona irta. - : Officina, 1939 Történelem jelenidőben : Tanulmányok / Száraz György. - Budapest : , 1984 Korai középkor / Szkazkin, Szergej Danilovics. - 1951 Magyar irodalomtörténet I-II. / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 Fizika: Ennyit kellene tudnod / Gulyás János. - : Akkord - Panem, 1999 Történeti és politikai pszichológia / Hunyadi György szerk.. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1998 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 Babel világa / Gereben Ágnes. - 1990 Újságíró ismeretek / Balázs Géza Dr. Újságíró ismeretek / Balázs Géza Dr. Újságíró ismeretek / Balázs Géza Dr. Magyar oltárok / Rados Jenő. - Budapest : Egyetemi Nyomda, 1938 Természetbúvárok könyvespolca A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada 1825-1975 / Vörös Antal. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1975 Általános kémiai gyakorlatok / Nyilasi János Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest Matematika tankönyv 12 Sokszínű matematika / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2004 A környezetvédelem nemzetközi körképe / Láng István dr. Felmentő ítélet: Regény / Kende Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 A második világháború története 9.1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 3 .lap Lelt.sz. Dokumentum France-Euro-Express 1 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 1. kötet / Váradi Zsolt szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 2. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 Középiskolai matematika felvételi feladatsorok 8. osztályosoknak / Szilágyi Péterné. - : M.R.O. Historia, 2008 Középiskolai matematika felvételi feladatsorok 8. osztályosoknak: Ráadás / Balogh Erika. - : M.R.O. Historia, 2008 Talizmán / Nestroy, Johann Nepomuk. - : Katona József Színház Sokszínű matematika 11. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 Elnémult harangok / Rákosi Viktor. - : Népszabadság, 2007 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 Programozás C# nyelven / Illés Zoltán. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió, 2008 Fizika II.: Termodinamika és molekuláris fizika. Elektromosság és mágnesesség / Litz József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Anno 476-1725: Róma romjaitól Nagy Péterig. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2011 Anno Kr. e. 2,4 millió év: Az emberiség hajnalától a népvándorlásig. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 Anno 1789-1920: A Bastille ostromától Trianonig. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2011 Számológép (2013 előtti) Számológép (2013 előtti) Inczédy György .l 2024.02.14 4 .lap Lelt.sz. Dokumentum Számológép (2013 előtti) Számológép (2013 előtti) Anno 1922-2009: A Szovjetuniótól az Európai Unióig. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2011 Elemi álom DVD Novellaelemző: szempontok, szövegek, elemzések / Vass Judit. - : Corvina Kiadó, 2011 A reflektív gondolkodás fejlesztése / Szivák Judit. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Inczédy György .l 2024.02.14 5 .lap Lelt.sz. Dokumentum Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép 2013 Számológép (türkizkék) Számológép (türkizkék) Számológép (türkizkék) Számológép (türkizkék) Számológép (türkizkék) Számológép (türkizkék) Számológép (türkizkék) Számológép (türkizkék) Számológép (türkizkék) Számológép (türkizkék) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Inczédy György .l 2024.02.14 6 .lap Lelt.sz. Dokumentum Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (Casio fx-82ES plus) Számológép (tartalék) Számológép (tartalék) Számológép (tartalék) Számológép (tartalék) Számológép (tartalék) Számológép (tartalék) Számológép (Canon F-715SG) Inczédy György .l 2024.02.14 7 .lap Lelt.sz. Dokumentum Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Inczédy György .l 2024.02.14 8 .lap Lelt.sz. Dokumentum Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Számológép (Canon F-715SG) Különös házasság: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 Omerta: Hallgatások könyve / Tompa Andrea. - Pécs : Jelenkor, 2017 A magyar Országgyűlés / Feitl Írisz. - : Országház Könyvkiadó, 2019 1 A matematika tanítása 1966-69, 1970-73 / Csánk István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1966 1/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/3 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/4 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/5 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/6 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/7 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/8 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/9 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/10 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/11 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/12 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Inczédy György .l 2024.02.14 9 .lap Lelt.sz. Dokumentum Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/13 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/14 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 1/15 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 2 Téli éjszaka / Aanrud, Hans. - Gyoma : Kner Izidor, Gyoma, 1931 2/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/3 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/4 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/5 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/6 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/7 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/8 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/9 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/10 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/11 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 10 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2/12 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/13 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/14 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 2/15 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/3 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/4 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/5 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/6 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/7 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/8 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/9 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/10 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 11 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3/11 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/12 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/13 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/14 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 3/15 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 4 Start Neu I. tankönyv / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 4/1/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/1/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/2/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/2/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/3/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/3/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/4/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/4/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/5/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 12 .lap Lelt.sz. Dokumentum 4/5/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/6/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/6/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/7/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/7/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/8/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/8/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/9/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/9/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/10/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/10/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/11/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/11/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/12/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/12/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/13/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 13 .lap Lelt.sz. Dokumentum 4/13/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/14/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/14/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 4/15/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 4/15/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1999 5 Elza és kölykei: (Szabadon élnek) / Adamson, Joy. - Budapest : , 1966 6 Aiszkhülosz drámái / Aiszkhülosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1962 7 Ady Múzeum 1. köt. / Dóczy Jenő. - Budapest : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytárs, 1924 8 Az Illés szekerén / Ady Endre. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest 9 Uj versek / Ady Endre. - : Athenaeum R. Társulat, Budapest, 1906 12 Ady Endre válogatott versei / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 13 A tegnapi Párizs / Ady Endre. - : Bolyai Akadémia 15 Az ütések alatt / Ady Endre. - : Magyar Élet Kiskönyvt., 1948 16/1 Ady Endre összes versei: I-II. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 16/2 Ady Endre összes versei: I-II. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 17/1 Ady Endre összes prózai műve 1-2. Újságcikkek tanulmányok 1897-1901. / Ady Endre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 17/2 Ady Endre összes prózai műve 1-2. Újságcikkek tanulmányok 1897-1901. / Ady Endre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 18 A tegnapi Párizs / Ady Endre. - : Bolyai Akadémia 20 Vallomások és tanulmányok / Ady Endre. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 1944 Inczédy György .l 2024.02.14 14 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22 A fekete lobogó / Ady Endre. - 1952 23 A nagyvilág magyar vándorai / Agárdi Ferenc. - Budapest : , 1955 26 Az Északi sark meghódítása / Amundsen, Roald. - : Pantheon, 1926 28 Bethlen Gábor életrajza / Angyal Dávid kiadta. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1899 31 Angol társalgás, társalgási zsebkönyv / Véges István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 31/1 Angol irodalom / Lutter Tibor. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1960 31/2 Angol irodalom / Lutter Tibor. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1960 31/3 Angol irodalom / Lutter Tibor. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1960 31/4 Angol irodalom / Lutter Tibor. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1960 31/5 Angol irodalom / Lutter Tibor. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1960 31/6 Angol irodalom / Lutter Tibor. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1960 31/7 Angol irodalom / Lutter Tibor. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1960 32 Magyar Encyclopaedia / Apáczai Csere János. - 1959 34 Anthológia humana : Ötezer év bölcsessége / Hamvas Béla szerk.. - : Egyetemi Nyomda, Budapest, 1947 36 Anthologia Hungarica / Gragger Róbert. - : Insel Verlag Leipzig, 1922 38 Angol és skót népballadák / Gombos Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1955 39 A bázeli harangok: I. kötet / Aragon, Louis. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 40 Aragon válogatott versei / Aragon, Louis. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1964 41 Válogatott versek / Apollinaire, Guillaume. - Budapest : , 1958 46 Toldi. Toldi szerelme. Toldi estéje / Arany János. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1953 Inczédy György .l 2024.02.14 15 .lap Lelt.sz. Dokumentum 47 Toldi Trilógia / Arany János. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 47/1 Toldi Trilógia / Arany János. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 51/1 Válogatott elbeszélő költemények / Arany János. - 1956 51/2 Válogatott elbeszélő költemények / Arany János. - 1956 64/1 Arany János munkái / Arany János. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1902 64/2 Arany János munkái / Arany János. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1907 64/3 Szirom és Boly / Tamási Áron. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1962 65 Arany János munkái 6. Prózai dolgozatok / Riedl Frigyes Dr.. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1907 68 Arany János összes művei: II-III-IV-V-VI. / Arany János. - 951,52,53 69 Arany János összes művei: II-III-IV-V-VI. / Arany János. - 951,52,53 69/4 Arany János összes művei: II-III-IV-V-VI. / Arany János. - 951,52,53 69/5 Arany János összes művei: II-III-IV-V-VI. / Arany János. - 951,52,53 69/6 Arany János összes művei: II-III-IV-V-VI. / Arany János. - 951,52,53 73 Arany János válogatott művei: I-II. Toldi, Toldi szerelme, Toldi estéje / Arany János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 73/2 Arany János válogatott művei: I-II. Toldi, Toldi szerelme, Toldi estéje / Arany János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 74 Arany János válogatott művei / Arany János. - Leicester : Ulverscroft 74/1 Arany János válogatott művei: I-II. Toldi, Toldi szerelme, Toldi estéje / Arany János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 74/2 Arany János válogatott művei: I-II. Toldi, Toldi szerelme, Toldi estéje / Arany János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 Inczédy György .l 2024.02.14 16 .lap Lelt.sz. Dokumentum 74/3 Arany János válogatott művei: I-II. Toldi, Toldi szerelme, Toldi estéje / Arany János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 75 Arany János balladái / Arany János. - : Magyar Helikon, 1957 78 Arany János összes munkái: V. kötet, Prózai dolgozatok / Arany János. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1900 80 Arany János Elbeszélő és elegyes költeményei / Arany János. - : ITD Hungary, 1845 80/1 Arany János költeményeiből / Arany János. - : ITD Hungary 81 Arany János művei: VI. kötet, Prózai dolgozatok / Arany János. - Budapest : 83 Arany László munkái / Arany László. - : ITD Hungary, 1904 84 Újonc a világűrben : Fantasztikus regény / Sztrugackij, Arkagyij. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 85 Minden versek titkai : Életrajzi regény / Ascher Oszkár. - 1964 89 Lüszisztraté: Komédia / Arisztophanész. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959 89/1 A Basic English Grammar / Eastwood, John -Mackin, Ronald. - : Oxford University Press, 1984 91 Ábrányi Emil költeményei / Ábrányi Emil. - Budapest : Singer és Wolfner Irodalmi Int. Kiadása, 1900 92 Ismeretlen világ : Az ember / Ákos Károly. - Budapest : , 1962 93 A Basic English Grammar / Eastwood, John -Mackin, Ronald. - : Oxford University Press, 1984 94 Az európai irodalom története 1760-1925 / Babits Mihály. - Budapest : Nyugat Kiadás, ? 95 A gólyakalifa / Babits Mihály. - : Magyar Helikon, 1964 101 A második ének / Babits Mihály. - : Nyugat Kiadó és Irodalmi R.T., 1942 103 Drámafodítások / Babits Mihály. - : Európa, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1958 104 Novellák / Babits Mihály. - : Európa, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1664 109/1 Válogatott cikkek és tanulmányok / Bajza József. - 1954 109/2 Válogatott cikkek és tanulmányok / Bajza József. - 1954 Inczédy György .l 2024.02.14 17 .lap Lelt.sz. Dokumentum 110/1 Bajza József munkái / Bajza József. - : ITD Hungary, 1904 110/2 Bajza József munkái / Bajza József. - : ITD Hungary, 1904 110/3 Bajza József munkái / Bajza József. - : ITD Hungary, 1904 113 Balassi Bálint válogatott költeményei / Balassi Bálint. - 1952 116 Körösi Csoma Sándor: életrajzi regény / Baktay Ervin. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 118 Báró Balassa Bálint és Gróf Zrinyi Miklós / Széchy Károly. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1905 118/1 Báró Balassa Bálint és Gróf Zrinyi Miklós / Széchy Károly. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1905 119 Balassa Bálint költeményei / Szilády Áron. - : A Magyar Történelmi Társulat Kiadása, 119 122 Balassi Bálint összes müvei I. / Balassi Bálint. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1951 123 Balassi Bálint összes versei / Balassi Bálint. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1954 124 Balassi Bálint Szép magyar komédiája ; A Fanchali Jób kódex magyar és szlovák versei / Misianik, Ján. - : A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtört. Int., 1959 137 A szamárbőr / Balzac, de Honoré. - : Est Lapkiadó Rt. és a Pesti Napló Rt., 1830-31 139 Elveszett illúziók: I-II. / Balzac, de Honoré. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 139/1 Elveszett illúziók: I-II. / Balzac, de Honoré. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 141 Pons Bácsi / Balzac, de Honoré. - : Franklin Könyvkiadó Nemzeti Vállalat, 1950 145 César Birotteau nagysága és bukása / Balzac, de Honoré. - 1964 146 Open road / Coles, Michael. - : Oxford University Press, 1985 146/1 Balzac mesterművei: A parasztok I-II. / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 149 Hivatalnokok / Balzac, de Honoré. - 1964 150/a Rákóczi hadnagya: Regény / Barabás Tibor. - 1962 151 Egy nép nevelői / Barabás Tibor. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 1947 Inczédy György .l 2024.02.14 18 .lap Lelt.sz. Dokumentum 153 Mozart párizsi utazása - Beethoven - Chopin (három portré) / Barabás Tibor. - Budapest : , 1966 153/1 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 153/2 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 153/3 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 153/5 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 153/6 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST Kft., 1991 156 Bolygótűz :(A verbunkos regénye) / Barát Endre. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1966 160 Bartók Béla válogatott írásai / Bartók Béla. - Budapest : , 1956 161 Bartók Béla levelei_ (Az utolsó két év gyűjtése) / Demény János. - 1951 163 Batsányi János válogatott versei, költeményei / Batsányi János. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1953 164 Batsányi János válogatott versei, költeményei / Batsányi János. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1953 167 Charles Baudelaire válogatott művei: A romlás virágai / Baudelaire, Charles. - 1964 168 Révai Miklós élete és munkái / Bánóczi József. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1879 170 Apátlan nemzedék / Bárány Tamás. - 1960 170/1 Follow Through Students'Book / Lonergan, Jack. - : BBC English, 1988 173 A körülmények hatalma / Beauvoir, de Simone. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 174 A kor hatalma / Beauvoir, de Simone. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1965 180 A hazatérő / Becher, R. Johannes. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1951 Inczédy György .l 2024.02.14 19 .lap Lelt.sz. Dokumentum 181 Tamás bátya kunyhója / Beecher-Stowe, Harriet. - 1963 183 A magyar jakobinusok / Benda Kálmán. - Budapest : Bibliotheca Kiadó, 1957 184 Természettudomány a francia felvilágosodásban / Benedek István Dr.. - Budapest : , 1965 185 Kis magyar antológia: Réber László karikatúráival / Benjámin László. - 1966 187 Follow Through Students'Book / Lonergan, Jack. - : BBC English, 1988 189 Világ füstje: Versek / Benjámin László. - 1964 190 Éveink múlása / Benjámin László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 193 Sellő a pecsétgyűrűn / Berkesi András. - 1966 195 Berzsenyi Dániel minden munkája / Berzsenyi Dániel. - : Bolyai Akadémia, 1943 197 Berzsenyi Dániel munkái / Berzsenyi Dániel. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1901 199 Follow through Vieweers' Handbook / Mclver, Nick. - : BBC English, 1985 201 A Bessenyei-irodalom / Belohorszky Ferenc. - : Kétz ny., 1941 202 Bessenyei György válogatott művei / Bessenyei György. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1953 202/1 Bessenyei György válogatott művei / Bessenyei György. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1953 202/2 Bessenyei György válogatott művei / Bessenyei György. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1953 207/1 Bethlen Miklós önéletírása I-II. / Bethlen Miklós. - 1955 207/2 Bethlen Miklós önéletírása I-II. / Bethlen Miklós. - 1955 207/a Bethlen Miklós önéletírása I-II. / Bethlen Miklós. - 1955 207/b Bethlen Miklós önéletírása I-II. / Bethlen Miklós. - 1955 209 Füstkutyák: Regény / Bertha Bulcsú. - 1965 210 Az ostrom / Bernstein, Henri. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest 212 Így éltünk pannóniában: életrajzi regény / Bernáth Aurél. - 1958 Inczédy György .l 2024.02.14 20 .lap Lelt.sz. Dokumentum 215 Uj fejezet / Bredel, Willi. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962 216 Follow Through Teachers'Manual / Lonergan, Jack. - : BBC English, 1985 217 Az apák / Bredel, Willi. - : Fülöp László dr. Tata, 1955 218 Julius Caesar úr üzletei / Brecht, Bertolt. - Budapest : , 1959 221 Szinház: Válogatott színművek / Bródy Sándor. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1957 222 Colorado / Bromfield, Louis. - : Nova Irodalmi Intézet, 1948 224 Ádám, hol voltál ? / Böll, Heinrich. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1957 228 Robert Burns válogatott versei / Burns, Robert. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 230/1 Don Juan / Byron. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1906 230/2 Don Juan / Byron. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1906 234/1 A fekete láng: 1-2-3. rész / Du Bois, William Edward Burghardt. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1961 234/2 A fekete láng: 1-2-3. rész / Du Bois, William Edward Burghardt. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1961 234/3 A fekete láng: 1-2-3. rész / Du Bois, William Edward Burghardt. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1961 240 Az erdő élete / Borhidi Attila. - Budapest : , 1961 241 Nandu / Bóka László Dr.. - 1963 243 Glória és más novellák / Biró Lajos. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1911 245 Schlemihl Péter csodálatos története / Chamisso von Adalbert. - : Genius Kiadás Budapest, 1921 246 Röpülj páva röpülj : Magyar népballadák és balladás dalok / Csanádi Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 250 Canterbury mesék / Chaucer, Geoffrey. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961 251 Sztyepan Razin / Csapigin A. P.. - : Fülöp László dr. Tata, 1954 Inczédy György .l 2024.02.14 21 .lap Lelt.sz. Dokumentum 253 Napfényes házikó / Castro, de Ferreira. - : Fülöp László dr. Tata, 1955 254 Írótársak között:(irodalmi és szinházi emlékek) / Csathó Kálmán. - 1965 254/1 First Certificate Skills Teacher's Edition / Menné, Saxon. - : Oxford University Press, 1982 255 A kozmosz partján: Az űrkutatás története / Csató István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 258 Tavasztól tavaszig / Csathó Kálmán. - Budapest : Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1964 259 Bessenyei akadémiai törekvései : Székfoglaló értekezés / Császár Elemér. - Budapest : , 1910 260 Kisfaludy Sándor / Császár Elemér. - Budapest : , 1910 264 Elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 266 Színművek / Csehov, Anton. - Budapest : Budapest Kiadó, 1955 266/1 First Certificate Skills Oxford New Syllabus / Menné, Saxon. - : Oxford University Press, 1983 268 Elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Révai Könyvkiadó Nemzeti Vállalat, 1950 268/1 Anna a férje nyakán / Csehov, Anton. - 1973 270 Csehov drámai művei / Csehov, Anton. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1950 272 First Certificate Skills Oxford New Syllabus / Menné, Saxon. - : Oxford University Press, 1983 272/1 Vanyka / Csehov, Anton. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1955 272/2 Vanyka / Csehov, Anton. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1955 274 First Certificate Skills Oxford New Syllabus / Menné, Saxon. - : Oxford University Press, 1983 275 Az ágyúk közbeszólnak / Censzkij, Szergejev. - 1960 276/5 Gyilkos szerelem: Két fiatal szerelmi tragédiája / Dragos Gyula. - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál., 1998 278/1 Hideg napok / Cseres Tibor. - 1966 278/2 Hideg napok / Cseres Tibor. - 1966 278/3 Hideg napok / Cseres Tibor. - 1966 Inczédy György .l 2024.02.14 22 .lap Lelt.sz. Dokumentum 278/4 Hideg napok / Cseres Tibor. - 1966 278/5 Hideg napok / Cseres Tibor. - 1966 279 Prológus / Csernisevszkij, N. G. - Budapest : Budapest Kiadó, 1955 280/1 Mit tegyünk ? / Csernisevszkij, N. G. - Budapest : Révai Könyvkiadó Nemzeti Vállalat, 1949 280/2 Mit tegyünk ? / Csernisevszkij, N. G. - Budapest : Révai Könyvkiadó Nemzeti Vállalat, 1949 281/1 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha / Cervantes, Seavedra, de Miguel. - 1966 281/2 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha / Cervantes, Seavedra, de Miguel. - 1966 281/3 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha / Cervantes, Seavedra, de Miguel. - 1966 281/4 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha / Cervantes, Seavedra, de Miguel. - 1966 281/5 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha / Cervantes, Seavedra, de Miguel. - 1966 283 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha / Cervantes, Seavedra, de Miguel. - : Afra Könyvforgalmi Részvénytársulat, Budapest 287 Canterbury mesék / Chaucer, Geoffrey. - Budapest : Franklin Könyvkiadó, Budapest 287/1 Canterbury mesék / Chaucer, Geoffrey. - Budapest : Franklin Könyvkiadó, Budapest 294 Ingyenélők / Csiky Gergely. - Budapest : Művelt Nép Tud. és Ismeretterj. Kiadó, 1956 295 Csiky Gergely szinművei / Csiky Gergely. - : Budapest Franklin-Társulat, 1902 296 Access to English Starting out / Coles, Michael. - : Oxford University Press, 1987 297/1 Csiky Gergely válogatott művei / Csiky Gergely. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 297/2 Csiky Gergely válogatott művei / Csiky Gergely. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 301 Csokonai V. Mihály munkáiból / Csokonai Vitéz Mihály. - : Budapest Franklin-Társulat, 1905 302 Csokonai Vitéz Mihály válogatott művei: I. k. / Csokonai Vitéz Inczédy György .l 2024.02.14 23 .lap Lelt.sz. Dokumentum Mihály. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1950 310/1 Csokonai Vitéz Mihály válogatott munkái / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1904 310/2 Csokonai Vitéz Mihály válogatott munkái / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1904 314/2 Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1999 316 Az utolsó mohikán / Cooper, J. F.. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1962 322 Czuczor Gergely válogatott művei / Czuczor Gergely. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1956 323/1 Czuczor Gergely költői munkái / Czuczor Gergely. - : Budapest Franklin-Társulat, 1903 323/2 Czuczor Gergely költői munkái / Czuczor Gergely. - : Budapest Franklin-Társulat, 1903 325 Madame Curie : Életrajzi regény / Curie, Eve. - Budapest : , 1959 329/1 Dante, Petrarca, Bocaccio művészéletrajzok / Kardos Tibor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 329/2 Dante, Petrarca, Bocaccio művészéletrajzok / Kardos Tibor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 329/3 Dante, Petrarca, Bocaccio művészéletrajzok / Kardos Tibor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 329/4 Dante, Petrarca, Bocaccio művészéletrajzok / Kardos Tibor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 330 Az Isteni színjáték harmadik része: A paradicsom / Dante, Alighieri. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1899 332 Az új élet / Dante, Alighieri. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1921 333/1 Hajnali tűz : Dráma három felvonásban,négy képben / Darvas József. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961 333/2 Hajnali tűz : Dráma három felvonásban,négy képben / Darvas József. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961 333/3 Hajnali tűz : Dráma három felvonásban,négy képben / Darvas József. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961 335 A törökverő / Darvas József. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1960 335/1 A törökverő / Darvas József. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961 Inczédy György .l 2024.02.14 24 .lap Lelt.sz. Dokumentum 338 Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet / Polányi Károly. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 340 Részeg eső: Regény / Darvas József. - 1964 341 Vízkereszttől szilveszterig : Regény / Darvas József. - Budapest : Magyar Élet, 1948 342/1 Kormos ég : Dráma három felvonásban / Darvas József. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1959 342/2 Kormos ég : Dráma három felvonásban / Darvas József. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1959 342/3 Kormos ég : Dráma három felvonásban / Darvas József. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1959 342/4 Kormos ég : Dráma három felvonásban / Darvas József. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1959 342/5 Kormos ég : Dráma három felvonásban / Darvas József. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1959 342/6 Kormos ég : Dráma három felvonásban / Darvas József. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1959 343 Egy természettudós utazásai / Darwin, Charles. - 1951 348 Deák Ferenc válogatott munkái / Radó Antal. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1905 349/1 Deák Ferencz munkáiból I-II. / Deák Ferenc. - Budapest : , 1906 349/2 Deák Ferencz munkáiból I-II. / Deák Ferenc. - Budapest : , 1906 349/a Deák Ferencz munkáiból I-II. / Deák Ferenc. - Budapest : , 1906 349/b Deák Ferencz munkáiból I-II. / Deák Ferenc. - Budapest : , 1906 350 Budavára visszavétele / Deák Farkas fordította, irta:egy szemtanu. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest 352 A rejtélyes doktor : Mikes Lajos és az Est-lapok életrajzi regény / Dersi Tamás. - 1965 353 Bajcsy-Zsilinszky / Dernői Kocsis László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 355 Homéroszi utazás : Görögországi útinapló / Devecseri Gábor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1961 357 Starting Out Teacher's Edition / Coles, Michael. - : Oxford University Press, 1984 361 Faulkner / Kristó Nagy István. - 1966 Inczédy György .l 2024.02.14 25 .lap Lelt.sz. Dokumentum 362 A kiközösítő / Déry Tibor. - 1966 364 Hazáról, emberekről / Bakó Ágnes. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 365 Jókedv és buzgalom : Elbeszélések / Bakó Ágnes. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1948 367 Megtévesztés vagy arcképek története: Dialogus / Diderot, Denis. - : Magyar Helikon, 1958 368 Dickens művei: Kis Dorrit / Dickens, Charles. - : Légrády Nyomda és Könyvkiadó Budapest 370 Access to English Starting Out Workbook A / Coles, Michael. - : Oxford University Press, 1985 371 Copperfield Dávid: Gyermekévek, ifjúság / Dickens, Charles. - 1960 372 Copperfield Dávid: Gyermekévek, ifjúság / Dickens, Charles. - Bécs : Novák, Bécs, 1964 375/1 Dombey és fia: I-II. / Dickens, Charles. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1951 375/2 Dombey és fia: I-II. / Dickens, Charles. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1951 377 Nehéz idők: Regény / Dickens, Charles. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1960 379/1 Nicholas Nickleby élete és kalandjai I-II. Regény / Dickens, Charles. - 1960 379/2 Nicholas Nickleby élete és kalandjai I-II. Regény / Dickens, Charles. - 1960 383 Az apáca / Diderot, Denis. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest 384 Access to English Starting Out Workbook B / Coles, Michael. - : Oxford University Press, 1985 385/1 A félkegyelmű / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - : Otthon-Könyvkiadó Budapest 386 A félkegyelmű / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - 1964 387 Emlékiratok a holtak házából: Dosztojevszkij összes munkái / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest 389 Író lettem Amerikában: Válogatott önéletrajzi írásai és levelei / Dreiser, Theodore. - 1966 Inczédy György .l 2024.02.14 26 .lap Lelt.sz. Dokumentum 390/1 Amerikai tragédia I-II. / Dreiser, Theodore. - : Forum Könyvkiadó, 1966 390/2 Amerikai tragédia I-II. / Dreiser, Theodore. - : Forum Könyvkiadó, 1966 391 Forró föld: Chile, Brazília / Drda, Jan. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1959 392 Két lövés / Drachmann, Holger. - : Koroknay Dániel Ált. Iskola, Mád, 1930 393 Access to english Getting on Workbook B / Coles, Michael. - : Oxford University Press, 1987 406 Megmondom mindenkinek: Regény / Egri Viktor. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 407 Égő föld: A longobárdok története / Egri Viktor. - : Rózsavölgyi és Társa Kiadó Budapest, 1937 408 Hunyadi / Darvas József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1952 410 Kuruc nóták 1700-1720 / Endrődi Sándor. - Budapest : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytárs 411 Endrődi Sándor költeményei / Endrődi Sándor. - Budapest : Singer és Wolfner Irodalmi Int. Kiadása 419 Access to english Getting on Workbook B / Coles, Michael. - : Oxford University Press, 1988 422 Kelet népe és Pesti Hirlap Reform. XI. kötet / Eötvös József. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest 431 Kodály Zoltán élete képekben / Major Máté. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1956 431/1 Kodály Zoltán élete és munkássága / Eősze László. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1956 432 Kodály Zoltán élete képekben / Major Máté. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1956 441 Tíz tragédia / Sartre , J.P.Euripidesz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1964 443 Éjszakai repülés ; A déli futárgép ; Az ember földje : Regények / Saint-Exupéry, Antoine de. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 443/1 Éjszakai repülés ; A déli futárgép ; Az ember földje : Regények / Saint-Exupéry, Antoine de. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 Inczédy György .l 2024.02.14 27 .lap Lelt.sz. Dokumentum 448 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 1987 454 Farkas a farkasok között / Fallada, Hans. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 456 Amerikaiak / Fast, Howard. - Budapest : Révai Könyvkiadó Nemzeti Vállalat, 1950 457 Tom Paine / Fast, Howard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 461/1 Fazekas Mihály összes művei I-II. kötet / Fazekas Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 461/2 Fazekas Mihály összes művei I-II. kötet / Fazekas Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 463 General Gommunication Skills and Exercises: Szöveggyűjtemény angol nyelvből a gimnázium III.és IV.o / Jobbágy Ilona. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 465 Hidak és árkok / Fábry Zoltán. - : Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1957 466/1 A Bélteky ház I-II. kötet / Fáy András. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1908 466/2 A Bélteky ház I-II. kötet / Fáy András. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1908 469/1 Első örömök / Fegyin, Konsztantyin. - : Fülöp László dr. Tata, 1955 469/2 Első örömök / Fegyin, Konsztantyin. - : Fülöp László dr. Tata, 1955 469/3 Első örömök / Fegyin, Konsztantyin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 469/4 Első örömök / Fegyin, Konsztantyin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 470/1 A diadalmas esztendő / Fegyin, Konsztantin. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1949 470/2 A diadalmas esztendő / Fegyin, Konsztantin. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1949 471/1 Európa elrablása / Fegyin, Konsztantin. - : Fülöp László dr. Tata, 1955 471/2 Európa elrablása / Fegyin, Konsztantin. - : Fülöp László dr. Tata, 1955 Inczédy György .l 2024.02.14 28 .lap Lelt.sz. Dokumentum 473/1 Szerelmesek bolygója: Szatirikus-fantasztikus regény (Csíkos könyvek) / Fekete Gyula. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1964 473/2 Szerelmesek bolygója: Szatirikus-fantasztikus regény (Csíkos könyvek) / Fekete Gyula. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1964 474/1 Vidám cimborák / Fejes Endre. - 1966 474/2 Vidám cimborák / Fejes Endre. - 1966 474/3 Vidám cimborák / Fejes Endre. - 1966 477 Kele / Fekete István. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1964 481/1 A régi magyar költészet 1-2. Remekírók Képes Könyvtára c. sorozatból / Ferenczi Zoltán. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1904 481/2 A régi magyar költészet 1-2. Remekírók Képes Könyvtára c. sorozatból / Ferenczi Zoltán. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1904 482 Simone, a francia lány / Feuchtwanger, Lion. - : Magyar Téka 486 A néhai nagy Jonathan Wild úr élettörténete : életrajzi regény / Fielding, Henry. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 489 Érzelmek iskolája / Flaubert, Gustave. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 490/1 Flaubert Gustave művei / Flaubert, Gustave. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 490/2 Flaubert Gustave művei / Flaubert, Gustave. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 491/1 Leonardo da Vinci: életrajz képekben / Füsi József. - Budapest : Polis Könyvkiadó,Kálvin Kiadó,Luther, 1952 491/2 Leonardo da Vinci: életrajz képekben / Füsi József. - Budapest : Polis Könyvkiadó,Kálvin Kiadó,Luther, 1952 491/3 Leonardo da Vinci: életrajz képekben / Füsi József. - Budapest : Polis Könyvkiadó,Kálvin Kiadó,Luther, 1952 493 A Mato Grosso titka / Fawcett, Percy Harrison. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1962 496 Érzelmek iskolája / Flaubert, Gustave. - : Magyar Helikon, 1964 498 A zsidó háború: Josephus,Flavius önéletrajza / Iosephus, Flavius. - Budapest : Bibliaiskolák Közössége, 1964 Inczédy György .l 2024.02.14 29 .lap Lelt.sz. Dokumentum 499 Jelenkori történet / France, Anatole. - 1953 500 Kékszakáll hét felesége és más elbeszélések / France, Anatole. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959 501 A vörös liliom / France, Anatole. - : Fülöp László dr. Tata, 1955 502 Francia irodalom / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1959 502/1 Francia irodalom / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1959 502/2 Francia irodalom / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1959 502/3 Francia irodalom / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1959 502/4 Francia irodalom / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1959 502/5 Francia irodalom / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1959 502/6 Francia irodalom / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1959 502/7 Francia irodalom / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1959 502/8 Francia irodalom / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1959 502/9 Francia irodalom / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1959 502/10 Francia irodalom / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1959 503 Francia irodalmi szalonok : Szemelvények a XVIII. század francia irodalmából / Madácsy László. - Budapest : Budapest Kiadó, 1963 504 Anne Frank naplója (A hátsó traktus) / Frank, Anne. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959 510 Felvételi feladatok Matematika Szabadkézi rajz / Pálfai Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 512 Jelenések évei: válogatott versek / Fodor József. - Budapest : , 1957 516 Két találkozás : Mozart-novella ; Látogatás Weimarban / Fürnberg, Louis. - : Magyar Helikon, 1960 Inczédy György .l 2024.02.14 30 .lap Lelt.sz. Dokumentum 520 Tenger / Gailit, August. - Gyoma : Kner Izidor, Gyoma, 1933 521 Öt lépcső felfele / Galgóczi Erzsébet. - 1965 522 Isten őszi csillaga / Galambos Lajos. - 1962 524/1 Mostohagyerekek / Galambos Lajos. - 1963 524/2 Mostohagyerekek / Galambos Lajos. - 1963 528 Garay János válogatott költeményei / Garay János. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1904 529 Garay János munkái: Költemények / Garay János. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest 529/1 Garay János munkái / Garay János. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1902 529/2 Garay János munkái / Garay János. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1902 531 Eszköz és eszmélet / Garai Gábor. - 1965 534/1 A Thibault család / Du Gard, Martin Roger. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 534 534/2 A Thibault család / Du Gard, Martin Roger. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 534 534/3 A Thibault család / Du Gard, Martin Roger. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 534 536/1 Miréio-Roland ének és kisebb műfordítások / Gábor Andor. - 1957 536/2 Miréio-Roland ének és kisebb műfordítások / Gábor Andor. - 1957 537 Összegyüjtött versek / Gábor Andor. - 1954 538 Összegyüjtött cikkek / Gábor Andor. - 1955 539 Pesti sirámok / Gábor Andor. - 1958 540/1 Irodalmi tanulmányok (Gábor Andor összegyüjtött művei) / Gábor Andor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 540/2 Irodalmi tanulmányok (Gábor Andor összegyüjtött művei) / Gábor Andor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 542 Miért lettem pesszimista / Gádor Béla. - 1966 544 Feleség voltam New-Yorkban / Gál Zsuzsa. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1966 548/1 Egri csillagok / Gárdonyi Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1961/68 Inczédy György .l 2024.02.14 31 .lap Lelt.sz. Dokumentum 548/2 Egri csillagok / Gárdonyi Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1961/68 551/1 Az én falum I-II. / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, ? 553/1 Hosszúhaju veszedelem / Gárdonyi Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 553/2 Hosszúhaju veszedelem / Gárdonyi Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 553/3 Hosszúhaju veszedelem / Gárdonyi Géza. - 1974 554 Az a hatalmas harmadik / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest 555/2 Az én falum I-II. / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, ? 556 Messze van odáig / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest 558 Ábel és Eszter / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest 559 Szunyoghy miatyánkja / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest 561 Vakarts / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest 562 Április / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest 563 Isten rabjai / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest 565 Mi erősebb a halálnál ? / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest 567 Láthatatlan ember / Gárdonyi Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1964 569 Láthatatlan ember / Gárdonyi Géza. - Bécs : Novák, Bécs, ??? 570/1 Láthatatlan ember / Gárdonyi Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1961 570/2 Láthatatlan ember / Gárdonyi Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1961 573 Isten rabjai / Gárdonyi Géza. - : Győző Andor Kiadása, 1925 574 Az én falum I-II. / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, ? 578 Emlékezetes napok a magyar történelemből / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest 579 Goethe és Schiller levelezése / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 582 Rókafi / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1957 Inczédy György .l 2024.02.14 32 .lap Lelt.sz. Dokumentum 588/1 Vonzások és választások / Goethe Werke. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1809 588/2 Vonzások és választások / Goethe Werke. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1809 589 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 1989 595 Égő világ: történelmi regény / Geréb László. - Bécs : Novák, Bécs, 1961 596 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 1989 598 Dózsa György I-II-III.Történelmi regény:Uriszék,A nagy tábor, Tüzes trónus - Bölöni György bevez. / Gergely Sándor. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 1948 600 Falusi jelentés / Gergely Sándor. - 1951 601 Farkasok: válogatott elbeszélések / Gergely Sándor. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1950 603 Egy író élete / Gellért Oszkár. - : Bibliotheca, Budapest, 1958 603/1 Egy író élete / Gellért Oszkár. - : Bibliotheca, Budapest, 1958 604 Gelléri Andor Endre összegyűjtött novellái: I-II. / Gelléri Andor Endre. - 1964 606 Magyar I. Feladatok és az ókor, a középkor, a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus és a romant. / Jeney István. - : ART-EAST Kft., 1995 606/1 Görög és római irodalom / Gábor Emil. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1958 606/2 Görög és római irodalom / Gábor Emil. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1958 606/3 Görög és római irodalom / Gábor Emil. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1958 606/4 Görög és római irodalom / Gábor Emil. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1958 606/5 Görög és római irodalom / Gábor Emil. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1958 606/6 Görög és római irodalom / Gábor Emil. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1958 Inczédy György .l 2024.02.14 33 .lap Lelt.sz. Dokumentum 606/7 Görög és római irodalom / Gábor Emil. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1958 606/8 Görög és római irodalom / Gábor Emil. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1958 607 Görög költők antológiája / Falus Róbert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959 608 Hétköznapi történet / Goncsarov. - : Fülöp László dr. Tata, 1955 609 Oblomov / Goncsarov. - : Fülöp László dr. Tata, 1953 610 Szakadék / Goncsarov. - : Fülöp László dr. Tata, 1954 612 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 613 Egy szerelem története / Groszman V.. - 1955 614 A "nap fiai" : Fasiszták napjainkban / Del Boca, Angelo. - Budapest : , 1968 615 Egy falusi nótáriusnak budai utazása - Fanni hagyományai - Ludas matyi / Gvadányi József. - : ITD Hungary, ?? 616 Gróf Gvadányi József és Fazekas Mihály / Négyesy László. - Budapest : , 1904 616/1 Gróf Gvadányi József és Fazekas Mihály / Négyesy László. - Budapest : , 1904 626 Az ész bajjal jár / Gribojedov, Alekszandr Szergejevics. - 1955 633 Nyugtalan lélek : Elbeszélés / Gorkij, Makszim. - Bécs : Novák, Bécs, 1959 634 Visszaemlékezések, elbeszélések, Egy felesleges ember élete, Gyónás, Nyár / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1960 634/1 Visszaemlékezések, elbeszélések, Egy felesleges ember élete, Gyónás, Nyár / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1962 635 Visszaemlékezések, elbeszélések, Egy felesleges ember élete, Gyónás, Nyár / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961 651 Elbeszélések / Gorkij, Makszim. - 1951 652 Elbeszélések / Gorkij, Makszim. - 1952 655 Az anya / Gorkij, Makszim. - 1953 656 Gyermekkorom / Gorkij, Makszim. - 1952 Inczédy György .l 2024.02.14 34 .lap Lelt.sz. Dokumentum 657 Az élet forgatagában / Gorkij, Makszim. - 1952 658 Az én egyetemeim A mester / Gorkij, Makszim. - 1952 659 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1953 660 Színművek / Gorkij, Makszim. - 1952 661 Holt lelkek / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1905 662 Holt lelkek / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1963 662/1 Holt lelkek / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1963 669 Bulyba tárász / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, 1304 671 A revizor: Két szék közt a pad alatt, A kapitány, Szent Antal csudája / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1921 675/1 Gyöngyösi István összes költeményei: I-II. A XVII. századbeli magyar költők művei / Gyöngyösi István. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1914,1921 675/2 Gyöngyösi István összes költeményei: I-II. A XVII. századbeli magyar költők művei / Gyöngyösi István. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1914,1921 676 Gyöngyösi István munkái / Gyöngyösi István. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1905 676/1 Gyöngyösi István munkái / Gyöngyösi István. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1905 681 Adatbázis-kezelés: ECDL és számítógép-kezelői vizsga-előszítő 5. / Tringer Éva. - 1999 683 Nagykunsági krónika / Győrffy István. - 1955 685 Veronika / Győry Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 688 Kritikai dolgozatok Gyulai Páltól 1854-1861 / Gyulai Pál. - Budapest : Budapest Kiadó, 1908 688/1 Kritikai dolgozatok Gyulai Páltól 1854-1861 / Gyulai Pál. - Budapest : Budapest Kiadó, 1908 688/2 Kritikai dolgozatok Gyulai Páltól 1854-1861 / Gyulai Pál. - Budapest : Budapest Kiadó, 1908 Inczédy György .l 2024.02.14 35 .lap Lelt.sz. Dokumentum 689 Emlékbeszédek 1-2. / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1914 691 Bírálatok 1861-1903 / Gyulai Pál. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1911 692 Gyulai Pál költeményei II. k. / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1894 694 Vörösmarty életrajza / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1919 694/1 Vörösmarty életrajza / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1919 694/2 Vörösmarty életrajza / Gyulai Pál. - : ITD Hungary, 1924 694/3 Vörösmarty életrajza / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1919 694/4 Vörösmarty életrajza / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1919 694/5 Vörösmarty életrajza / Gyulai Pál. - : ITD Hungary, 1924 694/6 Vörösmarty életrajza / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 694/7 Vörösmarty életrajza / Gyulai Pál. - : ITD Hungary, 1924 700 Katona és Bánk bánja / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1907 700/1 Katona és Bánk bánja / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1907 700/2 Katona és Bánk bánja / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1907 704 Az utolsó padban (Pöttyös könyvek) / Halasi Mária. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1963 705 Éhség: Regény / Hamsun, Knut. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 706 Egy tiszta nő: Regény / Hardy, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 707 A küldetés: Történelmi regény / Habe, Hans. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 710 Élni jó: IV. Rubens Péter Pál életének regénye / Harsányi Zsolt. - Budapest : Singer és Wolfner Irodalmi Int. Kiadása, 1942 713 Ökölbe zárt szív: Kisregény Szamuely Tibor életéről / Hárs György. - Bécs : Novák, Bécs, 1959 Inczédy György .l 2024.02.14 36 .lap Lelt.sz. Dokumentum 714 A skarlát betű: Regény / Hawthorne, Nathaniel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 715 Királydrámák: Hat szindarab / Háy Gyula. - 1964 716 Öt színdarab / Háy Gyula. - 1954 717 A skarlát betű: Regény / Hawthorne, Nathaniel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 718 Ősz a Karib-tengeren: Regény / Hearne, John.. - Budapest : , 1964 719 Ki a bűnös ? / Herzen. - 1951 720 Az értelem világa: Regény / Heym, Stefan. - Budapest : , 1966 722 Sasok és griffmadarak: 1-2. Történelmi regény / Heym, Stefan. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 724 Dalok könyve / Heine. - : Lamper Róbert Kiadó 725 Utirajzok / Heine, Heinrich. - : Magyar Helikon, 1959 727/1 A milétoszi hajós: Történelmi regény / Hegedüs Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1964 727/2 A milétoszi hajós: Történelmi regény / Hegedüs Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1964 728 Az állam én vagyok / Hegedüs Géza. - 1965 730 Földönjáró csillagok: Drámai jellemrajzok / Hegedüs Géza. - 1966 733/1 Az írástudó Történelmi regény: I-II. / Hegedüs Géza. - 1969 733/2 Az írástudó Történelmi regény: I-II. / Hegedüs Géza. - 1969 735 Ötven elbeszélés / Heltai Jenő. - 1946 736 Dialogus / Heltai Gáspár. - : I.A.T. Kiadó, 1951 737 A folyón át, a fák közé / Hemingway, Ernest. - : Forum Könyvkiadó, 1966 740 Akiért a harang szól: Regény / Hemingway, Ernest. - Budapest : Zrínyi Honvéd Kiadó, 1957 743/1 Bizánc: szinmű három felvonásban / Herczeg Ferenc. - : Singer és Wolfner Kiadása Budapest, 1922 743/2 Bizánc: szinmű három felvonásban / Herczeg Ferenc. - : Singer és Wolfner Kiadása Budapest, 1922 745 Az élet kapuja: Elbeszélés / Herczeg Ferenc. - Budapest : Magyar Helikon / Móra Kiadó, 1941 Inczédy György .l 2024.02.14 37 .lap Lelt.sz. Dokumentum 748 Az angol forradalom évszázada / Hill, Christopher. - Budapest : , 1968 752/1 A helytartó Színmű / Hochhuth, Rolf. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 752/2 A helytartó Színmű / Hochhuth, Rolf. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 756 Íliász / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967 756/1 Íliász / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967 756/2 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967 756/3 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967 758 Homéros Odysseiája / Homérosz. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1921 764 Holdfény : Klasszikus elbeszélések / Vermes Magda. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1962 765 Tiszakerecsenytől Kanadáig: Önéletrajzi regény / Hoó Bernát. - Budapest : , 1963 768 Horatius összes versei / Horatius. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1961 769 Horatius ódái és epódusai / Horatius. - : Délmagyarország Hirlap- és Nyomdav.Szeged, 1922 770 Horatius satirái és epistulái: II. rész / Horatius. - : Délmagyarország Hirlap- és Nyomdav.Szeged, 1922 772 A varázsinga ; Eötvös Lóránd élete / Horváth Árpád. - Budapest : Ifjúsági és Lapkiadó Vállalat, 1954 777 Victor Hugo válogatott versei / Hugo, Viktor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 779 A kék hegyek kapitánya : Történelmi regény / Hunyady József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 780 Lángész és az istennő / Huxley, Aldous. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1964 783 Terje Vigen: Elbeszélő költemény / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1958 791 Anekdoták könyve / Illés Béla. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 Inczédy György .l 2024.02.14 38 .lap Lelt.sz. Dokumentum 796 Honfoglalás: Regény / Illés Béla. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 797 339-es szoba: Új esztendő / Illés Béla. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 802/1 Száz történet 1-2. Kisregények és novellák / Illés Endre. - Budapest : , 1966 802/2 Száz történet 1-2. Kisregények és novellák / Illés Endre. - Budapest : , 1966 805 Puszták népe / Illyés Gyula. - 1955 805/1 Puszták népe / Illyés Gyula. - 1955 808/1 Ingyen lakoma : Tanulmányok vallomások 1-2. / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 808/2 Ingyen lakoma : Tanulmányok vallomások 1-2. / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 809 Illyés Gyula összes verse 1-3. / Illyés Gyula. - Budapest : Nyugat Kiadás, 1947 816 Dózsa György : Dráma három felvonásban / Illyés Gyula. - 1956 817 A francia irodalom kincsesháza - Az európai irodalom kincsesháza sorozat / Illyés Gyula. - Budapest : Athenaeum Nyomda és Kiadó Rt., 1842 818 Indiai elbeszélések / Mazundar, Ajit. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 819 Indiai regék és mondák (Regék és mondák c. sorozatból) / Baktay Ervin. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1963 822 Iuvenalis szatírái / Iuvenalis, Iuni D.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 825 A fény virágai: Versek / Jankovich Ferenc. - 1956 826 Repülőgépmodellek tervezése: Normál modellek tervezése / Jászai Sándor. - : Rágyánszki András 829 Jörgine elbeszélések / Jensen, V. Johannes. - Gyoma : Kner Izidor, Gyoma, 1930 834 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - 1962 837 A kőszívű ember fiai: Regény / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 838/1 A kőszívű ember fiai: Regény / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1958 Inczédy György .l 2024.02.14 39 .lap Lelt.sz. Dokumentum 838/2 A kőszívű ember fiai: Regény / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1958 847 Reaching High / Cassidy, Jack - Roettger,Doris - Wixson,Karen K.. - : Scribner Reading Series, 1987 850/4 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959-96 854 Törökvilág Magyarországon / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 856 Rab Ráby: Regény / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1956 856/1 Rab Ráby: Regény / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1956 859 A jövő század regénye VII. kötet / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, ? 869/1 Az arany ember / Jókai Mór. - : Vince Kiadó Kft., 1964 869/2 Az arany ember / Jókai Mór. - : Vince Kiadó Kft., 1964 871 Csataképek a magyar szabadságharcról / Jókai Mór. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1914 875 Turn a corner / Cassidy, Jack - Roettger,Doris - Wixson,Karen K.. - : Scribner Reading Series, 1987 880 Erdély aranykora / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 884/1 Enyim, tied, övé: (1875) I-II. / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 884/2 Enyim, tied, övé: (1875) I-II. / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 893 Touch the sky / Cassidy, Jack - Roettger,Doris - Wixson,Karen K.. - : Scribner Reading Series, 1987 896 Jókai Mór dekameronja száz novella / Jókai Mór. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1910 906 Jókai Mór önmagáról önéletrajz és egyéb emlékezések 1825-1904 / Jókai Mór. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1904 921 Március tözenötödike / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, ? 922 Szabadság a hó alatt vagy a zöld könyv I-II. kötet történelmi regény / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, ? 922/1 Szabadság a hó alatt vagy a zöld könyv I-II. kötet történelmi Inczédy György .l 2024.02.14 40 .lap Lelt.sz. Dokumentum regény / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, ? 928 Írói Arcképek / Jókai Mór. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1955 930 Levente - Utazás egy sirdomb körül / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1898 931 Karthágó / Hahn István Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1972 932 Bálványos-vár Történelmi regény / Jókai Mór. - : Révai testvérek Irodalmi Intézet Részv., ? 943 Mesék és regék / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1898 950 Egy magyar költő életéből Petőfi Koltón bevezetéssel és jegyzetekkel ellátva / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, ? 954 Politikai divatok: (1862-63) / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 955/1 Dekameron: Száz novella 1-3. Nemzeti Kiadás / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1894 955/2 Dekameron: Száz novella 1-3. Nemzeti Kiadás / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1894 955/3 Dekameron: Száz novella 1-3. Nemzeti Kiadás / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1894 955/4 Hangok a vihar után / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1895 955/5 Mesék és regék / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1898 955/6 Szomorú napok / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, ? 955/7 Napraforgók / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1898 955/8 Levente - Utazás egy sirdomb körül / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1898 955/9 A Jókai-jubileum és a nemzeti diszkiadás története / Jókai Mór. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1898 955/10 Költemények: 1, 2.kötet / Jókai Mór. - : Révai testvérek Irodalmi Intézet Részv., 1898 955/11 Költemények: 1, 2.kötet / Jókai Mór. - : Révai testvérek Irodalmi Intézet Részv., 1898 Inczédy György .l 2024.02.14 41 .lap Lelt.sz. Dokumentum 955/12 Színművek: 1,2,3. kötet / Jókai Mór. - : Révai testvérek Irodalmi Intézet Részv., 1895 955/13 Színművek: 1,2,3. kötet / Jókai Mór. - : Révai testvérek Irodalmi Intézet Részv., 1895 955/14 Életemből: Igaz történetek, örök emlékek, humor, útleirás II. rész / Jókai Mór. - : Révai testvérek Irodalmi Intézet Részv., 1898 955/15 Még egy csokrot: Elbeszélések / Jókai Mór. - : Révai Testvérek Irod. R.T.kiadása, 1897 955/16 Színművek: 1,2,3. kötet / Jókai Mór. - : Révai testvérek Irodalmi Intézet Részv., 1895 956/1 Dr.Jósa András (1834-1918) és elődei / Jósa Jolán. - : Szabolcs Vármegye, 1934 956/2 Dr.Jósa András (1834-1918) és elődei / Jósa Jolán. - : Szabolcs Vármegye, 1934 958/1 II. Rákóczi Ferenc I és III. kötet / Rákóczi Ferenc. - Budapest : , 1909 958/3 II. Rákóczi Ferenc I és III. kötet / Rákóczi Ferenc. - Budapest : , 1909 959 Az utolsó Bátori / Jósika Miklós. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1913 966/1 Zrínyi a költő Regényes krónika a tizenhetedik századból I-II. / Jósika Miklós. - : Légrádi testvérek kiadása, 1929 966/2 Zrínyi a költő Regényes krónika a tizenhetedik századból I-II. / Jósika Miklós. - : Légrádi testvérek kiadása, 1929 967 A szegény ember dolga csupa komédia 1. kötet regény / Jósika Miklós. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1896 970 A csehek Magyarországban I-II. Korrajz első Mátyás király idejéből / Jósika Miklós. - : Est Lapkiadó Rt. és a Pesti Napló Rt. 971 A csehek Magyarországban I-II. Korrajz első Mátyás király idejéből / Jósika Miklós. - : Est Lapkiadó Rt. és a Pesti Napló Rt. 974 Abafi / Jósika Miklós. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 975 József Attila összes versei / József Attila. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 975/1 József Attila összes versei / József Attila. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 42 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 975/2 József Attila összes versei / József Attila. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 975/3 József Attila összes versei / József Attila. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 976/1 József Attila válogatott művei / József Attila. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 976/2 József Attila válogatott művei / József Attila. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 978/1 József Attila összes művei I .II .III. kötet: Versek / József Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 978/2 József Attila összes művei I .II .III. kötet: Versek / József Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 978/3 József Attila összes művei I .II .III. kötet: Versek / József Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 978/A József Attila összes művei I .II .III. kötet: Versek / József Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 983 A tenyészet országa: Összegyűjtött versek 1946-1956 / Juhász Ferenc. - 1956 992 Hajnali kettő: A kolostor, A tengerpart / Just Béla. - : Révai Nyomda Budapest, 1937 995/1 Lázadó asszonyok: Összegyűjtött elbeszélések 1-2. / Kaffka Margit. - 1961 995/2 Lázadó asszonyok: Összegyűjtött elbeszélések 1-2. / Kaffka Margit. - 1961 996 Hangyaboly / Kaffka Margit. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1962 1000 Regélnek a múzsák / Kallós Ede. - : Fővárosi Könyvkiadó Rt., ? 1001 Görög élet és műveltség Keresztmetszetek és vázlatok / Kallós Ede. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, ? 1006 A járatos ember és más elbeszélések / Karikás Frigyes. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1957 1008 EZ - AZ avagy A bicikliző tigris / Karinthy Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 1009 Budapesti tavasz: Regény / Karinthy Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 1015 Félszívű apostolok: Regény / Katkó István. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 43 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1958 1017 Egy ember élete: II. k. Vergődés / Kassák Lajos. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1957 1018 Egy lélek keresi magát / Kassák Lajos. - : Uj Idők Irodalmi Intézet RT. Budapest, 1965 1019 Azon a nyáron * Hídépítők / Kassák Lajos. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1958 1021 Bánk bán, (Teleki László: Kegyenc c. művével együtt) / Katona József. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 1022 Katona József válogatott munkái:Ziska,Kelyhes, Táboriták vezére,Rózsa,Jeruzsálem puszt., Bánk Bán Z / Katona József. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1907 1029 Az utak ismeretlenek: Regény / Kassák Lajos. - Budapest : Nyugat Kiadás 1032/1 Katona Lajos irodalmi tanulmányai I-II. / Katona Lajos. - : ITD Hungary, 1912 1032/2 Katona Lajos irodalmi tanulmányai I-II. / Katona Lajos. - : ITD Hungary, 1912 1037 Akinek meg kell halnia / Kazantzakes, Nikos. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1964 1040 Kazinczy Ferenc műveiből / Váczy János. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 1042 Árnyék-rajzolatok / Kazinczy Ferenc. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1928 1055 Kolomp szól a ködböl ; Emlékek a régi pásztoréletből : Regény / Kádár Lajos. - Bécs : Novák, Bécs, 1959 1057 Történeti énekek és katonadalok / Kálmány Lajos. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1952 1064 Kármán József és Berzsenyi Dániel / Kármán József. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1906 1064/1 Kármán József és Berzsenyi Dániel / Kármán József. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1906 1065 Kármán József válogatott művei / Kármán József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1068 A seldwylai emberek: Elbeszélések / Keller, Gottfried. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1963 1070 Az orosz zene története / Keldis, Urij Vsevolovodic. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1958 Inczédy György .l 2024.02.14 44 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1071 Báró Kemény Zsigmond munkáiból / Gyulai Pál. - : ITD Hungary, 1905 1073 A rajongók / Kemény Zsigmond báró. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 1074 A rajongók / Kemény Zsigmond báró. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1913 1075/1 A rajongók / Kemény Zsigmond báró. - : Est Lapkiadó Rt. és a Pesti Napló Rt., ? 1075/2 A rajongók / Kemény Zsigmond báró. - : Est Lapkiadó Rt. és a Pesti Napló Rt., ? 1078/1 Zord idő: történelmi regény / Kemény Zsigmond báró. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 1078/2 Zord idő: történelmi regény / Kemény Zsigmond báró. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 1078/3 Zord idő: történelmi regény / Kemény Zsigmond báró. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 1083/1 Gyulai Pál 1-2-3. Regény öt részben Gyulai Pál közrebocsátásával, arhív könyvek / Kemény Zsigmond báró. - : ITD Hungary, 1914 1083/2 Gyulai Pál 1-2-3. Regény öt részben Gyulai Pál közrebocsátásával, arhív könyvek / Kemény Zsigmond báró. - : ITD Hungary, 1914 1083/b Gyulai Pál 1-2-3. Regény öt részben Gyulai Pál közrebocsátásával, arhív könyvek / Kemény Zsigmond báró. - : ITD Hungary, 1914 1088 A vámpírok sziklája: Regény / Kemény Dezső. - Bécs : Novák, Bécs, 1965 1090 Napnyugtától napkeltéig / Keresztes Mihály. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 1091 Író a toronyban: Három arckép / Kellér Andor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1958 1093 Válogatott műfordítások / Képes Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1951 1094 A szabadság magvetői : Puskintól Szimonovig : Versfordítások / Képes Géza. - Budapest : Révai Könyvkiadó Nemzeti Vállalat, 1949 1098 Rabszolgák unokái / Killens, John Oliver. - Budapest : , 1964 1100 Kiss József Reviczky Gyula Komjáthy Jenő válogatott művei (Elhelyezve Reviczky Gyulánál) / Kiss József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1102 A dzsungel könyve / Kipling, Rudyard. - Budapest : Móra Inczédy György .l 2024.02.14 45 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1963 1108 Kisfaludy Károly munkái: I-II. k. / Kisfaludy Károly. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1905 1108/1 Kisfaludy Károly munkái: I-II. k. / Kisfaludy Károly. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1905 1109 Kisfaludy Károly munkái: I-II. k. / Kisfaludy Károly. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1905 1110 Kisfaludy Károly válogatott munkái I. / Kisfaludy Károly. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1905 1111 Kisfaludy Károly válogatott művei: Versek, Drámák / Kisfaludy Károly. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 1112 Kisfaludy Károly válogatott művei: Versek, Drámák / Kisfaludy Károly. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1115 An Outline of American History 1121 A pártütők eredeti vígjáték három felvonásban TRATTNER JÁNOS TAMÁS betűivel s kölségével / Kisfaludy Károly. - : Rózsavölgyi és Társa Kiadó Budapest, 1820 1125/1 Kisfaludy Sándor összes költeményei: 1-2. kötet / Kisfaludy Sándor. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1901 1125/2 Kisfaludy Sándor összes költeményei: 1-2. kötet / Kisfaludy Sándor. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1901 1126 An Outline of American Economics 1126/1 Kisfaludy Sándor munkái: 1.k.Himfy, 2.k.Regék / Kisfaludy Sándor. - : ITD Hungary, 1903 1126/2 Kisfaludy Sándor munkái: 1.k.Himfy, 2.k.Regék / Kisfaludy Sándor. - : ITD Hungary, 1903 1130 American reader / Inge, Thomas M.. - : Washington, 1989 1136 Byron : Tanulmány / Koeppel Emil. - Budapest : , 1913 1137 Az égő csipkebokor / Kodolányi János. - Budapest : , 1965 1138 Julianus barát : Történelmi regény / Kodolányi János. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 1139 Süllyedő világ / Kodolányi János. - Budapest : , 1965 1140 Boldog békeidők: Regény / Kodolányi János. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 1140/1 Éltek, ahogy tudtak: Válogatott elbeszélések / Kodolányi János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 Inczédy György .l 2024.02.14 46 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1144 A nagy ember / Kolozsvári Grandpierre Emil. - : ITD Hungary 1145 Legendák nyomában / Kolozsvári Grandpierre Emil. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 1148/1 Komját Aladár összegyűjtött művei / Komját Aladár. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 1148/2 Komját Aladár összegyűjtött művei / Komját Aladár. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 1150 Hunyadi : elbeszélő költemény / Komjáthy István. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1951 1154 A Dunától a Donig /regény a II. világháborúról/ / Kossa István. - 1960 1156 Kossuth Lajos munkáiból / Kossuth Ferenc. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1902 1157 Kossuth Lajos válogatott munkái / Radó Antal. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1902 1160/1 Mostoha / Kosztolányi Dezső. - : Forum Könyvkiadó, 1965 1160/2 Mostoha / Kosztolányi Dezső. - : Forum Könyvkiadó, 1965 1162 Kosztolányi Dezső válogatott novellái / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 1163 Kosztolányi Dezső válogatott versei / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1165 Aranysárkány / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 1169/1 Novellák: I-II-III. / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 1169/2 Novellák: I-II-III. / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 1169/3 Novellák: I-II-III. / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 1170 Esti Kornél / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1936 1171 Próza / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1937 1172 Bölcsőtől a koporsóig / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1937 1174 Tengerszem / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 47 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1936 1175/1 Idegen költők anthológiája I-II. / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1937 1175/2 Idegen költők anthológiája I-II. / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1937 1177 Az élő költő: Szemelvények műveiből, életrajza méltatása / Kosztolányi Dezső. - : Révai, 1936 1178/1 Kosztolányi Dezső válogatott versei / Kosztolányi Dezső. - Bécs : Novák, Bécs 1178/2 Kosztolányi Dezső válogatott versei / Kosztolányi Dezső. - Bécs : Novák, Bécs 1181 A Nagysámán: Meseregény / Kovai Lőrinc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 1183 Három tribunus / Kovai Lőrinc. - Budapest : , 1963 1184 Fáklyatánc 1-2. Történelmi regény l948, 1.k.hiányzik / Kovai Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 1185/1 Bem apó / Kovács Endre. - 1951 1185/2 Bem apó / Kovács Endre. - 1951 1186 A lengyel irodalom története / Kovács Endre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1960 1193 Fények a Dunán: Versek / Kónya Lajos. - Budapest : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytárs, 1950 1195 Öröm és gyűlölet: Versek / Kónya Lajos. - 1951 1196 Válogatott versek / Kónya Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 1198 Budai Nagy Antal históriája / Kós Károly. - : Fülöp László dr. Tata, 1945 1201 Barakklakók / Kjellgren, Josef. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 1202 Klasszikus orosz költők / Lator László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 1202/1 Klasszikus orosz költők / Lator László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 1204 Kohlhaas Mihály (regény) / Kleist, Heinrich von. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1949 1205 Istenek alkonya / Klemm, Péter. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 48 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1963 1206 Légy hű magadhoz: Regény / Knight, Eric. - : Forum Könyvkiadó, 1967 1207 Kölcsey Ferenc összes művei / Kölcsey Ferenc. - : ITD Hungary, 1886 1210 Kölcsey Ferenc munkái / Kölcsey Ferenc. - : ITD Hungary, 1903 1211 Kölcsey Ferenc válogatott munkái / Kölcsey Ferenc. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 1218 A Kölcsey máskép Szente-Mágócs nemzetség : Kölcsey Ferencz : Családtörténeti tanulmány / Kölcsey Dezső. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, 1930 1220 Vasaltnadrágosok / Kőműves Imre. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 1224 Kun Béla : Emlékezések / Kun Béláné. - Budapest : , 1966 1225 Fekete kolostor: Feljegyzések a francia internáltságból / Kuncz Aladár. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1960 1229 Mesék / Krilov, I. A.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959 1232 Egy forradalmár feljegyzései / Kropotkin P. A.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 1233 Az élet álom: elbeszélések / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 1234 Az útitárs: Két regény / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 1235/1 Szindbád / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 1235/2 Szindbád / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 1240 Hét bagoly * Boldogult úrfikoromban / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 1248/1 Kurucz költészet, Magyar Remekírók c. sorozatból / Erdélyi Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 1251/1 Rákóczi : Történelmi regény 1-2. / Laczkó Géza. - 1955 1251/2 Rákóczi : Történelmi regény 1-2. / Laczkó Géza. - 1955 1258/1 Shakespeare mesék / Lamb, Charles. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1961 Inczédy György .l 2024.02.14 49 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1258/2 Shakespeare mesék / Lamb, Charles. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1961 1259 A párduc: Regény / Tomasi, di Lampedusa Giuseppe. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 1263 Rabszolgák: Yanakuna: Regény / Lara, Jesus. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962 1264 Fermina Marquez: Regény / Hemingway, Ernest. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1957 1267 Az éneklő hal / Laxness, Halldór Kiljan. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962 1275/1 Lengyel József összegyűjtött munkái I-II. kötet / Lengyel József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 1275/2 Lengyel József összegyűjtött munkái I-II. kötet / Lengyel József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 1276 Tükrök : Cikkek riportok / Lengyel József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 1279 Magános élet: Válogatott versek / Leopardi, Giacomo. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, ? 1281/1 Korunk hőse: Regény / Lermontov, Mihail Ur'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 1281/2 Korunk hőse: Regény / Lermontov, Mihail Ur'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 1282 Lermontov válogatott költeményei / Lermontov, Mihail Ur'evic. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1951 1284 Laokoón. Hamburgi dramaturgia / Lessing, Gotthold Ephraim. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1963 1285 Bölcs Náthán : Drámai költemény öt felvonásban / Lessing, Gotthold Ephraim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1958 1287 Fő utca: Regény / Lewis, Sinclair Dodsworth. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 1290 A dolgok eredete / Lips, Julius. - 1962 1297 Az éneklő kutya: Regény / London, Jack. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest 1299 Longfellow költeményeiből / Longfellow. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1897 1303 Lovagköltők: Dalok a Minnesang virágkorából / Balogh Károly. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1935 Inczédy György .l 2024.02.14 50 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1306 Making America The Siciety and Culture of the United States / Luedtke S. Luther. - : United States Information Agency, 1987 1312 Művészkedő magyar pásztorok / Madarassy László. - : Magyar könyvbarátok, Budapest, 1935 1317 The Short Prose Reader / Muller, H. Gilbert. - : Fourth Edition, 1987 1321/1 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991 1321/2 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991 1321/3 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991 1321/4 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991 1321/5 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991 1321/6 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991 1321/7 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991 1321/8 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991 1322 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1954 1324 Madách Imre munkái: Az ember tragédiája + Költemények / Madách Imre. - : ITD Hungary, 1904 1325 Lesben a bérgyilkosok / Mader, Julius. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 1330 Az országokban való sok romlásoknak okairól / Magyari István. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1911 1331 A magyarság szellemi néprajza zene - tánc - szokások - hitvilág - játék / Bartha Károly N.. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1333 A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig I.rész / Barta János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 1334 Magyar népballadák (Magyar remekírók c. sorozatból) / Endrődi Sándor. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1906 1335 Magyar népdalok / Endrődi Sándor. - Budapest : , 1906 Inczédy György .l 2024.02.14 51 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1336 Magyar széphistóriák: Szilágyi Mihály és Hagymási László históriája 1561 / Szendrei Névtelen. - : Magyar Helikon, 1965 1338/1 Magyar népköltészet: 1-2-3. Népdalok - Népballadák Népmesék Magyar klasszikusok c. sorozat / Ortutay Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1338/2 Magyar népköltészet: 1-2-3. Népdalok - Népballadák Népmesék Magyar klasszikusok c. sorozat / Ortutay Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1338/3 Magyar népköltészet: 1-2-3. Népdalok - Népballadák Népmesék Magyar klasszikusok c. sorozat / Ortutay Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1339/1 Kölcsey Ferenc válogatott művei / Kölcsey Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1951 1339/2 Kölcsey Ferenc válogatott művei / Kölcsey Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1951 1339/1a Kölcsey Ferenc válogatott művei / Kölcsey Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1951 1339/2a Kölcsey Ferenc válogatott művei / Kölcsey Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1951 1340/1 A magyar népköltés remekei 1-2. / Vikár Béla. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1907 1340/2 A magyar népköltés remekei 1-2. / Vikár Béla. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1907 1341 Magyar népballadák és románcok (Magyar klasszikusok c. sorozatból) / Ambrus Zoltán. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 1342/1 Magyar balladák / Greguss Ágost. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1918 1342/2 Magyar balladák / Greguss Ágost. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1918 1343 A magyar anekdotakincs : Válogatás / Tóth Béla Dr. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1957 1346 Magyarországi munkásdalok / Szerémi Borbála T.. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1955 1352 Magyar színháztörténet / Hont Ferenc. - Budapest : , 1962 1354/1 Mai német líra : Antológia / Hajnal Gábor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 1354/2 Mai német líra : Antológia / Hajnal Gábor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 Inczédy György .l 2024.02.14 52 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1357 Mai francia dekameron / Gyergyai Albert. - Budapest : Nyugat, 1935 1358 Mai francia elbeszélők / Bajomi Lázár Endre. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959 1359 Mai román elbeszélők / Kolozsvári Grandpierre Emil. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 1361/1 Válogatás a mai magyar irodalomról 1-2. Versek-elbeszélések / Véber Károly. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 1361/2 Válogatás a mai magyar irodalomról 1-2. Versek-elbeszélések / Véber Károly. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 1361/3 Válogatás a mai magyar irodalomról 1-2. Versek-elbeszélések / Véber Károly. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 1361/a Válogatás a mai magyar irodalomról 1-2. Versek-elbeszélések / Véber Károly. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 1361/b Válogatás a mai magyar irodalomról 1-2. Versek-elbeszélések / Véber Károly. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 1361/c Válogatás a mai magyar irodalomról 1-2. Versek-elbeszélések / Véber Károly. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 1364 Mai szovjet irodalom / Kosaras István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1963 1364/1 Mai szovjet irodalom / Kosaras István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1963 1364/2 Mai szovjet irodalom / Kosaras István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1963 1369 Ki segített Hitlernek / Majszkij, Ivan Mihajlovics. - Budapest : , 1964 1371 Igor és társai: Ifjúsági regény / Makarenko, Anton Semenovic. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1960 1375 Élet fejedelme: Regény Elbeszélések / Makkai Sándor. - Kolozsvár : Erdélyi Szépmives Céh, Kolozsvár, 1934 1376 Stéphane Mallarmé költeményei / Mallarmé , Stéphane. - : Magyar Helikon, 1964 1378 Egy szélhámos vallomásai = Die Bekenntnisse des Hochstaplers Inczédy György .l 2024.02.14 53 .lap Lelt.sz. Dokumentum Felix Krull : Regény / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 1380 Mephisto - Egy karrier regénye - / Mann, Klaus. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1957 1381 A Buddenbrook ház / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1960 1382 A Buddenbrook ház / Mann, Thomas. - : Magyar Helikon, 1968 1385 The Owl in the Tree / Coldrey, Jennifer. - : Gareth Stevens Publishing, 1988 1385/1 Novellák I-II. kötet / Mann, Thomas. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1955 1385/2 Novellák I-II. kötet / Mann, Thomas. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1955 1386 Mann Thomas: Lotte Weimarban / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1957 1386/2 The Mouse in the Bonn / Burton, Robert. - : Gareth Stevens Publishing, 1988 1387 The Falcon over the Town / Birkhead, Mike. - : Gareth Stevens Publishing, 1988 1388 The Dragonfly over the Water / O'Toole, Christopher. - : Gareth Stevens Publishing, 1988 1390 A jegyesek: Regény / Manzoni, Alessandro. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1956 1393 A Duna partján: (regény) / Markin, Ilja. - : Honvéd Kiadó Intézet, 1954 1400/1 Ékszerek: Válogatott novellák / Maupassant, Guy de. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1957 1400/2 Ékszerek: Válogatott novellák / Maupassant, Guy de. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1957 1401 Erős, mint a halál: Regény / Maupassant, Guy de. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1964 1405 Miró / Román József. - : Corvina Kiadó, 1981 1405/1 Notesz: Karcolatok és szatirák / Máté György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 1405/2 Notesz: Karcolatok és szatirák / Máté György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 1407 A megnőtt élet: Húsz év magyar elbeszéléseiből: / Illés Endre. - Inczédy György .l 2024.02.14 54 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 1407/1 A megnőtt élet: Húsz év magyar elbeszéléseiből: / Illés Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 1411 Meslier abbé testamentuma / Meslier, Jean. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1961 1412 Magnéziumláng: Elbeszélések / Mesterházi Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 1413 Játék: Színművek és hangjátékok / Mesterházi Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1961 1414 Pár lépés a határ: Regény / Mesterházi Lajos. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1961 1415 A négylábú kutya: Regény / Mesterházi Lajos. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1961 1416 Pokoljárás: Regény / Mesterházi Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 1417 Legendák születőben / Mezei András. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 1418 Beront az élet: Novellák / Metsanurk, Mait. - Gyoma : Kner Izidor, Gyoma, 1933 1419 Bedrich Smetana / Miloslav Maly. - : Orbis-Praha, 1956 1421 Bibi és az összeesküvők / Michaelis, Karin. - : Forum Könyvkiadó, 1961 1422 Hogy mik vannak: Házunk tája, Ádám plusz Éva, Utánpótlás, Furfangosok / Mészáros András. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 1423 Mickiewicz válogatott versei / Mickiewicz, Adam. - Bécs : Novák, Bécs, 1961 1425 Mikes Kelemen (Zágoni) válogatott törökországi levelei / Mikes Kelemen. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1910 1428 Mikes Kelemen Zágoni törökországi levelei / Mikes Kelemen. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1906 1430 Mikes Kelemen Zágoni törökországi levelei / Mikes Kelemen. - : Uj Idők Irodalmi Intézet RT. Budapest, 1944 1431 Mikes Kelemen (Zágoni) válogatott törökországi levelei / Mikes Kelemen. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1906 1432 Levelek a száműzetésből / Mikes Kelemen. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1953 Inczédy György .l 2024.02.14 55 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1433 Elbeszélések: I.és III.k. 1871-1987, 1900-1910 / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1435 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 1435/1 Beszterce ostroma ; Új Zrínyiász / Mikszáth Kálmán. - 1953 1445 Katánghy Menyhért képviselő úr viszontagságos élete,kalandjai,szerencsétlensége,szerencséjeművei ésm / Mikszáth Kálmán. - : Révai Testvérek Irod. R.T.kiadása, 1901 1447 Jókai Mór élete és kora 1-2. / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest 1447/1 Jókai Mór élete és kora 1-2. / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest 1447/A Jókai Mór élete és kora 1-2. / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest 1447/B Jókai Mór élete és kora 1-2. / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest 1450 Elbeszélések: I.és III.k. 1871-1987, 1900-1910 / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1458 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Révai Könyvkiadó Nemzeti Vállalat, 1949 1461 Az a pogány Filcsik / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1951 1482 Nagyobb elbeszélések: II. k. / Mikszáth Kálmán. - : Révai Testvérek Irod. R.T.kiadása, ? 1483 Akli Miklós Cs. kir. udvari mulattató története / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1961 1485 Akli Miklós Cs. kir. udvari mulattató története / Mikszáth Kálmán. - : Révai Testvérek Irod. R.T.kiadása, ? 1489 Club és folyosó / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, ? 1501 Különös házasság: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1961 1502 Prakovszky, A siket kovács / Mikszáth Kálmán. - : Révai Testvérek Irod. R.T.kiadása, ? 1515 Maga mentsége / Misztótfalusi Kis Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 1516 Mocsáry Lajos válogatott írásai / Mocsáry Lajos. - : Bibliotheca, Budapest, 1958 Inczédy György .l 2024.02.14 56 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1518 Gázlámpák alatt: Elbeszélések / Moldova György. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 1525/1 Moliere válogatott vígjátékai / Moliere. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 1525/2 Moliere válogatott vígjátékai / Moliere. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 1526/1 Moliere összes színművei I-II. / Moliere. - : Magyar Helikon, 1966 1526/2 Moliere összes színművei I-II. / Moliere. - : Magyar Helikon, 1966 1537 Embergyűlölő / Moliere. - : Fülöp László dr. Tata, 1956 1539 Adal költészete : Elbeszélések / Molin, Pelle. - Gyoma : Kner Izidor, Gyoma, 1929 1540/1 Katona József válogatott munkái:Ziska,Kelyhes, Táboriták vezére,Rózsa,Jeruzsálem puszt., Bánk Bán Z / Katona József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 1540/2 Katona József válogatott munkái:Ziska,Kelyhes, Táboriták vezére,Rózsa,Jeruzsálem puszt., Bánk Bán Z / Katona József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 1541 A Pál utcai fiúk / Molnár Ferenc. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1964 1546 Gyorsszámolás : A számolás új gyorsmódszere (sztenometria) / Molnár László Dr.. - Budapest : Tankvk., 1966 1547 Lalla Roukh: Keleti rege / Moore Tamás. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1883 1548 Perzsa levelek / Montesquieu, Charles Louis de Secondat. - : Fülöp László dr. Tata, 1955 1555 Móra Ferenc munkái: Hátrahagyott művei díszkiadása Ezek az évek 1914-1933. / Móra Ferenc. - : Budapest Genius kiadás, 1933 1555/1 Longman First Certificate Coursebook New edition / Kingsbury, Roy. - : Longman, 1991 1556/1 Móra Ferenc válogatott elbeszélései / Móra Ferenc. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1964 1556/2 Móra Ferenc válogatott elbeszélései / Móra Ferenc. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1964 1558 Négy apának egy leánya: Regény / Móra Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 Inczédy György .l 2024.02.14 57 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1559 Véreim * Parasztjaim: Novellák / Móra Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1958 1560 Georgikon, Nádi hegedű / Móra Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1959 1567 Kerek Ferkó / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1568 Móricz Zsigmond indulása / Móricz Miklós. - Budapest : , 1959 1571 Készüljünk a nyelvvizsgára ! Segédkönyv az alapfokú "B" típusú angol nyelvvizsgához / Patthy Miklósné. - Budapest : Téka Könyvkiadó, 1991 1572 Új világot teremtsünk : Gyűjtemény 1918-19-es irásaiból / Móricz Zsigmond. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1953 1575 Angol nyelvtan 1. Alap-, közép- és felsőfokon / Szentiványi Ágnes Dr.. - Budapest : Ikva, Budapest, 1991 1579 Gyalogolni jó / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 1582/1 Légy jó mindhalálig: Regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1582/2 Légy jó mindhalálig: Regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1582/3 Légy jó mindhalálig: Regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1582/4 Légy jó mindhalálig: Regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1582/5 Légy jó mindhalálig: Regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1582/6 Légy jó mindhalálig: Regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1584 Légy jó mindhalálig: Regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 1600 A boldog ember: Regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, ? 1601 Elbeszélések: I-II-III-IV-V-VI-VII. kötet / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 1602 Elbeszélések: I-II-III-IV-V-VI-VII. kötet / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 1603 Elbeszélések: I-II-III-IV-V-VI-VII. kötet / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 Inczédy György .l 2024.02.14 58 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1603/1 Elbeszélések: I-II-III-IV-V-VI-VII. kötet / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1603/2 Elbeszélések: I-II-III-IV-V-VI-VII. kötet / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 1603/3 Elbeszélések: I-II-III-IV-V-VI-VII. kötet / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1603/5 Elbeszélések: I-II-III-IV-V-VI-VII. kötet / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1606 Az Úr a tornácon: Elbeszélések, Riportok / Móricz Zsigmond. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1953 1607 A fáklya / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 1619 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 1620 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - 1967 1623 Sárarany, Az Isten háta mögött / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1624 Az asszony beleszól, Rab oroszlán / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 1625 Erdély: I-II-III. Tündérkert, A nagy fejedelem, A Nap árnyéka / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 1625/1 Erdély: I-II-III. Tündérkert, A nagy fejedelem, A Nap árnyéka / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 1625/2 Erdély: I-II-III. Tündérkert, A nagy fejedelem, A Nap árnyéka / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 1629 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1951 1631 Életem regénye / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 1632 Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét: Regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 1634 Tanulmányok cikkek: Válogatás / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 1635 Szerencse / Móricz Virág. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 59 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1954 1636 Küszöb: Regény / Móricz Virág. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1956 1640 A műveltség útja 1. / Harsányi Zsolt. - Budapest : Tolnai, 1923 1643 A kabaré regénye / Nagy Endre. - Budapest : Nyugat-Kiadás, 1935 1648 Válogatott karcolatok / Nagy Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 1649 Tanyai történet Elbeszélések / Nagy Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1951 1650 Képtelen természetrajz / Nagy Lajos. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1949 1655 Falu / Nagy Lajos. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 1946 1662 Égető Eszter: Regény / Németh László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1965 1662/1 Égető Eszter: Regény / Németh László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1965 1663 Iszony / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 1664/1 Társadalmi drámák 1-2. / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 1664/2 Társadalmi drámák 1-2. / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 1666 A római elégia : Tanulmány / Némethy Géza. - Budapest : MTA, 1905 1667 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1667/1 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1667/2 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1667/3 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1667/4 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1667/5 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1667/6 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1667/7 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1667/8 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 Inczédy György .l 2024.02.14 60 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1667/9 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1667/10 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1667/11 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1668/1 A német elbeszélés mesterei:I-II. (A világirodalom Klasszikusai) / Keresztury Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1957 1668/2 A német elbeszélés mesterei:I-II. (A világirodalom Klasszikusai) / Keresztury Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1957 1670/1 A nibelung-ének és a frithiof-monda I-II. (Remekírók Képes Könyvtára) (Regék,mondák,eposzoknál van) / Révay József. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, ? 1670/2 A nibelung-ének és a frithiof-monda I-II. (Remekírók Képes Könyvtára) (Regék,mondák,eposzoknál van) / Révay József. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, ? 1672 Emlékeimből / Nógrádi Sándor. - Budapest : , 1961 1676 Nyekraszov válogatott költeményei /versei/ / Nekrasov, Nikolaj Alekseevic. - Budapest : Franklin Könyvkiadó, Budapest, 1950 1677 Nyekraszov válogatott versei / Nekrasov, Nikolaj Alekseevic. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1958 1679 Ember és gyerek / Benedek István Dr.. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1965 1682 Olasz költők antológiája / Rába György. - 1966 1683 Tört ágak: Regény / Oravecz Paula. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 1683/1 Tört ágak: Regény / Oravecz Paula. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 1685 Botrány az operában : Történetek Mozart "Szöktetés a szerájból"... c. operájának bemutató előadásáró / Ormay Imre. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1960 1686 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1686/1 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1686/2 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1686/3 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 Inczédy György .l 2024.02.14 61 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1686/4 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1686/5 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1686/6 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1686/7 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1686/8 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1686/9 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1686/10 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1686/11 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 1687 Farkasok és bárányok: Komédia / Ostrovskij, Aleksandr Nikolaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1958 1689 A diákszázad becsülete: Regény / Kőszegi Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 1696 A száműzetés dalai (Tristia) / Ovidius, Naso Publius. - : Népszava Könyvkiadó 1697 Kis méhészkönyv / Örösi Pál Zoltán. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1957 1703 Eugénie császárné vallomásai / Paleologue, Georges Maurice. - Budapest : Genius 1704 Báró Kemény Zsigmond / Papp Ferencz. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1923 1707 Sárkányfog: Regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1963 1710 Ravennában temették Rómát : Történelmi regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1963 1711 Megszólal a sírvilág: regény / Passuth László. - : Forum Könyvkiadó, 1963 1712 Mantuai herceg muzsikusa; Claudio Monteverdi korának regényes története / Passuth László. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1959 Inczédy György .l 2024.02.14 62 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1713 Négy szél Erdélyben:I-II:Történelmi regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 1715/1 Barangolások könyve; Az "Életem regénye" / Pausztovszkij, Konsztantyin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 1715/2 Barangolások könyve; Az "Életem regénye" / Pausztovszkij, Konsztantyin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 1718 Pázmány Péter munkáiból: II. kötet / Pázmány Péter. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1904 1719 Pázmány Péter válogatott munkái / Pázmány Péter. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1906 1720 A Föld / Pelin, Elin. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest 1722 Tüzes Föld: Regény / Pervencev, Arkadij. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, 1950 1725 Kocsubej: regény / Pervencev, Arkadij. - : Fülöp László dr. Tata, 1950 1728/2 Petőfi Sándor munkái: II-III-IV. k. / Petőfi Sándor. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1906 1728/3 Petőfi Sándor munkái: II-III-IV. k. / Petőfi Sándor. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1906 1728/4 Petőfi Sándor munkái: II-III-IV. k. / Petőfi Sándor. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1906 1736/1 Petőfi Sándor Válogatott költeményei / Petőfi Sándor. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1955 1736/2 Petőfi Sándor Válogatott költeményei / Petőfi Sándor. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1955 1736/3 Petőfi Sándor Válogatott költeményei / Petőfi Sándor. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1955 1736/4 Petőfi Sándor Válogatott költeményei / Petőfi Sándor. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1955 1736/5 Petőfi Sándor Válogatott költeményei / Petőfi Sándor. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1955 1736/6 Petőfi Sándor Válogatott költeményei / Petőfi Sándor. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1955 1746/2 Petőfi Sándor költeményei II-III-IV-V. k. / Petőfi Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1951 1746/3 Petőfi Sándor költeményei II-III-IV-V. k. / Petőfi Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1951 Inczédy György .l 2024.02.14 63 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1746/4 Petőfi Sándor költeményei II-III-IV-V. k. / Petőfi Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1952 1746/5 Petőfi Sándor költeményei II-III-IV-V. k. / Petőfi Sándor. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1956 1749/1 Az apostol / Petőfi Sándor. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1955 1749/2 Az apostol / Petőfi Sándor. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1955 1761/1 Péterfy Jenő összegyüjtött munkái: 1,2,3, kötet / Péterfy Jenő. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1901 1761/2 Péterfy Jenő összegyüjtött munkái: 1,2,3, kötet / Péterfy Jenő. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1901 1761/3 Péterfy Jenő összegyüjtött munkái: 1,2,3, kötet / Péterfy Jenő. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1901 1762 Kis történetek nagy zeneszerzőkről / Péterffy Ida. - Budapest : , 1963 1763 Trimalchio lakomája / Petronius Arbiter, Titus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1958 1765 Színművek és novellák / Pirandello, Luigi. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1962 1768 Túl életen és halálon: Elbeszélések / Poe, Edgar Allan. - : Est Lapkiadó Rt. és a Pesti Napló Rt., ? 1770 Három dráma: A puskás ember, A Kreml toronyórája, Harmadik Patetikus szimfónia / Pogogyin, Nyikolaj. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959 1772 Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában: I.k. 1867-1892 / Kemény G. Gábor. - Budapest : Tankvk., 1952 1774 Vologya utcája / Kasszil, Lev. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1954 1778 Liszt Ferenc élete / Maróti Lajos. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 0 1779 Bevezetés az elektrokémiába / Kiss László. - Budapest : , 1960 1780 Manon Lescaut és des Grieux lovag története / Prévost, Antoine-Francois. - : Est Lapkiadó Rt. és a Pesti Napló Rt., ? 1784 Glinka: életrajz / Protopopov, V.. - Budapest : , 1952 1786 Puskin válogatott költői művei / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1964 1788 Ruszlán és Ludmilla : Elbeszélő költemény / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - 1955 Inczédy György .l 2024.02.14 64 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1791 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - : Fülöp László dr. Tata, 1954 1794 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - : Fülöp László dr. Tata, 1953 1795 Gargantua és Pantagruel : Szatírikus regény (Szemelvények) / Rabelais, Francois. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 1796 Gargantua és Pantagruel : Szatírikus regény (Szemelvények) / Rabelais, Francois. - 1954 1797/1 Jean Racine összes drámái / Rácz János. - : Magyar Helikon, 1963 1797/2 Jean Racine összes drámái / Rácz János. - : Magyar Helikon, 1963 1799/1 Radnóti Miklós versei / Radnóti Miklós. - 1948 1799/2 Radnóti Miklós versei / Radnóti Miklós. - 1948 1800 Radnóti Miklós l944 Bori notesz / Radnóti Miklós. - : Magyar Helikon, 1974 1800/1 Radnóti Miklós válogatott versei / Radnóti Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 1801 Tanulmányok, cikkek / Radnóti Miklós. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1956 1805 Üldözött vad - Cirkusz: Regények / Ramuz, Charles Ferdinand. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1957 1806/1 Bánk bán, (Teleki László: Kegyenc c. művével együtt) / Katona József. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1905 1806/2 Bánk bán, (Teleki László: Kegyenc c. művével együtt) / Katona József. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1905 1806/3 Bánk bán, (Teleki László: Kegyenc c. művével együtt) / Katona József. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1905 1807 Kis emberek világa / Rákosi Viktor. - : Révai testvérek Irodalmi Intézet Részv., ? 1810 Hatalom és pénz / Ráth-Végh István. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Nyíregyháza, 1964 1812/1 Szerelem és halál órája / Remarque, Erich Maria. - : Forum Könyvkiadó, 1959 1812/2 Szerelem és halál órája / Remarque, Erich Maria. - : Forum Könyvkiadó, 1959 1812/3 Szerelem és halál órája / Remarque, Erich Maria. - : Forum Inczédy György .l 2024.02.14 65 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, 1959 1813/1 Parasztok: Regény / Reymont, Wladyslaw Stanislaw. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1955 1813/2 Parasztok: Regény / Reymont, Wladyslaw Stanislaw. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1955 1815 Reviczky Gyula összes költeményei / Reviczky Gyula. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1902 1817 Régi magyar vígjátékok, Magyar klasszikusok c. sorozatból / Bóka László Dr.. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 1819 Szaltikov-Scsedrin / Rév Mária. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1968 1821 Séták a római Magyarországon / Révay József. - Budapest : 1822/1 Tűzfolyam: Elbeszélések / Révay József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1964 1822/2 Tűzfolyam: Elbeszélések / Révay József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1964 1824 Tűzpróba: Regény / Rideg Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 1825 Petőfi Sándor / Riedl Frigyes Dr.. - Budapest : , 1923 1828/1 Napló a háborús évekből 1914-1918 / Rolland, Romain. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Nyíregyháza, 1960 1828/2 Napló a háborús évekből 1914-1918 / Rolland, Romain. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Nyíregyháza, 1960 1829 Colas Breugnon: Regény / Rolland, Romain. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1950 1831 Római költők antológiája / Lator László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1963 1832 Római vígjátékok; Plautus - Terentius / Plautus, Titus Maccius. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961 1832/1 Római vígjátékok; Plautus - Terentius / Plautus, Titus Maccius. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961 1832/2 Római vígjátékok; Plautus - Terentius / Plautus, Titus Maccius. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961 1832/3 Római vígjátékok; Plautus - Terentius / Plautus, Titus Maccius. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961 1833 Római regék és mondák (Regék és mondák c. sorozatból) / Trencsényi-Waldapfel Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1961 Inczédy György .l 2024.02.14 66 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1834 Szürke ház / Román György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1959 1835 Romániai magyar elbeszélők : Antológia / Asztalos István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 1837 Képek és képzelgések / Rónay György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1960 1838 Zalka Máté / Rosszijanov, Oleg Konstantinovic. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 1842 Arcképek és történetek / Ruffy Péter. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962 1846 Mauprat: Regény / Sand, George. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1955 1852 Az áruló / Sánta Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 1856 Sárközi György válogatott versei / Sárközi György. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1959 1857 Kisebb költeményei, prózai munkái és levelezése / Sárosi Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954 1860 Boldog hajlék : Regény / Sásdi Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1960 1861 Tell Vilmos : Dráma / Schiller, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 1862 Schiller költeményei / Gazda István. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 1871 Angolok a Déli sarkvidéken / Scott, Robert Falcon. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1911 1875 Döntés / Seghers, Anna. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1960 1876 Tranzit : Regény / Seghers, Anna. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 1877 Sankt barbara-i halászok felkelése / Seghers, Anna. - : Magyar Helikon, 1964 1880 Semmelweis összegyüjtött munkái / Győry Tibor dr.. - : Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, 1906 1881 A nagy utazás / Semprun, Jorge. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1964 1883 Kobzos / Sevcenko, Taras Grigor'evic. - Budapest : Új Magyar Inczédy György .l 2024.02.14 67 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1953 1895 Coriolanus (utószó:elemzés Brech-től) / Shakespeare, William. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1909 1898 Coriolanus (utószó:elemzés Brech-től) / Shakespeare, William. - : Magyar Helikon, 1966 1909 Shakspere szinművei: II. kötet, Julius Caesar, Téli rege, III.k.Machbeth, A velenczei kalmár / Shakespeare, William. - : Pest, 1864 1910/1 Shakespeare összes drámái: I-II-III-VI.kötet / Shakespeare, William. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1955 1910/2 Shakespeare összes drámái: I-II-III-VI.kötet / Shakespeare, William. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1955 1911 Shakespeare összes drámái: I-II-III-VI.kötet / Shakespeare, William. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1955 1912 Shakespeare összes drámái: I-II-III-VI.kötet / Shakespeare, William. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1955 1929 Hét színdarab / Shaw, George Bernard. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1956 1931 Shelley válogatott költeményei / Shelley, Percy Bysshe. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1950 1933 Hősköltemény prózában: Elbeszélések / Sík Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1962 1935 A magyar nyelv.I-II. / Simonyi Zsigmond. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1889 1935/1 A magyar nyelv.I-II. / Simonyi Zsigmond. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1889 1938 Határtalan élet / Sipkay Barna. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1964 1941 Soha többé: Válogatás az antifasiszta irodalomból Világirodalmi antológia a középiskolák szám.VIII. / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962 1942 Új barázdát szánt az eke / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1956 1945/1 Csendes Don: 1962 es I-II-III.kötet, 1966-os I-II. kötet / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1962 1945/2 Csendes Don: 1962 es I-II-III.kötet, 1966-os I-II. kötet / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1962 Inczédy György .l 2024.02.14 68 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1945/3 Csendes Don: 1962 es I-II-III.kötet, 1966-os I-II. kötet / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1962 1948 Feltört ugar: Regény / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa és Kárpáti Kiadó, 1963 1953 Hűség : Elbeszélések / Sólyom József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962 1955 Válogatott versek / Somlyó Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953 1966 Nemzet és haladás : Irodalmunk Világos után / Sőtér István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 1966/1 Nemzet és haladás : Irodalmunk Világos után / Sőtér István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 1967 Sötétkamra / Sőtér István. - : Egyetemi Nyomda, Budapest, 1948 1971 Száz év magány: Regény / Garcia Márquez, Gabriel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 1973 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 1974 Armance: Jelenetek egy párizsi szalonból 1827-ből / Stendhal, H. B.. - : Magyar Helikon, 1966 1976 Tristram Shandy úr élete és gondolatai : Regény / Sterne, Laurence. - : Fülöp László dr. Tata, 1956 1979 Ole Bienkopp : Regény / Strittmatter, Erwin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 1981 Kantate: Regény / Surányi Miklós. - Budapest : Singer és Wolfner Irodalmi Int. Kiadása, 1935 1986 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 1987/1 Aranygyapjú : Görög regék és mondák / Szabó Árpád. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 1987/2 Aranygyapjú : Görög regék és mondák / Szabó Árpád. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 1988/1 Életeim : Születéseim halálaim feltámadásaim 1-2. / Szabó Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 1988/2 Életeim : Születéseim halálaim feltámadásaim 1-2. / Szabó Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 1989 St. Hiroshima: Roman / Kennedy, Leigh. - 1966 Inczédy György .l 2024.02.14 69 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1993/1 Örök barátaink 1-2. A költő kisebb lirai versforditásai / Szabó Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 1993/2 Örök barátaink 1-2. A költő kisebb lirai versforditásai / Szabó Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 1994 Szabó Lőrinc válogatott versei / Szabó Lőrinc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1956 1996 Szabó Lőrinc válogatott műfordításai / Szabó Lőrinc. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1950 1999 Pilátus : Regény / Szabó Magda. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1965 2000 Mondják meg Zsófikának : Regény / Szabó Magda. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1965 2010 Liszt Ferenc estéje / Szabolcsi Bence. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1956 2011 A zene története : Az őskortól a 19. század végéig / Szabolcsi Bence. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1958 2013 Külföldön = Za rubezsom : Regény / Saltikov-Scedrin, Mihail Evgrafovic. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1951 2014 Posehonyi régi világ = Posehonszkaja sztarina : Regény / Saltikov-Scedrin, Mihail Evgrafovic. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1955 2015 A Galavljov-család / Szaltikov - Scsedrin. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1954 2016 Mesék / Szaltikov - Scsedrin. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 151 2024/1 A világirodalom nagy époszai I-II. / Szász Károly. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, 1929 2024/2 A világirodalom nagy époszai I-II. / Szász Károly. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, 1929 2024/A A világirodalom nagy époszai I-II. / Szász Károly. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, 1929 2024/B A világirodalom nagy époszai I-II. / Szász Károly. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, 1929 2026 Egyedül a halál ellen : Semmelweis Ignác élete / Száva István. - Budapest : , 1966 2027 A Menló parki varázsló : Edison életregénye / Száva István. - Budapest : , 1963 2028/1 Gróf Széchenyi István mumkáiból I-II. / Berzeviczy Albert. - Inczédy György .l 2024.02.14 70 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2028/2 Gróf Széchenyi István mumkáiból I-II. / Berzeviczy Albert. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2028/A Gróf Széchenyi István mumkáiból I-II. / Berzeviczy Albert. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2028/B Gróf Széchenyi István mumkáiból I-II. / Berzeviczy Albert. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2029 Szemelvények Gróf Széchenyi István műveiből / Toncs Gusztáv. - Budapest : Franklin Könyvkiadó, Budapest, 1900 2033 Stádium / Széchenyi István. - 1958 2034 Gróf Széchenyi István válogatott munkái / Radó Antal. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1903 2036 Csui!...: Afrikai vadásznapló 1928.okt.-1929.ápr. / Széchenyi Zsigmond. - 1962 2038 Székely népballadák / Ortutay Gyula. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, ? 2039 Hajnali madarak / Szentiványi Kálmán. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1967 2040 Nyugati szivárvány : Regény / Szentiványi Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1960 2043 Saturnus fia : Dürer életregénye / Szentkuthy Miklós. - : Corvina Kiadó, 1966 2045 VII. Olivér : Regény / Szerb Antal. - Budapest : , 1966 2046 Utas és holdvilág : Regény / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1964 2050 Szigligeti Ede I-II. kötet / Szigligeti Ede. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1902 2050/1 Szigligeti Ede I-II. kötet / Szigligeti Ede. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1904 2050/2 Szigligeti Ede I-II. kötet / Szigligeti Ede. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1904 2050/3 Szigligeti Ede I-II. kötet / Szigligeti Ede. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1904 2050/4 Szigligeti Ede I-II. kötet / Szigligeti Ede. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1904 2055 Karikatúrák / Szilágyi Jolán. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1959 Inczédy György .l 2024.02.14 71 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2057 XVI. századbeli magyar költők művei: 1560-1566 / Szilády Áron. - : M. T. Akadémia Könyvkiadó, 1912 2062 Nem születünk katonának / Simonov, Konstantin Mihajlovic. - Budapest : Európa és Kárpáti Kiadó, 1965 2063/1 Különtudósítónk jelenti : Elbeszélések / Simonov, Konstantin Mihajlovic. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1965 2063/2 Különtudósítónk jelenti : Elbeszélések / Simonov, Konstantin Mihajlovic. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1965 2065/1 Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig 1-2. / Szinnyei Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1925/26 2065/2 Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig 1-2. / Szinnyei Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1925/26 2069 A szocialista magyar irodalom az emigrációban Iskolai Könyvtár c. sorozatból / Horváth Márton. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1963 2084/1 Álarcos istenek 1-2. Regény / Szőnyi Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1960 2084/2 Álarcos istenek 1-2. Regény / Szőnyi Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1960 2088 Az ember vére drága : Regény / Sztelmah, Mihajlov. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962 2090/1 A nagy rokonság : Regény I-II. / Sztelmah, Mihajlov. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 2090/2 A nagy rokonság : Regény I-II. / Sztelmah, Mihajlov. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 2092/1 Viselt dolgaink : Karcolatok vígjátékok / Tabi László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 2092/2 Viselt dolgaink : Karcolatok vígjátékok / Tabi László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 2098 Tiberius és kora Annales I-II. / Tacitus, Cornelius. - Budapest : , 1943 2102 Bimala / Tagore, Rabindranath. - : Pantheon, 1924 2104 A csillagok árulása : Regény / Takács Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1960 2105 Jégtörő Mátyás: Regény / Tamási Áron. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 2106 Ábel Amerikában / Tamási Áron. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1957 Inczédy György .l 2024.02.14 72 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2107 Hazai tükör : Krónika 1832-1853 : Történelmi regény / Tamási Áron. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1954 2109 Bölcső és Bagoly: Regényes életrajz / Tamási Áron. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 2112 Szirom és Boly / Tamási Áron. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1960 2113 A magyar irodalmi műveltség kezdetei Szent Istvántól Mohácsig / Horváth János. - Budapest : Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1931 2113/1 Hazai tükör : Krónika 1832-1853 : Történelmi regény / Tamási Áron. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1954 2113/2 Hazai tükör : Krónika 1832-1853 : Történelmi regény / Tamási Áron. - : Ifjúsági Könyvkiadó, 1954 2116 Ábel az országban: Regény / Tamási Áron. - Kolozsvár : Erdélyi Szépmives Céh, Kolozsvár, 1934 2117 Ábel Amerikában / Tamási Áron. - Kolozsvár : Erdélyi Szépmives Céh, Kolozsvár, 1934 2118 Az erdőárki gazda : Elbeszélések / Tammsaare, Anton Hansen. - Gyoma : Kner Izidor, Gyoma, 1933 2123 Kenyér és virág : Regény / Tatay Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 2125 Tavasz Magyarországon: Húsz év magyar verseiből / Illés Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 2127 Víz és tűz / Tazieff, Haroun. - 1960 2130/1 Teleki László válogatott munkái I-II. / Kemény G. Gábor. - 1961 2130/2 Teleki László válogatott munkái I-II. / Kemény G. Gábor. - 1961 2134 Kakuk Marci a zendülők közt / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Nyugat Kiadás 2135 A félbolond : Regény / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1957 2136/1 Nagy árnyakról bizalmasan / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1964 2136/2 Nagy árnyakról bizalmasan / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1962 2137 Rossz szomszédok ; Az én fiam / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1960 2138 Szerenád - Vadregény / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 73 .lap Lelt.sz. Dokumentum Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1959 2140/1 A szerelmes csóka és más regények / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1956 2140/2 A szerelmes csóka és más regények / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1956 2145 Ördögtánc : Visszaemlékezések / Thury Zsuzsa. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1961 2147 Mostohatestvérek (Pöttyös könyvek c. sorozat) / Thury Zsuzsa. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1960 2149 Amen, Amen : Elbeszélések / Thurzó Gábor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1959 2150/1 A szégyen : Regény / Thurzó Gábor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1961 2150/2 A szégyen : Regény / Thurzó Gábor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1961 2151 Tibullus és Propertius összes költeményei / Tibullus, Albius. - : Magyar Helikon, 1962 2152 A viaszfigura : Történelmi kisregények / Tinyanov, Jurij Nikolaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 2153 Arina meg a liceum : Regény Puskin ifjúságáról / Tinyanov, Jurij Nikolaevic. - Budapest : , 1960 2154 A jövendő tavaszán : Útinapló / Tímár Máté. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962 2157 Pieter Bruegel : Regényes életrajz / Timmermans, Felix. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1960 2161/1 A magyar költészet kézikönyve a Mohácsi vésztől a jelenkorig I-II. / Toldy Ferenc. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1876 2161/2 A magyar költészet kézikönyve a Mohácsi vésztől a jelenkorig I-II. / Toldy Ferenc. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1876 2161/3 A magyar költészet kézikönyve a Mohácsi vésztől a jelenkorig I-II. / Toldy Ferenc. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1876 2161/4 A magyar költészet kézikönyve a Mohácsi vésztől a jelenkorig I-II. / Toldy Ferenc. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1876 2164 Az új főispán / Tolnai Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 Inczédy György .l 2024.02.14 74 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2165 A sötét világ / Tolnai Lajos. - : Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, ? 2166 Az urak / Tolnai Lajos. - : Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, ? 2168/1 Anna Karenina 1-2. Regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1960 2168/2 Anna Karenina 1-2. Regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1960 2169 Mesék / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa és Kárpáti Kiadó, 1961 2170 Gyermekkor - serdülőkor - ifjúság 1. / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1964 2171 Szevasztopoli elbeszélések - Albert és más elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa és Kárpáti Kiadó, 1961 2172 Kozákok * Kreutzer szonáta és más elbeszlések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa és Kárpáti Kiadó, 1961 2173 Gazda és cseléd ; Hadzsi Murat : Kisregények és más elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961 2176/1 Feltámadás : Regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - : Magyar Helikon, 1966 2176/2 Feltámadás : Regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - : Magyar Helikon, 1966 2179 Gyermekkor - serdülőkor - ifjúság 1. / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - : Fülöp László dr. Tata, 1955 2180 Kenyér : Regény / Tolsztoj, Aleksej Nikolaevic. - : Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953 2183 I. Péter / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - : Fülöp László dr. Tata, 1954 2184 Szevasztopol: Három elbeszélés / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - : Magyar Helikon, 1960 2186 Gazda és cseléd ; Hadzsi Murat : Kisregények és más elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961 2186/1 Válogatott elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 2186/2 Válogatott elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 75 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 2186/3 Válogatott elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 2190/1 Ifjuságom regénye: I-II-III. kötet / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - : Christensen és társa Gutenberg Könyvkiadőü, ? 2190/2 Ifjuságom regénye: I-II-III. kötet / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - : Christensen és társa Gutenberg Könyvkiadőü, ? 2194 A Moldvától a Moldváig / Tomascik, Karol. - : Szlovákiiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1963 2195/1 Tompa Mihály munkái: I-IV.k. / Tompa Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2195/2 Tompa Mihály munkái: I-IV.k. / Tompa Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2195/3 Tompa Mihály munkái: I-IV.k. / Tompa Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2195/4 Tompa Mihály munkái: I-IV.k. / Tompa Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2197/1 Tompa Mihály munkái: I-IV.k. / Tompa Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2197/2 Tompa Mihály munkái: I-IV.k. / Tompa Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2198/1 Tompa Mihály munkái: I-IV.k. / Tompa Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2198/2 Tompa Mihály munkái: I-IV.k. / Tompa Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2198/3 Tompa Mihály munkái: I-IV.k. / Tompa Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2198/4 Tompa Mihály munkái: I-IV.k. / Tompa Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2201 Tompa Mihály összes költeményei / Arany János. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1913 2212 Tóth Ede válogatott munkái / Tóth Ede. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1902 2212/1 Tóth Ede válogatott munkái / Tóth Ede. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1902 2214 Tóth Kálmán válogatott költeményei / Tóth Kálmán. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1902 Inczédy György .l 2024.02.14 76 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2215 A tengeri város : Elbeszélések 1885-1896 / Tömörkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1956 2217 Fecskék : Elbeszélések / Tömörkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 2218 Jegenyék alatt : Elbeszélések / Tömörkény István. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 19?? 2222 Tömörkény István válogatott elbeszélései / Tömörkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1960 2224/1 Ikrek / Török Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 2224/2 Ikrek / Török Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 2226 A hazug katona : Regény / Török Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1957 2228 Sirályok a sivatagban / Trifonov, Jurij. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1965 2233 Apák és fiúk : Regény / Turgenyev, Ivan Sergejevics. - Budapest : Franklin Könyvkiadó, Budapest, ? 2236/1 Egy vadász feljegyzései : Elbeszélések / Turgenyev, Ivan Sergejevics. - Budapest : Révai Könyvkiadó Nemzeti Vállalat, 1950 2236/2 Egy vadász feljegyzései : Elbeszélések / Turgenyev, Ivan Sergejevics. - : Fülöp László dr. Tata, 1953 2238 Töretlen föld - Tavaszi vizek: Költemények prózában / Turgenyev, Ivan Sergejevics. - : Fülöp László dr. Tata, 1956 2239 Emlékek, gondolatok / Twain, Mark. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1962 2246 Pohárköszöntő / Tyihonov. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 1950 2247 Új kínai elbeszélők / Csanádi Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 2250 Az okos leányzók / Undset, Sigrid. - Gyoma : Kner Izidor, Gyoma, 1931 2251 A nagy kaland / Urbán Ernő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 2252 Írott malaszt ; Nemcsak kenyérrel ; Az ezeregyedik kilométer : Regények / Urbán Ernő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1967 2253 Színe és visszája, avagy a levágott ujjak esete: Regény / Urbán Inczédy György .l 2024.02.14 77 .lap Lelt.sz. Dokumentum Ernő. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 2254 A nagy optimista ; Sollner József élete / Vadász Ferenc. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1967 2255 Vadászlesen : Híres vadászok válogatott írásai / Véber Károly. - 1966 2256 Vajda János válogatott politikai írásai / Vajda János. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1954 2256/1 Vajda János válogatott politikai írásai / Vajda János. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1954 2258 Vajda János válogatott versei / Vajda János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 2259/1 Vajda János válogatott versei / Vajda János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 2259/2 Vajda János válogatott versei / Vajda János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 2261 Vajda János kisebb költeményei / Vajda János. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2263 Költemények prózában és más írások / Vajda Péter. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1958 2267 A jobbágyi földbirtoklás típusai és problémái 1767-1849 / Varga János. - 1967 2271 A nemzet napszámosai : Magyar korrajz / Vas Gereben. - : Aczél Testvérek Kiadása, 1938 2271/1 A nemzet napszámosai : Magyar korrajz / Vas Gereben. - : Aczél Testvérek Kiadása, 1938 2271/2 A nemzet napszámosai : Magyar korrajz / Vas Gereben. - : Aczél Testvérek Kiadása, 1938 2273 A nemzet napszámosai : Magyar korrajz / Vas Gereben. - : Est Lapkiadó Rt. és a Pesti Napló Rt., 19?? 2283 Nincsen számodra hely ! / Váci Mihály. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1957 2284 Kazinczy Ferenc és kora I. / Váczy János. - Budapest : , 1915 2286 A kuruckor hösei : Történelmi elbeszélések / Várkonyi Ágnes, R.. - 1962 2290/1 Nyugtalan madár : Versek / Várnai Zseni. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 2290/2 Nyugtalan madár : Versek / Várnai Zseni. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 78 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 2290/3 Nyugtalan madár : Versek / Várnai Zseni. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 2291 Nem volt hiába : Regényes önéletrajz / Várnai Zseni. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1962 2292 Egy asszony a milliók közül: Regény / Várnai Zseni. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 2293 Juhász Gyula / Vargha Kálmán. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 2293/1 Juhász Gyula / Vargha Kálmán. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 2299/1 Végvári vitézek - szegénylegények / Takáts Sándor. - Budapest : , 1951 2299/2 Végvári vitézek - szegénylegények / Takáts Sándor. - Budapest : , 1951 2300 Színművek / Vega, Lope De Carpio Félix. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 2301 Aeneis: Eposz / Vergilius Maro, Publius. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1962 2303 Vergilius eclogái / Vergilius Maro, Publius. - : Magyar Helikon, 1963 2313 Az ég alatt...: Válogatott elbeszélések / Veres Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 2321 Aeneis: Eposz / Vergilius Maro, Publius. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, ? 2330/1 Dr. Thaly Kálmán életrajza I-II. / vitéz Veszprémy Dezső. - Budapest : Budapest Kiadó, 1928 2330/2 Dr. Thaly Kálmán életrajza I-II. / vitéz Veszprémy Dezső. - Budapest : Budapest Kiadó, 1928 2332 Vidám magyar versek / Dalos László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1955 2336/1 A mangófa árnyékában / Viga, Diego. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 2336/2 A mangófa árnyékában / Viga, Diego. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 2338 Cinq-Mars összeesküvése : Történelmi regény / Vigny, Alfred de. - : Genius Kiadás Budapest, 1924 Inczédy György .l 2024.02.14 79 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2339/1 A nagy testamentum / Villon, Francois. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1963 2339/2 A nagy testamentum / Villon, Francois. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1963 2341 Paganini : életrajzi regény / Vinogradov. - : Fülöp László dr. Tata, 1955 2342/1 Vihar Itália felett / Voynich, Ethel Lilian. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1965 2342/2 Vihar Itália felett / Voynich, Ethel Lilian. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1965 2351 Voltaire válogatott írásai / Voltaire. - Budapest : Polis Könyvkiadó,Kálvin Kiadó,Luther, 1951 2364/2 Vörösmarty Mihály munkái / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1902 2364/3 Vörösmarty Mihály munkái / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2364/5 Vörösmarty Mihály munkái / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1904 2374 Vörösmarty Mihály összes művei: Nagyobb epikai művek I. / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 2375 Vörösmarty Mihály válogatott költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1950 2377 Az érett Kosztolányi / Kiss Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 2381/1 Vörösmarty Mihály munkái / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1902 2381/2 Vörösmarty Mihály munkái / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1902 2381/3 Vörösmarty Mihály munkái / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2381/4 Vörösmarty Mihály munkái / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2381/5 Vörösmarty Mihály munkái / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1904 2381/6 Vörösmarty Mihály munkái / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1904 2382/1 Vörösmarty minden munkái / Gyulai Pál. - : Ráth Mór, Pest, 1863,1864 Inczédy György .l 2024.02.14 80 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2382/2 Vörösmarty minden munkái / Gyulai Pál. - : Ráth Mór, Pest, 1863,1864 2382/4 Vörösmarty minden munkái / Gyulai Pál. - : Ráth Mór, Pest, 1863,1864 2382/6 Vörösmarty minden munkái / Gyulai Pál. - : Ráth Mór, Pest, 1863,1864 2382/8 Vörösmarty minden munkái / Gyulai Pál. - : Ráth Mór, Pest, 1863,1864 2382/10 Vörösmarty minden munkái / Gyulai Pál. - : Ráth Mór, Pest, 1863,1864 2382/12 Vörösmarty minden munkái / Gyulai Pál. - : Ráth Mór, Pest, 1863,1864 2383/1 Zalán futása: Hősköltemény tíz énekben / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1904 2383/2 Zalán futása: Hősköltemény tíz énekben / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1904 2384 Robin Hood / Vivian, Charles E.. - Újvidék : Fórum Könyvkiadó, Újvidék, 1996 2387 Sebhely : Regény / Vlado, Petersics,. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1964 2388 A nibelung gyűrűje: Szinpadi ünnepi játék, szövegkönyv(Nagy írók,nagy írások c.sorozatból) / Wagner, Richard. - : Genius Kiadás Budapest, ? 2391 Marx Károly élete / Victor, Walther. - Bukarest : , 1954 2392 Fűszálak : Összes költemények / Whitman, Walt. - : Magyar Helikon, 1964 2393 Tájfun a szigetek felett / Wander, Fred. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1961 2394/1 A vizsgálat : Oratórium 11 énekben / Weiss, Peter. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 2394/2 A vizsgálat : Oratórium 11 énekben / Weiss, Peter. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 2394/3 A vizsgálat : Oratórium 11 énekben / Weiss, Peter. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 2396 Musza Dagh negyven napja / Werfel, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1957 2400 Mennyei ügyekben utazom / Wilder, Thornton. - Budapest : Magvető Inczédy György .l 2024.02.14 81 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1959 2401/1 Találkozás egy távoli délkörön / Mitchell, Wilson. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 2401/2 Találkozás egy távoli délkörön / Mitchell, Wilson. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 2403 Falusi feleség : Vígjáték / Wycherley, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959 2405 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Gyoma : Kner Izidor, Gyoma, 1921 2413 Zrínyi Miklós válogatott művei / Zrínyi Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 2414 Zrínyi Miklós válogatott művei / Zrínyi Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1952 2414/1 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 2415 Gróf Zrinyi Miklós válogatott munkái / Zrínyi Miklós. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1904 2416 Zrínyi Miklós hadtudományi munkái / Zrínyi Miklós. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1957 2416/27 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 2431 Lourdes : Regény / Zola, Émile. - : Fülöp László dr. Tata, 1955 2432 Germinal : Regény / Zola, Émile. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959 2435 Párizs gyomra / Zola, Émile. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959 2438 Verdun iskolája: Regény / Zweig, Arnold. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 2439 Sakknovella / Zweig, Stefan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, ? 2458 A filozófia története I.. - Budapest : , 1959 2465 A marxista filozófia alapjai / Erdélyi János munkája. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1959 2492 A vallás titkai: Világirodalmi antológia / Pándi Pál válogatta. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1960 2498 A társadalmi gyakorlat és az elmélet / Besse, Guy. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 82 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 2512 A pesszimizmus filozófiája / Csalin, M.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 2517 A gondolat hősei / Durant, Will. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, 1931 2518 Előre! Szovjet költők Úttörő- és gyermekversei / Békés István. - : Szikla Sándor, ? 2520 Egyetemes filozófiatörténet / Jovcuh, M. T.. - Budapest : , 1963 2530 Cigányok : Riportkönyv / Faludi András. - Budapest : , 1964 2530/1 Cigányok : Riportkönyv / Faludi András. - Budapest : , 1964 2531 Filozófioai lexikon / Varga Iván szerkesztette. - 1952 2538 A kínai kérdés / Garaudy, Roger. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 2542 A mai burzsoá szociológia válsága / Francev,J.P.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 2547 Korunk történelmi problémái / Palme,R. Dutt. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 2549 XII. Pius és a Harmadik birodalom / Friedlander, Saul. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 2550 Hamis tanúk, taláros bűnösök / Agárdi Ferenc. - Budapest : Művelt Nép Tud. és Ismeretterj. Kiadó, 1955 2557 Esztétika I. Esztétikai előadások / Hegel, Georg Wilhelm Friedrich. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1952 2559 van-e túlvilág ? / Gecse Gusztáv. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 2560 Szentek képtára avagy vizsgálata a kereszténység által tisztelt személyek szellemének magatartásának / Holbach, Paul Henri Dietrich. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 2564 Kant-Breviarium : Kant világnézete és életfelfogása / Kant, Immanuel. - : ITD Hungary 2565 A tiszta ész kritikája IX. kötet / Kant, Immanuel. - : ITD Hungary, 1996 2566 Görög-római vallástörténet és mitológia / Kallós Ede. - : Cserépfalvi Kiadás, 1936 2573 Az Eichmann-ügy / Kaul, Friedrich Karl. - Budapest : , 1965 2583 Célszerűség az élővilágban és az istenhit / Kocsis Ferenc DR.. - Inczédy György .l 2024.02.14 83 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962 2589 Kézikönyv a vallásról / Kovalev, S. I.. - 1961 2619 Művészetről irodalomról / Lenin, Vladimir Iljic. - Budapest : , 1966 2625 Filozófiai írások / Martinovics Ignác. - Budapest : , 1956 2628 Neotomizmus / Machovec, Milan. - 1965 2637 Váci Mihály összegyűjtött művei / Váci Mihály. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 2666 Nato cento seato oas. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 2667 A didaktika alapjai : Kandidátusi értekezés / Nagy Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 2676 Marx Károly életrajza / Mehring, Franz. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1957 2687 A tragikum / Rákosi Jenő. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1924 2690 Tékozlók / Packard, Vance. - Budapest : , 1966 2696 Élni tudtunk a szabadsággal / Révay József. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1949 2704 Hatmilliárd ember kenyere / Rühle, Otto. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 2705 Etika és haladás / Selsam, Howard. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 2707 A modern atomfizika néhány filozófiai problémájáról / Szabó Gábor dr.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 2772 A dekabristák válogatott írásai / Trócsányi György. - Budapest : , 1954 2803 Földosztó mozgalom Szabolcs megyében (1897-1898) / Tóth István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 2806 Vallástörténeti tanulmányok / Trencsényi-Waldapfel Imre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 2809 Freudtól Frommig / Wells, Harry K.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 2811 Táncsics Mihály pedagógiai nézetei / Vincze László. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1953 2823 Határidő-napló: A gimnáziumok (leánygimnáziumo9k) számára. - : Inczédy György .l 2024.02.14 84 .lap Lelt.sz. Dokumentum Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 2830 Szabolcs-Szatmár megye fontosabb statisztikai adatai 1957 / Heitter Imre. - Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 1958 2830/1 Szabolcs-Szatmár megye fontosabb statisztikai adatai 1956 / Heitter Imre. - : Statisztikai Kiadó Vállalat, 1957 2830/2 Szabolcs-Szatmár megye fontosabb statisztikai adatai 1958 / Heitter Imre. - Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 1959 2852 Magyar-német szemléltető szótár 193 egyszínű rajzos és 9 színes táblával / Halász Előd. - : Terra Budapest, 1959 2853 Magyar és német nagy kézi szótár I-II. / Kelemen Béla. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1912 2853/1 Magyar és német nagy kézi szótár I-II. / Kelemen Béla. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1912 2854/1 Magyar-német nagyszótár I-II. A-J, K-Zs / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 2854/2 Magyar-német nagyszótár I-II. A-J, K-Zs / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 2856 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967 2859 8000 germanizmus : Német szólások és kifejezések / Rátz Ottó. - : Terra, Budapest, 1992 2872 Dictionarium latino-hungaricum: latin-magyar, magyar-latin szótár+német repertórium / Páriz Pápai, Francisco. - : Landerer, 1801 2875 Magyar-angol nagyszótár: A-Z-ig Hungarian-English Dictionary / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 2876 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959-96 2876/1 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 2879 The Practical Dictionáry hungarian-english magyar-angol / Lee-Delisle D.. - : "Méliusz" Könyvkereskedés, Debrecen, 1946 2880 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 2881 Anglicizmusok: angol kifejezések gyűjteménye / Kundt Ernő dr.. - Inczédy György .l 2024.02.14 85 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 2882 Magyar - francia szótár (kicsi) / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 2883 Magyar-francia szemléltető szótár / Rubin Péter szerk.. - : Terra Budapest, 1959 2884 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - : Eggenberger-féle Könyvkereskedés, 1935 2886/1 Magyar és francia és francia magyar nagy kéziszótár I-II. első és második kiadás / Sauvageot - Balassa József és Benedek Marcell közreműködésével. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, 1932,1937 2886/2 Magyar és francia és francia magyar nagy kéziszótár I-II. első és második kiadás / Sauvageot - Balassa József és Benedek Marcell közreműködésével. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, 1932,1937 2886/A Magyar és francia és francia magyar nagy kéziszótár I-II. első és második kiadás / Sauvageot - Balassa József és Benedek Marcell közreműködésével. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, 1942 2886/B Magyar és francia és francia magyar nagy kéziszótár I-II. első és második kiadás / Sauvageot - Balassa József és Benedek Marcell közreműködésével. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, 1942 2887 Magyar - francia szótár (kicsi) / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 2887/1 Francia-magyar szótár (kicsi) / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 2887/3 Francia-magyar és magyar-francia kisszótár / Ujváry Béla. - Budapest : Budapest Kiadó, 1934 2905 Idegen szavak nagyszótára / Szécsi Ferenc. - : Universum Könyvkiadó, ? 2908 A világirodalom élettörténete / Juhász Andor. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, 1927 2909 A világirodalom története: I. kötet, II-III. kötet egyben / Scherr János Dr.. - : Benkő Gyula kiadása Budapest 1891., 1891 2911 A világirodalom története: I. kötet, II-III. kötet egyben / Scherr János Dr.. - : Benkő Gyula kiadása Budapest 1891., 1891 2912 Az írás története / Várkonyi Nándor. - Veszprém : Turul Kiadás, Budapest, 1943 2913 Beszélgetések könyvekről / Zolnay Vilmos. - Budapest : Népszava Kiadó, Budapest, 1953 2914 A német irodalom a XX. században / Vajda György Mihály. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 Inczédy György .l 2024.02.14 86 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2915 Az újabb német irodalom rövid története / Lukács György. - Budapest : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytárs, 1946 2918 A görög irodalom világa (Európai antológia) / Borzsák István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 2919 A bolgár irodalom története / Juhász Péter. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 2921 A mai francia regény : A kísérleti regénytől a regénykísérletekig / Mészáros Vilma. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 2922/1 A francia irodalom története I-II. / Dobossy László. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 2922/2 A francia irodalom története I-II. / Dobossy László. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 2923 Az amerikai irodalom a XX. században / Kardos László. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1962 2923/1 Az amerikai irodalom a XX. században / Kardos László. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1965 2924 Az olasz irodalom a huszadik században / Szabó György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1967 2925 A nagy paróka : Mai cseh és szlovák drámák : Antológia / Hrubin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967 2926 A mai francia irodalom kistükre / Bajomi Lázár Endre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1962 2928 A magyar irodalom képeskönyve / Keresztury Dezső. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1956 2930 A magyar irodalom története a XVII. században / Riedl Frigyes Dr.. - Budapest : Budapest Kiadó, 1907 2931 A magyar irodalom története A műveltség könyvtára c. sorozat / Ferenczi Zoltán. - Budapest : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytárs, 1913 2932 A magyar irodalom történetének kézikönyve: II.k. / Pintér Jenő. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1921 2933 A régi magyar irodalom története / Riedl Frigyes Dr.. - Budapest : Budapest Kiadó, 1906 2935 A magyar irodalom története 1849-ig / Szauder József. - : Bibliotheca, Budapest, 1957 2936 A magyar irodalom története 1849-1905: II. rész / Sőtér István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 Inczédy György .l 2024.02.14 87 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2937 A magyar irodalom története 1905-től napjainkig / Béládi Miklós. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1967 2937/1 A magyar irodalom története 1905-től napjainkig / Béládi Miklós. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1967 2938 A magyar könyv története 1711-ig / Fitz József. - : Magyar Helikon, 1959 2940 A hazai osztályharcok irodalma 1525-1660 / Geréb László. - : Magyar hazám, 1955 2941 Magyar írói álnév lexikon : A magyarországi írók álnevei és egyéb jegyei / Gulyás Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 2943 A magyar irodalom története / Farkas Gyula. - Budapest : Káldor Könyvkiadó Vállalat, 1934 2944/1 Magyar irodalomtörténet I-II. / Szerb Antal. - Kolozsvár : Erdélyi Szépmives Céh, Kolozsvár, 1934 2944/2 Magyar irodalomtörténet I-II. / Szerb Antal. - Kolozsvár : Erdélyi Szépmives Céh, Kolozsvár, 1934 2949 Az európai irodalom története 1760-1925 / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1957 2953 Új magyar költők II. / Makkai László. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 19?? 2955 A magyar nemzeti irodalom története a legrégibb időktől a jelenkorig rövid előadásban / Toldy Ferenc. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1878 2956 Válogatott esztétikai tanulmányok / Cernysevskij, Nikolaj Gavrilovic. - Budapest : Szikra, Budapest, 1950 2959 Protestáns iskoladrámák / Bernáth Lajos. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1903 2961 Irodalom és szocializmus: (Válogatott esztétikai tanulmányok) / József Attila. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1967 2968 Esztétikai szemelvények / Belinskij, Vissarion Grigor'evic. - Budapest : Művelt Nép Tud. és Ismeretterj. Kiadó, 1955 2969 A magyar széppróza története / Baránszky-Jób László. - : Egyetemi Nyomda, Budapest, 1937 2970 A Tihanyi apátság alapítólevele mint nyelvi emlék / Bárczi Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1951 2971 Irodalmi tanulmányok / Révay József. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1950 2973 Ókori író - mai olvasó / Révay József. - Budapest : Franklin Inczédy György .l 2024.02.14 88 .lap Lelt.sz. Dokumentum Társulat, Budapest, 1942 2976 Új csapáson / Nagy Péter. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1956 2977 Mérlegen : Tanulmányok / Nagy Péter. - Budapest : Művelt Nép Tud. és Ismeretterj. Kiadó, 1955 2980 Realizmus és modernizmus: szovjet irodalomtudósok válogatott tanulmányai,(Irodalomtört.kiskönyvtár c / Héra Zoltán. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1959 2982 Vázlatok esszék kritikák : Új magyar irodalom / Kardos László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 2983/1 Interjú! : Nagy írók műhelyében / Kulin Katalin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 2983/2 Interjú! : Nagy írók műhelyében / Kulin Katalin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 2984/1 Az esztétikum sajátossága I-II. / Lukács György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 2984/2 Az esztétikum sajátossága I-II. / Lukács György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 2987 A magyar irodalom képeskönyve / Keresztury Dezső. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1956 2989 Haladó kritikánk Bessenyeitől Adyig : Szemelvények / Lukácsy Sándor. - 1952 2991 Irodalom és esztétika : Válogatott tanulmányok / Plehanov, Georgij Valentinovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962 2992 A Lessing-legenda : A porosz despotizmus és a klasszikus irodalom történetéhez és bírálatához / Mehring, Franz. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1950 2993/1 Világirodalmi antológia I. Ókor / Szilágyi János György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1952 2993/2 Világirodalmi antológia II. Középkor és renaissance / Trencsényi-Waldapfel Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1952 2994/1 Szöveggyüjtemény a régi magyar irodalomból: I. kötet, I. rész / Barta János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1951 2994/2 Szöveggyüjtemény a régi magyar irodalomból I.kötet, II. rész / Barta János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1952 2994/3 Szöveggyüjtemény a felvilágosodás és a reformkorszak irodalmából II/1. - II/2. / Waldapfel József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1952 Inczédy György .l 2024.02.14 89 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2994/4 Szöveggyüjtemény a felvilágosodás és a reformkorszak irodalmából II/1. - II/2. / Waldapfel József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1952 3000 Irodalmi tanulmányok / Mehring, Franz. - Budapest : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytárs, 1950 3002 Válogatott irodalmi tanulmányok / Révay József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 3004 A magyar irodalom a felvilágosodás korában / Waldapfel József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954 3005 Irodalmi tanulmányok: Válogatott cikkek, előadások, glosszák / Waldapfel József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 3008 Világtájak: Esszék és jegyzetek / Sőtér István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957 3009 Romantika és realizmus: Válogatott irodalmi tanulmányok / Sőtér István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1956 3010 A finnugorság ismertetése / Zsirai Miklós. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1953 3011 Költészet és korszerűség : Válogatott tanulmányok / Szabolcsi Miklós. - Budapest : , 1959 3014 Irodalmi esszék, kritikák / Vorovskij, Vaclav. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1961 3016 A művész és a forradalom / Alfaro Siqueiros, David. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 3018 Ady : Cikkek, emlékezések, levelek / Hatvany Lajos. - 1959 3018/1 Ady : Cikkek, emlékezések, levelek / Hatvany Lajos. - 1959 3019 Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig / Tamás Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 3021 Vázlatok és tanulmányok / Tolnai Gábor. - Budapest : Művelt Nép Tud. és Ismeretterj. Kiadó, 1955 3025 A széppróza : Vélemények és fejtegetések / Sklovskij, Viktor Borisovic. - 1963 3028 József Attila / Fövény Lászlóné. - 1953 3028/1 József Attila / Fövény Lászlóné. - 1953 3028/2 József Attila / Fövény Lászlóné. - 1953 3030 Jókai / Zsigmond Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, Inczédy György .l 2024.02.14 90 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1924 3031 Babits Juhász Kosztolányi levelezése / Babits Mihály. - : A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtört. Int., 1959 3032 Eötvös József / Sőtér István. - 1951 3033 Berzsenyi Dániel / Merényi Oszkár. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 3034 Az egri remete : Tanulmányok Gárdonyi Gézáról halálának tíz éves évfordulója alkalmából / Simon Lajos. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, 1932 3035 Victor Hugo / Győry János. - 1952 3037 Goethe / Saginyan, Marietta. - 1952 3037/1 Goethe / Saginyan, Marietta. - 1952 3038 Eötvös József / Sőtér István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1953 3039 Emlékezések Gorkijra / Pozner, Vladimir. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959 3046 Jókai / Zsigmond Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1924 3047 Csokonai / Ferenczi Zoltán. - Budapest : , 1907 3048 Csokonai Vitéz Mihály / Révész Ferenc. - 1951 3048/1 Csokonai Vitéz Mihály / Révész Ferenc. - 1951 3049 Csokonai Vitéz Mihály alkotásai és vallomásai tükrében / Vargha Balázs. - 1954 3051 Az ismeretlen Balassi Bálint / Eckhardt Sándor. - : A Magyar Szemle Társaság Kiadása, 1943 3053 Ady Endre pályakezdése: Bevezetés az Ady- kérdésbe / Bóka László Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 3054 Bessenyei (1747-1947) / Vajthó László. - Budapest : Dante Könyvkiadó, 1947 3055 Berzsenyi / Németh László. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest 3056 Cicero élete és kora:életrajzi regény / Maffii, Maffio. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, 1943 3058 Csiky Gergely : Tanulmány / Hegedüs Géza. - 1953 3059 Balzac / Zweig, Stefan. - : Bibliotheca, Budapest, 1958 Inczédy György .l 2024.02.14 91 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3060 Bajza József: életrajz / Szücsi József. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1914 3062 Honoré de Balzac csodálatos élete - Küzdelem az élettel / Benjamin, René. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat 3063 Új fejezetek Balassi Bálint viharos életéből / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1957 3064 Arany János / Barta János. - 1953 3065 Arany János és Budapest / Megyer Szabolcs. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 3066 Arany János élete és munkái / Gyöngyösy László. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1901 3067 A nacionalizmus alkonya: Ady forradalmi patriotiz- musa / Ady Endre. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1959 3067/1 Ady / Révay József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 3069/1 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/2 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/3 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/4 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/5 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/6 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/7 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/8 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/9 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. Inczédy György .l 2024.02.14 92 .lap Lelt.sz. Dokumentum A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/10 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/11 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/12 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/13 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/14 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/15 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/16 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/17 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3069/18 A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. A-Aradmegye - I-II. Pótkötet-ig. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893 3070/1 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/2 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/3 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/4 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/5 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/6 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? Inczédy György .l 2024.02.14 93 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3070/7 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/8 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/9 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/10 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/11 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/12 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/13 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/14 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/15 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/16 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/17 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/18 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/19 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/20 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3070/21 Révai nagy lexikona I-XXI.. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, ? 3071 Kislexikon A-Z. / Ákos Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968 3072/1 Zenei lexikon 1-2. A-K L-Z. / Szabolcsi Bence. - : Győző Andor Kiadása, 1930 3072/2 Zenei lexikon 1-2. A-K L-Z. / Szabolcsi Bence. - : Győző Andor Kiadása, 1930 3073 Magyar életrajzi lexikon I-II-III. A-K, L-Z, +kiegészítő kötet Inczédy György .l 2024.02.14 94 .lap Lelt.sz. Dokumentum / Kenyeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967/81 3098/1 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/2 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/3 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/4 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/5 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/6 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/7 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/8 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/9 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/10 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/11 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/12 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/13 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/14 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/15 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3098/16 Magyar Lexikon az összes tudományok encziklopédiája / Somogyi Ede. - Budapest : Budapest Kiadó, 1879-80,2 3099/1 Új magyar lexikon 1-2-3-4-5-6 +7.A-Z kieg.kötet és 7.kieg.kötet A-C, D-F, G-J, K-Me Mf-R, S-Z-ig / Berei Andor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 3099/2 Új magyar lexikon 1-2-3-4-5-6 +7.A-Z kieg.kötet és 7.kieg.kötet A-C, D-F, G-J, K-Me Mf-R, S-Z-ig / Berei Andor. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 95 .lap Lelt.sz. Dokumentum Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 3099/3 Új magyar lexikon 1-2-3-4-5-6 +7.A-Z kieg.kötet és 7.kieg.kötet A-C, D-F, G-J, K-Me Mf-R, S-Z-ig / Berei Andor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 3099/5 Új magyar lexikon 1-2-3-4-5-6 +7.A-Z kieg.kötet és 7.kieg.kötet A-C, D-F, G-J, K-Me Mf-R, S-Z-ig / Berei Andor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 3099/6 Új magyar lexikon 1-2-3-4-5-6 +7.A-Z kieg.kötet és 7.kieg.kötet A-C, D-F, G-J, K-Me Mf-R, S-Z-ig / Berei Andor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 3100/1 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/2 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/3 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/4 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/5 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/6 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/7 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/8 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/9 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/10 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/11 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/12 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/13 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/14 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 Inczédy György .l 2024.02.14 96 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3100/15 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/16 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/17 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/18 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/19 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/20 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/21 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/22 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/23 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3100/24 Új idők lexikona I-XXIV. kötetig / Győry Aladár igazgató. - : Zinger Wolfner Irodalmi Intézet,Budapest, 36,40,1,2 3101 Magyar irodalmi lexikon 1. A-K, L-R / Benedek Marcell. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 3101/1 Magyar irodalmi lexikon 1. A-K, L-R / Benedek Marcell. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 3101/2 Magyar irodalmi lexikon 1. A-K, L-R / Benedek Marcell. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 3101/3 Magyar irodalmi lexikon 1. A-K, L-R / Benedek Marcell. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 3102/1 Ókori lexikon 1-2. A-L-ig, M-Zs-ig / Pecz Vilmos dr.. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1902/04 3102/2 Ókori lexikon 1-2. A-L-ig, M-Zs-ig / Pecz Vilmos dr.. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1902/04 3103/1 Világirodalmi lexikon 1-3. köt. / Dézsi Lajos. - Nyíregyháza : Studium, 1930-1933 3103/2 Világirodalmi lexikon 1-3. köt. / Dézsi Lajos. - Nyíregyháza : Studium, 1930-1933 3103/3 Világirodalmi lexikon 1-3. köt. / Dézsi Lajos. - Nyíregyháza : Studium, 1930-1933 Inczédy György .l 2024.02.14 97 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3104 Magyar Pedagógiai Lexikon / Kemény Ferenc. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, 1933-1934 3105 A líra: logika / Török Gábor. - : Magvető - Tiszatáj Budapest, 1968 3106 A város peremén: Életrajzi regény / József Jolán. - Bécs : Novák, Bécs, 1963 3108 József Attila élete / József Jolán. - 1955 3109 Katona József / Orosz László. - 1952 3109/1 Katona József / Orosz László. - 1952 3110 Kazinczy pályája / Négyesy László. - Budapest : Budapest Kiadó, 1931 3114 Kisfaludy Károly és íróbarátai / Horváth János. - Budapest : , 1955 3116 Kölcsey Ferenc / Szauder József. - Budapest : Művelt Nép Tud. és Ismeretterj. Kiadó, 1955 3117 Az Ember Tragédiájának magyarázata / Kardeván Károly. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 3118 Maupassant / Danilin, Urij Ivanovic. - 1953 3119 Mikes Kelemen: életrajzi regény / Gálos Rezső. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1954 3120 Mikszáth Kálmán / Schöpflin Aladár. - Budapest : 3121 Mikszáth Kálmán / Váradi Béla. - Budapest : , 1910 3122 Mikszáth Kálmán élete és művei / Rubinyi Mózes. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, 1917 3123 Moliére / Mihályi Gábor. - 1954 3123/1 Moliére / Mihályi Gábor. - 1954 3124 Móricz Zsigmond / Nagy Péter. - 1962 3126 Kortársak Móricz Zsigmondról 1. Tanulmányok és kritikák : 1900-1919 / Tóth Dezső. - Budapest : MTA Irodalomtörténeti Intézet, 1958 3127 Móricz Zsigmond / Nagy Péter. - 1953 3127/1 Móricz Zsigmond / Nagy Péter. - 1953 3128 Móricz Zsigmond / Németh László. - Veszprém : Turul Kiadás, Budapest, 1943 Inczédy György .l 2024.02.14 98 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3129 Nagy Lajos élete és művei / Kardos Pál. - : Bibliotheca, Budapest, 1958 3129/1 Nagy Lajos élete és művei / Kardos Pál. - : Bibliotheca, Budapest, 1958 3134 Lobogónk:Petőfi - irodalmi cikkek és tanulmányok - / Horváth Márton. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1950 3136 Így élt Petőfi Sándor I. / Hatvany Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 3140 Petőfi : (A költő útja 1844 végéig) / Pándi Pál. - 1961 3141/1 Petőfi nyomában : Irodalmi képeskönyv / Békés István. - 1959 3141/2 Petőfi nyomában : Irodalmi képeskönyv / Békés István. - 1959 3147/1 Reviczky Gyula / Komlós Aladár. - Budapest : , 1955 3147/2 Reviczky Gyula / Komlós Aladár. - Budapest : , 1955 3149 Szigligeti / Osváth Béla. - Budapest : , 1955 3152 Tóth Árpád / Kardos László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 3155/1 Vörösmarty életrajza / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 3155/2 Vörösmarty életrajza / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 3156 Vörösmarty életrajza / Gyulai Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 3158 Vörösmarty Mihály élete és költészete / Gellért Jenő. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1901 3159 Vörösmarty Mihály / Levendel Júlia. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1957 3160 Vörösmarty Mihály 1800-1855 / Vörösmarty Mihály. - Budapest : , 1955 3161 Vörösmarty Mihály / Levendel Júlia. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1957 3163 Zrínyi Miklós / Klaniczay Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1954 3164 Thomas Mann élete és műve / Hilscher, Eberhard. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 3164/1 Thomas Mann élete és műve / Hilscher, Eberhard. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 99 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 3164/2 Thomas Mann élete és műve / Hilscher, Eberhard. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 3164/3 Thomas Mann élete és műve / Hilscher, Eberhard. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 3166 Shakespeare / Alexander Bernát. - Budapest : , 1920 3167 Shakespeare / Alexander Bernát. - Budapest : , 1920 3168 Shakespeare a változó világban / Kenyeres Zoltán. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 3170 Shaw G. B. / Lutter Tibor. - 1952 3170/1 Shaw G. B. / Lutter Tibor. - 1952 3170/2 Shaw G. B. / Lutter Tibor. - 1952 3171 Stendhal élete / Vinogradov, Anatolij Kornelevic. - : Magyar Szovjet Társaság, 1949 3173 Jonathan Swift / Lutter Tibor. - 1954 3174 Mark Twain / Bobrova, M. - 1953 3175 Zola / Sós Endre. - 1952 3177 Zola / Salyámosy Miklós. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1962 3178/1 Világtörténet 1-10. / Zukov, Evgenij Mihajlovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962/66 3178/2 Világtörténet 1-10. / Zukov, Evgenij Mihajlovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962/66 3178/3 Világtörténet 1-10. / Zukov, Evgenij Mihajlovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962/66 3178/4 Világtörténet 1-10. / Zukov, Evgenij Mihajlovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962/66 3178/5 Világtörténet 1-10. / Zukov, Evgenij Mihajlovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962/66 3178/6 Világtörténet 1-10. / Zukov, Evgenij Mihajlovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962/66 3178/7 Világtörténet 1-10. / Zukov, Evgenij Mihajlovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962/66 3178/8 Világtörténet 1-10. / Zukov, Evgenij Mihajlovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962/66 Inczédy György .l 2024.02.14 100 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3178/9 Világtörténet 1-10. / Zukov, Evgenij Mihajlovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962/66 3178/10 Világtörténet 1-10. / Zukov, Evgenij Mihajlovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962/66 3179 Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1939-1945 2. A müncheni egyezmény létrejötte és / Zsigmond László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 3181 "...emlékezz, proletár!": Sallai Imre és Fürst Sándor pere / Domokos József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962 3184 Egy nemzet tévútja : Adalék a német történelem megértéséhez / Abusch, Alexander. - Budapest : , 1963 3184/1 Egy nemzet tévútja : Adalék a német történelem megértéséhez / Abusch, Alexander. - Budapest : , 1963 3186 A francia felvilágosodás / Gyergyai Albert. - 1954 3187 A Habsburgok és Romanovok szövetsége : Az 1849. évi magyarországi cári intervenció diplomáciai előtö / Andics Erzsébet. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1961 3193/1 A magyar nacionalizmus kialakulása és története / Andics Erzsébet. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 3193/2 A magyar nacionalizmus kialakulása és története / Andics Erzsébet. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 3193/3 A magyar nacionalizmus kialakulása és története / Andics Erzsébet. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 3197/1 A nemzetiségi kérdés története Magyarországon 1790-1840 / Arató Endre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 3197/2 A nemzetiségi kérdés története Magyarországon 1790-1840 / Arató Endre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 3198 A nemzetközi munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalom története a XVIII. század hatvanas. - Budapest : , 1964 3201 A Wilhelmstrasse és Magyarország : Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944 / Ránki György. - Budapest : , 1968 3202 Az atombomba születése : A Manhattan program története / Groves, Leslie Richard. - Budapest : , 1966 3204 A Bocskai-szabadságharc / Benda Kálmán. - Budapest : , 1955 3207/1 Deák élete / Ferenczi Zoltán. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1904 3207/2 Deák élete / Ferenczi Zoltán. - : Magyar Tudományos Akadémia, Inczédy György .l 2024.02.14 101 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1904 3207/3 Deák élete / Ferenczi Zoltán. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1904 3208 Dicső napok: 1919 : Képanyag / Gerelyes Ede. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1960 3208/1 Dicső napok: 1919 : Képanyag / Gerelyes Ede. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1960 3209 Gorsivm : A táci rómaikori ásatások / Fitz Jenő. - : Fejér Megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala, 1960 3211 Vasvári Pál / Fekete Sándor. - Budapest : , 1951 3212 Az ellenforradalom hatalomrajutása és rémuralma Magyarországon 1919-1921 / Nemes Dezső. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1953 3217 Az 1867-es kiegyezés / Galántai József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1967 3218/1 Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára 1-2. / Kossuth Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1952 3218/2 Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára 1-2. / Kossuth Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1952 3224 Magyarország a fasiszta Németország "életterében" / Ránki György. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1961 3226 Magyarország és a második világháború : titkos diplomáciai okmányok a háború előzményeihez / Zsigmond László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 3226/1 A második világháború / Battaglia, Roberto. - Budapest : , 1963 3226/a A második világháború / Battaglia, Roberto. - Budapest : , 1963 3227 Magyarországi polgári radikalizmus történetetéhez 1900-1918 : Jászi Oszkár ideológiájának bírálata / Fukász György. - 1960 3228 Rendszeres magyar verstan / Horváth János. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1951 3232 Iratok az 1848-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez / Ember Győző. - 1951 3236 Stromfeld Aurél / Hetés Tibor. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1967 3238 Rendiség és központosítás a feudális államokban : Problémák a kérdés Kelet-Európai vonatkozásainak k / Elekes Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1962 Inczédy György .l 2024.02.14 102 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3240 A magyarok történetéből / Istvánffy Miklós. - : Magyar Helikon, 1962 3243 Horthy Miklós titkos iratai / Szinai Miklós - Szűcs László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 3244 Hunyadi János harcai a török hódítók ellen / Andics Erzsébet. - Budapest : Szikra, Budapest, 1951 3246 Jobbágytelek és parasztgazdaság az örökös jobbágyság kialakulásának korszakában tanulmányok / Makkai László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 3247/1 Franklin Delano Roosevelt / Jakovlev N. N.. - 1967 3247/2 Franklin Delano Roosevelt / Jakovlev N. N.. - 1967 3248 Pearl Harbor rejtélye / Jakovlev N. N.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1967 3250 A budai Sándor-palotában történt 1919-1941 / Karsai Elek. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1964 3252 A budai vártól a Gyepűig / Karsai Elek. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1965 3256 Ausztria története 1918-1955 / Kerekes Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1966 3257/1 A hírszerzés és kémkedés története:I-II-III.kötet / Pilch Jenő. - : ITD Hungary, ? 3257/2 A hírszerzés és kémkedés története:I-II-III.kötet / Pilch Jenő. - : ITD Hungary, ? 3257/3 A hírszerzés és kémkedés története:I-II-III.kötet / Pilch Jenő. - : ITD Hungary, ? 3258 A Kossuth-emigráció Olaszországban / Koltay-Kastner Jenő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 3259 Siratni csak hazát lehet : Latinka Sándor életének regénye / Kubinyi Ferenc. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 3261 A római nép története a város alapításától / Livius, Titus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1963 3262 Magyarország és a második világháború : titkos diplomáciai okmányok a háború előzményeihez / Zsigmond László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1961 3264 Összeesküvés Hitler ellen 1944.július 20. (Legenda és valóság) / Melnyikov. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 3265 A többoldalú nemzetközi szerződések / Lachs, Manfred. - : Inczédy György .l 2024.02.14 103 .lap Lelt.sz. Dokumentum Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1962 3267 Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság parasztpolitikája / Mészáros Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 3269 A magyar nép őstörténete / Molnár Erik. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1954 3271 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? 3274 Ellenforradalom Magyarországon 1956-ban :(A polgári magyarázatok bírálata) / Molnár János. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1967 3279 Az ellenforradalom hatalomrajutása és rémuralma Magyarországon 1919-1921 / Nemes Dezső. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1956 3281 Mussolini végnapjai / Ovszjanyin, P.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 3283/1 Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a 15-17. században / Pach Zsigmond Pál. - Budapest : , 1963 3283/2 Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a 15-17. században / Pach Zsigmond Pál. - Budapest : , 1963 3284 Osztályok és pártok a Bethlen- konszolidáció idő- szakában / Pándi Ilona. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 3286/1 Séták a római Magyarországon / Révay József. - Budapest : Pannónia Kiadó, Budapest, 1965 3286/2 Séták a római Magyarországon / Révay József. - Budapest : Pannónia Kiadó, Budapest, 1965 3290 Válogatott történelmi irások / Révay József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 3296 Százarcú ókor / Révay József. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1962 3297 Forradolom és kiegyezés válaszútján / Szabad György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967 3298 A trójai háború / Szabó Árpád. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1962 3299/1 A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914 1-2. / Szabó István G.. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1965 3299/2 A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914 1-2. / Szabó István G.. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1965 3302 Magyarország romlásáról / Szerémi György. - : Magyar Helikon, Inczédy György .l 2024.02.14 104 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1961 3306 Történelmi olvasókönyv I. Forrásszemelvények az ókori történelem tanításához / Filla István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 3308 A független magyar külpolitika 1848-1849 / Waldapfel Eszter, V.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962 3309 Páter Zadravecz titkos naplója : Visszaemlékezések / Zadravecz István. - Budapest : , 1967 3312 Mitológia / Trencsényi-Waldapfel Imre. - 1963 3313 Magyar Simplicissimus / Márkus László. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1956 3314 A késő középkor: Történelmi olvasókönyv / Szkazkin, Szergej Danilovics. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1956 3315 A forradalom és szabadságharc levelestára I-II. / Waldapfel Eszter, V.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1950 3317 Vízitúrázók könyve Budapest-Esztergem,Csepel-Sziget Vízi útikalauz / Angyal Ilona. - : Sport Lap- és Könyvkiadó, 1958 3318 Kővilág / Alföldi László. - Budapest : , 1963 3319/1 Vízkészletgazdálkodás / Bözsöny Dénes. - Budapest : Budapest Kiadó, 1965 3319/2 Vízkészletgazdálkodás / Bözsöny Dénes. - Budapest : Budapest Kiadó, 1965 3321 40 000 kilométer Szibériában / Bánkuti Gábor. - Budapest : , 1962 3322 Csavargás az Alpokban / Benedek István Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 3323/1 Aku-aku A Húsvét-sziget titka / Heyerdahl, Thor. - 1963 3323/2 Aku-aku A Húsvét-sziget titka / Heyerdahl, Thor. - 1963 3324 Tutajjal a Csendes-óceánon : A Kon-Tiki expedíció / Heyerdahl, Thor. - 1969 3325 Budapest a kétezer éves fürdőváros / Szviezsényi Zoltán. - Budapest : Minerva, 1963 3327 Ibn Battuta zarándokútja és vándorlásai / Ibn Battuta. - 1964 3328 Az éhség földrajza / Castro, Josué de. - Budapest : Szikra, Budapest, 1955 3330 Az Óceán császára: regény / Dékány András. - 1962 Inczédy György .l 2024.02.14 105 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3333 A független India / Bettelheim, Charles. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 3335 Utazások a világ körül : Első utazás : Útinapló / Cook, James. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1962 3338 Futóhomok : A Duna-Tisza köze / Erdei Ferenc. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1957 3339 A Kárpátok hatása az időjárásra / Kakas József Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 3345 A másik Amerika / Harrington, Michael. - Budapest : , 1964 3346 A Nyugat peremén : Prémvadászokkal halászokkal aranyásókkal Alaszkában / Heye, Artur. - 1965 3350 Cseppkőország mélyén / Jakucs László Dr.. - Budapest : , 1964 3352/1 Jóreggelt Afrika : Guineai útirajz / Kende István. - 1961 3352/2 Jóreggelt Afrika : Guineai útirajz / Kende István. - 1961 3353 Aggtelek és vidéke útikalauz / Jakucs László Dr.. - : Sport Lap- és Könyvkiadó, 1957 3358 Háremből a nagyvilágba / Gerlach, Eva. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1965 3359 Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. A-Cs / Győrffy György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1966 3360 Syrien Von der Königin Zenobia bis zu den Erdölkönigen / Zikmund, Miroslav. - Prága : Artia Könyvkiadó, Prága, 1962 3361 A Kordillerákon át / Hanzelka, Jiri. - 1965 3365/1 A mai Japán / Makosch, Ulrich. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1961 3365/2 A mai Japán / Makosch, Ulrich. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1961 3366 Jaguárországban : Vadásznapló / Molnár Gábor. - 1961 3367 Csillagokkal takaróztam / Miles, Beryl. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1962 3368 Ahol az ösvény véget ér : Észak-Brazília őserdőiben / Molnár Gábor. - 1964 3369 Svédországban jártunk : Megfigyelések élmények találkozások / Storm, Anne. - Budapest : , 1967 3370 Ismeretlen bolygónk / Szilkin, B. I.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 Inczédy György .l 2024.02.14 106 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3371 Felfedezők és hódítók / Kratochvil, Milos Václav. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1963 3372 Szimbót hallgatom: egy isszanszu-néger önvallomása / Kohl-Larsen-Janira. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 3375/1 A jégsivatag népe : II. Útleírás / Mowat, Farley. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 3375/2 A jégsivatag népe : II. Útleírás / Mowat, Farley. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 3376 Marco Polo utazásai : Útleírások : Ázsia / Polo, Marco. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 3377 Pápuák között : Útleírás / Mikluho-Makláj, Nikolai. - 1962 3378/1 Nagy földrajzi felfedezések / Magidovics. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 3378/2 Nagy földrajzi felfedezések / Magidovics. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 3379 Hét év Bolíviában / Szokoly Endre. - 1963 3381 Sátrak Afrikában : Utazások kutatások kalandok hat évtized folyamán / Schomburgk, Hans. - 1963 3384 Alaszkában vadásztam : Vadásznapló 1935. augusztus-október / Széchenyi Zsigmond. - 1960 3386 Akik túlélték a vízözönt / Piazzini, Guy. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1964 3387 Változó csillagok photometrikus megfigyelései / Tass Antal. - : Ógyala - Budapest, 1925 3389 A Magas-Tátra ormain / Moric, Rudo. - : Bibliotheca, Budapest, 1958 3390 Thulei utazás : Kutyaszánon az eszkimók földjén : Arktisz Grönland / Rasmussen, Kund. - 1965 3391 A csillagászat és mindennapi életük / Róka Gedeon. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1968 3392 A Himalája tigrisei ; Harc a világ tetejéért / Rudolph, Fritz. - Budapest : Sport, 1962 3393 A déli jégvilág: Antarktika, A kutatások gyújtópontjában álló földrész / Skeib, Günter. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1967 3395 Utazás az Egyenlítő körül / Twain, Mark. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 Inczédy György .l 2024.02.14 107 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3396 A Bakony néprajza / Vajkai Aurél. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1959 3397 Magyarország földtana / Vadász Elemér Dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1960 3398 A kőzetmeghatározás módszertana / Vendel Miklós. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1959 3399/4 Új magyar lexikon 1-2-3-4-5-6 +7.A-Z kieg.kötet és 7.kieg.kötet A-C, D-F, G-J, K-Me Mf-R, S-Z-ig / Berei Andor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 3407 Bolyai János / Alexits György. - Budapest : , 1952 3408 Ábrázoló geometria 1. / Edőcs Ottó. - Budapest : , 1964 3412 Előadások a középiskolai matematika köréből / Gábor Endréné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962 3414 Ember és világ: Tudomány és emberiség / Szalai Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 3415 Előadások az approximáció elméletéről / Ahijezer N. I.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1951 3420 Ipari algebra / Erdős Nándor. - Budapest : Népszava Kiadó, Budapest, 1953 3421 Használd a matematikát! / Csoma Zsigmond. - 1953 3424 Matematikai feladatok gyűjteménye: Segédkönyv az általánosikolai tanárok számára / Gábor Endréné. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1953 3426 A világmindenség, az élő világ (A kultúra világa c. sorozat) / Köpeczi Béla Dr.. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1963 3431/1 Tudomány és emberiség / Szalai Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 3431/2 Tudomány és emberiség / Szalai Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 3431/3 Tudomány és emberiség / Szalai Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 3433 A világegyetem kulcsa : Fizika jelene és jövője / Nagy Ernő. - Budapest : , 1966 3435 Érdekes matematikai gyakorló feladatok V. / Lukács Ottó. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 3437 Érdekes matematikai gyakorló feladatok V. / Lukács Ottó. - : Inczédy György .l 2024.02.14 108 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 3441 Matematikai feladatok az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára I-II. / Fodor János Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974-5-6 3444 Gyakorlati számolások / Jakab Albert. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 3451 Az algebra és az elemi függvények tanítása / Molnár József Dr.. - Budapest : Tankvk., 1967 3451/1 Az algebra és az elemi függvények tanítása / Molnár József Dr.. - Budapest : Tankvk., 1967 3455 Szemléletes geometria / Kárteszi Ferenc. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 3456 A kocka / Gallai Tibor. - : Országos Neveléstudományi Intézet, 1949 3458 A tér megismerése / Kárteszi Ferenc. - : Egyetemi Nyomda, Budapest, 1948 3459 Egyenlőtlenségek / Késedi Ferenc. - Budapest : Tankvk., 1965 3459/1 Egyenlőtlenségek / Késedi Ferenc. - Budapest : Tankvk., 1965 3462 Variációszámítás / Lavrentyev M. A.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1953 3463 Algebrai feladatok gyüjteménye / Laricsev P. A.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1952 3466 Integrálegyenletek és alkalmazásuk a mechanika, a matematikai fizika és a technika egyes problémáira / Mihlin Sz. G.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1953 3469 Algebra és elemi függvények / Novoszelov. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1953 3469/1 Algebra és elemi függvények / Novoszelov. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1953 3472 Játék a végtelennel: Matematika kívülállóknak / Péter Rózsa. - 1963 3473 A számok világa / Péter Rózsa. - : Egyetemi Nyomda, Budapest, 1948 3474 Elemi matematika IV. / Hortobágyi István dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 3476 Matematikai kaleidoszkóp / Steinhaus, Hugo. - 1951 3479 A differenciál és integrálszámítás elemei II. / Szász Pál. - Inczédy György .l 2024.02.14 109 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 3483 Ábrázoló geometria: Példatár bányamérnök hallgatók számára, egyetemi segédkönyv / Petrich Géza. - Budapest : Tankvk., 1954 3489/1 Állatok és növények változásai háziasításuk során I-II.kötet / Darwin, Charles. - Budapest : , 1959 3489/2 Állatok és növények változásai háziasításuk során I-II.kötet / Darwin, Charles. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1960 3494 A madarak hasznáról és káráról / Herman Ottó. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1960 3495 Kerti virágaink / Jávorka Sándor. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1962 3497 Amiről a lápok mesélnek / Komlódi Magda. - 1961 3499 A rózsa / Márk Gergely. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1959 3500 Rovarok közelről... / Móczár László dr.. - : Bibliotheca, Budapest, 1957 3505 Állatfejlődéstan II. / Smidt, G. A.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 3506/1 A magyar flóra és vegetáció rendszertani - növényföldrajzi közikönyve I-II-III-és V. / Soó Rezső. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964-73 3506/2 A magyar flóra és vegetáció rendszertani - növényföldrajzi közikönyve I-II-III-és V. / Soó Rezső. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964-73 3509 Ősvilági utazás / Tasnádi Kubacska András. - Budapest : , 1963 3510 Az élő anyag és a sejtek fejlődésének problémája / Müller Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1953 3512/1 Növénykórtan I-II. / Ubrizsy Gábor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 3512/2 Növénykórtan I-II. / Ubrizsy Gábor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 3513/1 Erdő - mező madarai / Vertse Albert. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1964 3513/2 Erdő - mező madarai / Vertse Albert. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1964 3514 Az anyag regénye / Ducrocq, Albert. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 Inczédy György .l 2024.02.14 110 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3516 Komplex egyensúlyok kémiája / Beck Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 3519/1 Elméleti fizikai kémia I-II. / Schay Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962 3519/2 Elméleti fizikai kémia I-II. / Schay Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1964 3520 A kémiai analízis súlyszerinti módszerei III.kötet A nem-fémes elemek meghatározása / Erdey László Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 3520/1 A kémiai analízis súlyszerinti módszerei 2. Fémes elemek meghatározása / Erdey László Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 3523 Atomok és molekulák / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 3524 A vegyészet versenyre kel a természettel / Finkelstein, D. N.. - 1963 3525/1 Vegyészet a háztartásban / Forbáth Róbert. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1961 3525/2 Vegyészet a háztartásban / Forbáth Róbert. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 3525/3 Vegyészet a háztartásban / Forbáth Róbert. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 3526 Bevezetés a komplex vegyületek kémiájába / Grinberg A. A.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 3527 A magyar kémiai irodalom bibliográfiája 1926-1945 / Gáspár Margit Dr.. - : Verlag der Ungarischen Akadémie, 1957 3528 Mezőgazdasági kémia / Gleria János Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 3529 A kémia tanításának módszertana / Garami Károly Dr. - Pais István Dr. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1963 3530 A magkémia és alkalmazásai / Haissinsky, Moise. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 3531 Molekula-színképek, molekula szerkezet I. Kétatomos molekulák színképe / Herzberg, Gerhard. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 3531/1 Molekula-színképek, molekula szerkezet I. Kétatomos molekulák színképe / Herzberg, Gerhard. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 3534 Az atom nyomában / Krause, E. H.. - 1963 Inczédy György .l 2024.02.14 111 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3535 Kristálykémia: Szerkezeti szervetlen kémia / Náray-Szabó István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 3536 Műanyagok mindenütt! / Mikes János. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1962 3537 Kémiai előadási kísérletek / Pais István Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1955 3538 Az atomvilág szereplői / Simonffy Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1962 3539 Kontakt katalízis / Szabó Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 3545 Ez a tranzisztor / Aisberg, Eugéne. - 1962 3546 Most már értem a televíziót / Aisberg, Eugéne. - 1962 3549 A technika fejlődése az őskortól az atomkor küszöbéig / Andai Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 3551 Atommaglexikon / Jánossy Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1963 3565 A holnap világa / Böhm, Karl. - 1962 3566 Kísérleti fizika I.(Mechanika, hangtan, hőtan) / Budó Ágoston Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962 3569 Fizikai kísérletek és eszközök / Csada Imre Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1954 3570 A robotember / Csató István. - Bécs : Novák, Bécs, 1960 3574 Elektronfizika / Faragó Péter. - Budapest : Tankvk., 1954 3576 Fizikai feladatok: II.rész Fénytan, molekuláris és atomfizika / Ginzburg, V. L.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1951 3576/1 Fizikai feladatok: II.rész Fénytan, molekuláris és atomfizika / Ginzburg, V. L.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1951 3577 A fizika és haladás I-II-III. / Fehér Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962/63 3577/1 A fizika és haladás I-II-III. / Fehér Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962/63 3577/2 A fizika és haladás I-II-III. / Fehér Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962/63 3582 Fényképészet / Sevcsik Jenő. - Budapest : , 1980 3583 Repülőmodellezés / Gajevszkij, O. K.. - Budapest : , 1955 Inczédy György .l 2024.02.14 112 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3585 Az űrrepülés és a tudomány. Tudományok az ürrepülés fizikai csillagászati technikai élettani / Nagy Ernő. - Budapest : , 1962 3585/1 Az űrrepülés és a tudomány. Tudományok az ürrepülés fizikai csillagászati technikai élettani / Nagy Ernő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962 3592 Fényképészmester könyve / Gyulai Ferenc Dr.. - 1962 3594 Die Praxis des Maschinenbaues / Hantzschel, Walter. - : Berlin, 1930 3595 Eötvös Loránd / Hatvany József. - 1951 3596 A legyőzött elektron / Ivanovszkij, M.. - 1954 3597 Kozmikus sugárzás / Jánossy Lajos. - 1954 3601 A modern technika csodái / Kollmann, Franz. - : Dante Könyvkiadó, Budapest 3602 Gázok kémiai reakcióinak kinetikája / Kondratyev, Viktor Nikolaevics. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 3604 Az atommag / Korszunszkij. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 3605 A fizika története: Az antik fizikától Mengyelejevig / Laue, Max von. - 1951 3607 Színes világegyetem / Kulin György. - 1965 3609 U-controll modellek / Kun László. - : Magyar Repülő Szövetség 3615 Folyadékok és gázok mechanikája / Lojcjanszkij, L. G.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 3618 A mikromullám / Lóránt Péter. - Budapest : , 1959 3621 Az ibolyántúli sugárzás / Maróti György. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1965 3623 A fizika gondolatvilága / Mikola Sándor. - : Szerző kiadása, 1933 3625 A magyarországi fizika története 1711-ig / Zemplényi Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1961 3626 Az űrkutatás eredményei / Nagy Ernő. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1964 3629 Az ultrahang / Nozdroviczky László. - 1958 3630 Műszaki táblázatok / Ohmacht Róbert. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1963 Inczédy György .l 2024.02.14 113 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3636 Az elektronok nyomában Az élő fizika III. / Öveges József. - Budapest : , 1955 3637 Az élő fizika / Öveges József. - 1966 3638 Az élő fizika / Öveges József. - Budapest : , 1952 3639 A legújabb kor fizikája / Öveges József. - 1951/52 3640 A legújabb kor fizikája / Öveges József. - 1951/52 3640/1 A legújabb kor fizikája / Öveges József. - 1951/52 3641 Túl a rádióhullámokon a fény / Öveges József. - : Bibliotheca, Budapest, 1957 3642 Érdekes fizika / Öveges József. - 1963 3644 Az atom titka és hatalma / Sadoul, G.. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1949 3647 Atom és világegyetem: A jelenkor fizikai világképe / Reichenbach, Hans. - : ITD Hungary, 1930 3649 A félvezetők fizikája / Shive, John N.. - Budapest : , 1963 3650 Villamosságtan I. / Simonyi Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 3651 Villamosságtan I. / Simonyi Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954 3654 Fotóamatőr zsebkönyv / Sárközi Zoltán. - Budapest : , 1968 3655 Atomfizika I-II. Bevezetés az atomfizikába, Az atom elektronburka és az atommag / Spolszkij, E. V.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956/58 3655/1 Atomfizika I-II. Bevezetés az atomfizikába, Az atom elektronburka és az atommag / Spolszkij, E. V.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956/58 3670 Akusztika Fizikai akusztika / Tarnóczy Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1963 3671 A zseblámpától a rádióig / Tábori Róbert. - Budapest : , 1954 3676 A ma és a holnap gépei / Vasziljev, M.. - 1962 3677 Isaac Newton / Vavilov, Sz. I.. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1948 3678 A természet energiái / Vermes Miklós. - Budapest : , 1964 3683 Physikalische demonstrationen / Weinhold, Adolf F.. - : Leipzig, 1921 Inczédy György .l 2024.02.14 114 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3688 A repülés elmélete és technikája: A repülőgép repülésének alapjai / Zsabrov A.A.. - : Magyar Repülő Szövetség, 1952 3689 Kernphysik und kerntechnik: Englisch, Deutsch, Franzözisch,Russisch, Anhang in ungarischer / Sube, Ralf. - : Veb Verlag Technik Berlin, 1962 3690 Szülők kislexikona / Majzik Lászlóné Dr.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 3728 Neveléstudomány I. kötet / Bain, Alexander. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1912 3733 A magyar szókincs eredete / Bárczi Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1951 3734 Az ösztönök világa: öröklés - ösztön - sors / Benedek István Dr.. - Budapest : Minerva, 1948 3755 Európa és a magyar irodalom : A honfoglalástól a kiegyezésig / Hankiss János. - Budapest : Singer és Wolfner Irodalmi Int. Kiadása, 1942 3760 Élet és iskola : A modern köznevelés történelmi és társadalmi háttere / Jóború Magda. - 1961 3766/1 A pedagógiai pszichológia alapkérdései / Kelemen László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1968 3779 Irodalomtanítás Irodalomtanításunk főbb módszertani kérdései / Makay Gusztáv Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1967 3783 Szülők könyve / Makarenko, Anton Semenovic. - 1950 3790 Családi és társadalmi ünnepek / Rácz Zoltán. - Budapest : , 1964 3795 A pszichológia fejlődése / Rubinstein, Sergej Leonidovic. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1967 3804 Tanári kézikönyv az Irodalmi olvasókönyv tanításához a középiskolák I. osztályában / Ádámné Révész Gabriella. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1967 3810 Bevezetés a neveléstudományba : A pedagógia alapvető kérdései / Weszely Ödön Dr.. - : Eggenberger- féle Könyvkereskedés, 1932 3811 Pavlov és Freud / Wells, Harry K.. - Budapest : , 1962 3812 Kisérleti pszichológia / Woodworth, S. Robert. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 3825 Szórakoztató algebra / Perelman, Jakov Iszidorovics. - 1952 3830 Bécsi codex, Magyar Nyelvemléktár / Mészöly Gedeon. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1916 Inczédy György .l 2024.02.14 115 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3835 A magyar nyelv értelmező szótára 1-2-3. A-D, E-Gy, H-Kh. / Bárczi Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 3839 A magyar nyelv életrajza / Balassa József. - Budapest : Renaissance Kiadás, 1937 3843/1 Magyar nyelvhelyesség / Deme László. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1961 3843/2 Magyar nyelvhelyesség / Deme László. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1961 3845/1 Nyelvtan stílus szónoklás : Fogalmazás nyelvhelyesség helyesírás stíluselemzés / Terestyéni Ferenc. - 1960 3845/2 Nyelvtan stílus szónoklás : Fogalmazás nyelvhelyesség helyesírás stíluselemzés / Terestyéni Ferenc. - 1960 3847 A mai magyar nyelv rendszere : Leíró nyelvtan 1-2. / Tompa József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 3847/2 A mai magyar nyelv rendszere : Leíró nyelvtan 1-2. / Tompa József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 3849 A jó magyar ejtés aktái / Eckhardt Sándor. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1941 3856 Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig / Kniezsa István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1952 3858 Nyelvőrségen / Lőrincze Lajos. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1968 3859 Nyelvművelő / Lőrincze Lajos. - Budapest : , 1956 3860 Nyelv és élet / Lőrincze Lajos. - 1953 3861 Nyelvművelő levelek az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából / Ferenczy Géza. - Budapest : , 1964 3864 Nyelvtani elemzések III. / Rácz Endre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1968 3866 Kis magyar nyelvtan / Rácz Endre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1967 3867 Tartalom és versforma (Irodalomtörténeti füzetek) / Péczely László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 3868 Bevezetés az általános nyelvészetbe / Saussure, Ferdinand de. - Budapest : , 1967 3869 A magyar nyelv / Simonyi Zsigmond. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1905 3871 Stilisztikai tanulmányok : A Kiadói Főigazgatóság stilisztikai Inczédy György .l 2024.02.14 116 .lap Lelt.sz. Dokumentum előadássorozatának teljes anyaga. - Budapest : , 1961 3872 A magyar nyelvemlékek / Szabó Dénes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1952 3873 A magyar stilisztika útja / Szathmári István. - Budapest : , 1961 3876 A magyar vers ritmusa / Vargyas Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1952 3877 Nyelv és stílus: Tanulmányok / Zolnai Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1957 3880 Az orosz irodalom klasszikusai : Életrajzi tanulmányok / Kimofejev. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1956 3883 Az orosz felvilágosodás ; Szöveggyűjtemény / Niederhauser Emil. - 1966 3894 Nagy orosz realisták / Lukács György. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1949 3899 Anton Pavlovics Csehov 1860-1904 / Jermilov, Vladimir Vladimirovic. - Budapest : , 1952 3899/1 Anton Pavlovics Csehov 1860-1904 / Jermilov, Vladimir Vladimirovic. - Budapest : , 1952 3901 Dosztojevszkij / Jermilov, Vladimir Vladimirovic. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1959 3902 Gogol / Masinszkij, Sz.. - 1952 3909 Puskin / Belinskij, Vissarion Grigor'evic. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadó, Budapest, 1951 3912 Alekszej Tolsztoj / Scserbina, V.. - 1952 3917 A magyar zenetörténet kistükre / Káldor János Dr.. - : Rózsavölgyi és Társa Kiadó Budapest, 1938 3920 Főpróba után : Válogatott színibírálatok l922-l945 / Kárpáti Aurél. - Budapest : Európa és Kárpáti Kiadó, 1956 3924 Az opera fellegvárai : Milánó Bécs Párizs New York Pétervár-Leningrád Velence Bayreuth / Abody Béla. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1963 3925 Film kislexikon / Ábel Péter. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 3926 A barokk szobrászat Magyarországon / Aggházy Mária. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 3927 Absztrakt képzőművészet / Aradi Nóra. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964 Inczédy György .l 2024.02.14 117 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3930 Évezredek művészete / Artner Tivadar. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1965 3931 Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje / Bartók Béla. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1952 3932 Operák könyve / Balassa Imre. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1955 3934 Operák könyve / Balassa Imre. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1954 3935 A film / Balázs Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1961 3936 Felvétel! Indíts! :(Amíg egy film elkészül) / Bán Róbert. - Bécs : Novák, Bécs, 1959 3937 A filmről a nézőknek / Bán Róbert. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1959 3938 Az atlétika oktatása / Bácsalmási Péter Dr.. - Budapest : Sport, 1962 3943 A 10 éves Talpalatnyi föld / Bíró Yvette. - Budapest : Színház- és Filmtud. Int., 1958 3944 Arcképvázlatok és tanulmányok / Bóka László Dr.. - Budapest : MTA Irodalomtörténeti Intézet, 1962 3946 Énekkari és zenekari művek címjegyzéke / Csendes János. - : Gacsó László, 1960 3947 A százéves színésziskola : Írások és képek múltról és jelenről a Színház- és Filmművészeti Főiskola / Csillag Ilona. - Budapest : , 1964 3947/1 A százéves színésziskola : Írások és képek múltról és jelenről a Színház- és Filmművészeti Főiskola / Csillag Ilona. - Budapest : , 1964 3948 Zenei ABC / Darvas Gábor. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1963 3948/1 Zenei ABC / Darvas Gábor. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1963 3949 Tánctudományi tanulmányok : 1959-1960 / Dienes Gedeon. - : A Magyar Táncművészek Szövetsége, 1960 3950 Mezőcsáti kerámia XVII. / Balassa Iván. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1953 3950/1 Mezőcsáti kerámia XVII. / Balassa Iván. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1953 Inczédy György .l 2024.02.14 118 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3952 A Nemzeti Színház története : Az első félévszázad / Rédey Tivadar. - : Egyetemi Nyomda, Budapest, 1937 3955 A sport történetéből / Földes Éva. - Bécs : Novák, Bécs, 1959 3956 Ismerkedés a zenetörténettel / Gál György Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1963 3957 Szentek, legendák, ereklyék / Gecse Gusztáv. - 1963 3958 Építészeti műemlékek feltárása helyreállítása és védelme / Gerő László. - Budapest : , 1958 3960 A spanyol polgárhárorú költészete Guernica / Hernandez, Miguel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1963 3961 A modern festészet / Read, Herbert. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1965 3965 A magyarországi humanizmus kora / Kardos Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 3967 Művészetről mindenkinek / Kiss Pál, M.. - : Corvina Kiadó, 1966 3968/1 Az expresszionizmus: Szemelvénygyűjtemény / Koczogh Ákos. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1967 3968/2 Az expresszionizmus: Szemelvénygyűjtemény / Koczogh Ákos. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1967 3969 A szimbolizmus : Szemelvénygyűjtemény / Komlós Aladár. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1965 3971 Muzsikáló zenetörténet 1. / Kroó György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1965 3972 Festészetünk a két világháború között : Visszaemlékezések 1920-1940 / Lyka Károly. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1956 3973 A zene, a tánc, a színház, a film (A kultúra világa c. sorozatból) / Pásztor Gizella. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1963 3974 Medgyessy Ferenc : életrajz / László Gyula. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1956 3975 Művészettörténeti tanulmányok. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1960 3976 A képzőművészetek története / Morvay - Gerecze. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1900 3977 Tánctudományi tanulmányok / Morvay Péter. - Budapest : Magyar Táncművészek Szövetsége, 1958 Inczédy György .l 2024.02.14 119 .lap Lelt.sz. Dokumentum 3978 Művészettörténeti ABC / Molnár Albert. - : Terra Budapest, 1961 3978/1 Művészettörténeti ABC / Molnár Albert. - : Terra Budapest, 1961 3981 Hild József Pest nagy építőjének életműve / Rados Jenő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 3983 A művész és a forradalom / Alfaro Siqueiros, David. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 3987 Képzőművészeti képek 3988 A Drezdai Képtár: 120 mestermű a XV.-XVIII. századból / Balzer, Wolfgang. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1963 3989 A magyarországi corvinák / Berkovits Ilona. - 1962 3990 Az ember önmaga alkotója / Childe, Vere Gordon. - Budapest : , 1968 3992 A budavári főtemplom középkori építéstörténete / Csemegi József. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1955 3993 Budapest régiségei : A Budapesti Történeti Múzeum évkönyve XVI. / Gerevich László. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1955 3994 A tunhuangi Ezer Buddha barlangtemplomok / Miklós Pál. - : Magyar Helikon, 1959 3996 A megfestett világ : Az ember és világa az európai festészetben a sziklarajztól napjainkig / Erpel, Fritz. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1962 3997 Magyarország művészeti emlékei 2. Duna-Tisza köze Tiszántúl Felsővidék / Genthon István. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1961 3999 Ermitázs holland és flamand festészet / Artamanov, M. I.. - Prága : Artia Könyvkiadó, Prága, 1962 4000 Magyar műemlékvédelem 1949-1959 / Dercsényi Dezső. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 4001 Muta a barlang lánya ; A földkéreg-akció : Regények / Casteret, Norbert. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 4002 Korai olasz táblaképek / Boskovits Miklós. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1966 4003 Zichy Mihály élete és munkássága / Berkovits Ilona. - 1964 4005 Hollósy Simon és kora művészete / Németh Lajos. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1956 4006 Magyar színházművészet : 1949-1959 / Staud Géza. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 120 .lap Lelt.sz. Dokumentum Színháztudományi Intézet, 1960 4008/1 Nyírségi muzsika : Népdalfeldolgozások énekhangra zongora- vagy népi zenekari kísérettel +1db mell. / Pongrácz Zoltán. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács V.B. Müvelődésügyi Osztálya, 1965 4008/2 Nyírségi muzsika : Népdalfeldolgozások énekhangra zongora- vagy népi zenekari kísérettel +1db mell. / Pongrácz Zoltán. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács V.B. Müvelődésügyi Osztálya, 1965 4009 Nógrádmegyei szabadrajzú hímzések / Dajaszászyné Dietz Vilma. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1954 4011 A művészet könyve: A képzőművészetek történeti és technikai fejlődése: a zene A műveltség könyvtára / Lyka Károly. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1909 4030 Ybl Miklós / Ybl Ervin. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1956 4033 Repin: életrajzi regény / Ljaszkovszkaja, O. A.. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1956 4036 A művészettörténet tudomány módszertani kérdései / Kampis Antal. - : Múzeumok Központi Propaganda Irodája, 1963 4045 Orosz művészet : A XIX. század második felének festészete / Sztaszov, Vladimir Vaszilevics. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1955 4048 Van Dyck festményei az Ermitázsban / Varshavskaya, M.. - : Leningrád, 1963 4065 Régi mesterek rajzai / Szidorov, A. A.. - Budapest : Athenaeum Nyomda és Kiadó Rt., 19?? 4078 Magyarország történetének képeskönyve 896-1849 / Cennerné Wilhelmb Gizella. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1962 4080 A XX. század művészete / Kampis Antal. - : MIK Prop. Oszt., 1964 4081 "Bauhaus" szám / Kampis Antal. - : Muzeumok Központi Propaganda Irod., 1963 4093 Les Fleurs du Mal / Baudelaire, Charles. - : Éditions Verda Paris 4094 Le Francais Par les Textes / Supérieur,Cours - Maitre de Levre. - : Boulevard Saint-Germain,Párizs, 1979 4096 Les Grands Ecrivains de France illustrés XVIII.e Siécle / Crouzet,Abry - Léger,Bernés. - : Didier-Privat Parizs, 1936 Inczédy György .l 2024.02.14 121 .lap Lelt.sz. Dokumentum 4107 Histoire de la Littérature Francaise / Doumic, René. - : Párizs, 1948 4109 Histoire de la Littérature Francaise / Doumic, René. - : Párizs, 1948 4126 Dankó Pista: emlékkoszorú születésének centenáriumára / Csongor Győző. - : Szegedi Hazafias Népfront, 1958 4144 Chrestomathie Francaise du XIX me Siécle Prosateurs / Sensine, Henri. - : Librairie Payot & C Berne, 1914 4145 Anthologie du Francais Classique -Prosateurs / Sensine, Henri. - : Payot, Paris, 1928 4160 Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztályának évkönyve 2-3-5. 67-68, 68-69, 70-71 -69 / Csermely Tibor. - : Megyei Tanács VB., 1967-1968 4161 Szólások és fordulatok magyar-német gyüjteménye / Biró Izabella - Schlandt Henrik. - : Kilián Frigyes utóda M. Kir. Egyetemi Könyvker., 1937 4163/1 Antibarbarus der lateinischen Sprache / Krebs - Schmalz. - : Basel, 1907 4163/2 Antibarbarus der lateinischen Sprache / Krebs - Schmalz. - : Basel, 1907 4167 Abrib der beschreibenden deutschen Grammatik Teil I / Bzdega A.. - : Panstwowe Wydawnictwo Naukowe, 1961 4176 Das Opernbuch / Kapp, Julius Dr.. - : Leipzig 4177 Die Goldene Brücke ein Marchenbuch / Pflagner Margit. - : Bohmann-Verlag Wien-Heidelberg, 1967 4182 Izebella von Spanien / Carrido, Carlos. - : Berlin, ? 4195/1 Bongs Goldene Klaffiker - Bibliothek 3-5, 6-9, 10-12, 16-17, 18-19 kötetek / Goethe, Johann Wolfgang. - : Berlin-Leipzig-Wien-Stuttgart 4195/2 Bongs Goldene Klaffiker - Bibliothek 3-5, 6-9, 10-12, 16-17, 18-19 kötetek / Goethe, Johann Wolfgang. - : Berlin-Leipzig-Wien-Stuttgart 4195/3 Bongs Goldene Klaffiker - Bibliothek 3-5, 6-9, 10-12, 16-17, 18-19 kötetek / Goethe, Johann Wolfgang. - : Berlin-Leipzig-Wien-Stuttgart 4195/4 Bongs Goldene Klaffiker - Bibliothek 3-5, 6-9, 10-12, 16-17, 18-19 kötetek / Goethe, Johann Wolfgang. - : Berlin-Leipzig-Wien-Stuttgart 4195/5 Bongs Goldene Klaffiker - Bibliothek 3-5, 6-9, 10-12, 16-17, Inczédy György .l 2024.02.14 122 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18-19 kötetek / Goethe, Johann Wolfgang. - : Berlin-Leipzig-Wien-Stuttgart 4196 Goethe Hermann und Dorothea. - : ITD Hungary 4196/1 Goethe Hermann und Dorothea. - : ITD Hungary 4203/1 Heine Werke Tillgners klassiker Heinrich Heine Dichtungen / Band, Erster. - : Berlin, 1924 4203/2 Heine Werke Tillgners klassiker Heinrich Heine Dichtungen / Band, Erster. - : Berlin, 1924 4207 Lessings Werke Fünfter Band / Lessing, Gotthold Ephraim. - : Stuttgart, 1894 4208/1 Minna von Barnhelm ober Das Soldatenglüch 1765. / Leffing. - : ITD Hungary, 1921 4208/2 Minna von Barnhelm ober Das Soldatenglüch 1765. / Leffing. - : ITD Hungary, 1921 4214 Das tagliche Brot / Stanietz, Walther. - : Deutsche Buch - Gemeinschaft Berlin, 1968 4218 Die Jungfrau von Orleans: Don f. Unsperger / Schiller, Friedrich. - : Leipzig, 1906 4320 Friedrich Schiller 1759-1959 / Schiller, Friedrich. - : Deutscher Kulturbund Berlin, 1959 4359 Latin chrestomathia : Latin nyelvi olvasmányok / Huszti József Dr.. - : Szent-István-Társulat, 1940 4453 Szabolcs-Szatmári útikönyv / Balogh István. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács, 1965 4475 Élővilág: A TIT biológiai és egészségügyi szakosztáűlyainak közlönye / Réti Endre Dr. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 4549 A matematika tanítása 1966-69, 1970-73 / Csánk István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1963 4602 A Nyíregyházi Ág. Hitv. Evang. Leánygimnázium értesítője az 1935-36. 1937-38. isk.évről / Weiszer Gyula. - : Burger Béla könyvnyomdája, 1935-36 4603 A Nyíregyházi Ág. Hitv. Evang. Leányközépiskola éretesítője / Adorján Ferenc igazgató. - : Nyíregyháza, 1920 4605 A Nyíregyházi Ág. Hitv. Evang. Leánygimnázium értesítője az 1935-36. 1937-38. isk.évről / Weiszer Gyula. - : Burger Béla könyvnyomdája, 1937-38 4619 A zalaegerszegi Állami Általános leánygimnázium évkönyve 1959-60. Inczédy György .l 2024.02.14 123 .lap Lelt.sz. Dokumentum tanévről / Dudás Flórián. - : Dudás Flórián, 1959-60 4621 A Nyíregyházi Állami Vasvári Pál Gimnázium évkönyve az 1960/61-1964-65, 1964-67. tanévekről / Szemerszki Miklós. - : Nyíregyháza, 1965 4621/1 A Nyíregyházi Állami Vasvári Pál Gimnázium évkönyve az 1960/61-1964-65, 1964-67. tanévekről / Szemerszki Miklós. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1967 4623 A nagykállói Budai Nagy Antal Áll. Ált. Gimnázium évkönyve 1963-64 / Kristóf János igazgató. - : Nagykálló, 1964 4653/1 Matematika a középiskolák IV. osztálya számára I-II. kötet / Gyapjas Ferenc. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1967 4653/2 Matematika a középiskolák IV. osztálya számára I-II. kötet / Gyapjas Ferenc. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1967 4654 Kémiai laboratóriumi gyakorlatok a gimnáziumok számára / Kárpáti László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968 4675 Tanulj meg tanulni ! / Bognár József Dr.. - : Miskolc, 1941 4744 Shelley / Szobotka Tibor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1960 4750 Dickens / Sükösd Mihály. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1960 4752 A költői mesterség : Bevezetés a magyar verstanba / Hegedüs Géza. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1959 4754 Ruszlán és Ludmilla : Elbeszélő költemény / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - 1955 4755 Náhar : Indiai útinapló / Széchenyi Zsigmond. - 1964 4758 Magyar művészet:VI. évfolyam 1930. 1,2,6,7,8,9-10.szám / Majovszky Pál. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1928 4763 Kerti virágaink / Jávorka Sándor. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1962 4764 Fák, ligetek, erdők / Vajda Ernő Dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1962 4765 Virágnemesítési kísérleteim / Palocsay Rudolf. - : Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadó, 1960 4768 Magyarország művészeti emlékei / Divald Kornél. - Budapest : Egyetemi Nyomda, 1927 4769 Budapest művészete a török hódoltság előtt / Divald Kornél. - Budapest : Lampel, 19?? Inczédy György .l 2024.02.14 124 .lap Lelt.sz. Dokumentum 4771 A művészet története / Barát Béla. - : Világirodalom Könyvkiadó Vállalat, 1926 4773 A renaissancekori műveltség Olaszországban I-II. / Burckhardt, Jacob. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1895/96 4774 Lionardo da Vinci és a renaissance kialakulása / Diner-Dénes József. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1906 4781 Antik Művészet / Hekler Antal. - Budapest : Könybarátok Szövetsége, 1930 4782 Munkácsy Mihály II. / Malonyay Dezső. - Budapest : Lampel, 1907 4783 A magyar nép művészete / Malonyay Dezső. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1911 4783/1 A magyar nép művészete / Malonyay Dezső. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1912 4784 Magyarország ó-keresztyén, román és átmenet stylü mű-emlékeinek rövid ismertetése / Henszlmann Imre Dr.. - : Egyetemi Nyomda, Budapest, 1876 4784/1 Magyarország csúcs-íves stylü műemlékei: II.k. Győr,Soprony, Pozsony, Sz-György, Bazin, Modor és / Henszlmann Imre Dr.. - : Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1880 4786 Ferrara Ravenna Firenze : Korképek / Pekár Gyula. - Budapest : Lampel, 1907 4789 Magyar himvarró művészet / Undi Mária. - : Undi Mária Budapest, 1934 4791/1 Magyar művészet:VI. évfolyam 1930. 1,2,6,7,8,9-10.szám / Majovszky Pál. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1930 4791/2 Magyar művészet:VI. évfolyam 1930. 1,2,6,7,8,9-10.szám / Majovszky Pál. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1930 4791/3 Magyar művészet:VI. évfolyam 1930. 1,2,6,7,8,9-10.szám / Majovszky Pál. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1930 4791/4 Magyar művészet:VI. évfolyam 1930. 1,2,6,7,8,9-10.szám / Majovszky Pál. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1930 4791/5 Magyar művészet:VI. évfolyam 1930. 1,2,6,7,8,9-10.szám / Majovszky Pál. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1930 4791/6 Magyar művészet:VI. évfolyam 1930. 1,2,6,7,8,9-10.szám / Majovszky Pál. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, Inczédy György .l 2024.02.14 125 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1930 4793 Régi magyar festőművészet / Genthon István. - Vác : Pestvidéki ny., 1932 4795 Ricordó di Firenze / Principali, Vedute 4798 Építészettörténet 2. Feudális társadalmak építészete / Major Máté. - Budapest : , 1955 4799 Építészettörténet 1. Ősközösségi és rabszolgatartó társadalmak építészete / Major Máté. - : Építésügyi Kiadó, 1954 4800 Van Gogh: életének, művészetének képei / Dávid Katalin. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1973 4801 Renoir: életrajzi regény / Farkas Zoltán. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1957 4802 Manet: életrajz képekkel / Végvári Lajos. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1957 4803 Donatello : életrajz képekkel / Ybl Ervin. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll. 4809 Tihany műemlékei / Kampis Antal. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1957 4810 Nagytétény műemlékei / Cserey Éva. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1957 4812 A jáki templom / Dercsényi Dezső. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1957 4813 A sárospataki Rákóczi-vár / Dercsényi Dezső. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1957 4814 A sárospataki kollégium / Román János. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1956 4817 Dürer: életrajzi regény / Fenyő Iván. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1955 4818 Munkácsy Mihály élete és művei / Végvári Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1958 4819 A görög művészet kezdete / Szilágyi János György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1958 4820 A görög művészet virágkora / Szilágyi János György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1958 4821 A gótika művészete 1. Franciaországi gótikus művészet és kapcsolatai a környező népek műv. / Csemegi József. - 1961 4822 Francia és angol művészet a barokk századokban / Ybl Ervin. - : Inczédy György .l 2024.02.14 126 .lap Lelt.sz. Dokumentum Gondolat Kiadó és Képzőművészeti Alap Kiadóv, 1958 4823 Matisse: életrajz képekkel / Kampis Antal. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1959 4825 A sümegi Maulbertsch freskók / Végvári Lajos. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1967 4827 Feldebrő / Kampis Antal. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1955 4829 Etruszk művészet / Szilágyi János György. - : Gondolat Kiadó és Képzőművészeti Alap Kiadóv, 1959 4832 A Tretyakov Galéria / Druzsinyin Sz. N.. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1959 4833 A rajzművészet mesterei XIX-XX.sz. A Szépművészeti múzeum modern külföldi rajzgyűjteményének legsz. / Pataky Dénes. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1958 4834 Koszta József: életrajzi regény / Bényi László. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1959 4835 Nyírbátor / Entz Géza. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1959 4836 Ókeresztény és kora-bizánci művészet / Kádár Zoltán. - : Gondolat Kiadó és Képzőművészeti Alap Kiadóv, 1959 4837 A quattrocento építészete / Bánátné Szücs Margit. - : Gondolat Kiadó és Képzőművészeti Alap Kiadóv, 1959 4838 A középkori Magyaroszág művészete / Entz Géza. - : Gondolat Kiadó és Képzőművészeti Alap Kiadóv, 1959 4842 Építészettörténet 3. Tőkés és szocializmust építő társadalmak építészete / Major Máté. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1960 5004 A cseresznyefa ága : Útleírás : Japán / Ovcsinnyikov, Vszevolod V.. - Budapest : , 1974 5099 Tanár úr kérem / Karinthy Frigyes. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1964 5178 A kémiai szerkezetelmélet állása a szerves kémiában / Kandel István. - 1954 5182 Szerves kémia orvostanhallgatók számára / Straub F. Brunó Dr.. - : Egészségügyi Kiadó, 1952 5183 Vegytani kísérletek technikája és módszertana az iskolában II. k. / Verhovszkij, V. N.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 Inczédy György .l 2024.02.14 127 .lap Lelt.sz. Dokumentum 5183/1 Vegytani kísérletek technikája és módszertana az iskolában II. k. / Verhovszkij, V. N.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 5185 A középiskolai kémiai kísérletek technikája és módszertana / Feldt, V. V.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 5186/1 Kémia 3. Festékek / Simonovits Istvánné. - : Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, Budapest, 1950 5186/2 Kémia 3. Festékek / Simonovits Istvánné. - : Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, Budapest, 1950 5187 Kémia 1. A gyógyszeripar / Vermes Miklós. - : Országos Neveléstudományi Intézet, 1949 5188 Mindennapi életünk kémiája / Rubinstejn, A. N.. - Budapest : , 1951 5191 Ásványolajkémia praktikum / Kováts Gábor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1952 5192/1 Általános és szervetlen kémia / Szekeres László. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1961 5192/2 Általános és szervetlen kémia orvostanhallgatók számára / Straub F. Brunó Dr.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1958 5194/1 Vegyészeti lexikon 1-2-3.kötet A-Gy, H-ő, P-Zs / Römpp, Hermann. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1960-61 5194/2 Vegyészeti lexikon 1-2-3.kötet A-Gy, H-ő, P-Zs / Römpp, Hermann. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1960-61 5194/3 Vegyészeti lexikon 1-2-3.kötet A-Gy, H-ő, P-Zs / Römpp, Hermann. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1960-61 5195 A kémia és vívmányai I-II. rész / Erdey Grúz Tibor. - : Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1940 5266 Ausztrália napfényben : Útleírás / Szemes Piroska. - Budapest : , 1975 5331 A békebarlang felfedezése / Jakucs László Dr.. - Budapest : , 1953 5362 Homéros Odysseiája / Homérosz. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1905 5403 A szénsav isothermikus reductiója / Ereky Károly. - Budapest : Budapest Kiadó, 1922 5406 A kémia és vívmányai I-II. rész / Erdey Grúz Tibor. - : Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1940 Inczédy György .l 2024.02.14 128 .lap Lelt.sz. Dokumentum 5412 Kémia: 6. Alapeszközök és alapműveletek / Simonovits Istvánné. - : Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, Budapest, 1950 5419 Lomonoszov élete / Kuznyecov, B. G.. - Budapest : Szikra, Budapest 5420 A középiskolai kémiai kísérletek technikája és módszertana / Feldt, V. V.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 5421 Az atommag / Korszunszkij. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 5422 A kémia tanítása az iskolában: Tanulmányok / Levcsenko, V. V.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 5425 Szerves kémiai kísérletezés a középiskolákban / Cvetkov, L. A.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1953 5426 Nyomjelző atomok / Nyeszmejanov, A. N.. - 1953 5427 Mesterséges szerves anyagok / Reutov, O. A.. - Budapest : , 1953 5430 Biokémia / Kúthy Sándor. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1953 5431 Kémiai technológia: II. / Varga József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1953 5695 Erdő mező virágai : A magyar flóra színes kisatlasza / Jávorka Sándor. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1955 5738 Kisbalaton / Tildy Zoltán ifj.. - 1953 5756 Bátorliget élővilága / Székessy Vilmos dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1953 5761 Magyarország nagygombái a kalaposgombák kivételével / Bánhegyi József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1953 5772 Mezőgazdasági rovartan / Scsegolev V. N.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1951 5781/1 Gyöngyvirágtól lombhullásig : Színes filmmel vadmadarak urán / Homoki-Nagy István. - 1954 5781/2 Gyöngyvirágtól lombhullásig : Színes filmmel vadmadarak urán / Homoki-Nagy István. - 1954 5912 Dísznövénytermesztéstan 1. egynyári, kétnyári és évelő dísznövények termesztése Kertészeti tech.tk. / Kerényi Elek. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1960 5999 Tanár úr kérem / Karinthy Frigyes. - Budapest : Móra-Kárpáti Kiadó,Budapest-Uzsgorod, 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 129 .lap Lelt.sz. Dokumentum 5999/1 Tanár úr kérem / Karinthy Frigyes. - Bécs : Novák, Bécs, 1967 5999/2 Tanár úr kérem / Karinthy Frigyes. - Bécs : Novák, Bécs, 1967 6000 Napjaink szállóigéi / Békés István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 6001 Oroszlánkölykök : Regény / Shaw, Irwin. - Újvidék : Fórum Könyvkiadó, Újvidék, 1948 6002 Tiberius és Caligula : Történelmi regény / Toman, Josef. - 1968 6003/1 Ibsen színművei: I-II. / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1966 6003/2 Ibsen színművei: I-II. / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1966 6004/1 Allah Akbar! : I-II. Útleírás / Germanus Gyula. - 1968 6004/2 Allah Akbar! : I-II. Útleírás / Germanus Gyula. - 1968 6005 Önéletrajz / Twain, Mark. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 6006 Két királynő : Erzsébet és Viktória angol királynő : Életrajzok / Strachey, Lytton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 6007 Trójáról álmodott : Életrajzi regény / Stoll, Heinrich Alexander. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967 6008 Világhódító Nagy Sándor / Lamb, Harold. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 6009 Trisztán és Izolda regéje / Bédier, Joseph. - : Magyar Helikon, 1966 6010/1 Az ősember tábortüzeinél / Augusta, Josef. - Bratislava : Tatran, 1966 6012 Rengj csak, Föld ! / Remete László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 6013 Hajnal Pákozdon / Földes Mihály. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1968 6014 Esőisten siratja Mexikót : Történelmi regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6015 Az állam én vagyok / Hegedüs Géza. - 1965 6016 3...2...1...Start! / Bitó János. - 1968 6018 Kőbe zárt fájdalom : Michelangelo Buonarotti életregénye / Schulz, Karel. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1963 6019 Robinson / Defoe, Daniel. - 1967 Inczédy György .l 2024.02.14 130 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6020 Robinson / Defoe, Daniel. - 1967 6021 A hettiták regénye / Ceram, C. W.. - 1964 6022/1 Toldi / Arany János. - Budapest : , 1966 6022/2 Toldi / Arany János. - Budapest : , 1966 6024 Kaffka Margit regényei / Kaffka Margit. - 1968 6025 Hunor és Magyar nyomában / László Gyula. - 1967 6026 A fáklya kilobbant: Történelmi regény / Jankovich Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6027 Egy az Isten / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 6028 Amerika: A kallódó fiú: Regény / Kafka, Franz. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6029/1 Női szemmel hat országról / Földes Anna. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1967 6030 Nansen útja : Életrajzi regény / Centkiewicz, Alina. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1966 6031/1 Irgalom 1-2. / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6031/2 Irgalom 1-2. / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6032 Nápolyi Johanna : regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6033/1 Malom a Pó vizén: 1-2-3 Történelmi regény / Bacchelli, Riccardo. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 6033/2 Malom a Pó vizén: 1-2-3 Történelmi regény / Bacchelli, Riccardo. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 6033/3 Malom a Pó vizén: 1-2-3 Történelmi regény / Bacchelli, Riccardo. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 6035 Megszólal a sírvilág: regény / Passuth László. - : Forum Könyvkiadó, 1967 6037 Tücsökzene : Rajzok egy élet tájairól / Szabó Lőrinc. - : Magyar Helikon, 1968 6038 Varsó ura : Történelmi regény / Kraszewski, Józef Ignagy. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 6039 Amundsen útja: Útikalandok Életrajzi regény / Centkiewicz, Alina. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1968 Inczédy György .l 2024.02.14 131 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6041 Álmodó ifjúság / Balázs Béla. - : Magyar Helikon, 1967 6042 Minden versek titkai : Életrajzi regény / Ascher Oszkár. - 1964 6043 A magyar régészet regénye / Szombathy Viktor. - Budapest : Panoráma, 1968 6044 Az undor: Regény / Sartre, Jean-Paul. - 1968 6047 Fekete bársonyban: Regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6048 A harmadik udvarmester : Életrajzi regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6049/1 A tenger 1-2. / Halász, Nicholas. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 6049/2 A tenger 1-2. / Halász, Nicholas. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 6053 Az atommag regénye / Braunbek, Werner. - 1964 6054 A csend világa / Cousteau, Jacques-Yves. - 1963 6055 Eötvös Lóránd a tudós és művelődéspolitikus írásaiból / Eötvös Loránd. - Budapest : , 1964 6056 Egy író élete / Gellért Oszkár. - 1962 6057 A magyar dráma útja / Hegedüs Géza. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1964 6058/1 Károlyi Mihály válogatott írásai 1920-1946. I-II. / Károlyi Mihályné. - 1964 6058/2 Károlyi Mihály válogatott írásai 1920-1946. I-II. / Károlyi Mihályné. - 1964 6060 A csillagok világa / Plavec, Miroslav. - 1965 6061 Tisztuló tükrök : A magyar irodalom a két világháború között / Sőtér István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 6062/1 Szegény ember jó órája / Gárdonyi Géza. - 1964 6062/2 Szegény ember jó órája / Gárdonyi Géza. - 1964 6063 Szökevények: Elbeszélések / Kőműves Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6064 Egyetlen pillanat / Nemes György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1965 6065 Por és hamu: Regény / Remenyik Zsigmond. - Budapest : Magvető Inczédy György .l 2024.02.14 132 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1966 6066 Elhagytál, Helios: Regény / Révay József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 6068 Végtisztesség : Kisregény / Sós György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1962 6069 Tavaszi szél - Tatárvágás: Regények / Szabó Pál. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 6070 Ünnepnapok: Egy magyar vadász hitvallása 2.rész / Széchenyi Zsigmond. - 1965 6071 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 6071/1 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 6071/3 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 6071/4 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 6071/5 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 6071/6 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 6071/7 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 6072 A falu jegyzője / Eötvös József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6072/1 A falu jegyzője / Eötvös József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6072/2 A falu jegyzője / Eötvös József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6076 Emberek és istenek... : Szöveggyűjtemény az ateista és antiklerikális irodalomból / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1966 6080 A magyar irodalom története 1849-ig / Szauder József. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 6081 A magyar irodalom története 1849-1905: II. rész / Sőtér István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 6082 A magyar irodalom története 1905-től napjainkig / Béládi Miklós. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1967 6083 Mai magyar drámák / Dobozy Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 6084 Forradalom és szabadságharc 1848-49 / Márkus István. - Budapest : , 1968 Inczédy György .l 2024.02.14 133 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6085 Magyar írók nyomában / Szalatnai Rezső. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1967 6087 Történelmi olvasókönyv II. Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története ta / Gunst Péter. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1966 6089 Történelmi olvasókönyv V. Forrásszemelvények a magyar munkásmozgalom történetéből / Vágó Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1966 6093 Napos oldal / Karácsony Benő. - : Irodalmi Könyvkiadó Bukarest, 1968 6095 A IX-X. századi magyar társadalom / Bartha Antal. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968 6097 Százezer berber orvosa voltam : Útleírás : Marokkó / Dobo, Nicolas. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 6098 Az első este : Francia szerelmes versek / Katona Tamás. - : Magyar Helikon, 1968 6101 Két pogány közt : A Rákóczi-szabadságharc története / Várkonyi Ágnes, R.. - Budapest : , 1968 6105 Radioaktív izotópok diagnosztikai alkalmazása / Somogyi György Dr.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1968 6112 Marx Engels művei 17.kötet 1870-1872+melléklet: 1870 Porosz-francia háború térképei / Marx, Karl. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 6113 Hová ? Hogyan ? Állatvándorlások / Akimuskin, Igor Ivanovic. - Budapest : , 1968 6123 A néma levente / Heltai Jenő. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6125 Annyi áldás szálljon rája... / Vas Zoltán. - 1968 6127 Arany János balladái / Arany János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985 6128/1 Hét évszázad magyar versei: 1,2,3,4. / Király István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 6128/2 Hét évszázad magyar versei: 1,2,3,4. / Király István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 6128/3 Hét évszázad magyar versei: 1,2,3,4. / Király István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 6129 Komédia: Színművek és színházi írások / Krúdy Gyula. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1968 Inczédy György .l 2024.02.14 134 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6130 Férfikor: Regény / Mesterházi Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6131 Fekete bársonyban: Regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6132 A láthatatlan barikád : Elbeszélések / Urbán Ernő. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6133 A Balogh család története / Veres Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6134 A bőrzekés / Zalka Miklós. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1967 6135 Tegnap : Visszaemlékezések / Zelk Zoltán. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 6136 A lakásberencezés ábécéje / Kovács Zsuzsa. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 6137 Hősők és eretnekek : A gondolkodás politikai történetéből / Dunham, Barrows. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 6141 Válogatott cikkek és tanulmányok (Esztétikai Kiskönyvtár) / Balázs Béla. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 6142 Közgazdasági Kislexikon / Földes István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 6148/1 Anyaföld / Halász, Nicholas. - Budapest : Kozmosz, 1968 6148/2 Anyaföld / Halász, Nicholas. - Budapest : Kozmosz, 1968 6148/3 Anyaföld / Halász, Nicholas. - Budapest : Kozmosz, 1968 6149 Ezerkétéjszaka : Útleírás : Közel-Kelet / Zikmund, Miroslav. - 1968 6150 Liszt Ferenc életének regénye / Gál György Sándor. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1968 6151 Derűs órák: Novellák / Mesterházi Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6152 Beszélgetések Picassóval: A szerző 53 fényképével, Illyés Gyula bevezetőjével / Brassai. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1968 6153 Jó estét nyár, jó estét szerelem / Fejes Endre. - 1969 6154 Nagy Károly ; Legenda és valóság : Történelmi regény / Lamb, Harold. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 6155 Móricz Zsigmond / Czine Mihály. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 Inczédy György .l 2024.02.14 135 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6157 Az élet fejlődése képekben / Tasnádi Kubacska András. - 1968 6160 Jó estét nyár, jó estét szerelem / Fejes Endre. - 1969 6162 A mai szovjet filmművészet / Nemes Károly. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969 6166 Természettudományi lexikon 1-2-4-5-6 kötet A-C, D-G, L-N, O-S, Sz-Z, 7. A-Z-ig kieg. kötet / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964/76 6167 A huszadik század külföldi írói / Pók Lajos. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 6168/1 A szürrealizmus / Szávai János. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 6168/2 A szürrealizmus / Szávai János. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 6169/1 A kéthangú kiáltás: Négy regény / Déry Tibor. - 1968 6169/2 A kéthangú kiáltás: Négy regény / Déry Tibor. - 1968 6170 Az örök Don Juan : Négy évszázad drámái / Somló Vera szerk.. - : Magyar Helikon, 1968 6171 A fáraó: Regény / Prus, Boleslaw. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 6173 Caesarok élete: tizenkét életrajz / Suetonius, Tranquillus Gaius. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 6174 A rendíthetetlen százezer : Magyarok a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban / Józsa Antal. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 6175 Friss szemmel / Bölöni György. - 1968 6176 A háború küszöbén: Regény / Lecco, Alberto. - Budapest : Zrínyi Honvéd Kiadó, 1968 6177 Római történetek: Visszaemlékezések / Lénárd Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 6178 Minden kör bezárul : Visszaemlékezések / Szabó Pál. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6179 Diszharmónia : Regény / Tatay Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6182 Feladatok és megoldások / Lukács Ernőné. - 1969 6185 Tanári kézikönyv az ének-zene tanításához a gimnáziumok I-II. osztályában / Fasang Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1968 Inczédy György .l 2024.02.14 136 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6191 Irodalomtanítás Irodalomtanításunk főbb módszertani kérdései / Makay Gusztáv Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1967 6193 Aranyecset : Életrajzi regény (Munkácsy Mihály) / Dallos Sándor. - 1969 6194 A patvarci bicskások / Balázs Anna. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969 6197 Egy gyorsíró feljegyzései / Bihari Mihály. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969 6201 Húsz év - húsz regény : Esszék kritikák / Földes Anna. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6201/1 Húsz év - húsz regény : Esszék kritikák / Földes Anna. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6206 A magyar flóra és vegetáció rendszertani - növényföldrajzi közikönyve I-II-III-és V. / Soó Rezső. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964-73 6207 Gauguin: életrajz képekkel / Horváth Tibor. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1973 6208/1 A líra ma : Vallomások, esszék / Hajnal Gábor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 6208/2 A líra ma : Vallomások, esszék / Hajnal Gábor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 6209 Subások / Bibó Lajos. - 1968 6210 Főnixmadár : Zrínyi a költő és hadvezér : Életrajzi regény / Szilágyi Ferenc. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1968 6211 Vulkán / Tatay Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1968 6212 A matematika története / Ribnyikov, K. A.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1968 6213/1 Válogatott feladatok és tételek az elemi matema- tika köréből III.rész GeometriaII.(Sztereometria) / Skljarszkij, D. O.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1968 6213/2 Válogatott feladatok és tételek az elemi matema- tika köréből III.rész GeometriaII.(Sztereometria) / Skljarszkij, D. O.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1968 6218 Hogyan kutassunk ? / Kovács István. - Bécs : Novák, Bécs, 1967 6219 Istenek völgye / Nyárádi Gábor. - Budapest : Zrínyi Katonai és Kárpáti K.Budapest, 1966 Inczédy György .l 2024.02.14 137 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6220 Vasbordájú szentek ; Regényes korrajz Oliver Cromvellről és az angol forradalomról / Hegedüs Géza. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1967 6221 Akkor voltunk húszévesek / Kende István. - Budapest : Kozmosz, 1966 6222 A tengerész fia: Regény / Malot, Hector. - Bécs : Novák, Bécs, 1961 6223 A párduc: Ifjúsági regény, Ókori kis kalauz / Révay József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1963 6224 Raevius ezredes utazása : Történelmi regény az ifjuság számára / Révay József. - 1965 6225 Hínáros tenger: Kolumbusz első útjának regénye / Rónaszegi Miklós. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1967 6226 Aranygyapjú : Görög regék és mondák / Szabó Árpád. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 6227 Az Alapiak kincse : Történelmi regény (Zrínyi Mik- lós Szigetvár védelme) / Szántó György. - Bécs : Novák, Bécs, 1966 6228 Éjjeli őrjárat: Rembrandt élete / Barabás Tibor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6229 Mozart párizsi utazása - Beethoven - Chopin (három portré) / Barabás Tibor. - Budapest : , 1966 6230 Tengerek fogságában / Benjámin László. - 1967 6232/1 Csapda / Gáll István. - 1966 6232/2 Csapda / Gáll István. - 1966 6233 Sárfényes / Gergely Márta. - 1966 6234 A végzet sógora: Regény / Hegedüs Géza. - 1967 6235 Az aranyliba: Összegyüjtött elbeszélések / Illés Béla. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 6236 Dőlt vitorla: Versek / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965 6237 Vízözön: Meseregény / Kodolányi János. - Budapest : , 1967 6240/1 Emberi színjáték : Regény 1-2. / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 6240/2 Emberi színjáték : Regény 1-2. / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 Inczédy György .l 2024.02.14 138 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6241 Tűzpróba - Sámson: Regények / Rideg Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 6242 Szőlő és gesztenye : Versek / Simon István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 6244 Ifjúság / Conrad, Joseph. - : Magyar Helikon, 1967 6245 Emlékeim / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 6247 Óra = L'orologio : Regény / Levi, Carlo. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 6248 Agnieszka :(Agnieszka córka kolumba.) Regény / Mach, Wilhelm. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 6249 Arturo szigete: Lisola di Arturo: Regény / Morante, Elsa. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 6254 Válogatott fejezetek az általános természeti földrajzból / Láng Sándor. - Budapest : Tankvk., 1968 6256 Próféta voltál szívem : Regény / Somogyi Tóth Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 6257 Levéldísznövények / Incze Ferenc. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969 6257/1 Cserepes dísznövények termesztése / Incze Ferenc. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968 6259 Magyarország és a második világháború : titkos diplomáciai okmányok a háború előzményeihez / Zsigmond László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 6261 Hét-tengeren Útikalandok / Bisset, Sir James. - 1967 6264 A varázsvessző : Összegyűjtött művek a szerzőtől / Ráth-Végh István. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Nyíregyháza, 1966 6266 Pannónia története / Barkóczi László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1963 6267 Örök szerelmesek / Brezovsky Bohuslav. - : Bratislava, 1967 6268/1 Örök barátaink 1-2. A költő kisebb lirai versforditásai / Szabó Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6268/2 Örök barátaink 1-2. A költő kisebb lirai versforditásai / Szabó Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6270 A Makedón Nagy Sándor története / Rufus, Curtius Q.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967 6271 A haza füstje : Regény / Tyihonov. - Budapest : Magvető Inczédy György .l 2024.02.14 139 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1965 6272 Ki teremtette az isteneket ? / Jesper, Karl-Heinz. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 6275 Ifjúság / Conrad, Joseph. - : Magyar Helikon, 1967 6277 Kempelen a varázsló : Életrajzi regény / Szalatnai Rezső. - Budapest : , 1969 6282 Mindenkihez : A Magyar Tanácsköztársaság története / Zalka Miklós. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1969 6283/1 Törvénytörők: Történelmi regény, 1-2. / Kovai Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6283/2 Törvénytörők: Történelmi regény, 1-2. / Kovai Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6288 A falu jegyzője / Eötvös József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6290 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6290/1 Balaton / Cholnoky Jenő dr.. - Budapest : Panoráma, 1973 6291 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6292 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 6293 Mai magyar elbeszélők / Véber Károly. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 6294 Emberek és istenek... : Szöveggyűjtemény az ateista és antiklerikális irodalomból / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1966 6295/1 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 6295/2 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 6300/1 Csokonai Vitéz Mihály összes versei: I-II. / Csokonai Vitéz Mihály. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1967 6300/2 Csokonai Vitéz Mihály összes versei: I-II. / Csokonai Vitéz Mihály. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1967 6302/1 Vörösmarty Mihály összes költeményei: 1-2. k. / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1963 6302/2 Vörösmarty Mihály összes költeményei: 1-2. k. / Vörösmarty Inczédy György .l 2024.02.14 140 .lap Lelt.sz. Dokumentum Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1963 6303/1 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967 6303/2 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967 6305 Művészetről, irodalomról: gyűjtemény Marx és Engels írásaiból / Marx, Karl. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1966 6306 Történelmi olvasókönyv V. Forrásszemelvények a magyar munkásmozgalom történetéből / Vágó Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1966 6309/1 A magyar irodalom története I-II-III-IV-VI-kötet 1600ig,l600-l772ig,l772-l849ig,l849-1905ig,l919tő / Sőtér István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964/66 6309/2 A magyar irodalom története I-II-III-IV-VI-kötet 1600ig,l600-l772ig,l772-l849ig,l849-1905ig,l919tő / Sőtér István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964/66 6309/3 A magyar irodalom története I-II-III-IV-VI-kötet 1600ig,l600-l772ig,l772-l849ig,l849-1905ig,l919tő / Sőtér István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964/66 6309/4 A magyar irodalom története I-II-III-IV-VI-kötet 1600ig,l600-l772ig,l772-l849ig,l849-1905ig,l919tő / Sőtér István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964/66 6309/6 A magyar irodalom története I-II-III-IV-VI-kötet 1600ig,l600-l772ig,l772-l849ig,l849-1905ig,l919tő / Sőtér István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964/66 6310 Az elcserélt fejek, Halál Velencében / Mann, Thomas. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6314 Mit tudtok ti Pille Máriáról ? / Galambos Lajos. - 1969 6315 A szent tűzözön regéi: Költemények / Juhász Ferenc. - 1969 6320 A Magyar tanácsköztársaságról: Válogatott beszédek és írások / Kun Béláné. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1958 6321 A görög kultúra aranykora : Periklés százada / Ritoók Zsigmond. - 1968 6323 Hid a Kwai folyón / Boulle, Pierre. - 1969 6324 Prenn Ferenc hányatott élete: Regény / Lengyel József. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 6325 A gyáva Gál János útja / Sarkadi Imre. - Budapest : Szépirodalmi Inczédy György .l 2024.02.14 141 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1969 6327 Utolsó afrikai vadászatom : Útleírás / Kittenberger Kálmán. - 1969 6329 Ádám, hol voltál ? / Böll, Heinrich. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969 6330 Növényvilág az Egyenlítőtől a Sarkokig / Borhidi Attila. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968 6331/1 A Magyar Tanácsköztársaság Szabolcs-Szatmárban / Ordas Nándor. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács, 1969 6331/2 A Magyar Tanácsköztársaság Szabolcs-Szatmárban / Ordas Nándor. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács, 1969 6338 Ásatások a bibliai országokban : Izrael Egyiptom Mezopotámia / Kryvelev, Iosif Aronovic. - Budapest : , 1969 6339 Kapukon kívül : Regény / Pratolini, Vasco. - 1969 6340 Diplomaták : Regény / Dangulov, Savva Artemovic. - : Kossuth - Kárpáti Könyvkiadó, 1969 6342 Teherán Jalta Potsdam. - Budapest : , 1969 6343 Esztétikai kislexikon / Zoltai Dénes. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969 6344 Magyarország története :(Rövid áttekintés) / Unger Mátyás. - 1965 6345 Szabolcs-Szatmár / Csallány Géza. - : Sz.Sz.B.megyei Idegenforg.Hiv., 1969 6345/1 Szabolcs-Szatmár / Csallány Géza. - : Sz.Sz.B.megyei Idegenforg.Hiv., 1969 6345/2 Szabolcs-Szatmár / Csallány Géza. - : Sz.Sz.B.megyei Idegenforg.Hiv., 1969 6348 Hévíz és környéke / Pethő Tibor. - Budapest : Panoráma, 1958 6349/1 Nagy magyar találmányok / Gáspár László. - Budapest : Népszava Kiadó, Budapest, 1955 6349/2 Nagy magyar találmányok / Gáspár László. - Budapest : Népszava Kiadó, Budapest, 1955 6352 Jókai Mór / Sőtér István. - Budapest : , 19?? 6359 A zsolnay kerámia Múzeumi füzetek / Pataky Dénesné. - : Népművelési Minisztériumd, 1955 6362 Kis történetek nagy zeneszerzőkről / Péterffy Ida. - Budapest : , 1959 Inczédy György .l 2024.02.14 142 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6363 Ravel: életrajzi regény / Petrovics Emil. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1959 6365 A nagy kaland: A hajózás története / Petur László. - Bécs : Novák, Bécs, 1959 6366 Barangolás Hajnalországban / Pénzes István. - Bécs : Novák, Bécs, 1961 6368/1 A lelkiismeret lázadása: Egy volt Wermacht-tiszt emlékiratai / Petershagen, Rudolf. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1959 6368/2 A lelkiismeret lázadása: Egy volt Wermacht-tiszt emlékiratai / Petershagen, Rudolf. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1959 6369 Georg Friedrich Handel élete képekben / Petzoldt, Richard. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1956 6369/2 Georg Friedrich Handel élete képekben / Petzoldt, Richard. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1956 6370/1 Franz Schubert : élete képekben / Petzoldt, Richard. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1955 6370/2 Franz Schubert : élete képekben / Petzoldt, Richard. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1957 6371/1 Johann Sebastian Bach : 1685-1985 : élete képekben / Petzoldt, Richard. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1956 6371/2 Johann Sebastian Bach : 1685-1985 : élete képekben / Petzoldt, Richard. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1956 6372 Verdi, Giuseppe élete képekben / Petzoldt, Richard. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1955 6373 Wolfgang Amadeus Mozart / Petzoldt, Richard. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1978 6375 A keskenyfilm vetítése / Pozsonyi Gábor Dr.. - : Könnyűipari Kiadó, 1954 6378 Pusztafalutól-Karcsáig : Abaújmegyei táncok és dalok / Szentpál Mária, Sz.. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1953 6379 A magyar biológia története / Rapaics Raymund. - Budapest : , 1953 6379/1 A magyar biológia története / Rapaics Raymund. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1953 6381 Ha Girodano Bruno naplót írt volna... / Raffy Ádám. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1957 Inczédy György .l 2024.02.14 143 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6383 A helléniuzmus és történeti szerepe / Ranovics A. B.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1952 6384 Magyarországi reneszánsz művészet / Radocsay Dénes. - : Gondolat Kiadó és Képzőművészeti Alap Kiadóv, 1959 6386 Beethoven: életrajzi regény / Bartha Dénes. - : Bibliotheca, Budapest, 1958 6387/1 Händel: életrajzi regény / Rolland, Romain. - Budapest : , 1956 6387/2 Händel: életrajzi regény / Rolland, Romain. - Budapest : , 1956 6388 A francia reneszánsz költészete / Rónay György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1956 6390 Itt állok... / Robeson, Paul. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1958 6390/1 Itt állok... / Robeson, Paul. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1958 6391 Tiz nap, amely megrengette a világot / Reed, John. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1957 6394 A magyar klasszicista építészet hagyományai, építészetének társadalmi helyzete / Rados Jenő. - : Építőipari Kiadó, 1953 6396 Sárospataki kerámia / Román János. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1955 6397 A kémia csodavilága / Koczkás Gyuláné - Koczkás Gyula. - : Dante Könyvkiadó, Budapest 6400 Szatmári táncok : Tunyogmatolcsi leánytánc Tyukodi legényes és páros / Rábai Miklós. - 1954 6401 Védett erdők sűrűjében / Uszpenszkij, Geraszim. - 1959 6403 Déli jégmezőkön: Útikalandok / Smuul, Juhan. - 1961 6404 A magyar zenetörténet kézikönyve / Szabolcsi Bence. - : Magyar Kórus Budapest, 1947 6404/1 The Moon and Sixpence / Maugham, William Somerset. - : Moszkva, 1969 6405 Homéros / Szabó Árpád. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954 6406 Szemléltető rajzok a földrajzórán (A munkafüzetek felhasználása) / Udvarhelyi Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 6407 Scott utolsó útja: R.F.Scott kapitány naplója Déli-sarki expedíciójáról / Scott, Robert Falcon. - Budapest : , 1958 Inczédy György .l 2024.02.14 144 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6408 A magyar zene története. I-II. / Szelényi István. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1959 6408/1 A magyar zene története. I-II. / Szelényi István. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1959 6409 Az emberi agy rejtélyei / Servít, Zdenék Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1961 6410 Élet-ember-világ / Székely Sándor DR.. - Budapest : , 1961 6411 Juhász Gyula ifjúsága / Úr György. - : Szeged, 1958 6418 Az ember és a "túlvilág" / Székely Sándor DR.. - Bécs : Novák, Bécs, 1962 6418/1 Az ember és a "túlvilág" / Székely Sándor DR.. - Bécs : Novák, Bécs, 1962 6420 Ősállatok nyomában / Tasnádi Kubacska András. - Bécs : Novák, Bécs, 1961 6421 Tiszán innen, Dunán túl: 150 magyar népdal / Borsy István. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1953 6423 Gyűjtés hegyen-völgyön / Tasnádi Kubacska András. - : ITD Hungary 6425 A sárvári vár / Takács Marianna H.. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1957 6426 Olasz társalgási zsebkönyv / Tassy Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1959 6427 Romantika és realizmus: Válogatott irodalmi tanulmányok / Sőtér István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1956 6433/1 Aischylos és Ahén: A dráma társadalmi eredetének vizsgálata / Thomson, George. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1958 6433/2 Aischylos és Ahén: A dráma társadalmi eredetének vizsgálata / Thomson, George. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1958 6435 Víz és tűz / Tazieff, Haroun. - 1960 6437 Kémiai technológia II. Szerves kémiai technológia / Winnacker, Karl. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1963 6439 A világtörténelem regényekben II. Középkor Válogatott szépirodalmi művek bibliográfiája / Ecsedy Andorné. - Budapest : Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1959 6440 Társasjátékok könyve / Vargha Balázs. - Bukarest : , 1955 6441 Bertolt Brecht / Walkó György. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1959 Inczédy György .l 2024.02.14 145 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6441/1 Bertolt Brecht / Walkó György. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1959 6443 Képzőművészeti alkotások / Vinkler László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1954 6443/1 Képzőművészeti alkotások / Vinkler László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1954 6444 Verdi válogatott levelei / Verdi, Giuseppe. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1956 6446 Vértes. - : Fejér Megyei és a Komárom Megyei Tanács, 1959 6447/1 Erdő - mező madarai / Vertse Albert. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1953 6447/2 Erdő - mező madarai / Vertse Albert. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1953 6447/3 Erdő - mező madarai / Vertse Albert. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1953 6452 Akcióban az Interpol / Aszódy János. - : Politikai könyvkiadó Bukarest, l969 6456 Teleki Pál: Legenda és valóság / Tilkovszky Loránt. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969 6457 Gumi : Egy nyersanyag regénye / Künne, Manfred. - Budapest : , 1969 6459/1 Örök malom / Galambos Lajos. - 1969 6459/2 Örök malom / Galambos Lajos. - 1969 6459/3 Örök malom / Galambos Lajos. - 1969 6460 Mit tudtok ti Pille Máriáról ? / Galambos Lajos. - 1969 6462/1 Zeusz küszöbén : Utijegyzetek / Szabó Magda. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 6463/1 Katalin utca - A szemlélők / Szabó Magda. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978 6463/2 Katalin utca : Regény / Szabó Magda. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6464 Próféta voltál szívem : Regény / Somogyi Tóth Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1967 6464/1 Próféta voltál szívem : Regény / Somogyi Tóth Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 6465 Gúnyos mosoly: Regény / Móricz Virág. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 Inczédy György .l 2024.02.14 146 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6470 Egy ember vége : Regény / Thurzó Gábor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1968 6471 Tíz nap vidéken / Fenákel Judit. - 1967 6472 Folyosók: Regény / Hernádi Gyula. - 1966 6473 A nyár utolsó napja / Bertha Bulcsú. - 1968 6475 Színművek /Rozsdatemető -Mocorgó - Vigyori/ / Fejes Endre. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1969 6476 Rágalom : Regény / Sipkay Barna. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1968 6478 Szigorlat : Elbeszélések / Illés Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 6479 Kosztolányi Dezső elbeszélései / Kosztolányi Dezső. - : Magyar Helikon, 1965 6480 Gabi : Regény / Somogyi Tóth Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 6488 Az ismeretlen szomszéd / Udvary Gyöngyvér. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 6489 A kolibri irányában : Mexikói útiképek / Leuenberger, Hans. - 1968 6490 Amerika hőskora / Szuhay-Havas Ervin. - 1969 6491 Bíborviskó : regény / Molnár Gábor. - 1969 6492 11000 méter mélységben / Piccard, Jacques. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1967 6493 Újra az Antarktiszon : Az 1957-1958. évi belga déli-sarki expedíció története / Gerlache De Gomery, Gaston de. - 1967 6494 Beszélő kövek / Jacobi, Bernhard. - 1968 6495 Közép- és Dél-Amerika / Futó József. - 1967 6496 Az ezer atoll világa : Állatpszichológusként a Maldive- és a Nicobar-szigetek korallszirtjein / Eibl-Eibesfeldt, Irenäus. - 1968 6497 Afrika / Sebes Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1969 6499 Hati-hati : Elefántháton India vadonjaiban / Ullrich, Ursula. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1968 6501 Tiziano: életrajz képekkel / Takács Marianna H.. - : Corvina Kiadó Inczédy György .l 2024.02.14 147 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6502 Itália / Fajth Tibor. - Budapest : Panoráma, 1973 6503 Vilette / Brontë, Charlotte. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 6505 Etika / Spinoza, Benedictus de. - : Magyar Helikon, 1969 6506 Jézus király: Életrajzi regény / Graves, Robert. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1969 6507 Ha elesnek mellőled ezeren... / Habe, Hans. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969 6513 Csendes Don: 1962 es I-II-III.kötet, 1966-os I-II. kötet / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa és Kárpáti Kiadó, 1966 6513/1 Csendes Don: 1962 es I-II-III.kötet, 1966-os I-II. kötet / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa és Kárpáti Kiadó, 1966 6514 Valaki a ködben : Elbeszélések / Sipkay Barna. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 6516 Bíborviskó : regény / Molnár Gábor. - 1969 6517 Álmokháza: Regény / Heltai Jenő. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6518 Gabi : Regény / Somogyi Tóth Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 6519 Kaunasi regény / Bieliauskas, Alfonsas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6520 Esztétikai kislexikon / Zoltai Dénes. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969 6527 Amerikai variációk : Honolulutól Montreálig : Útleírás / Juhász Előd. - : Zeneműkiadó Budapest, 1969 6528 A Szahara szíve : Útleírás : Algéria / Urbán Ernő. - 1969 6529 Mexikói mozaik : Útikalandok / Vitray Tamás. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1969 6530 Bécs / Lóránt László Endre. - Budapest : Panoráma, 1969 6531 Mátra útikalauz / Dési József. - Budapest : Sport, 1969 6533/1 A matematikatanítás módszerei / Sztoljar, Abram Aronovics. - Budapest : Tankvk., 1969 6537 Az ájulás / Semprun, Jorge. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 Inczédy György .l 2024.02.14 148 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6541 Szinészvér / Bródy Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 6542/1 Drámák:Édes fiaim, Az ügynök halála, A salemi bo- szorkányok, Két hétfő emléke,Pillantás a hídról / Miller, Arthur. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6542/2 Drámák:Édes fiaim, Az ügynök halála, A salemi bo- szorkányok, Két hétfő emléke,Pillantás a hídról / Miller, Arthur. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6543/1 Drámák 1-2. / Sartre, Jean-Paul. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 6543/2 Drámák 1-2. / Sartre, Jean-Paul. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 6544/1 A száműzetés és az ország / Camus, Albert. - 1969 6544/2 A száműzetés és az ország / Camus, Albert. - 1969 6544/3 A száműzetés és az ország / Camus, Albert. - 1969 6545 Tetovált kereszt / Moldova György. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6547 Vakáció: Regény / Mesterházi Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6548 Rézkor : Önéletrajzi regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6551 A hétormú ház: Románc / Hawthorne, Nathaniel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6551/1 A hétormú ház: Románc / Hawthorne, Nathaniel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6552 Vendég voltam Japánban : Útikalandok / Kertész Magda. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1969 6552/1 Vendég voltam Japánban : Útikalandok / Kertész Magda. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1969 6553 Buddha lábnyomában : Útikalandok : Afganisztán India Ceylon / Sebes Tibor. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1969 6554 Afganisztán fátyol nélkül : Útikalandok / Klass, Rosanne. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1969 6556 Örök szolgaság: Regény / Maugham, William Somerset. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6557 Az oroszlánbőr: Elbeszélések / Maugham, William Somerset. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 Inczédy György .l 2024.02.14 149 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6561 Caesarok élete: tizenkét életrajz / Suetonius, Tranquillus Gaius. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 6562 A vak Sámson: Regény / Huxley, Aldous. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6567 Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztályának évkönyve 2-3-5. 67-68, 68-69, 70-71 -69 / Csermely Tibor. - : Megyei Tanács VB., 1967-1968 6569 Az álombeli őz : Elbeszélések / Voiculescu, Vasile. - Bukarest : Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969 6570/1 Nóra : Dráma három felvonásban (Fordította: Németh László) / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1969 6570/2 Nóra : Dráma három felvonásban (Fordította: Németh László) / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1969 6570/3 Nóra : Dráma három felvonásban (Fordította: Németh László) / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1969 6570/4 Nóra : Dráma három felvonásban (Fordította: Németh László) / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1969 6570/5 Nóra : Dráma három felvonásban (Fordította: Németh László) / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1969 6570/6 Nóra : Dráma három felvonásban (Fordította: Németh László) / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1969 6570/7 Nóra : Dráma három felvonásban (Fordította: Németh László) / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1969 6570/8 Nóra : Dráma három felvonásban (Fordította: Németh László) / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1969 6570/9 Nóra : Dráma három felvonásban (Fordította: Németh László) / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1969 6571 Ítélet nincs : Visszaemlékezések / Déry Tibor. - 1969 6572 Régvolt világunk / Hilda, Bernstein. - 1970 6574 Halál délután: Hemingway életfilozófiájának összegzése / Hemingway, Ernest. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6575 Sziget a Dunán / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6576 Tetszés szerint : Elbeszélések / Thurzó Gábor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 6577 Várkastély a hegytetőn / Román György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1967 Inczédy György .l 2024.02.14 150 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6578 Téves kapcsolás / Bárány Tamás. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6581 Miért? Regény / Bihari Klára. - 1969 6582 A Danaida : Regény / Szabó Magda. - 1968 6583 A világgazdaság földrajza / Radó Sándor. - 1969 6585 Asszony az Arktiszon : Útikaland / Ritter, Christiane. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1966 6586 Portugál partokon / Harmat Endre. - 1968 6589 Fejezetek a középiskolai matematika tanítás módszertanából I. / Czapáry Endre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 6590 Szobanövények tápoldatos nevelése / Nagy Béla. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968 6591 Virágzó Kaktuszok / Mészáros Zoltán. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969 6592 Dísznövények védelme / Müller, Ernst. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, 1968 6593 Vegyészmérnökök kézikönyve II. Metrikus mértékrendszerre átszámított adatokkal : / Perry John H.. - Budapest : , 1969 6594 Így oldunk meg kémiai feladatokat / Pálfalvi Aladárné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 6594/1 Így oldunk meg kémiai feladatokat / Pálfalvi Aladárné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 6594/2 Így oldunk meg kémiai feladatokat / Pálfalvi Aladárné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 6597 Álomtól a felfedezésig : Egy tudós vallomásai / Selye János. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967 6598 Madrapur / Merle, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 6599 Hazai ragadozó madaraink / Szemere Zoltán. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1967 6600 Védett területek növény- és állatritkaságok / Papp József. - Budapest : Panoráma, 1967 6601 Matematikai összefoglaló / Obádovics József Gyula Dr.. - Budapest : , 1968 6602 Courbet Daumier Meunier / Szabó Júlia. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1969 Inczédy György .l 2024.02.14 151 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6602/1 Izsó Márffy Medgyessy / László Emőke. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1969 6602/2 Nagy Balogh, Nagy István Tornyai / Pap Gábor. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1965 6605 Der Richter und sein Henker - Die Panne / Dürrenmatt, Friedrich. - : Verlag Volk und Welt Berlin, 1969 6609/1 Le comte de Monte Cristo / Dumas, Alexandre (pere). - : Hachette Librairie, 1938 6609/2 Le comte de Monte Cristo / Dumas, Alexandre (pere). - : Hachette Librairie, 1938 6614 Ungarn: Ein aktueller Reiseführer durch das Ungarn von gestern und heute mit vielen farbigen Illustr / Boldizsár Iván. - : Corvina Verlag, 1969 6617 Dictionnaire Historique des Argots Francais / Esnault, Gaston. - : Librairie Larousse Paris, 1965 6620/1 Eugénie Grandet / Balzac, de Honoré. - : Volk und Wissen Volkseigener Verlag Berlin, 1969 6620/2 Eugénie Grandet / Balzac, de Honoré. - : Volk und Wissen Volkseigener Verlag Berlin, 1969 6621 E la Terre á la Lune / Verne, Jules. - 1967 6625 Deux Enfants au Coeur de L'afrique. - 1969 6630 Le Mystére du Serpent Á Plumes / Duchateau, René. - : Moszkva, 1967 6634 Aimezvous Wagner ? / Sanitas, Jean. - : Leningrád, 1967 6639 Katz und Maus Eine Novelle / Grass, Günter. - : Rowohlt, 1963 6639/1 Katz und Maus Eine Novelle / Grass, Günter. - : Rowohlt, 1963 6640 Stiller / Frisch, Max. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6642 Seide aus Kranichfedern / Winkler Konrad. - : Alfred Holz Verlag Berlin, 1965 6643 Ole Bienkopp : Regény / Strittmatter, Erwin. - : Aufbau-Verlag Berlin und Weimar, 1968 6644 Der Wundertater / Strittmatter, Erwin. - : Aufbau-Verlag Berlin und Weimar, 1968 6651/1 Billard um halb zehn / Böll, Heinrich. - : Droemer Kanur, 1969 Inczédy György .l 2024.02.14 152 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6651/2 Billard um halb zehn / Böll, Heinrich. - : Droemer Kanur, 1969 6651/3 Billard um halb zehn / Böll, Heinrich. - : Droemer Kanur, 1969 6652 Billard um halb zehn / Böll, Heinrich. - : Droemer Kanur, 1969 6656 Der Jasager und Der Neinsager / Brecht, Bertolt. - : Suhrkamp Verlag, 1970 6656/1 Der Hexenbaum von Ulrichshusen Sagenaus Mecklenburg / Alexander, Heinrich Stoll. - : Der Kinderbuchverlag Berlin, 1967 6656/2 Der Hexenbaum von Ulrichshusen Sagenaus Mecklenburg / Alexander, Heinrich Stoll. - : Der Kinderbuchverlag Berlin, 1967 6657 Hungary / Boldizsár Iván. - : Corvina Press, 1969 6658 Rádiójavítás / Gyurkovics Attila. - 1969 6661 Mai fizika 3. Optika anyaghullámok / Sands, Matthew. - Budapest : , 1969 6665 Napfényes Itália : Útleírás / Buzási János. - Budapest : , 1969 6667 Magyar szabadságharcosok a fasizmus ellen /Dok.a magyar antifasiszta ellenállási mozg. / Harsányi János. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1969 6669 Mai fizika 4. Statisztikus mechanika. Termodinamika. Hullámtan. Szimmetriák a fizika tör törvényeibe / Feynman, Richard Phillips. - Budapest : , 1969 6672 Anekdoten / Tálasi Istvánné dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1969 6673 A zöld kanca. Regény / Aymé, Marcell. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6674 Görög férfi görög nőt keres: Komédia prózában / Dürrenmatt, Friedrich. - Bukarest : Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969 6678 Mai fizika 5. Elektromágnesség, elektrosztatika, dielektrikumok, magnetosztatika / Feynman, Richard Phillips. - Budapest : , 1969 6679 Válogatott tanulmányok / Schrödinger, Erwin. - 1970 6681 A Saint-Martin barlang titka / Tazieff, Haroun. - Budapest : , 1969 6682/1 A növények világa I-II. / Sárkány Sándor. - 1969 6682/2 A növények világa I-II. / Sárkány Sándor. - 1969 6683 Bevezetés a növényélettanba / James, William Owen. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969 Inczédy György .l 2024.02.14 153 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6684 A legújabb kor: Az idő sodrában IV. / Jemnitz János. - Budapest : Minerva, Budapest, 1969 6686 Két tiszteletreméltó hölgy / Bowles, Jane. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6688 Őserdő / Fryd, Norbert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6690 Francia történet: Regény / Nourissier, Francois. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 6691/1 Versek és műfordítások - Vegyes költői és prózai művek / Reviczky Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6691/2 Versek és műfordítások - Vegyes költői és prózai művek / Reviczky Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6691/1a Versek és műfordítások - Vegyes költői és prózai művek / Reviczky Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6691/2a Versek és műfordítások - Vegyes költői és prózai művek / Reviczky Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6693 Széltenger : Regény / Vitányi Iván. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6696 Der goldene Apfel / Klemke, Werner Prof.. - : VEB Leipziger, 1968 6727 Der Große Duden: Wörterbuch und Leitfaden der Deutschen Rechtschreibung / Klien, Horst Prof.. - : Veb Bibliographisches Institut Leipzig, 1969 6727/1 Der Große Duden: Wörterbuch und Leitfaden der Deutschen Rechtschreibung / Klien, Horst Prof.. - : Veb Bibliographisches Institut Leipzig, 1969 6728 Das Schloss an den Goldenen ketten / Ortutay Gyula. - : Printed in Hungary Druckerei Athenaeum Budapest, 1967 6734 The people of the mist / Haggard, Henry Rider. - : Moszkva, 1965 6735/1 The Happy Prince - The Nightingale and The Rose / Wilde, Oscar. - : Panstwowe Zaklady Wydawnictw Szkolnch, 1967 6735/2 The Happy Prince - The Nightingale and The Rose / Wilde, Oscar. - : Panstwowe Zaklady Wydawnictw Szkolnch, 1967 6736/1 The adventures of Robin Hood - The Tournament / Mol. - : Panstwowe Zaklady Wydawnictw Szkolnch, 1968 6736/2 The adventures of Robin Hood - The Tournament / Mol. - : Panstwowe Zaklady Wydawnictw Szkolnch, 1968 6737 Les Mains Sales / Sartre, Jean-Paul. - : Gallimard, 1948 Inczédy György .l 2024.02.14 154 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6738 Le Mur / Sartre, Jean-Paul. - : Gallimard, 1939 6739 Chronique du régne de Charles IX / Mérimée, Prosper. - : Le Livre de Poche, 1969 6740 Vingt ans aprés Tome II. / Dumas, Alexandre (pere). - : Le Livre de Poche, 1961 6743 Bevezetés az általános biológiába / Nagy Mária Dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969 6746 XVI. Lajos pere / Soboul, Albert Marius. - Budapest : , 1970 6747 Bűnben társtalanul: Regény / Beke György. - Bukarest : Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969 6748 Mindenki mondja a magáét: Regény / Bogáti Péter. - Budapest : , 1970 6749 Tétova szeretők / Gailit, August. - 1970 6751 Stiller / Frisch, Max. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 6753 Csepp a tengerben: Regény és korrajz / Jankovich Ferenc. - Budapest : , 1956 6754 A barátfalvi lévita: (1898) Regények / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969 6755 A mi lengyelünk: (l903) / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969 6756 Pincenapló / Nagy Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6759/1 Kétezerötszázan voltak / György István. - Budapest : , 1970 6759/2 Kétezerötszázan voltak / György István. - Budapest : , 1970 6760/1 A Budai Vár és a debreceni csata : Horthyék katasztófapolitikája 1944 őszén / Ölvedi Ignác. - 1970 6760/2 A Budai Vár és a debreceni csata : Horthyék katasztófapolitikája 1944 őszén / Ölvedi Ignác. - 1970 6761 Világirodalmi lexikon: 1-9-kötetig / Király István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970-1984 6761/1 Világirodalmi lexikon: 1-9-kötetig / Király István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970-1984 6762 Angyalföldi krónika / Fülöp János. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1970 6763/1 Ég föld ég: Versek / Demény Ottó. - 1970 Inczédy György .l 2024.02.14 155 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6763/2 Ég föld ég: Versek / Demény Ottó. - 1970 6764 Tartozik és követel / Jókai Anna. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6766 A második világháború képei : 1939-1945 / Ölvedi Ignác. - Budapest : , 1970 6768 A kincses urfi / Hemingway, Ernest. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6769/1 Szép versek 1969 / Mátyás Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6769/2 Szép versek 1969 / Mátyás Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6770 Alkonydomb / Berkesi András. - 1970 6771 Holdtölte Szovjet kisregények / Geraszimov, Ioszif. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6772 Szavannatűz : Elbeszélések / Ignácz Rózsa. - 1970 6773 Újra a kezdet: Regény / Lengyel József. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6776/1 Puszták népe Ebéd a kastélyban / Illyés Gyula. - 1970 6776/2 Puszták népe Ebéd a kastélyban / Illyés Gyula. - 1970 6776/3 Puszták népe Ebéd a kastélyban / Illyés Gyula. - 1970 6776/4 Puszták népe Ebéd a kastélyban / Illyés Gyula. - 1970 6777 Reform vagy forradalom? / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : , 1970 6778 Mai fizika 1. A modern természettudomány alapjai : A mechanika törvényei / Feynman, Richard Phillips. - Budapest : , 1970 6779 Mai fizika: 2.Relativisztikus mechanika Forgó- és rezgőmozgás / Feynman, Richard Phillips. - Budapest : , 1970 6781 Madarat tolláról : Képeskönyv madarakról 13 fejezetben, l3 környezetben / Kapocsy György. - : Natúra, 1970 6782 Kecskeének azaz két és fél évezred drámatörténete / Hegedüs Géza. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1969 6783/1 Világirodalom : Válogatott világirodalmi tanulmányok I-II. (Lukács György vál. művei) / Lukács György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1969 6783/2 Világirodalom : Válogatott világirodalmi tanulmányok I-II. (Lukács György vál. művei) / Lukács György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1969 Inczédy György .l 2024.02.14 156 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6784 Hazai történetek / Baróti Géza. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 6785/1 Történelmi olvasókönyv IV/1 Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története t / Kislaki Károly. - Budapest : Tankvk., 1970 6785/2 Történelmi olvasókönyv IV/1 Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története t / Kislaki Károly. - Budapest : Tankvk., 1970 6786 Az olasz fasizmus története / Kis Aladár. - Budapest : , 1970 6788/1 A háromgarasos regény / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6788/2 A háromgarasos regény / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6789 A láthatatlan / Ellison, Ralph. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6790 Torockói gyász: Történelmi regény az ifjuság számára / Ignácz Rózsa. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1970 6792 A bűnbeesés után - Alku (Modern Könyvtár c. sorozatból) / Miller, Arthur. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6793 Radnóti Miklós l944 Bori notesz / Radnóti Miklós. - : Magyar Helikon, 1974 6794 Egy január története: A tale of one january: Regény / Maltz, Albert. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6795 Elfogynak az éjszakák: Regény / Molnár Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6797/1 Egy kenyéren: Versek / Ratkó József. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6797/2 Egy kenyéren: Versek / Ratkó József. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6797/3 Egy kenyéren: Versek / Ratkó József. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6802 A felszabadulás krónikája : 1944 ősze - 1945 tavasza / Karsai Elek. - Budapest : , 1970 6803 A napimádó / Gáll István. - 1970 6804 Harc az angyallal / Giraudoux, Jean. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6805 A gimnazista lány: Regény / Ingolic, Anton. - Budapest : Móra Inczédy György .l 2024.02.14 157 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1970 6807 Szerelmetes barátaim / Kende Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6808 Kezdetben: Regény / Mezei András. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6810 Tanúvallomás egy perhez : Elbeszélések a II. világ háborúról / Szijgyártó László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6814 Magyar - angol szótár (kicsi) / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 6815 Hazánk Magyarország / Erdei Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 6815/1 Hazánk Magyarország / Erdei Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 6818 Éjjeli őrjárat: Rembrandt élete / Barabás Tibor. - Budapest : , 1970 6819/1 1945-1970 Negyedszázad magyar verseiből / Illés Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6819/2 1945-1970 Negyedszázad magyar verseiből / Illés Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6820 Regények: Anyaisten, A szerelem sivataga, Thérése Desqueyroux, A kis idétlen / Mauriac, Francois. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6827 Házi olvasmányok elemzése a középiskolai irodalomtanításban / Lengyel Dénes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1969 6829 Précis de Phonétique Francaise / Herman,József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1965 6832/1 A vizuális nevelés pedagógiája I-II. / Balogh Jenő - Xantus Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1969 6832/2 A vizuális nevelés pedagógiája I-II. / Balogh Jenő - Xantus Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1969 6833 Így tanulok nyelveket : Egy tizenhat nyelvű tolmács feljegyzései / Lomb Kató. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 6837 Mai magyar prózaírók / Szilágyi Péterné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6839/1 A nyomorultak / Hugo, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 6839/2 A nyomorultak / Hugo, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 Inczédy György .l 2024.02.14 158 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6839/3 A nyomorultak / Hugo, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 6839/4 A nyomorultak / Hugo, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 6839/5 A nyomorultak / Hugo, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 6839/6 A nyomorultak / Hugo, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 6839/7 A nyomorultak / Hugo, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1960 6839/8 A nyomorultak / Hugo, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1960 6843 Tanári segédkönyv: A gimnáziumok és szakközépiskolák III. osztályaiban a matematika tanításához / Czapáry Endre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6846 Present Day English for Foreign Students / Candlin, Frank E.. - : University of London Press LTD, 1962 6847 Foundations of English New Edition Students'Book 1 / Hicks, David. - : Longman, 1968 6847/1 Foundations of English New Edition Students'Book 2 / Hicks, David. - : Longman, 1969 6850 Dorottya - A méla Tempefői / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6850/1 Dorottya - A méla Tempefői / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6850/2 Dorottya - A méla Tempefői / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6850/3 Dorottya - A méla Tempefői / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6850/4 Dorottya - A méla Tempefői / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6850/5 Dorottya - A méla Tempefői / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6850/7 Dorottya - A méla Tempefői / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6853/1 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 Inczédy György .l 2024.02.14 159 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6853/2 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6853/3 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6853/4 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6853/5 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6853/6 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6853/7 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6853/8 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6853/9 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6853/10 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6853/11 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6853/12 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6853/13 Három színdarab: I-II. k. egyben / Shaw, George Bernard. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964 6854 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha / Cervantes, Seavedra, de Miguel. - 1966 6854/6 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha / Cervantes, Seavedra, de Miguel. - 1966 6854/7 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha / Cervantes, Seavedra, de Miguel. - 1966 6854/8 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha / Cervantes, Seavedra, de Miguel. - 1966 6854/9 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha / Cervantes, Seavedra, de Miguel. - 1966 6858 Fizikai példatár középiskolásoknak: I-II-III-IV- VII. / Párkányi László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970-75-7 6858/1 Fizika optika modern fizika csillagászat Tankönyv a 18 évesek számára / Zátonyi Sándor Dr.. - 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 160 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6859 Vektorgeometria : Példatár / Pogáts Ferenc. - Budapest : , 1970 6859/1 Vektorgeometria : Példatár / Pogáts Ferenc. - Budapest : , 1970 6859/2 Differenciálgeometria I-II. Rész / Rapcsák András. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 6860 Jacques Thibault / Gard, du Martin Roger. - Budapest : Kozmosz 6860/1 Jacques Thibault: Regény / Martin Du Gard, Roger. - Budapest : Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Budapest, 1964 6860/2 Jacques Thibault: Regény / Martin Du Gard, Roger. - Budapest : Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Budapest, 1964 6866 Germán vakáció: Elbeszélések / Venturi, Marcello. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 6868/1 Évezredek eposzai: (Világirodalom gyöngyszemei c. sorozatból) / Lakatos István. - Budapest : Kozmosz, 1970 6868/2 Évezredek eposzai: (Világirodalom gyöngyszemei c. sorozatból) / Lakatos István. - Budapest : Kozmosz, 1970 6868/3 Évezredek eposzai: (Világirodalom gyöngyszemei c. sorozatból) / Lakatos István. - Budapest : Kozmosz, 1970 6868/4 Évezredek eposzai: (Világirodalom gyöngyszemei c. sorozatból) / Lakatos István. - Budapest : Kozmosz, 1970 6868/5 Évezredek eposzai: (Világirodalom gyöngyszemei c. sorozatból) / Lakatos István. - Budapest : Kozmosz, 1970 6868/6 Évezredek eposzai: (Világirodalom gyöngyszemei c. sorozatból) / Lakatos István. - Budapest : Kozmosz, 1970 6869 Eposzok: Szemelvények a világirodalom nagy eposzaiból, Diákkönyvtár c. sorozatból / Belia György. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 6870 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6870/1 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6870/2 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6870/3 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6870/4 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 Inczédy György .l 2024.02.14 161 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6870/5 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6870/6 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6870/7 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6871 Verselemzések / Szappanos Balázs. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6872 Az új földesúr / Jókai Mór. - : Magyar Helikon, 1968 6873 Felleges számkivetettség / Tamás Aladár. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6874 Embernek maradni : Bartók Béla életregénye / Szegő Júlia. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1970 6875 Stradivari : Regény / Szántó György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 6876 Szegény gazdagok / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 6877 Egybegyűjtött írások 1-2. / Weöres Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6878 Sorsok és vonzások: Portrék / Kemény Zsigmond báró. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6879 Elindult szeptemberben : Regény / Darvas József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6880 A Molitor-ház / Biró Lajos. - 1970 6881 A hang és a téboly / Faulkner, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6882 A háborúnak vége: Irodalmi forgatókönyv / Semprun, Jorge. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 6883/1 Elbeszélések 1-2. kötet Nagy Világ c. sorozat / Fáy Árpád. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1968 6883/2 Elbeszélések 1-2. kötet Nagy Világ c. sorozat / Fáy Árpád. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1968 6884 Az elátkozott királyok:A vaskirály,A megfojtott királyné,Korona és méreg,Az ősi törvény, / Druon, Maurice. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6885 Franciaország / Pálfy József. - Budapest : Panoráma, 1968 6887 Nagy-Britannia és Észak-Írország / Szabó R. Jenő. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 162 .lap Lelt.sz. Dokumentum Panoráma, 1970 6888 Bulgária: Tengerpart és szárazföld Útikönyv / Bács Gyula Dr.. - Budapest : Panoráma, 1970 6889 Egyetlen mondat törökül / Halász, Nicholas. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 6890 4447: Regény Fejünk felől a tetőt Rivalda sorozat / Jókai Anna. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6892 Elbeszélések / Hemingway, Ernest. - : Magyar Helikon, 1970 6893 Esztétikai olvasókönyv : Szöveggyűjtemény / Kis Tamás. - 1970 6893/1 Az esztétika története / Gilbert-Kuhn. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 6894/1 Irodalmi szakácskönyv / Réz Pál. - Budapest : Minerva, 1970 6894/2 Irodalmi szakácskönyv / Réz Pál. - Budapest : Minerva, 1970 6895/1 Görög mítoszok 1-2. / Graves, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6895/2 Görög mítoszok 1-2. / Graves, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6898 Wohnunk und Alltag / Mikatova, G. L.. - : Leningrád, 1968 6901 Moby Dick: Sea Stories / Melbill, G.. - : Moszkva, 1969 6902/1 Little Bear and Other Stories. - : Leningrád, 1969 6902/2 Little Bear and Other Stories. - : Leningrád, 1969 6902/3 Little Bear and Other Stories. - : Leningrád, 1969 6903 Morte D'Arthur. - : Leiningrád, 1968 6903/1 Morte D'Arthur. - : Leiningrád, 1968 6904 The Moon and Sixpence / Maugham, William Somerset. - : Moszkva, 1969 6906/1 The Citadel / Kronina, A.. - : Moszkva, 1963 6906/2 The Citadel / Kronina, A.. - : Moszkva, 1963 6906/3 The Citadel / Kronina, A.. - : Moszkva, 1963 6907 Deux Oiseaux ont Disparu / Ollivier,Iean. - : Moszkva, 1967 6908 Le Mystére du Serpent Á Plumes / Duchateau, René. - : Moszkva, 1967 Inczédy György .l 2024.02.14 163 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6909 Einer kehrt nicht zurück / Voss, Stefan. - : Moszkva, 1964 6911 Emil und die Berliner Junger / Kästner, Erich. - : Moszkva, 1969 6912 Der streit um dem sergeanten grischa / Zweig, Arnold. - : Moszkva, 1965 6913 Alice's Adventures in Wonderland by Lewis Carrol / Carroll, Lewis. - : Progress Publishers Moszkva, 1967 6914/1 The Pearl / Steinbeck, John. - : Moszkva, 1964 6914/2 The Pearl / Steinbeck, John. - : Moszkva, 1964 6914/3 The Pearl / Steinbeck, John. - : Moszkva, 1964 6914/4 The Pearl / Steinbeck, John. - : Moszkva, 1964 6915/1 Space-travel stories / Fomin, L.. - : Moszkva, 1969 6915/2 Space-travel stories / Fomin, L.. - : Moszkva, 1969 6916 Amerikai cigaretta / Csurka István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 6916/1 Reading and Fun for Boys and Girls / Burlakova, A.. - : Moszkva, 1969 6916/2 Reading and Fun for Boys and Girls / Burlakova, A.. - : Moszkva, 1969 6917/1 Adventure Stories / Magidszony, G. K.. - : Moszkva, 1970 6917/2 Adventure Stories / Magidszony, G. K.. - : Moszkva, 1970 6917/3 Adventure Stories / Magidszony, G. K.. - : Moszkva, 1970 6918 Read and Speak / Licko C.D.. - : Moszkva, 1969 6918/1 Read and Speak / Licko C.D.. - : Moszkva, 1969 6919 Spoken English / Matykajtek, E, B.. - : Moszkva, 1969 6920 English Grammar Exercises / Kausanszkaja, B. L.. - : Leningrád, 1968 6924 Valós függvények és függvénysorok / Szőkefalvi-Nagy Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1965 6927 A magyar nyelv értelmező szótára 7. U-Zs / Bárczi Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 6927/2 A magyar nyelv értelmező szótára 1-2-3. A-D, E-Gy, H-Kh. / Bárczi Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 6927/3 A magyar nyelv értelmező szótára 1-2-3. A-D, E-Gy, H-Kh. / Bárczi Inczédy György .l 2024.02.14 164 .lap Lelt.sz. Dokumentum Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 6927/4 A magyar nyelv értelmező szótára 4. Ki-Mi / Bárczi Géza. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1965 6927/5 A magyar nyelv értelmező szótára 5. Mo-S / Bárczi Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1966 6927/6 A magyar nyelv értelmező szótára 6. Sz-Ty / Bárczi Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 6928 Analízis I-II. félév esti és levelőző tagozatos hallgatók részére / Császár Ákos. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6928/1 Analízis I-II. félév esti és levelőző tagozatos hallgatók részére / Császár Ákos. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6928/2 Bevezetés az algebrába / Szele Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 6930 Algebra II. éves matematikus-hallgatók számára / Fuchs László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6935 Mai fizika 6. Elektromágneses indukció Maxwell-egyenletek relativisztikus elektrodinamika / Feynman, Richard Phillips. - Budapest : , 1970 6936 Giacomo Puccini életének krónikája / Nádor Tamás. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1970 6937 Éluard / Ferenczi László. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1970 6938 Hasek világa / Dobossy László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6939 Fergeteg : Novellák / Nemes György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6939/1 Fergeteg: novellák / Nemes György. - 1970 6939/2 Fergeteg: novellák / Nemes György. - 1970 6940/1 Rivalda 68-69 : Nyolc magyar színmű / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6940/2 Rivalda 68-69 : Nyolc magyar színmű / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6941 Blood kapitány viszontagságai : Ifjusági regény / Sabatini, Rafael. - : Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1970 6943/1 A szocialista realizmus 1-2. / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 6943/2 A szocialista realizmus 1-2. / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 Inczédy György .l 2024.02.14 165 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6944 Petőfi és kora / Lukácsy Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1970 6945/1 Húsz év múlva: I-II. / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6945/2 Húsz év múlva: I-II. / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6946/1 Dózsa György I-II-III.Történelmi regény:Uriszék,A nagy tábor, Tüzes trónus - Bölöni György bevez. / Gergely Sándor. - 1970 6946/2 Dózsa György I-II-III.Történelmi regény:Uriszék,A nagy tábor, Tüzes trónus - Bölöni György bevez. / Gergely Sándor. - 1970 6946/3 Dózsa György I-II-III.Történelmi regény:Uriszék,A nagy tábor, Tüzes trónus - Bölöni György bevez. / Gergely Sándor. - 1970 6947/1 Elbeszélések / Hemingway, Ernest. - : Magyar Helikon, 1970 6947/2 Elbeszélések / Hemingway, Ernest. - : Magyar Helikon, 1970 6950 A programozott oktatás elméleti problémái / Talizina, N. F.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6953 A matematikatanítás logikai problémái / Sztoljar, Abram Aronovics. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6953/1 A matematikatanítás logikai problémái / Sztoljar, Abram Aronovics. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6955 A honfoglalás kora / Dienes István. - Budapest : MRT-Minerva, 1970 6957 Deák Ébner Bihari Fényes / Oelmacher Anna. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1970 6958 Nagy-Britannia és Észak-Írország / Szabó R. Jenő. - Budapest : Panoráma, 1970 6959/1 Történelmi olvasókönyv IV/2. Forrásszemelvények az egyetemes és a magyar történelem tanításához / Almási János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6959/2 Történelmi olvasókönyv IV/2. Forrásszemelvények az egyetemes és a magyar történelem tanításához / Almási János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6960 Rákóczi szabadságharc és Európa / Köpeczi Béla Dr.. - 1970 6961 Az elátkozott királyok:A vaskirály,A megfojtott királyné,Korona és méreg,Az ősi törvény, / Druon, Maurice. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 6963 Észak-európai népek irodalma : Válogatás az izlandi faeröeri Inczédy György .l 2024.02.14 166 .lap Lelt.sz. Dokumentum norvég svéd és dán irodalomból / Bernáth István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6963/1 Észak-európai népek irodalma : Válogatás az izlandi faeröeri norvég svéd és dán irodalomból / Bernáth István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6964 Emil és a detektívek / Kästner, Erich. - Bécs : Novák, Bécs, 1970 6965 Trend Richard vallomásai / Lengyel József. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6967 Biológia / Reményi Andrásné Dr.. - : Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 1969 6972 Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába 1. Általános rész I-II. / Kosáry Domokos. - Budapest : Tankvk., 1970 6973 Mit készítsünk, mit rajzoljunk a történelemóárra ? / Bernáth János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6974 1966-1969 I.Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6975 Stilisztikai szöveggyűjtemény és példatár / Szekér Endre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6978/1 Mario és a varázsló ; Tragikus úti élmény : Elbeszélés / Mann, Thomas. - : Magyar Helikon, 1970 6978/2 Mario és a varázsló ; Tragikus úti élmény : Elbeszélés / Mann, Thomas. - : Magyar Helikon, 1970 6979 Forró béke - hidegháború : A diplomáciai kapcsolatok története 1945/1956 / Kende István. - Budapest : , 1970 6982 Mai fizika 7. Kristályszerkezetek Dia-, para- és ferromágnesség Folyadékok áramlása / Feynman, Richard Phillips. - Budapest : , 1970 6984 Románkor / Dercsényi Dezső. - Budapest : MRT-Minerva, 1970 6985 Bartók Béla / Gál Zsuzsa. - : Zeneműkiadó Budapest, 1970 6986 Szabó Lőrinc / Kabdebó Lóránt. - 1970 6987 Történelmi olvasókönyv VI. Forrásszemelvények a magyar hazafias és honvédő hagyományok történetéb / Eperjessy Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6988 Ki lesz a bálanya ? / Csurka István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 6990 Külvárosi menyegző: Regény / Marton Lili. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1970 Inczédy György .l 2024.02.14 167 .lap Lelt.sz. Dokumentum 6992 Az esti rendelés elmarad : Regény / Várszegi István Dr.. - Budapest : Budapest Kiadó, 1970 6996 Stilisztikai szöveggyűjtemény és példatár / Szekér Endre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6997/1 Lectures Choisies / Csőregh László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6997/2 Lectures Choisies / Csőregh László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 6998 Kelet fényei felé / Germanus Gyula. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1970 6999 Magyar történelmi kronológia : Az őstörténettől 1966-ig / Gunst Péter. - Budapest : Tankvk., 1970 7001 Szegény Robert: Regény / Erdődy János. - 1970 7002 A feleségem története / Füst Milán. - 1970 7003 Zendül az osztály: Ifjúsági regény / Ilku Pál. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1970 7004 A wollsteini "fizikus" : Robert Koch élete : Életrajzi regény / Petur László. - Budapest : , 1970 7005 Michelangelo élete / Barabás Tibor. - 1970 7006 A dzsungel doktora : Vital Brazil élete : Regény / Molnár Gábor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 7007 Fekete eső ; Levél a vizsgálóbíróhoz ; A Bicetre harangjai / Simenon, Georges. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 7008 A furnes-i polgármester / Simenon, Georges. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 7009 A légkör dinamikája / Dési Frigyes. - Budapest : Tankvk., 1970 7013/1 England, past and present / Stephanides Éva. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 7013/2 England, past and present / Stephanides Éva. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 7014 Lectures Choisies / Csőregh László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 7014/1 Lectures Choisies / Csőregh László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 7014/2 Lectures Choisies / Csőregh László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 Inczédy György .l 2024.02.14 168 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7020 The Virginian by Owen Wister / Wister, Owen. - : New York, 1965 7021 The Swiss Family Robinson / Wyss, Johann. - : New Yok, 1961 7024 The White South / Hammond Innes / Innes, Hammond. - : fontana books, 1965 7027/1 Korkép kialakítása a történelemoktatásban / Balázs Györgyné. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1970 7027/2 Korkép kialakítása a történelemoktatásban / Balázs Györgyné. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1970 7028/1 Biológiai pokolgép / Taylor, Gordon Rattray. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1970 7028/2 Biológiai pokolgép / Taylor, Gordon Rattray. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1970 7029 József Attila / Balogh László Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 7030 Gésák, pagodák, titkok : Japán / Fehér Klára. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1965 7032/1 Az orvos halála / Fallaci, Oriana. - 1970 7032/2 Az orvos halála / Fallaci, Oriana. - 1970 7032/3 Az orvos halála / Fallaci, Oriana. - 1970 7033 A Forsyte Saga: I-IV. kötet / Galsworthy, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 7033/1 Modern komédia / Galsworthy, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 7036 Az iskolafokozatok távlati tervezése / Nagy József Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 7038/1 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 7038/2 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 7039/1 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 7039/2 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 7042 Irodalom és közönség a reformkorban : Regélő Pesti Divatlap (Irodalomtörténeti füzetek) / Erdélyi Ilona, T.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 Inczédy György .l 2024.02.14 169 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7042/1 Irodalom és közönség a reformkorban : Regélő Pesti Divatlap (Irodalomtörténeti füzetek) / Erdélyi Ilona, T.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 7043/1 A magyar drámairodalom útja : 1945-1957 (Elvek és utak) / Siklós Olga. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 7043/2 A magyar drámairodalom útja : 1945-1957 (Elvek és utak) / Siklós Olga. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 7044 A szoba / Czakó Gábor. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1970 7045 Októberi köd: Állomás / Darvas József. - 1970 7046 Égtájak: Öt világrész elbeszélései : / Horváth László Gy.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 7047 Az utca hadvezére : Dr. Landler Jenő élete / Földes Péter. - 1970 7048 Huszonöt év huszonöt novella / Réz Ádám. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 7049 Vázlat a mindenségről: Esszék / Juhász Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 7050 Bécsi portyák: Útijegyzetek / Lengyel József. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 7051 Unokaöcs: Regény / Purdy, James. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 7052 Isten a szekéren / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 7052/1 Isten a szekéren / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 7052/2 Isten a szekéren / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 7053 Abigél: Ifjúsági regény / Szabó Magda. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1970 7059/1 Családi és társadalmi ünnepek / Rácz Zoltán. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1970 7059/2 Családi és társadalmi ünnepek / Rácz Zoltán. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1970 7060 Szorzótábla / Schade Kurt C.. - Budapest : , 1970 7060/1 Szorzótábla / Schade Kurt C.. - Budapest : , 1970 7060/2 Szorzótábla / Schade Kurt C.. - Budapest : , 1970 7062 Mű és személyiség : Irodalmi tanulmányok / Németh G. Béla. - Inczédy György .l 2024.02.14 170 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : , 1970 7063 Németh László alkotásai és vallomásai tükrében / Vekerdi László. - 1970 7064 Az út vége / Barth, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 7066 Nők apróban / Kolozsvári Grandpierre Emil. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 7068 A vereség: Regény / Molnár Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 7069 Százhuszat verő szív : Válogatott versek 1955-1970 / Váci Mihály. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1976 7069/1 A sokaság fia : Posztumusz versei / Váci Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 7069/2 A sokaság fia : Posztumusz versei / Váci Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 7069/3 A sokaság fia : Posztumusz versei / Váci Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 7069/4 A sokaság fia : Posztumusz versei / Váci Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 7069/5 A sokaság fia : Posztumusz versei / Váci Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 7078 Vive la Commune : A Párizsi Kommün története / Choury, Maurice. - Budapest : , 1971 7079 Halott teve / András László. - 1968 7080 Génuai randevú: Riportok, útirajzok / Barabás Tibor. - 1969 7081 Tengerek fogságában / Benjámin László. - 1967 7082 Levél a Paradicsomból / Berényi György. - 1968 7083 Ketten / Bondarev, Jurij. - 1966 7084 A kísértő / Boch, Hermann. - 1968 7085 A múlt zarándoka:Regény / Dormándi László. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1968 7086/1 Csördülő ég / Fekete Gyula. - 1967 7086/2 Csördülő ég / Fekete Gyula. - 1967 7088 Miért nem nőtt az ember az égig ? / Goda Gábor. - Budapest : , 1966 Inczédy György .l 2024.02.14 171 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7089 Római nagypéntek / Goda Géza. - 1964 7090 Kolomp: regény / Goncsár, Olesz. - : Magvető Kiadó - Kárpáti Kiadó, 1968 7091 Vadhajtás: Kisregény / Halász Sándor. - Bukarest : Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969 7092 Ráktérítő: Regény / Hámori Ottó. - 1967 7094 Elfelejtett arcok / Jens, Walter. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1964 7095 Érettségi találkozó: Egy utazás története : Regény / Joho, Wolgang. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971 7096 A II. Vatikáni Zsinat / Casanov,Antoine. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971 7097 A nyugati filmművészet konfliktusa / Nemes Károly. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971 7099 Matematikai analízis : Feladatgyűjtemény : Egyetemi segédkönyv / Demidovic, B. P.. - Budapest : Tankvk., 1871 7100/1 Nürnbergi napló / Gilbert, G. M.. - Budapest : , 1967 7100/2 Nürnbergi napló / Gilbert, G. M.. - Budapest : , 1967 7101 Dreyfus kapitány: Egy tömeghisztéria története: történelmi regény / Halász, Nicholas. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1967 7103 Derkovits Gyula: életrajzi regény / Körner Éva. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1968 7104 Magyarország / Csák Gyula. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest 7105 Osztrák költők antológiája / Hajnal Gábor. - Budapest : Kozmosz, 1968 7106 Ki volt Horthy Miklós ? / Pintér István. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1968 7107/1 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 7107/2 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 7108 Bujdosásunk története: Regény / Tatay Sándor. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1967 Inczédy György .l 2024.02.14 172 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7110 Néger sors / Ziliotto, Donatella. - Budapest : , 1968 7111 Fouché : Életrajz / Zweig, Stefan. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1968 7112 Csillag: Kisregények / Kazakevic, Emmanuel Genrihovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 7114 A távolság maradéka: Regény / Kis Ervin. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 7116 Márciusi Nap Magyar írók és költők a Tanácsköztársaságról 1919-1969 / Diószegi András. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 7117 A küklopsz: Regény / Marinkovic, Ranko. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 7119 A haza füstje : Regény / Tyihonov. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1965 7121 Kiskirályok és kiskirálynék : Elbeszélés / Saltikov-Scedrin, Mihail Evgrafovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 7122/1 Szép versek 1968 / Mátyás Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 7122/2 Szép versek 1968 / Mátyás Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969 7124 Hamis pénz : Regény / Thurzó Gábor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1967 7126 Ár és iszap : Regény / Végh Antal. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 7128 Rapszódia fehérben : Novellák / Zalka Miklós. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1965 7129 Általános kémiai gyakorlatok / Nyilasi János Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7129/1 Általános kémiai gyakorlatok / Nyilasi János Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7129/2 Általános kémiai gyakorlatok / Nyilasi János Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7133 Konkrét és absztrakt struktúrák / Varecza László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 7134 Szigetlakók között : Útleírás : Anglia / Patkó Imre. - Budapest : , 1971 7136 A kutyás hölgy / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 173 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7137 A király megfut a csatából : Történelmi regény / Danek, Oldrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 7138 Mai magyar drámák I. kötet, Diákkönyvtár c. sorozat / Illyés Gyula. - 1970 7139/1 De kár megvénülni! : Egy vén öcsémuram élményei után (1896) / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7139/2 De kár megvénülni! : Egy vén öcsémuram élményei után (1896) / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7139/3 De kár megvénülni! : Egy vén öcsémuram élményei után (1896) / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7141 A százgalléros : Elbeszélések / Krúdy Gyula. - Bécs : Novák, Bécs, 1971 7143 Szürke farkas naplója : Regény / Levi, Ahto. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 7144 Szent Lajos király hídja / Wilder, Thornton. - : Magyar Helikon, 1971 7147 A világ nyelvei / Antal László. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 7148/1 Kőrösi Csoma Sándor / Kara György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1970 7148/2 Korányi Sándor / Magyar Imre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 7148/3 Balásházy János / Tilkovszky Loránt. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1970 7148/4 Szabó József / Vadász Elemér Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 7148/5 Eötvös Loránd / Zemplén Jolán, M.. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1970 7149 Mai fizika 9. A szilárdtest-fizika alapjai A hidrogénatom A szupravezetés / Feynman, Richard Phillips. - Budapest : , 1970 7150 Barokk / Garas Klára. - Budapest : MRT-Minerva, 1970 7151 A népvándorláskor művészete Magyarországon / László Gyula. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1974 7152 A barokk Magyarországon / Voit Pál. - : Magyar Helikon - Corvina, 1970 7153 Kernstok: életrajz képekben / Dévényi Iván. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1970 Inczédy György .l 2024.02.14 174 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7155 Súrlódás: Regény / Bányai Lajos. - Újvidék : Fórum Könyvkiadó, Újvidék, 1970 7156/1 Vallomás hajnalig / Fallaci, Oriana. - 1970 7156/2 Vallomás hajnalig / Fallaci, Oriana. - 1970 7157 A babilóni : Elbeszéli Nagy Sándor udvari orvosa : Történelmi regény / Grosser, Karlheinz. - 1970 7158 Keserű mandula : Regény / Palotai Boris. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 7160 Tigrisugrás / Rákosy Gergely. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 7161 A kis herceg: Mese / Saint-Exupéry, Antoine de. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1970 7163 Így oldunk meg kémiai feladatokat / Pálfalvi Aladárné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 7169 Lidércfény: Regény / Hardy, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7170 Nagyenyedi Demokritus : Anekdotagyűjtemény / Hermányi Dienes József. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1970 7171 Tarackos: Proletárregény Csibi Balázs és társai tarackosi kommunista fűrészgyári munkások szab.elbe / Kahána Mózes. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971 7172 Először magyarul: Hat évezred költészetéből Képes Géza műfordításai / Képes Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 7174/1 Szerettem az igazságot: Drámák 1931-1955 1-2. / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971 7174/2 Szerettem az igazságot: Drámák 1931-1955 1-2. / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971 7174/1a Szerettem az igazságot: Drámák 1931-1955 1-2. / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971 7174/1b Szerettem az igazságot: Drámák 1931-1955 1-2. / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971 7174/1c Szerettem az igazságot: Drámák 1931-1955 1-2. / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971 7174/2a Szerettem az igazságot: Drámák 1931-1955 1-2. / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971 7174/2b Szerettem az igazságot: Drámák 1931-1955 1-2. / Németh László. - Inczédy György .l 2024.02.14 175 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971 7177 A XX. századi magyar irodalom tanítása a középiskolában / Pálmai Kálmán. - Budapest : Tankvk., 1971 7178 Ismerkedés a gráfelmélettel / Andrásfai Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7179 Fizikai-kémiai számítások / Näser, Karl-Heinz. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1971 7179/1 Fizikai-kémiai számítások / Näser, Karl-Heinz. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1971 7180 Aminosavak peptidek fehérjék : Laboratóriumi kézikönyv / Dévényi Tibor Dr.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1971 7181/1 Tragikum és történetfelfogás :(A századvégi tragikum-vita) / Németh G. Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7181/2 Tragikum és történetfelfogás :(A századvégi tragikum-vita) / Németh G. Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7182 Hozzál nekem kengurut : Ausztrália / Fehér Klára. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1971 7183 Vita Magyarország kapitalizmuskori fejlődéséről / Spira György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7184 Földi királyság / Carpentier, Alejo. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7188 Kurze Geschichten / Coctabitelb. - : Moszkva, 1970 7191 Zehn minuten Deutsch / Emix F. K.. - : Moszkva, 1970 7193 Lies und Sprich! / Gorogyeckaja, B. H.. - : Moszkva, 1969 7194 Erzahlungen für die Jugend / Dera. - : Moszkva, 1968 7195 Sport: Deutsche Konversationsbücher / Paramonova, I. P.. - : Leningrád, 1967 7198 Speeech Pattern Course / Gzsanyjányc,E.M. - Ctabyrova L.G.. - : Leningrád, 1969 7198/1 Speeech Pattern Course / Gzsanyjányc,E.M. - Ctabyrova L.G.. - : Leningrád, 1969 7198/2 Speeech Pattern Course / Gzsanyjányc,E.M. - Ctabyrova L.G.. - : Leningrád, 1969 7198/3 Speeech Pattern Course / Gzsanyjányc,E.M. - Ctabyrova L.G.. - : Leningrád, 1969 7199/1 Colas Breugnon: Regény / Rolland, Romain. - : Editions du Inczédy György .l 2024.02.14 176 .lap Lelt.sz. Dokumentum Progres Moscou, 1968 7199/2 Colas Breugnon: Regény / Rolland, Romain. - : Editions du Progres Moscou, 1968 7200/1 Joliot- Curie / Curie,Joliot Frederic. - : Moszkva, 1970 7200/2 Joliot- Curie / Curie,Joliot Frederic. - : Moszkva, 1970 7201/1 Les Circonstances Les Animaux Superieurs: nouvelles / Courtade, Pierre. - : Editions du Progres Moscou, 1966 7201/2 Les Circonstances Les Animaux Superieurs: nouvelles / Courtade, Pierre. - : Editions du Progres Moscou, 1966 7201/3 Les Circonstances Les Animaux Superieurs: nouvelles / Courtade, Pierre. - : Editions du Progres Moscou, 1966 7201/4 Les Circonstances Les Animaux Superieurs: nouvelles / Courtade, Pierre. - : Editions du Progres Moscou, 1966 7202/1 Fétes scolaires / Bepesoecka E. M.. - : Moszkva, 1970 7202/2 Fétes scolaires / Bepesoecka E. M.. - : Moszkva, 1970 7203 Le francais tel qu' on le parle / Gromova O.A.. - : Moszkva, 1970 7204/1 Anthologie de la Littérature Francaise pour Enfants / Caxanova H.J.. - : Leningrád, 1971 7204/2 Anthologie de la Littérature Francaise pour Enfants / Caxanova H.J.. - : Leningrád, 1971 7205 English Reader for Third- Year Students / Kpolik, C. A.. - : Leningrád, 1971 7205/1 English Reader for Third- Year Students / Kpolik, C. A.. - : Leningrád, 1971 7205/2 English Reader for Third- Year Students / Kpolik, C. A.. - : Leningrád, 1971 7206 Selected Stories / Chesterton, G. K.. - : Moszkva, 1971 7206/1 Selected Stories / Chesterton, G. K.. - : Moszkva, 1971 7207 English Grammar Exercises / Kausanszkaja, B. L.. - : Leningrád, 1968 7208/1 Stage land: Teatp / Ctypnyikov, I.B.. - : Leningrád, 1968 7208/2 Stage land: Teatp / Ctypnyikov, I.B.. - : Leningrád, 1968 7225 Számoljunk együtt! Segédkönyv a szülők számára 5-6. osztály / Előd Istvánné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 177 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7228 Ausztria / Pethő Tibor. - Budapest : Panoráma, 1971 7229 Csempészek hősök kikötők: Újabb kalandok Észak-Afrika partjainál / Dékány András. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971 7230 Amerika: A kallódó fiú: Regény / Kafka, Franz. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1971 7231 Dorothynak / Lewis, Sinclair Dodsworth. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7232 A reformáció jegyében / Horváth János. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1957 7233 200 földrajzi kísérlet / Tóth Aurél. - Budapest : Tankvk., 1978 7234 Diderot : Életrajzi regény / Dániel Anna. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7236 A labda: Kisregény és elbeszélések / Jókai Anna. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7237 Pacsirta / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7237/1 Pacsirta / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7237/2 Pacsirta / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7237/3 Pacsirta / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7238 Az élet eredete / Bernal J. D.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971 7242/1 Az elemi számolási készségek mérése és fejlettségének országos színvonala / Nagy József Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7244 Malomkő: Regény / Drabble, Margaret. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7245 Négy szél Erdélyben:regény:A Janus-arcú princeps Európai közjáték,Székelytámad-Székeybánja,"magyar. / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7247 Egyedül a kastélyban : Regény / Végh Antal. - Budapest : , 1971 7248 Képes politikai és gazdasági világatlasz / Radó Sándor Dr.. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1971 7251 Machiavellizmus és moralizálás / Titarenko, Aleksandr Ivanovic. - 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 178 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7252 Vallástörténeti kislexikon / Gecse Gusztáv. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971 7253 Síkos a pálya / Földes György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971 7255/1 Herman Ottó / Kósa László. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 7255/2 Molnár Erik / Ránki György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 7255/3 Geleji Sándor / Kiss Ervin. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 7255/4 Arany János / Keresztury Dezső. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 7255/5 Kodály Zoltán / Eősze László. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 7258 Ég a Reichstag / Calic, Edouard. - Budapest : , 1971 7259 Az eget ostromló Párizs : A párizsi kommün képekben / Feld, Charles. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1971 7260/1 Aiszkhülosz drámái / Aiszkhülosz. - : Magyar Helikon, 1971 7260/2 Aiszkhülosz drámái / Aiszkhülosz. - : Magyar Helikon, 1971 7260/3 Aiszkhülosz drámái / Aiszkhülosz. - : Magyar Helikon, 1971 7260/4 Aiszkhülosz drámái / Aiszkhülosz. - : Magyar Helikon, 1971 7260/5 Aiszkhülosz drámái / Aiszkhülosz. - : Magyar Helikon, 1971 7261 Bohémek és pillangók : Puccini életregénye / Bókay János. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1971 7262 Magyarország 1514-ben: Regény / Eötvös József. - 1971 7262/1 Magyarország 1514-ben: Regény / Eötvös József. - 1971 7264 Szabadság a hó alatt vagy a zöld könyv I-II. kötet történelmi regény / Jókai Mór. - : Magyar Helikon, 1971 7265 Ráckerti orgonák: Regény / Komáromi Ressl János. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1971 7266/1 Befejezetlen emlékirat : Magyar írókról és művészekről : Visszaemlékezések / Sbarcea, George. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1971 7266/2 Befejezetlen emlékirat : Magyar írókról és művészekről : Visszaemlékezések / Sbarcea, George. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 179 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7269 Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19-20. században / Berend T. Iván. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1969 7271 A Szovjetunió története / Dolmányos István. - Budapest : , 1971 7272 Felkelés a "Potyomkin" páncéloson / Hough, Richard. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971 7274 Az oktatás világválsága / Coombs, Philip Hall. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7275 Az iskolai testnevelés játékai / Varga Péterné. - Budapest : Sport, 1971 7276 Valószínűségszámítás : Példatár / Solt György. - Budapest : , 1971 7276/1 Valószínűségszámítás : Példatár / Solt György. - Budapest : , 1971 7278 A költészet évadai 3. / Somlyó György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 7278/1 A költészet évadai 3. / Somlyó György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 7279 Az ember és műve : Tanulmányok / Sőtér István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7280 Szabó Pál alkotásai és vallomásai tükrében / Czine Mihály. - 1971 7281 Fények és fénytörések : Visszaemlékezések / Pap Károlyné. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 7282 New York percről percre : Útinapló / Boldizsár Iván. - Budapest : , 1971 7283 Hong Kong és Makao : Útikalandok / Kessel, Joseph. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1971 7284 Túl a Kaukázuson : Szovjetunió / Radó György. - Budapest : , 1971 7285 Hannibal:Környezet és ifjúkor, Háború Róma ellen, Hannibal utolsó évei,Hannibal alakja a történelemb / Hoffmann, Wilhelm. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Nyíregyháza, 1971 7287 Most is hallom: Regény / Cayrol, Jean. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7289/2 Az oroszlán jegyében I-II. / Kovai Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7290 Apaszív : Regény / Mesterházi Lajos. - 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 180 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7292 Feküdj le sötétben : Regény / Styron, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7293 Kislányom édesem : Regény / Varga Katalin. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971 7294 Franciaországi riportok / Villain, Jean. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 7298 Az új tanulási módszerek / Fuchs, Walter Robert. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1971 7298/1 Az oroszlán jegyében I-II. / Kovai Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7301 Latin-amerikai útinapló / Arnault, Jacques. - Budapest : , 1970 7303 A párizsi kommün története / Choury, Maurice. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971 7308 A népbiztosok pere / Rév Erika. - Budapest : , 1969 7309 XVI. Lajos pere / Soboul, Albert Marius. - Budapest : , 1970 7310 A japán csoda közelről / Szekeres József. - Budapest : , 1970 7311 A Kommün tábornoka : Történelmi regény / Szlavin, L.. - 1970 7312 Európa a forradalom forgószelében 1848-1849 / Urbán Aladár. - Budapest : , 1970 7315 Lectures de tous les jours / Tátray Barna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7315/1 Lectures de tous les jours / Tátray Barna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7315/2 Lectures de tous les jours / Tátray Barna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7319 Teljesítményelektronika / Csáki Frigyes. - Budapest : , 1971 7320 Kemizálás a népgazdaságban / Szekér Gyula Dr.. - Budapest : , 1971 7322 A nagy nemzedék : A Nyugat első nemzedéke : Esszék / Rónay György. - 1971 7324 A török Magyarországon : Magyarország a XVI-XVII. században / Lengyel Balázs. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1971 7325/1 Bragelonne vicomte vagy Tíz évvel később 1-5. Regény / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7325/2 Bragelonne vicomte vagy Tíz évvel később 1-5. Regény / Dumas, Inczédy György .l 2024.02.14 181 .lap Lelt.sz. Dokumentum Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7325/3 Bragelonne vicomte vagy Tíz évvel később 1-5. Regény / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7325/4 Bragelonne vicomte vagy Tíz évvel később 1-5. Regény / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7325/5 Bragelonne vicomte vagy Tíz évvel később 1-5. Regény / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7326/1 Kinyílt az idő / Tömörkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7326/2 Kinyílt az idő / Tömörkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7326/3 Kinyílt az idő / Tömörkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7327/1 Aranyalma : Novellák / Végh Antal. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7327/2 Aranyalma : Novellák / Végh Antal. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7328/1 Germinal : Regény / Zola, Émile. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7328/2 Germinal : Regény / Zola, Émile. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7328/3 Germinal : Regény / Zola, Émile. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7330/1 "Én szőke városom" : Írások Nyíregyházáról / Hársfalvi Péter. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 7330/2 "Én szőke városom" : Írások Nyíregyházáról / Hársfalvi Péter. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 7330/3 "Én szőke városom" : Írások Nyíregyházáról / Hársfalvi Péter. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 7330/4 "Én szőke városom" : Írások Nyíregyházáról / Hársfalvi Péter. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 7332 Királyalma / Boldizsár Iván. - 1967 7333/1 A legyőzött távolság / Czére Béla. - Budapest : Minerva, Budapest, 1967 7333/2 A legyőzött távolság / Czére Béla. - Budapest : Minerva, Budapest, 1967 7334/1 Érdekes állatvilág / Farkas Henrik Dr.. - Budapest : Minerva, Inczédy György .l 2024.02.14 182 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1969 7334/2 Érdekes állatvilág / Farkas Henrik Dr.. - Budapest : Minerva, Budapest, 1969 7336/1 Méretre szabott molekulák / Forbáth Róbert. - Debrecen : Alföldi Nyomda, Debrecen, 1968 7336/2 Méretre szabott molekulák / Forbáth Róbert. - Debrecen : Alföldi Nyomda, Debrecen, 1968 7336/3 Méretre szabott molekulák / Forbáth Róbert. - Debrecen : Alföldi Nyomda, Debrecen, 1968 7336/4 Méretre szabott molekulák / Forbáth Róbert. - Debrecen : Alföldi Nyomda, Debrecen, 1968 7337/1 Amiről a Hold mesél... / Hédervári Péter. - Budapest : Minerva, Budapest, 1969 7337/2 Amiről a Hold mesél... / Hédervári Péter. - Budapest : Minerva, Budapest, 1969 7338/1 A polgári forradalmak és az újkor: Az idő sodrában III. / Incze Miklós. - Budapest : Minerva, 1969 7338/2 A polgári forradalmak és az újkor: Az idő sodrában III. / Incze Miklós. - Budapest : Minerva, 1969 7339 A magyar művészet a XIX. és a XX. században / Kampis Antal. - Budapest : Minerva, Budapest, 1968 7340/1 Az élet tudománya / Kontra György. - Budapest : Minerva, Budapest, 1967 7340/2 Az élet tudománya / Kontra György. - Budapest : Minerva, Budapest, 1967 7340/3 Az élet tudománya / Kontra György. - Budapest : Minerva, Budapest, 1967 7342 Mohács / Krúdy Gyula. - : Well-Press Kiadó, Miskolc, 1967 7343 A tudás fája: Elbeszélések / Lengyel József. - Budapest : Kozmosz, 1968 7345/1 Kisebb elbeszélések (1883-1885) / Mikszáth Kálmán. - : Magyar Helikon, 1968 7345/2 Kisebb elbeszélések (1883-1885) / Mikszáth Kálmán. - : Magyar Helikon, 1968 7345/3 Kisebb elbeszélések (1883-1885) / Mikszáth Kálmán. - : Magyar Helikon, 1968 7345/4 Kisebb elbeszélések (1883-1885) / Mikszáth Kálmán. - : Magyar Inczédy György .l 2024.02.14 183 .lap Lelt.sz. Dokumentum Helikon, 1968 7345/5 Kisebb elbeszélések (1883-1885) / Mikszáth Kálmán. - : Magyar Helikon, 1968 7345/6 Kisebb elbeszélések (1883-1885) / Mikszáth Kálmán. - : Magyar Helikon, 1968 7346 A kutató ember / Nyárádi Gábor. - Budapest : Minerva, Budapest, 1968 7347 Vacsora Carmelben : Amerikai útinapló / Sőtér István. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Nyíregyháza, 1968 7348 A szép magyar nyelv / Szende A.- Károly S. - Soltész K.. - Debrecen : Alföldi Nyomda, Debrecen, 1967 7349 A hírközlés regénye / Tábori - Valkó - Ambrózy D.. - Budapest : Minerva, Budapest, 1967 7351 Színművek 1864-1910: 8. / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - : Magyar Helikon, 1966 7352 Tanulmányok, cikkek, vallomások 1859-1909: 9. / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - : Magyar Helikon, 1967 7353 Levelek naplójegyzetek 10. / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - : Magyar Helikon, 1967 7354/1 Polikuska / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 7354/2 Polikuska / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 7355 Vita a magyarországi osztályküzdelmekről és függetlenségi harcokról / Pach Zsigmond Pál. - Budapest : , 1965 7356 Lineáris algebra példatár / Gáspár László. - Budapest : Tankvk., 1970 7357 A pszichoanalízis és modern irányzatai / Buda Béla dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7359 Csoportelmélet / Gyapjas Ferenc. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 7363 Küzdelem a tengerekért : A nagy felfedező utazások kora / Erdődy János. - Budapest : , 1970 7365 Rejtelmes-e a növényi élet ? / Frenyó Vilmos. - Bécs : Novák, Bécs, 1970 7366 Harminckét nevem volt: Dokumentumregény / Hollós Ervin. - Budapest : Kozmosz, 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 184 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7370 A tűzpiros üveggömb : regény (Csíkos könyvek c. sorozat) / Thury Zsuzsa. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971 7371 Arany János / Benedek Marcell. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1970 7371/1 Arany János / Benedek Marcell. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1970 7371/2 Arany János / Benedek Marcell. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1970 7371/3 Arany János / Benedek Marcell. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1970 7372 Pest-Budai városképek : Album / Granasztói Pál. - : Magyar Helikon, 1969 7373 Tudatosság és költőiség II. A szocialista realizmus esztétikai meghatározásáh / Forgács László. - Budapest : , 1970 7375 Négyszemközt a forradalommal: Vallomások, emlékezések 1917-ről / Gyurkó László. - 1970 7376 A túlsoo partrool jelentem : Riportok / Ipper Pál. - 1970 7378 Krúdy Gyula alkotásai és vallomásai tükrében / Szabó Ede. - 1970 7379/1 A szocialista realizmus 1-2. / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 7379/2 A szocialista realizmus 1-2. / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 7380 Móricz Zsigmond alkotásai és vallomásai tükrében / Vargha Kálmán. - 1971 7380/1 Móricz Zsigmond alkotásai és vallomásai tükrében / Vargha Kálmán. - 1971 7381 Ady Endre alkotásai és vallomásai tükrében / Vezér Erzsébet. - 1971 7381/1 Ady Endre alkotásai és vallomásai tükrében / Vezér Erzsébet. - 1971 7382 Új filmlexikon 1-2. kötet / Ábel Péter. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1971/73 7383 A siker / Feuchtwanger, Lion. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7385 Égtájak: Öt világrész elbeszélései : / Horváth László Gy.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7387 Hunok Párizsban: Regény / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 7388 Petőfi Sándor / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Inczédy György .l 2024.02.14 185 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1971 7389 Szeretve mind a vérpadig / Jókai Mór. - : Magyar Helikon, 1962 7390 Napóleon foglya : Kisfaludy Sándor életregénye / Barabás Tibor. - Budapest : , 1971 7391 New York percről percre : Útinapló / Boldizsár Iván. - Budapest : , 1971 7392 A filozófus oroszlán / Boldizsár Iván. - 1971 7395 Ki-ki a párjával / Gárdonyi Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7396 Azok az álmok / Galambos Lajos. - 1970 7397/1 A Karamazov testvérek I-II. / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - : Magyar Helikon, 1971 7397/2 A Karamazov testvérek I-II. / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - : Magyar Helikon, 1971 7398 Ha meghal a Nap (Kozmosz könyvek) / Fallaci, Oriana. - Budapest : Kozmosz, 1971 7400/1 A világirodalom legszebb versei 1-2.Az ókortól a XIX.századig / Lator László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7400/2 A világirodalom legszebb versei 1-2.Az ókortól a XIX.századig / Lator László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7401/1 Tom Jones / Fielding, Henry. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1971 7401/2 Tom Jones / Fielding, Henry. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1971 7402 Édenek és börtönök / Colette. - 1971 7403 Froissart krónikája: Válogatás / Hap Béla - Szeredi Anna. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7404 Ismerkedjünk a ritmussal / Hughes, Langston. - : Zeneműkiadó Budapest, 1971 7408 Jő, hegyeken szökellve / Andrzejewski. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7411 Homo Faber: Tudósítás: Regény (Európa zsebkönyvek) / Frisch, Max. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7412 A faljáró: Elbeszélések / Aymé, Marcell. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, l970 7415 Vasárnapi séta - Az agresszió: Drámák / Michel, Georges. - Inczédy György .l 2024.02.14 186 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, ? 7416 A közönség bálványa : Regény / Spark, Muriel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7418 Eszter és a fajdkakas : Regény / Tatay Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7419 Eleven képét a világnak : Színművek és rádiójátékok / Szabó Magda. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1966 7421 Kiberiáda / Lem, Stanislaw. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7426 Csillagórák : Történelmi miniatűrök : Novellák / Zweig, Stefan. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Nyíregyháza, 1970 7427 Útitársunk a térkép / Gazdag László. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1969 7428 Német Demokratikus Köztársaság / Szabó R. Jenő. - Budapest : Panoráma, 1971 7429 A mikrobiológia három évszázada / Lechevalier, Hubert Arthur. - 1971 7430 Utazás Itáliában : Útleírás / Piovene, Guido. - 1971 7431 Természettudományi lexikon 1-2-4-5-6 kötet A-C, D-G, L-N, O-S, Sz-Z, 7. A-Z-ig kieg. kötet / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964/76 7432 Sport és testkultúra - a tánc - a világ népei: A kultúra világa c. sorozatból / Köpeczi Béla Dr.. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1965 7433 Latin-Amerika története / Wittman Tibor. - 1971 7434 Modern fizikai kisenciklopédia / Fényes Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7435 Kairó : Fotóalbum / Szentléleky Tihamér. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1970 7439 A török Magyarországon : Magyarország a XVI-XVII. században / Lengyel Balázs. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1971 7440 A nő az ókori Egyiptomban / Wenig, Steffen. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1970 7441 A klasszikus Athén / Adorno, Francesco. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1966 7442 Általános pszichológia / Kardos Lajos dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 Inczédy György .l 2024.02.14 187 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7443 Hemingway: Vándorünnep, Tavaszi zuhatag, Az ötödik hadoszlop, Cikkek,vallomások / Hemingway, Ernest. - : Magyar Helikon, 1971 7449/1 Egy magyar nábob / Jókai Mór. - 1971 7449/2 Egy magyar nábob / Jókai Mór. - 1971 7450 Vadszőlő : Cikkek, karcolatok / Krúdy Gyula. - : Magyar Helikon, 1971 7451 Képes Krónika / Geréb László. - 1971 7452 Elbeszélések: (l842-l848) I. és III. kötet / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7453 Görögtűz: (1877) / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 7454/1 A két Trenk ; 1892. Történelmi regények / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969 7454/2 A két Trenk ; 1892. Történelmi regények / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969 7455 Ahol a pénz nem Isten: (l904) Regény / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7456 Természettudományi kislexikon A-Z / Somogyi Béláné. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7459 Szöveggyüjtemény a régi magyar irodalomból: I.rész Középkor és reneszánsz / Barta János. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1963 7460 Szöveggyüjtemény a felvilágosodás és a reformkorszak irodalmából II/1. - II/2. / Waldapfel József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1952 7461 Szöveggyűjtemény: A forradalom és szabadságharc korának irodalmából III. kötet I. rész / Pándi Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962 7462 Szöveggyűjtemény: A XIX. század második felének irodalmából: III.kötet, 2. rész / Bóka László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 7463 Világirodalmi antológia III. A XVII. és a XVIII. század irodalma / Sőtér István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962 7464 Világirodalmi antológia V. A 20. század irodalma 1. A Szovjetunió népeinek irodalma / Trencsényi-Waldapfel Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1958 7466 Orosz-szovjet irodalom / Juhász Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 Inczédy György .l 2024.02.14 188 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7467 Német irodalom / Lay Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 7471 A tanulók megismerése / Harsányi István Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7472/1 A mai magyar nyelv kézikönyve / Balogh Dezső. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1971 7472/2 A mai magyar nyelv kézikönyve / Balogh Dezső. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1971 7474 Modern fizikai kisenciklopédia / Fényes Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7474/1 Modern fizikai kisenciklopédia / Fényes Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7474/2 Modern fizikai kisenciklopédia / Fényes Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7475 Urania állatvilág Alsóbbrendű állatok / Crome, Wolfgang DR.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7478 Az ókor nagyjai / Castiglione László. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1971 7479 Gulyás Pál válogatott versei / Gulyás Pál. - Budapest : Kozmosz, 1971 7481 Martin Eden: Regény / London, Jack. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971 7485 Kipps : Egy jámbor lélek története / Wells, Herbert George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7486 A világítótorony : Regény / Woolf, Virginia. - Budapest : , 1971 7488 Lectures de tous les jours / Tátray Barna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7488/1 Lectures de tous les jours / Tátray Barna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7488/2 Lectures de tous les jours / Tátray Barna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7488/3 Lectures de tous les jours / Tátray Barna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7490 Oszthatóság és számrendszerek / Fried Ervin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7491 Vektorok a geometriában / Reiman István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7491/1 Vektorok a geometriában / Reiman István. - : Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 189 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1971 7492 Bevezetés az információelméletbe / Fritz József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7497 Az irodalomóra: Módszertani tanulmányok az irodalomtanítás köréből / Nagy János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1969 7497/1 Az irodalomóra: Módszertani tanulmányok az irodalomtanítás köréből / Nagy János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1969 7500 A kémiai gyakorlatokról / Szereday Éva. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7505 Halmazok relációk függvények. Mengen relationen funktionen / Görke, Lilly. - Budapest : Tankvk., 1969 7507 A filozófia és a mítoszok : Tanulmányok / Politzer, Georges. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 7508 A Nemzeti Parasztpárt története 1944-1948 / Tóth István. - Budapest : , 1972 7511 A szabadság dilemmái / Ancsel Éva. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 7516 A kaméliás hölgy / Dumas, Alexandre (fils). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7517 A mindenség szerelme A szarvassá változott fiú / Juhász Ferenc. - 1971 7520 Vértorony : Történelmi regény / Tabéry Géza. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1971 7521 A piros oroszlán : Három dráma: hangjátékok, tv-játékok / Vészi Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 7524 Nagy-Britannia és a Nemzetközösség / Palánkai Tibor. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1971 7530 Alkalmazott növényföldrajz / Kárpáti Zoltán DR.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1971 7531 Modern fizika / Orear, Jay. - Budapest : , 1971 7531/1 Modern fizika / Orear, Jay. - Budapest : , 1971 7533 Regény vagy "új regény"? (Modern Filológiai Füzetek) / Magyar Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7534 Kimonóban : Hámori Tibor riportkönyve Japánról / Hámori Tibor. - Budapest : Sport, 1971 7535 Barátságos arcot elefánt : Útleírás : Tanzania India / Szederjei Ákos. - : Natúra, 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 190 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7537 Az egri vár és viadala / Sugár István. - 1971 7538 A Párizsi kommün 72 napja : Történelmi napló / Máté György. - Budapest : , 1971 7541 A kolozsvári futár / Dávid Antal. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1972 7542 Gálaest a Miniklubban: regény (Pöttyös könyvek) / Gilard, Madeleine. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971 7543 Az ördög alszik: Novellák / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 7545 A nevelési tapasztalat / Szarka József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7546 Matematika: Középiskolai technikumi tanulók egyetemi hallgatók és technikusok számára / Obádovics József Gyula Dr.. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1972 7546/1 Matematika: Középiskolai technikumi tanulók egyetemi hallgatók és technikusok számára / Obádovics József Gyula Dr.. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1972 7546/2 Matematika: Középiskolai technikumi tanulók egyetemi hallgatók és technikusok számára / Obádovics József Gyula Dr.. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1972 7547/1 Testünk titkai / Smith, Anthony. - Budapest : , 1972 7547/2 Testünk titkai / Smith, Anthony. - Budapest : , 1972 7549 Fototrükkök, felvételi fogások / Chochol Károly. - Budapest : , 1971 7550 A tragédia halála / Steiner, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7551 Krúdy Gyula pályakezdése / Katona Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7551/1 Krúdy Gyula pályakezdése / Katona Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7551/2 Krúdy Gyula pályakezdése / Katona Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7552 Utolsó afrikai vadászatom : Útleírás / Kittenberger Kálmán. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7553 Japán a kakas évében / Réti Ervin. - 1971 7554 Bécs / Borbás Mária. - : Magyar Helikon, 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 191 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7555/1 Magyarország története képekben / Kosáry Domokos. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7555/2 Magyarország története képekben / Kosáry Domokos. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7555/3 Magyarország története képekben / Kosáry Domokos. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7557 Élt harminchárom évet : Regény Paál László életéről / Barát Endre. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1972 7559 Égő hó / Bondarev, Jurij. - 1972 7561 Piroska: Öt regény / Cholnoky László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7564 Szent János fejevétele / Galambos Lajos. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 7566 A szolnoki bég vérdíja: Történelmi regény / Makra Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1972 7568 A nagyságos fejedelem ; II. Rákóczi Ferenc élete / Száva István. - Budapest : , 1971 7569 Tolmács voltam Teheránban / Berezskov, V.M.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 7572 Az önálló tanulás lehetőségei a földrajzórákon II. / Elek Sándor. - Budapest : Tankvk., 1971 7572/1 Az önálló tanulás lehetőségei a földrajzórákon II. / Elek Sándor. - Budapest : Tankvk., 1971 7574 Az iskolai nevelés pszichológus szemmel / Harsányi István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 7578 100 logikai feladat / Rupaszov K. A.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 7578/1 100 logikai feladat / Rupaszov K. A.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 7578/2 100 logikai feladat / Rupaszov K. A.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 7579 Boldog ifjúságom / Balázs Anna. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 7580 Az inkvizíció története / Grigulevic, Iosif Romual'dovic. - Budapest : , 1972 7588 Fordulj kedves lovam : Rákóczi és kuruc néphagyományok Szabolcs-Szatmárban / Ferenczi Imre. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 192 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7590 A magyar nyelvtan tanítása / Szemere Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7592 Verselemzések / Szappanos Balázs. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 7596 Tanári segédkönyv: A matematikai feladatok gyűjteményéhez / Sain Márton. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 7596/1 Készüljünk az érettségire ! matematika / Gábos Adél. - Budapest : Calibra Kiadó, 1993 7597 Matematika feladatgyűjtemény III. tanári kézikönyv / Hack Frigyes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 7597/1 Tanári kézikönyv a fizika tanításához a gimnázium II. osztályában / Deme Miklós. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 7598 A magunk kenyerén : Tizennégy költő / Bertók László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7599 Erdőkerülőben (Vadak és vadászok: erdészek munkája Szociográfia / Varga Domokos. - 1970 7600 Erdőkerülőben (Vadak és vadászok: erdészek munkája Szociográfia / Varga Domokos. - 1970 7601 Éljünk magunknak ? Szociográfia / Fekete Gyula. - 1972 7602 Éljünk magunknak ? Szociográfia / Fekete Gyula. - 1972 7603 Város és vidéke: Szociográfia / Erdei Ferenc. - 1972 7604 Város és vidéke: Szociográfia / Erdei Ferenc. - 1972 7605 Sárköz: Szociográfia / Kunszabó Ferenc. - 1972 7606 Sárköz: Szociográfia / Kunszabó Ferenc. - 1972 7608 Égő arany : Riportok / Mocsár Gábor. - 1970 7609 Michelangelo élete / Barabás Tibor. - 1972 7610 Michelangelo élete / Barabás Tibor. - 1972 7614/1 A kémia tanításának módszertana / Garami Károly Dr. - Pais István Dr. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1967 7614/2 A kémia tanításának módszertana / Garami Károly Dr. - Pais István Dr. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1967 7615 Matematikai kislexikon / Farkas Miklós Dr.. - Budapest : , 1972 7616 Természettudományi lexikon 1-2-4-5-6 kötet A-C, D-G, L-N, O-S, Sz-Z, 7. A-Z-ig kieg. kötet / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 193 .lap Lelt.sz. Dokumentum Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964/76 7617/1 Világirodalom a XX. században Világirodalom III. (Minerva zsebkönyvek. c. sorozatból) / Benedek Marcell. - Budapest : Minerva, Budapest, 1969 7617/2 Világirodalom a XX. században Világirodalom III. (Minerva zsebkönyvek. c. sorozatból) / Benedek Marcell. - Budapest : Minerva, Budapest, 1969 7617/3 Világirodalom a XX. században Világirodalom III. (Minerva zsebkönyvek. c. sorozatból) / Benedek Marcell. - Budapest : Minerva, Budapest, 1969 7617/4 Világirodalom a XX. században Világirodalom III. (Minerva zsebkönyvek. c. sorozatból) / Benedek Marcell. - Budapest : Minerva, Budapest, 1969 7618/1 Strukturalizmus I-II. (Modern Könyvtár c. sorozatból) / Hankiss Elemér. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7618/2 Strukturalizmus I-II. (Modern Könyvtár c. sorozatból) / Hankiss Elemér. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7618/3 Strukturalizmus I-II. (Modern Könyvtár c. sorozatból) / Hankiss Elemér. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7618/4 Strukturalizmus I-II. (Modern Könyvtár c. sorozatból) / Hankiss Elemér. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 7619/1 Hosszútávfutó magányossága - Szombat este, vasárnap reggel (Két regény) / Sillitoe, Alan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 7619/2 Hosszútávfutó magányossága - Szombat este, vasárnap reggel (Két regény) / Sillitoe, Alan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 7619/3 Hosszútávfutó magányossága - Szombat este, vasárnap reggel (Két regény) / Sillitoe, Alan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 7620/1 Walt Disney története / Schickel, Richard. - Budapest : , 1972 7620/2 Walt Disney története / Schickel, Richard. - Budapest : , 1972 7623 Századvég és avantgarde : A modern európai líra néhány stílúsirányzata (Diákkönyvtár c.sorozatból) / Lakits Pál. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7623/1 Századvég és avantgarde : A modern európai líra néhány stílúsirányzata (Diákkönyvtár c.sorozatból) / Lakits Pál. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7623/2 Századvég és avantgarde : A modern európai líra néhány stílúsirányzata (Diákkönyvtár c.sorozatból) / Lakits Pál. - Inczédy György .l 2024.02.14 194 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7623/3 Századvég és avantgarde : A modern európai líra néhány stílúsirányzata (Diákkönyvtár c.sorozatból) / Lakits Pál. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7623/4 Századvég és avantgarde : A modern európai líra néhány stílúsirányzata (Diákkönyvtár c.sorozatból) / Lakits Pál. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7625 Nagy várakozások kora: Életrajzi regények / Pausztovszkij, Konsztantyin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7637 Peremvárosi diákok / Mohás Lívia. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 7638 Az ifjúság jövője és az iskola / Fekete György Dr.. - Budapest : , 1972 7639 Az ifjúság jövője és az iskola / Fekete György Dr.. - Budapest : , 1972 7650 Pissaro: életrajz képekben / Pataky Dénes. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1972 7651 Pissaro: életrajz képekben / Pataky Dénes. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1972 7652 Gauguin élete / Perruchot, Henri. - : Corvina Kiadó, 1972 7653 Tűzhányót találtunk : Útikalandok : Szovjetunió / Usztyijev, Evgenij Konsztantinovics. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1972 7654 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1972 7658 A vak, János király: Két dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7659 A vak, János király: Két dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7660 A mindenség szerelme: Titkok kapuja 1-2. Összegyüjtött versek 1946-1970. / Juhász Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 7661 Vasárnap mindig esik az eső: Regény / Molnár Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 7662 Világirodalmi lexikon: 1-9-kötetig / Király István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970-1984 7663 Kézimunkázók könyve / Gazdáné Olosz Ella. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1986 Inczédy György .l 2024.02.14 195 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7663/1 Világirodalmi lexikon: 1-9-kötetig / Király István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970-1984 7665 A viharmadár ; Mozaikok Petőfi Sándor életéből : Életrajzi regény / Hunyady József. - Budapest : , 1972 7666 Ébredő város: Versek / Evtusenko, Evgenij Aleksandrovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7667 Ady Endre 1-2. / Király István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972 7668 Dickens világa / Taxner-Tóth Ernő. - 1972 7671 A német irodalom története I-II. (2. kötet nincs!) / Halász Előd. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 7672 A fegyverek fizikája / Öveges József. - 1972 7676 E fényes Eldorádó a déli ég alatt : Ausztráliai útinapló / Huxley, Elspeth. - 1971 7677 Az utolsó sziget : Mouli-sziget / Gorsky, Bernard. - 1970 7678 Circolare : Olaszország - útközben / Csapó György. - 1971 7679 Éjben és jégben : Útleírás : Arktisz / Nansen, Fridtjof. - 1970 7681 A Ra expedíciók / Heyerdahl, Thor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 7682 Régi magyar költők tára XVII. század 6. / Stoll Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 7683 Igazságkereső : Életrajzi regény / Sarlós Béla. - Budapest : , 1971 7690 Giacometti: életrajz / Bozóky Mária. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1972 7692 Fekete-Afrika művészete / Laude, Jean. - 1972 7693 A görög diktatúra : Dokumentum / Hadzisz, Dimitriosz. - Budapest : , 1972 7694 Út a modern algebrához / Hardy Zsigmond. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 7695 Út a modern algebrához / Hardy Zsigmond. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 7696 Út a modern algebrához / Hardy Zsigmond. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 7698 A Zöldpokoltól a Vidámkikötőig : Útleírás : Brazília / Kutasi Kovács Lajos. - 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 196 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7700 Tisztelet Komlónak / Moldova György. - 1971 7701 Világrész a Himalája alatt : Útleírás : India Pakisztán / Zikmund, Miroslav. - Pozsony : Madách, 1971 7704 Új magyar lexikon 1-2-3-4-5-6 +7.A-Z kieg.kötet és 7.kieg.kötet A-C, D-F, G-J, K-Me Mf-R, S-Z-ig / Berei Andor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 7705 Apám Renoir : Életrajz / Renoir, Jean. - Budapest : , 1972 7707 Benelux államok : Belgium, Hollandia, Luxemburg / Pálfy József. - Budapest : Panoráma, 1972 7708 Benelux államok : Belgium, Hollandia, Luxemburg / Pálfy József. - Budapest : Panoráma, 1972 7709 Fizika / Szalay Béla Dr.. - Budapest : , 1970 7712/1 "S két szó között a hallgatás...: Magyar mártír írók antológiája 1-2. / Keresztury Dezső. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 7712/2 "S két szó között a hallgatás...: Magyar mártír írók antológiája 1-2. / Keresztury Dezső. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970 7713/1 Adalékok az esztétika történetéhez I-II. / Lukács György. - Budapest : , 1972 7713/2 Adalékok az esztétika történetéhez I-II. / Lukács György. - Budapest : , 1972 7715 A Nyolcak festészete / Passuth Krisztina. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1967 7722 Kétévi vakáció / Verne, Jules. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971 7723 Rákóczi hadnagya: Regény / Barabás Tibor. - 1972 7724 Rákóczi hadnagya: Regény / Barabás Tibor. - 1972 7725 Az elveszett sziget: Egy XVIII. századbeli fregatt mai kalandjai Dél-Amerika partjainál és a Csen / Dékány András. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1972 7726/2 Öszvérrel Etiópiában / Murphy, Dervla. - 1971 7727/1 Öszvérrel Etiópiában / Murphy, Dervla. - 1971 7728 Asszonysorsok Afrikában : Útikalandok : Etiópia Tanzánia / Szilágyi Éva. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1972 7729/1 Hátizsákkal Alaszkától a Tűzföldig : Útleírások / Balázs Dénes. - Inczédy György .l 2024.02.14 197 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1972 7729/2 Hátizsákkal Alaszkától a Tűzföldig : Útleírások / Balázs Dénes. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1972 7730 Így élt Dózsa György : Életrajz és antológia / Hegedüs Géza. - 1972 7731 Így élt Dózsa György : Életrajz és antológia / Hegedüs Géza. - 1972 7732 Nyolcvan nap alatt a Föld körül / Verne, Jules. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971 7737 Egy utas eltűnt: regény (Delfin könyvek) / Alaksza Tamás. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1972 7741 Nagyhírű vadászok nyomában: Útikalandok / Róna István. - Budapest : , 1971 7742 Dózsa : Magyar költők versei : Antológia / Tóth Gyula. - 1972 7743 Napóleon / Tarle, Evgenij Viktorovic J.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 7744 Napóleon / Tarle, Evgenij Viktorovic J.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1967 7746 Mai magyar rajzművészet / Solymár István. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1972 7748 Az Amerikába irányuló kivándorlás Szabolcs megyéből az első világháborúig / Szászi Ferenc. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács V.B. Müvelődésügyi Osztálya, 1972 7751 Novellen sowjetischer schriftsteller / Woronow, Nikolai. - : Verlag Progress Moszkva 7762 La nature et le monde merveilleux des animaux / Seticsina, A. I.. - : Moszkva, 1970 7763 La nature et le monde merveilleux des animaux / Seticsina, A. I.. - : Moszkva, 1970 7768 Les Courageux. - : Leningrád, 1968 7769 Les Courageux. - : Leningrád, 1968 7770 La condition humaine / Malraux, André. - : Gallimard, 1946 7774 Selected stories by Ernest Hemingway / Hemingway, Ernest. - : Progress Publishers Moszkva, 1971 7775 Selected stories by Ernest Hemingway / Hemingway, Ernest. - : Progress Publishers Moszkva, 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 198 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7777 Selected stories by Ernest Hemingway / Hemingway, Ernest. - : Progress Publishers Moszkva, 1971 7779 1212 Sendet / Csyprob. - : Moszkva, 1969 7786 Erzahlungen für die Jugend / Dera. - : Moszkva, 1968 7788 Erzahlungen für die Jugend / Dera. - : Moszkva, 1968 7798 Idiom in Speech. - : Leningrád, 1971 7806 English Proverbs and Sayings / Gvardzsaladze, I. C.. - : Moszkva, 1971 7817 Esztétikai kislexikon / Zoltai Dénes. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 7818 Filozófiai kislexikon / Tomori Lajos. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 7819 A harmadik évezred felé / Simai Mihály Dr.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971 7821 A rajzművészet mesterei: XIV-XVIII.sz. A szépművészeti múzeum régi külföldirakugyűjteményén rajzgyűj / Vayer Lajos. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1957 7822 A rajzművészet mesterei XIX-XX.sz. A Szépművészeti múzeum modern külföldi rajzgyűjteményének legsz. / Pataky Dénes. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1958 7824 Indonézia művészete / Bodrogi Tibor. - : Corvina Kiadó, 1971 7825 Az Atlaszon túl : Dél-Marokkó berberei között : Útleírás / Wrage, Werner. - 1972 7826 Amerigo Tot: életrajz / Major Máté. - : Corvina Kiadó, 1971 7827 A népi írók bibliográfiája : Művek irodalom mozgalom 1920-1960 / Varga Rózsa. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 7828 Bartók Béla élete képekben és dokumentumokban / Bónis Ferenc. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1972 7829 A mai magyar nyelvjárások rendszere / Imre Samu. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1971 7831 Vágott virágok : Szabadföldi üvegházi termesztés hajtatás - gyűjtés / Nagy Béla. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 7837 Felvilágosodástól felvilágosodásig : Írások három évszázadról négy évtizedből / Csehi Gyula. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1972 7838 Granadától Segoviáig : Útleírás : Spanyolország / Reményi-Gyenes Inczédy György .l 2024.02.14 199 .lap Lelt.sz. Dokumentum István. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1972 7839 Ditte, az ember lánya / Andersen Nexő, Martin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7840 Bolondok hajója: Regény / Porter, Katherine Anne. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1972 7841 Az opera útja / Eősze László. - : Zeneműkiadó Budapest, 1972 7842 Toldi feltámadása : Összegyűjtött prózai írások / Váci Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 7843 Toldi feltámadása : Összegyűjtött prózai írások / Váci Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 7845 A Bögöly / Voynich, Ethel Lilian. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1972 7846 Fakó ló fakó lovasa: Elbeszélések és kisregények / Porter, Katherine Anne. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7849 A romantika születése / Stendhal, H. B.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1972 7850 A romantika születése / Stendhal, H. B.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1972 7851 Petőfi romantikájának forrásai / Fekete Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1972 7852 Petőfi romantikájának forrásai / Fekete Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1972 7853 Ablakban a nap / Garai Gábor. - 1972 7854 Az aranybogár: Nyolc rejtelmes történet / Poe, Edgar Allan. - : Magyar Helikon, 1972 7855 A geometriatanítás korszerűsítéséről / Kárteszi Ferenc. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 7857 Malva: Elbeszélés / Gorkij, Makszim. - : Magyar Helikon, 1972 7858 Óriások és törpék az állatvilágban / Slijper, Everhard Johannes. - : Natúra, 1972 7859 Fotóanyagok kidolgozása / Szűcs Miklós. - Budapest : , 1985 7862 Vad pálmák / Faulkner, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7863 Mozart Don Juanja / Kierkegaard, Sören Aabye. - : Magyar Helikon, 1972 7866 Hat színmű / Shaw, George Bernard. - : Magyar Helikon, 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 200 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7868 Ki kicsoda ? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról / Fonó Györgyné. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 7869 Kánkán : Jacques Offenbach életregénye / Gál György Sándor. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1972 7870 Édes anyanyelvünk / Lőrincze Lajos. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1972 7871 Nyugtalan élet : Önéletrajzi regényciklus / Szabó Pál. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7872 Nyugtalan élet : Önéletrajzi regényciklus / Szabó Pál. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7873 Beatrice apródjai: Regény / Illyés Gyula. - 1979 7874 Pesten és Budán: Színművek / Karinthy Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 7877 Mechanika : Példatár / Vermes Miklós. - Budapest : , 1972 7879 Mechanika : Példatár / Vermes Miklós. - Budapest : , 1972 7880 Lord Jim. Regény / Conrad, Joseph. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7881 Legendák és tények : Tanulmányok a XX. század művészettörténetéhez / Mácza János. - : Corvina Kiadó, 1972 7883 Argentína viharszünetben / Ignácz Rózsa. - 1972 7884 Hattyú: Cikkek karcolatok 1921-1927 / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 7885 Angolszász furcsaságok : Regény / Wilson, Angus. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972 7887 Arthur Gordon Pim, a tengerész: Regény / Poe, Edgar Allan. - : Dacia Könyvkiadó Kolozsvár, 1972 7889 A szecesszió : Szemelvénygyűjtemény / Pók Lajos. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 7892 A karvalyos zászló : Álmos fejedelem és Árpád nagyfejedelem életregénye / Földes Péter. - Budapest : , 1972 7893 Ungarn Reiseführer / Németh Gyula. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1972 7894 Bernstein story / Juhász Előd. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1972 7895 Szököár : Regény / Vidor Miklós. - Budapest : Kozmosz, 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 201 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7896 Magyar televíziódrámák : Antológia / Szücs Andor. - Budapest : MRT-Minerva, 1972 7897 Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztályának évkönyve 2-3-5. 67-68, 68-69, 70-71 -69 / Csermely Tibor. - : Horváth Miklós, 1972 7911 A központi idegrendszer - felépítése és működése / Székely György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7914 A központi idegrendszer - felépítése és működése / Székely György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7916 A központi idegrendszer - felépítése és működése / Székely György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7917 A központi idegrendszer - felépítése és működése / Székely György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7919 A központi idegrendszer - felépítése és működése / Székely György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 7921 Vándorlásaim a művészet körül / Lyka Károly. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1970 7922 G.B. Shaw világa / Hegedüs Géza. - 1970 7923 G.B. Shaw világa / Hegedüs Géza. - 1970 7924 G.B. Shaw világa / Hegedüs Géza. - 1970 7926 G.B. Shaw világa / Hegedüs Géza. - 1970 7927 Shelley világa / Tótfalusi István. - 1971 7928 Shelley világa / Tótfalusi István. - 1971 7930 Shelley világa / Tótfalusi István. - 1971 7931 Shelley világa / Tótfalusi István. - 1971 7932 Nyelv és lélek: Cikkek tanulmányok / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 7934 Lángoló világ : A második világháború története / Major Klára, D.. - Budapest : , 1972 7942 Sasoknál magasabban : Hunyadi Mátyás élete / Erdődy János. - Budapest : , 1971 7943 Sasoknál magasabban : Hunyadi Mátyás élete / Erdődy János. - Budapest : , 1971 7944 A koppányi aga testamentuma / Fekete István. - 1971 7946 A koppányi aga testamentuma / Fekete István. - 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 202 .lap Lelt.sz. Dokumentum 7947 A koppányi aga testamentuma / Fekete István. - 1971 7948 A koppányi aga testamentuma / Fekete István. - 1971 7952 Mondák könyve : Hun és magyar mondák / Komjáthy István. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971 7953 Mondák könyve : Hun és magyar mondák / Komjáthy István. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971 7954 A város: Fantasztikus regény (Kozmosz fantasztikus könyvek) / Simak, Clifford D.. - Budapest : Kozmosz, 1970 7958 A képzelet varázslója : Jules Verne élete / Zoltán Péter. - Budapest : , 1972 7959 A képzelet varázslója : Jules Verne élete / Zoltán Péter. - Budapest : , 1972 7960 Petőfi napjai a magyar irodalomban : 1842-1849 : Bibliográfiai szemle / Endrődi Sándor. - Budapest : Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1972 7961 Esztétikai kislexikon / Zoltai Dénes. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 7962 Valószínűségszámítás / Jánossy Lajos. - Budapest : Tankvk., 1972 7964 Hattyú: Cikkek karcolatok 1921-1927 / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 7966 A bánatos bohóc: Regény és elbeszélések / Mesterházi Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 7967 A világirodalom modern verseiből Miért szép? / Rónay György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 7969 Társasjátékok : Matematika biológia fizika / Karvasz Gyuláné. - Budapest : Népművelési Intézet, 1971 7970 Írói vallomások : Antológia / Tóbiás Áron. - Budapest : Petőfi Irodalmi Múzeum,Népműv. Prov.I., 1971 7971 Vallomások a Nyugatról : Antológia / Rónay László. - Budapest : Petőfi Irodalmi Múzeum,Népműv. Prov.I., 1971 7974 Petőfi Sándor Irodalmi műsorok általános iskolák számára / Lázár Magdolna. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1972 7977 A giccs / Hermann István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971 7978 A giccs / Hermann István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971 7986 Az angol forradalom évszázada / Hill, Christopher. - Budapest : , Inczédy György .l 2024.02.14 203 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1968 7987 Az 1867-es kiegyezés / Galántai József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1967 7988 Ausztria útja az 1867-es kiegyezéshez / Kovács Endre. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968 7989 Szabadság, te szülj nekem rendet ! / Nagy Eta - Petrák Katalin. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1970 7991 Az arany ember : Regény / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 7992 Három bajtárs : Regény / Remarque, Erich Maria. - : Irodalmi Könyvkiadó Bukarest, 1969 7993 Édentől keletre: Regény / Steinbeck, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7994 Édentől keletre: Regény / Steinbeck, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 7995 Napfél és éjfél: Finnugor rokonaink népköltészete / Képes Géza. - : Magyar Helikon, 1972 7996 Psyché : Egy hajdani költőnő írásai / Weöres Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972 7997/1 Friedrich Schiller összes drámái I-II. / Schiller, Friedrich. - : Helikon Klasszikusok, 1970 7997/2 Friedrich Schiller összes drámái I-II. / Schiller, Friedrich. - : Helikon Klasszikusok, 1970 7998 Hold a Tisza felett / Fehér Tibor. - 1972 8002 A vörös kalóz / Cooper, J. F.. - 1972 8003 Égtájak: Öt világrész elbeszélései : / Horváth László Gy.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8004/1 Hét évszázad magyar versei: 1,2,3,4. / Király István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8004/3 Hét évszázad magyar versei: 1,2,3,4. / Király István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8005 A hiúz a napba néz : Galilei életregénye / Száva István. - Budapest : , 1962 8007 Fiukfalva: Regény / Varga Domokos. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1972 8009 Fekete bársonyban: Regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 204 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8010 Madrigál : Carlo Gersualdo életregénye / Passuth László. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1971 8011 Az én zeneszerzőm Kodály Zoltán / Gál Zsuzsa. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1972 8014 Életképek a reformkor világából / Lukácsy Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1958 8017 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 8017/1 A magyar föld népeinek története a Honfoglalásig / Ferenczy Endre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1958 8023 Századunk magyar irodalma képekben : Széchényi föllépésétől a kiegyezésig / Endrődi Sándor. - Budapest : Athenaeum Nyomda és Kiadó Rt., 1900 8024 Geometria I. Síkgeometria / Solt György. - Budapest : , 1966 8025 Geometria I. Síkgeometria / Solt György. - Budapest : , 1966 8026 Geometria I. Síkgeometria / Solt György. - Budapest : , 1966 8037 Az esztétika rövid története / Zoltai Dénes. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 8037/1 Az esztétika rövid története / Zoltai Dénes. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 8038 Közgazdasági Kislexikon / Földes István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 8038/1 Közgazdasági Kislexikon / Földes István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 8040 Petőfi tűze : Tanulmányok Petőfi Sándorról / Tamás Anna. - : Kossuth Könyvkiadó/Zrínyi Katonai Kiadó, 1972 8043 Elemi matematikai példatár I.Trigonometria, koordináta-geometria, / Rábai Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 8051 A Biblia világa : A Magyar Rádió művelődéstörténeti sorozata / Rapcsányi László. - Budapest : Minerva, Budapest, 1972 8060 Magyar értelmező kéziszótár A-Zs-ig / Juhász József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8063 Az élet története / Macalester, Arcie Lee. - 1972 8066 Molekulák, gének, öröklődés / Szende Kálmán. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 8067 Molekulák, gének, öröklődés / Szende Kálmán. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 205 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8068 Bernstein story / Juhász Előd. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1972 8069 Hangversenykalauz 1-2-3. Zenekari művek, Versenyművek, Kamaraművek / Pándi Marianne. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 972/73/75 8070 Váci Mihály (Kortársaink c. sorozatból) / Kovács Sándor Iván. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8071 Váci Mihály (Kortársaink c. sorozatból) / Kovács Sándor Iván. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8072 Váci Mihály (Kortársaink c. sorozatból) / Kovács Sándor Iván. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8073 Szabó Lőrinc / Rába György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1972 8074 Szabó Lőrinc / Rába György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1972 8075 Szabó Lőrinc / Rába György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1972 8076 Benjámin László (Kortársaink c. sorozatból) / Simon Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8077 Benjámin László (Kortársaink c. sorozatból) / Simon Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8078 Benjámin László (Kortársaink c. sorozatból) / Simon Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8079 Ingres hegedűje: [Művelődéstörténeti antológia] / Gábor György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972 8081 Elbeszélések / Barabás Tibor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8083 Régi magyar mondák (Regék és mondák c. sorozatból) / Lengyel Dénes. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1972 8084 Régi magyar mondák (Regék és mondák c. sorozatból) / Lengyel Dénes. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1972 8085 Amiről a kövek beszélnek: Regék, mondák, történetek / Lipták Gábor. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1972 8086 Amiről a kövek beszélnek: Regék, mondák, történetek / Lipták Gábor. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1972 8089/1 Új és legújabbkori egyetemes történeti szöveggyűj- temény 1/1 - 1/2. Nyugat-Európa és Amerika 1789- / Urbán Aladár. - Budapest : Tankvk., 1970 Inczédy György .l 2024.02.14 206 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8089/2 Új és legújabbkori egyetemes történeti szöveggyűj- temény 1/1 - 1/2. Nyugat-Európa és Amerika 1789- / Urbán Aladár. - Budapest : Tankvk., 1970 8091 Elemi matematikai példatár I.Trigonometria, koordináta-geometria, / Rábai Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 8091/1 Számtan / Bárczy Barnabás. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1962 8092 Elemi matematikai példatár I.Trigonometria, koordináta-geometria, / Rábai Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 8094 Elemi matematikai példatár I.Trigonometria, koordináta-geometria, / Rábai Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 8096 Írók, képek II.(Írók, költők gyermek- és ifjúkora / Szabó Ödönné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 8102 Megfigyelések és gyakorlatok a természeti és gazdasági földrajz köréből / Fügedi Péter. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1972 8104 Megfigyelések és gyakorlatok a természeti és gazdasági földrajz köréből / Fügedi Péter. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1972 8107 Helyesírási gyakorlókönyv / Nagy Lajos. - : Magyar Eszperantó Szövetség, Budapest, 1990 8110 Tanulói kísérletezés a fizika tanításában / Varga Lajos Dr.. - Budapest : Tankvk., 1972 8112 A geometriatanítás korszerűsítéséről / Kárteszi Ferenc. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8113 A geometriatanítás korszerűsítéséről / Kárteszi Ferenc. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8114 A matematikatanítás módszertanának néhány kérdése / Cser Andor. - Budapest : Tankvk., 1972 8115 A matematikatanítás módszertanának néhány kérdése / Cser Andor. - Budapest : Tankvk., 1972 8117/1 Magyar történeti szöveggyűjtemény II.k. 1526-1790 / Sinkovics István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1968 8117/2 Magyar történeti szöveggyűjtemény II.k. 1526-1790 / Sinkovics István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1968 8118 A kombinatorika és valószínűségszámítás tanításának módszertani problémái / Gyapjas Ferenc. - Budapest : Tankvk., 1972 8119 A kombinatorika és valószínűségszámítás tanításának módszertani Inczédy György .l 2024.02.14 207 .lap Lelt.sz. Dokumentum problémái / Gyapjas Ferenc. - Budapest : Tankvk., 1972 8120 A matematika néhány filozófiai problémájáról - Matematikai logika / Ruzsa Imre. - Budapest : Tankvk., 1967 8121 Világtörténet képekben I-II. Az őskortól 1640-ig, 1640-től 1970-ig / Hahn István Dr.. - Budapest : , 1972 8123 Jan Marten kalóz regényes históriája : Regény Fekete lobogó alatt,Különös párviadal,A zöld kapu / Meissner, Janusz. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1972 8124 Camilo Torres A forradalmár pap (politikai élettörténet) / Campos, Germán Guzmán. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 8126 A humanizmus viszontagságai / Gáll Ernő. - : Politikai könyvkiadó Bukarest, 1972 8131 Erdőháton Nyíren : Szociográfia / Végh Antal. - 1972 8132 Erdőháton Nyíren : Szociográfia / Végh Antal. - 1972 8136 Differenciálszámítás : Példatár / Bárczy Barnabás. - Budapest : , 1972 8139 222 ábrázoló geometriai feladat / Pethes Endre. - Budapest : , 1972 8140 222 ábrázoló geometriai feladat / Pethes Endre. - Budapest : , 1972 8141 222 ábrázoló geometriai feladat / Pethes Endre. - Budapest : , 1972 8142 Dráma a XX. században Pirandello Brecht (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8145 Dráma a XX. században Pirandello Brecht (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8146 Dráma a XX. században Pirandello Brecht (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8147 Aranykor : Tanulmányok / Hubay Miklós. - 1972 8148 A nagy francia forradalom / Fekete Sándor. - Budapest : , 1972 8149 Bál a pusztán: Hősi komédia Bölcsek a fán Tragédia tréfában elbeszélve / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8151 Csák végnapjai, Mózes: Dráma három részben / Madách Imre. - Inczédy György .l 2024.02.14 208 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972 8175 Jókai : Emberek tájak élmények Jókai erdélyi tárgyú műveiben / Dávid Gyula. - : Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1972 8176 Jókai : Emberek tájak élmények Jókai erdélyi tárgyú műveiben / Dávid Gyula. - : Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1972 8177 Cserepes Margit házassága / Fejes Endre. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1972 8178 Cserepes Margit házassága / Fejes Endre. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1972 8179 Az izmusok története / Kassák Lajos. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972 8180 Az izmusok története / Kassák Lajos. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972 8183 Új távlatok a pszichológiában / Malzard, Brian Foss. - 1972 8184 Új távlatok a pszichológiában / Malzard, Brian Foss. - 1972 8187 A 16-os zárka lakója / Tolnai Kálmán. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1972 8188 Okos madár / Csörsz István. - 1972 8190 A festészet rövid története : Giotto - Cézanne / Levey, Michael. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1972 8200 A központi idegrendszer - felépítése és működése / Székely György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 8203 Nápoly / Passuth László. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1972 8205 Ahol a sziget kezdődik (Fiatal prózaírók antológiája) Új termés c. sorozat) / Vilmon Gyula. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 8206 Ahol a sziget kezdődik (Fiatal prózaírók antológiája) Új termés c. sorozat) / Vilmon Gyula. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 8208 Budapesti látomás : Válogatott rádiójátékok / Lékay Ottó. - Budapest : MRT-Minerva, 1972 8209 Égtájak: Öt világrész elbeszélései : / Horváth László Gy.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 8210 Életünk, halálunk / Gergely Mihály. - 1972 8212 Ősbemutató, Don Juan éjszakája: Két regény / Karinthy Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 209 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8213 Ősbemutató, Don Juan éjszakája: Két regény / Karinthy Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8214 Molnár Ferenc színművei / Molnár Ferenc. - Bécs : Novák, Bécs, 1972 8215 A csapat szelleme: Három egyfelvonásos / Novobáczky Sándor. - : Népművészeti Propaganda Iroda, 1971 8218 Időrendben: Regények / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8219 A hold és a máglyák / Pavese, Cesare. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 1971 8220 Puskin válogatott prózai művei / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8221 Puskin válogatott prózai művei / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8222 Az őz : Regény / Szabó Magda. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8225 A követ halála : Történelmi regény / Tinyanov, Jurij Nikolaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8226 Utazás a Holdba ; Utazás a Hold körül / Verne, Jules. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1970 8227 Utazás a Holdba ; Utazás a Hold körül / Verne, Jules. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1970 8230 Minerva nagy képes enciklopédia: A gyógító értelem I. / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Minerva, 1973 8233 Gyarmatosítás és vallási szabadságmozgalmak / Lanternari, Vittorio. - Budapest : , 1972 8235 Biológia és kommunikáció : A biológiatanítás problémái 1960-1970 / Kontra György. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1972 8236 Biológia és kommunikáció : A biológiatanítás problémái 1960-1970 / Kontra György. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1972 8237/1 A fogalmazástechnika mérésmetodikai problémái és országos színvonala / Orosz Sándor. - Budapest : Tankvk., 1972 8238 A fogalmazástechnika mérésmetodikai problémái és országos színvonala / Orosz Sándor. - Budapest : Tankvk., 1972 8242 Magyar műemlékek : Fotoalbum / Dobos Lajos. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1972 8243 Klimt: életrajz / Bernáth Mária. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 210 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8244 Fényképezés / Sevcsik Jenő Dr.. - Budapest : , 1972 8245 Fényképezés / Sevcsik Jenő Dr.. - Budapest : , 1972 8247 A körülmények és a költészet: Tanulmányok / Éluard, Paul. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 8248 A költői műalkotás fő sajátságai / Tamás Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8249 Irodalomtörténet és időszerűség: Irodalomtörténeti tanulmányok 1929-1970 (Romániai magyar írók) / Jancsó Elemér. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1972 8250 Milánó és az északolasz tóvidék / Szabó R. Jenő. - Budapest : Panoráma, 1972 8251 Széchenyi eszmerendszerének kialakulása / Gergely András. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8252 Kétszer az úton / Bihari Klára. - Budapest : Kozmosz, 1972 8253 Karola és kora Regény / Fedor Ágnes. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8254 Jókedvű magyar tudósok: Anekdotagyűjtemény / Bisztray Gyula. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 8262 Közönséges differenciálegyenletek / Pontragin, Lev Semenovic. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1972 8263 Közönséges differenciálegyenletek / Pontragin, Lev Semenovic. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1972 8264 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 8265 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 8266 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 8267 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 8268 Kis kémiai szótár / Chodkowski, Jerzy. - 1972 8271 Modern francia festők / Wilenski, Reginald Howard. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1972 8272/1 A színház világtörténete 1-2. / Staud Géza. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 8272/2 A színház világtörténete 1-2. / Staud Géza. - Budapest : Gondolat Inczédy György .l 2024.02.14 211 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Budapest, 1972 8273 Az egzisztencializmus : Szemelvények / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 8274 Az egzisztencializmus : Szemelvények / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 8275 Az irodalom elmélete / Wellek, René. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 8276 Az irodalom elmélete / Wellek, René. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 8277 Képek tanúsága: Regény a német múltról és jelenről / Edel, Peter. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8279 Teréz, a kedves halhatatlan : Életrajzi regény / Gergely Márta. - 1972 8280 Róza leányasszony: Életrajzi regény / Ignácz Rózsa. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1972 8284 Svédország messze van: Regény / Undset, Sigrid. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8285/1 A nyomorultak / Hugo, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8285/2 A nyomorultak / Hugo, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8286 Nostromo: Tengerparti történet / Conrad, Joseph. - 1973 8287 Ketten a tavon / Diggelmann, Walter Matthias. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1973 8288 Ördögök: Regény / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - : Magyar Helikon, 1972 8289 Peéri Gábor budapesti lakos : Regény / Erdődy János. - 1972 8290 A fiú meg a katonák / Fekete Gyula. - 1972 8291 Krisztina királynő Rómában / Erdődy János. - : Zeneműkiadó Budapest, 1972 8292 Napóleon / Tarle, Evgenij Viktorovic J.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8293 Pókháló / Galgóczi Erzsébet. - 1972 8294 Hunyady Sándor / Vécsei Irén. - 1973 8296 Így, ahogy vagytok ! / Csurka István. - 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 212 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8298 Greco asszonya : Életajzi regény / Szél, Elisabeth. - : Corvina Kiadó, 1973 8299 Az egzisztencializmus : Szemelvények / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 8300 Örök Ádám : Fantasztikus elbeszélések / Verne, Jules. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 8302 Isten madara: Elbeszélések / Jékely Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8303 Két világ: Visszaemlékezések / Herceg János. - Újvidék : Fórum Könyvkiadó, Újvidék, 1972 8304 Írásból felmentve: Humoreszkek / Hámos György. - 1973 8305 Haza a magasban: összegyűjtött versek 1920-1945 / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8306 Barangolások Európában / Capek, Karel. - 1973 8307 Rembrandt : Egy arckép fényben és árnyban : Életrajzi regény / Bródy Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8308 Három kastély: Cikkek karcolatok / Hunyady Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 8309 Napok: Regény / Jókai Anna. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8310 Ki kicsoda ? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról / Fonó Györgyné. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 8312 Munkásmozgalom - történeti lexikon / Betlen Oszkár. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 8319 Nemzetiség a feudalizmus korában tanulmányok / Spira György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8320 Nemzetiség a feudalizmus korában tanulmányok / Spira György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8321 A rím varázsa / László Zsigmond. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8322 A rím varázsa / László Zsigmond. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8323 Absztrakt albegra - elemi úton / Fried Ervin. - Budapest : , 1972 8330 A Szépművészeti Múzeum képei / Garas Klára. - : Corvina Kiadó, 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 213 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8331 Európai utas: Tanulmányok / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973 8332 Juhász Gyula költői nyelvének szótára / Benkő László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8333 Változó világ - szocialista irodalom : Újabb tanulmányok / Szabolcsi Miklós. - Budapest : , 1973 8334 Psalmus Hungaricus / Dsida Jenő. - 1973 8335 Grönland a Föld legnagyobb szigete / Barüske, Heinz. - 1972 8336/2 A tudás útja / Benedek István Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 8338/1 A tudás útja / Benedek István Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 8340 Fehér kikötő / Anar, Raszul-ogli Rzajev. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8341 A felforgatók / Bessie, Alvah. - 1972 8344 Krisztina királynő Rómában / Erdődy János. - : Zeneműkiadó Budapest, 1972 8345 Ha király leszel, ha bakó leszel: Regény / Nowak, Tadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8347 Oroszország nagy háborúja 1941-1945 / Werth, Alexander. - Budapest : , 1973 8349 A gyermek családi jogállása / Csiky Ottó. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1973 8352 Bábel örökében / Tótfalusi István. - Bécs : Novák, Bécs, 1972 8353 Bábel örökében / Tótfalusi István. - Bécs : Novák, Bécs, 1972 8355 Kísérleti fizika I.(Mechanika, hangtan, hőtan) / Budó Ágoston Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8356 Kísérleti fizika II. (Elektromosságtan és mágnességtan) / Budó Ágoston Dr.. - Budapest : Tankvk., 1972 8357 Mechanika / Budó Ágoston Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8358 A fehérjék titkai nyomában / Elődi Pál. - 1972 8359 A fehérjék titkai nyomában / Elődi Pál. - 1972 8361 A fehérjék titkai nyomában / Elődi Pál. - 1972 8362 A fehérjék titkai nyomában / Elődi Pál. - 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 214 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8364 Biológia / Kiszely György. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1973 8365 Az el nem ért bizonyosság : Elemzések Arany lírájának első szakaszából / Németh G. Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8366 Újkori egyetemes történet 1789-1918 : Térképvázlat-gyűjtemény : Egyetemi segédkönyv / Urbán Aladár. - Budapest : Tankvk., 1972 8367 Requiem egy hadseregért: dokumentumregény / Nemeskürty István. - Budapest : , 1973 8368 Requiem egy hadseregért: dokumentumregény / Nemeskürty István. - Budapest : , 1973 8371 Források Budapest múltjából III Források Budapest történetéhez 1919-1945 / Ságvári Ágnes. - Budapest : Budapest Főváros Levéltára, 1972 8372 Magyarország története IV. 1849-1918 : Az abszolutizmus és a dualizmus kora / Hanák Péter. - Budapest : Tankvk., 1972 8374 Az angyalok nyelvén sem... / Egri Csaba. - 1972 8375 Az indián kertje / Fehér Klára. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1973 8376 Honthy Hanna : Egy diadalmas élet regénye / Gál György Sándor. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1973 8377 A blagaroni fáraó (Delfin könyvek) / Gamarra, Pierre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1973 8378 Postarablók / Gion, Nándor. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1972 8379 A tengerszemű hölgy: Regények 55.k. / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8380 A tengerszemű hölgy: Regények 55.k. / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8381/1 Consuelo: I-II. / Sand, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8381/2 Consuelo: I-II. / Sand, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8384 Isten a szekéren / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8385 Isten a szekéren / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8386 Isten a szekéren / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 215 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8387 Isten a szekéren / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8389 Isten a szekéren / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8391 Isten a szekéren / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8394 Az ég törvénye : Johannes Kepler élete / Száva István. - Budapest : , 1973 8395 Magyar irodalmi lexikon 1. A-K, L-R / Benedek Marcell. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 8396 Magyar irodalmi lexikon 1. A-K, L-R / Benedek Marcell. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 8397 Magyar irodalmi lexikon 1. A-K, L-R / Benedek Marcell. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 8399/1 Szociológia első magyar műhelye 1-2. / Litván György. - 1973 8399/2 Szociológia első magyar műhelye 1-2. / Litván György. - 1973 8401 A pedagógiai pszichológia alapkérdései / Kelemen László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 8402 A pedagógiai pszichológia alapkérdései / Kelemen László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 8403 Testneveléselmélet / Bély Miklós. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8404 Őrült gondolatok / Radunskaa, Irina. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 8407 Így oldunk meg kémiai feladatokat / Pálfalvi Aladárné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8408 Így oldunk meg kémiai feladatokat / Pálfalvi Aladárné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8416 Így oldunk meg kémiai feladatokat / Pálfalvi Aladárné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8418 Így oldunk meg kémiai feladatokat / Pálfalvi Aladárné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8422 Így oldunk meg kémiai feladatokat / Pálfalvi Aladárné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8426 Aranyecset : Életrajzi regény (Munkácsy Mihály) / Dallos Sándor. - 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 216 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8427 Aranyecset : Életrajzi regény (Munkácsy Mihály) / Dallos Sándor. - 1973 8428 A félkegyelmű / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8432 Verdi : Életrajzi regény / Sheean, Vincent. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1973 8433 Hiúság vására : Regény / Thackeray, William Makepeace. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8437 Zendülés a Caine hadihajón / Wouk, Herman. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1973 8439 Zendülés a Caine hadihajón / Wouk, Herman. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1973 8440 Kislexikon A-Z. / Ákos Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968 8441 Szociálpszichológia / Hunyady György. - 1973 8443 Simón Bolivar : Életrajz / Csép Attila. - Budapest : , 1973 8444 Izrael Állam és a cionizmus / Makai György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 8449 Modern matematika - élő matematika / Revuz, André. - 1973 8450 Modern matematika - élő matematika / Revuz, André. - 1973 8451 Modern matematika - élő matematika / Revuz, André. - 1973 8454 Játsszunk matematikát 2. Tér és sík Valószínűség Logika és kombinatorika / Varga Tamás. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1973 8455 Játsszunk matematikát 2. Tér és sík Valószínűség Logika és kombinatorika / Varga Tamás. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1973 8456 Kémai /általános, szerves, szervetlen / / Náray Szabó István. - Budapest : , 1973 8457 A magyar flóra és vegetáció rendszertani - növényföldrajzi közikönyve I-II-III-és V. / Soó Rezső. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964-73 8459 A családi ház kertje / Oláh Sándor. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1973 8460 De Chirico / Passuth Krisztina. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1973 8463 Álom szecesszió valóság : Tanulmányok huszadik századi magyar Inczédy György .l 2024.02.14 217 .lap Lelt.sz. Dokumentum prózaírókról (Elvek és utak) / Vargha Kálmán. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 8464 Hunyady Sándor / Vécsei Irén. - 1973 8466 Tőzeget ástam Írországban : Útikalandok : Írország Izland / Sebes Tibor. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1973 8468 Politikusok és kalandorok : Riportok karcolatok / Dernői Kocsis László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 8469 A Matteotti-ügy / Ormos Mária. - Budapest : , 1973 8470 Kereszt a hegytetőn / Barabás Tibor. - 1972 8471 Napraforgók ünnepe: Emlékezés a varsói felkelésről / Bialoszewski, Miron. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 8473 Rembrandt : Egy arckép fényben és árnyban : Életrajzi regény / Bródy Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8474 A szerelem szentsége / Bunin, Iván Alekseevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8478 Ditirambus a nőkhöz : Irodalmi válogatás a nemzetközi nőnap az anyák napja és a gyermeknap ünnepi mű / Mezei András. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 8480 Bonnard Szilveszter vétke / France, Anatole. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8481 A költő és árnyéka / Fundoianu, B.. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1972 8483 Mario és a varázsló ; Tragikus úti élmény : Elbeszélés / Mann, Thomas. - : Magyar Helikon - Európa, 1972 8484 Szerelmespár: Novellák / Palotai Boris. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8486 Egy igaz ember: Regény / Polevoj, Boris Nikolaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 8488 Egy remek nap / Simonffy András. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8489 A zöldköves gyűrű : Regény / Török Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8491 A speciális és általános relativitás elmélete / Einstein, Albert - Freud, Sigmund. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 8492 Új filmlexikon 1-2. kötet / Ábel Péter. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1971/73 Inczédy György .l 2024.02.14 218 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8493 A versmondás: 2 hanglemez melléklettel / Gáti József. - 1973 8494 Az élő Petőfi : Megemlékezés Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójáról ; Díszünnepség az Operah / Nyírő József. - Budapest : , 1973 8495 Áprily Lajos : Az ember és a költő / Vita Zsigmond. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1972 8496 Budapest / Sivó Mária. - : Corvina Kiadó, 1972 8505 Szerelem és halál a Kapucinus utcában: Regény / Major Ottó. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8507 Válás : Elbeszélések / Várkonyi Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8508 Vers és virág : Versek 1945-1972 / Várnai Zseni. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8509 Édentől keletre: Regény / Steinbeck, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8512 Pekingi szemüveg / Imre György. - Budapest : , 1973 8513 A modern művészet útjai / Koczogh Ákos. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1972 8516 A gépek forradalma : Az ipari forradalom története / Randé Jenő. - Budapest : , 1973 8518 Atomfizika : Röviden és tömören / Scholz, Oskar. - Budapest : , 1973 8519 Madarakról mindenkinek / Schmidt Egon. - : Natúra, 1973 8521 Félidő: (Portrék, tanulmányok) / Kemény Zsigmond báró. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8522 Ifjú szívekben élek. - Budapest : , 1977 8523 Irodalom és emberi teljesség : Tanulmányok / Tamás Attila. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8524 Léggömbbel az északi-sarkra / Sundman, Per Olof. - 1973 8525 Háromszék nem alkuszik: Történelmi regény az ifjúság számára / Dávid Antal. - 1973 8528 Margarétás záporok Mai bolgár költők (Modern könyvtár c. sorozatból) / Juhász Péter. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8530 Sebesültek : Regény / Vidor Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 219 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8531/1 Általános pszichológia / Kardos Lajos dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 8541 Petőfi diáktársaságai : Megjelent a költő születésének 150. évfordulójára / Bodolay Géza. - Budapest : , 1973 8545 A Tizenhármak története / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8547 "Boldog, ki fákat ültet..." / Fazekas Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 8549 A világirodalom modern verseiből Miért szép? / Rónay György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 8555 Világszínpad 3. Komédia négy felvonásban / Fáy Árpád. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 8556 Patkányfogó : Regény / Zola, Émile. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8557 India : Nyugalom és nyugtalanság / Kalmár György. - Budapest : , 1973 8558 Írószemmel/1972 (Riportok, szociográfiai írások) / Nemes György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 8562 Egy világváros születése: / Vörös Károly. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 8566 Hogyan keletkezett az emberiség ? / Szemjonov Urij. I.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 8567 Hajdúböszörmény története / Szendrey István. - : Hajdúböszörmény Városi Tanács, 1973 8570 Tizenegy szimfónia : Versek / Weöres Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8571 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 8572 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 8573 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 8574 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 8575 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 8576 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Inczédy György .l 2024.02.14 220 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Budapest, 1970 8577 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 8578 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 8580 Kedves Mária!: Móricz Zsigmond levelei Simonyi Máriához / Móricz Lili. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 8581 Sarkadi Imre / Hajdu Ráfis Gábor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1973 8582 Sarkadi Imre / Hajdu Ráfis Gábor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1973 8583 Kedves csirkefogók : Regény / Steinbeck, John. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1973 8584 Veres Péter koszorúja : Kortársak írásai emlékezései / Rádics József. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1973 8585 Rivalda 71-72 : Kilenc magyar színmű / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 8586 Műhely és varázs / Devecseri Gábor. - 1973 8588 A halottak királya: Összegyűjtött versek l946-l970 / Juhász Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 8592 A Petőfi Irodalmi Múzeum évkönyve 10. / Nyilassy Vilma, V.. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1973 8593 Minerva nagy képes enciklopédia: A művészetek 2. / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Minerva, Budapest, 1973 8596 Teremteni: Összegyűjtött versek 1946-1968 / Illyés Gyula. - 1973 8598 A szemlélők : Regény / Szabó Magda. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 8602 1970-l97l II.Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 8603 1970-l97l II.Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 8605 Szindbád / Krúdy Gyula. - : Magyar Helikon, 1973 8608 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 8611 Katalin utca : Regény / Szabó Magda. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 221 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8614 Természettudományi lexikon 1-2-4-5-6 kötet A-C, D-G, L-N, O-S, Sz-Z, 7. A-Z-ig kieg. kötet / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964/76 8615 Természettudományi lexikon 1-2-4-5-6 kötet A-C, D-G, L-N, O-S, Sz-Z, 7. A-Z-ig kieg. kötet / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964/76 8624 Zenei lexikon 1-2-3. a-f, g-n, o-z / Bartha Dénes. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1965 8625 Zenei lexikon 1-2-3. a-f, g-n, o-z / Bartha Dénes. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1965 8626 Zenei lexikon 1-2-3. a-f, g-n, o-z / Bartha Dénes. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1965 8629 A lánctörtektől a számítógépig (Tanulmányok) / Gergely József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 8633 Ökölvívás / Somos Tihamér. - Budapest : Sport, 1973 8634 Ökölvívás / Somos Tihamér. - Budapest : Sport, 1973 8635 Anatole France világa / Bajomi Lázár Endre. - 1973 8636 Anatole France világa / Bajomi Lázár Endre. - 1973 8637 Anatole France világa / Bajomi Lázár Endre. - 1973 8639 A Magyar Tanácsköztársaság / Liptai Ervin. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 8640 Doktor Ox teóriája: Fantasztikus elbeszélések (Delfin könyvek) / Verne, Jules. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1973 8658 Anyanyelvi kaleidoszkóp / Grétsy László. - Budapest : , 1973 8661 Minden ember halandó / Beauvoir, de Simone. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8663 Névnap: Regény / Kertész Ákos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 8664 Negyven prédikátor: Történelmi regény / Moldova György. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973.1975 8665 Fasor:Regény Murci,Holdvilág,Ágyban,A betolakodó, Csalódások,Boldogult boldog időkben,Mire való az / Móricz Virág. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8667 Ókút : Regény / Szabó Magda. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972 8668 Üdv néked, Arthur, nagy király / White, Terence Hambury. - Inczédy György .l 2024.02.14 222 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 8669 Ember és kutya / Lorenz, Konrad. - 1973 8670 A nevek világa / Kálmán Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 8671 Nagy Katalin : Életrajzi regény / Oldenbourg, Zoé. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8672 Elemi matematikai példatár II. Algebra-geometria / Rábai Imre. - 1973 8675 Fekete éveim: I-II. kötet Önéletrajzi regény / Szántó György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 8692 Halál a tengereken: A fasiszta Németország tengeralattjáró flottája a második világháborúban / Freyer, Paul Herbert. - : Kossuth Könyvkiadó/Zrínyi Katonai Kiadó, 1973 8693 Halál a tengereken: A fasiszta Németország tengeralattjáró flottája a második világháborúban / Freyer, Paul Herbert. - : Kossuth Könyvkiadó/Zrínyi Katonai Kiadó, 1973 8696 Caspar Hauser avagy az emberi szív restsége / Wassermann, Jakob. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8698 Együtt a száműzetésben: (Emlékezések) / Károlyi Mihályné. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8699 Álmok kószálása / Gelléri Andor Endre. - 1973 8700 Modern fizikai kisenciklopédia / Fényes Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 8701 Életünk és a stress / Selye János. - Budapest : , 1973 8702 In vivo. A szupramolekuláris biológia védelmében / Selye János. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 8704 A hazudós (és más történetek az ezerszer áldott nyolcadik kerületből kerületől) Novellák. / Fejes Endre. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1973 8706 Építsük fel a matematikát / Dienes Zoltán Pál. - 1973 8707 Építsük fel a matematikát / Dienes Zoltán Pál. - 1973 8710 Apáról fiúra : Néprajzi kalauz / Kósa László. - Bécs : Novák, Bécs, 1973 8711 Relativitáselmélet és fizikai valóság / Jánossy Lajos. - 1973 8712 Munkában az enzimek / Fülöp Géza. - Kolozsvár : Dacia, 1973 8714 Ultrahang a biológiában / Veress Éva. - : Dacia Könyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 223 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kolozsvár, 1973 8715 Ultrahang a biológiában / Veress Éva. - : Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1973 8717 A cseresznyefa ága : Útleírás : Japán / Ovcsinnyikov, Vszevolod V.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 8718/1 Rákóczi tükör : Naplók jelentések emlékiratok a szabadságharcról : Antológia 1-2. / Várkonyi Ágnes, R.. - 1973 8718/2 Rákóczi tükör : Naplók jelentések emlékiratok a szabadságharcról : Antológia 1-2. / Várkonyi Ágnes, R.. - 1973 8719 Bőrharisnya / Cooper, J. F.. - 1973 8720 Civilélet: Két kisregény / Molnár Zoltán. - Budapest : Kozmosz, 1973 8722 Kopernikusz : Életrajz és korrajz / Rusinsek, Michal. - Budapest : , 1973 8723 Csatangolások Charleyval: Amerika nyomában : Utleirás / Steinbeck, John. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 8724 A kiátkozott : Történelmi regény / Tamási István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 8726 Összevető nyelvvizsgálat, nyelvoktatás / Horváth Miklós. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 8730 A harácsoló - Moszkvai sikátor / Ehrenburg, Ilja. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 8731 Meztelenek és holtak : Regény / Mailer, Norman. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8733 Elbeszélések / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8734 Égtájak: Öt világrész elbeszélései : / Horváth László Gy.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8735/1 Az elátkozott királyok:A vaskirály,A megfojtott királyné,Korona és méreg,Az ősi törvény, / Druon, Maurice. - 1973 8735/2 Az elátkozott királyok:A vaskirály,A megfojtott királyné,Korona és méreg,Az ősi törvény, / Druon, Maurice. - 1973 8736 Szeretteink, szerelmeink / Jókai Anna. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8737 Istenek és falovacskák : Esszék, újabb úti tűnődések / Sütő András. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1973 8738 Az álmok köntöse: Mesék és játékok / Balázs Béla. - : Magyar Inczédy György .l 2024.02.14 224 .lap Lelt.sz. Dokumentum Helikon, 1973 8748 Urania állatvilág Madarak / Nat, Rer Dr Gottfreied Mauersberger. - 1972 8749 Urania állatvilág Emlősök / Petzsch, Hans. - 1973 8754 A megtört asszony / Beauvoir, de Simone. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 8755 A szent : Regény / Thurzó Gábor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 8757 Ékszerek: Válogatott novellák / Maupassant, Guy de. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8758 Ékszerek: Válogatott novellák / Maupassant, Guy de. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8763 Vallástörténeti kislexikon / Gecse Gusztáv. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 8767 Az aranyszemű lány / Balzac, de Honoré. - : Magyar Helikon, 1969 8768 Az aranyszemű lány / Balzac, de Honoré. - : Magyar Helikon, 1969 8771 Az egzisztencializmus : Szemelvények / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 8772 Az irodalmi műveltség megoszlása Magyar humanizmus, (Reprint c. sorozata) / Horváth János. - Budapest : Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1935 8777 Bartók Béla a zongoraművész / Demény János. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1973 8778 Bartók Béla élete képekben és dokumentumokban / Bónis Ferenc. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1972 8779 Művészeti kislexikon / Lajta Edit. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 8780 A magyarországi művészet története 1-2. / Fülep Lajos. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1970 8780/1 A magyarországi művészet története 1-2. / Fülep Lajos. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1970 8783 A szerves kémia alapjai / Kovács Kálmán. - Budapest : Tankvk., 1972 8784 Balladák könyve : Élő erdélyi és moldvai magyar népballadák / Kallós Zoltán. - : Magyar Helikon, 1973 8785 Chagall : Reprodukciók / Aragon, Louis. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 225 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8786 Világtörténelmi kisenciklopédia / Szuhay-Havas Ervin. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 8787 Szerb Antal / Poszler György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 8788 Kőbe zárt fájdalom : Michelangelo Buonarotti életregénye / Schulz, Karel. - : Corvina Kiadó, 1973 8789 A magyar regény (Elvek és utak c. sorozatból) / Mezei József. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 8790 Hűséges hűtlenek : Életrajz / Péchy Blanka. - Budapest : , 1973 8792 Igen és nem: A magyar avantgard színjáték története / Kocsis Rózsa. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 8794 A magyar regény (Elvek és utak c. sorozatból) / Mezei József. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 8800 Naphosszat a fákon / Duras, Marguerite. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1973 8801 A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörűszép halála / Gyurkó László. - 1973 8802 A finnugor őshaza nyomában / Kodolányi János ifj.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 8803 Camus / Mészáros Vilma. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1973 8809 Miből csinálják az elefántot ? / Fehér Klára. - 1973 8810 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 8810/1 Grant kapitány gyermekei : Ifjúsági regény / Verne, Jules. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1972 8811/1 Emma Lyonna A testvériség ünnepe: I-II. Regény / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8811/2 Emma Lyonna A testvériség ünnepe: I-II. Regény / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8812 Így élt Leonardo da Vinci / Karátson Gábor. - 1973 8813 Így élt Csokonai Vitéz Mihály / Bertók László. - Budapest : , 1973 8814 A mindenséggel mérd magad : Válogatott tanulmányok 1954-1970 (Elvek és utak ) / Forgács László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 8815 Könyvről könyvre / Babits Mihály. - : Magyar Helikon, 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 226 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8816 Fielding világa / Takács Ferenc. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8817 Barta Lajos (Kortársaink c. sorozatból) / Csaplár Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 8818 Csehszlovákia / Szombathy Viktor. - Budapest : Panoráma, 1973 8820 100 híres regény: 2.k. / Török Endre. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1973 8821/1 Luisa San Felice A pálmás ház, A végzet I-II. k. / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8821/2 Luisa San Felice A pálmás ház, A végzet I-II. k. / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8822 A magyar irodalom : Tanulmány és antológia / Simon István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 8823 Háborús emlékiratok: I.A riadó:(1940-1942), II. Az egység:(1942-1944) III. A haza üdve:(1944-1946) / Gaulle, Charles de. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 8824 Semmelweis és kora / Benedek István Dr.. - Budapest : , 1967 8828 Az élet meghosszabbítható / Balázs András DR.. - 1973 8829 Szerves kémia 1/1. Nyílt szénláncú vegyületek / Bruckner Győző. - Budapest : Tankvk., 1973 8831 Balladák könyve : Élő erdélyi és moldvai magyar népballadák / Kallós Zoltán. - : Magyar Helikon, 1973 8907 Russian as we speak it / Khavronina S.. - : Moszkva, 1972 8937 A második világháború története / Ránki György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 8938 Römpp kémiai kislexikon / Ühlein, Erhard. - Budapest : , 1973 8940 Rezeda Kázmér szép élete: Regény / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8941 Matematikai feladatok az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára I-II. / Fodor János Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971-74 8942 Matematikai feladatok az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára I-II. / Fodor János Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974-5-6 8943 Matematikai feladatok az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára I-II. / Fodor János Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974-5-6 Inczédy György .l 2024.02.14 227 .lap Lelt.sz. Dokumentum 8945 Matematikai feladatok az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára I-II. / Fodor János Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971-74 8947 Az élő állapot: Válogatott írások / Szent-Györgyi Albert. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1973 8948 Az élő állapot: Válogatott írások / Szent-Györgyi Albert. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1973 8951 Rövidítések könyve / Kulcsár Ödön. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1973 8952 Napfény a Földön: Regény / Roy, Claude. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8953 Gyöngy kisasszony: Válogatott elbeszélések / Maupassant, Guy de. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1973 8954 Catalina: Regény / Maugham, William Somerset. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 8955 Gyilokjáró : Önéletrajzi regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8956 Szép szó / Szalontay Mihály. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1973 8957/1 Vörös és fehér : Regény / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8957/2 Vörös és fehér : Regény / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 8958 Szép versek 1970 / Mátyás Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 8959 Magyar utónévkönyv / Ladó János. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 8961 1970-l97l II.Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 8961/1 1970-l97l II.Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 8970 Heten Théba ellen / Krawczuk, Aleksander. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 8971 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 8972 Állattan mezőgazdasági mérnökök részére / Fábián Gyula. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1973 8974 Az öregség / Beauvoir, de Simone. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 228 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1972 8975 A múlt nagy korszakai : Tanulmányok / Klaniczay Tibor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8976 Manet élete : Életrajz / Perruchot, Henri. - : Corvina Kiadó, 1973 8984 Afrika / Sebes Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1973 8985 Egy űrhajós feljegyzései / Beregovoj, Georgij Timofeevic. - 1973 8986 Görög regék (Regék és mondák c. sorozatból) / Trencsényi-Waldapfel Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1973 8988 István király emlékezete / Győrffy György. - : Magyar Helikon, 1973 8989 Regények / Sarkadi Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8990 Regények / Sarkadi Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8993 Regények / Sarkadi Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 8996 A préri / Cooper, J. F.. - 1973 8997 A könyv évezredes útja / Tevan Andor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 9000 Svájc / Fajth Tibor. - Budapest : Panoráma, 1973 9001 Budapest lexikon / Sarlós István. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1973 9002 Üzenet az iskolának : Antológia / Hermann István. - Budapest : Tankvk., 1973 9003 Gil Blas de Santillana históriája / Lesage, Alain René. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967 9004 Száműzetés / Feuchtwanger, Lion. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 9006 Leningrád / Csathó István. - Budapest : Panoráma, 1973/76 9007 Városok Urtól Utópiáig / Schneider, Wolf. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 9014 Így élt Gutenberg / Erdődy János. - 1973 9016 A Legyek Ura / Golding, William. - : Ikon Kiadó, 1994 Inczédy György .l 2024.02.14 229 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9017 A Legyek Ura / Golding, William. - 1973 9019 Zsákutca: Regény, The narrow corner / Maugham, William Somerset. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9025 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 9026 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 9028 Bovaryné / Flaubert, Gustave. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970 9029 A játékos; Fehér éjszakák: Két regény / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - 1973 9030 Húsvét előtt: Válogatott versek / Babits Mihály. - 1973 9036 Időrendben: Arcképek korképek: Válogatott írások / Örkény István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 9037 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 9038 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 9039 A régi Nyíregyháza / Németh Péter Dr.. - Nyíregyháza : Városi Tanács - Nyíregyháza, 1973 9040 A régi Nyíregyháza / Németh Péter Dr.. - Nyíregyháza : Városi Tanács - Nyíregyháza, 1973 9042 Fejezetek Nyíregyháza művelődéstörténetéből / Katona Béla. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1973 9044 Fejezetek Nyíregyháza művelődéstörténetéből / Katona Béla. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1973 9046 Nyilas uralom Magyarországon: 1944. október 16-1945. április 4. / Teleki Éva. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 9048 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 9050 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 9051 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 9052 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 230 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9053 A régi Nyíregyháza / Németh Péter Dr.. - Nyíregyháza : Városi Tanács - Nyíregyháza, 1973 9054 A régi Nyíregyháza / Németh Péter Dr.. - Nyíregyháza : Városi Tanács - Nyíregyháza, 1973 9055 A régi Nyíregyháza / Németh Péter Dr.. - Nyíregyháza : Városi Tanács - Nyíregyháza, 1973 9056 A régi Nyíregyháza / Németh Péter Dr.. - Nyíregyháza : Városi Tanács - Nyíregyháza, 1973 9057 A régi Nyíregyháza / Németh Péter Dr.. - Nyíregyháza : Városi Tanács - Nyíregyháza, 1973 9058 Fejezetek Nyíregyháza művelődéstörténetéből / Katona Béla. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1973 9059 Fejezetek Nyíregyháza művelődéstörténetéből / Katona Béla. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1973 9060 Fejezetek Nyíregyháza művelődéstörténetéből / Katona Béla. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1973 9061 Fejezetek Nyíregyháza művelődéstörténetéből / Katona Béla. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1973 9063 A zene életének szociológiája Kinek, mikor, milyen zene kell? / Losonczi Ágnes. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1969 9064 Korunk világgazdasága A világgazdaság fejlődésének általános kérdései I. / Nyilas József. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1973 9068 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9069 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9070 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9071 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9072 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9073 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9075 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 231 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9076 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9077 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9078 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9079 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9080 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9081 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9082 Elektromosság mágnesesség : Példatár / Sas Elemér. - Budapest : , 1973 9083 Az anyag / Lapp, Ralph Eugene. - Budapest : , 1973 9084 Az anyag / Lapp, Ralph Eugene. - Budapest : , 1973 9085 Könyv A-Z: A könyvkereskedelem kislexikona / Zala Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 9087 Rákos Sándor (Kortársaink c. sorozatból) / Imre László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 9088 Balázs Béla világa / Nagy Magda, K.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 9089 Remenyik Zsigmond (Kortársaink c. sorozatból) / Nagy Sándor, E.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 9090 Fejlődő országok lexikona / Kende István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 9091 Ős Napkelet : Az írott történelem kezdetei / Varga Domokos. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1973 9092 Vilette / Brontë, Charlotte. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 9093 A megváltó aranykard: Versek / Juhász Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9094 Öt férfi komoly szándékkal: Regény / Katkó István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9095 Ráolvasó: Versek / Rab Zsuzsa. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 9097 Veres Péter válogatott művei / Veres Péter. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 232 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9101 Biológiai önképző / Nagy Mária Dr.. - 1974 9103 Könyv A-Z: A könyvkereskedelem kislexikona / Zala Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 9104 Biliárd fél tízkor / Böll, Heinrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 9119 A versenyló halála - Fehér hajó / Ajtmatov, Csingiz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9120 A versenyló halála - Fehér hajó / Ajtmatov, Csingiz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9121 A versenyló halála - Fehér hajó / Ajtmatov, Csingiz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9124 Homlokodtól fölfelé : Válogatott versek / Szabó Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 9125 Kós Károly a szépíró : Kismonográfia / Varró János. - : Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1973 9126 Az idegen nyelvek tanulására való alkalmasság pszichológiai vizsgálata / Kozéki Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1973 9127 Vád és varázslat: Dráma három felvonásban / Kamondy László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 9130/1 A világirodalom legszebb elbeszélései I-II-III. az ókortól a XX.századig / Domokos János. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 9130/2 A világirodalom legszebb elbeszélései I-II-III. az ókortól a XX.századig / Domokos János. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 9130/3 A világirodalom legszebb elbeszélései I-II-III. az ókortól a XX.századig / Domokos János. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 9131 Zrínyi: Dráma két részben / Darvas József. - 1968 9132 Carrie drágám : Regény / Dreiser, Theodore. - : Forum Könyvkiadó, 1967 9133 Rókák a szőlőben / Feuchtwanger, Lion. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1958 9134 Fizika / Gamow, George. - 1973 9140 Algebra : Példatár / Kratofil Dezső. - Budapest : , 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 233 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9141 Algebra : Példatár / Kratofil Dezső. - Budapest : , 1973 9142 Algebra : Példatár / Kratofil Dezső. - Budapest : , 1973 9143 Algebra : Példatár / Kratofil Dezső. - Budapest : , 1973 9145 Algebra : Példatár / Kratofil Dezső. - Budapest : , 1973 9146 Algebra : Példatár / Kratofil Dezső. - Budapest : , 1973 9148 Algebra : Példatár / Kratofil Dezső. - Budapest : , 1973 9154 Filmesztétikai vázlatok / Lukács Antal. - 1973 9155 Ábránd és valóság : Tanulmányok Eötvös Józsefről / Antall József. - 1973 9156 Az Óceán császára / Dékány András. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1973 9157 Beszélgetések Goethével: Visszaemlékezések / Eckermann, Johann Peter. - : Magyar Helikon, 1973 9159 A kétszarvú ember: Regény / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 9160 A kétszarvú ember: Regény / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 9162 Az ember tragédiája: Drámai költemény Kéziratfakszimile / Madách Imre. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1973 9163 Válogatott elbeszélések / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 9164 A kapitány lánya: Dráma / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9165 A kapitány lánya: Dráma / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9166 A kapitány lánya: Dráma / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9167 A kapitány lánya: Dráma / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9168 A kapitány lánya: Dráma / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9169 A kapitány lánya: Dráma / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9170 A kapitány lánya: Dráma / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 234 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9171 A kapitány lánya: Dráma / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9172 A kapitány lánya: Dráma / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9173 A kapitány lánya: Dráma / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9174 A halhatatlan kedves : Életrajzi regény / Székely Júlia. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1973 9176 Az ördög : Kisregény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Helikon Kiadó, 1973 9177 Gonosz játékok : Regény / Vailland, Roger. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 9178 Kalevala / Nagy Kálmán. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1972 9179 A mezőgazdaság kemizálásának gazdasági kérdései / Bérci Gyula Dr.. - : Mezőgazdasági Kiadó - Kossuth Kiadó, 1972 9180 A mezőgazdaság kemizálásának gazdasági kérdései / Bérci Gyula Dr.. - : Mezőgazdasági Kiadó - Kossuth Kiadó, 1972 9181 A mezőgazdaság kemizálásának mezőgazdasági kérdései / Bérci Gyula Dr.. - : Mezőgazdasági Kiadó - Kossuth Kiadó, 1972 9182 Talajtan és agrokémia / Fekete Zoltán Dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1967 9183 Ismerjük meg a mérgező növényeket / Haraszti Ede. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 9185 Parazitológia / Kotlán Sándor. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 9186 Hogyan jöttek létre kultúrnövényeink ? / Mándy György Dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 9187 Hogyan jöttek létre kultúrnövényeink ? / Mándy György Dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 9188 Hogyan jöttek létre kultúrnövényeink ? / Mándy György Dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1971 9189 Fehérjepótló takarmányok borgazdasági melléktermékekből / Matos László. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 9190 Fehérjepótló takarmányok borgazdasági melléktermékekből / Matos László. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 9191 Fehérjepótló takarmányok borgazdasági melléktermékekből / Matos László. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 235 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9192 Lepkék, pillék, pillangók / Mészáros Zoltán. - : Natúra, 1972 9193 Munkában is társ a virág / Sommer, Siegfroed. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 9194 Munkában is társ a virág / Sommer, Siegfroed. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 9195 Szikesek fásítása : Szikes fásítási kutatás és gyakorlat magyarországon / Tóth Béla Dr. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 9196 Takarmányártalmak hiánybetegségek / Horváth Zoltán DR.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972 9197 Növénytan 1-2. Növényszervezettan és növényélettan Növényrendszertan és növényföldrajz / Haraszty Árpád Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 9198 Növénytan 1-2. Növényszervezettan és növényélettan Növényrendszertan és növényföldrajz / Haraszty Árpád Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 9199 A témazáró tudásszintmérés gyakorlati kérdései / Nagy József. - Budapest : Tankvk., 1972 9201 Ungarisch Über Ungarn Lesebuch und grammatik für fortgeschrittene / Bánhidi Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1963 9202 Analitikai kémiai praktikum / Pataki László Dr - Zapp Erika Dr.. - Budapest : Tankvk., 1974 9203 Magyar utazók földrajzi felfedezők / Havasné Bede Piroska. - Budapest : Tankvk., 1973 9204 Érdekes matematikai gyakorló feladatok V. / Lukács Ottó. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 9209 Vízben, földön, levegőben II: Ízeltlábú állatainkról / Stolmár László. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1973 9210 Comenius Magyarországon : Comenius Sárospatakon írt műveiből / Kovács Endre. - Budapest : Tankvk., 1970 9211 A fizika és haladás I-II-III. / Fehér Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962/63 9212 A fizika és haladás I-II-III. / Fehér Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962/63 9213 Német-magyar diáklevelezés: (Kifejezés- és levélgyüjtemény) / Kaszab Andor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1967 9220 Allerlei zum Lesen / Héjjas Zoltán Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1972 Inczédy György .l 2024.02.14 236 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9224 Allerlei zum Lesen / Héjjas Zoltán Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1972 9234 A nyelvtudomány ma : Szemelvények korunk nyelvészetéből / Szépe György. - Budapest : , 1973 9237 Irodalomszociológia ; A könyv forradalma / Escarpit, Robert. - 1973 9238 Brjuszov és az orosz szimbolista regény (Modern Filológiai Füzetek) / Imre László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 9241 Történelmi olvasókönyv VII/2. Forrásszemelvények a magyar társadalom életéből (1849-1944) / Szabolcs Ottó DR.. - Budapest : Tankvk., 1973 9242 Kedves bópeer : Regény / Déry Tibor. - 1973 9243 Kedves bópeer : Regény / Déry Tibor. - 1973 9245 A játékos; Fehér éjszakák: Két regény / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - 1973 9247 A Marx-család és Lafargue Levelek, visszaemlékezések / Paul Lafargue. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 9273 Az élő állapot: Válogatott írások / Szent-Györgyi Albert. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1973 9274 Minerva baglya / Németh Lajos. - Budapest : , 1973 9275 Gelléri Andor Endre alkotásai és vallomásai tükrében / Vargha Kálmán. - 1973 9276 Gelléri Andor Endre alkotásai és vallomásai tükrében / Vargha Kálmán. - 1973 9277 Kós Károly a szépíró : Kismonográfia / Varró János. - : Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1973 9278 Kós Károly a szépíró : Kismonográfia / Varró János. - : Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1973 9279 Egy hosszúfülű a Húsvét-szigeten / Sebes Tibor. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1973 9280 Nyár, erdő, kakukk / Tüskés Tibor. - : Baranya Megyei Tanács, 1973 9281 Az első osztrák köztársaság alkonya Mussolini,Gömbös és az osztrák Heimwehr / Kerekes Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 9282 Au Quartier Latin, Comme Si Vous Y Étiez / Gyurkovits Árpád. - : Inczédy György .l 2024.02.14 237 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 9283 Au Quartier Latin, Comme Si Vous Y Étiez / Gyurkovits Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 9284 Au Quartier Latin, Comme Si Vous Y Étiez / Gyurkovits Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 9285 Au Quartier Latin, Comme Si Vous Y Étiez / Gyurkovits Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 9286 Au Quartier Latin, Comme Si Vous Y Étiez / Gyurkovits Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 9287 A Narcissus négere:(három kisregény)/ / Conrad, Joseph. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1973 9288 Széchenyi és az árnyak / Eörsi István. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1974 9289 Erdőlakók: Regény / Hardy, Thomas. - : Magyar Helikon, 1973 9290 Két jó barát : Kisregény / Turgenyev, Ivan Sergejevics. - : Magyar Helikon, 1974 9291 Búcsú a békétől: Regény / Weiskopf, Franz Carl. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 9292 Idegen szavak és kifejezések szótára / Bakos Ferenc. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 9293 Világtörténelmi kisenciklopédia / Székffy Gyula. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 9294 A szociológia története (A szociológiánál van, nem a kézikönyvtárban) / Szezepanski, Jan. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 9296 A mai monopolkapitalizmus politikai gazdaságtana / Inozemce, N.N. akadémikus. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 9297 Mediterrán mítoszok és mondák / Szabó György. - 1973 9298 Magyarország az első világháborúban 1914-1918 / Galántai József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9299 Elfelejtett tüzek /Versek/ / Bari Károly. - 1974 9300 Elbeszélések: (l842-l848) I. és III. kötet / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 9301 Mai magyar költők antológiája: Magyar irodalom gyöngyszemei c. sorozatból / Fehér Pál, E.. - Budapest : Kozmosz, 1974 9302 Mai magyar költők antológiája: Magyar irodalom gyöngyszemei c. sorozatból / Fehér Pál, E.. - Budapest : Kozmosz, 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 238 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9305 Vita a Nyugatról. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1973 9306 Bartók kalauz / Kroó György. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1971 9308 Csokonai Vitéz Mihály alkotásai és vallomásai tükrében / Vargha Balázs. - 1974 9309 Csokonai Vitéz Mihály alkotásai és vallomásai tükrében / Vargha Balázs. - 1974 9310 Végkifejlet: Versek és színművek / Pilinszky János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9311 Edgar Allan Poe versei / Poe, Edgar Allan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9312 Puskin versei / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9314 Rivalda 72-73 ; Nyolc magyar színmű / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 9315 Drámák / Sarkadi Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9316 Drámák / Sarkadi Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9319 Játsszunk matematikát 1. Folyamatábrák Lyukkártyák Valószínűség / Varga Tamás. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1974 9320 Kalotaszegi krónika / Kós Károly. - 1973 9321 Tanárok : Regény / Vajthó László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9322 A francia irodalom a huszadik században : Tanulmányok I-II. (2.kötet nincs) / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 9323/1 A festészet felfedezése 1-2. A látás művészete , A megitélés művészete / Berger, René. - 1973 9323/2 A festészet felfedezése 1-2. A látás művészete , A megitélés művészete / Berger, René. - 1973 9325 Zrínyi Ilona : életrajzi regény / Dénes Zsófia. - Budapest : , 1974 9326 A hasonmás: Pétervári történet / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Helikon Kiadó, 1974 9327 Egy Plánta énekei és más versek / Fodor József. - 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 239 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9328 Ulysses: Regény / Joyce, James. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9329 Szerelmes házastársak: Öt regény / Kamondy László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9330 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - 1974 9332 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - 1974 9333 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - 1974 9334 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 9335 Negyven év Pályatörténet, Horváthné meghal Novellák, Gyász Regény / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974 9337 Glória ; Macskajáték ; Tóték : Kisregények / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9338 Glória ; Macskajáték ; Tóték : Kisregények / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9340 Glória ; Macskajáték ; Tóték : Kisregények / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9341 Magyarország természeti és gazdasági földrajza / Udvarhelyi Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 9342 Elfelejtett tél, farkasokkal / Bisztray Ádám. - 1974 9343 A pikk dáma és más elbeszélések / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - : Magyar Helikon, 1974 9344 A pikk dáma és más elbeszélések / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - : Magyar Helikon, 1974 9345 A pikk dáma és más elbeszélések / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - : Magyar Helikon, 1974 9346 A hasfelmetszés előnyei, A mulandóság cáfolatául / Devecseri Gábor. - 1974 9347 Szíves kalauz: Útirajzok / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9350 Elmés játékok játékos elmék:(Irodalmi játékszoba) / Lukácsy András. - Budapest : Minerva, Budapest, 1974 9351 Üvegfal mögött: Regény / Merle, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9353 Kisregények / Moravia, Alberto. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9355 Elfelejtett évtized : 1542-1552 : Tíz esztendő magyar krónikája / Inczédy György .l 2024.02.14 240 .lap Lelt.sz. Dokumentum Nemeskürty István. - Budapest : , 1974 9356 Elfelejtett évtized : 1542-1552 : Tíz esztendő magyar krónikája / Nemeskürty István. - Budapest : , 1974 9357 Csontváry / Németh Lajos. - : Corvina Kiadó, Budapest, 1974 9358 Válogatott versek / Neruda, Pablo. - : Magyar Helikon, 1974 9359 A Nobel-díjasok kislexikona / Vészits Ferencné. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 9360/1 Drámák 1-2. / O'Neill, Eugene. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9360/2 Drámák 1-2. / O'Neill, Eugene. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9361 Páskándi Géza színművei: A rejtekhely, Időszak, A hülyegyerek avagy a vádorköszörüs, A sor / Páskándi Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 9362 Szép versek 1973 / Mátyás Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 9364 Fizika / Szalay Béla Dr.. - Budapest : , 1973 9365 Mikrofonnal a Föld körül : Útijegyzetek : Városok riportok / Lévai Béla. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1974 9367 Szép versek 1973 / Mátyás Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 9368 Szép versek 1973 / Mátyás Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 9369 Biológiai korrepetitor egyetemi felvételi vizsgákra készülőknek I.kötet (Nincs II.kötet) / Nagy Mária Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9370 Biológiai korrepetitor egyetemi felvételi vizsgákra készülőknek I.kötet (Nincs II.kötet) / Nagy Mária Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9372 Biológiai korrepetitor egyetemi felvételi vizsgákra készülőknek I.kötet (Nincs II.kötet) / Nagy Mária Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9373 Biológiai korrepetitor egyetemi felvételi vizsgákra készülőknek I.kötet (Nincs II.kötet) / Nagy Mária Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9374 Magyar pénztörténet 1000- / Hóman Bálint. - 1916 9377 A versenyló halála - Fehér hajó / Ajtmatov, Csingiz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 241 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9392 A versenyló halála - Fehér hajó / Ajtmatov, Csingiz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9396 Az öreg halász és a tenger / Hemingway, Ernest. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9397 Az öreg halász és a tenger / Hemingway, Ernest. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9398 Hová mennek, honnan jönnek vándormadaraink ? / Schmidt Egon. - : Natúra, 1974 9399 A szobrok megmozdulnak : Írások az irodalomról / Krúdy Gyula. - 1974 9400 A Hitler-ellenes koalíció diplomáciája:A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia / Iszraeljan, Viktor. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1974 9401 Gilgames - Agyagtáblák üzenete: Ékírásos akkád versek / Rákos Sándor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9402 Lineáris transzformációk / Kárteszi Ferenc. - Budapest : Tankvk., 1974 9403 Biokémiai gyakorlatok / Josepovits Gyuláné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9406 Idegen ünnepek: Huszadik századi külföldi versek / Rába György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 9407 Fizika / Szalay Béla Dr.. - Budapest : , 1973 9408 Fizika / Szalay Béla Dr.. - Budapest : , 1973 9412 Nyírség / Erdész Sándor. - 1974 9415 A szebeni fiúk: Történelmi regény az ifjúság számára / Lengyel Balázs. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1974 9416 A blagaroni fáraó (Delfin könyvek) / Gamarra, Pierre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1973 9417 A dzsidás kapitány: Történelmi regény (Delfin könyvek) / Bárdos László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1974 9423 Angol-magyar szótár: I-II. English-Hungarian Dictionary / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9424 Angol-magyar szótár: I-II. English-Hungarian Dictionary / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9426 Zsubiabá: Regény / Altolaguirre, Manuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 242 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9427 A hajnalok itt csendesek..., A legutolsó nap: Kisregények / Vasiljev, Boris Ivanovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9428 Az esküvői vendég: Regény / Cullers, McCarson. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 9430 A francia forradalom története 1789-1799 / Soboul, Albert Marius. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 9431 Utas és holdvilág : Regény / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 9432 Háború és béke: I-II.III.IV. regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9433 Háború és béke: I-II.III.IV. regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9434 Váci Mihály válogatott versei / Váci Mihály. - Budapest : Kozmosz, 1974 9435 Váci Mihály válogatott versei / Váci Mihály. - Budapest : Kozmosz, 1974 9436 Váci Mihály válogatott versei / Váci Mihály. - Budapest : Kozmosz, 1974 9437 Végtelen szőnyeg: Elbeszélések / Karinthy Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9438 Végtelen szőnyeg: Elbeszélések / Karinthy Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9443 Hidegkötések az elektronikában / Fröhlich János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974 9445 Kubai riport : Útleírás / Horvát János. - Budapest : MRT-Minerva, 1974 9447 Bevezetés a numerikus matematikába / Stiefel, Eduard. - Budapest : , 1973 9449 Differenciálgeometriai feladatgyűjtemény / Vodnev, T. V.. - Budapest : , 1974 9450 Kis magyar nyelvtan / Rácz Endre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 9451 Programozott bevezetés a valószínűségszámításba / Baróti György. - Budapest : , 1974 9452 Apollinaire világa / Réz Pál. - 1974 9455 Elektrokémia röviden és tömören : Elvi alapok és felhasználási lehetőségek / Ebert, Heinz. - Budapest : , 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 243 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9456 Elektrotechnika mindenkinek / Magyari Béla. - Budapest : , 1974 9457 Mit kell tudni az olimpiáról? / Terényi Imre. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 9460 A modern algebra a számítógép tudományban / Birkhoff, Garrett. - Budapest : , 1974 9461 Balassi Bálint : Dévay Miklós deák krónikája Nagyságos gyarmathy Balassi Bálint úr viszontagságos él / Breszt Borisz. - Budapest : , 1974 9462 Balassi Bálint : Dévay Miklós deák krónikája Nagyságos gyarmathy Balassi Bálint úr viszontagságos él / Breszt Borisz. - Budapest : , 1974 9469 Gilgames - Agyagtáblák üzenete: Ékírásos akkád versek / Rákos Sándor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9471 A gyorsolvasás programozott tankönyve / Dezső Zsigmondné. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1974 9474 A kvantummechanika filozófifiai kérdései / Müller Antal. - 1974 9476 Legszentebb érzelgéseim : Vígjátékok / Gyárfás Miklós. - 1974 9477 A Frimont-palota : Regény / Tabéry Géza. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1974 9478 Tanulmányok Budapest múltjából XIX. / Tarjányi Sándor. - : Budapesti Történeti Múzeum, 1972 9479 Kleopátra: történelmi regény / Ürögdi György. - Budapest : , 1972 9481 Kalandos históriák : Négy klasszikus angol kalandregény / Nashe, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9483 Felvilágosodáskori líránk Csokonai előtt (Irodalomtörténeti könyvtár) / Mezei Márta. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9484 Verselemzések / Szappanos Balázs. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9485 Kisregények / Moravia, Alberto. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9486 Alekszandr Blok válogatott művei: Versek, Színdarabok, Tanulmányok, Kritikák, Önéletrajz, Napló, / Blok, Alekszandr. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 9520 Hogyan keletkezett az emberiség ? / Szemjonov Urij. I.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 9522 A népbiztosok pere / Rév Erika. - Budapest : , 1969 Inczédy György .l 2024.02.14 244 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9523 Bethlen István titkos iratai / Szinai Miklós - Szűcs László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 9524 Éjjel / Balázs Anna. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 9526 Lenin : Rövid életrajz / Obicskin, G. D.. - Budapest : , 1967 9527 Forrongó félsziget : A Balkán a 19-20. században / Niederhauser Emil. - Budapest : , 1972 9528 A cseresznyefa ága : Útleírás : Japán / Ovcsinnyikov, Vszevolod V.. - Budapest : , 1974 9530 Nemzeti és mozgalmi ünnepeink / Vértes Róbert. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 9534 Magyar szemtanúk a Párizsi Kommünről / Nyilas Márta. - Budapest : , 1971 9535 Barikádok Budapest utcáin/1912 / Remete László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972 9536 Atlanti paktum 1949-1974 / Pálfy József. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1974 9537 A Párizsi Kommünről / Marx, Karl. - Budapest : , 1971 9538 A magyar gazdaság száz éve / Berend T. Iván. - Budapest : , 1972 9539 A magyar gazdaság száz éve / Berend T. Iván. - Budapest : , 1972 9541 Ostromgyűrűben / Zubakov V.J.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 9544 Lincoln utolsó napja / Bishop Jim. - 1973 9549 Akasztottak lázadása : Regény. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 9550 A magyarországi forradalmak krónikája 1918-1919 : Visszaemlékezések dokumentumok / Hetés Tibor. - Budapest : , 1969 9552 A francia színház a XVIII. században / Staud Géza. - Budapest : , 1974 9553 Római regék és mondák (Regék és mondák c. sorozatból) / Trencsényi-Waldapfel Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1974 9554 Egészségügyi ABC / Jellinek Harry. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1974 9574 Essential English Structures / Irtyenyeva, Ny. F.. - : Moszkva, 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 245 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9575 Essential English Structures / Irtyenyeva, Ny. F.. - : Moszkva, 1973 9576 Oeuvres / Exupéry, Antoine de Saint. - : Moszkva 9578 Voyage dans le Cosmos. - : Moszkva, 1973 9581 Voyage dans le Cosmos. - : Moszkva, 1973 9586 Exercises in English Syntax. - : Moszkva, 1973 9598 Német társalgási zsebkönyv / Vargha dr. - Siptár Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 9610 Die Abenteuer Des Werner Holt und Andere Erzahlungen / Vilenkina, E.. - : Moszkva, 1965 9631 Petite Anthologie de la Littérature Francaise / Tátray Barna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9632 Petite Anthologie de la Littérature Francaise / Tátray Barna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9633 Petite Anthologie de la Littérature Francaise / Tátray Barna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9635 Petite Anthologie de la Littérature Francaise / Tátray Barna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9636 Deux Oiseaux ont Disparu / Ollivier,Iean. - : Moszkva, 1967 9641 L'enfant, le Soldat et la Mer / Lonvilliers, Georges. - : Prosvechtchenie Moszkva, 1970 9645 L'enfant, le Soldat et la Mer / Lonvilliers, Georges. - : Prosvechtchenie Moszkva, 1970 9658 Short Stories by A. Chekhov / Chekhov, A.. - : Moszkva 9675 Miscellany from english and american history and literature / Jakabfi László dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 9677 "The Pavilion on The Links", "The Strange Case of dr. Jekyll and Mr. Hyde" / Stevenson, Robert Louis. - : Progress Publishers Moszkva 9683 Az irodalmi elemzés : Tanulmányok / Eichenbaum, Boris Mihajlovic. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 9683/a Gyulai Pál 1-2-3. Regény öt részben Gyulai Pál közrebocsátásával, arhív könyvek / Kemény Zsigmond báró. - : ITD Hungary, 1914 9684/1 A befejezetlen mondat I-II. / Déry Tibor. - 1974 9684/2 A befejezetlen mondat I-II. / Déry Tibor. - 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 246 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9686 Örökség és örökösök : Kazinczytól máig : Esszék / Tolnai Gábor. - 1974 9688 Elindult szeptemberben : Regény / Darvas József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9689 A költemény felé: Esszék / Héra Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9691 Álmatlanság / Lem, Stanislaw. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9694 Veres Péter koszorúja : Kortársak írásai emlékezései / Rádics József. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1973 9695/1 Elbeszélések: I-II-III-IV-V-VI-VII. kötet / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9695/2 Elbeszélések: I-II-III-IV-V-VI-VII. kötet / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9696 Ember és vallás : Adalékok a vallás kritikájához és struktúrájához / Pais István. - Budapest : , 1975 9698 Zenei minilexikon / Darvas Gábor. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1974 9700 Szatírák könyve: Válogatott irások / Hámos György. - 1973 9701 Illés napja: Válogatott elbeszélések / Nagibin, Urij Markovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9702 Végtelen földek / Altolaguirre, Manuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9703 Maupassant, A Szépfiú / Lanoux, Armand. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9704/1 A seldwylai emberek: Elbeszélések / Keller, Gottfried. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1974 9704/2 A seldwylai emberek: Elbeszélések / Keller, Gottfried. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1974 9705 Az ősember útjain / Gábori Miklós. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1974 9706 Irodalmi irányok távlatból : Fejezetek a felvi- lágosodás és a reformkor irodalmának történetéből / Wéber Antal. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9707/1 A világirodalom legszebb drámái Az ókortól a XIX. század végéig I-II. k. / Trencsényi-Waldapfel Imre. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9707/2 A világirodalom legszebb drámái Az ókortól a XIX. század végéig Inczédy György .l 2024.02.14 247 .lap Lelt.sz. Dokumentum I-II. k. / Trencsényi-Waldapfel Imre. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9709 Tűzzel-vassal / Sienkiewicz, Henryk. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9710 Újabb drámák / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9713 Nagy idők tanúja / Bárány Tamás. - 1974 9714 Politikai kisszótár / Fencsik László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 9716 Magyar becézőnevek :(1770-1970) / Hajdú Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9717 Stuart Mária : Dráma / Schiller, Friedrich. - : Magyar Helikon, 1973 9718 Stuart Mária : Dráma / Schiller, Friedrich. - : Magyar Helikon, 1973 9719 A dráma művészete ma : Írók rendezők kritikusok korunk drámájáról / Ungvári Tamás. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 9720 Gustav Mahler: életrajzi regény / Blaukopf, Kurt. - Budapest : , 1973 9721 A napok hordaléka : Karcolatok önéletrajzi jegyzetek / Déry Tibor. - 1972 9722/1 Egy asszony a milliók közül: Regény / Várnai Zseni. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9722/2 Egy asszony a milliók közül: Regény / Várnai Zseni. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9723 Logikai kapuk / Hernádi Gyula. - 1974 9726 Ritmikus sportgimnasztika: Mozgás, zene, harmónia / Abádné Hauzer Henriette. - Budapest : Sport, 1974 9729 A művészet esztétikai viszonya a valósághoz / Cernysevskij, Nikolaj Gavrilovic. - : Magyar Helikon, 1974 9730 Az író dolga : Magyar írók és költők az irodalom szerepéről helyéről 1945-1972 / Gábor Emil. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9731 Shangri-La tigrise : Regény / Thürk, Harry. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971 9732/1 Özönvíz 1-2. / Sienkiewicz, Henryk. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 248 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9732/2 Özönvíz 1-2. / Sienkiewicz, Henryk. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9733/1 A Magyar Nemzet története regényes rajzokban I-II. Regények 67-68. / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969 9733/2 A Magyar Nemzet története regényes rajzokban I-II. Regények 67-68. / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969 9734 Se csillaga, se holdja: összegyűjtött versek / Ladányi Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9735 Színes ásványvilág / Tasnádi Kubacska András. - 1973 9736 Az élet eredete / Bernal J. D.. - 1974 9737 Téridő fizika / Taylor, Edwin F.. - 1974 9738 Uram királyom : A XV. századi Magyarország hatalmasai / Fügedi Erik. - 1974 9739 Az aranyrózsa: Vallomások az írói munkáról megemlékezések / Pausztovszkij, Konsztantyin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 9741 Tóth Árpád összes versei, versfordításai és novellái / Tóth Árpád. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9742 Beszélgetés a kutyával / Csehov, Anton. - : Magyar Helikon, 1974 9743 Tört királytükör / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9744 A modern biológia címszavakban / Muraközy Tamás. - : Natúra, 1974 9745 Ének Igor hadáról / Belia György. - : Magyar Helikon, 1974 9746 Karthágó / Hahn István Dr.. - : Corvina Kiadó, 1974 9747 A gének üzenete / Sullivan, Navin. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 9750 Műszaki lexikon 1-2-3-4. A-F. G-M. N-Z,+ A-Z-ig a 4.kiegészítő kötet / Polinszky Károly dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9752 111 vers / Weöres Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9753 Megnőtt a csend / Áprily Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 9755 Élet az őskorban / Kőszegi Frigyes. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 249 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9757 Bevezetés a Bolyai-Lobacsevszkij féle geometriába / Szász Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1973 9758 Biológiai korrepetitor egyetemi felvételi vizsgákra készülőknek I.kötet (Nincs II.kötet) / Nagy Mária Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9761 Visszakézből : Kisregény ; Jézustól nyugatra : Novellaciklus / Csörsz István. - Budapest : , 1974 9762 Fényes szelek fújjátok : Jancsó Miklós filmjeiről / Szekfű András. - Budapest : , 1974 9763 Két világháború árnyékában Nemzetközi kapcsolatok története 1919-1939 / Diószegi István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 9764 Páskándi Géza színművei: A rejtekhely, Időszak, A hülyegyerek avagy a vádorköszörüs, A sor / Páskándi Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 9767 A csendes amerikai / Greene, Graham. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9768 Néro, A véres költő, Édes Anna, Pacsirta - Aranysárkány / Kosztolányi Dezső. - : Well-Press Kiadó, Miskolc, 1974 9769 Kard és törvény : Marius és Sulla kora / Ürögdi György. - 1974 9770 Petőfi Sándor életrajza 1. A költő gyermek- és ifjúkora / Fekete Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1973 9771 Thália magyarul tanul : Tanulmányok / Dersi Tamás. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 9773 Ének Igor hadáról / Belia György. - : Magyar Helikon, 1974 9775 Világbajnokok / Hámori Tibor. - Budapest : Sport, 1974 9779 Szivárvány regény / Lawrence, David Herbert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9780 Tanárok : Regény / Vajthó László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9782 ján johanides lemeztelenítve / Ján, Johanides. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9784 Történelmi olvasókönyv II. Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története ta / Gunst Péter. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9785 Madarak, vadak, rokonok: Regény / Durrell, Gerald. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9787 Vidéki lányok: Regény / O'Brien, Edna. - Budapest : Európa Inczédy György .l 2024.02.14 250 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1974 9788 Nyelvművelésünk / Bárczi Géza. - Budapest : , 1974 9790 Karib-tengeri történetek / Seghers, Anna. - 1974 9791 Peer Gynt / Ibsen, Henrik. - : Magyar Helikon, 1973 9792 Iván gyermekkora : Elbeszélések és kisregények / Bogomolov, Vladimir Osipovic. - 1974 9793 Radnóti Miklós összes versei és műfordításai / Radnóti Miklós. - 1974 9796 Atlétika / Mindszenty János. - Budapest : Sport, 1974 9797 Ritmikus sportgimnasztika: Mozgás, zene, harmónia / Abádné Hauzer Henriette. - Budapest : Sport, 1974 9799 Elbeszélések: (l842-l848) I. és III. kötet / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 9800 Magyarjárás Mongóliában : Útleírás / Rácz Gábor. - Budapest : MRT-Minerva, 1974 9801 Csokonai V. Mihály válogatott versei / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Kozmosz, 1974 9803 Játék a szerelemért / Dusková, Danielle. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9804 A múzsák dícsérete / Falus Róbert. - : Magyar Helikon, 1974 9805 Vittoria Accorombona : Történelmi regény / Tieck, Ludwig. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9807 Ökölvívás / Somos Tihamér. - Budapest : Sport, 1973 9809 Egerek és emberek ; Lement a Hold / Steinbeck, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9810 Könyvről könyvre / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9814 A gének üzenete / Sullivan, Navin. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 9815 Tanulj te is úszni! / Nagy Sándor. - Budapest : Sport, 1974 9817 A házasélet abc-je / Aszódi Imre. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1974 9818 Evezős ABC / Bartók Ernő. - Budapest : Sport, 1974 9819 A pálya közepén / Zsolt István. - Budapest : , 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 251 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9821 Úszás, műugrás (1973-1976) / Bárány István. - Budapest : Sport, 1973 9822/1 Súlyemelés / Szabó Ferenc. - Budapest : Sport, 1973 9825 Az eszed tokja ! / Kishont Ferenc. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 9826 Az izmusok története / Kassák Lajos. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972 9827 Tigrisugrás / Rákosy Gergely. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972 9828 Útkeresés és különbéke : Szabó Lőrinc 1929-1944 / Kabdebó Lóránt. - 1974 9830 A magyar kémiai elnevezés és helyesírás szabályai 3. A legfontosabb ásványok és kőzetek nevének / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1974 9831 Mesék / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1974 9832 Puccini operái / Ashbrook, William. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1974 9833 Modigliani szenvedélyes élete : Életrajzi regény / Salmon, André. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1974 9834 Börtön virága (1904): Kisregények 7. / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9836 Logikai kapuk / Hernádi Gyula. - 1974 9838 Legenda a nyúlpaprikásról / Tersánszky Józsi Jenő. - : Magyar Helikon, 1974 9839 Az arab irodalom története / Germanus Gyula. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 9840 Párbeszéd, sötétben / Csoóri Sándor. - 1973 9841 A kereszténység eredete / Robertson, Archibald. - 1973 9843 Nevelésfilozófia és pedagógiai célelmélet / Mihály Ottó. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9849 Petőfi Sándor / Illyés Gyula. - 1974 9850 Petőfi Sándor / Illyés Gyula. - 1974 9851 Petőfi Sándor / Illyés Gyula. - 1974 9852 Petőfi Sándor / Illyés Gyula. - 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 252 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9853 A történelem kérdőjelei : Tanulmányok / Ágh Attila. - Budapest : , 1974 9854 Költői rébuszok : Tanulmányok verselemzések / Török Gábor. - Budapest : , 1974 9855 Amiről a könyvek nem beszélnek : Esszék / Belouszov, Roman Szergeevics. - 1974 9856 A negyvennyolcas nemzedék nyomában / Spira György. - Budapest : , 1973 9859 Fordítók és fordítások : Tanulmányok (Elvek és utak) / Rónay György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 9860 Hét tanulmány a zenéről / Pernye András. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 9861 Mindhalálig : Regény / Jókai Anna. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9862 A rím varázsa / László Zsigmond. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 9863 Virágos gyertyák avagy egy jó házasság története: Kínai regény a XVII. századból / Varga Ilona. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969 9864 Garibaldi: életrajzi regény / Montanelli, Indro. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 9865/1 Börtön virága (1904): Kisregények 7. / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9865/2 Börtön virága (1904): Kisregények 7. / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9866 Írók műhelyében / Bertha Bulcsú. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9867 A funkcionális nevelés / Claparéde, Edouard. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9868 Íliász / Homérosz. - : Magyar Helikon, 1972 9871 A Pendragon legenda : Regény / Szerb Antal. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 9873 Párizsi elégia : Magyar költők és képzőművészek Franciaországról : Válogatott költemények / Gereblyés László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 9874 Sinológiai műhely : Tanulmányok (Elvek és utak) / Tőkei Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 9875 Építsük fel a matematikát / Dienes Zoltán Pál. - 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 253 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9876 A magyar irodalom : Tanulmány és antológia / Simon István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 9878 A hadművészet középkori és újkori klasszikusai / Dér László. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1974 9879 Régi magyar költők tára XVII. század 6. / Stoll Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9880 A természet öröknaptára / Kapocsy György. - : Natúra, 1972 9881 A reneszánsz világa / Makkai László. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1974 9882 A reneszánsz világa / Makkai László. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1974 9883 Gazdaság és társadalom: Tanulmányok hazánk és kelet-Európa XIX-XX. századi történetéről / Berend T. Iván. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 9884 Regények, drámák, remények : Pillantás az élő világirodalomra : Tanulmányok (Elvek és utak) / Kristó Nagy István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 9885 Igen és nem: A magyar avantgard színjáték története / Kocsis Rózsa. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 9886 Képzőművészet és munkásmozgalom: tanulmányok / Aradi Nóra. - Budapest : , 1974 9887 Erato / Babits Mihály. - 1973 9888 Erato / Babits Mihály. - 1973 9889 Utazás, félálomban / Csoóri Sándor. - 1974 9890 Fényes szelek fújjátok : Jancsó Miklós filmjeiről / Szekfű András. - Budapest : , 1974 9891 Irak építészete / Hajnóczi Gyula. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1974 9893 Tanári kézikönyv a történelem tanításához a középiskolák III. osztályában / Unger Mátyás. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9894 Matematikai kislexikon / Farkas Miklós Dr.. - Budapest : , 1974 9896 A görög-latin próza mesterei: A Világirodalom Remekei c. sorozat / Simon Róbert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9897 Történelmi olvasókönyv III. Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története ta / Unger Mátyás. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9898 Tv minilexikon / Nozdroviczky László. - Budapest : , 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 254 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9899 A gének menetrendje : Öröklődési faktorok irányítják a fejlődést / Hess, Dieter. - : Natúra, 1974 9900 Magyarország virágzása és romlása : Magyarország a XIV-XV. században / Varga Domokos. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1974 9901 Muzsikus életem krónikája: Életrajzi regény / Rimszkij-Korszakov, N. A.. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1974 9902 Nemzet és történelem Tanulmányok / Szűcs Jenő. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 9904/1 Elbeszélések: I-II-III-IV-V-VI-VII. kötet / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9904/2 Elbeszélések: I-II-III-IV-V-VI-VII. kötet / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9907 A modern szobrászat / Read, Herbert. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1974 9913 Világpolitikai kislexikon (Ugyanaz a kiadási év külön van, mert más az ISBN.szám,újjabb kiadás) / Bognár Károly. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 9914 Világpolitikai kislexikon (Ugyanaz a kiadási év külön van, mert más az ISBN.szám,újjabb kiadás) / Bognár Károly. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 9916 Szülők kislexikona / Majzik Lászlóné Dr.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 9917 A pénz / Bácskai Tamás. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 9918 A világgazdaság története a XIX. és a XX. században / Ciepielewski, Jerzy. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 9919 A francia forradalom története 1789-1799 / Soboul, Albert Marius. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 9921 Aludni szeretnék / Csehov, Anton. - : Magyar Helikon, 1974 9922 A Hymnus költője : Tanulmányok Kölcseyről / Lukácsy Sándor. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács VB., 1974 9934 Magyar antifasizmus és ellenállás / Pintér István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 9937 Idegen nevek kiejtési szótára / Magay Tamás és Lukácsné Láng Ilona. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9938 Idegen nevek kiejtési szótára / Magay Tamás és Lukácsné Láng Ilona. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 255 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9939 Az osztrák tragédia: 1933-1938 / Kerekes Lajos. - Budapest : , 1973 9940 Egyetemes Tizedes Osztályozás gyakorlati alkalmazása / Herrmann, Peter. - Budapest : Szabványkiadó, 1974 9941 Színház a Cethal hátán: Hat tragédia / Hubay Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9944 Az író dolga : Magyar írók és költők az irodalom szerepéről helyéről 1945-1972 / Gábor Emil. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 9946 A nyelv keletkezése : Tanulmányok / Pap Mária. - 1974 9947 Az amerikai film / Magyar Bálint. - 1974 9948 Bevezetés a numerikus módszerekbe / Szidarovszky Ferenc. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1974 9951 Visszatekintés : Összegyűjtött írások beszédek nyilatkozatok 1-2. / Kodály Zoltán. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1974 9952 Visszatekintés : Összegyűjtött írások beszédek nyilatkozatok 1-2. / Kodály Zoltán. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1974 9953 Régi magyar költők tára XVII. század 6. / Stoll Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9954 Születő óceánok - haldokló tengerek A földtudományok forradalma / Hédervári Péter. - Budapest : , 1974 9955 Finommechanikai kézikönyv / Bárány Nándor. - Budapest : , 1974 9956 Haza és haladás : A reformküzdelmek kora / Fekete Sándor. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1974 9957 Fortélyos félelem igazgat : Magyarország 1919-1945 között / Fekete Gyula. - Budapest : , 1974 9960 Amatőrfilmes zsebkönyv / Holló Dénes Dr.. - Budapest : , 1972 9961 A zöldség- és gyümölcsfélék fogyasztása és kereslete / Burgerné Gimes Anna. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1979 9962 Életünk és a mikrobák / Schneider, Leo. - Budapest : , 1974 9963 Az egzisztencializmus : Szemelvények / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 9967 A szecesszió : Szemelvénygyűjtemény / Pók Lajos. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1972 9969 Johanna nőpápa: Regény / Roides, Emmanouel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 256 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9970 A szentimentalizmus : Szemelvénygyűjtemény / Wéber Antal. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971,1981 9971 Uránia növényvilág Magasabbrendű növények I-II. / Danert, Siegfried. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 9973 A sakkvilág trónusáért... I.kötet / Flesch János. - Budapest : Sport, 1974 9974 Műszaki lexikon 1-2-3-4. A-F. G-M. N-Z,+ A-Z-ig a 4.kiegészítő kötet / Polinszky Károly dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9975 Minerva nagy képes enciklopédia: Az embergéptől a gépemberig Munka-Termelés-Gazdálkodás 3. / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Minerva, Budapest, 1974 9976 Az öröklés- és származástan alapjai / Bálint Andor. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1974 9978 Félmikrokémiai kísérletek / Pataki László Dr - Zapp Erika Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9979 A hír tudománya ; Az információelmélet alapjai / Cullmann, G.. - 1973 9983 Déry Tibor (Kortársaink c. sorozatból) / Pomogáts Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 9984 Federico Garcia Lorca versei / Garcia Lorca, Federico. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 9987 Munkára nevelés a családban / Komlósi Sándor Dr.. - Budapest : Tankvk., 1974 9988 Uram irgalmazz : Regény / Popa, Victor Ion. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1973 9991 A sakkozó gondolkodásának titkai / Kotov, A.A.. - Budapest : Sport, 1974 9992 Így élt Arany János: életrajz / Keresztury Dezső. - 1974 9993 Lermontov válogatott művei: Líra,Elbeszélő költemé nyek,Álarcosbál,Korunk hőse,A kaukázusi,Levelek / Lermontov, Mihail Ur'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 9994 Bevezetés a programozásba: Számítástechnika II. / Obádovics József Gyula Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 9996 A fáraó: Regény / Prus, Boleslaw. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 9997 A modern festészet lexikona / Asbery, John. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 257 .lap Lelt.sz. Dokumentum 9998 Így élt Marco Polo : Életrajz / Rónaszegi Miklós. - 1974 10000 Csortos Gyula: életrajzi regény / Galsai Pongrác. - 1972 10001 A változó világegyetem I. TV. Egyetem / Egyed László. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1976 10004 A világegyetem : Modern kozmogónia / Friedemann, Christian. - 1974 10006 Így élt Marco Polo : Életrajz / Rónaszegi Miklós. - 1974 10007 Így élt Nagy Péter : Életrajz / Niederhauser Emil. - Budapest : , 1974 10009 Morus / Chambers, Raymond Wilson. - Budapest : , 1971 10010 A Kon-Tiki-től a Ra-ig : Egy elmélet kalandja / Heyerdahl, Thor. - 1974 10011 Nana : Regény / Zola, Émile. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10013 Kodolányi János / Tüskés Tibor. - Budapest : , 1974 10015 Balassi Bálint költészete és a közép-európai szláv reneszánsz stílus / Csanda Sándor. - : Madách Bratislava, 1973 10016 A fal mögött áll és énekel: Válogatott művek / Kassák Lajos. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 10019 Drámák:Édes fiaim, Az ügynök halála, A salemi bo- szorkányok, Két hétfő emléke,Pillantás a hídról / Miller, Arthur. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10020 A szerves kémia alapjai / Kovács Kálmán. - Budapest : Tankvk., 1972 10022 Az öröklés- és származástan alapjai / Bálint Andor. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1974 10023 Sejtbiológia : Általános cytológia / De Robertis, Eduardo D. P.. - Budapest : , 1974 10024 Kvantitatív mikrobiológai eljárások / Horváth István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 10025 Szerveskémiai laboratóriumi praktikum / Fieser, Louis Frederick. - Budapest : , 1972 10026 Május 35 avagy Konrád a Csendes-óceánhoz lovagol / Kästner, Erich. - Bécs : Novák, Bécs, 1974 10027 Szálkák / Pilinszky János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 258 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10029 Puskák és galambok: Regény / Tatay Sándor. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975 10030/1 Titkosnapló / Gárdonyi Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 10030/2 Titkosnapló / Gárdonyi Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 10031 Fizikai zsebkönyv / Javorszkij, B. M.. - Budapest : , 1974 10035 A csillagos ég / Lindner, Klaus. - 1974 10036 Rákos Sándor (Kortársaink c. sorozatból) / Imre László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 10037 Az írás története / Kéki Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 10038 Régi autók / Kirchberg, Peter. - 1974 10039 Figyelem, robotok! / Kobrinskij, Aron Efimovic. - 1974 10044 Pszichológiai tanulmányok 14. Ifjuság és pszichológia / Lénárd Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10045 Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia / Lem, Stanislaw. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 10047 Az ifjak kalauza: IV. kötet / Mikes Kelemen. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 10048 Szovjet drámák 1925-1937: Színmű öt felvonásban 1-2. / Kardos László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10048/1 Szovjet drámák 1925-1937: Színmű öt felvonásban 1-2. / Kardos László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10053 A nőkérdésről és a családról / Marx, Karl. - Budapest : , 1974 10058 Thurzó Gábor (Kortársaink c. sorozatból) / Rónay László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 10060 Madarak / Keve András Dr.. - Bécs : Novák, Bécs, 1975 10061 Legyek, hangyák, méhek, darazsak / Móczár László dr.. - Bécs : Novák, Bécs, 1974 10064 Lányok: Les Jeunes filles / Montherlant, de Henry. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 10065 Igazságra ítélve (Albatrosz Könyvek) / Kirst, Hellmut Hans. - : Albatrosz Könyvek Budapest, 1975 10068 Négy mai elbeszélő : Válogatás Déry Tibor, Lengyel József, Sánta Inczédy György .l 2024.02.14 259 .lap Lelt.sz. Dokumentum Ferenc, Fejes Endre műveiből :Antol / Gábor Emil. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 10069 Négy mai elbeszélő : Válogatás Déry Tibor, Lengyel József, Sánta Ferenc, Fejes Endre műveiből :Antol / Gábor Emil. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 10070 A zárda (Modern Könyvtár c. sorozat) / Frischmuth, Barbara. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10071 A rock mesterei / Ungvári Tamás. - : Zeneműkiadó Budapest, 1974 10073 A funkcionális nevelés / Claparéde, Edouard. - Budapest : Tankvk., 1974 10077 Így élt Nagy Péter : Életrajz / Niederhauser Emil. - Budapest : , 1974 10078 Így élt Nagy Péter : Életrajz / Niederhauser Emil. - Budapest : , 1974 10080 A halott cápa / Fendrik Ferenc. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 1974 10083 Köztársaság tér : 1956 / Hollós Ervin. - Budapest : , 1974 10084 Schweitzer: életrajzi regény / Noszik, Borisz Mihajolvics. - 1975 10086 Mai házasságok / Kertész Magda. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 10087 Magyar költők tanúságtétele: A hajnal színei, 30 év c. sorozat / Sík Csaba. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975 10094 Magyar művészek az európai avantgarde-ban: A kubizmustól a konstruktivizmusig 1919-1925 / Passuth Krisztina. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1974 10095 Louis Jouvet / Karcsai Kulcsár István. - Budapest : , 1974 10096 A tavasz tizenhét pillanata: Kémregény (A Stirlitz-dosszié) Albatrosz Könyvek / Szemjonov, Julian Semenovic. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 10098 Sajkódi esték: Tanulmánmyok: Tudománytörténet, Műhelytudományok, A második hullám, Emlékezés / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974 10099 Tűzistennő Hawaiiban egykor és most : Útleírás / Ignácz Rózsa. - 1974 10101 Életünk: az iskola : A Köznevelés pályázata 1973 / Rácz-Székely Győző. - Budapest : Tankvk., 1974 10102 Parlamenti és pártharcok Magyarországon 1945-1947 / Balogh Sándor. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 260 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10104 A XIX.század művészete : A historizmustól a szecesszióig / Németh Lajos. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1974 10105 Magyarország felszabadítása / Gazsi József-Kis András-Nagy Gábor irták. - : Zrínyi Katonai - Kossuth Könyvkiadó, 1975 10106 Tolsztoj és a realizmus fejlődése / Lukács György. - Budapest : , 1975 10109 Félmikrokémiai kísérletek / Pataki László Dr - Zapp Erika Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 10110 Félmikrokémiai kísérletek / Pataki László Dr - Zapp Erika Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 10111 Hármasugrás:Kisregények:Isten,méretre, Katonai babérjaim, Egy élenjáró termelősz.kim.eredmény / Mesterházi Lajos. - 1974 10114 Költők versek találkozások : Visszaemlékezések / Palotai Erzsi. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 10115 A megalázott Babilon : Történelmi regény / Hegedüs Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1974 10116 Földrajzi tanulmányi kirándulások / Leél-Őssy Sándor. - Budapest : Tankvk., 1974 10117 Cicero válogatott művei / Cicero, Marcus Tullius. - 1974 10118 Séta a matematika birodalmában / Görke, Lilly. - Budapest : , 1974 10119 Irodalom és felvilágosodás : Tanulmányok / Szauder József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 10120 Bevezetés a felnőttkor tanuláslélektanába / Löwe, Hans Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 10124 Valószínűségelmélet műszaki alkalmazásokkal / Prékopa András. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974 10129 Órák a könyvtárban : Tanulmányok / Katsányi Sándor. - Budapest : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1974 10130 Fölfedezem a könyvtárat : Irodalomhasználati kézikönyv középiskolás számára / Katsányi Sándor. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1973 10132 Feljegyzések és levelek a Nyugatról / Vezér Erzsébet. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10133 Az ellenforradalom nemzetiségi politikájának kialakulása / Bellér Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 10134 Kutatás közben : Tanulmányok / Rónay György. - Budapest : Magvető Inczédy György .l 2024.02.14 261 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1974 10136 Termodinamika optika atomfizika : Példatár / Bakonyi Gábor. - Budapest : , 1974 10137 A Galilei Kör megalakulása / Kende Zsigmond. - Budapest : , 1974 10141 "A térképen nem található" :Pitypang,Részeg eső, Hunyadi - Magyarország felfedezése: Tanulmány / Darvas József. - 1974 10143 Pap Gyula: életrajz képekkel / Haulisch Lenke. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1974 10144 Bizonytalan század / Cseres Tibor. - Budapest : Kozmosz, 1974 10146 Így könnyű a matematika / Lukács Ernőné. - Budapest : Minerva, Budapest, 1974 10147 Termodinamika optika atomfizika : Példatár / Bakonyi Gábor. - Budapest : , 1974 10148 Termodinamika optika atomfizika : Példatár / Bakonyi Gábor. - Budapest : , 1974 10149 Kutatás közben : Tanulmányok / Rónay György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 10150 Elégiák évada / Garai Gábor. - 1974 10151 Az idő és a művek : Tanulmányok / Granasztói Pál. - Budapest : , 1974 10152 Viszontlátás : Szociográfiai riport / Mesterházi Lajos. - Budapest : , 1974 10154 Méréses módszerek a pedagógiában / Ágoston-Nagy-Orosz. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 10155 Az üzlettárs III.k. / Conrad, Joseph. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1974 10157 Magyar város / Erdei Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1974 10158 A beregdaróci emberek élete a századfordulón / Papp Zoltán Sándor. - : Natúra, 1982 10160 Szónokok előadók kézikönyve / Deme László. - 1975 10161 Vértesszőlőstől Pusztaszerig : Élet a Kárpát-medencében a magyar államalapításig / László Gyula. - 1974 10164 A nagy utazás / Semprun, Jorge. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1965 10165 A háziállatok eredete / Matolcsi János. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 262 .lap Lelt.sz. Dokumentum Mezőgazdasági Kiadó, 1975 10166 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - 1974 10168 Az erkölcsi tudatosság szerepe a magatartás szabályozásában / Bábosik István dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10169 Az értékek rendszere Thomas Mann "A kiválasztott" című regényében / Bonyhai Gábor. - 1974 10170 A radírok / Robbe-Grillet, Alain. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10172 Versek és versfordítások: I-IV.-ig / Nagy László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10172/1 Versek és versfordítások: I-IV.-ig / Nagy László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10172/2 Versek és versfordítások: I-IV.-ig / Nagy László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10173 Az idősárkányhoz / Jékely Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10177 Összegyűjtött versek 1936-1974 / Csanádi Imre. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1975 10179 Péntek esti levelek / Ady Endre. - : Zeneműkiadó Budapest, 1975 10180 Vérrokonok / Örkény István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10182 Micsoda fiatalok! Micsoda öregek! / Katkó István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10184 Körmenet: Versek / Nadányi Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10185 Budapest története: I. Az őskortól az Árpád-kor végéig / Gerevich László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10185/1 Budapest története:II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején / Gerevich László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10185/3 Budapest története: III. A török kiüzésétől a márciusi forradalomig / Gerevich László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10199 Rúzsos kis ajkak: Regény / Puig, Manuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10200 Csillagórák : Történelmi miniatűrök : Novellák / Zweig, Stefan. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Nyíregyháza, 1970 Inczédy György .l 2024.02.14 263 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10201 Kis állathatározó / Móczár László dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1975 10203 Százhuszat verő szív : Válogatott versek 1955-1970 / Váci Mihály. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 10204 Százhuszat verő szív : Válogatott versek 1955-1970 / Váci Mihály. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 10205 Isten malmai : Regény / Szabó Pál. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975 10207 Isten malmai : Regény / Szabó Pál. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975 10208 Húsz óra - Az áruló / Sánta Ferenc. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975 10209 Húsz óra - Az áruló / Sánta Ferenc. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975 10210 Örvények között / Illés Endre. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975 10211 A reneszánsz és a reformáció (Európa nagy korszakai c. sorozatból) / Otetea, Andrei. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 10212 A szabadító: Simon Bolivar: Történelmi regény / Edschmid, Kasimir. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10213/1 Egybegyűjtött írások 1-2-3. / Weöres Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10213/2 Egybegyűjtött írások 1-2-3. / Weöres Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10213/3 Egybegyűjtött írások 1-2-3. / Weöres Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10214 Ember és árnyék : Összegyűjtött novellák 1-2. / Vészi Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10216 Európai látogatók: Regény / James, Henry. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10218 Az elátkozott királyok:A vaskirály,A megfojtott királyné,Korona és méreg,Az ősi törvény, / Druon, Maurice. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 10219 Az elátkozott királyok:A vaskirály,A megfojtott királyné,Korona és méreg,Az ősi törvény, / Druon, Maurice. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 10221 Versek és versfordítások: I-IV.-ig / Nagy László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 264 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10221/1 Versek és versfordítások: I-IV.-ig / Nagy László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10221/2 Versek és versfordítások: I-IV.-ig / Nagy László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10221/3 Versek és versfordítások: I-IV.-ig / Nagy László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10222 Líra a huszadik században (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Tamás Attila. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 10223 A gyűlölet tudománya : Válogatás a háborús Európa keleti hadszíntereit bemutató szépprózai művekből / Csala Károly. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10224 Valósághűség és képzelet : Adalékok a romantikus esztétika kialakulásához / Szenczi Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10225 Késői tallózás / Gyergyai Albert. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10226 Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10227 A magyar népnek, ki ezt olvassa / Nemeskürty István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10228 Magyar írók tanuságtele (1944-45) 30 év c. sorozat / Darvas József. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975 10230 Ma és holnap : Bioszociális meditációk az ember jelenéről és jövőjéről / Csaba György Gábor. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1975 10231 Nevető Parnasszus ; Paródiák huszadik századi magyar írókról / Szalay Károly. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10233 Válogatott versek 1931-1972. / Rónay György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 10236 Joyce: korunk avantgarde irodalmának klasszikusa / Naganowski, Egon. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1975 10238 Drámák / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1777 10239 A 6-os számú kórterem / Csehov, Anton. - : Magyar Helikon, 1974 10240 A sas és a serleg : Akadémiai arcképek / Sőtér István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10241 Jópajtások: Regény / Priestley, John Boyton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 265 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10242 Habsburg abszolutizmus és rendi ellenállás a XVI-XII. században / Benda Kálmán. - Budapest : Tankvk., 1975 10244 A félelem földje / Baráth Lajos. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10245 Párizs nem ereszt el / Magyarics Péter. - 1975 10246 Vergilius ifjúsága / Hegedüs Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1958 10247 Nincs helyed a temetőben: Excluded from the cemetery: Regény / Marshall, Peter. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10249 Ahogy a kötéltáncosok : Versek / Zelk Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10250 Önfia vágta sebét : Krónika Dózsa György tetteiről ; Ez történt Mohács után ; Elfelejtett évtized : / Nemeskürty István. - Budapest : , 1975 10251 Analóg integrált áramkörök : Integrált műveleti erősítők és analóg szorzók / Herpy Miklós. - Budapest : , 1974 10252 Programozás és számítógép-tudomány / Ralston, Anthony. - Budapest : , 1974 10253/1 Kulcs a számítógéphez : Bevezetés az elektronikus adatfeldolgozásba 1-2.:Szövegkönyv-Gyakorlókönyv / Wolters, Martin F.. - Budapest : , 1974 10253/2 Kulcs a számítógéphez : Bevezetés az elektronikus adatfeldolgozásba 1-2.:Szövegkönyv-Gyakorlókönyv / Wolters, Martin F.. - Budapest : , 1974 10256 Sokszínű logika :(175 logikai feladat) / Bizám György. - Budapest : , 1975 10273 Egy önérzet története / Gelléri Andor Endre. - 1975 10275 Tranzit : Regény / Seghers, Anna. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10276 Megmentett gondolatok: Tanulmányok Magyar műhely, Elvágott kötelek, Az elhallgatás emlékei / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975 10277 Színvallatás : Színművek / Végh Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10283 Magyar írók tanuságtele (1944-45) 30 év c. sorozat / Darvas József. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975 10284 A Föld éghajlata és hatása az élővilágra / Futó József. - Budapest : Tankvk., 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 266 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10286 Életöröm / Zola, Émile. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1974 10287 Bocskorosok hadinépe : A nagy európai parasztháborúk / Erdődy János. - Budapest : , 1975 10288 Bocskorosok hadinépe : A nagy európai parasztháborúk / Erdődy János. - Budapest : , 1975 10289 Az öreg halász és a tenger / Hemingway, Ernest. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10290 Az öreg halász és a tenger / Hemingway, Ernest. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10291 Az öreg halász és a tenger / Hemingway, Ernest. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10292 Az öreg halász és a tenger / Hemingway, Ernest. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10293 Az öreg halász és a tenger / Hemingway, Ernest. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10295 Habsburg abszolutizmus és rendi ellenállás a XVI-XII. században / Benda Kálmán. - Budapest : Tankvk., 1975 10296 Nagy csaták után : Az új élet kezdete Magyarországon 1944-1945 / Somlyai Magda, M.. - Budapest : , 1975 10297 Az obeliszk: Kisregények / Bikov, Vaszil. - 1975 10298 Iskolai ártalmak / Varga Zoltán. - Budapest : Tankvk., 1974 10304 A magyar zeneszerzés 30 éve / Kroó György. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1975 10305 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Magyar Helikon, 1975 10306 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Magyar Helikon, 1975 10310 Embervásár Mexikóban / Traven, Bruno. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10311 Másnapos freskó: Versek / Aczél Géza. - 1975 10313 Merre tart Japán oktatásügye ? / Szentirmai László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 10315 Az amerikai iskoláról / Hall, Granville Stanley. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 10317 Parlamenti és pártharcok Magyarországon 1945-1947 / Balogh Sándor. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 267 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10319 A nő dicsérete Irodalmi válogatás a nemzetkötzi nőnap, az anyák napja és a gyermeknap ünnepi műsorao / Mezei András. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10320 Ércnél maradóbb: Tanulmányok cikkek (Kosztolányi Dezső művei) / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10322 A honfoglalókról / László Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 10324 Nincs tovább / Bihari Klára. - 1974 10329 Az öreg / Gáll István. - 1975 10334 Szólni szólítatlan: Cikkek tanulmányok / Mesterházi Lajos. - 1975 10335 Honfoglalók között ; Szabad hazában : Antológia harminc év magyar irodalmából / Rádics József. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1975 10336 Malevil: Regény / Merle, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10338/1 Iránytűvel 1-2. / Illyés Gyula. - 1975 10338/2 Iránytűvel 1-2. / Illyés Gyula. - 1975 10339 Szerelemről bolond éjszakán / Fejes Endre. - Budapest : , 1975 10341 Miért szép? századunk magyar novellái elemzésekben / Rónay György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 10344 A szabadító: Simon Bolivar: Történelmi regény / Edschmid, Kasimir. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10346/1 Theokritosz Újpesten / Déry Tibor. - 1975 10346/2 Theokritosz Újpesten / Déry Tibor. - 1975 10347/1 Ember és árnyék : Összegyűjtött novellák 1-2. / Vészi Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10347/2 Ember és árnyék : Összegyűjtött novellák 1-2. / Vészi Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10348 A magyar népnek, ki ezt olvassa / Nemeskürty István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10349 Nevető Parnasszus ; Paródiák huszadik századi magyar írókról / Szalay Károly. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10350 Önfia vágta sebét : Krónika Dózsa György tetteiről ; Ez történt Mohács után ; Elfelejtett évtized : / Nemeskürty István. - Budapest : , 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 268 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10352 Jegenye : Prózai írások, versek / Váci Mihály. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1975 10353 Néro, A véres költő, Édes Anna, Pacsirta - Aranysárkány / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10354 Hetedik kavics / Bella István. - 1975 10355 A magyar romlásnak századában / Péter Katalin. - 1975 10368 A félfülű: Rémtörténet / Déry Tibor. - 1975 10369 Rapszódia az időről : Versek / Simon István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10370 Eső a szilfák levelén : (Fiatal prózaírók antológiája) / Bor Ambrus. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10372 Daphnisz és Khloé / Longosz. - : Magyar Helikon, 1975 10373 Ökörsirató : Novellák / Végh Antal. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10374 Szilveszter / Gyárfás Miklós. - 1975 10375 Zsebenciklopédia / Székely Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 10376 Fogd kézzel a halat: Regény / Hámori Ottó. - 1975 10377 Visszanéztem félutamból / Borsos Miklós. - 1975 10378 Sziklarajzok: Válogatott és új versek / Benjámin László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 10379 Szép Zsuzska: Kisregények / Kodolányi János. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10380 Bizonyíték nincs / Galgóczi Erzsébet. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10381 Eső a szilfák levelén : (Fiatal prózaírók antológiája) / Bor Ambrus. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10382 Táguló múlt: Három kisregény / Kolozsvári Grandpierre Emil. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10386 A tolvaj és a bírák / Csák Gyula. - 1974 10387 Gondolatok köre : Cikkek rendezői kommentárok próba-jegyzőkönyvek / Tovsztonogov, Georgij. - Budapest : , 1975 10388 Füstös képek: Regény / Lakatos Menyhért. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 269 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10389/1 Szavakkal nő a gyász ; Posztumusz szonettek / Szabó Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10389/2 Szavakkal nő a gyász ; Posztumusz szonettek / Szabó Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10390 Az első filozófusok: Tanulmány az ókori görög tár- sadalomról / Thomson, George. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10391 Mézeshetek / Fekete Gyula. - 1975 10393 A nagy francia forradalom / Fekete Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1975 10393/1 Világtörténet képekben I-II. Az őskortól 1640-ig, 1640-től 1970-ig / Hahn István Dr.. - Budapest : , 1974-75 10394 Élő matematika Tanulmányok / Gábor Endréné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 10395 A lánctörtektől a számítógépig (Tanulmányok) / Gergely József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 10396 Ady : Cikkek, emlékezések, levelek / Hatvany Lajos. - 1974 10397 Flóták és lugasok, A tőrmester, Őszi versenyek: Három kisregények / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 10398 Pszichológiai tanulmányok 14. Ifjuság és pszichológia / Lénárd Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10399 Biológiai önképző / Nagy Mária Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 10400 Biológiai önképző / Nagy Mária Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 10411/1 Physik: A-M, N-Z, Register, magyar kötet,+ ötnyelvű fizika szótár magyar függelékkel / Sube, Ralf -Eisenreich, Günther. - : Veb Verlag Technik Berlin, 1973 10411/2 Physik: A-M, N-Z, Register, magyar kötet,+ ötnyelvű fizika szótár magyar függelékkel / Sube, Ralf -Eisenreich, Günther. - : Veb Verlag Technik Berlin, 1973 10411/3 Physik: A-M, N-Z, Register, magyar kötet,+ ötnyelvű fizika szótár magyar függelékkel / Sube, Ralf -Eisenreich, Günther. - : Veb Verlag Technik Berlin, 1973 10411/4 Physik: A-M, N-Z, Register, magyar kötet,+ ötnyelvű fizika szótár magyar függelékkel / Sube, Ralf -Eisenreich, Günther. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10414 Fotobarkács / Szemerédy Zoltán. - Budapest : , 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 270 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10416 A forrófejű Andron : Szovjet-orosz írók elbeszélései 1920-1940 / Elbert János. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10417 Fizikai példatár középiskolásoknak: I-II-III-IV- VII. / Párkányi László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970-75-7 10419 Fizikai példatár középiskolásoknak: I-II-III-IV- VII. / Párkányi László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970-75-7 10421 Itália építészete II. / Pogány Frigyes. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1975 10422 Szlovákiai utazások / Szombathy Viktor. - Budapest : Panoráma, 1975 10424 Én angyalkám szép madárkám : Régi magyar szerelmes versek, Helikon csillagok c. sorozat / Katona Tamás. - : Magyar Helikon, 1975 10426 John Keats versei / Keats, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10427 Absztrakt albegra - elemi úton / Fried Ervin. - Budapest : , 1975 10428 Mondatszerkezeti sajátosságok gyakorisági vizsgálata / Deme László. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1971 10429 Ember az embertelenségben : A háborús évek Ady-verseinek szimbolikus motívum-csoportjai / Schweitzer Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969 10431 A szimbolizmus és a magyar líra (Irodalomtörténeti füzetek) sorozat / Komlós Aladár. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 10432 Zalán futása: Hősköltemény tíz énekben / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985 10433 A könyvtáros hatnyelvű szótára : Angol francia német spanyol orosz magyar / Tompson, Anthony. - 1972 10435 Berzsenyi Dániel / Merényi Oszkár. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 10436 A magyar nyelv névutórendszere / Sebestyén Árpád. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1965 10443 A magyarországi matematika története : A legrégibb időktől a 20. század elejéig / Szénássy Barna. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1974 10444 Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1939-1945 2. A müncheni egyezmény létrejötte és / Zsigmond László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 10445 Retorika : A közéleti beszéd gyakorlata / Fischer Sándor. - Inczédy György .l 2024.02.14 271 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10446 Korzikai történet: Histoire Corse: Elbeszélések / Maupassant, Guy de. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10448 Így élt Vak Bottyán : Életrajz / Várkonyi Ágnes, R.. - Budapest : , 1975 10452 Urania állatvilág 3. Rovarok / Andrássy István Dr.. - 1975 10455 Regények IV: I.Sárarany -és a IV. A boldog ember / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10457 Móricz Zsigmond / Nagy Péter. - 1975 10458 Merszi, avagy Sipov kalandjai: Igaz történet / Okudzava, Bulat Salvovic. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10459 Világirodalmi lexikon: 1-9-kötetig / Király István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970-1984 10460 Világirodalmi lexikon: 1-9-kötetig / Király István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970-1984 10461 Leonardo: életrajz képekben - Leonardo (Leonardo élete) / Rriedenthal, Richard. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 10462 A Szent Imre-induló / Moldova György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10463 Bolyai Farkas / Szénássy Barna. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 10464 Kézimunkák : Új technikák - új megoldások / Lengyel Györgyi. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10466 Az Isten háta mögött: Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 10472 Katona József / Orosz László. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 10477 Napló levelek cikkek: Szabó Lőrinc műhelyében / Szabó Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 10478 Moliére műhelyében: Mizantróp, Moliére-napló, Feljegyzések Alceste-ről / Moliere. - 1975 10479 Emlék és folytatás : Regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10480 Horthy / Vas Zoltán. - 1975 10482/1 Hazánk Magyarország 1-2. Népe, történelme, gazdasága - Művelődés, tudomány , művészet / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 272 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10482/2 Hazánk Magyarország 1-2. Népe, történelme, gazdasága - Művelődés, tudomány , művészet / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 10483 A tiszaeszlári Solymosi Eszter / Krúdy Gyula. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10484 Csipkebolt Brüsszelben: Jósika Júlia életregénye / Kertész Erzsébet. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1974 10486 A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1973 / Kéki Béla. - Budapest : Népművelési Propaganda Iroda, 1975 10487 Féltékenység / Choromanski, Michal. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10492 A természet szolgálatában / Sterbetz István. - : Natúra, 1975 10493 Csokonai Vitéz Mihály: Költemények 1. l785-l790. / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10495 Barangolások a soproni erdőkben / Gímes Endre Dr.. - Budapest : Panoráma, 1975 10496 Élt négy boldog évet / Sásdi Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10500 Szombathely / Bács Gyula Dr.. - Budapest : Panoráma, 1976 10501 Magyar zeneszerzők Hungarian composers / Reismann Marian, V.. - Budapest : Editio Musica, 1975 10502 Tanulmányok az esztétikai nevelés témaköréből / Ligetiné Verebély Anna. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10503 Pannonia a késői császárkorban / Mócsy András. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10504 Pannónia a korai császárság idején / Mócsy András. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10506 Az európai szocialista országok gazdasága / Pécsi Kálmán. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10507 A történelmi materializmus és a szocialista társadalom fejlődése / Glezerman G. J.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10508 A szociológia ágazatai (Szociológiánál található, nem a kézikönyvtárban) / Kulcsár Kálmán. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10509 Atomenergia / Lindner, Helmut. - 1975 10511 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Inczédy György .l 2024.02.14 273 .lap Lelt.sz. Dokumentum Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 10512 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 10513 Hajnal Badányban / Fekete István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 10514 Beszélgetések a fizikáról / Sas Elemér. - Budapest : Magyar Rádió, 1975 10516 Beszélgetések a fizikáról / Sas Elemér. - Budapest : Magyar Rádió, 1975 10517 Opera lexikon / Várnai Péter. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1975 10518 Esztétikai alapfogalmak : Kis enciklopédia / Csibra István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 10519 Mire képes a számítógép? / Billingné Szőnyi Katalin. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1975 10520 A fele komédia: Színművek / Illés Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10521 Róma - Útikalauzok / Ürögdi György. - Budapest : Panoráma, 1975 10522 Műszaki matematika II. kötet / Gáspár Gyula. - Budapest : Tankvk., 1975 10523 Szervetlen kémiai feladatok és megoldások / Maleczkiné Szeness Márta. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1971 10525 Skandinávia / Eugene Fodor (Jenő). - Budapest : Panoráma, 1974 10526 Állatrendszertan : Egyetemi tankönyv / Dudich Endre. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1975 10532 Elméleti szerves kémia / Szántay Csaba Dr.. - Budapest : , 1975 10537 Viktor Hugó versei / Hugo, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10538 A bizánci irodalom kistükre / Hadzisz, Dimitriosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 10539 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 10540 A nyelvtudomány ma : Szemelvények korunk nyelvészetéből / Szépe György. - Budapest : , 1973 10541 A zenetörténet antológiája : Régi mesterek zenéje 1750-ig / Bartha Dénes. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 274 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10543 Negyven prédikátor: Történelmi regény / Moldova György. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973.1975 10544 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 10546 Differenciálgeometria I-II. Rész / Rapcsák András. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 10549 A költészet valósága : Líra és lirizálódás / Egri Péter. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10550 Közoktatás és pedagógia az abszolutizmus és a dualizmus korában 1849-1918 / Köte Sándor. - Budapest : Tankvk., 1975 10551 Bartók breviárium : Levelek, írások, dokumentumok / Ujfalussy József. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1974 10553 A kurucok első dunántúli hadjárata : 1704. január-április / Bánkúti Imre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10554 Nagy Rozália a nevem / Berényi Andrásné. - 1975 10555 Metternich és Magyarország / Andics Erzsébet. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 10557 Az orosz kultúra a XIX. században / Niederhauser Emil. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1970 10558 Magyar Anjou Legendárium / Levárdy Ferenc. - : Magyar Helikon, 1975 10559 Világtörténet képekben I-II. Az őskortól 1640-ig, 1640-től 1970-ig / Hahn István Dr.. - Budapest : , 1974-75 10565 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975/77 10569 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975/77 10571 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975/77 10577 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975/77 10579 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975/77 10585/1 II. Rákóczi Ferenc Szabolcs és Szatmár vármegyékben: (1703. július 18.-október 15.) / Balogh István. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Levéltár, 1976 10585/2 II. Rákóczi Ferenc Szabolcs és Szatmár vármegyékben: (1703. július 18.-október 15.) / Balogh István. - Nyíregyháza : Inczédy György .l 2024.02.14 275 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Levéltár, 1976 10586 Nyíregyháza örökváltsága / Cservenyák László. - Nyíregyháza : Nyírségi Nyomda, Nyíregyháza, 1974 10587 Nyíregyháza örökváltsága / Cservenyák László. - Nyíregyháza : Nyírségi Nyomda, Nyíregyháza, 1974 10588 Nyíregyháza örökváltsága / Cservenyák László. - Nyíregyháza : Nyírségi Nyomda, Nyíregyháza, 1974 10589 Nyíregyháza, 1918-1951: Tanulmányok / Cservenyák László. - : Nyíregyházi Kiskönyvtár, 1975 10590 Nyíregyháza, 1918-1951: Tanulmányok / Cservenyák László. - : Nyíregyházi Kiskönyvtár, 1975 10591 Nyíregyháza, 1918-1951: Tanulmányok / Cservenyák László. - : Nyíregyházi Kiskönyvtár, 1975 10593 Nyíregyháza, 1918-1951: Tanulmányok / Cservenyák László. - : Nyíregyházi Kiskönyvtár, 1975 10594 A középkori ember világképe / Gurevic, Aron Jakovlevic. - Budapest : , 1974 10605 Német voltam én is... : Visszaemlékezések / Toller, Ernst. - 1974 10608 Magyarország megyéi és városai / Kulcsár Viktor Dr.. - Budapest : , 1975 10610 Mementó Magyarország 1944 / Gáti Ödön. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10617 A magyar gazdaság száz éve / Berend T. Iván. - Budapest : , 1972 10618 A vörös szűz : Louise Michel lobogó élete / Bajomi Lázár Endre. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10619 Füstkarikák : Elbeszélések / Zalka Miklós. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10627 A világ gazdaságföldrajza / Fleszar, Mieczyslaw. - Budapest : , 1974 10631 Gondolatok a művészetről : Aforizmák (Téka c. sorozatból) / Dévald László. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1975 10632 A mohácsi csata / Szakály Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10636 Mit tudsz önmagadról / Mohás Lívia. - Budapest : , 1975 10637/1 Malom a pokolban, A változások őrei: 1-2. k. / Moldova György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 276 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10637/2 Malom a pokolban, A változások őrei: 1-2. k. / Moldova György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10638 Regék Artemiszről / Seghers, Anna. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10640 Gimnazisták életideálja / Szebenyi Péterné. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10644 A Zempléni-hegység turistatérképe. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1975 10645 Soproni hegység: térkép / Domokos György műsz.vez.. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1975 10646 Út a modern algebrához / Hardy Zsigmond. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 10655 Naptár 1976 Irodalmi műsorok az év jelentős évfordulóira / Sződy Szilárd. - Budapest : Népművelési Propaganda Iroda, 1975 10660 A szocialista képzőművészet nyomában / Oelmacher Anna. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 10661 Karl Marx és Friedrich Engels művei magyar nyelven : Bibliográfia / Gut Ferencné összeállította. - Budapest : , 1975 10662 Egy költészet története / Fodor József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10664 A Bükk hegység turistatérképe: / Domokos György műsz.vez.. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1975 10666 A Pilis hegység turistatérképe: Térkép. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1974 10667 A titkos Barbarossa-dosszié / Bezymenskij, Lev Aleksandrovic. - Budapest : , 1975 10668 Lágymányosi istenek: Visszaemlékezések, tanulmányok / Devecseri Gábor. - 1975 10672 Egy elmaradt vita helyett / Aczél György. - Budapest : , 1975 10674 Az ismeretek alkalmazásának pszichológiai problémái / Nagy László. - Budapest : Tankvk., 1975 10677 Hangversenykalauz 1-2-3. Zenekari művek, Versenyművek, Kamaraművek / Pándi Marianne. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 972/73/75 10678 Egy költészet története / Fodor József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10679 Asszony a fáraók trónján : Hatsepszut : Történelmi regény / Dráveczky Zsuzsa. - Budapest : , 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 277 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10681 Törvénytelen halottaim : Versek / Ratkó József. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10683 A biológia aktuális problémái 4-5. / Csaba György dr.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1975 10686/2 Elbeszélő költemények, Prózai művek: II-III. / Arany János. - 1975 10686/3 Elbeszélő költemények, Prózai művek: II-III. / Arany János. - 1975 10687 Világirodalmi lexikon: 1-9-kötetig / Király István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970-1984 10688/1 Hazánk Magyarország 1-2. Népe, történelme, gazdasága - Művelődés, tudomány , művészet / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 10688/2 Hazánk Magyarország 1-2. Népe, történelme, gazdasága - Művelődés, tudomány , művészet / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 10689 Verecke híres útján... A magyar nép őstörténete és a honfoglalás / Fodor István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 10691 Természettudományi kisenciklopédia / Beer, Wolf-Dietrich Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 10692/1 Technika kisenciklopédia I-II. A-K, L-ZS / Polinszky Károly dr.. - Budapest : , 1975 10692/2 Technika kisenciklopédia I-II. A-K, L-ZS / Polinszky Károly dr.. - Budapest : , 1975 10698 Rákóczi harangja: Történelmi elbeszélések / Krúdy Gyula. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975 10700 Gabriela: Szegfü és fahéj: /Egy braziliai város történetéből / / Altolaguirre, Manuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10702 Ne félts, ne félj : Versek / Raffai Sarolta. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 10704 Karácsony a világ tetején / Hemingway, Ernest. - 1975 10706 A vadon szava: A mexikói / London, Jack. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975 10707 Ők: Regény / Oates, Joyce Carol. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10708 Kelet varázsa : A félhold fakó fényében Kelet fényei felé Útleírások / Germanus Gyula. - Budapest : , 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 278 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10709 Egy falusi nótáriusnak budai utazása Rontó Pál: Elbeszélő költemények / Gvadányi József. - : ITD Hungary 10710 Kutyák / Patay - Balogh. - Bécs : Novák, Bécs, 1975 10711 A csillagok felé / Horváth Árpád. - 1975 10712 A Föld és fejlődéstörténete / Bertalan Mária. - 1975 10713 Középkori orosz festészet / Lazarev, Viktor Nikitics. - : Magyar Helikon, 1975 10715 Beszédes kérdőjelek a kémiában / Fialkov, Jurij. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975 10719 Árkádia körül: Tanulmányok / Julow, Viktor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 10720 Babits Adyról: Dokumentumgyűjtemény / Babits Mihály. - Budapest : , 1975 10721 A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményei / Solymár István. - : Corvina Kiadó, 1975 10725 Winston Churchill : Politikai életrajz / Truhanovszkij, Vladimir Grigorevic. - 1976 10726 Iconographia florae partis Austro Orientalis Europae Centralis / Jávorka Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10728 Pétervár - Leningrád / Oldal Gábor. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1975 10731 Törökországi utazások / Szabó-Pap Lóránt. - Budapest : Panoráma, 1975 10733 Athén / Soproni János. - Budapest : Panoráma, 1975 10734 Háború és béke a Közel-Keleten / Réti Ervin. - 1975 10736 Én kedves Amazóniám / Molnár Gábor. - 1975 10738 Fizika: Évkönyvek 1975-1976-1977-1978 / Abonyi Iván. - 1975-78ig 10740 Korona és kard: Magyarország a XI-XIII. században / Hegedüs Géza. - Budapest : , 1975 10741 A biológia aktuális problémái 4-5. / Csaba György dr.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1975 10748 Spartacus :Életrajzi - Történelmi regény / Fast, Howard. - Budapest : Kozmosz, 1976 10749 Az öt világvallás : Bráhmanizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység, iszlám / Glasenapp, von Helmuth. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 279 .lap Lelt.sz. Dokumentum Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 10751 Magyar népművészet / Hofer Tamás. - : Corvina Kiadó, 1975 10753 A Budai-hegység turistatérképe / Ajtay Ágnes. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1987-88 10754 Az amerikai irodalom kezdetei : 1607-1750 / Kretzoi Miklósné. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 10755 Műszakiak zsebkönyve : Gépészet / Kovács László. - Budapest : , 1976 10757 A magyar városok címerei / Castiglione Endre. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1975 10758 Boccaccio művei: I-II. / Boccaccio. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10759 Radnóti Miklós művei: Versek, tanulmányok / Radnóti Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 10760 Anglicizmusok: angol kifejezések gyűjteménye / Kundt Ernő dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 10761 A világ anekdotakincse / Békés István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 10762 A szent Sátán : Történelmi regény / Erdődy János. - Budapest : , 1975 10764 Miért szép? századunk magyar novellái elemzésekben / Rónay György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 10766 A zene szava : Versek a zenéről / Gál Zsuzsa. - Budapest : Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1973 10767 Szemléletes differenciálszámítás : Függvényektől a differenciálásig / Jánossy Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 10768 A modern magyar próza stílusformái / Herczeg Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 10769 Ne mondj le semmiről : Tizenhárom költő : / Bella István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 10770 A Nagy Október : Az 1917-es szocialista forradalom története / Földes Péter. - Budapest : , 1975 10772 Így élt Pasteur / Halász Zoltán. - Budapest : , 1976 10775 Germán, kelta regék és mondák (Regék és mondák c. sorozatból) / Dömötör Tekla. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1976 10776 A második világháború története / Ránki György. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 280 .lap Lelt.sz. Dokumentum Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 10777 Budapest múzeumai : Hét múzeum mesterművei / Korek József. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1969 10779 Az aranygyapjú: Regény Századok-emberek c. sorozatból / Graves, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 10780 Rivalda 74-75 : Nyolc magyar színmű / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 10781 Add tovább! : 55 mai költő és író Kozmosz könyvek c. sorozat / Csaplár Vilmos. - Budapest : Budapest Kiadó, 1976 10782 Magyar népdalok 1-2. / Ortutay Gyula. - 1975 10783 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976,1978 10788 Boldog Margit: Történelmi regény / Kodolányi János. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 10795 Kérdések a vallásról / Gecse Gusztáv. - 1975 10796 Természettudományi lexikon 1-2-4-5-6 kötet A-C, D-G, L-N, O-S, Sz-Z, 7. A-Z-ig kieg. kötet / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964/76 10797 Természettudományi lexikon 1-2-4-5-6 kötet A-C, D-G, L-N, O-S, Sz-Z, 7. A-Z-ig kieg. kötet / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964/76 10798 Boccaccio művei: I-II. / Boccaccio. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10798/1 Magyarországi reneszánsz és barokk : Művészettörténeti tanulmányok / Galavics Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10803 Idegen szavak és kifejezések szótára / Bakos Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 10805 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 10806/1 Elbeszélések I. 1861-1873 / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962 10806/2 Elbeszélések: II. 1874-1877 Kritikai jegyzetek nélkül / Mikszáth Kálmán. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1963 10806/3 Elbeszélések: III. 1877. Kritikai jegyzetek nélkül / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 10806/4 Elbeszélések: IV. 1878-1880 Kritikai jegyzetek nélkül / Mikszáth Inczédy György .l 2024.02.14 281 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 10806/5 Elbeszélések: V. 1880-1881 Kritikai jegyzetek nélkül / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 10806/6 Elbeszélések: VII. 1881-1882 / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969 10806/7 Elbeszélések: VIII. 1882-1883 Kritikai jegyzetek nélkül / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 10806/8 Elbeszélések: IX. 1884 Kritikai jegyzetek nélkül / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 10806/9 Elbeszélések: X. 1884-1885 Kritikai jegyzetek nélkül / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 10806/10 Elbeszélések: XIV. 1889-1991 Kritikai jegyzetek nélkül / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10807/1 A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914 1-2. / Szabó István G.. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1965 10807/2 A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914 1-2. / Szabó István G.. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1965 10809 Berzsenyi Dániel Versei / Baráth Lajos. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1976 10810 Eszmék és stílusok : Irodalmi tanulmányok / Bán Imre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 10811 Déry Tibor (Kortársaink c. sorozatból) / Pomogáts Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 10812 Sánta Ferenc (Kortársaink c. sorozatból) / Vasy Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10813 Barta Lajos (Kortársaink c. sorozatból) / Csaplár Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 10814 Szabó Lőrinc / Rába György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1972 10815 Rákos Sándor (Kortársaink c. sorozatból) / Imre László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 10816 Gellért Oszkár (Kortársaink c. sorozatból) / Borbély Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 10817 Cseres Tibor / Zappe László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10818 Thurzó Gábor (Kortársaink c. sorozatból) / Rónay László. - Inczédy György .l 2024.02.14 282 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 10819 Sarkadi Imre / Hajdu Ráfis Gábor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1973 10820 Remenyik Zsigmond (Kortársaink c. sorozatból) / Nagy Sándor, E.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 10821 Életmód és család : Az emberi viszoyok alakulása a családban : Békés megyei életmódvizsgálat alapján / Sas Judit, H.. - Budapest : , 1976 10823 Vas István (Kortársaink c. sorozatból) / Fenyő István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 10825/1 Csokonai Vitéz Mihály poétai munkái / Csokonai Vitéz Mihály. - : Nagyvárad, 1805 10825/2 Csokonai Vitéz Mihály poétai munkái / Csokonai Vitéz Mihály. - : Nagyvárad, 1805 10825/3 Csokonai Vitéz Mihály poétai munkái / Csokonai Vitéz Mihály. - : Nagyvárad, 1805 10825/4 Csokonai Vitéz Mihály poétai munkái / Csokonai Vitéz Mihály. - : Nagyvárad, 1805 10825/5 Csokonai Vitéz Mihály poétai munkái / Csokonai Vitéz Mihály. - : Nagyvárad, 1805 10825/6 Csokonai Vitéz Mihály poétai munkái / Csokonai Vitéz Mihály. - : Nagyvárad, 1805 10825/7 Csokonai Vitéz Mihály poétai munkái / Csokonai Vitéz Mihály. - : Nagyvárad, 1805 10826 Jedlik Ányos / Horváth Árpád. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1974 10827 Beöthy Leó / Zsigmond Gábor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 10828 Rodiczky Jenő / Gaál László. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1974 10829 Lóczy Lajos / Tasnádi Kubacska András. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1974 10830 Wartha Vince / Korach Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1974 10831 Jankó János / Balassa Iván. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10832 Honti János / Dömötör Tekla. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 283 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10833 Hutyra Ferenc / Karasszon Dénes. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 10834 Winkler Lajos / Szabadváry Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 10835 Simonyi Zsigmond / Tompa József. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 10836 Geleji Sándor / Kiss Ervin. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 10837 Arany János / Keresztury Dezső. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 10838 Molnár Erik / Ránki György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 10839 Herman Ottó / Kósa László. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 10840 Kodály Zoltán / Eősze László. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 10841/1 A magyar nyelv történeti etimológiai szótára 1. A-Gy / Benkő Loránd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967 10841/2 A magyar nyelv történeti etimológiai szótára 2. H-Ó / Benkő Loránd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 10850 Az anya / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 10857 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Kozmosz, 1976 10858 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Kozmosz, 1976 10859 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Kozmosz, 1976 10861 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Kozmosz, 1976 10862 Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága (Elveszett,pótlás a Goriot apó helyett) / Balzac, de Honoré. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 1999 10863 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Kozmosz, 1976 10864 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Kozmosz, 1976 10865 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Kozmosz, 1976 10866 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Kozmosz, 1976 10867 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Kozmosz, 1976 Inczédy György .l 2024.02.14 284 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10868 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Kozmosz, 1976 10869 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Kozmosz, 1976 10871 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991 10873 Kossuth fia : Történelmi regény / Krúdy Gyula. - Budapest : , 1976 10874 "Sorsotok előre nézzétek" : A francia felvilágosodás és a magyar kultúra : Tanulmányok / Sziklay László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 10876 Derszu Uzala : A Távol-Kelet őserdeiben / Arsen'ev, Vladimir Klavdeevic. - 1976 10877 Az én Ausztráliám : Útleírások / Nagy Kázmér. - 1976 10878/1 A százezer garasos ágyú: 2 db II. kötet / Bródy Sándor. - 1975 10878/2 A százezer garasos ágyú: 2 db II. kötet / Bródy Sándor. - 1975 10884 Magyarország a monarchiában: Tanulmányok / Hanák Péter. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 10885 Meszelt égbolt : Versek / Zelk Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 10886 A realitás illúziója : A historikus Szekfű Gyula pályafordulója / Dénes Iván Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 10887 Apáról fiúra : Néprajzi kalauz / Kósa László. - Bécs : Novák, Bécs, 1975 10888 Kibernetikai kis enciklopédia / Pekelis, Viktor. - Bécs : Novák, Bécs, 1976 10889 Japán / Szentirmai József. - Budapest : Panoráma, 1975 10890 A fiatal Bessenyei és íróbarátai / Bíró Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 10894 Karácsonyi ének / Dickens, Charles. - Budapest : , 1976 10895 Karácsonyi ének / Dickens, Charles. - Budapest : , 1976 10896 A Vadnyugat története indián szemmel / Brown, Dee Alexander. - Budapest : , 1976 10900 Élet a mikroszkóp alatt / Aliverti, M. G.. - Budapest : , 1976 10903 Wolfgang Amadeus : Mozart életregénye / Tornius, Valerian. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 285 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10905 Napkeltenyugta / Garai Gábor. - 1976 10906 Ég és föld között : Regény Zichy Mihály életéről / Zoltán Péter. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1976 10907 Az öröklődés titkai / Czeizel Endre dr.. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1976 10908 Rock...rock...rock / Ungvári Tamás. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1976 10910 Munkaügyi kislexikon / Józsa Ödön. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 10912 A szökevény / Földes Mihály. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 10913 Évezredek hangszerei / Darvas Gábor. - : Zeneműkiadó Budapest, 1975 10914 Az öröklődés titkai / Czeizel Endre dr.. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1976 10915 A tenger meghódítása / Brosin, Hans-Jürgen. - 1975 10916 A falu szépe, A hű asszony meg a rossz nő, Az orvos halála / Fekete Gyula. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1976 10919 Magyar századforduló : A második reformnemzedék története 1896-1914 / Horváth Zoltán DR.. - 1974 10920 Jókai Erdélyben / Vita Zsigmond. - 1975 10922/1 Alexandriai négyes: I-II. / Durrell, Lawrence. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 10922/2 Alexandriai négyes: I-II. / Durrell, Lawrence. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 10924 Az idő körvonalai : Tanulmányok az ősi és modern költészetről / Képes Géza. - Budapest : , 1976 10925 A munka törvénykönyve és végrehajtási rendeletei / Márkus Lászlóné Dr.. - 1976 10926 Rotterdami Erasmus: életrajzi regény / Markis, Simon Peretsovic. - Budapest : , 1976 10927 Ős Napkelet : Az írott történelem kezdetei / Varga Domokos. - Budapest : , 1976 10928 Ős Napkelet : Az írott történelem kezdetei / Varga Domokos. - Budapest : , 1976 10929 Zenei kalauz / Lorándt István. - Budapest : Minerva, 1976 Inczédy György .l 2024.02.14 286 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10930 Karácsonyi ének / Dickens, Charles. - Budapest : , 1976 10931 Karácsonyi ének / Dickens, Charles. - Budapest : , 1976 10932 Új magyar képtár : A Magyar Nemzeti Galéria festészeti gyűjteménye / Pogány Gábor, Ö.. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1976 10933/1 Európa I-II. / Marosi Sándor. - 1975 10933/2 Európa I-II. / Marosi Sándor. - 1975 10934 Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag / Várady Géza. - 1976 10935 A rómaiak Magyarországon / Tóth István. - 1975 10936 Az Aranybullák évszázada / Kristó Gyula. - 1976 10937 Görög regék (Regék és mondák c. sorozatból) / Trencsényi-Waldapfel Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1976 10938 Népzene és zeneirodalom / Póczonyi Mária. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1976 10939 Történelmi arcképek / Kovács Endre. - 1976 10940 Így élt Albert Schweitzer / Marék Antal. - 1976 10943 A skandináv országok története :(Dánia Norvégia Svédország) / Kan, Alekszandr Szergeevics. - Budapest : , 1976 10944 Tizenhárom csillag : Az amerikai forradalom története / Szuhay-Havas Ervin. - Budapest : , 1976 10947 A pályaválasztási döntés előkészítése / Völgyesy Pál Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 10949 Uránia növényvilág Magasabbrendű növények I-II. / Danert, Siegfried. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 10950 A pedagógia alapfogalmai és a nevelési célrendszer / Ágoston György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 10952 Advent / Füst Milán. - 1976 10953 Az olimpiák története olümpiától Montrealig / Keresztényi József. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 10955 Minerva nagy képes enciklopédia: Település Városiasodás Az emberi kommunikáció 4. / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Minerva, Budapest, 1975 10956 Lamarck és kora: Korrajz / Benedek István Dr.. - 1975 10959 Az este hangjai : Modern olasz kisregények : Antológia / Lator Inczédy György .l 2024.02.14 287 .lap Lelt.sz. Dokumentum László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 10960 Angol társalgási és külkereskedelmi nyelvkönyv / Simonyi Imre. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1976 10961 Berzsenyi Dániel versei / Tóth J. Bertalanné szerk.. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 10965 Éjjeli műszak: Kisregények / Miller, Arthur. - Budapest : Kozmosz, 1974 10966 Magyar népi vászonhímzések / Fél Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1976 10967 Így élt Napóleon / Fekete Sándor. - 1975 10968 Ne mondj le semmiről : Tizenhárom költő : / Bella István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 10969 Két pogány közt : A Rákóczi-szabadságharc története / Várkonyi Ágnes, R.. - Budapest : , 1975 10978 Párizstól Korzikáig : Úti jegyzetek riportok / Fábián Ferenc. - Budapest : , 1976 10979 Noé bárkája : Útirajzok / Mezei András. - Budapest : , 1976 10980 Így élt II.Rákóczi Ferenc / Vámos Magda. - Bécs : Novák, Bécs, 1976 10981/1 Richelieu : Életrajz 1-2. / A nagyratörő - A diktátor/ / Erlanger, Philippe. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10981/2 Richelieu : Életrajz 1-2. / A nagyratörő - A diktátor/ / Erlanger, Philippe. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 10982 József Attila válogatott levelezései / József Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 10984 A lovakat lelövik ugye?: Regény / McCoy, Horace. - Budapest : Kozmosz, 1975 10986 Versről versre : Az újabb magyar líra megközelítése : Verselemzések / Tüskés Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 10987 Versről versre : Az újabb magyar líra megközelítése : Verselemzések / Tüskés Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 10988 Nemi nevelés a családban / Szilágyi Vilmos. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1976 10989 Szex, szerelem, család / Bágyoni Attila. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1976 Inczédy György .l 2024.02.14 288 .lap Lelt.sz. Dokumentum 10990 Jegyzetek az első évekről 1944-1948 / Kiss György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 10991/1 Middlemarch: I-II. k. / Eliot, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 10991/2 Middlemarch: I-II. k. / Eliot, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 10993 Így élt Puskin : Életrajz / Gessen, A. I.. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1976 10995 Zenei kalauz / Lorándt István. - Budapest : Minerva, 1976 11004 Budapest / Wellner István. - Budapest : Panoráma, 1976 11005 Eliramlik az élet... Visszaemlékezések / Kelen Jolán. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 11006 Az apostol: A helység kalapácsa, Lúdas Matyi / Petőfi Sándor. - 1976 11007 Az apostol: A helység kalapácsa, Lúdas Matyi / Petőfi Sándor. - 1976 11008 Az apostol: A helység kalapácsa, Lúdas Matyi / Petőfi Sándor. - 1976 11009 Az államosítás közoktatásunkban : Tanulmányok / Arató Ferenc Dr.. - Budapest : Tankvk., 1976 11014/1 Levelezése: I.kötet 1865-1884. / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 11014/2 Levelezése: II.kötet 1884-1908. / Mikszáth Kálmán. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1961 11014/3 Levelezése: III.kötet 1909-1910. / Mikszáth Kálmán. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1961 11015 V. Károly / Gunst Péter. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1976 11016 Barbarossa Frigyes / Gunst Péter. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1976 11017 Bismarck / Gonda Imre. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1976 11018 Nagy Frigyes / Niederhauser Emil. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1976 11019 Hindenburg / Farkas Márton. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1976 11020 Jakob Fugger / Hermann Zsuzsanna. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1976 11024 Az ókori világ története / Polányi Imre. - : Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 289 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1986 11032 Útjelző : Tanulmányok kritikák úti jegyzetek / Nagy Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969 11033 Eszmék és irodalom : Tanulmányok / Kovács Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 11034/1 Eszmék és irodalom : Tanulmányok / Kovács Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 11035 A biológiatanítás tudományos vizsgálata 1960-1974 / Fazekas György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 11038 Az Egyetemes Tizedes Osztályozás táblázataiban 1966-1975 között bekövetkezett módosítások : Útmutató / Babiczky Béla. - Budapest : OSZK KMK, 1976 11039 Budavári farsang : Beatrix: Mátyás király özvegye Történelmi regény / Halász Zoltán. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 11040 A kislovag : Wolodyjowski úr: Regény / Sienkiewicz, Henryk. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 11044 Szombathely / Horváth Ferenc Dr.. - Budapest : Panoráma, 1976 11045 Eger / Bottlik Mihály. - Budapest : Panoráma, 1976 11048 Vaspata: Regény / London, Jack. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 11049 Hogyan érzékelünk ? Az ember érzékszervei / Schneider, Leo. - Budapest : , 1976 11050 Pedagógiai lexikon 1-4. A-F G-K L-Q R-Z / Nagy Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 11051 Spanyolország 1939-1975 / Todero Frigyes. - 1976 11053 A nyelvész szóra bírja a nyelvet (Gyorsuló idő sorozat) / Terts István. - Budapest : , 1976 11054 Anyanyelvünk: (gyorsuló idő sorozat) / Illyés Gyula. - Budapest : , 1964 11056 Sumer és magyar ? / Komoróczy Géza. - 1976 11059 Rippl-Rónai ; Csontváry ; Derkovits : Tanulmányok / Fülep Lajos. - Budapest : , 1975 11060 Rippl-Rónai ; Csontváry ; Derkovits : Tanulmányok / Fülep Lajos. - Budapest : , 1975 11072 Az antik világ irodalmai / Falus Róbert. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 Inczédy György .l 2024.02.14 290 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11073/1 Világirodalmi kisenciklopédia 1-2. / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 11073/2 Világirodalmi kisenciklopédia 1-2. / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 11075 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 11076 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 11077 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 11078 Románia / Ádám László. - Budapest : Panoráma, 1961 11079 Sopron / Recht Rezső. - Budapest : Panoráma, 1975 11080 A reimsi angyal: Novellák / Jókai Anna. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 11083 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 11084 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 11086 Változó világ változó irodalom: Esszék és kritikák / Szabolcsi Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 11087 A Bonaparték / Stacton, David. - 1975 11088 A fizikai kémia alapjai / Erdey Grúz Tibor. - Budapest : , 1972 11089 Mai magyar nyelvünk / Grétsy László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 11090 Szerves kémia / Lempert Károly. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1976 11091 Az élet: befejezetlen kísérlet / Luria, Salvador E.. - : Natúra, 1976 11092 Az élet: befejezetlen kísérlet / Luria, Salvador E.. - : Natúra, 1976 11096 Százhuszat verő szív : Válogatott versek 1955-1970 / Váci Mihály. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1976 11097 Pro libertate II. Rákóczi Ferenc, az államférfi és az író / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : , 1976 Inczédy György .l 2024.02.14 291 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11100 Dóra jelenti... / Radó Sándor. - 1976 11104 Magyarország megyéi és városai / Kulcsár Viktor Dr.. - Budapest : , 1975 11138 Mit kell tudni az indiai szubkontinensről / Gáthy Vera. - Budapest : , 1974 11145 Ketten a tűzvonalban / Muszrepov, Gabit. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 11146 Angol hétköznapok : Ahogyan Marx látta / Marx, Karl. - Budapest : , 1971 11151 Angela Davis pere / Aptheker Bettina. - Budapest : Kortárs Könyvkiadó, 1976 11153 Látjátok feleim: Tanulmányok cikkek (Kosztolányi Dezső művei) / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 11154 A caesarok élete : 12 életrajz / Suetonius, Tranquillus Gaius. - : Magyar Helikon, 1975 11155 Tessedik Sámuel 1742-1820 / Tóth Lajos. - Békéscsaba : Békés megyei Tanács, 1976 11159 Jövőnk kulcsa az energia / Bitó János. - Budapest : , 1973 11160 A nagy forradalom krónikája : 1917 emlékezésekben és hiteles okmányokban / Dolmányos István. - Budapest : , 1967 11161 Szeresd felebarátodat : Regény / Remarque, Erich Maria. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 11162 Martin Bormann utolsó naplója / Bezymenskij, Lev Aleksandrovic. - 1976 11164 Esztétikai olvasókönyv : Szöveggyűjtemény / Kis Tamás. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 11166 Mikszáthtól - Mikszáthról / Standovárné Gárdonyi Vera. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 11170/1 Magyar elbeszélők 19.század I-II.k. Magyar Remekírók c. sorozat / Szalai Anna. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 11170/2 Magyar elbeszélők 19.század I-II.k. Magyar Remekírók c. sorozat / Szalai Anna. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 11171 Klasszikusok nyomában: Esztétikai és irodalmi tanulmányok / Barta János. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 11183 Fizikai alapfogalmak - fizikai feladatlapok / Bayer István Dr.. - : Országos Pedagógiai Intézet, 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 292 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11185 Általános genetika / Dubinin, Nikolaj Petrovic. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1975 11187 A fizika tanítása : Tanárképző főiskolai tankönyvek / Veidner János. - Budapest : Tankvk., 1976 11188 A fizika tanítása : Tanárképző főiskolai tankönyvek / Veidner János. - Budapest : Tankvk., 1976 11190 Matematikai versenyfeladatok gyűjteménye 1947-1970 feladatok-megoldások-jegyzetek / Molnár Emil. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 11191 Matematikai versenyfeladatok gyűjteménye 1947-1970 feladatok-megoldások-jegyzetek / Molnár Emil. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 11191/1 Matematikai versenyfeladatok gyűjteménye 1947-1970 feladatok-megoldások-jegyzetek / Molnár Emil. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 11192 Analitikai kémia : A minőségi és mennyiségi analizis alapjai / Pataki László Dr - Zapp Erika Dr.. - Budapest : Tankvk., 1974 11194 Anatómia : Élettan / Ábrahám Ambrus. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1973 11198 A magyar irodalom fejlődéstörténete / Horváth János. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 11199 Herman Ottó : A kalandos és küzdelmes sorsú nagy magyar tudós élete : Életrajzi regény / Varga Domokos. - Budapest : , 1976 11200 Ez a szép játék : (Arcok a magyar sport történetéből) / Syposs Zoltán. - Budapest : Sport, 1976 11212 Az acélt megedzik: Regény / Ostrovskij, Nikolaj Alekseevic. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975 11213 Az acélt megedzik: Regény / Ostrovskij, Nikolaj Alekseevic. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975 11215 Kyvagiokén / Déry Tibor. - 1976 11220 Tonio Kröger - Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 11221 Tonio Kröger - Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 11224 Tonio Kröger - Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 11225 Tonio Kröger - Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 Inczédy György .l 2024.02.14 293 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11230 Tonio Kröger - Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 11235 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - 1976 11236 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - 1976 11237 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - 1976 11238 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - 1976 11239 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - 1976 11240 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - 1976 11241 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - 1976 11242 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - 1976 11243 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - 1976 11244 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - 1976 11249 Bölcs és balgatag őseink : Tanulmányok / Veres Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 11250 Bölcs és balgatag őseink : Tanulmányok / Veres Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968 11251 Aranykoporsó: Történelmi regény / Móra Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 11252 Aranykoporsó: Történelmi regény / Móra Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 11254 A kis herceg: Mese / Saint-Exupéry, Antoine de. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 11255 A kis herceg: Mese / Saint-Exupéry, Antoine de. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 11257 Biológiai lexikon 3. M-R-ig, - 4. S-Z-ig / Straub F. Brunó Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977/78 11258 Felvételi kalauz matematikából: Feladatgyűjtemény egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra önállóa / Bíró Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 11259 Felvételi kalauz matematikából: Feladatgyűjtemény egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra önállóa / Bíró Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 11261 Az arany ember : Regény / Jókai Mór. - 1974 11262 Az arany ember : Regény / Jókai Mór. - 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 294 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11263 Kelet-Afrika vadonjaiban : Útleírás : Vadászkalandok / Kittenberger Kálmán. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1976 11264 Cigányrománcok / Garcia Lorca, Federico. - : Magyar Helikon, 1976 11266 Vakító napsütésben / Mózsi Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11267 Az útkeresés évtizedei: Tanulmányok a magyarországi munkásmozgalom történetéből 1868-1898 / Vincze Edit, S.. - 1977 11268/1 A második világháború története 1. 1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1976 11268/2 A második világháború története 2. 1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1976 11270 A filozófia és a vallás : Tanulmányok / Lakatos György dr.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 11271 Ernst Thalmann : Életrajz / Zimmerling, Zeno. - 1977 11272 Holt tenger; Az éjszaka pásztorai: Regények / Amado, Jorge. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 11275 Varázsos út: Tudományos fantasztikus elbeszélések (Kozmosz fantasztikus könyvek) / Gor, Gennadij. - Budapest : Kozmosz, 1976 11276 Rozsdatemető / Fejes Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 11277 Rozsdatemető / Fejes Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 11278 Rozsdatemető / Fejes Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 11279 Rozsdatemető / Fejes Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 11283 Kritikus számadás : Tanulmányok / Komlós Aladár. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11286 A szentendrei festészet kialakulása története és stílusa 1945-ig / Haulisch Lenke. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 11287 Takáts Gyula / Laczkó András. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 11288 Magyar népballadák (Magyar remekírók c. sorozatból) / Endrődi Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 11289 Szlovák nyelvkönyv az általános iskola 3-4. osztálya számára / Szabó Gyula. - Budapest : Budapest Kiadó, 1965 Inczédy György .l 2024.02.14 295 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11296 Biológiai korrepetitor egyetemi felvételi vizsgákra készülőknek I.kötet (Nincs II.kötet) / Nagy Mária Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11301 Biológiai korrepetitor egyetemi felvételi vizsgákra készülőknek I.kötet (Nincs II.kötet) / Nagy Mária Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 11302 A változó Föld. II. TV. Egyetem / Kőháti Attila Dr.. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1977 11304 Nyelvfejlődés Nyelvhelyesség / Kovalovszky Miklós. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1977 11305 Bemutatom a könyvtárat : Könyvtárismereti gyakorlatok középiskolásoknak és szakmunkástan. szakmunkás / Könyves-Tóth Lilla. - Budapest : OSZK KMK, 1976 11306 Fejlődéslélektani vizsgálatok : Társas kapcsolat és személyiség / Kósáné Ormai Vera. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11311 Kossuth Lajos öröksége : Mondák a XVIII. és XIX. századból / Lengyel Dénes. - Budapest : , 1977 11312 A gondolkodás iskolája: A matematika új módszerei új megvilágításban / Pólya György. - 1977 11313 Utazások Erdélyben / Mátyás Vilmos. - Budapest : Panoráma, 1977 11314 Irodalmi kirándulások / Lengyel Dénes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11315 Irodalmi kirándulások / Lengyel Dénes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11316 Anyanyelvi olvasókönyv :( Rendszer és mozgás mai nyelvünkben) / Tompa József. - Budapest : , 1976 11317 Magyarország földrajza : Tanárképző főiskolai tankönyvek / Frisnyák Sándor Dr.. - Budapest : Tankvk., 1977 11320 Benedek Marcell / Benedek István Dr.. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11322 Fizika: Évkönyvek 1975-1976-1977-1978 / Abonyi Iván. - 1975-78ig 11323 Félelem, harag, agresszió / Ranschburg Jenő Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11325 Benczúr: életrajz képekkel / Telepy Katalin. - : Corvina Kiadó, 1977 11331 Korszerű műveltség - szocialista ember / Ilku Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 296 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11333 A tartalomelemzés alapjai / Antal László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 11334 A muzsika öröme / Bernstein, Leonard. - 1976 11336 A költészet vérszerződése : Tanulmányok / Nagy Mézes Rita. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11337 Drámák: I-II. / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11338 Tüköráldozat / Galambos Lajos. - 1977 11340 Poésie et Révolution Petőfi et la Hongrie D'aujourd'Hui. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 11348 Emma / Austen, Jane. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11349 Az ex-kaszinó vendégei / Becher, Ulrich. - 1977 11350 Paul Éluard versei / Éluard, Paul. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11351 Halász Gábor válogatott írásai / Halász Gábor. - Budapest : , 1977 11353 Pókhálós palackok: Válogatott elbeszélések 1894-1908 / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11354 Régi és új emberek / Krúdy Gyula. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11355 Föld! Föld! / Ladányi Mihály. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11356/1 Magyar elbeszélők 20. század: I-II-III. k. Magyar remekírók c. sorozat / Illés Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11356/2 Magyar elbeszélők 20. század: I-II-III. k. Magyar remekírók c. sorozat / Illés Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11356/3 Magyar elbeszélők 20. század: I-II-III. k. Magyar remekírók c. sorozat / Illés Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11357 Égi tűz : Történelmi regény / Renault, Mary. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11358 Fellegjárás : Regény / Sőtér István. - Budapest : , 1977 11359 Szép versek 1976 / Bata Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 297 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11360 Szimfónia: 30 év lírai története: Magyar irodalom gyöngyszemei c. sorozatból / Baranyi Ferenc. - Budapest : Kozmosz, 1977 11361 Kincses Magyarország : Középkori művelődésünk történetéből / Zolnay László. - Budapest : , 1977 11362 A változó élet III. TV Egyetem / Alberti József. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1977 11363 A változó élet III. TV Egyetem / Alberti József. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1977 11367 Tarkabarka fizika / Lukács Ernőné. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977/83 11370 Orbán Dezső: életrajz képekkel / Passuth Krisztina. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1977 11371 Így élt a szabadságharc költője : Petőfi Sándor élete / Fekete Sándor. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1972 11372 Mazzini / Jászay Magda. - Budapest : , 1977 11374 Példabeszéd / Faulkner, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11375 Árpád után : Zolta korának regénye / Földes Péter. - Budapest : , 1977 11377 Rembrandt I-II. / Schmitt, Gladys. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11377/2 Rembrandt I-II. / Schmitt, Gladys. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11379 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 11381 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 11389 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 11395 Emberek, utak, sorsok / Zágoni Ferenc. - Budapest : Kozmosz, 1974 11400 Tóth Árpád válogatott versei / Tóth Árpád. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955 11401 Szép versek 1974 / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 11402 A szemlélők : Regény / Szabó Magda. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 11404 Kutatóárok : Önéletrajzi regény / Passuth László. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 298 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966 11408 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - 1974 11410 Sokféle * Egy cár, akit várnak / Móra Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1958 11413 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 11417 Rákóczi harangja: Történelmi elbeszélések / Krúdy Gyula. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975 11418 Egy marék hamu ; A tolvaj ; A volokalamszki országúton ; Paolo Arcangelo egy napja / Kőműves Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973 11421 Zöld gyep, zöld asztal, A főispán : Életrajzi regények / Kellér Andor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 11422 Bika és angyal: Versek / Kelényi István. - Budapest : , 1974 11423 A hollófürtű kedves / Kárpáti Aurél. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1958 11426 Cikkek és beszédek: (1861.január 7-1865.június 24) VI. kötet / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 11429/1 Egy magyar nábob I-II. Regény / Jókai Mór. - 1960 11429/2 Egy magyar nábob I-II. Regény / Jókai Mór. - 1960 11431 A fiatalasszony / Fekete Gyula. - 1963 11432 A vízipálma / Fábián Zoltán. - Budapest : , 1977 11433 Tettének oka ismeretlen: Regény / Balázs Anna. - 1974 11435 Régi tavaszi háború / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 11441 Régi autók / Kirchberg, Peter. - 1974 11444 Műanyagok mindenütt! / Mikes János. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1962 11445 Így könnyű a matematika / Lukács Ernőné. - Budapest : Minerva, Budapest, 1974 11448 Történelmi olvasókönyv II. Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története ta / Gunst Péter. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 11452 Kriszti és azok a furcsa haramiák / Beckmann, Thea. - 1973 11454 Margot királyné gobelinjei (Csíkos könyvek c. sorozat) / Dániel Inczédy György .l 2024.02.14 299 .lap Lelt.sz. Dokumentum Anna. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1974 11457/1 Megkondulnak a harangok I-II. / Hegedüs Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1962 11457/2 Megkondulnak a harangok I-II. / Hegedüs Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1962 11465 Az igazi Nagy Nő (Kozmosz könyvek) / Fenákel Judit. - Budapest : Kozmosz, 1976 11466 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986 11468 A Pickwick klub / Dickens, Charles. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961 11469 Copperfield Dávid: Gyermekévek, ifjúság / Dickens, Charles. - 1975 11470 Drámák: I-II. / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967 11478 Kék öböl ; Szerelem csütörtök ; Égi mező / Steinbeck, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 11480 A nápolyi testvérek / Werfel, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 11481 A tőke : A politikai gazdaságtan bírálata: A tőke termelési folyamata / Marx, Karl. - 1961 11490 Vologya utcája / Kasszil, Lev. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1964 11491 Testvérország : A világirodalom legszebb meséi:Az én könyvtáram az ifjúsági irodalom remekei sor. / Kormos István. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1963 11492 Világirodalmi dekameron: Válogatás a világirodalom legszebb elb.-ből az ók-XX.sz,A Világirodalom Rem / Domokos János. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 11493 Életem nyitott könyve : Visszaemlékezések / Ady Endre. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1977 11494/1 Ady Endre művei:publicisztikai írásai: I-II-III.k. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11494/2 Ady Endre művei:publicisztikai írásai: I-II-III.k. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11494/3 Ady Endre művei:publicisztikai írásai: I-II-III.k. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11495 Ady Endre élete és pályája / Vezér Erzsébet. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 300 .lap Lelt.sz. Dokumentum Gondolat Kiadó, 1977 11496 Arcképek és tanulmányok / Babits Mihály. - 1977 11497 A történelmi regény (Lukács György összes művei) / Lukács György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11498 A klasszikus stílus : Haydn Mozart Beethoven / Rosen, Charles. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1977 11499 Örök muzsika : Zenetörténeti olvasmányok / Barna István. - : Zeneműkiadó Budapest, 1977 11500 Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv / Galeotto, Marzio. - : Magyar Helikon, 1977 11501 Az ősi társadalom magyar kutatói / Ortutay Gyula. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 11502 Magyar néprajzi lexikon 1. köt. A-E / Ortutay Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 11503/1 Magyar népfront története: Dokumentumok/ 1935-1976 I-II. / Kállai Gyula. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 11503/2 Magyar népfront története: Dokumentumok/ 1935-1976 I-II. / Kállai Gyula. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 11504 Régészeti tanulmányok / László Gyula. - Budapest : , 1977 11505 Ország, város, híres ember : Útleírások : Anglia, Televízió : Riporteri munka / Moldoványi Ákos. - 1977 11506 Színes fizikai kísérletek a "semmiből" : Ismeretterjesztő képeskönyv / Öveges József. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977 11507 Három veréb hat szemmel : Antológia a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból / Weöres Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11510 Akar velem beszélgetni: Utolsó esténk Szodomában / Moldova György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11511 Akit a mozdony füstje megcsapott... / Moldova György. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11512 Szövegszerkezeti alapvizsgálatok :(Magyar újsághíranyag alapján) / Békési Imre. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1982 11512/1 Rivalda 75-76 : Nyolc magyar színmű / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11513 Harmadik kakasszóra : Kisregények és elbeszélések / Suksin, Vasilij Makarovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 301 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11516 Nyitott ház : Kisregény ; Elbeszélések / Vészi Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11518 Művészet 1976 / Rideg Gábor. - : Corvina Kiadó, 1977 11519 Bevezetés a szemiotikába / Voigt Vilmos. - Budapest : , 1977 11522 A képzőművészet iskolája II. A rajz a festészet a grafika és a szobrászat újabb eszközei és eljár. / Solymár István. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1977 11524 Irodalom és valóság : Tanulmányok / Juhász Béla. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11525 Jókai természettudománya / Veress Zoltán. - 1976 11528 Debrecen / Papp Antal. - Budapest : Panoráma, 1976 11529 Vártúrák kalauza : Dunántúli várak és vártúra útvonalak / Dely Károly. - Budapest : Sport, 1973 11531 Szaniszló Király órája / Boglar, Krystyna. - 1977 11533 Rabszolga : Regény / Singer, Isaac Bashevis. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11534 Az arany ára: Történelmi regény (Olcsó könyvtár) / Sztoev, Gencso. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11535 Újjászületés: Regény és elbeszélés (Kozmosz fantasztikus könyvek) / Wyndham, John. - Budapest : Kozmosz, 1977 11538 Erős, mint a halál: Regény / Maupassant, Guy de. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 11540 A rejtőzködő isten / Goldmann, Lucien. - 1977 11541 Gyarmatpolitika Napóleontól De Gaulle-ig / Salgó László. - Budapest : , 1977 11542 A nevelés jellege és folyamata / Dewey,John. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 11543 Bábeltől a világnyelvig / Szerdahelyi István. - Budapest : , 1977 11544 Így élt Kőrösi Csoma Sándor / Szilágyi Ferenc. - 1977 11547 Regénytükör : Harminchárom új magyar regény : (Kozmosz könyvek c. sorozatból) / Pomogáts Béla. - Budapest : Kozmosz, 1977 11548 Regénytükör : Harminchárom új magyar regény : (Kozmosz könyvek c. sorozatból) / Pomogáts Béla. - Budapest : Kozmosz, 1977 11549 Pannóniai változatok : Tanulmányok / Tüskés Tibor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 302 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11550 Máglyák Firenzében: Életregény / Barabás Tibor. - Budapest : , 1977 11553 Császárimádó Róma - képromboló Bizánc / Darkó Jenő. - Budapest : , 1977 11555 Mitológia / Apollodoros. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11556 Lenin / Lukács György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11557 Az előítélet / Allport, Gordon Willard. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 11558 Jövőlesők ; Nürnbergi lágernapló 1944-1945. / Rózsa Ágnes. - 1971 11559 A magyar könyvkiadás adatai 1976 / Varga Alajosné dr.. - Budapest : Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete, 1977 11571 A tanár diák kapcsolatról / Donáth Blanka, G.. - Budapest : Tankvk., 1977 11573 Kevés szóval németül / Bogdány Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11575 Helyesírás lépésről lépésre / Szende Aladár. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1977 11577 Helyesírás lépésről lépésre / Szende Aladár. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1977 11578 Valós függvények és függvénysorok / Szőkefalvi-Nagy Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11584 Fizikai példatár középiskolásoknak: I-II-III-IV- VII. / Párkányi László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970-75-7 11587 Fizika optika modern fizika csillagászat Tankönyv a 18 évesek számára / Zátonyi Sándor Dr.. - 2001 11589 Hőtechnikai alapmérések / Fülöp Zoltán. - Budapest : Tankvk., 1977 11590 Genetika és társadalom / Czeizel Endre dr.. - Budapest : , 1977 11592 Az egyrétegű tranzisztor / Lóska Péter. - Budapest : , 1977 11593 Az automatizált adatfeldolgozás gazdasági háttere / Abramov, Szergej Alekszandrovics. - : Statisztikai Kiadó Vállalat, 1977 11594 Görög istenek Indiában : Gandhára művészete / Horváth Vera. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 11595 Bernáth Aurél / Pataky Dénes. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 303 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11596 Tony Richardson / Nemes Károly. - Budapest : Magyar Filmtudományi Intézet, 1977 11597 Birkózás / Lukácsa Béla. - Budapest : Sport, 1977 11600 Athén Aqhnai : Térkép Xapthe Plan. - : Kartográfiai Vállalat, Budapest 11601 Régen volt, hogy is volt. Történelmi olvasókönyv az általános iskola 5. osztálya számára / Filla István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11602 Napóleon és Magyarország / Kosáry Domokos. - Budapest : , 1977 11603 Az ismeretlen remekmű / Balzac, de Honoré. - : Magyar Helikon, 1977 11605 Niki: Szemtől szembe, Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról / Déry Tibor. - 1977 11606 Amaro atya bűne: Regény / Eca De Queirós, José Maria. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11607 Messiás : Händel életének regénye / Gál György Sándor. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1977 11608 Párizsi eső: Regény / Hevesi András. - 1977 11609 Embereljük meg magunk: Drámák / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11610 Jeszenyin, Szergely válogatott művei / Esenin, Sergej Aleksandrovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11611 Égő türelem: Versek / Keresztury Dezső. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 11612 Egy nap a láthatatlan házban: Regény / Lénárd Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11613 Szerelem alfapont / Marsall László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11614 Eszmeralda csókja: Elbeszélések / Molnár Zoltán. - Budapest : Kozmosz, 1977 11615 Hajnali háztetők / Ottlik Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1957 11616/1 Vízparti történet I-II.-III. / Si, Naj-an. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11616/2 Vízparti történet I-II.-III. / Si, Naj-an. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 304 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11616/3 Vízparti történet I-II.-III. / Si, Naj-an. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11617/1 Feltört ugar 1-2. / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : , 1977 11617/2 Feltört ugar 1-2. / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : , 1977 11618 Kempelen a varázsló : Életrajzi regény / Szalatnai Rezső. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 11620 Tüskés rája : Regény / Vasconcelos, José Mauri de. - Budapest : , 1977 11621 Angi Vera ; Elbeszélések / Vészi Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11622 Moréna : Regény / Viita, Lauri. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11623 A láthatatlan póráz ; Egy kutya története meg egy másiké is / Zolnay Vilmos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11624 Utazás az éjszaka mélyére / Céline, Louis-Ferdinand. - 1977 11625 Puccini szemtől szemben / Fajth Tibor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 11626 A tizedes meg a többiek / Dobozy Imre. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975 11628 A magyar könyvtári szakirodalom bibliográfiája l970-1974. / Tarr Lászlóné. - Budapest : OSZK KMK, 1976 11629 Egyetemes Tizedes Osztályozás 50. Általános természettudományi művek 51. Matematika. - : Szabványkiadó Budapest, 1976 11630 Munka és logika : A hegeli abszolút eszme kritikai elemzéséhez / Vas Ida. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1977 11632 Az esztétikai érték természete / Stolovic, Leonid Naumovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 11638 Bíró és társadalom : A jogtudat és a jogérvényesülés dialektikája / Tamás András. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1977 11642 A beszédtanítás pszichológiája / Büky Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11643 Irodalmi irányok művészeti irányok / Székely András. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11644 Csillag és ősi szó: Sajnovics János lapp nép nyelvének kutatója / Inczédy György .l 2024.02.14 305 .lap Lelt.sz. Dokumentum Csupor Tibor. - 1977 11647 A fizika fejlődése Einsteinig / Bernal, John Desmond. - 1977 11648 Kísérleti fizika II. (Elektromosságtan és mágnességtan) / Budó Ágoston Dr.. - Budapest : Tankvk., 1972 11649 Az öröklés- és származástan alapjai / Bálint Andor. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977 11651 A fájdalom rejtélye / Melzack, Roland. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 11652 Korszerű rádió-vételtechnika / Alekseev, Jurij Petrovic. - Budapest : , 1977 11653 Elektronikus amatőr mérőkészülékek / Rózsa Sándor. - Budapest : , 1977 11654 Kis elektrotechnikus: Szakköri füzet az általános iskolai tanulók számára / Zátonyi Sándor Dr.. - Budapest : Tankvk., 1977 11655 Haditechnikai kislexikon / Nagy István. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1976 11656 A visegrádi királyi palota / Héjj Miklós. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1977 11657 A velencei settecento festészete / Garas Klára. - : Corvina Kiadó, 1977 11658 Sziklafestmények a Szaharában / Lhote, Henri. - 1977 11659 Renoir élete / Perruchot, Henri. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1977 11661 Negyedszázad piros-fehérben : Tichy Lajos életregénye / Pongrácz György. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1977 11662 A magyar lóversenyzés története / Fehér Dezső. - : Natúra, 1977 11664 Görögország, Törökország nyugati része, Albánia, Ciprus autótérképe. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1990 11666 A közjó szolgálatában : Tudomány- és művelődéstörténeti tanulmányok / Spielmann József. - 1977 11667 Mongólia története / Lőrincz László. - 1977 11668 John F.Kennedy : Illúziók és valóság / Nagy László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 11669 A hajnal kétszer jön / Cope, Jack. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11672 Lassalle / Heym, Stefan. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, Inczédy György .l 2024.02.14 306 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1977 11673 A holnap elébe : Műsorok Ady Endre születésének 100. évfordulójára / Dániel Ferenc. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1977 11677 Nászéjszakák: Novellák / Petiska, Eduard. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11678 Trimalchio lakomája: Cena Trimalchionis / Petronius Arbiter, Titus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11679 Zűrzavar Január: Két dráma / Radicskov, Jordan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11680 Az őz, A Danaida / Szabó Magda. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977 11683 Egy proli mesél : Egy német munkás életútja : Visszaemlékezések / Turek, Ludwig. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11684 Titokzatos párhuzamok : Versek / Vészi Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11685 Asszonysorsok Indiában : Útleírás / Kormos Zsófia. - 1977 11690 Leonyid Iljics Brezsnyev. - 1977 11691 Önök ott fenn, mi itt lenn / Engelmann, Bernt. - Budapest : , 1977 11692 A Szálasi-puccs / Rozsnyói Ágnes. - Budapest : , 1977 11695 A keresztényszocializmus Magyarországon 1903-1923 / Gergely Jenő. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1977 11696 Belépés nemcsak tornacipőben!: Sportjátékok könyve / Gyárfás Tamás. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1977 11698 Ady : Cikkek, emlékezések, levelek / Gárdonyi Géza. - 1977 11699 História és kortörténet a Képes Krónikában / Kristó Gyula. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11700 Chicago ostroma: Mai amerikai elbeszélők Olcsó könyvtár c. sorozat / Sükösd Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 11702 Holt lelkek / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11704 A nyelvfilozófia kérdései: Descartes-tól Rousseau-ig / Kelemen János. - 1977 11705 A genetika évszázada : Válogatás Gregor Mendel, Francis Galton stb. írásaiból / Szabó T. E. Attila. - 1976 Inczédy György .l 2024.02.14 307 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11706 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11707 Anatómiai nevek : Anatómiai szövet- és fejlődéstani terminológia / Donáth Tibor. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1976 11708 Nyúltartás a háztájon / Gonda Irén. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977 11709 El Liszickij / Vadas József. - : Corvina Kiadó, 1977 11710 Pontosan emlékszem: önéletrajz / Böhm, Karl. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1977 11712 A fekete nyíl : Történelmi regény az ifjúság számára / Stevenson, Robert Louis. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 11713 Százhúsz költő : Válogatott versforditások / Timár György. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11715 Psyché : Egy hajdani költőnő írásai / Weöres Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11716 A magyar irodalom arcképcsarnoka : Irodalmi portrék száz magyar íróról / Hegedüs Géza. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1976 11722 Az arany ember : Regény / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 11723 Az arany ember : Regény / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 11724 Az arany ember : Regény / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 11726 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 11727 Az arany ember : Regény / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 11729 Az arany ember : Regény / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 11730 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 11732 Az arany ember : Regény / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 11736 Kossuth politikai pályája ismert és ismeretlen megnyilatkozásai tükrében / Szabad György. - Budapest : , 1977 11737 Közgazdasági Kislexikon / Földes István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 11743 A második világháború története 3. 1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1977 11744 A magyar testnevelés és sport története / Földes Éva. - Budapest Inczédy György .l 2024.02.14 308 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Sport, 1977 11745 A magyar testnevelés és sport története / Földes Éva. - Budapest : Sport, 1977 11748 A kenguru: Regény / Bertha Bulcsú. - Budapest : Budapest Kiadó, 1976 11749 Az obszidián fej: Picasso La téte d'obsidienne : Visszaemlékezések esszék / Malraux, André. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 11751 Eugen Dühring úr tudomány-forradalmasítása A természet dialektikája / Engels, Friedrich. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 11802 A világ fővárosai / Gergely Anikó Dr.. - Budapest : , 1986 11804 A diplomaták hétköznapjai / Rubin Péter szerk.. - Budapest : , 1974 11806 Köztársaság tér : 1956 / Hollós Ervin. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 11807 A Szálasi-puccs / Rozsnyói Ágnes. - Budapest : , 1977 11808 Hitler - puccs a sörházban / Kerekes Lajos. - Budapest : , 1976 11809 Hosszú kések éjszakája / Hollósi Tibor. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 11810 Ítél a nép / Karsai Elek. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 11812 Egy politikai per kulisszatitkai / Hegedüs Sándor. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 11813 A világ csodái : Földünk korai felfedezései / Krämer, Walter. - Budapest : , 1977 11814 A festő műhelye : Írások a művészetről / Guttuso, Renato. - Budapest : , 1977 11815 Munkásábrázolás a magyar képzőművészetben / Aradi Nóra. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 11816 Kolumbusz / Szvet, Jakov Mihajlovics. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 11817/2 A második világháború története 4. 1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1977 11821/1 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 11821/2 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban Inczédy György .l 2024.02.14 309 .lap Lelt.sz. Dokumentum van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 11822 Matematika 6. osztály tantervi útmutató az általános iskolai nevelés és oktatás terve / Varga Tamás. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 11824 Budapest története:IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig / Gerevich László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 11832 Felsőfokú orosz társalgási és külkereskedelmi nyelvkönyv / Suara Róbert. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1976 11834 Világirodalmi antológia I. Ókor / Szilágyi János György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962 11835 Világirodalmi antológia III. A XVII. és a XVIII. század irodalma / Sőtér István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962 11836/1 Világirodalmi antológia VI/1-2. A 20. század irodalma / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962 11836/2 Világirodalmi antológia VI/1-2. A 20. század irodalma / Lutter Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962 11837 Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból II. rész Barokk / Barta János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1966 11839 Szöveggyűjtemény: A XIX. század második felének irodalmából: III.kötet, 2. rész / Bóka László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 11840 Szöveggyűjtemény: A XIX. század második felének irodalmából: III.kötet, 2. rész / Bóka László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1961 11841 Szöveggyüjtemény a felvilágosodás és a reformkorszak irodalmából II/1. - II/2. / Waldapfel József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1952 11842/1 Szöveggyűjtemény a XX. század irodalmából A Nyugat és Ady kora IV/1.1-IV/1.2 / Bessenyei György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1963 11842/2 Szöveggyűjtemény a XX. század irodalmából A Nyugat és Ady kora IV/1.1-IV/1.2 / Bessenyei György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1963 11843/1 Szöveggyűjtemény a XX. század irodalmából A Nyugat és Ady kora IV/1.1-IV/1.2 / Bessenyei György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1963 11843/2 Szöveggyűjtemény a XX. század irodalmából A Nyugat és Ady kora IV/1.1-IV/1.2 / Bessenyei György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1963 Inczédy György .l 2024.02.14 310 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11849 Neveléselmélet / Ágoston György. - Budapest : Tankvk., 1973 11850 Neveléselmélet / Ágoston György. - Budapest : Tankvk., 1973 11851 Variációszámítás / Kósa András. - Budapest : Tankvk., 1973 11852 Válogatott feladatok és tételek az elemi matemati- ka köréből II.rész (1.kötet) GeometriaI. (Planim. / Skljarszkij, D. O.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 11853 Válogatott feladatok és tételek az elemi matemati- ka köréből II.rész(2.kötet)Geometriai egyenlőtle / Skljarszkij, D. O.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 11854 Válogatott feladatok és tételek az elemi matema- tika köréből III.rész GeometriaII.(Sztereometria) / Skljarszkij, D. O.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1968 11855 A problémamegoldás iskolája II. / Pólya György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 11856 Új- és legújabbkori egyetems történeti szöveggyűjtemény 3. kötet / Zsigmond László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 11857 Új- és legújabbkori egyetems történeti szöveggyűjtemény 3. kötet / Zsigmond László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971 11858 Új- és legújabbkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény 4.kötet / Niederhauser Emil. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1968 11862 Széchenyi és Kossuth vitája / Lackó Mihály. - 1977 11863 Széchenyi és Kossuth vitája / Lackó Mihály. - 1977 11864 Széchenyi és Kossuth vitája / Lackó Mihály. - 1977 11865 Rabok, követek, kalmárok az oszmán birodalomról : Antológia : Törökország / Tardy Lajos. - 1977 11866 Indiai arcképek : Útleírások / Ligeti Vilma. - 1977 11867 Indiai arcképek : Útleírások / Ligeti Vilma. - 1977 11868 Így élt Vörösmarty Mihály / Bertók László. - Budapest : , 1977 11869 Veres Péter alkotásai és vallomásai tükrében / Bata Imre. - 1977 11870 Veres Péter alkotásai és vallomásai tükrében / Bata Imre. - 1977 11871 A totem-zenétől a hegedűversenyig / Darvas Gábor. - : Zeneműkiadó Budapest, 1977 11872 A művészetek története / Lyka Károly. - Budapest : Képzőművészeti Kiadó, 1977 11873 Technikai kuriózumok / Petrik Ottó. - 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 311 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11874 Ősállatok / Farkas Henrik Dr.. - Budapest : , 1977 11875 Régi magyar vízivilág : Esszék karcolatok elbeszélések: Néprajz - Sárrét - Történet / Szűcs Sándor. - Budapest : , 1977 11877 "Kik érted haltak, szent Világszabadság" : A negyvennyolcas honvéd hadsereg katonaforradalmárai / Nemeskürty István. - Budapest : , 1977 11878 "Kik érted haltak, szent Világszabadság" : A negyvennyolcas honvéd hadsereg katonaforradalmárai / Nemeskürty István. - Budapest : , 1977 11879 "Kik érted haltak, szent Világszabadság" : A negyvennyolcas honvéd hadsereg katonaforradalmárai / Nemeskürty István. - Budapest : , 1977 11880 Így látták : Indián és spanyol krónikák : Antológia / Bueno, Salvador. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11882 Szerette az igazságot Károlyi Mihály élete / Litván György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 11883 Apa és fiú : Bolyai tanulmányok / Benkő Samu. - Budapest : , 1977 11884 Az első világháború és a forradalmak képei / Farkas Márton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11885 Erdély története [1598-1599,1603] / Szamosközy István. - : Magyar Helikon, 1977 11886 Haza és haladás : A reformküzdelmek kora / Fekete Sándor. - Budapest : , 1977 11887 Haza és haladás : A reformküzdelmek kora / Fekete Sándor. - Budapest : , 1977 11890 Görög mitológia: I.Történetek az istenekről és az emberiségről, II. Hérósztörténetek / Kerényi Károly. - 1977 11892 A végtelenség szomja : Hatvan év szovjet költészetéből / Rab Zsuzsa. - Budapest : Kozmosz, 1977 11893 Szép kis naplemente. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 11895/1 Ellenszél: I-II. Válogatott riportok: Hajósok éneke, Tisztelet Komlónak, Az őrség panasza / Moldova György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11895/2 Ellenszél: I-II. Válogatott riportok: Hajósok éneke, Tisztelet Komlónak, Az őrség panasza / Moldova György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 11896 Ujabb történetek: Kisregények / Balázs Anna. - 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 312 .lap Lelt.sz. Dokumentum 11897 A tengerparton futó tarka kutya: regény / Ajtmatov, Csingiz. - 1977 11899/1 Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11899/2 Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11900 Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11903 Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11908 Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11910 Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11916 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 11921 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975/77 11923 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975/77 11925 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975/77 11973 Petőfi versek elemzése / Fried István. - Budapest : Tankvk., 1978 11975 Dialógus (Tények és tanúk c. sorozat) / Karinthy Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 11976 A európai irodalom olvasókönyve : Töredék és vázlat / Babits Mihály. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 11977 A párduc és a gödölye : Regény / Rónay György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 11980 Katalin utca - A szemlélők / Szabó Magda. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978 11981 Magyar krónika: 30 év c. sorozat / Csák Gyula. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1963 11983 A kocsi története / Tarr László. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1978 11984 Sári-gyöp : Az én életem története.... / Horváth Teri. - 1978 11986 Válogatott költői művei: Versek - Elveszett Paradicsom - A küzdő Inczédy György .l 2024.02.14 313 .lap Lelt.sz. Dokumentum Sámson, stb. / Milton, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 11987 Tüzet akartam / Benjámin László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978 11987/1 Az élet fénye: Kisregények és elbeszélések (Európa zsebkönyvek) / Platonov, Andrej Platonovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 11988/1 Messzi népek magyar kutatói : Az egyetemes néprajz magyar előfutárai és művelői I-II. / Ortutay Gyula. - 1978 11988/2 Messzi népek magyar kutatói : Az egyetemes néprajz magyar előfutárai és művelői I-II. / Ortutay Gyula. - 1978 11989 Úszó jégtábla / Galgóczi Erzsébet. - 1978 11990 A fából való pásztorlányka: Regény / Hughes, Richard. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 11992 Éljünk a mi időnkben : Írások a képzőművészetről / Kassák Lajos. - Budapest : , 1978 11993 Más fény nem kell nekem: Spanyol szerelmes versek / Benyhe János szerk.. - : Magyar Helikon, 1978 11994 Catullus versei / Lyra, Mundi. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 11995 India / Dezséry László. - Budapest : , 1977 11998 Építőművészek az állatvilágban / Steinmann Henrik Dr.. - : Natúra, 1978 11999 Igazságos becsületes bátor : Tizennégy éves tanulók erkölcsi ítélete / Nagy Katalin. - Budapest : Tankvk., 1978 12000 Lepkék / Kalmár - Csépe. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12000/1 Vadvirágok / Nagy Éva D.. - Bécs : Novák, Bécs, 1974 12001 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12001/1 A boldogtalanság művészete / Kolozsvári Grandpierre Emil. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12002 Vasárnap mindig esik az eső: Regény / Molnár Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12003 Utlevélkép háttérrel / Bor Ambrus. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978 12004 Beszélgetések a Bibliáról:Mítoszok és legendák a Bibliában : A Magyar Rádió művelődéstörténeti sor / Rapcsányi László. - Inczédy György .l 2024.02.14 314 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1978 12005 Cikkek és karcolatok: XXI. 1885. július- 1885.dec. / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 12006 Cikkek és karcolatok: XXI. 1885. július- 1885.dec. / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 12007 Cikkek és karcolatok: XXI. 1885. július- 1885.dec. / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 12008 Cikkek és karcolatok: XXI. 1885. július- 1885.dec. / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 12009 Cikkek és karcolatok: XXI. 1885. július- 1885.dec. / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 12010 Ténymásolatok / Odze György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12013 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12014 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12015 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12016 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12019 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12020 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12021 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12022 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12023 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12024 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12025 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12026 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12027 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12028 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12029 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12031 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12032 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12033 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 315 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12034 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12035 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12036 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12037 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12038 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12039 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12040 Rokonok: Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12042 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12043 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12044 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12045 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12046 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12047 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12048 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12049 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12051 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12053 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12054 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 316 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12055 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12056 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12057 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12058 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12059 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12061 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12062 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12063 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12064 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12065 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12066 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12068 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12069 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12071 Igéző, A német, Kicsi,mérges öregúr, Nefelejcs / Lengyel József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12072 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12073 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12074 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12075 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12076 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 Inczédy György .l 2024.02.14 317 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12078 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12079 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12080 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12081 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12082 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12083 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12084 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12085 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12086 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12087 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12089 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12094 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12095 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12098 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12099/1 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12100 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12103 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12105 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1979 12111 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, Inczédy György .l 2024.02.14 318 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1980 12112 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12113 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12115 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12116 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12117 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12119 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 12120 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 12121 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 12122 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 12123 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 12124 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 12125 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 12126 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 12127 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 12128 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - 1967 12129 Frankenstein, Válogatott versek / Shelley, Percy Bysshe. - Budapest : Kozmosz, 1977 12131 Életpályám : Visszaemlékezések / Táncsics Mihály. - Budapest : , 1978 12132 Szeretők és szerelmesek: Regény / Balázs József. - 1978 12133 A magyar szó költészete : Kis magyar stilisztika / Szilágyi Ferenc. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1978 12135 A modern dráma fejlődésének története (Lukács György összes művei) / Lukács György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12136 Helyesírási önképző / Hernádi Sándor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12137 Helyesírási önképző / Hernádi Sándor. - Budapest : Ciceró, 1993 Inczédy György .l 2024.02.14 319 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12138 Helyesírási önképző / Hernádi Sándor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12139 Helyesírási önképző / Hernádi Sándor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12140 Hármaskönyv: kísérletek, viták, vallomások / Kardos László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12141 Írószemmel/1977 (Riportok, szociográfiai írások) / Pelle János. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 12142 Hit illúziók nélkül : Visszaemlékezések / Károlyi Mihályné. - Budapest : , 1978 12143 Vitam et Sanguinem: I.Magyar rapszódia, II. Allegro barbaro, III.Concerto / Hernádi Gyula. - 1978 12144 Rivalda 76-77 : Nyolc magyar színmű / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12145 Kegyes urunk, Carolus: Nagy Károly I.frank király / Johnson, Eyvind. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12146/1 Színházi esték : Kritikák I-II. / Kosztolányi Dezső. - Budapest : , 1978 12146/2 Színházi esték : Kritikák I-II. / Kosztolányi Dezső. - Budapest : , 1978 12147 Kicsi nagyvilág / Kurucz Gyula. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12148 Juhannes R. Becher versei / Becher, R. Johannes. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12149 Az utolsó várkisasszony / Krúdy Gyula. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 12150 Vallomások Bartókról : Esszék versek / Fodor András. - : Zeneműkiadó Budapest, 1978 12152 Jöhetsz holnap is : Regény / Raffai Sarolta. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12153 Mit viszel, folyó : Versek / Szécsi Margit. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12154 Magyar szinonimaszótár A-ZS / Nagy Gábor, O.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12155 A művészet nyomában / Guze, Joanna. - Bécs : Novák, Bécs, 1978 12156 A magyar népi demokrácia története 1944-1962 / Balogh Sándor. - Budapest : , 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 320 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12157 Károlyi Mihály : Politikai életrajz / Hajdu Tibor. - Budapest : , 1978 12158 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12158/a Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12159 Nils Holgersson csodálatos utazása / Lagerlöf, Selma. - : Scolár Kiadó Budapest, 1977 12160 Tűz, tűz, lobogó : Nemzeti ünnepeink : Antológia / Vasy Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12161 Tűz, tűz, lobogó : Nemzeti ünnepeink : Antológia / Vasy Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12162 A közös bűm / Galgóczi Erzsébet. - 1977 12163 Ez mind én voltam egykor / Füst Milán. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977 12164 A fűhárfa álom luxuskivitelben / Capote, Truman. - 1977 12165 Türingiai utazások / Szabó R. Jenő. - Budapest : Panoráma, 1977 12166 Bujdosó nyelvemlékeink : A Tihanyi alapítólevéltől a Bori noteszig / Ruffy Péter. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12167 Arborétumok Vas megyében : Jeli Kámon Sárvár Szeleste / Temesi Lászlóné. - : Natúra, 1977 12168 Reneszánsz építészet Magyarországon / Feuerné Tóth Rózsa. - : Magyar Helikon - Corvina, 1977 12169 Szőnyi István / Szűcs Julianna, P.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1978 12170 Esztétikai ABC / Csibra István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 12174 Éjszakai repülés ; A déli futárgép ; Az ember földje : Regények / Saint-Exupéry, Antoine de. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12175 Harmatcseppek / Kolozsvári Grandpierre Emil. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 12176 Csodafiú-szarvas / Nagy László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12177 Keresztesek áldott népe / Barta Gábor. - Budapest : , 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 321 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12178 Nemzeti és mozgalmi ünnepeink / Vértes Róbert. - Budapest : , 1977 12179 Történelem hangszalagon / Fallaci, Oriana. - Budapest : Kozmosz, 1977 12181 Az esztergomi főszékesegyház / Zádor Anna. - : Corvina Kiadó, 1977 12182 Opera: Kézikönyv / Till Géza. - : Zeneműkiadó Budapest, 1977 12185 Magyarország története képekben / Kosáry Domokos. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 12187 A kardnyelő és az emberek (novellák) / Mesterházi Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 12188 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12189 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12190 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12191 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12191/1 Az apostol / Petőfi Sándor. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT. 12192 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12193 A magyar irodalom arcképcsarnoka : Irodalmi portrék száz magyar íróról / Hegedüs Géza. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1976 12194 A sétáló szobor / Boldizsár Iván. - 1978 12195 Sorskovácsok / Tüskés Tibor. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1978 12196/1 Felelet: I-II. A gyermekkor felelete - A férfikor felelete / Déry Tibor. - Budapest : , 1977 12196/2 Felelet: I-II. A gyermekkor felelete - A férfikor felelete / Déry Tibor. - Budapest : , 1977 12197 Élők és holtak : Regény / Simonov, Konstantin Mihajlovic. - Inczédy György .l 2024.02.14 322 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : , 1977 12198 Nagyenyedi fügevirág : Esszék, tünődések / Sütő András. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12199 Összegyűjtött veresek I-II. 1937-1976 Arión éneke, Kőkörök / Somlyó György. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12199/2 Összegyűjtött veresek I-II. 1937-1976 Arión éneke, Kőkörök / Somlyó György. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12200 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12201 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12203 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12204 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12205 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12206 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12207 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12208 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12209 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12210 Fizikai kislexikon / Szilágyi Miklós. - Budapest : , 1977 12216 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 12218 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 12219 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 12220 Petőfi napja / Spira György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12221 Törzsek, hajtások : Esszék / Féja Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 323 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12222 Európa közepén: Regényciklus / Hegedüs Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12224 12+1 fő : Szabálytalan arcképek / Galsai Pongrác. - 1978 12225 Kézikönyvecske/Encheiridion/ / Epiktétosz /Epiktétos/. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12226 Kossuth Lajos : Életrajzi regény / Fekete Sándor. - Budapest : , 1978 12228 Régimódi történet : Életrajzi regény / Szabó Magda. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12229 Régimódi történet : Életrajzi regény / Szabó Magda. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12230 Technikai érdekességek: Új találmányok és más... a világ minden tájáról / Aba Iván Dr.. - Budapest : , 1978 12231 A magyar irodalom fejlődéstörténete / Horváth János. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 12233 Prága / Szombathy Viktor. - Budapest : Panoráma, 1978 12248 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 12254 Biológiai forradalom hazai realitások / Láng István dr.. - Budapest : , 1978 12255 Biológiai forradalom hazai realitások / Láng István dr.. - Budapest : , 1978 12259 Belvedere avagy A boldog béke tíz utolsó éve / Földes Péter. - Budapest : , 1978 12260 A klasszicizmus / Rónay György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12261 A kubizmus: Válogatás a mozgalom dokumentumaiból / Gera György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 12261/a A klasszicizmus / Rónay György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12263 A könyv komédiája / Ráth-Végh István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12264 A könyv komédiája / Ráth-Végh István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12265 Balatoni évtizedek : Szociográfia / Bertha Bulcsú. - 1978 12266 John Brown balladája / Du Bois, William Edward Burghardt. - Inczédy György .l 2024.02.14 324 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : , 1978 12267 John Brown balladája / Du Bois, William Edward Burghardt. - Budapest : , 1978 12270 Sam Small csodálatos élete / Knight, Eric. - Bécs : Novák, Bécs, 1978 12271 Közel a kés / Galgóczi Erzsébet. - 1978 12272 Növényi biokémia / Farkas Gábor. - 1978 12273 Növényi biokémia / Farkas Gábor. - 1978 12274 Itóka Ady Párizsban: Visszaemlékezések / Bölöni Györgyné. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1977 12275 A Terminál-akció : A potsdami konferencia / Visockij, V. N.. - Budapest : , 1978 12276 Fizika a huszadik században: Esszék, tanulmányok / Weisskopf, Victor Frederick. - 1978 12277 Problémák a Nyugat körül / Komlós Aladár. - Budapest : , 1978 12278 A több könnyű oktatás hatása: beszámoló egy gimnáziumi kísérletről / Nagy Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12279 A több könnyű oktatás hatása: beszámoló egy gimnáziumi kísérletről / Nagy Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12282 Anna Ahmatova versei / Ahmatova, Anna. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12283 Az Anonymus-kérdés története / Csapodi Csaba. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12284 Az Anonymus-kérdés története / Csapodi Csaba. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12285 Az elvarázsolt zarándok / Leskov, Nikolaj Semënovic. - : Magyar Helikon, 1978 12286 A varázsló eltöri pálcáját : Tanulmányok / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12287 Mitológiai ábécé / Bodrogi Tibor. - Budapest : , 1978 12288 Népművészet / Platthy György. - Budapest : Tankvk., 1978 12289 Harlekin keresztlánya - Életrajzi regény / Gáspár Margit. - 1978 12290 Itóka Ady Párizsban: Visszaemlékezések / Bölöni Györgyné. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 325 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12292/1 Homályból homályba 1-2. életrajzi írások / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977 12292/2 Homályból homályba 1-2. életrajzi írások / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977 12294 Érik a fény : József Attila élete és pályája 1923-1927 / Szabolcsi Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 12295 Vulkánok tövében, vulkánok tetején / Erdélyi István. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977 12296 Vulkánok tövében, vulkánok tetején / Erdélyi István. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977 12297 Történetszemlélet és történettudomány : Cikkek tanulmányok / Pach Zsigmond Pál. - Budapest : , 1977 12298 A film és a többi művészet : Tanulmányok / Kenedi János. - 1977 12299 Bolondok hajója: Regény / Porter, Katherine Anne. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12302 Közművelődési kézikönyv / Füleki József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 12303 A bölömbikák éjszakája: Elbeszélések / Garcia Márquez, Gabriel. - Budapest : Kozmosz, 1977 12304 Zöld sátrak Szibériában : Útleírás / Szentiványi Kálmán. - Budapest : , 1977 12305 Zöld sátrak Szibériában : Útleírás / Szentiványi Kálmán. - Budapest : , 1977 12307 Kis állathatározó / Móczár László dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 12309 Tanulmányok a szlovákiai magyarok történetéből 1918-1975 / Arató Endre. - Budapest : , 1977 12310 Kis állathatározó / Móczár László dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 12311/1 A rendkívüli nyár / Fegyin, Konsztantyin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12311/2 A rendkívüli nyár / Fegyin, Konsztantyin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12313 Francia-magyar szótár (kicsi) / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 12316 Francia-magyar szótár (kicsi) / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 326 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12317 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 12318 Az ötödik pecsét : Regény / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 12319 Az ötödik pecsét : Regény / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 12320 Az ötödik pecsét : Regény / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 12328 Az emlékezet labirintusa / Ivanov, Szergej. - 1977 12330 Az emlékezet labirintusa / Ivanov, Szergej. - 1977 12344 Sámson: Regény / Rideg Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 12345 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12345/a Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12346 Műszaki lexikon 1-2-3-4. A-F. G-M. N-Z,+ A-Z-ig a 4.kiegészítő kötet / Polinszky Károly dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 12347 Ifjú szívekben élek : Csáji Attila 23 rajza Ady Endre verseihez / Csáji Attila. - Budapest : , 1977 12348 Bolyai János / Szénássy Barna. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12349 Bátky Zsigmond / Gunda Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 12350 Gyarmathi Sámuel / Gulya János. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 12351 Trefort Ágoston / Mann Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 12352 Ilosvay Lajos / Szőkefalvi-Nagy Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 12353 Elemi matematikai példatár II. Algebra-geometria / Rábai Imre. - 1973 12354 Elemi matematikai példatár II. Algebra-geometria / Rábai Imre. - 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 327 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12355 Elemi matematikai példatár II. Algebra-geometria / Rábai Imre. - 1973 12356 Elemi matematikai példatár II. Algebra-geometria / Rábai Imre. - 1973 12357 Hangversenykalauz 1-2-3. Zenekari művek, Versenyművek, Kamaraművek / Pándi Marianne. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 972/73/75 12358 Iraki tájak iraki emberek : Útleírás / Szurovy Géza. - 1973 12361 Amerikaláz / Greenleaf, Barbara Kaye. - Budapest : , 1975 12362 Camus / Mészáros Vilma. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1973 12363 A hullaégető / Fuks, Ladislav. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971 12365 Utcák, terek, emberek / Gáti Isrvánné. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 12366 Óvjuk meg bolygónkat! / Dasmann, Raymond Frederick. - 1975 12368 London : Fotóalbum / Katona Tamás. - : Magyar Helikon, 1974 12369 Fizikai kislexikon / Szilágyi Miklós. - Budapest : , 1977 12370 Pedagógiai lexikon 1-4. A-F G-K L-Q R-Z / Nagy Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 12374 Nemcsak illemtan / Kovács Judit. - Budapest : , 1978 12375 Reneszánsz építészet Magyarországon / Feuerné Tóth Rózsa. - : Magyar Helikon - Corvina, 1977 12376 Szovjetunió / Komornik Ferenc. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977 12379 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 12380 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - 1978 12381 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - 1978 12382 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - 1978 12388 Fizika optika modern fizika csillagászat Tankönyv a 18 évesek számára / Zátonyi Sándor Dr.. - 2001 12393 Fizikai példatár középiskolásoknak: I-II-III-IV- VII. / Párkányi László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970-75-7 12404 Fizikai példatár középiskolásoknak: I-II-III-IV- VII. / Párkányi László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970-75-7 Inczédy György .l 2024.02.14 328 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12406 Matematika IV. Gimnázium / Hajnal Imre. - 2000 12408 Anglicizmusok - Amerikanizmusok 5000 szólás és kifejezés / Magay Tamás és Lukácsné Láng Ilona. - : Terra Budapest, 1968 12409 Mai házasságok / Kertész Magda. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 12410 Az életért harcoltak : Orvosok híres önkísérletei / Glaser, Hugo. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1963 12412 Az ismeretlen isten : Tanulmányok 1934-1973 / Vas István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 12413 Regények, drámák, remények : Pillantás az élő világirodalomra : Tanulmányok (Elvek és utak) / Kristó Nagy István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 12415 Vendégségben őseinknél : Útleírás : Szovjetunió / Boros János. - 1975 12416 A világ gazdaságföldrajza / Fleszar, Mieczyslaw. - Budapest : , 1974 12417 Luxor / Michalowski, Kazimierz. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1973 12418 Törzsek, hajtások : Esszék / Féja Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12419 A gimnáziumi nevelés és oktatás terve : Tantervi útmutató / Szabolcs Ottó DR.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1978 12426 A termelőszövetkezeti mozgalom kutatásának módszertani kérdései 1723 / Dr. Gyarmathy Zsigmond. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács VB., 1978 12429 Ez volt a Volksbund / Tilkovszky Loránt. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 12435 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1978 12438 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1978 12440 A gimnáziumi nevelés és oktatás terve : Tantervi útmutató / Szabolcs Ottó DR.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1978 12441 A nagy szövetség 1941-1943 / Berezskov, V.M.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 329 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12442 A modern ember biológiai paradoxonja / Csaba György dr.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1978 12443 Nyelvünk világa / Kovalovszky Miklós. - Budapest : , 1978 12444 Gimnazisták énképe önjellemzéseikben / Mohás Lívia. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12445 A második világháború története 5. 1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1978 12446 Feltámadás : Regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa és Kárpáti Kiadó, 1978 12447 Upáli népek nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai / Barth, John. - : Corvina Kiadó, 1975 12449 A lett irodalom kistükre : Antológia / Bersons, Ilgonis. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12452/1 Golgota : Regénytrilógia 1-2. / Tolsztoj, Aleksej Nikolaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12452/2 Golgota : Regénytrilógia 1-2. / Tolsztoj, Aleksej Nikolaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12454 Néro, A véres költő, Édes Anna, Pacsirta - Aranysárkány / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12456 Néro, A véres költő, Édes Anna, Pacsirta - Aranysárkány / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12457 Néro, A véres költő, Édes Anna, Pacsirta - Aranysárkány / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12459 Néro, A véres költő, Édes Anna, Pacsirta - Aranysárkány / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12460 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997 12464 Egy ég alatt: Tanulmányok cikkek (Kosztolányi Dezső művei) / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 12465 Egy ég alatt: Tanulmányok cikkek (Kosztolányi Dezső művei) / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 12466 Egy ég alatt: Tanulmányok cikkek (Kosztolányi Dezső művei) / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 330 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12467 Egy ég alatt: Tanulmányok cikkek (Kosztolányi Dezső művei) / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 12468 József Attila : Visszaemlékezések és levelek / Vágó Márta. - 1975-78 12470 József Attila : Visszaemlékezések és levelek / Vágó Márta. - 1975-78 12472 Költő és próféta : A magyar sajtó Tolsztojról : Cikkgyűjtemény / Osztovits Ágnes. - Budapest : , 1978 12474 Költő és próféta : A magyar sajtó Tolsztojról : Cikkgyűjtemény / Osztovits Ágnes. - Budapest : , 1978 12475 A zene értelméről és értelmetlenségéről / Eisler, Hanns. - 1977 12476 Lucrezia Borgia élete és kora / Bellonci, Maria. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12477 A ménesgazda / Gáll István. - 1976 12478 Édenkert az Óceánban: Útirajz, Megszólal a sírvilág Regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 12480 Látjátok feleim: Tanulmányok cikkek (Kosztolányi Dezső művei) / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 12481 Látjátok feleim: Tanulmányok cikkek (Kosztolányi Dezső művei) / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 12482 Látjátok feleim: Tanulmányok cikkek (Kosztolányi Dezső művei) / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 12484 Látjátok feleim: Tanulmányok cikkek (Kosztolányi Dezső művei) / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 12486 Ez mind én voltam egykor / Füst Milán. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977 12486/1 Nero: életrajzi regény / Ürögdi György. - Budapest : , 1977 12487 Pesti nőrabló: Regények, kisregények / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12490 Bábeltől a világnyelvig / Szerdahelyi István. - Budapest : , 1977 12491/1 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 331 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12491/2 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12492/1 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12492/2 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12493 Humanizmus, reformáció, antitrinitarizmus és a héber nyelv Magyarországon / Dán Róbert. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 12494 A beszédfolyamat alaptényezői / Szende Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1976 12495 Az élet szobra /Ady Endre képzőművészeti írásai/ / Ady Endre. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1977 12496 Magyarország 1918/1919 Események/képek/dokumentumok / Siklós András. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 12498 Egy asszony boldog akar lenni: (Kisregények) / Tuli József. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1978 12499 Ala Tau - Ararát : Régészeti utazások / Gábori Miklós. - 1978 12500 Gárdonyi Géza alkotásai és vallomásai tükrében / Szalai Sándor, Z.. - 1977 12501 Elbeszélő költemények: Mesék / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12502 Elbeszélő költemények: Mesék / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12503 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 12505 Míg megvalósul gyönyörű képességünk a rend / Kende János. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1978 12507 Szovjetunió / Komornik Ferenc. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977 12509 Ausztrália és Óceánia / Koroknay István. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977 12510 Ausztrália és Óceánia / Koroknay István. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977 12512 Szovjetunió I-II. Természetföldrajz Gazdaságföldrajz / Székely András. - 1978/80 12513 Szovjetunió I-II. Természetföldrajz Gazdaságföldrajz / Székely Inczédy György .l 2024.02.14 332 .lap Lelt.sz. Dokumentum András. - 1978/80 12514 Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán: Drámák / Sütő András. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978 12515 Adam Bede / Eliot, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12518 Leningrádi képeskönyv / Csathó István. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977 12519 Csehországi utazások / Firon András. - Budapest : Panoráma, 1978 12520 Nürnbergi lágernapló 1944-45 / Rózsa Ágnes. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12521 A londoni pestis : Naplójegyzetek / Defoe, Daniel. - 1978 12522 A torinói szemfedő : Regény / Ungvári Tamás. - 1978 12523 Hitetlenek : Regény / Tendrjakov, Vladimir. - Budapest : Móra-Kárpáti Kiadó,Budapest-Uzsgorod, 1978 12525 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 12528 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 12529 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12530 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12531 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12532 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12533 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12534 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12535 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 333 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12536 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12538 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12539 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12540 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12541 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12542 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12543 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12544 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12545 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12547 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12548 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12551 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12554 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12555 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 334 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12557 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12558 Válogatott elbeszélései: Hét krajcár,Sustorgós, Csata,Mese a zöld füvön,Égi madár,Szegény emberek, / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12561 Válogatott versek / József Attila. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12562 Válogatott versek / József Attila. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12563 Válogatott versek / József Attila. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12564 Válogatott versek / József Attila. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12565 Válogatott versek / József Attila. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12566 Válogatott versek / József Attila. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12567 Válogatott versek / József Attila. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12568 Válogatott versek / József Attila. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12569 Válogatott versek / József Attila. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12570 Válogatott versek / József Attila. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12572 Válogatott versek / József Attila. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12573 Válogatott versek / József Attila. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 12582 Regények / Sarkadi Imre. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977 12583 Regények / Sarkadi Imre. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977 12584 Regények / Sarkadi Imre. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977 12585 Programozott oktatás? / Takács Etel. - 1978 12588 Veres Péter alkotásai és vallomásai tükrében / Bata Imre. - 1977 12589 Thackeray világa / Taxner-Tóth Ernő. - 1978 12590 A szerelem a XVII. században / Dulong, Claude. - 1974 12591 Lengyel teakeverék / Sebök Éva. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12594 Londontól Londonig / Moldoványi Ákos. - Budapest : Panoráma, 1978 12595 Stílusok művek mesterek / Nagy Margit, B.. - : Kriterion Inczédy György .l 2024.02.14 335 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1977 12597 Balassi Bálint / Nemeskürty István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12599 Balassi Bálint / Nemeskürty István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12600 Balassi Bálint / Nemeskürty István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12601 Balassi Bálint / Nemeskürty István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12602 Balassi Bálint / Nemeskürty István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12604 Balassi Bálint / Nemeskürty István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12606 Fizikai kérdések és feladatok / Taraszov, Lev Vasziljevics. - 1978 12608 Isznak-e a halak? : Szórakoztató élettan / Szergejev, Borisz Fedorovics. - : Natúra, 1978 12609 Kortárs útlevelére : Radnóti Miklós 1909-1935 / Baróti Dezső. - 1977 12611 Ahogy elkezdődött..Ünnepnapok: Egy magyar vadász hitvallása / Széchenyi Zsigmond. - 1976 12612 Költő és próféta : A magyar sajtó Tolsztojról : Cikkgyűjtemény / Osztovits Ágnes. - Budapest : , 1978 12613 Költő és próféta : A magyar sajtó Tolsztojról : Cikkgyűjtemény / Osztovits Ágnes. - Budapest : , 1978 12615 Geógraphika / Strabón. - 1977 12616 Magyar műemlékvédelem 1973-1974 / Entz Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 12617 A zene értelméről és értelmetlenségéről / Eisler, Hanns. - 1977 12618 A művészet és az elit / Davydov, Urij. - 1975 12619 A magyar nyelv életrajza / Bárczi Géza. - Budapest : , 1975 12620 Történelemtanításunk a korszerüsítés útján / Szebenyi Péter. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 12622 Kosztolányi Dezső / Rónay László. - 1977 12623 Kosztolányi Dezső / Rónay László. - 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 336 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12624 Radnóti Miklós / Pomogáts Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 12625 Radnóti Miklós / Pomogáts Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 12627 Apáczai : Életrajzi regény / Gyárfás Endre. - 1978 12628 Poétika / Ungvári Tamás. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 12629/1 Füst Milán Kisregények / Füst Milán. - 1959 12629/2 Füst Milán Kisregények / Füst Milán. - 1959 12630 A szimbolizmus : Szemelvénygyűjtemény / Komlós Aladár. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1965 12631 Romantika / Horváth Károly. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12633 Romantika / Horváth Károly. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12634 A klasszicizmus / Rónay György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12635 A klasszicizmus / Rónay György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12636 A klasszicizmus / Rónay György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12640 Regénytükör : Harminchárom új magyar regény : (Kozmosz könyvek c. sorozatból) / Pomogáts Béla. - Budapest : Kozmosz, 1977 12643 Petőfi Sándor és Hriszto Botev válogatott művei / Petőfi Sándor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12644 A problémamegoldó gondolkodás / Lénárd Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12645 Gesta Romanorum mely jeles példabeszédekből áll / Haller János. - : Magyar Helikon, 1977 12646 Kincses Magyarország : Középkori művelődésünk történetéből / Zolnay László. - Budapest : , 1978 12647 Kincses Magyarország : Középkori művelődésünk történetéből / Zolnay László. - Budapest : , 1978 12651 A gyógyító technika / Katona Zoltán. - 1977 12652 Megmérjük a világot / Lukács Ernőné. - 1978 12653 Füstköd a város felett / Jándy Klára. - 1976 Inczédy György .l 2024.02.14 337 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12654 Frankel Leó / Aranyossi Magda. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12655 Landler Jenő / Szabó Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974-78 12656 Rajk László / Strassenreiter Erzsébet. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974-78 12657 Kunfi Zsigmond / Erényi Tibor. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1978 12658 Szamuely Tibor / Gábor Sándorné. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12659 Szabó Ervin / Litván György. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1978 12660 Kun Béla / Borsányi György Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12663 Benedek Elek / Lengyel Dénes. - 1974 12664 Benedek Elek / Lengyel Dénes. - 1974 12665 Arcképek és tanulmányok / Babits Mihály. - 1977 12666 Mai magyar nyelvünk / Grétsy László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 12667 Mai magyar nyelvünk / Grétsy László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 12668 Tegnapok és holnapok árján : Tanulmányok Adyról / Láng József. - Budapest : Petőfi Irodalmi Múzeum,Népműv. Prov.I., 1977 12669 Tegnapok és holnapok árján : Tanulmányok Adyról / Láng József. - Budapest : Petőfi Irodalmi Múzeum,Népműv. Prov.I., 1977 12672 A gyermekek másképpen olvasnak / Horgas Béla. - Budapest : Minerva, Budapest, 1976 12673 Drámák: I-II. / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12674 Drámák: I-II. / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12675/1 Drámák: I-II. / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12675/2 Drámák: I-II. / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12676 Széphistóriák : Antológia / Bart István. - : Magyar Helikon, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 338 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12677 Széphistóriák : Antológia / Bart István. - : Magyar Helikon, 1975 12678 Széphistóriák : Antológia / Bart István. - : Magyar Helikon, 1975 12679 A nyelvrokonság : Kalandozások a történeti nyelvtudományban / Róna-Tas András. - Budapest : , 1978 12680 Kortárs útlevelére : Radnóti Miklós 1909-1935 / Baróti Dezső. - 1977 12681 Kortárs útlevelére : Radnóti Miklós 1909-1935 / Baróti Dezső. - 1977 12682 Kortárs útlevelére : Radnóti Miklós 1909-1935 / Baróti Dezső. - 1977 12683 Kortárs útlevelére : Radnóti Miklós 1909-1935 / Baróti Dezső. - 1977 12684 Kulcs / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 12685 Kulcs / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 12687 Zenei írások a Nyugatban / Breuer János. - : Zeneműkiadó Budapest, 1978 12688 Összehasonlító irodalomkutatás / Durisin, Dionyz. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 12689 Írószobák : Interjúk írókról, költőkről / Simon István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 12690 Zenei írások a Nyugatban / Breuer János. - : Zeneműkiadó Budapest, 1978 12692 Színházesztétika / Székely György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 12693 Az őstársadalmak / Láng János. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12695 A képzőművészet iskolája I. A festészet, grafika, szobrászat technikai eljárásai / Solymár István. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1976/79 12696 Műalkotások elemzése a gimnázium I-III. osztálya számára / Beke László dr. művészettörténész, tudományos kutató. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1994 12697 A reneszánsz Itáliában / Burckhardt, Jacob. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 339 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12698 A reneszánsz Itáliában / Burckhardt, Jacob. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1978 12700 A művészetek története / Lyka Károly. - Budapest : Képzőművészeti Kiadó, 1977 12703 Balaton és vidéke : Táj változó fényben : Fotóalbum / Keresztury Dezső. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1978 12704 Uitz Béla : Reprodukciók / Uitz Béla. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1977 12705/1 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12705/2 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12706 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12707/1 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12707/2 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12708 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12710/1 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12710/2 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12713 A szegények öröme: Magyar írók elbeszélései (1900-1945) Diákkönyvtár-Iskolai Könyvtár c. sor. c. sor / Gábor Emil. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 12724/1 Világverő Mátyás király:1.A világverő-2.A budai napkirály-3.A fáklya kilobbant, történelmi regény- A / Jankovich Ferenc. - 1978 12724/2 Világverő Mátyás király:1.A világverő-2.A budai napkirály-3.A fáklya kilobbant, történelmi regény- A / Jankovich Ferenc. - 1978 12724/3 Világverő Mátyás király:1.A világverő-2.A budai napkirály-3.A fáklya kilobbant, történelmi regény- A / Jankovich Ferenc. - 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 340 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12726/1 Versek és époszok I-II. / Juhász Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12726/2 Versek és époszok I-II. / Juhász Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12727 Szép tárgyak dicsérete : A tárgyak világa / Koczogh Ákos. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12728 Az ismeretek alkalmazása a történelemtanításban / Szabó Károly dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 12732 Nagy Sándor: életrajz képekben / Gellér Katalin, R.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1978 12733 Tanulmányok: I. Reflexiók, Reviczky Gyula, stb. / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12734 Anyám könnyű álmot ígér : Naplójegyzetek / Sütő András. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12735/1 Anna Karenina 1-2. Regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12735/2 Anna Karenina 1-2. Regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12736 Eleven találmányok : Bevezetés a bionikába / Greguss Ferenc. - Budapest : , 1978 12745 Felvételi tájékoztató és példatár / Pálfai Pál. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1978 12748 India / Fodor, Eugene. - Budapest : Panoráma, 1977 12749 Spanyolország / Doromby Endre. - Budapest : Panoráma, 1976 12750 Szárnyatlan madár: Antológia XX. századi prózairodalmunkból, Kozmosz könyvek c. sorozat / Bessenyei György. - Budapest : Budapest Kiadó, 1976 12751 Felvételi kalauz matematikából: Feladatgyűjtemény egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra önállóa / Bíró Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 12754 Felvételi kalauz matematikából: Feladatgyűjtemény egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra önállóa / Bíró Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 12757 Pedagógiai lexikon 1-4. A-F G-K L-Q R-Z / Nagy Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 12758 A történelmi tudat alakulása középiskolai történelemtankönyveinkben a századfordulótól a f. felszaba / Unger Mátyás. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 Inczédy György .l 2024.02.14 341 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12760 Mesél a bécsi erdő : A keringő és a Strauss család regénye / Gál György Sándor. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1978 12761/1 Golgota : Regénytrilógia 1-2. / Tolsztoj, Aleksej Nikolaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12761/2 Golgota : Regénytrilógia 1-2. / Tolsztoj, Aleksej Nikolaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12762 Hálóelmélet / Szász Gábor. - Budapest : Tankvk., 1978 12763 Hálóelmélet / Szász Gábor. - Budapest : Tankvk., 1978 12764 Hálóelmélet / Szász Gábor. - Budapest : Tankvk., 1978 12765 Matematika: Középiskolai technikumi tanulók egyetemi hallgatók és technikusok számára / Obádovics József Gyula Dr.. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1978 12768 Görög történeti chrestomathia: Ókori történeti Chrestomathia II. / Borzsák István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 12769 Görög történeti chrestomathia: Ókori történeti Chrestomathia II. / Borzsák István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 12770 Az emberi jogok dokumentumokban / Szabó Imre. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1976 12773 Kegyetlenség és civilizáció / Auguet, Roland. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12777 Kiegyezés után / Gergely András. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12778 Búcsú a fegyverektől / Hemingway, Ernest. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12779 Balzac egy realista mitológia / Barbéris, Pierre. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1978 12781 Könyvről könyvre / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12783 Könyvről könyvre / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 12784 Könyvről könyvre / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 12786 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 12788 Könyvről könyvre / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 342 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12789 Könyvről könyvre / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 12793 Általános természeti földrajz / Futó József. - Budapest : Tankvk., 1978 12794 Kísérleti fizika I.(Mechanika, hangtan, hőtan) / Budó Ágoston Dr.. - Budapest : Tankvk., 1978 12795 Kísérleti fizika I.(Mechanika, hangtan, hőtan) / Budó Ágoston Dr.. - Budapest : Tankvk., 1978 12796 Neveléselmélet / Ágoston György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 12797 Világirodalmi lexikon: 1-9-kötetig / Király István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970-1984 12798 Műszaki lexikon 1-2-3-4. A-F. G-M. N-Z,+ A-Z-ig a 4.kiegészítő kötet / Polinszky Károly dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 12799 A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete / Vasari, Giorgio. - : Magyar Helikon, 1978 12800 A magyar nyelv történeti etimológiai szótára 3. Ö-Zs / Benkő Loránd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 12802 Stonehenge-től a modern kozmológiáig / Hoyle, Fred. - 1978 12803 Gaál István / Szabó György. - Budapest : Magyar Filmtudományi Intézet, 1978 12804 Makk Károly / Zalán Vince. - Budapest : Magyar Filmtudományi Intézet, 1978 12805 Adam Bede / Eliot, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12806 Sztrogof Mihály: Regény / Verne, Jules. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 12807 A szexualitásról a fogamzástól a felnőtté válásig / Ludas M. László. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1977 12808/1 Világverő Mátyás király:1.A világverő-2.A budai napkirály-3.A fáklya kilobbant, történelmi regény- A / Jankovich Ferenc. - 1978 12808/3 Világverő Mátyás király:1.A világverő-2.A budai napkirály-3.A fáklya kilobbant, történelmi regény- A / Jankovich Ferenc. - 1978 12809 Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán: Drámák / Sütő András. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978 12810 Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán: Drámák / Sütő András. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 343 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12811 Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán: Drámák / Sütő András. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978 12812 Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán: Drámák / Sütő András. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978 12814 Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán: Drámák / Sütő András. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978 12817 Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán: Drámák / Sütő András. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978 12818 Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán: Drámák / Sütő András. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978 12819 Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán: Drámák / Sütő András. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978 12820 Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán: Drámák / Sütő András. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978 12822 Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán: Drámák / Sütő András. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978 12827 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 12832 Balladák földjén : Válogatott tanulmányok, cikkek / Faragó József. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1977 12833 Egy világbirodalom végvidékén / Hegyi Klára. - 1976 12834 A magyar jakobinusok / Boreczky Beatrix. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 12836 Az igazi Ady / Bedő Éva. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12837 Gyakorlati ábrázoló geometria / Kólya Dániel. - Budapest : , 1978 12840 Mag hó alatt : Bevezetés Ady költészetének jelképrendszerébe / Balogh László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 12840/1 Mag hó alatt : Bevezetés Ady költészetének jelképrendszerébe / Balogh László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 12841 Szarvasnász : Vadásztörténetek / Jámbor János. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1978 12842 Az algák biológiája és gyakorlati jelentősége / Péterfi István dr.. - Bukarest : Ceres, 1977 12843 Trófeák kikészítése és bírálata / Szidnai László. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 344 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12844 Kultúrnövények / Pócs - Bíró. - Bécs : Novák, Bécs, 1978 12849/2 Versek és versfordítások: I-IV.-ig / Nagy László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12849/3 Versek és versfordítások: I-IV.-ig / Nagy László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12850 A levegőkereskedő: Fantasztikus kisregény / Beljajev Alekszander. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 12852 Változó állatvilág / Farkas Henrik Dr.. - 1978 12855 Helyesírásunk : Szabályzat és szójegyzék az általános iskolák számára / Fábián Pál. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1978 12858 A magyarok krónikája / Thuróczy János. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12859 A növénykedvelő kislexikona / Szűcs Lajos. - 1977 12860 Napóleon és a lengyelek / Brandys, Marian. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12861 Növények és rovarok preparálása / Battha Lívia, H.. - : Natúra, 1978 12862 Az érzékeléstől a cselekvésig / Kardos Lajos dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 12863 Kalózok bálnák tengerek: Kalandok az északi tengereken / Dékány András. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 12864 Díszmadarak a lakásban / Siroki Zoltán. - : Natúra, 1976 12865 Akvarisztika : Gyakorlati díszhaltenyésztés / Horn Péter. - : Natúra, 1978 12866 A magyar állatvilág szótára / Jolsvay Alajos. - : Natúra, 1977 12868 A magyar kerámia és porcelán / Katona Imre. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1978 12869 Állatkertről állatkertre / Anghi Csaba Dr.. - : Natúra, 1978 12870 Tudomány és emberiség: cikkgyűjtemény / Tiboldi László. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1978 12872 Bogarak / Csépe. - Bécs : Novák, Bécs, 1975 12873 Erkölcsről mindenkinek / Földesi Tamás. - Budapest : , 1978 12874 Személyiségünk titkai / Ranschburg Jenő Dr.. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 345 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12875 Maisie tudja / James, Henry. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12876 Állatpreparátumok készítése / Fehér György. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1978 12877 Interjú állatokkal / Mátéffy Zoltán. - : Natúra, 1973 12880 Biológiai lexikon 3. M-R-ig, - 4. S-Z-ig / Straub F. Brunó Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977/78 12881/1 Nyugat 1908. 1-2.kötet / Fenyő Miksa. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12881/2 Nyugat 1908. 1-2.kötet / Fenyő Miksa. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12882 A Yan játékmesterei (Kozmosz fantasztikus könyvek) / Brunner, John. - Budapest : Kozmosz, 1978 12883 Tanyán / Faulkner, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 12884 Írók, képek II.(Írók, költők gyermek- és ifjúkora / Szabó Ödönné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 12885 Írók, képek II.(Írók, költők gyermek- és ifjúkora / Szabó Ödönné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 12886 Turgenyev világa / Zöldhelyi Zsuzsa, D.. - 1978 12887 Helyesen, szépen magyarul : Kis nyelvművelő az általános iskolák számára / Hernádi Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 12888 Helyesen, szépen magyarul : Kis nyelvművelő az általános iskolák számára / Hernádi Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 12890 Helyesen, szépen magyarul : Kis nyelvművelő az általános iskolák számára / Hernádi Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 12891 Párizs bukása / Ehrenburg, Ilja. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12892 Válogatott versei / Neruda, Pablo. - Budapest : Kozmosz, 1978 12893 Kassák Lajos válogatott versei / Kassák Lajos. - Budapest : Kozmosz, 1977 12894 Dosztojevszkij legenda és valóság : Mai szovjet tanulmányok Dosztojevszkijről / Bakcsi György. - 1978 12895/1 A Balogh család története / Veres Péter. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978 12895/2 A Balogh család története / Veres Péter. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 346 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12895/3 A Balogh család története / Veres Péter. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978 12897 Kortársak Puskinról : Visszaemlékezések / Bakcsi György. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1978 12898 Tolsztoj / Sklovskij, Viktor Borisovic. - Moszkva : Progressz,Moszkva - Gondolat,Budapest, 1978 12901/1 Új operakalauz 1-2. / Gál György Sándor. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1978 12901/2 Új operakalauz 1-2. / Gál György Sándor. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1978 12904 Pszichoszexuális fejlődés - párválasztási szocializáció / Szilágyi Vilmos. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 12907 Erkölcsről mindenkinek / Földesi Tamás. - Budapest : , 1978 12908 Diocletianus : Történelmi regény / Ivády Réka. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12909 Az elnökasszony (Rakéta regénytár c. sorozat) / Hernádi Gyula. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1978 12910 Tantervelmélet és tantervi reform / Ballér Endre Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 12911 Blok világa / Bakcsi György. - 1978 12912 Berzsenyi Dániel összes művei / Berzsenyi Dániel. - 1978 12915 Mielőtt a Föld "mozgásba jött" : (A természetismeret történetéből) / Fuchs, Walter Robert. - Budapest : Minerva, Budapest, 1978 12916 Perben a joggal / Petrik Ferenc Dr.. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1978 12918 A "kettős honfoglalás" / László Gyula. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 12921 Pétervár: Esszék, úti jegyzetek / Iwaszkiewicz, Jaroslaw. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12922 A fegyverek visszanéznek / Zilahy Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 12924 Vegyipari példatár / S.Beer - A. Leithold - H. Munkelt - R. Opith. - Budapest : , 1978 12925 W.B. Yeats világa / Szentmihályi Szabó Péter. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 347 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12926 Voltaire-problémák / Ferenczi László. - Budapest : , 1978 12927 Tolsztoj / Sklovskij, Viktor Borisovic. - Moszkva : Progressz,Moszkva - Gondolat,Budapest, 1978 12929 Régészeti barangolások Magyarországon / Szombathy Viktor. - Budapest : Panoráma, 1983 12930 Egyperces novellák / Örkény István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 12934 Egyperces novellák / Örkény István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 12935 Naplók, levelek / Byron. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12936/1 Esszék, tanulmányok: 1-2. / Szalai Anna. - 1978 12936/2 Esszék, tanulmányok: 1-2. / Szalai Anna. - 1978 12937 A magyar ponyva tüköre / Pogány Péter. - : Magyar Helikon, 1978 12939 Madaraskönyv / Kelemen Attila. - 1978 12940 Molekulák / Nyilasi János. - Budapest : Tankvk., 1978 12941 Molekulák / Nyilasi János. - Budapest : Tankvk., 1978 12943 Társadalom és gyermekvédelem / Hanák Katalin. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 12945 Marx élete dokumentumokban 1818-1883. / Kliem, Manfred. - Budapest : , 1978 12951 Chaplin: szemtől szemben , életrajzi regény / Szalay Károly. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12952 A költői mesterség : Bevezetés a magyar verstanba / Hegedüs Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1978 12953 A költői mesterség : Bevezetés a magyar verstanba / Hegedüs Géza. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 12955 Életrevaló atomok : Atomfizika biológusoknak / Marx György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 12956 Ismerjük meg a bútorstílusokat / Kaesz Gyula. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1995 12957 Mednyánszky / Egri Mária. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1978 12958 Különös házasság: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 348 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12959 Különös házasság: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 12960 Különös házasság: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 12963 Különös házasság: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 12966 Különös házasság: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 12967 Különös házasság: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 12968 Különös házasság: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 12969 Különös házasság: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 12971 Különös házasság: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 12973 Római művészet / Castiglione László. - : Corvina Kiadó, 1978 12975 A versenyfutás: életrajzi regény (Amundsen) / Holt, K"are. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 12976 Párhuzamos életrajzok 1-2. / Plutarkhos. - : Magyar Helikon, 1978 12976/1 Párhuzamos életrajzok 1-2. / Plutarkhos. - : Magyar Helikon, 1978 12977 A kristálytükör meghasadt (Albatrosz Könyvek) / Christie, Agatha. - : Albatrosz Könyvek Budapest, 1978 12978 Ramuz világa / Magyar Miklós. - 1978 12979 Színház és látvány I-II. A kezdetektől Shakespeare-ig 2. Shakespeare-től Brechtig / Honti Katalin. - : Corvina Kiadó, 1979 12979/1 Színház és látvány I-II. A kezdetektől Shakespeare-ig 2. Shakespeare-től Brechtig / Honti Katalin. - : Corvina Kiadó, 1979 12981/1 Reform és hazafiság I-II-II: Publicisztikai írások / Eötvös József. - : Magyar Helikon, 1978 12981/2 Reform és hazafiság I-II-II: Publicisztikai írások / Eötvös József. - : Magyar Helikon, 1978 12981/3 Reform és hazafiság I-II-II: Publicisztikai írások / Eötvös József. - : Magyar Helikon, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 349 .lap Lelt.sz. Dokumentum 12983 A művészettörténet filozófiája / Hauser Arnold. - Budapest : , 1978 12983/1 Személyiségünk titkai / Ranschburg Jenő Dr.. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1978 12985 Zenei zseblexikon / Darvas Gábor. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1978 12987 Bibliográfiai leírás : Könyvek. - Budapest : Magyar Szabványügyi Hivatal, 1978 12992 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12995 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 12996 Ausztrália Óceánia Antarktisz / Balázs Dénes. - 1978 12998 Elemi részek / Katona Zoltán. - 1978 12999 A fizika kultúrtörténete / Simonyi Károly. - 1978 13000 Kis magyar néprajz a rádióban / Jávor Kata. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1978 13004 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 13006 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 13008 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991 13011 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 13011/1 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 13012 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 13016 Mit kell tudni Lengyelországról / Márkus Gyula. - Budapest : , 1977 13018 A drámától a színpadig : A színjátékművészet esztétikája / Földényi László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 13024 A világgazdaság története a XIX. és a XX. században / Ciepielewski, Jerzy. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 Inczédy György .l 2024.02.14 350 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13026 A Somogyi - Bacsó gyilkosság / Gergely - Schönwald. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 13027 A marxista filozófia kialakulása / Ojzerman, Teodor Ilic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 13029 Tanúságtevők:Visszaemlékezések a magyarországi munkásmozgalom történetéből 1868-1905 / Bakó Ágnes. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 13030 Az utolsó háború: Tudományos-fantasztikus regény / Bulicsov, Kir. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 13031 Mit kell tudni Japánról / Sólyom Sz. Ferenc. - Budapest : , 1978 13032 Nemzetek születése Kelet-Európában / Niederhauser Emil. - Budapest : , 1976 13034 Kolumbusz / Szvet, Jakov Mihajlovics. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 13040 Magyarország 1918/1919 Események/képek/dokumentumok / Siklós András. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 13042 Angolai tükör : Útleírás / Sugár András. - Budapest : , 1978 13043 Tavasz a Selyem utcában : Úti jegyzetek : Vietnam / Kékesdi Gyula. - Budapest : , 1977 13044 Mit kell tudni az 1918-1919-es magyarországi forradalmakról ? / Botos János irta. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 13045 Úton Algériában / Polkehn, Klaus. - Budapest : , 1978 13046 Colombótól Rotterdamig a Hungárián : Útleírás / Csillag István. - Budapest : , 1978 13076 A tőkés termelést megelőző formák / Marx, Karl. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 13084 Nyomolvasás (Műelemzések kiskönyvtára) / Levendel Júlia. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 13085 Növények és rovarok preparálása / Battha Lívia, H.. - : Natúra, 1978 13087 Élő matematika Kamatszámítástól a Bolyai-geometriáig / Beck Tamásné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 13090 A Zambézitől délre : Egy földrajzkutató utazásai Afrika déli országaiban / Balázs Dénes. - 1979 13091 Angol nyelvkönyv I-II. -III. Let's speak english! Part One -IV. Part Two - V. Angol nyelv középfo / Horlai György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 351 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13092 Magyarország keresztútjain : Tanulmányok a 17. századról / Várkonyi Ágnes, R.. - 1978 13093 Elméleti fizika III. Kvantummechanika : Nemrelativisztikus elmélet / Lifsic, Evgenij Mihajlovic. - Budapest : Tankvk., 1978 13094 Szent Terézia utcái : A hasonmásban mellékelt kézirat szövege / Krúdy Gyula. - : Magyar Helikon, 1978 13095 Madách-tanulmányok / Horváth Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13098 Móricz Zsigmond / Czine Mihály. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1979 13099 Móricz Zsigmond / Czine Mihály. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1979 13100 Móricz Zsigmond / Czine Mihály. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1979 13102 Móricz Zsigmond / Czine Mihály. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1979 13103 Móricz Zsigmond / Czine Mihály. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1979 13104 "Halljuk miket mond a lekötött kalóz..." : Berzsenyi versek elemzése, értelmezése / Bécsy Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 13104/1 Móricz Zsigmond / Czine Mihály. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1979 13105 "Halljuk miket mond a lekötött kalóz..." : Berzsenyi versek elemzése, értelmezése / Bécsy Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 13105/1 Móricz Zsigmond / Czine Mihály. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1979 13106 Móricz Zsigmond / Czine Mihály. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1979 13107 Okos szóval, türelemmel : Szülők könyve / Bágyoni Attila. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1978 13108 Mielőtt a Föld "mozgásba jött" : (A természetismeret történetéből) / Fuchs, Walter Robert. - Budapest : Minerva, Budapest, 1978 13110 Az impresszionizmus enciklopédiája / Sérullaz, Maurice. - : Corvina Kiadó, 1983 13112 Modern építészeti lexikon / Kubinszky Mihály. - Budapest : , 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 352 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13113 Fizika / Gamow, George. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 13114 Fizika a felvételi vizsgán / Radnai Gyula. - Budapest : Tankvk., 1978/81 13115 A mikroszkóp : Zsebkönyv / Bernolák Kálmán. - Budapest : , 1979 13116 Zenei zseblexikon / Darvas Gábor. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1978 13117 Mi a sejt ? / Nagy Mária Dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, 1977 13118 Típustanok és személyiségvonások : Tanulmányok / Halász László. - 1978 13119 Mondásválasztás : Pedagógiai pszichológiai módszer a személyiség értékrendszerének megismerésére / Gáspárné Zauner Éva. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1978 13120 A Tejútrendszer felfedezése / Whitney, Charles Allen. - 1978 13121 Testedzés és életöröm / Kounovsky, Nicholas. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 13122 Színes fizikai kísérletek a "semmiből" : Ismeretterjesztő képeskönyv / Öveges József. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977 13123 Programozott oktatás? / Takács Etel. - 1978 13124 Szatmári népballadák / Bura László. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978 13126 Etológia / Széky Pál DR.. - : Natúra, 1979 13127 Parlez le Francais Vivant! Beszéljünk valóban franciául! / Dukesz Ágnes F.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 13134 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959-96 13134/1 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1979 13135 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959-96 13138 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 13140 Rámájana : Eposz : Válogatás / Jánosy István. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 13141 A kémiai folyamatok energetikai alapjai / Balázs Lórántné Dr.. - Budapest : Tankvk., 1979 Inczédy György .l 2024.02.14 353 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13142 Várakozás : Mai szovjet elbeszélők / Ajtmatov, Csingiz. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 13144 A második világháború története 6.1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1978 13145 Kémiai előadási kísérletek / Pais István Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1955 13147 Hatalom nélkül: Regény / Dobozy Imre. - 1979 13148 Így élt Karinthy Frigyes : Életrajz / Levendel Júlia. - 1979 13149 Így élt Móricz Zsigmond : Életrajz / Kiss Tamás. - Budapest : , 1979 13150 Rivalda 77-78 : Hat magyar színmű / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13151 Klasszikus orosz költők / Lator László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 13151/1 Klasszikus orosz költők / Lator László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 13152 Parázna szobrok / Cseres Tibor. - 1979 13154 Az aranyrög tetején üldögélő koldus : Peru / Inotainé Bonifert Mária. - 1979 13155 Mindennapi halálom : Versek / Zelk Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 13156 Mindennapi halálom : Versek / Zelk Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 13157/1 Százegy elbeszélés 1945-1975 1-2-3.k. 30 év c. sorozat / Domokos Mátyás. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979 13157/2 Százegy elbeszélés 1945-1975 1-2-3.k. 30 év c. sorozat / Domokos Mátyás. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979 13157/3 Százegy elbeszélés 1945-1975 1-2-3.k. 30 év c. sorozat / Domokos Mátyás. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979 13158 Magyar néprajzi lexikon 2. köt. F-Ka / Ortutay Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13159 "Emlékezzünk régiekről..." : A Kárpát-medence egykori népeinek története és a magyar honfoglalás / László Gyula. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1979 13172 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 354 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13176 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13178 A magyar szecesszió története: Festészet, grafika, szobrászat / Szabadi Judit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 13180 A szabadságharc kilenc nagy csatája: Than Mór csataképei honvédtisztek csataleírásaival / Katona Tamás. - : Magyar Helikon, 1978 13181 Művészetről mindenkinek / Kiss Pál, M.. - : Corvina Kiadó, 1979 13182 Beszélgessünk a technikáról / Szücs Ervin. - Budapest : , 1979 13183 Mai magyar iparművészet Fémművesség / Koczogh Ákos. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1977 13184 Levelezési tanácsadó / Honffy Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13185 Mag hó alatt : Bevezetés Ady költészetének jelképrendszerébe / Balogh László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 13186/1 U.S.A.:I.k.A negyvenkettedik szélességi kör, II.k.1919 III.k.Dől a pénz / Dos Passos, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 13186/2 U.S.A.:I.k.A negyvenkettedik szélességi kör, II.k.1919 III.k.Dől a pénz / Dos Passos, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 13186/3 U.S.A.:I.k.A negyvenkettedik szélességi kör, II.k.1919 III.k.Dől a pénz / Dos Passos, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 13187 Stílusiskola / Hernádi Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 13188 Uram barátom Képviselő úr : Levél Csanády Sándorhoz, bemutatja: Rigó László / Kossuth Lajos. - : Magyar Helikon, 1978 13189 Labdarúgók, sportolók: Szociográfia / Zsolt Róbert. - 1978 13190 Autók / Bálint Sándor. - Budapest : , 1979 13191 Ének a búzamezőkről I. / Móra Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 13192 Geometria I. Síkgeometria / Solt György. - Budapest : , 1966 13194 1974-l976 IV. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 13202 Könyvtárkezelői ismeretek / Pintér Márta. - : Országos Széchényi Könyvtár, 1978 13203 A könyvtáros munkája / Katsányi Sándor. - Budapest : Népművelési Inczédy György .l 2024.02.14 355 .lap Lelt.sz. Dokumentum Propaganda Iroda, Budapest, 1978 13204 Mecsek és környéke : Útikalauz + 1 db térkép:A Mecsek hegység / Karádi Károly. - Budapest : Sport, 1979 13205 Új élet hajnalán (Regék és mondák c. sorozatból) / Lengyel Dénes. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1979 13207 Radnóti Miklós művei: Versek, tanulmányok / Radnóti Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 13208 Az országokban való sok romlásoknak okairól / Magyari István. - : Magyar Helikon, 1979 13209/1 Balassi Bálint összes versei I-II / Balassi Bálint. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 13209/2 Balassi Bálint összes versei I-II / Balassi Bálint. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 13210 Szomjúság: Versek / Rozdestvenskij, Vsevolod. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13213 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 13216 Magyar néprajz / Balassa Iván. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 13219 Legyen krizantém: Novellák / Raffai Sarolta. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13220 Írószemmel 1978 (Riportok,szociográfiai írások) / Pelle János. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 13221 Müvészet 1978 / Rideg Gábor. - : Corvina Kiadó, 1977 13222 Borsos Miklós / László Gyula. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 13223 A magyar sajtó története I. 1705-1848 / Kókay György. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1979 13224 Az ember regénye / Ducrocq, Albert. - Budapest : , 1979 13225 Az első amerikai : Az észak-amerikai régészet regénye / Ceram, C. W.. - 1979 13226 Új szavakat hallasz! Emberek, napok két forradalomban Dokumentumgyűjtemény / Máthé Pál. - 1979 13228 Levelezési tanácsadó / Honffy Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13230 Kémiai összefoglaló / Bodonyi Ferenc. - Budapest : , 1979 13232 Radnóti Miklós költői nyelve :(,,... Annyit érek én, amennyit ér Inczédy György .l 2024.02.14 356 .lap Lelt.sz. Dokumentum a szó versemben...,,) / Nemes István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13233 Fejlődéslélektani vizsgálatok : Társas kapcsolat és személyiség / Kósáné Ormai Vera. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13234 Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról ; A félfülű / Déry Tibor. - 1979 13235 Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról ; A félfülű / Déry Tibor. - 1979 13237 Félelem, harag, agresszió / Ranschburg Jenő Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13241 Öttusa háromtusa / Csiszár Béla. - Budapest : Sport, 1979 13242 Világirodalmi lexikon: 1-9-kötetig / Király István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970-1984 13255 Hűség és hűtlenség : A függetlenségi mozgalom harcosai a "def"-en és a hadbíróság előtt / Máté György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 13256 Az ész államáig és tovább...XVIII. századi francia utópisták / Ludassy Mária. - Budapest : , 1979 13257 Március huszonegyedike / Hajdu Tibor. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 13260 Mélylélektan és nevelés / Szilágyi Vilmos. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13261 Fizika: Évkönyvek 1975-1976-1977-1978 / Abonyi Iván. - 1975-78ig 13262 A jövő iskolája a munkaiskola / Kerschensteiner, Georg - Seidel, Robert. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13263 Hátrányos helyzet / Kozma Tamás. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13264 A képzőművészet iskolája II. A rajz a festészet a grafika és a szobrászat újabb eszközei és eljár. / Solymár István. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1979 13265 Az anyag / Lapp, Ralph Eugene. - Budapest : , 1979 13307 Hogyan tanuljuk a fizikát? Problémák és feladatok megoldása Felelés a fizikaórán Problémagyűjtemény / Bellay László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 13307/1 Hogyan tanuljunk fizákát? 1.könyv / Bellay László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 13309 1970-l97l II.Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 357 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13311 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 13314 A számítógépek technikája / Kovács Győző. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 13315 Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához I. 1000-től 1526-ig / Lederer Emma. - Budapest : Tankvk., 1964 13321 Sejtélettani gyakorlatok / Lénárd Gábor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 13324 Koordinátageometria vektorokkal a síkban és a térben / Lukács Ottó. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 13325 Koordinátageometria vektorokkal a síkban és a térben / Lukács Ottó. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 13328 Tanári segédkönyv: A matematikai feladatok gyűjteményéhez / Sain Márton. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 13328/1 Tanári segédkönyv: A matematikai feladatok gyűjteményéhez / Sain Márton. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 13329 Plays Pleasant: Arms and The Man Candida The Man of Destiny, You Never Can Tell / Shaw, Bernard. - : Penguin Books Ltd., 1913 13330 Man and Superman / Shaw, Bernard. - : Penguin Books Ltd., 1977 13331 Plays Unpleasant: Widowers'Houses The Philanderer Mrs Warren's Profession / Shaw, Bernard. - : Penguin Books Ltd., 1977 13332 Semantics / Leech, Geoffrey. - : Penguin Books Ltd., 1977 13333 Living English Speech / Allen,W. Stannard. - : Longman, 1972 13334 A Practical English Grammar / Thomson,A.J. and Martinet,A.V.. - : Oxford University Press, 1969 13335 The Concise Oxford Dictionary / Sykes, J. B.. - : Oxford at the Clarendon Press, 1976 13337 Fluency In English: An Integrated Course For Advanced Students / Alexander, L.G.. - : Longman, 1983 13338/1 A Practical English Grammar Exercises: 2, 4, 5, 6, 7, 9, 10 / Thomson, A. J.. - : Oxford University Press, 1975 13338/2 A Practical English Grammar Exercises: 2, 4, 5, 6, 7, 9, 10 / Thomson, A. J.. - : Oxford University Press, 1975 13338/3 A Practical English Grammar Exercises: 2, 4, 5, 6, 7, 9, 10 / Thomson, A. J.. - : Oxford University Press, 1975 13338/4 A Practical English Grammar Exercises: 2, 4, 5, 6, 7, 9, 10 / Inczédy György .l 2024.02.14 358 .lap Lelt.sz. Dokumentum Thomson, A. J.. - : Oxford University Press, 1975 13338/5 A Practical English Grammar Exercises: 2, 4, 5, 6, 7, 9, 10 / Thomson, A. J.. - : Oxford University Press, 1975 13338/6 A Practical English Grammar Exercises: 2, 4, 5, 6, 7, 9, 10 / Thomson, A. J.. - : Oxford University Press, 1975 13338/7 A Practical English Grammar Exercises: 2, 4, 5, 6, 7, 9, 10 / Thomson, A. J.. - : Oxford University Press, 1975 13339 Habits and Ways in Great Britain and the United States / Tenson I.A. - Voitova G.A.. - : Moszkva, 1978 13343 Habits and Ways in Great Britain and the United States / Tenson I.A. - Voitova G.A.. - : Moszkva, 1978 13344 Habits and Ways in Great Britain and the United States / Tenson I.A. - Voitova G.A.. - : Moszkva, 1978 13346 Habits and Ways in Great Britain and the United States / Tenson I.A. - Voitova G.A.. - : Moszkva, 1978 13348 Habits and Ways in Great Britain and the United States / Tenson I.A. - Voitova G.A.. - : Moszkva, 1978 13349 Habits and Ways in Great Britain and the United States / Tenson I.A. - Voitova G.A.. - : Moszkva, 1978 13350 Geológia: építőmérnök-hallgatók számára / Papp Ferencz. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13352 S középen ott a Velencei-tó... / Lázár István. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1979 13353 A középkori bronzművesség emlékei Magyarországon / Lovag Zsuzsa. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 13354 A középkor alkonya : Az élet a gondolkodás és a művészet formái Franciaországbanban és Németalföld N / Huizinga, Johan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13355 Móra igazgató úr : Kotormány János emlékei Móra Ferencről - Életrajz / Takács Tibor. - 1979 13356 Római történeti chrestomathia / Borzsák István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13357 Modern mítoszok / Semlyén István. - Budapest : , 1979 13358 Az élet története és a lemeztektonika / Müller Pál. - Budapest : , 1979 13359 Az erdélyi fejedelemség születése / Barta Gábor. - Debrecen : Európa kvk., 1979 Inczédy György .l 2024.02.14 359 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13360 Matematikai történetek és rejtvények / Perelman, Jakov Iszidorovics. - 1979 13362 Tóth Árpád összes versei, versfordításai és novellái / Tóth Árpád. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 13364 Testvérmúzsák / Tüskés Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 13365/1 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13365/2 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13366 Mezítlábasok: Válogatott elbeszélések 1892-1897 / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13369 Pakisztán / Szigeti János. - 1979 13370 Krúdy Gyula / Bori Imre. - Újvidék : Fórum Könyvkiadó, Újvidék, 1978 13374 Váci Mihály összegyűjtött művei / Váci Mihály. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13375 Váci Mihály összegyűjtött művei / Váci Mihály. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13377 Henry James világa / Sarbu Aladár. - 1979 13378 Pausztovszkij világa / Dalos László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13379 Géprajzi alapismeretek / Magyar Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13380 Fényes Adolf / Aradi Nóra. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 13381 A versenyfutás: életrajzi regény (Amundsen) / Holt, K"are. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 13382 Ember születik Novellák / Darvas József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 13383 Mohács / Perjés Géza. - Budapest : , 1979 13385 A rejtőzködő isten / Goldmann, Lucien. - 1977 13387 Pedagógiai látókör / Balázs Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13388 Kegyetlenség és civilizáció / Auguet, Roland. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 360 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13389 Huszonhat férfi - egy leány: Válogatott elbeszélések l897-l926 / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13391 Egybevágósági transzformációk a síkban és a térben / Vigassy Lajos. - Budapest : Tankvk., 1979 13392 Rilke világa / Szabó Ede. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13393 A gyermekben érlelődik a jövő / Hermann Alice. - Budapest : , 1979 13396 XX. századi művészet / Passuth Krisztina. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1978 13397 Észak-Amerika / Probáld Ferenc dr.. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1979 13398 A naprendszer: Tudnivalók a térkép használatához. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1979 13399 Ezüstből gyúrt kenyér / Gelléri Andor Endre. - 1979 13400 Buda két árulója : Történelmi esszék / Takáts Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 13401 Elemi matematikai példatár IV. Függvények Jól felkészültem-e az érettségire és a felvételire ? / Rábai Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 13403 Elemi matematikai példatár IV. Függvények Jól felkészültem-e az érettségire és a felvételire ? / Rábai Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 13403/1 Elemi matematikai példatár IV. Függvények Jól felkészültem-e az érettségire és a felvételire ? / Rábai Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 13403/2 Elemi matematikai példatár IV. Függvények Jól felkészültem-e az érettségire és a felvételire ? / Rábai Imre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 13404/1 Küzdelem, bukás, megtorlás / Tóth Gyula. - 1978 13404/2 Küzdelem, bukás, megtorlás / Tóth Gyula. - 1978 13406 Istenek megváltók próféták : Ismeretterjesztő elbeszélések és interjúk / Zoltán Péter. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1979 13407 A közvetítő : Egy irodalomtanár emlékezete : Tanulmányok / Bálint Éva szerk.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13409 Strukturális változások az alap és középfokú társadalmi képzésben : Műhelytanulmány / Bara János. - Budapest : MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete, 1979 Inczédy György .l 2024.02.14 361 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13411 Grammatikai kontrasztivitás és hibaelemzés az alap- és középfokú angolnyelv-oktatásban / Buday László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13413 Jóslás a te idődről / Csoóri Sándor. - Budapest : , 1979 13414 Másutt : Tanulmányok / Nagy Mézes Rita. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13415 Az élet tanulás / Löwe, Hans. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13416 Kréta / Rutkowski, Bogdan. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 13417 El Greco / Zawanowski, Kazimierz. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1978 13420 Weöres Sándor közelében / Bata Imre. - Budapest : , 1979 13421 Jean-Luc Godard / Nemes Károly. - Budapest : Magyar Filmtudományi Intézet, 1979 13422 Az ókor művészete / Artner Tivadar. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1979 13424 Széchenyi és Kossuth vitája / Lackó Mihály. - 1977 13425 Kiegyezés után / Gergely András. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 13426 Az Árpádok nyomában / Dümmerth Dezső. - Budapest : Panoráma, 1978 13427 A magyar jakobinusok / Boreczky Beatrix. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 13428 Az "ugor-török háború" után: Fejezetek a magyar nyelvhasonlítás történetéből / Pusztay János. - Budapest : , 1977 13429 Boldog békeidők...: Magyarország 1900-1914 / Merényi László. - 1978 13430 Én is versenyt futok a széllel: Regény / Marshall, Alan. - Bécs : Novák, Bécs, 1978 13432 Az őstársadalmak / Láng János. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 13434 Különös világban: Játék a fizikai állandókkal / Gilzin, Karl. - Budapest : Móra-Kárpáti Kiadó,Budapest-Uzsgorod, 1978 13440/1 Osztályfőnöki kézikönyv a középiskolák számára / Ujszászi Jánosné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13440/2 Osztályfőnöki kézikönyv a középiskolák számára / Ujszászi Jánosné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 Inczédy György .l 2024.02.14 362 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13441 Integrálszámítás: Példatár / Bárczy Barnabás. - Budapest : , 1979 13442 Integrálszámítás: Példatár / Bárczy Barnabás. - Budapest : , 1979 13442/1 Mérték és integrál / Daróczy Zoltán Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 13444 Csak 18 éven aluliaknak Beszélgetések a politikáról / Ipper Pál. - Budapest : , 1979 13446 Középfokú fizikai példatár / Hanson, C. G.. - Budapest : , 1979 13447 A két Bolyai élete és munkássága / Dávid Lajos. - 1979 13448 Zrínyi - tanulmányok / Kovács Sándor Iván. - 1979 13449 Hej Balkán : Útleírások : Bulgária / Nagy Károly Dr.. - 1979 13451 Aranykönnyek királysága / Kosidowski, Zenon. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1979 13452 Hogyan utaztak a régi rómaiak ? / Ürögdi György. - Budapest : Panoráma, 1979 13453 A rómaiak Magyarországon / Tóth István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 13454/1 A Hét Politikai és irodalmi szemle 1890-1899 Szemelvények - Válogatás 1-2. / Fábri Anna. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 13454/2 A Hét Politikai és irodalmi szemle 1890-1899 Szemelvények - Válogatás 1-2. / Fábri Anna. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 13455 A gépek forradalma : Az ipari forradalom története / Randé Jenő. - Budapest : , 1979 13456 A molekulák rejtélye / Raubach, Heinz. - 1979 13461 Nyelvünk fűszerszámai / Kossa János. - Budapest : , 1979 13462 A Rezeau család: Regénytrilógia / Bazin, Hervé. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13463 Régi magyar mulatságok / Bogdán István. - Budapest : , 1978 13465 Napóleon utókora : Történelmi esszé / Feleki László. - Budapest : , 1979 13466 Isten hozzád, Anglia! / Graves, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13467 A varázsló eltöri pálcáját : Tanulmányok / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 363 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13468 Allah Akbar! : I-II. Útleírás / Germanus Gyula. - 1979 13469/1 Világirodalmi kisenciklopédia 1-2. / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 13469/2 Világirodalmi kisenciklopédia 1-2. / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 13471 Valamennyi tegnapunk / Ginzburg, Natalia. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13472 Örökké élni / Boldizsár Iván. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979 13473 Évtizedek hatalma : Versek / Jékely Zoltán. - Budapest : , 1979 13474 Két regény: Sikátor, Makra / Kertész Ákos. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979 13475 Jó reggelt Európa : Utak és találkozások / Sediánszky János. - 1978 13476 Állatkertről állatkertre / Anghi Csaba Dr.. - : Natúra, 1978 13477 A mikroszkóp használata / Kótai István. - : Natúra, 1979 13478 Tanyán / Faulkner, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 13479 Art nouveau = Jugendstil = Szecesszió / Champigneulle, Bernard. - : Corvina Kiadó, 1978 13480/1 A lázadó ember - A menekülő ember I-II.k. / Nagy Lajos. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977 13480/2 A lázadó ember - A menekülő ember I-II.k. / Nagy Lajos. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977 13481 Erdély művelődése Bethlen Gábor és a két Rákóczi György korában / Tarnóc Márton. - 1978 13482 Szarvasok nyomában és egyéb írások / Széchenyi Zsigmond. - 1979 13483 Diocletianus : Történelmi regény / Ivády Réka. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 13484 Mai japán építészet / Bognár Botond. - Budapest : , 1979 13485 Magyar írói álnév lexikon : A magyarországi írók álnevei és egyéb jegyei / Gulyás Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13486/1 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 13486/2 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Inczédy György .l 2024.02.14 364 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 13487 Magyar irodalomtörténet I-II. / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1934 13487/1 Magyar irodalomtörténet / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 13489 Mindent lehet, de krokodilt - azt nem! / Ország Mihály. - : Natúra, 1979 13490 A konstruktivizmus / Bajkay Éva, R.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 13492 Rozsdatemető, A hazudós, Jó estét nyár,jó estét szerelem / Fejes Endre. - 1979 13493/1 Az álombeli lovag: Válogatott elbeszélések 1909-1911 / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 13493/2 Az álombeli lovag: Válogatott elbeszélések 1909-1911 / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 13495 Mária a skótok királynője I-II. / Fraser, Antonia. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13496 Mielőtt a Föld "mozgásba jött" : (A természetismeret történetéből) / Fuchs, Walter Robert. - Budapest : Minerva, Budapest, 1978 13497/1 Küzdelem, bukás, megtorlás / Tóth Gyula. - 1978 13497/2 Küzdelem, bukás, megtorlás / Tóth Gyula. - 1978 13498/1 Tamási Áron összes novellái I-II. / Tamási Áron. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 13498/2 Tamási Áron összes novellái I-II. / Tamási Áron. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 13499 Romantika / Horváth Károly. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 13500 A regény és az idő / Ungvári Tamás. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 13501 Magyar krónika: 30 év c. sorozat / Csák Gyula. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1963 13503 Az óriástök. A daru. Tigrisugrás / Rákosy Gergely. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13504 Pieter Bruegel szenvedélyes élete : Életrajzi regény / Timmermans, Felix. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1978 13505 Mohács emlékezete : A mohácsi csatára vonatkozó legfontosabb Inczédy György .l 2024.02.14 365 .lap Lelt.sz. Dokumentum magyar nyugati és török források : A cs / Kiss Károly. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13506 Epepe: Regény / Karinthy Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 13507 A versenyfutás: életrajzi regény (Amundsen) / Holt, K"are. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 13508 Füst Milán válogatott művei / Füst Milán. - 1979 13509 A klasszicizmus / Rónay György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 13510 A szürrealizmus / Szávai János. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 13511 Sörgyári capriccio / Hrabal, Bohumil. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13512 A naturalizmus : Szemelvénygyűjtemény / Czine Mihály. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 13513 A pátriárka alkonya / Garcia Márquez, Gabriel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 13516 Az örök élet / Camon, Ferdinando. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13518 Palotai álmok: Kisregények / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 13519 Kaland a Sierra Morenában: Regény / Potocki, Jan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13520/1 A harmincéves háború I-II. / Huch, Ricarda. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13520/2 A harmincéves háború I-II. / Huch, Ricarda. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13522 El Greco / Zawanowski, Kazimierz. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1978 13523 Vasarely / Diehl, Gaston. - : Corvina Kiadó, 1979 13525 Az új művészetért : Válogatott írások / Hevesy Iván. - 1978 13526 A képzőművészet iskolája I. A festészet, grafika, szobrászat technikai eljárásai / Solymár István. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1976/79 13527 Pompeji Herculaneum A vezúv kitörésének ezerkilencszázadik évfordulójára / Castiglione László. - : Gondolat - Magyar Helikon, 1979 Inczédy György .l 2024.02.14 366 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13528 Szerzetesek polgárok trubadurok : A középkor zenéje / Gülke, Peter. - : Zeneműkiadó Budapest, 1979 13530/1 Egy orvos feljegyzései I-IV. / Dumas, Alexandre (pere). - 1979 13530/2 Egy orvos feljegyzései I-IV. / Dumas, Alexandre (pere). - 1979 13530/3 Egy orvos feljegyzései I-IV. / Dumas, Alexandre (pere). - 1979 13530/4 Egy orvos feljegyzései I-IV. / Dumas, Alexandre (pere). - 1979 13532 Vallomások, emlékiratok / Rákóczi Ferenc. - 1979 13533 Goethe : élete és kora / Friedenthal, Richard. - 1978 13534/1 Hét évszázad magyar versei: 1,2,3,4. / Király István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978-79 13534/2 Hét évszázad magyar versei: 1,2,3,4. / Király István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978-79 13534/3 Hét évszázad magyar versei: 1,2,3,4. / Király István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978-79 13534/4 Hét évszázad magyar versei: 1,2,3,4. / Király István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978-79 13535 Magyar értelmező kéziszótár A-Zs-ig / Juhász József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13536 Párhuzamos életrajzok 1-2. / Plutarkhos. - : Magyar Helikon, 1978 13538 A hajó története / Marjai Imre. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 13539 Nagy magyarok élete : Válogatás / Benedek Elek. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 13540 A magyar szecesszió története: Festészet, grafika, szobrászat / Szabadi Judit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 13542 Magyar gondolkodók 17. század: Államelmélet és politikai gondolkodás / Tarnóc Márton. - 1979 13543 Kis magyar nyelvtan / Rácz Endre. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1990 13544 Balladák könyve : Élő erdélyi és moldvai magyar népballadák / Kallós Zoltán. - : Magyar Helikon, 1977 13546 Szomorú trópusok / Lévi-Strauss, Claude. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 13548 Királyok könyve : Eposz / Firdauszi, Abul Mansur. - : Magyar Helikon, 1979 Inczédy György .l 2024.02.14 367 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13549 Új filmlexikon 1-2. kötet / Ábel Péter. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1978 13549/1 Új filmlexikon 1-2. kötet / Ábel Péter. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1978 13550 A szabadságharc kilenc nagy csatája: Than Mór csataképei honvédtisztek csataleírásaival / Katona Tamás. - : Magyar Helikon, 1978 13551 Lesznai képeskönyv / Lesznai Anna. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1978 13552 Vendégváró régi házak / Pereházy Károly. - Budapest : , 1979 13553 Cirkusz: Bartha László tizenkét képe / Kuprin, Alekszandr. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13554 A Kner család és a magyar könyvművészet 1882-1944. / Haiman György. - : Corvina Kiadó, 1979 13557 Első nagyításaim / Csillag Julianna. - Budapest : , 1979 13558 A régi magyar vers (Memoria Saeculorum Hungariae) / Komlovszki Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13559 Pókok, skorpiók / Szalkay - Pál. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 13560 Így élt Zrínyi Miklós : Életrajz / Tüskés Tibor. - 1973 13561 Ugrás a sötétbe 1944. október 15 / Vigh Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13562 Pompeji Herculaneum A vezúv kitörésének ezerkilencszázadik évfordulójára / Castiglione László. - : Gondolat - Magyar Helikon, 1979 13567 Toldi. Toldi szerelme. Toldi estéje / Arany János. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 13568 Toldi. Toldi szerelme. Toldi estéje / Arany János. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 13569 Toldi. Toldi szerelme. Toldi estéje / Arany János. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 13570 Toldi. Toldi szerelme. Toldi estéje / Arany János. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 13571 Toldi. Toldi szerelme. Toldi estéje / Arany János. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 13572 Toldi. Toldi szerelme. Toldi estéje / Arany János. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 Inczédy György .l 2024.02.14 368 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13579 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13580 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13585 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13586 Pedagógiai lexikon 1-4. A-F G-K L-Q R-Z / Nagy Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 13594 Magyarország 1514-ben: Regény / Eötvös József. - 1974 13595 Magyarország 1514-ben: Regény / Eötvös József. - 1971 13596 Magyarország 1514-ben: Regény / Eötvös József. - 1971 13600 Bercsényi László a Rákóczi-szabadságharc kapitánya Franciaország marsallja : Válogatott források / Zachar József. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 1979 13603 Vay Ádám verses önéletírása / Vay Ádám. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 1978 13604 Rákóczi-kori tudományos ülésszak 1973.szeptember 20-21. / Molnár Mátyás. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyíregyháza, 1975 13605 A Rákóczi szabadságharc vitás kérdései : Tudományos emlékülés : Vaja, 1976. jan. 29-30. / Molnár Mátyás. - Nyíregyháza : TIT Szabolcs-Szatmár Megyei Szervezete, 1976 13606 Thököly-emlékünnepség : A fejedelem halálának 270. évfordulója alkalmából 1975. okt. 18. / Molnár Mátyás. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 1975 13607 Mai Magyar képzőművészet: Vay Ádám Múzeum Vaja. - Vaja : Vay Ádám Múzeum, 1971 13613 Szamuely : Életrajz / Zalka Miklós. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 13618 A diplomácia ábécéje / Kovaljov, A. N.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 13620 A tizenötödik aradi vértanú: Dokumentum-életrajz / Kazinczy Lajos. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 13621 Így láttam az NSZK-t / Tatár Imre. - Budapest : , 1978 13638 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 13639/1 Beszélgetések a fizikáról / Sas Elemér. - : Scolár Kiadó, 1995 13639/2 Beszélgetések a fizikáról / Sas Elemér. - : Scolár Kiadó, 1995 Inczédy György .l 2024.02.14 369 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13640 Képességfejlesztő fizikatanítás / Zátonyi Sándor Dr.. - 2001 13643 A borzasztó torony : Képek a magyar vándorszínészet világából [Antológia] / Kerényi Ferenc. - Budapest : , 1979 13644 A második világháború története 7.1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1979 13645 Őrségváltás az óceánon / Erdődy János. - 1979 13646 Karinthy Ferenc alkotásai és vallomásai tükrében / Szalay Károly. - 1979 13648 Képességek fejlesztése a tanítási órán / Lénárd Ferenc. - Budapest : Tankvk., 1979 13650 Technikai kuriózumok / Petrik Ottó. - 1977 13651 Egy tolmács a világ körül : Úti jegyzetek / Lomb Kató. - 1979 13652 Hozott isten holdacska : Finnugor varázsigék imádságok, siratók / Bereczki Gábor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13653 A Föld népei 1. Európa népei / Kiszely István. - 1979 13656 Nepál az Élő Istennő országa : Útleírások / Woynárovich Elekné. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 13657 Egy csepp spanyol vér / Crnjanski, Milos. - 1979 13659 Füst Milán drámái / Füst Milán. - 1979 13663 Isten hozzád, Anglia! / Graves, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13664 A hamis súly / Roth, Joseph. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13665 Menekülő ló / Walser, Martin. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13666 Pantaleón és a hölgyvendégek : Regény / Vargas Llosa, Mario. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13667 A modern magyar próza stílusformái / Herczeg Gyula. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1979 13668 Puritánok utódai : Történelmi regény / Scott, Walter. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13671 Filmről televízióról középiskolásoknak / Honffy Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13683 Egyiptom / Szabó R. Jenő. - Budapest : Panoráma, 1979 13684 A világosság gyermekei / Hegedüs Géza. - 1979 Inczédy György .l 2024.02.14 370 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13685 A legnagyobb sűrűség közepe / Csák Gyula. - 1979 13685/a Úr és kutya: (kisregények) / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13691/1 Cézárok kertje: 1-2. / Kovai Lőrinc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13691/2 Cézárok kertje: 1-2. / Kovai Lőrinc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13693 A párizsi Notre-Dame: 1482 Regény / Hugo, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13695 Riga : Útikalauz / Debrer, Marija. - Moszkva : Progressz,Moszkva - Gondolat,Budapest, 1977 13696 Dél-Dunántúl / Huba László. - Budapest : Panoráma, 1979 13697 Az ismeretlen birtok / Alain-Fournier. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13698 Felsőfokú angol társalgási és külkereskedelmi nyelvkönyv / Vándorné Murvai Márta. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1980 13699 Mi fán terem ? Magyar szólásmondások eredete / Nagy Gábor, O.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 13700 A budai vár és ostromai / Sugár István. - 1979 13703 Örkény István alkotásai és vallomásai tükrében / Lázár István. - 1979 13704 Kemény Zsigmond levelet ír a császár és királynak (Kortársaink c. sorozatból) / Sükösd Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13705 Új magyar tájszótár 1. A-D / Lőrinczy Éva, B.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13706 A második világháború története 8.1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1980 13707 A háború és a magyarországi munkásság 1914-1917 / Nevelő Irén. - Budapest : , 1980 13708 Nyelvtan stílus iskola : Tanulmányok / Barla Gyula. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1979 13709 Az oszmán-török építészet Magyarországon: Dzsámik, türbék, fürdők / Gerő Győző. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13710 Előttem az élet / Ajar, Émile. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 371 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13713 222 szép magyar vers / Levendel Júlia. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980 13714 Apám regénye: Visszaemlékezések / Móricz Virág. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 13716 Mérték és mű : Tanulmányok / Tüskés Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13717 A zsalu sarokvasa : Irodalmi tanulmányok / Tandori Dezső. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 13719 Válogatott filozófiai művek / Descartes, René. - Budapest : , 1980 13721 Virginia Woolf világa / Bécsy Ágnes. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 13722 Dosztojevszkij legenda és valóság : Mai szovjet tanulmányok Dosztojevszkijről / Bakcsi György. - 1978 13723 Esszék és asszók / Mészöly Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 13724 Magyar művészek az európai avantgarde-ban: A kubizmustól a konstruktivizmusig 1919-1925 / Passuth Krisztina. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1974 13725 A magyar filozófiai gondolkodás a századelőn / Kiss Endre. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 13726 Mit kell tudni hazánk felszabadulásáról ? / Botos János irta. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13728 Két front között : Visszaemlékezések / Herencsár Lajos. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13729 Védem építem : Műsorgyűjtemény színjátszók néptáncosok ének és zenei együttesek számára / Csomák Ervin. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1979 13734 Mit kell tudni hazánk felszabadulásáról ? / Botos János irta. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13735 A genetika száz éve : A mendelizmus és a modern genetika filozófiai problémái / Frolov, Ivan Timofeevic. - Budapest : , 1980 13736 Szabálytalan haditudósítások / Győri Sándor. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13739 A fiatal Marx / Lapin, Nyikolaj Ivanovics. - Budapest : , 1980 13745 Dráma a XX. században : Gorkij, Bulgakov, Garcia Lorca, O'Neill, Dürrenmatt (Műelemzések kiskönyv) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 372 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13746 Dráma a XX. században : Gorkij, Bulgakov, Garcia Lorca, O'Neill, Dürrenmatt (Műelemzések kiskönyv) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 13747 Dráma a XX. században Pirandello Brecht (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 13748 Csehov világa / Gereben Ágnes. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 13750 Mohács emlékezete : A mohácsi csatára vonatkozó legfontosabb magyar nyugati és török források : A cs / Kiss Károly. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13751 Hamu és gyémánt / Andrzejewski, Jerzy Andrzejewski. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1964 13752 Amikor az óceán partjára jutottam : Versek / Illyés Gyula. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980 13753 Védett férfiak / Merle, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 13754 Angol társalgási kifejezések / Csáktornyai Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 13755 Istenek és népek / Hahn István Dr.. - Budapest : Minerva, Budapest, 1980 13763 Kémiai feladatok és programok Gimnázium I.osztály / Orbán Erzsébet, Z.. - Budapest : Tankvk., 1979 13764 Kémiai feladatok és programok Gimnázium I.osztály / Orbán Erzsébet, Z.. - Budapest : Tankvk., 1979 13766 Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 13768 Meglepő dolgok állatokról / Lányi György dr.. - 1980 13769 Filmszínészek : a MAFILM színésztársulata 1980 / Hámori András. - : Magyar Filmgyártó Vállalat, 1980 13770 Mit kell tudni a Kínai Népköztársaságról / Polonyi Péter. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13772 Aranyhomok / Varga Domokos. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1980 13773 Románia / Ádám László. - Budapest : Panoráma, 1980 13774 Ki vagy te? : Világirodalmi alkotások a nőről / Horváth Lívia. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 373 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13775 Sylvie / Nerval, Gérard de. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 13776 Simon István válogatott versei / Simon István. - Budapest : Kozmosz, 1980 13777 Hogyan éltek elődeink? : Beszélgetések a magyar művelődés nagy korszakairól / Hanák Péter. - 1980 13778 Utolsó széttekintés : Életrajzi írások, esszék, drámák, műhelyvallomások / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980 13779 Körkép 1980 : Harmincegy mai magyar elbeszélés / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 13780 Új anyanyelvi kaleidoszkóp / Felde Györgyi. - Budapest : , 1980 13780/1 Halandók 1-2. / Illés Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 13780/2 Halandók 1-2. / Illés Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 13781 Túl a poklon / Zám Tibor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 13782 Beavatkozás: Regény / Páskándi Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 13782/1 Szép versek 1979 / Bata Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 13783 Jöttem hogy szabadságot hozzak : Regény / Suksin, Vasilij Makarovic. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 13783/1 Foglalkozása űrhajós / Csák Elemér. - : Kossuth Könyvkiadó/Zrínyi Katonai Kiadó, 1980 13784 Jankó János / Balassa Iván. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 13785 A tizedik este: Versek / Csoóri Sándor. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1980 13785/1 Honti János / Dömötör Tekla. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 13786 Az ősember Magyarországon / Gáboriné Csánk Vera. - 1980 13786/1 Hutyra Ferenc / Karasszon Dénes. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 13787 Winkler Lajos / Szabadváry Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 374 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13787/1 Mai szovjet drámák 1-2. / Nemes G. Zsuzsanna. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 13788 Magyar néprajzi lexikon 3. köt. K-Né / Ortutay Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13788/1 Simonyi Zsigmond / Tompa József. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 13789 Bátky Zsigmond / Gunda Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 13789/1 A fizika eredete : Az egzakt fogalmi gondolkodás kialakulása : Történelmi logikai ismeretelméleti e / Fényes Imre. - Budapest : , 1980 13790 Ha az igazságra esküdtél... / Berkesi András. - 1980 13790/1 Gyarmathi Sámuel / Gulya János. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 13791 Trefort Ágoston / Mann Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 13791/1 Fiatal magyar prózaírók : 1965-1978 : Tanulmányok (Kortársaink) / Kulin Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13792 Bolyai János / Szénássy Barna. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13792/1 Fiatal magyar költők : 1969-1978 : Tanulmányok (Kortársaink) / Vasy Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13793 A szent tehén: Riport a textiliparról / Moldova György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 13793/1 Ilosvay Lajos / Szőkefalvi-Nagy Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 13794 Bánki Donát / Varga József. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 13794/1 Csillagászat / Menzel, Donald H.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 13795 Hunfalvy János / Szabó József. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 13795/1 Írószemmel 1979 (Riportok, szociográfiai írások) / Pelle János. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13796 Budenz József / Lakó György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 13796/1 Mérték és mű : Tanulmányok / Tüskés Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 375 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13797 Entz Ferenc / Geday Gusztáv. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 13798 A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán / Spira György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13798/1 Ipolyi Arnold / Hoppál Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 13799 Vámbéry Ármin 1832-1913. / Hazai György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 13799/1 Tavaszi és őszi utazások : Tanulmányok a XX. század magyar irodalmáról / Szauder József. - 1980 13800 Rónay Jácint 1814-1889 / Pál Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 13801 Fényes Elek : 1807-1876 / Paládi-Kovács Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 13802 Bartalus István : 1821-1899 / Farkas Márta, Sz.. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 13803 Bartók Béla / Lampert Vera. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 13804 A pszicholingvisztika horizontja / Pléh Csaba. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13805 Bánk bán kommentárok 1-2. / Pándi Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13805/1 Bánk bán kommentárok 1-2. / Pándi Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13808 Széchenyi a negyvennyolcas forradalomban / Spira György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13809 Lev Tolsztoj : Világtudat és regényforma / Török Endre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13810 Napjaink százhúsz háborúja 1945-1976 / Kende István. - 1979 13811 Rákkutatás, danatellenes küzdelem Eredmények és kilátások / Kellner Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 13814 Brecht színházi forradalma / Ungvári Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 13815 A magyar munkajog / Weltner Andor. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1978 13816 Atomkorban élünk / Berényi Dénes. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 376 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13818/1 A finnugor zene vitája 1-2. / Szomjas-Schiffert György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 13818/2 A finnugor zene vitája 1-2. / Szomjas-Schiffert György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 13819 Molekulaóriások biofizikája / Damjanovich Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 13820 Szemiotika / Bagdy Emőke. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1976 13821 Városi környezet - városépitészet / Perényi Imre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 13822 Energia és társadalom / Vajda György Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 13823 Kémia és filozófia / Laitko, Hubert. - 1975 13824 Mi a petrolkémia ? / Korányi György - Vajta László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 13826 Környezetvédelem - vízgazdálkodás / Bogárdi János. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1975 13827 Szabó Ervin / Litván György. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1978 13828 Kun Béla / Borsányi György Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13829 Frankel Leó / Aranyossi Magda. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13830 Kunfi Zsigmond / Erényi Tibor. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1978 13831 Szamuely Tibor / Gábor Sándorné. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13832 Rajk László / Strassenreiter Erzsébet. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974-78 13833 Landler Jenő / Szabó Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974-78 13834 Kevés víz-víz - sok víz / Bogárdi János. - 1967 13836 Levelek a valószínűségről / Rényi Alfréd. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1967 13837 Petőfi és a naciolnalizmus (hat előadás) / Pándi Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 13838 A tanárok kérdéskultúrája : Oktatáslélektani kísérlet / Dr. Nagy Inczédy György .l 2024.02.14 377 .lap Lelt.sz. Dokumentum Ferenc. - Budapest : , 1976 13839 Bevezetés az automatikába / Csáki Frigyes. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 13840 Az alumíniumról / Baránszky - Jób Imre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 13842 A zenei köznyelv problémái A romantika felbomlása / Szabolcsi Bence. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968 13843 Az írói szótár: A szépirodalmi nyelv és stílus lexikográfiai feldolgozása / Benkő László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13845 A paraszti migráció és politikai megítélése Magyarországon 1849-1914 / Rácz István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13846 Orvostudomány a tárgyalóteremben / Budvári Róbert. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 13848 Irodalomtudomány : Tanulmányok a XX. századi irodalomtudomány irányzatairól / Nyirő Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 13849 Biológiai forradalom hazai realitások / Láng István dr.. - Budapest : , 1978 13850 Írók történelmi sorsfordulókon : Osztrák és német írók - magyar kapcsolatok / Mádl Antal. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13852 A problémamegoldó gondolkodás / Lénárd Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13854 Csokonai Vitéz Mihály : Színművek 1-2. / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13854/1 Csokonai Vitéz Mihály : Színművek 1-2. / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13855 A tanító személyiségének pedagógiai pszichológiai vizsgálata / Ungárné Komoly Judit. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13856 Radnóti Miklós költői nyelve :(,,... Annyit érek én, amennyit ér a szó versemben...,,) / Nemes István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 13857 Műszaki lexikon 1-2-3-4. A-F. G-M. N-Z,+ A-Z-ig a 4.kiegészítő kötet / Polinszky Károly dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 13858 A marxi történetfilozófia kialakulása / Ágh Attila. - 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 378 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13864 Az antifasiszta magyar katonai hagyományokról : 1945 / Kis András. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 13865 Történelemtanítás és könyvtár: Az 1978. évi konferencia ridített anyaga / Szabolcs Ottó DR.. - : Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 1979 13875 Engels : Rövid életrajz / Sztepanova, Evgenija A.. - 1979 13880 Vizsgálatok az irodalmi mű megitélésének pszichológiai közvetitéséről / Halász László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13881 Térképhistória : Történelem a térképek tükrében / Csendes László dr.. - Budapest : , 1980 13882 Az élet és születése / Gánti Tibor DR.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1980 13884 Grigorij Csuhraj / Veress József. - Budapest : Magyar Filmtudományi Intézet, 1980 13885 Történetíró és politika : Szekfű, Steier, Thim és Miskolczy nemzetről és államról / Glatz Ferenc szerk.. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 13887 Heltai Gáspár és Bornemisza Péter művei / Heltai Gáspár. - 1980 13888 Szemelt szőlő: Válogatott versek / Illyés Gyula. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980 13899 Zászlóbontók: A magyar forradalmi ifjúsági mozgalom 1917-1919: Válogatott írások / Svéd László. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 13900 A törvény a tiszta beszéd / Loránd Ferenc. - Budapest : , 1980 13901 Kiált Patak vára / Lázár István. - Budapest : , 1980 13904 Ismerkedés a kísérleteinkkel / Bartal Andrea M. Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 13910 Magyar-orosz kéziszótár / Gáldi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13912 Magyar-orosz kéziszótár / Gáldi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13918 A regény válaszútjai : Műfaji változatok a XIX. század második felében(Műelemzések kiskönyvtára) / Poszler György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 13919 Bánk bán kommentárok 1-2. / Pándi Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13919/1 Bánk bán kommentárok 1-2. / Pándi Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 379 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13920 A szerelem harmadik éve / Baranyi Ferenc. - 1969 13921 Róma háborúi / Florus, Lucius Annaeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 13922 Vörös kányafa : Kisregények és elbeszélések / Suksin, Vasilij Makarovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 13924 Juhász Gyula összes versei / Juhász Gyula. - 1979 13925 Juhász Gyula összes versei / Juhász Gyula. - 1979 13928 Extracurriculum Work - Pocóbie no vnyeklaccnoj Rabótye / Veselukhina,K.V. - Kovaleva L.I.. - : Leningrád, 1978 13933 Extracurriculum Work - Pocóbie no vnyeklaccnoj Rabótye / Veselukhina,K.V. - Kovaleva L.I.. - : Leningrád, 1978 13941 Reader 6 th Form Knyiga dljá csenyijá / Bejze, A. A.. - : Moszkva, 1977 13947 Reader 6 th Form Knyiga dljá csenyijá / Bejze, A. A.. - : Moszkva, 1977 13948 English for Everyone / Shjakh-Nasarova, V. S.. - : Moszkva, 1975 13949 English for Everyone / Shjakh-Nasarova, V. S.. - : Moszkva, 1977 13950 Guten Tag, Berlin! Audiovisueller Intensivkursus Deutsch für Auslander / Breitung, Horst A.. - : VEB Leipziger, 1979 13951 A Kissinger-korszak / Avar János. - Budapest : , 1980 13953 Tanulmányok a magyar nevelésügy XVII-XX.századi történetéből / Mészáros István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 13954 Az SI mértékegységekről / Moldoványi Gyula. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980 13958 József Attila / Benjámin László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13959 József Attila / Benjámin László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13960 József Attila / Benjámin László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13961 A rozgonyi csata / Kristó Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 13962 Ady Endre összes költeményei: I-II. / Ady Endre. - 1980 13965 Honfoglalás: Regény / Illés Béla. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 380 .lap Lelt.sz. Dokumentum 13966 A szüfrazsettek / Kertész Magda. - Budapest : , 1979 13967 Mi lesz veled, emberke ? / Fallada, Hans. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13976 Dreyfus kapitány: Egy tömeghisztéria története: történelmi regény / Halász, Nicholas. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13983 A drámától a színpadig : A színjátékművészet esztétikája / Földényi László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 13984 A magyar korona története / Bertényi Iván. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13985 Doberdo, Isonzo, Tirol / Szabó László Dr.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13986 Lángoló hídfő Dunkerque, 1940 / Jackson, Robert. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13987 Lángoló hídfő Dunkerque, 1940 / Jackson, Robert. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 13988 Görög tájak, talányok : Úti jegyzetek / Keszthelyi Katalin. - Budapest : , 1980 13989 Görög tájak, talányok : Úti jegyzetek / Keszthelyi Katalin. - Budapest : , 1980 13991 Szegény szerelmesek krónikája (Új Világ ) / Pratolini, Vasco. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 14016 Nők diplomával : Szociográfiai riportok / Szémann Béla. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 14017 A tizenötödik aradi vértanú: Dokumentum-életrajz / Kazinczy Lajos. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 14019 Realizmus a képzőművészetekben : Realizmus pártosság népiesség a mai magyar vizuális kulturában / Szerdahelyi István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 14020 Realizmus a képzőművészetekben : Realizmus pártosság népiesség a mai magyar vizuális kulturában / Szerdahelyi István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 14021 Tudomány és emberiség: cikkgyűjtemény / Tiboldi László. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1978 14030 A keresztes háborúk története / Zöllner, Walter. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 14035 A haladó magyar értelmiség útja: /1848-1948/: (Politikai esszéki) / Pándi Ilona. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 381 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14040 A történelmi materializmusról / Mehring, Franz. - Budapest : , 1979 14041 Esztétikai kislexikon / Zoltai Dénes. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 14042 Munkásmozgalom - történeti lexikon / Betlen Oszkár. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 14043 Orosz nyelvkönyv I. kötet / Nádor Gabriella Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14044 Orosz nyelvkönyv I. kötet / Nádor Gabriella Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14046 Francia nyelvkönyv II. / Gergely Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 14047 Francia nyelvkönyv II. / Gergely Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 14048 This is Britain Today (A mai Anglia) / Szentirmay Lyane. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14049 This is Britain Today (A mai Anglia) / Szentirmay Lyane. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14056 This is Britain Today (A mai Anglia) / Szentirmay Lyane. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14057 This is Britain Today (A mai Anglia) / Szentirmay Lyane. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14061 This is Britain Today (A mai Anglia) / Szentirmay Lyane. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14065 Learn to Read English Words / Magyarics Péter. - : Moszkva, 1977 14068 Learn to Read English Words / Magyarics Péter. - : Moszkva, 1977 14069 Learn to Read English Words / Magyarics Péter. - : Moszkva, 1977 14073 Learn to Read English Words / Magyarics Péter. - : Moszkva, 1977 14075 A magyar erdőgazdálkodás története : Középkor / Csőre Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14081 Fizika I-IV. osztály: A gimnáziumi nevelés és oktatás terve : Tantervi útmutató osztály / Gecső Ervin Dr.. - Budapest : Tankvk., 1980 14088 Fizika I-IV. osztály: A gimnáziumi nevelés és oktatás terve : Tantervi útmutató osztály / Gecső Ervin Dr.. - Budapest : Tankvk., 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 382 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14089 Tankönyvekről - mindenkinek / Karlovitz János. - Budapest : Tankvk., 1980 14090 Tankönyvekről - mindenkinek / Karlovitz János. - Budapest : Tankvk., 1980 14095 És száját nem nyitotta szóra: Kisregények / Böll, Heinrich. - 1980 14096 A Katamarán akció / Falus György. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1980 14098 Görög tragédiák: Antológia / Devecseri Gábor. - : Magyar Helikon, 1980 14099 Tüzes kemence: Visszaemlékezések / Marosán György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 14100 Magyar atom: Szatirikus írások / Moldova György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 14101 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 14101/1 Drámák I-II. / Schiller, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14102 Bölcső és Bagoly: Regényes életrajz / Tamási Áron. - : Magyar Helikon, 1968 14103 Kakuk Marci (Ruszka Gyuriék karácsonya, Kakuk Marci ifjúsága, Az amerikai örökség) / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14104 Kakuk Marci (Ruszka Gyuriék karácsonya, Kakuk Marci ifjúsága, Az amerikai örökség) / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14105 Kakuk Marci (Ruszka Gyuriék karácsonya, Kakuk Marci ifjúsága, Az amerikai örökség) / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14109 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14109/1 A fizika nagyszerű, mert egyszerű / Teller Ede. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1993 14109/2 Mit kell tudni fizikából... / Zátonyi Sándor Dr.. - 1996 14113 Living English Structure: A practice book for foreign students by / Allen,W. Stannard. - : Longman, 1979 14114 Living English Structure: A practice book for foreign students by / Allen,W. Stannard. - : Longman, 1979 Inczédy György .l 2024.02.14 383 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14125 Magyar-orosz kéziszótár / Gáldi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14126/1 Magyar-Francia nagyszótár I-II. / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 14126/2 Magyar-Francia nagyszótár I-II. / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 14127 A manufaktúraipar pusztulása és a függő tőkés fejlődés kezdetei Magyarországon 1850-1867 / Tolnai György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14129 Az írói szótár: A szépirodalmi nyelv és stílus lexikográfiai feldolgozása / Benkő László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 14131 Radnóti Miklós költői nyelve :(,,... Annyit érek én, amennyit ér a szó versemben...,,) / Nemes István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 14132 Az ellenforradalmi rendszer népiskola politikája Magyarországon (1919. augusztus - 1944) / Sárközi István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14134 Műszaki lexikon 1-2-3-4. A-F. G-M. N-Z,+ A-Z-ig a 4.kiegészítő kötet / Polinszky Károly dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 14136 Sej a mi lobogónkat fényes szelek fújják. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1977 14137 Művészet és felvilágosodás : Művészettörténeti tanulmányok / Szabolcsi Hedvig. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 14138 Irodalomtudomány : Tanulmányok a XX. századi irodalomtudomány irányzatairól / Nyirő Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 14146 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 14147 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 14148 Gyümölcsök. - Bécs : Novák, Bécs, 1978 14150 Kisfaludy Károly válogatott művei: Versek, Drámák / Kisfaludy Károly. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14152 Földrajzi nevek etimológiai szótára / Kiss Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14153 Gyulaitól a marxista kritikáig : (A magyar irodalmi kritika hét évtizede) / Komlós Aladár. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 Inczédy György .l 2024.02.14 384 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14153/1 Irodalomelméleti alapfogalmak / Kovács Endre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14157 Dél-Amerika / Vécsey Zoltán. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1980 14158 A fekete város: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14159 A fekete város: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14160 Szerelőszőnyeg: Visszaemlékezések, esszék, úti jegyzetek / Nagy Mézes Rita. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14161 Engedjétek hozzám jönni a szavakat : Jegyzetek hómezőn és porban : Visszaemlékezések / Sütő András. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 14162 Batsányi János költői munkáinak kiadástörténete, poétai munkái / Batsányi János. - : Akadémiai Kiadó / Magyar Helikon, 1980 14163 Személyiségformáló kiscsoportmunka az iskolában / Donáth Blanka, G.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14164 Az atomtudomány és atomtechnika időszerű problémái a Szovjetúnióban / Petros'anc, Andranik Melkonovic. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14165 Az ellenforradalmi rendszer népiskola politikája Magyarországon (1919. augusztus - 1944) / Sárközi István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14166 Nemzetiségi szervezet és az osztályviszonyok kialakulása a honfoglaló magyarságnál / Mesterházy Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14167 Magyar szinonimaszótár A-ZS / Nagy Gábor, O.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14168 Practical Course of English (Second year) / Arakin, V. D. prof.. - : Moszkva, 1978 14169 Developing Skills: An Integrated Course For Intermediate Students New Concept English / Alexander, L.G.. - : Longman, 1974 14170 Practice and progress: An Integrated Course For Pre-Intermediate Students New Concept English / Alexander, L.G.. - : Longman, 1978/80 14175 Szövettani technika / Krutsay Miklós. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1980 14177 Beszélni nehéz : Esszék / Péchy Blanka. - Budapest : , 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 385 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14178/1 Nyugat 1910. 1-2.kötet / Fenyő Miksa. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14178/2 Nyugat 1910. 1-2.kötet / Fenyő Miksa. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14179 Földrajzi olvasókönyv Az Európán kívüli földrészek / Köves József. - Budapest : Tankvk., 1980 14180 Földrajzi olvasókönyv Az Európán kívüli földrészek / Köves József. - Budapest : Tankvk., 1980 14183 222 új magyar vers / Borbély Sándor. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980 14184 Európa és a Rákóczi szabadságharc : Tanulmányok / Benda Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 14186 A magyar nyelv története : Egyetemi tankönyv / Bárczi Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14187 Uráli nyelvrokonaink / Hajdú Péter. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980 14188 Emberközpontú nyelvművelés: ép nyelv ép nép ! : Tanulmányok / Lőrincze Lajos. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 14189 Geometriai egyenlőtlenségek / Kazarinoff, Nicholas D.. - 1980 14190 Mikrobiológiai praktikum / Horváth Sándor dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14191 Mikrobiológiai praktikum / Horváth Sándor dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14192 Mikrobiológiai praktikum / Horváth Sándor dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14193 Léghajók, repülőgépek / Kondor Lajos. - 1980 14196 Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14198 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 14199 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 14200 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 14201 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 14202/1 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, Inczédy György .l 2024.02.14 386 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14202/2 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14205 Művészetpolitikánk időszerü kérdései: Tanulmányok / Agárdi Péter. - Budapest : , 1977 14212 A "fekete kéz" / May, Ferdinand. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 14215 Mit kell tudni Romániáról / Kopreda Dezső. - Budapest : , 1979 14217 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975/77 14217/1 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975/77 14217/2 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975/77 14217/3 Biológiai stúdium (75-öst 77-eshez másolni) / Láng Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975/77 14220 Fizikai feladatok: I-II. Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára / Dér János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14238 Fizikai feladatok: I-II. Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára / Dér János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14242 Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14243 Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14247 Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14250 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14251 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14252 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14254 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14257 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 387 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14258 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14259 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14260 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14261 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14262 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14263 1974-l976 IV. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14263/1 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14264 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14265 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14266 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14269 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 14272 Biológiai korrepetitor egyetemi felvételi vizsgákra készülőknek I.kötet (Nincs II.kötet) / Nagy Mária Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 14278 Biológiai korrepetitor egyetemi felvételi vizsgákra készülőknek I.kötet (Nincs II.kötet) / Nagy Mária Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 14282 Biológiai korrepetitor egyetemi felvételi vizsgákra készülőknek I.kötet (Nincs II.kötet) / Nagy Mária Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 14288 Biológiai korrepetitor egyetemi felvételi vizsgákra készülőknek I.kötet (Nincs II.kötet) / Nagy Mária Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 14290 Budapest története: V. A forradalmak korától a felszabadulásig / Gerevich László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14291 A második világháború története 9.1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 388 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14292 Demokrácia és kultúra : Cikkek tanulmányok / Pozsgay Imre. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 14295/1 Magyar értelmező kéziszótár I. A-Ly, II. M-Zs-ig / Juhász József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14295/2 Magyar értelmező kéziszótár I. A-Ly, II. M-Zs-ig / Juhász József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14296 A magyar leíró hangtan története az ujgrammatikusokig / Vértes O. András. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14297 Törvényen kívül és belül / Galgóczi Erzsébet. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14298 Törvényen kívül és belül / Galgóczi Erzsébet. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14300 Rákóczi tanulmányok : Rákóczi Ferenc 2. erdélyi fejedelem / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 14302 A Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár Térképgyűjteménye / Gyarmathy Zsigmond DR.. - Debrecen : Alföldi Nyomda, Debrecen, 1980 14303 A komplex matematikatanítási módszer pszichológiai hatásvizsgálata / Klein Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 14304 Istenek és népek / Hahn István Dr.. - Budapest : Minerva, Budapest, 1980 14305 Portrék és fejlődésképek : Tanulmányok / Turczel Lajos. - Pozsony : Madách, 1977 14306 Bajvívó magyarok : Képek a török világból / Takáts Sándor. - Budapest : , 1979 14307 Kis magyar művészettörténet : (A honfoglalástól a XIX. század végéig) / Dercsényi Dezső. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1980 14309 Az első világháború / Galántai József. - 1980 14310 Lev Tolsztoj : Világtudat és regényforma / Török Endre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 14311 Lev Tolsztoj : Világtudat és regényforma / Török Endre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 14313 A művészet szemlélete : Válogatott tanulmányok Művészet és elmélet / Dvorák, Max. - : Corvina Kiadó, 1980 14314 Napóleon / Manfred, A. Z.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 389 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14315 A termelőszövetkezeti mozgalom kutatásának módszertani kérdései 1723 / Dr. Gyarmathy Zsigmond. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács VB., 1978 14316 Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás I-II. 1723 / Gyarmathy Zsigmond DR.. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács VB., 1979 14319 Összefoglaló feladatgyűjtemény kémiából / Hutter Anna Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14321 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 14332 Összefoglaló feladatgyűjtemény kémiából / Hutter Anna Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14335 Összefoglaló feladatgyűjtemény kémiából / Hutter Anna Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14337 Balzac egy realista mitológia / Barbéris, Pierre. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1978 14338 Balzac egy realista mitológia / Barbéris, Pierre. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1978 14339 A film tegnap és ma : Esszék / Clair, René. - 1977 14340 T. S. Eliot versei / Eliot, Thomas Stearns. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 14342 Fiatalok rivaldája : Hat színmű / Turán Róbert B.. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 14344 Fizika: Évkönyvek 1975-1976-1977-1978 / Abonyi Iván. - 1975-78ig 14345 Próza jelen időben / Földes Anna. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 14346/1 Az élet princípiuma / Gánti Tibor DR.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 14347 A tettes mindig Oidipusz : Tanulmányok / Gyárfás Miklós. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 14348 A rész és az egész: Beszélgetések az atomfizikáról / Heisenberg, Werner. - Budapest : , 1978 14350 Így látták : Indián és spanyol krónikák : Antológia / Bueno, Salvador. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 14351 A világmindenség mélységeiben / Jefremov, Urij Nikolaevic. - 1978 14352 Déltenger: A 20. század költőiből versfordítások / Kálnoky László. - Budapest : Kozmosz, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 390 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14354 A korona elrablása Kottanner Jánosné emlékirata 1439-1440 / Kottanner Jánosné Wolfram Ilona. - : Magyar Helikon, 1979 14355 A bronzkor Magyarországon / Kovács Tibor. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1977 14356 Jean-Paul Sartre / Fehér M. István. - 1980 14358 Politikai kisszótár / Fencsik László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 14358/1 Szabolcs-Szatmár megye régi térképeken / Frisnyák Sándor Dr.. - Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 1980 14360 Politikai kisszótár / Fencsik László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 14361 Politikai kisszótár / Fencsik László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 14363 Napjaink - a történelemben / Berend T. Iván. - Budapest : , 1980 14369 Rekurzív sorozatok / Máté László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14370 Rekurzív sorozatok / Máté László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14371 Rekurzív sorozatok / Máté László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14372 Rekurzív sorozatok / Máté László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14372/1 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 14373 Rekurzív sorozatok / Máté László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14374 A bolygók - a Föld testvérei ? / Dorschner, Johann. - 1980 14375 Egy kritikus válogatott szorongásai : Cikkek tanulmányok / Gyertyán Ervin. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 14376 Szexualitás modern elmélete : A szexuális viselkedés lélektana / Buda Béla dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1980 14377 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 14377/1 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Inczédy György .l 2024.02.14 391 .lap Lelt.sz. Dokumentum Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 14377/2 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 14377/3 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 14377/4 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 14377/5 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 14378 A tanú: Orbán Balázs a legnagyobb székely életrajzi regénye / Dávid Antal. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 14379 Élet helyett órák:Egy fejezet Ady életéből:Talán Hellász küldött: Levelek - Visszaemlékezések / Dénes Zsófia. - Budapest : , 1980 14380 Élet helyett órák:Egy fejezet Ady életéből:Talán Hellász küldött: Levelek - Visszaemlékezések / Dénes Zsófia. - Budapest : , 1980 14381 Ember és állat 1. / Dmitriev, Urij Dmitrievic. - : Móra-Kárpáti-Madách Könyvkiadó, 1980 14383 1848 júniusától novemberéig - okmánytár / Görgey István. - : Magyar Helikon, 1980 14384 1848 júniusától novemberéig - okmánytár / Görgey István. - : Magyar Helikon, 1980 14386 A magyar könyvtári szakirodalom bibliográfiája. - Budapest : OSZK KMK, 1980 14387 A fény birodalma / Sain Márton. - 1980 14388 A fekete törpe: kisregények és elbeszélések / Scott, Walter. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14389 Disznótor : Regény / Szabó Magda. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14390 Nagy Lajos / Tarján Tamás. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 14392 Nagy Lajos / Tarján Tamás. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 392 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14393 Technikai érdekességek: Energiatakarékos fényforrások és más... / Aba Iván Dr.. - Budapest : 14399 Viharsarok / Féja Géza. - 1980 14400 Kalandorok felfedezők pénzcsinálók / Galsky, Desider. - Budapest : Kozmosz, 1980 14401 Magyarország művészeti emlékei / Dobos Lajos. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1980 14402 A modern művészet és irodalom eredete a manierizmus fejlődése a reneszánsz válsága óta / Hauser Arnold. - 1980 14404 Allah és gyermekei / Makai György. - Budapest : , 1980 14406 Gyűrűk : Tanulmányok a XX. századról / Sőtér István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14407 "A regény, amint írja önmagát" : Elbeszélő művek vizsgálata (Műelemzések kiskönyvtára) / Szegedy-Maszák Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14408 Szovjetunió I-II. Természetföldrajz Gazdaságföldrajz / Székely András. - 1978/80 14409 Kémvilág Magyarországon / Takáts Sándor. - 1980 14416 Furcsa házasság : Franciaország és a NATO / Pálfy József. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1980 14417 Halászélet, pásztorkodás / Kósa László. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 14418 Halászélet, pásztorkodás / Kósa László. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 14420 Utazás az elemi részecskék világába / Potupa, A. Sz.. - Budapest : , 1980 14421 Gázhidrátok / Berecz Endre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14422 A kémia újabb eredményei / Csákvári Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 14423 Állati vírusok / Duda Ernő Dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980 14427 Az ember és kenyere / Lelley János. - 1980 14428 Erdőtelepítés erdőfelújítás / Bondor Antal. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980 14429 Erdészeti növénytan 1. Növényszervezettan növényélettan / Gencsi László. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 393 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14430 Erdészeti növénytan 1. Növényszervezettan növényélettan / Gencsi László. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980 14432 A tér a festészetben. Szöveggyűjtemény / Mezei Ottó. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1980 14434 A középkori Spanyolország festészete / Wehli Tünde. - : Corvina Kiadó, 1980 14437 Régi magyar históriák / Bogdán István. - Budapest : , 1980 14439 Régi magyar históriák / Bogdán István. - Budapest : , 1980 14441 Mi van a Dunában? / Karinthy Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14442 Kocsik szeptemberben; Fáncsi diófa ; Éjszaka Jóéknél, Utószó / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14444 Ilyen az egész életed / Bertha Bulcsú. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980 14445 Egy nevetséges ember álma: Kisregények elbeszélések / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14446 Egy nevetséges ember álma: Kisregények elbeszélések / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14447 Petőfi és a színház / Gerskovic, Aleksandr Abramovic. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 14448 Ausztrália különös állatai / Grzimek, Bernhard. - 1980 14453 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987 14453/1 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980 14454 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980 14454/1 15 filmlecke / Féjja Sándor. - Budapest : , 1982 14457 Magyarország történeti kronológiája : A kezdetektől - 1970-ig : Négy kötetben kezdetektől 1526 / Solymosi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981/83 14457/1 Greta Garbo / Nemes Károly. - Budapest : Magyar Filmtudományi Intézet, 1980 14458 Negyven év Pályatörténet, Horváthné meghal Novellák, Gyász Regény Inczédy György .l 2024.02.14 394 .lap Lelt.sz. Dokumentum / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14459 A megnyitó : Kisregény / Sziládi János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14461 Hunyadi János és kora / Teke Zsuzsa. - 1980 14462 Thomas Mann és Magyarország : Dokumentumgyűjtemény / Mádl Antal. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1980 14463 Nap jár a homoktetőkön : Elbeszélések karcolatok / Tornai József. - 1980 14464 Kabala / Wilder, Thornton. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 14465 Párizs gyomra / Zola, Émile. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14466 Tárgyszójegyzék és tárgyszómutató az Új Könyvek 1965-1976 évfolyamaihoz / Horváth Magda. - Budapest : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1980 14467 A mai polgári politikai gazdaságtan és a marximus / Dvorkin, Ilja Naumovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 14468 Így tudom, így mondom : A régi falu emlékezete / Gazda József. - 1980 14470 Az orvos-genetikus szemével / Czeizel Endre dr.. - Budapest : Minerva, 1980 14471 Az orvos-genetikus szemével / Czeizel Endre dr.. - Budapest : Minerva, 1980 14472 Modern magyar képtár Pécs / Hárs Éva. - 1981 14474 Philoktétész sebe : Bevezetés a modern költészetbe / Somlyó György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 14475 Árnyékban éles fény: Irodalmi tanulmányok / Baróti Dezső. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 14476 Árnyékban éles fény: Irodalmi tanulmányok / Baróti Dezső. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 14477 Olvasó : Tanulmányok, úti jegyzetek / Nagy Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14478 Olvasó : Tanulmányok, úti jegyzetek / Nagy Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14479 A tengeri kígyó: Válogatott írások / Ráth-Végh István. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 395 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14480 A márciusi front / Salamon Konrád. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14481 Égtájak: Öt világrész elbeszélései : / Horváth László Gy.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14482 A falu szépe, A hű asszony meg a rossz nő, Az orvos halála / Fekete Gyula. - 1980 14483 Isten tenyerén ülünk : Fiatal írók antológiája / Alexa Károly. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 14484 Móricztól Móriczról / Kováts Dániel. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14487 Közlekedésre nevelés a középfokú intézményekben / Juhász Károly Dr.. - : Pedagógusok Szakszervezete, Budapest, 1980 14489 Válogatott tanulmányok / Lorenz, Konrad. - 1977 14490 A fájdalom rejtélye / Melzack, Roland. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 14491 Művészek, barátaim? Válogatott képzőművészeti írások / Mihályfi Ernő. - : Corvina Kiadó, 1977 14493 Ki van a kalap mögött : Politikai útirajzok 1956-1977 / Rényi Péter. - 1978 14494 Gyermekedről van szó / Seyffarth, Henrik. - 1977 14495 Szemben a bíróval : Válogatott tanulmányok / Sinkó Ervin. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 14496 Egyenlőség, hasonlóság, rendezés: (Bevezetéls a modern matematika alkalmazásába) / Srejder Ju. A.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1975 14498 A kelták nyomában Magyarországon / Szabó Miklós. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1976 14499 Programozott oktatás? / Takács Etel. - 1978 14500 Erdély művelődése Bethlen Gábor és a két Rákóczi György korában / Tarnóc Márton. - 1978 14501 Thackeray világa / Taxner-Tóth Ernő. - 1978 14502 Thackeray világa / Taxner-Tóth Ernő. - 1978 14504 Pieter Bruegel szenvedélyes élete : Életrajzi regény / Timmermans, Felix. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1978 14505 Fizika a huszadik században: Esszék, tanulmányok / Weisskopf, Victor Frederick. - 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 396 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14506 A magyar muzsika régi századaiból / Zolnay László. - Budapest : , 1977 14508 Romantika és realizmus : Tanulmányok (Irodalomelmélet) / Caudwell, Christopher. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 14509 Kiegyezés után / Gergely András. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 14510 Boldog békeidők...: Magyarország 1900-1914 / Merényi László. - 1978 14513 Az emberi jogok és a nemzetközi kapcsolatok / Kulcsár Péter. - Budapest : , 1978 14522 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 14524 Biológiai korrepetitor egyetemi felvételi vizsgákra készülőknek I.kötet (Nincs II.kötet) / Nagy Mária Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14528 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 14529 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 14551 A szerves kémia alapjai / Bot György. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1980 14552 Szemtől szemben: életrajzi regény / Chagall, Marc. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 14554 Faustus doktor boldogságos pokoljárása / Gyurkó László. - Budapest : , 1980 14555 Buda halála: Hún-rege / Arany János. - Bécs : Novák, Bécs, 1981 14557 Voltaire világa / Réz Pál. - 1981 14558 Magyarország ideiglenes nemzeti kormánya és a fegyverszünet (1944-1945) / Korom Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 14559 A 40. elnök / Avar János. - 1981 14560 Emberek az esőerdőben : Az Auka-expedíció / Baumann, Peter. - 1980 14561 Levelek / Bethlen Gábor. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 397 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14562 Születésünk titkai / Czeizel Endre dr.. - Budapest : Minerva, 1981 14563 Röpirat az öngyilkosságról / Gergely Mihály. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1981 14567 Biológiai gyakorlatok kézikönyve / Perendy Mária. - 1980 14568 Boucher: életrajz képekben / Sándy Erika. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1980 14570 Hét koporsó : A magyar jakobinusok mozgalma / Barta János. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1981 14571 Tiszta hazugság / Császár István. - 1981 14572 Utasok / Csurka István. - Budapest : , 1981 14573 Élet az ecetfák alatt: Elbeszélések / Dallos Sándor. - 1981 14574 A gén molekuláris biológiája / Watson, James Dewey. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1980 14577 Én és énke / Karinthy Frigyes. - Budapest : , 1981 14579 A Szent Imre induló, Elhúzódó szüzesség / Moldova György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 14580 Lágerek népe / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14582 Tantervelmélet és tantervi reform / Ballér Endre Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14583 Horthy / Vas Zoltán. - 1981 14584 Borogyino, 1812 / Niederhauser Emil. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1980 14586 A művészetről : Naplójegyzetek, levelek, töredékek / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - 1980 14591 Jennifer és Tuburkán - Családi kripta százezerért / Kubinyi Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 14594 Fény, árnyék átdereng: Karcolatok, novellák, elbeszélések / Mózes Attia. - : Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1980 14595 Pilátus a konyhában konyha-show / Panek Zoltán. - : Dacia Könyvkiadó Kolozsvár, 1980 14596 Isten veled Matyora: Regény / Rasputin, Valentin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14597 A manufaktúraipar pusztulása és a függő tőkés fejlődés kezdetei Inczédy György .l 2024.02.14 398 .lap Lelt.sz. Dokumentum Magyarországon 1850-1867 / Tolnai György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14598 A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848-49-ben I. / Andics Erzsébet. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1981 14599 A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848-49-ben I. / Andics Erzsébet. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1981 14601 Lenin Október: Életrajz / Gyurkó László. - Budapest : , 1981 14602 Geometriai transzformációk: II. :(Egybevágósági transzformációk) A tanulók matematikai tevékenys. / Rédling Elemér. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14605 Észak-Dunántúl / Gímes Endre Dr.. - Budapest : Panoráma, 1981 14606 A nyugat-európai integráció / Palánkai Tibor. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1981 14607 A medveölő fia 38 fiatal prózaíró / Vasy Géza. - Budapest : Kozmosz, 1981 14608 Mit kell tudni a palesztinokról / Böcz Sándor. - Budapest : , 1981 14609 Messze... messze... / Babits Mihály. - Bécs : Novák, Bécs, 1981 14610 Bálanyák a Prófétaképző Főiskolán : Tanulmányok / Szalay Károly. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 14611 Így élt Pasteur / Halász Zoltán. - Budapest : , 1976 14612 Pár lépés a határ: Regény / Mesterházi Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14614 Ishi, az utolsó vadember / Kroeber, Theodora. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981 14616 Éjjeli menedékhely / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14623 Éjjeli menedékhely / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14624 Éjjeli menedékhely / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14625 Ahogy tetszik / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14626 Ahogy tetszik / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 399 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14629 "...Minden szervem óra" : József Attila költői motívumrendszeréről / Széles Klára. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 14633 Egy magyar nábob / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 14634 Egy magyar nábob / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 14637 A magyar nyelvtudomány : Irányok és eredmények a felszabadulás óta / Temesi Mihály. - Budapest : , 1980 14639 A tatárországi rabszolgakereskedelem és a magyarok a XIII-XV. században / Tardy Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 14640 Így élt Engels Frigyes / Gergely András. - 1980 14641 Így élt Engels Frigyes / Gergely András. - 1980 14642 Így élt Engels Frigyes / Gergely András. - 1980 14643 Miért szép? Verselemzések napjanink magyar költészetéből / Rónay György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 14645 Miért szép? Verselemzések napjanink magyar költészetéből / Rónay György. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 14646/1 Nép és irodalom 1-2 / Czine Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14646/2 Nép és irodalom 1-2 / Czine Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14647 Széchenyi Döblingben / Kosáry Domokos. - Budapest : , 1981 14648 Szép versek 1980 / Bata Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 14649 Rivalda 79-80 : Nyolc magyar színmű / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 14656 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14663 Hamlet / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14664 Hamlet / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14666 Hamlet / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14677 Egy magyar nábob / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 14678 Egy magyar nábob / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 400 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14680 Kárpáthy Zoltán / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 14681 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1981 14682 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1981 14684 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1981 14686 Tündérkert: Történelmi regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 14687 Tündérkert: Történelmi regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 14688 Tündérkert: Történelmi regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 14689 Tündérkert: Történelmi regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 14691 Tündérkert: Történelmi regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 14692 Tündérkert: Történelmi regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 14693 Tündérkert: Történelmi regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 14694 Tündérkert: Történelmi regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 14695 Tündérkert: Történelmi regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 14697 Babits Mihály összegyűjtött versei / Babits Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 14698 Filozófiai kislexikon / Tomori Lajos. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 14699 Filozófiai kislexikon / Tomori Lajos. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 14700 Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába 1. Általános rész I-II. / Kosáry Domokos. - Budapest : Tankvk., 1970 14703 Történelmi olvasókönyv V. Forrásszemelvények a magyar munkásmozgalom történetéből / Vágó Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14704 Történelmi olvasókönyv V. Forrásszemelvények a magyar munkásmozgalom történetéből / Vágó Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 401 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14706 Történelmi olvasókönyv V. Forrásszemelvények a magyar munkásmozgalom történetéből / Vágó Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14707 Történelmi olvasókönyv V. Forrásszemelvények a magyar munkásmozgalom történetéből / Vágó Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14708 Történelmi olvasókönyv V. Forrásszemelvények a magyar munkásmozgalom történetéből / Vágó Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14709 Történelmi olvasókönyv V. Forrásszemelvények a magyar munkásmozgalom történetéből / Vágó Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14710 Történelmi olvasókönyv V. Forrásszemelvények a magyar munkásmozgalom történetéből / Vágó Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14713 Történelmi olvasókönyv I. Forrásszemelvények az ókori történelem tanításához / Filla István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14714 Történelmi olvasókönyv I. Forrásszemelvények az ókori történelem tanításához / Filla István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14715 Történelmi olvasókönyv I. Forrásszemelvények az ókori történelem tanításához / Filla István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14716 Történelmi olvasókönyv I. Forrásszemelvények az ókori történelem tanításához / Filla István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14717 Történelmi olvasókönyv I. Forrásszemelvények az ókori történelem tanításához / Filla István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14718 Történelmi olvasókönyv I. Forrásszemelvények az ókori történelem tanításához / Filla István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14719 Történelmi olvasókönyv I. Forrásszemelvények az ókori történelem tanításához / Filla István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1966 14719/1 Történelmi olvasókönyv I. Forrásszemelvények az ókori történelem tanításához / Filla István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14723 Történelmi olvasókönyv II. Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története ta / Gunst Péter. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14724 Történelmi olvasókönyv II. Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története ta / Gunst Péter. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14725 Történelmi olvasókönyv II. Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története ta / Gunst Péter. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 402 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14726 Történelmi olvasókönyv II. Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története ta / Gunst Péter. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14728 Történelmi olvasókönyv III. Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története ta / Unger Mátyás. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14729 Történelmi olvasókönyv III. Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története ta / Unger Mátyás. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14730 Történelmi olvasókönyv III. Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története ta / Unger Mátyás. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14731 Történelmi olvasókönyv III. Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története ta / Unger Mátyás. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 14732 Történelmi olvasókönyv IV/1 Forrásszemelvények az egyetemes történelem és Magyarország története t / Kislaki Károly. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 14733 Történelmi olvasókönyv IV/2. Forrásszemelvények az egyetemes és a magyar történelem tanításához / Almási János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 14734 Történelmi olvasókönyv IV/2. Forrásszemelvények az egyetemes és a magyar történelem tanításához / Almási János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 14735 Történelmi olvasókönyv IV/2. Forrásszemelvények az egyetemes és a magyar történelem tanításához / Almási János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 14736 Történelmi olvasókönyv IV/2. Forrásszemelvények az egyetemes és a magyar történelem tanításához / Almási János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 14738 Történelmi olvasókönyv IV/2. Forrásszemelvények az egyetemes és a magyar történelem tanításához / Almási János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 14739 Történelmi olvasókönyv IV/2. Forrásszemelvények az egyetemes és a magyar történelem tanításához / Almási János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 14740 Történelmi olvasókönyv IV/2. Forrásszemelvények az egyetemes és a magyar történelem tanításához / Almási János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 14742 Történelmi olvasókönyv VI. Forrásszemelvények a magyar hazafias és honvédő hagyományok történetéb / Eperjessy Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 403 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14744 Történelmi olvasókönyv VI. Forrásszemelvények a magyar hazafias és honvédő hagyományok történetéb / Eperjessy Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14746 Történelmi olvasókönyv VI. Forrásszemelvények a magyar hazafias és honvédő hagyományok történetéb / Eperjessy Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14748 Történelmi olvasókönyv VI. Forrásszemelvények a magyar hazafias és honvédő hagyományok történetéb / Eperjessy Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14749 Történelmi olvasókönyv VI. Forrásszemelvények a magyar hazafias és honvédő hagyományok történetéb / Eperjessy Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14750 Történelmi olvasókönyv VI. Forrásszemelvények a magyar hazafias és honvédő hagyományok történetéb / Eperjessy Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14751 Történelmi olvasókönyv VI. Forrásszemelvények a magyar hazafias és honvédő hagyományok történetéb / Eperjessy Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 14757 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 14763 A Jagelló-kor / Kulcsár Péter. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 14765 Színház és irodalom : Tanulmányok / Czímer József. - 1980 14766 Egy magyar nábob / Jókai Mór. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 14767 Messze... messze... / Babits Mihály. - Bécs : Novák, Bécs, 1981 14768 Messze... messze... / Babits Mihály. - Bécs : Novák, Bécs, 1981 14770/1 Do you speak english ? I-III-IV. államvizsgára előkészítő társalgási gyakorlatok / Bodóczky - Csonka. - : Kereskedelmi Továbbképző és Módszertani Központ, 1979 14770/3 Do you speak english ? I-III-IV. államvizsgára előkészítő társalgási gyakorlatok / Bodóczky - Csonka. - : Kereskedelmi Továbbképző és Módszertani Központ, 1979 14770/4 Do you speak english ? I-III-IV. államvizsgára előkészítő társalgási gyakorlatok / Bodóczky - Csonka. - : Kereskedelmi Továbbképző és Módszertani Központ, 1979 14771 A tér a képzőművészetben Szöveggyűjtemény / Mezei Ottó. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest 14778 "Nem középiskolás fokon..." / Huszár Tibor. - Budapest : , 1981 14780 Egyetemes történelmi kronológia az őstörténettől 1977-ig Inczédy György .l 2024.02.14 404 .lap Lelt.sz. Dokumentum /Segédkönyv az egyetemes tört. tanításához / Csató Tamás. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 14782 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14783 Folytatásos regény / Fábri Péter. - 1981 14783/1 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14784 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14785 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14786 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14788 Szentivánéji álom / Shakespeare, William. - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál., ? 14790 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14791 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14792 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14792/1 Kodolányi János: Ajánló bibliográfia / Tüskés Tibor. - : Pécs, 1980 14793 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14794 Szerep és mű: Kulturtörténeti tanulmányok / Lackó Miklós. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 14795 Egy tisztes polgár meghurcoltatása / Capek, Karel. - : Madách/Európa, 1981 14795/1 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 405 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14796 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14796/1 A nagy év sodrában: Tanulmányok 1848-ról / Urbán Aladár. - Budapest : , 1981 14797 Adytól Adyról : Antológia / Fenyvesi Margit. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 14798 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 14798/1 Egyetemes történelmi kronológia az őstörténettől 1977-ig /Segédkönyv az egyetemes tört. tanításához / Csató Tamás. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 14799 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14801 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14804 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14805 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14806 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14807 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14810 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14812 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1978 14817/1 Drámák I-II. / Schiller, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14817/2 Drámák I-II. / Schiller, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14818 Drámák I-II. / Schiller, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14822 Híres politikai merényletek / Borovicka, Pavel Václav. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981 14824 Hitler : Mítosz és valóság / Mel'nikov, D.. - Budapest : , 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 406 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14825 A biatorbágyi merénylet és ami mögötte van... / Nemes Dezső. - Budapest : , 1981 14826 Esztétikai kislexikon / Zoltai Dénes. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 14833 A dzsungel ösvényei : India / Saposnyikova, Ludmilla Vaszilevna. - Budapest : , 1980 14834 Hat év Jugoszláviában : Úti jegyzetek / Nyárádi Róbert. - Budapest : , 1980 14837 Közgazdasági Kislexikon / Földes István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 14844 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 14848 Biblia Válogatás a Vizsolyi Bibliából / Király László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 14850 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 14853 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 14856 Bibliai történetek / Gecse Gusztáv. - Budapest : , 1981 14858 Ki kicsoda ? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról / Fonó Györgyné. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981 14862 Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 / Berecz János. - Budapest : , 1981 14868 Lenin élete és tanítása / Zevin, V.. - : Kárpáti - Kossuth Könyvkiadó, 1979 14870 Petőfi és Ady között : 1849-1899 / Rónay György. - Budapest : , 1981 14871 Íliász, Odüsszeia szemelvények / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14872 Íliász, Odüsszeia szemelvények / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14875 Íliász, Odüsszeia szemelvények / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14876 Vörösmarty Mihály költői művei I. kötet / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14877 A leghosszabb háború: Az indokínai szabadságharc történetéből / Réti Ervin. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 407 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14878 Rendületlenül : Magyar költők versei történelmünk nagyjairól / Kovács Sándor Iván. - Bécs : Novák, Bécs, 1981 14879 Juhász Gyula válogatott művei: versek / Juhász Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14880 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14881 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14882 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14883 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 14886 A szatmári béke / Bánkúti Imre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 14889 Szimbolista versszerkezetek Kosztolányi első korszakában / Kelemen Péter. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 14891 Kafka világa / Pók Lajos. - 1981 14892 Verstan / Szepes Erika. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 14893 Könyvtári raktározási táblázatok / Bereczky Lászlóné szerk.. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1974 14894 Bethlen Gábor emlékezete : Forrásgyűjtemény / Makkai László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14898 Földrajzi feladatgyűjtemény / Lőrincz András. - Budapest : Tankvk., 1980 14900 Magyar életrajzi lexikon I-II-III. A-K, L-Z, +kiegészítő kötet / Kenyeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967/81 14901 Az égbolt felfedezői / Herrmann, Dieter B.. - 1981 14902 Az élő rendszerek eredete és fejlődése / Brooks, James. - 1981 14904 Magyarország történeti kronológiája : A kezdetektől - 1970-ig : Négy kötetben kezdetektől 1526 / Solymosi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981/83 14905 Magyarország történeti kronológiája : A kezdetektől - 1970-ig : Négy kötetben kezdetektől 1526 / Solymosi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981/83 14906 El kell menni katonának : A falusi ember és a régi katonáskodás / Soltész István. - 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 408 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14907 A magyar irodalom története I. 1945-1975 / Béládi Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981,86 14908 A magyar irodalom története I. 1945-1975 / Béládi Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981,86 14909 A magyar irodalom története I. 1945-1975 / Béládi Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981,86 14910 Magyar néprajzi lexikon 4. köt. N-Szé. / Ortutay Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 14911 Új magyar lexikon 1-2-3-4-5-6 +7.A-Z kieg.kötet és 7.kieg.kötet A-C, D-F, G-J, K-Me Mf-R, S-Z-ig / Berei Andor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 14926 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 14934 Az első tanító : Kisregények / Ajtmatov, Csingiz. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1981 14936 A sziget: Regény / Merle, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14937 Kabos Gyula 1887-1941 : Születésének századik évfordulójára. - Budapest : Magyar Filmintézet, 1987 14938 Térszervezés a színpadon és a pódiumon / Máté Lajos. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest 14942 Színkörjáték : Kreatív játékok / Debreczeni Tibor. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1981 14943 A tér a képzőművészetben Szöveggyűjtemény / Mezei Ottó. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest 14944 A tér a képzőművészetben Szöveggyűjtemény / Mezei Ottó. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest 14945 Vizuális alkotás és alakítás / Bak Imre. - : Népművészeti Propaganda Iroda 14946 Pünkösdvasárnap : Elbeszélések / Tammsaare, Anton Hansen. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 14947/1 Északi fény: I-II. Mai szovjet drámák / Marics, Marija. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14947/2 Északi fény: I-II. Mai szovjet drámák / Marics, Marija. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14948 Semmi mást csak az életünket : Fejezetek Karl Marx és Friedrich Engels életéből / Busin, Vladimir Sergeevic. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 409 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kozmosz, 1979 14949 K. R. naplója / Ognev, Nikolaj. - 1981 14950 Egy igaz ember: Regény / Polevoj, Boris Nikolaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 14951 Szibéria: (Parázs a hó alatt) Regény Első rész: Polja 5, Második rész: Akimov 107 / Markov, Georgij. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 14953 Isten veled Matyora: Regény / Rasputin, Valentin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14954 A fekete tanács : Történelmi regény / Kulis, Pantelejmon. - Budapest : , 1978 14955 A nagy szlemm / Andrejev, Leonyid. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14956 A széttépett rubel / Antonov, Szergej. - : Hungarian Translation, 1981 14957 A tenger paripái : Válogatott versek / Tutcev, Fedor Ivanovic. - : Magyar Helikon, 1974 14959 Tengeri utakon / Bagyigin, Konsztantin. - : Kossuth - Kárpáti Könyvkiadó, 1981 14960 Küzdve küzdöttünk : Visszaemlékezések / Popovics, Dmitro. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 14961 A távol-keleti győzelem / Sikin, I.V.. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1978 14963 Csillapíthatatlan szavak: Versek / Mandel'stam, Osip Emil'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 14964 Ne félj, mama! / Dumbadze, Nodar. - : Kozmosz - Kárpáti Kiadó, 1977 14965 Vörös kányafa : Kisregények és elbeszélések / Suksin, Vasilij Makarovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14966 Viharos esztendők: Visszaemlékezések / Drabkina, Jelizaveta Jakovlevna. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14967 Drámák / Szuhovo-Kobilin, Alekszandr Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 14968 Mai szovjet drámák 1-2. / Nemes G. Zsuzsanna. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14969 Drámák / Svarc, Evgenij L'vovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 Inczédy György .l 2024.02.14 410 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14970 Tiszta lelkiismeretű emberek / Versigora, Petrovics. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 14971 Utazás Pétervárról Moszkvába / Ragyiscsev, A.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 14972 Nehéz homok: Regény / Ribakov, Anatolij Naumovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14973 Nehéz homok: Regény / Ribakov, Anatolij Naumovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14974 Lángoló vár / Purs, Laimonis. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1980 14975 A kisbojtár: gyermekversek, mesék / Zsupanin, Sztepan. - : Uzshorod - Kárpáti Könyvkiadó, 1980 14976 Az orvos alezredes / German Jurij. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1981 14978 A nagy család - Mögöttünk Moszkva / Baurdzsán, Momisuli. - 1980 14979 Mikasz Pupkusz, a nagy vadász : Ífjusági regény / Petkevicius, Vytautas. - Budapest : Móra-Kárpáti Kiadó,Budapest-Uzsgorod, 1980 14980 Fehér nyírfa : Regény / Bubennov, Mihail Semenovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 14981 Fénylő kékségben egy madár : Versek / Pavlicko, Dmitro Vasilevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14983 A szakállas fóka: Kalandos regény / Trublajini, Mikola. - Budapest : Móra-Kárpáti Kiadó,Budapest-Uzsgorod, 1975 14984 Fivérek és nővérek: regény / Abramov, Fjodor Aleksandrovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14985 Két tél és három nyár: regény / Abramov, Fjodor Aleksandrovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 14988 Polgárháború Észak-Amerikában 1861-1865 / Szabó R. Jenő. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 14989 Őstársadalom és ázsiai termelési mód / Tőkei Ferenc. - Budapest : , 1976 14990 Karantén - Jaropil város krónijájából / Scserbak, Jurij Miklaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 14996 Tájkép, napáldozattal / Licsutyin, Vlagyimir. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 14996/1 Fehér felhő : Kisregény / Ubogij, Urij. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 411 .lap Lelt.sz. Dokumentum 14999 Tanszék (Európa zsebkönyvek c. sorozat) / Grekova, Irina. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15001 Pásztortűz fehér éjszakában ; Ilyen az élet ; Búcsú a tajgától / Sbitnev, Urij. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15002 Válságban : Kisregények / Trifonov, Jurij. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 15003 Az élet fénye: Kisregények és elbeszélések (Európa zsebkönyvek) / Platonov, Andrej Platonovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 15004 Tavaszi tótágas: Kisregények (Európa Zsebkönyvek) / Tendrjakov, Vladimir. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 15006 Hazatérés / Amlinszkij, Vlagyimir. - Budapest : , 1975 15007 Bizonyítékok : Regény / Tublin, Valentin Solomonovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 15008 "A világ újraépül..." : Tanulmányok a magyar irodalomról / Rosszijanov, Oleg Konstantinovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15009 Éjjel-nappal non-stop / Akszjonov, Vaszilij. - Budapest : 15010 Egy szerelem próbája / Toboljak, Anatolij. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 15012 Az ezüstfurgon: Kisregények és elbeszélések / Él'cin, Ilas-ogly Efendiev. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15013 Vacsora öt személyre: Mai észt drámák (Modern Könyvtár c. sorozatból) / Fehérvári Győző. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 15015 Menekülök és visszatérek : Kisregények / Sugajev, Vjaceslav M.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15015/1 Harminc napig megy a levél: Szibériai elbeszélések (Modern Könyvtár c. sorozatból) / Katona Erzsébet. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15016 Ház a rakparton : Regények / Trifonov, Jurij. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 15017 Az örökkévalóság törvénye / Dumbadze, Nodar. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15018 Utazás a másik világba Kisregény / Muhammadijev, Fazliddin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 15019 Bagdadi utazás / Ejliszli , Ekrem. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 412 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15020 Amikor a bálnák elmennek: Mai legenda: Regény / Ritheu, Jurij. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 15021 A Tiszánál, pirkadatkor: (Kisregény) / Csengeri Dezső. - : Kárpáti Könyvkiadó, 1980 15022 Utak, keresztutak / Abramov, Fjodor Aleksandrovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15023 Ítélet után : (Egy nyomozás története) / Szokolov, T.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 15025 Tiszta szemek / Lihonoszov, Viktor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 15026 Süss föl, Nap ! / Krivonoszov, A.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 15029 A volokolamszki országút: Regény / Bek, Alekszander. - 1977 15031 Négy monológ Szent György ürügyén / Kross, Jaan. - : Magyar Helikon, 1977 15033 Egy festő portréja : Natalja Goncsarova : Esszé / Cvetaeva, Marina Ivanovna. - : Magyar Helikon, 1980 15035 A bölcsek köve / Szártákov, Szergej. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 15039 Látlelet: Elbeszélések, irodalmi riportok Reformgondolk szovjet irodalmi műhelyekben / Lusztig Károly. - : Uzshorod - Kárpáti Könyvkiadó, 1979 15041 Elveszett hajlék / Austen, Jane. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 15042 Az öreg : Regény / Trifonov, Jurij. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 15043 A hírmondó / Sinkuba, Bagrat. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 15045 Eupraxia császárné pokoljárása: Történelmi regény / Zahrebelnij, Pavlo. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15046 Meztelen év: Regény / Pilnyak, Borisz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 15047 Rózsáskert dalosa : Alisir Nevái életregénye / Ajbek. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 15048 Oltárok árnyékában: Regény / Mykolaitis-Putinas, Vincas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 15050/1 Útközben I-II. / Nyikolajeva, Galina. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 413 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15050/2 Útközben I-II. / Nyikolajeva, Galina. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 15051 Jöttem hogy szabadságot hozzak : Regény / Suksin, Vasilij Makarovic. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 15053 Moszkva és a moszkvaiak: Elbeszélések karcolatok / Gilarovskij, Vladimir Alekseevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 15054 A jelszó / Szotnyik, J.. - Budapest : Móra-Kárpáti Kiadó,Budapest-Uzsgorod, 1981 15055 Merszi, avagy Sipov kalandjai: Igaz történet / Okudzava, Bulat Salvovic. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 15056 Az ember napjai / Bitov, Andrej. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 15058 Tavaszi madár a varjú / Msztyiszlavszkij, Szergej Leontyevics. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 15060 Az ő katonái / Bikov, Vaszil. - Budapest : Budapest Kiadó, 1979 15061 Héraklész utolsó hőstette : Regény / Tublin, Valentin Solomonovic. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1979 15064 Léda : legenda és valóság / Kovalovszky Miklós. - Budapest : , 1980 15065 Léda : legenda és valóság / Kovalovszky Miklós. - Budapest : , 1980 15066 Az igazi Csinszka : Dokumentumriport / Robotos Imre. - Budapest : , 1980 15068 Az ész államáig és tovább...XVIII. századi francia utópisták / Ludassy Mária. - Budapest : , 1979 15070 Száz éve Segesvárnál: Egy diáktüzér naplója / Sarkadi Imre. - Budapest : , 1980 15070/1 Internacionalizmus, nemzeti érdek / Kádár János. - 1976 15071 Száz éve Segesvárnál / Sarkadi Imre. - Budapest : , 1980 15074 Egy új magyar nyelvtan felé / Antal László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 15075 Stonehenge-től a modern kozmológiáig / Hoyle, Fred. - 1978 15076 A magyar községek társadalmának átalakulása / Andorka Rudolf. - 1979 15077 Az "ugor-török háború" után: Fejezetek a magyar nyelvhasonlítás Inczédy György .l 2024.02.14 414 .lap Lelt.sz. Dokumentum történetéből / Pusztay János. - Budapest : , 1977 15078 Ötven erdő / Bede Anna. - 1977 15078/1 Modern mítoszok / Semlyén István. - Budapest : , 1979 15079 A relativitáselmélet szemlélete / Fercsik János. - Budapest : , 1977 15081 Rousseau : Tanulmány / Benedek István Dr.. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 15082 A Kissinger-korszak / Avar János. - Budapest : , 1980 15083 Öt előadás gazdaságról és oktatásról / Berend T. Iván. - 1978 15084 Humanista kódexek nyomában (Gyorsuló idő c. sorozatból) / Csapodiné Gárdonyi Klára. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 15085 Csillagunk: a Nap / Hédervári Péter. - 1980 15086 Emberek és struktúrák a középkorban / Duby, Georges. - Budapest : , 1978 15087 Gondviselő társadalom / Mann, Thomas. - Budapest : , 1979 15089 Fábián Bálint találkozása Istennel / Balázs József. - : Magvető Könyvkiadó, Debrecen, 1976 15092 Beavatkozás: Regény / Páskándi Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 15097 Magyar Médeia - Sarusok - Rácsok / Göncz Árpád. - Budapest : , 1979 15100 Bartók és Kodály : Tanulmányok századunk magyar zenetörténetéhez / Breuer János. - Budapest : , 1981 15102 A magyar korona regénye / Fügedi Erik. - Budapest : , 1979 15104 Életem és abból merített gondolatok : Életrajz Visszaemlékezések / Garzó Imre. - Budapest : , 1978 15105 Megtartó varázslat : Költők József Attiláról / Szakolczay Lajos. - Budapest : , 1980 15107 Emléksorok. Napló 1848-49-ből / Jókai Mór. - Budapest : , 1980 15108 Emléksorok. Napló 1848-49-ből / Jókai Mór. - Budapest : , 1980 15109 Összegyűjtött versek: (l932-l978) / Kálnoky László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 15111 Ének a határtalanról : Versek / Weöres Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 415 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15112 Életpályám : Visszaemlékezések / Táncsics Mihály. - Budapest : , 1978 15113 Juhász Gyula válogatott művei: versek / Juhász Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15115/1 A falu meg a város: Szociográfiai írások / Nagy Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15115/2 A falu meg a város: Szociográfiai írások / Nagy Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15117 A szemlélők : Regény / Szabó Magda. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1981 15119 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15120 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15122 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15123 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15124 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15125 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15126 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15127 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15128 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15130 A vers hangzásvilága / Kecskés András. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 15137 Énekek éneke : Versciklus az Ószövetségből / Károli Gáspár. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15138 Énekek éneke : Versciklus az Ószövetségből / Károli Gáspár. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15140 Anyám könnyű álmot ígér : Naplójegyzetek / Sütő András. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15143 A Romlás virágai / Baudelaire, Charles. - : Magyar Helikon, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 416 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15144 Kassák Lajos válogatott versei / Kassák Lajos. - Budapest : Kozmosz, 1977 15145 Kassák Lajos válogatott versei / Kassák Lajos. - Budapest : Kozmosz, 1977 15146 Földünk országai / Gergely Anikó Dr.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981 15150/1 Ady Endre összes versei: I-II. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15150/2 Ady Endre összes versei: I-II. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15151/1 Ady Endre összes versei: I-II. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15151/2 Ady Endre összes versei: I-II. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15155 Tiszta ház: Elbeszélések / Petelei István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15156 A vadember - Budapest nagykávéház - Három boltoskisasszony / Nagy Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15158 Telihold: Elbeszélések 1916-1925 / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15166 Szinyei Merse Pál / Bernáth Mária. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1981 15167 A második világháború története 10.1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1981 15168 A tér a képzőművészetben Szöveggyűjtemény / Mezei Ottó. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest 15170 Szovjetunió / Bakcsi György. - Budapest : Panoráma, 1979 15171 Északi napló : Szovjetunió / Kazakov, Jurij Pavlovics. - 1977 15172 Hívójelem : RAEM : Visszaemlékezések : Sarkkutatás / Krenkel, Ernszt Teodorovics. - 1977 15173 Leningrád / Csathó István. - Budapest : Panoráma, 1973/76 15174 Moszkva / Szathmári Gábor. - Budapest : Panoráma, 1979 15175/a Észtország: fotoalbum / Rácz Endre. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1975 15176 Leningrád : Fotóalbum / Rácz Endre. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 417 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15177 Novgorod, Pszkovés az orosz Észak / Ruzsa György. - : Corvina Kiadó, 1981 15178 Szibéria : Múlt jelen és jövő / Sinkarjov, Leonyid Ioszifovics. - Budapest : , 1977 15179 A Kaukázus : A népek hegye : Útikönyv / Boros János. - 1980 15180/1 Szovjetunió I-II. Természetföldrajz Gazdaságföldrajz / Székely András. - 1978/80 15180/2 Szovjetunió I-II. Természetföldrajz Gazdaságföldrajz / Székely András. - 1978/80 15188 Matematika : Tanári kézikönyv a gimnázium I-II. osztálya számára / Korányi Erzsébet. - Budapest : Tankvk., 1981 15191 Mednyánszky László / Sarkantyú Mihály. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1981 15192/1 A toronyőr visszapillant: Cikkek, tanulmányok, kritikák, I-II. kötet / Bálint György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 15192/2 A toronyőr visszapillant: Cikkek, tanulmányok, kritikák, I-II. kötet / Bálint György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 15193 Európa fái és bokrai / Polunin, Oleg. - 1981 15196 A magyar irodalom képeskönyve / Keresztury Dezső. - Budapest : Magyar Helikon / Móra Kiadó, 1981 15197 Konok kikelet: válogatott versek / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15198 A derűlátás esélyei: Tanulmányok publicisztikai írások / Eörsi István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15202 Bevezetés a parciális differenciálegyenletek elméletébe / Vladimirov, Vasilij Sergeevic. - Budapest : , 1979 15203 Ismerkedés a felsőbb matematikával és fizikai alkalmazásaival / Zeldovics Ja. B.. - : Gondolat Kiadó - Mir Kiadó, 1981 15204 A nukleáris technika anyagai / Gerasimov, Valentin Vladimirovic. - Budapest : , 1981 15205 A szintetikus öntöttvas olvasztása indukciós kemencében / Girsovic, Naum Grigorevic. - Budapest : , 1979 15210 Avicenna : Életrajzi regény / Smirnova-Rakityina, Vera Aleksejevna. - 1980 15211 Kolumbusz / Szvet, Jakov Mihajlovics. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 418 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15212 Régi képek titkai / Nyemilova, Inna Szergejevna. - 1979 15214 Önéletrajz:[gyermekkor,tanulóévek] életrajzi írások / Prokofjev, Sz.. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1981 15215 Eszmék, tervek, épületek : Szovjet építészet 1917-1932 / Afanas'ev, Kirill Nikolaevic. - : Corvina Kiadó, 1977 15216 Különös világban: Játék a fizikai állandókkal / Gilzin, Karl. - Budapest : Móra-Kárpáti Kiadó,Budapest-Uzsgorod, 1978 15217 Naív művészet a Szovjetunióban / Skarovszkaja, N.. - : Auróra Kiadó, Leningrád, 1978 15220 A genetika száz éve : A mendelizmus és a modern genetika filozófiai problémái / Frolov, Ivan Timofeevic. - Budapest : , 1980 15221 A kvantum nyomában / Ponomarev, Leonid Ivanovic. - Budapest : Kozmosz, 1979 15222 Az emberi rasszok földrajza / Alekseev, Valerij Pavlovic. - 1977 15223 Népek, rasszok, kultúrák / Ceboksarov, Nikolaj Nikolaevic. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 15227 Szkithiától Indiáig : Az ősárja történelem talányai / Bongard-Levin, Grigorij Maksimovic. - 1981 15228 Parciális differenciálegyenletek Feladatgyűjteményy / Vladimirov, Vasilij Sergeevic. - Budapest : , 1980 15230 A csodálatos számítógép / Maksimovic, Gennadij. - : Kozmosz - Kárpáti Kiadó, 1981 15231 Spinoza filozófiája és a jelenkor / Szokolov, Vaszilij Vasziljevics. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 15232 Egy tudomány ifjúkora : A Marx előtti közgazdász gondolkodók élete és nézetei / Anikin, Andrej Vladimirovic. - Budapest : , 1978 15233 Az általános pszichológia alapjai I-II. / Rubinstein, Sergej Leonidovic. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1979 15233/1 Az általános pszichológia alapjai I-II. / Rubinstein, Sergej Leonidovic. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1979 15234 Az atomtudomány és atomtechnika időszerű problémái a Szovjetúnióban / Petros'anc, Andranik Melkonovic. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 15235 Csillagok születésük, életük, pusztulásuk / Sklovszkij, Joszif Szamuilovics. - 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 419 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15236 Az energetika szervezése és tervezése / Lapickij, Vladimir Ioszifovics. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1981 15237 Napköve: Néprajzi elbeszélések / Itsz, Rudolf. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 15239 Az ősközösségi társadalom szellemi élete / Anyiszimov, Arkadij Fedorovic. - Budapest : , 1981 15240 A fogalom / Vojsvillo, E. J. K.. - Budapest : , 1978 15241 Utazás az elemi részecskék világába / Potupa, A. Sz.. - Budapest : , 1980 15242 Kultuszok vallások és hagyományok Kínában / Vasilev, Leonid S.. - 1977 15243 A villamosenergia szolgáltatás megbízhatóságszámítása / Sincugov, F. I.. - Budapest : , 1981 15251 Vészterhes utakon ; Egy csekista feljegyzései : Visszaemlékezések / Vaupsaszov, Sz.. - 1978 15254 Gondolatok köre : Cikkek rendezői kommentárok próba-jegyzőkönyvek / Tovsztonogov, Georgij. - Budapest : , 1975 15255 Évek páncélban : Visszaemlékezések / Dragunskij, David Abramovic. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1978 15265 A filmelmélet változásai / Nemes Károly. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1981 15267 A magyar irodalom fejlődéstörténete / Horváth János. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 15268 A magyar irodalom fejlődéstörténete / Horváth János. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 15269 A tárgyias költészettől a mitologizmusig : A népi líra irányzatai a két világháború között / Pomogáts Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 15270 A drámaírás főbb irányai a múlt század utolsó negyedében / Lukács György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 15271 Tamkó Sirató Károly (Kortársaink c. sorozatból) / Aczél Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 15271/1 Szimbolista versszerkezetek Kosztolányi első korszakában / Kelemen Péter. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 15273 Fodor András (Kortársaink c. sorozat) / Csűrös Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 15274 Csorba Győző (Kortársaink c. sorozatból) / Tüskés Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 420 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15275 Sinka István (Kortársaink c. sorozatból) / Görömbei András. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 15276 Sarkadi Imre / Hajdu Ráfis Gábor. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1973 15277 Weöres Sándor / Tamás Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 15278 Kálnoky László (Kortársaink c. sorozatból) / Alföldy Jenő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 15279 Illés Endre (Kortársaink c. sorozatból) / Dersi Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 15280 Mesterházi Lajos (Kortársaink c. sorozatból) / Kőháti Zsolt. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 15281 Takáts Gyula / Laczkó András. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 15282 Thurzó Gábor (Kortársaink c. sorozatból) / Rónay László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 15283 Vas István (Kortársaink c. sorozatból) / Fenyő István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 15284 Gellért Oszkár (Kortársaink c. sorozatból) / Borbély Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 15285 Magfizika - mindenkinek / Muhin, Konstantin Nikiforovic. - Budapest : , 1975 15286 Az Univerzum kutatásának filozófiai kérdései / Ambarcumjan, Viktor Amazaspovic. - Budapest : , 1980 15288 Azerbajdzsán : Paloták tornyok mecsetek / Gink Károly. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1977 15289 Lettország Riga múltja és jelene / Holcmanisz, Andrej. - : Corvina Kiadó, 1980 15290 Nyugat-európai festészet az Ermitázsban XIII-XVIII.század / Kádár Ágnes ford.. - : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 15295 Henry James és a lélektani regény / Sarbu Aladár. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1981 15296 A történelem értelméről: Válogatott tanulmányok / Konrad, Nyikolaj. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 15300 Sztálingrád 162 / Cuanov, Aleksej Semenovic. - 1977 15302 Kereszt és kard : A katolikus egyház Spanyol-Amerikában a XVI-XVII. században / Grigulevic, Iosif Romual'dovic. - Budapest Inczédy György .l 2024.02.14 421 .lap Lelt.sz. Dokumentum : , 1981 15303 A parasztság a középkori Nyugat-Európában / Szkazkin, Szergej Danilovics. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 15306 A Terminál-akció : A potsdami konferencia / Visockij, V. N.. - Budapest : , 1978 15308 Lázadás az erődben: Az 1921. évi kronstadti lázadás / Szemanov Sz. N.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 15309 Egy kaland kudarca (A baloldalo eszerek moszkvai lázadása 1918.július 6-7.) / Szpirin, L.M.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 15311 Katharina Blum elvesztett tisztessége / Böll, Heinrich. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1981 15312 Katharina Blum elvesztett tisztessége / Böll, Heinrich. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1981 15313 Fancsikó és Pinta - Pápai vizeken ne kalózkodj! / Esterházy Péter. - 1981 15314 A modern regény mesterei (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Szász Anna Mária, H.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 15315 Fizikai összefoglaló / Szalay Béla Dr.. - Budapest : , 1981 15316 Polgárháború Észak-Amerikában 1861-1865 / Szabó R. Jenő. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 15317 Kráter: Összegyűjtött és új versek / Pilinszky János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15323 Szakadékban / Csehov, Anton. - 1980 15324 A szentimentalizmus : Szemelvénygyűjtemény / Wéber Antal. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971,1981 15325 A szentimentalizmus : Szemelvénygyűjtemény / Wéber Antal. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1971,1981 15327 Az élő rendszerek eredete és fejlődése / Brooks, James. - 1981 15328 Az orvostudomány aktuális problémái / Kulka Frigyes. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1981 15329 Picasso: A gyermekkortól a kubizmusig 1881-1914 / Picasso, Pablo. - : Magyar Helikon, 1981 15333 Odesszában ezt igy csinálták - és más elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - : Magyar Helikon, 1980 15334 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 422 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15336 Az arckép / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970 15337 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15338 A hazáért harcoltak : Regény / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1979 15339 A városhoz / Brjuszov, Valerij. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973 15340 Lermontov Mihail versei / Lyra, Mundi. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15342 Anna Ahmatova versei / Ahmatova, Anna. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 15342/1 Háború és béke: I-II.III.IV. regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 15342/2 Háború és béke: I-II.III.IV. regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 15342/3 Háború és béke: I-II.III.IV. regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 15342/4 Háború és béke: I-II.III.IV. regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 15343 Szomjúság: Versek / Rozdestvenskij, Vsevolod. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 15344 Szakadékban / Csehov, Anton. - 1980 15345 Alekszandr Blok versei / Blok, Alekszandr. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 15346 Jeszenyin Szergej versei / Esenin, Sergej Aleksandrovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 15347 Nappalok és éjszakák : Elbeszélések / Simonov, Konstantin Mihajlovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15348 Négy lépés : Regény / Simonov, Konstantin Mihajlovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15349 Az utolsó nyár / Simonov, Konstantin Mihajlovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 15350 Élők és holtak : Regény / Simonov, Konstantin Mihajlovic. - Budapest : Európa és Kárpáti Kiadó, 1977 15351 Nem születünk katonának / Simonov, Konstantin Mihajlovic. - Budapest : Európa és Kárpáti Kiadó, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 423 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15353 Feltámadás : Regény / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15354 Hadzsi Murat / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Helikon Kiadó, 1980 15355 Ezüstherceg / Tolsztoj, Alekszej Konstantinovic. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980 15357 Ébredő város: Versek / Evtusenko, Evgenij Aleksandrovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 15358 A Nagy Október : Az 1917-es szocialista forradalom története / Földes Péter. - Budapest : , 1977 15359 Tolsztoj / Sklovskij, Viktor Borisovic. - Moszkva : Progressz,Moszkva - Gondolat,Budapest, 1978 15360/1 A Szovjetunió története 1-2.. - Budapest : , 1980 15360/2 A Szovjetunió története 1-2.. - Budapest : , 1980 15361 Magyar Napló: 1944. november - 1945. április / Luknyickij, Pavel. - : Kossuth Könyvkiadó/Zrínyi Katonai Kiadó, 1980 15363 Irodalmi hősök : Esszék / Belouszov, Roman Szergeevics. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 15365 Kortársak Puskinról : Visszaemlékezések / Bakcsi György. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1978 15366 A fehér gárda ; Színházi regény / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 15367 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15368 Irodalom, poétika / Zirmunski, Viktor Maksimovic. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 15369 Az irodalmi tény : Tanulmányok / Tinyanov, Jurij Nikolaevic. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 15370 Az anya / Gorkij, Makszim. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981 15371 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 15373 A barátság / Kon, Igor Semenovic. - Budapest : , 1977 15374 Puskinról, Lermontovról, Gogolról : Tanulmányok / Belinskij, Vissarion Grigor'evic. - : Magyar Helikon, 1979 15375 Három tanulmány / Dobrolubov, Nikolaj Aleksandrovic. - : Magyar Inczédy György .l 2024.02.14 424 .lap Lelt.sz. Dokumentum Helikon, 1972 15376 A művészet esztétikai viszonya a valósághoz / Cernysevskij, Nikolaj Gavrilovic. - : Magyar Helikon, 1974 15379 Az orosz irodalom kistükre Ilariontól Ragyiscsevig XI-XVIII. sz. / Iglói Endre. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15381 Klasszikus orosz költők / Lator László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 15381/1 Klasszikus orosz költők / Lator László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 15382 Korunk hőse: Regény / Lermontov, Mihail Ur'evic. - : Magyar Helikon, 1980 15383 Szerelem / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15386 A pikk dáma és más elbeszélések / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - : Magyar Helikon, 1974 15387 Két jó barát : Kisregény / Turgenyev, Ivan Sergejevics. - : Magyar Helikon, 1974 15388/1 Golgota : Regénytrilógia 1-2. / Tolsztoj, Aleksej Nikolaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 15388/2 Golgota : Regénytrilógia 1-2. / Tolsztoj, Aleksej Nikolaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 15389 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 15390 A klasszicizmus és romantika építészete Magyarországon / Zádor Anna. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1981 15392 A biofizika alapjai / Tarján Imre. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1981 15393 Égtájak: Öt világrész elbeszélései : / Horváth László Gy.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15394 Az orvostudomány aktuális problémái / Kulka Frigyes. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1981 15395 Technikai érdekességek: A jövő évezred energiája és más / Aba Iván Dr.. - Budapest : 15396 Magyar életrajzi lexikon I-II-III. A-K, L-Z, +kiegészítő kötet / Kenyeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967/81 15398 Rozsdatemető / Fejes Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 425 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15399 Rozsdatemető / Fejes Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 15400 Rozsdatemető / Fejes Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 15404 Boldogság: Válogatott elbeszélések / Kubinyi Ferenc. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980 15405 Boldogság: Válogatott elbeszélések / Kubinyi Ferenc. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980 15408 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1978 15409 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15410 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15411 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 15411/1 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15412 Afrika / Sebes Tibor. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1980 15415 Kiskunhalom: Regény / Nagy Lajos. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 15417 Kiskunhalom: Regény / Nagy Lajos. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 15418 Nyolcvan nap alatt a Föld körül / Verne, Jules. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980 15419 Észak Dél ellen : Ifjúsági regény / Verne, Jules. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 15420 Népi demokratikus Magyarország külpolitikája, 1945-1947 A fegyverszünettől a békeszerződésig / Balogh Sándor. - Budapest : , 1982 15421 Forint, dollár, arany / Brüll Mária. - Budapest : , 1982 15422 Forint, dollár, arany / Brüll Mária. - Budapest : , 1982 15424 A haladás forrásai és perspektívái: A tudomány és technika fejlődésének szociológiai problémái / Volkov, Genrikh Nikolaevics. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1980 15428 A tudományos megismerés történeti és módszertani problémái. - Inczédy György .l 2024.02.14 426 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : , 1980 15433 Közgazdasági revizionizmus:A szoc.politikai gaz- daságtana revizionista vulgarizálásának bírálata / Mazur, V. Ny.. - Budapest : , 1978 15437 A magyar - szovjet diplomáciai kapcsolatok történetéből 1939-1941 / Péter János. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 15446 Karcolgatunk / Gáll István. - 1982 15447 Karcolgatunk / Gáll István. - 1982 15448 Gellérthegyi álmok: Színművek, drámák két részben / Karinthy Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15449 Gellérthegyi álmok: Színművek, drámák két részben / Karinthy Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15450 Drámák / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15451 Drámák / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15452 Versek / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15453 Versek / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15454 Költészet és valóság / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15455 Magyarország történeti kronológiája : A kezdetektől - 1970-ig : Négy kötetben kezdetektől 1526 / Solymosi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981/83 15456 Magyarország történeti kronológiája : A kezdetektől - 1970-ig : Négy kötetben kezdetektől 1526 / Solymosi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981/83 15458 Rózsaszínű dzsip : Versek / Szécsi Margit. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 15462 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 15464 Szép versek 1981 / Bata Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 15465 Gellért : Történelmi regény / Szentmihályi Szabó Péter. - 1982 15466 Vajda János / Széles Klára. - 1982 15467 Gyermekkorom tükörcserepei : Elbeszélések, önéletrajzi írások / Inczédy György .l 2024.02.14 427 .lap Lelt.sz. Dokumentum Sütő András. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1982 15468 Az újabb magyar irodalom 1945-1981 / Pomogáts Béla. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15470 Here-báró; Ember fia és farkasa; Fekete rózsa / Cseres Tibor. - 1982 15472 A magyar irodalom története I. 1945-1975 / Béládi Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981,86 15473 A magyar irodalom története I. 1945-1975 / Béládi Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981,86 15475 Kémiai feladatok és programok Gimnázium II. osztály / Máté Jánosné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 15476 A felséges piramisok / Zamarovsky, Vojtech. - Bécs : Novák, Bécs, 1981 15477 Ellenforradalom és konszolidáció : A Horthy-rendszer első tíz éve / Romsics Ignác. - 1982 15478 Ellenforradalom és konszolidáció : A Horthy-rendszer első tíz éve / Romsics Ignác. - 1982 15479 A szociáldemokrácia és a magyar társadalom 1914-ig / Schlett István. - 1982 15480 A szociáldemokrácia és a magyar társadalom 1914-ig / Schlett István. - 1982 15481 Első aranykorunk : Cikkek tanulmányok a magyar felvilágosodás és reformkor irodalmáról / Pándi Pál. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 15483 Mit kell tudni Mongóliáról / Kara György. - Budapest : , 1982 15488 Hódíthatatlan szellem : Dózsa György és a parasztháború reformkori értékeléséről / Kulin Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1982 15489 Emlékirat Magyarország állapotáról Ferdinánd, János,Miksa királysága és II.János erdélyi fejedelems / Forgách Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15493 Minőségeszmény Németh László szépírói műveiben / Kocsis Rózsa. - Budapest : , 1982 15499 1977-1979 V. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15502 1977-1979 V. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15503 1977-1979 V. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Inczédy György .l 2024.02.14 428 .lap Lelt.sz. Dokumentum Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15513 1977-1979 V. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15525 Pedagógiai hősköltemény Regény / Makarenko, Anton Semenovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 15526 A beszélő köntös, A gavallérok: Két regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1979 15527 A fejlődő országok egészségügyi problémái : Az afrikai kontinensre vonatkozó adatok alapján / Scsepin, O. P.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1978 15531 A pártprogramról / Lenin, Vladimir Iljic. - Budapest : , 1980 15532 A vezérkar élén : Visszaemlékezések / Vaszilevszkij, Alekszandr Mihajlovics. - 1975 15540 Medvetáncoltatás / Bertha Bulcsú. - 1983 15552 Arcképvázlat történelmi háttérrel / Gyurkó László. - Budapest : , 1982 15559 Janus Pannonius válogatott munkái / Janus Pannonius. - Budapest : Kozmosz, 1982 15560 Janus Pannonius válogatott munkái / Janus Pannonius. - Budapest : Kozmosz, 1982 15562 Világirodalmi lexikon: 1-9-kötetig / Király István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970-1984 15563 Feljegyzések az egérlyukból / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15564 Feljegyzések az egérlyukból / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15565 Feljegyzések az egérlyukból / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15568 Feljegyzések az egérlyukból / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15570 Feljegyzések az egérlyukból / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15571 Feljegyzések az egérlyukból / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15581 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991 15589 Mit kell tudni Magyarországról / Ádám Antal. - Budapest : , 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 429 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15590 Így élt Arany János: életrajz / Keresztury Dezső. - Budapest : , 1982 15594 Az átváltozás / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15595 Az átváltozás / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15596 Az átváltozás / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15597 Az átváltozás / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15599 Az átváltozás / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15601 Rippl-Rónai József / Keserű Katalin. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1982 15603 50 rajz a honfoglalókról / László Gyula. - Budapest : , 1982 15604 Helytörténeti olvasókönyv 1. Bereg Szabolcs és Szatmár megye történetéhez a honfoglalástól 1849-ig / Hársfalvi Péter. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács, 1986 15604/1 Az első világháború és előzményei : 1870-1918 / Gondos Ernő. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1982 15605 Az első világháború és előzményei : 1870-1918 / Gondos Ernő. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1982 15607 Bűn: Regény / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15608 Magyar életrajzi lexikon I-II-III. A-K, L-Z, +kiegészítő kötet / Kenyeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967/81 15610 1977-1979 V. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15612 1977-1979 V. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15614 1977-1979 V. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15615 1977-1979 V. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15618 1977-1979 V. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15623 Történelmi olvasókönyv VIII. Forrásszemelvények az 1918-19. évi magyarországi forradalmak történeté / Szabolcs Ottó DR.. - : Inczédy György .l 2024.02.14 430 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15624 Történelmi olvasókönyv VIII. Forrásszemelvények az 1918-19. évi magyarországi forradalmak történeté / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15626 Történelmi olvasókönyv VIII. Forrásszemelvények az 1918-19. évi magyarországi forradalmak történeté / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15627 Történelmi olvasókönyv VIII. Forrásszemelvények az 1918-19. évi magyarországi forradalmak történeté / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15628 Történelmi olvasókönyv VIII. Forrásszemelvények az 1918-19. évi magyarországi forradalmak történeté / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15629 Történelmi olvasókönyv VIII. Forrásszemelvények az 1918-19. évi magyarországi forradalmak történeté / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15630 Történelmi olvasókönyv VIII. Forrásszemelvények az 1918-19. évi magyarországi forradalmak történeté / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15631 Történelmi olvasókönyv VIII. Forrásszemelvények az 1918-19. évi magyarországi forradalmak történeté / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15633 Történelmi olvasókönyv VIII. Forrásszemelvények az 1918-19. évi magyarországi forradalmak történeté / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15634 Történelmi olvasókönyv VIII. Forrásszemelvények az 1918-19. évi magyarországi forradalmak történeté / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15635 Történelmi olvasókönyv VIII. Forrásszemelvények az 1918-19. évi magyarországi forradalmak történeté / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15636 Történelmi olvasókönyv VIII. Forrásszemelvények az 1918-19. évi magyarországi forradalmak történeté / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15637 Csehov világa / Gereben Ágnes. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15638 Bableves + tér / Czakó Gábor. - 1982 15639 Hideg pokol / Green, Julien. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15641 Közügy: Versek / Illyés Gyula. - 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 431 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15643 Csandra szekere: Novellák / Lakatos Menyhért. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15645 Ballada a nekifutásról / Jevtusenko, Jevgenyij Aleksandrovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15646 Az évszázadnál hosszabb ez a nap : Regény / Ajtmatov, Csingiz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15647 A számkivetett: Az utolsó utáni éjszaka, Vénasszonyok nyara, Egy válás története, / Maróti Lajos. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 15649 A mészégető / Bernhard, Thomas. - 1979 15650 Avarok gyűrűje / Szentmihályi Szabó Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15651 Lány a dobozban: Novellák / Bihari Klára. - 1981 15652 Gellért : Történelmi regény / Szentmihályi Szabó Péter. - 1982 15654 Hideg pokol / Green, Julien. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15657 Firenzei éjszakák: XIX. századi kisregények: A Világirodalom Remekei c. sorozat / Borbás Mária. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15658 Firenzei éjszakák: XIX. századi kisregények: A Világirodalom Remekei c. sorozat / Borbás Mária. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 15659 Római elégiák / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15661 Cárok és kalandorok : A "zavaros időszak" története: történelmi regény / Szvák Gyula. - 1982 15662 Társasmonológ: Versek / Rákos Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15663 Társasmonológ: Versek / Rákos Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15664 Shakespeare Angliája / Sellei Sarolta. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1982 15665 A fiú, akinek angyalarca volt / Fejes Endre. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1982 15666 Az évszázadnál hosszabb ez a nap : Regény / Ajtmatov, Csingiz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15668 A kápolnai földosztás / Krúdy Gyula. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 432 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15669/2 Drámák 2-3.Vérrokonok,Kulcskeresők,Pisti a vérziva tarban,abik,Hanákné ügy,Falu rossza,Zsugori uram / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15669/3 Drámák 2-3.Vérrokonok,Kulcskeresők,Pisti a vérziva tarban,abik,Hanákné ügy,Falu rossza,Zsugori uram / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15670 Rivalda 80-81 : Nyolc magyar színmű / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 15672 Avarok gyűrűje / Szentmihályi Szabó Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15674 Feljegyzések az egérlyukból / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15675 Feljegyzések az egérlyukból / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15677 Feljegyzések az egérlyukból / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15678 Feljegyzések az egérlyukból / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15679 Napóleon másik fia: Történelmi regény / Dackiewich, Jadwiga. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982 15682 Nem jöttünk égi hadak - útján ... / Nagy László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 15683 Nem jöttünk égi hadak - útján ... / Nagy László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 15684 Ifjúkori önarckép / Joyce, James. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15686 Cárok és kalandorok : A "zavaros időszak" története: történelmi regény / Szvák Gyula. - 1982 15687 Csillagászattörténeti ABC / Gazda István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15688 Az átváltozás / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15691 Az átváltozás / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15694 Az átváltozás / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15696 Az átváltozás / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 433 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15698 Piramis és Dávid-csillag / Kereszty András. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 15699 Korszakváltás : Emlékiratok (Tények és tanúk) / Kovács Endre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 15700 Matematikatörténeti ABC: Adatok, tények, érdekességek a metamatika középfokú tanításhoz és tanítás, / Sain Márton. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 15702 A görög csoda / Zamarovsky, Vojtech. - Pozsony : Madách, 1980 15703 Móricz Zsigmond stílusa / Herczeg Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15704 Móricz Zsigmond stílusa / Herczeg Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15705 Móricz Zsigmond stílusa / Herczeg Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15706 Kis magyar stílustörténet / Szabó Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15707 Kis magyar stílustörténet / Szabó Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15709 Az ázsiai termelési mód a történelemben : Tanulmányok vitacikkek / Ecsedy Csaba. - 1982 15710 A nagy utazás / Semprun, Jorge. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15714 Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben / Horváth Iván. - 1982 15715 Fáraó a 20. században : Anvar Szadat egyiptomi elnök élete / Kereszty András. - Budapest : , 1982 15717 Művészet dióhéjban ötven remekmű alapján / Bernard, Michel. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1982 15733 Móricz Zsigmond stílusa / Herczeg Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15736 Éjjeli menedékhely / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15737 Éjjeli menedékhely / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15738 Éjjeli menedékhely / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15739 Éjjeli menedékhely / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Inczédy György .l 2024.02.14 434 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1980 15741 Éjjeli menedékhely / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15743 Éjjeli menedékhely / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 15745 A magyar ifjúsági mozgalom története 1945-1950 / Gál Lajos. - : Ságvári Endre Könyvszerkesztőség, 1981 15751 Osztályharc Magyarországon: Életutak és fejezetek a magyar munkásmozgalom történetéből / Végh Oszkár. - Budapest : Ifjúsági és Lapkiadó Vállalat, 1978 15752 Vér és arany : Magyarország 1849-1914 között / Varga Domokos. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1982 15753 Matematikatörténeti feladatok / Dr. Lévárdi László és Sain Márton. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15754 Az ördögbicska: Elbeszélések / Strittmatter, Erwin. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15755 Hiánydramaturgia : (Fiatal magyar drámaírók) / Vinkó József. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1982 15756/1 A második világháború története 1. 1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1976 15756/2 A második világháború története 2. 1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1976 15756/3 A második világháború története 3. 1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1977 15756/4 A második világháború története 4. 1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1977 15756/5 A második világháború története 5. 1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1978 15756/6 A második világháború története 6.1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1978 15756/7 A második világháború története 7.1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1979 15756/8 A második világháború története 8.1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1980 15758 Energiagazdálkodás, energiatakarékosság / Horváth János. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 15760 A hosszú villámháború: Izrael 1981. Ariel Saron / Kereszty András. - Budapest : , 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 435 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15762 Új világgazdasági rend / Marton János. - Budapest : , 1982 15764 Ásványinyersanyag és energiapolitikánk alapjai / Kapolyi László. - Budapest : , 1981 15769 Lépéskényszerben a magyar ipar / Fodor László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982 15770 Beszélgessünk a beszédről! / Wacha Imre. - 1981 15771 Retorika : A közéleti beszéd gyakorlata / Fischer Sándor. - 1981 15772 Jean-Paul Sartre / Fehér M. István. - 1980 15773 Realizmus a képzőművészetekben : Realizmus pártosság népiesség a mai magyar vizuális kulturában / Szerdahelyi István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 15775 A forma tartalma : Az ipari formatervezésről / Vadas József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981 15776 A realizmus igényével : A második következtetés: Cikkek tanulmányok (Esztétikai kiskönyvtár c. sor) / Pándi Pál. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 15778 Akasztófa és amnesztia / Przybylsky, Peter. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982 15782 Hidegháború Magyarország ellen/1956 / Hollós Ervin. - Budapest : , 1982 15783 Hidegháború Magyarország ellen/1956 / Hollós Ervin. - Budapest : , 1982 15784 A császári sas lehull / Farkas Márton. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982 15786 Hitvilág és történelem : Tanulmányok az ókori vallások köréből / Hahn István Dr.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982 15787 Nemzetiségek a mai Magyarországon / Kővágó László. - Budapest : , 1981 15788 A pápaság története / Gergely Jenő. - Budapest : , 1982 15789 Évezredek, vulkánok, emberek / Hédervári Péter. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981 15792 Engels élete dokumentumokban 1820-1895 / Kliem, Manfred. - Budapest : , 1980 15794 Karl Marx és Friedrich Engels művei magyar nyelven : Bibliográfia / Gut Ferencné összeállította. - Budapest : Budapest Kiadó, 1981 15800 A nap verejtéke : Aranykönyv / Máté György. - Budapest : , 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 436 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15801 Atom- energetika ma és holnap / Wiegand Győző. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982 15802 Az undor: Regény / Sartre, Jean-Paul. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15803 Az undor: Regény / Sartre, Jean-Paul. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 15820 Gellért Oszkár (Kortársaink c. sorozatból) / Borbély Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 15821 Illés Endre (Kortársaink c. sorozatból) / Dersi Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 15822 Vas István (Kortársaink c. sorozatból) / Fenyő István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 15824/1 Takáts Gyula / Laczkó András. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 15825 Mesterházi Lajos (Kortársaink c. sorozatból) / Kőháti Zsolt. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 15826 Kálnoky László (Kortársaink c. sorozatból) / Alföldy Jenő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 15827 Sinka István (Kortársaink c. sorozatból) / Görömbei András. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 15828 Fodor András (Kortársaink c. sorozat) / Csűrös Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 15829 Csorba Győző (Kortársaink c. sorozatból) / Tüskés Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 15830 Weöres Sándor / Tamás Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 15831 Thurzó Gábor (Kortársaink c. sorozatból) / Rónay László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 15832 Tamkó Sirató Károly (Kortársaink c. sorozatból) / Aczél Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 15833 Világirodalmi lexikon: 1-9-kötetig / Király István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970-1984 15834 Döntés előtt : Az ifjú Rákóczi eszmei útja / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1982 15835 A közoktatás-politika és az iskolai munka gyakorlata / Mezei Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982 15837 Magyarország külpolitikája Gömbös Gyula miniszter elnöksége idején 1932-1936 / Pritz Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 437 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1982 15838 A magyar leíró hangtan története az ujgrammatikusokig / Vértes O. András. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 15839 A magyar történelem oszmán-török ábrázolásban / Fehér Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982 15840 A szatmári béke / Bánkúti Imre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 15841 Ember és vallás : Adalékok a vallás kritikájához és struktúrájához / Pais István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 15842 Az önkormányzat Nyíregyházán a XVIII-XIX. században / Hársfalvi Péter. - 1982 15845 A topológia egyszerű alapfogalmai / Alexandrov, Pavel Szergeevics. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 15846 A topológia egyszerű alapfogalmai / Alexandrov, Pavel Szergeevics. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 15847 A topológia egyszerű alapfogalmai / Alexandrov, Pavel Szergeevics. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1971 15849 A délszláv népköltészet recepciója a magyar irodalomban Kazinczytól Jókaiig / Fried István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 15850 Beöthy Leó / Zsigmond Gábor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 15851 Jedlik Ányos / Horváth Árpád. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1974 15852 Rodiczky Jenő / Gaál László. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1974 15853 Lóczy Lajos / Tasnádi Kubacska András. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1974 15854 Wartha Vince / Korach Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1974 15855 Sajnovics János / Lakó György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1973 15856 Acsády Ignác / Gunst Péter. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1973 15857 Pikler Gyula / Szabó Imre. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Inczédy György .l 2024.02.14 438 .lap Lelt.sz. Dokumentum Vállalat, 1973 15858 Schaffer Károly / Miskolczy Dezső. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1973 15859 Huzella Tivadar / Törő Imre. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 15860 Jankó János / Balassa Iván. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 15861 Honti János / Dömötör Tekla. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 15862 Hutyra Ferenc / Karasszon Dénes. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 15863 Winkler Lajos / Szabadváry Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 15864 Simonyi Zsigmond / Tompa József. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1975 15865 Illyés Géza / Babics Antal. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1972 15866 Sebestyén Gyula / Diószegi Vilmos. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1972 15867 Révai Miklós / Éder Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1972 15868 Gombocz Zoltán / Németh Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1972 15869 Than Károly / Szabadváry Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 15870 Bartalus István : 1821-1899 / Farkas Márta, Sz.. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 15871 Bartók Béla / Lampert Vera. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 15872 Fényes Elek : 1807-1876 / Paládi-Kovács Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 15873 Rónay Jácint 1814-1889 / Pál Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 15874 Vámbéry Ármin 1832-1913. / Hazai György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 15875 Entz Ferenc / Geday Gusztáv. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 439 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15876 Ipolyi Arnold / Hoppál Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 15877 Budenz József / Lakó György. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 15878 Hunfalvy János / Szabó József. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 15879 Bánki Donát / Varga József. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1980 15880 Ilosvay Lajos / Szőkefalvi-Nagy Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 15881 Bolyai János / Szénássy Barna. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 15882 Trefort Ágoston / Mann Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 15883 Gyarmathi Sámuel / Gulya János. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 15884 Bátky Zsigmond / Gunda Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 15885 Ábel Jenő / Borzsák István. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1981 15886 Munkácsi Bernát / Kálmán Béla. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1981 15887 Varga József / Móra László. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1981 15888 Győrffy István / Selmeczi Kovács Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1981 15889 Erdélyi János / Erdélyi Ilona, T.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 15890 Éluard Paul válogatott versei / Éluard, Paul. - Budapest : Kozmosz, 1982 15891/1 Intés az őrzőkhöz 1-2 : Ady Endre költészete a világháború éveiben 1914-1918 / Király István. - 1982 15891/2 Intés az őrzőkhöz 1-2 : Ady Endre költészete a világháború éveiben 1914-1918 / Király István. - 1982 15892 Rendszeres angol nyelvtan / Kónya Sándor. - : Terra Budapest, 1982 15893 Váci utcai hölgytisztelet : Válogatott elbeszélések 1931-1933 / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 440 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15894 Verseskönyvről verseskönyvre : Líránk a hetvenes években / Lengyel Balázs. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 15895 Vladimir Majakovszkij válogatott versei / Majakovskij, Vladimir Vladimirovic. - Budapest : Kozmosz, 1982 15896 Pol Pot / Máté György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 15898 A filozófia születése / Popelová, Jirina. - Budapest : Kozmosz, 1982 15899 Utak a Márciusi Front felé / Salamon Konrád. - Budapest : , 1982 15900 Abszolutizmus és kiegyezés 1849-1867 / Somogyi Éva. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 15901 Abszolutizmus és kiegyezés 1849-1867 / Somogyi Éva. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 15902 Húsz óra / Sánta Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1964 15904 Húsz óra / Sánta Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1964 15905 Húsz óra / Sánta Ferenc. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1964 15910 Kiskunhalom: Regény / Nagy Lajos. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 15912 Kiskunhalom: Regény / Nagy Lajos. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 15913 Kiskunhalom: Regény / Nagy Lajos. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 15914 Kiskunhalom: Regény / Nagy Lajos. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 15915 Kiskunhalom: Regény / Nagy Lajos. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 15922 Földrajzi feladatgyűjtemény / Lőrincz András. - Budapest : Tankvk., 1980 15925 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15927 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 441 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15928/1 Egyedül vagyunk : Széchenyi István életregénye 1-2. / Surányi Miklós. - 1982 15928/2 Egyedül vagyunk : Széchenyi István életregénye 1-2. / Surányi Miklós. - 1982 15932/1 Ady Endre összes versei: I-II. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15932/2 Ady Endre összes versei: I-II. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 15934 Illyés Gyula költői világképe 1920-1950 / Izsák József. - 1982 15935 Illyés Gyula költői világképe 1920-1950 / Izsák József. - 1982 15936 Fejezetek a magyar leíró hangtanból / Bolla Kálmán. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1982 15938 Négyszemközt az utókorral : József Attila fényképeinek ikonográfiája / Macht Ilona. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1980 15943 A Halotti Beszéd nyelvtörténeti elemzése / Bárczi Géza. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1982 15946 A Tanú / Bacsó Péter. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 15947 Egy forradalmi nemzedék / Bölöni György. - 1982 15948 Anna örök: Versek / Juhász Gyula. - : Magyar Helikon, 1982 15949 Anna örök: Versek / Juhász Gyula. - : Magyar Helikon, 1982 15953 A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 6. 1905-1945 : Személyi rész 1. A-K / Vargha Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982 15954 Magyar néprajzi lexikon 5. köt. Sz-Zs. / Ortutay Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982 15957 Az ország peremén : Körösnagyharsány szociográfiája / Varga Dávid. - Budapest : , 1982 15958 Fák, bokrok / Debreczy - Bíró. - Bécs : Novák, Bécs, 1973 15959 Fejek Ferdinándnak / Görgey Gábor. - Budapest : , 1982 15960 A Székelyföld leírása történelmi régészeti természetrajzi népismereti szempontból / Orbán Balázs. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 15961 Kodály-kalauz / Breuer János. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 442 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15962 A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980 / Görömbei András. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982 15963 Kazinczy Ferenc és kora a magyar nyelvtudomány történetében / Benkő Loránd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982 15967 Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája / Garcia Márquez, Gabriel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 15968 A számírás története / Filep László. - 1982 15969 Ady / Szabó Dezső. - Budapest : , 1982 15970 Bölcsességek könyve: Aforizmák szállóigék 1. 1800 előtt született szerzők / Kristó Nagy István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1982 15971 A fűtő, M, A halál kilovagolt Perzsiából, Jézus menyasszonya, Hátrahagyott írások / Hajnóczy Péter. - 1982 15972 Földrajzi olvasókönyv Magyarország / Nagy Vendelné. - Budapest : Tankvk., 1980 15973 Új látóhatárok : A nagy felfedezések kora / Krämer, Walter. - Budapest : , 1979 15976 "Virágozzék egy szál virág!" / Baracs Dénes. - Budapest : , 1980 15977 Kirándulások 6 ország hegységeiben / Endrődi Lajos. - Budapest : Sport, 1980 15978 Világpolitikai kislexikon (Ugyanaz a kiadási év külön van, mert más az ISBN.szám,újjabb kiadás) / Bognár Károly. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 15979 Negyven év Pályatörténet, Horváthné meghal Novellák, Gyász Regény / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 15980 A környezetvédelem nemzetközi körképe / Láng István dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980 15981 Lesz-e sas 2000-ben. Az állatvilág múltja jelene jövője / Major István. - : Natúra, 1979 15982 A magyar nyelv múltja és jelene / Bárczi Géza. - Budapest : , 1980 15984 Tájfutás / Hrenkó Pál. - Budapest : Sport, 1980 15987 7 kísérlet a kései József Attiláról / Németh G. Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 15988/1 Világtörténet évszámokban 1-2-3. kötet / Ormos Mária. - 1982 15988/2 Világtörténet évszámokban 1-2-3. kötet / Ormos Mária. - 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 443 .lap Lelt.sz. Dokumentum 15988/3 Világtörténet évszámokban 1-2-3. kötet / Ormos Mária. - 1982 15989 A 20. századi családtörténeti regény (Modern Filológiai Füzetek) / Szász Anna Mária, H.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982 15990 Mag hó alatt : Bevezetés Ady költészetének jelképrendszerébe / Balogh László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 15991 Mag hó alatt : Bevezetés Ady költészetének jelképrendszerébe / Balogh László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 15993 A zene eredete és három világa : Az élet előtti az állati és az emberi lét szintjén / Szőke Péter. - Budapest : , 1982 15994 A Dunánál : Történelmi figyelő / Hanák Péter. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1982 15995 Válságos évtizedek : Közép- és Kelet-Európa a két világháború között / Berend T. Iván. - 1982 15997 Válságos évtizedek : Közép- és Kelet-Európa a két világháború között / Berend T. Iván. - 1982 15998 Válságos évtizedek : Közép- és Kelet-Európa a két világháború között / Berend T. Iván. - 1982 16001 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16003 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16010 Fasírt, avagy viták a "fiatal irodalomról" (JAK füzetek sorozat) / Dérczy Péter. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 16011 Fasírt, avagy viták a "fiatal irodalomról" (JAK füzetek sorozat) / Dérczy Péter. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 16012 Fasírt, avagy viták a "fiatal irodalomról" (JAK füzetek sorozat) / Dérczy Péter. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 16013 Ver(s)ziók : Formák és kisérletek a legújabb magyar lírában (JAK füzetek 2) / Kulcsár Szabó Ernő. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 16014 Ver(s)ziók : Formák és kisérletek a legújabb magyar lírában (JAK füzetek 2) / Kulcsár Szabó Ernő. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 16015 "Köztetek lettem én bolond..." : Sors és vers József Attila utolsó éveiben / Bókay Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 444 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16017 Szabó Lőrinc összes versei 1-2 / Szabó Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 16017/1 Szabó Lőrinc összes versei 1-2 / Szabó Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 16018/1 Németh László válogatott művei:Novellák,regények, drámák,életrajzi írások I-III. / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 16018/2 Németh László válogatott művei:Novellák,regények, drámák,életrajzi írások I-III. / Németh László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 16019/1 Versek műfordítások, Regények,novellák,drámák Útirajzok, esszék, tanulmányok: I-II-III. / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 16019/2 Versek műfordítások, Regények,novellák,drámák Útirajzok, esszék, tanulmányok: I-II-III. / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 16019/3 Versek műfordítások, Regények,novellák,drámák Útirajzok, esszék, tanulmányok: I-II-III. / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 16020 Hét kövér esztendő / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 16021 A léggömb elrepül / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 16023 Isten a szekéren / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 16025 Isten a szekéren / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 16026 Isten a szekéren / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 16028 Az Anjou-ház nyomában / Dümmerth Dezső. - Budapest : Panoráma, 1982 16029 Sportpszichológia: A sporttevékenység pszichológiája / Rókusfalvy Pál. - Budapest : Sport, 1981 16030 7 kísérlet a kései József Attiláról / Németh G. Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 16031 7 kísérlet a kései József Attiláról / Németh G. Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 16032 7 kísérlet a kései József Attiláról / Németh G. Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 445 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16033 7 kísérlet a kései József Attiláról / Németh G. Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 16035/1 Világtörténet évszámokban 1-2-3. kötet / Ormos Mária. - 1982 16035/2 Világtörténet évszámokban 1-2-3. kötet / Ormos Mária. - 1982 16035/3 Világtörténet évszámokban 1-2-3. kötet / Ormos Mária. - 1982 16036 Másodrendű differenciaegyenletek / Berg, Lothar Sz.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 16037 Másodrendű differenciaegyenletek / Berg, Lothar Sz.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 16038 Másodrendű differenciaegyenletek / Berg, Lothar Sz.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 16040 Más hangok, más szobák - a fűhárfa, hidegvérrel / Capote, Truman. - 1981 16041 Más hangok, más szobák - a fűhárfa, hidegvérrel / Capote, Truman. - 1981 16050 A viking kaland: történelmi regény / Pörtner, Rudolf. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16054 A Szontagh Pál kutyái / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 16055 Egy vezér gyermekkora, A fal, A szavak: Elbeszélések / Sartre, Jean-Paul. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16056 Az ókori Mezopotámia: Egy holt civilizáció portréja / Oppenheim A. Leo. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1982 16057 Odüsszeia / Homérosz. - 1983 16059 Odüsszeia / Homérosz. - 1983 16062 Babik: Kisregény / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 16063 Hőhullám Berlinben ; Fekete Villám / Cusack, Dymphna. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16064 Találmányok könyve / Orlowski, Boleslaw. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1982 16066 Viadukt : Egy film dokumentumai / Fekete Ibolya. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1983 16068 Értjük vagy félreértjük a költő szavát? : Közismert versek nyelvi magyarázata Verselemzés / Martinkó András. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 446 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16069 A Tündérkert romlása : Erdély története 1630-tól 1707-ig / Barta János. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1983 16070 Vademecum : Szokatlan szavak szótára / Tótfalusi István. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1983 16071 Az állatvilág utolsó menedékei : Három földrész nemzeti parkjai / Rácz Gábor. - : Natúra, 1982 16076 Asszonyaink arca: Irodalmi antológia / Borbély Sándor. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16077 8000 germanizmus : Német szólások és kifejezések / Rátz Ottó. - Budapest : Terra, 1983 16078 Ernst ist das Leben, heiter ist die Kunst / Héjjas Zoltán Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1983 16079 Ernst ist das Leben, heiter ist die Kunst / Héjjas Zoltán Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1983 16081 Ernst ist das Leben, heiter ist die Kunst / Héjjas Zoltán Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1983 16082 Ernst ist das Leben, heiter ist die Kunst / Héjjas Zoltán Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1983 16087 Ernst ist das Leben, heiter ist die Kunst / Héjjas Zoltán Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1983 16089 Feleségek felesége : (Petőfi mint vőlegény) / Hatvany Lajos. - Budapest : , 1983 16091 Játékosok és szeretők / Cseres Tibor. - 1983 16092 Kémiai feladatok és programok Gimnázium II. osztály / Máté Jánosné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16093 Kémiai feladatok és programok Gimnázium II. osztály / Máté Jánosné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16097 Keserű pohár : Válogatott lírai versek / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16098 Keserű pohár : Válogatott lírai versek / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16099 Keserű pohár : Válogatott lírai versek / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16100 Mikszáth Kálmán alkotásai és vallomásai tükrében / Fábri Anna. - 1983 16101 Mikszáth Kálmán alkotásai és vallomásai tükrében / Fábri Anna. - 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 447 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16103 Építészet és enteriőr a magyar századfordulón / Rév Ilona. - 1983 16104 Teherántól Potsdamig / Berezskov, V.M.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982 16105 Mit kell tudni Trópusi-Afrikáról? / Gál Tamás. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16106 Így élt Husz János / Erdődy János. - Budapest : , 1983 16107 Felsőfokú továbbtanulásra előkészítő orosz nyelvi segédkönyv / Ferincz István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16108 A betlehemi csillag nyomában / Soucek, Ludvík. - Budapest : , 1982 16109 Így élt Anton Csehov / Levendel Júlia. - Budapest : , 1983 16110 A munkásság és parasztság élete és mozgalmai Szabolcs-Szatmár megyében 1886-1919 : Források és dokum / Hársfalvi Péter. - Nyíregyháza : Nyírségi Nyomda, 1981 16112 A város és a kutyák : Regény / Llosa,Vargas Mario. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 16113 Einstein évtizede 1905-1915 / Lánczos Kornél. - Budapest : , 1978 16114 Az őz : Regény / Szabó Magda. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 16115 Csoportkép hölggyel / Böll, Heinrich. - 1980 16116 Fiesta / Hemingway, Ernest. - 1980 16117 A regény válaszútjai : Műfaji változatok a XIX. század második felében(Műelemzések kiskönyvtára) / Poszler György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 16118 A regény válaszútjai : Műfaji változatok a XIX. század második felében(Műelemzések kiskönyvtára) / Poszler György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 16119 A regény válaszútjai : Műfaji változatok a XIX. század második felében(Műelemzések kiskönyvtára) / Poszler György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 16120 Kalevala: Szemelvények a finnek naiv eposzából Diákkönyvtár c. sorozatból / Otto, Kuusinen szerk.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 16121 Kalevala: Szemelvények a finnek naiv eposzából Diákkönyvtár c. sorozatból / Otto, Kuusinen szerk.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 16122 Kalevala / Rácz István. - Budapest : Akkord Kiadó, ? Inczédy György .l 2024.02.14 448 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16123 Kalevala: Szemelvények a finnek naiv eposzából Diákkönyvtár c. sorozatból / Otto, Kuusinen szerk.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 16124 Kalevala: Szemelvények a finnek naiv eposzából Diákkönyvtár c. sorozatból / Otto, Kuusinen szerk.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 16131 A napló / Moldova György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983 16132 Itt alkotni teremteni kell / Kunszabó Ferenc. - 1983 16133 Gazdasági útkeresés 1956-1965 / Berend T. Iván. - Budapest : , 1983 16135 Gazdasági útkeresés 1956-1965 / Berend T. Iván. - Budapest : , 1983 16137 A Habsburg-monarchia felbomlása / Jászi Oszkár. - 1982 16138 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16140 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16142 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16144 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16147 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16148 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16149 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16151 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16153 Harminchárom arc / Kardos László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16155 Az ihlet perce : A lírikus Arany János / Balogh László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16156 Az ihlet perce : A lírikus Arany János / Balogh László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16158 Ki volt Mátyás király? / Kardos Tibor. - Budapest : , 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 449 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16159 Sean O'Casey világa / Mesterházi Márton. - 1983 16161 Nyikorgó katedrán : Humoreszkek / Szabó Kálmán. - Budapest : Tankvk., 1983 16162 Az antik Róma napjai : Olvasókönyv / Gulyás Istvánné. - Budapest : Tankvk., 1983 16164 Mai magyar drámák: (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16166 Mai magyar drámák: (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16167 Mai magyar drámák: (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16169 Koportos: Regény / Balázs József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 16172 Rilke világa / Szabó Ede. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 16173 Karinthy Ferenc alkotásai és vallomásai tükrében / Szalay Károly. - 1979 16174 Tankönyvi útmutató az 1.osztályos matematika munkatankönyvhöz : Gimnázium / Bartal Andrea M. Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 16180 Angol társalgási kifejezések / Csáktornyai Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 16181 Angol társalgási kifejezések / Csáktornyai Ferenc Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 16182 Gazdaság és társadalom a középkorban : Tanulmányok / Domanovszky Sándor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 16184 Verecke híres útján... A magyar nép őstörténete és a honfoglalás / Fodor István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 16186 Bioszervetlen kémia / Kőrös Endre. - 1980 16188 Topológia / Szederkényi Antal. - Budapest : Tankvk., 1979 16189 Topológia / Szederkényi Antal. - Budapest : Tankvk., 1979 16190 Kölykök: Elbeszélések / Vargas Llosa, Mario. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 16192 Ismerd meg a BASIC nyelvet! / Alcock, Donald. - Budapest : , 1984 16193 Színtan: Didaktikai rész / Goethe, Johann Wolfgang. - : Corvina Kiadó, 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 450 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16194 Színtan: Didaktikai rész / Goethe, Johann Wolfgang. - : Corvina Kiadó, 1983 16195 Nyelvművelő kézikönyv I. a-k. / Grétsy László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983 16196 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16201 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16202 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16204 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16205 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16209 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16210 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16213 Tanári kézikönyv gimnáziumi történelemtanításhoz : III. osztály / Závodszky Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 16219 Regények Merénylet Utazások nagynénémmel A tiszteletbeli konzul / Greene, Graham. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16221 Orosz feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Szabóné Bolihova Jelena. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16222 Orosz feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Szabóné Bolihova Jelena. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16230 Orosz feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Szabóné Bolihova Jelena. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16231 Orosz feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Szabóné Bolihova Jelena. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16234 Orosz feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Szabóné Bolihova Jelena. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16240 Felsőfokú továbbtanulásra előkészítő orosz nyelvi segédkönyv / Ferincz István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16242 Felsőfokú továbbtanulásra előkészítő orosz nyelvi segédkönyv / Ferincz István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16243 Felsőfokú továbbtanulásra előkészítő orosz nyelvi segédkönyv / Ferincz István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 451 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16244 Felsőfokú továbbtanulásra előkészítő orosz nyelvi segédkönyv / Ferincz István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16246 Felsőfokú továbbtanulásra előkészítő orosz nyelvi segédkönyv / Ferincz István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16251 Regények és elbeszélések: A száműzetés és az ország, Közöny, A pestis, A bukás, / Camus, Albert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16253 Regények és elbeszélések: A száműzetés és az ország, Közöny, A pestis, A bukás, / Camus, Albert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16254 Regények és elbeszélések: A száműzetés és az ország, Közöny, A pestis, A bukás, / Camus, Albert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16255 Regények és elbeszélések: A száműzetés és az ország, Közöny, A pestis, A bukás, / Camus, Albert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16257 Regények és elbeszélések: A száműzetés és az ország, Közöny, A pestis, A bukás, / Camus, Albert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16258 Regények és elbeszélések: A száműzetés és az ország, Közöny, A pestis, A bukás, / Camus, Albert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16259 Regények és elbeszélések: A száműzetés és az ország, Közöny, A pestis, A bukás, / Camus, Albert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16260 Regények és elbeszélések: A száműzetés és az ország, Közöny, A pestis, A bukás, / Camus, Albert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16261 Száll a kakukk fészkére / Kesey, Ken. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 16262 Száll a kakukk fészkére / Kesey, Ken. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 16264 Hogyan oldjunk meg kémiai feladatokat ? / Fazekas Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 16270 Rendszeres angol nyelvtan / Kónya Sándor. - : Terra Budapest, 1982 16272 József Attila versek elemzése (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Szabolcsi Miklós. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16274 József Attila versek elemzése (Műelemzések kiskönyvtára c. Inczédy György .l 2024.02.14 452 .lap Lelt.sz. Dokumentum sorozatból) / Szabolcsi Miklós. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16278 A gólyakalifa / Babits Mihály. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982 16279 Apollón lantja: A görög-római irodalom kistükre / Falus Róbert. - Budapest : , 1982 16280 Apollón lantja: A görög-római irodalom kistükre / Falus Róbert. - Budapest : , 1982 16286/1 Az aradi vértanúk: I-II. / Katona Tamás. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16287/1 Az aradi vértanúk: I-II. / Katona Tamás. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16287/2 Az aradi vértanúk: I-II. / Katona Tamás. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16288 Földrajzi statisztikai zsebkönyv / Komlós Pálné. - Budapest : Tankvk., 1972 16297 Földrajzi statisztikai zsebkönyv / Komlós Pálné. - Budapest : Tankvk., 1972 16298 A középkor alkonya : Az élet a gondolkodás és a művészet formái Franciaországbanban és Németalföld N / Huizinga, Johan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16299/1 Az aradi vértanúk: I-II. / Katona Tamás. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16299/2 Az aradi vértanúk: I-II. / Katona Tamás. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16300 Magyarország történeti kronológiája : A kezdetektől - 1970-ig : Négy kötetben kezdetektől 1526 / Solymosi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981/83 16301 Magyarország történeti kronológiája : A kezdetektől - 1970-ig : Négy kötetben kezdetektől 1526 / Solymosi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981/83 16302 Elemek / Euklidész. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1983 16303 Kulcs a mikroszámítógéphez / Coles, Ray. - Budapest : , 1983 16305 Kulcs a mikroszámítógéphez / Coles, Ray. - Budapest : , 1983 16306 Kulcs a mikroszámítógéphez / Coles, Ray. - Budapest : , 1983 16308 A pascal programozási nyelv : (Felhasználói kézikönyv és nyelv formális leírása) / Jensen, Kathleen. - Budapest : , 1982 16319 Differenciálegyenletek : Példatár / Scharnitzky Viktor. - Inczédy György .l 2024.02.14 453 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1983 16320 Differenciálegyenletek : Példatár / Scharnitzky Viktor. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1983 16321 Differenciálegyenletek : Példatár / Scharnitzky Viktor. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1983 16322 Atomok, ionok, molekulák : Atomszerkezeti ismeretek / Orbán Erzsébet, Z.. - Budapest : Tankvk., 1983 16323 Élménybeszámoló: Költők a hetvenes években / Alföldi Jenő. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16324 Portugál gyarmatok - felszabadított nemzetek / Davidson, Basil. - Budapest : , 1976 16325 A Sztambulba vezető út (1526-1528) / Barta Gábor. - Budapest : , 1983 16328 Szellemi foglalkozások: Felsőföokú végzettséghez kötött pályákról pályaválasztóknak. - : Országos Pedagógiai Intézet, 1982 16330 Így élt Juhász Gyula : Életrajz / Péter László. - 1980 16331 Kémiai feladatok és programok Gimnázium I.osztály / Orbán Erzsébet, Z.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16332 Kémiai feladatok és programok Gimnázium I.osztály / Orbán Erzsébet, Z.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16335 József Attila versek elemzése (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Szabolcsi Miklós. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16337 József Attila versek elemzése (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Szabolcsi Miklós. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16338 József Attila versek elemzése (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Szabolcsi Miklós. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16339 József Attila versek elemzése (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Szabolcsi Miklós. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16342 Genetikai példatár / Perendy Mária. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1983 16397 Játékok Basic nyelven / Spencer, Donald D.. - Budapest : Számítástechnika-alkalmazási Vállalat, 1983 16408 Történelmi regények / Herczeg Ferenc. - 1983 16409 István király és műve / Győrffy György. - 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 454 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16410 Arany-kéziratok / Arany János. - : Nagykőrös, 1982 16411 Húsvét előtt: Válogatott versek / Babits Mihály. - 1983 16413 Húsvét előtt: Válogatott versek / Babits Mihály. - 1983 16414 Bujdosó nyelvemlékeink : A Tihanyi alapítólevéltől a Bori noteszig / Ruffy Péter. - Bécs : Novák, Bécs, 1983 16416 A pogány magyarok hitvilága / Diószegi Vilmos. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1983 16417 Így élt Napóleon / Fekete Sándor. - 1975 16418 A hazudós (és más történetek az ezerszer áldott nyolcadik kerületből kerületől) Novellák. / Fejes Endre. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1983 16419 A hazudós (és más történetek az ezerszer áldott nyolcadik kerületből kerületől) Novellák. / Fejes Endre. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1983 16420 A hazudós (és más történetek az ezerszer áldott nyolcadik kerületből kerületől) Novellák. / Fejes Endre. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1983 16421 Mai magyar elbeszélők / Véber Károly. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1967 16422 Mai magyar elbeszélők / Véber Károly. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1967 16423 Tarkabarka fizika / Lukács Ernőné. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977/83 16425 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 16426 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 16427 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 16429 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 16430 Alföld / Kovács Gergelyné. - Budapest : Panoráma, 1983 16432 A wittenbergi menyegző: Regény Lutherről avagy: Mivégre jutott a parasztháború / Lorbeer, Hans. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 16433 Wesselényi Miklós: életrajzi regény / Veress Dániel. - Budapest : , 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 455 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16434 Mint különös hírmondó : Tanulmányok dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára / Kelevéz Ágnes. - Budapest : Petőfi Irodalmi Múzeum PIM, 1983 16435 A nevelés tudatosan vállalt vakmerőség / Kerékgyártó Imre Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 16436 Drámák / Sarkadi Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 16437 Forradalom után / Szegfű Gyula. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1983 16438 Forradalom után / Szegfű Gyula. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1983 16439/1 A Karamazov testvérek I-II. / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16439/2 A Karamazov testvérek I-II. / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16441 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16442 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16443 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16448 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16449 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16450 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16451 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16453 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16455 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16456 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16457 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16458 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16459 Niki és más történetek / Déry Tibor. - Bécs : Novák, Bécs, 1979 16460 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1982 16461 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1982 16463 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 456 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16465 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1982 16466 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1982 16467 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1982 16469 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1982 16470 Kalevala: Szemelvények a finnek naiv eposzából Diákkönyvtár c. sorozatból / Otto, Kuusinen szerk.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 16471 Kalevala: Szemelvények a finnek naiv eposzából Diákkönyvtár c. sorozatból / Otto, Kuusinen szerk.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 16472 Kalevala: Szemelvények a finnek naiv eposzából Diákkönyvtár c. sorozatból / Otto, Kuusinen szerk.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 16473 Kalevala: Szemelvények a finnek naiv eposzából Diákkönyvtár c. sorozatból / Otto, Kuusinen szerk.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 16475 Karfiolfülűek klubja / Szekeres István. - Budapest : Sport, 1984 16476 Karfiolfülűek klubja / Szekeres István. - Budapest : Sport, 1984 16482 Emlékirataim : Egy sokat emlegetett házasság meztelen igazsága / Vajda Jánosné Bartos Rozália. - 1983 16485 A hódító Róma: történelmi regény / Kertész István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16486 A hódító Róma: történelmi regény / Kertész István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16487 A hódító Róma: történelmi regény / Kertész István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16488 A hódító Róma: történelmi regény / Kertész István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16495 Mit kell tudni az iszlámról / Rostoványi Zsolt. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16496 Mit kell tudni az iszlámról / Rostoványi Zsolt. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16502 Kossuth Zsuzsanna / Kertész Erzsébet. - Budapest : , 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 457 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16503 Kossuth Zsuzsanna / Kertész Erzsébet. - Budapest : , 1983 16505 Két Amerika között : Útleírás / Cziráki Péter. - Budapest : , 1983 16506 Jenyiszej-ország : Szibéria : Útleírások / Csák Elemér. - Budapest : , 1982 16508 Gazdaságpolitikai kisszótár / Wiesel Iván. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16510 A művészeti pártosságról / Bojtár Endre. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16511 Eszmék és választások : Társadalomelméleti és valláselméleti tanulmányok / Lukács József. - 1983 16512 Indiánok Arizonában / Keszthelyi Tibor. - Budapest : , 1983 16513 Világjárás / Kolcov, Mihail. - Budapest : , 1983 16514 Világjárás / Kolcov, Mihail. - Budapest : , 1983 16515 Tíz nap, amely megrengette a világot : Dokumentumregény / Reed, John. - Budapest : , 1983 16516 Tíz nap, amely megrengette a világot : Dokumentumregény / Reed, John. - Budapest : , 1983 16517 Tíz nap, amely megrengette a világot : Dokumentumregény / Reed, John. - Budapest : , 1983 16518 Tíz nap, amely megrengette a világot : Dokumentumregény / Reed, John. - Budapest : , 1983 16520 A művészet története Magyarországon a Honfoglalástól napjainkig / Aradi Nóra. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1983 16521 Az evolúció genetikai alapjai / Vida Gábor. - : Natúra, 1981 16522 Az evolúció genetikai alapjai / Vida Gábor. - : Natúra, 1981 16523 Az evolúció genetikai alapjai / Vida Gábor. - : Natúra, 1981 16524 Herder árnyékában / Kolozsvári Grandpierre Emil. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 16525 Beszélgetések a szexről és más dolgokról / Bácskai Júlia. - 1981 16527 Puszták népe / Illyés Gyula. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1980 16528 Puszták népe / Illyés Gyula. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1980 16530 Puszták népe / Illyés Gyula. - Pozsony : Madách Könyvkiadó, 1980 16531 "E kor nekünk szülőnk és megölőnk" : Az önismeret kérdései Örkény Inczédy György .l 2024.02.14 458 .lap Lelt.sz. Dokumentum István drámáiban / Bécsy Tamás. - Budapest : Tankvk., 1987 16532 "E kor nekünk szülőnk és megölőnk" : Az önismeret kérdései Örkény István drámáiban / Bécsy Tamás. - Budapest : Tankvk., 1987 16533 "E kor nekünk szülőnk és megölőnk" : Az önismeret kérdései Örkény István drámáiban / Bécsy Tamás. - Budapest : Tankvk., 1987 16535 Szép versek 1983 / Bata Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984 16538 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 16540 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 16546 A menekülő ember: Önéletrajz / Nagy Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 16547 Világtörténet 1945-1949 / Zukov, Evgenij Mihajlovic. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984 16548 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16549 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16549/1 Irodalmi játékok / Hársing Lajos. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16550 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16551 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16556 Dráma a XX. században Pirandello Brecht (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16557 Dráma a XX. században Pirandello Brecht (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16559 Dráma a XX. században Pirandello Brecht (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16560 Dráma a XX. században Pirandello Brecht (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16562 Dráma a XX. században Pirandello Brecht (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 459 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1984 16564 Dráma a XX. században : Gorkij, Bulgakov, Garcia Lorca, O'Neill, Dürrenmatt (Műelemzések kiskönyv) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16568 Dráma a XX. században : Gorkij, Bulgakov, Garcia Lorca, O'Neill, Dürrenmatt (Műelemzések kiskönyv) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16571 Angol nyelvkönyv I-II. -III. Let's speak english! Part One -IV. Part Two - V. Angol nyelv középfo / Horlai György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 16574 Kazinczy Ferenc / Szabó László, Z.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 16575 Világirodalmi lexikon: 1-9-kötetig / Király István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970-1984 16582 Illyés Gyula alkotásai és vallomásai tükrében / Tüskés Tibor. - 1984 16583 A földrajztanítás módszertana : A középiskolai földrajztanítás módszerei / Fehér József. - Budapest : Tankvk., 1984 16585 Nemcsak nőkről - nemcsak nőknek / Hirschler Imre. - Budapest : , 1984 16590 Tiszteletkör : A Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagjainak antológiája / Tóbiás Áron. - Budapest : Krúdy Gyula Irodalmi Kör, 1983 16591 Duna-kanyar / Cseke László. - Budapest : Panoráma, 1982 16592 Magyar-angol igevonzatok szótára / Horváth József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 16599 Hasonlósági transzformációk:IV. A tanulók matematikai tevékenységének tervezése és irányítása a közé / Rédling Elemér. - Budapest : Tankvk., 1982 16600 Hasonlósági transzformációk:IV. A tanulók matematikai tevékenységének tervezése és irányítása a közé / Rédling Elemér. - Budapest : Tankvk., 1982 16601 Illemkocka / Halák László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984 16602 Batu kán: Történelmi regény 2. kötet / Jan, Vasilij Grigor'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984 16604 Magyar írók perei / Bényei József. - Budapest : Kozmosz, 1984 16605 Kazinczy Ferenc / Szabó László, Z.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 Inczédy György .l 2024.02.14 460 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16606 Juhász Gyula / Borbély Sándor. - 1983 16608 Madách Imre / Horváth Károly. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 16612 A fotóművészet története : A fényrajztól a holográfiáig / Szilágyi Gábor. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1982 16613/1 Az építészet világtörténete 1-2. / Szentkirályi Zoltán. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1983 16613/2 Az építészet világtörténete 1-2. / Szentkirályi Zoltán. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1983 16614 Magyar zenetörténet / Dobszay László. - 1984 16618 Irodalmi játékok / Hársing Lajos. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16620 Orosz-magyar fordítástechnika / Klaudy Kinga. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 16621 Orosz-magyar fordítástechnika / Klaudy Kinga. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 16628 Mai szovjet kisregények / Bakcsi György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16630 Kőrösi Csoma Sándor: életrajzi regény / Csetri Elek. - 1984 16631 Erdély romlásának okairól / Medgyesi Pál. - Budapest : , 1984 16634 Olyan, amilyen ? Körkép új kultúránkról / Hernádi Miklós. - 1984 16635 Felkészülés és felzárkózás matematikából az általános és középiskolai tanulók számára / Újvári István. - Budapest : Tankvk., 1984 16637 A viselkedés-kultúráról / Nagy Katalin, S.. - Budapest : , 1984 16639 Kunfi Zsigmond válogatott írásai / Kunfi Zsigmond. - Budapest : , 1984 16641 A könyvtári szolgálat jogi szabályozása III. 1-2. rész / Takács József. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1980 16641/1 A könyvtári szolgálat jogi szabályozása III. 1-2. rész / Takács József. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1980 16645 Illyés Gyula emlékkönyv / Illyés Gyuláné. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 16646 Und was meinen Sie? 2. Themen, über die es sich diskutieren lasst / Zalánné Szablyár Anna szerk.. - Budapest : Belkereskedelmi Továbbképző Intézet, 1984 Inczédy György .l 2024.02.14 461 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16647 Und was meinen Sie? 2. Themen, über die es sich diskutieren lasst / Zalánné Szablyár Anna szerk.. - Budapest : Belkereskedelmi Továbbképző Intézet, 1984 16650 A hegyi költő : Vázlat Babits lírájáról / Nemes Nagy Ágnes. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984 16653 Analóg tételek és feladatok a sík- és térgeometriában / Fitos László. - Budapest : Tankvk., 1984 16654 Analóg tételek és feladatok a sík- és térgeometriában / Fitos László. - Budapest : Tankvk., 1984 16655 Viktória királynő : Történelmi életrajz / Strachey, Lytton. - 1984 16656 A második világháború története 12.1939-1945 / Grecsko, Andrej Antonovics. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1984 16658 Devecseri Gábor alkotásai és vallomásai tükrében / Rónay László. - 1979 16659 Devecseri Gábor alkotásai és vallomásai tükrében / Rónay László. - 1979 16660 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16661 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16663 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 16665 Jean Piaget / Balogh Tibor. - 1982 16666 Erkölcsről mindenkinek / Földesi Tamás. - 1981 16671 Ismerjük meg a numizmatikát : Pénzek érmék gyűjtők / Káplár László. - 1984 16672 Dzsingisz kán 1.kötet / Jan, Vasilij Grigor'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984 16673 A tatárjárás:3.kötet Történelmi regény A mongolok betörése cimű történelmi trilógia utolsó kötete / Jan, Vasilij Grigor'evic. - Budapest : Európa és Kárpáti Kiadó, 1984 16675 A görög kultúra aranykora Homérostól Nagy Sándorig / Ritoók Zsigmond. - 1984 16676 A biológiai óra / Mletzko Ingrid - Horst - Gerald Mletzko. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 16677 A biológiai óra / Mletzko Ingrid - Horst - Gerald Mletzko. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 Inczédy György .l 2024.02.14 462 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16678 A biológiai óra / Mletzko Ingrid - Horst - Gerald Mletzko. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 16680 Matematikai analízis a középiskolában / Kósa András. - Budapest : Tankvk., 1984 16684/1 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987 16684/2 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987 16685 Bibliai tájak / Moorey, P. R. S.. - 1984 16686 Várak dicsérete : Magyarországi királyi várak / Illés György. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1984 16687 Jeanne d'Arc élete: életrajzi regény / France, Anatole. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984 16688 Népdalaink a magyar történelemben 2 / Szomjas-Schiffert György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16690 Csillagászati gyakorlatok : Szakköri füzetek / Kelemen János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16700 Angol szavak elválasztása: Tanácsadó szótár / Rapcsák Lajos Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 16702 Bevezetés a geometriába : Egyetemi tankönyv / Hajós György. - Budapest : Tankvk., 1984 16703 A matematika élménye / Davis, Philip J.. - Budapest : , 1984 16704 A könyvtár kezelése / Katsányi Sándor. - Budapest : Múzsák Közművelődési Kiadó Kft, 1984 16706 "A megszolgált örökkévalóság" Versek a magyar történelemről / Bihari Sándor. - Budapest : Kozmosz, 1984 16707 11+7 vers : Verselemzések, versértelmezések / Németh G. Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16708 11+7 vers : Verselemzések, versértelmezések / Németh G. Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16709 11+7 vers : Verselemzések, versértelmezések / Németh G. Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16710 Magyarok Amerikában / Szántó Miklós. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 16711 A kitagadott : Életrajzi regény / Szőnyi Sándor. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 463 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 16712 Szerelem ötödiziglen : Regény / Varga Katalin. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 16713 Babits Mihály / Rába György. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1983 16715 Babits Mihály / Rába György. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1983 16718 Szemtől szemben: életrajzi regény / Chagall, Marc. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 16719 Hozott isten holdacska : Finnugor varázsigék imádságok, siratók / Bereczki Gábor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 16720 Azt te csak hiszed, bébi! : Bűnügyi regény / Roid, Nat (Ford.Tandori Dezső). - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 16721 Világgazdasági kisszótár / Wiesel Iván. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984 16722 Marco Polo utazásai : Útleírások : Ázsia / Polo, Marco. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 16723 A magyar nyelv történeti etimológiai szótára 4. Mutató / Benkő Loránd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984 16724 "Fölrepülni rajban..." : Tanulmányok / Kiss Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 16726 Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1984 / Szabó Zoltán. - 1984 16727 Giotto életműve / Vigorelli, Giancarlo. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1984 16728 A rész és az egész: Beszélgetések az atomfizikáról / Heisenberg, Werner. - 1983 16729 Szemléletes geometria / Kárteszi Ferenc. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1966 16730 A rész és az egész: Beszélgetések az atomfizikáról / Heisenberg, Werner. - 1983 16733 Datolya pisztáciával : Regény / Soós Magda. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984 16735 Harangot Adanónak / Hersey, John. - Budapest : Zrínyi Honvéd Kiadó, 1982 16736 Az égig érő vár : Kőszeg 1532 / Hunyady József. - Budapest : , 1982 16738 Zsidókérdés asszimiláció antiszemitizmus : Tanulmányok a Inczédy György .l 2024.02.14 464 .lap Lelt.sz. Dokumentum zsidókérdésről a huszadik századi / Hanák Péter. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 16739 Merénylők és áldozatok / Borosné Jakab Edit. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 16748 Három tanulmány: A szabadság dilemmái, A megrendült öntudat mítodszai, Irás az éthoszról / Ancsel Éva. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16749 Élni és szeretni / Balázs Anna. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984 16749 Záróra a Darlingban / Galsai Pongrác. - Budapest : , 1986 16750 Farkas a farkasok között / Fallada, Hans. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16753 A Kommunista Párt Kiáltványa / Marx, Karl. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16754 A Kommunista Párt Kiáltványa / Marx, Karl. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16760 Aranyláz Alaszkában / Berton, Pierre. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 16761 Nepál, királyság a fellegek között : Útleírások / Debnicki, Krzysztof. - Budapest : , 1983 16762 A sas és a sárkány : Washington-Peking 1844-1982 / Gömöri Endre. - Budapest : , 1983 16763 Fegyvercsempészek : Regény / Usycenko, Urij Ivanovic. - Budapest : Zrínyi Katonai és Kárpáti K.Budapest, 1983 16764 Mit kell tudni Észak-Európáról? / Kalanovics János. - Budapest : , 1982 16765 Ha nincs fék, gáz van / Cserhalmi Imre. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984 16767 Végjáték a Duna mentén: Interjúk egy filmsorozathoz / Bokor Péter. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1982 16768 A fátimai csoda / Séde, Gérard de. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982 16769 Svájc : Múlt és jelen / Dragunov, Georgij Petrovic. - Budapest : , 1983 16771 Mit kell tudni a háborúról és a korszerű hadseregről? / Serfőző László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984 16772 Komikum, szatíra, humor, gúny, irónia / Szalay Károly. - Budapest : , 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 465 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16773 Ami a híradóból kimaradt / Vasali Szabó László. - Budapest : , 1984 16775 Ez történt cikksorozat az 1956-os forradalomról / Pintér István. - : Népszabadság-Kossuth, 1981 16776 A politikai gazdaságtan kisszótára / Sipos Aladár. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984 16779 A magyar középkor irodalma: Magyar Remekírók c. sorozat / Kovács Sándor, V.. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 16780 Kis magyar helyesírás / Hernádi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1984 16781 Nyúlháj : Regény (Európa zsebkönyvek) / Updike, John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984 16782 Matematikai kaleidoszkóp / Steinhaus, Hugo. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 16787 Szép Ernő (Kortársaink c. sorozatból) / Purcsi Barna Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984 16788 Szép Ernő (Kortársaink c. sorozatból) / Purcsi Barna Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984 16789 A végzetes jóslat : Történetek a görög-római mitológiából / Pataki Mária. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1984 16791 Hogy mondjuk angolul? (Egyszerűbb beszédhelyzetek) / Heller Anna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16792 Do it Yourself: A handbook of dramatic situations for teacher of English at all levels:Drámai gyak. / Rouse, Andrew C.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16794 Hogy mondjuk angolul? (Egyszerűbb beszédhelyzetek) / Heller Anna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16797 Vajda János : Monográfia / Komlós Aladár. - Budapest : , 1984 16798 A smaragdos szelence: Bűnügyi regény / Vezsinov, Pavel. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1985 16799 Moszkvai sikátor / Ehrenburg, Ilja. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984 16802 A lét elviselhetetlen könnyűsége / Kundera, Milan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992 16803 Puszták népe / Illyés Gyula. - Bécs : Novák, Bécs, 1985 16805 Puszták népe / Illyés Gyula. - Bécs : Novák, Bécs, 1985 Inczédy György .l 2024.02.14 466 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16806 Puszták népe / Illyés Gyula. - Bécs : Novák, Bécs, 1985 16808 Középfokú fizikai példatár / Hanson, C. G.. - Budapest : , 1979 16810 Francia feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Dési Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16811 Francia feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Dési Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 16812 Francia feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Dési Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16813 Francia feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Dési Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 16814 Francia feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Dési Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 16816 Magyar felvilágosodás : Irodalmi olvasókönyv / Kovács Sándor, V.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 16819 Napjaink illemtana / Chorvát, Frantisek. - Pozsony : Madách, 1985 16820 Tanítás és tanulás / Báthory Zoltán. - Budapest : Tankvk., 1985 16821 Szántó Piroska: életrajzi regény / Szabó György. - Budapest : Képzőművészeti Kiadó, 1985 16822 "Ki volt ez a varázsló?" : Kosztolányi Dezső a vallomások és emlékezések tükrében / Rónay László. - Budapest : , 1985 16824 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16825 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16827 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16828 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16832 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16834 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16836 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16837 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 Inczédy György .l 2024.02.14 467 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16838 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16839 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16840 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16841 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16843 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16844 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16845 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16846 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16847 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16851 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16853 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16854 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16855 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16856 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16857 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16858 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16859 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16860 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16862 Az Artamonovok : Regény / Gorkij, Makszim. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 Inczédy György .l 2024.02.14 468 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16863 A Kalevala születése / Kaukonen, Väinö. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1983 16864 A Kalevala születése / Kaukonen, Väinö. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1983 16869 Poems Short Stories / Kipling, Rudyard. - : Raduga Publishers Moscow, 1983 16870 Poems Short Stories / Kipling, Rudyard. - : Raduga Publishers Moscow, 1983 16871 Tender is the night / Scott, Francis Fitzgerald. - : Raduga Publishers, 1983 16872 Tender is the night by Francis Scott Fitzgerald / Fitzgerald, Francis Scott. - : Raduga Publishers Moscow, 1983 16875 Siskin, Iván Ivanovics a szovjet múzeumokban. - : Leningrád 16876 Helyesírási tanácsadó szótár / Fábián Pál. - : Terra Budapest, 1983 16877 Hét lakat alatt / Hemingway, Ernest. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16879 A vadkacsa Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16880 A vadkacsa Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16883 Észak-Amerika / Probáld Ferenc dr.. - Bécs : Novák, Bécs, 1984 16886 Bíbor szabadesés: Bünügyi regény / Macdonald D. John. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16887 Játékelmélet / Filep László. - Budapest : Tankvk., 1985 16891 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991 16892 A vadkacsa Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16893 A vadkacsa Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16898 A vadkacsa Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16900 A vadkacsa Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16903 Észjárások és formák : Elemzések és kritikák újabb prózánkról Inczédy György .l 2024.02.14 469 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1978-1984 (Műelemzések kiskönyvtára) / Balassa Péter. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16904 Észjárások és formák : Elemzések és kritikák újabb prózánkról 1978-1984 (Műelemzések kiskönyvtára) / Balassa Péter. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16905 Nem vagyok kritikus! : Tanulmányok, esszék, kritikák / Szilágyi Ákos. - Budapest : , 1984 16907 Magániktató : Tanulmányok kritikák / Spiró György. - 1985 16908 Szabolcs-Szatmár / dr. Cservenyák László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984 16909 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16910 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16911 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16912 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16920 Helyesírási tanácsadó szótár / Fábián Pál. - : Terra Budapest, 1973 16922 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16925 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16927 Kémiai tantárgytesztek a szakközépiskolai közismereti kémia tananyagához / Vanyek Béla - Zilay Ferencné. - Budapest : Tankvk., 1977 16928 Kémiai tantárgytesztek a szakközépiskolai közismereti kémia tananyagához / Vanyek Béla - Zilay Ferencné. - Budapest : Tankvk., 1977 16929 Kémiai tantárgytesztek a szakközépiskolai közismereti kémia tananyagához / Vanyek Béla - Zilay Ferencné. - Budapest : Tankvk., 1977 16930 Kedv, remények, Lillák: Csokonai életútja / Kiss Tamás. - : Debrecen, 1985 16931 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani Inczédy György .l 2024.02.14 470 .lap Lelt.sz. Dokumentum jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16934 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16935 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16937 Magyarország története IV. 1849-1918 : Az abszolutizmus és a dualizmus kora / Hanák Péter. - Budapest : Tankvk., 1972 16937/1 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985 16937/2 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985 16943 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16946 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16947 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16948 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16950 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16951 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16952 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16952/1 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16953 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16954 Arany János balladái / Arany János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985 16955 Arany János balladái / Arany János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985 16956 Magyar filmkalauz : Negyven év száz magyar nagyjátékfilmje / Inczédy György .l 2024.02.14 471 .lap Lelt.sz. Dokumentum Karcsai Kulcsár István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1985 16962 A számítástechnika alapjai / Csépai János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1985 16964 Az algebra és az elemi függvények tanítása / Molnár József Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1965 16965 Kistükör : Magyar irodalomtörténeti arcképek / Pomogáts Béla. - Budapest : Múzsák Közművelődési Kiadó Kft, 1985 16966 Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig / Erős Zoltán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1985 16967 Carmina Burana : Középkori diákdalok : Antológia / Kardos Tibor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16969 Szophoklész tragédiái / Szabó Árpád. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1985 16970 A barokk művészete / Kelényi György. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1985 16972 Növénytársítás az öngyógyító veteményesben / Franck, Gertrud. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1985 16973 Ezüstgaras / Lengyel Balázs. - Bécs : Novák, Bécs, 1985 16974 Az utolsó mérkőzés / Sikl, Jaroslav. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 16975 Szentendre / Soproni Sándor. - Budapest : Panoráma, 1985 16976 Művészeti lexikon 2-3-4.kötet F-K L-Q R-Z / Genthon István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 16977 Művészeti lexikon 2-3-4.kötet F-K L-Q R-Z / Genthon István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 16978 Művészeti lexikon 2-3-4.kötet F-K L-Q R-Z / Genthon István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 16979 Nyelvművelő kézikönyv 2. L-zs. / Grétsy László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985 16980 Tárgyszójegyzék és tárgyszómutató az Új Könyvek 1965-1976 évfolyamaihoz / Horváth Magda. - Budapest : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1980 16981 Biológiai fejtörő / Szeberényi József. - 1985 16982 Biológiai fejtörő / Szeberényi József. - 1985 16983 Biológiai fejtörő / Szeberényi József. - 1985 Inczédy György .l 2024.02.14 472 .lap Lelt.sz. Dokumentum 16985 Biológiai fejtörő / Szeberényi József. - 1985 16987 Készüljünk az érettségire! Matematika tételről tételre a zöld könyvben / Gábos Adél. - Budapest : Calibra Kiadó, 1994 16990 Szemléletes differenciálszámítás : Függvényektől a differenciálásig / Jánossy Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 16994 A régi magyar próza stílusformái / Herczeg Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 16995 Magyarország hadtörténete [2] A kiegyezéstől napjainkig / Liptai Ervin. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1985 17001 Deutsch aktiv: Arbeitsbuch 1. / Neuner, Gerd. - : Langenscheidt Berlin 17002 Tanári kézikönyv a gimnáziumi történelemtanításhoz I-II. osztály / Szabó Károly dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 17003/1 Diák, írj magyar éneket : A magyar irodalom története 1945-ig I-II. / Nemeskürty István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1985 17003/2 Diák, írj magyar éneket : A magyar irodalom története 1945-ig I-II. / Nemeskürty István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1985 17008 Deutsch x 3 Ein moderner Sprachkurs für Auslander Von Heinz Griesbach Lösungsheft III / Griesbach, Heinz Dr.. - : Langenscheidt Berlin, 1978 17012 Aktuell und interessant Leseheft I mit Übungen Die deutschsprachigen Lander Deutsch x 3 I / Griesbach, Heinz Dr.. - : Langenscheidt Berlin, 1975 17014 Aktuell und interessant Leseheft I mit Übungen Die deutschsprachigen Lander Deutsch x 3 I / Griesbach, Heinz Dr.. - : Langenscheidt Berlin, 1975 17015 ABC der deutschen Rechtschreibung und Zeichensetzung / Schmidt, Heinz. - : Vince Kiadó Kft., 1984 17016 ABC der deutschen Rechtschreibung und Zeichensetzung / Schmidt, Heinz. - : Vince Kiadó Kft., 1984 17017 ABC der deutschen Rechtschreibung und Zeichensetzung / Schmidt, Heinz. - : Vince Kiadó Kft., 1984 17018 ABC der deutschen Rechtschreibung und Zeichensetzung / Schmidt, Heinz. - : Vince Kiadó Kft., 1984 17021 Gepflegtes Deutsch: Unterhaltsame Sprach- und Stillektionen für die Alltagspraxis / Ludwig, Helmut. - : Veb Bibliographisches Institut Leipzig, 1985 Inczédy György .l 2024.02.14 473 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17029 Way Ahead Coursebook 1 / Carmichael, John. - : Penguin Books Ltd., 1985 17037 Fluency In English: An Integrated Course For Advanced Students / Alexander, L.G.. - : Longman, 1983 17048 Meteorológiáról mindenkinek / Goncarenko, S.U.. - Budapest : , 1985 17049 Francia nyelv alapfokon / Kaposi Tamásné - Laurence Leuilly. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 17054 Egy férfi Szentpétervárról: regény / Follett, Ken. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17056 Sportlexikon I.kötet A-K / Nádori László Dr.. - Budapest : Sport, 1985 17063 A vad sziget: bünügyi regény / Fraser, Antonia. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17066 Nándorfehérvár 1456 / Barta Gábor. - Budapest : , 1985 17067 Műkincsek vándorúton: (Kultúrtörténeti krimi, avagy kriminális kultúrtörténet) / Dalia László. - : Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1985 17068 Ezer év : Arcképek a magyar történelemből / Kállai Gyula. - Budapest : Hazafias Népfront, 1985 17069 Két regény az első szerelemről / Fraerman, Ruvim Isaevic. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1985 17070 Nevetők / Füst Milán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985 17071 Nem hallgathatunk avagy A Südi-jelenség / Ilkei Csaba. - Budapest : Népszava Kiadó, Budapest, 1985 17072 Megint fölszánt magyar világ van... : Társadalom és hadsereg a 17. század első felének Habsburg-elle / Nagy László. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1985 17073 Visszanézve: arcképek, tanulmányok, riportok, korképek / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985 17074 Nagy atamán: Sztyepan Razin / Szaharov, A.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17076 Illik tudni : A kulturált viselkedés szabályai / Köves J. Julianna. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1985 17077/1 Magyar költők 20.század 1-2-3.k.Magyar Remekírók c. sorozat / Vas István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985 Inczédy György .l 2024.02.14 474 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17077/2 Magyar költők 20.század 1-2-3.k.Magyar Remekírók c. sorozat / Vas István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985 17077/3 Magyar költők 20.század 1-2-3.k.Magyar Remekírók c. sorozat / Vas István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985 17081 Galilei relativitási elve és egy nemeuklideszi geometria / Jaglom I. M.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1985 17082 Irodalmi séták (SKV Novmu sorozat) / Marafkó László. - : Statisztikai Kiadó Vállalat, 1985 17084 Berzsenyi Dániel / Németh László. - 1986 17085 Berzsenyi Dániel összes versei / Berzsenyi Dániel. - 1986 17086 Berzsenyi Dániel összes versei / Berzsenyi Dániel. - 1986 17087 Móricz Zsigmond stílusa / Herczeg Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 17088 Móricz Zsigmond stílusa / Herczeg Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 17090 Magyarország a XX. században / Balogh Sándor. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985 17091 Szabó Lőrinc / Kabdebó Lóránt. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1985 17093/1 Elfújta a szél: 1-2. / Mitchell, Margaret. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17093/2 Elfújta a szél: 1-2. / Mitchell, Margaret. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17094 Szeged / Péter László. - Budapest : Panoráma, 1985 17095 Lehetséges világok : Tanulmányok az irodalmi műértelmezés témaköréből(Műelemzések kiskönyvtára) / Csúri Károly. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17096 Gogol világa / Bakcsi György. - 1986 17097 Gogol világa / Bakcsi György. - 1986 17098 Érdekes fizikai problémák / Kapica, Petr Leonidovic. - Budapest : Tankvk., 1986 17100 "Halljuk miket mond a lekötött kalóz..." : Berzsenyi versek elemzése, értelmezése / Bécsy Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 17101 "Halljuk miket mond a lekötött kalóz..." : Berzsenyi versek elemzése, értelmezése / Bécsy Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 Inczédy György .l 2024.02.14 475 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17103 "Halljuk miket mond a lekötött kalóz..." : Berzsenyi versek elemzése, értelmezése / Bécsy Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 17107 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17108 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17109 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17110 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17112 Termelési-regény (kisssregény) / Esterházy Péter. - 1983 17113/1 Magyar drámaírók 19. század 1-2. kötet Magyar Remekírók c. sorozat / Nagy Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 17113/2 Magyar drámaírók 19. század 1-2. kötet Magyar Remekírók c. sorozat / Nagy Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 17115 Bajcsy-Zsilinszky: Írások tőle és róla / Tilkovszky Loránt. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 17117 Bajcsy-Zsilinszky: Írások tőle és róla / Tilkovszky Loránt. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 17118 Bajcsy-Zsilinszky: Írások tőle és róla / Tilkovszky Loránt. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 17119 Az "ötvenes évek" / Szabó Bálint. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 17122 Ifjúsági kislexikon / Mónus Erzsébet, D.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 17124 Életem törvénye: II. k. / Kállai Gyula. - 1980 17125 Május elseje születése / Jemnitz János. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 17126 Május elseje születése / Jemnitz János. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 17127 Illyés Gyula költői világképe 1920-1950 / Izsák József. - 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 476 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17128 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17130 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17131 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17132 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17133 Magyar emlékírók 16-18. század, Magyar Remekírók c. sorozat / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 17134 Az amazonok lázadása: Egy legenda története / Röhl, Klaus Rainer. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 17135 Számadás : Magyar írók elbeszélései 1956-ról / Tabák András. - 1986 17136 Idegen szavak és kifejezések szótára / Bakos Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986 17137 Amikor a csillagok istenek voltak / Drössler, Rudolf. - Budapest : , 1986 17141 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17142 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17144 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17146 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17147 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17148 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17149 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 Inczédy György .l 2024.02.14 477 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17151 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17153 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17154 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17155 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17156 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17158 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17159 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17160 Brecht: Három színmű Kurázsi mama és gyermekei A szecsuani jólélek A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17176 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17177 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 17178 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17179 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17182 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17183 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17184 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 17185 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 Inczédy György .l 2024.02.14 478 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17186 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17187 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17188 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17189 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17190 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17192 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17193 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17196 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 17198 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 17199 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 17200 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 17202 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 17204 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 17206 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 17209 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 17210 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 17211 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 17212 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 17215 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Bécs : Novák, Bécs, 1986 17217 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17218 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17219 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17220 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 Inczédy György .l 2024.02.14 479 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17222 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17224 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17225 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17227 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17228 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17233 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17234 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17235 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17238 Babel Iszaak müvei / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17239/1 A magyar irodalom története I. 1945-1975 / Béládi Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981,86 17239/2 A magyar irodalom története I. 1945-1975 / Béládi Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981,86 17240 Középjáték / Flesch János. - Budapest : Sport, 1987 17242 Bessenyei György válogatott művei / Bessenyei György. - 1987 17272 A nagy utazás / Semprun, Jorge. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17275 A nagy utazás / Semprun, Jorge. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17277 A nagy utazás / Semprun, Jorge. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17280 Krúdy Gyula / Czére Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1987 17281 Krúdy Gyula / Czére Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1987 17282 A felszabadulás utáni történetünkről I-II. / Balogh Sándor. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987 Inczédy György .l 2024.02.14 480 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17283 A felszabadulás utáni történetünkről I-II. / Balogh Sándor. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987 17284 Alacsony-Tátra : Turisatakalauz / Keszthelyi Ernő. - Budapest : Sport, 1985 17285 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 17289 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 17291 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17292 Radnótitól Radnótiról : Szemelvények cikkek / Szabó László, Z.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1985 17293 Ésszel fél az ember: Karcolatok humoreszkek / Moldova György. - Budapest : Népszava Kiadó, Budapest, 1987 17294 A szegedi vár / Veress D. Csaba. - 1986 17295 Eger / Wellner István. - Budapest : Panoráma, 1987 17296 Római történetek / Moravia, Alberto. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17297 Harc a szalamandrákkal / Capek, Karel. - : Európa, 1986 17298 Kisebb hazám : Szabolcs-szatmári irodalmi olvasókönyv / Katona Béla. - Nyíregyháza : Megyei Pedagógiai Intézet - Nyíregyháza, 1987 17300 Magyar rapszódia : Liszt Ferenc életének regénye / Harsányi Zsolt. - 1986 17301/1 Ady Endre összes költeményei: I-II. / Ady Endre. - 1980 17301/2 Ady Endre összes költeményei: I-II. / Ady Endre. - 1980 17302 Győr / Cziglényi László. - Budapest : Panoráma, 1987 17305/1 Az emberi test / Kontra György Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1962 17305/2 Az emberi test / Kontra György Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1962 17306 Az expresszionizmus enciklopédiája : Festészet és grafika Szobrászat Építészet Irodalom Színház / Richard, Lionel. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1987 17309 Jékely Zoltán összegyűjtött novellái / Jékely Zoltán. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986 Inczédy György .l 2024.02.14 481 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17310 Rivalda 85-86 : Nyolc magyar színmű / Jovánovics Miklós. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1987 17312 Vesztőhely / Ajtmatov, Csingiz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17314 Buda ostroma 1686 / Péter Katalin. - 1986 17315 Függvények általános és középiskolai tanulók számára / Bedő László. - Budapest : Tankvk., 1987 17316 A Szentlélek karavánja / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987 17318 Magyar Robinson - és - egyéb irodalmi ritkaságok / Lukácsy Sándor. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1987 17319/1 Valahol túl meseországban... : Amerikás magyarok 1895-1920 I-II. / Albert Tezla. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17319/2 Valahol túl meseországban... : Amerikás magyarok 1895-1920 I-II. / Albert Tezla. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17320 Székesfehérvár / Fitz Jenő. - Budapest : Panoráma, 1985 17321 Rembrand: életrajzi regény / Verhaeren, É.. - 1987 17323 Kard és ecset : Történelmi képek a Magyar Nemzeti Galériában / Bodnár Éva. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1987 17324 Vénasszonyok nyara / Domahidy András. - Budapest : , 1987 17326 Az együttlét / Jókai Anna. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987 17329 Spanyolországi mozaik: Fotóalbum / Czeizing Lajos. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 17330/1 A sógun I-II / Clavell, James. - : Árkádia Budapest, 1987 17330/2 A sógun I-II / Clavell, James. - : Árkádia Budapest, 1987 17331 A kő alól:Ratkó József versei / Ratkó József. - : Ady Endre Városi Könyvtár, 1987 17332 A kő alól:Ratkó József versei / Ratkó József. - : Ady Endre Városi Könyvtár, 1987 17334 A kő alól:Ratkó József versei / Ratkó József. - : Ady Endre Városi Könyvtár, 1987 17350 Gyakorlati orosz nyelvtan / Ferenczy Gyula Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 17351 Gyakorlati orosz nyelvtan / Ferenczy Gyula Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 482 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17354 Gyakorlati orosz nyelvtan / Ferenczy Gyula Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 17355 Gyakorlati orosz nyelvtan / Ferenczy Gyula Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 17358 Gyakorlati orosz nyelvtan / Ferenczy Gyula Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 17359 Gyakorlati orosz nyelvtan / Ferenczy Gyula Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 17360/1 Genetika / Rédei György Pál. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó - Gondolat, 1987 17360/2 Genetika / Rédei György Pál. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó - Gondolat, 1987 17363 Exponenciális és logaritmusfüggvény differenciálszámítás: V. Kísérlettel megalapozott... didaktikai / Peller József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17364 Exponenciális és logaritmusfüggvény differenciálszámítás: V. Kísérlettel megalapozott... didaktikai / Peller József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17365 Exponenciális és logaritmusfüggvény differenciálszámítás: V. Kísérlettel megalapozott... didaktikai / Peller József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17366 Exponenciális és logaritmusfüggvény differenciálszámítás: V. Kísérlettel megalapozott... didaktikai / Peller József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17368 Napóleon magánélete : Életrajzi regény / Aubry, Octave. - 1987 17370 The Name of the Game... Nyelvi játékok az angol nyelv tanításához / Matheides Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17371 The Name of the Game... Nyelvi játékok az angol nyelv tanításához / Matheides Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17372 The Name of the Game... Nyelvi játékok az angol nyelv tanításához / Matheides Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17373 The Name of the Game... Nyelvi játékok az angol nyelv tanításához / Matheides Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17375 Párizs : Útikalauz / Pálfy József. - Budapest : Panoráma, 1987 17377 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17378 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 Inczédy György .l 2024.02.14 483 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17379 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17380 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17381 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17382 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17383 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17384 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17386 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17387 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17388 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17389 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17390 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17391 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17392 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17393 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17395 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17396 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17397 A robot : Fantasztikus regény / Wisniewski-Snerg, Adam. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17398 A kenyai kapcsolat / Bagley, Desmond. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17400/1 Fizika 1-2. / Holics László. - Budapest : , 1986 Inczédy György .l 2024.02.14 484 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17400/2 Fizika 1-2. / Holics László. - Budapest : , 1986 17401 A császár és utána a sötétség / Bocsák Miklós. - Budapest : Sport, 1984 17402 Éjszakai égbolt (Albatrosz Könyvek) / Francis, Clare. - : Albatrosz Könyvek Budapest, 1987 17403 Tót atyafiak . Gavallérok / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986 17405 Tévedésből jelentik : Egyfelvonásosok kabaréjelenetek / Rejtő Jenő. - Budapest : , 1988 17406 Adytól Adyról : Antológia / Fenyvesi Margit. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 17409 Tar Lőrinc pokoljárása: Középkori magyar víziók Irodalmi tanulmányok között elhelyezve a polcon! / Kovács Sándor, V.. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985 17410 História Perényi Ferenc kiszabadulásáról Perényi Péter élete és halála / Sztárai Mihály. - 1985 17411 Indiánok Észak-Amerikában: Az ősközösség felbomlá- sa és a korai osztálytársadalom születése / Averkieva, Ulia Pavlovna. - 1982 17412 A sport komédiásai / Kemény György. - Budapest : Sportpropaganda Váll., 1985 17415 Bethlen Miklós emlékiratai / Révérend, Dominique. - 1984 17416 A csavargó liba : Jaroslav Hasek mozaikképe : Életrajz / Pytlík, Radko. - 1981 17417 Egy marék por: Visszaemlékezések / Haag, Lina. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985 17418 Langyos bűnbánat / Fraser, Antonia. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17419 Forgószél: Történelmi regény / Kőris Emil. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 17420 Édenkert az Óceánban: Útirajz, Megszólal a sírvilág Regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 17422 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17423 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17424 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 Inczédy György .l 2024.02.14 485 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17426 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17427 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17430 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17432 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17433 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17435 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17436 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17437 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17439 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17441 Gyász: Regény / Németh László. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17442 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17443 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17445 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17446 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17447 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17448 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17449 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17450 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17451 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - Inczédy György .l 2024.02.14 486 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1987 17452 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17453 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17454 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17456 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17458 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17459 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17460 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17461 Oszlopos Simeon - Elveszett paradicsom : Drámák / Sarkadi Imre. - 1987 17462 Öt dráma: Romeo és Júlia, Julius Caesar, Hamlet, dán királyfi, Szentivánéji álom, Vízkereszt,vagy . / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17464 Öt dráma: Romeo és Júlia, Julius Caesar, Hamlet, dán királyfi, Szentivánéji álom, Vízkereszt,vagy . / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17466 Öt dráma: Romeo és Júlia, Julius Caesar, Hamlet, dán királyfi, Szentivánéji álom, Vízkereszt,vagy . / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17467 Öt dráma: Romeo és Júlia, Julius Caesar, Hamlet, dán királyfi, Szentivánéji álom, Vízkereszt,vagy . / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17468 Öt dráma / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 1976 17469 Shakespeare / Greer, Germaine. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996 17471 Öt dráma: Romeo és Júlia, Julius Caesar, Hamlet, dán királyfi, Szentivánéji álom, Vízkereszt,vagy . / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17472 Öt dráma: Romeo és Júlia, Julius Caesar, Hamlet, dán királyfi, Szentivánéji álom, Vízkereszt,vagy . / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 Inczédy György .l 2024.02.14 487 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17473 Öt dráma: Romeo és Júlia, Julius Caesar, Hamlet, dán királyfi, Szentivánéji álom, Vízkereszt,vagy . / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17476 Beszéljünk oroszul! Orosz nyelvkönyv középhaladók számára / Havronyina, Sz.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 17479 Beszéljünk oroszul! Orosz nyelvkönyv középhaladók számára / Havronyina, Sz.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 17480 Beszéljünk oroszul! Orosz nyelvkönyv középhaladók számára / Havronyina, Sz.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 17481 Krúdy Gyula / Czére Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1987 17482 Krúdy Gyula / Czére Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1987 17483 Az ihlet perce : A lírikus Arany János / Balogh László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17484 Az ihlet perce : A lírikus Arany János / Balogh László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17485 Indiai regék és mondák (Regék és mondák c. sorozatból) / Baktay Ervin. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986 17486 20. századi magyar festészet és szobrászat / Csorba Géza. - Budapest : Képzőművészeti Kiadó, 1986 17487 A giccs : A rossz ízlés antológiája / Dorfles, Gillo. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1986 17488 Természetjárók enciklopédiája / Vosátka, Mirko. - Pozsony : Madách, 1978 17489 Az újra felfedezett Tornyai: Az eltűnt és előkerült Tornyai-hagyaték története / Bodnár Éva. - Budapest : , 1986 17490 Mi fán terem ? Magyar szólásmondások eredete / Nagy Gábor, O.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1988 17491 Gelléri Andor Endre / Vargha Kálmán. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1986 17492 A viselkedés-kultúráról / Nagy Katalin, S.. - Budapest : , 1984 17495 A történelem küszöbén / Kőszegi Frigyes. - Budapest : , 1984 17496 A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés / Jászi Oszkár. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1986 17497 Théba / Michalowski, Kazimierz. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1975 Inczédy György .l 2024.02.14 488 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17500/1 Matematika I-II. k. / Obádovics József Gyula Dr.. - : LSI Alkalmazástech.Tanácsadó Szolg., 1987 17500/2 Matematika I-II. k. / Obádovics József Gyula Dr.. - : LSI Alkalmazástech.Tanácsadó Szolg., 1987 17503 Az A-bomba sztorija : Atomfegyver / Ovcsinnyikov, Vszevolod V.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985 17505 A Sasfiók: történelmi regény / Dackiewich, Jadwiga. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987 17506 Casanova, avagy a 18. század egy kalandor szemével / Pelle János. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987 17507 Pecsétnyomatok és címerek Bereg Szabolcs és Szatmár megye településeiből / Csermely Tibor. - Budapest : Hazafias Népfront, 1988 17510 Feladatgyűjtemény történelemből felvételi írásbeli vizsgára / Horányi István dr.. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1988 17511 Matematikai versenytételek II. rész (1929-63.) / Hajós György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987/88 17512 Matematikai versenytételek II. rész (1929-63.) / Hajós György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987/88 17513 Matematikai versenytételek II. rész (1929-63.) / Hajós György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987/88 17517 Magyar régiségek és furcsaságok / Trócsányi Zoltán. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, 1924 17520 Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49 / Bona Gábor. - 1987 17521 Az esztétika rövid története / Zoltai Dénes. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987 17522 Halmazelméleti matematikai logikai és algoritmuselméleti feladatok / Lavrov, I. A.. - Budapest : , 1987 17523 Halmazelméleti matematikai logikai és algoritmuselméleti feladatok / Lavrov, I. A.. - Budapest : , 1987 17526/1 Erdély története : Három kötetben A kezdettől - napjainkig / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987 17526/2 Erdély története : Három kötetben A kezdettől - napjainkig / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987 17526/3 Erdély története : Három kötetben A kezdettől - napjainkig / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987 Inczédy György .l 2024.02.14 489 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17528 Átalakítás és új gondolkolkodás országunknak és az egész világnak / Gorbacsov, Mihail Sergeevic. - Budapest : , 1987 17530 Mi a dráma ? (Kérdőjel) / Bécsy Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987 17531 Mi a dráma ? (Kérdőjel) / Bécsy Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987 17532 Chaplintól Mihalkovig : Filmelemzések / Gyürey Vera. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 17533 Irástörténet és történelemtanitás / Szántóné Balázs Edit. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1986 17534 Irástörténet és történelemtanitás / Szántóné Balázs Edit. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1986 17535 Történelem jelenidőben : Tanulmányok / Száraz György. - Budapest : , 1987 17538 A tatárjárás emlékezete / Katona Tamás. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17539 Szabolcs-Szatmár megye térképe / Ajtay Ágnes. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1986 17541 Mezítlábas olajkirály / Lőrincz László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1985 17543 Kereszt tanít / Nejstadt, Jakov. - Budapest : Sport, 1987 17544/a Szirének és szirénák / Domecq, Jean-Philippe. - Budapest : Sport, 1987 17545 Canterbury mesék / Chaucer, Geoffrey. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17547 Kereszt tanít / Nejstadt, Jakov. - Budapest : Sport, 1987 17548 Realizmus és korszerűség 20. századi magyar regényírók (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozat) / Fülöp László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17549 Realizmus és korszerűség 20. századi magyar regényírók (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozat) / Fülöp László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17550 Realizmus és korszerűség 20. századi magyar regényírók (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozat) / Fülöp László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17551 Realizmus és korszerűség 20. századi magyar regényírók (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozat) / Fülöp László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 Inczédy György .l 2024.02.14 490 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17552 Realizmus és korszerűség 20. századi magyar regényírók (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozat) / Fülöp László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17553 A tardi helyzet - Cifra nyomorúság / Szabó Zoltán. - : Akadémai - Kossuth - Magvető Könyvkiadó, 1986 17554 Lehetséges világok : Tanulmányok az irodalmi műértelmezés témaköréből(Műelemzések kiskönyvtára) / Csúri Károly. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17555 Play English / Rényiné Fehér Gabri8ella-Zentai Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17557 Play English / Rényiné Fehér Gabri8ella-Zentai Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17558 Play English / Rényiné Fehér Gabri8ella-Zentai Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17559 Play English / Rényiné Fehér Gabri8ella-Zentai Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 17560 Fekete Szépség : Regény / Sewell, Anna. - 1987 17562 A robot : Fantasztikus regény / Wisniewski-Snerg, Adam. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 17566 Kossuth Lajos tengerésze: Kalandos regény / Dékány András. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986 17568 Szabolcs-Szatmár megye a népi demokratikus forradalom kibontakozásának időszakában 1944-1948 : Válog / Botár József. - : Megyei Munkásmozgalomtörténeti Bizottság, 1985 17569 Magyarok az európai antifasiszta ellenállási mozgalmakban / Filyó Mihály. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986 17570 30 év krónikája 1956-1986 / Bassa Endre. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 17574 Kaffka Margit : Pályakép / Földes Anna. - Budapest : , 1987 17575 Kaffka Margit : Pályakép / Földes Anna. - Budapest : , 1987 17576 Budavár visszavétele: Történelmi regény / Barta János. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985 17577 Gordiusz mester nyomoz ; Kamatos kamat ; A halálraítélt (Expressz könyvek) / Fülöp János. - Budapest : Népszava Kiadó, Budapest, 1983 17578 A Vak Géniusz / Ószabó István. - Debrecen : Alföldi Nyomda, Debrecen, 1985 17579 Képes könyv: Az 1983. novemberi képlopás története / Zombori Inczédy György .l 2024.02.14 491 .lap Lelt.sz. Dokumentum Attila. - Budapest : BM Könyvkiadó, 1984 17581 Szülőföldem Magyarország : Emlékezések, karcolatok / Erki Edit. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 17582 Szibéria ma és holnap / Nyekraszov, Nyikolaj N.. - 1976 17583 Galaxy X: Angol nyelvvizsga előkészítő 1. / Bodóczky Horlai - Lukács. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 17584 Galaxy X: Angol nyelvvizsga előkészítő 1. / Bodóczky Horlai - Lukács. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 17587 Etikai kislexikon / Kon, Igor Semenovic. - Budapest : , 1984 17588 Utas és holdvilág : Regény / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1985 17589 Fekete vetés - Falak: Két kisregény / Georgievszki, Tasko. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 17590 Lenin nemzedéke / Fehér Pál, E.. - 1977 17593 Bajnokokkal szemtől szemben : Híres sportolók a múltról a jelenben / Muha József. - Budapest : Sportpropaganda Váll., 1987 17594 Magyar ereklyék, magyar jelképek / Ruffy Péter. - Budapest : , 1988 17595 Magyar ereklyék, magyar jelképek / Ruffy Péter. - Budapest : , 1988 17597 Francois Villon balladái Faludy György átköltésében / Faludy György. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1988 17598 Francois Villon balladái Faludy György átköltésében / Faludy György. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1988 17599 A részeg erdő / Durrell, Gerald. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17600 Árnyék az égen / Moldova György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1987 17601 A történelem és a hatalom igézetében : Életrajzi elemzések / Hegedűs András. - Budapest : , 1988 17603 Az Aranybullától az ősiségig / Vikol Katalin. - : Reflektor Kiadó, 1988 17604 A magyar történelem nagy alakjai 1.rész / Dörnyei László. - : Reflektor Kiadó, 1987 17605 A magyar történelem nagy alakjai 2.rész / Dörnyei László. - : Reflektor Kiadó, 1987 Inczédy György .l 2024.02.14 492 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17606 A magyar történelem nagy alakjai 12.rész / Kende János. - : Reflektor Kiadó, 1988 17608 Az integrálról / Németh József. - Budapest : Tankvk., 1986 17610 Válogatott feladatok és tételek az elemi matematika köréből I. rész Aritmetika és algebra / Skljarszkij, D. O.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 17611 Válogatott feladatok és tételek az elemi matemati- ka köréből II.rész (1.kötet) GeometriaI. (Planim. / Skljarszkij, D. O.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 17612 Válogatott feladatok és tételek az elemi matemati- ka köréből II.rész(2.kötet)Geometriai egyenlőtle / Skljarszkij, D. O.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 17616 Barátok rokonok : Tanulmányok a finn-magyar kulturális kapcsolatok történetéből. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984 17617 Ahogyan elindultak / Kassák Lajos. - Budapest : Kozmosz, 1987 17618 Catullus költeményei / Catullus, Caius Valerius. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1958 17619 Állatorvosi pályám kezdetén... / Herriot, James. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1988 17620 AIDS : Egy kór dokumentumai, egy kor dokumentumai / Juhani Nagy János. - Budapest : Lapkiadó Váll., 1987 17621 Képregén : Genetika vízöntőből a transzpozonig / Gonick, Larry. - 1988 17622 Képregén : Genetika vízöntőből a transzpozonig / Gonick, Larry. - 1988 17625 Ismerjük meg a versformákat! / Gáldi László. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1987 17627 Nemzeti olvasókönyv / Lukácsy Sándor. - 1988 17628 Erdélyi csillagok : Romániai magyar írók antológiája / Czine Mihály. - Budapest : Népszava Kiadó, Budapest, 1988 17629 Jegenyék A jackman / Szilvási Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 17630 Csévharaszttól Bátorligetig : Az Észak-Alföld természeti értékei / Rakonczay Zoltán. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1988 17631 Kémiai számítások képletgyűjteménye / Sík Júlia. - Budapest : , 1988 Inczédy György .l 2024.02.14 493 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17631/1 Kémiai számítások képletgyűjteménye / Sík Júlia. - Budapest : , 1988 17632 Gyerekestül szeress! : Vasárnapi szülők új kapcsolatban / Rowlands, Peter. - 1987 17633 Vasárnapi szülők / Rowlands, Peter. - 1986 17634 Útkeresés - reformok / Nyers Rezső. - Budapest : , 1988 17635 Somogy / Horváth Sándor dr.. - Budapest : , 1988 17636 Nagy-Britannia és Észak-Írország / Szabó R. Jenő. - Budapest : Panoráma, 1980 17637 Az öt világvallás : Bráhmanizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység, iszlám / Glasenapp, von Helmuth. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1987 17638 A svéd mentőakció, 1944 / Langlet, Nina. - Budapest : , 1988 17639 Erdő mező ajándékai / Tolnai Kálmán. - Budapest : Népszava Kiadó, Budapest, 1988 17640 Népszerű számítástechnikai kislexikon / Ádám Sándor Dr.. - : Borsodi Nyomda, Miskolc, 1988 17641 Sok hühó Emmiért / Aszlányi Károly. - : Szimultán Rt, 1988 17642 Ágyúdörej : Regény / Zalka Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 17645 Biológiai szótár / Stohl Gábor. - : Natúra, 1988 17646 Virradatkor továbbmegyek : Kalandozások Közép-Ázsiától a Csendes-óceánig / Győri Sándor. - Budapest : ILV Ságvári Könyvszerkesztőség, 1983 17648 Hogyan oldjunk meg kémiai feladatokat ? / Fazekas Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 17650 Hogyan oldjunk meg kémiai feladatokat ? / Fazekas Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 17656 Hogyan oldjunk meg kémiai feladatokat ? / Fazekas Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 17657 Natura könyvmagazin / Lányi György dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, 1986 17658 Orvosi üzenetek / Bólya Péter Dr.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1985 17659 "Kertész legyen, ki boldogságra vágyik!" / Moldoványi Ákos. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, 1986 Inczédy György .l 2024.02.14 494 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17660 Rosszcsirkeff Mária és társai / Leacock, Stephen Butler. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 17661 X vagy Y : Apaságvizsgálat igazságszolgáltatás / Bujdosó György, M.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1985 17662 A vendéglátás emléke. A pesti,budai és óbudai fogadók, vendéglők, korcsmák, serházak, kávéházak serh / Gundel Imre. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1982 17664 Szlovákiai síkalauz / Bugár Jenő. - : Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1986 17667 Huszonkét év : Az erdélyi magyarság politikai története 1918. dec. 1-től 1940. aug. 30-ig / Mikó Imre. - Nyíregyháza : Studium, 1941 17668 Radnóti Miklós Napló / Radnóti Miklós. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989 17669 A világirodalom története évszámokban / Vajda György Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988 17672 Holttest a műteremben : Bűnügyi regény (Albatrosz Könyvek) / Sesztakov, Pavel Alekszandrovics. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 17673 Földmoraj / Herzog, Arthur. - Budapest : Maecenas Kiadó, 1989 17674 Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) / Horgas Béla. - : Garabonciás Könyvkiadó, 1988 17677 Ki ül a székbe : Tizenkét érdekes ember / Mester Ákos. - Budapest : IPV, 1987 17678 Ah Amerika!: Dokumentumok a kivándorlásról 1896-1914 / Dániel Ferenc. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1988 17679 A Duna titkai / Timár György. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1988 17680 Deák és a kiegyezés / Sarlós Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1987 17681 hogy is írjuk ? / Szemere Gyula. - Budapest : , 1987 17682 George Bush : Út az elnökséghez / Avar János. - 1989 17687 Mesemaraton: (Ki feküdt az ágyamban c. helyett pótlás, elveszített könyv helyett) / Fable, Vavyan. - Budapest : Valhalla Páholy, 1994 17688 Kizárt a párt / Ács Zoltán. - Budapest : Primo Kiadó és Kiadásszervező Kisszövetkezet, 1989 17689 A Hagia Szophia / Kádár Zoltán. - Budapest : Képzőművészeti Inczédy György .l 2024.02.14 495 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, 1987 17690 Az ország titka : Marcus Mezentius Manilianus tizenegy levele a Kr. u. 30. esztendő tavaszáról / Waltari, Mika. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17692 Az Arbat gyermekei : Regény / Ribakov, Anatolij Naumovic. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988 17693 Bárányt szoptató oroszlán : Regény / Sőtér István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 17694 Látlelet Reformgondolkodók szovjet irodalmi műhelyekben / Osztovits Ágnes. - 1988 17695 A folyón át, a fák közé / Hemingway, Ernest. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 17696 Szőke bikkfák Verselemzések, Diákkönyvtár c. sorozatból / Nemes Nagy Ágnes. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17698 Szőke bikkfák Verselemzések, Diákkönyvtár c. sorozatból / Nemes Nagy Ágnes. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17703 Váratlan hangverseny / Dobozy Imre. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1987 17704 Örök kortársaink : Válogatás a világirodalom XIX. és XX. századi kisprózájából:Gogol,Tolsztoj,Babel, / Horváth Lajos. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17705 Párbeszéd az idő dolgairól / Sarkadi Imre. - Budapest : Múzsák Közművelődési Kiadó Kft, 1987 17706 Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája 996-1948 : Általánosan képző középiskolák / Mészáros István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988 17709 Az irodalmi műveltség megoszlása Magyar humanizmus, (Reprint c. sorozata) / Horváth János. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988 17710 A magyar irodalmi műveltség kezdetei Szent Istvántól Mohácsig / Horváth János. - Budapest : Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1988 17711 Akkor is ha egyedül maradok : Interjúsorozat ; Elbeszélések / Végh Antal. - Budapest : Népszava Kiadó, Budapest, 1988 17712 Magyarságról külpolitikáról / Szűrös Mátyás. - Budapest : , 1989 17713 Magyar cserkészet története 1910-1948 / Gergely Ferenc. - Budapest : Göncöl, 1989 17714 Új Márciusi Front 1988. Dokumentumok, cikkek, interjúk az 1988. november 5-ei vitanap / Lázár István. - Budapest : Múzsák Inczédy György .l 2024.02.14 496 .lap Lelt.sz. Dokumentum Közművelődési Kiadó Kft, 1989 17715 Kiútkeresés 1943 / L. Nagy Zsuzsa. - Budapest : , 1989 17716 Ady Endre éjszakái / Krúdy Gyula. - Budapest : Helikon Kiadó, 1989 17717 Amiről a sportújságírók hallgatnak / Kő András. - Budapest : Sport, 1987 17718 Könyvek és könnyek: Juhász Gyula válogatott munkái - versek , drámai költemények / Juhász Gyula. - Budapest : Kozmosz, 1987 17719 Örök kortársaink : Válogatás a világirodalom XIX. és XX. századi kisprózájából:Gogol,Tolsztoj,Babel, / Horváth Lajos. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17721 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - : Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda, 1987 17722 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1988 17725 Celladam : Rákkutatás magánkézben / Király Györgyi, B.. - Budapest : Lapkiadó Váll., 1987 17726 Veszélyes nyár / Hemingway, Ernest. - : Árkádia Budapest, 1988 17727 Asszonyok a Virág utca négyben: Regény / Raffai Sarolta. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988 17728 Révkalauz: Rajkék táryalásán - Amerikában - Mediterrán napló - Keleten Szárd kalauz / Karinthy Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989 17729 A környezetszennyezést jelző és mérő élőlények / Kovács Margit. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1986 17731 A természet históriája - a növényekről - / Plinius Secundus, Caius id.. - : Natúra, 1987 17732 A modern ember biológiai paradoxonja / Csaba György dr.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1989 17733 Négy könyv / Németh László. - 1988 17737 A sejt szerkezete / Csaba György dr.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1986 17738 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1988 17739 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben Inczédy György .l 2024.02.14 497 .lap Lelt.sz. Dokumentum / Neuwirth Gábor szerkesztette. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1988 17740 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989 17741 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989 17742 Sörény és koponya: Új versek / Kányádi Sándor. - 1989 17743/I. Rendes feltámadás : Félévszázad elbeszélései 1900-1945 I-II. Diákkönyvtár c. sorozatból / Hegedős Mária. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17743/II Rendes feltámadás : Félévszázad elbeszélései 1900-1945 I-II. Diákkönyvtár c. sorozatból / Hegedős Mária. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17745 Szerepjátszók: Regény / Greene, Graham. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 17746 A Bölény / Granin, Danyiil. - Budapest : , 1988 17747 Barátnők és ballépések : Regény / Pym, Barbara. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17748 A magyar korona története / Bertényi Iván. - Budapest : , 1986 17749 A magyar korona története / Bertényi Iván. - Budapest : , 1986 17750 A magyar korona története / Bertényi Iván. - Budapest : , 1986 17752 A magyar korona története / Bertényi Iván. - Budapest : , 1986 17753 Élet a Földön : A természet története / Attenborough, David. - Budapest : Novotrade Kiadó, 1989 17754 A grenoble-i gyors / Rogger, Louis Lucein (Ford.Aczél Lajos). - : MAHIR-RTV, 1989 17757/I. Rendes feltámadás : Félévszázad elbeszélései 1900-1945 I-II. Diákkönyvtár c. sorozatból / Hegedős Mária. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17757/II Rendes feltámadás : Félévszázad elbeszélései 1900-1945 I-II. Diákkönyvtár c. sorozatból / Hegedős Mária. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17758/I. Rendes feltámadás : Félévszázad elbeszélései 1900-1945 I-II. Diákkönyvtár c. sorozatból / Hegedős Mária. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17758/II Rendes feltámadás : Félévszázad elbeszélései 1900-1945 I-II. Inczédy György .l 2024.02.14 498 .lap Lelt.sz. Dokumentum Diákkönyvtár c. sorozatból / Hegedős Mária. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17759/I. Rendes feltámadás : Félévszázad elbeszélései 1900-1945 I-II. Diákkönyvtár c. sorozatból / Hegedős Mária. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17759/II Rendes feltámadás : Félévszázad elbeszélései 1900-1945 I-II. Diákkönyvtár c. sorozatból / Hegedős Mária. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17760/I. Rendes feltámadás : Félévszázad elbeszélései 1900-1945 I-II. Diákkönyvtár c. sorozatból / Hegedős Mária. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17761 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 17762 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 17763 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 17764 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 17765 Magyarország Politikai Évkönyve 1988-ról / Kurtán Sándor. - : Reform Kiadó Kft, 1989 17768 Életveszély / Jánosi Zoltán. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Nyíregyháza, 1984 17769 Vallató szilveszter / Bartha Gábor. - Nyíregyháza : Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, 1985 17770 Útközben / Antal Attila. - : Nyíregyháza, 1986 17773 Ikarosz készülődik Szabolcs-szatmári költők antológiája, Tiszta szívvel füzetek c.sorozat / Katona Béla. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács VB., ? 17774 Versbeton / Kulcsár Attila. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Nyíregyháza, 1988 17776 Váci Mihály emléknapok Tiszaszalkán és Nyíregyházán 1984. december 8-án és 10-én / Margócsy József. - : Móricz Zsigmond Megyei Városi Könyvtár Nyíregyháza, 1986 17777 Hazám: A hon védelmének, a haza szeretetének könyve / Tóth Gyula. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988 17778 Hazám: A hon védelmének, a haza szeretetének könyve / Tóth Gyula. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988 17779 Hazám: A hon védelmének, a haza szeretetének könyve / Tóth Gyula. Inczédy György .l 2024.02.14 499 .lap Lelt.sz. Dokumentum - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988 17781 Tizenkét nap, amely... 1956. október 23 - november 4. : Események emlékek dokumentumok / Ómolnár Miklós. - Budapest : Szabad Tér, 1989 17782 Gombászkönyv / Kalmár Zoltán. - : Natúra, 1989 17783 A civilizált emberiség nyolc halálos bűne / Lorenz, Konrad. - Budapest : Ikva, Budapest, 1989 17786 Akik a hírekben szerepelnek / Benda László. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1989 17788 Volt egyszer egy Felvidék / Görgey Gábor. - Budapest : , 1989 17790/1 Idegen költők 1-2. / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 17790/2 Idegen költők 1-2. / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 17791 Sportképességek mérése / Nádori László Dr.. - Budapest : Sport, 1989 17793 Ivan Gyenyiszovics egy napja : Regény / Solzenicyn, Aleksandr Isaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 17794 Ivan Gyenyiszovics egy napja : Regény / Solzenicyn, Aleksandr Isaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 17795 Ivan Gyenyiszovics egy napja : Regény / Solzenicyn, Aleksandr Isaevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 17796 Vadállatok orvosa / Taylor, David. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Nyíregyháza, 1989 17797 Visszatérés a Szovjetunióból / Gide, André. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989 17798 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17799 Mai fizika 10. Mai fizika Feladatmegoldások 1-9-ig / Feynman, Richard Phillips. - Budapest : , 1988 17800/1 A Gulag szigetcsoport 1-2. Dokumentumregény : 1918-1956 / Solzenicyn, Aleksandr Isaevic. - Budapest : Új Idő K., 1989 17800/2 A Gulag szigetcsoport 1-2. Dokumentumregény : 1918-1956 / Solzenicyn, Aleksandr Isaevic. - Budapest : Új Idő K., 1989 17801/1 A korona ékköve: I-II-III-IV. / Scott, Paul. - : Árkádia Budapest, 1989 17801/2 A korona ékköve: I-II-III-IV. / Scott, Paul. - : Árkádia Inczédy György .l 2024.02.14 500 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1989 17801/3 A korona ékköve: I-II-III-IV. / Scott, Paul. - : Árkádia Budapest, 1989 17801/4 A korona ékköve: I-II-III-IV. / Scott, Paul. - : Árkádia Budapest, 1989 17802 Angol nyelvkönyv I-II. -III. Let's speak english! Part One -IV. Part Two - V. Angol nyelv középfo / Horlai György. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1987 17804 Angol nyelvkönyv I-II. -III. Let's speak english! Part One -IV. Part Two - V. Angol nyelv középfo / Horlai György. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1987 17805 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17806 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17807 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17809 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17810 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17811 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17813 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17814 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17815/1 Árvíz Indiában: I-II. k. regény (Téka sorozat) / Bromfield, Louis. - Budapest : Téka Könyvkiadó, 1988 17815/2 Árvíz Indiában: I-II. k. regény (Téka sorozat) / Bromfield, Louis. - Budapest : Téka Könyvkiadó, 1988 17818 Észak-Erdély kormánybiztosa voltam / Bethlen Béla. - 1989 17819 Fehérruhások / Dugyincev, Vladimir Dmitrievic. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1988 17821 Népszerű számítástechnikai kislexikon / Ádám Sándor Dr.. - : Borsodi Nyomda, Miskolc, 1988 17822 Laodameia Jónás könyve / Babits Mihály. - 1987 Inczédy György .l 2024.02.14 501 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17825 Beszélő tárgyak / Baktay Patrícia. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 17826 Magyar voltam a Gulág-on / Lovas Márton. - : Széchenyi Kiadó, 1989 17828 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - : Ikon Kiadó, 1995 17830 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17831 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 17832 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17833 A gyöngy bajjal jár: Elbeszélések / Chandler, Raymond. - 1989 17834 A lebegők: Egyéni és nemzedéki önéletrajz századunk harmincas éveiből / Boldizsár Iván. - 1989 17835 Növényneveink : Magyar - latin szógyűjtemény / Priszter Szaniszló. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1986 17836 Növényrendszertan az ökonómbotanika alapjaival I. / Terpó András dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1986 17837 Növényrendszertan az ökonómbotanika alapjaival I. / Terpó András dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987 17839 Találkozások Sztálinnal / Dilas, Milovan. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1989 17840 Matematika: Középiskolai technikumi tanulók egyetemi hallgatók és technikusok számára / Obádovics József Gyula Dr.. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1985 17840/1 Matematikai zsebkönyv: Mérnökök és mérnökhallgatók számára / Bronstejn, J. N.. - Budapest : , 1987 17841 A nagy francia forradalom kisenciklopédiája / Hahner Péter. - Budapest : Minerva, 1989 17843 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17844 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17846 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17847 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 Inczédy György .l 2024.02.14 502 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17850 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1988 17851 Valószínűségszámítás feladatokkal / Kósa András. - Budapest : Tankvk., 1988 17852 Élektra - Oedipus király - Antigoné. - 1986 17853 Élektra - Oedipus király - Antigoné. - 1986 17854 Antigoné Oedipus király: görög tragédia,életrajzi vázlat, i.e.452 / Szophoklész. - : Ikon Kiadó, 1994 17855 Élektra - Oedipus király - Antigoné. - 1986 17856 Jöjjön el a te országod... : Petőfi Sándor politikai utóéletének dokumentumaiból / Margócsy István. - Budapest : Szabad Tér, 1988 17857 Elhallgatott éveink / Cséri Lili. - 1989 17858 1942. augusztus 20. 5 óra 7 perc : Horthy István repülőfőhadnagy és kora eltérő megközelítésben / Bujtás László. - : Média, 1989 17860 Kis magyar történelem : Esszé / Lázár István. - 1989 17861 A kiközösítő / Déry Tibor. - 1987 17862 A kiközösítő / Déry Tibor. - 1987 17863 Tíz híres regény / Fried István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1989 17864 Tíz híres regény / Fried István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1989 17865 Tíz híres regény / Fried István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1989 17867 Tíz híres regény / Fried István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1989 17868 Laodameia Jónás könyve / Babits Mihály. - 1987 17869 Laodameia Jónás könyve / Babits Mihály. - 1987 17871 Laodameia Jónás könyve / Babits Mihály. - 1987 17874 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 17875 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 17880 Próza / Ottlik Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988 Inczédy György .l 2024.02.14 503 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17881 A tegnap alkonya / Hegedüs Géza. - 1987 17882 Állatfarm: Tündérmese / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 17883 Gyakorlat indul! : Edző- és gyógytorna / Iványi Márta. - : Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, 1987 17884 Melegpadló burkolatok / Hegedüs János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1984 17885 Bezárt ház / Károlyi Amy. - Budapest : Pannónia Kiadó, Budapest, 1989 17886 Dipotychon: Elemzések Esterházy Péter és Nádas Péter műveiről 1986-88 / Balassa Péter. - Budapest : , 1988 17887 Az állatok világa egy kötetben / Alfréd, Brehm. - : Légrády Nyomda és Könyvkiadó Budapest, 1984 17888 Exodus : Regény / Uris, Leon. - : Fabula Könyvkiadó, 1989 17889 Kiskirályok mundérban / Bokor Imre. - Budapest : Új Idő K. 17891/1 Rabságaim: I-II. / Demény Pál. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989 17891/2 Rabságaim: I-II. / Demény Pál. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989 17893 Durrell a Szovjetunióban / Durrell, Lee. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1989 17894 A nagy sikoly / Erdős Renée. - Budapest : Garabonciás, 1989 17895 Jó játék a gyöngyfűzés / Steinerné Szántó Lilla. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1989 17896 Kaland Afganisztánban / Follett, Ken 17898 Napról napra : 1956 sajtója : Október 23. - november 4. Válogatás : 101 fényképpel / Szalay Hanna. - : Kolonel, 1989 17899 "Isten másodszülöttje" : A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza / Dávidházi Péter. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1989 17900 Az orsztrák - magyar monarchia : történelmi dokumentumok a századfordulótól 1914-ig / Reden von, Sixtus Alexander. - Budapest : Széchenyi Kiadó, 1989 17902 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989 Inczédy György .l 2024.02.14 504 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17903 Szabolcs-Szatmári képeskönyv / Tahin Gyula. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1988 17904 Képes bibliai lexikon / Ábel Zsuzsanna. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1988 17906 Anti-regény : Vigyázz magadra te ütődött! / Szentmihályi Szabó Péter. - Budapest : Maecenas Kiadó, 1989 17907 Az elsodort falu : Regény egy kötetben / Szabó Dezső. - Debrecen : Csokonai Kiadó, Debrecen, 1989 17908 Jó házból való tanársegéd / Török Rezső. - : Nova Irodalmi Intézet, 1989 17909 Az idő rövid története a nagy Bummtól a fekete lyukakig / Hawking, Stephen W.. - Budapest : Maecenas Kv., 1989 17910 Az isztambuli vonat / Greene, Graham. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 17911 Fizikai összefoglaló / Holics László. - Budapest : , 1989 17913 Házipatika gyógynövényekből / Oláh Andor dr.. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989 17915 Magyarország nemzeti atlasza = National atlas of Hungary / Pécsi Márton. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1989 17916/1 A második világháború 1-2. / Churchill, Winston S.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 17916/2 A második világháború 1-2. / Churchill, Winston S.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 17917 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 17919 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 17921 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 17922 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 17923 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 17924 Országjárók könyve / Kulcsár Ödön. - : Építésügyi Tájékoztatási Központ, 1989 Inczédy György .l 2024.02.14 505 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17925 Észak-Magyarország gyógyfürdői és fürdői / Cseke László. - Budapest : Panoráma, 1982 17927 Kötéltánc : Táradalom-lélektani alapismeretek / Hankiss Ágnes. - : Hankiss Ágnes, 1987 17928 Ábel a rengetegben : Regény / Tamási Áron. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989 17930 Az élet alapjai / Törő Imre. - 1989 17931 A német irodalom története / Halász Előd. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1987 17932 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 17933 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 17934 Akadémiai kislexikon 1-2. A-K, L-Z / Kulcsár Zsuzsanna. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989-90 17935 Az ősközösség kora és az ókori-keleti társadalmak - Az ókori Görögország története - Az ókori Róma t / Kertész István. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 17936 A magyar nép története 1526-ig / Draskóczy István. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 17938 1986-1988 VIII. Egyetemi felv. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 17941 1986-1988 VIII. Egyetemi felv. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 17942 1986-1988 VIII. Egyetemi felv. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 17943 1986-1988 VIII. Egyetemi felv. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 17944 1986-1988 VIII. Egyetemi felv. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 17945 1986-1988 VIII. Egyetemi felv. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 17946 Az ipari forradalmak kora / Mózes Mihály. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 17947 Magyarország története 1919 őszétől a II. Világháború végéig / Gergely Jenő. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 17948 A politikai fejlődés fő irányai a II. Világháború után / Inczédy György .l 2024.02.14 506 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szerencsés Károly. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 17950 Világkiállítás / Doctorow, Edgar Lawrence. - 1988 17951 Az elsodort falu : Regény egy kötetben / Szabó Dezső. - Debrecen : Csokonai Kiadó, Debrecen, 1989 17952 Egy polgár vallomásai / Márai Sándor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 17953 Egyedül készülök a felvételire!: Összefoglaló matematikából / Újvári István. - Budapest : Tankvk., 1988 17955 Tehetséggondozás az iskolában : Pedagógiai és pszichológiai tanulmányok a tehetséges tanulók felisme / Ranschburg Jenő Dr.. - Budapest : Tankvk., 1989 17957 Charlie Chan zavarba jön (Kék könyvek c. sorozat) / Biggers, Earl Derr. - Gyoma : Kner Izidor, Gyoma 17958 Leánykérés a havason: válogatott elbeszélések / Nyírő József. - Budapest : Optimum Kiadó, 1989 17959 Körutazások Nagy-Britannia szigetén / Defoe, Daniel. - 1989 17960 Breviárium / Csoóri Sándor. - Budapest : Eötvös József Könyv- és Lapkiadó BT, 1988 17961 A magyar történelem nagy alakjai 10.rész / Gergely András. - : Reflektor Kiadó, 1989 17962 A magyar történelem nagy alakjai 13.rész / Kende János. - : Reflektor Kiadó, 1989 17963 A magyar történelem nagy alakjai 11.rész / Kende János. - : Reflektor Kiadó, 1989 17964 A magyarországi németek kitelepítése 1945-1950 / Fehér István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988 17965 Egyedül készülök a felvételire!: Összefoglaló matematikából / Újvári István. - Budapest : Tankvk., 1988 17967 Egyedül készülök a felvételire!: Összefoglaló matematikából / Újvári István. - Budapest : Tankvk., 1988 17973 Az ipari forradalmak kora / Mózes Mihály. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 17974 A politikai fejlődés fő irányai a II. Világháború után / Szerencsés Károly. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 17975 Magyarország története a 16-18. században / Kalmár János. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 17976 Magyarország története 1790-1918 / Kertész István. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 507 .lap Lelt.sz. Dokumentum Ikva, Budapest, 1990 17977 Magyarország története 1919 őszétől a II. Világháború végéig / Gergely Jenő. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 17978 Az ipari forradalmak kora / Mózes Mihály. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 17979 A politikai fejlődés fő irányai a II. Világháború után / Szerencsés Károly. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 17980 Szerelem, élet, halál - Életbölcsesség / Schopenhauer, Arthur. - : Göncöl Kiadó 17981 A mai magyar nyelv szépprózai gyakorisági szótára 1965-1977 / Füredi Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989 17983 Kossuth és alkotmányterve / Spira György. - 1989 17984 Gyógynövények korszerű terápiás alkalmazása / Petri Gizella Dr.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1989 17986 A magyar forradalom politikai története 1847-1849 II. kötet: A háború / Irányi Dániel. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989 17987 Magyar történelmi fogalomtár 1-2. A-K, L-Zs / Bán Péter. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1989 17988 Magyar történelmi fogalomtár 1-2. A-K, L-Zs / Bán Péter. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1989 17989 Akadémiai kislexikon 1-2. A-K, L-Z / Kulcsár Zsuzsanna. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989-90 17991 XIX. századi német elbeszélők / Győrffy Miklós. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 17992 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17993 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 17995 Dante Isteni szinjáték / Szalai Anna. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1986 17996 Heltai Gáspár és Bornemisza Péter művei / Heltai Gáspár. - 1980 17997 Madách Imre / Horváth Károly. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 17998 Kassák Lajos válogatott művei I-II. Versek, tanulmányok - Széppróza, dráma / Kassák Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 508 .lap Lelt.sz. Dokumentum 17999 Kassák Lajos válogatott művei I-II. Versek, tanulmányok - Széppróza, dráma / Kassák Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 18000 Nagy Lajos / Kónya Judit. - 1980 18001 Magyar emlékírók 16-18. század, Magyar Remekírók c. sorozat / Illyés Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 18003 Örök kortársaink : Válogatás a világirodalom XIX. és XX. századi kisprózájából:Gogol,Tolsztoj,Babel, / Horváth Lajos. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 18004 Örök kortársaink : Válogatás a világirodalom XIX. és XX. századi kisprózájából:Gogol,Tolsztoj,Babel, / Horváth Lajos. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 18005 Világtörténet évszámokban 1-2-3. kötet / Ormos Mária. - 1982 18006 Világtörténet évszámokban 1-2-3. kötet / Ormos Mária. - 1982 18007 Világtörténet évszámokban 1-2-3. kötet / Ormos Mária. - 1982 18008 111 híres regény 1-2. / Ambrus Éva. - Budapest : Kozmosz, ? 18009 111 híres regény 1-2. / Ambrus Éva. - Budapest : Kozmosz, ? 18011 111 híres regény 1-2. / Ambrus Éva. - Budapest : Kozmosz, ? 18012 Magyarország története a 16-18. században / Kalmár János. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18018 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 18018/1 Felvételi feladatok Matematika Szabadkézi rajz / Pálfai Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 18019 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 18020 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 18021 Általános történelmi fogalomgyűjtemény / Markó László. - Budapest : Novotrade Kiadó, 1990 18023 József Attila költeményei / József Attila. - Budapest : Helikon Kiadó, 1990 18024 Kortárs magyar írók kislexikona 1959-1986 / Fazakas István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989 18028/1 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Inczédy György .l 2024.02.14 509 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18028/2 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18029/1 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18030/1 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18030/2 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18031/1 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18031/2 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18032/1 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18033/2 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18034/2 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18035/1 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18035/2 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18045 A zsidó vallás / Joannes, Fernando-Vittorino. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1990 18046 A sintoizmus / Bhante, Satori Bhikkhu. - 1990 18048 Dióhéjban a görög művészetről : Építészet szobrászat festészet / Conti, Flavio. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 18051 Dióhéjban a reneszánsz művészetről: Építészet, szobrászat, festészet / Falus János. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, Inczédy György .l 2024.02.14 510 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1979 18053 Elemi matematikai feladatgyűjtemény / Varecza Árpád. - Nyíregyháza : Bessenyei György Tanárképző Főiskola, 1990 18054 Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867 III. / Kosáry Domokos. - Budapest : Háttér Lap- és Könyvkiadó, 1990 18055 Virágkor és hanyatlás 1440-1711 II. / Szakály Ferenc. - Budapest : Háttér Lap- és Könyvkiadó, 1990 18056 Akadémiai kislexikon 1-2. A-K, L-Z / Kulcsár Zsuzsanna. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989-90 18057 Akadémiai kislexikon 1-2. A-K, L-Z / Kulcsár Zsuzsanna. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989-90 18058 Angol nyelvkönyv I-II. -III. Let's speak english! Part One -IV. Part Two - V. Angol nyelv középfo / Horlai György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 18059 Angol nyelvkönyv I-II. -III. Let's speak english! Part One -IV. Part Two - V. Angol nyelv középfo / Horlai György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 18065 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 18066 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 18068 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 18069 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 18071 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 18074 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 18075 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 18080 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 18085 220 Francia nyelvtani gyakorlat megoldással Középiskolásk számára / Karakai Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18087 Hogy mondjuk franciául? (Egyszerűbb beszédhelyzetek) / Antal Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18094 Hogy mondjuk angolul? (Egyszerűbb beszédhelyzetek) / Heller Anna. Inczédy György .l 2024.02.14 511 .lap Lelt.sz. Dokumentum - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18095 Hogy mondjuk angolul? (Egyszerűbb beszédhelyzetek) / Heller Anna. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18100 Francia feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Dési Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18105 Az ókori Hellász történelme / Powell, Anton. - : Holnap Kiadó, 1990 18106 Az ókori Hellász történelme / Powell, Anton. - : Holnap Kiadó, 1990 18108 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18109 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18110 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18111 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18112 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18113 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18114 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18115 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18116 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18117 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18119 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 512 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1989/2000 18120 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18121 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18122 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 18125 Az éhezőművész / Kafka, Franz. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989 18126 Újkori bölcsek nyomában / Lengyel Dénes. - Budapest : , 1987 18127 Az európai irodalom képeskönyve 1. A kezdetektől Shakespeareig / Kulcsár Péter. - Budapest : Helikon Kiadó, 1989 18128 Képek és jelképek / Cifka-Friss-Kertész-Tótfalusi,Szerkesztette:Szabó Éva. - Budapest : , 1988 18129 Magyar ki kicsoda 1990: Több mint 6000 élő magyar személy életrajza / Hermann Péter. - : Texoft Láng Kiadó, 1990 18130 Bibliai nevek és fogalmak / Babits Antal. - Budapest : Primo Kiadó és Kiadásszervező Kisszövetkezet, 1988 18131 Az európai művészet története / Végvári Lajos. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1989 18134 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18135 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18136 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18137 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18138 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18139 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18140 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 Inczédy György .l 2024.02.14 513 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18141 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18143 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18145 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18146 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18147 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18148 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18150 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18151 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18152 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18155 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18156 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18157 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 18159 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 18161 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 18163 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 18164 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 18165 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 Inczédy György .l 2024.02.14 514 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18167 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 18168 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 18169 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 18170 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 18171 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 18172 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 18173 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 18174 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981-92 18179 Dióhéjban az egyiptomi művészetről : Építészet, szobrászat, festészet / Conti, Flavio. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1989 18180 Dióhéjban a görög művészetről : Építészet szobrászat festészet / Conti, Flavio. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 18182 Dióhéjban a gótikus művészetről : Építészet, szobrászat, festészet / Gozzoli, Maria Christina. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 18183 Dióhéjban a reneszánsz művészetről: Építészet, szobrászat, festészet / Falus János. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1979 18186 Magyarország története a II. Világháború után (1945-1975) / Szerencsés Károly. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990/91 18187 A politikai fejlődés fő irányai a II. Világháború után / Szerencsés Károly. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18188 A politikai fejlődés fő irányai a II. Világháború után / Szerencsés Károly. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 Inczédy György .l 2024.02.14 515 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18190 Nyugat-Európa és a gyarmatbirodalmak kialakulásának kora (1500-1800) / Poór János. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18191 Nyugat-Európa és a gyarmatbirodalmak kialakulásának kora (1500-1800) / Poór János. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18194 Az ősközösség kora és az ókori-keleti társadalmak - Az ókori Görögország története - Az ókori Róma t / Kertész István. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18196 Magyarország története 1919 őszétől a II. Világháború végéig / Gergely Jenő. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18197 Magyarország története 1919 őszétől a II. Világháború végéig / Gergely Jenő. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18198 Magyarország története 1919 őszétől a II. Világháború végéig / Gergely Jenő. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18199 Magyarország története a 16-18. században / Kalmár János. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18200 Magyarország története a 16-18. században / Kalmár János. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18201 Magyarország története a 16-18. században / Kalmár János. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18202 Az ipari forradalmak kora / Mózes Mihály. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18203 Az ipari forradalmak kora / Mózes Mihály. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18204 Az ipari forradalmak kora / Mózes Mihály. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18205 Magyarország története (1790-1918) / Gergely András. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18207 Magyarország története (1790-1918) / Gergely András. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18208 A magyar nép története 1526-ig / Draskóczy István. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18209 A magyar nép története 1526-ig / Draskóczy István. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18210 A magyar nép története 1526-ig / Draskóczy István. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990 18211 A sibói bölény / Nyírő József. - : Szukits Könyvkiadó, 1995 18212 Tisztító vihar : Magyarország : Belpolitika 1953-1956 / Aczél Tamás. - Szeged : JATE, 1989 Inczédy György .l 2024.02.14 516 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18215 Műelemzés - műértés / Bécsy Tamás. - : Sport Budapest, 1990 18216 Műelemzés - műértés / Bécsy Tamás. - : Sport Budapest, 1990 18217 Műelemzés - műértés / Bécsy Tamás. - : Sport Budapest, 1990 18218 Műelemzés - műértés / Bécsy Tamás. - : Sport Budapest, 1990 18219 Műelemzés - műértés / Bécsy Tamás. - : Sport Budapest, 1990 18221 Kinderthemen I-II. / Kocsány Piroska - Liksay Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18222 Kinderthemen I-II. / Kocsány Piroska - Liksay Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18223 Orosz nyelvkönyv IV. (A felsőfokú nyelvvizsgára készülők számára) / Gyenesné Abdullájeva Sz. Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18225 Francia nyelv alapfokon / Kaposi Tamásné - Laurence Leuilly. - Budapest : Panoráma, 1990 18226 Francia nyelv alapfokon / Kaposi Tamásné - Laurence Leuilly. - Budapest : Panoráma, 1990 18227 Übungen für fortgeschrittene Gyakorlatok haladó nyelvtanulók számára / Pongrácz Judit. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18229 Übungen für fortgeschrittene Gyakorlatok haladó nyelvtanulók számára / Pongrácz Judit. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18230 Übungen für fortgeschrittene Gyakorlatok haladó nyelvtanulók számára / Pongrácz Judit. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18232 Übungen für fortgeschrittene Gyakorlatok haladó nyelvtanulók számára / Pongrácz Judit. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18237/1 Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig I. / Engel Pál. - Budapest : Háttér Lap- és Könyvkiadó, 1990 18237/2 Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig I. / Engel Pál. - Budapest : Háttér Lap- és Könyvkiadó, 1990 18238 Másodszor Emigrációban... / Böhm Vilmos. - Budapest : Progresszió, 1990 18241 Győzelemre születünk : Kónya Imre az Ellenzéki Kerekasztalról / Kónya Imre. - Budapest : Progresszió, 1990 18242 Forradalom, sortűz, megtorlás / Dávid János. - Budapest : Progresszió, 1990 18243 A reformországgyűlések és az 1848-as forradalom törvényei / Vikol Katalin. - Budapest : Progresszió, 1989 Inczédy György .l 2024.02.14 517 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18244 A reformországgyűlések és az 1848-as forradalom törvényei / Vikol Katalin. - Budapest : Progresszió, 1989 18245 A reformországgyűlések és az 1848-as forradalom törvényei / Vikol Katalin. - Budapest : Progresszió, 1989 18246 Boldog békeidők / Vikol Katalin. - 1989 18247 Forradalmak Európában : 1848-1849 / Erdődy Gábor. - Budapest : Progresszió, 1990 18248 Az állam első szolgái / Poór János. - Budapest : Progresszió, 1989 18250 Robín Hood: (képregény angolul) / Vivian, Charles E.. - : Regents Publishing Company Inc., 1989 18255 Robín Hood: (képregény angolul) / Vivian, Charles E.. - : Regents Publishing Company Inc., 1989 18257 Robín Hood: (képregény angolul) / Vivian, Charles E.. - : Regents Publishing Company Inc., 1989 18258 Robín Hood: (képregény angolul) / Vivian, Charles E.. - : Regents Publishing Company Inc., 1989 18259 Robín Hood: (képregény angolul) / Vivian, Charles E.. - : Regents Publishing Company Inc., 1989 18261 Oliver Twist (képregény angolul) / Dickens, Charles. - : Progresszió Könyv- és Zeneműkiadó Kft., 1989 18267 Oliver Twist (képregény angolul) / Dickens, Charles. - : Progresszió Könyv- és Zeneműkiadó Kft., 1989 18269 Oliver Twist (képregény angolul) / Dickens, Charles. - : Progresszió Könyv- és Zeneműkiadó Kft., 1989 18272 Frankenstein: (képregény angolul) / Shelley, Mary Wollstonecraft. - : Regents Publishing Company Inc., 1989 18273 Frankenstein: (képregény angolul) / Shelley, Mary Wollstonecraft. - : Regents Publishing Company Inc., 1989 18275 Frankenstein: (képregény angolul) / Shelley, Mary Wollstonecraft. - : Regents Publishing Company Inc., 1989 18278 Frankenstein: (képregény angolul) / Shelley, Mary Wollstonecraft. - : Regents Publishing Company Inc., 1989 18283 The Count of Monte Cristo: (képregény angolul) / Dumas, Alexandre (pere). - : Regents Publishing Company Inc., 1989 18285 The Count of Monte Cristo: (képregény angolul) / Dumas, Alexandre (pere). - : Regents Publishing Company Inc., 1989 Inczédy György .l 2024.02.14 518 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18286 The Count of Monte Cristo: (képregény angolul) / Dumas, Alexandre (pere). - : Regents Publishing Company Inc., 1989 18290 Az ősi Kína / Fitzgerald, Patrick. - 1989 18291 Az ősi Kína / Fitzgerald, Patrick. - 1989 18292 Habsburg lexikon / Hamann, Brigitte. - : Uj Géniusz, 1990 18294/1 Ady Endre összes versei: I-II. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989 18295/2 Ady Endre összes versei: I-II. / Ady Endre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989 18297 Eredete nem ismeretlen : Latin és görög eredetű szavak tankönyveinkben / Szőke Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 18299 Új Zrínyiász: Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 18300 Szőke bikkfák Verselemzések, Diákkönyvtár c. sorozatból / Nemes Nagy Ágnes. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 18304 Öt dráma: Romeo és Júlia, Julius Caesar, Hamlet, dán királyfi, Szentivánéji álom, Vízkereszt,vagy . / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 18305 Szabó Lőrinc összes versei 1-2 / Szabó Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 18306 Szabó Lőrinc összes versei 1-2 / Szabó Lőrinc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 18307 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Bécs : Novák, Bécs, 1987 18308 Íliász, Odüsszeia szemelvények / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984 18309 Illyés Gyula - Béládi Miklós. - 1987 18311 hogy is írjuk ? / Szemere Gyula. - Budapest : , 1987 18313 A világirodalom története évszámokban / Vajda György Mihály. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988 18314 Janus Pannonius ; Magyarországi humanisták / Janus Pannonius. - 1982 18315 Kortárs magyar írók kislexikona 1959-1986 / Fazakas István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989 18318 Színművek / Sütő András. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1992 Inczédy György .l 2024.02.14 519 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18319 Európa / Szabó József. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1989 18320 Áruló vagy áldozat ? / Gergely András. - Budapest : Helikon Kiadó, 1989 18322 Róma és Bizánc / Foss, Clive. - Budapest : Helikon Kiadó, 1990 18323 Róma és Bizánc / Foss, Clive. - Budapest : Helikon Kiadó, 1990 18325 Az újvilág / Warwick M. Bray. - : Magyar Helikon, 1989 18326 A középkori Európa atlasza / Matthews, David. - : Magyar Helikon, 1989 18327 Magyarország története a II. Világháború után (1945-1975) / Szerencsés Károly. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990/91 18328 Magyarország története a II. Világháború után (1945-1975) / Szerencsés Károly. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1990/91 18329 Nyugat-Európa és a gyarmatbirodalmak kialakulásának kora (1500-1800) / Poór János. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18330 Nyugat-Európa és a gyarmatbirodalmak kialakulásának kora (1500-1800) / Poór János. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18331 Az ipari forradalmak kora / Mózes Mihály. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18332 Az ipari forradalmak kora / Mózes Mihály. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18333 A politikai fejlődés fő irányai a II. Világháború után / Szerencsés Károly. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18334 A politikai fejlődés fő irányai a II. Világháború után / Szerencsés Károly. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18335 A magyar nép története 1526-ig / Draskóczy István. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18336 A magyar nép története 1526-ig / Draskóczy István. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18337 Magyarország története (1790-1918) / Gergely András. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18338 Magyarország története (1790-1918) / Gergely András. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18339 Magyarország története 1919 őszétől a II. Világháború végéig / Gergely Jenő. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18340 Magyarország története 1919 őszétől a II. Világháború végéig / Gergely Jenő. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 Inczédy György .l 2024.02.14 520 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18341 Magyarország története a 16-18. században / Kalmár János. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18342 Magyarország története a 16-18. században / Kalmár János. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18344 Az ősközösség kora és az ókori-keleti társadalmak - Az ókori Görögország története - Az ókori Róma t / Kertész István. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18347 Európa születése: Európa a IV-XIII. században. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18349 Európa születése: Európa a IV-XIII. században. - Bécs : Novák, Bécs, 1980 18352 A magyarországi forradalmak (1918-1919) / Gergely Jenő. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18353 A magyarországi forradalmak (1918-1919) / Gergely Jenő. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18354 A magyarországi forradalmak (1918-1919) / Gergely Jenő. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18357 Háború és békekötés (1914-1920) / Galántai József. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18358 Háború és békekötés (1914-1920) / Galántai József. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18359 Oroszország - Szovjetunió (1917-1939) / Lengyel István. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18361 Oroszország - Szovjetunió (1917-1939) / Lengyel István. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18362 Oroszország - Szovjetunió (1917-1939) / Lengyel István. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18364 Gróf Széchenyi István gondolatainak gyűjteménye / Széchenyi István. - Budapest : Ikva, Budapest, 1991 18365 Különbség / Bibó István. - Sopron : Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1990 18366 A halál kilovagolt Perzsiából / Hajnóczy Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987 18370 Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 18370/1 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 521 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1981-92 18373 Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 18374 Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 18375 Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 18376 Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 18377 Felvételi fizikából / Radnai Gyula. - Budapest : Tankvk., 1991 18379 Felvételi fizikából / Radnai Gyula. - Budapest : Tankvk., 1991 18380 Felvételi fizikából / Radnai Gyula. - Budapest : Tankvk., 1991 18384 Fizika a felvételi vizsgán / Radnai Gyula. - Budapest : Tankvk., 1978/81 18385 Fizika a felvételi vizsgán / Radnai Gyula. - Budapest : Tankvk., 1978/81 18386 Fizika a felvételi vizsgán / Radnai Gyula. - Budapest : Tankvk., 1978/81 18387 Művészeti anatómia / Barcsay Jenő. - : Corvina Kiadó, 1991 18389 1966-1985 Egyetemi felv.fel. matematikából (válogatott) / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 18392 1966-1985 Egyetemi felv.fel. matematikából (válogatott) / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 18397 1966-1969 I.Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 18398 Halmazok matematikai logika az általános és középiskolai tanulók számára / Hámori Miklós. - Budapest : Tankvk., 1983 18399 Halmazok matematikai logika az általános és középiskolai tanulók számára / Hámori Miklós. - Budapest : Tankvk., 1983 18400 Matematika feladatgyűjtemény az általános iskola 7-8. osztálya számára / Andrási Tiborné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18401 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 Inczédy György .l 2024.02.14 522 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18402 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 18403 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 18404 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 18405 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 18407/1 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18407/2 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18408/1 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18408/2 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18410 Matematikai feladatok az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára I-II. / Fodor János Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971-74 18410/2 Matematikai feladatok az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára I-II. / Fodor János Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974-5-6 18411/1 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18411/2 Matematika feladatok-ötletek-megoldások, középiskolásoknak-egyetemistáknak I-II. / Bogdán Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18412 Függvények korszerű felfogásban / Katz Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 18414 A polgárosodás útján: Tanulmányok a magyar reformkorról / Szabad György dr. szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18415 A polgárosodás útján: Tanulmányok a magyar reformkorról / Szabad György dr. szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18416 A polgárosodás útján: Tanulmányok a magyar reformkorról / Szabad György dr. szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 Inczédy György .l 2024.02.14 523 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18417 Készítsd magad : Mozgatható földrajzi eszközök általános iskolai tanulók és tanárok számára / Tóth Aurél. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 18418 Készítsd magad : Mozgatható földrajzi eszközök általános iskolai tanulók és tanárok számára / Tóth Aurél. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 18419 Készítsd magad : Mozgatható földrajzi eszközök általános iskolai tanulók és tanárok számára / Tóth Aurél. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 18422 Készítsd magad : Mozgatható földrajzi eszközök általános iskolai tanulók és tanárok számára / Tóth Aurél. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 18424 19 történelmi arckép a 19. század magyar történelméből / Hangay Zoltán. - Budapest : Trezor Kiadó, 1991 18425 19 történelmi arckép a 19. század magyar történelméből / Hangay Zoltán. - Budapest : Trezor Kiadó, 1991 18426 Történelmi világatlasz / Ajtay Ágnes. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1991 18427 T.E.T. A tanári hatékonyság fejlesztése / Gordon, Thomas Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1991 18428 T.E.T. A tanári hatékonyság fejlesztése / Gordon, Thomas Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1991 18429 A második világháború és az azt követő békék / Sipos Péter. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18430 A második világháború és az azt követő békék / Sipos Péter. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18431 A második világháború és az azt követő békék / Sipos Péter. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18432 A második világháború és az azt követő békék / Sipos Péter. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18433 A második világháború és az azt követő békék / Sipos Péter. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 18435 Az ismeretlen vándorai : Fejezetek a Föld felfedezésének történetéből / Göcsei Imre. - Budapest : Tankvk., 1990 18436 Az ismeretlen vándorai : Fejezetek a Föld felfedezésének történetéből / Göcsei Imre. - Budapest : Tankvk., 1990 18438 Összehasonlító anatómiai atlasz / Sass Miklós. - Budapest : Universitas Kulturális Alapítvány, 1989 18439 Összehasonlító anatómiai atlasz / Sass Miklós. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 524 .lap Lelt.sz. Dokumentum Universitas Kulturális Alapítvány, 1989 18447 Széchenyi és kora / Éri István szerkesztő. - Budapest : Tájak, Korok, Múzeumok Egyesülete, 1991 18448 Széchenyi és kora / Éri István szerkesztő. - Budapest : Tájak, Korok, Múzeumok Egyesülete, 1991 18449 Széchenyi napjai: Történelmi-művelődéstörténeti kronológia / Gazda István. - Budapest : Tájak, Korok, Múzeumok Egyesülete, 1991 18450 Széchenyi emlékek, emlékhelyek / Éri István szerkesztő. - Budapest : Tájak, Korok, Múzeumok Egyesülete, 1990 18451 Nagycenk: Szent István - plébániatemplom / Dercsényi Balázs szerk.. - : TKM. Egyesület, 1991 18453 Nagycenk Széchenyi-kastély / Dercsényi Balázs szerk.. - : TKM. Egyesület, 1991 18454 A Budó Ágoston fizikaversenyek feladatai és megoldásai (1979-1990) / Pintér Ferenc Dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1991 18455 A Budó Ágoston fizikaversenyek feladatai és megoldásai (1979-1990) / Pintér Ferenc Dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1991 18456 A Budó Ágoston fizikaversenyek feladatai és megoldásai (1979-1990) / Pintér Ferenc Dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1991 18457 A Budó Ágoston fizikaversenyek feladatai és megoldásai (1979-1990) / Pintér Ferenc Dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1991 18461 A Budó Ágoston fizikaversenyek feladatai és megoldásai (1979-1990) / Pintér Ferenc Dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1991 18462 A Budó Ágoston fizikaversenyek feladatai és megoldásai (1979-1990) / Pintér Ferenc Dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1991 18463 A Budó Ágoston fizikaversenyek feladatai és megoldásai (1979-1990) / Pintér Ferenc Dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1991 18463/1 A Budó Ágoston fizikaversenyek feladatai és megoldásai (1979-1990) / Pintér Ferenc Dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1991 18464 Így tanulok nyelveket : Egy tizenhat nyelvű tolmács feljegyzései / Lomb Kató. - : Littera, 1990 Inczédy György .l 2024.02.14 525 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18466 A tudomány csodálatos világa / Meadows, Jack. - Budapest : Helikon Kiadó, 1990 18468 Így élt Katona József / Rigó Béla. - Budapest : , 1991 18471 66 híres magyar regény 1-2. / Balassa Anna. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1991 18472 66 híres magyar regény 1-2. / Balassa Anna. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1991 18473 66 híres magyar regény 1-2. / Balassa Anna. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1991 18474 66 híres magyar regény 1-2. / Balassa Anna. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1991 18480 Az 1956-os magyar forradalom : Reform felkelés szabadságharc megtorlás : Történelmi olvasókönyv közé / Litván György. - Budapest : Tankvk., 1991 18482 Az 1956-os magyar forradalom : Reform felkelés szabadságharc megtorlás : Történelmi olvasókönyv közé / Litván György. - Budapest : Tankvk., 1991 18483 Az 1956-os magyar forradalom : Reform felkelés szabadságharc megtorlás : Történelmi olvasókönyv közé / Litván György. - Budapest : Tankvk., 1991 18486 Távol és közel : Magyar és finn költők kétnyelvű antológiája / Katona Béla. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg M. írócsoport, 1991 18488 Ifjú csillagászok kézikönyve / Csaba György Gábor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 18489 Katolikus templomok Magyarországon / Hegyi Gábor. - : Hegyi és Társa Kiadó, 1991 18490 Ifjú csillagászok kézikönyve / Csaba György Gábor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 18492 Magyarország 1944-től napjainkig :"Új magyar történelem" / Horváth Csaba Dr.. - Pécs : Prezident, 1992 18494 Magyarország 1944-től napjainkig :"Új magyar történelem" / Horváth Csaba Dr.. - Pécs : Prezident, 1992 18498 Földrajz: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Kató István. - : ART-EAST KFT, 1994 18499 Földrajz : Felvételi és érettségi feladatgyűjtemény / Szegedi Nándor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 18502 Írók, művek, tanulmányok / Fenyvesi András Dr.. - : ART-EAST Kft., 1993 Inczédy György .l 2024.02.14 526 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18511 A francia forradalom nyomában : Utazások Franciaországban / Haycraft, John. - : Intern. Lang. School, 1992 18512 A francia forradalom nyomában : Utazások Franciaországban / Haycraft, John. - : Intern. Lang. School, 1992 18513 A francia forradalom nyomában : Utazások Franciaországban / Haycraft, John. - : Intern. Lang. School, 1992 18515 A magyar nyelv I. A nyelvi rendszer A szöveg, a mondat és a szófajok / Galgóczi László. - : Imosoft Mozaik Okatási Stúdió, 1992 18516 A magyar nyelv I. A nyelvi rendszer A szöveg, a mondat és a szófajok / Galgóczi László. - : Imosoft Mozaik Okatási Stúdió, 1992 18517 Érettségi-felvételi matematikapéldák / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1992 18519 Érettségi-felvételi matematikapéldák / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1992 18524 Parainesis Kölcsey Kálmánhoz / Kölcsey Ferenc. - : OTP - Kölcsey Társaság, 1995 18526 Érettségi-felvételi matematikapéldák / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1992 18527 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Ikon Kiadó, 1992 18529 Matematika / Reiman István. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1992 18532 Matematika / Reiman István. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1992 18533 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Ikon Kiadó, 1992 18534 Matematika / Reiman István. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1992 18535 Leszámoltam Stanci nénivel? / Beke Kata. - 1982 18535/1 Matematika / Reiman István. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1992 18536 Matematika / Reiman István. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1992 18537 Matematika / Reiman István. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1992 18540 Magyar utónévkönyv / Ladó János. - : Vince Kiadó Kft., 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 527 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18541 A kassai polgárok: Dráma három felvonásban, hat képben / Márai Sándor. - : Akadémiai Kiadó Helikon Kiadó, 1990 18542 Úrbéresek vallomása Szabolcsban 1772 / Takács Péter. - 1991 18543 Habsburg-politika és Habsburg-kormányzat Erdélyben 1690-1740 / Trócsányi Zsolt. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988 18544 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987 18545 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987 18546 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987 18547 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987 18548 Ferenc Ferdinánd / Eöttevényi Olivér. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 18549 A kuruc függetlenségi háború gazdasági problémái (1703-1711) / Bánkúti Imre. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1991 18550 Nagy Lajos kora / Dercsényi Dezső. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1990 18551 Kolumbusz útinaplója / Columbus, Christophorus. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1991 18552 Magyar Larousse Enciklopédia 1-2. A-Gy H-M / Bakos Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991/92 18553 A művészet filozófiája:( A kéziratos hagyatékból) / Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 18554 Voltaire válogatott filozófiai írásai / Voltaire. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 18555 Szupertitkos Izrael / Derogy, Jacques. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 18556 Fejezetek napjaink gazdaságföldrajzából / Göcsei Imre. - Győr : TIT Győri Szervezete, 1991 18558 Politológia / Bihari Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 18559 Kiskatedra / Láng Gusztáv. - Szombathely : Vas Megyei Ped. Int. Inczédy György .l 2024.02.14 528 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szombathely, 1992 18560 Kiskatedra / Láng Gusztáv. - Szombathely : Vas Megyei Ped. Int. Szombathely, 1992 18561 Kiskatedra / Láng Gusztáv. - Szombathely : Vas Megyei Ped. Int. Szombathely, 1992 18562 Voltaire / Maurois, André. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990 18563 Általános történelmi fogalomgyűjtemény / Markó László. - : Holnap Kiadó, 1992 18565 Általános történelmi fogalomgyűjtemény / Markó László. - : Holnap Kiadó, 1992 18566 Általános történelmi fogalomgyűjtemény / Markó László. - : Holnap Kiadó, 1992 18568 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18569 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18570 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18571 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18572 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18573 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18575 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18576 Történelem I.Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felv. Őskortól-XVIII. sz. / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft. 18576/1 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18577 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18578 Az emberiség krónikája / Bodo, Harenberg. - Budapest : Officina Nova, 1991 18585 Földrajzi felkészítő feladatgyűjtemény I-II. / Károssy Csaba. - Szombathely : OSCAR Egyes., 1991 Inczédy György .l 2024.02.14 529 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18586 Földrajzi felkészítő feladatgyűjtemény I-II. / Károssy Csaba. - Szombathely : OSCAR Egyes., 1991 18587 Anglia története / Szántó György Tibor. - Budapest : , 1986 18589 Lant és toll : Irodalmi alapismeretek diákoknak / Lami Pál. - : DFC Kiadó,Budapest 18590 Kis magyar nyelvtan / Rácz Endre. - : Gondolat - Talentum, 1992 18591 Történelem I-II.Felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizók és érettségizők számára / Horváth Csaba Dr.. - : Ék Sorozat Pécs, 1992,93, 18592 Történelem I-II.Felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizók és érettségizők számára / Horváth Csaba Dr.. - : Ék Sorozat Pécs, 1992,93, 18595 Fizika I-II. Felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizők és érettségizők számára / Juhász Lajosné. - : Pécs, 1992 18596 Fizika I-II. Felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizők és érettségizők számára / Juhász Lajosné. - : Pécs, 1992 18600 Gazdaság és Társadalom / Tárkányiné dr Szűcs Katalin szerk.. - 1992 18602 Középiskolások és nem középiskolások történelmi kiskátéja I-II.k. 36 dolgozat Biztos siker / Németh Pál. - : Terraprint Kiadó, 1992 18604 Tantervek, programok a magyar nyelv és irodalom tanításához / Sipos Lajos. - : Magyar Kémikusok Egyesülete, 1991 18605 Guinness enciklopédia (Egyetemes) / Crofton, Ian. - : Pannon Könyvkiadó, 1992 18608 Tények könyve : Magyar és nemzetközi almanach 1988 / Baló György. - : Coputerworld Informatika Kft, 1987 18609 Magyar Larousse Enciklopédia 1-2. A-Gy H-M / Bakos Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991/92 18610 Földrajzi világatlasz. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1992 18611 Cambridge enciklopédia: Egy kötetben, amit a világról tudni kell / Crystal, David. - Budapest : Maecenas Kiadó, 1992 18612 Újságíró ismeretek / Balázs Géza Dr.. - : Diákújságírók Országos Egyesülete, 1993 18613 Vulkánok : Kialakulásuk és működésük a természet és az emberi környezetre / Dineen, Jacqueline. - Budapest : Lilliput K., 1992 18614 Világtörténelem / Barraclough,Geoffrey és Stone, Norman. - Inczédy György .l 2024.02.14 530 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 18616 Érettségi témakörök, tételek Történelem / Foki Tamás. - : Corvina Kiadó, 1993 18617 Érettségi témakörök, tételek Történelem / Foki Tamás. - : Corvina Kiadó, 1993 18620 Érettségi témakörök, tételek - irodalom ("Érettségi és felvételi" ) sorozat / Kállay Gézáné. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1993 18621 Teleki Pál öröksége / Barabás Béla. - : Antológia Nyomda Lakitelek, 1992 18622 Magyarország rövid története / Bertényi Iván. - Budapest : Maecenas Kv., 1992 18627 Matematikai versenytételek III. rész (1964-87. évi versenyek) / Surányi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 18629 Tunézia / Orlai Sándor. - : Pegazus, 1992 18630 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18631 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18632 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18633 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18635 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18636 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18637 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18638 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18639 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18640 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 18641 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből a középiskolák számára / Gálosi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 Inczédy György .l 2024.02.14 531 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18642 Quattro Passi in italiano Olasz nyelvkönyv kezdőknek / Bosc, Franca. - : PONTE Alapítvány kiadása, 1994 18643 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18644 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18645 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18646 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18647 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18648 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18649 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18650 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18651 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18652 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18653 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18654 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18655 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18656 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18657 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18658 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18659 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány 18660 Irodalomtanítás I-II. / Sipos Lajos. - : Pauz Kiadó és az Universitas Kulturális Alapítvány Inczédy György .l 2024.02.14 532 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18661 Földünk élete : A Föld enciklopédiája / Smith, Peter J. szerk.. - Budapest : Helikon Kiadó, 1993 18662 Magyar Nagylexikon 1. A-Anc / Élesztős László főszerkesztő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 18663 A fizikai gondolkodás iskolája 1 k. Mechanika / Baranyi Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1992 18664 A fizikai gondolkodás iskolája 2.k. Termodinamika Elektrodinamika és optika Atomfizika / Baranyi Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1992 18665 A fizikai gondolkodás iskolája 3.k. Feladatmegoldások / Baranyi Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1992 18666 Környezetvédelmi lexikon 1-2. / Láng István dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 18667 Környezetvédelmi lexikon 1-2. / Láng István dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 18668 Fehér foltok, kérdőjelek / Pintér Zoltán. - : Verist Kft., 1994 18669 Bolygónk születése : A Föld enciklopédiája / Smith, Peter J. szerk.. - 1993 18670 Biblia: Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése / Magyar Bibliatanács. Ószövetségi és Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottság. - Budapest : Ref. Zsinati Iroda, 1991 18671 Biblia: Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése / Magyar Bibliatanács. Ószövetségi és Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottság. - Budapest : Ref. Zsinati Iroda, 1991 18672 Biblia / Károli Gáspár. - : Magyar Bibliatanács, 1990 18673 Biblia / Károli Gáspár 18674 Biblia / Károli Gáspár 18675 Biblia / Károli Gáspár 18676 Történelem 1.kötet A kezdetektől i.e. 500-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1999 18677 Életre szóló ajándék : Hogyan szeressük gyermekünket / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1994 18678 Fiatalok az élet küszöbén: Tanári kézikönyv / Grész Gábor. - : Timóteus Társaság, 1994 18679 Gyilkos szerelem: Két fiatal szerelmi tragédiája / Dragos Gyula. Inczédy György .l 2024.02.14 533 .lap Lelt.sz. Dokumentum - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál., 1998 18683 Szókratész védőbeszéde. A lakoma / Platón. - : Európa, 1994 18684 Az állam / Platón. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1988 18685 Szent Ágoston az ember, a lelkipásztor, a misztikus / Trapé, Agostino. - Budapest : Szent István Társulat, 1987 18686 Képes világatlasz a föld és a természet / Fizil Éva B.. - Budapest : Officina Nova, 1992 18687 66 híres magyar regény / Balassa Anna. - Budapest : , 1995 18688 Kémia Tesztgyűjtemény középiskolásoknak / Villányi Attila. - Budapest : Calibra K., 1994 18689 Összefoglaló feladatgyűjtemény magyar nyelv és irodalomból / Waktor Andrea és Vajnai Miklósné. - : Anonymus 18690 A hatalmi politika másfél évszázada 1789-1939 / Diószegi István. - Budapest : História, 1994 18691 Vezérfonal a magyar és az egyetemes történelem tanításához / Glatz Ferenc szerk.. - Budapest : História, 1993 18692 Vezérfonal a magyar és az egyetemes történelem tanításához / Glatz Ferenc szerk.. - Budapest : História, 1993 18693 Vezérfonal a magyar és az egyetemes történelem tanításához / Glatz Ferenc szerk.. - Budapest : História, 1993 18694 A magyarság kézikönyve Pannon enciklopidia c. sorozatból / Halmos Ferenc. - : Pannon Könyvkiadó, 1993 18695 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 18696 Az információ és az ember Segédkönyv az ismeret- szerzés elsajátításához l2-l8 éves tanulók részé / Homor Tivadar. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1994 18697 Az információ és az ember Feladatgyűjtemény 11-18-éves tanulók részére / Homor Tivadar. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1994 18698 Minden napra egy kérdés / Dornbach Mária. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1994 18699 A tudás nagy könyve / Greguss Ferenc. - : Fabula Könyvkiadó, 1994 18700 A szerzetesség története / Gecse Gusztáv. - Budapest : Seneca Könyvkiadó Kft, 1995 Inczédy György .l 2024.02.14 534 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18701 Keresztyén Bibliai Lexikon I. A-J / Bartha Tibor DR. szerkesztette. - : Kálvin Kiadó, 1993 18702 Bibliai lexikon gyerekeknek / Northcott, Cecil. - : Kálvin Kiadó, 1994 18703 Bibliai atlasz: - Kortörténeti bevezetéssel - / Tóth Kálmán. - : Kálvin Kiadó, 1994 18704 Görög regék (Regék és mondák c. sorozatból) / Trencsényi-Waldapfel Imre. - : Lord Könyvkiadó, 1995 18705 Európa népei / Fernández-Armesto, Felipe. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1995 18706 Neveléstan / Bábosik István dr.. - : Telosz Kiadó, 1994 18707 A természettudományos kutatás menete, módszerei és technikája. Oktatási segédlet középiskolák számár / Farkas Gyula. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1993 18708 Mértékegység lexikon / Fodor György. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1990 18709 Magyar népművészet / Hofer Tamás. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1994 18710 Néprajzi képeskönyv Erdélyből / Kós Károly, ifj.. - : Tárogató Kiadó, 1994 18711 Illik tudni : A kulturált viselkedés szabályai / Köves J. Julianna. - Budapest : K.u.K. Kiadó, 1991 18712 Nagy illemkódex : Farmer vagy szmoking / Wolff, Inge. - Budapest : Trívium, 1995 18713 SH atlasz 8. Ökológia / Heinrich, Dieter. - Budapest : Springer Hungarica, 1994 18714 Matematikatörténeti ABC: Adatok, tények, érdekességek a metamatika középfokú tanításhoz és tanítás, / Sain Márton. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993 18715 SH atlasz 7. Matematika / Reinhardt, Fritz. - Budapest : Springer Hungarica, 1993 18716 A világegyetem születése / Barrow, D. John. - : Kulturtrade Kiadó, 1994 18717 A világmindenség / Both Előd. - 1994 18718 Az utolsó három perc : Feltevések a világegyetem végső sorsáról / Davies, Paul. - : Kulturtrade Kiadó, 1994 18719 SH atlasz 5. Fizika / Breuer, Hans. - Budapest : Springer Hungarica, 1993 Inczédy György .l 2024.02.14 535 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18720 Fizika diákoknak / Wingate, Philippa. - : Holnap Kiadó, 1994 18721 SH atlasz 13. Kémia / Breuer, Hans. - Budapest : Springer Hungarica, 1995 18722 SH atlasz 1. Biológia / Vogel, Günter. - Budapest : Springer Hungarica, 1994 18723 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1994 18724 SH atlasz 10. Élettan 156 színes oldal / Silbernagl, Stefan. - Budapest : Springer Hungarica, 1994 18725 Így ejtjük : Fonetikus angol magyar számítástechnikai szótár fontosabb rövidítésekkel / Sztrik János. - : Codex-3V, 1994 18726 Az építészeti stílusok / Gerő László. - : Holnap Kiadó, 1994 18727 A magyar nyelvújítás szótára / Szily Kálmán. - Budapest : Nap Kiadó, 1902 18728 A magyar rokon értelmű szók és szólások kézikönyve tartalmaz 30 000 szinonim szót és szólást / Póra Ferenc. - Budapest : Ciceró, 1995 18729 A magyar rokon értelmű szók és szólások kézikönyve tartalmaz 30 000 szinonim szót és szólást / Póra Ferenc. - Budapest : Ciceró, 1995 18730 Középiskolai irodalmi lexikon ("Érettségi és felvételi" c. sorozat) / Kelecsényi László Zoltán. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1994 18731 Száz nagyon fontos vers : Versek és versmagyarázatok / Diósi Katalin. - : Lord Könyvkiadó, Budapest, 1995 18732 A világirodalom története / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1941 18733 Magyar irodalomtörténet I-II. / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1934 18735 Felfedezések The Times Atlasz / Fernández-Armesto, Felipe. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 18736 Régészet / Antus Sándorné Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 18737 Világtörténelem / Barraclough,Geoffrey és Stone, Norman. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 18738 A világ nemzetei : Zászlók, címerek, térképek, adatok / Balogh László Dr.. - Budapest : Balogh Gyűjtemény, 1994 Inczédy György .l 2024.02.14 536 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18739 Az újkori kultúra története I-III, IV-V-VI. k. / Friedell, Egon. - : Holnap Kiadó, 1994 18740 Az újkori kultúra története I-III, IV-V-VI. k. / Friedell, Egon. - : Holnap Kiadó, 1995 18741 Az újkori kultúra története I-III, IV-V-VI. k. / Friedell, Egon. - : Holnap Kiadó, 1993 18742 Az újkori kultúra története I-III, IV-V-VI. k. / Friedell, Egon. - : Holnap Kiadó, 1994 18743 A XX. század krónikája / Karádi Ilona. - Budapest : Officina Nova, 1994 18744 Középiskolai történelmi lexikon / Bihari Péter. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1995 18745 Ki mikor uralkodott? kormányzott?: uralkodói táblák a világtörténelemhez Császárok,királyok, / Matz, Klaus-Jürgen. - Budapest : Springer Hungarica, 1994 18746 Ötven nagyon fontos évszám : Fejezetek az egyetemes és a magyar történelemből / Poór János. - : Lord Könyvkiadó, 1995 18747 SH atlasz 2. Világtörténelem / Kinder, Hermann. - : Springer Verlag, 1995 18748 Ókori bölcsek nyomában / Lengyel Dénes. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1995 18749 Ötven nagyon fontos regény : Műismertetés és műelemzés / Aczél Géza. - : Lord Könyvkiadó, 1994 18750 Ókor / Borhy László. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1994 18751 Középkor, kora újkor / Várkonyi Gábor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1994 18752 XX. század / Kovács Gábor. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994 18753 Az ősrobbanástól a gondolkodó emberig: 1. A Földről és az életről 1. / Marchand, Pierre. - : Larousse-Officina Nova, 1993 18754 Ősi kultúrák születő államok 2. A kőkorszakltól a keltákig / Marchand, Pierre. - Budapest : Officina Nova, 1993 18755 Az ókori Egyiptom és Hellász története: 3. A fáraóktól Nagy Sándorig / Marchand, Pierre. - : Larousse-Officina Nova, 1991 18756 Róma és a római világ története: 4. A város alapításától a birodalom bukásáig / Briquel, Dominique. - : Larousse-Officina Nova, 1991 Inczédy György .l 2024.02.14 537 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18757 Korai civilizációk Európán kívül: 5. Az ősi indiaiaktól Amerika indiánjain / Marchand, Pierre. - Paris : Larousse, 1994 18758 Nagy vándorlások szárazföldön és tengeren: 6. Bizánc fénykorától Timur Lenkig / Marchand, Pierre. - : Larousse-Officina Nova, 1994 18759 Lovagvárak és gótikus katedrálisok: 7. Élet a középkorban / Marchand, Pierre. - : Larousse-Officina Nova, 1994 18760 A nagy felfedezések kora: 8. / Marchand, Pierre. - : Larousse-Officina Nova, 1994 18761 A reneszánsz és a humanizmus fényei: 9. A középkor alkonyától a reformációig / Brighelli, Jean-Paul. - : Larousse-Officina Nova, 1994 18762 Királyok és lázadók kűzdelmei: 10. A napkirálytól az első amerikai telepesekig / Briet, Christian. - : Larousse-Officina Nova, 1994 18763 Az ész és a vér kora: 11. A tudományok kibontakozásától a francia forradalomig / Biet, Chistian. - : Larousse-Officina Nova, 1994 18764 Európa új rendje: 12. A francia forradalom végnapjaitól a gyamatosítás kezdetéig / Marchand, Pierre. - : Larousse-Officina Nova, 1995 18765 Az ipar vértelen forradalma: 13. A bécsi kongresszustól 1848 forradalmáig / Marchand, Pierre. - : Larousse-Officina Nova, 1994 18766 A megújuló világ rendje: 14. A kristálypalotától az első felhőkarcolókig / Marchand, Pierre. - : Larousse-Officina Nova, 1994 18767 Birodalmak és távoli gyarmatok: 15.Az ősi kultúrák és a fehér ember / Marchand, Pierre. - : Larousse-Officina Nova, 1995 18768 A megváltzó Európa képe 16. A boldog bekeidőktől az első világháború vérzivataráig / Backouche, Isabelle. - : Larousse-Officina Nova, 1995 18769 Európa története / Gunst Péter. - 1995 18770 Királyok könyve : Magyarország és Erdély királyai és királynői fejedelmei és kormányzói / Bertényi Iván. - Budapest : Officina Nova, 1995 18771 A magyar honfoglalás kútfői : A honfoglalás ezredéves emlékére / Pauler Gyula. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1995 18772 Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig I. / Engel Pál. - Budapest : Háttér Lap- és Könyvkiadó, 1990 Inczédy György .l 2024.02.14 538 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18774 Arany és Petőfi levelezése prózában, versben / Arany János. - Budapest : Mágus K. 18775 Válogatott versek / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992 18776 Époszok könyve / Tihanyi István. - Budapest : K.u.K. Kiadó, 1995 18777 Villon összes versei / Villon, Francois. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994 18778 Rómeo és Júlia: drámai költemény, teljes, gondozott szöveg / Shakespeare, William. - : Ikon Kiadó, 1992 18779 Így írtok ti (l912) irodalmi karikatúrák, az első kiadás teljes, gondozott szövege / Karinthy Frigyes. - : Ikon Kiadó, 1994 18780 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : PannonKlett, 1997 18782 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Ikon Kiadó, 1993 18783 Tonio Kröger Halál Velencében Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - : Ikon Kiadó, 1993 18784 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - : Ikon Kiadó, 1995 18785 Antigoné Oedipus király: görög tragédia,életrajzi vázlat, i.e.452 / Szophoklész. - : Ikon Kiadó, 1994 18786 Az értelem egysége: teljes gondozott szöveg / Tamás,Aquinói Szent. - : Ikon Kiadó, 1993 18787 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Ikon Kiadó, 1994 18788 Niki szerelem: Két történet - Teljes, gondozott szövegek / Déry Tibor. - : Ikon Kiadó, 1995 18789 A lakoma Phaidrosz: a teljes, gondozott szövegek - i.e.IV.század / Platón. - : Ikon Kiadó, 1994 18790 A Legyek Ura / Golding, William. - : Ikon Kiadó, 1994 18792 Svejk egy derék katona kalandjai a világhárorúban / Hasek, Jaroslav. - : Pesti Szalon Kiadó, 1995 18793 Válogatott versek / Nagy László. - 1995 18794 Válogatott versek / Szabó Lőrinc. - : Talentum Diákkönyvtár, 1995 18795 Emberek akik megváltoztatták a világot (A történelem fordulópontjai c. sorozat) / Wilkinson, Philip. - Budapest : Ferenczy Kvk., 1995 Inczédy György .l 2024.02.14 539 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18796 Közép-Európa: Dánia,Német.Benelux államok,Franc. Svájc,Ausztria,Csehszlovákia,Magyar.Német.autóatla. - Budapest : Officina Nova, 1992/1993 18797 Magyarország Nemzeti Atlasza kiegészítő lapjai 1. 2.3.4.füzet / Pécsi Márton. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1994 18798 Magyarország Nemzeti Atlasza kiegészítő lapjai 1. 2.3.4.füzet / Pécsi Márton. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1994 18799 Magyarország Nemzeti Atlasza kiegészítő lapjai 1. 2.3.4.füzet / Pécsi Márton. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1994 18800 Magyarország Nemzeti Atlasza kiegészítő lapjai 1. 2.3.4.füzet / Pécsi Márton. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1994 18802 Érettségi témakörök, tételek Történelem "B" tételek / Kulcsár Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1999 18803 Érettségi témakörök, tételek földrajz / Hornyák Csaba. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1995 18804 Mindennapi lelki szenvedéseink : Pánikbetegség, kényszerbetegség, fóbiák, evési zavarok, depresszió / Arató Mihály. - Budapest : Grafit, 1995 18805/A Töritréning I-II. Történelem gyakorlótesztek értettségizőknek és felvételizőknek kérdés-megold. kérd / Szabó István G.. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1996 18805/B Töritréning I-II. Történelem gyakorlótesztek értettségizőknek és felvételizőknek kérdés-megold. kérd / Szabó István G.. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1996 18806 Ismerjük meg a bútorstílusokat / Kaesz Gyula. - : Háttér Kiadó Budapest, 1995 18807 Anne új vizekre evez / Montgomery, Lucy Maud. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 18808 Holocaust emlékkönyv A vidéki zsidóság deportálásának 50. évfordulója alkalmából / Králl Csaba. - : TEDISZ, 1994 18810 Holocaust emlékkönyv A vidéki zsidóság deportálásának 50. évfordulója alkalmából / Králl Csaba. - : TEDISZ, 1994 18811 Holocaust emlékkönyv A vidéki zsidóság deportálásának 50. évfordulója alkalmából / Králl Csaba. - : TEDISZ, 1994 18812 Holocaust emlékkönyv A vidéki zsidóság deportálásának 50. évfordulója alkalmából / Králl Csaba. - : TEDISZ, 1994 18813 Magyarország növényvilága (Pannon enciklopédia c. sorozatból) / Járainé Dr Komlódi Magda. - : Dunakanyar 2000, 2000 18814 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Inczédy György .l 2024.02.14 540 .lap Lelt.sz. Dokumentum Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, ? 18816 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, 1999 18817 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, ? 18818 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, ? 18820 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, ? 18820/1 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, 1999 18822 Alaktan és értelmezéstörténet: Novellatípusok a századforduló magyar irodalmában(Csonokai könyvtár / Dobos István. - : Kossuth Egyetemi Kiadó Debrecen, 1995 18823 A magyar történetírás története / Gunst Péter. - 1995 18824 Helyesírási kéziszótár / Fábián Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995 18825 Képelemzés / Welton, Jude. - Budapest : Park Kiadó, 1995 18826 Magyarság irodalom és filozófia / Szabó Árpád. - : Societas Philosophia Classzica, 1994 18827 Költemények a gondolkodás tapasztalatából / Heidegger, Martin. - : Societas Philosophia Classzica, 1995 18828 A magyarság története (Pannon enciklopédia c. sorozatból) / Kuczka Péter. - : Dunakanyar 2000, 1994 18829 Az óceánok atlasza: Képes atlasz az óceánokról / Ganeri, Anita. - Budapest : Gulliver Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft., 1995 18830 Fizikai fogalomgyűjtemény / Bonifert Domonkosné dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 18831 Repeta-fizika / Bihary Zsolt. - Budapest : RH + K., 1996 18832 Repeta-fizika / Bihary Zsolt. - Budapest : RH + K., 1996 18833 A New Age - keresztény szemmel / Gál Péter. - : Lámpás Kiadó - Szegletkő Kiadó, 1994 18834 Fizika / Nagy Mézes Rita. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1996 18835 Földrajz / Nagy Mézes Rita. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 541 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18836 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18838 Az értelem egysége: teljes gondozott szöveg / Tamás,Aquinói Szent. - : Ikon Kiadó, 1993 18840 Függő: - bevezetés a szépirodalomba - / Esterházy Péter. - : Ikon Kiadó, 1993 18842 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18843 Így írtok ti (l912) irodalmi karikatúrák, az első kiadás teljes, gondozott szövege / Karinthy Frigyes. - : Ikon Kiadó, 1994 18844 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18845 Jónás könyve és más költemények: Pályakép versekkel / Babits Mihály. - : Ikon Kiadó, 1993 18846 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18847 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Ikon Kiadó, 1992 18848 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18849 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - : Ikon Kiadó, 1993 18850 Candide: teljes, gondozott szöveg / Voltaire. - : Ikon Kiadó, 1993 18851 Ivan Iljics halála, Szergij atya: teljes, gondozott szövegek l886/1898 / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - : Ikon Kiadó, 1995 18853 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - : Ikon Kiadó, 1994 18854 Niki szerelem: Két történet - Teljes, gondozott szövegek / Déry Tibor. - : Ikon Kiadó, 1995 18855 Egyperces novellák / Örkény István. - : Ikon Kiadó, 1996 18856 Balladák "őszikék": / Arany János. - : Ikon Kiadó, 1993 18857 Jevgenyij Anyégin: verses regény 1823-31 / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - : Ikon Kiadó, 1992 18858 Lilla: a ciklus teljes, gondozott szövege / Csokonai Vitéz Mihály. - : Ikon Kiadó, 1996 18859 Szigeti veszedelem: hősköltemény - teljes, gondozott szöveg / Zrínyi Miklós. - : Ikon Kiadó, 1993 18860 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18861 Asszonyt kísér - Istent kísért / Jókai Mór. - : Ikon Kiadó, 1995 18862 A per: teljes, gondozott szöveg / Kafka, Franz. - : Ikon Kiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 542 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1995 18863 Túl jón és rosszon. teljes, gondozott szöveg / Nietzsche, Friedrich. - : Ikon Kiadó, 1995 18864 Tonio Kröger Halál Velencében Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - : Ikon Kiadó, 1993 18865 Csongor és Tünde: teljes gondozott szöveg, 1830 drámai költemény / Vörösmarty Mihály. - : Ikon Kiadó, 1992 18866 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18867 Rómeo és Júlia: drámai költemény, teljes, gondozott szöveg / Shakespeare, William. - : Ikon Kiadó, 1992 18869 Tartuffe avagy a képmutató: vígjáték - teljes, gondozott szöveg / Moliere. - : Ikon Kiadó, 1996 18870 Balladák "őszikék": / Arany János. - : Ikon Kiadó, 1996 18871 Jónás könyve és más költemények: Pályakép versekkel / Babits Mihály. - : Ikon Kiadó, 1993 18872 Függő: - bevezetés a szépirodalomba - / Esterházy Péter. - : Ikon Kiadó, 1993 18873 Antigoné Oedipus király: görög tragédia,életrajzi vázlat, i.e.452 / Szophoklész. - : Ikon Kiadó, 1994 18874 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - : Ikon Kiadó, 1994 18875 Így írtok ti (l912) irodalmi karikatúrák, az első kiadás teljes, gondozott szövege / Karinthy Frigyes. - : Ikon Kiadó, 1994 18876 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - : Ikon Kiadó, 1993 18877 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Ikon Kiadó, 1993 18878 Jevgenyij Anyégin: verses regény 1823-31 / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - : Ikon Kiadó, 1992 18879 Tonio Kröger Halál Velencében Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - : Ikon Kiadó, 1993 18880 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Ikon Kiadó, 1992 18883 Függő: - bevezetés a szépirodalomba - / Esterházy Péter. - : Ikon Kiadó, 1993 18884 Függő: - bevezetés a szépirodalomba - / Esterházy Péter. - : Ikon Kiadó, 1993 18885 Függő: - bevezetés a szépirodalomba - / Esterházy Péter. - : Ikon Kiadó, 1993 Inczédy György .l 2024.02.14 543 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18887 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Ikon Kiadó, 1994 18888 Egyperces novellák / Örkény István. - : Ikon Kiadó, 1994 18889 Egyperces novellák / Örkény István. - : Ikon Kiadó, 1994 18890 Egyperces novellák / Örkény István. - : Ikon Kiadó, 1994 18891 Egyperces novellák / Örkény István. - : Ikon Kiadó, 1994 18892 Ivan Iljics halála, Szergij atya: teljes, gondozott szövegek l886/1898 / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - : Ikon Kiadó, 1995 18893 Függő: - bevezetés a szépirodalomba - / Esterházy Péter. - : Ikon Kiadó, 1993 18894 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Ikon Kiadó, 1992 18895 Így írtok ti (l912) irodalmi karikatúrák, az első kiadás teljes, gondozott szövege / Karinthy Frigyes. - : Ikon Kiadó, 1994 18896 Így írtok ti (l912) irodalmi karikatúrák, az első kiadás teljes, gondozott szövege / Karinthy Frigyes. - : Ikon Kiadó, 1994 18897 Jónás könyve és más költemények: Pályakép versekkel / Babits Mihály. - : Ikon Kiadó, 1993 18898 Jónás könyve és más költemények: Pályakép versekkel / Babits Mihály. - : Ikon Kiadó, 1993 18899 Jónás könyve és más költemények: Pályakép versekkel / Babits Mihály. - : Ikon Kiadó, 1993 18900 Jónás könyve és más költemények: Pályakép versekkel / Babits Mihály. - : Ikon Kiadó, 1993 18901 Jónás könyve és más költemények: Pályakép versekkel / Babits Mihály. - : Ikon Kiadó, 1993 18902 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - : Ikon Kiadó, 1995 18903 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - : Ikon Kiadó, 1995 18904 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - : Ikon Kiadó, 1995 18905 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - : Ikon Kiadó, 1995 18906 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - : Ikon Kiadó, 1995 Inczédy György .l 2024.02.14 544 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18907 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18908 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18909 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18910 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18911 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18912 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Ikon Kiadó, 1992 18913 Hamlet, dán királyfi: Tragédia / Shakespeare, William. - : Ikon Kiadó, 1993 18914 Tonio Kröger Halál Velencében Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - : Ikon Kiadó, 1993 18915 Tonio Kröger Halál Velencében Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - : Ikon Kiadó, 1993 18916 Tonio Kröger Halál Velencében Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - : Ikon Kiadó, 1993 18917 Tonio Kröger Halál Velencében Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - : Ikon Kiadó, 1993 18918 Tonio Kröger Halál Velencében Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - : Ikon Kiadó, 1993 18919 Csongor és Tünde: teljes gondozott szöveg, 1830 drámai költemény / Vörösmarty Mihály. - : Ikon Kiadó, 1996 18920 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Editorg Kiadó, 1991 18921 Mitológiai atlasz / Panini, Giorgio P.. - Budapest : Elektra Kiadóház, 1996 18922 Egyperces novellák / Örkény István. - : Pesti Szalon Könyvkiadó, 1996 18923 Egyperces novellák / Örkény István. - : Pesti Szalon Könyvkiadó, 1996 18924 A földrajzi gondolat története / Teleki Pál gróf. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1996 18925 A Föld őstörténete / Bailey, Jill. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, 1996 18926/A Kis magyar nyelvtan / Rácz Endre. - : Gondolat - Talentum, 1996 18926/B Kis magyar nyelvtan / Rácz Endre. - : Gondolat - Talentum, 1996 18927 VERSEK A KÖZÉPISKOLÁBAN : - Elemzésvázlatok - / Elszeszer Valéria. - Budapest : Rejtjel Kiadó, 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 545 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18928 Házi feladatok a kémia I. tankönyvhöz és témazáró feladatlapok a kémia I. tankönyvhöz / Orbán Erzsébet, Z.. - 1996 18929 Házi feladatok a kémia I. tankönyvhöz és témazáró feladatlapok a kémia I. tankönyvhöz / Orbán Erzsébet, Z.. - 1996 18930 Tájékoztatók a NAT műveltségi területeiről:Művészetek / Szebenyi Péter. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1996 18931 Tájékoztatók a NAT műveltségi területeiről Anyanyelv és irodalom / Szebenyi Péter. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1996 18932 A-Z angol nyelvtan : Lexikon / Kovács János. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1996 18933 Sivatagok / Lange, Harald. - Budapest : Tessloff és Babilon, 1997 18934 Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza : Egyetemi tankönyv / Perczel György. - Budapest : ELTE Eötvös Könyvkiadó, 1996 18935 Shakespeare szerepösszevonásai / Spiró György. - 1997 18937 Számítástechnikai lexikon Windows / Horváth László. - Budapest : , 1997 18938 Dühöngő ifjak : Hogyan tereljük mederbe gyermekeink haragját / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1996 18939 Vers és próza a modernség második hullámában / Kabdebó Lóránt. - Budapest : Argumentum Kiadó, 1996 18940 Huszonöt nagyon fontos novella : Művek és műelemzések / Borbély Sándor. - : Lord Könyvkiadó, 1997 18941 Huszonöt nagyon fontos novella : Művek és műelemzések / Borbély Sándor. - : Lord Könyvkiadó, 1997 18942 Magyar szólások és közmondások / Nagy Gábor, O.. - : Gondolat - Talentum, 1966 18943 Magyar szólások és közmondások / Nagy Gábor, O.. - : Gondolat - Talentum, 1966 18944 Kitolási szakasz : Fiatal filozófusok antológiája / Kukla Krisztián - Sutyák Tibor. - Budapest : József Attila Kör - Balassi Kiadó, 1997 18945 A feliratoktól a felvilágosodásig: Kétezer év zsidó irodalma (Múlt és Jövő könyvek) / Scheiber Sándor. - : Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, 1997 18946 Németország története 1919-1945 / Mann, Golo. - Budapest : Balassi Kiadó, Budapest, 1997 18947 Képleírás: JAK-Jelenkor Műfordító Füzetek ll. / Müller, Heiner. - Inczédy György .l 2024.02.14 546 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : JAK-Jelonkor Kiadó KFT., 1997 18948 Ady Endre élete és pályája / Vezér Erzsébet. - Budapest : Seneca Könyvkiadó Kft, 1997 18949 Lao-ce tao te king / Karátson Gábor. - Budapest : Budapest Kiadó, 1997 18950 Vár ucca tizenhét : Negyedévkönyv 1996/2. / Alexa Károly. - Veszprém : Művészetek Háza, 1996 18951 Német ez még ? / Abish, Walter. - Budapest : JAK-Jelonkor Kiadó KFT., 1996 18952 A szó árnyéka: Paul Celan költészetéről / Bacsó Béla. - Pécs : Jelenkor, 1996 18953 Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai 1/10. A tiszalöki j / Németh Péter Dr.. - : Tiszavasvári város Önkormányzata, 1996 18954 Amerika / Baudrillard, Jean. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1996 18955 Kettős tükör : A Biblia és az irodalom / Frye, Northrop. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 18956 Liberalizmus (Szabadságbeszélgetések c. sorozatból) / Gray, John. - Pécs : Tanulmány Kiadó, Pécs, 1996 18957/1 A Balkán története. I-II. kötet 18. és 19. 20. sz. / Jelavich, Barbara. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1996 18957/2 A Balkán története. I-II. kötet 18. és 19. 20. sz. / Jelavich, Barbara. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1996 18958 Pablo Picasso / Loria, Stefano. - Budapest : Falukönyv-Ciceró Kiadói, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 1996 18959 A középkor művészete 1. 1000-1250 : Egyetemi tankönyv / Marosi Ernő. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1996 18960 Tus és ecset: Kínai művelődéstörténeti tanulmányok / Miklós Pál. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 1996 18961 Nagy Imre : Politikai életrajz I-II. 1953-1958 / Rainer M. János. - Budapest : 1956-os Intézet, 1999 18962 Az orosz évszázad / Moynahan, Brian. - Budapest : , 1995 18963 Levelek 3. 1912-1914 / Rilke, Rainer Maria. - Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 1996 18964 A szobrászat az ókortól napjainkig: Korszakok, technikák, művészek / Romei, Francesca. - : Ciceró Kiadó, 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 547 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18965 Orientalista Kelet-Közép-Európában : Válogatott tanulmányok / Simon Róbert. - Szombathely : Savaria University Press, 1996 18966 Van Gogh válogatott levelei / Dávid Katalin. - : Háttér Kiadó Budapest, 1996 18967 Mielőtt elsötétül : Regény, elbeszélések / Závada Pál. - : Jelenkor Kiadó, Pécs, 1996 18968 Konzervativizmus : Álom és valóság (Szabadságbeszélgetések c. sorozatból) / Nisbet, Robert. - Pécs : Tanulmány Kiadó, Pécs, 1996 18969 Közmondások és szólások kézikönyve : Általános és középiskolások részére (Tudomány és műveltség sor / Nagy Katalin. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., 1997 18970 Történelmi személyek lexikona / Sebestyén Mária. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés, 1997 18971 Történelmi személyek lexikona / Sebestyén Mária. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés, 1997 18972 Matematikai képlet- és fogalomtár / Szabóné Zavaczki Andrea. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés, 1997 18973 Irodalmi fogalomtár : Diák irodalmi kalauz általános és középiskolák számára / Nagy Zoltán. - Kisújszállás : Szalay Könyvkiadó,Kisújszállás, 1996-97 18974 Földrajzi fogalomtár / Tóthné Pánya Marianna. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés, 1997 18975 Biológiai fogalomtár / Szabó László Dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés, 1997 18976 Fizikai fogalomtár : Általános és középiskolások számára / Szőllősi Irén. - Kisújszállás : Szalay Könyvkiadó,Kisújszállás, 1997 18977 Válogatott érettségi felvételi feladatok matematikából 1966-1996 Descartes R. / Kovács András dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., 1996 18979 A zsidó nép története a kezdetektől napjainkig / Hahn István Dr.. - Budapest : Makkabi, 1996 18980 Jézus a Krisztus / Kasper, Walter. - Budapest : Vigilia Kiadó, 1996 18981 A lázadás közjátéka / Láng Gusztáv. - Szombathely : Savaria University Press, 1996 18982 Tetem és tabu: Egy viccbalzsamozó feljegyzései (Teve könyvek) / Szilágyi Ákos. - : Kijárat Kiadó Budapest, 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 548 .lap Lelt.sz. Dokumentum 18983 Európa és a tenger / Mollat du Jourdin, Michel. - Budapest : Atlantisz Könyvkiadó, 1996 18984 Kierkegaard és a német idealizmus / Gyenge Zoltán. - Szeged : Ictus, 1996 18985 Levelek - Naplók / Kosztolányi Dezső. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1996 18986 Spinoza és a filozófiai etika problémája / Boros Gábor. - : Atlantisz, 1997 18987 Éhség és bőség : A táplálkozás európai kultúrtörténete / Montanari, Massimo. - Budapest : Atlantisz Könyvkiadó, 1996 18988 A rend és a rendetlenség jelensége az emberi cselekvésben / Polcz Alaine. - : Pont Kiadó, 1996 18989 "Napkirályok" tündöklése Európa a 16-18.században / Barta János. - Debrecen : Csokonai Kiadó, Debrecen, 1996 18990/1 Orosz történelem 1-2. / Heller, Mihail. - Budapest : 2000-ért Alapítvány, 1996 18990/2 Orosz történelem 1-2. / Heller, Mihail. - Budapest : 2000-ért Alapítvány, 1996 18991 Végtelen kép / Bódy Gábor írásai. - : Pesti Szalon Kiadó, 1996 18992 Tandori kalauz / Fogarassy Miklós. - Budapest : Balassi Kiadó, Budapest, 1996 18993 Önmúltszázad / Dobai Péter. - Budapest : Nagyvilág Kiadó, 1997 18994 Hova repül az idő ? / Fejtő Feremc. - : Belvárosi Könyvkiadó, Budapest, 1996 18995 Látás mozgásban / Moholy-Nagy László. - Budapest : Műcsarnok, 1996 18996 Paul Celan versei / Celan, Paul. - : Enigma 1900 Budapest, 1996 18997 A véges végtelen / Herczeg János. - : TYPOTEX, 1996 18998 A trójai háború / Szabó Árpád. - Budapest : Seneca Könyvkiadó Kft, 1996 18999 A szexualitás története - A tudás akarása / Foucault, Michel. - Budapest : Atlantisz Könyvkiadó, 1996 19000 Magyar nyelv és irodalom / Sipos Lajos. - : Dunakanyar 2000, 1996 19001 Magyarország földje Pannon enciklopédia c. sorozat / Karátson Dávid Dr.. - : Kertek 2000, ? Inczédy György .l 2024.02.14 549 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19002 Wesselényi Emlékülés Fehérgyarmat: Debrecen Hadad Zilah Zsibó / Takács Péter. - Fehérgyarmat : Kölcsey Társ., 1996 19003 Az ó-új világ / György Péter. - Budapest : , 1997 19004 Alkalmak / Albert Pál. - Budapest : Kortárs Könyvkiadó, 1997 19005 Nádas Péter / Balassa Péter. - Pozsony : Kalligram, 1997 19006 A régiek és a modernek szabadsága / Constant, Benjamin. - : Atlantisz, 1977 19008 Jacob Wunschwitz igaz története / Márton László. - Pécs : Jelenkor Kiadó, 1997 19009 Honfoglalás és nyelvészet / Kovács László. - Budapest : Balassi Kiadó, Budapest, 1997 19010 Valaki más: A változás krónikája / Kertész Imre. - Budapest : , 1997 19011 Új rend egy új világban: Dokumentumok az emerikai politikai gondolkodás korai történetéhez / Lévai Csaba. - Debrecen : Multiplex Media, 1997 19012 Az Árpádok és alattvalóik : Magyarország története 1301-ig / Zsoldos Attila. - 1997 19013 Magyarország állatvilága (Pannon enciklopédia c. sorozat) / Veress István. - : Dunakanyar 2000, 1996 19014 Ki kicsoda a világirodalomban? (1975-ig) / Gremsperger László dr.. - Budapest : Könyvkuckó, Budapest, 1997 19015 Szállóigék kézikönyve / Szécsi Ferenc. - Budapest : Merényi Könyvkiadó, 1997 19016 Európa történeti földrajza / Pounds, Norman J. G.. - Budapest : Osiris, 1997 19017 Az első ezer szó angolul Képes szótár Usborne kiadás alapján készült / Amery, Heather. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 1997 19018 Művészeti kislexikon / Lajta Edit. - Kisújszállás : Szalay Könyvker. és Könyvkiadó Kft., 1997 19019 A reneszánsz művészete: 3. A művészetek története a legrégibb időktől a XIX. század végéig / Beöthy Zsolt. - : Laude Kiadó, 1912 19020 A középkori művészet történetének olvasókönyve : XI-XV.század / Marosi Ernő. - Budapest : Balassi Kiadó, Budapest, 1997 19021 Ősemlősök / Spaeth, Christian. - Budapest : Tessloff és Babilon, 1997 Inczédy György .l 2024.02.14 550 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19022 Barlangok / Portner, David E.. - Budapest : Tessloff és Babilon, 1994 19023 Nyíregyháza az ezredik évben / Geduly Henrik. - Nyíregyháza : In-Forma Lap- és Könyvkiadó Kft., 1996 19024 Nyíregyháza az ezredik évben / Geduly Henrik. - Nyíregyháza : In-Forma Lap- és Könyvkiadó Kft., 1996 19025 Helyesírási kéziszótár / Fábián Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995 19026 Helyesírási kéziszótár / Fábián Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995 19027 Helyesírási kéziszótár / Fábián Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995 19028 Érettségi témakörök tételek : Magyar nyelv : 500 gyakorlat megoldásokkal / Balázs Géza Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1997 19029 Érettségi témakörök tételek : Magyar nyelv : 500 gyakorlat megoldásokkal / Balázs Géza Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1997 19030 Legyen biztos helyesírásunk / Vörös Ferenc. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 19031 Magánélettan 1. / Bácskai Júlia. - : PannonKlett, 1997 19034 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996 19035 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996 19036 Felvételi előkészítő közgazdaságtanból / Hajdú Zsolt. - Nyíregyháza : Studium, 1997 19037 Az európai integráció története napról napra 1945-1995 Kronológia / Horváth Jenő. - Budapest : Budapest Kiadó, 1997 19038 Középiskola után... Tanácsok, javaslatok 1997 Fővárosi Munkaügyi Kp. / Arany Ferenc. - : Okker Kiadó, 1997 19039 Magyar hunmondák: Helbing Ferenc képeivel. - Budapest : Anno és az I.M.D., 2000 19041 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 19042 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Inczédy György .l 2024.02.14 551 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kft., 1996 19043 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 19044 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 19045 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 19046 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 19047 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 19048 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 19050 Magyar I. Feladatok és az ókor, a középkor, a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus és a romant. / Jeney István. - : ART-EAST Kft., 1995 19051 Magyar I. Feladatok és az ókor, a középkor, a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus és a romant. / Jeney István. - : ART-EAST Kft., 1995 19052 Magyar I. Feladatok és az ókor, a középkor, a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus és a romant. / Jeney István. - : ART-EAST Kft., 1995 19053 Magyar I. Feladatok és az ókor, a középkor, a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus és a romant. / Jeney István. - : ART-EAST Kft., 1995 19054 Magyar I. Feladatok és az ókor, a középkor, a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus és a romant. / Jeney István. - : ART-EAST Kft., 1995 19055 Magyar I. Feladatok és az ókor, a középkor, a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus és a romant. / Jeney István. - : ART-EAST Kft., 1995 19056 Kémia / Nagy Mézes Rita. - 1997 19057 Zrínyi Miklós : Általános és középiskolások számára / Matyasovszki József. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés, 1997 19058 A 20. század története fiataloknak - tankönyv - / Bihari Péter. - Inczédy György .l 2024.02.14 552 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Holnap Kiadó, 1996 19059 Az inkák / Küss, Daniéle. - : Lilliput Kft., 1996 19060 Izrael / Griver, Simon. - Budapest : Cartographia Kft, 1995 19061 From Head to toe - Tetőtől talpig angol idiómák példamondatokkal (Jobban angolul) / Borsos Magdolna. - : Animus Kiadó, 1995 19063 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959-96 19064 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995 19065 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - : Nesztor Kiadó, ? 19066 SH atlasz 6. Filozófia / Kunzmann, Peter. - Budapest : Springer Hungarica, 1996 19067 Számítógép a történettudományban : Kalauz kezdőknek / Mawdsley, Evan. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1996 19068 Nyíregyháza az ezredik évben / Geduly Henrik. - Nyíregyháza : In-Forma Lap- és Könyvkiadó Kft., 1996 19069 Nyíregyháza az ezredik évben / Geduly Henrik. - Nyíregyháza : In-Forma Lap- és Könyvkiadó Kft., 1996 19070 Európa számokban. - : Európai Közösségek Közzétételi Hivatala, Luxemburg, 1997 19071 Helyesírási kalauz: Gyakorlatok olvasmányok fela- datok a helyesírási szabályzat legújabb kiadásához / Fercsik Erzsébet dr.. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1995 19072 Helyesírási kalauz: Gyakorlatok olvasmányok fela- datok a helyesírási szabályzat legújabb kiadásához / Fercsik Erzsébet dr.. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1995 19073 Helyesírási kalauz: Gyakorlatok olvasmányok fela- datok a helyesírási szabályzat legújabb kiadásához / Fercsik Erzsébet dr.. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1995 19074 Az építészeti stílusok / Gerő László. - : Holnap Kiadó, 1994 19075 Nagy magyarok élete : Válogatás / Benedek Elek. - : Holnap Kiadó, 1995 19076 Egy lépés Jeruzsálem felé (Holocaust, kézikönyvtár (Múlt és Jövő könyvek c. sorozat) / Bacskai Sándor. - : Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, 1997 19077 "Sznobok és parasztok" : Válasz 1934-1938 : Elvek, frontok, nemzedékek / Széchenyi Ágnes. - Budapest : Argumentum Kiadó, 1997 Inczédy György .l 2024.02.14 553 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19078 Példázatok : Csanádi Imre költői világa / Alföldy Jenő. - Budapest : Mágus K., 1997 19079 Istenkeresők a Kárpátok alatt: A haszidizmus regénye / Schön Dezső. - : Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, 1997 19080 Irodalmi fogalomtár : Diák irodalmi kalauz általános és középiskolák számára / Nagy Zoltán. - Kisújszállás : Szalay Könyvkiadó,Kisújszállás, 1996-97 19081 Görög regék / Cox György. - : Szintarév Könyvkiadó 19082 Idegen szavak és kifejezések szótára / Bakos Ferenc. - : Merényi Kiadó, 1994 19083 Világtörténelem / Chisholm, Jane. - Budapest : Park Kiadó, 1995 19084 Európa könyve a kultúra, a politika és a népek története / Katona Sándorné. - Budapest : Park Kiadó, 1995 19085 Képelemzés / Welton, Jude. - Budapest : Park Kiadó, 1995 19086 Tantervezés / Káldi Tamás. - : Iskolaszolga Kft., 1996 19087 Tehetségnevelés / Ferku Imre. - : Okteszt Könyvkiadó, 1996 19088 Tehetségnevelés / Ferku Imre. - : Okteszt Könyvkiadó, 1996 19089 A szépség ókori elmélete / Grassi, Ernesto. - Pécs : Tanulmány Kiadó, Pécs, 1997 19090 Bibliai enciklopédia: A biblia földje és kora, népei és hősei, tanításai és üzenetei / The Lion, Fordította:Dobos,Erős,Káldos,. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 1997 19091 Földrajzi személyek lexikona / Tokodiné Ujházi Andrea Dr.. - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál. 19092 Philoktétész sebe : Bevezetés a modern költészetbe / Somlyó György. - Budapest : Kortárs Könyvkiadó, 1997 19093 Az ítélőerő kritikája / Kant, Immanuel. - Szeged : Ictus, 1997 19095 Szentírás és zsidó tudomány / Bacher Vilmos. - Budapest : Múlt és Jövő Kiadó, 1998 19096 Zsidó ünnepek és népszokások / Hahn István Dr.. - Budapest : Makkabi, 1997 19097 A föderalista : értekezések az aemerikai alkotmányról / Hamilton, Alexander. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998 19098 Recepcióelmélet esztétikai tapasztalat irodalmi hermeneutika : Irodalomelméleti tanulmányok / Jauss, Hans Robert. - Budapest : Osiris, 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 554 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19099 A könyvkultúra Magyarországon a kezdetektől 1730-ig / Madas Edit. - Budapest : Balassi Kiadó, Budapest, 1998 19100 Boltosmesék / Mosonyi Aliz. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1997 19101 Te beszállsz a bárkába / Papp András. - : Kijárat Kiadó Budapest, 1997 19102 Az igazságosság elmélete / Rawls, John. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1997 19103 A boldog életről ; A szabad akaratról / Augustinus, Aurelius. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997 19104 És megint messze szállnak : Húsz halál regénye / Tandori Dezső. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 1997 19105 Zrínyi Miklós válogatott levelei / Zrínyi Miklós. - Budapest : Balassi Kiadó, Budapest, 1997 19106 Hajnali józanság : Esszék viták elemzések / Domokos Mátyás. - Budapest : Kortárs Könyvkiadó, 1997 19107 Nagy László / Tolcsvai Nagy Gábor. - : Kalligram Könyvkiadó, 1998 19108 Petri György / Keresztury Tibor. - Pozsony : Kalligram, 1998 19109 Az ember, akit megölt: Esszék / Mészöly Miklós. - : Pont Kiadó, 1998 19110 II. József / Fejtő Feremc. - : Atlantisz, 1997 19111 Oldahtó hal / Breton, André. - Nyíregyháza : Orpheusz Kiadói KFT., 1997 19112 A próféták forradalma : Vallástörténeti és történelmi tanulmányok : Felsőoktatási tankönyv / Hahn István Dr.. - Budapest : Múlt és Jövő Kiadó, 1998 19113 A morál genealógiájához / Nietzsche, Friedrich. - Veszprém : Pannon Panteon Comitatus, 1998 19114 Felvilágosodás (Európa kultúrtörténete) / Chaunu, Pierre. - Budapest : Osiris, 1998 19115 A romantika értékrendszere / Horváth Károly. - Budapest : Balassi Kiadó, Budapest, 1997 19116 Az európai udvari kultúra és a magyar irodalom / Zemplényi Ferenc. - Budapest : Universitas Kulturális Alapítvány, 1998 19117 Vásárlók könyve : Elbeszélések / Zoltán Gábor. - Budapest : JAK, 1997 Inczédy György .l 2024.02.14 555 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19118 SH atlasz Informatika / Breuer, Hans. - Budapest : Springer Hungarica, 1995 19119 Tudomány és technika / Williams, Brian. - Budapest : Elektra Kiadóház, 1997 19120 A kőkori világ : Vadászó gyűjtögető és korai földművelők / Burenhult, Göran. - Budapest : Officina Nova, 1996 19121 Az első emberek / Burenhult, Göran. - Budapest : Officina Nova, 1995 19122 A világ legcsodálatosabb titkai : Kérdés és válaszlexikon / Johnson, Jinny. - Budapest : Inkvizítor, 1997 19123 A világ 7 csodája: Az ókori, a középkori és a modern világ 3x7 csodája / Cox, Reg. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 1997 19124 Sinistrától Ibusárig: irodalmi kalauz / Reményi József Tamás. - Budapest : Orpheus Könyvkiadó Kft., 1998 19125 Rimbaud Abesszíniában : Esszék / Dobai Péter. - Budapest : Nagyvilág K., 1998 19126 Szabadság és halál 1848-49 : Szem és fültanúk híradásai / Varga Domokos. - Budapest : Hét Krajcár, 1998 19127 Az alázat kalendáriuma 1935-1936 / Szentkuthy Miklós. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1998 19128 Don Quijote és Sancho Panza élete / Unamuno, Miguel de. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998 19130 A pestiek Petőfi és Haynau között / Spira György. - : Enciklopédia Kiadó, 1998 19131/1 Információ - könyv - könyvtár 1-2. Alapfokú infor- mációkereső gyakorlatok 8-l2 és l2-l8 éveseknek / Könyves-Tóth Lilla. - : TYPOTEX, 1998 19132 József Attila műfordításai / József Attila. - : Filum Kiadó Budapest, 1998 19132/2 Információ - könyv - könyvtár 1-2. Alapfokú infor- mációkereső gyakorlatok 8-l2 és l2-l8 éveseknek / Könyves-Tóth Lilla. - : TYPOTEX, 1998 19133 Hellenisztikus filozófia / Long, Anthony Arthur. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1998 19134 A huron tó elbeszélések / Németh Gábor Dr.. - : Filum Kiadó Budapest, 1998 19137 Édes anyanyelv: [az orosz irodalom arankoráról] / Vajl, Pétr. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 556 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19138 Költészet és gondolkodás / Heller Ágnes. - Budapest : Múlt és Jövő Kiadó, 1998 19139 Bevezetés a művészettörténeti hermeneutikába Képek elemzése / Batschmann, Oskar. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1998 19140 Samuel Beckett összes drámái / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998 19141 A tökéletes nyelv keresése / Umberto Eco. - Budapest : Atlantisz Könyvkiadó, 1998 19142 Háború, de miért? Iszak Aszimov esszéjével / Einstein, Albert - Freud, Sigmund. - 1998 19143 Kozmosz / Gombrowicz, Witold. - : Kalligram Könyvkiadó, 1998 19144/1 Az európai tudományok válsága I-II. / Husserl, Edmund. - : Atlantisz, 1998 19144/2 Az európai tudományok válsága I-II. / Husserl, Edmund. - : Atlantisz, 1998 19145/1 Drámák: 1-2. / Kleist, Heinrich von. - : Jelenkor Kiadó, Pécs, 1998 19145/2 Drámák: 1-2. / Kleist, Heinrich von. - : Jelenkor Kiadó, Pécs, 1998 19146 Utazás Pestről - Budapestre 1843- 1907. Rajzok és emlékek a magyar főváros utolsó 65 esztendejéből / Ágai Adolf. - : Fekete Sas Kiadó, Budapest, 1998 19147 Babits Mihály Bibliográfia / Stauder Mária. - Budapest : Argumentum Kiadó, 1998 19149 Mű és külvilág: Három írás Bartókról / Wilheim András. - : Kijárat Kiadó Budapest, 1998 19150 A cigányok: Három korai tanulmány a cigányokról / Thomasius, Jacobus. - Nyíregyháza : Orpheusz Kiadói KFT., 1998 19151 Magyarország társadalomtörténete A reformkortól az első világháborúig / Gyáni Gábor - Kövér György. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1998 19152 Ábránd - Reverie: Versek Poezii Ín romaneste de Constantin Olariu / Kölcsey Ferenc. - : Pont Kiadó, 1998 19153 Platón összes művei kommentárokkal Gorgiasz / Platón. - : Atlantisz, 1998 19154 Bécsi századvég : Politika és kultúra / Schorske, Carl Emil. - 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 557 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19155 A cár vakaródzik : Világtörténelem hónapról hónapra 1994-1998 / Gömöri Endre. - Budapest : PanPress, 1999 19156 A nagy zeneszerzők élete / Schonberg, Harold C.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998 19157 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1998 19158 Repeta - matek 4 : Főiskolai, egyetemi felvételire, érettségire készülőknek / Gerőcs László Dr.. - : Scolár Kiadó, 1998 19159 Repeta - matek 4 : Főiskolai, egyetemi felvételire, érettségire készülőknek / Gerőcs László Dr.. - : Scolár Kiadó, 1998 19160 Repeta - matek 4 : Főiskolai, egyetemi felvételire, érettségire készülőknek / Gerőcs László Dr.. - : Scolár Kiadó, 1998 19162 Az újkor története / Márki Sándor Dr.. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat 19163 A legújabb kor története / Márki Sándor Dr.. - : Anno Bt. 19164 A hegyi költő : Vázlat Babits lírájáról / Nemes Nagy Ágnes. - : Kairosz Kiadó - Magvető Kiadó, 1998 19165 A dráma élete / Bentley, Eric. - Pécs : Jelenkor, 1998 19166 Fogalmazzunk középiskolás fokon ! / Balog Éva. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, 2000 19167 Fogalmazzunk középiskolás fokon ! / Balog Éva. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, 2000 19168 A Magyar szépírói stílus történetének fő irányai / Szabó Zoltán. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1998 19170 Egyszerűen középhaladó Internet / Revoly András. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 1998 19171 Nagy játékkönyv / Dalmáth Lajos. - Budapest : Könyvkuckó, 1996 19172 Ki kicsoda a Szabolcs Szatmár Bereg megyei önkormányzatokban? : / Kalenda Zoltán. - Nyíregyháza : MTC Press, 1999 19174 Állampolgári ismeretek középiskolásoknak / Kukorelli István. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1998 19175 A nyelv enciklopédiája / Crystal, David. - Budapest : Osiris, 1998 19176 A cigány népesség Magyarországon : Dokumentáció és adattár / Kertesi Gábor. - Budapest : Socio-Typo, 1998 19177 Policraticus : Az udvaroncok hiábavalóságairól és a filozófusok nyomdokairól / John of Salisbury. - : Atlantisz, 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 558 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19178 Uram! A jogaimért jöttem! : Esszék, tanulmányok / Szalai Júlia. - Budapest : Új Mandátum, 1998 19179 Az óváros: gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről / Tausz Katalin. - : Balassagyarmat, 1998 19180 Hogyan tanítsuk gyermekeinket tanulni? / Fisher, Robert. - Budapest : , 1999 19181 Hogyan tanítsuk gyermekeinket gondolkodni ? / Fisher, Robert. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999,2002 19182 Jog a pedagógiában tanároknak, nevelőknek, diákoknak és szülőknek / Bíró Endre - Koltai Péter - Papp György. - : Padagógus-továbbképzési Központ, 1998 19183 Magyar királymondák / Balogh Béni. - Budapest : Falukönyv-Ciceró Kiadói, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 1996 19184 Szent Ágoston breviáriuma: útmutatások, gondolatok, imák az év minden napjára / Augustinus, Aurelius. - : Szent Gellért Kiadó és Nyomda, 1998 19185 "Magyar" Heidegger / Joós Ernő. - Sárvár : Sylvester János Kvt., 1998 19186 A dolog és A nyelv : Két tanulmány , Kétnyelvű kiadás (magyar-német) / Heidegger, Martin. - Sárvár : Sylvester János Kvt., 1998 19187 Egy perc önmagunkra : Hogyan gazdálkodjunk legértékesebb tulajdonunkkal / Johnson, Spencer. - Budapest : Bagolyvár Könyvkiadó és Kulturális Szolgáltató Kft., 1998 19189 Petőfi emlékhelyek a Kárpát-medencében / Asztalos István. - Kiskörös : Petőfi Sándor Társaság, 1996 19190 A magyar történelem évszámokban Nagy események, fontos dátumok / Ács Miklós. - : Diáktéka Kiadó, 1998 19191 A világtörténelem évszámokban Nagy események, Fontos dátumok / Barcs Miklós. - : Diáktéka Kiadó, 1998 19192 Számítástechnikai kisszótár : Angol - magyar / Tóth Emese. - Budapest : , 1997 19193 Filozófia Híres emberek, nagy gondolatok / Lehmann Miklós. - : Diáktéka Kiadó, 1998 19194 Magyar nyelvtani műszótár : Általános és középiskolások részére / Bachát László. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., 1998 19195 Hogy mondjuk németül? (Egyszerűbb beszédhelyzetek) / Antal Mária. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 559 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19196 Önismeret, emberismeret / Király József. - : Novorg Kiadó, 1998 19197 Pedagógiai Ki Kicsoda / Báthory Zoltán. - Budapest : Keraban Kiadó, 1997 19199 A magyarság jelképei (Írástörténeti tanulmányok) / Varga Géza. - Budapest : Írástörténeti Kut. Int., 1999 19200 Pályaválasztás, továbbtanulás 2000 / Horváth Imre. - : Okker Kiadó, 1999 19201 Általános műveltség lexikona / Szécsi Ferenc. - : Universum Könyvkiadó Budapest, 1999 19202 Toldi Trilógia / Arany János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986 19203 Toldi, Toldi estéje, Buda halála / Arany János. - : Diáktéka Kiadó Budapest, 1999 19204 Toldi, Toldi estéje, Buda halála / Arany János. - : Diáktéka Kiadó Budapest, 1999 19204/1 Bábeli harmónia : Interjúk Európa híres soknyelvű embereivel / Lomb Kató. - Budapest : , 1988 19205 Toldi, Toldi estéje, Buda halála / Arany János. - : Diáktéka Kiadó Budapest, 1999 19206 Toldi, Toldi estéje, Buda halála / Arany János. - : Diáktéka Kiadó Budapest, 1999 19207 A kőszívű ember fiai: Regény / Jókai Mór. - : Diáktéka Kiadó, 1999 19208 Tanár úr kérem / Karinthy Frigyes. - : Anno Kiadó, 1999 19209 Tanár úr kérem / Karinthy Frigyes. - : Anno Kiadó, 1999 19210 Tanár úr kérem / Karinthy Frigyes. - : Anno Kiadó, 1999 19211 Tanár úr kérem / Karinthy Frigyes. - : Anno Kiadó, 1999 19212 Tanár úr kérem / Karinthy Frigyes. - : Anno Kiadó, 1999 19213 A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473-1800 / Ecsedy Judit, V.. - Budapest : Balassi Kiadó, Budapest, 1999 19214 A költői nyelvről : Egyetemi tankönyv / Fónagy Iván. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1999 19215 Régészet: Elmélet, módszer, gyakorlat / Renfrew, Colin. - Budapest : Osiris, 1999 19216 A zsidó Jézus vallása / Vermes Géza. - : Osiris Kiadó, Budapest, Inczédy György .l 2024.02.14 560 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1999 19217 Szépprózai művek / Kölcsey Ferenc. - : Universitas Kiadó, Budapest, 1998 19218 A kert és a műhely : Tanulmányok / Hanák Péter. - Budapest : Balassi Kiadó, Budapest, 1999 19219 A európai kereszténység kialakulása 200-1000. / Brown, Peter. - Budapest : Atlantisz Könyvkiadó, 1999 19220 A gondolat metaforái : Esszék József Attila költészetéről / Beney Zsuzsa. - Budapest : Argumentum Kiadó, 1999 19221 Amszterdam / McEwan, Ian. - : Scolár Kiadó Budapest, 1999 19222 Helyzetgyakorlat / Rákos Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1999 19223 Főmű / Tandori Dezső. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 1999 19224 A nyilvánosság rendszerváltása / Vásárhelyi Mária. - Budapest : Új Mandátum, 1998 19225 Magyarország története a 20. században / Romsics Ignác. - Budapest : Osiris, 1999 19226 A rendszerváltás forgatókönyve: Kerekasztal-tárgyalások 1989-ben I-IV-ig. / Bozóki András. - Budapest : , 1999 19227 A rendszerváltás forgatókönyve: Kerekasztal-tárgyalások 1989-ben I-IV-ig. / Bozóki András. - Budapest : , 1999 19228 A rendszerváltás forgatókönyve: Kerekasztal-tárgyalások 1989-ben I-IV-ig. / Bozóki András. - Budapest : , 1999 19229 A rendszerváltás forgatókönyve: Kerekasztal-tárgyalások 1989-ben I-IV-ig. / Bozóki András. - Budapest : , 1999 19230 Óda az észhez : In memoriam Vas István / Réz Pál. - Budapest : Nap K., 1999 19231 Hol a költészet mostanában ? Esszék, tanulmányok (Nagyvilág Könyvek) / Ferencz Győző. - Budapest : Nagyvilág Kiadó, 1999 19232 A lovag meg az ibolya : Harminchárom farsangi komédia és egy svank / Sachs, Hans. - Budapest : Orpheus Könyvkiadó Kft., 1999 19233 Magyar alkotmánytörténet / Mezey Barna. - Budapest : Osiris, 1999 19235 A magyar nyelv könyve / Adamikné dr. Jászó Anna. - Budapest : Trezor Kiadó, 1999 19236 Érettségi tételek irodalomból / Hamar Péter. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés, 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 561 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19237 1000 éves a magyar iskola / Balohg László szerk.. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1996 19238 Ének-rajz-technika fogalomtár / Kissné Kertész Gabriella. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés 19239 Magyar Nagylexikon 1. A-Anc / Élesztős László főszerkesztő. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1999 19240 Magyar Nagylexikon 2. And-Bag / Élesztős László főszerkesztő. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1998 19241 Magyar Nagylexikon 3. BAH-BIJ / Élesztős László főszerkesztő. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1999 19242 Magyar Nagylexikon 4. BIK-BZ / Élesztős László főszerkesztő. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1998 19243 Magyar Nagylexikon 5. C-CSem / Élesztős László főszerkesztő. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1997 19244 Magyar Nagylexikon 6. CSEN-EC / Élesztős László főszerkesztő. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1998 19245 Magyar Nagylexikon 7. ED-FE / Élesztős László főszerkesztő. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1998 19246 Magyar Nagylexikon 8. FF-GYEP / Élesztős László főszerkesztő. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1999 19247 Magyar Nagylexikon 9. GYER-IQ / Élesztős László főszerkesztő. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1999 19248 A tanulás tanítása tanári kézikönyv -könyv a tanulásról / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1998 19251 Könyv a tanulásról : tanulási képességet fejlesztő tréning 12-16 éveseknek / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1998 19252 A tanulás tanítása tanári kézikönyv -könyv a tanulásról / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1998 19253 A tanulás tanítása tanári kézikönyv -könyv a tanulásról / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1998 19254 A tanulás tanítása tanári kézikönyv -könyv a tanulásról / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1998 19255 Keresztnevek eredete : Rendhagyó művelődéstörténet / Tóth Sándor. - : Anno Kiadó, 2000 19257 Arany János balladái / Arany János. - : Laude Kiadó, 2000 19258 Érzelmi intelligenciateszt Ismert meg önmagad ! E. Q. / Vagabund. - : Szőlősi Péter, 1997 Inczédy György .l 2024.02.14 562 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19259 Intelligencia teszt IQ. / Szölősi Péter szerkesztette. - : Vagabund Kiadó, 1997 19260 Műveltség teszt A.Q. / Szölősi Péter szerkesztette. - : Vagabund Kiadó, 1997 19261 Gyógyfüveskönyv : A gyógynövényekkel foglalkozó tudományok legfrissebb eredményeivel / Tierra, Michael. - Budapest : Hunga-Print Nyomda és Kiadó Kft., 1995 19262 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998 19263 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998 19264 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998 19265 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998 19266 Isteni színjáték / Dante, Alighieri. - ? 19267 Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 19268 Fanni hagyományai / Kármán József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991 19269 77 híres dráma / Balassa Anna. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1994 19270 A szóra bírt mindenség: (Műelemzések tanulmányok) / Nagy István Attila. - : Szerző, 1996 19272 Époszok könyve / Tihanyi István. - Budapest : Merényi Könyvkiadó, ? 19272/1 Encyclopaedia Hungarica 1. A-H, L-Ő, P-Z, Kiegészítő kötet IV. / Bagossy László. - : Hungarian Ethnic Lexicon Foundation, 1992 19272/2 Encyclopaedia Hungarica 1. A-H, L-Ő, P-Z, Kiegészítő kötet IV. / Bagossy László. - : Hungarian Ethnic Lexicon Foundation, 1994 19274 Encyclopaedia Hungarica 1. A-H, L-Ő, P-Z, Kiegészítő kötet IV. / Bagossy László. - : Hungarian Ethnic Lexicon Foundation, 1996 19275 Encyclopaedia Hungarica 1. A-H, L-Ő, P-Z, Kiegészítő kötet IV. / Bagossy László. - : Hungarian Ethnic Lexicon Foundation, 1998 19276 Mindennapi kommunikációnk / Jónás Erzsébet, Cs.. - Nyíregyháza : Bessenyei K., 1998 19277 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye természeti erőforrásai / Göőz Lajos. - : MTA Debreceni Akadémiai Bizottsága, 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 563 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19278 Monitor '95 '97: A tanulók tudásának felmérése Mérés - Értékelés - Vizsga 1. 6. / Vári Péter. - : Országos Közokt. Intézet, 1997 19279 Monitor '95 '97: A tanulók tudásának felmérése Mérés - Értékelés - Vizsga 1. 6. / Vári Péter. - : Országos Közokt. Intézet, 1999 19280 Nyelv és lélek: Cikkek tanulmányok / Kosztolányi Dezső. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 19281 Platón összes művei kommentárokkal A lakoma / Platón. - : Atlantisz, 1999 19282 Könyvtárosok kézikönyve 1. kötet Alapvetés / Horváth Tibor. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 19283 Könyvtárosok kézikönyve 1. kötet Alapvetés / Horváth Tibor. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 19284 Magyar képzőművészet a 20. században / Andrási Gábor. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1999 19285 Nagy Imre : Politikai életrajz I-II. 1953-1958 / Rainer M. János. - Budapest : 1956-os Intézet, 1999 19286 Emlékezzetek utatok kezdetére : Régészeti kalandozások a magyar honfoglalás és államalapítás / Révész László. - Budapest : Timp Kft., 1999 19287 Tanuljunk külföldön = Study abroad 2000-2001 / Békés Tamás. - Budapest : Polg-ART, 2000 19288 Gyermekeink játékai A játékok és a sport hatása a gyermekek fejlődésére / Brooking-Payne, Kim. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1999 19289 Társadalomismeret 1. Emberi kapcsolatok / Sallai Éva. - : AKG Kiadó, 1999 19290 Erkölcsi esettanulmányok / Jakab György. - : Alternatív Közgazdasági Gimzázium Alapítvány, 1999 19291 Dinamikus olvasás:Számítógépes képességfejlesztő program / Oroszlány Péter. - Budapest : Altern. Közgazd. Gimn. Alap., 1997 19292 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 19293 Delfi örökösei : Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlatok / Rudas János. - : Kairosz Kiadó - Magvető Kiadó, 1990 19294 Az elemek kémiája I-II-III. / Greenwood, Norman Neill. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 19295 Az elemek kémiája I-II-III. / Greenwood, Norman Neill. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 564 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19296 Az elemek kémiája I-II-III. / Greenwood, Norman Neill. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 19297 Delfi örökösei : Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlatok / Rudas János. - : Kairosz Kiadó - Magvető Kiadó, 1990 19298 Gyermeklélektan / Mérei Ferenc. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 1999 19299 Magyarország / Czellár Katalin Dr.. - Budapest : Panoráma, 1996 19300 Amerikai Egyesült Államok / Kis Csaba. - Budapest : Panoráma, 1994 19301 Gyakorlati magyar nyelvtan / Zsuffa Zoltánné. - : Akkord - Panem, 1998 19302 Kis magyar nyelvtan / Rácz Endre. - : Talentum, ? 19303 Új magyar nyelvtan / Kiss Katalin, É.. - Budapest : Osiris, 1999 19304 Közérdekű nyelvészet / Kontra Miklós. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 19305 Szociolingvisztika / Wardhaugh, Ronald. - : Osiros-Századvég, 1995 19306 Bátorság a tehetséghez / Landau Erika. - Budapest : Calibra Kiadó, 1997 19307 A tanítási dráma elmélete / Bolton, Gavin. - : Marczibányi Téri Műv. Közp., 1993 19308 Eötvös József / Sőtér István. - Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 1998 19309 Széchenyi István / Széchenyi István. - Budapest : Új Mandátum, 1998 19310 Teleki László Csorba László / Teleki László gróf. - Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 1998 19311 Deák Ferenc (Válogatta,sajtó alá rendezte,a beveze tő tanulmányt és a jegyzeteket írta:Molnár András / Deák Ferenc. - Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 1998 19312 Batthyány Lajos: (Válogatta, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Erdődy Gábor / Batthyány Lajos. - Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 1998 19313 Hajnóczy József / Hajnóczy József. - Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 1998 19314 Jókai Mór / Fábri Anna. - Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 565 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19315 Kossuth Lajos / Kossuth Lajos. - Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 1999 19316 Wesselényi Miklós / Wesselényi Miklós. - Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 1999 19317 Szemere Bertalan / Szemere Bertalan. - Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 1998 19318 Kölcsey Ferenc / Kölcsey Ferenc. - Budapest : Új Mandátum Könyvkiadó, 1998 19319 A Föld országai / Williams, Brian. - Budapest : Elektra Kiadóház, 1998 19320 Könyvtári múltidéző Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei / Futaky László. - Nyíregyháza : Rím Kiadó, Nyíregyháza, 1998 19321 Bevezetés az etikába / Hársing László. - Miskolc : Bíbor Kiadó, 1999 19322 Tehetség-kalauz / Tóth László Dr.. - : Kossuth Egyetemi Kiadó Debrecen, 1998 19323 Kommunikációs képességek fejlesztése az iskolában, elmélet- és gyakorlatgyűjtemény / Dávid Imre. - : Kossuth Egyetemi Kiadó Debrecen, 2000 19324 Tanulási stratégiák és stílusok, a fejlesztés pszichológiai alapjai / Balogh László Dr.. - : Kossuth Lajos Tudományegyetem,Debrecen, 1998 19325 Pszichológiai módszerek a tanulók megismeréséhez / Tóth László Dr.. - : Kossuth Egyetemi Kiadó Debrecen, 2000 19326 Tehetség és iskola / Balogh László Dr.. - : Kossuth Egyetemi Kiadó Debrecen, 1999 19327 Fejezetek a pedagógiai pszichológia köréből II. / Tóth László Dr.. - : Kossuth Egyetemi Kiadó Debrecen, 1998 19328 Magyarország / Czellár Katalin Dr.. - Budapest : Panoráma, 1996 19329 A Bükk turistakalauza / Rakaczky István. - : Bíbor Kiadó Miskolc, 1998 19330 Füves könyv / Márai Sándor. - Budapest : Helikon Kiadó, 2000 19331 Kérdezz! Felelek...: Gyerekekről felnőtteknek, Szülők házikönyvtára / Vekerdy Tamás. - Budapest : Park Kiadó, 2000 19332 Kérdezz! Felelek...: Gyerekekről felnőtteknek, Szülők házikönyvtára / Vekerdy Tamás. - Budapest : Park Kiadó, 2000 19333 Arthur Rimbaud versei / Rimbaud, Arthur. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 566 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19334 Kosztolányi Dezső válogatott versei / Kosztolányi Dezső. - : Palatinus, 1999 19335 Arthur Rimbaud versei / Rimbaud, Arthur. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2000 19336 Francois Villon válogatott versei / Villon, Francois. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 1999 19337 Catullus, Vergilius, Horatius versei / Szepessy Tibor szerk.. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2000 19338 Charles Baudelaire versei / Baudelaire, Charles. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2000 19339 Charles Baudelaire versei / Baudelaire, Charles. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2000 19340 Versek a hagyatékból : Egybegyűjtött írások IV. / Weöres Sándor. - Budapest : Saxum Könyv KFT, 2000 19341 Próza / Kosztolányi Dezső. - : Fekete Sas Kiadó, Budapest, 1999 19342 Próza / Kosztolányi Dezső. - : Fekete Sas Kiadó, Budapest, 1999 19343 Babits Mihály összegyűjtött versei / Babits Mihály. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 19344 Babits Mihály összegyűjtött versei / Babits Mihály. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 19345 Kosztolányi Dezső összes versei / Kosztolányi Dezső. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1998 19346 Egyperces novellák / Örkény István. - : Palatinus, 1999 19347 Versek a hagyatékból : Egybegyűjtött írások IV. / Weöres Sándor. - Budapest : Saxum Könyv KFT, 2000 19348 Érettségi témakörök, tételek - irodalom ("Érettségi és felvételi" ) sorozat / Kállay Gézáné. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2000 19349 Összefoglaló feladatgyűjtemény kémiából / Hutter Anna Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv. 19351 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - 1999 19352 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - 1999 19353 Szabó Lőrinc összes versei 1-2 / Szabó Lőrinc. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 19354 Szabó Lőrinc összes versei 1-2 / Szabó Lőrinc. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 567 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19355 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 1999 19356 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 19357 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 19358 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - : Diáktéka Kiadó, 2000 19359 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - : Diáktéka Kiadó, 2000 19360 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 019361 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 19361 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Diáktéka Kiadó, 1999 19362 Oidipusz király - Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó, ? 19363 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - : Diáktéka Kiadó, 2000 19364 Így is megírhatod ! 30 kidolgozott magyar irodalom írásbeli érettségi tétel / Balogh Éva. - Békéscsaba : ITEM Békéscsaba, ? 19365 Fogalmazzunk középiskolás fokon ! / Balog Éva. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, 2000 19366 Vázlat helyett Diákoknak Műelemzések logikusan: 1-2-3-4. / Nagy Teréz. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, 1999 19367 Vázlat helyett Diákoknak Műelemzések logikusan: 1-2-3-4. / Nagy Teréz. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, 1999 19368 Hogyan írjunk ötös fogalmazást? / Szabó Judit. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba 19369 Keresztmetszet a korban l9l5-l997 / Harsányi Juhász Ferenc. - Budapest : Püski Kiadó, Budapest, 2000 19370 Nyíregyháza kiváltságlevele 1837 / Kujbusné Mecsei Éva. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Levéltár, 1997 19371 Emlékek a múltból : A korabeli Nyíregyháza képekben / Felbermann Endre. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Levéltár, 1998 19372 Az információ és az ember - tankönyv / Homor Tivadar. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1999 19373 Az információ és az ember - Munkafüzet Könyvtárhasználati ismeretek 13-18 éves tanulók sz / Homor Tivadar. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1999 19374 A technika krónikája / Paturi, Felix R.. - Budapest : Officina Inczédy György .l 2024.02.14 568 .lap Lelt.sz. Dokumentum Nova, 1996 19375 Középkori templomok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében / Szatmáriné Mihucz Ildikó. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2000 19377 Korkép : Válogatás a Kelet-Magyarország 1995-2000 között megjelent publicisztikai írásokból / Sipos Béla. - 2000 19379 Tisztelt Ház : A magyar országgyűlések története 1848-1998 / Stemler Gyula. - Budapest : Puskás Tivadar Távközlési Technikum, 1998 19380 Vázlat helyett Diákoknak Műelemzések logikusan: 1-2-3-4. / Nagy Teréz. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, 1999 19381 Vázlat helyett Diákoknak Műelemzések logikusan: 1-2-3-4. / Nagy Teréz. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, 1999 19383 A középiskolai fogalmazás alapismeretei (Vázlat helyett Diákoknak) / Balogh Éva. - : ITEM, Békéscaba, ? 19384 Királyok és királynők (Elektra könyvek c. sorozat) / Wingate, Philippa. - Érd : Elek és Társa Kiadó BT., 1996 19385 Világtörténet / Hills, Ken. - Budapest : Elektra Kiadóház, 1998 19386 Szirtfoknak lenni : Béres József életútja / Béres Klára. - Budapest : Béres RT, 1999 19387 Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban / Cavallo, Guglielmo. - Budapest : Balassi Kiadó, Budapest, 2000 19388 A rendszerváltás forgatókönyve: Kerekasztal-tárgyalások 1989-ben I-IV-ig. / Bozóki András. - Budapest : , 1999 19389 A rendszerváltás forgatókönyve: Kerekasztal-tárgyalások 1989-ben I-IV-ig. / Bozóki András. - Budapest : , 1999 19390 Társadalmi kommunikáció / Béres István - Horányi Özséb. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 19391 Magánélettan 1. / Bácskai Júlia. - Budapest : , 2000 19392 Irodalom Tanári Kincsestár: Segédanyagok és ötle- tek a tanórához / Sándor Csilla szerkesztő. - : Raabe, 2000 19393 Magánélettan haladóknak 2 / Bácskai Júlia. - : RaabeKlett, 1998 19394 Európa az új évezred küszöbén : Az európai országok rövid politikai és társadalomtörténete a kezdete / Pintér Zoltán. - Kisújszállás : Szalay Könyvkiadó,Kisújszállás, 2000 19395 A művészet élvezete / Piper, David. - 1999 19396 Alapvető jogaink / László Ágnes szerkesztette. - : Palladion Inczédy György .l 2024.02.14 569 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19397 Alapvető jogaink / László Ágnes szerkesztette. - : Palladion 19398 Alapvető jogaink / László Ágnes szerkesztette. - : Palladion 19399 Alapvető jogaink / László Ágnes szerkesztette. - : Palladion 19400 Szabolcs vármegye 1848/1849-ben : Források / László Géza. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Levéltár, 2000 19402 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye statisztikai évkönyve 1999 / Hajnal Béla Dr.. - Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 2000 19405 Száz év magány: Regény / Garcia Márquez, Gabriel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 19406 Száz év magány: Regény / Garcia Márquez, Gabriel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 19407 Jadviga párnája: Napló / Závada Pál. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1997 19408 Harmonia Caelestis / Esterházy Péter. - 2000 19409 Magyar-spanyol kéziszótár / Gáldi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19410 Spanyol-magyar kéziszótár + CD / Dorogman György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19411 Segíthetek? : Ami megtörténik velünk mindig annak a termése, amit valaha gondolatainkban elvetettünk / Zagyi Magdolna. - : Szerző, 1998 19412 Pszichológia a tanításban / Tóth László Dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2000 19413 Irodalom Tanári Kincsestár: Segédanyagok és ötle- tek a tanórához / Sándor Csilla szerkesztő. - : Raabe, 2000 19414 Irodalom Tanári Kincsestár: Segédanyagok és ötle- tek a tanórához / Sándor Csilla szerkesztő. - : Raabe, 2000 19415 Oktatáspolitikai törekvések a reformkori országgyűléseken / Bényei Miklós. - 1994 19416 Rendhagyó történelemóra a holokausztról / Sebes Katalin. - Budapest : Múlt és Jövő Kiadó, 2000 19417 Magyar-német nagyszótár új német helyesírással / Földes Csaba. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 19418 Német magyar nagyszótár új német helyesírással / Halász Előd. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 19419 A malignus daganatok biológiai, biokémiai okai / Béres József. - Inczédy György .l 2024.02.14 570 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Béres RT, 2000 19420 Világnapok, ünnepnapok a tanévben Emlékezzünk... / Szűcs Mara. - Békéscsaba : ITEM 19421 Iskolai ünnepségek forgatókönyvei / Maczák Edit. - Békéscsaba : ITEM Békéscsaba, 2001 19422 Szövegértés, cselekménydolgozatok és megoldásaik (Tanári kézikönyv) / Kármán József. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, 2000 19423 Körforgások a természetben és a társadalomban Korunk világképének alapjai / Moser Miklós. - : Környezetvédelmi Területfejlesztési Min., 1997 19424 Körforgások a természetben és a társadalomban Korunk világképének alapjai / Moser Miklós. - : Környezetvédelmi Területfejlesztési Min., 1997 19425 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - 2001 19426 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - 2001 19427 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 19428 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 19429 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 19430 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 19431 Hellénisztikus történelem / Kertész István. - Budapest : História, 2000 19432 A törvények szelleméről / Montesquieu, Charles Louis de Secondat. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 19433 Platon összes művei kommentárokkal Ión ; Menexenosz / Platón. - Budapest : Atlantisz Könyvkiadó, 2000 19434 Irodalom Tanári Kincsestár: Segédanyagok és ötle- tek a tanórához / Sándor Csilla szerkesztő. - : Raabe, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 571 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19435 Szlovákok közül - tirpákok közé Adatok a felvidéki magyarok vészkorszakához (1945-1948) / Fazekas Árpád. - Nyíregyháza : Felvidék 1947 Egyesület Nyíregyháza, 2001 19436 Számítástechnika az alapoktól az internetig : Felsőoktatás közoktatás OKJ ECDL / Iszáj Ferenc. - Nyíregyháza : Bessenyei György Könyvkiadó, 2000 19437 Horvátország: Isztria Dalmácia és az Adria-part szigetei / Budai Zoltán. - Budapest : Kvműhely 21, 2000 19438 Delfi örökösei : Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlatok / Rudas János. - : Kairosz Kiadó - Magvető Kiadó, 1990 19439 Személyiségfejlődés és a nevelés szociálpszichológiája / Buda Béla dr.. - 1998 19440 Családi szocializáció és személyiségzavarok / Bagdy Emőke Dr.. - 1999 19441 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19442 Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó, 2000 19443 Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó, 2000 19444 Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó, 2000 19445 Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó, 2000 19446 Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó, 2000 19447 Tragédia, Szegény emberek, Barbárok l909/l917/l931 Novellák / Móricz Zsigmond. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1999 19448 Tragédia, Szegény emberek, Barbárok l909/l917/l931 Novellák / Móricz Zsigmond. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1999 19449 Tragédia, Szegény emberek, Barbárok l909/l917/l931 Novellák / Móricz Zsigmond. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1999 19450 Válogatott versek: gondozott szöveg 1841-1849 / Petőfi Sándor. - : RaabeKlett, 1999 19451 Válogatott versek: gondozott szöveg 1841-1849 / Petőfi Sándor. - : RaabeKlett, 1999 19452 Válogatott versek: gondozott szöveg 1841-1849 / Petőfi Sándor. - : RaabeKlett, 1999 19453 Válogatott versek: gondozott szöveg 1841-1849 / Petőfi Sándor. - : RaabeKlett, 1999 19454 Válogatott versek: gondozott szöveg 1841-1849 / Petőfi Sándor. - Inczédy György .l 2024.02.14 572 .lap Lelt.sz. Dokumentum : RaabeKlett, 1999 19455 Válogatott versek: gondozott szöveg 1841-1849 / Petőfi Sándor. - : RaabeKlett, 1999 19456 Poétika: teljes, gondozott szöveg i.e.IV.század / Arisztotelész. - : PannonKlett, 1997 19457 Candide: teljes, gondozott szöveg / Voltaire. - Budapest : , 2000 19458 Balladák "őszikék": / Arany János. - : Ikon Kiadó, 1993 19459 Balladák "őszikék": / Arany János. - : Ikon Kiadó, 1996 19460 Balladák "őszikék": / Arany János. - : Ikon Kiadó, 1996 19461 Balladák "őszikék": / Arany János. - : Ikon Kiadó, 1996 19462 Balladák "őszikék": / Arany János. - : Ikon Kiadó, 1996 19463 A társadalmi szerződésről, avagy a politikai jog elvei / Rousseau, Jean-Jacques. - : PannonKlett, 1997 19464 Rómeo és Júlia: drámai költemény, teljes, gondozott szöveg / Shakespeare, William. - : PannonKlett, 1997 19465 Hamlet, dán királyfi: Tragédia / Shakespeare, William. - : PannonKlett, 1997 19466 Hamlet, dán királyfi: Tragédia / Shakespeare, William. - : PannonKlett, 1997 19467 Hamlet, dán királyfi: Tragédia / Shakespeare, William. - : PannonKlett, 1997 19468 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - : Ikon Kiadó, 1994 19469 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - : Ikon Kiadó, 1994 19470 Niki szerelem: Két történet - Teljes, gondozott szövegek / Déry Tibor. - : Ikon Kiadó, 1995 19471 Niki szerelem: Két történet - Teljes, gondozott szövegek / Déry Tibor. - : Ikon Kiadó, 1995 19472 Niki szerelem: Két történet - Teljes, gondozott szövegek / Déry Tibor. - : Ikon Kiadó, 1995 19473 Niki szerelem: Két történet - Teljes, gondozott szövegek / Déry Tibor. - : Ikon Kiadó, 1995 19474 Lilla: a ciklus teljes, gondozott szövege / Csokonai Vitéz Mihály. - : Ikon Kiadó, 1996 19475 Lilla: a ciklus teljes, gondozott szövege / Csokonai Vitéz Mihály. - : Ikon Kiadó, 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 573 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19476 Lilla: a ciklus teljes, gondozott szövege / Csokonai Vitéz Mihály. - : Ikon Kiadó, 1996 19477 Válogatott versek: 1820-1855 - gondozott szöveg / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2001 19478 Válogatott versek: 1820-1855 - gondozott szöveg / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2001 19479 Válogatott versek: 1820-1855 - gondozott szöveg / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2001 19480 Válogatott versek: 1820-1855 - gondozott szöveg / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2001 19481 Hymnus Nemzeti hagyományok Parainesis, Válogatás a Kölcsey-életműből / Kölcsey Ferenc. - : PannonKlett, 1997 19482 Babaház (Nóra) A vadkacsa: teljes, gondozott szövegek / Ibsen, Henrik. - : PannonKlett, 1997 19483 Babaház (Nóra) A vadkacsa: teljes, gondozott szövegek / Ibsen, Henrik. - : PannonKlett, 1997 19484 Babaház (Nóra) A vadkacsa: teljes, gondozott szövegek / Ibsen, Henrik. - : PannonKlett, 1997 19485 Versek / Berzsenyi Dániel. - : RaabeKlett, 1998 19486 Versek / Berzsenyi Dániel. - : RaabeKlett, 1998 19487 Versek / Berzsenyi Dániel. - : RaabeKlett, 1998 19488 Csongor és Tünde: teljes gondozott szöveg, 1830 drámai költemény / Vörösmarty Mihály. - : Ikon Kiadó, 1996 19489 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Budapest : , 2000 19490 Rameau unokaöccse: Első szatíra/Ő és én / Diderot, Denis. - : PannonKlett, 1997 19491 A társadalmi szerződésről, avagy a politikai jog elvei / Rousseau, Jean-Jacques. - : PannonKlett, 1997 19492 Poétika: teljes, gondozott szöveg i.e.IV.század / Arisztotelész. - : PannonKlett, 1997 19493 A lakoma Phaidrosz: a teljes, gondozott szövegek - i.e.IV.század / Platón. - : Ikon Kiadó, 1994 19494 Túl jón és rosszon. teljes, gondozott szöveg / Nietzsche, Friedrich. - Budapest : , 2000 19495 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Inczédy György .l 2024.02.14 574 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19496 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19497 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19498 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19499 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19500 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19501 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19502 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19503 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19504 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19505 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19506 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19507 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19508 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19509 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Inczédy György .l 2024.02.14 575 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19510 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 19512 Szociológia / Giddens, Anthony. - Budapest : Osiris, 2000 19514 Az emberi természet : Humánetológia / Csányi Vilmos. - Budapest : Vince Kiadó Kft., 2000 19515 A politikatudomány alapvonalai : Fogalmak, problémák, elméletek / Fisichella, Domenico. - Budapest : Osiris, 2001 19516 Filozófiai kalauz / Grayling, A. C.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1997 19518 Gondolatok az álomról és az önismeretről / Jung, Carl Gustav. - 2001 19520 Gondolatok a jóról és a rosszról / Jung, Carl Gustav. - 1999 19521 Élettörténet és sorsesemény / Tengelyi László. - : Atlantisz, 1998 19522 Kiút a globalizációs zsákutcából / Csath Magdolna. - : Kairosz Kiadó - Magvető Kiadó, 2001 19523 Világvallások : Képes enciklopédia / Magdalena, Selenau. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 1999 19524 A művészet története A rokokó és a klasszicizmus / Urrutia, Leopoldo. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 19525 A művészet története A gótika / Petz György. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2000 19526 A művészet története A klasszikus ókor / Petz György. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2000 19527 A művészet története 4. A korai román és a román stílus / Petz György. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2000 19528 A művészet története Itáliai és spanyol barokk / Petz György. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2000 19529 A művészet története Az érett reneszánsz Itália . Spanyolország / Varela, Lorenzo. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2000 19530 A művészet története Romantika, realizmus és szecesszió / Petz György. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 19531 A művészet története A reneszánsz elterjedése Európában / Petz György. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2000 19532 A művészet története A huszadik század / Petz György. - Budapest Inczédy György .l 2024.02.14 576 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 19533 Vagy-vagy / Kierkeqaard, Soren. - Budapest : Osiris, 2001 19534 Matematika Tanári Kincsestár / Muskovits István szerkesztő. - : Raabe, 2001 19535 Irodalom Tanári Kincsestár: Segédanyagok és ötle- tek a tanórához / Sándor Csilla szerkesztő. - : Raabe, 2000 19536 A magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya / Felföldi László. - Budapest : Planétás, 1997 19537 Művészeti nevelés / Szabó - Merényi - Palotai - Széll - Szentirmai L.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 19538 Útmutató a tárgyi és a szellemi néprajz tanításához / Ágh Zsófia. - : Tárogató Kiadó, 1993 19539 Az eltűnt idő nyomában, A fogoly lány / Proust, Marcel. - : Atlantisz, 2001 19540 Drogcsapda / Jávor Éva. - Budapest : Paginarium K., 2000 19541 Életvezetési ismeretek és készségek középiskolai tanári kézikönyv / Csendes Éva. - Budapest : Zrínyi Katonai és Kárpáti K.Budapest, 2001 19542 Kérdezd meg Alízt: Egy amerikai kábítószeres lány megdöbbentő naplója / Katona Éva. - : 2P Oktatási Bt., 1998 19543 Kérdezd meg Alízt: Egy amerikai kábítószeres lány megdöbbentő naplója / Katona Éva. - : 2P Oktatási Bt., 1998 19545 Ünnepeljünk együtt! Válogatott strófák jeles napokra / Nemes Jánosné. - : IT Stúdió Kft. Szeged, 2001 19546 Ezer év, ezer ember 2000 A Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 1-10.k. Millenniumi, gyűjteményes kiad. / Ésik Sándor szerk.. - Nyíregyháza : In-Forma Lap- és Könyvkiadó Kft., 2000 19547 Székelyföld útikönyve I-II. / Vofkori László. - Budapest : Cartographia Kft, 1998 19548 Székelyföld útikönyve I-II. / Vofkori László. - Budapest : Cartographia Kft, 1998 19549 A fizika kultúrtörténete a kezdetektől 1990-ig / Simonyi Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 19550 A fizika kultúrtörténete a kezdetektől 1990-ig / Simonyi Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 19551 Internet - marketing minségbiztosítás - Válogatás szakdolgozatokból - / Petró András. - : MR Komplex Nyomdaip. Kft., 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 577 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19552 A végtelen vonal: Legenda a golyóstollról / Moldova György. - : ICO RT., 2001 19553 A végtelen vonal: Legenda a golyóstollról / Moldova György. - : ICO RT., 2001 19554 A végtelen vonal: Legenda a golyóstollról / Moldova György. - : ICO RT., 2001 19555 A megosztott világ A Kelet-Nyugat,Észak-Dél nemzetközi kapcsolatok fő vonásai (1941-1991) / Fischer Ferenc. - : Dialóg Campus Kiadó, 2001 19556 Fejlődéslélektan / Cole, Sheila R.. - Budapest : Osiris, 2001 19557 Gyermeklélektan / Mérei Ferenc. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 2001 19558 A gyermek pszichológiai fejlődése / Vajda Zsuzsanna. - 2001 19559 Idegen szavak és kifejezések szótára / Bakos Ferenc. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2001 19560 XXI. század és nevelés / Nagy József. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 19561 Pedagógia / Kron, Friedrich W.. - Budapest : Osiris, 2000 19562 Személyiségpszichológia / Carver, Charles S.. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2001 19563 Jeles napok ünnepi szokások / Tátrai Zsuzsanna. - Budapest : Planétás, 1997 19564 Apáról fiúra : Néprajzi kalauz / Kósa László. - : Holnap Kiadó, 1998 19565 Apáról fiúra : Néprajzi kalauz / Kósa László. - : Holnap Kiadó, 1998 19566 Német Tanári Kincsestár / Magyarics Péter. - : Raabe, 2001 19567 Német Tanári Kincsestár / Magyarics Péter. - : Raabe, 2001 19568 Versek: Faludy György / Faludy György. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 2001 19569 Edgar Allan Poe összes művei / Poe, Edgar Allan. - : Szukits Könyvkiadó, 2001 19570 Környezet- és természetvédelmi lexikon I-II. A-K L-Z-ig / Láng István dr.. - 2002 19571 Környezet- és természetvédelmi lexikon I-II. A-K L-Z-ig / Láng István dr.. - 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 578 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19572 A maqgyar kereszténység ezer éve / Zombori István. - : Magyar Katolikus Püspöki Konf. Budapest Budapest, 2001 19573 1848-1849 A szabadságharc hadtörténete / Hermann Róbert. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2001 19574 1956 Forradalom és szabadságharc Magyarországon / Ripp Zoltán. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2002 19575 Együttélés üldöztetés holokauszt / Szita Szabolcs. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2001 19576 A cigányság a második világháború idején (1939-1945) Az üldöztetés tanintézeti feldolg. / Szita Szabolcs. - Budapest : Budapest Kiadó, 2002 19577 Minotaurus : Válogatott elbeszélések / Nádas Péter. - Pécs : Jelenkor Kiadó, 1997 19578 Milota / Závada Pál. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2002 19579 Milota / Závada Pál. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2002 19580 Német-magyar kéziszótár / Hessky Regina főszerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2000 19581 Német-magyar kéziszótár / Hessky Regina főszerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2000 19582 Német-magyar kéziszótár / Hessky Regina főszerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2000 19583 Német-magyar kéziszótár / Hessky Regina főszerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2000 19584 Német-magyar kéziszótár / Hessky Regina főszerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2000 19585 Német Tanári Kincsestár / Magyarics Péter. - : Raabe, 2001 19586 Matematika Tanári Kincsestár / Muskovits István szerkesztő. - : Raabe, 2001 19587 Test Fighter: Tesztkönyv a BME középfokú írásbeli nyelvvizsgára / Dóczi Brigitta. - : B & T BT., 2002 19588 Középiskolai művészeti lexikon / Végh János. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2000 19589 Ki? Mi? Hol : Magyar elbeszélő és drámai művek lexikona a középiskolások számára / Széplaki György dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 579 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19590 Angol költők antológiája / Kappanyos András. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2000 19591 Orosz költők antológiája / Szőke Katalin. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 19592 Bibliaismeret / Dér Katalin-Horváth Pál. - Budapest : , 1999 19593 Kece, milling, marázsa: Hagyományos halászat természetes vizeinken / Kunkovács László. - Budapest : Balassi Kiadó, Budapest, 2001 19594 Angol - magyar kéziszótár / Lázár A. Péter. - Debrecen : Aquila Kiadó Budapest, 2001 19595 Angol - magyar kéziszótár / Lázár A. Péter. - Debrecen : Aquila Kiadó Budapest, 2001 19596 A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei közönséges hamisítvány / Burcev, Vladimir. - Budapest : Múlt és Jövő Kiadó, 1999 19597 Környezet- és természetvédelmi lexikon I-II. A-K L-Z-ig / Láng István dr.. - 2002 19598 Környezet- és természetvédelmi lexikon I-II. A-K L-Z-ig / Láng István dr.. - 2002 19599 Megmeneküléseim : Hosszú levél unokáimnak / Győri György. - : Cet Belvárosi Könyvkiadó, 2001 19600 Oscar Wilde összes művei: I. kötet / Wilde, Oscar. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, 2000 19601 Pokolbéli víg napjaim / Faludy György. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1998 19602 Pokolbeli napjaim után / Faludy György. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 2000 19603 A német nyelv szinonímaszótára: A németet, mint idegen nyelvet tanulók számára / Müller József. - : MAHIR-RTV, 1998 19604 A megosztott világ A Kelet-Nyugat,Észak-Dél nemzetközi kapcsolatok fő vonásai (1941-1991) / Fischer Ferenc. - : Dialóg Campus Kiadó, 2001 19605 A megosztott világ A Kelet-Nyugat,Észak-Dél nemzetközi kapcsolatok fő vonásai (1941-1991) / Fischer Ferenc. - : Dialóg Campus Kiadó, 2001 19606 Fordítósuli német nyelvvizsgákra: 1200 mondatfordítás alap-, közép, és felsőfokú nyelvv. / Unger Tamás. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2001 19607 Angol nyelvtani gyakorlatok A Comprehensive Workbook in English Grammar: Megoldásokkal / Magyarics Péter. - : Panem, 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 580 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19608 Fordítósuli angol nyelvvizsgákra: 3000 mondatfordítás alap-, közép- és felsőfokú nyelvv. nyelvvizsgá / Horváth Miklós. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2002 19610 Jeles napok ünnepi szokások / Tátrai Zsuzsanna. - Budapest : Planétás, 1997 19611 Jeles napok ünnepi szokások / Tátrai Zsuzsanna. - Budapest : Planétás, 1997 19612 A magyar nyelv és irodalom enciklopédiája / Sipos Lajos. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2002 19613 Közgazdasági helyesírási szótár: Szakszavak,kifejezések, szókapcsolatok és rövidítések gyüjteménye / Bárányné Szabadkai Éva. - Budapest : Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2002 19614 Magyar tudománytár: 1. Föld, víz, levegő / Mészáros Ernő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2002 19615 A magyarországi közlekedés krónikája 1750-2000 / Frisnyák Zsuzsa. - Budapest : História, 2001 19616 Életvezetési ismeretek és készségek középiskolai tanári kézikönyv / Csendes Éva. - Budapest : Zrínyi Katonai és Kárpáti K.Budapest, 2001 19617 Német Tanári Kincsestár / Magyarics Péter. - : Raabe, 2001 19618 Német középfok írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Deák Ágnes - Czigány Zsuzsa. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 19619 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 19620 Dummies könyvek Excel 2000 / Harvey Greg. - 1999 19621 Feladatgyűjtemény a táblázatkezeléshez / Szabó Zsolt. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2000 19622 Szövegszerkesztési ismeretek / Kiss Csaba. - Budapest : , 1999 19623 Számítástechnikai alapismeretek / Bodnár István Olivér. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999 19624 Adatbázis-kezelési alapismeretek / Ozsváth Miklós. - Budapest : , 2001 19625 Feladatgyűjtemény a szövegszerkesztéshez / Váradi Zsolt szerkesztő. - Budapest : , 1999 19626 Prezentáció és grafika / Molnár Mátyás. - Budapest : , 2000 19627 Power Point 2000 / Gerő Judit. - : ComputerBooks, Budapest, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 581 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19628 Táblázatkezelési ismeretek / Krnács András - Kiss Csaba. - Budapest : , 2001 19629 Feladatgyűjtemény a szövegszerkesztéshez / Gubán Miklós. - Budapest : , 2000 19630 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 19631 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 19632 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 19633 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 19634 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 19635 Valaki más: A változás krónikája / Kertész Imre. - Budapest : , 2002 19636 Kaddis a meg nem született gyermekért / Kertész Imre. - Budapest : , 2002 19637 A száműzött nyelv / Kertész Imre. - Budapest : , 2002 19638 A száműzött nyelv / Kertész Imre. - Budapest : , 2002 19639 Kaddis a meg nem született gyermekért / Kertész Imre. - Budapest : , 2002 19640 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19641 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19642 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19643 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19644 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19645 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Inczédy György .l 2024.02.14 582 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19646 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19647 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19648 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19649 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19650 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19651 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19652 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19653 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19654 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19655 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19656 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19657 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1996-8 19658 Kérdezz! Felelek...: Gyerekekről felnőtteknek, Szülők házikönyvtára / Vekerdy Tamás. - Budapest : Park Kiadó, 2000 19659 Magyar-német kéziszótár / Hessky Regina főszerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 583 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19660 Magyar-német kéziszótár / Hessky Regina főszerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 19661 Magyar-német kéziszótár / Hessky Regina főszerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 19662 Magyar-német kéziszótár / Hessky Regina főszerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 19663 Magyar-német kéziszótár / Hessky Regina főszerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 19664 Német Tanári Kincsestár / Magyarics Péter. - : Raabe, 2001 19665 Német középfok írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Deák Ágnes - Czigány Zsuzsa. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 19666 Német középfok írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Deák Ágnes - Czigány Zsuzsa. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 19667 Német középfok írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Deák Ágnes - Czigány Zsuzsa. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 19668 Német középfok írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Deák Ágnes - Czigány Zsuzsa. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 19669 Német középfok írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Deák Ágnes - Czigány Zsuzsa. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 19670 Német középfok írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Deák Ágnes - Czigány Zsuzsa. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 19671 Új PC suli I.kötet / Nógrádi László. - : Szerző, 1999 19672 Új PC suli II. kötet / Nógrádi László. - : Szerző, 2000 19673 Gályanapló / Kertész Imre. - Budapest : , 2002 19674 Gályanapló / Kertész Imre. - Budapest : , 2002 19675 Írók, művek, emberek / Németh G. Béla. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 1998 19676 Művészettörténeti ismeretek / Tatai Erzsébet. - : Enciklopédia Kiadó, 2002 19677 Művészettörténeti ismeretek / Tatai Erzsébet. - : Enciklopédia Kiadó, 2002 19678 Műalkotások elemzése a gimnázium I-III. osztálya számára / Beke László dr. művészettörténész, tudományos kutató. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1998 19679 Ne felejtsek! Emlékeztető kislexikon és példatár a magyar irodalom tanulásáshoz / Széplaki Erzsébet. - : Piremon Nyomda Debrecen, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 584 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19680 Függő: - bevezetés a szépirodalomba - / Esterházy Péter. - : Ikon Kiadó, 1993 19681 Függő: - bevezetés a szépirodalomba - / Esterházy Péter. - : Ikon Kiadó, 1993 19682 Függő: - bevezetés a szépirodalomba - / Esterházy Péter. - : Ikon Kiadó, 1993 19683 Így írtok ti (l912) irodalmi karikatúrák, az első kiadás teljes, gondozott szövege / Karinthy Frigyes. - : Ikon Kiadó, 1994 19684 Így írtok ti (l912) irodalmi karikatúrák, az első kiadás teljes, gondozott szövege / Karinthy Frigyes. - : Ikon Kiadó, 1994 19685 Így írtok ti (l912) irodalmi karikatúrák, az első kiadás teljes, gondozott szövege / Karinthy Frigyes. - : Ikon Kiadó, 1994 19686 Így írtok ti (l912) irodalmi karikatúrák, az első kiadás teljes, gondozott szövege / Karinthy Frigyes. - : Ikon Kiadó, 1994 19687 Így írtok ti (l912) irodalmi karikatúrák, az első kiadás teljes, gondozott szövege / Karinthy Frigyes. - : Ikon Kiadó, 1994 19688 Rameau unokaöccse: Első szatíra/Ő és én / Diderot, Denis. - : PannonKlett, 1997 19689 Rameau unokaöccse: Első szatíra/Ő és én / Diderot, Denis. - : PannonKlett, 1997 19690 Poétika: teljes, gondozott szöveg i.e.IV.század / Arisztotelész. - : PannonKlett, 1997 19691 A társadalmi szerződésről, avagy a politikai jog elvei / Rousseau, Jean-Jacques. - : PannonKlett, 1997 19692 A per: teljes, gondozott szöveg / Kafka, Franz. - : Ikon Kiadó, 1995 19693 A per: teljes, gondozott szöveg / Kafka, Franz. - : Ikon Kiadó, 1995 19694 A per: teljes, gondozott szöveg / Kafka, Franz. - : Ikon Kiadó, 1995 19695 A per: teljes, gondozott szöveg / Kafka, Franz. - : Ikon Kiadó, 1995 19696 A per: teljes, gondozott szöveg / Kafka, Franz. - : Ikon Kiadó, 1995 19697 A per: teljes, gondozott szöveg / Kafka, Franz. - : Ikon Kiadó, 1995 19698 A per: teljes, gondozott szöveg / Kafka, Franz. - : Ikon Kiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 585 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1995 19699 Hamlet, dán királyfi: Tragédia / Shakespeare, William. - : PannonKlett, 1997 19700 Hamlet, dán királyfi: Tragédia / Shakespeare, William. - : PannonKlett, 1997 19701 Hamlet, dán királyfi: Tragédia / Shakespeare, William. - : PannonKlett, 1997 19702 Értekezés a módszerről teljes, gondozott szöveg / Descartes, René. - Budapest : , 2000 19703 Magyar utónévkönyv / Ladó János. - : Kulturtrade Kiadó, 1996 19704 Új PC suli I.kötet / Nógrádi László. - : Szerző, 1999 19705 Új PC suli II. kötet / Nógrádi László. - : Szerző, 2000 19706 Proficiency Testbuilder Tests that teach! / Harrison, Mark. - : Machmillan Heinemann, 1994 19707 Az oktatás napjainkban Magyarországon / Osváth Sarolta szerkesztette. - : G-mentor Kft., 2002 19708 Molekula-színképek, molekula szerkezet I. Kétatomos molekulák színképe / Herzberg, Gerhard. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 19709 Molekula-színképek, molekula szerkezet I. Kétatomos molekulák színképe / Herzberg, Gerhard. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 19710 Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára 1-2. / Kossuth Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1952 19711 Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára 1-2. / Kossuth Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1952 19712 Irodalom Tanári Kincsestár: Segédanyagok és ötle- tek a tanórához / Sándor Csilla szerkesztő. - : Raabe, 2000 19713 Matematika Tanári Kincsestár / Muskovits István szerkesztő. - : Raabe, 2001 19714 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye statisztikai évkönyve 2001 / Hajnal Béla Dr.. - Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 2002 19715 Arcképvázlat történelmi háttérrel / Gyurkó László. - Budapest : , 1982 19716 Bethlen Gábor : Történelmi tanulmány / Szekfű Gyula. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 586 .lap Lelt.sz. Dokumentum Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1929 19717 Irodalom Tanári Kincsestár: Segédanyagok és ötle- tek a tanórához / Sándor Csilla szerkesztő. - : Raabe, 2000 19718 Irodalom Tanári Kincsestár: Segédanyagok és ötle- tek a tanórához / Sándor Csilla szerkesztő. - : Raabe, 2000 19719 Irodalom Tanári Kincsestár: Segédanyagok és ötle- tek a tanórához / Sándor Csilla szerkesztő. - : Raabe, 2000 19720 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 19721 Üvöltő szelek / Brontë, Emily. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19722 Üvöltő szelek / Brontë, Emily. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19723 Ének-Zene-Kultúra Kulcs a muzsikához, Gimnázium, szakközép- és szakiskola 9-10.évfolyam / Pécsi Géza. - : Kulcs a Muzsikához Kiadó, 2002 19724 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 19725 Helyesírás mindenkinek / Noll Katalin. - : MAHIR-RTV, 2000 19726 Helyesírás mindenkinek / Noll Katalin. - : MAHIR-RTV, 2000 19727 Oidipusz király Oidipusz Kolónoszban / Szophoklész. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 19728 Oidipusz király Oidipusz Kolónoszban / Szophoklész. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 19729 Oidipusz király Oidipusz Kolónoszban / Szophoklész. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 19730 Oidipusz király - Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó, ? 19731 Oidipusz király - Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó, ? 19732 Oidipusz király - Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó, ? 19733 Oidipusz király - Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó, ? 19734 Oidipusz király - Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó, ? 19736 A magyar sajtó 250 éve I. kötet / Dezsényi Béla. - Budapest : , 1954 19737 Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében I-II. / Wesselényi Miklós. - Budapest : Minerva, 1944 Inczédy György .l 2024.02.14 587 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19738 Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében I-II. / Wesselényi Miklós. - Budapest : Minerva, 1944 19739 Üvöltő szelek / Brontë, Emily. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19740 Üvöltő szelek / Brontë, Emily. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19741 Irodalom Tanári Kincsestár: Segédanyagok és ötle- tek a tanórához / Sándor Csilla szerkesztő. - : Raabe, 2000 19742 Für Elise: regény, első rész: Cili / Szabó Magda. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19743 Für Elise: regény, első rész: Cili / Szabó Magda. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19744 A kígyó árnyéka / Rakovszky Zsuzsa. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2002 19745 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19746 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19747 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19748 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19749 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19750 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19751 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19752 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19753 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19754 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19755 Az arany virágcserép A homokember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19756 Az arany virágcserép A homokember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Inczédy György .l 2024.02.14 588 .lap Lelt.sz. Dokumentum Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19757 Az arany virágcserép A homokember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19758 Az arany virágcserép A homokember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19759 Az arany virágcserép A homokember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19760 Az arany virágcserép A homokember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19761 Az arany virágcserép A homokember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19762 Az arany virágcserép A homokember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19763 Az arany virágcserép A homokember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19764 Az arany virágcserép A homokember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19765 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19766 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19767 A Kárpát-medence történeti földrajza / Frisnyák Sándor Dr.. - Nyíregyháza : Bessenyei György Tanárképző Főiskola, 1996 19768 Matematikai statisztika : Példatár / Lukács Ottó. - Budapest : , 2002 19769 Körkép 84. Huszonnyolc mai magyar elbeszélés / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984 19770 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19771 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 589 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19772 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19773 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19774 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19775 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19776 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19777 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19778 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19779 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19780 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19781 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19782 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19783 A kudarc / Kertész Imre. - Budapest : , 1988 19784 A kudarc / Kertész Imre. - Budapest : , 1988 19785 Zabhegyező : Regény / Salinger, Jerome David. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19786 A velencei kalmár, Machbeth / Shakespeare, William. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001 19787 A velencei kalmár, Machbeth / Shakespeare, William. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001 19788 A velencei kalmár, Machbeth / Shakespeare, William. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001 19789 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19790 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19791 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19792 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 590 .lap Lelt.sz. Dokumentum Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19793 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19794 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19795 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19796 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19797 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19798 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19799 Szép versek 1979 / Bata Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 19800 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19801 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19802 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19803 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19804 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19805 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19806 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19807 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19808 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19809 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19810 Magyar-német nagyszótár I-II. A-J, K-Zs / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 Inczédy György .l 2024.02.14 591 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19811 Magyar-német nagyszótár I-II. A-J, K-Zs / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19812 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19813 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19814 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1991 19815 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 19816 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19817 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19818 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19819 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 19820 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19821 Matematika Tanári Kincsestár / Muskovits István szerkesztő. - : Raabe, 2001 19822 Matematika Tanári Kincsestár / Muskovits István szerkesztő. - : Raabe, 2001 19823 Szép versek 1983 / Bata Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984 19824 Szép versek 1984 / Bata Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1985 19825 Szép versek 1985 / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986 19826 A nagy folyó kanyarulatában: Irodalmi Nobel-díj 2001 / Naipaul, Vidiadhar Surajprasad. - : Cartaphilus Kiadó, 2001 19827 A nagy folyó kanyarulatában: Irodalmi Nobel-díj 2001 / Naipaul, Vidiadhar Surajprasad. - : Cartaphilus Kiadó, 2001 19828 Az angol lobogó: Elbeszélések / Kertész Imre. - Budapest : , 2001 19829 Az angol lobogó: Elbeszélések / Kertész Imre. - Budapest : , 2001 19830 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 592 .lap Lelt.sz. Dokumentum ? 19831 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19832 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19833 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19834 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19835 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19836 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19837 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19838 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19839 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 19840 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19841 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19842 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19843 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19844 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19845 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19846 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19847 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19848 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 593 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19849 Odüsszeia / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19850 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19851 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19852 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19853 Abigél: Ifjúsági regény / Szabó Magda. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 2002 19854 Abigél: Ifjúsági regény / Szabó Magda. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 2002 19855 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19856 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19857 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19858 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19859 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19860 Válogatott elbeszélések / Csáth Géza. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19861 Válogatott elbeszélések / Csáth Géza. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19862 Öt dráma 2.: III.Richárd, Ahogy tetszik, Othello, a velencei mór, Lear Király , Vihar / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19863 Történelem 1.kötet A kezdetektől i.e. 500-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 2002 19864 Történelem 2.kötet KR. E. 500-tól KR. U. 1000-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 2002 19865 Történelem 3.kötet 1000-től 1500-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 2002 19866 Történelem 4.kötet 1500-tól l789-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 2002 19867 Történelem 5. kötet l789-től l9l4-ig / Herber Attila. - : Inczédy György .l 2024.02.14 594 .lap Lelt.sz. Dokumentum Reáltanoda Alapítvány, 2002 19868 Történelem 6.kötet l9l4-től l990-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 2002 19869 Küzdelem az élet értelméért: Világnézetünk alakítása / Gooding, David. - Budapest : Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 2001 19870 Kereszténység: illúziók vagy tények ? / Gooding, David. - Budapest : Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 1997 19871 Angol-magyar szótár: I-II. English-Hungarian Dictionary / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 19872 Angol-magyar szótár: I-II. English-Hungarian Dictionary / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 19873 Magyar-angol nagyszótár: A-Z-ig Hungarian-English Dictionary / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 19874 Magyar-angol nagyszótár: A-Z-ig Hungarian-English Dictionary / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 19875 Íme, a király! / Merle, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19876 Francia história / Merle, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19877 Magyarok a 20. században: 6. / Szentpéteri József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2001 19878 Magyar tudománytár: 2. Táj, település, régió / Enyedi György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2002 19879 Comenius Logo gyakorlatok / Turcsányiné Szabó Márta. - Budapest : , 1997 19880 Kalandozások a teknőccel: Comenius Logo haladóknak Számítástechnika / Fazekas Sándor. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2000 19881 A renaissancekori műveltség Olaszországban I-II. / Burckhardt, Jacob. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1895/96 19882 A renaissance: uj világ hajnala / Schönherr Gyula. - : Révai, 1904 19883 Magyar nagylexikon 10. Ir-Kip / Glatz Ferenc szerk.. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2000 19884 Magyar nagylexikon 11. Kir-Lem / Glatz Ferenc szerk.. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2000 19885 Magyar nagylexikon 12. Len-Mep / Glatz Ferenc szerk.. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 595 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19886 Magyar Nagylexikon 13. Mer-Nyk / Glatz Ferenc szerk.. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2001 19887 Magyar Nagylexikon 14. Nyl-Pom / Glatz Ferenc szerk.. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2002 19888 Születésnap / Szabó Magda. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19889 Születésnap / Szabó Magda. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19890 Magyar-német nagyszótár I-II. A-J, K-Zs / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19891 Matek érettségi : Definíciók tételek bizonyítások / Simon Béla. - Nyíregyháza : Shannon Iroda, 2001 19892 Az építészeti stílusok / Gerő László. - : Holnap Kiadó, 2003 19893 Ázsia / Felix, Jirí. - Budapest : Új Ex Libris K., 1999 19894 Ausztrália / Gubányi Károly. - Budapest : Új Ex Libris K., 1999 19895 Amerika / Felix, Jirí. - Budapest : Új Ex Libris K., 1999 19896 Európa / Felix, Jirí. - Budapest : Új Ex Libris K., 1999 19897 Igy szeress, hogy szeressenek / Hauck, Paul. - Budapest : Park Könyvkiadó, Budapest, 2002 19898 Növényrendszertani praktikum : Egyetemi segédkönyv / Horánszky András. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 19899 Magyar-német nagyszótár I-II. A-J, K-Zs / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 19900 Német társalgási kézikönyv / Erdélyi Margit. - : Puedlo Kiadó, 2003 19901 Angol társalgási kézikönyv / Erdélyi Margit. - : Puedlo Kiadó, 2003 19902 A hepatitiszek / Cassuto, Jill-Patrice. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2000 19903 Magyarország atlasza. - Budapest : Cartographia Kft, 1999 19904 Filozófusok az emberről: Nagy bölcsek társaságában az "erkölcsi jó" keresése / Kissné Lux Ilona. - Budapest : Magister '93, 1997 19905 Színházi dramaturgia nézőknek / Benedek András. - 1975 19906 Drámajátékok gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek / Gabnai Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 Inczédy György .l 2024.02.14 596 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19907 Atlasz 5. Pszichológia / Benesch, Hellmuth. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 1999 19908 Kamaszgondok / Beil, Brigitte. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2003 19909 Hogyan segítsünk depressziós kamasz gyermekünknek? Kézikönyv szülőknek / Kaufman, Miriam Dr.. - : Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 2003 19910 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19911 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19912 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19913 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19914 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19915 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19916 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19917 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19918 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19919 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2002 19920 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19921 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19922 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19923 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19924 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19925 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19926 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19927 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19928 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Inczédy György .l 2024.02.14 597 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19929 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19930 Drog, szex, téveseszmék, egészség Miért betegek a magyarok ? A mentálhigiéné főiskolai tankönyve / Székely József Iván. - : Kodolányi János Főiskola Székesfehérvár, 2002 19931 Magyar tudománytár 3. Növény, állat, élőhely / Glatz Ferenc szerk.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2003 19932 Társadalomismeret 2. Erkölcs és jog / Falus Katalin. - : Alternatív Közgazdasági Gimzázium Alapítvány, 2000 19933 Nagy töritréning I-II. Felvételi előkészítő feladatok középiskolásoknak + Megoldások (Új!)5 / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2001 19934 Nagy töritréning I-II. Felvételi előkészítő feladatok középiskolásoknak + Megoldások (Új!)5 / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2001 19935 Tudáspróba irodalom I-IV-ig Középiskolai segédkönyv - kérdés és felelet / Vassné Tóth Kornélia. - : Corvina Kiadó, 2003 19936 Tudáspróba irodalom I-IV-ig Középiskolai segédkönyv - kérdés és felelet / Vassné Tóth Kornélia. - : Corvina Kiadó, 2003 19937 Tudáspróba irodalom I-IV-ig Középiskolai segédkönyv - kérdés és felelet / Vassné Tóth Kornélia. - : Corvina Kiadó, 2003 19938 Tudáspróba irodalom I-IV-ig Középiskolai segédkönyv - kérdés és felelet / Vassné Tóth Kornélia. - : Corvina Kiadó, 2003 19939 Érettségi matematika: Kulcsszavak / Korányi Erzsébet Dr.. - : Corvina Kiadó, 2003 19940 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19941 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19942 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19943 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19944 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19945 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 598 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19946 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19947 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19948 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19949 Középiskolai kötelező olvasmányok elemzése, "Érettségi és felvételi" c. sorozatból / Kelecsényi László Zoltán. - : Corvina Kiadó, 2003 19950 Középiskolai kötelező olvasmányok elemzése, "Érettségi és felvételi" c. sorozatból / Kelecsényi László Zoltán. - : Corvina Kiadó, 2003 19951 Középiskolai kötelező olvasmányok elemzése, "Érettségi és felvételi" c. sorozatból / Kelecsényi László Zoltán. - : Corvina Kiadó, 2003 19952 Középiskolai kötelező olvasmányok elemzése, "Érettségi és felvételi" c. sorozatból / Kelecsényi László Zoltán. - : Corvina Kiadó, 2003 19953 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2001 19954 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2000 19955 Irány Magyarország!: Idegenforgalmi almanach 2001 / Bálint István. - Budapest : CompAlmanach, 2003 19956 Magyarország / Czellár Katalin Dr.. - Budapest : Panoráma, 2002 19957 Bovaryné / Flaubert, Gustave. - : Ciceró Könyvkiadó Budapest, 1998 19958 Bovaryné / Flaubert, Gustave. - : Ciceró Könyvkiadó Budapest, 1998 19959 Az írás története / Kéki Béla. - : Vince Kiad Kft, 2002 19960 Magyar-finn szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 19961 Magyar-finn szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 19962 Magyar-finn szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 19963 Magyar-finn szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 Inczédy György .l 2024.02.14 599 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19964 Magyar-finn szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 19965 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 19966 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 19967 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 19968 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 19969 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 19970 Állatfarm: Tündérmese / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19971 Állatfarm: Tündérmese / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19972 Állatfarm: Tündérmese / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19973 Állatfarm: Tündérmese / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19974 Állatfarm: Tündérmese / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 19975 Állatfarm: Tündérmese / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19976 Állatfarm: Tündérmese / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19977 Állatfarm: Tündérmese / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19978 Állatfarm: Tündérmese / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19979 Állatfarm: Tündérmese / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19980 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19981 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19982 A holló: Versek és elbeszélések / Poe, Edgar Allan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 600 .lap Lelt.sz. Dokumentum 19983 A holló: Versek és elbeszélések / Poe, Edgar Allan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19984 Berzsenyi Dániel és Kölcsey Ferenc válogatott művei / Horváth László Gy.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19985 Berzsenyi Dániel és Kölcsey Ferenc válogatott művei / Horváth László Gy.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19986 Matematika Tanári Kincsestár / Muskovits István szerkesztő. - : Raabe, 2001 19987 Galilei II. József / Németh László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 19988 Galilei II. József / Németh László. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 19989 Öt dráma 2.: III.Richárd, Ahogy tetszik, Othello, a velencei mór, Lear Király , Vihar / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 19990 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - ? 19991 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - ? 19992 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - ? 19993 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - ? 19994 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - ? 19995 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - ? 19996 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - ? 19997 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - ? 19998 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - ? 19999 Sárga rózsa (Pótlás) / Jókai Mór. - ? 20000 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20001 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20002 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20003 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20004 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 601 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2003 20005 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20006 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20007 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20008 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20009 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20010 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20011 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20012 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20013 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20014 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20015 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20016 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20017 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20018 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20019 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20020 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó 20021 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó 20022 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó Inczédy György .l 2024.02.14 602 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20023 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó 20024 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó 20025 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó 20026 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó 20027 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó 20028 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó 20029 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó 20030 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20031 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20032 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20033 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20034 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20035 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20036 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20037 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20038 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20039 Gulliver utazásai / Swift, Jonathan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 20040 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20041 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? Inczédy György .l 2024.02.14 603 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20042 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20043 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20044 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20045 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20046 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20047 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20048 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20049 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20050 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20051 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20052 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20053 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20054 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20055 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20056 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20057 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20058 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20059 Faust / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20060 Idézetek könyve: Több mint ezer idézet híres emberektől / Szabó Inczédy György .l 2024.02.14 604 .lap Lelt.sz. Dokumentum Attila Henrik. - : Könyvmíves, ? 20061 Niki szerelem: Két történet - Teljes, gondozott szövegek / Déry Tibor. - : Ikon Kiadó, 1995 20062 Niki szerelem: Két történet - Teljes, gondozott szövegek / Déry Tibor. - : Ikon Kiadó, 1995 20063 Lilla: a ciklus teljes, gondozott szövege / Csokonai Vitéz Mihály. - : Ikon Kiadó, 1996 20064 Lilla: a ciklus teljes, gondozott szövege / Csokonai Vitéz Mihály. - : Ikon Kiadó, 1996 20065 Olasz-magyar szótár / Herczegh Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 20066 Magyar-olasz szótár / Koltay-Kastner Jenő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 20067 A rákról őszintén férfiaknak és nőknek / Lapis Károly. - Budapest : Medicina Könyvkiadó, 2001 20068 A tékozló koldus:1-2-3.A mentők csillaga,A folto- zott halál,Járókerettel EU.Riport az egészségügyr / Moldova György. - Budapest : Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2003 20069 A tékozló koldus:1-2-3.A mentők csillaga,A folto- zott halál,Járókerettel EU.Riport az egészségügyr / Moldova György. - Budapest : Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2003 20070 Kamcsatka ősnépei, vadállatai és tűzhányói között / Bergman, Sten. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20071 A viharok hazájában / Bergman, Sten. - : ITD Hungary 20072 A sárkányok országából: I.kötet / Cholnoky Jenő dr.. - : ITD Hungary 20073 Tíz esztendő a Tűzföldön / Agosztini, Alberto M. De. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20074 Tíz esztendő a Tűzföldön / Agosztini, Alberto M. De. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20075 Tíz esztendő a Tűzföldön / Agosztini, Alberto M. De. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20076 Afrika: I-II. / Cholnoky Jenő dr.. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20077 Afrika: I-II. / Cholnoky Jenő dr.. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20078 Az Amazonasz őserdeiben / Graff, F.W. P. de. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest Inczédy György .l 2024.02.14 605 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20079 Kincses Tibet / Tucci, G.. - : ITD Hungary 20080 A szigetek gyöngye / Keöpe Viktor Dr.. - : ITD Hungary 20081 A gerle 13 útja / Bánhidi Antal. - : ITD Hungary 20082 A megujhodott Mongolia / Forbáth László. - : ITD Hungary 20083 Cejlon, az éden szigete / Keöpe Viktor Dr.. - : ITD Hungary 20084 Balaton / Cholnoky Jenő dr.. - : ITD Hungary 20085 A szerencsés expedíció / Vörös Márton. - : ITD Hungary 20086 Kjuvatin jégmezői / Leden, K.. - : ITD Hungary 20087 A Mount Everest átrepülése / Etherton, P. T.. - : ITD Hungary 20088 A boldog völgy országa / Baktay Ervin. - : ITD Hungary 20089 Ausztrália / Gubányi Károly. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20090 Az ismeretlen Szahara / Almásy László. - : ITD Hungary 20091 Az ismeretlen Szahara / Almásy László. - : ITD Hungary 20092 Autóval Szudánban / Almásy László. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20093 Autóval Szudánban / Almásy László. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20094 Kelet-Szibíria őslakói / Pfizenmayer, E. W.. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20095 Kelet-Szibíria őslakói / Pfizenmayer, E. W.. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20096 A kannibálok földjén / Taylor, Merlin Moorre. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20097 A kannibálok földjén / Taylor, Merlin Moorre. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20098 Égen, Földön / Cholnoky Jenő dr.. - : ITD Hungary 20099 Égen, Földön / Cholnoky Jenő dr.. - : ITD Hungary 20100 Nagy Sándor nyomában / Stein Aurél. - : ITD Hungary 20101 Nagy Sándor nyomában / Stein Aurél. - : ITD Hungary 20102 Ősi ösvények Ázsiában:I-II. kötet / Stein Aurél. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1934 Inczédy György .l 2024.02.14 606 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20103 Ősi ösvények Ázsiában:I-II. kötet / Stein Aurél. - : ITD Hungary 20104 A világ tetején: I-II. / Baktay Ervin. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20105 A világ tetején: I-II. / Baktay Ervin. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20106 A világ tetején: I-II. / Baktay Ervin. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20107 Homokba temetett városok: Régészeti és földrajzi utazás Indiából Kelet-Turkesztánba 1900-1901-ben / Halász Gyula. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1908 20108 A magyar heraldika korszakai / Csoma József. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1913 20109 Társadalomismeret 1. Emberi kapcsolatok / Sallai Éva. - : AKG Kiadó, 1999 20110 Magyar-olasz szótár / Koltay-Kastner Jenő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 20111 Magyar-olasz szótár / Koltay-Kastner Jenő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 20112 Magyar-olasz szótár / Koltay-Kastner Jenő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 20113 Magyar-olasz szótár / Koltay-Kastner Jenő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 20114 A Föld: A Föld multja, jelene és felfedezésének története A műveltség könyvtára c. sorozat / Cholnoky Jenő dr.. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1914 20115 Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátságai 1.k. A műveltség könyvtára c. sorozat / Alexander Bernát. - Budapest : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytárs, 1914 20116 A Világegyetem: A Föld és a csillagvilág fizikai tüneményeinek ismertetése A műveltség könyvtára c. / Cholnoky Jenő dr.. - Budapest : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytárs, 1913 20117 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? 20118 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? 20119 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? 20120 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? 20121 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? 20122 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? Inczédy György .l 2024.02.14 607 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20123 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? 20124 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? 20125 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? 20126 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? 20127 Olasz-magyar szótár / Herczegh Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 20128 Olasz-magyar szótár / Herczegh Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 20129 Olasz-magyar szótár / Herczegh Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 20130 Olasz-magyar szótár / Herczegh Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 20131 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2000 20132 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2000 20133 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2000 20134 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2000 20135 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2000 20136 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2001 20137 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2001 20138 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2001 20139 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2001 20140 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2001 20141 Cae Advantage: Roy kingsbury Felicity O'dell Guy Wellman. - : Longman, 1997 20142 Cae Advantage: Workbook With Key. - : Longman, 1994 20143 Ultimate English: Kézikönyv felvételizőknek és felsőfokú Inczédy György .l 2024.02.14 608 .lap Lelt.sz. Dokumentum nyelvvizsgára készülőknek / Dóczi Brigitta. - : B&T Bt. Budapest, 2002 20144 No horror! But rather delight! Segédkönyv Angol érettségi/felvételi és nyelvvizsgákhoz / Pelyvás I.. - : Panoráma Nyelvstúdió KFT. Debrecen, 2002 20145 Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története 1-5. / Gracza György. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1897/98 20146 Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története 1-5. / Gracza György. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1897/98 20147 Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története 1-5. / Gracza György. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1897/98 20148 Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története 1-5. / Gracza György. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1897/98 20149 Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története 1-5. / Gracza György. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1897/98 20150 Magyar történet: 1-2-4-5-6. 3.hiányzik / Hóman Bálint. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, ? 20151 Magyar történet: 1-2-4-5-6. 3.hiányzik / Hóman Bálint. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, ? 20152 Magyar történet: 1-2-4-5-6. 3.hiányzik / Hóman Bálint. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, ? 20153 Magyar történet: 1-2-4-5-6. 3.hiányzik / Hóman Bálint. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, ? 20154 Magyar történet: 1-2-4-5-6. 3.hiányzik / Hóman Bálint. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, ? 20155 Magyar történet: 1-2-4-5-6. 3.hiányzik / Hóman Bálint. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, ? 20156 A világtörténelem nagy csatái: Kis hadtörténet: Kezdetektől a 18. századig / Földi Pál. - : Laude Kiadó, 2003 20157 Orosz-magyar kéziszótár / Gáldi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989 20158 Orosz-magyar kéziszótár / Gáldi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989 20159 Orosz-magyar kéziszótár / Gáldi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989 20160 Atlasz Építészet / Vogel, Gunther. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2003 20161 Helyesírási feladatgyűjtemény középiskolásoknak / Hajas Zsuzsa. - Inczédy György .l 2024.02.14 609 .lap Lelt.sz. Dokumentum Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2002 20162 Társadalmi és iskolai ünnepek: Beszédek / Bíró Mária. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba 20163 Társadalmi és iskolai ünnepek: Versek, elbeszélések / Maczák Edit. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba 20164 200 jó mondás az emberről / Bördős János. - : Anno Kiadó, 2003 20165 200 jó mondás a tudásról és a butaságról / Bördős János. - : Anno Kiadó, 2003 20166 "Fején találta a szöget" Szólás- és eredetmagya- rázatok (Tudomány és műveltség c. sorozatból) / Híves Márta. - : TKK. Debrecen, 2003 20167 Fizika középfokon I. / Simon Béla. - Nyíregyháza : Shannon Iroda, 2003 20168 Fizika középfokon I. / Simon Béla. - Nyíregyháza : Shannon Iroda, 2003 20169 77 híres dráma / Balassa Anna. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1996 20170 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 20171 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 20172 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 20173 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 20174 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 20175 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 20176 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 20177 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Inczédy György .l 2024.02.14 610 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Székesfehérvár, 2000 20178 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 20179 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 20180 Eleven kövek / Stevanyik András. - : Möbius Print, 2002 20181 Eleven kövek / Stevanyik András. - : Möbius Print, 2002 20182 Utcák, terek, emléktáblák: Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből / Margócsy József. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, 2002 20183 Utcák, terek, emléktáblák: Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből / Margócsy József. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, 2002 20184 Utcák, terek, emléktáblák: Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből / Margócsy József. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, 2002 20185 Hogyan segítsünk depressziós kamasz gyermekünknek? Kézikönyv szülőknek / Kaufman, Miriam Dr.. - : Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 2003 20186 Mai magyar nyelvújítás / Minya Károly. - Budapest : Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2003 20187 Európai jelentés-árnyalatok / Ágh Attila. - : Ventus Libro Kiadó, ? 20188 Megírhatod így is! Újabb 30 kidolgozott magyar iro dalom írásbeli érettségi tétel Középiskolásoknak / Maczák Edit. - Békéscsaba : ITEM Békéscsaba 20189 A titokzatos idegen: Négy klasszikus angol kisregény, A világirodalom remekei c. sorozat / Benedek Marcell. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 20190 Érettségi témakörök, tételek Történelem / Foki Tamás. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2000 20191 Irány Magyarország!: Idegenforgalmi almanach 2001 / Bálint István. - Budapest : CompAlmanach, 2003 20192 Irány Magyarország!: Idegenforgalmi almanach 2001 / Bálint István. - Budapest : CompAlmanach, 2003 20193 Kommunikációs gyakorlatok középiskolásoknak / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 611 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20194 Kommunikációs gyakorlatok középiskolásoknak / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2000 20195 A magyar nyelv I. A nyelvi rendszer A szöveg, a mondat és a szófajok / Galgóczi László. - : Imosoft Mozaik Okatási Stúdió, 1992 20196 A magyar nyelv I. A nyelvi rendszer A szöveg, a mondat és a szófajok / Galgóczi László. - : Imosoft Mozaik Okatási Stúdió, 1992 20197 A magyar jakobinusok / Benda Kálmán. - Budapest : Bibliotheca Kiadó, 1957 20198 Talleyrand / Tarle, Evgenij Viktorovic J.. - : Franklin Könyvkiadó Nemzeti Vállalat 20199 Bem József : Életrajz / Kovács Endre. - Budapest : Hadtört. Int., 1954 20200 Herman Ottó élete / Lambrecht Kálmán. - : Egyetemi Nyomda, Budapest, 1933 20201 Az ismeretlen Abesszínia / Nesbitt L. M.. - : Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1937 20202 Harc a petróleumért / Nauwelaerts L.. - : Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1937 20203 A magyar jobbágyság története / Acsády Ignác. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1950 20204 Haynau és Paskievics 1. Ismeretlen adalékok az 1848-49-iki szabadságharc történetéhez: I-II. kötet / Steier Lajos. - Budapest : Genius 20205 Bismarck és Magyarország / Kohut Adolf Dr.. - : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R-Társulat, 1915 20206 Hadrián császár: A görög-római világ hadrián korabeli rajza / Ferdinánd, Gregorovius. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1897 20207 Képek a régi és uj Rómából: Séták és kirándulások az örök városban és annak környékén / Evers György. - : Löwy Lajos Könyvnyomda, 1900 20208 A francia forradalom 1789-1799 / Soboul, Albert. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1949 20209 A francia forradalom 1789-1799 / Soboul, Albert. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1949 20210 A renaissancekori műveltség Olaszországban I-II. / Burckhardt, Jacob. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1895/96 Inczédy György .l 2024.02.14 612 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20211 Az információ-technológia alapfogalmai: ECDL / Bártfai Barnabás. - : BBS-E Bt., 2002 20212 Afrika az álmok világában és a valóságban 1-2-3. / Hanzelka, Jiri. - 1954 20213 Afrika az álmok világában és a valóságban 1-2-3. / Hanzelka, Jiri. - 1954 20214 Afrika az álmok világában és a valóságban 1-2-3. / Hanzelka, Jiri. - 1954 20215 Az angol forradalom 1640 / Hill, Christopher. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1948 20216 Tanulmányok a francia forradalomról 1789 / Rába György. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1949 20217 Kirándulás a magyar múltba / Trócsányi Zoltán. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1937 20218 A késő középkor: Történelmi olvasókönyv / Szkazkin, Szergej Danilovics. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1956 20219 Földrajz: II. kötet Eurázsia / Szabó László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1957 20220 Belső-Ázsia küszöbén 1890-1891 / Hedin, Sven. - : ITD Hungary 20221 Belső-Ázsia küszöbén 1890-1891 / Hedin, Sven. - : ITD Hungary 20222 A Gambiától a nigerig / Park, Mungo. - : ITD Hungary 20223 A pampák utolsó vad Indiánjai / Mansilla, L.V.. - : ITD Hungary 20224 Egy világjáró emlékeiből / Wegener, Georg. - : ITD Hungary 20225 A "Jeannette" pusztulása: A hajótöröttek felkutatása és utazás Szibérián keresztül / Gilder, H. William. - : ITD Hungary 20226 Szahara és Szudán / Nachtigal, Gustav. - : ITD Hungary 20227 Afrika szívében / Schweinfurth, Georg. - : ITD Hungary 20228 Ausztrália honalapítói / Phillip, A.. - : ITD Hungary 20229 Tények könyve : Magyar és nemzetközi almanach 1989 / Baló György. - : Coputerworld Informatika Kft, 1988 20230 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989 20231 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959-96 20232 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Inczédy György .l 2024.02.14 613 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Budapest, 1959-96 20233 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959-96 20234 Amerika / Cholnoky Jenő dr.. - : ITD Hungary, 1917 20235 Gróf Teleki Sámuel útja Kelet-Afrikában / Cholnoky Béla. - : ITD Hungary 20236 Afrika, Ázsia és Ausztrália / Toldy László Dr.. - : Mehner Vilmos, 1880 20237 Magyarország / György Aladár. - : ITD Hungary, 1905 20238 Dunántúl és Kisalföld: Írásban és képben / Kogutowicz Károly Dr.. - : M. Kir.Ferenc József Tud.Egyetem Földr.I., 1930 20239 A Kárpát-medence földrajza / Bulla Béla. - : Egyetemi Nyomda, Budapest, 1947 20240 Kongó: Orvosi táskával Afrika földjén / Thanhoffer Lajos. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1943 20241 Homokba temetett városok: Régészeti és földrajzi utazás Indiából Kelet-Turkesztánba 1900-1901-ben / Halász Gyula. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1908 20242 A természet könyve: Ég és Föld / Ballenegger Róbert Dr.. - : Könyvbarátok Szövetsége 20243 A késő középkor: Történelmi olvasókönyv / Szkazkin, Szergej Danilovics. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1956 20244 Münzer Tamás népi reformációja / Szmirin, M. M.. - Budapest : , 1954 20245 Középkori ázsiai utazók / Brózik Károly Dr.. - : ITD Hungary, 1880 20246 A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra / Eötvös József. - : Ráth Mór, Pest, 1885 20247 A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra / Eötvös József. - : Ráth Mór, Pest, 1885 20248 Pro libertate II. Rákóczi Ferenc, az államférfi és az író / Köpeczi Béla Dr.. - Budapest : , 1976 20249 Széchenyi István / Fekete Sándor. - Budapest : , 1968 20250 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20251 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 614 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20252 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20253 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20254 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20255 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20256 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20257 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20258 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20259 Sorstalanság: Regény (2005-ös Nobel-díj) / Kertész Imre. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20260 Ókor / Hosszú Gyula. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2001 20261 Emberismeret és etika tankönyv a gimnáziumok 11. évfolyama számára / Bóna Génáné Maksay Mária. - Budapest : OKKER Oktatási Kereskedelmi és Szervezési Iroda, 2003 20262 Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2003 20263 Erkölcstan: Szöveggyűjtemény a középiskolák 11. évfolyama számára / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 20264 Táblázatkezelés: ECDL és számítógép-kezelői vizsga-előkészítő 4. / Jókúti György. - 1999 20266 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Statisztikai évkönyve 1998 / Hajnal Béla Dr.. - Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 1999 20267 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye statisztikai évkönyve 2002 / Hajnal Béla Dr.. - Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 2003 20268 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 20269 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye statisztikai évkönyve 2000 / Hajnal Béla Dr.. - Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 615 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20270 Szabolcs vármegye gazdaság földrajzi monográfiája / Kemény György. - : Pesti Könyvnyomda, 1913 20271 Adatbázis-kezelés / Bodnár István. - 2003 20272 Adatbázis-kezelés: ECDL és számítógép-kezelői vizsga-előszítő 5. / Tringer Éva. - 1999 20273 Comenius Logo Játék és Animáció / Dancsó Tünde. - 2001 20274 Angol tanári kincsestár Segédanyagok és ötletek a tanórához 1-2.kötet / Bognár Anikó Dr.. - : RAABE Tanácsadó és Kiadó Kft., 2000/01 20275 Angol tanári kincsestár Segédanyagok és ötletek a tanórához 1-2.kötet / Bognár Anikó Dr.. - : RAABE Tanácsadó és Kiadó Kft., 2000/01 20276 Az 1956-os forradalom és szabadságharc / Szakolczai Attila. - : Közhasznú Társaság vezetője, 2001 20277 Történelem Tanári Kicsestár alapcsomag+ 13,14,15, 16,17,(18+mappa) kieg.k.19,20,21,22, / Vilmosné Risai Mária. - : RAABE Tanácsadó és Kiadó Kft., 2000 20278 Kék Adria / Leidenfrost Gyula. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 20279 Tut-Ankh-Amen földjén: Utirajzok Egyiptomból / Kelemen Andor. - : Szent-István-Társulat 20280 Az örök tavasz szigetein / Berger Arthur. - : ITD Hungary 20281 A Szovjetunió természeti földrajza / Dobrinyin, B. F.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1953 20282 Utazásaim Belső-Ázsiában / Prinz Gyula Dr.. - Budapest : Lampel, 1911 20283 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? 20284 Ázsia művészete a Budapesti Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményeiben / Horváth Tibor. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1954 20285 Magyar építészet 1945-1955 / Szendrői Jenő Dr.. - Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóváll., 1955 20286 Deák Ferenc élete és kora / Hiller István Dr.. - : Pannonica Kiadó, 2003 20287 "Beszél a márvány": Nyíregyháza emlékjeleinek története / Ilyés Gábor. - : Labossa Gusztáv, 2003 20288 Nyíregyháza önkormányzata (1753-1848) / Kujbusné Mecsei Éva. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Levéltár, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 616 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20289 Pro memoria: Nyíregyházi összeírások (1752-1850) (Forrásválogatás) / Kujbusné Mecsei Éva. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Levéltár, 2003 20290 Szép volt: (Egy pedagógus visszaemlékezései) / Kun József 20291 Az országgyűlési beszéd útja / Siklóssy László Dr.. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1939 20292 Magyar mythológia: II. / Ipolyi Arnold. - Budapest : , 1929 20293 A gazdasági élet földrajzi alapjai: I-II. kötet / Teleki Pál gróf. - : Centrum Kiadóvállalat Részvénytársaság, 1936 20294 Nagy képes világtörténet / Maspero, Gaston. - : Révai, ? 20295 A népvándorlás kora az iszlám / Borovszky, Samu. - : Révai, 1900 20296 A hűbériség és a keresztes hadjáratok / Mika Sándor. - : Révai, ? 20297 A reformáció kora / Marczali Henrik. - : Révai, ? 20298 Az ellenreformáció kora (Nagy képes világtörténet c. sorozatból) / Marczali Henrik. - : Révai, ? 20299 Az abszolutizmus kora / Marczali Henrik. - : Révai, ? 20300 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - 2003 20301 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - 2003 20302 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - 2003 20303 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - 2003 20304 Zabhegyező : Regény / Salinger, Jerome David. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20305 Zabhegyező : Regény / Salinger, Jerome David. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20306 Zabhegyező : Regény / Salinger, Jerome David. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20307 Zabhegyező : Regény / Salinger, Jerome David. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 617 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20308 Zabhegyező : Regény / Salinger, Jerome David. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20309 Zabhegyező : Regény / Salinger, Jerome David. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20310 Zabhegyező : Regény / Salinger, Jerome David. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20311 Zabhegyező : Regény / Salinger, Jerome David. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20312 Zabhegyező : Regény / Salinger, Jerome David. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20313 Zabhegyező : Regény / Salinger, Jerome David. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003 20314 Bethlen Gábor (Iktári) erdélyi fejedelem / Rugonfalvi Kiss István. - : Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai RT.Budapest, 1923 20315 Irataim az emigráczióból: I-II: I.Az 1859-ki olasz háború korszaka, II.Villafrancia béke után / Kossuth Lajos. - : Athenaeum R. Társulat, Budapest, 1880 20316 Magyar történelmi olvasókönyv I-II-III. rész Magyarország történelme a Mohácsi vészig-től vésztől-XV / Mika Sándor. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1915,1922 20317 A Magyar Királyság alkotmánytörténete a Szathmári békekötésig: II. kötet / Ladányi Gedeon. - : Debrecen, 1871 20318 Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években: I-II. kötet / Görgey Arthur. - Budapest : , 1911 20319 Irataim az emigráczióból: I-II: I.Az 1859-ki olasz háború korszaka, II.Villafrancia béke után / Kossuth Lajos. - : Athenaeum R. Társulat, Budapest, 1880 20320 Gróf Széchenyi István döblingi irodalmi hagyatéka I. kötet / Károlyi Árpád Dr.. - : Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1921 20321 Három nemzedék egy hanyatló kor története / Szekfű Gyula. - Budapest : Budapest Kiadó, 1922 20322 25 év Magyarország történetéből III. Hatodik könyv / Horváth M.. - ? 20323 Magyarország a török hódítás korában / Salamon Ferencz. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1885 20324 Emlékezzünk eleinkről / Takáts Sándor. - : Genius Kiadás Budapest Inczédy György .l 2024.02.14 618 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20325 Anonymus III. Béla jegyzője / Erdélyi László. - : Prometheus, Szeged, 1933 20326 Krónikáink atyja kézai / Erdélyi László. - : Prometheus, Szeged, 1933 20327 Tíz év a németalföldi szabadságharczból 1588-1598 / Fruin Róbert. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1917 20328 Magyar nagyasszonyok 20329 Mohács Magyarországa: Báró Burgio pápai követ jelentései / Bartoniek Emma ford.. - : Magyar Irodalmi Társulat, 1926 20330 Szalárdi János siralmas krónikája: szemelvények / Angyal Dávid kiadta. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest 20331 Attila: Történeti kor- és jellemrajz / Thierry, Amadé. - : Pest, 1855 20332 Brodarics históriája a mohácsi vészről / Szentpétery Imre Dr.. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1903 20333 Irataim az emigráczióból: I-II: I.Az 1859-ki olasz háború korszaka, II.Villafrancia béke után / Kossuth Lajos. - : Athenaeum R. Társulat, Budapest, 1880 20334 A magyar nép őstörténete / Molnár Erik. - Budapest : Szikra, Budapest, 1953 20335 Hunyadi magyar származása oklevelekben / Frater Lénárt. - Budapest : Budapest Kiadó, 1937 20336 Az egyház szerepe az árpádkori Magyarországon / Lederer Emma. - : Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1950 20337 Magyar történelmi olvasókönyv I-II-III. rész Magyarország történelme a Mohácsi vészig-től vésztől-XV / Mika Sándor. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1915,1922 20338 Történelmi olvasókönyv: VI. rész Magyarország története / Mika Sándor. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1910 20338/1 A magyar mult tarlójáról / Takáts Sándor. - : Genius Kiadás Budapest 20339 A magyar állam életrajza: Történelmi tanulmány / Szekfű Gyula. - : Dick Manó Könyvkereskedése, 1923 20340 Régi magyar kapitányok és generálisok / Takáts Sándor. - : Genius Kiadás Budapest 20341 Magyar küzdelmek / Takáts Sándor. - : Genius Kiadás Budapest 20342 A székely határőrség szervezése 1762-64-ben okírattárral (1761-1790) / Szádeczky K. Lajos Dr.. - : Magyar Tudományos Inczédy György .l 2024.02.14 619 .lap Lelt.sz. Dokumentum Akadémia, Budapest, 1908 20343 Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 / Kerekes György Dr.. - : Wiko Kő- és Könyvnyomdai Műintézet, Kassa, 1943 20344 Kossuth Lajos iratai: IV. Történelmi tanulmány, Politikai előzmények a magyar emigráczió Olaszor. / Helfy Ignácz. - : Athenaeum R. Társulat, Budapest, 1894 20345 Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években: I-II. kötet / Görgey Arthur. - Budapest : , 1911 20346 Gróf Teleki Blanka élete / De Gerando Antonina. - : Légrády testvérek, 1892 20347 Sämtliche Marchen und Geschichtene / Andersen, Hans Christian. - : Dieterich,Schen Verlagsbuchhandlung, Leipzig, 1953 20348 Sämtliche Marchen und Geschichtene / Andersen, Hans Christian. - : Dieterich,Schen Verlagsbuchhandlung, Leipzig, 1953 20349 Aquincum: Führer durch die Ausgrabungen und das Museum / Kuzsinszky, Valentin Dr.. - Budapest : Budapest Kiadó, 1974 20350 A honfoglaló magyar nép élete / László Gyula. - Budapest : Magyar Élet, 1944 20351 Öt seb: Versek / Lackfi János. - : Belvárosi Könyvkiadó, Budapest, 2000 20352 Két csavart szaltó / Lackfi János. - : ISTER Szolgáltató Ker. és Kiadó Kft., 2002 20353 Hófogók: Versek / Lackfi János. - : ISTER Szolgáltató Ker. és Kiadó Kft., 2003 20354 Magam / Lackfi János. - : Kézirat Kiadó, Budapest, 1992 20355 Kalandozások a Sarkvidéken / Pinyegin, N. V.. - Budapest : , 1954 20356 Mexico felfedezése és meghódítása / Diaz, Bernal Castilloi. - : ITD Hungary 20357 Tengerek és gyarmatok / Hollósi Somogyi József. - : Egyetemi Nyomda, Budapest, 1946 20358 Az absolutismus kora Magyarországon 1849-1865 I. kötet / Berzeviczy Albert. - : ITD Hungary, 1922 20359 A történeti Erdély / Asztalos Miklós. - : Erdélyi Férfiak Egyesülete, 1936 20360 Magyarország földtana / Vadász Elemér Dr.. - 1953 20361 A XIX. század története / Marczali Henrik. - : Révai, ? Inczédy György .l 2024.02.14 620 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20362 Az év esszéi 2003 / Molnár Krisztina. - : Magyar Napló Budapest, 2003 20363 Az év versei 2003 / Szentmártoni János. - : Magyar Napló Budapest, 2003 20364 Az év novellái 2003 / Nagy Gábor, O.. - : Magyar Napló Budapest, 2003 20365 Nagyító fény: Válogatott versek 1959-1991 / Oláh János. - Budapest : Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1992 20366 A debreceni munkásmozgalom története / Varga Zoltán Dr.. - : Alföldi Magvető, Debrecen, 1956 20367 A magyar társadalom története az Árpádkortól Mohácsig / Molnár Erik. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1949 20368 Alekszandr Nyevszkij és az orosz nép harca a függetlenségért a 13. században / Pasuto, V. T.. - Budapest : , 1952 20369 400 év küzdelem az önálló Magyarországért / Mód Aladár. - Budapest : Szikra, 1945 20370 Történelmi olvasókönyv: IV-V. rész: A közép-kor és az új-kor történelme 1648-ig / Mika Sándor. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1909 20371 A gazdasági élet földrajzi alapjai: I-II. kötet / Teleki Pál gróf. - : Centrum Kiadóvállalat Részvénytársaság, 1936 20372 Történelmi olvasókönyv: IV-V. rész: A közép-kor és az új-kor történelme 1648-ig / Mika Sándor. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1909 20373 Az eredeti tőkefelhalmozás Magyarországon / Pach Zsigmond Pál. - Budapest : Szikra, Budapest, 1952 20374 Bulgária: Föld- és néprajz: I. / Isirkoff, A. Dr.. - : Magyar Keleti Kulturközpont, 1917 20375 Európa számokban. - : Európai Közösségek Közzétételi Hivatala, Luxemburg, 1997 20376 Európa számokban. - : Európai Közösségek Közzétételi Hivatala, Luxemburg, 1997 20377 Börzsöny / Antalffy Gyula. - Budapest : Bibliotheca Kiadó, 1957 20378 A Nagy Faltól a Csendes-óceánig : Fényképek Kínáról / Rév Miklós. - : Bibliotheca, Budapest, 1958 20379 A Déli sakr meghódítása / Amundsen, Roald. - : Világirodalom Könyvkiadó Vállalat, 1923 20380 A Föld felfedezői és meghódítói I-V. / Cholnoky Jenő dr.. - Inczédy György .l 2024.02.14 621 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Révai Irodalmi Intézet, 1938 20381 Cromwell és kora / Barg, Mihail Aleksandrovic. - Budapest : , 1952 20382 Középkori történeti chrestomathia: I-II. Egyetemi segédkönyv / Gracianszkij, N. P.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1952 20383 Középkori történeti chrestomathia: I-II. Egyetemi segédkönyv / Gracianszkij, N. P.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1952 20384 A világegyetem / Jeans, James H.. - Budapest : Természettudományi Társulat, 1933 20385 Égen és Földön / Hanusz István. - Budapest : Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytárs, 1904 20386 Az aggteleki barlang leírása és feltárásának története / Kessler Hubert Dr.. - : Kessler Hubert Dr. 20387 A molekulák mozgása / Kudrjavcev, B. B.. - Budapest : , 1951 20388 A párizsi kommün: Válogatás a kortársak emlékirataiból / Aranyossi Magda. - Budapest : , 1952 20389 Magyarország a török hódítás korában / Salamon Ferencz. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1885 20390 Erdély története / Marczali Henrik. - Budapest : Káldor, 1935 20391 Régi magyar asszonyok / Takáts Sándor. - : Az "Élet" Irodalmi és Nyomda RT.Budapest, 1914 20392 Szent István / Hóman Bálint. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938 20393 Mátyás és kora / Elekes Lajos. - Budapest : Művelt Nép Tud. és Ismeretterj. Kiadó, 1956 20394 Az első orosz forradalom 1905-1907 / Pankratova, A. M.. - Budapest : Szikra, Budapest, 1951 20395 Görgey és Kossuth Ismeretlen adalékok az 1848-49-iki Szabadságharc történetéhez / Steier Lajos. - : Genius Kiadás Budapest, 1924 20396 Világtörténet 24 térképpel / Juhász Vilmos. - 1940 20397 A római kultura legjelentősebb vonásai / Geréb József. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1917 20398 Császárok életrajzai / Tranquillus, Suetonius. - : ITD Hungary, 1896 20399 Thukydides / Thuküdidész. - : ITD Hungary, 1887 Inczédy György .l 2024.02.14 622 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20400 Kis magyar néprajz / Ortutay Gyula. - : Magyar könyvbarátok, Budapest, 1940 20401 Az 1849-iki trónfosztás előzményei és következményei : Ismertelen adalékok az 1848-49 1848-49-iki / Steier Lajos. - Budapest : Genius, 19?? 20402 Haynau és Paskievics 1. Ismeretlen adalékok az 1848-49-iki szabadságharc történetéhez: I-II. kötet / Steier Lajos. - Budapest : Genius 20403 Gróf Széchenyi István élete és eszméi / Sárkány József. - : Széchenyi Munkaközösség, 1941 20404 Népfelkelő és gerillaharcok Jellasics ellen 1848 őszén / Varga János. - : Hadtörténelmi Levéltár, 1953 20405 Marx és az 1848-as magyar forradalom / Révay József. - Budapest : Szikra, 1953 20406 Világostól Josephstadtig 1849-1856 / Földy János. - Budapest : Egyetemi Nyomda, 1939 20407 Parasztságunk a Habsburg önkényuralom korszakában 1849-1867 / Sándor Pál. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 20408 Munkácsy Mihály életrajzi vázlat / Karták Pál. - : Stampfel Károly Pozsony-Budapest 20409 Ferenc Ferdinánd / Eöttevényi Olivér. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1942 20410 Gyerekközpontú iskola / Klein Sándor. - : Edge 2000 Kft. Budapest, 2002 20411 Iskolapélda: Kinek kaloda, kinek fészek / Winkler Márta. - : Edge 2000 Kft. Budapest, 2003 20412 Nem születtünk szülőnek / Varga Domokos. - Budapest : Hét Krajcár, 2003 20413 Nagy orosz hadvezérek / Lebegyev, V. I.. - Budapest : , 1950 20414 Művelődés Magyarország földjén a magyar honfoglalás előtt / Balogh Albin. - Budapest : Szent István Társulat, 1925 20415 Kossuth - élet és jellemrajz - / Hegyaljai Kiss Géza Dr.. - : Magyar Jövő Nyomdaüzem és Lapk.Miskolc, 1928 20416 Rákóczi: Történelmi színmű előjátékkal 5 felvonásban / Voinovich Géza. - : Révai testvérek Irodalmi Intézet Részv., 19?? 20417 Kossuth alföldi toborzó körútja 1848 őszén / Barta István. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1952 Inczédy György .l 2024.02.14 623 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20418 Korrajzok az 1848-1849-iki szabadságharcz és annak elnyomatása idejéből / Bogyó Alajos. - : Pécs, 1904 20419 A régi Magyarország : 1711-1825 / Grünwald Béla. - Budapest : , 1910 20420 Kossuth Lajos / Ferenczy József Dr.. - : Stampfel Károly Pozsony-Budapest 20421 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003 20422 Magyar-finn szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 20423 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20424 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20425 Forradalom után / Szegfű Gyula. - : Cserépfalvi Imre 20426 Rettegett Iván / Vipper R.. - : Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, Moszkva, 1947 20427 Gróf Teleki Blanka életrajza / Szathmáry Károly P.. - : Révai testvérek Irodalmi Intézet Részv., 1888 20428 La Faiblesse Humaine / Margueritte, Paul. - : Párizs, 1910 20429 Kortársaim / Gellért Oszkár. - Budapest : , 1954 20430 Hazánk és népünk egy ezredéven át: A magyarság hajdan és most / Cholnoky Jenő dr.. - : Somló Béla Könyvkiadó,Budapest 20431 Éghajlat és élet / Berg, Lothar Sz.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1953 20432 Semmelweis küzdelmes élete: A tudományos igazság szolgálatában / Domány Imre Dr.. - : Magyar Medicina Kiadó, Budapest, 1958 20433 Semmelweis küzdelmes élete: A tudományos igazság szolgálatában / Domány Imre Dr.. - : Magyar Medicina Kiadó, Budapest, 1958 20434 "Minden vitéz ember példája" : Hunyadi János / Elekes Lajos. - Budapest : , 1951 20435 Stromfeld Aurél / Nagy Kálmán. - Budapest : , 1952 20436 Flash 5 kézikönyv / Szegő Tamás. - : Trans-Europe Kft., 2001 20437 Iskolai zaklatás - iskolai erőszak pszichológusszemmel / Figula Erika Dr.. - : Szabolcs-Szatmár B. Megyei Tud. Közalapítvány, 2004 20438 Amit a FrontPage 2002-ről és a HTML-ről tudni érdemes ! / Benkő Tiborné. - : Béda books Kiadó Kft., 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 624 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20439 Egy nép szerelme:I-II.k. Kossuth Lajos életregénye / Zarek, Otto. - : Rózsavölgyi és Társa Kiadó Budapest 20439/1 Egy nép szerelme:I-II.k. Kossuth Lajos életregénye / Zarek, Otto. - : Rózsavölgyi és Társa Kiadó Budapest 20440 Jemeljan Pugacsov / Zsizska, M. V.. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1952 20441 Frankel Leó: a párizsi kommün minisztere - az első Internacionale levelező titkára / Aranyossi Magda. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1952 20442 A görög eposz története / Croiset, Maurice. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1898 20443 Tizennégy júliusa / Ludwig, Emil. - Budapest : Révai Irodalmi Intézet, 1929 20444 Gróf Széchenyi István élete: I. kötet / Friedreich István. - : Szent-István-Társulat, 1914 20445 Felhőkarcolók, őserdők, hazátlanok / Nyisztor Zoltán. - : Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság 20446 Fel mindnyájan a hon védelmére : Válogatott cikkek beszédek és egyéb iratok 1848-1849 / Kossuth Lajos. - Budapest : , 1952 20447 Tamási Áron színjátékai 1. 1924-1942 / Tamási Áron. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987 20448 Általános természeti földrajz 1-2. / Bulla Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1953 20449 Általános természeti földrajz 1-2. / Bulla Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1953 20450 Webdesign a gyakorlatban / Móricz Attila. - : ComputerBooks, Budapest, 2003 20451 Tanuljuk meg a JavaScript TM használatát 24 óra alatt 24 egyszerű, egyórás lecke / Moncur, Michael. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2002 20452 Deutsche Literaturgeschichte / Biese, Wfreb Bon. - : München, 1917 20453 Görgey Arthur ifjusága és fejlődése a foradalomig / Görgey István id.. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1916 20454 Azért a víz az úr : Századvégi agrármozgalmak Magyarországon / Dobozy Imre. - Budapest : Athenaeum Nyomda és Kiadó Rt., 1950 20455 "Minden vitéz ember példája" : Hunyadi János / Elekes Lajos. - Budapest : , 1951 Inczédy György .l 2024.02.14 625 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20456 Hunyadi / Darvas József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1952 20457 Bethlen Gábor / Wittman Tibor. - Budapest : , 1952 20458 A két koldusdiák: Mesés történet az ifjúság számára / Mikszáth Kálmán. - : Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2003 20459 Vasvári Pál / Fekete Sándor. - Budapest : , 1951 20460 Esze Tamás / Esze Tamás. - Budapest : , 1952 20461 Mindentudás egyeteme: 1-2-3-4 / Fábri György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2002 20462 A tanulás stratégiája diákoknak és felnőtteknek / Mező Ferenc. - : Pedellus Novitas Kft. Debrecen, 2002 20463 Kreatív és iskolába jár! / Mező Ferenc. - : Tehetségvadász Stúdió Kocka Kör, 2003 20464 Premiéres poésies / Musset, de Alfred. - : Le Livre de Poche, 1966 20465 Delfi örökösei : Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlatok / Rudas János. - : Dico KIadó, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2004 20466 Delfi örökösei : Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlatok / Rudas János. - : Dico KIadó, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2004 20467 Magyar Grammatika / Keszler Borbála. - 2000 20468 Németország / Egert-Romanowska, Joanna. - : Panemex Grafo Budapest, 2003 20469 Dsida Jenő versei / Réz Pál. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2003 20470 A tékozló koldus:1-2-3.A mentők csillaga,A folto- zott halál,Járókerettel EU.Riport az egészségügyr / Moldova György. - Budapest : Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2003 20471 A tékozló koldus:1-2-3.A mentők csillaga,A folto- zott halál,Járókerettel EU.Riport az egészségügyr / Moldova György. - Budapest : Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2003 20472 A tékozló koldus:1-2-3.A mentők csillaga,A folto- zott halál,Járókerettel EU.Riport az egészségügyr / Moldova György. - Budapest : Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2003 20473 A tékozló koldus:1-2-3.A mentők csillaga,A folto- zott halál,Járókerettel EU.Riport az egészségügyr / Moldova György. - Budapest : Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 626 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20474 Dinosaur Digs / Edgar, Blake. - : APA Publications, Ltd., 1999 20475 African Safari / Shales, Melissa. - : APA Publications, Ltd., 2000 20476 Alaskan Wilderness / Brown, Tricia. - : APA Publications, Ltd., 1999 20477 Whale Watching / Leach, Nicky. - : APA Publications, Ltd., 1999 20478 Star and Sky / Burnham, Robert. - : APA Publications, Ltd., 2000 20479 Rain Forests / Gati, Charles. - : APA Publications, Ltd., 2001 20480 American Safari / Dunham, Judith. - : APA Publications, Ltd., 1999 20481 Scotland: Útikönyv Insight Guides / Bell, Brian. - : APA Publications, Ltd., 1999 20482 Jerusalem: Útikönyv Insight Guides / Bell, Brian. - : APA Publications, Ltd., 2002 20483 Ungarn + Special: Schlösser, Reiterurlaub, Weltkultur erleben + große Extra-Karte / Herl, Michael. - : Polyglott, München, 2002 20484 Budapest + Special: Kaffeehauser, Bader, Donauausflüge + große Extra-Karte / Herl, Michael. - : Polyglott, München, 2001 20485 Plattensee: + Special: Wellness, Wassersport, Wein + große Extra-Karte / Herl, Michael. - : Polyglott, München, 2002 20486 Great Britain: Útikönyv Insight Guide / Bell, Brian. - : APA Publications, Ltd., 1999 20487 Los Angeles: Útikönyv Insight Guide / Bell, Brian. - : APA Publications, Ltd., 2000 20488 Egypt: Útikönyv Insight Guides Nyitott Szemmel / Bell, Brian. - : APA Publications, Ltd., 2002 20489 Great Railway Journeys of Euroipe: Útikönyv Insight Guides / Bell, Brian. - : APA Publications, Ltd., 2002 20490 Budapest: Útikönyv Insight Guide Nyitott Szemmel / Bell, Brian. - : APA Publications, Ltd., 1998 20491 Hungary: Útikönyv Insight Guides / Bell, Brian. - : APA Publications, Ltd., 2002 20492 Eastafrican Wildlife: Útikönyv Insight Guides / Bell, Brian. - : APA Publications, Ltd., 1998 20493 Museums and Galleries of New York City / Bell, Brian. - : APA Publications, Ltd., 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 627 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20494 Olaszország: Útikönyv Nyitott Szemmel / Bell, Brian. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2003 20495 Hollóidő / Szilágyi István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001 20496 Who is Who Magyarországon: Vezető személyiségeinek életrajzi enciklopédiája Kiegészítő kötet 2.kiad. / Hübner, Ralph. - : Hübners blaus Who is Who, Svájc, 2004 20497 Who is Who Magyarországon: Vezető személyiségeinek életrajzi enciklopédiája Kiegészítő kötet 2.kiad. / Hübner, Ralph. - : Hübners blaus Who is Who, Svájc, 2004 20498 A századforduló földmunkás- és szegényparaszt mozgalmai 1891-1907 / Simon Péter. - Budapest : Szikra, Budapest, 1953 20499 A márciusi fiatalok / Fekete Sándor. - Budapest : Szikra, Budapest, 1950 20500 Mai magyar regények: Poétikai változatok fél évszázad regényirodalmában / Olasz Sándor. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 20501 Ezer kérdés - ezer válasz az Európai Unióról / Gerhardtné Rugli Ilona. - 2003 20502 Évszámok könyve I-II-III. Őskor, ókor, középkor, újkor, jelenkor / Horváth Jenő. - 2001 20503 Évszámok könyve I-II-III. Őskor, ókor, középkor, újkor, jelenkor / Horváth Jenő. - 2001 20504 Évszámok könyve I-II-III. Őskor, ókor, középkor, újkor, jelenkor / Horváth Jenő. - 2001 20505 Klassiker der Russischen Literatur / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - : Moszkva 20506 Napsütéses Indiában: Úti emlékek / Erdősi Károly. - Budapest : Szent István Társulat, 1927 20507 Marat válogatott írásai / Marat, Jean Paul. - : Hungária Könyvkiadó, Budapest, 1950 20508 Magyar történelmi olvasókönyv I-II-III. rész Magyarország történelme a Mohácsi vészig-től vésztől-XV / Mika Sándor. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1915,1922 20509 Gyulai Pál 1-2-3. Regény öt részben Gyulai Pál közrebocsátásával, arhív könyvek / Kemény Zsigmond báró. - : ITD Hungary, 1914 20510 Ausztria története / Huber Alfonz. - Budapest : , 1901 20511 Ausztria története / Huber Alfonz. - Budapest : , 1901 Inczédy György .l 2024.02.14 628 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20512 Corneille és kora A franczia színköltészet fejlődése a középkortól Racineig II. kötet / Haraszti Gyula. - : A Magyar Tudományos Akadémia kiadása Budapest, 1906 20513 Elvész a nyom / Wass Albert. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2003 20514 A titokzatos őzbak: Történetek egy ember életéből / Wass Albert. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2003 20515 Tavak és erdők könyve / Wass Albert. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2002 20516 Nagy-Britannia és Észak-Írország / Randé Jenő. - Budapest : Panoráma, 1996 20517 Ördöggörcs / Karinthy Márton. - Budapest : Ulpius-ház, Könyvkiadó, Budapest, 2003 20518 Ördöggörcs / Karinthy Márton. - Budapest : Ulpius-ház, Könyvkiadó, Budapest, 2003 20519 Retorika / Adamik Tamás. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2004 20520 Mexikó / Viczenik Dénes. - Budapest : Panoráma, 1999 20521 Helyesírás / Laczkó Krisztina. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2004 20522 Drámajátékok: Bevezetés a drámapedagógiába / Gabnai Katalin. - Budapest : Helikon Kiadó, 2001 20523 A modern dráma elmélete (Osiris tankönyvek) / Szondi, Peter. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2002 20524 Kooperatív Tanulás / Kagan, Spencer Dr.. - : Önkonet Kft. Budapest, 2001 20525 A társas lény / Aronson, Elliot. - : KJK Kerszöv.Budapest, 2003 20526 A társas lény / Aronson, Elliot. - : KJK Kerszöv.Budapest, 2003 20527 Volt egyszer egy rendszerváltás / Romsics Ignác. - : Rubicon Kiadó, Budapest, 2003 20528 Volt egyszer egy rendszerváltás / Romsics Ignác. - : Rubicon Kiadó, Budapest, 2003 20529 Kooperatív Tanulás / Kagan, Spencer Dr.. - : Önkonet Kft. Budapest, 2001 20530 Az élők mértana Prózai írások I-II. / Nemes Nagy Ágnes. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2004 20531 Az élők mértana Prózai írások I-II. / Nemes Nagy Ágnes. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2004 20532 Mindentudás egyeteme: 1-2-3-4 / Fábri György. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 629 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2004 20533 Franciaország / Pálfy József. - Budapest : Panoráma, 1995 20534 Csehország és Szlovákia / Bell, Brian. - Budapest : Kozmosz, 2003 20535 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003 20536 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003 20537 Magyar-finn szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 20538 Magyar-finn szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 20539 Spanyolország / Szentirmai József. - Budapest : Panoráma, 2002 20540 Történelem I: Őskor, ókor: Forrásgyűjtemény képességfejlesztő feladatokkal / Doba Dóra. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 20541 Történelem II. Középkor, kora újkor: Forrásgyűjtemény képességfejlesztő feladatokkal / Eszterág Ildikó. - Budapest : , 2003 20542 Történelem III. Újkor: Forrásgyűjtemény képességfejlesztő feladatokkal / Doba Dóra. - Budapest : , 2003 20543 Történelem IV. XX. század: Forrásgyűjtemény képességfejlesztő feladatokkal / Dupcsik Csaba. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 2003 20544 The Ultimate Error Buster: Angol nyelvhasználati szótár középhaladóknak, haladóknak / Dóczi Brigitta. - Budapest : , 2000 20545 Huron's Easy Communication: 101 hétköznapi beszédhelyzetben használható 7000 eredeti angol.. mondat / Salamon Gábor. - Budapest : , 2000 20546 Az építészet rövid története: I-II. / Szentkirályi Zoltán. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 2004 20547 Az építészet rövid története: I-II. / Szentkirályi Zoltán. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 2004 20548 Tavaszi szél és más színművek / Wass Albert. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2003 20549 Halálos köd Holtember Partján / Wass Albert. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2002 20550 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 630 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20551 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20552 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20553 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20554 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20555 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20556 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20557 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20558 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20559 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20560 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20561 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20562 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20563 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20564 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 20565 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20566 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20567 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20568 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20569 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Inczédy György .l 2024.02.14 631 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Budapest, 2004 20570 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20571 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20572 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20573 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20574 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20575 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20576 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20577 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20578 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20579 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20580 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20581 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20582 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20583 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20584 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20585 Magyar szinonimaszótár A-ZS / Nagy Gábor, O.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20586 Magyar értelmező kéziszótár A-Zs-ig / Juhász József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003 20587 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20588 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? Inczédy György .l 2024.02.14 632 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20589 Magukrahagyottak / Wass Albert. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2003 20590 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20591 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20592 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20593 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20594 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20595 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20596 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20597 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20598 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20599 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20600 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20601 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20602 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20603 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20604 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20605 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20606 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20607 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 633 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20608 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20609 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 20610 Magyar szólástár / Bárdosi Vilmos főszerk.. - : Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2003 20611 Csodálatos ifjúság: Válogatott elbeszélések II. . / Hesse, Hermann. - : Cartaphilus Kiadó, 2004 20612 Kerék alatt / Hesse, Hermann. - : Cartaphilus Kiadó, 2002 20613 Rosshalde: Regény / Hesse, Hermann. - : Cartaphilus Kiadó, 2004 20614 Gyermeklélek, Klein és Wagner, Klingsor utolsó nyara / Hesse, Hermann. - : Cartaphilus Kiadó, 2002 20615 Narziss és Goldmund / Hesse, Hermann. - : Cartaphilus Kiadó, 2002 20616 Magyar szótár: 1-2.Egymást magyarázó szavak és fordulatok tára Betűrendes eligazítás / Bartos Tibor. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2002 20617 Magyar szótár: 1-2.Egymást magyarázó szavak és fordulatok tára Betűrendes eligazítás / Bartos Tibor. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2002 20618 Benső mosoly / Müller Péter. - Budapest : Bestline Édesvíz Kiadó, Budapest, 2004 20619 Izrael / Kochav,Sarah. - : Gabo, ? 20620 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 20621 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 20622 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 20623 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 20624 Egy polgár vallomásai / Márai Sándor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 20625 Egy polgár vallomásai / Márai Sándor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 20626 Szlovákiai utazások / Szombathy Viktor. - Budapest : Panoráma, 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 634 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20627 Szlovákiai utazások / Szombathy Viktor. - Budapest : Panoráma, 1999 20628 Olaszország / Hüse Anikó. - Budapest : Inkvizítor, ? 20629 Mindentudás egyeteme: 1-2-3-4 / Fábri György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2004 20630 Salzburg és környéke / Moldoványi Ákos. - Budapest : Panoráma, 1998 20631 Történelem Tanári Kicsestár alapcsomag+ 13,14,15, 16,17,(18+mappa) kieg.k.19,20,21,22, / Vilmosné Risai Mária. - : RAABE Tanácsadó és Kiadó Kft., 2000 20632 Magyar értelmező kéziszótár A-Zs-ig / Juhász József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003 20633 Sziddhárta / Hesse, Hermann. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 20634 Történelem 1.kötet A kezdetektől i.e. 500-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 2004 20635 A rózsa neve / Eco, Umberto. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 20636 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 20637 Orbán Ottó összegyűjtött versei I-II. / Orbán Ottó. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20638 Orbán Ottó összegyűjtött versei I-II. / Orbán Ottó. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20639 A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény a gyakorlatban KJT. / Tálné Molnár Erika Dr.. - : Minerva Nova, Szeged, 2004 20640 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 20641 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 20642 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 20643 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 20644 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 20645 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? Inczédy György .l 2024.02.14 635 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20646 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 20647 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 20648 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 20649 Szent Péter esernyője: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Puedlo Kiadó, ? 20650 Remenyik Sándor Összes verse I-II. / Reményik Sándor. - Budapest : Polis Könyvkiadó,Kálvin Kiadó,Luther, 2005 20651 Remenyik Sándor Összes verse I-II. / Reményik Sándor. - Budapest : Polis Könyvkiadó,Kálvin Kiadó,Luther, 2005 20652 Kányádi Sándor válogatott versei / Kányádi Sándor. - : Holnap Kiadó, 2004 20653 Kányádi Sándor válogatott versei / Kányádi Sándor. - : Holnap Kiadó, 2004 20654 Kányádi Sándor válogatott versei / Kányádi Sándor. - : Holnap Kiadó, 2004 20655 Kányádi Sándor válogatott versei / Kányádi Sándor. - : Holnap Kiadó, 2004 20656 Kányádi Sándor válogatott versei / Kányádi Sándor. - : Holnap Kiadó, 2004 20657 Ausztria / Bell, Brian. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2002 20658 Franciaország / Bell, Brian. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2005 20659 A Holokauszt Magyarországon Európai perspektívában / Molnár Judit szerk.. - : Balassi Kiadó, Budapest, 2005 20660 A zongoratanárnő: regény / Jelinek, Elfriede. - : AB OVO, 1997 20661 Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája / Garcia Márquez, Gabriel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1996 20662 Itáliai affér / Fraser, Laura. - : Tericum Kiadó, Budapest, 2003 20663 Büszkeség és balítélet / Austen, Jane. - Szeged : LAZI Könyvkiadó, Szeged, 2004 20664 Állítsátok meg Terézanyut! / Rácz Zsuzsa. - Budapest : Bestline Édesvíz Kiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 636 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20665 A Zahir / Coelho, Paulo. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2005 20666 Dalok és szonettek / Shakespeare, William. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2003 20667 Biológia I.kötet molekulák, élőlények, életműködések II.kötet ember, bioszféra,evolúció ember,b / Fazekas György Dr.. - : Scolár Kiadó Budapest, 2002 20668 Biológia I.kötet molekulák, élőlények, életműködések II.kötet ember, bioszféra,evolúció ember,b / Fazekas György Dr.. - : Scolár Kiadó Budapest, 2002 20669 Biológia képes szótár / Stockley,Corinne. - : Novum kiadó, 2002 20670 Mindentudás egyeteme: 1-2-3-4 / Fábri György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2005 20671 Magyar Nagylexikon 15. Pon-Sek / Vizi E. Szilveszter. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2002 20672 Magyar Nagylexikon 16. Sel-Szö / Vizi E. Szilveszter. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2003 20673 Magyar Nagylexikon 17. Szp-Ung / Vizi E. Szilveszter. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2003 20674 Magyar Nagylexikon 18. Unh-Z / Vizi E. Szilveszter. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2004 20675 Az emberi test / Kontra György Dr.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 2005 20676 Utak a holokauszthoz, történetek a holokausztról / Hosszú Gyula. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2002 20677 Megközelítések... Tanári kézikönyv a holokauszt témakörének feldolgozásához / Szép Ágnes szerk.. - : Történelemtanárok Egylete 2005., 2005 20678 Bécs / Guillot, Serge. - : National Geographic, 2004 20679 Atlasz Zene 250 színes oldal, 4974 tárgyszó / Michels, Ulrich. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2003 20680 Kárpátalja Lemberg és Csernovic Útikönyv / Sós Judit. - : Jel-kép Bt. Budapest, 2004 20681 Pécs Naprakész információkkal Túraajánlatokkal Régiók szerinti felosztással / Pilkhoffer Mónika. - : Alexandra Kiadó, Budapest, 1998 20682 Párizs mesél térképekkel, legfrissebb adatokkal! Autós turistáknak is! / Vaszkun Balázs. - : Dekameron Kiadó, Budapest, ? Inczédy György .l 2024.02.14 637 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20683 Prága Csehország: utazás, szálláshelyek, térképek / Horváth Tibor. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 20684 Erdély Útikönyv Gyakorlati segítség a mai Erdély felfedezéséhez / Sós Judit. - : Jel-kép Bt. Budapest, 2002 20685 Dali, Salvador / Nagy Mézes Rita. - : Ventus Libro Kiadó, 2005 20686 Monet, Claude / Hajnal Gabriella szerk.. - : Ventus Libro Kiadó, 2005 20687 Picasso: A gyermekkortól a kubizmusig 1881-1914 / Picasso, Pablo. - : Ventus Libro Kiadó, 2005 20688 Tanítsuk gyermekeinket gondolkodni játékokkal / Fisher, Robert. - Budapest : , 2002 20689 Matematika a fizikában Feladatgyűjtemény matematikából, fizikából felvételizóknek / Sümegi László Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2001 20690 Szegen csengő + 2 db CD / Berecz András. - : Berecz András, 2005 20691 Hazádnak rendületlenül: A magyar nép aranykönyve Életrajzok - biográfia / Békés István. - Budapest : Művelt Nép Tud. és Ismeretterj. Kiadó, 1955 20692 Írország / Somerville, Christopher. - : Well-Press Kiadó, Miskolc, 2005 20693 Slovesnsky raj Slovak Paradise / Jirousek, Ladislav. - : Velky Sokol, 2003 20694 Modigliani, Amadeo / Eperjessy László szerk.. - : Ventus Libro Kiadó, 2004 20695 Bosch, Hieronymus / Eperjessy László szerk.. - : Ventus Libro Kiadó, 2004 20696 Turner, J. M. William / Eperjessy László szerk.. - : Ventus Libro Kiadó, 2005 20697 Cézanne, Paul / Hajnal Gabriella szerk.. - : Ventus Libro Kiadó, 2005 20698 Renoir, Auguste / Hajnal Gabriella szerk.. - : Ventus Libro Kiadó, 2005 20699 Gauguin, Paul / Hajnal Gabriella szerk.. - : Ventus Libro Kiadó, 2005 20700 Árvácska / Móricz Zsigmond. - : Holnap Kiadó, 2005 20700/1 Árvácska / Móricz Zsigmond. - : Holnap Kiadó, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 638 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20702 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20703 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20704 160 műelemzés érettségizőknek Adott szempontokkal az antikvitástól a kortárs irodalomig,Emelt-közép / Csuka József. - : MRO 2000 Kft. Budapest, ? 20705 160 műelemzés érettségizőknek Adott szempontokkal az antikvitástól a kortárs irodalomig,Emelt-közép / Csuka József. - : MRO 2000 Kft. Budapest, ? 20706 160 műelemzés érettségizőknek Adott szempontokkal az antikvitástól a kortárs irodalomig,Emelt-közép / Csuka József. - : MRO 2000 Kft. Budapest, ? 20707 Fogság: Regény / Spiró György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2005 20708 Fogság: Regény / Spiró György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2005 20709 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20710 Irodalmi alkotások elemzése logikusan 11. / Nagy Márta. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? 20711 Irodalmi alkotások elemzése logikusan 10. / Szabó Istvánné Nagy Magdolna. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? 20712 Német-magyar kulturális szótár / Győrffy Miklós. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2003 20713 Szóbeli témakörök és szituációk a német középszintű érettségire és a nemzetközi nyelvv-ra nyelvvizsg / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2005 20714 Szóbeli témakörök és szituációk a német középszintű érettségire és a nemzetközi nyelvv-ra nyelvvizsg / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2005 20715 Szóbeli témakörök és szituációk a német középszintű érettségire és a nemzetközi nyelvv-ra nyelvvizsg / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2005 20716 Szóbeli feladatok a német emeltszintű érettségire és a nemzetközi nyelvvizsgákra / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2005 20717 Szóbeli feladatok a német emeltszintű érettségire és a nemzetközi nyelvvizsgákra / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2005 20718 Német nyelvű szókincsfejlesztő alapfokon / Frommherz Renate. - : M.P.L. Könyv Kft. és Librotrade KFt., 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 639 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20719 Német nyelvű szókincsfejlesztő alapfokon / Frommherz Renate. - : M.P.L. Könyv Kft. és Librotrade KFt., 2002 20720 Német nyelvű szókincsfejlesztő Középfokon / Dóka Dezső. - : Librotrade Kft., 2000 20721 Német nyelvű szókincsfejlesztő Középfokon / Dóka Dezső. - : Librotrade Kft., 2000 20722 Önismereti játékok gyűjteménye / Varga Irén. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 20723 Okma 2006 kiadvány Országos Középiskolai Multimédia Adattár / Kökény Barnabás szerk.. - : DM Press Bt. Budapest, 2005 20724 Kalap: Pszichológia + ami belefér / Bácskai Júlia. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2002 20725 Verem mélyén: Könyv a krízisről / Bakó Tihamér Dr.. - : Psíycho Art Kiadó, Budapest, 2002 20726 Testbeszéd: Gondolatolvasás gesztusokból Hétköznapi pszichológia / Pease, Allan. - Budapest : Park Kiadó, 2005 20727 Kamaszkapaszkodó / Koncz István Dr.. - Budapest : Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2005 20728 Kamaszkapaszkodó / Koncz István Dr.. - Budapest : Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2005 20729 Emberi kapcsolatok: Hogyan építhetjük Hogyan rontjuk el / Burch, Noel. - : Assertiv Kiadó, 2001 20730 Tanulom magam / Várkonyi Zsuzsa F.. - : Mérték Kiadó Kft., Budapest, 2003 20731 Játék és pszichoterápia / Benedek László. - : KönyvFakasztó Kiadó, 2005 20732 Játék és pszichoterápia / Benedek László. - : KönyvFakasztó Kiadó, 2005 20733 Szó - beszéd A társalgás művészete Hétköznapi pszichológia / Pease, Allan. - Budapest : Park Kiadó, 2004 20734 A gyermeknevelés enneagramja: A gyerekek 9 viselkedési stílusa / Wagele, Elizabeth. - : Leela Alapítvány, 1999 20735 Én a te típusod vagyok, te az enyém? Párkapcsolatok az Enneagram tükrében / Baron, Renee. - : Leela Alapítvány, 2000 20736 Édes hazánk / Varga Domokos. - Budapest : Népszava Kiadó, Budapest, 1954 20737 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 Inczédy György .l 2024.02.14 640 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20738 Animal Farm A Fairy Story / Orwell, George. - : Penguin Books Ltd., 1970 20739 Angol teszt-, fordítási és tömörítési feladatok közép- és felsőfokon / Szentiványi Ágnes Dr.. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1991 20740/1 Párhuzamos történetek: 1-2-3.k. / Nádas Péter. - : Jelenkor Kiadó, Pécs, 2005 20740/2 Párhuzamos történetek: 1-2-3.k. / Nádas Péter. - : Jelenkor Kiadó, Pécs, 2005 20740/3 Párhuzamos történetek: 1-2-3.k. / Nádas Péter. - : Jelenkor Kiadó, Pécs, 2005 20741 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20742 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20743 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20744 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20745 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20746 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 20747 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 20748 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 20749 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 20750 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 20751 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 20752 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 20753 Fejezetek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye könyvtártörténetéből 1952-2002 / Futaky László. - Nyíregyháza : Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, 2004 20754 Fejezetek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye könyvtártörténetéből 1952-2002 / Futaky László. - Nyíregyháza : Móricz Zsigmond Megyei Inczédy György .l 2024.02.14 641 .lap Lelt.sz. Dokumentum és Városi Könyvtár, 2004 20755 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20756 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20757 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20758 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20759 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20760 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20761 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20762 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20763 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20764 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20765 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20766 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20767 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20768 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20769 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20770 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20771 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20772 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? Inczédy György .l 2024.02.14 642 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20773 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20774 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20775 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20776 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20777 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20778 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20779 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20780 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20781 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20782 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20783 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20784 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20785 Árvácska / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 20786 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20787 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20788 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20789 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20790 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20791 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Mérték Kiadó Kft., Budapest, 2005 20792 Pacsirta / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20793 Goya : A megismerés gyötrelmes útja : Életzrajzi regény / Feuchtwanger, Lion. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 20794 Magyarország honismerteti irodalma 1527-2944 Függelék / Bodor Antal Dr.. - Budapest : Könyvértékesítő Vállalat, Budapest, 1984 Inczédy György .l 2024.02.14 643 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20795 Túl a Maszat-hegyen: Muhi Andris és a pacák birodalma / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20796 Pacsirta / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? 20797 Recsk 1950-1953 Egy titkos kényszermunkatábor története / Böszörményi Géza. - Budapest : Széphalom Könyvműhely, Budapest, ? 20798 Fiam, Absolon! / Faulkner, William. - : Palatinus, 2005 20799 Watt / Beckett, Samuel. - : Palatinus, 2005 20800 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord, ? 20801 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord, ? 20802 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord, ? 20803 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord, ? 20804 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord, ? 20805 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord, ? 20806 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord, ? 20807 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord, ? 20808 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord, ? 20809 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord, ? 20810 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20811 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20812 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20813 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20814 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20815 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20816 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20817 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 644 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2005 20818 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20819 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20820 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20821 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20822 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20823 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20824 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20825 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20826 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20827 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20828 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20829 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20830 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20831 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20832 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20833 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20834 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20835 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 645 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20836 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20837 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20838 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20839 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20840 Az élet sója / Yutang, Lin. - : Tericum Kiadó, Budapest, 2000 20841 Kolozsvári milliomosok / Méhes György. - Budapest : Ulpius-ház, Könyvkiadó, Budapest, 2005 20842 Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei / Nemes Nagy Ágnes. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2003 20843 Bögre azúr. Versek / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1999 20844 Bögre azúr. Versek / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1999 20845 Bögre azúr. Versek / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1999 20846 Bögre azúr. Versek / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1999 20847 Bögre azúr. Versek / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1999 20848 Bögre azúr. Versek / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1999 20849 Bögre azúr. Versek / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1999 20850 Bögre azúr. Versek / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1999 20851 Bögre azúr. Versek / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1999 20852 Bögre azúr. Versek / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1999 20853 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 20854 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 646 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20855 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 20856 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 20857 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 20858 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 20859 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 20860 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 20861 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 20862 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 20863 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 20864 Büszkeség és balítélet / Austen, Jane. - Szeged : LAZI Könyvkiadó, Szeged, 2005 20865 Pesti kínálat / Tisza Kata. - : I.A.T. Kiadó, 2005 20866 Pesti kínálat / Tisza Kata. - : I.A.T. Kiadó, 2005 20867 A fényképész utókora / Závada Pál. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2004 20868 Túl a Maszat-hegyen: Muhi Andris és a pacák birodalma / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20869 Túl a Maszat-hegyen: Muhi Andris és a pacák birodalma / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 20870 Magyar művészet 1800-tól napjainkig / Beke László dr. művészettörténész, tudományos kutató. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2002 20871 Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig / Galavics Géza. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2001 20872 Tudomány és technika évről évre / Dinwiddie, Robert. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2001 20873 Klimt, Schiele, Kokoschka és Bécs festészete 1900 körül / Sármány Ilona. - Budapest : Helikon Kiadó, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 647 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20874 Chagall, Marc 1887-1985 Shearer west / Somlyó György. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1994 20875 Bosch festői életműve / Buzzati, Dino. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2003 20876 Az európai festészet nagy mestere / Casu, G. Stefano. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2004 20877 Az itáliai művészet nagy mesterei / Capretti, Elena. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2001 20878 Asszonyt kísér - Istent kísért / Jókai Mór. - : Ikon Kiadó, 1995 20879 Asszonyt kísér - Istent kísért / Jókai Mór. - : Ikon Kiadó, 1995 20880 A szemmagasság a jó Beszélgetőkönyv 59 képszőművésszel / H Németh Katalin. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyíregyháza, 2005 20881 A szemmagasság a jó Beszélgetőkönyv 59 képszőművésszel / H Németh Katalin. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyíregyháza, 2005 20882 Magyar kastélyok / Bagyinszki Zoltán. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., ? 20883 Magyar várak / Bagyinszki Zoltán. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., ? 20884 Versek ünnepekre, alkalmakra / Maczák Edit. - Békéscsaba : ITEM Békéscsaba, ? 20885 Beszédek ünnepekre, alkalmakra / Adamik Mónika. - : ITEM, Békéscaba 20886 Illemteszt / Diószeginé Manszák Timea. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., ? 20887 Illemteszt / Diószeginé Manszák Timea. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., ? 20888 Tiltott történelmünk 1945-1947 / Horváth János. - : Századvég Kiadó, Budapest, 2006 20889 Pszichológia pedagógusoknak / Kollár Katalin, N.. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2004 20890 Világpolitikai lexikon (1945-2005) / Horváth Jenő. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2005 20891 A kuruc vármegye Parlamenti képviselők és választóik a dualizmus kori Szabolcs vármegyében / Szilágyi László. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2006 20892 Lúdas Matyi - válogatott művek / Fazekas Mihály. - : Osiris Inczédy György .l 2024.02.14 648 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Budapest, 2003 20893 Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény / Poór János. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 20894 Emlékezések és publicisztikai írások / Szabó Lőrinc. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2003 20895 Publicisztikai írások / Pilinszky János. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 20896 Balassi Bálint és kora / Balassi Bálint. - : Balassi Kiadó, Budapest, ? 20897 Magyar nyelv / Kiefer Ferenc. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2006 20898 Kis magyar grammatika / Keszler Borbála. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 20899 Hívatlan vendégeink: Félelem, szorongás, szégyen / Lerner, Harriet. - Budapest : Park Könyvkiadó, Budapest, 2005 20900 Illünk egymáshoz? Párkapcsolati ki mit tud / Pease, Barbara. - Budapest : Park Könyvkiadó, Budapest, 2005 20901 Lengyelország Útikönyv és térkép / Fábián Róbert. - : Tábla és Penna Kiadó, 2006 20902 Szlovákia Turisztikai útikalauz / Ján, Lacika. - : Alexandra Kiadó, Budapest, 2005 20903 A mi Magas- Tátránk A Magas-Tátra történelme / Scheirich László. - : NAP Kiadó,Dunaszerdahely, 2004 20904 Régi magyarság A magyar irodalom története a legrégibb időktől 1771-ig / Féja Géza. - Budapest : Püski Kiadó, Budapest, 2001 20905 Szlovénia: Útikönyv és térkép / Rajnics Viktória. - : Tábla és Penna Kiadó, 2006 20906 Bulgária: Tengerpart és szárazföld Útikönyv / Bács Gyula Dr.. - : Magyar Emlékhelyekért a Világban Egyesület, 2005 20907 Kanada: Útikönyv / Czellár Katalin Dr.. - Budapest : Panoráma, 2003 20908 Delfi örökösei : Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlatok / Rudas János. - : Dico KIadó, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2004 20909 Delfi örökösei : Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlatok / Rudas János. - : Dico KIadó, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2004 20910 Kincskereső kisködmön / Móra Ferenc. - : Talentum Diákkönyvtár, 0 Inczédy György .l 2024.02.14 649 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20911 Kincskereső kisködmön / Móra Ferenc. - : Talentum Diákkönyvtár, 0 20912/1 Kádár János 1-2.kötet / Moldova György. - Budapest : Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2006 20912/2 Kádár János 1-2.kötet / Moldova György. - Budapest : Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2006 20913 Skandinávia / Bell, Brian. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2004 20914 Hogy volt / Vámos Miklós. - : AB OVO, 2005 20915 Sánta kutya / Vámos Miklós. - : AB OVO, 2003 20916 Zeng az ének. Regény / Vámos Miklós. - : AB OVO, 1996 20917 Viharos évszázad / Faludy György. - : Forever Kiadó, 2002 20918 Drámajátékok: Bevezetés a drámapedagógiába / Gabnai Katalin. - Budapest : Helikon Kiadó, 2005 20919 Ezren az Unióba 2006 / Láczay Magdolna dr.. - Nyíregyháza : In-Forma Lap- és Könyvkiadó Kft., 2006 20920 A nyomtatott grafika története és technikái / Szenteczki Csaba. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 20921 Test és lélek / Faludy György. - : Alexandra Kiadó, Budapest, 2006 20922 A Pokol tornácán / Faludy György. - : Alexandra Kiadó, Budapest, 2006 20923 Rotterdami Erasmus / Faludy György. - : Alexandra Kiadó, Budapest, 2006 20924 Karoton / Faludy György. - : Alexandra Kiadó, Budapest, 2006 20925 Vesztett illúziók Moszkva, Washington, Budapest és az 1956-os forradalom / Gati, Charles. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2006 20926 Kádár A hatalom évei 1956-1989 / Huszár Tibor. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2006 20927 A magyar irodalom bibliográfiája 1950 / Kozocsa Sándor. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadó, Budapest, 1951 20928 Ághegy Skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam 6-10 sz. / Tar Károly. - Budapest : Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Budapest, 2006 20929 Igazgyöngyök / Betlehem Márta. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 650 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20930 Jogi esettanulmányok / Falus Katalin. - : Dinasztia Kiadó Budapest, 2006 20931 Gázláng / Marton Frigyes. - Budapest : Saxum Könyv KFT, ? 20932 A nyíregyházi zsidóság pusztulása Forrásközlés / Nagy Ferenc sorozatszerk.. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Levéltár, 2004 20933 A nyílt társadalom avagy a globális kapitalizmus megreformálása / Soros György. - : Scolár Kiadó Budapest, 2001 20934 A nyílt társadalom avagy a globális kapitalizmus megreformálása / Soros György. - : Scolár Kiadó Budapest, 2001 20935 Függelék (Mutatók) 10/A.k. Coleoptera 5/a. F.füzet. / Jolsvay Alajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 20936 Araszolólepkék 1. (Geometridae 1.) 16.kötet Lepidoptera 8. füzet. / Kovács Lajos Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 20937 Tőrösdarázs alkatúak (Scolioidea) 13. Hymenoptera 3.füzet / N. Bajári Erzsébet. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 20938 Holyvák 1. (Staphílindidae 1.) 7.kötet Coleoptera 2, 5. füzet / Székessy Vilmos dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1963 20939 Lemezescsápú bogarak 9. k.Coleoptera 4. 4. füzet. / Endrődi Sebő Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 20940 Lemezescsápú bogarak 9. k.Coleoptera 4. 4. füzet. / Endrődi Sebő Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 20941 Molylepkék 4. (Microlepidoptera 4.) Lepidoptera 5. füzet / Gozmány László Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 20942 Keleti Panteon / Kopka János. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2006 20943 Keleti Panteon / Kopka János. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2006 20944 Keleti Panteon / Kopka János. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2006 20945 Keleti Panteon / Kopka János. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2006 20946 A magyar forradalom 1956 Napló / Kieselbach Tamás. - : Kieselbach Tamás, 2006 20947 Molylepkék 6. (Lepidoptera) 16.kötet, 7.füzet / Gozmány László Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 Inczédy György .l 2024.02.14 651 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20948 Szabadonélő fonálférgek (Nematoda libera) 3.kötet Nemathelminthes-Archipodiata 1.füzet / Andrássy István Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 20949 Fürkészdarázsalkatúak 1. (Hymenoptera 1.) 4.füzet 11. kötet / N. Bajári Erzsébet. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 20950 Fémfürkészek III. Chalcidoidea III. 12. k. 4.füzet / Erdős József Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 20951 Levélbogarak 9.kötet (Coleoptera 4.) 6.füzet / Kaszab Zoltán dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962 20952 Viziatkák 18.kötet (Arachnoidea) 14.füzet / Szalay László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 20953 Bábtojó legyek Muscidae pupiparae 15.kötet (Diptera 2.) 17.füzet / Soós Árpád Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 20954 Bögölyök Tabanidae 14.kötet (Diptera 1.) 9.füzet / Aradi Mátyás Pál. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 20955 Buzogányfejű férgek 3.kötet (Nemathelminthes Archipodiata) 6.füzet. / Babos Sándor Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 20956 Cickányormányosok Apionidae 10.kötet (Coleoptera 5. Strepsiptera) 3.füzet / Györffy Jenő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 20957 Csigák II. Gastropoda II. 19. kötet (Mollusca, Tentaculata) 3. füzet / Soós Lajos Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 20958 Csillóshasúak Gastrotricha 3.kötet (Nemathelminthes Archipodiata) 9.füzet / Varga Lajos Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 20959 Eszelények Attelabidae 10.k. (Coleoptera V., Strepsiptera) 2. füzet. / Endrődi Sebő Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 20960 Fémfürkészek II. Chalcidoidea II. Hymenoptera II. XII.k. 3 füzet / Erdős József Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 20961 Tapogatókoszorúsok Tentaculata 19.k. (Mollusca tentaculata) 4. füzet. / Sebestyén Olga Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 20962 Élősködő fonálférgek III. Nematoda Parasitica III.3.kötet (Nemathelminthes Archipodiata) 4.füzet / Babos Sándor Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 20963 Fémfürkészek Chalcidoidea I. 12.kötet (Hymenoptera 2.) 2.füzet / Erdős József Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 Inczédy György .l 2024.02.14 652 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20964 Fémfürkészek VII. Chalcidoidea VII. 12.kötet (Hymenoptera 2.) 8.füzet / Erdős József Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 20965 Féreglábúak I. Medveállatok: 3.kötet (Nemathelminthes Archipodiata) 12.füzet / Iharos Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 20966 Fonalascsápúak I.Nematocera I. 14.kötet (Diptera 1.) 2.füzet / Zilahi-Sebess Géza Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 20967 Fúrólegyek Trypetidae 15.kötet: (Diptera 2.) 3.füzet / Mihályi Ferenc Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 20968 Felemás lábfejízes bogarak 1: 9 kötet (Coleoptera 4.) 1.füzet / Kaszab Zoltán dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1957 20969 Felemás lábfejízes bogarak 3: 9.kötet (Coleoptera 4.) 3.füzet / Kaszab Zoltán dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 20970 Fürkészdarázsalkatúak 12: 11.kötet (Hymenoptera 1.) 15. füzet / Győrfi János Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962 20971 Gerincesek: 20.kötet (Piches,Amphibia, Reptilia) 1.füzet / Szunyoghy János. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 20972 Gubacsatkák Eriophydae: 18.kötet (Arachnoidea) 15.füzet / Farkas Henrik Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 20973 Gyűrűsférgek 1. Annelida: 3.kötet (Nemathelminthes - Archipodiata) 10. füzet / Andrássy István Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 20974 Hangya alkatúak Formicoidea 13.kötet (Hymenoptera 3.) 4.füzet / Somfai Edit. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 20975 Poloskák 17.kötet Heteroptera - Homoptera 2.füzet / Halászfy Éva Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969 20976 Halak - Pisces 20.kötet Pisces,Amphibia Reptilia 2.füzet / Berinkey László dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 20977 Holyvaalkatúak 1.Staphylinoidea 7.kötet Coleoptera 2. 1.füzet / Székessy Vilmos dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 20978 Igazi szúnyogok Culicidae 14.kötet Diptera 1. 5. füz. Igazi szúnyogok / Mihályi Ferenc Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 20979 Kagylósrákok 4.kötet Crustacea - Chilopoda 3.füzet / Farkas Henrik Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 20980 Kaparódarázs alkatúak 1. (Sphecoidea 1.) 13.kötet Hymenoptera 3. 7.füzet / N. Bajári Erzsébet. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1957 Inczédy György .l 2024.02.14 653 .lap Lelt.sz. Dokumentum 20981 Kaparódarázs alkatúak 2. 13.kötet (Hymenoptera 3.) 8.füzet / Móczár László dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 20982 Kerekesférgek 1.(Rotatoria 1.) 3.kötet Nemathelminthes - Archipodiata 7. füzet / Varga Lajos Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 20983 Kullancsok (Ixodidea) 18.kötet Arachnoidea 7.füzet / Babos Sándor Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 20984 Lemezescsápú bogarak (Lamellicornia) 9.kötet Coleoptera 4. 4.füzet / Endrődi Sebő Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 20985 Lepkék (Lepidoptera) 16.kötet 1.füzet / Gozmány László Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 20986 Állati egysejtűek (Protozoa) 1.füzet / Stiller Jolán R. Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 20987 Pókölődarázs alkatúak (Pompiloidea) 13.kötet Hymenoptera 3. 5.füzet / Móczár László dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 20988 Ősméhek - Földi méhek (Colletidae - Melittidae) 13. kötet Hymenoptera 3. 9.füzet / Móczár Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 20989 Ormányosalkatúak (Rhynchophora) 10.kötet Coleoptera 5, Strepsiptera 1.füzet / Endrődi Sebő Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 20990 Ormányosalkatúak (Rhynchophora) 10.kötet Coleoptera 5, Strepsiptera 1.füzet / Endrődi Sebő Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 20991 Homokfutrinkák (Cicindelidae) 6. kötet Coleoptera 1. / Székessy Vilmos dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 20992 Ormányosbogarak 1. (Curculionidae 1.) 10.kötet Coleoptera 5, Strepsiptera, 4. füzet / Endrődi Sebő Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 20993 Ormányosbogarak 2. (Curculionidae 2.) 10. kötet Coleoptera 5, Strepsiptera 5. füzet / Endrődi Sebő Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960 20994 Művészméhek (Megachilidae) 13. kötet Hymenoptera 3. 12.füzet / Móczár Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 20995 Molylepkék 1. (Microlepidoptera 1.) 16.kötet Lepidoptera 2.füzet / Gozmány László Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965 20996 Molylepkék 2. (Microlepidoptera 2.) 16.kötet Lepidoptera 3.füzet Inczédy György .l 2024.02.14 654 .lap Lelt.sz. Dokumentum / Gozmány László Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 20997 Molylepkék 3. (Microlepidoptera 3.) 16.kötet Lepidoptera 4.füzet / Gozmány László Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955 20998 Ormányosbogarak 1. (Curculionidae 1.) 10.kötet Coleoptera 5, Strepsiptera, 4. füzet / Endrődi Sebő Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 20999 Poloskák 8. (Heteroptera 8.) 17.kötet Heteroptera, Homoptera 8.füzet / Soós Árpád Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963 21000 Spórás véglények 2. (Sporozoa 2.) 1.kötet Protozoa 6.füzet / Pellérdy László Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 21001 Szúbogarak (Scolytidae) 10.kötet Coleoptera 5., Strepsiptera 9.füzet / Endrődi Sebő Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 21002 Szúbogarak (Scolytidae) 10.kötet Coleoptera 5., Strepsiptera 9.füzet / Endrődi Sebő Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 21003 Szitakötő lárvák (Larvae odonatorum) 5.kötet Insecta 1. 7.füzet / Steinmann Henrik Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964 21004 Szitakötők (Odonata) 5. kötet Insecta 1. 6. füzet / Ujhelyi Sándor Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1957 21005 Torpikkelynélküli legyek 1. (Muscidae acalyptratae 1.) 15.kötet Diptera 2. 1.füzet / Soós Árpád Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 21006 Tevenyakú fátyolkák,vizifátyolkák,Recésszárnyúak és Csőrös rovarok 13.kötet,14.füzet,Hímenoptera3. / Steinmann Henrik Dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967 21007 Függelék (Mutatók) 19.kötet Mollusca,Tentaculata F.füzet / Székessy Vilmos dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 21008 Mutatók 1-50. füzeteihez / Székessy Vilmos dr.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962 21009 Szemelvény a gesta romanorumból / Katona Lajos. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, 1903 21010 Általános természeti földrajz 1-2. / Bulla Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1953 21011 Általános természeti földrajz 1-2. / Bulla Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1953 Inczédy György .l 2024.02.14 655 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21012 Földrajzi olvasókönyv / Csefranov Sz. V.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 21013 Földrajz Világrészek és egyes országok földrajzi jellemzése / Ivanov G. I.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 21014 Ethnographia Népélet A magyar néprajzi társaság folyóirata / Fél Edit. - Budapest : A Magyar Néprajzi Társaság,Budapest, 1947 21015 Népprajzi tanulmányok / Bárczi Géza. - Budapest : Néprajzi Intézet, Budapest, 1949 21016 Hunyadiak kora Magyarországon / Teleki József Gróf. - Budapest : Emich Gusztáv Magyar Akadémiai Könyvny., 1863 21017 Hunyadiak kora Magyarországon / Teleki József Gróf. - Budapest : Emich Gusztáv Magyar Akadémiai Könyvny., 1863 21018 Bizalmas jelentés egy fiatalemberről / Méhes György. - Budapest : Ulpius-ház, Könyvkiadó, Budapest, 2006 21019 Gusztálv Adolf svéd király halálának háromszázados emlékére 1632-1932 / Szeberényi Lajos Dr.. - : Evangélikus Egyház Könyvkereskedés,Békéscsaba, 1932 21020 A magyar pragmatica sanctio írott eredetijéről / Csekey István. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1916 21021 Magyarország gazdasága és a hároméves terv / Markos György. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1948 21022 III. Magyar iparművészeti és népművészeti kiállítás / Keresztényi Ilona. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 1955 21023 Klabund Literaturgeschichte / Horovitz, Wien Dr.. - : Leipzig, 1929 21024 Unser der Tag, unser das Wort / Szabó Katalin. - : Leipzig, 1967 21025 Life Fleuron / Dhnet, Georges. - : Stuttgart, 1886 21026 Ole Bienkopp : Regény / Strittmatter, Erwin. - : Aufbau-Verlag Berlin und Weimar, 1964 21027 Angol társalgás gimnazistáknak Ten little stories / Aniot Judit. - : Huszár Tiborné, 1972 21028 Latin-magyar szótár / Burián János. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1901 21029 Az ipari kapitalizmus kezdetei Magyarországon / Lederer Emma. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1952 21030 Testbeszéd: Gondolatolvasás gesztusokból Hétköznapi pszichológia / Pease, Allan. - Budapest : Park Kiadó, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 656 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21031 Az ókori civilizáció bukása / Ferrero, Guglielmo. - : Pantheon, 1924 21032 Harc a hierarchia és az egyház ellen 1841-1845 években / Horárik János. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1956 21033 Emlékek Bemről / Teleki Sándor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1951 21034 Nagy Frigyes / Macaulay, Thamas Babington. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1911 21035 Spezialbestande in deutschen Bibliotheken / Gebhardt, Walther. - : Berlin, 1977 21036 Lesebuch Klassen 9/10 / Gerecke, Renate. - : Berlin, 1978 21037 A francia forradalom története 1913 1,2,3.kötet / Baráth Ferenc. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1913 21038 Schillers Werke: Kabale und Liebe - Don Karlos, Infant von Spanien - Stuart Maria (2.) / Schiller, Friedrich. - : Leipzig, 1902 21039 Armance (Román) német szöveg / Stendhal, H. B.. - : Berlin, 1958 21040 Orosz-magyar, magyar-orosz iskolai szótár. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961 21041 Italien von den Alpen bis Neapel kurzes Reisehandbuch von Karl Baedeker / Karl, Baedeker. - : Leipzig, 1926 21042 Die Toten bleiben jung / Seghers, Anna. - : Berlin, 1964 21043 Kőníglíche Hoheít: Roman mint einer vorrede von Hanns Martin Elster / Mann, Thomas. - : Berlin, 1909 21044 Die Schweiz / Karl, Baedeker. - : Leipzig, 1927 21045 Anakreon Überfragen von Eduard Mörike / Mörike, Eduard. - : Leipzig, ? 21046 Die Leute aus dem Walde: Ihre Sterne, Wege und Schicksale / Raabe, Wilhelm. - : Berlin, 1962 21047 Die Franfenthaler / Weigand, Wilhelm. - : Leipzig, ? 21048 Zen-zin Zen-onzin / Reps, Paul. - : Deventer, 1991 21049 Die Ratten: Berliner Tragikombbie / Hauptmann, Gerhart. - : Berlin, 1919 21050 Des Herzens Rot / Lehne, Fr.. - : Leipzig, ? 21051 Shillers fammtliche Werke / Schiller, Friedrich. - : Stuttgart, Inczédy György .l 2024.02.14 657 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1847 21052 Az ajaki népviselet - Gazdálkodás a szabolcsi tőzegtalajon / Nyárády Mihály Dr.. - : Szabolcs Vármegye, 1939 21053 Az ajaki népviselet - Gazdálkodás a szabolcsi tőzegtalajon / Nyárády Mihály Dr.. - : Szabolcs Vármegye, 1939 21054 Weltatlasz: Die Staaten der Erde und ihre Wirtschaft / Wiederroth, Herbert. - : Leipzig, 1952 21055 Souvenirs des Guerilleros Anti-Japonais. - : Franciaország, 1970 21056 Deutsche Volkslieder für Singstimme und Klavier / Schumann, Robert. - : Leipzig, 1981 21057 Deutsche Konversation mit Midellen 1. Ein Übungsbuch für Fortgeschrittene / Rudolf, Uhlisch. - : Leipzig, 1980 21058 This is San Francisco / Pennink, Betsy. - : New York, 1982 21059 Schulzenhofer Kramkalender / Strittmatter, Erwin. - : Leipzig, 1966 21060 Die schöne Melusine Roman von Courths Mahler / Mahler, Courths. - : Leipzig, 1924 21061 Deutsches Schriftsteller lexikon / Albrecht, Gunter. - : Weimar, 1961 21062 Auferftebung Novelle von Heinrich Mann / Mann, Heinrich. - : Leipzig, ? 21063 Der Schimmerlveiter Novella / Storm, Teodor. - : Leipzig, 1945 21064 Das Amulett der Rani / Mahler, Courths. - : Leipzig, ? 21065 Die Kírmes und andere Bildergeschichten / Busch, Wilhelm. - : Leipzig, 1945 21066 C. Sallustius Crispus Bellum Catilinae / Stegmann, Carl Prof. Dr.. - : Leipzig, 1933 21067 C. Sallustius Crispus Bellum Catilinae / Stegmann, Carl Prof. Dr.. - : Leipzig, 1938 21068 Anekdoten über die kleine Exzellenz Herausgegeben von Gisold Lammel / Menzel, Adolph. - : Berlin, 1989 21069 Sturm und Drang / Victor, Walther. - : Weimar, 1954 21070 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21071 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 658 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21072 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21073 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21074 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21075 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21076 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21077 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21078 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21079 A mester és Margarita / Bulgakov, Mihail Afanas'evic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21080 Die Ginsengwurzel / Eckardt, Andre Dr.. - : Eisenach, ? 21081 Szívemből kívánom, a garast elvárom... / Kiss József. - : Molnár Sándor kiadása, Vaja, 2006 21082 Der Geteilte himmel (Erzahlung) / Wolf, Christa. - : Verlag, Leipzig Berlin, 1964 21083 Ausgewahlte Briefe aus Ciceronischer Zeit / Hubert, K.. - : Verlag, Leipzig Berlin, 1926 21084 Und sagte kein einziges wort / Böll, Heinrich. - : Moszkva, 1966 21085 Ein Lorbaß / Salomon, Horst. - : Berlin, 1970 21086 Deutsch von heute / Möller, Georg. - : Leipzig, 1961 21087 Romeo und Julia auf dem Dorfe / Keller, Gottfried. - : Alfred Scherz Verlag Bern, 1943 21088 Das Grauen Seltsame Gescihchten von Hanns Heinz Ewers / Ewers, Hanns Heinz. - : München und Leipzig, 1916 21089 Leben - Singen - Kampfen: Liederbuch der deutschen Jugend / Hofmeister, Friedrich. - : Leipzig, 1969 21090 Mutter und Kind / Hebbel, Friedrich. - : Leipzig, 1913 21091 Die vier Gerechten / Wallace, Edgar. - ? 21092 Goethes Werke / Kurz, Heinrich. - : Leipzig, ? Inczédy György .l 2024.02.14 659 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21093 Scafhel Byrons Beruf / Shaw, Bernard. - : Berlin, 1909 21094 Nemzeti évfordulóink 2007 / Estók János. - : Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet Nemzeti Évfordulók Titkársága Budapest, 2006 21095 Válogatott elbeszélések / Fehér Gábor. - : Pintér Miklós igazgató, ? 21096 Valami elindult...(Zrínyis füzetek) No.1. ZIG. Diákversgyűjtemény / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Pintér Miklós igazgató, 1994 21097 Vágyból szándék: A XXI. század, avagy diákköltészet a III. évezred árnyékában / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Pintér Miklós igazgató, 2002 21098 Üzemtörténeti Értesítő / Borus József. - : Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1983 21099 A kufsteini várban rabságot szenvedett magyar hősök / Bánkúti Dezső Dr.. - : Bánkúti Dezső Dr., 1937 21100 Avartánc (Zrínyis füzetek) ZIG diákversgyüjtemény 2. / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Orion-könyvkiadó Bt. Nyíregyháza, 1995 21101 Avartánc (Zrínyis füzetek) ZIG diákversgyüjtemény 2. / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Orion-könyvkiadó Bt. Nyíregyháza, 1995 21102 Drámajátékok: Bevezetés a drámapedagógiába / Gabnai Katalin. - Budapest : Helikon Kiadó, 2005 21103 Drámajátékok: Bevezetés a drámapedagógiába / Gabnai Katalin. - Budapest : Helikon Kiadó, 2005 21104 Drámajátékok: Bevezetés a drámapedagógiába / Gabnai Katalin. - Budapest : Helikon Kiadó, 2005 21105 Hó (Irodalmi Nobel-díj, 2006) / Pamuk, Orhan. - Budapest : Ulpius-ház, Könyvkiadó, Budapest, 2006 21106 Kisangyal: Prima-Primissima-díj 2005 / Lázár Ervin. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2006 21107 A fehér tigris / Lázár Ervin. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2006 21108 Hét szeretőm: Válogatott novellák / Lázár Ervin. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2006 21109 Csillagmajor: Prima Primissima-díj 2005 / Lázár Ervin. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2005 21110 Iszony / Németh László. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2006 21111 Iszony / Németh László. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 660 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21112 Iszony / Németh László. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2006 21113 Iszony / Németh László. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2006 21114 Iszony / Németh László. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2006 21115 A Zahir / Coelho, Paulo. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2006 21116 A Zahir / Coelho, Paulo. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2006 21117 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21118 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21119 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21120 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21121 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21122 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21123 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21124 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21125 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21126 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21127 L'Illustration III. Francia nyelvű folyóirat gyűjteménye / Baschet, René. - : Franciaország, 1924 21128 400 év küzdelem az önálló Magyarországért / Mód Aladár. - Budapest : Szikra, 1951 21129 400 év küzdelem az önálló Magyarországért / Mód Aladár. - Budapest : Szikra, 1951 21130 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21131 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 661 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21132 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21133 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21134 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21135 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21136 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21137 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21138 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21139 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21140 A forradalom és szabadságharc levelestára I-II. / Waldapfel Eszter, V.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1952 21141 Mohácsi Emlékkönyv 1526 / Lukinich Imre. - : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, ? 21142 A Váradi Regestrum / Kandra Kabos. - : Szent-István-Társulat, 1898 21143 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21144 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21145 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21146 Régimódi történet / Szabó Magda. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21147 Felnőtteknek írtam / Janikovszky Éva. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 2004 21148 Ájlávjú / Janikovszky Éva. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 2003 21149 Kamaszkor körül / Vekerdy Tamás. - : Holnap Kiadó, 2005 21150 Szalmaláng / Janikovszky Éva. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 662 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2004 21151 Aranyeső / Janikovszky Éva. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 2004 21152 A parfüm: Egy gyilkos története / Süskind, Patrick. - : Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2006 21153 A francia forradalom története 1913 1,2,3.kötet / Baráth Ferenc. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1913 21154 A szerb felkelés története 1807-1810. / Kállay Béni. - : A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtört. Int., 1909 21155 A szerb felkelés története 1807-1810. / Kállay Béni. - : A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtört. Int., 1909 21156 Szovjet zseb-enciklopédia / Abroszin, D.. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, ? 21157 A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra / Eötvös József. - : Ráth Mór Budapest, 1885 21158 Vándorlások délen / Kenedy Géza. - Budapest : Budapest Kiadó, ? 21159 A szocialista Magyarországért / Rákosi Mátyás. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1953 21160 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21161 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21162 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21163 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21164 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21165 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21166 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21167 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21168 Godot-ra várva / Beckett, Samuel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004 21169 Van Gogh / Bonafoux, Pascal. - Debrecen : Aquila Kiadó Budapest, Inczédy György .l 2024.02.14 663 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2005 21170 Iszony / Németh László. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2006 21171 Iszony / Németh László. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2006 21172 Iszony / Németh László. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2006 21173 Iszony / Németh László. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2006 21174 Iszony / Németh László. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2006 21175 A francia forradalom története 1913 1,2,3.kötet / Baráth Ferenc. - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1913 21176 XII. Károly és a svédek átvonulása Magyarországon 1709-1715 / Ballagi Aladár. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1922 21177 A székely puccs 1877-ben. Székely légió szervezése az orosz-török háborúban / Szádeczky K. Lajos Dr.. - : Erdélyi Magyar-Székely Szövetség, 1920 21178 Összeesküvés az amerikai nép ellen / Kahn, Albert. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1950 21179 A székelyek eredetének irodalma és annak hatása a nemzeti nép törekvésekre / Ember Ödön. - : Debrecen, 1940 21180 Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába I. / Kosáry Domokos. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 21181 Iratok az 1848.-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez / Ember Győző. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 21182 Az angolkülpolitika a magyar szabadságharc ellen / Haraszti Éva. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 21184 A magyar nemzet története Jókai Mórtól / Jókai Mór. - : Pest, 1854 21185 Juarez und Maximilian / Werfel, Franz. - : Berlin, 1927 21186 A Magyar Nemzet története regényes rajzokban I-II. Regények 67-68. / Jókai Mór. - : Pest, 1870 21187 Okmányok és adatok a második világháború előzményeiről (Első,második kötet). - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1937 21188 Okmányok és adatok a második világháború előzményeiről (Első,második kötet). - Budapest : Révai Könyvkiadó, Budapest, 1937 21189 Tokaj-Hegyalja és néhány szellemtörténeti vonatkozása / Ambrózy Inczédy György .l 2024.02.14 664 .lap Lelt.sz. Dokumentum Ágoston dr.. - Budapest : Budapest Kiadó, 1932 21190 India szabadságot akar / Baktay Ervin. - Budapest : Budapest Kiadó, ? 21191 Életigenlők könyve Hét lépés a bőség és a siker útján / Osteen, Joel. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2005 21192 Frankenstein, Válogatott versek / Shelley, Percy Bysshe. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2003 21193 Frankenstein, Válogatott versek / Shelley, Percy Bysshe. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2003 21194 Frankenstein, Válogatott versek / Shelley, Percy Bysshe. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2003 21195 Frankenstein, Válogatott versek / Shelley, Percy Bysshe. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2003 21196 Frankenstein, Válogatott versek / Shelley, Percy Bysshe. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2003 21197 Parasztmozgalmak az Erdélyi Érchegységben 1848-ig / Tóth Zoltán I.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadó, Budapest, 1951 21198 A Kommunista Kiáltvány / Marx, Karl. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1948 21199 Vezető Debrecen Sz.Kir. város Déri-múzeumában Itt van a B 2034-es leltári szám alatt 1db mell. / Ecsedi István. - : Debrecen, 1930 21200 Az eszmei és politikai nevelés szerepe a történelemtanításban (hat tanulmány) 9.szám / Róna Miklós. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1950 21201 Az eszmei és politikai nevelés szerepe a történelemtanításban (hat tanulmány) 9.szám / Róna Miklós. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1950 21202 A történelemtanítás módszertana az alsó osztályokban 29. szám / Karcov, V. G.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 21203 A történelemtanítás módszertana az alsó osztályokban 29. szám / Karcov, V. G.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 21204 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21205 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21206 Ausztria története / Huber Alfonz. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1899 Inczédy György .l 2024.02.14 665 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21207 Szemelvények a magyar történelem tanításához I. k. / Erdős László. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1952 21208 Szemelvények a magyar történelem tanításához I. k. / Erdős László. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1952 21209 A világ, amelyben élünk / Prjanyisnyikov, V.. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1949 21210 A Szovjetunió / Mihajlov, N.. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1949 21211 Utazás a Szovjetúnió térképén / Mihajlov, N.. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, ? 21212 Az újkori diplomácia története (1872-1919) / Chvosztov, Prof. V. M.. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1945 21213 Magyar iparfejlődés 1790-1848 / Mérei Gyula. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 21214 Középkori krónikások VI-VII.Liudprand történeti munkái / Gombos Ferenc Albin Dr.. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 1908 21215 Napoleon életrajza I. és III. kötet / Fournier Ágoston. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1916,1920 21216 Napoleon életrajza I. és III. kötet / Fournier Ágoston. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1916,1920 21217 Az Általános Munkásegylet története 1868-1873 / Nemes Dezső. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1952 21218 A magyar nyelv nagyszótára I-II. k. Segédletek Kézikönyvtárban található / Ittzés Nóra. - Budapest : MTA Nyelvtudományi Intézet, 2006 21219 A magyar nyelv nagyszótára I-II. k. Segédletek Kézikönyvtárban található / Ittzés Nóra. - Budapest : MTA Nyelvtudományi Intézet, 2006 21220 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21221 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21222 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21223 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21224 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 666 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21225 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21226 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21227 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21228 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21229 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21230 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21231 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21232 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21233 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21234 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21235 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21236 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21237 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21238 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21239 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21240 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21241 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21242 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, 2005 21243 A gyertyák csonkig égnek / Márai Sándor. - : Magyar Helikon, Inczédy György .l 2024.02.14 667 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2005 21244 A nevek világa / Kálmán Béla. - : Sprinter Kiadó, ? 21245 A nevek világa / Kálmán Béla. - : Sprinter Kiadó, ? 21246 A nevek világa / Kálmán Béla. - : Sprinter Kiadó, ? 21247 Egy családregény vége / Nádas Péter. - Pécs : Jelenkor Kiadó, 2005 21248 Egy családregény vége / Nádas Péter. - Pécs : Jelenkor Kiadó, 2005 21249 Egy családregény vége / Nádas Péter. - Pécs : Jelenkor Kiadó, 2005 21250 Egy családregény vége / Nádas Péter. - Pécs : Jelenkor Kiadó, 2005 21251 Cigány-magyar, magyar-cigány szótár / Rostás-Farkas György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2001 21252 Cigány nyelv Tanukjunk cigányul 1.Cigány nyelv alapfokon 2.Cigány nyelv középfokon / Karsai Ervin Dr.. - : Anda Romani Kultúra Alapítvány, 2004 21253 Cigány nyelv Tanukjunk cigányul 1.Cigány nyelv alapfokon 2.Cigány nyelv középfokon / Karsai Ervin Dr.. - : Anda Romani Kultúra Alapítvány, 2004 21254 Zeng az ének. Regény / Vámos Miklós. - : AB OVO, 1996 21255 Zeng az ének. Regény / Vámos Miklós. - : AB OVO, 1996 21256 Zeng az ének. Regény / Vámos Miklós. - : AB OVO, 1996 21257 Zeng az ének. Regény / Vámos Miklós. - : AB OVO, 1996 21258 Zeng az ének. Regény / Vámos Miklós. - : AB OVO, 1996 21259 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2004 21260 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2004 21261 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2004 21262 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2004 21263 Az öreg halász és a tenger / Hemingway, Ernest. - : Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2005 21264 Az öreg halász és a tenger / Hemingway, Ernest. - : Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2005 21265 Az öreg halász és a tenger / Hemingway, Ernest. - : Inczédy György .l 2024.02.14 668 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2005 21266 Az öreg halász és a tenger / Hemingway, Ernest. - : Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2005 21267 Az öreg halász és a tenger / Hemingway, Ernest. - : Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2005 21268 Életigenlők könyve Hét lépés a bőség és a siker útján / Osteen, Joel. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2005 21269 Fejezetek a pápaság történetéből / Sejnman, M. M.. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1953 21270 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21271 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21272 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21273 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21274 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21275 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21276 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21277 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21278 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21279 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21280 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 21281 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 21282 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 21283 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 Inczédy György .l 2024.02.14 669 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21284 Finn-magyar szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 21285 Magyar-finn szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21286 Magyar-finn szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21287 Magyar-finn szótár: Kéziszótár / Papp István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21288 A Fekete tengertől a Káspi-tóig / Iljin, Mihail. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, 1950 21289 A Fekete tengertől a Káspi-tóig / Iljin, Mihail. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, 1950 21290 Jemeljan Pugacsov / Zsizska, M. V.. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1952 21291 Lorántfy Zsuzsanna Élet- és jellemrajz / Tóth Pál. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, ? 21292 Török-magyarkori történelmi emlékek 3. kötet 1566-1659. / Szekfű Gyula. - Budapest : MTA, 1916 21293 Történelmi és irodalmi tanulmányok / Kemény Zsigmond báró. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1907 21294 Pest és Buda közigazgatásának története az 1848-1849-i szabadságharc alatt / Wildner Ödön Dr.. - : Statisztikai Kiadó Vállalat, ? 21295 Budapest szerepe Magyarország történetében / Balla Antal. - Budapest : Budapest Kiadó, ? 21296 Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába I. / Kosáry Domokos. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 21297 Jobbágylevelek / H. Balázs Éva. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 21298 Szemelvények a magyar történelem tanításához I. k. / Erdős László. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1952 21299 A lipcsei per: Okiratai, levelei és feljegyzései / Dimitrov, Georgi. - : Szikra Kiadó, Budapest, 1950 21300 A Komszomol az élenjáró tudományért és kultúráért vívott harcban / Kaftanov. - Budapest : Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1949 21301 A nagy kínai parasztháború 1850-1864 / Murza. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1954 Inczédy György .l 2024.02.14 670 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21302 Varga Katalin / Tóth Zoltán I.. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1951 21303 A történettudomány módszertana / Dékány István. - : Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1925 21304 1848-49 A magyar történelem dicsőséges napjai / Dobó János. - : Országos 48-as Ifjúsági Bizottság, 1947 21305 1848-49 A magyar történelem dicsőséges napjai / Dobó János. - : Országos 48-as Ifjúsági Bizottság, 1947 21306 1848-49 A magyar történelem dicsőséges napjai / Dobó János. - : Országos 48-as Ifjúsági Bizottság, 1947 21307 A Mount Everest ostroma képekkel / Lambrecht Kálmán. - : Világirodalom Könyvkiadó Vállalat, 1924 21308 Fej a pohárban Napló és levelek 1914-1916 / Csáth Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1997 21309 Fej a pohárban Napló és levelek 1914-1916 / Csáth Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1997 21310 Válogatott elbeszélések / Csáth Géza. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21311 Válogatott elbeszélések / Csáth Géza. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21312 Válogatott elbeszélések / Csáth Géza. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21313 Válogatott elbeszélések / Csáth Géza. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21314 Válogatott elbeszélések / Csáth Géza. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21315 Frankenstein, Válogatott versek / Shelley, Percy Bysshe. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2003 21316 Frankenstein, Válogatott versek / Shelley, Percy Bysshe. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2003 21317 Frankenstein, Válogatott versek / Shelley, Percy Bysshe. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2003 21318 Frankenstein, Válogatott versek / Shelley, Percy Bysshe. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2003 21319 Frankenstein, Válogatott versek / Shelley, Percy Bysshe. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2003 21320 Mesék, amelyek rosszul végződnek: összegyűjtött novellák / Csáth Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 671 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21321 Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek / Csáth Géza. - Szeged : LAZI Könyvkiadó, Szeged, 2005 21322 Emlékirataim a nagy évről Háborús visszaemlékezések és levelek / Csáth Géza. - Szeged : LAZI Könyvkiadó, Szeged, 2005 21323 Bibliai számok örök üzenete / Nagy Károly Dr.. - : Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005 21324 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21325 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21326 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21327 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21328 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21329 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21330 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21331 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21332 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21333 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21334 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21335 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21336 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21337 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21338 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 672 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21339 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21340 Ki kicsoda a közoktatásban, közművelődésben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében / Hajdu Sándor Dr.. - : Szabolcs-Szatmár Megyei Ped. Int., 2006 21341 Magyar sportévkönyv 2006 / Ládonyi László. - : Aréna, 2006 21342 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21343 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21344 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21345 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21346 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21347 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21348 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21349 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21350 Zrinyi Miklós nevelőanyja / Takáts Sándor. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1917 21351 Az első orosz megszállás és Erdély felszabadítása (1849 január 3. - március 28.) / Gyalókay Jenő. - : Budapest - Kolozsvár 2001, 1931 21352 Parasztmozgalmak a 18. században / Hadrovics László. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1951 21353 A szláv államok kialakuása / Niederhauser Emil. - : Országos Neveléstudományi Intézet, 1949 21354 A szláv államok kialakuása / Niederhauser Emil. - : Országos Neveléstudományi Intézet, 1949 21355 A szláv államok kialakuása / Niederhauser Emil. - : Országos Neveléstudományi Intézet, 1949 21356 A parasztság az eredeti tőkefelhalmozás korszakában / Sándor Pál. - : Országos Neveléstudományi Intézet, 1949 Inczédy György .l 2024.02.14 673 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21357 Magyarország alkotmánytörténete (történelmi olvasókönyv) / Mika Sándor. - Budapest : Lampel Róbert Könyvkereskedése, ? 21358 Bethlen Gábor levelei Illésházy Gáspárhoz 1619-1629. / Szádeczky K. Lajos Dr.. - : A Magyar Tudományos Akadémia kiadása Budapest, 1915 21359 Az egyház szerepe az árpádkori Magyarországon / Lederer Emma. - : Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1950 21360 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21361 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21362 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21363 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21364 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21365 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21366 Dekameron / Boccaccio. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21367 Dekameron / Boccaccio. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21368 Magyar értelmező kéziszótár A-Zs-ig / Juhász József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21369 Magyar szókincstár Rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótára / Kiss Gábor. - Budapest : Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2005 21370 Magyar iparművészet Z sorozat / Györgyi Kálmán. - Budapest : OMI Társulat, Budapest, 1911 21371 Magyar hazám / Dezső L.. - : Martineum RT.Könyvnyomda,Szombathely, ? 21372 Magyar iparművészet E sorozat / Györgyi Kálmán. - Budapest : OMI Társulat, Budapest, 1908 21373 Magyar iparművészet I. sorozat / Györgyi Kálmán. - Budapest : OMI Társulat, Budapest, 1908 21374 Magyar iparművészet F sorozat / Györgyi Kálmán. - Budapest : OMI Társulat, Budapest, 1899 Inczédy György .l 2024.02.14 674 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21375 Magyar iparművészet D sorozat / Györgyi Kálmán. - Budapest : OMI Társulat, Budapest, ? 21376 Battonyától Nemesmedvesig Magyarország felszabadításának képes krónikája / Tóth Sándor dr.. - 1973 21377/1 Orbán Ottó összegyűjtött versei I-II. / Orbán Ottó. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 21377/2 Orbán Ottó összegyűjtött versei I-II. / Orbán Ottó. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 21378/1 Orbán Ottó összegyűjtött versei I-II. / Orbán Ottó. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 21378/2 Orbán Ottó összegyűjtött versei I-II. / Orbán Ottó. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 21379 Hogyan tanítsuk gyermekeinket gondolkodni ? / Fisher, Robert. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999,2002 21380 Hogyan tanítsuk gyermekeinket gondolkodni ? / Fisher, Robert. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999,2002 21381 Tanítsuk gyermekinket gondolkodni erkölcsről és erényekről / Fisher, Robert. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 21382 Tanítsuk gyermekinket gondolkodni erkölcsről és erényekről / Fisher, Robert. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 21383 Tanítsuk gyermekeinket gondolkodni történetekkel / Fisher, Robert. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2002 21384 Tanítsuk gyermekeinket gondolkodni történetekkel / Fisher, Robert. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2002 21385 Kárpátalja Lemberg és Csernovic Útikönyv / Sós Judit. - : Jel-kép Bt. Budapest, 2004 21386 Főzés-sütés tanfolyam lépésről-lépésre / Louis, Weber. - : Publications International,LTD., 1994 21387 Windows Server 2003 rendszergazdáknak a magyar és az angol változathoz is 3. kiadás / Kis Balázs. - : SZAK Kiadó, 2006 21388 Windovs XP haladókönyv 3.kiadás / Kis Balázs. - : SZAK Kiadó, 2006 21389 Zsidótörvények-zsidómentők / Lebovits Imre. - : Ex Libris Kiadó,Budapest, 2007 21390 Magyar-spanyol kéziszótár / Gáldi László. - : Grimm Kiadó Szeged, 2006 21391 Magyar-spanyol kéziszótár / Gáldi László. - : Grimm Kiadó Szeged, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 675 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21392 Magyar-spanyol kéziszótár / Gáldi László. - : Grimm Kiadó Szeged, 2006 21393 Magyar-spanyol kéziszótár / Gáldi László. - : Grimm Kiadó Szeged, 2006 21394 Magyar-spanyol kéziszótár / Gáldi László. - : Grimm Kiadó Szeged, 2006 21395 Spanyol-magyar kéziszótár + CD / Dorogman György. - : Grimm Kiadó Szeged, 2007 21396 Spanyol-magyar kéziszótár + CD / Dorogman György. - : Grimm Kiadó Szeged, 2007 21397 Spanyol-magyar kéziszótár + CD / Dorogman György. - : Grimm Kiadó Szeged, 2007 21398 Spanyol-magyar kéziszótár + CD / Dorogman György. - : Grimm Kiadó Szeged, 2007 21399 Spanyol-magyar kéziszótár + CD / Dorogman György. - : Grimm Kiadó Szeged, 2007 21400 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21401 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21402 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21403 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21404 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21405 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21406 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21407 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21408 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21409 Az út a boldogsághoz Ésszerű útikalauz a jobb élethez / Hubbard, L. Ron. - : The Way to Happiness Foundation International, 2007 21410 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21411 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21412 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? Inczédy György .l 2024.02.14 676 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21413 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21414 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21415 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21416 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21417 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21418 Üzenetek egy marslakótól előadások-beszélgetések-gondolatok / Teller Ede. - : LiLLi Kiadó Budapest, 2008 21419 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21420 A tót atyafiak A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21421 A tót atyafiak A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21422 A tót atyafiak A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21423 A tót atyafiak A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21424 A tót atyafiak A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21425 A tót atyafiak A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 21426 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 21427 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 21428 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 21429 Nemzeti évfordulóink 2008 / Estók János. - : Balassi Intézet, 2008 21430 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21431 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21432 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21433 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 677 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2006 21434 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21435 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21436 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21437 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21438 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21439 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006 21440 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 21441 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 21442 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 21443 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 21444 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 21445 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 21446 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 21447 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 21448 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 21449 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 21450 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 21451 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 678 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21452 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 21453 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 21454 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 21455 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 21456 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 21457 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 21458 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 21459 1984 Regény / Orwell, George. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007 21460 Indul a bakterház Regény / Rideg Sándor. - : K.O. - Produkció Bt., 2005 21461 Indul a bakterház Regény / Rideg Sándor. - : K.O. - Produkció Bt., 2005 21462 A börtön szaga Válaszok Balla Zsófia kérdéseire Egy korábbi rádióinterjú változata / Bodor Ádám. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001 21463 Az érsek látogatása / Bodor Ádám. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2007 21464 Sinistra körzet Egy regény fejezetei / Bodor Ádám. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2007 21465 Vissza a fülesbagolyhoz Válogatott elbeszélések / Bodor Ádám. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 21466 Vissza a fülesbagolyhoz Válogatott elbeszélések / Bodor Ádám. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 21467 Krúdy-tanulmányok / Pethő József. - Budapest : Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2005 21468 A fehér király / Dragomán György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2005 21469 A fehér király / Dragomán György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2005 21470 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Inczédy György .l 2024.02.14 679 .lap Lelt.sz. Dokumentum Talentum Diákkönyvtár, ? 21471 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21472 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21473 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21474 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21475 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21476 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21477 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21478 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21479 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Talentum Diákkönyvtár, ? 21480 Pompásan buszozunk! Egy lemúr vallomásai 2. Élő Irodalom / Garaczi László. - : Jelenkor Kiadó, Pécs, 2001 21481 Szívdesszert / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2007 21482 Magyar értelmező kéziszótár A-Zs-ig / Juhász József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21483 Magyar értelmező kéziszótár A-Zs-ig / Juhász József. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21484 Magyar szinonimaszótár A-ZS / Nagy Gábor, O.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007 21485 Magyar szinonimaszótár A-ZS / Nagy Gábor, O.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007 21486 Magyar szinonimaszótár A-ZS / Nagy Gábor, O.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007 21487 Angol - magyar kéziszótár / Lázár A. Péter. - Debrecen : Aquila Kiadó Budapest, 2003 21488 Magyar - angol kéziszótár / Varga György. - Debrecen : Aquila Kiadó Budapest, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 680 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21489 Magyar idézetek könyve / Erki Edit. - : Officina, 2007 21490 Nyíregyháza templomai, kápolnái, imaházai / Kopka János. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2008 21491 Nyíregyháza templomai, kápolnái, imaházai / Kopka János. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2008 21492 Angol-magyar képes szótár / Gyenge László. - : Novum kiadó, ? 21493 Novum nagy diáklexikon Egyperces információk / Cseh Károly. - : Novum kiadó, 2007 21494 Barátaink a kutyák 1000 képen. - : Budakönyvek Kft., ? 21495 Magyar pénztörténet / Cserpák Zsolt. - : Midland, 2008 21496 Biológia diákoknak alapfogalmak, összefoglalások / Treays, Rebecca. - : Holnap Kiadó, 1997 21497 The Adventures of Tom Sawyer by Mark Twain / Twain, Mark. - : Clemens, 1981 21498 The adventures of Huckleberry Finn / Twain, Mark. - : Harper Publishers, 1959 21499 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, ? 21500 Kényelmes tanulás NLP-vel Tanulási szuperstratégiák az üzleti életben és a magáné. / Beaver, Diána. - : Bioenergetic, 1999 21501 A csontváz Az állatok és az ember csontvázának fejlődése, felépítése és működése / Parker, Steve. - Budapest : Park Kiadó, 1990 21502 Magyar-orosz szótár 2.kötet / Hadrovics László. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1989 21503 Orosz-magyar szótár 1.kötet / Hadrovics László. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1989 21504 Íliász / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005 21505 Hogyan fogalmazzunk a középiskolában? / Balogh Éva. - Békéscsaba : ITEM 21506 Iliász : Eposz / Oméros. - Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1985 21507 Studio B1 : Deutsch als Fremdsprache, Kurs- und Übungsbuch mit Zertifikatstraining + CD / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 21508 Studio A2 : Deutsch als Fremdsprache, Kurs- und Übungsbuch + CD / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 681 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21509 100 tétel magyar nyelv és irodalomból : Emelt szint, szóbeli / Árva László. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 21510 30 szövegértés magyar nyelv és irodalomból / Kovács Tibor. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 21511 Sós kávé : Elmeséletlen női történetek / Pécsi Katalin. - : Novella Könyvkiadó, 2007 21514 7 próbaérettségi francia nyelvből középszint. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 21515 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21516 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21517 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21518 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21519 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21520 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21521 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21522 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21523 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21524 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21525 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21526 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21527 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21528 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21529 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21530 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21531 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21532 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21533 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21534 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21535 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21536 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 682 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21537 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21538 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21539 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21540 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21541 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21542 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21543 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21544 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Népszabadság, 2007 21545 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Népszabadság, 2006 21546 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Népszabadság, 2006 21547 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Népszabadság, 2006 21548 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Népszabadság, 2006 21549 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Népszabadság, 2006 21550 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Népszabadság, 2006 21551 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Népszabadság, 2006 21552 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Népszabadság, 2006 21553 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Népszabadság, 2006 21554 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Népszabadság, 2006 21555 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21556 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21557 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21558 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21559 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21560 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21561 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21562 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21563 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21564 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 683 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21565 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21566 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21567 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21568 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21569 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21570 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21571 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21572 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21573 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21574 Elbeszélések / Csáth Géza. - : Népszabadság, 2007 21575 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21576 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21577 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21578 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21579 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21580 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21581 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21582 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21583 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21584 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21585 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21586 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21587 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21588 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21589 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21590 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21591 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21592 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 684 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21593 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21594 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21595 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21596 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21597 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21598 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21599 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21600 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21601 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21602 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21603 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21604 Buda halála. Bolond Istók. - : Népszabadság, 2007 21605 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21606 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21607 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21608 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21609 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21610 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21611 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21612 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21613 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21614 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21615 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21616 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21617 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21618 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21619 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21620 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 685 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21621 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21622 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21623 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21624 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21625 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21626 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21627 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21628 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21629 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21630 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21631 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21632 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21633 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21634 1848 költeményei / Petőfi Sándor. - : Népszabadság, 2007 21635 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21636 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21637 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21638 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21639 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21640 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21641 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21642 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21643 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21644 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21645 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21646 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21647 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21648 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 686 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21649 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21650 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21651 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21652 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21653 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21654 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21655 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21656 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21657 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21658 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21659 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21660 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21661 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21662 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21663 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21664 A falu jegyzője / Eötvös József. - : Népszabadság, 2007 21665 Rendszeres spanyol leíró nyelvtan / Sobieski, Artur. - Budapest : Terra, 1989 21666 Gurul a pénz / Karinthy Frigyes. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1983 21667 Algoritmusok és absztrakt automaták / Trahtenbrot, B. A.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1978 21668 Magasabbra a tetőt, ácsok; Seymour: Bemutatás / Salinger, J. D.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2005 21669 Magasabbra a tetőt, ácsok; Seymour: Bemutatás / Salinger, J. D.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2005 21670 Bűvölet / Venturi, Maria. - : Európa, 2005 21671 Örök szerelem / Singer, Isaac Bashevis. - : Novella Könyvkiadó, 1979 21672 Nyúlszív / Updike, John. - : Európa, 2003 21673 Fekete bársonyban: Regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 687 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21674 Édenkert az Óceánban: Útirajz, Megszólal a sírvilág Regény / Passuth László. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959 21675 Gasztronómiai utazások Európában / Halász Zoltán. - Budapest : Panoráma, 2007 21676 Caesar háborúi / McCullogh, Colleen. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2001 21677 Caesar háborúi / McCullogh, Colleen. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2001 21678 Magyarország története: 989 év krónikája. - : Anno Kiadó 21679 Görgey Artúr a szabadságharcban / Pusztaszeri László. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1984 21680 Keleti Panteon / Kopka János. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2006 21681 Történelmi kronológia. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés 21682 Kolumbusz / Szvet, Jakov Mihajlovics. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977 21683 Sulilexikon: Szólások és közmondások. - Debrecen : Aquila Kiadó Budapest, 2004 21684 A magyar katonai elit 1938-1945 / Szakály Sándor. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1987 21685 Matematika felvételi feladatsorok 1. : 8. osztályosoknak / Balogh Erika. - : M.R.O. Historia 21686 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 21687 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 21688 Az írásról / King, Stephen. - : Európa, 2005 21689 A sárkány szeme / King, Stephen. - : Európa, 2006 21690 A fű dalol / Lessing, Doris. - Budapest : Ulpius-ház, Könyvkiadó, Budapest, 2007 21691 A láz / Le Clézio, J. M. G. - Budapest : Ulpius-ház, Könyvkiadó, Budapest, 2008 21692 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 1. kötet / Váradi Zsolt szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 688 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21693 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 1. kötet / Váradi Zsolt szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 21694 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 2. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 21695 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 2. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 21696 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 21697 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 21698 Bevezetés a marketingbe / Bauer András. - : KOTK, 2008 21699 Bevezetés a marketingbe / Bauer András. - : KOTK, 2008 21700 Bevezetés a marketingbe / Bauer András. - : KOTK, 2008 21701 Bevezetés a marketingbe / Bauer András. - : KOTK, 2008 21702 Bevezetés a marketingbe / Bauer András. - : KOTK, 2008 21703 A közalkalmazotti és a köztisztviselői jogviszony gyakorlati kézikönyve + CD / Hazafi Zoltán. - : Menedzser Praxis Szakkiadó és Gazdasági Tanácsadó, 2009 21704 A nők és a férfiak története Magyarországon a hosszú 20. században + CD / Pető Andrea. - : Szociális és Munkaügyi Minisztérium, 2008 21705 Versenyfeladatok : A fizika OKTV feladatai és megoldásai 1961-2003 / Holics László. - : TYPOTEX, 2003 21706 A csendes bolygó / Lewis, C. S.. - Budapest : Kozmosz, 1986 21707 Romantikus dosszié / Charon, E. J.. - Bukarest : Albatrosz, 1985 21708 A sárkány szeme / King, Stephen. - : Európa, 2006 21709 A menekülő ember / King, Stephen. - : Európa, 2004 21710 A menekülő ember / King, Stephen. - : Európa, 2004 21711 A menekülő ember / King, Stephen. - : Európa, 2004 21712 Kétszintű érettségi: Irodalom / Kiss Judit. - : Hovancsek, 2007 21713 Kétszintű érettségi: Nyelvtan / Kiss Judit. - : Hovancsek, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 689 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21714 Emelt szintű érettségi: Magyar nyelv és irodalom / Kiss Judit. - : Hovancsek, 2009 21715 Német-magyar főnévi valenciaszótár / Bassola Péter. - : Grimm Kiadó Szeged, 2003 21716 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2006 21717 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2007 21718 Großwörterbuch Deutsch als Fremdsprache / Götz, Dieter. - : Langenscheidt Berlin 21719 Großwörterbuch Deutsch als Fremdsprache / Götz, Dieter. - : Langenscheidt Berlin 21721 Francia-magyar, magyar-francia tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2007 21722 Új versek mindenkinek minden alkalomra / Zsoldos-Demjén Anetta. - : Irodalmi Rádió, 2009 21723 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21724 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21725 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21726 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21727 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21728 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21729 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21730 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 690 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21731 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21732 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21733 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21734 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21735 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21736 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21737 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21738 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21739 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21740 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21741 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21742 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21743 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21744 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 691 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21745 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21746 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21747 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21748 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21749 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21750 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21751 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21752 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21753 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21754 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21755 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21756 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21757 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21758 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 692 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21759 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 21760 The american heritage dictionary. - : Dell Book, 2004 21761 Pilinszky János összegyűjtött versei / Pilinszky János. - Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1987 21762 A kapitány és az ellenség / Graham, Greene. - : Európa, 1992 21763 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21764 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21765 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21766 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21767 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21768 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21769 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21770 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21771 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21772 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21773 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21774 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű Inczédy György .l 2024.02.14 693 .lap Lelt.sz. Dokumentum függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21775 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21776 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21777 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21778 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21779 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21780 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21781 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21782 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21783 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21784 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21785 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21786 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21787 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21788 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű Inczédy György .l 2024.02.14 694 .lap Lelt.sz. Dokumentum függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21789 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21790 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21791 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21792 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21793 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21794 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21795 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21796 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 21797 Matematika I. Halmazok. Függvények. Algebra II. / Harsányi Zsuzsa. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1994 21798 Matematika III. Algebra IV. Sorozatok. Valószínűségszámítás II. / Harsányi Zsuzsa. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1994 21799 Matematika VI. Analízis. Differenciálszámítás. Sorozatok. Végtelensorok. Integrálszámítás / Harsányi Zsuzsa. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1994 21800 Matematika IV. Térfogatgeometria. Trigonometria I-II. / Harsányi Zsuzsa. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1994 21801 Matematika V. Hatványozás. Koordináta-geometria / Harsányi Zsuzsa. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1994 21802 Matematika VII. Mérni a mérhetetlent. Bizonyítások. Felvételi Inczédy György .l 2024.02.14 695 .lap Lelt.sz. Dokumentum előkészítő / Harsányi Zsuzsa. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1995 21803 Egy arc módosulásai / Dobai Péter. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1976 21804 Kisregények / Moravia, Alberto. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 21806 Lúdas Matyi - válogatott művek / Fazekas Mihály. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2003 21807 Petőfi Sándor elbeszélő költeményei:A helység kalapácsa,János vitéz,Bolond Istók,Az apostol / Petőfi Sándor. - Bécs : Novák, Bécs, 1977 21808 Aranyvillamos / Böszörményi Zoltán. - Pozsony : Kalligram, 2004 21809 Aranyvillamos / Böszörményi Zoltán. - Pozsony : Kalligram, 2004 21810 Hogyan válnak felnőtté a gyerekek? / Kasten, Helmut. - Budapest : Akkord, 2004 21811 Kik vagyunk mi? / Huntington, Samuel P.. - : Európa, 2005 21812 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 21813 Don - Buda - Párizs / Boldizsár Iván. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1982 21814 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 21815 Fekete gyémántok: Regény / Jókai Mór. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1979 21816 Történetek az újkorból / Nemere István. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés, 2000 21817 Földrajzi feladatgyűjtemény. - : Gondolat, 1970 21818 A nyíregyházi zsidóság pusztulása Forrásközlés / Nagy Ferenc sorozatszerk.. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Levéltár, 2004 21819 New English File: Upper-intermediate Teacher's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2008 21820 New English File: Upper-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2008 21821 New English File: Upper-intermediate Workbook / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2008 21822 Kalandjaim / Szinetár Miklós. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 696 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1988 21823 Minden nap vadásznap / Studinka László. - : Gondolat, 1977 21824 Töritréning I. / Szabó István G.. - Budapest : Korona Kiadó Budapest 21825 A ródoszi lovag / Fehér Tibor. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986 21826 Jámbor lelkek külföldön / Twain, Mark. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1954 21827 Virágzó élet / France, Anatole. - : Európa, 1960 21828 Matematika feladatgyűjtemény I. / Bartha Gábor. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 21829 Matematikai feladatgyűjtemény / Bartha Gábor. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1992 21830 Lassie hazatért / Knight, Eric. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1974 21831 Itt a piros, hol a piros / Görgényi István. - Budapest : Sport, 1985 21832 A sivatag szelleme / May, Karl. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1979 21833 A hangrobbanástól a hőhatárig / Szentesi György. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1973 21834 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 21835 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 21836 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 21837 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 21838 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 21839 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 21840 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 21841 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 697 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21842 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 21843 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 21844 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 21845 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2001 21848 Bűvölet / Venturi, Maria. - : Európa, 2005 21849 Magyarító könyvecske / Molnos Angéla. - : LSZM, 1999 21850 Szónapló / Kállai János. - : Szerző, 1997 21851 Az új Testamentum. - : Nemzetközi Gedeon Társaság 21852 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21853 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21854 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21855 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21856 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21857 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21858 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21859 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21860 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21861 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21862 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21863 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21864 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21865 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21866 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21867 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21868 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 698 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21869 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21870 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21871 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21872 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21873 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21874 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21875 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21876 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21877 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21878 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21879 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21880 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21881 A podolini kísértet / Krúdy Gyula. - : Népszabadság, 2007 21882 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21883 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21884 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21885 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21886 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21887 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21888 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21889 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21890 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21891 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21892 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21893 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21894 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21895 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21896 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 699 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21897 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21898 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21899 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21900 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21901 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21902 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21903 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21904 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21905 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21906 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21907 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21908 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21909 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21910 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21911 Az ezüst kecske / Bródy Sándor. - : Népszabadság, 2007 21912 A zengő labyrinth / Gondos Gyula. - : Örökségünk Könyvkiadó Kft., 2008 21913 A zengő labyrinth / Gondos Gyula. - : Örökségünk Könyvkiadó Kft., 2008 21914 Matematika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Emelt szinten / Bartha Gyöngyi. - : M.R.O. Historia, 2008 21915 Matematika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Besnyőné Titter Beáta. - : M.R.O. Historia, 2008 21916 Érettségi teszt- és esszégyűjtemény történelemből: 9. osztály / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 21917 Érettségi teszt- és esszégyűjtemény történelemből: 10. osztály / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 21918 Érettségi teszt- és esszégyűjtemény történelemből: 11. osztály / Bádonyiné Nagy Ilona. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 21919 Érettségi teszt- és esszégyűjtemény történelemből: 12. osztály / Bádonyiné Nagy Ilona. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 21920 Az ötletes reklám / Sas István. - : Kommunikációs Akadémia, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 700 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21921 Reklám és pszichológia / Sas István. - : Kommunikációs Akadémia, 2007 21922 A film története / Thompson, Kristin. - : Palatinus, 2007 21923 Helyesírás / Laczkó Krisztina. - Budapest : Osiris, 2006 21924 Idegen szavak szótára / Tolcsvai Nagy Gábor. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2007 21925 Etimológiai szótár / Zaicz Gábor. - Budapest : Tinta Könyvkiadó, Budapest 21926 Építészet / Glancey, Jonathan. - : M-Érték Kiadó, 2007 21927 Mindenki lexikona / Szlávik Tamás. - Budapest : Magyar Nagylexikon Kiadó Rt., 2007 21928 Az öt világvallás : Bráhmanizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység, iszlám / Glasenapp, von Helmuth. - Budapest : Akkord 21929 Magyar szólások és közmondások / Nagy Gábor, O.. - Budapest : Akkord, 2007 21930 Valódi és képzelt hercegnők / Cabot, Meg. - Budapest : Ciceró, 2004 21931 Helyesírás / Laczkó Krisztina. - Budapest : Osiris, 2006 21932 Idegen szavak szótára / Tolcsvai Nagy Gábor. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2007 21933 Fejezetek a pszichológia alapterületeiből / Oláh Attila. - Budapest : ELTE Eötvös Könyvkiadó, 2006 21934 France-Euro-Express 3.: Francia tankönyv / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 21935 France-Euro-Express 3 Francia munkafüzet / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 21936 Oxford phrasal verbs dictionary for leaners of english / McIntosh, Colin. - : Oxford University Press, 2006 21937 Német-magyar, magyar-német gazdasági szótár / Bernáth Csilla. - : Grimm Kiadó Szeged, 2004 21938 Magyar-francia szótár nyelvtanulóknak / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2007 21939 Francia-magyar, magyar-francia gazdasági szótár / Pálfy Mihály. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 21940 Francia-magyar, magyar-francia gazdasági szótár / Pálfy Mihály. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 701 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21941 Francia-magyar, magyar-francia turisztikai szakszótár / Schroeder, Günter. - : Grimm Kiadó Szeged, 2008 21942 Francia-magyar, magyar-francia turisztikai szakszótár / Schroeder, Günter. - : Grimm Kiadó Szeged, 2008 21943 Francia-magyar, magyar-francia gasztronómiai szótár / Kerndter, Francois. - : Grimm Kiadó Szeged, 2008 21944 Francia-magyar, magyar-francia gasztronómiai szótár / Kerndter, Francois. - : Grimm Kiadó Szeged, 2008 21945 Clave: diccionario de uso del espanol actual / González, Maldonado. - : Grupo Editorial SM Internacional, 2006 21946 Oxford colour spanish dictionary plus / Rollin, Nicholas. - : Oxford University Press, 2007 21947 Spanyol-magyar kéziszótár + CD / Dorogman György. - : Grimm Kiadó Szeged, 2008 21948 Spanyol-magyar, magyar-spanyol kisszótár / Dorogman György. - : Grimm Kiadó Szeged, 2006 21949 Oxford paperback spanish dictionary / Lea, Christine. - : Oxford University Press, 2002 21950 Vektorgrafika és prezentáció / Bodnár István. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2003 21951 Idegen szavak és kifejezések: Diákszótár / Bakos Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2006 21952 Idegen szavak és kifejezések: Diákszótár / Bakos Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2006 21953 Idegen szavak és kifejezések: Diákszótár / Bakos Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2006 21954 Idegen szavak és kifejezések: Diákszótár / Bakos Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2006 21955 Idegen szavak és kifejezések: Diákszótár / Bakos Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2006 21956 Idegen szavak és kifejezések szótára / Bakos Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21957 Oxford collocations dictionary for students of english. - : Oxford University Press, 2008 21958 Angol-magyar, magyar-angol gazdasági szótár / Bajnóczi Beatrix. - : Grimm Kiadó Szeged, 2008 21959 Oxford business english dictionary + CD / Parkinson, Dilys. - : Inczédy György .l 2024.02.14 702 .lap Lelt.sz. Dokumentum Oxford University Press, 2008 21960 Angol-magyar, magyar-angol turisztikai szakszótár / Schroeder, Günter. - : Grimm Kiadó Szeged, 2008 21961 Angol-magyar, magyar-angol gasztronómiai szótár / Hadoke, Mike. - : Grimm Kiadó Szeged, 2008 21962 Angol-magyar kéziszótár / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2008 21963 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008 21964 A dictionary of finance and banking. - : Oxford University Press, 2008 21965 A dictionary of economics. - : Oxford University Press, 2003 21966 The Oxford dictionary of synonyms and antonyms. - : Oxford University Press, 2007 21967 A dictionary of business and management. - : Oxford University Press, 2006 21968 The Oxford dictionary of slang / Ayto, John. - : Oxford University Press, 2003 21969 The Oxford dictionary of idioms / Siefring, Judith. - : Oxford University Press, 2005 21970 Langenscheidt euroszótár: magyar-német, német-magyar / Pomázi Gyöngyi. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007 21971 Öné a szó / Emericzy Tibor. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 21972 Német-magyar, magyar-német gasztronómiai szótár / Hadoke, Mike. - : Grimm Kiadó Szeged, 2008 21973 Német-magyar, magyar-német turisztikai szakszótár / Schroeder, Günter. - : Grimm Kiadó Szeged, 2008 21974 Német-magyar idiómaszótár / Doba Dóra. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21975 Német-magyar idiómaszótár / Doba Dóra. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 21976 Magyar-német kéziszótár / Hessky Regina főszerkesztő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 208 21977 Német-magyar kéziszótár / Hessky Regina főszerkesztő. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008 21978 Szövegszerkesztés / Bodnár István. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 703 .lap Lelt.sz. Dokumentum 21979 Táblázatkezelés / Bodnár István. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2003 21980 Adatbázis-kezelés / Bodnár István. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2007 21981 Képszerkesztés / Bodnár István. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2004 21986 Özvegy és leánya / Kemény Zsigmond. - : Népszabadság, 2007 21991 Válogatott novellák / Tömörkény István. - : Népszabadság, 2007 21992 Válogatott novellák / Tömörkény István. - : Népszabadság, 2007 21993 Válogatott novellák / Tömörkény István. - : Népszabadság, 2007 21997 Elnémult harangok / Rákosi Viktor. - : Népszabadság, 2007 21998 Elnémult harangok / Rákosi Viktor. - : Népszabadság, 2007 21999 Elnémult harangok / Rákosi Viktor. - : Népszabadság, 2007 22003 A kertelő agár / Lovik Károly. - : Népszabadság, 2007 22004 A kertelő agár / Lovik Károly. - : Népszabadság, 2007 22005 A kertelő agár / Lovik Károly. - : Népszabadság, 2007 22006 Bertalan éjszakája / Cholnoky László. - : Népszabadság, 2007 22007 Bertalan éjszakája / Cholnoky László. - : Népszabadság, 2007 22008 Bertalan éjszakája / Cholnoky László. - : Népszabadság, 2007 22015 Nemes rozsda: Novellák / Gozsdu Elek. - : Népszabadság, 2007 22016 Nemes rozsda: Novellák / Gozsdu Elek. - : Népszabadság, 2007 22017 Nemes rozsda: Novellák / Gozsdu Elek. - : Népszabadság, 2007 22021 Száz fabula / Heltai Gáspár. - : Népszabadság, 2007 22022 Száz fabula / Heltai Gáspár. - : Népszabadság, 2007 22023 Száz fabula / Heltai Gáspár. - : Népszabadság, 2007 22055 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 22075 Öt dráma / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 1976 22077 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Kiadó 22078 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - : Európa, 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 704 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22079 Hat színmű / Moliere. - : Európa, 1985 22080 A Pendragon legenda : Regény / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2007 22081 Pillangó / Móricz Zsigmond. - Budapest : Osiris, 2003 22082 Arany János összes költeményei I. / Arany János. - Budapest : Osiris, 2006 22083 Arany János összes költeményei II. / Arany János. - Budapest : Osiris, 2006 22084 Egy talált tárgy megtisztítása / Tandori Dezső 22086 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 22087 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 22088 Toldi. Toldi szerelme. Toldi estéje / Arany János. - Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1971 22089 Az Út és Erény könyve: Tao Te king / Lao-ce. - : Európa, 1958 22090 Csongor és Tünde / Vörösmarty Mihály. - : Editorg Kiadó, 1991 22091 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Editorg Kiadó, 1991 22101 Az anya / Gorkij, Makszim. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981 22104 Krónikák / Dylan, Bob. - Budapest : Park Kiadó 22105 Megfordul a szél: Elbeszélések / Ilosvay Ferenc. - Budapest : Püski Könyvesház, 1992 22106 Sinistra körzet Egy regény fejezetei / Bodor Ádám. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2007 22107 Horthy Miklós, Magyarország kormányzója / Ormos Mária. - Nyíregyháza : Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, 2009 22108 Bethlen és a bethleni konszolidáció / Romsics Ignác. - Nyíregyháza : Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, 2009 22118 Glória ; Macskajáték ; Tóték : Kisregények / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 22127 Tizenkét dühös ember / Rose, Reginald. - : Magyar Elektronikus Könyvtár 22128 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 705 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22138 Abigél: Ifjúsági regény / Szabó Magda. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1970 22139 Isten hozott / Grecsó Krisztián. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2005 22140 Tánciskola / Grecsó Krisztián. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2008 22141 Egy talált tárgy megtisztítása / Tandori Dezső 22142 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22143 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22144 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22145 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22146 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22147 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22148 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22149 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22150 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22151 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22152 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22153 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22154 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22155 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22156 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 706 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22157 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22158 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22159 Window on Britain 2. Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22160 Diákcsíny vagy bűncselekmény? Büntetőjogi kézikönyv diákoknak, szülőknek és tanároknak / Elek Balázs. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22161 Diákcsíny vagy bűncselekmény? Büntetőjogi kézikönyv diákoknak, szülőknek és tanároknak / Elek Balázs. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22162 Diákcsíny vagy bűncselekmény? Büntetőjogi kézikönyv diákoknak, szülőknek és tanároknak / Elek Balázs. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22163 Diákcsíny vagy bűncselekmény? Büntetőjogi kézikönyv diákoknak, szülőknek és tanároknak / Elek Balázs. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22164 Diákcsíny vagy bűncselekmény? Büntetőjogi kézikönyv diákoknak, szülőknek és tanároknak / Elek Balázs. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22165 Diákcsíny vagy bűncselekmény? Büntetőjogi kézikönyv diákoknak, szülőknek és tanároknak / Elek Balázs. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22166 Diákcsíny vagy bűncselekmény? Büntetőjogi kézikönyv diákoknak, szülőknek és tanároknak / Elek Balázs. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22167 Diákcsíny vagy bűncselekmény? Büntetőjogi kézikönyv diákoknak, szülőknek és tanároknak / Elek Balázs. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22168 Diákcsíny vagy bűncselekmény? Büntetőjogi kézikönyv diákoknak, szülőknek és tanároknak / Elek Balázs. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22169 Diákcsíny vagy bűncselekmény? Büntetőjogi kézikönyv diákoknak, szülőknek és tanároknak / Elek Balázs. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22170 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22171 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22172 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Inczédy György .l 2024.02.14 707 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Szeged, 2008 22173 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22174 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22175 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22176 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22177 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22178 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22179 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22180 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22181 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22182 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22183 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22184 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22185 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22186 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22187 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22188 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22189 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22190 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 708 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22191 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22192 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22193 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22194 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22195 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22196 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22197 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22198 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22199 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22200 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22201 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22202 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22203 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22204 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22205 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22206 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22207 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22208 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22209 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 709 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22210 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22211 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22212 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22213 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22214 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22215 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22216 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22217 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22219 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22220 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22221 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22222 Életpályaépítés: önismeret, pályaválasztás, karrier / Gönczi Károly. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 22223 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22224 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22225 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22226 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22227 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22228 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22229 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Inczédy György .l 2024.02.14 710 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Szeged, 2008 22230 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22231 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22232 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22233 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22234 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22235 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22236 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22237 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22238 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22239 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22240 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22241 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22242 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22243 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22244 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22245 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22246 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia Inczédy György .l 2024.02.14 711 .lap Lelt.sz. Dokumentum 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22247 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22248 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22249 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22250 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22251 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22252 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22253 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22254 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22255 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22256 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22257 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 22258 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22259 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22260 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged Inczédy György .l 2024.02.14 712 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22261 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22262 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22263 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22264 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22265 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22266 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22267 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22268 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22269 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22270 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22271 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22272 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22273 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22274 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22275 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache / Funk, Hermann. - : Maxim Kiadó, Szeged 22276 Mystery Tour: Activity Book. - : Oxford University Press, 2008 22277 Mystery Tour: Activity Book. - : Oxford University Press, 2008 22278 Mystery Tour: Activity Book. - : Oxford University Press, 2008 22279 Mystery Tour: Activity Book. - : Oxford University Press, 2008 22280 Mystery Tour: Activity Book. - : Oxford University Press, 2008 22281 Voici la France / Sidwell, Duncan. - : Chancerel Inczédy György .l 2024.02.14 713 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22282 Voici la France / Sidwell, Duncan. - : Chancerel 22283 Voici la France / Sidwell, Duncan. - : Chancerel 22284 Voici la France / Sidwell, Duncan. - : Chancerel 22285 Voici la France / Sidwell, Duncan. - : Chancerel 22286 Voici la France / Sidwell, Duncan. - : Chancerel 22287 Voici la France / Sidwell, Duncan. - : Chancerel 22288 Voici la France / Sidwell, Duncan. - : Chancerel 22289 Voici la France / Sidwell, Duncan. - : Chancerel 22290 Window on Britain: Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22291 Window on Britain: Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22292 Window on Britain: Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22293 Window on Britain: Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22294 Window on Britain: Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22295 Window on Britain: Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22296 Window on Britain: Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22297 Window on Britain: Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22298 Window on Britain: Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22299 Window on Britain: Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22300 Window on Britain: Activity Book / MacAndrew, Richard. - : Oxford University Press, 2008 22301 Irodalom: Mítoszok és a Biblia - az irodalom forrásai 22302 Geometriai szerkesztések 22303 Matematika: Geometriai transzformációk I. 22304 Window on Britain DVD. - : Oxford University Press Inczédy György .l 2024.02.14 714 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22305 Mystery Tour. - : Oxford University Press 22306 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache DVD. - : Cornelsen 22307 Studio d B1: Deutsch als Fremdsprache DVD. - : Cornelsen 22308 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache DVD. - : Cornelsen 22309 Window on Britain 2. DVD. - : Oxford University Press 22310 Világtörténeti arcképcsarnok + uniformisok. - : Stiefel 22311 Magyar történelmi arcképcsarnok. - : Stiefel 22312 Magyar irodalmi arcképcsarnok. - : Stiefel 22313 A számok világa 5-6. osztályosoknak. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest 22314 Komplex digitális egészségfejlesztő csomag 1. 22315 Komplex digitális egészségfejlesztő csomag 2. 22316 Komplex digitális egészségfejlesztő csomag 5. 22317 Mindenki iskolája: Matematika 22318 Mindenki iskolája: Matematika 22319 Mindenki iskolája: Matematika 22320 Csirkefej / Spiró György. - : Katona József Színház 22321 A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - : Katona József Színház 22322 Ivanov / Csehov, Anton. - : Katona József Színház 22324 Elnöknők / Schwab, Werner. - : Katona József Színház 22325 Fekete tej / Szigarjev, V.. - : Katona József Színház 22326 Tartuffe avagy a képmutató: vígjáték - teljes, gondozott szöveg / Moliere. - : Katona József Színház 22327 Platonov / Csehov, Anton. - : Katona József Színház 22328 Három nővér / Csehov, Anton. - : Katona József Színház 22329 Übü király / Jarry, Alfred. - : Katona József Színház 22330 Feladatlap-, dolgozat szerkesztő 22331 Függvények 7-12.. - : Mikrosuli 22332 Algebra 7-12.. - : Mikrosuli Inczédy György .l 2024.02.14 715 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22333 Algebra 6.. - : Mikrosuli 22334 Sík- és térgeometria 6.. - : Mikrosuli 22335 Sík- és térgeometria 7-12.. - : Mikrosuli 22336 Transzformációk. - : Mikrosuli 22337 Studio d B1: Deutsch als Fremdprache CD. - : Cornelsen 22338 Studio d A2: Deutsch als Fremdsprache CD. - : Cornelsen 22339 Studio d A1: Deutsch als Fremdsprache CD. - : Cornelsen 22340 Általános természetföldrajz a gimnáziumok számára / Nemerkényi Antal. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 22341 Általános természetföldrajz a gimnáziumok számára / Nemerkényi Antal. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 22342 Magyar nyelv Középiskolásoknak 9. / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2009 22343 Sokszínű matematika 11. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 22344 Színes irodalom a középiskolák 9. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 22345 Színes irodalom a középiskolák 11. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 22346 Színes irodalom a középiskolák 11. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 22347 Színes irodalom a középiskolák 11. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 22348 Színes irodalom a középiskolák 11. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 22349 Színes irodalom a középiskolák 11. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 22350 Színes irodalom a középiskolák 11. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 22351 Színes irodalom a középiskolák 11. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 22352 Színes irodalom a középiskolák 12. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 22353 Színes irodalom a középiskolák 12. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 716 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22354 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény I. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22355 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény I. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22356 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény I. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22357 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény I. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22358 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény III. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22359 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény III. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22360 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika I. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22361 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika I. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22362 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika I. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22363 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22364 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22365 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22366 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22367 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22368 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22369 New English File: Pre-intermediate Workbook / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 22370 New English File: Pre-intermediate Workbook / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 717 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22371 New English File: Pre-intermediate Workbook / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 22372 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 22373 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 22374 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 22375 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 22376 Colores: Spanyol munkafüzet 2. / Nagy Erika. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22377 Colores: Spanyol nyelvkönyv 2. / Nagy Erika. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22378 Biokémiai, élettani laboratóriumi gyakorlatok és megfigyelések / Mester Zsolt. - : Magánkiadás, 2009 22379 Cabri 3D. - : Cabrilog, 2009 22380 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika I. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22381 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika I. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22382 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika I. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22383 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika I. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22384 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22385 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22386 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22387 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22388 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika Megoldások I. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22389 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika Megoldások I. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 718 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22390 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika Megoldások III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22391 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika Megoldások III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22392 France-Euro-Express 3.(Nouveau): Francia tankönyv + CD / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22393 France-Euro-Express 3.(Nouveau): Francia tankönyv + CD / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22394 France-Euro-Express 3.(Nouveau): Francia tankönyv + CD / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22395 Prisma comienza: Spanyol nyelvkönyv. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22396 Prisma comienza: Spanyol nyelvkönyv. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22397 Prisma comienza: Spanyol munkafüzet. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22398 Prisma comienza: Spanyol munkafüzet. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22399 Matematika: Középiskola 11. osztály / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 22400 Matematika: Középiskola 11. osztály / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 22401 Matematika: Középiskola 11. osztály / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 22402 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22403 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22404 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22405 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22406 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22407 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22408 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, Inczédy György .l 2024.02.14 719 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2009 22409 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22410 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22411 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22412 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22413 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22414 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22415 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22416 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22417 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22418 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22419 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22420 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22421 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22422 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22423 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22424 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22425 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22426 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 720 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22427 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22428 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22429 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22430 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22431 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22432 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22433 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22434 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22435 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22436 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22437 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22438 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22439 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22440 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22441 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 22442 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény I. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22443 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény I. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22444 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény I. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 721 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22445 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény I. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22446 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény I. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22447 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény III. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22448 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény III. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22449 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény III. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22450 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény III. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22451 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény III. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22452 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 1. kötet / Váradi Zsolt szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 22453 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 1. kötet / Váradi Zsolt szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 22454 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 2. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 22455 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 2. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 22456 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 22457 Vizsgapéldatár : Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladataihoz 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 22458 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 722 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22459 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22460 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22461 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából: Megoldások I. / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22462 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából: Megoldások I. / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22463 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából: Megoldások I. / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22464 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából: Megoldások II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22465 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából: Megoldások II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22466 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából: Megoldások II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22467 Hogyan csináljam? Kompetenciafejlesztő tanulási segédlet / Meliorisz Béla. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2007 22468 Módszertani kézikönyv az irodalomkönyv 9-12. című tankönyvcsaládhoz / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2007 22469 Himnusz az emberhez / Juhász Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1960 22470 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - : Európa, 1968 22471 Csongor és Tünde / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Szépirodalmi Kiadó 22472 Közöny. A bukás / Camus, Albert. - : Európa 22473 Irodalmi alkotások elemzése logikusan 12. / Maczák Edit. - Békéscsaba : ITEM 22474 Irodalmi alkotások elemzése logikusan 11. / Nagy Márta. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? 22475 Irodalmi alkotások elemzése logikusan 10. / Szabó Istvánné Nagy Magdolna. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? Inczédy György .l 2024.02.14 723 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22476 Bibliai mesék / Szunyogh Szabolcs. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1984 22477 A kuruc kapitány / Petrusák János. - : Inter Nos '70 Könyv- és Lapkiadó 22478 Heten egy csónakban / Michel, Jean. - : Inter Nos '70 Könyv- és Lapkiadó 22479 Etikai kislexikon / Kon, Igor Semenovic. - Budapest : , 1984 22480 Rendes feltámadás: Fél évszázad elbeszélései 2. kötet / Hegedős Mária. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988 22481 Az éj szelíd trónján / Fitzgerald, Francis Scott. - : Európa, 1988 22482 Irodalom a középiskolák 12. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 22483 Irodalom a középiskolák 11. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 22484 Irodalom a középiskolák 10. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 22485 Irodalom a középiskolák 9. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 22486 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 12. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 22487 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 11. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 22488 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 10. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 22489 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 9. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 22490 Dreimal Deutsch In Österreich In Deutschland In der Schweiz Einsprachige Ausgabe / von Uta Matecki unter Mitarbeit von Stefan Adler. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart, 2008 22491 Ohne Grenzen / Esterl, Ursula. - : La Spiga languages, 2008 22492 Wer, was, wann, wo? / Lege, Peter. - : Langenscheidt Berlin, 2005 22493 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 724 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2009 22494 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák I. és 9. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 22495 Színes irodalom a középiskolák 9. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2007 22496 Történelem III., középiskolák, 11. évfolyam / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22497 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22498 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22499 Magyar nyelv és kommunikáció: Tankönyv a 9-10. évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 22500 Magyar nyelv és kommunikáció: Munkafüzet a 9. évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 22501 Magyar nyelv és kommunikáció: Munkafüzet a 10. évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22502 Matematika: Középiskola 9. évfolyam nyelvi előkészítő tagozat / Hajdu Sándor szerk.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 22503 Matematika: Középiskola 9. évfolyam nyelvi előkészítő tagozat / Hajdu Sándor szerk.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 22505 Matematika: Középiskola 9. évfolyam nyelvi előkészítő tagozat / Hajdu Sándor szerk.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 22506 Matematika: Középiskola 9. évfolyam nyelvi előkészítő tagozat / Hajdu Sándor szerk.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 22507 Matematika: Középiskola 9. évfolyam nyelvi előkészítő tagozat / Hajdu Sándor szerk.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 22508 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22509 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és Inczédy György .l 2024.02.14 725 .lap Lelt.sz. Dokumentum érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22510 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22511 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22512 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22513 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22514 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22515 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22516 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22517 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22518 Matematika 9.: E-tananyag / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2009 22519 Matematika 10.: E-tananyag / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2009 22520 Érettségi feladatgyűjtemény matematikából 9-10. / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22521 Érettségi feladatgyűjtemény matematikából 11-12. / Ruff János. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22522 Jobb emberré lenni: A sorsformálás hét kulcsa / Osteen, Joel. - : Új Spirit Könyvek, 2009 22523 Társalgás, szituációk, képleírások: Feladatok az alapfokú "A" típusú angol nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1993 22524 Biológiaérettségi 2. : Emelt szint. Integrált szövegelemzési feladatok a szóbeli érettségire / Sebőkné Orosz Katalin. - : Inczédy György .l 2024.02.14 726 .lap Lelt.sz. Dokumentum Scolar, 2006 22525 Biológiaérettségi 3. : Emelt szint. Esszé típusú feladatok az írásbeli és a szóbeli érettségire / Sebőkné Orosz Katalin. - : Scolar, 2006 22526 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 22527 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 22528 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 22529 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 22530 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 22531 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 22532 Genial: Deutsch als Fremdsprache für Jugendliche (Arbeitsbuch) / Keller, Susy. - : Langenscheidt Berlin, 2009 22533 Genial: Deutsch als Fremdsprache für Jugendliche (Kursbuch A1) / Funk, Hermann. - : Langenscheidt Berlin, 2009 22534 Érettségi adattár a középiskolák 9-12. évfolyama számára / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22535 Történelem IV.: Képességfejlesztő munkafüzet / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22536 Társadalmi és állampolgári ismeretek középiskolásoknak / Forgács Attila. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22537 Vörösmarty Mihály / Levendel Júlia. - Budapest : Garabonciás, 1988 22538 Arany János: (1817-1882) / Szunyogh Szabolcs. - : Garabonciás Könyvkiadó, 1988 22539 Írásbeli érettségi-felvételi feladatok és megoldásaik: Magyar nyelv és irodalom (1990-1995) / Tóth Béla Dr. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 1995 22540 Mellette vagy ellene? / Maczák Edit. - Békéscsaba : ITEM 22541 Irodalmi alkotások elemzése logikusan 9. / Kónya István. - Békéscsaba : ITEM 22542 Műelemzések logikusan 1. / Nagy Teréz. - Békéscsaba : ITEM 22543 Műelemzések logikusan 2. / Nagy Teréz. - Békéscsaba : ITEM 22544 Felvételi feladatsorok magyar nyelv és irodalomból / Szekretár Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2003 22545 Bube szerelmese / Cassola, Carlo. - Budapest : Zrínyi Katonai Inczédy György .l 2024.02.14 727 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Budapest, 1971 22546 Az ötödik pecsét : Regény / Sánta Ferenc. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1982 22547 Védett férfiak / Merle, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 22548 Hermelinfészek / Russo, Enzo. - : Magvető Kiadó, Budapest, 1982 22549 A varázshegy / Mann, Thomas. - : Európa, 1981 22550 A varázshegy / Mann, Thomas. - : Európa, 1981 22551 Én, Claudius / Graves, Robert. - : Gondolat, 1982 22552 Irodalom: Készüljünk az érettségire! / Amacziné Bíró Zsuzsa. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 2000 22553 Tűz vagyok: Petőfi Sándor élete / Illyés Gyula. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971 22554 Kérdések a vallásról / Gecse Gusztáv. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1976 22555 Az ezeregyéjszaka meséi 22556 A velencei csatornák titkai 22557 A velencei csatornák titkai 22558 A szamurájok titokzatos élete 22559 Ami a Bibliából kimaradt: Az Ószövetség rejtélyei 22560 A templomos lovagok 22561 A rejtőzködő etruszk város 22562 Az azték birodalom titkai 22563 Szent rítusok és szertartások 22564 A rejtélyes maják 22565 Marco Polo és a mesés kelet 22566 Macchu Picchu: Város a felhők fölött 22567 Múmiák az Andokban 22568 Szodoma és Gomora 22569 Káma-szútra 22570 Robin Hood legendás élete Inczédy György .l 2024.02.14 728 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22571 Raszputyin igaz története 22572 Vikingek: Az északi tűz 22573 Boszorkányok: Az ördög cinkosai 22574 Sárkány mítoszok 22575 Hitler és a "Tökéletes gyerek" program 22576 Titokzatos lények legendái 22577 Az örök fiatalság forrása 22578 Az ezeregyéjszaka meséi 22579 A velencei csatornák titkai 22580 A templomos lovagok 22581 A templomos lovagok 22582 A rejtőzködő etruszk város 22583 A rejtőzködő etruszk város 22584 Az azték birodalom titkai 22585 Szent rítusok és szertartások 22586 Robin Hood legendás élete 22587 Raszputyin igaz története 22588 Titokzatos lények legendái 22589 Csigavonalban a Parnasszusra: Rákos Sándor földi poklai és táguló költői világa / Valachi Anna. - Budapest : Argumentum Kiadó, 2009 22590 A európai kereszténység kialakulása 200-1000. / Brown, Peter. - : Atlantisz, 2009 22591 Európa születése a középkorban / Le Goff, Jacques. - : Atlantisz, 2009 22592 Ördög Rózsa: Mesék és mondák / Benedek Elek. - Budapest : Helikon Kiadó, 2007 22593 Ördög Rózsa: Mesék és mondák / Benedek Elek. - Budapest : Helikon Kiadó, 2007 22594 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Osiris, 2006 22595 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Osiris, 2006 22596 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Osiris, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 729 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22597 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2008 22598 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2008 22599 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2008 22600 Ötösöm lesz genetikából: Példatár és tesztgyűjtemény - Megoldások / Borissza Endre. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2006 22601 Biológia feladatgyűjtemény 11-12. / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 22602 Biológia II. Állattan - Ökológia / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2006 22603 Biológia III. A sejtbiológia Az állati és emberi szövetek szaporodás és egyedfejlődés öröklődés és v / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 22604 Munkácsy Mihály. - 2009 22605 Akadémiai magyar-angol szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22606 Akadémiai magyar-angol szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22607 Akadémiai magyar-angol szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22608 Akadémiai magyar-angol szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22609 Akadémiai magyar-angol szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22610 Akadémiai magyar-angol szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22611 Akadémiai angol-magyar szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22612 Akadémiai angol-magyar szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22613 Akadémiai angol-magyar szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22614 Akadémiai angol-magyar szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22615 Akadémiai angol-magyar szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 730 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22616 Akadémiai angol-magyar szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22617 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22618 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22619 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22620 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22621 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22622 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22623 Akadémiai francia-magyar kéziszótár / Bárdosi Vilmos főszerk.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007 22624 Akadémiai francia-magyar kéziszótár / Bárdosi Vilmos főszerk.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007 22625 Akadémiai francia-magyar kéziszótár / Bárdosi Vilmos főszerk.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007 22626 Akadémiai francia-magyar kéziszótár / Bárdosi Vilmos főszerk.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007 22627 Akadémiai francia-magyar kéziszótár / Bárdosi Vilmos főszerk.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007 22628 Akadémiai francia-magyar kéziszótár / Bárdosi Vilmos főszerk.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007 22629 Akadémiai spanyol-magyar szótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22630 Akadémiai spanyol-magyar szótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22631 Akadémiai spanyol-magyar szótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22632 Akadémiai spanyol-magyar szótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22633 Akadémiai spanyol-magyar szótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22634 Akadémiai spanyol-magyar szótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 731 .lap Lelt.sz. Dokumentum Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22635 Akadémiai magyar-spanyol szótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22636 Akadémiai magyar-spanyol szótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22637 Akadémiai magyar-spanyol szótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22638 Akadémiai magyar-spanyol szótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22639 Akadémiai magyar-spanyol szótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22640 Akadémiai magyar-spanyol szótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22641 Akadémiai német-magyar szótár / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22642 Akadémiai német-magyar szótár / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22643 Akadémiai német-magyar szótár / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22644 Akadémiai német-magyar szótár / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22645 Akadémiai német-magyar szótár / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22646 Akadémiai német-magyar szótár / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22647 Akadémiai magyar-német szótár / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22648 Akadémiai magyar-német szótár / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22649 Akadémiai magyar-német szótár / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22650 Akadémiai magyar-német szótár / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22651 Akadémiai magyar-német szótár / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 22652 Akadémiai magyar-német szótár / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 732 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22653 Magyar helyesírás / Tóth Etelka. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 22654 London. - : Geographia, 2008 22655 Kisérettségi feladatsorok matematikából 9-10. évfolyam / Riener Ferenc. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22656 Kisérettségi feladatsorok matematikából 9-10. évfolyam / Riener Ferenc. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22657 Kisérettségi feladatsorok matematikából 9-10. évfolyam / Riener Ferenc. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22658 Kisérettségi feladatsorok matematikából 9-10. évfolyam / Riener Ferenc. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22659 Készüljünk a kompetenciamérésre!: Szövegértés és matematika / Veres Ildikó, P.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22660 Készüljünk a kompetenciamérésre!: Szövegértés és matematika / Veres Ildikó, P.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22661 Készüljünk a kompetenciamérésre!: Szövegértés és matematika / Veres Ildikó, P.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22662 Készüljünk a kompetenciamérésre!: Szövegértés és matematika / Veres Ildikó, P.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22663 Készüljünk a kompetenciamérésre!: Szövegértés és matematika / Veres Ildikó, P.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22664 Készüljünk a kompetenciamérésre!: Szövegértés és matematika / Veres Ildikó, P.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22665 Készüljünk a kompetenciamérésre!: Szövegértés és matematika / Veres Ildikó, P.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22666 Készüljünk a kompetenciamérésre!: Szövegértés és matematika / Veres Ildikó, P.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22667 Készüljünk a kompetenciamérésre!: Szövegértés és matematika / Veres Ildikó, P.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22668 Készüljünk a kompetenciamérésre!: Szövegértés és matematika / Veres Ildikó, P.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22669 Készüljünk a kompetenciamérésre!: Szövegértés és matematika / Veres Ildikó, P.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22670 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9-10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 22671 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9-10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 733 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22672 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9-10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 22673 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9-10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 22674 Test- und Übungsbuch ÖSD Mittelstufe Deutsch B2 / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2009 22675 Test- und Übungsbuch ÖSD Mittelstufe Deutsch B2 / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2009 22676 Test- und Übungsbuch ÖSD Mittelstufe Deutsch B2 / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2009 22677 Test- und Übungsbuch TELC Mittelstufe Deutsch B2 / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2009 22678 Test- und Übungsbuch TELC Mittelstufe Deutsch B2 / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2009 22679 Test- und Übungsbuch TELC Mittelstufe Deutsch B2 / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2009 22680 Színes érettségi feladatsorok informatikából / Benke Gabriella. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22681 A vármegye legkedvesebb gyermeke: Jósa András emlékkönyv / Stevanyik András. - : Magánkiadás, 2009 22682 A vármegye legkedvesebb gyermeke: Jósa András emlékkönyv / Stevanyik András. - : Magánkiadás, 2009 22683 A vármegye legkedvesebb gyermeke: Jósa András emlékkönyv / Stevanyik András. - : Magánkiadás, 2009 22684 A vármegye legkedvesebb gyermeke: Jósa András emlékkönyv / Stevanyik András. - : Magánkiadás, 2009 22685 A vármegye legkedvesebb gyermeke: Jósa András emlékkönyv / Stevanyik András. - : Magánkiadás, 2009 22686 A vármegye legkedvesebb gyermeke: Jósa András emlékkönyv / Stevanyik András. - : Magánkiadás, 2009 22687 A vármegye legkedvesebb gyermeke: Jósa András emlékkönyv / Stevanyik András. - : Magánkiadás, 2009 22688 A vármegye legkedvesebb gyermeke: Jósa András emlékkönyv / Stevanyik András. - : Magánkiadás, 2009 22689 A vármegye legkedvesebb gyermeke: Jósa András emlékkönyv / Stevanyik András. - : Magánkiadás, 2009 22690 A vármegye legkedvesebb gyermeke: Jósa András emlékkönyv / Stevanyik András. - : Magánkiadás, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 734 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22691 New Moon: Újhold / Meyer, Stephanie. - : Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2009 22692 The Secret: A titok / Byrne, Rhonda. - : Édesvíz Kiadó, 2007 22693 Megoldásközpontú tanítás / Metcalf, Linda. - : Alexandra Kiadó, Budapest 22694 Világvallások / Görföl Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 22695 Mi virít itt? / Aichele, D.. - Budapest : Ciceró 22696 Szalamandra / Wharton, Thomas. - : Uj Palatinus Könyvesház KFT., 2003 22697 A Pendragon legenda : Regény / Szerb Antal. - : Magvető Kiadó, Budapest 22698 A királyné nyaklánca / Szerb Antal. - : Magvető Kiadó, Budapest 22699 Villon összes versei / Villon, Francois. - : Európa 22700 Villon összes versei / Villon, Francois. - : Európa 22701 Villon összes versei / Villon, Francois. - : Európa 22702 Görög drámák. - : Európa 22703 A párizsi Notre-Dame: 1482 Regény / Hugo, Viktor. - : Európa 22704 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - : Európa 22705 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - : Európa 22706 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - : Európa 22707 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - : Európa 22708 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - : Európa 22709 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - : Európa 22710 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - : Európa 22711 Eclipse: Napfogyatkozás / Meyer, Stephanie. - : Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 735 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22712 Gyalogoshadosztály / Hassel, Sven. - : Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2009 22718 Bajtársak / Hassel, Sven. - : Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2009 22719 Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam / Rejtő Jenő. - : Szukits Könyvkiadó, 2003 22720 Alternatív színháztörténetek / Imre Zoltán. - Budapest : Balassi Kiadó, Budapest, 2008 22721 Gondviselés / Müller Péter. - : Alexandra Kiadó, Budapest 22722 Örömkönyv / Müller Péter. - : Alexandra Kiadó, Budapest 22723 Szeretetkönyv / Müller Péter. - : Alexandra Kiadó, Budapest 22736 A 20. század képes története / Romsics Ignác. - : Rubicon Kiadó, Budapest 22740 Malion és Thea: Két elbeszélés / Csányi Vilmos. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2005 22743 A magyar honvédség a második világháborúban / Ungváry Krisztián. - Budapest : Osiris, 2005 22749 Magyarország. Budapest. - : Sollun Térképészeti Bt., 2006 22763 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9-10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 22764 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 22765 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 22766 Matematika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Emelt szinten / Bartha Gyöngyi. - : M.R.O. Historia, 2008 22767 Matematika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Emelt szinten / Bartha Gyöngyi. - : M.R.O. Historia, 2008 22768 Matematika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Emelt szinten / Bartha Gyöngyi. - : M.R.O. Historia, 2008 22769 Matematika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Emelt szinten / Bartha Gyöngyi. - : M.R.O. Historia, 2008 22770 Matematika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Emelt szinten / Bartha Gyöngyi. - : M.R.O. Historia, 2008 22771 Matematika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Besnyőné Titter Beáta. - : M.R.O. Historia, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 736 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22772 Matematika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Besnyőné Titter Beáta. - : M.R.O. Historia, 2008 22773 Matematika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Besnyőné Titter Beáta. - : M.R.O. Historia, 2008 22774 Matematika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Besnyőné Titter Beáta. - : M.R.O. Historia, 2008 22775 Matematika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Besnyőné Titter Beáta. - : M.R.O. Historia, 2008 22792 Nemzeti évfordulóink 2010 / Estók János. - 2009 22793 Prisma continúa: Spanyol nyelvkönyv A2. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22794 Prisma: Tanári kézikönyv A2. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22795 Prisma continúa: Spanyol munkafüzet A2. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22796 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 22797 Angol nyelvhelyességi gyakorlókönyv a középszintű érettségihez / Pojják Klára. - : M.R.O. Historia, 2009 22798 Angol nyelvhelyességi gyakorlókönyv a középszintű érettségihez / Pojják Klára. - : M.R.O. Historia, 2009 22799 Angol érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Pojják Klára. - : M.R.O. Historia, 2009 22800 Angol érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Pojják Klára. - : M.R.O. Historia, 2009 22801 Angol érettségi feladatsor-gyűjtemény: Emelt szinten / Pojják Klára. - : M.R.O. Historia, 2009 22802 Angol érettségi feladatsor-gyűjtemény: Emelt szinten / Pojják Klára. - : M.R.O. Historia, 2009 22803 A gyászoló gyülekezet / Enright, Anne. - : Gondolat, 2008 22806 Magyar pszicho / Tisza Kata. - : Alexandra Kiadó, Budapest, 2007 22807 Doktor Kleopátra / Tisza Kata. - : Alexandra Kiadó, Budapest, 2008 22808 Pesti kínálat / Tisza Kata. - : I.A.T. Kiadó, 2005 22809 Budapest + 34 környéki település: Atlasz / Vad Attila. - Budapest : Cartographia Kft Inczédy György .l 2024.02.14 737 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22878 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika Megoldások I. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22879 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika Megoldások I. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22880 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika Megoldások I. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22881 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika Megoldások II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22882 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika Megoldások II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22883 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Matematika Megoldások II. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2009 22884 Magyar nyelv Középiskolásoknak 9. / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2009 22885 Társadalmi és állampolgári ismeretek középiskolásoknak / Forgács Attila. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2003 22886 Társadalmi és állampolgári ismeretek középiskolásoknak / Forgács Attila. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2003 22887 Társadalmi és állampolgári ismeretek középiskolásoknak / Forgács Attila. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2003 22888 Történelem I.: Képességfejlesztő munkafüzet / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22889 Történelem II.: Képességfejlesztő munkafüzet / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22890 Történelem III.: Képességfejlesztő munkafüzet / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22891 Történelem IV.: Képességfejlesztő munkafüzet / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22892 Úton, út közben a kollégiumi esélyteremtésért. - : Városi Kollégium, Szolnok, 2009 22893 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22894 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 22895 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 738 .lap Lelt.sz. Dokumentum 22896 Filozófia / Boros Gábor. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2007 22897 Érettségi feladatsorok informatikából: Közép- és emelt szint / Benke Gabriella. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 22898 Kisérettségi feladatsorok matematikából 9-10. évfolyam / Riener Ferenc. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22899 Kisérettségi feladatsorok matematikából 9-10. évfolyam / Riener Ferenc. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22900 Színes érettségi feladatsorok informatikából / Benke Gabriella. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22901 Színes érettségi feladatsorok informatikából / Benke Gabriella. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22902 Színes érettségi feladatsorok informatikából / Benke Gabriella. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 22941 Igazolt hiányzás / Gerlóczy Márton. - Budapest : Ulpius-ház, Könyvkiadó, Budapest, 2004 22942 Szellemidézés / Karinthy Ferenc 22943 Az ecetfák pirulása / Krúdy Gyula. - Budapest : Osiris, 2000 22944 Az Isten háta mögött / Móricz Zsigmond. - : Európa, 2009 22945 Az Isten háta mögött / Móricz Zsigmond. - : Európa, 2009 22946 Informatika középiskolások számára II. / Pétery Kristóf. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 22947 Informatika középiskolások számára I. / Pétery Kristóf. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 22950 Az 1947-es párizsi békeszerződés / Romsics Ignác. - Budapest : Osiris, 2006 22963 Kognitív terápia: Kezdőknek és haladóknak / Beck, Judith S.. - : Magyar Viselkedéstudományi és Kognitív Terápiás Egyesület, 2002 23028 Német szóbeli gyakorlatok: Emelt szint / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 23029 Német írásbeli gyakorlatok: Emelt szint / Somló Katalin. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 23030 Német nyelvtani gyakorlatok / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23031 Zertifikat komplett / Madaras Barbara. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 739 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23032 Abitraining Mittelstufe: Arbeitsbuch / Somló Katalin. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23033 Abitraining Mittelstufe: Kursbuch / Somló Katalin. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 23034 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2006 23035 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2006 23036 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2006 23037 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2006 23038 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2006 23039 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2006 23040 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 23041 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 23043 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23056 Az interaktív tábla / Bedő Andrea. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 23193 Társadalmi és állampolgári ismeretek középiskolásoknak / Forgács Attila. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23194 Történelem IV. Képességfejlesztő munkafüzet. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 23195 Érettségi adattár a középiskolák 9-12. évfolyama számára / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23196 Tanulógép: Tanulás módszertani javaslatok / Mező Ferenc. - : Kocka Kör, 2009 23197 Tanulógép: Tanulás módszertani javaslatok / Mező Ferenc. - : Kocka Kör, 2009 23198 Tanulógép: Tanulás módszertani javaslatok / Mező Ferenc. - : Kocka Kör, 2009 23199 Tanulógép: Tanulás módszertani javaslatok / Mező Ferenc. - : Inczédy György .l 2024.02.14 740 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kocka Kör, 2009 23200 Tanulógép: Tanulás módszertani javaslatok / Mező Ferenc. - : Kocka Kör, 2009 23201 Tini akták: Mi az igazság az ivásról?. - : Digitális Tananyag Kft., 2010 23202 Tini akták: Mi az igazság a szexről?. - : Digitális Tananyag Kft., 2010 23203 Tini akták: Mi az igazság a dohányzásról?. - : Digitális Tananyag Kft., 2010 23204 Tini akták: Mi az igazság a kábítószerekről?. - : Digitális Tananyag Kft., 2010 23205 Tini akták: Mi az igazság a tanár-diák kapcsolatról?. - : Digitális Tananyag Kft., 2010 23206 Tini akták: Mi az igazság a rasszizmusról?. - : Digitális Tananyag Kft., 2010 23207 Tini akták: Mi az igazság a kábítószerekről? Tanári óravezetőkönyv. - : Digitális Tananyag Kft., 2010 23208 Tini akták: Mi az igazság a dohányzásról? Tanári óravezetőkönyv. - : Digitális Tananyag Kft., 2010 23209 Tini akták: Mi az igazság a szexről? Tanári óravezetőkönyv. - : Digitális Tananyag Kft., 2010 23210 Tini akták: Mi az igazság a tanár-diák kapcsolatról? Tanári óravezetőkönyv. - : Digitális Tananyag Kft., 2010 23211 Tini akták: Mi az igazság az ivásról? Tanári óravezetőkönyv. - : Digitális Tananyag Kft., 2010 23212 Tini akták: Mi az igazság a rasszizmusról? Tanári óravezetőkönyv. - : Digitális Tananyag Kft., 2010 23213 Interaktív flipbook a Történelem II. című tankönyvhöz. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23214 Interaktív flipbook a Történelem III. című tankönyvhöz. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23215 Interaktív flipbook a Történelem I. című tankönyvhöz. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23216 Interaktív flipbook a Történelem IV. című tankönyvhöz. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23217 Tanulás: diagnosztika és fejlesztés az IPOO-modell alapján / Mező Ferenc. - : Kocka Kör, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 741 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23218 Tanulás: diagnosztika és fejlesztés az IPOO-modell alapján / Mező Ferenc. - : Kocka Kör, 2010 23219 Matematika 9.: Az érthető matematika / Juhász István. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23220 Matematika 9.: Az érthető matematika / Juhász István. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23221 Sokszínű matematika 9. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23222 Sokszínű matematika 9. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23223 Sokszínű matematika 11. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23224 Sokszínű matematika 11. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23225 Matematika: Középiskola 9. osztály (Gondolkodni jó!) / Czeglédy István. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2009 23226 Matematika: Középiskola 9. osztály (Gondolkodni jó!) / Czeglédy István. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2009 23227 Általános társadalomföldrajz a gimnáziumok 10. évfolyama számára / Bernek Ágnes Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 23228 Magyar nyelv Középiskolásoknak 9. / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2009 23229 Magyar nyelv Középiskolásoknak 9. / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2009 23230 Irodalom a középiskolák 10. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 23231 Irodalom a középiskolák 10. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 23232 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 10. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 23233 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 10. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 23234 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 11. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 23235 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 11. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Inczédy György .l 2024.02.14 742 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2004 23236 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 12. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 23237 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 12. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 23238 Irodalom tankönyv 9. / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23239 Irodalom tankönyv 9. / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23240 Irodalom szöveggyűjtemény 9. / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23241 Irodalom szöveggyűjtemény 9. / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23242 Színes irodalom a középiskolák 11. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 23243 Színes irodalom a középiskolák 11. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 23244 Papír-ceruza teszt. - 2010 23245 MMPI - Segédlet az értékeléshez (Papír-ceruza teszt). - 2010 23246 Zeneművészeti kisszótár 1. / Sandner, Wolfgang. - : Európa, 2004 23247 A lét elviselhetetlen könnyűsége / Kundera, Milan. - : Európa, 2007 23248 Sárarany / Móricz Zsigmond. - Budapest : Osiris, 2005 23249 Az avantgárd. - : Európa, 2000 23250 Hidegvérrel / Capote, Truman. - : Európa 23251 A pestis. Sziszüphosz mítosza / Camus, Albert. - : Európa, 2004 23252 Válogatott elbeszélések / Móricz Zsigmond. - : Európa, 2005 23253 Matematika 10. osztályosok számára / Bölcskei Attila Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 23254 Matematika: Középiskola 12. osztály / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23255 XIX-XX. századi magyar festészet / Ibos Éva. - Kisújszállás : Szalay Könyvker. és Könyvkiadó Kft., 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 743 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23256 Zengő hangképző / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2004 23257 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23258 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23259 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23260 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23261 Ének-zene 8. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23262 Ének-zene 7. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23263 Ének-zene 6. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23264 Ének-zene 5. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23265 Les clés du nouveau DELF B1 / Godard, Emmanuel. - : Presses Universitaires de Grenoble, 2010 23266 Compréhension orale (Niveau 3) / Barféty, Michéle. - : Cle International, 2007 23267 Ötösöm lesz fizikából: Feladatok és megoldások / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23268 Ötösöm lesz fizikából: Feladatok és megoldások / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23269 Ötösöm lesz fizikából: Feladatok és megoldások / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23270 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23271 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23272 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23273 Fejlesztő értékelés / Lénárd Sándor. - : Gondolat Kiadói Kör, 2009 23274 Túl a falakon / Nahalka István. - : Gondolat Kiadói Kör, 2003 23275 Projektoktatás: Elmélet és gyakorlat / Nádasi Mária, M.. - : Inczédy György .l 2024.02.14 744 .lap Lelt.sz. Dokumentum Gondolat Kiadói Kör, 2003 23276 Fizika 1. / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2007 23277 Fizika 1. / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2007 23278 Kvantummechanika / Geszti Tamás. - : TYPOTEX, 2007 23279 Inflációs kozmológia / Frei Zsolt. - : TYPOTEX, 2005 23280 Fizika III.: Fénytan. Relativitáselmélet / Erostyák János. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 23281 A relativitáselmélet alapjai / Hraskó Péter. - : TYPOTEX, 2009 23282 Sag za sagom 1.: Orosz nyelvkönyv A1-A2 / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23284 Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 30-ig / Hegyi Dolores. - Budapest : Osiris, 2006 23285 20. századi egyetemes történet: I. Európa / Németh István. - Budapest : Osiris, 2005 23286 20. századi egyetemes történet: II. Európán kívüli országok / Németh István. - Budapest : Osiris, 2005 23287 Kon-takt 1. Lehrbuch / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23288 Didaktika / Falus Iván. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 23289 A tehetségfejlesztés kisenciklopédiája / Tóth László Dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 23290 Fizika I.: Klasszikus mechanika / Demény András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 23291 Fizika II.: Termodinamika és molekuláris fizika. Elektromosság és mágnesesség / Litz József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 23292 A fizika története / Szabó Árpád. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2003 23293 Történelem I.: Vázlatok az ókor történetéről / Rubovszky Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 23294 Történelem II.: Vázlatok a középkor és a kora újkor történetéről / Rubovszky Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23295 Történelem III.: Vázlatok az újkor történetéről / Rubovszky Inczédy György .l 2024.02.14 745 .lap Lelt.sz. Dokumentum Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 23296 Történelem IV.2. kötet: Vázlatok a XX. század történetéről / Rubovszky Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 23297 Történelem érettségi témavázlatok II. Emelt színt / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 23298 A Spanyol Királyság és a Habsburg-dinasztia birodalomépítési kísérlete Európában I. (1479-1609) / Aszalós Éva. - Nyíregyháza : Bessenyei György Könyvkiadó, 2009 23299 Segédlet a XX. századi egyetemes történelem tanulmányozásához (1914-1989) / Reszler Gábor. - Nyíregyháza : Bessenyei György Könyvkiadó, 2006 23300 Térhatású fényképezés és szemléltetés / Kriska György. - : Flaccus Kiadó Budapest, 2008 23301 Tehetséges gyerekek: Flow az iskolában / Csíkszentmihályi Mihály. - : Nyitott Könyvműhely, 2010 23302 Pszichológiai vizsgálati módszerek a tanulók megismeréséhez / Tóth László Dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 23303 Pszichológia pedagógusoknak / Kollár Katalin, N.. - Budapest : Osiris, 2004 23304 Ötösöm lesz fizikából: Feladatok és megoldások / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23305 Az élő fizika I.: Mechanika / Öveges József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 2007 23306 Fizika: Közép- és emelt szintű érettségire készülőknek 11-12. / Halász Tibor dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23307 Atommagfizika I. / Fényes Tibor. - : Kossuth Egyetemi Kiadó Debrecen, 2009 23308 Atommagfizika II.: Részecskék és kölcsönhatásaik / Fényes Tibor. - : Kossuth Egyetemi Kiadó Debrecen, 2007 23309 Ötösöm lesz kémiából: Megoldások / Villányi Attila. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23310 Ötösöm lesz kémiából: Megoldások / Villányi Attila. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23311 Ötösöm lesz kémiából: Megoldások / Villányi Attila. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23312 Ötösöm lesz kémiából: Megoldások / Villányi Attila. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 746 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23313 Ötösöm lesz kémiából: Megoldások / Villányi Attila. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23314 Ötösöm lesz kémiából: Példatár / Villányi Attila. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23315 Ötösöm lesz kémiából: Példatár / Villányi Attila. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23316 Ötösöm lesz kémiából: Példatár / Villányi Attila. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23317 Ötösöm lesz kémiából: Példatár / Villányi Attila. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23318 Ötösöm lesz kémiából: Példatár / Villányi Attila. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23319 Sóstói út 53. / Kollárné Balla Anna. - 2010 23320 A tehetség: Háttere és gondozásának gyakorlata / Gyarmathy Éva. - Budapest : ELTE Eötvös Könyvkiadó 23321 A tehetség: Fogalma, összetevői, típusai és azonosítása / Gyarmathy Éva. - Budapest : ELTE Eötvös Könyvkiadó 23322 Szülők és gyermekek / Ginott, Haim. - : Edge 2000 Kft. Budapest, 2007 23323 Pszichológia pedagógusoknak / Kollár Katalin, N.. - Budapest : Osiris, 2004 23324 Drogprevenció, pedagógus, iskola / Ferenczi Zoltán. - Budapest : ELTE Eötvös Könyvkiadó, 2003 23325 A társas lény / Aronson, Elliot. - Budapest : ELTE Eötvös Könyvkiadó, 2004 23326 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23327 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23328 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23329 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23330 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23331 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 747 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23332 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23333 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23334 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23335 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23336 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23337 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23338 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23339 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23340 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23341 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23342 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23343 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23344 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23345 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23346 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23347 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23348 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23349 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23350 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest Inczédy György .l 2024.02.14 748 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23351 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23352 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23353 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23354 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23355 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2009 23356 Földrajzi atlasz középiskolásoknak / Mészárosné Balogh Ágnes. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23357 Földrajzi atlasz középiskolásoknak / Mészárosné Balogh Ágnes. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23358 Földrajzi atlasz középiskolásoknak / Mészárosné Balogh Ágnes. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23359 Földrajzi atlasz középiskolásoknak / Mészárosné Balogh Ágnes. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23360 Földrajzi atlasz középiskolásoknak / Mészárosné Balogh Ágnes. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23361 Földrajzi atlasz középiskolásoknak / Mészárosné Balogh Ágnes. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23362 Földrajzi atlasz középiskolásoknak / Mészárosné Balogh Ágnes. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23363 Földrajzi atlasz középiskolásoknak / Mészárosné Balogh Ágnes. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23364 Földrajzi atlasz középiskolásoknak / Mészárosné Balogh Ágnes. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23365 Földrajzi atlasz középiskolásoknak / Mészárosné Balogh Ágnes. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23366 Sokszínű matematika 11. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23367 Sokszínű matematika 11. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23368 Sokszínű matematika 11. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 749 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23369 Sokszínű matematika 11. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23370 Sokszínű matematika 11. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23371 Sokszínű matematika 11. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23372 Sokszínű matematika 11. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 23373 Irodalom 10. / Somos Béla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23374 Irodalom 10. / Somos Béla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23375 Irodalom 10. / Somos Béla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23376 Irodalom:Középiskolai előkészítő (Szövegértés, szövegalkotás, szövegelemzés) / Turcsányi Márta. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23377 Prisma B1 Progresa: Tanári kézikönyv. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 23378 Színes irodalom a középiskolák 12. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 23379 Színes irodalom a középiskolák 12. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 23380 Színes irodalom a középiskolák 12. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 23381 Fizika II. / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23382 Fizika II. / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23383 Kon-takt 1.: Arbeitsbuch A1-A2 / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23384 Kon-takt 1.: Lehrbuch A1-A2 / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23385 Élő történelem I. / Dupcsik Csaba. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2009 23386 Honfoglaló (társasjáték) 23387 Integráció és inklúzió: Fejlesztő módszerek a közoktatásban / Tamás Márta, M.. - : Trefort Kiadó, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 750 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23388 Emelt szintű szóbeli érettségi tételek magyar nyelvből / Lakatos Ilona Dr.. - : TKK. Debrecen, 2010 23389 Emelt szintű szóbeli érettségi tételek magyar nyelvből / Lakatos Ilona Dr.. - : TKK. Debrecen, 2010 23390 Emelt szintű szóbeli érettségi tételek magyar nyelvből / Lakatos Ilona Dr.. - : TKK. Debrecen, 2010 23391 Emelt szintű szóbeli érettségi tételek magyar nyelvből / Lakatos Ilona Dr.. - : TKK. Debrecen, 2010 23392 Emelt szintű szóbeli érettségi tételek magyar nyelvből / Lakatos Ilona Dr.. - : TKK. Debrecen, 2010 23393 Élő történelem II. / Dupcsik Csaba. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23394 Kekse 1.: Lehrbuch A1-A2 / Tóth Tímea. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 23395 Kekse 2.: Lehrbuch A2-B1 / Tóth Tímea. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 23396 Kekse 3.: Lehrbuch B1 / Tóth Tímea. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23397 Kekse 3.: Arbeitsbuch B1 / Tóth Tímea. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23398 Kekse 1.: Arbeitsbuch A1-A2 / Tóth Tímea. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23399 Kekse 2.: Arbeitsbuch A2-B1 / Tóth Tímea. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 23571 Magyarország története 1849-1914 / Estók János. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 23572 Karácsonyi CD 23573 Érettségi magyarból: Tételvázlatok emelt és középszintű szóbeli vizsgához / Vukovári Panna. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés 23574 44 tétel történelemből: emelt szint - szóbeli / Budainé Keczer Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 23575 7 próbaérettségi német nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 23576 7 próbaérettségi angol nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 23577 12 próbaérettségi kémiából: emelt szint - írásbeli / Blázsikné Karácsony Lenke. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 751 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23578 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból: emelt szint - írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 23579 30 nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor / Erdélyi Eszter. - : Maxim Kiadó, Szeged 23580 10 próbaérettségi történelemből: emelt szint - írásbeli / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 23581 Én és a többiek: Társadalomismeret 13-15 éveseknek / Gönczöl Enikő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 23582 A 20. századi nyelvtudomány történetének főbb elméletei és irányzatai / Máté Jakab. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 23583 A 19. századi nyelvtudomány rövid története / Máté Jakab. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997 23584 Pápa: Fotóalbum / Hermann István. - : Pápa Város Önkormányzata, 2006 23585 Irodalom 12.: Szövegértés és fogalomhasználat. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23586 Irodalom 12.: Szövegértés és fogalomhasználat. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23587 Irodalom 12.: Szövegértés és fogalomhasználat. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23588 Irodalom 11.: Szövegértés és fogalomhasználat. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23589 Irodalom 11.: Szövegértés és fogalomhasználat. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23590 Irodalom 11.: Szövegértés és fogalomhasználat. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23591 Irodalom 10.: Szövegértés és fogalomhasználat. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 23592 Irodalom 10.: Szövegértés és fogalomhasználat. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 23593 Irodalom 10.: Szövegértés és fogalomhasználat. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 23594 Irodalom 9.: Szövegértés és fogalomhasználat / Turcsányi Márta. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23595 Irodalom 9.: Szövegértés és fogalomhasználat / Turcsányi Márta. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 752 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23596 Irodalom 9.: Szövegértés és fogalomhasználat / Turcsányi Márta. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23597 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23598 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23599 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23600 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23601 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23602 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23603 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23604 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23605 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23606 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23607 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23608 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23609 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23610 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny Inczédy György .l 2024.02.14 753 .lap Lelt.sz. Dokumentum feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23611 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23612 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23613 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23614 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23615 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23616 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23617 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23618 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 23672 Az őskor és az ókor története / Gaál Ernő. - : EKF Líceum Kiadó, 2005 23677 Krakkó. Galícia és a Tátra / Farkas Zoltán. - : Kelet-Nyugat, 2008 23701 Készüljünk az érettségire fizikából: Közép- és emelt szinten / Somodi Zoltán. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2006 23702 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 23716 Testbeszéd: Gondolatolvasás gesztusokból Hétköznapi pszichológia / Pease, Allan. - Budapest : Park Kiadó, 1997 23717 Szó-beszéd: A társalgás művészete / Pease, Allan. - Budapest : Park Kiadó, 2007 23718 Személyiségpszichológia / Carver, Charles S.. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 754 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23719 Régészet: Elmélet, módszer, gyakorlat / Renfrew, Colin. - Budapest : Osiris, 1999 23720 Római történelem / Havas László. - Budapest : Osiris, 2007 23727 Magyarország története a XX. században / Romsics Ignác. - Budapest : Osiris, 2010 23728 Mesterképzések felsőoktatási felvételi tájékoztatója. - 2011 23729 Már százszor megmondtam... / Várkonyi Zsuzsa F.. - : Gondolat, 1986 23730 Költségvetési gazdasági események kontírozása A-tól Z-ig / Szamkó Józsefné. - : Saldo, 2010 23741 A szorongás alapformái / Riemann, Fritz. - : Háttér Kiadó Budapest 23752 Ötösöm lesz genetikából: Megoldások / Borissza Endre. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra 23753 Ötösöm lesz genetikából: Példatár és tesztgyűjtemény / Borissza Endre. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra 23754 Problémafeladatok biológiából: Középiskolások részére / Szerényi Gábor. - Budapest : Calibra Kiadó, 1994 23755 Kémia Tesztgyűjtemény középiskolásoknak / Villányi Attila. - Budapest : Calibra K., 1994 23756 Ötösöm lesz kémiából: Megoldások / Villányi Attila. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 1998 23757 Ötösöm lesz kémiából: Példatár / Villányi Attila. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 1998 23758 Középiskolai felvételi előkészítő magyarból / Kunkli Ferencné. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés 23759 Szimmetriák a felfedezésben / Hargittai István. - Budapest : Vince, 2003 23760 A természettudományokról mindenkinek / Gribbin, John. - Budapest : Akkord, 2002 23761 A megbundázott világegyetem / Davies, Paul. - Budapest : Akkord, 2008 23762 Téridőfizika / Taylor, Edwin, F.. - : TYPOTEX, 2006 23763 Fizika II.: Termodinamika és molekuláris fizika. Elektromosság és mágnesesség / Litz József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 23764 Fizika III.: Fénytan. Relativitáselmélet / Erostyák János. - Inczédy György .l 2024.02.14 755 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 23765 Fizika I.: Klasszikus mechanika / Demény András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 23766 Fizika összefoglaló / Holics László. - : TYPOTEX, 2010 23767 Webszerkesztés könnyedén / Holczer József. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió, 2011 23768 Makróhasználat Excelben / Bártfai Barnabás. - : BBS-INFO, 2010 23769 Fizika show: Hullám-világ. - : Sprinter Kiadó, 2011 23770 Fizika show: Nyomás!. - : Sprinter Kiadó, 2011 23771 Fizika show: Delejes körök. - : Sprinter Kiadó, 2011 23772 Fizika show: Csudás fizika. - : Sprinter Kiadó, 2011 23773 Prisma continúa: Spanyol nyelvkönyv A2. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23774 Prisma continúa: Spanyol munkafüzet A2. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 23777 Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 23778 Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 23800 Magyar történelem a legrégibb időktől 1308-ig / Kávássy Sándor. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 23801 Magyarország története 895-1301 / Kristó Gyula. - Budapest : Osiris, 2006 23803 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23804 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23805 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23806 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23807 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23808 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 756 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23809 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23810 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23811 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23812 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23813 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23814 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23815 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23816 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23817 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23818 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 23819 ECL Examination Topics English Level C1 / Szabó Szilvia. - : Szabó Nyelviskola, 2011 23820 FCE Testbuilder / Harrison, Mark. - : Macmillan Edication, 2010 23821 Real Listening & Speaking with answers / Craven, Miles. - : Cambridge University Press, 2010 23822 IELTS Language Practice / Vince, Michael. - : Macmillan Edication, 2011 23823 Advanced Language Practice 3rd Edition / Vince, Michael. - : Macmillan Edication, 2009 23824 Test your listening / Aspinall, Tricia. - : Penguin English, 2010 23825 Crow 750. - : Strucc Books 23826 Crow with 2500 words: Intermediate Level 4. - : Strucc Books, 2010 23827 Oxford Word Skills Advanced / Gairns, Ruth. - : Oxford University Press, 2010 23828 Oxford Word Skills B1-B2 Intermediate / Gairns, Ruth. - : Oxford Inczédy György .l 2024.02.14 757 .lap Lelt.sz. Dokumentum University Press, 2010 23829 CAE Testbuilder / French, Amanda. - : Macmillan Edication 23830 New Proficiency Testbuilder / Harrison, Mark. - : Macmillan Edication 23831 Cultural relations: Brit, ausztrál, amerikai, kanadai országismereti nyelvkönyv / Jancsó Daniella. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010 23832 New plus upper-intermediate / Moutsou, E.. - : MM Publications 23833 New plus proficiency / Moutsou, E.. - : MM Publications 23834 Exam-fright killer / Szilvás Izabella. - 2007 23835 Színes kérdések és válaszok angol nyelvből / Lipták Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 23836 Színes kérdések és válaszok angol nyelvből / Lipták Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 23837 Színes kérdések és válaszok angol nyelvből / Lipták Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 23838 Színes kérdések és válaszok angol nyelvből / Lipták Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 23839 Színes kérdések és válaszok angol nyelvből / Lipták Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 23840 Színes kérdések és válaszok angol nyelvből / Lipták Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 23841 Színes kérdések és válaszok angol nyelvből / Lipták Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 23842 Színes kérdések és válaszok angol nyelvből / Lipták Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 23843 Színes kérdések és válaszok angol nyelvből / Lipták Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 23844 New plus CD Upper-intermediate. - : MM Publications 23845 New plus CD Proficiency. - : MM Publications 23878 A kreatív elme: 62 gyakorlat a kreativitás növelésére / Bono, Edward de. - : HVG Kiadó, 2009 23879 Motiváció 3.0: Ösztönzés másképp / Pink, Daniel H.. - : HVG Kiadó, 2010 23880 Kreativitás: A flow és a felfedezés avagy a találékonyság pszichológiája / Csíkszentmihályi Mihály. - Budapest : Akadémiai Inczédy György .l 2024.02.14 758 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó Budapest, 2009 23888 Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében / Valuch Tibor. - Budapest : Osiris, 2005 23902 Európa a nemzetközi küzdőtéren: Felemelkedés és hanyatlás 1814-1945 / Ormos Mária. - Budapest : Osiris, 2003 23903 A kora újkor története / Poór János. - Budapest : Osiris, 2009 23904 Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében / Valuch Tibor. - Budapest : Osiris, 2005 23905 Magyarország története a 19. században / Gergely András. - Budapest : Osiris, 2005 23906 Magyarország története 1301-1526 / Engel Pál. - Budapest : Osiris, 2005 23907 Az Egyesült Államok elnökei / Hahner Péter. - Budapest : Maecenas Kiadó, 2006 23909 Menny és pokol: Magyarország és a magyarság történetének sorsdöntő eseményei Kr.e. 8. sz. - 1574 / Szendrei László. - : Pro-Book Könyvkiadó, 2008 23910 Menny és pokol: Magyarország és a magyarság történetének sorsdöntő eseményei 1575-2003 / Szendrei László. - : Pro-Book Könyvkiadó, 2008 23911 Magyar királyok könyve / Csiffáry Tamás. - Budapest : Inkvizítor 23912 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 11-12. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 23913 Sokszínű matematika 9. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23914 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23915 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23916 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23917 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23918 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23919 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 759 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23920 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23921 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23922 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23923 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23924 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23925 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23926 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23927 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23928 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23929 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23930 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23931 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23932 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23933 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23934 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23935 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23936 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23937 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23938 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 760 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23939 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23940 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23941 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23942 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23943 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23944 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23945 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23946 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23947 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23948 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23949 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23950 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23951 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23952 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23953 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23954 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23955 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23956 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23957 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Inczédy György .l 2024.02.14 761 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Szeged, 2010 23958 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23959 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23960 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23961 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23962 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23963 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23964 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23965 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23966 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23967 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23968 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23969 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23970 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23971 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23972 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23973 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23974 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23975 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 762 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23976 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23977 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23978 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23979 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23980 Anglia története / Szántó György Tibor. - Budapest : Akkord, 2007 23980/2 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23981 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23982 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23983 Ének-zene munkafüzet 10. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 23984 Irodalom 9. I. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 23985 Irodalom 9. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 23986 Magyar nyelv a középiskolák számára 10. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 23987 Színes irodalom a középiskolák 10. évfolyama számára. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2002 23988 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 10. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 23989 Fizika II. / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 23990 Fizika I. / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest 23991 Fizika III. / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest 23997 Matematika 10.: Az érthető matematika / Juhász István. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 23998 Fizika II. / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 763 .lap Lelt.sz. Dokumentum 23999 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24000 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24001 Magyar nyelv a középiskolák számára 10. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24002 Kon-takt 2.: Lehrbuch / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 24003 Kon-takt 2.: Arbeitsbuch / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 24004 Delfin. Lehrbuch: Teil 2. / Aufderstrasse, Hartmut. - : Hueber Verlag, 2011 24005 Gondolkodni jó!: Matematika 9. / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest 24006 Gondolkodni jó!: Matematika 10. / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest 24007 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 12. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 24008 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 12. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 24009 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 12. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 24010 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák 12. évfolyama számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 24011 Fizika III. / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest 24012 Gondolkodni jó!: Matematika 10. / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest 24013 Gondolkodni jó!: Matematika 10. / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest 24014 Magyar nyelv a középiskolák számára 10. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24015 Magyar nyelv a középiskolák számára 10. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 Inczédy György .l 2024.02.14 764 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24016 Magyar nyelv a középiskolák számára 10. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24017 Magyar nyelv a középiskolák számára 10. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24018 Magyar nyelv a középiskolák számára 10. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24019 Magyar nyelv a középiskolák számára 10. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24020 Magyar nyelv a középiskolák számára 10. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24021 Magyar nyelv a középiskolák számára 10. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24022 Történelem III., középiskolák, 11. évfolyam / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2011 24023 Történelem III., középiskolák, 11. évfolyam / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2011 24024 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2011 24025 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2011 24026 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2011 24027 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2011 24028 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2011 24029 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2011 24030 Színes irodalom a középiskolák 10. évfolyama számára. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2011 24031 Színes irodalom a középiskolák 10. évfolyama számára. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2011 24032 Színes irodalom a középiskolák 12. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 765 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24033 Színes irodalom a középiskolák 12. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 24034 Színes irodalom a középiskolák 12. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 24035 Általános természetföldrajz a gimnáziumok számára / Nemerkényi Antal. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 24036 Magyar nyelv középiskolásoknak 11. / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2009 24037 Színes irodalom a középiskolák 11. évfolyama számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2009 24038 Irodalom 9.: Szövegértés és fogalomhasználat / Turcsányi Márta. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24039 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 12. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24040 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 11. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24041 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9-10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24042 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24043 Sokszínű matematika 11. / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24044 Magyar nyelv és kommunikáció munkafüzet a 12. évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 24045 Magyar nyelv és kommunikáció munkafüzet a 12. évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 24046 Matematika gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény I. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24047 Kémia 9. Általános kémiai ismeretek / Siposné Kedves Éva dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 24048 Történelem I. középiskolák számára / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 24049 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24050 Irodalom 10. tankönyv / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Inczédy György .l 2024.02.14 766 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24051 Irodalom 10. tankönyv / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24052 Irodalom 10. tankönyv / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24053 Irodalom 10. tankönyv / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24054 Irodalom 10. tankönyv / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24055 Irodalom 10. tankönyv / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24056 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24057 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24058 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24059 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24060 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24061 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24062 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24063 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24064 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24065 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24066 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24067 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24068 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 767 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24069 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24070 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24071 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24072 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24073 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24074 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24075 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24076 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24077 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24078 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24079 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24080 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24081 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24082 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24083 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24084 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24085 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24086 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24087 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 768 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24088 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24089 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24090 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24091 Történelem III., középiskolák, 11. évfolyam / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24092 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24093 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24094 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24095 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24096 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24097 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24098 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24099 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24100 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24101 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24102 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24103 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24104 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24105 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24106 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Inczédy György .l 2024.02.14 769 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Szeged, 2010 24107 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24108 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24109 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24110 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24111 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24112 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24113 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24114 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24115 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24116 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24117 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24118 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24119 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24120 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24121 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24122 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24123 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24124 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 770 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24125 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24126 Ének-zene munkafüzet 9. osztály / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24127 New English File: Intermediate munkafüzet / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2011 24128 New English File: Intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2011 24129 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24130 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24131 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24132 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24133 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24134 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24135 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24136 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24137 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24138 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24139 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 771 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24140 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24141 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24142 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24143 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24144 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24145 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24146 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24147 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24148 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24149 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24150 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24151 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24152 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24153 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 772 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24154 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Gyakorlófeladatok I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24155 Pianoforte III.: Zongorakíséretek áltlános iskola 5-8. / Király Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24156 Magyar nyelv a középiskolák számára 9. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24157 Magyar nyelv a középiskolák számára 9. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24158 Magyar nyelv a középiskolák számára 9. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24159 Magyar nyelv a középiskolák számára 9. / Fráter Adrienne. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24160 Irodalom 9. I. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24161 Irodalom 9. I. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24162 Irodalom 9. I. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24163 Irodalom 9. I. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24164 Irodalom 9. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24165 Irodalom 9. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24166 Irodalom 9. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24167 Irodalom 9. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24168 Irodalom 10. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24169 Irodalom 10. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24170 Irodalom 10. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24171 Irodalom 10. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24172 Irodalom 10. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 773 .lap Lelt.sz. Dokumentum Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24173 Irodalom 10. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24174 Történelem II. témazáró feladatlapok / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24175 Történelem III. témazáró feladatlapok / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24176 Történelem IV. témazáró feladatlapok / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24177 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 24178 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24178/2 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24179 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24180 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24181 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24182 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24183 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24184 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24185 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24186 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24187 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24188 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24189 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 774 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24190 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24191 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24192 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24193 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24194 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24195 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24196 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24197 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24198 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24199 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24200 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24201 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24202 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24203 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24204 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24205 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24206 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24207 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Inczédy György .l 2024.02.14 775 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24208 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24209 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24210 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24211 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24212 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24213 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24214 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24215 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24216 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24217 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24218 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24219 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24220 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24221 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Inczédy György .l 2024.02.14 776 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24222 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24223 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24224 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24225 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24226 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24227 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24228 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24229 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24230 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24231 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24232 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24233 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24234 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24235 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Inczédy György .l 2024.02.14 777 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24236 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24237 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24238 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24239 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24240 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24241 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24242 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24243 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24244 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24245 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24246 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24247 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24248 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24249 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Inczédy György .l 2024.02.14 778 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24250 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24251 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24252 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24253 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24254 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24255 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24256 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24257 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 3. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24258 Direkt 2. Arbeitsbuch. - : Klett 24259 Direkt 2. Kursbuch. - : Klett 24260 VegyÉSZtorna 1998-2008 / Peintler Gábor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24261 Földrajz feladatgyűjtemény: Közép- és emelt szintű érettségire készülőknek 11-12. / Jónás Ilona. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24262 France-Euro-Express 4 Francia munkafüzet / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 24263 Sag za sagom 1.: Orosz nyelvkönyv A1-A2 / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 24264 Sag za sagom 2.: Orosz nyelvkönyv B1-B2 / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 24265 Sag za sagom 2.: Orosz munkafüzet / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 779 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24266 Informatika érettségi feladatsor-gyűjtemény: Középszinten / Zörgő Zoltán. - : M.R.O. Historia, 2009 24267 A szöveg vonzásában II. : Átjárók / Arató László. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2009 24268 A szöveg vonzásában II. : Átjárók (Szöveggyűjtemény) / Arató László. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2011 24269 A szöveg vonzásában III. : Kitérők (Irodalmi szöveggyűjtemény) / Arató László. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest 24270 Irodalom 9. I. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24271 Irodalom 9. I. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24272 Irodalom 9. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24273 Irodalom 9. II. kötet / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24274 New English File: Elementary Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2011 24275 New English File: Elementary Workbook / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2011 24276 Kon-takt 2. Lehrbuch CD / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 24277 Sag za sagom 1.: Orosz munkafüzet / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24278 Biológia: Fotoszintetizáló szervezetek I. / Kriska György. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24279 Biológiai fogalomtár középiskolásoknak / Kropog Erzsébet. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24280 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24281 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24282 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24283 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24284 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 Inczédy György .l 2024.02.14 780 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24285 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24286 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24287 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24288 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24289 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24290 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24291 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24292 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24293 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24294 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24295 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24296 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24297 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24298 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24299 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24300 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24301 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24302 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24303 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Inczédy György .l 2024.02.14 781 .lap Lelt.sz. Dokumentum Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24304 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24305 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24306 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24307 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24308 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24309 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24310 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24311 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24312 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24313 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24314 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24315 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24316 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24317 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24318 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24319 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24320 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24321 Sokszínű matematika: Az analízis elemei / Schlett István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 Inczédy György .l 2024.02.14 782 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24322 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24323 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24324 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24325 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24326 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24327 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24328 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24329 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24330 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24331 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24332 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24333 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24334 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24335 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24336 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24337 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24338 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24339 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24340 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 Inczédy György .l 2024.02.14 783 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24341 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24342 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24343 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24344 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24345 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24346 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24347 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24348 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24349 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24350 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24351 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24352 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24353 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24354 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24355 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24356 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24357 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24358 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24359 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. Inczédy György .l 2024.02.14 784 .lap Lelt.sz. Dokumentum / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24360 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24361 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24362 Sokszínű matematika: Az analízis elemei feladatgyűjtemény 11-12. / Kovács István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24363 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24364 Az ókori Közel-Kelet művészete / Soldi, Sebastiano. - : Corvina Kiadó, 2006 24365 Egyiptomi művészet / Cartocci, Alice. - : Corvina Kiadó, 2007 24366 Görög művészet / Sarti, Susanna. - : Corvina Kiadó, 2007 24367 Főníciai és etruszk művészet / Giuntoli, Stefano. - : Corvina Kiadó, 2008 24368 Római művészet / De Tomasso, Giandomenico. - : Corvina Kiadó, 2008 24369 Az ókereszténységtől a román korig / Marucchi, Giulia. - : Corvina Kiadó, 2008 24370 Gótikus művészet / Marucchi, Giulia. - : Corvina Kiadó, 2008 24371 Korai reneszánsz / Bucci, Cristina. - : Corvina Kiadó, 2009 24372 Érett reneszánsz és manierizmus / Buricchi, Susanna. - : Corvina Kiadó, 2005 24373 Barokk művészet / Lachi, Chiara. - : Corvina Kiadó, 2007 24374 A rokokótól a XVIII. század végéig / Iacomelli, Carlotta Lenzi. - : Corvina Kiadó, 2007 24375 A klasszicizmustól a realizmusig / Bianco, David. - : Corvina Kiadó, 2008 24376 Az impresszionizmustól a szecesszióig / Bianco, David. - : Corvina Kiadó, 2008 24377 Az expresszionizmustól a szürrealizmusig / Princi, Eliana. - : Corvina Kiadó, 2009 24378 Legújabb kori művészet / Anglani, Marcella. - : Corvina Kiadó, 2008 24379 A kézilabdázás taktikája / Fekete Béla. - : Semmelweis Egyetem, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 785 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24380 A kézilabdázás technikája / Fekete Béla. - : Plantin-Print, 2010 24381 Kézilabdázás / Fekete Béla. - : Plantin-Print, 2003 24382 Főszerepben a labda / Páll Tibor. - : Hazena Sport Kkt., 2011 24383 A védekezés oktatása a modern kézilabdázásban / Ökrös Csaba. - : Hazena Sport Kkt., 2010 24384 Gyors ellentámadások a modern kézilabdázásban / Páll Tibor. - : Hazena Sport Kkt. 24385 Államháztartási szervezetek számlatükre 2012 / Lilliné Fecz Ildikó. - : Saldo, 2012 24386 Érzelmi intelligencia / Goleman, Daniel. - : Háttér Kiadó Budapest 24387 Megoldásközpontú tanítás / Metcalf, Linda. - : Alexandra Kiadó, Budapest 24388 A hatékony tanulás titka: A hatékony tanítás és tanulás dinamikája / Roeders, Paul. - : Trefort Kiadó, 2007 24389 Az ókor művészete / Artner Tivadar. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1979 24390 A fürkésző szellem / Adamson, Joy. - : Gondolat, 1982 24391 Bánk bán / Katona József. - Budapest : Osiris, 2004 24392 A bogyósgyümölcskertész fia / Háy János. - : Palatinus, 2010 24393 A modern dráma elmélete / Szondi, Peter. - Budapest : Osiris, 2002 24394 József Attila élete és pályája 1. kötet / Szabolcsi Miklós. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2005 24395 József Attila élete és pályája 2. kötet / Szabolcsi Miklós. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2005 24396 A magyar dráma antológiája 1. / Kerényi Ferenc. - Budapest : Osiris, 2005 24397 A magyar dráma antológiája 2. / Kerényi Ferenc. - Budapest : Osiris, 2005 24398 Az irodalom elmélete / Wellek, René. - Budapest : Osiris, 2002 24399 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2011 24400 A magyar helyesírás szabályai. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011 Inczédy György .l 2024.02.14 786 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24401 Régi magyar nyelvemlékek / Dömötör Adrienne. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 24402 "Állati" szólások és közmondások / Forgács Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 24403 Túl a Maszat-hegyen: Muhi Andris és a pacák birodalma / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2003 24404 Válogatott versek / Dsida Jenő. - Budapest : Osiris, 2009 24405 Retorika / Adamik Tamás. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2004 24406 Új magyar nyelvtan / Kiss Katalin, É.. - Budapest : Osiris, 1999 24407 Anyanyelvünk állapotáról / Kiss Katalin, É.. - Budapest : Osiris, 2004 24408 Nyelvművelő kéziszótár / Grétsy László. - Budapest : Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2005 24409 A nyelv enciklopédiája / Crystal, David. - Budapest : Osiris, 1998 24410 Bögre azúr. Versek / Varró Dániel. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1999 24411 Új utak és módok: Gyakorlatok a konfliktuskezelés tanításához és tanulásához / Szekszárdi Júlia. - : Dinasztia Kiadó Budapest, 2008 24412 Beszédművelés / Hernádi Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 24413 Médiabefolyásolási technikák kislexikona / Antal Zsuzsanna. - : Századvég Kiadó, Budapest, 2005 24414 Magyar irodalom / Gintli Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010 24415 Radnóti Miklós élete és költészete: Kritikai életrajz / Ferencz Győző. - Budapest : Osiris, 2009 24416 Hat színmű / Moliere. - : Európa, 2011 24417 Magyar nyelv / Kiefer Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011 24418 Beszélnek a múlt nevei: Tanulmányok az Árpád-kori tulajdonnevekről / Benkő Loránd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003 24419 Idegen szavak szótára / Tolcsvai Nagy Gábor. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 787 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24420 Irodalom_9 / Fűzfa Balázs Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2011 24421 Irodalom_10 / Fűzfa Balázs Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2010 24422 Irodalom_12 / Fűzfa Balázs Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 24423 Irodalomkönyv a szakközépiskolák 9. évfolyama számára / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24424 Irodalom 10. tankönyv / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24425 Irodalom 11. tankönyv / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24426 Irodalom 12. tankönyv / Pethőné Nagy Csilla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24427 Az amerikai irodalom története / Bollobás Enikő. - Budapest : Osiris, 2006 24428 A költői nyelvről : Egyetemi tankönyv / Fónagy Iván. - : Corvina Kiadó 24429 Liliom. Az üvegcipő. Játék a kastélyban / Molnár Ferenc. - Budapest : Osiris, 2011 24430 Apai örökség. Válogatott versek / Reviczky Gyula. - Budapest : Osiris, 2005 24431 Idegen szavak és kifejezések szótára / Bakos Ferenc. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2007 24432 Szólások és közmondások / Szemerkényi Ágnes. - Budapest : Osiris, 2009 24433 Áprily Lajos összes költeményei / Áprily Lajos. - Budapest : Osiris, 2006 24434 Akadémiai helyesírási szótár / Bárány Margit. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 24435 Helyesírás / Laczkó Krisztina. - Budapest : Osiris, 2006 24436 Magyar szinonimaszótár / Nagy Gábor, O.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010 24437 Mitológiai enciklopédia / Vallace, Pierre. - : Saxum, 2010 24438 Alakzatlexikon: A retorikai és stilisztikai alakzatok kézikönyve / Szathmári István. - Budapest : Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2008 24439 Leíró magyar szövegtan / Szikszainé Nagy Irma. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 788 .lap Lelt.sz. Dokumentum Osiris, 2006 24440 A mítosz emlőin: Írások a világirodalomról I. (Tanulmányok, esszék, kritikák) / Németh László. - : Magyar Napló Budapest, 2005 24441 A Komp-ország poétája: In memoriam Ady Endre / Domokos Mátyás. - Budapest : Nap Kiadó, 2005 24442 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Osiris, 2005 24443 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Osiris, 2006 24444 Így írtok ti / Karinthy Frigyes. - Budapest : Osiris, 2009 24445 Elemi álom DVD 24446 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24447 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24448 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24449 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24450 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24451 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24452 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24453 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24454 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24455 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24456 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24457 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24458 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 Inczédy György .l 2024.02.14 789 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24459 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24460 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24461 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24462 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24463 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24464 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24465 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24466 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24467 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24468 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24469 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24470 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24471 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24472 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24473 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24474 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24475 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24476 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24477 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 Inczédy György .l 2024.02.14 790 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24478 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24479 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24480 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24481 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24482 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24483 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24484 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24485 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24486 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24487 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24488 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24489 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24490 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24491 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24492 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24493 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24494 Középiskolai történelmi atlasz. - Budapest : Cartographia Kft, 2011 24495 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24496 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Inczédy György .l 2024.02.14 791 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Szeged, 2009 24497 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24498 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24499 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24500 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24501 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24502 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24503 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24504 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24505 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24506 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24507 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24508 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24509 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24510 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24511 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24512 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24513 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24514 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 792 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24515 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24516 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24517 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24518 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24519 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24520 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24521 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24522 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24523 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24524 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24525 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24526 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24527 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24528 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24529 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24530 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24531 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24532 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24533 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 793 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24534 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24535 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24537 Hogyan csináljam? Kétszintű testnevelés érettségi Tanulási segédlet és elméleti alapok középisk. / Köntös Zoltánné. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2009 24538 Hogyan csináljam? Kétszintű testnevelés érettségi Tanulási segédlet és elméleti alapok középisk. / Köntös Zoltánné. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2009 24539 Kémia feladatgyűjtemény: Közép- és emelt szintű érettségire készülőknek 11-12. / Rózsahegyi Márta dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24540 Kémia 11-12.: Közép- és emelt szintű érettségire készülőknek / Rózsahegyi Márta dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2011 24541 Programfejlesztés C nyelven / Kochan, Stephen G.. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2008 24542 Történelem II. Interaktív térképtár és ábragyűjtemény / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24543 Történelem III. Interaktív térképtár és ábragyűjtemény / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24544 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24545 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24546 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24547 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24548 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24549 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24550 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok Inczédy György .l 2024.02.14 794 .lap Lelt.sz. Dokumentum tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24551 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24552 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24553 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24554 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24555 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24556 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24557 Twenty-three topics for teenagers. Társalgási gyakorlatok tizenéveseknek a mindennapokhoz / Szénásiné Steiner Rita. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2011 24558 Tiszta kód: Az agilis szoftverfejlesztés kézikönyve / Martin, Robert C.. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2010 24559 60 tétel informatikából középszint - szóbeli / Dorozsmai Károly. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 24560 Java 2: Útikalauz programozóknak: 5.0 1. kötet / Antal György. - : Java, 2008 24561 Java 2: Útikalauz programozóknak: 5.0 2. kötet. - : Java, 2008 24562 Szoftverfejlesztés C++ nyelven / Benedek Zoltán. - : SZAK Kiadó, 2007 24563 Algoritmusok / Rónyai Lajos. - : TYPOTEX, 2008 24564 Programozás C# nyelven / Illés Zoltán. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió, 2008 24565 Informatika szóbeli érettségi közép- és emelt szinten / Holczer József. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió, 2008 24566 Java: Tantusz könyvek / Burd, Barry. - : Panem, 2012 24567 Tanuljuk meg a HTML5 és a CSS használatát 24 óra alatt / Meloni, Inczédy György .l 2024.02.14 795 .lap Lelt.sz. Dokumentum Julie C.. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2011 24568 Kezdőkönyv az algorimusokról / Harris, Simon. - : SZAK Kiadó, 2006 24569 Angol-magyar társalgási témák angol anyanyelvűektől: Középfokú szint. - : ISH Nyelviskola, 2010 24570 A világ legrosszabb fegyverei / Dougherty, Martin J.. - : Ventus Libro Kiadó, 2012 24573 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 24574 Angol szóbeli gyakorlatok Emelt szint / Hevesi Katalin. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 24575 Angol szóbeli gyakorlatok Emelt szint / Hevesi Katalin. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 24576 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 24577 Angol írásbeli gyakorlatok: Emelt szint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 24578 Angol írásbeli gyakorlatok: Emelt szint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 24579 Magyarország története képekben I.: A dualizmus kora / Gyurgyák János. - Budapest : Osiris, 2008 24580 Magyarország története képekben II.: A két világháború között / Gyurgyák János. - Budapest : Osiris, 2008 24581 Magyarország története képekben III.: Szocializmus és rendszerváltás / Gyurgyák János. - Budapest : Osiris, 2008 24582 Az idő rövid története / Hawking, Stephen W.. - Budapest : Akkord, 2003 24583 Útikalauz vesztegzár idejére: 21 történet a XXI. századból / Lázs Sándor. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest 24584 44 tétel történelemből emelt szint - szóbeli / Budainé Keczer Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 24585 100 tétel magyar nyelv és irodalomból : Emelt szint, szóbeli / Árva László. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 24586 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból: emelt szint - írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 24587 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból: középszint-írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 796 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24588 Magyar nyelv: új érettségi / Balázs Géza Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2005 24589 Színes érettségi tételek történelemből: középszint -- szóbeli / Farkas Judit. - : Maxim Kiadó, Szeged 24590 Érettségi teszt- és esszégyűjtemény történelemből: 11. osztály / Bádonyiné Nagy Ilona. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 24591 Érettségi teszt- és esszégyűjtemény történelemből: 10. osztály / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 24592 Érettségi teszt- és esszégyűjtemény történelemből: 12. osztály / Bádonyiné Nagy Ilona. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 24593 Z generáció / Tari Annamária. - : Tericum Kiadó, Budapest, 2011 24594 Kárpátalja 1919-2009: Történelem, politika, kultúra / Fedinec Csilla. - Budapest : Argumentum Kiadó, 2010 24595 Nagy-Britannia rövid kultúrtörténete: A Stonehenge-től a Millennium-dómig / Gelfert, Hans-Dieter. - : Corvina Kiadó, 2005 24596 A magyar ezredforduló krónikája 1989-2009 / Salamon Konrád. - : Auktor Könyvkiadó, 2008 24597 Magyar sorsfordulók 1920-1989 / Romsics Ignác. - Budapest : Osiris, 2012 24598 Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete / Zaicz Gábor. - Budapest : Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2006 24599 Mi, magyarok: Történelmünk ezerszáz éve / Nemeskürty István. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010 24600 Angol-magyar szlengszótár / Kövecses Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2012 24601 A-Z angol nyelvtan : Lexikon / Kovács János. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1996 24602 Régi szavak szótára / Kiss Gábor. - Budapest : Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2012 24603 A Monarchiától Trianonig egy magyar diplomata szemével: Praznovszky Iván emlékezései. - : OlvasóSarok, 2012 24604 Becsület és kötelesség 1.: 1918-1944 / Edelsheim Gyulai Ilona. - : Európa, 2010 24605 Becsület és kötelesség 2.: 1945-1998 / Edelsheim Gyulai Ilona. - : Európa, 2010 24606 Nándorfehérvártól a Corvin közig. - : Zrínyi Média Inczédy György .l 2024.02.14 797 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24607 Alapszókincs 11 nyelven. - Budapest : Akkord 24608 Nemzeti olvasókönyv / Lukácsy Sándor. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2008 24609 Pletykaanyu / Grecsó Krisztián. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2009 24610 A Hitlerjugend és Délkelet-Európa / Vitári Zsolt. - : Gondolat, 2012 24611 Útmutató a győzelemhez: 25 hadászati stratégia az ókortól napjainkig / Johnson, Rob. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2011 24612 A média társadalomtörténete: Gutenbergtől az internetig / Briggs, Asa. - : Napvilág, 2012 24613 Protokoll - az életem / Görög Ibolya. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2006 24614 Nagy marketingszótár / Király Béla. - : Optimum Marketing, 2011 24615 55 meghökkentő eset a magyar történelemből / Bánó Attila. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2012 24616 Magyar alkotmánytörténet / Mezey Barna. - Budapest : Osiris, 2003 24617 Novellaelemző: szempontok, szövegek, elemzések / Vass Judit. - : Corvina Kiadó, 2011 24618 Magyar nyelv: 555 gyakorlat megoldásokkal / Balázs Géza Dr.. - : Corvina Kiadó, 2007 24619 Magyar nyelv és irodalom: Emlet szintű érettségi kidolgozott szóbeli tételek / Asbóth Márton. - : Corvina Kiadó, 2012 24620 77 szövegalkotási feladat magyar nyelv és irodalomból / Bujdosó Hajnalka. - : Maxim Kiadó, Szeged 24621 A modern Európa születése: Gutenberg Európája / Barbier, Frédéric. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2010 24622 100 nagy filozófus / King, Peter J.. - : Gabo, 2005 24623 Reklám és pszichológia a webkorszakban: Upgrade 3.0 / Sas István. - : Kommunikációs Akadémia, 2012 24624 Angol nyelvvizsga gyakorlófeladatok (TELC) + 2 db CD / Kiscelli Piroska. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1 24625 Nagy BME nyelvvizsgakönyv: Angol középfok / Kész Zoltán. - : Lexika GMK, 2012 24626 Istenek és hősök: A világ mitológiái / Comte, Fernand. - : Corvina Kiadó, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 798 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24627 Angol szóbeli gyakorlatok: Felkészülés a szóbeli érettségire / Róth Nóra. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 24628 Szociológia / Giddens, Anthony. - Budapest : Osiris, 2008 24629 A kelták / Vitali, Daniele. - : Gabo, 2008 24630 Perzsia / Vanzan, Anna. - : Gabo, 2008 24631 Királyok völgye: Théba templomai és temetői / Siliotti, Alberto. - : Gabo 24632 Mátyás Corvinái a nemzet könyvtárában / Mikó Árpád. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 24633 Hátrányban az előny: A szociokulturálisan hátrányos tehetségesek / Gyarmathy Éva. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24634 Hátrányban az előny: A szociokulturálisan hátrányos tehetségesek / Gyarmathy Éva. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24635 Ha tehetséges a gyerek...: Útmutató szülőknek és tanároknak / Mönks, F. J.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24636 Ha tehetséges a gyerek...: Útmutató szülőknek és tanároknak / Mönks, F. J.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24637 Tíz jó gyakorlat a hazai tehetséggondozásban / Polonkai Mária. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24638 Tíz jó gyakorlat a hazai tehetséggondozásban / Polonkai Mária. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24639 A tehetségfejlesztés nemzetközi horizontja az esélyegyenlőség szemszögéből. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24640 A tehetségfejlesztés nemzetközi horizontja az esélyegyenlőség szemszögéből. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24641 "Jó szóval oktasd...": Módszertani kézikönyv oktatóknak / Dávid Imre. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24642 "Jó szóval oktasd...": Módszertani kézikönyv oktatóknak / Dávid Imre. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24643 Prisma Avanza B2 munkafüzet 24644 Prisma Avanza B2 tanári kézikönyv Inczédy György .l 2024.02.14 799 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24645 Prisma Avanza B2 tankönyv + CD 24646 Magyar szlengszótár / Kövecses Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 24647 Nyelv és lélek: Cikkek tanulmányok / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Osiris, 2002 24648 Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés angolul / Némethné Hock Ildikó Dr.. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2012 24649 Direkt 3. Arbeitsbuch / Motta, Giorgo. - : Klett, 2010 24650 Direkt 3. Kursbuch / Motta, Giorgo. - : Klett, 2010 24651 Bulgária. - : Panemex, 2011 24652 Fogalomtár a Tehetségpontok számára / Balogh László Dr.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24653 Fogalomtár a Tehetségpontok számára / Balogh László Dr.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24654 Tehetségmenedzsment a felsőoktatásban / Bodnár Gabriella. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 24655 Tehetségmenedzsment a felsőoktatásban / Bodnár Gabriella. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 24656 A tehetséggondozás nemzetközi horizontja, I. / Gordon Győri János. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24657 A tehetséggondozás nemzetközi horizontja, I. / Gordon Győri János. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24658 Algoritmusok és táblázatkezelés: Tehetséggondozás a közoktatásban az informatika területén / Csernoch Mária. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24659 Algoritmusok és táblázatkezelés: Tehetséggondozás a közoktatásban az informatika területén / Csernoch Mária. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24660 A matematikai tehetség fejlesztése / Kovács Gábor. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24661 A matematikai tehetség fejlesztése / Kovács Gábor. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24662 Tehetség és személyiségfejlesztés / Inántsy-Pap Judit. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24663 Tehetség és személyiségfejlesztés / Inántsy-Pap Judit. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 800 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24664 Tehetséggondozás a közoktatásban a kémiatudományban / Bohdaneczkyné Schág Judit. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24665 Tehetséggondozás a közoktatásban a kémiatudományban / Bohdaneczkyné Schág Judit. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24666 Képzőművész tehetségek gondozása / Mező Ferenc. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24667 Képzőművész tehetségek gondozása / Mező Ferenc. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24668 A tehetséggondozás lehetőségei fizikából / Kirsch Éva. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24669 A tehetséggondozás lehetőségei fizikából / Kirsch Éva. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24670 A zenei tehetség felismerése és fejlesztése / Turmezeyné Heller Erika. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24671 A zenei tehetség felismerése és fejlesztése / Turmezeyné Heller Erika. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24672 A sporttehetség felismerésének és fejlesztésének pszichológiai alapjai / Orosz Róbert. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24673 A sporttehetség felismerésének és fejlesztésének pszichológiai alapjai / Orosz Róbert. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24674 A projektoktatás elmélete és gyakorlata / Nádasi Mária, M.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24675 A projektoktatás elmélete és gyakorlata / Nádasi Mária, M.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24676 Az irodalmi alkotótevékenység fejlesztése / Czimer Györgyi. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24677 Az irodalmi alkotótevékenység fejlesztése / Czimer Györgyi. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24678 A reflektív gondolkodás fejlesztése / Szivák Judit. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24679 A reflektív gondolkodás fejlesztése / Szivák Judit. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24680 Drámapedagógia a tehetséggondozásban / Vancsuráné Sárközi Angéla. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24681 Drámapedagógia a tehetséggondozásban / Vancsuráné Sárközi Angéla. Inczédy György .l 2024.02.14 801 .lap Lelt.sz. Dokumentum - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 24682 Tehetségfejlesztés a biológiatudományban / Revákné Markóczi Ibolya. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24683 Tehetségfejlesztés a biológiatudományban / Revákné Markóczi Ibolya. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24684 Adaptív nevelés és oktatás / Nádasi Mária, M.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24685 Adaptív nevelés és oktatás / Nádasi Mária, M.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 24686 7 próbaérettségi angol nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24687 7 próbaérettségi angol nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24688 7 próbaérettségi angol nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24689 Angol írásbeli gyakorlatok: Emelt szint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 24690 Angol írásbeli gyakorlatok: Emelt szint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 24691 Angol írásbeli gyakorlatok: Emelt szint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 24692 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 24693 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 24694 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 24695 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24696 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24697 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24698 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 Inczédy György .l 2024.02.14 802 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24699 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24700 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24701 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24702 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24703 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24704 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24705 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24706 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24707 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24708 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24709 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24710 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24711 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24712 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 Inczédy György .l 2024.02.14 803 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24713 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24714 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24715 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24716 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24717 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24718 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24719 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24720 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24721 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24722 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24723 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24724 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24725 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24726 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 Inczédy György .l 2024.02.14 804 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24727 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24728 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24729 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24730 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24731 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24732 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24733 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24734 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára matematikából: Középszint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 24735 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24736 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24737 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24738 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24739 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24740 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24741 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24742 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 Inczédy György .l 2024.02.14 805 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24743 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24744 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24745 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24746 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24747 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24748 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24749 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24750 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24751 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24752 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24753 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24754 Színes érettségi feladatsorok matematikából: középszint - írásbeli / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 24755 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 24756 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 24757 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 24758 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 24759 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 24760 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 24761 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Inczédy György .l 2024.02.14 806 .lap Lelt.sz. Dokumentum Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 24762 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 24763 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 24764 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 24765 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 24766 Színes érettségi feladatsorok fizikából: Középszint - írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 24767 Le nouvel allons-y 1: Francia nyelvkönyv kezdőknek / Vida Enikő. - : Lexika GMK, 2011 24768 12 próbaérettségi fizikából: emel szint / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24769 12 próbaérettségi fizikából: emel szint / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24770 12 próbaérettségi fizikából: emel szint / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24771 12 próbaérettségi fizikából: emel szint / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24772 12 próbaérettségi fizikából: emel szint / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24773 12 próbaérettségi fizikából: emel szint / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24774 12 próbaérettségi fizikából: emel szint / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24775 12 próbaérettségi fizikából: emel szint / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24776 12 próbaérettségi fizikából: emel szint / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24777 12 próbaérettségi fizikából: emel szint / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24778 12 próbaérettségi fizikából: emel szint / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 24779 12 próbaérettségi fizikából: emel szint / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 807 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24780 Translation B2: Fordítási gyakorlatok magyarról angolra / Marget Marcsi. - : HEBE Kft., 2012 24781 Translation B2: Fordítási gyakorlatok magyarról angolra / Marget Marcsi. - : HEBE Kft., 2012 24782 Translation B2: Fordítási gyakorlatok magyarról angolra / Marget Marcsi. - : HEBE Kft., 2012 24783 Tests B2: Feleletválasztós tesztek / Marget Marcsi. - : HEBE Kft. 24784 Tests B2: Feleletválasztós tesztek / Marget Marcsi. - : HEBE Kft. 24785 Tests B2: Feleletválasztós tesztek / Marget Marcsi. - : HEBE Kft. 24786 Grammar Practice: Felkészülési segédlet a sikeres angol nyelvvizsgához / Marget Marcsi. - : HEBE Kft. 24787 Grammar Practice: Felkészülési segédlet a sikeres angol nyelvvizsgához / Marget Marcsi. - : HEBE Kft. 24788 Grammar Practice: Felkészülési segédlet a sikeres angol nyelvvizsgához / Marget Marcsi. - : HEBE Kft. 24789 Writing B2: Felkészülési segédlet a sikeres angol nyelvvizsgához / Marget Marcsi. - : HEBE Kft. 24790 Writing B2: Felkészülési segédlet a sikeres angol nyelvvizsgához / Marget Marcsi. - : HEBE Kft. 24791 Writing B2: Felkészülési segédlet a sikeres angol nyelvvizsgához / Marget Marcsi. - : HEBE Kft. 24792 Use of English B2 / Marget Marcsi. - : HEBE Kft. 24793 Use of English B2 / Marget Marcsi. - : HEBE Kft. 24794 Use of English B2 / Marget Marcsi. - : HEBE Kft. 24795 Emberismeret, etika / Imre Katalin. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2010 24796 Társadalomismeret és etika feladatgyűjtemény / Kovácsné Bede Ágnes. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2011 24797 Aktuelle Gesprächtshemen / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2010 24798 Német szóbeli gyakorlatok: Emelt szint / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 24799 Színes kérdések és válaszok német nyelvből B1 / Veres Mária. - : Maxim Kiadó, Szeged Inczédy György .l 2024.02.14 808 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24800 Perfekt sprechen: Német szóbeli feladatok érettségire és nyelvvizsgára / Fótos Annamária. - : Maxim Kiadó, Szeged 24801 Sprich einfach B2! / Kulcsár Péter. - : Maxim Kiadó, Szeged 24802 Melyiket válasszam?: Helyes szóhasználat a németben / Lázár Györgyné. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2012 24803 Orosz-magyar szótár / Gáldi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 24804 Magyar-orosz szótár / Gáldi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 24805 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 11. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24806 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 11. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24807 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 11. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24808 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 11. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24809 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 11. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24810 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 11. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24811 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 11. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24812 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 11. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24813 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 11. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24814 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 11. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24815 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 12. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24816 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 12. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24817 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 12. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24818 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 12. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 809 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24819 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 12. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24820 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 12. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24821 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 12. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24822 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 12. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24823 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 12. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24824 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 12. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2010 24825 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24826 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24827 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24828 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24829 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24830 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24831 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24832 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24833 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24834 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24835 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 10. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24836 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24837 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9. / Árki Tamás. - : Inczédy György .l 2024.02.14 810 .lap Lelt.sz. Dokumentum Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24838 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24839 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24840 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24841 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24842 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24843 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24844 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24845 Sokszínű matematika feladatgyűjtemény 9. / Árki Tamás. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2009 24846 Magyar-spanyol kéziszótár / Gáldi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010 24847 Magyar-spanyol kéziszótár / Gáldi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010 24848 Magyar-spanyol kéziszótár / Gáldi László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010 24849 Spanyol-magyar kéziszótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010 24850 Spanyol-magyar kéziszótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010 24851 Spanyol-magyar kéziszótár / Faluba Kálmán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010 24852 Kulcs a muzsikához: CD-sorozat / Pécsi Géza. - : Kulcs a Muzsikához Kiadó 24853 Nótafa I.: Népdaltanulás népzenekari kísérettel 5-8. osztály / Pécsi Géza. - : Kulcs a Muzsikához Kiadó 24854 Nótafa II.: Népdaltanulás népzenekari kísérettel 9-10. osztály / Pécsi Géza. - : Kulcs a Muzsikához Kiadó 24855 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 811 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24856 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24857 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24858 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24859 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24860 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24861 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24862 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24863 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24864 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24865 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24866 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24867 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24868 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24869 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 812 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24870 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24871 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24872 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24873 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24874 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24875 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24876 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24877 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24878 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások II. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 24879 Un paso más / Chiazzaro, Idamis. - : Holnap Kiadó, 2004 24880 Spanyol mondattár: Nyelvtan és szókincs alapfoktól felsőfokig / Pellicer, Francisco. - : Grimm Kiadó Szeged, 2008 24881 888 kérdés és válasz spanyol nyelvből / Székácsné László Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged 24882 A medio camino: Gyakorlókönyv a spanyol középszintű érettségihez / Lipták Orsolya. - : Eötvös József Könyvkiadó, 2007 24883 Nyelvtan 3 lépésben: Spanyol / Görrissen, Margarita. - : Klett, 2007 24884 Recta final: Gyakorlókönyv a spanyol emelt szintű érettségihez / Lipták Orsolya. - : Eötvös József Könyvkiadó, 2006 24885 Szó-kincs-tár: Spanyol szókincsfejlesztő füzetek 1. / Zelkó Katalin. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 Inczédy György .l 2024.02.14 813 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24886 Szó-kincs-tár: Spanyol szókincsfejlesztő füzetek 2. / Zelkó Katalin. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24887 Szó-kincs-tár: Spanyol szókincsfejlesztő füzetek 3. / Zelkó Katalin. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 24888 Beugró társasjáték 1. 24889 Beugró társasjáték 2. 24890 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24891 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24892 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24893 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24894 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24895 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24896 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24897 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24898 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24899 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24900 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24901 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills Inczédy György .l 2024.02.14 814 .lap Lelt.sz. Dokumentum (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24902 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24903 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24904 Headway Academic Skills: Listening, Speaking and Study Skills (Level 3 Students Book) / Harrison, Richard. - : Oxford University Press, 2011 24905 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24906 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24907 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24908 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24909 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24910 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24911 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24912 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24913 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24914 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24915 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24916 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24917 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24918 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 815 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24919 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24920 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24921 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24922 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24923 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24924 New English File: Pre-intermediate Student's Book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2009 24925 A tipográfia mestersége számítógéppel / Virágvölgyi Péter. - Budapest : Osiris, 2004 24926 Adatbázisok tervezésének és kezelésének módszertana / Kovács László. - : ComputerBooks, Budapest, 2004 24927 Tanuljuk meg a HTML5 és a CSS használatát 24 óra alatt / Meloni, Julie C.. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2011 24928 Tanuljuk meg a MySQL használatát 24 óra alatt / Meloni, Julie C.. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2003 24929 PreZENtáció / Reynolds, Garr. - : HVG Kiadó, 2009 24930 Magyar feltalálók a számítástechnika történetében / Bödők Zsigmond. - Budapest : Nap Kiadó, 2006 24931 Adatmodellezés. SQL és Access alkalmazás. SQL Server és ADO / Czenky Márta. - : ComputerBooks, Budapest, 2011 24932 Windows és Office feladatgyűjtemény / Holczer József. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió, 2005 24933 Informatikai ismeretek a középiskolák részére / Farkas Csaba. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió, 2012 24934 Informatikai ismeretek a középiskolák részére / Farkas Csaba. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió, 2012 24935 Bevezetés az informatikába / Katona Endre. - : Panem, 2004 24936 Az Internet használata II. / Bodnár István. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2006 24937 Az Internet használata II. / Bodnár István. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 816 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24938 Az Internet használata II. / Bodnár István. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2006 24939 10 próbaérettségi informatikából emelt szint - írásbeli + CD / Bíró Zsolt. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 24940 10 próbaérettségi informatikából emelt szint - írásbeli + CD / Bíró Zsolt. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 24941 10 próbaérettségi informatikából emelt szint - írásbeli + CD / Bíró Zsolt. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 24942 Bujdosó könyv / Tormay Cécile. - : Fejér Megyei és a Komárom Megyei Tanács, 2009 24943 Az én népem / Nyírő József. - Szeged : LAZI Könyvkiadó, Szeged, 2012 24944 A magyar nyelv mint útikönyv az élet nevű túrához / Juhász Zsolt. - 2012 24945 Ősi fenyő / Vihar Judit. - : Napkút, 2008 24946 A bogyósgyümölcskertész fia / Háy János. - : Palatinus, 2010 24947 Öt dráma / Shakespeare, William. - : Európa, 2012 24948 Öt dráma / Shakespeare, William. - : Európa, 2012 24949 Öt dráma / Shakespeare, William. - : Európa, 2012 24950 Öt dráma / Shakespeare, William. - : Európa, 2012 24951 Öt dráma / Shakespeare, William. - : Európa, 2012 24952 Öt dráma / Shakespeare, William. - : Európa, 2012 24953 Öt dráma / Shakespeare, William. - : Európa, 2012 24954 Öt dráma / Shakespeare, William. - : Európa, 2012 24955 Öt dráma / Shakespeare, William. - : Európa, 2012 24956 Öt dráma / Shakespeare, William. - : Európa, 2012 24957 Híres zeneszerzők titkos élete / Lunday, Elizabeth. - : HVG Kiadó, 2013 24958 Hunok - magyarok: Rokon népeink harci kultúrája / Kertai Zalán. - : HUN-idea, 2011 24959 Képes magyar zenetörténet / Batta András. - : Rózsavölgyi és Társa Kiadó Budapest, 2011 24960 Magyar népi hangszerek / Mandel Róbert. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 817 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24961 A számjelek és a számírás története / Varga Csaba. - : Fríg, 2012 24962 Radnóti Miklós összegyűjtött versei és versfordításai / Radnóti Miklós. - Budapest : Osiris, 2006 24963 Radnóti Miklós összegyűjtött versei és versfordításai / Radnóti Miklós. - Budapest : Osiris, 2006 24964 Iskola a határon / Ottlik Géza. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2012 24965 Iskola a határon / Ottlik Géza. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2012 24966 Iskola a határon / Ottlik Géza. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2012 24967 Abigél: Ifjúsági regény / Szabó Magda. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 2013 24968 Abigél: Ifjúsági regény / Szabó Magda. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 2013 24969 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Akkord 24970 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Akkord 24971 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Akkord 24972 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Akkord 24973 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Akkord 24974 Az ajtó / Szabó Magda. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2012 24975 Az ajtó / Szabó Magda. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2012 24976 Petőfi Sándor összes versei / Petőfi Sándor. - Budapest : Osiris, 2007 24977 Petőfi Sándor összes versei / Petőfi Sándor. - Budapest : Osiris, 2007 24978 Csongor és Tünde. Versek / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2010 24979 Csongor és Tünde. Versek / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2010 24980 Csongor és Tünde. Versek / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2010 24981 Csongor és Tünde. Versek / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 818 .lap Lelt.sz. Dokumentum 24982 Csongor és Tünde. Versek / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2010 24983 Csongor és Tünde. Versek / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2010 24984 Válogatott egyperces novellák / Örkény István. - : Palatinus, 2004 24985 Válogatott egyperces novellák / Örkény István. - : Palatinus, 2004 24986 Válogatott egyperces novellák / Örkény István. - : Palatinus, 2004 24987 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palatinus, 2004 24988 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palatinus, 2004 24989 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palatinus, 2004 24990 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palatinus, 2004 24991 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palatinus, 2004 24992 Weöres Sándor válogatott versei / Weöres Sándor. - : Holnap Kiadó, 2013 24993 Weöres Sándor válogatott versei / Weöres Sándor. - : Holnap Kiadó, 2013 24994 Anna Karenina 1. / Tolsztoj, Lev Nyikolajevics. - : Európa 24995 Anna Karenina 1. / Tolsztoj, Lev Nyikolajevics. - : Európa 24996 Anna Karenina 1. / Tolsztoj, Lev Nyikolajevics. - : Európa 24997 Anna Karenina 1. / Tolsztoj, Lev Nyikolajevics. - : Európa 24998 Anna Karenina 1. / Tolsztoj, Lev Nyikolajevics. - : Európa 24999 Anna Karenina 2. / Tolsztoj, Lev Nyikolajevics. - : Európa 25000 Anna Karenina 2. / Tolsztoj, Lev Nyikolajevics. - : Európa 25001 Anna Karenina 2. / Tolsztoj, Lev Nyikolajevics. - : Európa 25002 Anna Karenina 2. / Tolsztoj, Lev Nyikolajevics. - : Európa 25003 Anna Karenina 2. / Tolsztoj, Lev Nyikolajevics. - : Európa 25004 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2008 25005 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest Inczédy György .l 2024.02.14 819 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Európa Könyvkiadó, 2008 25006 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2008 25007 A fehér király / Dragomán György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2005 25008 A fehér király / Dragomán György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2005 25009 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 25010 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 25011 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 25012 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 25013 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 25014 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 25015 Válogatott versek. Dorottya. Az özvegy Karnyóné / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Osiris, 2006 25016 Válogatott versek. Dorottya. Az özvegy Karnyóné / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Osiris, 2006 25017 Válogatott versek. Dorottya. Az özvegy Karnyóné / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Osiris, 2006 25018 Orosz-magyar, magyar-orosz tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Gyáfrás Edit. - : Grimm Kiadó Szeged, 2013 25019 Orosz-magyar, magyar-orosz tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Gyáfrás Edit. - : Grimm Kiadó Szeged, 2013 25020 Orosz-magyar, magyar-orosz tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Gyáfrás Edit. - : Grimm Kiadó Szeged, 2013 25021 Orosz-magyar, magyar-orosz tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Gyáfrás Edit. - : Grimm Kiadó Szeged, 2013 25022 Orosz-magyar, magyar-orosz tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Gyáfrás Edit. - : Grimm Kiadó Szeged, 2013 25023 Babits Mihály összegyűjtött versei / Babits Mihály. - Budapest : Osiris, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 820 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25024 Babits Mihály összegyűjtött versei / Babits Mihály. - Budapest : Osiris, 2007 25025 Babits Mihály összegyűjtött versei / Babits Mihály. - Budapest : Osiris, 2007 25026 Arany János összes költeményei I. / Arany János. - Budapest : Osiris, 2006 25027 Arany János összes költeményei I. / Arany János. - Budapest : Osiris, 2006 25028 Arany János összes költeményei II. / Arany János. - Budapest : Osiris, 2006 25029 Arany János összes költeményei II. / Arany János. - Budapest : Osiris, 2006 25030 Mellettem elférsz / Grecsó Krisztián. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2011 25031 Magyar népzenei antológia / Richter Pál. - : FolkEurópa Kiadó 25032 A fehér vár / Pamuk, Orhan. - Budapest : Ulpius-ház, Könyvkiadó, Budapest, 2006 25033 Az ötödik gyerek / Lessing, Doris. - Budapest : Ulpius-ház, Könyvkiadó, Budapest, 2008 25034 Csehország / Ivory, Mike. - : Berlitz 25036 Horvátország / Horváth Tibor. - Budapest : Cartographia Kft, 2008 25037 Szlovákia / Horváth Tibor. - Budapest : Cartographia Kft, 2005 25038 Ausztria / Imecs Orsolya. - Budapest : Cartographia Kft, 2012 25039 Tizenhárom okom volt... / Asher, Jay. - : Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2011 25040 A fény harcosának kézikönyve / Coelho, Paulo. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2013 25041 Erdély természeti csodái / Ajtay Ferenc. - Nyíregyháza : Studium, 2009 25042 A gyerek / Háy János. - : Palatinus, 2008 25043 Halottnéző / Lackfi János. - : Noran, 2007 25044 Pokoli szolgálat / Holloway, Vivien. - : Aba Könyvkiadó, 2013 25045 Hat színmű / Moliere. - : Európa, 2013 25046 Hat színmű / Moliere. - : Európa, 2013 Inczédy György .l 2024.02.14 821 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25047 Hat színmű / Moliere. - : Európa, 2013 25048 Hat színmű / Moliere. - : Európa, 2013 25049 Hat színmű / Moliere. - : Európa, 2013 25050 Nincstelenek / Borbély Szilárd. - Pozsony : Kalligram, 2013 25051 A fekete macska / Poe, Edgar Allan. - : Alinea Kiadó, 2012 25052 A fekete macska / Poe, Edgar Allan. - : Alinea Kiadó, 2012 25053 A bogyósgyümölcskertész fia / Háy János. - : Palatinus, 2010 25054 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 25055 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 25056 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 25057 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 25058 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Akkord Kiadó, ? 25059 Esti Kornél / Kosztolányi Dezső. - : Mérték Kiadó Kft., Budapest, 2008 25060 Esti Kornél / Kosztolányi Dezső. - : Mérték Kiadó Kft., Budapest, 2008 25061 Esti Kornél / Kosztolányi Dezső. - : Mérték Kiadó Kft., Budapest, 2008 25062 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2010 25063 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2010 25064 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2010 25065 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2010 25066 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2010 25067 A vörös postakocsi / Krúdy Gyula. - Budapest : Akkord, 2008 25068 A vörös postakocsi / Krúdy Gyula. - Budapest : Akkord, 2008 25069 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Mérték Kiadó Kft., Budapest, 2005 25070 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Mérték Kiadó Kft., Budapest, 2005 25071 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Mérték Kiadó Kft., Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 822 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25072 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Mérték Kiadó Kft., Budapest, 2005 25073 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Mérték Kiadó Kft., Budapest, 2005 25074 A Szent Johanna Gimi 1.: Kezdet / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 25075 A Szent Johanna Gimi 2.: Együtt / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 25076 A Szent Johanna Gimi 3.: Egyedül / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 25077 A Szent Johanna Gimi 4.: Barátok / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 25078 A Szent Johanna Gimi 5.: Remény / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 25079 A Szent Johanna Gimi 6.: Ketten / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 25080 A Szent Johanna Gimi 7.: Útvesztő / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 25081 A Szent Johanna Gimi 8./1.: Örökké / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 25082 A Szent Johanna Gimi 8./2..: Örökké / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 25083 Fejtől s lábtól: Kettő orvos Erdélyben / Tompa Andrea. - Pozsony : Kalligram, 2013 25084 Szindbád Szibériában / Csabai László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2013 25085 Október 23. / Szigethy Gábor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25086 Reformkori útirajzok / Szigethy Gábor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25087 Esterházy János élete és mártírhalála / Molnár Imre. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25088 Utazás Faremidóba. Capillária. Utazás a koponyám körül / Karinthy Frigyes. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25089 Székely népmesék / Kriza János. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25090 A magyaros konyha / Venesz József. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 Inczédy György .l 2024.02.14 823 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25091 Jelky András kalandjai / Hevesi Lajos. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25092 Magyar Húsvét / Szigethy Gábor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25093 Benyovszky Móric életrajza / Jókai Mór. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25094 Balaton és környékének részletes kalauza / Dornyay Béla. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25095 A csudaszarvas / Ábrahám Ernő, P.. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25096 A vendéglátás művészete. Gasztronómiáról, Gundelekről / Gundel Károly. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25097 A madarak hasznáról és káráról / Herman Ottó. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25098 Musica practica. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25099 Zenekalauz: Viva la musica! I.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25100 Zenekalauz: Viva la musica! II.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25101 És very, very a dobot a rózsaszín plüss elefánt / Békés Pál. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 1999 25102 Agyrázkódás / Kámán Balázs. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2005 25103 Melyik Erasmus Kávéházban / Kállay Gézáné. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2007 25104 Ír ember színpadon / Mesterházi Márton. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2006 25105 A görög felvilágosodás tudománya: Hippokratész / Hornyánszky Gyula. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány 25106 Földön futó füst / Levendel Júlia. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 1999 25107 A sávban / Dalos Margit. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 1998 25108 Történetek életre-halálra / Ács József. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2008 25109 Utazások a labirintusban / Jámborné Balog Tünde. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány Inczédy György .l 2024.02.14 824 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25110 Tükörjáték / Handi Péter. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2007 25111 Réskeresés / Horgas Béla. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2009 25112 Fák közt, padon: Budapesti ligetek / Ács Irén. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2005 25113 Faltól falig / Ács Irén. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2006 25114 A sérült tintahal / Levendel Júlia. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2003 25115 Gyakorlatok fogódzó nélküli korláton / Handi Péter. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2005 25116 Eukaliptusz és tolerancia: Ausztrália 2000-ben / Handi Péter. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2000 25117 Tangere / Dobai Lili. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2001 25118 Őrizd meg... / Levendel Júlia. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2005 25119 Hát amint fölállok: Költészetregény / Levendel Júlia. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2001 25120 A megértés luxusa / Ács József. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2011 25121 Rozsda beszéd / Pintér Sándor. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány 25122 Milyen évszak / Acsai Roland. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2001 25123 Apák mozija / Bíró Zsuzsa. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2006 25124 Egy korinthusbeli a metróban / Csengery Kristóf. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2005 25125 Mallarmé macskái / Bíró Zsuzsa. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2002 25126 A tigrisek nyara / Szentgyörgyi Zsolt. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2006 25127 Megijesztenéd a vidám madarakat? / Levendel Júlia. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 200 25128 A gyűlölet terhe: Esszék, 1997-2000 / Bíró Béla. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 825 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25129 Szentmárton könnyei / Tenigl-Takács László. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 2007 25130 Ész és áhítat / Levendel Júlia. - Budapest : Liget Műhely Alapítvány, 1995 25131 "Aranyos" matematika feladatok / Csorba Ferenc. - : ZALAMAT Alapítvány, 2013 25132 "Aranyos" matematika feladatok / Csorba Ferenc. - : ZALAMAT Alapítvány, 2013 25133 "Aranyos" matematika feladatok / Csorba Ferenc. - : ZALAMAT Alapítvány, 2013 25134 "Aranyos" matematika feladatok / Csorba Ferenc. - : ZALAMAT Alapítvány, 2013 25135 "Aranyos" matematika feladatok / Csorba Ferenc. - : ZALAMAT Alapítvány, 2013 25136 "Aranyos" matematika feladatok / Csorba Ferenc. - : ZALAMAT Alapítvány, 2013 25137 "Aranyos" matematika feladatok / Csorba Ferenc. - : ZALAMAT Alapítvány, 2013 25138 "Aranyos" matematika feladatok / Csorba Ferenc. - : ZALAMAT Alapítvány, 2013 25139 "Aranyos" matematika feladatok / Csorba Ferenc. - : ZALAMAT Alapítvány, 2013 25140 Arany-könyv / Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet 25141 Bánffy Miklós Emlékkönyv / Gaal György. - 2013 25142 Az országépítő / Kós Károly. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25143 Az én falum / Gárdonyi Géza. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25144 Bethlen István / Romsics Ignác. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25145 Magyar Karácsony / Szigethy Gábor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25146 A vas fiai 1. / Kodolányi János. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25147 A vas fiai 2. / Kodolányi János. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 Inczédy György .l 2024.02.14 826 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25148 Erdély: Tündérkert / Móricz Zsigmond. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25149 Erdély: A nagy fejedelem / Móricz Zsigmond. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25150 Erdély: A nap árnyéka / Móricz Zsigmond. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2013 25151 Kon-takt 1.: Arbeitsbuch A1-A2 / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 25152 Kon-takt 2.: Arbeitsbuch / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 25153 Kon-takt 2.: Arbeitsbuch / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 25154 Kon-takt 2.: Arbeitsbuch / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 25155 Kon-takt 2.: Lehrbuch / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 25156 Kon-takt 2.: Lehrbuch / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 25157 Kon-takt 2.: Lehrbuch / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 25158 Kon-takt 3.: Lehrbuch. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25159 Kon-takt 3.: Lehrbuch. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25160 Kon-takt 3.: Arbeitsbuch. - : Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó 25161 Kon-takt 3.: Arbeitsbuch. - : Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó 25162 Sag za sagom 1.: Orosz nyelvkönyv A1-A2 / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 25163 Sag za sagom 2.: Orosz nyelvkönyv B1-B2 / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010 25164 Sag za sagom 1.: Orosz munkafüzet / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011 25165 Sag za sagom 2.: Orosz munkafüzet / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 25166 Prisma progresa B1: spanyol nyelvkönyv. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25167 Prisma progresa B1: spanyol munkafüzet. - Budapest : Nemzeti Inczédy György .l 2024.02.14 827 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tankönyvkiadó, Budapest 25168 Készüljünk az írásbeli érettségi vizsgára magyarból: Középszint / Bodó Márton. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25169 Kémia 9. NAT2012. - : Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó 25170 Kémia 9. NAT2012. - : Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó 25171 Kémia 9. NAT2012. - : Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó 25172 Ének-zene 9-10. / Lukin László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25173 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Fizika I. NAT2012. - : Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó 25174 Egységes érettségi feladatgyűjtemény: Fizika II. NAT2012. - : Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó 25175 Kon-takt 2. Lehrbuch CD / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25176 Kon-takt 2. Lehrbuch CD / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25177 Kon-takt 2. Lehrbuch CD / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25178 Kon-takt 3.: Lehrbuch CD. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25179 Kon-takt 3.: Lehrbuch CD. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25180 Történelem érettségi feladatsor-gyűjtemény: Emelt szinten / Adorjányi Csaba. - : M.R.O. Historia 25181 Prisma B1 Progresa: Tanári kézikönyv. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 25182 Galambok röppennek föl / Nadj Abonji, Melinda. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2010 25183 Magyarország alaptörvénye (2012. január 1.). - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2012 25184 Magyarország alaptörvénye (2012. január 1.) Díszkiadás. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2011 25185 Galambok röppennek föl / Nadj Abonji, Melinda. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2010 25186 Informatika gyakorlati érettségi közép- és emelt szinten / Holczer József. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió, 2011 Inczédy György .l 2024.02.14 828 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25187 10 próbaérettségi informatikából emelt szint - írásbeli + CD / Bíró Zsolt. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 25188 A kézilabdázás taktikája / Fekete Béla. - : Semmelweis Egyetem, 2008 25189 A régi ház / Tormay Cécile. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2014 25190 Pacsirta / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Akkord, 2008 25191 Így írtok ti / Karinthy Frigyes. - Budapest : Akkord, 2003 25192 Így írtok ti / Karinthy Frigyes. - Budapest : Akkord, 2003 25193 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2004 25194 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palátinus Könyvek, 2004 25195 A bogyósgyümölcskertész fia / Háy János. - : Palatinus, 2010 25196 A bogyósgyümölcskertész fia / Háy János. - : Palatinus, 2010 25197 Megyek utánad / Grecsó Krisztián. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2014 25198 Megyek utánad / Grecsó Krisztián. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2014 25199 Nézd ki van itt / Vermes, Timur. - : Libri, 2013 25200 Nézd ki van itt / Vermes, Timur. - : Libri, 2013 25201 Asszonyok, lányok élete / Munro, Alice. - Budapest : Park Kiadó, 2009 25202 Asszonyok, lányok élete / Munro, Alice. - Budapest : Park Kiadó, 2009 25203 Galambok röppennek föl / Nadj Abonji, Melinda. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2010 25204 Nagy László versei / Nagy László. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2011 25205 Robinson Crusoe / Defoe, Daniel. - Budapest : Akkord 25206 Tizenhárom okom volt... / Asher, Jay. - : Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2011 25207 A fekete macska / Poe, Edgar Allan. - : Alinea Kiadó, 2012 25208 A fekete macska / Poe, Edgar Allan. - : Alinea Kiadó, 2012 25209 Az elveszett lélegzet / Poe, Edgar Allan. - : Alinea Kiadó, 2014 Inczédy György .l 2024.02.14 829 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25210 Az elveszett lélegzet / Poe, Edgar Allan. - : Alinea Kiadó, 2014 25211 Az ajtó / Szabó Magda. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2012 25212 Az ajtó / Szabó Magda. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2012 25213 Sok hűhó semmiért / Shakespeare, William. - : Fapadoskonyv.hu, 2010 25214 Anyám könnyű álmot ígér : Naplójegyzetek / Sütő András. - : Európa, 2004 25215 Candide, vagy az optimizmus / Voltaire. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2011 25216 Abigél: Ifjúsági regény / Szabó Magda. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 2013 25217 Abigél: Ifjúsági regény / Szabó Magda. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 2013 25218 Mesék, amelyek rosszul végződnek: összegyűjtött novellák / Csáth Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2006 25219 Mesék, amelyek rosszul végződnek: összegyűjtött novellák / Csáth Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2006 25220 Mellettem elférsz / Grecsó Krisztián. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2011 25221 Mellettem elférsz / Grecsó Krisztián. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2011 25222 Szerelem kolera idején / Garcia Márquez, Gabriel. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2011 25223 Majdnem összes / Vámos Miklós. - : Európa, 2013 25224 Juhász Gyula összes költeményei / Juhász Gyula. - Budapest : Osiris, 2006 25225 Juhász Gyula összes költeményei / Juhász Gyula. - Budapest : Osiris, 2006 25226 Babits Mihály összegyűjtött versei / Babits Mihály. - Budapest : Osiris, 2007 25227 Babits Mihály összegyűjtött versei / Babits Mihály. - Budapest : Osiris, 2007 25228 Fehér lovakról / Bajkán László. - : Főnix Könyvműhely, 2005 25229 Számok: A menekülés / Ward, Rachel. - : Lybrum Kiadó, 2010 25230 Kon-takt 4. HANGANYANG (2 db audio CD). - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012 Inczédy György .l 2024.02.14 830 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25231 Bevezetés a neveléstörténeti kutatások módszertanába / Kéri Katalin. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest 25232 Hogyan tanítsuk hatékonyan a hátrányos helyzetű tanulókat?: Az értelemorientált tanítás lehetőségei / Knapp, Michael S.. - : Educatio Kiadó, 2007 25233 Százéves századelő: Bölcsészet- és társadalomtudományi tanulmányok / Jónás Erzsébet, Cs.. - Nyíregyháza : Bessenyei György Könyvkiadó, 2010 25234 Az innováció hálózatai: Az iskolarendszer és az iskolamenedzsment új modelljei / Istance, David. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2012 25235 Nyitott iskola: Modellek és jó gyakorlatok / Falus Katalin. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2012 25236 Kavicsok: A Bolyai Műhely Alapítvány Önképző Műhely 2006-ban végzett évfolyamának tanulmánykötete. - : Bolyai Műhely Alapítvány, 2006 25237 Kavicsok: A Bolyai Műhely Alapítvány Önképző Műhely 2006-ban végzett évfolyamának tanulmánykötete. - : Bolyai Műhely Alapítvány, 2006 25238 Tehetséges gyerekek: Flow az iskolában / Csíkszentmihályi Mihály. - : Nyitott Könyvműhely, 2010 25239 Érettségi és felvételi külföldön / Mátrai Zsuzsa. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest 25240 Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 25241 A tehetség: Fogalma, összetevői, típusai és azonosítása / Gyarmathy Éva. - Budapest : ELTE Eötvös Könyvkiadó 25242 Társadalmi egyenlőtlenségek, a nem hagyományos családmodell, a szülői viselkedés és a gyermekek fejl. - : Educatio Kiadó 25243 A rejtett hálózatok ereje / Csermely Péter. - : Vince Kiadó Kft., 2005 25244 Közösségek rejtett hálózata / Mérei Ferenc. - Budapest : Osiris, 2006 25245 Borsó: Apró szemek egy burokban (A Bolyai Önképző Műhely 2007-ben végzett hallgatóinak tanulmányai). - : Bolyai Műhely Alapítvány, 2007 25246 Az én európai unióm / Földeák Iván. - Budapest : Korona Kiadó Budapest 25247 Kvalitatív Kutatási metodológia a pedagógiában / Szabolcs Éva. - Inczédy György .l 2024.02.14 831 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest 25248 Tanulmányok az érettségiről: Hatásvizsgálat, tantárgyi vizsgák értékelése, feladatfejlesztés / Bánkuti Zsuzsa. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2008 25249 Tanulmányok az érettségiről: Hatásvizsgálat, tantárgyi vizsgák értékelése, feladatfejlesztés / Bánkuti Zsuzsa. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2008 25250 A gyermekrajzok fejlődéslélektana / Feuer Mária. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 25251 Kié az olvasás?: Tanulmányok az olvasóvá nevelésről / Gombos Péter. - : Magyar Olvasástársaság, 2014 25252 Tanulmány Sandrart Jakob 1664-ben készült térképéről / Dömötör József. - 2009 25253 Mindennapi ütközések: Iskolai konfliktusok és kezelésük / Györgyi Zoltán. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2012 25254 Konfliktuskezelési iránytű. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2012 25255 Hatékony tanulómegismerés. - : Educatio Kiadó, 2008 25256 Minden nap ünnep: Multikulturális gyakorlatok itthon. - : Educatio Kiadó, 2008 25257 Drámapedagógiai műhelygyakorlatok 2. rész. - : Educatio Kiadó, 2008 25258 Matematika versenyfeladatok: A Fejér Lipót matematikaverseny feladatai 1987-2006 / Katz Sándor. - : Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, 2009 25259 Elami matematikai versenyfeladatok / Schultz János. - : ZALAMAT Alapítvány, 2011 25260 Tehetségdiagnosztika / Mező Ferenc. - : Kocka Kör, 2008 25261 Mentorálás a tehetséggondozásban / Dávid Mária. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25262 Stressz, megküzdés, versengés, konfliktusok / Dávid Imre. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25263 Stressz, megküzdés, versengés, konfliktusok / Dávid Imre. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25264 Gondolkodásfejlesztés táblajátékkal / K. Nagy Emese. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25265 Kreatív természettudományi tehetséggondozás / Kiss Albert. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége Inczédy György .l 2024.02.14 832 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25266 A pedagógusok, szülők együttműködése és a kollégiumok szerepe a tehetségfejlesztésben / Balogh László. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25267 A pedagógusok, szülők együttműködése és a kollégiumok szerepe a tehetségfejlesztésben / Balogh László. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25268 A kétszeresen kivételes tanulók tehetséggondozása / Harmatiné Olajos Tímea. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25269 Szakmai ajánlások pszichológusoknak a tehetséggondozáshoz / H. Nagy Anna. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25270 International Horizons of Talen Support II. / Gordon Győri János. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25271 International Horizons of Talen Support II. / Gordon Győri János. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25272 A tehetséggondozás nemzetközi horizontja II. / Gordon Győri János. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25273 "Jó szóval oktasd...": Módszertani kézikönyv oktatóknak / Dávid Imre. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 25274 A debreceni példa / Pappné Gyulai Katalin. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25275 A debreceni példa / Pappné Gyulai Katalin. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25276 Ha tehetséges a gyerek...: Útmutató szülőknek és tanároknak / Mönks, F. J.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 25277 Ha tehetséges a gyerek...: Útmutató szülőknek és tanároknak / Mönks, F. J.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 25278 Tíz jó gyakorlat a hazai tehetséggondozásban / Polonkai Mária. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 25279 Fogalomtár a Tehetségpontok számára / Balogh László Dr.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 25280 Tehetségmenedzsment a felsőoktatásban / Bodnár Gabriella. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25281 A tehetséggondozás nemzetközi horizontja, I. / Gordon Győri János. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 25282 International Horizons of Talen Support I. / Gordon Győri János. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége Inczédy György .l 2024.02.14 833 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25284 A matematikai tehetség fejlesztése / Kovács Gábor. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25285 Tehetség és személyiségfejlesztés / Inántsy-Pap Judit. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25286 Tehetséggondozás a közoktatásban a kémiatudományban / Bohdaneczkyné Schág Judit. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25287 Tehetséggondozás a közoktatásban a kémiatudományban / Bohdaneczkyné Schág Judit. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25288 Hátrányban az előny: A szociokulturálisan hátrányos tehetségesek / Gyarmathy Éva. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25289 Képzőművész tehetségek gondozása / Mező Ferenc. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25290 Képzőművész tehetségek gondozása / Mező Ferenc. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25291 A tehetséggondozás lehetőségei fizikából / Kirsch Éva. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25292 A tehetséggondozás lehetőségei fizikából / Kirsch Éva. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25293 A tehetséggondozás lehetőségei fizikából / Kirsch Éva. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25294 A zenei tehetség felismerése és fejlesztése / Turmezeyné Heller Erika. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25295 A zenei tehetség felismerése és fejlesztése / Turmezeyné Heller Erika. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25296 A sporttehetség felismerésének és fejlesztésének pszichológiai alapjai / Orosz Róbert. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25297 A sporttehetség felismerésének és fejlesztésének pszichológiai alapjai / Orosz Róbert. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25298 A projektoktatás elmélete és gyakorlata / Nádasi Mária, M.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25299 A projektoktatás elmélete és gyakorlata / Nádasi Mária, M.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25300 Az irodalmi alkotótevékenység fejlesztése / Czimer Györgyi. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 Inczédy György .l 2024.02.14 834 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25301 Az irodalmi alkotótevékenység fejlesztése / Czimer Györgyi. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25302 Az irodalmi alkotótevékenység fejlesztése / Czimer Györgyi. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25303 Az irodalmi alkotótevékenység fejlesztése / Czimer Györgyi. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25304 A reflektív gondolkodás fejlesztése / Szivák Judit. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25305 Drámapedagógia a tehetséggondozásban / Vancsuráné Sárközi Angéla. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 25306 Drámapedagógia a tehetséggondozásban / Vancsuráné Sárközi Angéla. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2011 25307 Tehetségfejlesztés a biológiatudományban / Revákné Markóczi Ibolya. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25308 Tehetségfejlesztés a biológiatudományban / Revákné Markóczi Ibolya. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25309 Tehetségfejlesztés a biológiatudományban / Revákné Markóczi Ibolya. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25310 Adaptív nevelés és oktatás / Nádasi Mária, M.. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2010 25311 Számok: Az örökkévaló / Ward, Rachel. - : Főnix Könyvműhely, 2013 25312 Számok: A káosz / Ward, Rachel. - : Főnix Könyvműhely, 2013 25313 Számok: A menekülés / Ward, Rachel. - : Lybrum Kiadó, 2010 25314 Ifjú Sherlock Holmes: Halálfelhő / Lane, Andrew. - : Lybrum Kiadó, 2010 25315 Ifjú Sherlock Holmes: Vörös pióca / Lane, Andrew. - : Lybrum Kiadó, 2011 25316 A jégpor nyomában avagy a fénytündérek legendája / Molloy, Michael. - : Főnix Könyvműhely, 2012 25317 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25318 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25319 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Inczédy György .l 2024.02.14 835 .lap Lelt.sz. Dokumentum Fejlesztő Intézet, 2015 25320 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25321 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25322 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25323 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25324 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25325 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25326 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25327 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25328 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25329 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25330 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25331 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25332 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25333 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Inczédy György .l 2024.02.14 836 .lap Lelt.sz. Dokumentum Fejlesztő Intézet, 2015 25334 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25335 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25336 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25337 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25338 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25339 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25340 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25341 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25342 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25343 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25344 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25345 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25346 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25347 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Inczédy György .l 2024.02.14 837 .lap Lelt.sz. Dokumentum Fejlesztő Intézet, 2015 25348 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25349 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25350 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25351 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25352 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25353 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25354 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25355 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25356 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25357 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25358 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25359 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25360 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25361 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Inczédy György .l 2024.02.14 838 .lap Lelt.sz. Dokumentum Fejlesztő Intézet, 2015 25362 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25363 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25364 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25365 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25366 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25367 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25368 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25369 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25370 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25371 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25372 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25373 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25374 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25375 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Inczédy György .l 2024.02.14 839 .lap Lelt.sz. Dokumentum Fejlesztő Intézet, 2015 25376 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25377 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25378 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25379 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25380 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25381 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25382 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25383 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25384 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25385 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25386 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25387 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25388 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25389 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Inczédy György .l 2024.02.14 840 .lap Lelt.sz. Dokumentum Fejlesztő Intézet, 2015 25390 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25391 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25392 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25393 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25394 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25395 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25396 Emberek Aranyban. - : Ostrov Krym, 2014 25397 Delfinárium: Filológiai groteszk / Szörényi László. - Budapest : Helikon Kiadó, 2010 25398 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25399 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25400 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25401 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25402 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25403 Színes kérdések és válaszok német nyelvből B1 / Veres Mária. - : Maxim Kiadó, Szeged 25404 Színes kérdések és válaszok német nyelvből B1 / Veres Mária. - : Maxim Kiadó, Szeged 25406 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 841 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25407 Színes kérdések és válaszok angol nyelvből / Lipták Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 25408 Színes kérdések és válaszok angol nyelvből / Lipták Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2011 25409 Kérdések és válaszok német nyelvből szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Talpainé Kremser Anna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 25410 Kérdések és válaszok német nyelvből szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Talpainé Kremser Anna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 25411 Ötösöm lesz genetikából: Példatár és tesztgyűjtemény / Borissza Endre. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra 25412 Ötösöm lesz genetikából: Példatár és tesztgyűjtemény / Borissza Endre. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra 25413 Ötösöm lesz genetikából: Példatár és tesztgyűjtemény / Borissza Endre. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra 25414 Ötösöm lesz kémiából Példatár - megoldások / Villányi Attila. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 1998 25415 Ötösöm lesz kémiából Példatár - megoldások / Villányi Attila. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 1998 25416 Ötösöm lesz kémiából Példatár - megoldások / Villányi Attila. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 1998 25417 Ötösöm lesz kémiából Példatár - megoldások / Villányi Attila. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 1998 25418 Ötösöm lesz kémiából Példatár - megoldások / Villányi Attila. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 1998 25419 Ötösöm lesz kémiából Példatár - megoldások / Villányi Attila. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 1998 25420 Ősmag(yar)-nyelvi értelmező kéziszótár / Kolumbán Sándor. - 2012 25421 Biblia. - Budapest : Szent István Társulat, 2014 25422 Biblia. - Budapest : Szent István Társulat, 2014 25423 Biblia. - Budapest : Szent István Társulat, 2014 25424 Közlekedési alapismeretek / Lenzsér Levente. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2014 25425 Kő hull apadó kútba / Szilágyi István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2013 25426 A Pendragon legenda : Regény / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Inczédy György .l 2024.02.14 842 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, 2007 25427 Szamurájok: A japán harcos kézikönyve / Turnbull, Stephen. - : Corvina Kiadó, 2013 25428 Megered az eső / Szabó Dezső. - Szeged : LAZI Könyvkiadó, Szeged, 2012 25429 Csodálatos élet / Szabó Dezső. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2011 25430 Utas és holdvilág : Regény / Szerb Antal. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2013 25431 Angol-magyar szótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2012 25432 Hajdúk kapitánya 1. kötet / Fehér Tibor. - : Főnix Könyvműhely, 2009 25433 Hajdúk kapitánya 2. kötet / Fehér Tibor. - : Főnix Könyvműhely, 2009 25434 A hullám / Strasser, Todd. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2008 25435 Hetven felfedező utazás földön, vízen, levegőben / Hanbury-Tenison, Robin. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2007 25436 A nemzet virágai / Ozogány Ernő. - : Méry Ratio, 2011 25437 Talán eltűnök hirtelen: Magyar politikusok, művészek, tudósok búcsúszavai / Csiffáry Gabriella. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2007 25438 Képes magyar zenetörténet / Batta András. - : Rózsavölgyi és Társa Kiadó Budapest, 2011 25439 Afgán ételek / László Emília. - : Kelet Kiadó, 2007 25440 Emelt szintű érettségi 2012 kidolgozott szóbeli tételek: Történelem. - : Corvina Kiadó, 2012 25441 A szocreál Magyarországon / Prakfalvi Endre. - : Corvina Kiadó, 2010 25442 A magyar klasszicizmus / Sisa József. - : Corvina Kiadó, 2006 25443 A barokk Magyarországon / Igaz Rita. - : Corvina Kiadó, 2007 25444 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft 25445 Csallóköz rejtett csodái / Fodor Péter. - : Méry Ratio, 2009 25446 Száz év magány: Regény / Garcia Márquez, Gabriel. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 843 .lap Lelt.sz. Dokumentum Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 25447 Általános kémia / Veszprémi Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2011 25448 Hétköznapi élet Kádár János korában / Valuch Tibor. - : Corvina Kiadó, 2012 25449 Művészeti anatómia / Barcsay Jenő. - : Corvina Kiadó, 1991 25450 Benczúr / Bellák Gábor. - : Corvina Kiadó, 2001 25451 A médiáról - neked 1.. - : Wolters Kluwer, 2015 25452 A médiáról - neked 2.. - : Wolters Kluwer, 2015 25453 A médiáról - neked 3.. - : Wolters Kluwer, 2015 25454 e3: eTwinning együttműködések - evolúció 2014. - : Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., 2014 25455 e3: eTwinning együttműködések - evolúció 2013. - : Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., 2013 25456 Karriertervezés az iskolában / Kovács Vanda. - : Tempus Közalapítvány 25457 Karriertervezés az iskolában / Kovács Vanda. - : Tempus Közalapítvány 25458 63000 lépés Magyarországon. - 2014 25459 Tehetséggondozó programok. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 25460 Tanulni jó: Egy pszichológus a pedagógiáról / Klein Sándor. - : Edge 2000 Kft. Budapest, 2012 25461 Gyerekközpontú iskola / Klein Sándor. - : Edge 2000 Kft. Budapest, 2002 25462 Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25463 Tizenkettő nem egy tucat!. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25464 Tizenkettő nem egy tucat!. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25465 Gazdagító programpárok jó gyakorlatai / Polonkai Mária. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25466 Gazdagító programpárok jó gyakorlatai / Polonkai Mária. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 Inczédy György .l 2024.02.14 844 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25467 Fény és árnyék: A tehetségerők felszabadítása / Bagdy Emőke. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25468 Fény és árnyék: A tehetségerők felszabadítása / Bagdy Emőke. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25469 Mentorálás a tehetséggondozásban / Dávid Mária. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25470 Mentorálás a tehetséggondozásban / Dávid Mária. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 25471 A Kárpát-medencei tehetséggondozás jó gyakorlatai / Demeter József. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25472 A Kárpát-medencei tehetséggondozás jó gyakorlatai / Demeter József. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25473 Tehetségazonosítás a pedagógiában / Dávid Mária. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25474 Tanórán kívüli iskolai és iskolán kívüli programok a tehetséggondozásban / Páskuné Kiss Judit. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25475 Kreatív klíma / Péter-Szarka Szilvia. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25476 Az APM-intelligenciateszttel kapcsolatos vizsgálati tapasztalatok / Mező Ferenc. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25477 Szabályok közt, szabadon! / Damsai Andrei. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25478 Tehetséggondozó konferencia, 2013.05.10-11. Törökszentmiklós / Virágné Katona Zsuzsanna. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25479 A pedagógushallgatók felkészítése a heterogén tanulói csoport kezelésére / K. Nagy Emese. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25480 A pedagógushallgatók felkészítése a heterogén tanulói csoport kezelésére / K. Nagy Emese. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25481 A tehetséggondozás halhatatlanja: Harsányi István. Interdiszciplinaritás a tehetséggondozásban / Martinkó József. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25482 A tehetséggondozás halhatatlanja: Harsányi István. Interdiszciplinaritás a tehetséggondozásban / Martinkó József. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25483 A zenei írás-olvasási képesség fejlődésének longitudinális Inczédy György .l 2024.02.14 845 .lap Lelt.sz. Dokumentum vizsgálata 2-8. osztályosok körében / Turmezeyné Heller Erika. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25484 A zenei írás-olvasási képesség fejlődésének longitudinális vizsgálata 2-8. osztályosok körében / Turmezeyné Heller Erika. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25485 A lelki egészség személyisgédinamikai kettősségei - kihívások a tehetséggondozásban / Harmatiné Olajos Tímea. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25486 A lelki egészség személyisgédinamikai kettősségei - kihívások a tehetséggondozásban / Harmatiné Olajos Tímea. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25487 A természettudományos oktatás válsága / Máth János. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25488 A természettudományos oktatás válsága / Máth János. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25489 Az "esély és ösztönzés" komplex tehetségsegítő modell pedagógiai kutatásának részeredményei / Kiss Albert. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25490 Az "esély és ösztönzés" komplex tehetségsegítő modell pedagógiai kutatásának részeredményei / Kiss Albert. - : Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2014 25491 Nemzeti és történelmi emlékhelyek. - : Nemzeti Örökség Intézete, 2014 25492 Ágyúk és virágok / Cziffra György. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25493 Önfia vágta sebét / Nemeskürty István. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25494 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25495 Körösi Csoma Sándor: életrajzi regény / Baktay Ervin. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25496 Pázmány Péter / Fraknói Vilmos. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25497 Ahogy elkezdődött / Széchenyi Zsigmond. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25498 Előhang egy kispörkölthöz / Krúdy Gyula. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25499 Az őrült majom / Szent-Györgyi Albert. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Inczédy György .l 2024.02.14 846 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25500 A három testőr Afrikában. Piszkos Fred közbelép. Csontbrigád / Rejtő Jenő. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25501 Matrózok, hajók, kapitányok / Dékány András. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25502 Magyar zsoltároskönyv / Szenczi Molnár Albert. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25503 Március 15.. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25504 Kincskereső kisködmön. A magyar paraszt. Ének a búzamezőkről / Móra Ferenc. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25505 Nero, a véres költő. Pacsirta. Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25506 Mondák könyve : Hun és magyar mondák / Komjáthy István. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25507 A magyar zsidóság története / Venetianer Lajos 25509 Égető Eszter 2. kötet / Németh László. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25510 Még szól a harang... / Papp Sándor. - 2013 25511 Nemzeti évfordulóink 2015. - : Balassi Intézet, 2015 25512 Tények Izraelről. - : Izrael Állam Külügyminisztériuma, 2010 25513 Matematikai képlet- és fogalomtár / Szabóné Zavaczki Andrea. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés, 1997 25514 Moszad: A titkosszolgálat története / Thomas, Gordon. - : JLX Kiadó, 2000 25515 "Ványa bácsi én vagyok": Színikritikák / Karádi Zsolt. - : Móricz Zsigmond Színház, 2006 25516 Kassa 2013 / Hoffmann Éva. - : Hibernia, 2013 25517 Nyissunk be a tanterembe! 1. kötet / Good, Thomas L.. - : Educatio Kiadó, 2008 25518 Nyissunk be a tanterembe! 2. kötet / Good, Thomas L.. - : Educatio Kiadó, 2008 25519 Nyissunk be a tanterembe! 3. kötet / Good, Thomas L.. - : Educatio Kiadó, 2008 25520 A projektpedagógia mint az integrált nevelés egy lehetséges eszköze. - : Educatio Kiadó, 2008 25521 Nemzeti évfordulóink 2013. - : Balassi Intézet, 2013 Inczédy György .l 2024.02.14 847 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25522 Nemzeti évfordulóink 2012. - : Balassi Intézet, 2012 25523 Nemzeti évfordulóink 2009. - : Balassi Intézet, 2009 25524 Nemzeti évfordulóink 2014. - : Balassi Intézet, 2014 25525 Nemzeti évfordulóink 2011. - : Balassi Intézet, 2011 25526 Szövetségben önmagammal / Czimbula Novák Ibolya. - Nyíregyháza : Rím Kiadó, Nyíregyháza, 2015 25527 Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál: Túlélő bori munkaszolgálatosok visszaemlékezései. - Budapest : Minerva, 2015 25528 A valóság valószínűtlen lett. - : Tevan Alapítvány, 2015 25529 Oly korban éltek. - : Tevan Alapítvány, 2015 25530 Lépés a képtelenség sötétjébe. - : Tevan Alapítvány, 2015 25531 Októberi tűzvirág. - : Az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége, 2014 25532 Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál: Túlélő bori munkaszolgálatosok visszaemlékezései. - Budapest : Minerva, 2015 25533 A Magyar Képesítési Keretrendszer és validáció lehetőségei a köznevelés szemszögéből. - : Oktatási Hivatal, 2015 25534 Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei: I. Események és helyszínek / Katona Tamás. - : Corvina Kiadó, 2013 25535 Kalotaszeg / Várady Pál. - : Zrínyi Nyomda Kiadója, 1990 25536 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 25537 120 tétel magyar nyelv és irodalomból középszínt - szóbeli / Sípos Jenőné. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 25539 Egységes érettségi feladatgyűjtemény (Fizika): Megoldások I. / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 25540 Ein wort gibt das andere / Borbély Mária. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1991 25541 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 25542 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 25543 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 848 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25544 Megőrzött értékeink / Rőfi Mónika 25545 "Halljuk, miket mond a lekötözött kalóz..." Berzsenyi-versek elemzése, értelmezése / Bécsy Ágnes. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1985 25546 Weöres Sándor / Tamás Attila. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1978 25547 Nagy László / Tüskés Tibor. - Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1983 25548 Tót atyafiak. A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980 25549 Vas István (Arcok és vallomások c. sorozatból) / Sumonyi Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 25550 Három tragédia / Szophoklész. - : Európa, 1979 25551 Erdély aranykora / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1981 25552 Tavaszi és őszi utazások : Tanulmányok a XX. század magyar irodalmáról / Szauder József. - 1980 25553 Radnóti Miklós / Pomogáts Béla. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1977 25554 A modern regény mesterei (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Szász Anna Mária, H.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 25555 Lovashadsereg és egyéb elbeszélések / Babel, Iszaak Emmanuilovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 25556 Mikszáth Kálmán alkotásai és vallomásai tükrében / Fábri Anna. - 1983 25557 Ásó, kapa, nagyharang / Barry, Catherine. - : Vénusz és Mars, 2005 25558 English Vocabulary in Use: Elementary / McCarthy, Michael. - : Cambridge University Press, 2008 25559 English Vocabulary in Use Pre-intermediate & intermediate 100 units of vocabulary ref.and pra. / Redman, Stuart. - : Cambridge University Press, 2005 25560 Abigél: Ifjúsági regény / Szabó Magda. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2015 25561 Utazás a Balaton körül / Eötvös Károly. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2015 25562 Huszárkönyv / Lázár Balázs. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2015 Inczédy György .l 2024.02.14 849 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25563 Öt géniusz - esszék / Hamvas Béla. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2015 25564 Hunok Párisban / Illyés Gyula. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2015 25565 Héber költők. A középső kapu / Patai József. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2015 25566 Matura Leader Plus / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2016 25567 Matura Leader Plus / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2016 25568 Matura Leader Plus / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2016 25569 Matura Leader: Student's Book / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2016 25570 Matura Leader: Student's Book / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2016 25571 Matura Leader: Student's Book / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2016 25572 Angol szóbeli gyakorlatok: Érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Róth Nóra. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2016 25573 Angol szóbeli gyakorlatok: Érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Róth Nóra. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2016 25574 Angol szóbeli gyakorlatok: Érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Róth Nóra. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2016 25575 Angol szóbeli gyakorlatok: Érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Róth Nóra. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2016 25576 Nagy Corvinus nyelvvizsgakönyv (Angol középfok) / Bogár Judit. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2016 25577 Nagy Origó nyelvvizsgakönyv (Angol középfok) / Horváth Miklós. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2016 25578 Szóbeli feladatok angol középfokú nyelvvizsgára / Illés Éva. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2016 25579 Szóbeli feladatok angol felsőfokú nyelvvizsgára / Illés Éva. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2016 25580 Grammar & Vocabulary Practice: Upper-Intermediate - B2 (Teacher's Book) / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2016 25580/1 Égető Eszter 1. kötet / Németh László. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25581 Grammar & Vocabulary Practice: Upper-Intermediate - B2 / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2016 Inczédy György .l 2024.02.14 850 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25582 Enter the World of Grammar (Book 5) Teacher's Book / Moutsou, E.. - : MM Publications, 2016 25583 Enter the World of Grammar (Book 5) / Moutsou, E.. - : MM Publications, 2016 25584 Enter the World of Grammar Teacher's Books 3&4 / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 1998 25585 Enter the World of Grammar (Book 4) / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2016 25586 Use of English B2 For all exams / Moutsou, E.. - : MM Publications, 2016 25587 Use of English B2 For all exams (Teacher's Book) / Moutsou, E.. - : MM Publications, 2016 25588 +7 próbaérettségi német nyelvből / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged 25589 +7 próbaérettségi német nyelvből / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged 25590 +7 próbaérettségi német nyelvből / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged 25591 10 próbanyelvvizsga német nyelvből / Scheibl György. - : Maxim Kiadó, Szeged 25592 10 próbanyelvvizsga német nyelvből / Scheibl György. - : Maxim Kiadó, Szeged 25593 10 próbanyelvvizsga német nyelvből / Scheibl György. - : Maxim Kiadó, Szeged 25594 Érettségi és nyelvvizsga feladatgyűjtemény német nyelvből: II. kötet / Glout Corina. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2010 25595 Érettségi és nyelvvizsga feladatgyűjtemény német nyelvből: II. kötet / Glout Corina. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2010 25596 Érettségi és nyelvvizsga feladatgyűjtemény német nyelvből: II. kötet / Glout Corina. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2010 25597 Perfekt sprechen: Német szóbeli feladatok érettségire és nyelvvizsgára / Fótos Annamária. - : Maxim Kiadó, Szeged 25598 Perfekt sprechen: Német szóbeli feladatok érettségire és nyelvvizsgára / Fótos Annamária. - : Maxim Kiadó, Szeged 25599 Perfekt sprechen: Német szóbeli feladatok érettségire és nyelvvizsgára / Fótos Annamária. - : Maxim Kiadó, Szeged 25600 Érettségi és nyelvvizsga feladatgyűjtemény német nyelvből: I. Inczédy György .l 2024.02.14 851 .lap Lelt.sz. Dokumentum kötet / Glout Corina. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2010 25601 Érettségi és nyelvvizsga feladatgyűjtemény német nyelvből: I. kötet / Glout Corina. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2010 25602 Érettségi és nyelvvizsga feladatgyűjtemény német nyelvből: I. kötet / Glout Corina. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2010 25603 A C++ nyelv és a programozás alapja / Jónás Katalin. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió 25604 Windows 10 és Office 2016 felhasználóknak / Fodor Gábor Antal. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió 25605 Windows 10 és Office 2016 felhasználóknak / Fodor Gábor Antal. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió 25606 Informatika szóbeli érettségi közép- és emelt szinten / Holczer József. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió, 2008 25607 Informatika szóbeli érettségi közép- és emelt szinten / Holczer József. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió, 2008 25608 Activity 25609 Igen? Nem? Egyik sem! 25610 Story Cubes 25611 Activity: Pótkérdések 1. 25612 Dobble 25613 Tick, tack, bumm 25614 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25615 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25616 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25617 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25618 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25619 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25620 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 Inczédy György .l 2024.02.14 852 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25621 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25622 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25623 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25624 Spanyol-magyar, magyar-spanyol tanulószótár érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2009 25625 Továbbképzés, tanulás, szakmai fejlődés / Sió László. - : Oktatási Hivatal, 2015 25626 A pedagógusok gyakornoki rendszerének fejlesztése és értékelése / Sallai Éva. - : Oktatási Hivatal, 2015 25627 Akkreditáció? Garancia, minőség, hitelesség / Bogdány Zoltán. - : Oktatási Hivatal, 2015 25628 Pedagógus - pálya - motiváció I. kötet / Paksi Borbála. - : Oktatási Hivatal, 2015 25629 Pedagógus - pálya - motiváció II. kötet / Paksi Borbála. - : Oktatási Hivatal, 2015 25630 Tudás és iskola / Csapó Benő. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 25631 A mobiltechnológiával támogatott tanulás és tanítás módszerei / Abonyi-Tóth Andor. - : Educatio Kiadó 25632 A belénk égett múlt: Elengedés, megbocsátás, újrakezdés / Bagdy Emőke. - : Kulcslyuk Kiadó, 2011 25633 Európai iskolavizsgálat az alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásokról 2015 / Elekes Zsuzsanna. - : Budapesti Corvinus Egyetem, 2016 25634 Havak elé / Antal Attila. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2015 25635 Havak elé / Antal Attila. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2015 25636 Jelmezbál / Grecsó Krisztián. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016 25637 Verhovina madarai / Bodor Ádám. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2011 25638 Nemzeti évfordulóink 2016 / Estók János. - : Balassi Intézet, 2016 25639 Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei: II. A Inczédy György .l 2024.02.14 853 .lap Lelt.sz. Dokumentum száműzöttek nyomában / Katona Tamás. - : Corvina Kiadó, 2016 25640 Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál: Túlélő bori munkaszolgálatosok visszaemlékezései. - Budapest : Minerva, 2015 25641 Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál: Túlélő bori munkaszolgálatosok visszaemlékezései. - Budapest : Minerva, 2015 25642 Négy Kölcsey-vers emberi, politikai és történelmi háttere / Takács Péter. - : Kölcsey Társaság, Fehérgyarmat, 2014 25643 Pedagógus kézikönyv a biztonságos közlekedésre felkészítéshez. - : Viva Média Management 25644 A mű átváltozásai / Szegedy-Maszák Mihály. - Pozsony : Kalligram, 2013 25645 Az ember tragédiája / Madách Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991 25646 Babits Mihály levelezése 1921-1923 / Babits Mihály. - Budapest : Argumentum Kiadó, 2014 25647 Babits és kortársai / Majoros Györgyi. - : Cédrus Művészeti Alapítvány, 2015 25648 Anyám balladát táncol / Sinka István. - Budapest : Nap Kiadó, 2014 25649 Vállamon bárányos éggel: Írások Nagy Lászlóról / Jánosi Zoltán. - Budapest : Nap Kiadó, 2015 25650 A szerelmes József Attila / Mezei-Balázs Mária. - 2014 25651 Fejezetek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye könyvtártörténetéből 1952-2002 / Futaky László. - Nyíregyháza : Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, 2004 25652 Fejezetek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye könyvtártörténetéből 2. / Futaky László. - Nyíregyháza : Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, 2005 25653 Szabadság tér 89 I. kötet / Rákay Philip. - : MTVA, 2016 25654 Szabadság tér 89 II. kötet / Rákay Philip. - : MTVA, 2016 25655 Csodákkal teli éjszaka. - Budapest : Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2014 25656 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25657 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25658 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Inczédy György .l 2024.02.14 854 .lap Lelt.sz. Dokumentum Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25659 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25660 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25661 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25662 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25663 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25664 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25665 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25666 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25667 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25668 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25669 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25670 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25671 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25672 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25673 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25674 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25675 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25676 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 Inczédy György .l 2024.02.14 855 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25677 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25678 Nehézsorsúak I. / Sára Sándor. - 2016 25679 Nehézsorsúak II. / Sára Sándor. - 2016 25680 Pergőtűz I-V. / Sára Sándor. - 2016 25681 Magyar nők a Gulágon I-III. / Sára Sándor. - 2016 25682 Te még élsz? / Sára Sándor. - 2016 25683 Csonka Bereg I-II. / Sára Sándor. - 2016 25684 A Gulág rabtelepei / Menczer Gusztáv. - : Századvég Kiadó, Budapest, 2016 25685 Jog és irodalom. - : Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2016 25686 Tanulmánykötet III. (Tudományos diákest). - : Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2016 25687 Migráció a 21. században. Hatása Európa politikai, gazdasági és kulturális életére. - : Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2016 25688 A modern iskola kialakulása és működése / Dietrich, Jürgen. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 25689 Táj és irodalom / Katona Béla. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyíregyháza, 1998 25690 A nyugati polgári demokráciák születése / Mózes Mihály. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1992 25691 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 25692 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 25693 Ötösöm lesz fizikából: Feladatok és megoldások / Gulyás János. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2010 25694 Hogyan csináljam? Kétszintű testnevelés érettségi Tanulási segédlet és elméleti alapok középisk. / Köntös Zoltánné. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2009 25696 Kéthangú kiáltás. Niki. Kedves bópeer...! / Déry Tibor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25697 Válogatott művek / Schwajda György. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 Inczédy György .l 2024.02.14 856 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25698 Jónás könyve. A gólyakalifa / Babits Mihály. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25699 Vörös könyv 1919 1. / Gerencsér Miklós. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25700 Vörös könyv 1919 2. / Gerencsér Miklós. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25701 Utas és holdvilág. Pendragon legenda. Vörösmarty-tanulmányok / Szerb Antal. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25702 Balassi-tükör / Balassi Bálint. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25703 Álmok álmodója / Asbóth János. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25704 Válogatott művek / Székely János. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25705 Bál a havason: Erdélyi írók antológiája. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25706 Hős fiúk / Rákosi Viktor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25707 Mint oldott kéve 1. / Sárközi György. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25708 Mint oldott kéve 2. / Sárközi György. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25709 Napló 1974-1991 / Karinthy Ferenc. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25710 A magyar helyesírás szabályai. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2015 25711 A magyar helyesírás szabályai. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2015 25712 A magyar helyesírás szabályai. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2015 25713 A magyar helyesírás szabályai. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2015 25714 A magyar helyesírás szabályai. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2015 25715 A magyar helyesírás szabályai. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2015 25716 Hunyadi 1.: A hajnalcsillag fénye / Bán Mór. - : Gold Book Inczédy György .l 2024.02.14 857 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25717 Hunyadi 2.: Az üstökös lángja / Bán Mór. - : Gold Book 25718 Hunyadi 3.: A csillagösvény hídja / Bán Mór. - : Gold Book 25719 Hunyadi 4.: A hadak villáma / Bán Mór 25720 Hunyadi 5.: A mennydörgés kapuja / Bán Mór. - : Gold Book 25721 Hunyadi 6.: A holló háborúja / Bán Mór. - : Gold Book 25722 Hunyadi 7.: A félhold tündöklése / Bán Mór. - : Gold Book 25723 Hunyadi 8.: A hit harcosa / Bán Mór. - : Gold Book 25724 Acélgyűrű: Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia az első világháborúban (1914-1918) / Watson, Alexander. - Budapest : Park Kiadó, 2016 25725 Én vétkem / Cabré, Jaume. - : Libri, 2014 25726 Nagyvárosi természetbúvár / Winkler Róbert. - : Bookline, 2016 25727 Cigánykérdés Magyarországon 1945-2010 / Majtényi Balázs. - : Libri, 2012 25728 A terror hétköznapjai: A kádári megtorlás, 1956-1963 / Mikó Zsuzsanna. - : Libri, 2016 25729 Alvajárók: Hogyan menetelt Európa 1914-ben a háború felé / Clark, Christopher. - Budapest : Park Kiadó, 2015 25730 Hárún és a mesék tengere / Rushdie, Salman. - Budapest : Helikon Kiadó, 2015 25731 Összegyűtött versek / Nemes Nagy Ágnes. - Pécs : Jelenkor, 2016 25732 A fekete macska / Poe, Edgar Allan. - : Alinea Kiadó, 2012 25733 Az elveszett lélegzet / Poe, Edgar Allan. - : Alinea Kiadó, 2014 25734 Fekete könyv / Pamuk, Orhan. - Budapest : Helikon Kiadó, 2015 25735 Tíz kicsi néger / Christie, Agatha. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2016 25736 Az ötös számú vágóhíd / Vonnegut, Kurt. - Budapest : Helikon Kiadó, 2013 25737 A pusztítás könyve / Dragomán György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2016 25738 Kitömött barbár / Péterfy Gergely. - Pozsony : Kalligram, 2016 25739 Kitömött barbár / Péterfy Gergely. - Pozsony : Kalligram, 2016 25740 Hattyúk dala / Vámos Miklós. - : Európa, 2016 Inczédy György .l 2024.02.14 858 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25741 Hattyúk dala / Vámos Miklós. - : Európa, 2016 25742 Pompásan buszozunk! Egy lemúr vallomásai 2. Élő Irodalom / Garaczi László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2016 25743 Pompásan buszozunk! Egy lemúr vallomásai 2. Élő Irodalom / Garaczi László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2016 25744 Mi lett hova? / Varró Dániel. - Pécs : Jelenkor, 2016 25745 Mi lett hova? / Varró Dániel. - Pécs : Jelenkor, 2016 25746 Esti / Esterházy Péter. - Budapest : Magvető Könyvkiadó 25747 Esti / Esterházy Péter. - Budapest : Magvető Könyvkiadó 25748 Koszorúfonat / Fábián Janka. - : Libri, 2016 25749 Koszorúfonat / Fábián Janka. - : Libri, 2016 25750 Bagatell / Barnás Ferenc. - Pozsony : Kalligram, 2015 25751 Bagatell / Barnás Ferenc. - Pozsony : Kalligram, 2015 25752 Agyhullám: Java / Bates, Bert. - : Kiskapu Kft, Budapest, 2011 25753 Polaroidok / Simon Márton. - Pécs : Jelenkor 25754 Pillanatragasztó / Tóth Krisztina. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2014 25755 Pillanatragasztó / Tóth Krisztina. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2014 25756 Pixel / Tóth Krisztina. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2016 25757 Pixel / Tóth Krisztina. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2016 25758 A nyugalom / Bartis Attila. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2016 25759 A nyugalom / Bartis Attila. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2016 25760 Száraz évszak: Páros novellák / Csabai László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2014 25761 Száraz évszak: Páros novellák / Csabai László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2014 25762 A Hold a hetedik házban / Rakovszky Zsuzsa. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2016 25763 A Hold a hetedik házban / Rakovszky Zsuzsa. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2016 25764 Felsütött a Nap az égre: Magyar népdalok / Rosonczy-Kovács Mihály. - : Magyar Napló Budapest, 2015 Inczédy György .l 2024.02.14 859 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25765 Történelem érettségi témavázlatok I. Középszint / Mátyus Gyöngyi B.. - : Antak Bt., 2016 25766 Történelem érettségi témavázlatok I. Középszint / Mátyus Gyöngyi B.. - : Antak Bt., 2016 25767 Történelemtanításról a XXI. század elején / Péterfi Gábor. - : L'Harmattan, 2016 25768 12 próbaérettségi kémiából: középszint - írásbeli / Blázsikné Karácsony Lenke. - : Maxim Kiadó, Szeged 25769 Tematikus feladatgyűjtemény fizikából / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 25770 Tematikus feladatgyűjtemény fizikából / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged 25771 Magyar nyelvi kidolgozott érettségi témák: I. Középszint / Varsányi József. - : Amtak Bt., 2016 25772 Napló 1935-1946 I. / Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni. - : Jaffa, 2014 25773 Napló 1935-1946 II. / Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni. - : Jaffa, 2014 25774 Biológiaérettségi 1. : Gyakorló feladatsorok / Szerényi Gábor. - : Scolar 25775 Biológiaérettségi 3. : Emelt szint. Esszé típusú feladatok az írásbeli és a szóbeli érettségire / Sebőkné Orosz Katalin. - : Scolar, 2006 25776 Miért hordott póthajat Haydn hajdanán? / Isserlis, Steven. - : Rózsavölgyi és Társa Kiadó Budapest, 2016 25777 Isteni színjáték / Dante, Alighieri. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2016 25778 Az éhezők viadala 1. / Collins, Suzanne. - : Agave, 2012 25779 Az éhezők viadala 1. / Collins, Suzanne. - : Agave, 2012 25780 Demény: Kóbor kalandjaim / Magos Judit. - : Libri 25781 Világkép / Kepes András. - : Libri, 2016 25782 Virágzabálók / Darvasi László. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2015 25783 Virágzabálók / Darvasi László. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2015 25784 Oroszlánkórus / Dragomán György. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2016 Inczédy György .l 2024.02.14 860 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25785 Hitler lánya / Csaplár Vilmos. - Pozsony : Kalligram, 2009 25786 Hitler lánya / Csaplár Vilmos. - Pozsony : Kalligram, 2009 25787 Boldog észak / Kun Árpád. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2016 25788 Boldog észak / Kun Árpád. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2016 25789 Az átváltozás / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2016 25790 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2016 25791 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2016 25792 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2016 25793 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2016 25794 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, 2016 25795 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2015 25796 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2015 25797 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2015 25798 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2015 25799 Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2015 25800 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - Budapest : Akkord 25801 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - Budapest : Akkord 25802 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - Budapest : Akkord 25803 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - Budapest : Akkord 25804 A helység kalapácsa Az apostol: l844/l848, teljes gondozott szöveg / Petőfi Sándor. - Budapest : Akkord 25805 Toldi / Arany János. - Budapest : Akkord 25806 Toldi / Arany János. - Budapest : Akkord 25807 Toldi / Arany János. - Budapest : Akkord Inczédy György .l 2024.02.14 861 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25808 Toldi / Arany János. - Budapest : Akkord 25809 Toldi / Arany János. - Budapest : Akkord 25810 Balladák / Arany János. - Budapest : Akkord 25811 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25812 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25813 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25814 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25815 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25816 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25817 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25818 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25819 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25820 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25821 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25822 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25823 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25824 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25825 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25826 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25827 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 Inczédy György .l 2024.02.14 862 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25828 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25829 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25830 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25831 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25832 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25833 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25834 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25835 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25836 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25837 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25838 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25839 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25840 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25841 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25842 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25843 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25844 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25845 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25846 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 863 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2017 25847 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25848 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25849 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25850 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25851 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25852 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25853 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25854 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25855 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25856 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25857 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25858 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25859 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25860 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25861 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25862 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25863 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25864 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 Inczédy György .l 2024.02.14 864 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25865 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25866 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25867 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25868 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25869 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25870 Magyar helyesírási szótár - ÚJ. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2017 25871 Kilenc koffer. Éva lányom / Zsolt Béla. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 25872 Pro Libertate! / Herczeg Ferenc. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25873 A világverő / Jankovics Ferenc. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25874 A budai Napkirály / Jankovics Ferenc. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25875 A fáklya kilobbant: Történelmi regény / Jankovich Ferenc. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25876 Én, Kossuth Lajos / Cseres Tibor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25877 Különös házasság: Regény / Mikszáth Kálmán. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25878 Augusztus 20. / Szigethy Gábor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25879 Az ötödik ember 1. / Várkonyi Nándor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25880 Az ötödik ember 2. / Várkonyi Nándor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25881 Az ötödik ember 3. / Várkonyi Nándor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25882 Mi a magyar? / Szekfű Gyula. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25883 1100 év Európa közepén / Bayer Zsolt. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 Inczédy György .l 2024.02.14 865 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25884 Napos oldal / Karácsony Benő. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25885 És mégis élünk / Somogyváry gyula. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25886 A funtineli boszorkány 1. / Wass Albert. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25887 Petőfi Sándor és Arany János levelezése. János vitéz. Toldi / Petőfi Sándor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25888 Magyar géniusz / Hankiss János. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25889 Isten igájában / Nyírő József. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25890 Ne féljetek. Godot megjött. Ima Magyarországért / Jókai Anna. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25891 Munkácsy Mihály élete / Malonyay Dezső. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25892 Válogatott versek / Ady Endre. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25893 A funtineli boszorkány 2. / Wass Albert. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25894 A funtineli boszorkány 3. / Wass Albert. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25895 Isten nem szerencsejátékos. Ne szeress, ne szeress / Gyurkovics Tibor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25896 Eltemethetetlen gondok / Csoóri Sándor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017 25897 Nagy Origó nyelvvizsgakönyv (Spanyol középfok) / Riz Barnabás. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25898 Nagy Origó nyelvvizsgakönyv (Német középfok) / Hegyi Boglárka. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25899 Kézilabdázás: Egy átfogó tanulmány a játékról / Marczinka Zoltán. - : Magyar Kézilabda Szövetség, 2014 25900 Schatzkammer des Wissens / Rachinger, Johanna. - : Österreichische Nationalbibliothek, 2018 25901 Maria Theresia: Habsburgs mächtigste Frau / Pfunder, Michaela. - : Österreichische Nationalbibliothek, 2017 25902 Goldene Zeiten / Fingernagel, Andreas. - : Österreichische Inczédy György .l 2024.02.14 866 .lap Lelt.sz. Dokumentum Nationalbibliothek, 2015 25903 Magyarország nemzeti atlasza: Természeti környezet. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 2018 25904 Illúzió és alkotás / Németh László. - : Magyar Napló Budapest, 2014 25905 A hellenisztikus filozófusok / Long, Anthony Arthur. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2014 25906 Báró Wenckheim hazatér / Krasznahorkai László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2017 25907 Holtverseny / Totth Benedek. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2018 25908 A 2. vkf. osztály / Szakály Sándor. - : Magyar Napló Budapest, 2015 25909 Volksbund és ifjúság / Vitári Zsolt. - : Kronosz, 2015 25910 Erdélyen innen -- Alföldön túl / Gebauer Hanga. - : Néprajzi Múzeum, 2013 25911 Nemzet a csillagokban / Bertha Zoltán. - Budapest : Lucidus, 2016 25912 Pompásan buszozunk! Egy lemúr vallomásai 2. Élő Irodalom / Garaczi László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2016 25913 Altató / Gerlóczy Márton. - : Scolar, 2017 25914 Szirén / Karafiáth Orsolya. - : Scolar, 2017 25917 Máglya / Dragomán György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2018 25918 Napló, múltidőben 1955-1956-1957 / Szigethy Gábor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2018 25919 Utolsó jelentés Atlantiszról 1. / Görgey Gábor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2018 25920 Utolsó jelentés Atlantiszról 2. / Görgey Gábor. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2018 25921 Napló / Széchenyi István. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2018 25922 Önéletírás és levelek / Árva Bethlen Kata. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2018 25923 A bölcsőtől Budapestig / Szabó Dezső. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2018 25924 Az életet már megjártam / Patay Pál. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2018 Inczédy György .l 2024.02.14 867 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25925 Így láttam / Habsburg Ottó. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2018 25926 Fekete kolostor: Feljegyzések a francia internáltságból / Kuncz Aladár. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2018 25927 Emlékezések / Rákosi Jenő. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2018 25929 Otthonunk könyve / Háy János. - : Európa, 2018 25930 Kőbéka / Spiró György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2018 25932 Földrajzi kísérletek és modellek / Farsang Andrea. - : GeoLitera, 2014 25933 Száz kémiai mítosz / Kovács Lajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011 25934 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25935 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25936 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25937 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25938 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25939 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25940 A történelemérettségi nagykönyve I. / Boronkai Szabolcs. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25941 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25942 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25943 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25944 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25945 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 Inczédy György .l 2024.02.14 868 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25946 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25947 A történelemérettségi nagykönyve II.. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2016 25948 Francia szóbeli gyakorlatok. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2015 25949 Nagy Origó nyelvvizsgakönyv (Német középfok) / Hegyi Boglárka. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25950 Feladat- és tesztgyűjtemény a német középszintű írásbeli érettségihez / Somló Katalin. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2018 25951 Feladat- és tesztgyűjtemény a német középszintű írásbeli érettségihez / Somló Katalin. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2018 25952 Vot eto Rosszija! / Mihalik Márta. - : Holnap Kiadó, 2018 25953 Vot eto Rosszija! / Mihalik Márta. - : Holnap Kiadó, 2018 25954 1000 questions 1000 réponses (Francia középfok) / Vida Enikő. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2017 25955 1000 questions 1000 réponses (Francia középfok) / Vida Enikő. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2017 25956 Le nouvel allons-y 2: Francia nyelvkönyv középhaladóknak / Vida Enikő. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25957 Le nouvel allons-y 2: Francia nyelvkönyv középhaladóknak / Vida Enikő. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25958 Allons-y Plus munkafüzet / Vida Enikő. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25959 Allons-y Plus munkafüzet / Vida Enikő. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25960 Allons-y Plus munkafüzet / Vida Enikő. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25961 Allons-y Plus tankönyv / Vida Enikő. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25962 Allons-y Plus tankönyv / Vida Enikő. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25963 Allons-y Plus tankönyv / Vida Enikő. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25964 Nagy BME és Origó nyelvvizsgatréning (francia középfok) / Vida Enikő. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 Inczédy György .l 2024.02.14 869 .lap Lelt.sz. Dokumentum 25965 Francia szóbeli gyakorlatok. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2015 25965/2 Válogatott versek / József Attila. - : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016 25966 Francia szóbeli gyakorlatok. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2015 25967 Francia szóbeli gyakorlatok. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2015 25968 Francia szóbeli gyakorlatok. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2015 25969 Francia szóbeli gyakorlatok. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2015 25970 Francia szóbeli gyakorlatok. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2015 25971 Francia szóbeli gyakorlatok. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2015 25972 Francia szóbeli gyakorlatok. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2015 25973 Francia szóbeli gyakorlatok. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2015 25974 Francia szóbeli gyakorlatok. - : Eszterházy Károly Egyetem, 2015 25975 Kljucs / Oszipova, Irina. - : Corvina Kiadó, 2018 25976 Kljucs / Oszipova, Irina. - : Corvina Kiadó, 2018 25977 Kljucs 2. / Oszipova, Irina. - : Corvina Kiadó, 2018 25978 Kljucs 2. / Oszipova, Irina. - : Corvina Kiadó, 2018 25979 10 próbanyelvvizsga német nyelvből / Scheibl György. - : Maxim Kiadó, Szeged 25980 10 próbanyelvvizsga német nyelvből / Scheibl György. - : Maxim Kiadó, Szeged 25981 10 próbanyelvvizsga német nyelvből / Scheibl György. - : Maxim Kiadó, Szeged 25982 Érettségi mintafeladatsorok német nyelvből / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2018 25983 Érettségi mintafeladatsorok német nyelvből / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2018 25984 Érettségi mintafeladatsorok német nyelvből / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2018 25985 Érettségi mintatételek testnevelésből / Székely Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2018 25986 Érettségi mintatételek testnevelésből / Székely Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2018 25987 Érettségi mintatételek testnevelésből / Székely Márta. - : Maxim Inczédy György .l 2024.02.14 870 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Szeged, 2018 25988 Érettségi mintatételek testnevelésből / Székely Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2018 25989 Érettségi mintatételek testnevelésből / Székely Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2018 25990 Nagy Origó nyelvvizsgakönyv (Német középfok) / Hegyi Boglárka. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25991 Nagy Origó nyelvvizsgakönyv (Német középfok) / Hegyi Boglárka. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25992 Nagy Origó nyelvvizsgakönyv (Német középfok) / Hegyi Boglárka. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 25993 Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés németül / Becze Eva. - : Lexika GMK, 2018 25994 Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés németül / Becze Eva. - : Lexika GMK, 2018 25995 Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés németül / Becze Eva. - : Lexika GMK, 2018 25996 Nagy Corvinus nyelvvizsgakönyv (Német középfok) / Dömők Szilvia. - : Lexika GMK, 2018 25997 Nagy Corvinus nyelvvizsgakönyv (Német középfok) / Dömők Szilvia. - : Lexika GMK, 2018 25998 Nagy Corvinus nyelvvizsgakönyv (Német középfok) / Dömők Szilvia. - : Lexika GMK, 2018 25999 Gyakori hibák A-Z: Matematika. - : Klett, 2017 26000 Érettségi (last minute): Matematika. - : Klett, 2018 26001 Érettségi (last minute): Földrajz. - : Klett, 2018 26002 Érettségi (last minute): Irodalom. - : Klett, 2018 26003 Képes angol szótár. - : Klett 26004 Képes angol nyelvtan. - : Klett, 2019 26005 Érettségi: Német feladatsorok a középszintű szóbeli vizsgára / Dömők Szilvia. - : Klett, 2017 26006 Érettségi: Német feladatsorok az emelt szintű írásbeli vizsgára / Dömők Szilvia. - : Klett, 2018 26007 Érettségi: Német feladatsorok a középszintű írásbeli vizsgára / Dömők Szilvia. - : Klett, 2018 Inczédy György .l 2024.02.14 871 .lap Lelt.sz. Dokumentum 26008 Érettségi: Angol feladatsorok az emelt szintű írásbeli vizsgára / Pojják Klára. - : Klett, 2018 26009 Érettségi: Angol feladatsorok a középszintű írásbeli vizsgára / Tóth László. - : Klett, 2019 26010 Országos kompetenciamérés tesztgyűjtemény / Balogh Erika. - : M.R.O. Historia, 2019 26011 Országos kompetenciamérés tesztgyűjtemény / Balogh Erika. - : M.R.O. Historia, 2019 26012 Országos kompetenciamérés tesztgyűjtemény / Balogh Erika. - : M.R.O. Historia, 2019 26013 Országos kompetenciamérés tesztgyűjtemény / Balogh Erika. - : M.R.O. Historia, 2019 26014 Országos kompetenciamérés tesztgyűjtemény / Balogh Erika. - : M.R.O. Historia, 2019 26015 Középkori angol carolok / Soós András. - : Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2003 26016 Bevezetés a gregorián énekbe / Dobszay László. - : Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2014 26017 A magyar népének I. / Dobszay László. - : Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2006 26018 A magyar népének II. / Papp Anette. - : Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2013 26019 Fizika feladatgyűjtemény középiskolásoknak. - : Oktatási Hivatal, 2017 26020 Német írásbeli nyelvvizsga B2 C1 / Szűcs Melinda. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006 26021 Érettségi mintafeladatsorok matematikából / Máder Attila. - 2018 26022 A hangszerek és a zene könyve / Wade-Matthews, Max. - : CSER Kiadó, Budapest, 2006 26023 Operamesék. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2013 26024 Az ország legjobb hóhéra / Szvoren Edina. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2015 26025 Középiskolai zenei lexikon / Balázs István. - : Corvina Kiadó, 2000 26026 Egy dadogás története / Vida Gábor. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2019 26027 Hunyadi 9.: Isten árnyéka / Bán Mór. - : Gold Book, 2017 Inczédy György .l 2024.02.14 872 .lap Lelt.sz. Dokumentum 26028 Ki kicsoda? Zenetörténeti társasjáték / Batta András. - Budapest : Helikon Kiadó, 2011 26029 A magyar helyesírás szabályai. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2015 26030 Nagy Origó nyelvvizsgakönyv (Angol középfok) / Horváth Miklós. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2016 26031 Nagy BME és Origó nyelvvizsgatréning (francia középfok) / Vida Enikő. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 2018 26032 A Szent Johanna Gimi 1.: Kezdet / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 26033 A Szent Johanna Gimi 2.: Együtt / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 26034 A Szent Johanna Gimi 3.: Egyedül / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 26035 A Szent Johanna Gimi 4.: Barátok / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 26036 A Szent Johanna Gimi 5.: Remény / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 26037 A Szent Johanna Gimi 6.: Ketten / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 26038 A Szent Johanna Gimi 7.: Útvesztő / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 26039 A Szent Johanna Gimi 8./1.: Örökké / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 26040 A Szent Johanna Gimi 8./2..: Örökké / Leiner Laura. - : Ciceró Könyvstúdió 27034 Nagy BME nyelvvizsgakönyv: Német középfok / Kondrik Krisztina. - : Lexika GMK, 2018 29370 Nemzeti évfordulóink 2018. - : Balassi Intézet, 2018 29371 Magyar népi énekiskola I. / Bodza Klára. - : Hagyományok Háza, 2010 29372 Magyar népi énekiskola III. / Bodza Klára. - : Hagyományok Háza, 2010 29373 Magyar népi énekiskola IV. / Bodza Klára. - : Hagyományok Háza, 2010 29374 Érettségi mintafeladatsorok matematikából / Máder Attila. - 2018 29375 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Inczédy György .l 2024.02.14 873 .lap Lelt.sz. Dokumentum Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29376 15 próbaérettségi matematikából emelt szint - írásbeli / Fröhlich Lajos. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29377 Érettségi feladatgyűjtemény matematikából 11-12. évfolyam / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29378 Érettségi feladatgyűjtemény matematikából 9-10. / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29379 Érettségi mintafeladatsorok matematikából: 12 írásbeli középszintű feladatsor / Ruff János. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29380 Kádár Géza / Vida György. - : Séfer Kft., 2005 29381 Sztálin pokla: Magyar sorsok a Gulágon. - : Múlt-kor 29382 A pokol bugyrai.... - : Magyar Nemzeti Múzeum, 2019 29383 A tegnap világa / Zweig, Stefan. - : Európa, 1981 29384 Kötelezők röviden: III. osztály. - : Szukits Könyvkiadó, 2002 29385 Hector Servadac / Verne, Jules. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1982 29386 Fedőneve: Ulysses I. / Márai Sándor. - Budapest : Helikon Kiadó, 2014 29387 Páncélosokkal az életért: Koszorús Ferenc, az embermentő / Hantó Zsuzsa. - : Koszorús Ferenc Emlékbizottság, 2017 29388 Szabadság tér '56 I. / Rákay Philip. - 2019 29389 Szabadság tér '56 II. / Rákay Philip. - 2019 29390 Az erdélyi fejedelem udvari főszakácsmestere, szakács tudomány 1580-ból / Szekeres-Lukács Sándor. - : Erdélyi Körök Országos Szövetsége, 2018 29391 Vera / Grecsó Krisztián. - : Magvető Kiadó, Budapest, 2019 29392 Welttour Deutsch Lehrerhandbuch / Mróz, Sylwia. - : Nowa Era, 2017 29393 Welttour Deutsch Lehrerhandbuch / Mróz, Sylwia. - : Nowa Era, 2017 29394 Vonalkód / Tóth Krisztina. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2013 29395 Nagy BME nyelvvizsgakönyv: Német középfok / Kondrik Krisztina. - : Lexika GMK, 2018 29396 Játék az osztályban / Besnyi Szabolcs. - 2017 Inczédy György .l 2024.02.14 874 .lap Lelt.sz. Dokumentum 29397 A Játék nem játék! / Besnyi Szabolcs. - 2014 29398 A Játék nem játék! 2. / Besnyi Szabolcs. - 2017 29399 Kamaszkor körül / Vekerdy Tamás. - : Holnap Kiadó, 2005 29400 A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása / Covey, Stephen R.. - Budapest : Bagolyvár Könyvkiadó és Kulturális Szolgáltató Kft., 2014 29401 A kiemelkedően eredményes fiatalok 7 szokása / Covey, Sean. - Budapest : Harmat Kiadó, 2018 29402 Érettségi mintafeladatsorok matematikából: 12 írásbeli emelt szintű feladatsor / Máder Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged 29403 Érettségi mintafeladatsorok matematikából: 12 írásbeli emelt szintű feladatsor / Máder Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged 29404 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29405 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29406 15 próbaérettségi matematikából emelt szint - írásbeli / Fröhlich Lajos. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29407 15 próbaérettségi matematikából emelt szint - írásbeli / Fröhlich Lajos. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29408 Érettségi feladatgyűjtemény matematikából 9-10. / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29409 Érettségi feladatgyűjtemény matematikából 9-10. / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29410 Érettségi feladatgyűjtemény matematikából 11-12. évfolyam / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29411 Érettségi feladatgyűjtemény matematikából 11-12. évfolyam / Fuksz Éva. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29412 Érettségi mintafeladatsorok matematikából: 12 írásbeli középszintű feladatsor / Ruff János. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29413 Érettségi mintafeladatsorok matematikából: 12 írásbeli középszintű feladatsor / Ruff János. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2017 29414 "Belső várkastély": Bicskey Erzsébet, egy fiatal lány naplója 1940-1946 / Bicskey Erzsébet. - : A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, 2019 29415 Történelmi atlasz középiskolásoknak. - : Oktatáskutató és Inczédy György .l 2024.02.14 875 .lap Lelt.sz. Dokumentum Fejlesztő Intézet, 2017 29416 Történelmi atlasz középiskolásoknak. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2017 29417 Történelmi atlasz középiskolásoknak. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2017 29418 Történelmi atlasz középiskolásoknak. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2017 29419 Rembrandt élete / Brion, Marcel. - : Corvina Kiadó, 1976 29420 Kádár Géza / Vida György. - : Séfer Kft., 2005 29421 Hat színmű / Moliere. - : Európa, 1966 29422 Körkép 84. Huszonnyolc mai magyar elbeszélés / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984 29423 A gyilkos és én / Déry Tibor. - Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1977 29424 Michelangelo élete / Barabás Tibor. - 1972 29425 Effi Briest / Fontane, Theodor. - : Európa, 1975 29426 Nincs kegyelem: Egy filmforgatás képei / Matúz Gábor. - : Közép-Európai Média Intézet, 2017 29427 Pacsirta / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1977 29428 Középkori egyházi építészet Szatmárban / Kollár Tibor. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, 2011 29429 A falu jegyzője / Eötvös József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 29430 Magyar irodalom a gimnáziumok és a szakközépiskolák érettségire készülőinek / Horváth Zsuzsanna. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 29431 A fogalmazás technikája: Irodalom írásbeli érettségi ("Érettségi és felvételi" c. sorozatból) / Borosné Jakab Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1998 29432 Kommunikációs gyakorlatok középiskolásoknak / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2000 29433 A fizikatanítás pedagógiája / Radnóti Katalin. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 29434 Fizikai feladatok gyűjteménye / Szokolai Tibor. - Kisújszállás : Szalay Könyvkiadó,Kisújszállás, 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 876 .lap Lelt.sz. Dokumentum 29435 Rákos Sándor Nyírsége / Bakajsza András. - : Kálmánháza Község Önkormányzata, 2016 29436 The Whispering Knights / Lively, Penelope. - : Oxford University Press 29437 My family and other animals / Durrell, Gerald. - : Oxford University Press 29438 The Whispering Knights / Lively, Penelope. - : Oxford University Press 29439 Tales of Mistery and Imagination / Poe, Edgar Allan. - : Oxford University Press 29440 The Secret Garden / Burnett, Frances Hodgson. - : Oxford University Press 29441 Justice / Vicary, Tim. - : Oxford University Press 29442 Tha Call of the Wild / London, Jack. - : Oxford University Press 29443 Beethoven: Menschenwelt und Götterfunken / Leibnitz, Thomas. - : Residenz Verlag, 2020 29444 Folytassuk tovább! / Kovács Györgyné. - : Oktatási Hivatal, 2010 29445 Tanulásmódszertan: tanári kézikönyv / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2004 29446 A tanulás öröm is lehet / Kulcsár Mihályné. - 2016 29447 Az írásbeli szövegalkotás pszichológiai alapjai / Tóth László. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen 29448 Eredményes tanulási technikák / Tánczos Judit. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2011 29449 Tanulási zavarok, fejlesztő gyakorlatok / Pinczésné dr. Palásthy Ildikó. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2011 29450 Írd füllel! / Ványi Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2018 29451 Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba / Térey János. - Pécs : Jelenkor, 2019 29452 Boldogh-ház, Kétmalom utca / Térey János. - Pécs : Jelenkor, 2020 29453 Legközelebb majd sikerül / Vámos Miklós. - : Athenaeum, 2019 29454 Embermentés a vészkorszakban Magyarországon / Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa. - : Erdélyi Szövetség, 2019 29455 Helyesírási gyakorlókönyv / Cs. Nagy Lajos. - Budapest : Trezor Kiadó, 2018 Inczédy György .l 2024.02.14 877 .lap Lelt.sz. Dokumentum 29456 Helyesírási gyakorlókönyv / Cs. Nagy Lajos. - Budapest : Trezor Kiadó, 2018 29457 Helyesírási gyakorlókönyv / Cs. Nagy Lajos. - Budapest : Trezor Kiadó, 2018 29458 Helyesírási gyakorlókönyv / Cs. Nagy Lajos. - Budapest : Trezor Kiadó, 2018 29459 Helyesírási gyakorlókönyv / Cs. Nagy Lajos. - Budapest : Trezor Kiadó, 2018 29460 Helyesírási gyakorlókönyv / Cs. Nagy Lajos. - Budapest : Trezor Kiadó, 2018 29461 Helyesírási gyakorlókönyv / Cs. Nagy Lajos. - Budapest : Trezor Kiadó, 2018 29462 Helyesírási gyakorlókönyv / Cs. Nagy Lajos. - Budapest : Trezor Kiadó, 2018 29463 Helyesírási gyakorlókönyv / Cs. Nagy Lajos. - Budapest : Trezor Kiadó, 2018 29464 Helyesírási gyakorlókönyv / Cs. Nagy Lajos. - Budapest : Trezor Kiadó, 2018 29465 Hogyan válasszak sportágat? / Nagy János. - : International Sport Education Publisher, 2019 29466 Helyesírás mindenkinek / Noll Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29467 Helyesírás mindenkinek / Noll Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29468 Helyesírás mindenkinek / Noll Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29469 Helyesírás mindenkinek / Noll Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29470 Helyesírás mindenkinek / Noll Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29471 Helyesírás mindenkinek / Noll Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29472 Helyesírás mindenkinek / Noll Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29473 Helyesírás mindenkinek / Noll Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29474 Helyesírás mindenkinek / Noll Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, Inczédy György .l 2024.02.14 878 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2019 29475 Helyesírás mindenkinek / Noll Katalin. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29476 Matematika gyakorló feladatlapok 12. / Korom Pál. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 29477 Matematika gyakorló feladatlapok 12. / Korom Pál. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 29478 Matematika gyakorló feladatlapok 12. / Korom Pál. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 29479 Matematika gyakorló feladatlapok 12. / Korom Pál. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 29480 Matematika gyakorló feladatlapok 12. / Korom Pál. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 29481 Matematika gyakorló feladatlapok 12. / Korom Pál. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 29482 Matematika gyakorló feladatlapok 12. / Korom Pál. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 29483 Matematika gyakorló feladatlapok 12. / Korom Pál. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 29484 Matematika gyakorló feladatlapok 12. / Korom Pál. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 29485 Matematika gyakorló feladatlapok 12. / Korom Pál. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 29486 Matematika gyakorló feladatlapok 11. / Korom Pál. - : Oktatási Hivatal, 2020 29487 Matematika gyakorló feladatlapok 11. / Korom Pál. - : Oktatási Hivatal, 2020 29488 Matematika gyakorló feladatlapok 11. / Korom Pál. - : Oktatási Hivatal, 2020 29489 Matematika gyakorló feladatlapok 11. / Korom Pál. - : Oktatási Hivatal, 2020 29490 Matematika gyakorló feladatlapok 11. / Korom Pál. - : Oktatási Hivatal, 2020 29491 Matematika gyakorló feladatlapok 11. / Korom Pál. - : Oktatási Hivatal, 2020 29492 Matematika gyakorló feladatlapok 11. / Korom Pál. - : Oktatási Hivatal, 2020 Inczédy György .l 2024.02.14 879 .lap Lelt.sz. Dokumentum 29493 Matematika gyakorló feladatlapok 11. / Korom Pál. - : Oktatási Hivatal, 2020 29494 Matematika gyakorló feladatlapok 11. / Korom Pál. - : Oktatási Hivatal, 2020 29495 Matematika gyakorló feladatlapok 11. / Korom Pál. - : Oktatási Hivatal, 2020 29496 Matematika gyakorló feladatlapok 10. / Czapáry Endre. - : Oktatási Hivatal, 2020 29497 Matematika gyakorló feladatlapok 10. / Czapáry Endre. - : Oktatási Hivatal, 2020 29498 Matematika gyakorló feladatlapok 10. / Czapáry Endre. - : Oktatási Hivatal, 2020 29499 Matematika gyakorló feladatlapok 10. / Czapáry Endre. - : Oktatási Hivatal, 2020 29500 Matematika gyakorló feladatlapok 10. / Czapáry Endre. - : Oktatási Hivatal, 2020 29501 Matematika gyakorló feladatlapok 10. / Czapáry Endre. - : Oktatási Hivatal, 2020 29502 Matematika gyakorló feladatlapok 10. / Czapáry Endre. - : Oktatási Hivatal, 2020 29503 Matematika gyakorló feladatlapok 10. / Czapáry Endre. - : Oktatási Hivatal, 2020 29504 Matematika gyakorló feladatlapok 10. / Czapáry Endre. - : Oktatási Hivatal, 2020 29505 Matematika gyakorló feladatlapok 10. / Czapáry Endre. - : Oktatási Hivatal, 2020 29506 Matematika 9-10.: Kompetenciafejlesztő füzet / Tóthné Szalontay Anna. - : Oktatási Hivatal, 2018 29507 Matematika 9-10.: Kompetenciafejlesztő füzet / Tóthné Szalontay Anna. - : Oktatási Hivatal, 2018 29508 Matematika 9-10.: Kompetenciafejlesztő füzet / Tóthné Szalontay Anna. - : Oktatási Hivatal, 2018 29509 Matematika 9-10.: Kompetenciafejlesztő füzet / Tóthné Szalontay Anna. - : Oktatási Hivatal, 2018 29510 Matematika 9-10.: Kompetenciafejlesztő füzet / Tóthné Szalontay Anna. - : Oktatási Hivatal, 2018 29511 Matematika 9-10.: Kompetenciafejlesztő füzet / Tóthné Szalontay Anna. - : Oktatási Hivatal, 2018 Inczédy György .l 2024.02.14 880 .lap Lelt.sz. Dokumentum 29512 Matematika 9-10.: Kompetenciafejlesztő füzet / Tóthné Szalontay Anna. - : Oktatási Hivatal, 2018 29513 Matematika 9-10.: Kompetenciafejlesztő füzet / Tóthné Szalontay Anna. - : Oktatási Hivatal, 2018 29514 Matematika 9-10.: Kompetenciafejlesztő füzet / Tóthné Szalontay Anna. - : Oktatási Hivatal, 2018 29515 Matematika 9-10.: Kompetenciafejlesztő füzet / Tóthné Szalontay Anna. - : Oktatási Hivatal, 2018 29516 Matematika: Emelt szintű tananyag 11-12. / Gerőcs László Dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 29517 Matematika: Emelt szintű tananyag 11-12. / Gerőcs László Dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 29518 Matematika: Emelt szintű tananyag 11-12. / Gerőcs László Dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 29519 Matematika: Emelt szintű tananyag 11-12. / Gerőcs László Dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 29520 Matematika: Emelt szintű tananyag 11-12. / Gerőcs László Dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 29521 Matematika: Emelt szintű tananyag 11-12. / Gerőcs László Dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 29522 Matematika: Emelt szintű tananyag 11-12. / Gerőcs László Dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 29523 Matematika: Emelt szintű tananyag 11-12. / Gerőcs László Dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 29524 Matematika: Emelt szintű tananyag 11-12. / Gerőcs László Dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 29525 Matematika: Emelt szintű tananyag 11-12. / Gerőcs László Dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 29526 Matematika: Emelt szintű tananyag 11-12. / Gerőcs László Dr.. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 29527 Próbaérettségi feladatsorok: történelem / Kállai Csaba. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29528 Próbaérettségi feladatsorok: történelem / Kállai Csaba. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29529 Próbaérettségi feladatsorok: történelem / Kállai Csaba. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29530 Próbaérettségi feladatsorok: történelem / Kállai Csaba. - : Inczédy György .l 2024.02.14 881 .lap Lelt.sz. Dokumentum Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29531 Próbaérettségi feladatsorok: történelem / Kállai Csaba. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29532 Próbaérettségi feladatsorok: történelem / Kállai Csaba. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29533 Próbaérettségi feladatsorok: történelem / Kállai Csaba. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29534 Próbaérettségi feladatsorok: történelem / Kállai Csaba. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29535 Próbaérettségi feladatsorok: történelem / Kállai Csaba. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29536 Próbaérettségi feladatsorok: történelem / Kállai Csaba. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29537 Érettségire készülök: Történelem; 83 kidolgozott szóbeli tétel / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2020 29538 Érettségire készülök: Történelem; 83 kidolgozott szóbeli tétel / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2020 29539 Érettségire készülök: Történelem; 83 kidolgozott szóbeli tétel / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2020 29540 Érettségire készülök: Történelem; 83 kidolgozott szóbeli tétel / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2020 29541 Érettségire készülök: Történelem; 83 kidolgozott szóbeli tétel / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2020 29542 Érettségire készülök: Történelem; 83 kidolgozott szóbeli tétel / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2020 29543 Érettségire készülök: Történelem; 83 kidolgozott szóbeli tétel / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2020 29544 Érettségire készülök: Történelem; 83 kidolgozott szóbeli tétel / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2020 29545 Érettségire készülök: Történelem; 83 kidolgozott szóbeli tétel / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2020 29546 Érettségire készülök: Történelem; 83 kidolgozott szóbeli tétel / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2020 29547 Érettségire készülök: Felkészítő könyv; Történelem / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29548 Érettségire készülök: Felkészítő könyv; Történelem / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 Inczédy György .l 2024.02.14 882 .lap Lelt.sz. Dokumentum 29549 Érettségire készülök: Felkészítő könyv; Történelem / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29550 Érettségire készülök: Felkészítő könyv; Történelem / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29551 Érettségire készülök: Felkészítő könyv; Történelem / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29552 Érettségire készülök: Felkészítő könyv; Történelem / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29553 Érettségire készülök: Felkészítő könyv; Történelem / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29554 Érettségire készülök: Felkészítő könyv; Történelem / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29555 Érettségire készülök: Felkészítő könyv; Történelem / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29556 Érettségire készülök: Felkészítő könyv; Történelem / Csuszó Sándor. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2019 29557 Kettő az egyben / Páll Tibor. - : Fix Logistic, 2019 29558 Egyéni képzés A-tól Z-ig / Páll Tibor. - : Fix Logistic, 2016 29559 Haza / Tompa Andrea. - Pécs : Jelenkor, 2020 29600 Van jövőnk! / Kerekes Zsolt. - : Magyar Természettudományi Társulat, 2021 29601 Pomádé király új ruhája / Andersen, Hans Christian. - : Holnap Kiadó, 2019 29602 Mi lenne veled nélkülem? / Bocskai Magda. - 2021 29603 Minden napra egy feladat spanyol nyelvből / Kuthy Erika. - : Maxim Kiadó, Szeged 29604 Minden napra egy feladat spanyol nyelvből / Kuthy Erika. - : Maxim Kiadó, Szeged 29605 Hablando el plata. Magyarán szólva / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2015 29606 Hablando el plata. Magyarán szólva / Agócs Károly. - : Grimm Kiadó Szeged, 2015 29607 Spanyol szókincs / Tschirner, Erwin. - : Maxim Kiadó, Szeged 29608 Spanyol szókincs / Tschirner, Erwin. - : Maxim Kiadó, Szeged 29609 Gasztorkulturális kalandozások spanyolul / Reyes, Susana Rodés. - : Klett, 2016 Inczédy György .l 2024.02.14 883 .lap Lelt.sz. Dokumentum 29610 Gasztorkulturális kalandozások spanyolul / Reyes, Susana Rodés. - : Klett, 2016 29611 Escalera / Jusztin Ági. - : Dancsok-Jusztin Kft., 2018 29612 Escalera / Jusztin Ági. - : Dancsok-Jusztin Kft., 2018 29613 Gramatica de uso del espanol A1-B2 / Aragonés, Luis. - : SM-ELE 29614 Gramatica de uso del espanol A1-B2 / Aragonés, Luis. - : SM-ELE 29615 Gramatica de uso del espanol B1-B2 / Aragonés, Luis. - : SM-ELE 29616 Gramatica de uso del espanol B1-B2 / Aragonés, Luis. - : SM-ELE 29617 Gramatica de uso del espanol C1-C2 / Aragonés, Luis. - : SM-ELE 29618 Gramatica de uso del espanol C1-C2 / Aragonés, Luis. - : SM-ELE 29619 Gramatica de uso del espanol A1-A2 / Aragonés, Luis. - : SM-ELE 29620 Gramatica de uso del espanol A1-A2 / Aragonés, Luis. - : SM-ELE 29621 Tehetségfejlesztés / Gyarmathy Éva. - : Tea Kiadó, 2021 29622 Tehetségfejlesztés / Gyarmathy Éva. - : Tea Kiadó, 2021 29623 Tehetségfejlesztés / Gyarmathy Éva. - : Tea Kiadó, 2021 29624 Baj van a tanulással / Tánczos Judit. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen 29625 Másképp / Besztercei Enikő. - : Logopédia Kiadó, 2018 29626 Egyet értünk? Egyetértünk! 5-8. osztály / Török Ágnes. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 2019 29627 Gondolkodj és írj! / Vannay Aladárné. - : Logopédia Kiadó, 2019 29628 33 téma a szövegértő olvasás fejlesztésére A középisk.korosztálynak -Az esszéírás tanításával- / Adamikné dr. Jászó Anna. - : Holnap Kiadó, 2011 29629 Próbaérettségi feladatsorok: Matematika (emelt szint) / Trembeczki Csaba. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29630 Próbaérettségi feladatsorok: Matematika (emelt szint) / Trembeczki Csaba. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29631 Próbaérettségi feladatsorok: Matematika (emelt szint) / Trembeczki Csaba. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29632 Érettségi mintatételek testnevelésből / Székely Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2018 Inczédy György .l 2024.02.14 884 .lap Lelt.sz. Dokumentum 29633 Érettségi mintatételek testnevelésből / Székely Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2018 29634 Érettségi mintatételek testnevelésből / Székely Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2018 29635 10 próbaérettségi történelemből: emelt szint - írásbeli / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2021 29636 10 próbaérettségi történelemből: emelt szint - írásbeli / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2021 29637 10 próbaérettségi történelemből: emelt szint - írásbeli / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2021 29638 2021. évi érettségi tételek történelemből (30 emelt szintű tematika) / Farkas Judit. - : Maxim Kiadó, Szeged 29639 2021. évi érettségi tételek történelemből (30 emelt szintű tematika) / Farkas Judit. - : Maxim Kiadó, Szeged 29640 2021. évi érettségi tételek történelemből (30 emelt szintű tematika) / Farkas Judit. - : Maxim Kiadó, Szeged 29641 Földrajz feladatgyűjtemény: Közép- és emelt szintű érettségire készülőknek 11-12. / Jónás Ilona. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2015 29642 Földrajz feladatgyűjtemény: Közép- és emelt szintű érettségire készülőknek 11-12. / Jónás Ilona. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2015 29643 Az írás-olvasási és számolási zavarok kezelése / Christiansen, Andrea. - : Saxum, 2014 29644 Mély levegő / Halász Rita. - Pécs : Jelenkor, 2020 29645 Mély levegő / Halász Rita. - Pécs : Jelenkor, 2020 29646 Magyar Copperfield / Bereményi Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2021 29647 Magyar Copperfield / Bereményi Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2021 29648 A vidék lelke / Csabai László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2019 29649 A vidék lelke / Csabai László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2019 29650 Bolyai / Láng Zsolt. - Pécs : Jelenkor, 2019 29651 Bolyai / Láng Zsolt. - Pécs : Jelenkor, 2019 29652 Szabadulógyakorlat / Szabó T. Anna Kyoko. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2021 Inczédy György .l 2024.02.14 885 .lap Lelt.sz. Dokumentum 29653 Szabadulógyakorlat / Szabó T. Anna Kyoko. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2021 29654 Haza / Tompa Andrea. - Pécs : Jelenkor, 2020 29655 Haza / Tompa Andrea. - Pécs : Jelenkor, 2020 29656 Magamról többet / Grecsó Krisztián. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2021 29657 Magamról többet / Grecsó Krisztián. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2021 29658 Az első világvége, amit együtt töltöttünk / Selyem Zsuzsa. - Pécs : Jelenkor, 2020 29659 Az első világvége, amit együtt töltöttünk / Selyem Zsuzsa. - Pécs : Jelenkor, 2020 29670 A szakállas Neptun / Nádasdy Ádám. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2020 29671 A szakállas Neptun / Nádasdy Ádám. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2020 29672 A cégvezető / Háy János. - : Európa, 2020 29673 A cégvezető / Háy János. - : Európa, 2020 29674 Életünk végéig / Barnás Ferenc. - Pozsony : Kalligram, 2019 29675 Életünk végéig / Barnás Ferenc. - Pozsony : Kalligram, 2019 29676 Évszakhoz képest hűvösebb / Harag Anita. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2020 29677 Évszakhoz képest hűvösebb / Harag Anita. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2020 29678 A varjúkirály / Jászberényi Sándor. - Pozsony : Kalligram, 2021 29679 Rotschild Klára: A vörös divatdiktátor / Simonovics Ildikó. - : Jaffa, 2019 29680 Európa szimfónia / Szántó T. Gábor. - : Scolar, 2019 29681 Akik már nem leszünk sosem / Krusovszky Dénes. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2019 29682 Marlenka / Finy Petra. - : Athenaeum, 2019 29683 Hazaviszlek, jó? / Tóth Krisztina. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2018 29684 Normális emberek / Rooney, Sally. - : 21. Század Kiadó, 2019 Inczédy György .l 2024.02.14 886 .lap Lelt.sz. Dokumentum 29685 Hunyadi 10.: Vihartépte zászlaink / Bán Mór. - : Gold Book, 2019 29686 A könnymutatványosok legendája / Darvasi László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2016 29687 Keletre, magyar! / Ablonczy Balázs. - : Jaffa, 2016 29688 Vérző Magyarország / Kosztolányi Dezső. - Budapest : Osiris, 2020 29689 Emlékező Magyarország I. / Gyurgyák János. - Budapest : Osiris, 2020 29690 Emlékező Magyarország II. / Gyurgyák János. - Budapest : Osiris, 2020 29691 Bánk bán / Katona József. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1979 29692 Az erdő hangja / Czóbel Minka. - 2019 29693 Mire a fák megnőnek / Wass Albert. - Pomáz : Kráter, Pomáz, 2002 29694 Pedagógiai tervezés / Hunyadi Györgyné. - : Comenius Kiadó, 2004 29695 Utak és módok: Pedagógiai kézikönyv a konfliktuskezelésről / Szekszárdi Júlia. - : Iskolafejlesztési Alapítvány, 1995 29696 A pedagógusok gyakornoki rendszerének fejlesztése és értékelése / Sallai Éva. - : Oktatási Hivatal, 2015 29697 Tanulási attitűdök, tanulási stratégiák / Györgyi Zoltán. - : Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015 29698 Tanuljunk könnyen gyorsan franciául / Somorjai Ferenc. - : G&A Kiadó, 1997 29699 101 játékterápiás technika / Kaduson, Heidi. - : Animula, 2009 29700 Pedagógus - pálya- motiváció / Paksi Borbála. - : Oktatási Hivatal, 2015 29701 Készüljünk az érettségire matematikából emelt szinten: Megoldások / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 29702 Matematika (Újra irány az egyetem!) / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000 29703 Gépmadarak a szabolcsi égen 1865-1947 / Jánkfalvi Zoltán. - 2005 29704 Gépmadarak a szabolcsi égen (1945-től napjainkig) / Hargitai Ferenc. - 2005 29708 Gépmadarak a szabolcsi égen: A repülőiskola és a területi központ története 1968-tól / Beleznay Péter. - 2005 29709 Középiskolai fizikapéldatár / Moór Ágnes. - : Integra-Projekt Inczédy György .l 2024.02.14 887 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kft. Budapest, 1994 29710 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 29711 Készüljünk az érettségire matematikából emelt szinten / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 29712 Magyarország és a világűr / Simon Tamás. - : Magyar Asztronautikai Társaság, 2021 29713 Trianon / Jankovics Marcell. - : Méry Ratio, 2020 29714 Székhelyi Edith festőművész / Székhelyi Edith. - 2012 29715 Magyar kortárs üveg. - : Erdész Galéria 29716 Nemzeti évfordulóink 2020. - Budapest : Petőfi Irodalmi Múzeum PIM, 2020 29717 Magyarország nemzeti atlasza: Társadalom. - : Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, 2021 29718 A segítő készségek fejlesztése / Egan, Gerard. - Budapest : ELTE Eötvös Könyvkiadó 29719 Szövegelő szövegesek / Vitéz Gyöngyvér. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2019 29720 Számamőba / Szilvási Viktória. - : Hátország Egyesület, 2013 29721 Az őrzők / Berg Judit. - : Ecovit, 2019 29722 Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei: III. Arcok és sorsok / Katona Tamás. - : Corvina Kiadó, 2020 29723 A Willesden Lane gyermekei / Golabek, Mona. - : AION, 2017 29724 A fizika története / Szabó Árpád. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2010 29725 Magyar természettudósok: Fizikusok / Szabó Árpád. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 2006 29726 A trianoni békediktátum története hét kötetben I. / Gulyás László. - : Egyesület Közép-Európa Kutatására, 2019 29727 Trianon-kislexikon diákoknak / Molnár Zsolt. - Budapest : Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Budapest, 2021 29728 Közlekedéstörténeti tanulmányok / Frisnyák Zsuzsa. - : Közlekedéstörténeti tanulmányok, 2021 29729 Az Országház szobrai. - : Országház Könyvkiadó, 2017 Inczédy György .l 2024.02.14 888 .lap Lelt.sz. Dokumentum 29730 Mindennapok az Országházban. - : Országház Könyvkiadó, 2020 29731 Az Országház bútorművészete és famunkái / Kelecsényi Kristóf. - : Országház Könyvkiadó, 2021 29732 Országházi kalauz / Dúzsi Éva. - : Országház Könyvkiadó, 2017 29733 Az Országház díszítőfestészete / Kapitány-Horváth Zsuzsa. - : Országház Könyvkiadó, 2017 29734 Az Országgyűlési Könyvtár / Villám Judit. - 2018 29735 Az Országház üvegművészete / Kerekes Margit. - : Országház Könyvkiadó, 2020 29736 A magyar Országgyűlés / Feitl Írisz. - : Országház Könyvkiadó, 2019 29737 A magyar törvényhozás ezer éve / Berényi Mariann. - : Országház Könyvkiadó, 2016 29738 A magyar Szent Korona / Moravetz Orsolya. - : Országház Könyvkiadó, 2019 29740 Tripartitum / Tringli István. - : Országház Könyvkiadó, 2021 29741 Az Aranybulla / Moravetz Orsolya. - : Országház Könyvkiadó, 2020 29742 Választási kampányok 1848-1990 / Bakó Berta. - : Országház Könyvkiadó, 2020 29743 Gyűjtemény a matematika emelt szintű oktatásához / Mahler Attila. - : Oktatási Hivatal, 2022 29744 Az elsők krónikája. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 2002 29745 Királyok könyve / Bertényi Iván. - Budapest : Officina Nova, 1993 29746 Reader's Digest világatlasz. - : Reader's Digest, 2006 29747 Az Országház növény- és állatmotívumai / Bálint Zsolt. - : Országház Könyvkiadó, 2022 29748 A magyar Országgyűlés / Feitl Írisz. - : Országház Könyvkiadó, 2019 29749 A nevezetes magyar Országház és a tér, ahol áll / Török András. - : Országház Könyvkiadó, 2021 29750 A 800 éves Aranybulla / Zsoldos Attila. - : Országház Könyvkiadó, 2022 29751 Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc / Hermann Róbert. - Budapest : Osiris, 2022 29752 Az Országház népi díszítőelemei / Tasnádi Zsuzsanna. - : Inczédy György .l 2024.02.14 889 .lap Lelt.sz. Dokumentum Országház Könyvkiadó, 2021 29753 Az Országház nevezetes termei / Csákó Beáta. - : Országház Könyvkiadó, 2021 29754 A rejélyes Z generáció / Bereczki Enikő. - : HVG Kiadó, 2022 29755 Brüsszel után szabadon / Gerzsenyi Gabriella. - Budapest : Nap Kiadó, 2021 29756 Petőfi Sándor emlékezete / Margócsy István. - Budapest : Osiris, 2022 29757 Cigány-magyar, magyar-cigány szótár / Rostás-Farkas György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2001 29758 Petőfi Sándor összes prózai írása és levelezése / Petőfi Sándor. - Budapest : Osiris, 2022 29759 Petőfi Sándor összes versei / Petőfi Sándor. - Budapest : Osiris, 2007 29760 Zöld Föld munkafüzet. - : Oktatási Hivatal 29761 Zöld Föld munkafüzet. - : Oktatási Hivatal 29762 Zöld Föld munkafüzet. - : Oktatási Hivatal 29763 Zöld Föld. - : Oktatási Hivatal 29764 Zöld Föld. - : Oktatási Hivatal 29765 Zöld Föld. - : Oktatási Hivatal 29766 Zöld Föld munkafüzet haladóknak. - : Oktatási Hivatal 29767 Zöld Föld munkafüzet haladóknak. - : Oktatási Hivatal 29768 Zöld Föld munkafüzet haladóknak. - : Oktatási Hivatal 29769 Zöld Föld haladóknak. - : Oktatási Hivatal 29770 Zöld Föld haladóknak. - : Oktatási Hivatal 29771 Zöld Föld haladóknak. - : Oktatási Hivatal 29772 Anya-nyelv-lecke / Kiss Gábor. - Budapest : Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2022 29773 Játékmozaik / Pölös Annamária. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2016 29774 A beszédhallás fejlesztése óvodában, iskolában / Fazekasné Fenyvesi Margit. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2021 29775 Anyanyelvi felmérők a 11-12. évfolyam számára / Raátz Judit. - Budapest : Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2020 Inczédy György .l 2024.02.14 890 .lap Lelt.sz. Dokumentum 29776 Gyűjtemény a matematika emelt szintű oktatásához / Mahler Attila. - : Oktatási Hivatal, 2022 29777 Gyakorló feladatok diszgráfiás és diszlexiás gyerekeknek / Gergényiné Németh Erika. - : CSBOOK 29778 A köd hercege / Zafón, Carlos Ruiz. - : Európa, 2022 29779 Jolka harangja / Egressy Zoltán. - Budapest : Helikon Kiadó, 2022 29780 Mamikám / Háy János. - : Európa, 2021 29781 Alkalomadtán / Légrádi Gergely. - Pozsony : Kalligram, 2022 29782 Anyám szerint / Náray Tamás. - : Libri, 2022 29783 Dermesztő Balaton / Zajácz D. Zoltán. - : General Press, 2022 29784 Rémtörténetek / Nádas Péter. - Pécs : Jelenkor, 2022 29785 Kik vagytok ti? / Háy János. - : Európa, 2020 29786 Ötvenhét lépés / Vámos Miklós. - : Athenaeum, 2022 29787 Ne haragudj, véletlen volt / Háy János. - : Európa, 2021 29788 Napra jutni / Háy János. - : Európa, 2019 29789 A majom szeme / Tóth Krisztina. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 2022 29790 Igazi hősök / Nyáry Krisztián. - : Corvina Kiadó 29791 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - Budapest : Osiris, 2021 29792 A magyar romantika ikercsillagai: Jókai Mór és Petőfi Sándor / Szilágyi Márton. - Budapest : Osiris, 2021 29793 "Sors, nyiss nekem tért" / Osztovits Szabolcs. - Budapest : Osiris, 2022 29794 Petőfi Sándor próza- és drámafordításai / Petőfi Sándor. - Budapest : Osiris, 2022 29795 Einsteinnel a Holdra / Foer, Joshua. - : Század Kiadó, 2012 29796 A keresők / Berg Judit. - : Ecovit, 2021 29797 A keresők / Berg Judit. - : Ecovit, 2021 86736 Mert szemben ülsz velem / Illyés Gyula. - Budapest : Helikon Kiadó, 1982 114727 Levelezése (1860-1875) II.k. / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Inczédy György .l 2024.02.14 891 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Budapest, 1975 2,2 A matematika tanítása 1966-69, 1970-73 / Csánk István. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 A 1 Korok és stílusok Műalkotások elemzése munkatankönyv 1-2-3. kötet / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1996 A 2 Korok és stílusok Műalkotások elemzése munkatankönyv 1-2-3. kötet / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1996 A 5 Az ön ügyvédje / Petrik Ferenc Dr.. - Budapest : Kulturtrade, 1995 A 6 Egyetemekről, főiskolákról középiskolásoknak Hogyan tovább ? / Láncos Vera. - : Kulturtrade Kiadó, 1996 A 8 Földanyai gondok : Történelem : Középiskolai tananyagba illő környezetminőségi adatok / Nádai Magda, Mikusné. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1995 A 9 Magyarország növényvilága (Pannon enciklopédia c. sorozatból) / Járainé Dr Komlódi Magda. - : Dunakanyar 2000, 2000 A 10 Ázsia története és földrajza: Olvasókönyv kontinensekről / Dürr Béla. - Budapest : , 1996 A 12 Földrajz A: Általános természeti és társadalomf. Földrajz B: Társadalomföldrajz természetföldrajzia / Arday István. - Budapest : , 1995/96/7 A 13 A végtelenség előszobája / Horváth Géza. - Nyíregyháza : Rím Kiadó, Nyíregyháza, 1996 A 14 Kompakt fizika : Fizika felvételizőknek felvetteknek és végzetteknek / Vogel, Helmut. - Budapest : Springer Hungarica, 1995 A 15/1 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/2 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/3 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/4 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/6 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/7 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/8 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/9 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/10 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 Inczédy György .l 2024.02.14 892 .lap Lelt.sz. Dokumentum A 15/11 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/12 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/13 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/14 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/15 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/16 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/17 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 15/19 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1991 A 16 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 A 17 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 A 18 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 A 19 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 A 20 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 A 21 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 A 22 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 A 24 Földrajz: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Kató István. - : ART-EAST KFT, 1994 A 26 Írók, művek, tanulmányok / Fenyvesi András Dr.. - : ART-EAST Kft., 1993 A 28 Történelem I.Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felv. Őskortól-XVIII. sz. / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft. A 29 Írók, művek, tanulmányok / Fenyvesi András Dr.. - : ART-EAST Inczédy György .l 2024.02.14 893 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kft., 1993 A 29/A Diákjogok a közoktatási törvényben / Bíró Endre - Koltai Péter - Papp György. - : Művelődési és Közokt. Min, 1996 A 30 Vele vagy nélküle ? Ismeretek az atomenergiáról és a nukleáris biztonságról / Steel, Danielle. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997 A 31 Húsz év piros-kékben 1977-1997 / Jeles István. - Nyíregyháza : Nyíregyházi Vasutas Sport Club, 1997 A 32 Zrínyi Ilona : Regény / Szentmihályiné Szabó Mária. - Budapest : Ref. Zsinati Iroda, 1987 A 33 Hat poszter - six posters - sechs posters / Csók István. - : Kulturtrade Kiadó Budapest, 1996 A 34 Vermeer 6 Posters / Vermeer. - : Kulturtrade Kiadó Budapest, 1996 A 35 Escher, M.C. 6 Posters / Escher, M. C.. - : Kulturtrade Kiadó Budapest, 1996 A 36 Miró 6 Posters / Miró. - : Kulturtrade Kiadó Budapest, 1996 A 37 Munch 6 Posters / Munch, E.. - : Kulturtrade Kiadó Budapest, 1996 A 38 Monet: 6 Posters / Monet, Claude. - : Kulturtrade Kiadó Budapest, 1996 A 39 Renoir 6 Postern / Renoir. - : Kulturtrade Kiadó Budapest, 1996 A 40 Klimt 6 Posters / Klimt, Gustáv. - : Kulturtrade Kiadó Budapest, 1996 A 41 Cézanne 6 Posters / Cézanne, P.. - : Kulturtrade Kiadó Budapest, 1996 A 42 Az Európai Unióról röviden / Ungerer, Lothar. - Budapest : , 1994 A 43 Földrajz A: Általános természeti és társadalomf. Földrajz B: Társadalomföldrajz természetföldrajzia / Arday István. - Budapest : , 1995/96/7 A 44 Amerika története és földrajza / Dürr Béla. - Budapest : , 1994 A 45 Földrajz A: Általános természeti és társadalomf. Földrajz B: Társadalomföldrajz természetföldrajzia / Arday István. - Budapest : , 1995/96/7 A 46 Földünk - környezetünk Földrajztankönyv 14-15 éveseknek - 15-16 éveseknek / Dürr János. - Budapest : , 1995/96 A 47 Földünk - környezetünk Földrajztankönyv 14-15 éveseknek - 15-16 Inczédy György .l 2024.02.14 894 .lap Lelt.sz. Dokumentum éveseknek / Dürr János. - Budapest : , 1995/96 A 48 Ázsia története és földrajza: Olvasókönyv kontinensekről / Dürr Béla. - Budapest : , 1996 A 49 Háztartási ismeretek / Gensthaler, Christine. - Budapest : , 1994 A 50 Környezetvédelem - környezetgazdálkodás / Faragó Lajos. - Budapest : , 1996 A 51 Föld körüli csavargásaim : A csodálatos természet egy hátizsákos geográfus szemével / Németh Géza. - Budapest : , 1993 A 52 Bevezetés a magyarországi cigányság kultúrájába Beszélgetések / Rózsavölgyi Adél. - Budapest : , 1996 A 53 Svéd történelem néhány magyar kapcsolattal A kezdetektől, XII.Károly svéd király haláláig / Fodor Imre. - : JMP. Kft., 1999 A 8-1 Földanyai gondok : Történelem : Középiskolai tananyagba illő környezetminőségi adatok / Nádai Magda, Mikusné. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1995 B 2 (Sz)Ámítástechnika / Hubert Tibor. - : Kvassay Jenő MSZKI B 7 Történelem a középiskolák III.osztálya számára / Ujvári Pál. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994 B 8 Nyíregyháza története / Cservenyák László. - Nyíregyháza : Városi Tanács - Nyíregyháza, 1987 B 9 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 12 l992-l994 X. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1994 B 12/1 1972-l973 III. Egyetemi felvételi feladatok matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 B 13 l989-l992 IX. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1992 B 14 l989-l992 IX. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1992 B 15 l989-l992 IX. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1992 B 16 l989-l992 IX. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1992 B 17 l989-l992 IX. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1992 Inczédy György .l 2024.02.14 895 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 19 Halmazelmélet / Hajnal András. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 B 24 Gyakorlatok és feladatok a magyar nyelv tankönyvéhez / Szende A.- Károly S. - Soltész K.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1995 B 25 Mindennapi hagyomány : Néprajzi ismeretek mai használatra / Tarján Gábor. - : Magyar Média Pedagógiai Műhely, 1993 B 26 Olvasók, könyvek, könyvtárak: A kezdetektől 1848/49-ig) Művelődéstörténeti olvasókönyv 10-18 évesekn / Fülöp Géza. - Budapest : MMM, 1993 B 27 Viselkedéskultúra a mindennapok gyakorlatában Protokoll / Ottlik Károly. - : Protokoll '96 Könyvkiad, 1994 B 28 A magyar népzene tára VIII/A-VIII/B. Népdaltípusok 3. / Vargyas Lajos. - : Akadémiai -Balassi Kiadó, Budapest, 1992 B 29 A magyar népzene tára VIII/A-VIII/B. Népdaltípusok 3. / Vargyas Lajos. - : Akadémiai -Balassi Kiadó, Budapest, 1992 B 31 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 34 220 Francia nyelvtani gyakorlat megoldással Középiskolásk számára / Karakai Imre. - 1993 B 35 Francia nyelvtan magyaroknak / Karakai Imre. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1990 B 36 Hurrá, földrajz!! Magyarország: Földrajzi feladatgyűjtemény Magyarország / Berkó Judit szerk.. - : Fővárosi Pedagógiai Intézet, 1995 B 37 Hurrá, földrajz!! Magyarország: Földrajzi feladatgyűjtemény Magyarország / Berkó Judit szerk.. - : Fővárosi Pedagógiai Intézet, 1995 B 38 Csillagászat és természetföldrajz / Simon Tamás. - Budapest : Altern. Közgazd. Gimn. Alap., 1994 B 39 Történelmi topográfiai kislexikon Általános és kö- zépiskolások számára / Veresegyházi Béla Dr.. - Budapest : Aqua Kiadó és Nyomda, 1994 B 41 Egyetemes művelődéstörténet / Lederer Emma. - Budapest : Káldor Könyvkiadó Vállalat, 1992 B 42 Egyetemes művelődéstörténet / Lederer Emma. - Budapest : Káldor Könyvkiadó Vállalat, 1992 B 43 Erdély: Utazzunk együtt! / Foki Tamás. - : Fővárosi Pedagógiai Intézet, 1994 Inczédy György .l 2024.02.14 896 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 46 Deutsch für Aussiedler DAG / Wagner, Karin Dr.. - : Verlag München B 47 Német nyelvtani gyakorlókönyv a Német nyelvtan a középisk. számára c.könyvhöz / Hámoriné dr. Szalóczi Éva. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1992 B 48 Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv X. / Dr. Nagy Ferenc. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Levéltár, 1994 B 49/1 Környezet és fejlődés Tájékoztató-Tanácsadó Szemle IV/3-4, IV/5-6 / Balogh István. - : Környezet és Fejlődés Kft., 1993 B 49/2 Környezet és fejlődés Tájékoztató-Tanácsadó Szemle IV/3-4, IV/5-6 / Balogh István. - : Környezet és Fejlődés Kft., 1993 B 51 Földünk - környezetünk / Antal Zoltán Dr.. - : Győr-Moson-Sopron Megyei Ped. Int., 1994 B 52 Feladatgyűjtemény történelemből felvételi írásbeli vizsgára / Horányi István dr.. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1988 B 53 Természetföldrajz 1. A Föld belső erői / Jakucs László Dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1993 B 53/1 Francia nyelv Segédkönyv a középiskolák 4. osztálya számára / Szlobodcsikov, V.A.. - : Skola Kiadó Uzsgorod, 1982 B 54 Marc Chagall 1887-1985 : A megfestett költészet / Walther, Ingo F.. - Budapest : Kulturtrade, 1993 B 55 Összefoglaló feladatgyűjtemény kémiából / Hutter Anna Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 B 56 Középiskolai fizikapéldatár / Moór Ágnes. - : Integra-Projekt Kft. Budapest, 1994 B 56/1 Középiskolai fizikapéldatár / Moór Ágnes. - : Integra-Projekt Kft. Budapest, 1994 B 58 Tanuljunk könnyen gyorsan németül!: A német nyelv alapos elsajátításának könnyű és gyors módszere / Häckel, Ernst Dr. - Budapest : Aqua Kiadó és Nyomda, 1992 B 59 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 1991 B 61 Collins Cobuild Student'S Dictionary / Cobuild,Collins - The University of Birmingham. - : Harper Publishers, 1990 B 62 Sík Sándor magyar cserkész pedagógiája / Mészáros István. - 1989 B 63 Római irodalom az aranykorban / Adamik Tamás. - Budapest : Seneca Könyvkiadó Kft, 1994 B 65 Érettségi és OKTV- feladatok angol, orosz, spanyol 1991/92 / Inczédy György .l 2024.02.14 897 .lap Lelt.sz. Dokumentum Halápi - Paál - Zoltán Márta. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1992 B 66 Alapvető tények az egyesült nemzetekről / Gömbös Ervin Dr.. - : Magyar ENSZ Társaság, 1991 B 67/1 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - : DOKUSOFT, 1994 B 67/2 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - : DOKUSOFT, 1994 B 67/3 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - : DOKUSOFT, 1994 B 67/4 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - : DOKUSOFT, 1994 B 67/5 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - : DOKUSOFT, 1994 B 67/6 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - : DOKUSOFT, 1994 B 67/7 Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben / Neuwirth Gábor szerkesztette. - : DOKUSOFT, 1994 B 68 ...Kimaradt tananyag... Diktatúra és az egyház 1945-1956 / Mészáros István. - : Márton Áron Kiadó, 1993 B 69 A száműzött Rákóczi / Szekfű Gyula. - : Holnap Kiadó, 1993 B 70 De azért itthon is maradni... / Erdélyi Erzsébet. - : Tárogató Kiadó, 1994 B 71 Határokon járok örökké : 15 beszélgetés határon túli alkotókkal verseikről novelláikról / Erdélyi Erzsébet. - : Tárogató Kiadó, 1995 B 72 Magányos csillag / Ivános Illés. - : Merkur B 73 Börtönfelkelés Sátoraljaújhely, 1944. március 22. / Székely Klára dr.. - : Magyar Ellenállók és Antifaszták Szövetsége, 1994 B 74 Földanyai gondok : Földrajz : Középiskolai tananyagba illő környezetminőségi adatok / Nádai Magda, Mikusné. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1995 B 75 Kortársunk a grafika: nyomatok, emblémák, tervek / Szabó Lászó. - : Debrecen, 1992 B 78 Fizikai kísérletek gyűjteménye 1. mechanika, fény- tan, hőtan / Juhász András. - : Arkhimédész Bt., 1994 B 79 Középiskolai fizikapéldatár / Moór Ágnes. - : Integra-Projekt Kft. Budapest, 1994 Inczédy György .l 2024.02.14 898 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 80 Didactica magna / Comenius. - Budapest : Seneca Könyvkiadó Kft, 1992 B 81 Az Eötvös Loránd fizikaversenyek feladatai 1959-1988 / Vermes Miklós. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993 B 82/1 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 82/2 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 83 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 B 84 Szöveggyűjtemény az Erkölcstani vázlatok c. tankönyvpótló jegyzethez / Szabó Pál Tivadar. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1994 B 85 Erkölcstani vázlatok : Tankönyvpótló jegyzet az általános iskolák felső tagozatosai a középiskolák t / Szabó Pál Tivadar. - Budapest : Ikva, Budapest, 1994 B 86 Matematikai vizsgakövetelmények érettségin, egyetemi és főiskolai felvételin / Horváth János. - : Drávaprint Nyomdai Vállalkozás, 1993 B 86/1 Matematikai vizsgakövetelmények érettségin, egyetemi és főiskolai felvételin / Horváth János. - : Drávaprint Nyomdai Vállalkozás, 1993 B 86/2 Matematikai vizsgakövetelmények érettségin, egyetemi és főiskolai felvételin / Horváth János. - : Drávaprint Nyomdai Vállalkozás, 1993 B 87 Magyarország kormányai 1848-1992 / Bölöny József. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1992 B 88 Házi feladat magyar nyelvből I-II-III-IV. osztályosoknak / Jeney Istvánné DR.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 88/1 Házi feladat magyar nyelvből I-II-III-IV. osztályosoknak / Jeney Istvánné DR.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 89 Házi feladat magyar nyelvből I-II-III-IV. osztályosoknak / Jeney Istvánné DR.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 91 Házi feladat magyar nyelvből I-II-III-IV. osztályosoknak / Jeney Istvánné DR.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 92 Házi feladat történelemből I-II-III-IV. osztályosoknak / Ország Borbála DR.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 92/1 Házi feladat történelemből I-II-III-IV. osztályosoknak / Ország Borbála DR.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 Inczédy György .l 2024.02.14 899 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 93 Házi feladat történelemből I-II-III-IV. osztályosoknak / Ország Borbála DR.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 93/1 Házi feladat történelemből I-II-III-IV. osztályosoknak / Ország Borbála DR.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 94 Házi feladat történelemből I-II-III-IV. osztályosoknak / Ország Borbála DR.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 94/1 Házi feladat történelemből I-II-III-IV. osztályosoknak / Ország Borbála DR.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 95 Házi feladat történelemből I-II-III-IV. osztályosoknak / Ország Borbála DR.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 95/1 Házi feladat történelemből I-II-III-IV. osztályosoknak / Ország Borbála DR.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 96 Házi feladat matematikából I-II-III-IV. osztályosoknak / Garamvölgyiné Ács Mária. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 96/1 Házi feladat matematikából I-II-III-IV. osztályosoknak / Garamvölgyiné Ács Mária. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 97 Házi feladat matematikából I-II-III-IV. osztályosoknak / Garamvölgyiné Ács Mária. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 98 Házi feladat matematikából I-II-III-IV. osztályosoknak / Garamvölgyiné Ács Mária. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 99 Házi feladat matematikából I-II-III-IV. osztályosoknak / Garamvölgyiné Ács Mária. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 99/1 Házi feladat matematikából I-II-III-IV. osztályosoknak / Garamvölgyiné Ács Mária. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1994 B 100/1 Így oldunk meg fizikafeladatokat I-II. (Pótlás) / Boros Dezső. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993 B 100/2 Így oldunk meg fizikafeladatokat I-II. (Pótlás) / Boros Dezső. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993 B 101 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 101/1 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 102 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 900 .lap Lelt.sz. Dokumentum Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 B 103 Filozófiai szöveggyűjtemény I-II. / Dörömbözi János. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993 B 104 Filozófiai szöveggyűjtemény I-II. / Dörömbözi János. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993 B 105 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 B 106 Vegyes feladatok munkafüzet I. osztály / Pósa Lajos. - Budapest : Calibra Kiadó, 1992 B 107 Algebra és az analízis eleme: Segédkönyv a középiskolák 10. osztálya számára / Kolmogorov, A. Ny.. - : Ragyanszka Skola Kiadó, 1981 B 107/1 Vektorok, koordinátageometria, trigonometria / Pogáts Ferenc. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 108 Számelmélet a speciális matematikai osztályok számára: Gimnázium / Szalay Mihály Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 B 109 Matematika feladatlapok I-II. / Czapáry Endre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993/97 B 110/1 Matematikai versenytételek III. rész (1964-87. évi versenyek) / Surányi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 110/2 Matematikai versenytételek III. rész (1964-87. évi versenyek) / Surányi János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 111/2 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 112 Természetföldrajzi fogalmak értelmező szótára / Denich Rudolf. - : ART-EAST Kft., 1994 B 112/1 Természetföldrajzi fogalmak értelmező szótára / Denich Rudolf. - : ART-EAST Kft., 1994 B 112/2 Természetföldrajzi fogalmak értelmező szótára / Denich Rudolf. - : ART-EAST Kft., 1994 B 112/3 Természetföldrajzi fogalmak értelmező szótára / Denich Rudolf. - : ART-EAST Kft., 1994 B 112/4 Természetföldrajzi fogalmak értelmező szótára / Denich Rudolf. - : ART-EAST Kft., 1994 B 112/5 Természetföldrajzi fogalmak értelmező szótára / Denich Rudolf. - : ART-EAST Kft., 1994 Inczédy György .l 2024.02.14 901 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 112/6 Természetföldrajzi fogalmak értelmező szótára / Denich Rudolf. - : ART-EAST Kft., 1994 B 114/1 Történelem I-II.Felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizók és érettségizők számára / Horváth Csaba Dr.. - : Ék Sorozat Pécs, 1992,93, B 114/2 Történelem I-II.Felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizók és érettségizők számára / Horváth Csaba Dr.. - : Ék Sorozat Pécs, 1992,93, B 114/A Történelem I-II.Felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizók és érettségizők számára / Horváth Csaba Dr.. - : Ék Sorozat Pécs, 1992,93, B 114/B Történelem I-II.Felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizók és érettségizők számára / Horváth Csaba Dr.. - : Ék Sorozat Pécs, 1992,93, B 115 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 115/1 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 115/2 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 115/6 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 116 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 116/1 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 116/2 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 116/3 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 116/4 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 116/5 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az Inczédy György .l 2024.02.14 902 .lap Lelt.sz. Dokumentum egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 117/1 Biológia Csillagfény, porszem, csipkebokor / Czakó Kálmán Dániel Dr.. - : Sz.Sz.megyei Pedagógiai Intézet, 1991 B 117/2 Biológia Csillagfény, porszem, csipkebokor / Czakó Kálmán Dániel Dr.. - : Sz.Sz.megyei Pedagógiai Intézet, 1991 B 117/3 Biológia Csillagfény, porszem, csipkebokor / Czakó Kálmán Dániel Dr.. - : Sz.Sz.megyei Pedagógiai Intézet, 1991 B 117/4 Biológia Csillagfény, porszem, csipkebokor / Czakó Kálmán Dániel Dr.. - : Sz.Sz.megyei Pedagógiai Intézet, 1991 B 117/5 Biológia Csillagfény, porszem, csipkebokor / Czakó Kálmán Dániel Dr.. - : Sz.Sz.megyei Pedagógiai Intézet, 1991 B 119/2 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 119/3 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 119/4 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 119/5 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 120/1 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 B 120/5 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 B 121 Írásbeli felvételi feladatok földrajz (1991-1995) Érettségi felvételi feladatok '91 földrajz '95 / Ringlerné Dr. Szepéteri Mária. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 1996 B 122 Írásbeli felvételi és OKTV feladatok: történelem (1991-1995) (1991-1998) / Jazimiczky Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 1995 B 123 Csillagászat és természetföldrajz / Simon Tamás. - Budapest : Altern. Közgazd. Gimn. Alap., 1994 B 124/1 Gazdaság és üzlet I-II. Társadalom és gazdaság / Merényi Zsuzsanna. - : AKG Kiadó, 1994 B 124/2 Gazdaság és üzlet I-II. Társadalom és gazdaság / Merényi Inczédy György .l 2024.02.14 903 .lap Lelt.sz. Dokumentum Zsuzsanna. - : AKG Kiadó, 1994 B 125 Társadalomföldrajz: (Társadalom és gazdaság) / Rigóczki Csaba. - : AKG Kiadó, 1995 B 126/1 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 126/2 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 126/3 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 126/4 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 126/5 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 126/6 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 126/7 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 126/9 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 126/10 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 129/1 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 129/4 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 129/5 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 129/9 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 Inczédy György .l 2024.02.14 904 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 129/10 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 130/2 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 131 Az Európai Unióról röviden / Ungerer, Lothar. - Budapest : , 1994 B 131/1 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 132 Földrajzi kifejezések gyűjteménye / Hámor Endre. - Budapest : , 1993 B 133 Amerika története és földrajza / Dürr Béla. - Budapest : , 1994 B 134 Ázsia története és földrajza: Olvasókönyv kontinensekről / Dürr Béla. - Budapest : , 1996 B 135 Földünk - környezetünk Földrajztankönyv 14-15 éveseknek - 15-16 éveseknek / Dürr János. - Budapest : , 1995/96 B 136 Földrajz A: Általános természeti és társadalomf. Földrajz B: Társadalomföldrajz természetföldrajzia / Arday István. - Budapest : , 1995/96/7 B 137 Mai magyar drámák I. kötet, Diákkönyvtár c. sorozat / Illyés Gyula. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978 B 138 Tóték, A két Bolyai, Részeg eső Mai magyar drámák / Örkény István. - Bécs : Novák, Bécs, 1978 B 139 Magyar nyelvi gyakorlókönyv / Hangay Zoltán. - Budapest : Trezor Kiadó, 1993 B 141 Matematika 30x8 új matematikafeladat felvételizők- nek Irány az egyetem! 1995 30 feladatsor / Dr. Gerőcs László. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1995 B 142 Földrajz: a nyolcosztályos gimnázium II. osztálya, a tízosztályos általános ikola VI.osztálya számár / Takács Lajos. - : Stadler és Tsa. Kiadó, 1996 B 143 Történelem tankönyv 1-2. / Gyapay Gábor. - : Stadler és Tsa. Kiadó, 1996 B 144/1 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 144/2 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, Inczédy György .l 2024.02.14 905 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1994/95 B 145/1 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 145/2 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 147/1 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 147/3 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 148/1 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 148/2 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 148/3 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 148/4 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 148/5 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 149 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 B 149/2 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 149/3 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 B 152 Írók, művek, tanulmányok / Fenyvesi András Dr.. - : ART-EAST Kft., 1993 B 153/1 Írók, művek, tanulmányok / Fenyvesi András Dr.. - : ART-EAST Kft., 1993 Inczédy György .l 2024.02.14 906 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 154/2 Írók, művek, tanulmányok / Fenyvesi András Dr.. - : ART-EAST Kft., 1993 B 154/4 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 B 154/6 Írók, művek, tanulmányok / Fenyvesi András Dr.. - : ART-EAST Kft., 1993 B 155/1 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 155/3 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 155/4 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 155/5 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 155/6 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 155/7 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 156/1 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 156/2 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 156/3 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 157/1 Földrajz: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Kató István. - : ART-EAST KFT, 1994 B 157/2 Földrajz: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Kató István. - : ART-EAST KFT, 1994 B 157/3 Földrajz: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Kató István. - : ART-EAST KFT, Inczédy György .l 2024.02.14 907 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1994 B 157/4 Földrajz: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Kató István. - : ART-EAST KFT, 1994 B 157/5 Földrajz: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Kató István. - : ART-EAST KFT, 1994 B 158/1 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 158/2 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 158/3 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 158/4 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 158/5 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 159/1 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 159/2 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 159/4 Biológia: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Szabó Terézia, G.. - : ART-EAST Kft., 1995 B 160/1 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 160/2 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 160/4 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, 1994/95 B 160/5 Matematika előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Róka Sándor. - : ART-EAST KFT, Inczédy György .l 2024.02.14 908 .lap Lelt.sz. Dokumentum 1994/95 B 161/1 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 161/2 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 161/3 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 161/5 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 161/6 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 161/7 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 161/8 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 161/9 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 161/10 Biológia I. Feladatok a rendszerezés, ökológia és az etológia témaköréből Tesztfeladatok a középisk. / Nyilas Károly. - : ART-EAST Kft., 1995 B 162 Választási hírlevél A Magyarországi Választási Pártok Közszolgálati Hírlevele / Göncz Árpád. - : Haas & Singer Alapítvány, 1994 B 163/1 Megfordul a szél: Elbeszélések / Ilosvay Ferenc. - Budapest : Püski Könyvesház, 1992 B 163/4 Megfordul a szél: Elbeszélések / Ilosvay Ferenc. - Budapest : Püski Könyvesház, 1992 B 164/1 Vészfék: avagy arccal a vasút felé dokumentumkönyv / Nagy Bandó András. - : Kiadó B 164/2 Vészfék: avagy arccal a vasút felé dokumentumkönyv / Nagy Bandó András. - : Kiadó B 164/3 Vészfék: avagy arccal a vasút felé dokumentumkönyv / Nagy Bandó András. - : Kiadó Inczédy György .l 2024.02.14 909 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 164/5 Vészfék: avagy arccal a vasút felé dokumentumkönyv / Nagy Bandó András. - : Kiadó B 165/2 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 B 165/3 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 B 165/4 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 B 165/5 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 B 165/6 Történelem 40 tételben Az egyetemes és a magyar történelem rendszerező áttekintés Név-és fogalomtá / Bebesi György. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003,6 B 166 Érettségi és OKTV- feladatok francia, latin, német, olasz 1992/93 / Darabos-Dér-Bedő-Nyitrai. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993 B 169/1 Írók, művek, tanulmányok / Fenyvesi András Dr.. - : ART-EAST Kft., 1993 B 170 Természetföldrajzi fogalmak értelmező szótára / Denich Rudolf. - : ART-EAST Kft., 1994 B 171/1 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1995 B 171/2 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 B 172 Földrajz: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Kató István. - : ART-EAST KFT, 1994 B 174/1 Történelem I.Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felv. Őskortól-XVIII. sz. / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft. B 176 Helyesírási szójegyzék : Képzés foglalkoztatás / Papp Ágnes. - Budapest : Nemzeti Szakképzési Int. Budapest, 1996 B 177/1 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 Inczédy György .l 2024.02.14 910 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 177/2 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 B 177/3 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 B 177/4 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 B 177/5 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 B 177/6 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 B 179/1 A filozófia alapjai / Turgonyi Zoltán. - : Egyházfórum Alapítvány Budapest, 1997 B 179/2 A filozófia alapjai / Turgonyi Zoltán. - : Egyházfórum Alapítvány Budapest, 1997 B 180 Érettségi témakörök, tételek Történelem / Foki Tamás. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1998 B 181 Válogatott versek / Petőfi Sándor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995 B 182 Tonio Kröger Halál Velencében Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest B 183 Múltunk nagyjai : Magyar történelem életrajzokban a honfoglalástól a kiegyezésig / Pálinkás Mihály. - : Junior B 184 Földrajz A: Általános természeti és társadalomf. Földrajz B: Társadalomföldrajz természetföldrajzia / Arday István. - Budapest : , 1995/96/7 B 185 Társadalomismeret: Falu-város 10-11 éveseknek (Budai vár, ókori-középkori városok) / Lenkovics Barnáné Dr.. - Budapest : Calibra Kiadó, 1995 B 186 Társadalomismeret: Népek-Kultúrák 11-12 éveseknek (Hajózás története,iknák,asztékok,maják,arabok) / Kopper Lászlóné Dr.. - Budapest : Calibra Kiadó, 1994 B 187 Éhe a szónak: Irodalom és irodalomtanítás az ezredvégen Tanulmányok / Péter Ágnes - Sarbu Aladár - Szalay Krisztina. - : Eötvös József Könyvkiadó, 1997 B 189 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" Inczédy György .l 2024.02.14 911 .lap Lelt.sz. Dokumentum típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 189/1 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 190 1000 Fragen 1000 Antworten Társalgási gyakorlatok a német "A" típusú nyelvvizsgákra / Balázs Lórántné Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1992 B 193 Helytállás embermentő orvosok és egészségügyiek l944-l945 visszaemlékezések, tanulmányok / Szabó Éva. - : Magyar Vöröskereszt, 1996 B 194 Szakrendi és betűrendes mutató: Az új könyvek 1994. évi l-26. számához / Győri Erzsébet. - : KMK - Könyvtárellátó, Budapest, 1995 B 196/1 44 híres eposz: verses regény elbeszélő költemény / Acél Zsuzsa. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1992 B 196/2 44 híres eposz: verses regény elbeszélő költemény / Acél Zsuzsa. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1992 B 196/3 44 híres eposz: verses regény elbeszélő költemény / Acél Zsuzsa. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1992 B 196/4 44 híres eposz: verses regény elbeszélő költemény / Acél Zsuzsa. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1992 B 199/2 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 199/3 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 199/4 Fizika: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez (jav. kiadás) / Cseresnyés Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1994/95 B 200/2 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 B 200/3 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 B 200/4 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST KFT, 1994-96 B 201 Az amerikai irodalom története / Országh László. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 912 .lap Lelt.sz. Dokumentum Gondolat Kiadó, Budapest, 1997 B 202 Pro Geographia Humana / Ruppert, Karl. - : Eötvös József Könyvkiadó, 1995 B 203/1 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 B 203/2 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 B 203/3 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 B 203/4 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 B 203/5 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 B 203/6 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 B 203/7 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 B 204 Informatika / Estók Gábor. - Nyíregyháza : Megyei Pedagógiai Intézet - Nyíregyháza, 1997 B 205 Mai magyar drámák I. kötet, Diákkönyvtár c. sorozat / Illyés Gyula. - 1976 B 206 Magyarország története 1918-1990 Egyetemi tankönyv / Pölöskei - Gergely - Izsák szerk.. - Budapest : Korona Kiadó Budapest B 208 Történelem tankönyv 1-2. / Gyapay Gábor. - : Stadler és Tsa. Kiadó, 1996 B 209 Korok és stílusok Műalkotások elemzése munkatankönyv 1-2-3. kötet / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1996 B 210 Korok és stílusok Műalkotások elemzése munkatankönyv 1-2-3. kötet / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1996 B 211 Korok és stílusok Műalkotások elemzése munkatankönyv 1-2-3. kötet / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1996 B 212 Roget's Thesaurus Of English Words And Phrases The Everyman Edition / Browning, D. C.. - : Chancellor Press, 1987 B 213 Angol nyelvkönyv I-II. -III. Let's speak english! Part One -IV. Part Two - V. Angol nyelv középfo / Horlai György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1978 B 214/1 Földrajzi névanyag- és vaktérképgyűjtemény: tanulási segédlet (Természet és társadalom) / Békési Zsolt. - : AKG Kiadó, 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 913 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 214/2 Földrajzi névanyag- és vaktérképgyűjtemény: tanulási segédlet (Természet és társadalom) / Békési Zsolt. - : AKG Kiadó, 1996 B 214/3 Földrajzi névanyag- és vaktérképgyűjtemény: tanulási segédlet (Természet és társadalom) / Békési Zsolt. - : AKG Kiadó, 1996 B 214/4 Földrajzi névanyag- és vaktérképgyűjtemény: tanulási segédlet (Természet és társadalom) / Békési Zsolt. - : AKG Kiadó, 1996 B 215/1 A Föld, amelyen élünk 1-2-3 / Jakucs László Dr.. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1995 B 215/2 A Föld, amelyen élünk 1-2-3 / Jakucs László Dr.. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1996 B 215/3 A Föld, amelyen élünk 1-2-3 / Jakucs László Dr.. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1997 B 216/1 A Föld, amelyen élünk 1-2 Földrajz munkafüzet 5-6.osztály és Kontinensek földrajza tanulásához / Jakucs László Dr.- Nagy Gáborné. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1995/96 B 216/2 A Föld, amelyen élünk 1-2 Földrajz munkafüzet 5-6.osztály és Kontinensek földrajza tanulásához / Jakucs László Dr.- Nagy Gáborné. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1995/96 B 217 Környezetünk Természetföldrajza: Tankönyv középiskolásoknak / Makádi Mariann. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1997 B 218 Környezetünk Természetföldrajza: Tanulói kézikönyv középiskolásoknak / Makádi Mariann. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1997 B 219/1 100 híres regény: 2.k. / Török Endre. - Debrecen : Black & White, 1997 B 219/2 100 híres regény: 2.k. / Török Endre. - Debrecen : Black & White, 1997 B 220 A kis hableány és más mesék: A világ legszebb meséi c. sorozatból / Kabainé Tóth Klára. - Debrecen : Black & White, 1995 B 221 Gyógyító természet / Arany György Dr.. - : Black és White Kiadó, 1997 B 222 Törd a fejed! Intelligencia fejlesztő tesztek / Székely János. - Debrecen : Black & White, 1986 B 223 Gyógynövények gyógyhatásai: Növényi gyógyszerek / Varró Aladár Béla. - : Black és White Kiadó B 224 Híres írók híres regényei / Fehér Sándor. - Debrecen : Black & White, 1997 B 225 Házi olvasmányok elemzése: Tanulmányok az általános iskolai Inczédy György .l 2024.02.14 914 .lap Lelt.sz. Dokumentum kötelező olvasmányok elemzéséhez. - Debrecen : Black & White, 1997 B 226 Híres írók, költők műveinek elemzése / Fehér Sándor. - Debrecen : Black & White, 1997 B 227 Lassie hazatér / Knight, Eric. - : Black és White Kiadó, 1997 B 228 Anglicizmusok: angol kifejezések gyűjteménye / Kundt Ernő dr.. - : Black és White Kiadó, 1997 B 229 Történelmi személyek kislexikona : Általános és középiskolások számára / Béres Endréné. - Debrecen : Black & White, 1997 B 230/1 Biológiai alapfogalmak / Fehér Sándor. - : Black és White Kiadó B 230/2 Biológiai alapfogalmak / Fehér Sándor. - : Black és White Kiadó B 230/3 Biológiai alapfogalmak / Fehér Sándor. - : Black és White Kiadó B 230/4 Biológiai alapfogalmak / Fehér Sándor. - : Black és White Kiadó B 230/5 Biológiai alapfogalmak / Fehér Sándor. - : Black és White Kiadó B 230/6 Biológiai alapfogalmak / Fehér Sándor. - : Black és White Kiadó B 230/7 Biológiai alapfogalmak / Fehér Sándor. - : Black és White Kiadó B 231 Logikai fejtörők az IQ fejlesztésére / Berger György. - Debrecen : Black & White, 1997 B 232 Hazánk története : Történelmi olvasókönyv / Benedek Elek. - Debrecen : Black & White, 1995 B 234 Egy meggyilkolt zsidó költő Testamentuma / Wiesel, Elie. - Budapest : Esély Könyvklub, 1995 B 236 Haramiák kincse / Mader, Julius. - Debrecen : Black & White B 237 Az emberi és a gyermeki jogok dokumentumokban. - : SCRIPTORes B 237/1 Az emberi és a gyermeki jogok dokumentumokban. - : SCRIPTORes B 237/2 Az emberi és a gyermeki jogok dokumentumokban. - : SCRIPTORes B 237/3 Az emberi és a gyermeki jogok dokumentumokban. - : SCRIPTORes B 237/4 Az emberi és a gyermeki jogok dokumentumokban. - : SCRIPTORes B 238 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 238/1 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 238/2 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Inczédy György .l 2024.02.14 915 .lap Lelt.sz. Dokumentum Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 239 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/1 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/2 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/3 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/4 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/5 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/6 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/7 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/8 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/9 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/10 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/11 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/12 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/13 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/14 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/15 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 239/16 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 240/1 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 Inczédy György .l 2024.02.14 916 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 240/2 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 240/3 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 240/4 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 240/6 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 240/8 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 240/9 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 240/10 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 240/11 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 240/12 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 240/13 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 240/14 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 240/15 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 240/16 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 241 1848 emléke: versek, műsorok, vetélkedők / Tóth Csaba. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT. B 241/1 1848 emléke: versek, műsorok, vetélkedők / Tóth Csaba. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT. B 242 SH atlasz 12. Atomfizika / Bröcker, Bernhard. - Budapest : Springer Hungarica, 1995 B 243 Válogatott érettségi felvételi feladatok matematikából 1966-1996 Descartes R. / Kovács András dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., 1996 B 243/1 Válogatott érettségi felvételi feladatok matematikából 1966-1996 Descartes R. / Kovács András dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 917 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 243/2 Válogatott érettségi felvételi feladatok matematikából 1966-1996 Descartes R. / Kovács András dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., 1996 B 243/3 Válogatott érettségi felvételi feladatok matematikából 1966-1996 Descartes R. / Kovács András dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., 1996 B 244 Művészeti kislexikon / Lajta Edit. - Kisújszállás : Szalay Könyvker. és Könyvkiadó Kft., 1997 B 245 Turbo Pascal : Programozási ismeretek 12-16 éveseknek / Kasza János. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés B 245/1 Turbo Pascal : Programozási ismeretek 12-16 éveseknek / Kasza János. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés B 246 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Ikon Kiadó, 1992 B 246/1 Egypercesek Peladatok matematikából 14-18 éveseknek / Róka Sándor. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT. B 247 Az Internet alapjai / Nagy Tibor. - Kisújszállás : Szalay Könyvkiadó,Kisújszállás, 1997 B 248 Számítástechnikai kisszótár / Bődi Zoltán. - Kisújszállás : Szalay Könyvkiadó,Kisújszállás, 1997 B 249 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/1 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/2 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/3 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/4 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/6 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/7 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/8 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/9 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/10 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Inczédy György .l 2024.02.14 918 .lap Lelt.sz. Dokumentum Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/11 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/12 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/13 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/14 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/15 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 249/Z5 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 250 55 híres opera / Bojti János. - Bécs : Novák, Bécs, 1995 B 251 Érettségi felvételi tételek,témakörök : Biológia / Kovács András dr.. - Szeged : Szukits Könyvkiadó és Könyvkereskedés, 1998 B 252 Szólalj meg bátran németül / Wilkes, Angela. - : Holnap Kiadó, 1996 B 253 Érettségi, felvételi nyelvvizsga tesztek német / Einhorn - Petneki - Szablyár - Zalán. - : Corvina Kiadó, 1996 B 254 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából megoldások I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 B 255/1 Érettségi témakörök tételek : Magyar nyelv / Balázs Géza Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1998 B 255/2 Érettségi témakörök tételek : Magyar nyelv / Balázs Géza Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1998 B 256 Érettségi témakörök, tételek földrajz / Hornyák Csaba. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1995 B 257 A per: Regény / Kafka, Franz. - Budapest : Akkord Kiadó, ? B 258 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Akkord Kiadó, ? B 259 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - Budapest : Akkord, 2001 B 260 Művészeti lexikon: A-tól Z-ig Építészet, szobrászat, iparművészet / Éber László. - Budapest : Merényi Könyvkiadó B 261 Magyar szólások és közmondások kézikönyve A-Z-ig / Margalits Ede. - Budapest : Merényi Könyvkiadó Kft., 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 919 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 262 Középiskolai kötelező olvasmányok elemzése, "Érettségi és felvételi" c. sorozatból / Kelecsényi László Zoltán. - : Corvina Kiadó, 1998 B 263 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1997 B 263/1 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1997 B 263/2 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1997 B 263/3 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1997 B 263/4 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1997 B 264 A könyv és birodalma: Tanulási segédlet az önművelődési kultúra megalapozásához 9-12 évesekn évesek / Melykóné Tőzsér Judit. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 265 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 266 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 267 Ki kicsoda a történelemben? / Farkas István. - : Laude Kiadó B 268 Intelligencia teszt IQ. / Szölősi Péter szerkesztette. - : Vagabund Kiadó, 1997 B 269 Napló / Goebbels, Joseph. - : Metropolis-Press-Intrada, 1997 B 270 Erdély története / Marczali Henrik. - Budapest : Káldor, 1935 B 271 Tanár úr kérem, Így irtok ti, Capillária, Utazás Faremidóba, Kötéltánc, Utazás a koponyám körül / Karinthy Frigyes. - Budapest : Könyvkuckó, Budapest, 2000 B 271/1 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye statisztikai évkönyve 1997 / Hajnal Béla Dr.. - Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 1998 B 272 Műveltség teszt A.Q. / Szölősi Péter szerkesztette. - : Vagabund Kiadó, 1997 B 273 Churchill élete / Budín, Stanislav. - : Multipress 2000 Kft., 2000 B 274 Mária Terézia és kora Magyarország története a Szatmári békétől a bécsi Kong. 1711-1815 / Marczali Henrik. - : Laude Kiadó, 2000 B 275 Az ókor története / Márki Sándor Dr.. - : Anno Bt. Inczédy György .l 2024.02.14 920 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 276/1 Gyilkos szerelem: Két fiatal szerelmi tragédiája / Dragos Gyula. - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál., 1998 B 276/2 Gyilkos szerelem: Két fiatal szerelmi tragédiája / Dragos Gyula. - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál., 1998 B 276/3 Gyilkos szerelem: Két fiatal szerelmi tragédiája / Dragos Gyula. - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál., 1998 B 276/4 Gyilkos szerelem: Két fiatal szerelmi tragédiája / Dragos Gyula. - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál., 1998 B 277/1 Gyilkos szerelem: Két fiatal szerelmi tragédiája / Dragos Gyula. - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál., 1998 B 277/2 Gyilkos szerelem: Két fiatal szerelmi tragédiája / Dragos Gyula. - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál., 1998 B 277/3 Gyilkos szerelem: Két fiatal szerelmi tragédiája / Dragos Gyula. - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál., 1998 B 277/4 Gyilkos szerelem: Két fiatal szerelmi tragédiája / Dragos Gyula. - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál., 1998 B 277/5 Gyilkos szerelem: Két fiatal szerelmi tragédiája / Dragos Gyula. - Nyíregyháza : Start Rehabilitációs Vál., 1998 B 278/2 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye statisztikai évkönyve 1997 / Hajnal Béla Dr.. - Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 1998 B 279 Matematikai feladatgyűjtemény I. A gimnázium és a szakközépiskola I. osztálya számára / Sain Márton. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 B 280 Matematika Középiskola 9. osztály / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 281 Matematika mérőlapok érettségire, felvételire készülőknek / Rábai Imre. - : Calibra Műszaki Könyvkiadó, 1998 B 281/1 Tanári kézikönyv: a fakultatív "B" tantervű gimnáziumi matematika-tankönyvekhez III-IV. o. / Hajnal Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 B 282/1 Kulcs a muzsikához tankönyv + Énektár + Kultúrák kulcsai munkalexikon valamennyi tantárgyhoz / Pécsi Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 B 282/2 Kulcs a muzsikához tankönyv + Énektár + Kultúrák kulcsai munkalexikon valamennyi tantárgyhoz / Pécsi Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 B 284/2 És mi hazatértünk az andódi harangszóra / Horváth Zoltán DR.. - Bácsalmás : Felvidéki Magyarok Bácsalmási Közössége, 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 921 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 285/1 Állampolgári ismeretek középiskolásoknak / Kukorelli István. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1998 B 286 Jog a pedagógiában tanároknak, nevelőknek, diákoknak és szülőknek / Bíró Endre - Koltai Péter - Papp György. - : Padagógus-továbbképzési Központ, 1998 B 287/1 Fogalmazzunk középiskolás fokon ! / Balog Éva. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, 2000 B 288/1 Így is megírhatod ! 30 kidolgozott magyar irodalom írásbeli érettségi tétel / Balogh Éva. - Békéscsaba : ITEM Békéscsaba, ? B 288/2 Így is megírhatod ! 30 kidolgozott magyar irodalom írásbeli érettségi tétel / Balogh Éva. - Békéscsaba : ITEM Békéscsaba, ? B 289 Mit kell tudni A PC-ről az OKJ és ECDL vizsgákhoz / Dr.Kovácsné,Cohner J,Dr.Kovács,Ozsváth Nagy J.. - : Computerooks Kiadó Kft.Budapest, 1978 B 289/2 Mit kell tudni A PC-ről az OKJ és ECDL vizsgákhoz / Dr.Kovácsné,Cohner J,Dr.Kovács,Ozsváth Nagy J.. - : Computerooks Kiadó Kft.Budapest, 1978 B 289/l Mit kell tudni A PC-ről az OKJ és ECDL vizsgákhoz / Dr.Kovácsné,Cohner J,Dr.Kovács,Ozsváth Nagy J.. - : Computerooks Kiadó Kft.Budapest, 1978 B 290 Fizika: Ennyit kellene tudnod / Gulyás János. - : Akkord - Panem, 1998 B 291/1 Fizikai feladatok: I-II. Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára / Dér János. - 1998 B 291/2 Fizikai feladatok: I-II. Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára / Dér János. - 1998 B 292/3 Matematika mérőlapok érettségire, felvételire készülőknek / Rábai Imre. - : Calibra Műszaki Könyvkiadó, 1998 B 292/6 Matematika Középiskolára előkészítő tanfolyamok anyaga / Ruhovszky Rudolf. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 292/7 Matematika mérőlapok érettségire, felvételire készülőknek / Rábai Imre. - : Calibra Műszaki Könyvkiadó, 1998 B 292/l Matematika mérőlapok érettségire, felvételire készülőknek / Rábai Imre. - : Calibra Műszaki Könyvkiadó, 1998 B 297 Érettségi felvételi feladatok Matematika '91-'98 / Pintér Klára. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1999 B 298 Repeta - matek 4 : Főiskolai, egyetemi felvételire, érettségire készülőknek / Gerőcs László Dr.. - : Scolár Kiadó, 1998 B 299/1 Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 3. 1995-1996, Inczédy György .l 2024.02.14 922 .lap Lelt.sz. Dokumentum 4.1996-1997, 5.1997-1998 / Bartha Gábor. - : Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda, 1999 B 299/2 Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 3. 1995-1996, 4.1996-1997, 5.1997-1998 / Bartha Gábor. - : Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda, 1999 B 300 Cambridge English Course 1. / Swan, Michael. - : Cambridge University Press B 302/1 Cambridge English Course 1. / Swan, Michael. - : Cambridge University Press B 302/2 Cambridge English Course 1. / Swan, Michael. - : Cambridge University Press B 303 A burgonya levélsodródás és a dohány érbarnulás betegsége / Béres József. - Budapest : Béres RT, 1998 B 304 A tudatos táplálkozás / Béres József dr.ifj.. - Budapest : Béres RT, 1996 B 305 Nyomelemekről közérthetően - A Béres kutatásokról / Béres József dr.ifj.. - Budapest : Béres RT, 1996 B 306 Betegségmegelőzés és kezelés Béres csepp plusszal / Béres József dr.ifj.. - Budapest : Béres RT, 1995 B 307 Béres csepp plusz / Béres József dr.ifj.. - Budapest : Béres RT, 1994 B 308 Az evés tudománya / Bíró György Dr.. - Budapest : Béres RT B 309 Nyomelemekről közérthetően - A Béres kutatásokról / Béres József dr.ifj.. - Budapest : Béres RT, 1996 B 310 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, ? B 311 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 311/1 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 311/2 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 311/3 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 311/4 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 312/1 Történelem IV. l9l4-l994 a középfokú iskolák számára / Benkes Mihály. - : Cégér Kiadó, Budapest, 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 923 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 312/2 Történelem IV. l9l4-l994 a középfokú iskolák számára / Benkes Mihály. - : Cégér Kiadó, Budapest, 1996 B 313 Nevelési kézikönyv személyiségfejlesztő pedagógiai programok készítéséhez / Nagy József. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1996 B 314/1 Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1999 B 314/3 Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1999 B 315 Biológiai fogalomtár / Szabó László Dr.. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1999 B 315/1 Biológiai fogalomtár / Szabó László Dr.. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1999 B 315/2 Biológiai fogalomtár / Szabó László Dr.. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1999 B 315/3 Biológiai fogalomtár / Szabó László Dr.. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1999 B 315/4 Biológiai fogalomtár / Szabó László Dr.. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1999 B 316 Magyar utazók Ázsiában / Kubassek János. - 1993 B 317 Magyar expedíciók Ázsiában / Kubassek János. - 1994 B 318 Magyar utazók Afrikában / Krizsán László. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1994 B 319 Magyar utazók Amerikában / Balázs Dénes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1995 B 320 Magyar utazók Ausztráliában, Óceániában és a sarkvidékeken / Balázs Dénes. - 1995 B 321 Korai magyar utazók Európában : Életrajzok / Krizsán László. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1995 B 322 Általános társadalomföldrajz a középiskolák számára / Bernek Ágnes Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 B 323 Földrajz : Felvételi és érettségi feladatgyűjtemény / Szegedi Nándor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 B 323/1 Földrajz : Felvételi és érettségi feladatgyűjtemény / Szegedi Nándor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 B 324 Társadalomismeret : A politika : a munka világa : az életmód kérdései / Bayer József. - Budapest : Dinasztia Kiadó Rt., 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 924 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 325/1 Informatika / Balassa István. - : Dinasztia Kiadó Budapest, 1998 B 325/2 Informatika / Balassa István. - : Dinasztia Kiadó Budapest, 1998 B 326 Az "összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából" című könyv feladatainak részletes kidolgozása / Filetóth István. - : OKIT-KIADÓ BT., 1998 B 326/1 Az "összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából" című könyv feladatainak részletes kidolgozása / Filetóth István. - : OKIT-KIADÓ BT., 1998 B 327 Társadalomismeret : A politika : a munka világa : az életmód kérdései / Bayer József. - Budapest : Dinasztia Kiadó Rt., 1998 B 328 A világrendszerek kialakulása: Oktatási segédlet a földrajz tanításához / Veresegyházi Béla Dr.. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1998 B 328/1 A világrendszerek kialakulása: Oktatási segédlet a földrajz tanításához / Veresegyházi Béla Dr.. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1998 B 328/2 A világrendszerek kialakulása: Oktatási segédlet a földrajz tanításához / Veresegyházi Béla Dr.. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1998 B 329 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 329/1 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 330 Ádámtól származik az ember? A Biblia kijelentései és a természettudományos adatok / Junker, Reinhard. - Budapest : Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 1997 B 331 Kulcs a muzsikához tankönyv + Énektár + Kultúrák kulcsai munkalexikon valamennyi tantárgyhoz / Pécsi Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 B 332 Kulcs a muzsikához tankönyv + Énektár + Kultúrák kulcsai munkalexikon valamennyi tantárgyhoz / Pécsi Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 B 333 Irodalom a gimnázium III. osztálya számára / Szegedy-Maszák Mihály. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 1998 B 334 The Man Who Fell to Earth Adapted by David Fickling / Tevis, Walter. - : Oxford University Press, 1989 B 334/1 The Man Who Fell to Earth / Tivis, Walter. - : Oxford University Press, 1989 B 335 Der Seelenbrau / Zuckmayer, Carl. - : Easy Readers Leicht zu Inczédy György .l 2024.02.14 925 .lap Lelt.sz. Dokumentum Lesen, 1987 B 336 So zartlich war Suleyken / Lenz, Siegfried. - : Easy Readers Leight zu lesen, 1993 B 337 Biológia enciklopédia / Rostron, Margaret Dr.. - Budapest : Park Kiadó, 1998 B 338 Kulcs a muzsikához tankönyv + Énektár + Kultúrák kulcsai munkalexikon valamennyi tantárgyhoz / Pécsi Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 B 339/1 Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 3. 1995-1996, 4.1996-1997, 5.1997-1998 / Bartha Gábor. - : Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda, 1999 B 339/2 Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 3. 1995-1996, 4.1996-1997, 5.1997-1998 / Bartha Gábor. - : Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda, 1999 B 339/3 Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 3. 1995-1996, 4.1996-1997, 5.1997-1998 / Bartha Gábor. - : Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda, 1999 B 340 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 340/1 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 341 Természetföldrajzi kislexikon / Hevesi Attila. - Budapest : PannonKlett K., 1997 B 342 Irodalom szöveggyűjtemény I. a középsikolások számára: Matúra / Diószegi Endre. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 B 343 Irodalom I. a középiskolások számára: Matúra / Diószegi Endre. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 B 344 Irodalom I. a felnőttoktatás számára / Forgács Anna. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 B 345 Irodalom szöveggyűjtemény I. a felnőttoktatás számára / Forgács Anna. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 B 346 Tanári segédkönyv: az Irodalom I. a középiskolások számára című tankönyvhöz: Matúra / Diószegi Endre. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1999 B 347 Headway New English Course: Elementary Teacher's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2000 B 348 Korok és stílusok Műalkotások elemzése munkatankönyv 1-2-3. kötet / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1996 B 349 Korok és stílusok Műalkotások elemzése munkatankönyv 1-2-3. kötet Inczédy György .l 2024.02.14 926 .lap Lelt.sz. Dokumentum / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1996 B 350 Korok és stílusok Műalkotások elemzése munkatankönyv 1-2-3. kötet / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1996 B 351 Korok és Stílusok Műalkotások elemzése Tanári kézikönyv / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1997 B 352/1 Repeta - matek 4 : Főiskolai, egyetemi felvételire, érettségire készülőknek / Gerőcs László Dr.. - : Scolár Kiadó, 1998 B 352/2 Repeta - matek 4 : Főiskolai, egyetemi felvételire, érettségire készülőknek / Gerőcs László Dr.. - : Scolár Kiadó, 1998 B 353 Korok és stílusok Műalkotások elemzése munkatankönyv 1-2-3. kötet / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1996 B 354 Korok és stílusok Műalkotások elemzése munkatankönyv 1-2-3. kötet / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1996 B 355 Korok és stílusok Műalkotások elemzése munkatankönyv 1-2-3. kötet / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1996 B 356 Irány a középiskola ! Középiskolai magyar nyelv és irodalom felv.feladatok és megoldásaik gyűjt. / Cserey Zoltán. - 1999 B 357 Történelem középiskolásoknak 1. Őskor, ókori civilizációk 476-ig / Gönczöl Enikő. - : Raabe Klett - Matúra, 1998 B 357/1 Történelem középiskolásoknak 1. Őskor, ókori civilizációk 476-ig / Gönczöl Enikő. - : Raabe Klett - Matúra, 1998 B 358 Történelem középiskolásoknak 2. A középkor története: 476-l456 / Ujvári Pál. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 B 358/1 Történelem középiskolásoknak 2. A középkor története: 476-l456 / Ujvári Pál. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 B 359 Történelem középiskolásoknak 3. A Nyugat felemelkedése 1450-1789 / Bihari Péter. - Budapest : Ikon Kiadó Kft., 1998 B 359/1 Történelem középiskolásoknak 3. A Nyugat felemelkedése 1450-1789 / Bihari Péter. - Budapest : Ikon Kiadó Kft., 1998 B 360 Történelem középiskolásoknak 4. Polgári társadalmak és nemzetállamok: 1776-1870 / Bihari Péter. - : Raabe Klett - Matúra, 1999 B 360/1 Történelem középiskolásoknak 4. Polgári társadalmak és nemzetállamok: 1776-1870 / Bihari Péter. - : Raabe Klett - Matúra, 1999 B 361 Klasszikusok mindenkinek : Érettségi segédanyag gimnáziumi tanulóknak / Bánhidiné Maróti Magdolna Dr.. - : SCOOL Bt. Nyíregyháza, 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 927 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 362 Európa kislexikon az Európai Unió és Magyarország / Hargita Árpádné. - : Budapesti Közgazdaságtud. E., 1999 B 363/1 Problémafeladatok biológiából: Középiskolások részére / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó, 1999 B 363/2 Problémafeladatok biológiából: Középiskolások részére / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó, 1999 B 365 Mindennapok csodái : Munkáltató tankönyv az általános iskolák 1. osztályosai számára körny. / Molnár Károlyné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 366 Mindennapok csodái : Munkáltató tankönyv az általános iskolák 2. osztályosai számára környezetismere / Molnár Károlyné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1996 B 367 Mindennapok csodái : Munkáltató tankönyv az általános iskolák 3. osztályosai számára környezetismere / Csuka Tamásné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1996 B 368 Mindennapok csodái : Munkáltató tankönyv az ált. iskolák 4. osztályosai számára környezetismeret raj / Gyenes Csilla. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 369 Mi-ti-ők: A társas lélektan rejtelmei serdülők számára / Vajda Zsuzsanna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 372 Az új testamentom Das Neue Testament The New Testament. - : Nemzetközi Gedeon Társaság B 373/1 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 373/2 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 374 Édes anyanyelvünk Az általános iskolák 5. és a gimnáziumok 1. osztálya számára / Adamikné dr. Jászó Anna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1996 B 375 Csodálatos zenevilág / Krajcsné Kovács Judit. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 376 Könyv- és könyvtárhasználati munkafüzet az általános iskolák 1-2. osztályosai számára / Huga Ibolya. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 377 Könyv- és könyvtárhasználati munkafüzet az általános iskolák 3-4. osztályosai számára / Huga Ibolya. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1996 B 378 Világjáró: Irodalomtankönyv és szöveggyűjtemény az általános iskolák 6.osztálya számára / Széplaki György dr.. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 928 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 380 Otthonunk csodái Háztartástan és technikatankönyv az ált. isk.5.és a 8. oszt.gimn.1.osztályosai szá / Kisvárdai Antalné (Fábián Erika). - Budapest : Budapest Kiadó, 1996 B 381 Otthonunk csodái: Munkafüzet Háztartástan és technikatan az ált.isk. 5. és 8.oszt.gimn.1.o.sz. / Kisvárdai Antalné (Fábián Erika). - Budapest : Budapest Kiadó, 1996 B 382 Csutkanépek : Száz éves játékok a természet kincseiből / Pető Éva. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1996 B 383 Sógyurma 2. Most gyerekeknek / Pető Éva. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1995 B 384 Főzőiskola / Pelle Józsefné. - : Dinasztia Kiadó Budapest, 1996 B 385 Támaszkodj rám! II. Mások? Más ok! A tanulási és/vagy magatartási zavarok gyermekek fejlesztési lehe / Huber Jánosné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest B 387 Ismerd meg önmagad ! / Milkovits István. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 388 Otthonunk kultúrája: Háztartástan és technika munkafüzet / Kisvárdai Antalné (Fábián Erika). - : Dinasztia Kiadó Budapest, 1997 B 389 Otthonunk csodái és otthonunk kultúrája / Kisvárdai Antalné (Fábián Erika). - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 390 Húsz érettségi dolgozat szaktanári bírálat tárgyilagos értékelés / Pásztor Bertalan. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1996 B 391 Vendéglátási és lakáskultúra-ismeret / Gyenis Antalné. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 393 Informatika / Balassa István. - : Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 1996 B 394 Szexuálkultúra I-II. +Útmutató pedagógusoknak, 12-14 éves lányoknak és fiúknak, 15-16 éveseknek lány / Kiss Albert. - Budapest : Dinasztia Kiadó Rt., 1995 B 395 Szexuálkultúra I-II. +Útmutató pedagógusoknak, 12-14 éves lányoknak és fiúknak, 15-16 éveseknek lány / Kiss Albert. - Budapest : Dinasztia Kiadó Rt., 1995 B 396 Szexuálkultúra I-II. +Útmutató pedagógusoknak, 12-14 éves lányoknak és fiúknak, 15-16 éveseknek lány / Kiss Albert. - Budapest : Dinasztia Kiadó Rt., 1995 B 397 Tollas, lombos bűvölet Madarak és fák a költészetben / Nádai Magda Dr.. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1996 B 398 Otthonunk kultúrája: Háztartástan és technika tankönyv az ált. isk.6. és a 8.oszt. gimn. 2.o.sz. / Kisvárdai Antalné (Fábián Inczédy György .l 2024.02.14 929 .lap Lelt.sz. Dokumentum Erika). - Budapest : Budapest Kiadó, 1996 B 399 Mindennapok csodái Tanmenetjavaslat / Csuka-Gyenes-Molnár-Vad. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 403 A matematika csodái Tankönyv az általános iskolák 2. osztályosai számára / Forgács Tiborné. - : Dinasztia Kiadó Budapest, 1997 B 405 Világjáró: Irodalomtankönyv és szöveggyűjtemény az általános iskolák 6.osztálya számára / Széplaki György dr.. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 407 Társadalomismeret : A politika : a munka világa : az életmód kérdései / Bayer József. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1997 B 408 A Föld és bolygótestvérei / Borvendég Márta Dr. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1996 B 409 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 410 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 411 A könyv és birodalma: Tanári segédlet / Melykóné Tőzsér Judit. - Budapest : Dinasztia Kiadó-ház Rt., 1997 B 412/2 Történelem tankönyv: 1-5-ig / Gyapay Gábor. - : Comenius Kiadó Kft., 1999 B 416 Feladatfüzet Az Édes anyanyelvünk című nyelvtan- könyvhöz és a Világjáró c. irodalomtankönyvhöz / Adamikné dr. Jászó Anna. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1996 B 417 Ismerd meg önmagad ! / Milkovits István. - : Dinasztia Kiadó, Budapest, 1996 B 419 Történelem tankönyv: 1-5-ig / Gyapay Gábor. - : Comenius Kiadó Kft., 1999 B 419/1 Történelem tankönyv: 1-5-ig / Gyapay Gábor. - : Comenius Kiadó Kft., 1999 B 419/3 Történelem tankönyv: 1-5-ig / Gyapay Gábor. - : Comenius Kiadó Kft., 1999 B 420 Nyíregyháza: Térkép. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 1989 B 421 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 421/1 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 422 A prepozíciók használata a mai német nyelvben Német nelvtani gyakorlókönyv 272 teszt fel.középh. / Müller József. - Szeged : Inczédy György .l 2024.02.14 930 .lap Lelt.sz. Dokumentum Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1995 B 422/2 A prepozíciók használata a mai német nyelvben Német nelvtani gyakorlókönyv 272 teszt fel.középh. / Müller József. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1995 B 423 Magyar irodalmi kalauz : Szent István intelmeitől Petőfiig / Tamás Ferenc. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1995-96 B 424 Írók, eszmék, világképek / Valaczka András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995 B 425 Idegen szavak a filozófiában: Az arkhétól a zoón politikonig / Rathmann János. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 B 426 Egyetemes és magyar történelmi kronológia / Vida P. István. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996 B 427 Fizikai fogalomgyűjtemény / Bonifert Domonkosné dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 B 428/1 Magyarország földrajza a középiskolák számára / Bora Gyula. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2001 B 429 Képes világ - Harmonikus pedagógia: Vízió-asszociatív analízis / Balogh Jenő. - : Megyei Pedagógiai Intézet Veszprém, 1999 B 430 Ötösöm lesz kémiából Példatár - megoldások / Villányi Attila. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 1998 B 430/1 Ötösöm lesz kémiából Példatár - megoldások / Villányi Attila. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 1998 B 430/2 Ötösöm lesz kémiából Példatár - megoldások / Villányi Attila. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 1998 B 430/3 Ötösöm lesz kémiából Példatár - megoldások / Villányi Attila. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra, 1998 B 431 Hallás utáni szövegértés a nyelvvizsgán német középfok + 1 db kazetta / Antal Mária. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 431/2 Hallás utáni szövegértés a nyelvvizsgán német középfok + 1 db kazetta / Antal Mária. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 431/3 Hallás utáni szövegértés a nyelvvizsgán német középfok + 1 db kazetta / Antal Mária. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 431/5 Hallás utáni szövegértés a nyelvvizsgán német középfok + 1 db kazetta / Antal Mária. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 931 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 431/6 Hallás utáni szövegértés a nyelvvizsgán német középfok + 1 db kazetta / Antal Mária. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 432 Írásbeli feladatok a nyelvvizsgán - német alapfok-középfok-felsőfok Rigó Nyelvizsga könyvek / Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 B 432/1 Írásbeli feladatok a nyelvvizsgán - német alapfok-középfok-felsőfok Rigó Nyelvizsga könyvek / Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 B 432/2 Írásbeli feladatok a nyelvvizsgán - német alapfok-középfok-felsőfok Rigó Nyelvizsga könyvek / Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 B 432/3 Írásbeli feladatok a nyelvvizsgán - német alapfok-középfok-felsőfok Rigó Nyelvizsga könyvek / Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 B 432/4 Írásbeli feladatok a nyelvvizsgán - német alapfok-középfok-felsőfok Rigó Nyelvizsga könyvek / Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 B 432/6 Írásbeli feladatok a nyelvvizsgán - német alapfok-középfok-felsőfok Rigó Nyelvizsga könyvek / Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 B 433 Nyelvtani gyakorlatok, fordítás idegen nyelvre, fogalmazás német középfok / Csizmadia Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 433/1 Nyelvtani gyakorlatok, fordítás idegen nyelvre, fogalmazás német középfok / Csizmadia Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 433/2 Nyelvtani gyakorlatok, fordítás idegen nyelvre, fogalmazás német középfok / Csizmadia Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 433/3 Nyelvtani gyakorlatok, fordítás idegen nyelvre, fogalmazás német középfok / Csizmadia Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 433/5 Nyelvtani gyakorlatok, fordítás idegen nyelvre, fogalmazás német középfok / Csizmadia Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 433/6 Nyelvtani gyakorlatok, fordítás idegen nyelvre, fogalmazás német középfok / Csizmadia Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 434 Német felvételi és érettségi feladatgyűjtemény Legújabb érettségi, felvételi és cloze teszt / Bedő Éva. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár Inczédy György .l 2024.02.14 932 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 435 Biológia I. Növénytan / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1999 B 436 Biológia II. Állattan - Ökológia / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999 B 437 Biológia III. A sejtbiológia Az állati és emberi szövetek szaporodás és egyedfejlődés öröklődés és v / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999 B 438 Biológia IV. Az emberi szervezet létfenntartó szervrendszerei és folyamatai Önszabályozás... / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 439 A tanítási dráma elmélete / Bolton, Gavin. - : Marczibányi Téri Műv. Közp., 1993 B 440 Írásbeli érettségi-felvételi feladatok kémia (1991-1995) / Rózsahegyi Márta dr.. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1996 B 440/1 Írásbeli érettségi-felvételi feladatok kémia (1991-1995) / Rózsahegyi Márta dr.. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1996 B 441 Tesztek a nyelvvizsgán német középfok Rigó nyelvvizsga könyvek / Deák Heidrun - Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 B 441/1 Nyelvtani gyakorlatok, fordítás idegen nyelvre, fogalmazás német középfok / Csizmadia Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 441/2 Írásbeli feladatok a nyelvvizsgán - német alapfok-középfok-felsőfok Rigó Nyelvizsga könyvek / Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 B 442 Hallás utáni szövegértés a nyelvvizsgán német középfok + 1 db kazetta / Antal Mária. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 443 Történelem 1. tanári kézikönyv az őskor, ókor, kora középkor című tankönyvhöz / Biró Gábor. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1998 B 444 Történelem 1.Őskor, Ókor, kora középkor / Biró Gábor. - : AKG Kiadó, 1998 B 445 Társadalomismeret 1. Tanári kézikönyv az Emberi kapcsolatok című tankönyvhöz / Sallai Éva. - : AKG Kiadó, 1999 B 446 A XIX. század első fele: Tanulási segédlet a történelem tanulásáshoz / Stefány Judit. - : AKG Kiadó, 1995 B 447 Magyar statisztikai zsebkönyv '99 / Ligeti Csák Dr.. - : Inczédy György .l 2024.02.14 933 .lap Lelt.sz. Dokumentum Központi Statisztikai Hivatal, 2000 B 448/1 Esélyek és orientációk : Fiatalok az ezredfordulón / Gazsó Ferenc. - Budapest : OKKER Oktatási Kereskedelmi és Szervezési Iroda, 1999 B 448/2 Esélyek és orientációk : Fiatalok az ezredfordulón / Gazsó Ferenc. - Budapest : OKKER Oktatási Kereskedelmi és Szervezési Iroda, 1999 B 448/3 Esélyek és orientációk : Fiatalok az ezredfordulón / Gazsó Ferenc. - Budapest : OKKER Oktatási Kereskedelmi és Szervezési Iroda, 1999 B 449/1 A bátorító nevelés alapjai / Brezsnyánszky László szerkesztette. - : IF Alapítvány B 449/2 A bátorító nevelés alapjai / Brezsnyánszky László szerkesztette. - : IF Alapítvány B 449/3 A bátorító nevelés alapjai / Brezsnyánszky László szerkesztette. - : IF Alapítvány B 450 Könyv a tanulásról : tanulási képességet fejlesztő tréning 12-16 éveseknek / Oroszlány Péter. - Budapest : Altern. Közgazd. Gimn. Alap., 1999 B 450/1 Könyv a tanulásról : tanulási képességet fejlesztő tréning 12-16 éveseknek / Oroszlány Péter. - Budapest : Altern. Közgazd. Gimn. Alap., 1999 B 450/2 Könyv a tanulásról : tanulási képességet fejlesztő tréning 12-16 éveseknek / Oroszlány Péter. - Budapest : Altern. Közgazd. Gimn. Alap., 1999 B 451 A tanulás tanítása tanári kézikönyv -könyv a tanulásról / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1998 B 451/1 A tanulás tanítása tanári kézikönyv -könyv a tanulásról / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1998 B 451/2 A tanulás tanítása tanári kézikönyv -könyv a tanulásról / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1998 B 452 Politológia / Bihari Mihály. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1997 B 453/1 Legyen biztos helyesírásunk / Vörös Ferenc. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 B 453/2 Legyen biztos helyesírásunk / Vörös Ferenc. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 B 454 A Legyek Ura / Golding, William. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 934 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 455 A hatékony tanulás titka: Oktatás önirányító kiscsoportokban / Roeders, Paul. - Budapest : Calibra Kiadó, 1995 B 456 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 456/1 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 456/2 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 456/3 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 456/4 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 456/5 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 456/6 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 457 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Holló Diákkönyvtár, ? B 457/1 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Holló Diákkönyvtár, ? B 457/2 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Holló Diákkönyvtár, ? B 458 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 458/1 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 459 Hallás utáni szövegértés a nyelvvizsgán francia középfok / Vernay-Lekanov,Melinda. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999 B 460 Nyelvtani gyakorlatok, fordítás idegen nyelvre, fogalmazás Francia Középfok / Körmendy Mariann. - Budapest : Akadémiai Kiadó Budapest, 1999 B 461 Tesztek a nyelvvizsgán francia középfok: Rigó nyelvvizsga / Vernay-Lekanov,Melinda. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999 B 462 Gyakorlókönyv a francia írásbeli nyelvvizsgákhoz Közép- és felsőfok / Duplaissy,Nathalie-Valéria,Staub. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B 463 Magyar - francia társalgás / Davies, William. - Székesfehérvár : Lexika Kiadó Kft., 1999 B 466 Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári fűzetek: I-II. / Galambos Sándor. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, 1998 B 467 Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári fűzetek: I-II. / Galambos Sándor. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, 1998 B 468 Halak és hálók : (kapcsolatok a helyi szociálpolitikában) / Széman Zsuzsa. - Budapest : Nonprofit Kutatócsop., 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 935 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 471 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 B 472 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 473 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 B 474 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 475 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 B 476 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 477 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 B 478 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 479 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 480 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 B 481 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 B 482 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 483 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 483/1 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 483/2 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 483/3 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 484 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 B 485 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 486 Headway New English Course: Intermediáte Workbook / Soars, John. Inczédy György .l 2024.02.14 936 .lap Lelt.sz. Dokumentum - : Oxford University Press, 1999 B 487 Headway New English Course: Intermediate Student's Book (tanári példányhoz 1 db CD, 1-2. rész) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2000 B 488 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2003 B 489 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 490 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, ? B 491 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 492 Komplett feladatsorok a B" típusú középfokú német nyelvvizsgákra / Szalai Elek Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 492/2 Komplett feladatsorok a B" típusú középfokú német nyelvvizsgákra / Szalai Elek Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 492/3 Komplett feladatsorok a B" típusú középfokú német nyelvvizsgákra / Szalai Elek Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 492/4 Komplett feladatsorok a B" típusú középfokú német nyelvvizsgákra / Szalai Elek Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 492/5 Komplett feladatsorok a B" típusú középfokú német nyelvvizsgákra / Szalai Elek Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 492/6 Komplett feladatsorok a B" típusú középfokú német nyelvvizsgákra / Szalai Elek Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 493 Német szóbeli nyelvvizsgafeladatok A típus közép-felsőfok + 1 db kazetta / Péntek Bernadett. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 493/1 Német szóbeli nyelvvizsgafeladatok A típus közép-felsőfok + 1 db kazetta / Péntek Bernadett. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 493/2 Német szóbeli nyelvvizsgafeladatok A típus közép-felsőfok + 1 db kazetta / Péntek Bernadett. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 493/3 Német szóbeli nyelvvizsgafeladatok A típus közép-felsőfok + 1 db kazetta / Péntek Bernadett. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 493/4 Német szóbeli nyelvvizsgafeladatok A típus közép-felsőfok + 1 db kazetta / Péntek Bernadett. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 937 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 493/5 Német szóbeli nyelvvizsgafeladatok A típus közép-felsőfok + 1 db kazetta / Péntek Bernadett. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 493/6 Német szóbeli nyelvvizsgafeladatok A típus közép-felsőfok + 1 db kazetta / Péntek Bernadett. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 494 Sag za sagom: Orosz nyelvkönyv kezdőknek + 1 kazetta / Székely András. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B 495 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/1 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/2 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/3 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/5 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/6 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/7 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/8 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/9 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/10 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/11 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/12 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/13 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/14 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/15 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 938 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 495/16 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/17 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/18 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/19 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/20 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/21 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 495/22 Óvjuk őket! Gyermekeink kábítószerveszélyben / Campbell, Ross Dr.. - Budapest : Harmat Kiadó, 1999 B 496 Headway New English Course: Pre-Intermediate Teacher's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2000 B 497 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2003 B 498 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 499 Headway New English Course: Elementary Teacher's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2000 B 500 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 501 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, ? B 502 Headway New English Course: Pre-Intermediate Teacher's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2000 B 502/1 Headway New English Course: Pre-Intermediate Teacher's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2000 B 503 Headway New English Gourse: Pre-Intermediate Teacher's Resource / Soars, John. - : Oxford University Press B 504 Headway New English Course: Elementary Teacher's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2000 B 504/1 Headway New English Course: Elementary Teacher's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 939 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 505 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 505/1 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 505/2 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 506 Készülj velünk,vizsgázz velünk! szövegértés,fordí- tás,tömörítés,fogalmazás,tesztek."B"tip.közép-fe / Spira György. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 506/1 Készülj velünk,vizsgázz velünk! szövegértés,fordí- tás,tömörítés,fogalmazás,tesztek."B"tip.közép-fe / Spira György. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 506/2 Készülj velünk,vizsgázz velünk! szövegértés,fordí- tás,tömörítés,fogalmazás,tesztek."B"tip.közép-fe / Spira György. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 506/3 Készülj velünk,vizsgázz velünk! szövegértés,fordí- tás,tömörítés,fogalmazás,tesztek."B"tip.közép-fe / Spira György. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 506/4 Készülj velünk,vizsgázz velünk! szövegértés,fordí- tás,tömörítés,fogalmazás,tesztek."B"tip.közép-fe / Spira György. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 506/5 Készülj velünk,vizsgázz velünk! szövegértés,fordí- tás,tömörítés,fogalmazás,tesztek."B"tip.közép-fe / Spira György. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 507 Ember és környezete: középiskolai tankönyv / Száraz Péter Dr.. - Budapest : Nemzeti Szakképzési Int. Budapest, 1997 B 508 Ember és környezete - feladatgyűjtemény középiskolák számára + megoldókulcs / Száraz Péter Dr.. - Budapest : Nemzeti Szakképzési Int. Budapest, 1995 B 509 Osztályfőnöki kézikönyv : Témavázlatok az általános iskolák felső tagozata és középfokú iskolák szám / Szabó Kálmán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B 510 Életvezetési ismeretek és készségek a 10-14 éves korosztály nevelőinek tanári kézikönyve / Csendes Éva. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1998 B 511 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai számítógép-használói jogosítvány vizsgafeladatai / Alföldi István felelős szerkesztő. - : Novorg Kiadó, 1999 B 511/1 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai számítógép-használói jogosítvány Inczédy György .l 2024.02.14 940 .lap Lelt.sz. Dokumentum vizsgafeladatai / Alföldi István felelős szerkesztő. - : Novorg Kiadó, 1999 B 512 Ember és környezettan 14-16 éveseknek / Zobory Erzsébet. - Budapest : Cégér Reklám, Propaganda és Kiadói Kft., 1997 B 513 Német felvételi és érettségi feladatgyűjtemény Legújabb érettségi, felvételi és cloze teszt / Bedő Éva. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 516 Regionális földrajz a középiskolák számára / Probáld Ferenc dr.. - 2000 B 518 Zeneirodalom I-II. / Körber Tivadar. - Budapest : , 2000 B 519 Zeneirodalom I-II. / Körber Tivadar. - Budapest : , 2000 B 521 Kutatási lehetőségek középiskolásoknak: 2001,2005,2006 / Csermely Péter. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2001 B522/2 Beszélgessünk az aids-ről! / Bryant-Mole, Karen. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2000 B 522/3 Beszélgessünk a drogról! / Bryan, Jenny. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2000 B 522/4 Beszélgessünk az alkoholról! / Bryan, Jenny. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2000 B 523/3 Útmutató a kerettanterv alapján készülő helyi tantervhez Angol nyelv a gimnáziumok számára. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2000 B 524 Kerettanterv Tantárgyi Füzetek Idegen nyelv / Környei László. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2000 B 525 Számelmélet / Gábos Adél. - Budapest : , 2000 B 527 Angol nyelvi tesztek 1000 feladat középhaladóknak / Tóth Zoltán Gábor. - : Kheirón, 1998 B 528 A varázsinga ; Eötvös Lóránd élete / Horváth Árpád. - : Okteszt Könyvkiadó, 2000 B 529 I Love Words képes brit és amerikai angol-magyar szótár Én szeretem a szavakat / Szendrő Borbála. - : Szultán Bt., 1999 B 529/1 I Love Words képes brit és amerikai angol-magyar szótár Én szeretem a szavakat / Szendrő Borbála. - : Szultán Bt., 1999 B 530 Történelem 6.kötet l9l4-től l990-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 2000 B 531 Történelem 5. kötet l789-től l9l4-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1997 Inczédy György .l 2024.02.14 941 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 532/1 Túrázás, táborozás egészségtana, elősegélynyújtás / Egri Kiss Tibor dr. - Nyíregyháza : Nyír Karta BT., 1999 B 532/2 Túrázás, táborozás egészségtana, elősegélynyújtás / Egri Kiss Tibor dr. - Nyíregyháza : Nyír Karta BT., 1999 B 532/3 Túrázás, táborozás egészségtana, elősegélynyújtás / Egri Kiss Tibor dr. - Nyíregyháza : Nyír Karta BT., 1999 B 532/4 Túrázás, táborozás egészségtana, elősegélynyújtás / Egri Kiss Tibor dr. - Nyíregyháza : Nyír Karta BT., 1999 B 532/5 Túrázás, táborozás egészségtana, elősegélynyújtás / Egri Kiss Tibor dr. - Nyíregyháza : Nyír Karta BT., 1999 B 532/6 Túrázás, táborozás egészségtana, elősegélynyújtás / Egri Kiss Tibor dr. - Nyíregyháza : Nyír Karta BT., 1999 B 532/7 Túrázás, táborozás egészségtana, elősegélynyújtás / Egri Kiss Tibor dr. - Nyíregyháza : Nyír Karta BT., 1999 B 532/8 Túrázás, táborozás egészségtana, elősegélynyújtás / Egri Kiss Tibor dr. - Nyíregyháza : Nyír Karta BT., 1999 B 532/9 Túrázás, táborozás egészségtana, elősegélynyújtás / Egri Kiss Tibor dr. - Nyíregyháza : Nyír Karta BT., 1999 B 533 Személyes történelem / Gabulya Pál. - : Rím Nyomda Nyíregyháza, 2000 B 534 A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja / Fenyő D. György. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 534/1 A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja / Fenyő D. György. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 534/2 A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja / Fenyő D. György. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 534/3 Emléknapok az iskolában Megemlékezések a kommuniuzmus és a holokauszt áldozatairól / Budai Ágnes szerk.. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2002 B 536 Magyarok az orosz büntetőtörvénykönyv 58. par-a és a kényszermunka árnyékában / Menczer Gusztáv. - : Petit Reál Kiadó, 2000 B 538 Érettségi szöveggyűjtemény francia nyelvből az olvasás - szövegértési vizsgafeladathoz / Darabos - Dembrovszky - Kovácsné dr.. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 538/2 Érettségi szöveggyűjtemény francia nyelvből az olvasás - szövegértési vizsgafeladathoz / Darabos - Dembrovszky - Kovácsné dr.. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 538/3 Érettségi szöveggyűjtemény francia nyelvből az olvasás - Inczédy György .l 2024.02.14 942 .lap Lelt.sz. Dokumentum szövegértési vizsgafeladathoz / Darabos - Dembrovszky - Kovácsné dr.. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 538/4 Érettségi szöveggyűjtemény francia nyelvből az olvasás - szövegértési vizsgafeladathoz / Darabos - Dembrovszky - Kovácsné dr.. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 538/5 Érettségi szöveggyűjtemény francia nyelvből az olvasás - szövegértési vizsgafeladathoz / Darabos - Dembrovszky - Kovácsné dr.. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 539 Érettségi szöveggyüjtemény angol nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Szollás Krisztina. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 539/1 Érettségi szöveggyüjtemény angol nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Szollás Krisztina. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 539/2 Érettségi szöveggyüjtemény angol nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Szollás Krisztina. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 539/3 Érettségi szöveggyüjtemény angol nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Szollás Krisztina. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 539/5 Érettségi szöveggyüjtemény angol nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Szollás Krisztina. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 540 Érettségi szöveggyüjtemény orosz nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Hessz - Paál - Répásiné -Vajnai. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 540/1 Érettségi szöveggyüjtemény orosz nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Hessz - Paál - Répásiné -Vajnai. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 540/2 Érettségi szöveggyüjtemény orosz nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Hessz - Paál - Répásiné -Vajnai. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 540/3 Érettségi szöveggyüjtemény orosz nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Hessz - Paál - Répásiné -Vajnai. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 540/4 Érettségi szöveggyüjtemény orosz nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Hessz - Paál - Répásiné -Vajnai. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 540/5 Érettségi szöveggyüjtemény orosz nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Hessz - Paál - Répásiné -Vajnai. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 541 Érettségi szöveggyűjtemény német nyelvből az olvasás-szövegértési Inczédy György .l 2024.02.14 943 .lap Lelt.sz. Dokumentum vizsgafeladathoz / Bedő Éva. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 541/1 Érettségi szöveggyűjtemény német nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Bedő Éva. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 541/2 Érettségi szöveggyűjtemény német nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Bedő Éva. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 541/3 Érettségi szöveggyűjtemény német nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Bedő Éva. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 541/4 Érettségi szöveggyűjtemény német nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Bedő Éva. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 542 A latin a magyarban más idegen nyelvi pédákkal kiegészítve / Gondos Gyula. - : Piremon Kisvárda, 2001 B 543 Roma Holocaust / Bernáth Gábor. - : Roma Sajtóközpont, 2001 B 544 A holokauszt áldozatainak emléknapja Iskolai emléknapok / Szita Szabolcs. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 544/1 A holokauszt áldozatainak emléknapja Iskolai emléknapok / Szita Szabolcs. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 544/2 A holokauszt áldozatainak emléknapja Iskolai emléknapok / Szita Szabolcs. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 545 Útmutató a tanulók fizikai állapotának méréséhez, minősítéséhez / Tompa Ferenc. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 546 Entdeckungsreise durch die deutschsprachigen lander új helyesírással Országismereti tankönyv / Péntek Bernadett. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, ? B 546/1 Entdeckungsreise durch die deutschsprachigen lander új helyesírással Országismereti tankönyv / Péntek Bernadett. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, ? B 546/2 Entdeckungsreise durch die deutschsprachigen lander új helyesírással Országismereti tankönyv / Péntek Bernadett. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, ? B 546/3 Entdeckungsreise durch die deutschsprachigen lander új helyesírással Országismereti tankönyv / Péntek Bernadett. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, ? B 546/4 Entdeckungsreise durch die deutschsprachigen lander új helyesírással Országismereti tankönyv / Péntek Bernadett. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, ? Inczédy György .l 2024.02.14 944 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 546/5 Entdeckungsreise durch die deutschsprachigen lander új helyesírással Országismereti tankönyv / Péntek Bernadett. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, ? B 546/6 Entdeckungsreise durch die deutschsprachigen lander új helyesírással Országismereti tankönyv / Péntek Bernadett. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, ? B 547/1 Német nyelvtan - a középiskolák számára az új német helyesírással / Karácsony Lajos. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2000 B 547/2 Német nyelvtan - a középiskolák számára az új német helyesírással / Karácsony Lajos. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2000 B 547/3 Német nyelvtan - a középiskolák számára az új német helyesírással / Karácsony Lajos. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2000 B 548/1 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 548/2 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 548/3 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 548/4 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 549 Kicsoda vagyok én, uram ? / Gabulya Pál. - : Grafit Nyomda Nyíregyháza, 1999 B 550 Headway New English Course: Elementary Resource Teacher's Book / Soars, John. - : Oxford University Press B 554 Iskolai könyvtárak fenntartása, működtetése / Bariczné Rózsa Mária. - Zánka : Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum, 2000 B 555 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 B 555/1 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 B 555/2 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 B 555/3 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 945 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 556/1 Érettségi szöveggyűjtemény olasz nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Nyitrai Tamás Dr. szerkesztette. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 556/2 Érettségi szöveggyűjtemény olasz nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Nyitrai Tamás Dr. szerkesztette. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 556/3 Érettségi szöveggyűjtemény olasz nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Nyitrai Tamás Dr. szerkesztette. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 556/4 Érettségi szöveggyűjtemény olasz nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Nyitrai Tamás Dr. szerkesztette. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 556/5 Érettségi szöveggyűjtemény olasz nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Nyitrai Tamás Dr. szerkesztette. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 556/6 Érettségi szöveggyűjtemény olasz nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeladathoz / Nyitrai Tamás Dr. szerkesztette. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 557/1 Érettségi szöveggyűjtemény spanyol nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeldathoz / Zoltán Márta Dr. szerkesztette. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 557/2 Érettségi szöveggyűjtemény spanyol nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeldathoz / Zoltán Márta Dr. szerkesztette. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 557/3 Érettségi szöveggyűjtemény spanyol nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeldathoz / Zoltán Márta Dr. szerkesztette. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 557/4 Érettségi szöveggyűjtemény spanyol nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeldathoz / Zoltán Márta Dr. szerkesztette. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 557/5 Érettségi szöveggyűjtemény spanyol nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeldathoz / Zoltán Márta Dr. szerkesztette. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 557/6 Érettségi szöveggyűjtemény spanyol nyelvből az olvasás-szövegértési vizsgafeldathoz / Zoltán Márta Dr. szerkesztette. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2001 B 558 Közoktatásvezetők konferenciája 2001. február 10. / Petró András. - : MR Komplex Nyomdaip. Kft., 2001 B 560 Mentálhigiéné: Ajánló bibliográfia / Porkolábné Balogh Katalin. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 560/1 Mentálhigiéné: Ajánló bibliográfia / Porkolábné Balogh Katalin. - Inczédy György .l 2024.02.14 946 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Oktatási Minisztérium, 2001 B 561 A természet, védelme és vadászat / Dobos Tibor DR.. - : MARKET-TRADE Kft., 2001 B 562 Egy pályázat utóélete: "Komplex környezeti értékek helytörténeti, földrajzi háttérrel" (KOMA XX.) / Riczel Etelka szerk.. - : Kornétás Kiadó, 2001 B 563 Advanced Grammar in Use:A self-study reference and practice book book for advanced learners of Engl. / Hewings, Martin. - : Cambridge University Press, 2000 B 564 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 564/1 Mit Erfolg zur Mittelstufenprüfung Deutsch als Fremdsprache / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 565 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 565/1 Mit Erfolg zur Mittelstufenprüfung Deutsch als Fremdsprache / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 566 66 Grammatik - Spiele Deutsch Als fremdsprache / Rinvolucri, Mario. - : Ernst Klett Verlag Stuttgart, 1999 B 567 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 567/1 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 568 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 568/1 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 569 Eindrücke - Einblicke Ein Programm für die Mittel- stufe Deutsch als Fremdsprache Text+Arbeitsbuch / Drochner, Karl-Heinz - Föhr,Dieter. - : Langernscheidt, 2000 B 569/1 Eindrücke - Einblicke Ein Programm für die Mittel- stufe Deutsch als Fremdsprache Text+Arbeitsbuch / Drochner, Karl-Heinz - Föhr,Dieter. - : Langernscheidt, 2000 B 570 Entdeckungen német nyelvkönyv haladóknak felvételi feladatokkal / Feld-Knapp -Gyergyádesz-Mester-Szabó. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B 570/1 Entdeckungen német nyelvkönyv haladóknak felvételi feladatokkal / Feld-Knapp -Gyergyádesz-Mester-Szabó. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 947 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 571 Nyelvrokonaink / Nanovfszky György. - Budapest : Teleki László Alapítvány, 2000 B 572 Észtország története / Raun, Toivo U.. - 1995 B 573 II. Finnugor Világkongresszus Budapest, l996 / Szíj Enikő. - : Finnugor Világkongresszus Magyar Nemzeti Szervezete, 1995 B 574 Finnugor Világ / Hemingway, Ernest. - : Reguly Társaság, 2001 B 574/1 Finnugor Világ / Hemingway, Ernest. - : Reguly Társaság, 2001 B 575 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 B 575/1 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 B 575/2 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 B 575/3 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 B 575/4 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 B 575/5 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 B 575/6 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 B 575/7 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 B 575/8 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 B 575/9 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 B 576 Nyelvtani gyakorlatok, fordítás idegen nyelvre, fogalmazás angol középfok / Fonyódi Jenő Dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1999 B 577 Írásbeli feladatok a nyelvvizsgán angol felsőfok,középfok,alapfok Inczédy György .l 2024.02.14 948 .lap Lelt.sz. Dokumentum / Fekete Hajnal. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999 B 578 Fordítás magyarra angol szövegértés / Fodorné Sárközi Júlia. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 579 Angol tesztek,fordítások,szövegértelmezések,levél és fogalmazástémák a középf.írásbeli nyelvizsg-ho / Horváth Károly. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 1996 B 580 Twenty but one-Egy híján húsz társalgási témakör angol alap-közép-felsőfokú nyelvvizsgához / Horváth Károly. - : Padlás Nyelviskola Kiadó B 581 2000 feladat a "B" típusú angol nyelvvizsgákra Új kiadás / Szalai Elek Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1996 B 582 Társalgási témák az angol érettségi, felvételi és nyelvvizsgákra / Horváth Károly. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1994 B 583 Angol hangzószöveg-értési feladatok középfok / Kerekes Zsolt. - : M.P.L. Könyv Kft. és Librotrade KFt., 2001 B 584 Angol képleírási gyakorlatok alap,-közép- és felsőfokon l-70 számozott színes fotómelléklettel / Máthé Elek. - : Paginarum Kiadó - Librotrade KFT., 1999 B 585 ITN World News activity book / Meinhof, Ulrike. - : Oxford University Press, 1993 B 586 A lényeg: kiolvasható Szövegértési és olvasási készségfejl.feladatok középiskolások számára / Bánréti Zoltán. - : Korona Nova Kiadó, 1998 B 586/1 A lényeg: kiolvasható Szövegértési és olvasási készségfejl.feladatok középiskolások számára / Bánréti Zoltán. - : Korona Nova Kiadó, 1998 B 587 Szövegértés - szövegalkotás 9-l0.osztály Alapozó és fejlesztő feladatok / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2001 B 588/1 Kommunikációs gyakorlatok középiskolásoknak / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2000 B 588/2 Kommunikációs gyakorlatok középiskolásoknak / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2000 B 588/3 Kommunikációs gyakorlatok középiskolásoknak / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2000 B 588/4 Kommunikációs gyakorlatok középiskolásoknak / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2000 B 589 Magyar nyelv és irodalom 9.osztály Munkafüzet / Hajas Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 949 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 590 Retorika A szóból épült gondolat Gyakorlókönyv / Aczél Petra. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 B 591 Nézőpontok, motívumok :Irodalmi témakörök - érett- ségizőknek, felvételizőknek / Fenyő D. György. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 B 592 Szövegértés-szövegelemzés-szövegalkotás : Szövegtani gyakorlatok / Szikszainé Nagy Irma. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2001 B 593 Történelem 1.kötet A kezdetektől i.e. 500-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1999 B 594 Történelem 2.kötet KR. E. 500-tól KR. U. 1000-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1999 B 595 Történelem 3.kötet 1000-től 1500-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1994 B 596 Történelem 4.kötet 1500-tól l789-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1997 B 597 Történelem 5. kötet l789-től l9l4-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1997 B 598 Történelem 6.kötet l9l4-től l990-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 2000 B 600 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/1 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/2 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/3 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/4 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/5 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/6 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/7 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/8 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/9 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más Inczédy György .l 2024.02.14 950 .lap Lelt.sz. Dokumentum része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/10 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/11 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/12 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/13 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 600/14 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2001 B 601/1 Délibáb Van kivezető út a szenvedélybetegségből! / Bereczki Sándor. - Budapest : Emberbarát Alapítvány, Budapest, 2000 B 601/2 Délibáb Van kivezető út a szenvedélybetegségből! / Bereczki Sándor. - Budapest : Emberbarát Alapítvány, Budapest, 2000 B 601/3 Délibáb Van kivezető út a szenvedélybetegségből! / Bereczki Sándor. - Budapest : Emberbarát Alapítvány, Budapest, 2000 B 602 Csíksomlyó: Térkép / Kiss Melitta. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 2001 B 602/1 Csíksomlyó: Térkép / Kiss Melitta. - Budapest : Kartográfiai Vállalat, 2001 B 603 A Házsongárdi temető térképe / Kiss Melitta. - : Budapest - Kolozsvár 2001, 2001 B 603/1 A Házsongárdi temető térképe / Kiss Melitta. - : Budapest - Kolozsvár 2001, 2001 B 604/1 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 605 Társalgási témák a német érettségi, felvételi és nyelvvizsgákra / Horváthné Lovas Márta. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1994 B 606 Német tesztek és fordítási feladatok a "B" típusú közép- és felsőfokú nyelvvizsgákra, tanulmányi ver / Bedő Éva. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 607 Német nyelvtani gyakorlatok alap-, közép- és felsőfokú nyelvvizsgákra / Horváthné Lovas Márta. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1994 B 608 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/1 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 951 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 608/2 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/3 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/4 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/5 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/6 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/7 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/8 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/9 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/10 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/11 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/12 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/13 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/14 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/16 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/17 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/18 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 608/19 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 609 Besinnlich durch das ganze Jahr: 1-2. Band / Kósáné Oláh Júlia. - : Möbius Print, 2001 B 610 Besinnlich durch das ganze Jahr: 1-2. Band / Kósáné Oláh Júlia. - : Möbius Print, 2001 B 611 Emily Éve / Merrill, Charles. - : ART-EAST Kft., 1991 B 612 Barzó Endre Művészeti Társaság Albuma / Horváth János. - : Barzó Endre Művészeti Társaság, 2001 B 613 English File intermediate workbook / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2002-3 B 614 English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2001,2005 B 615 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 615/1 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 952 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 615/2 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 615/3 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 615/5 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 616 New Progress to First Certificate: Student's Book Teacher 'Book, Workbook / Jones, Leo. - : Cambridge University Press B 617 New Progress to First Certificate: Student's Book Teacher 'Book, Workbook / Jones, Leo. - : Cambridge University Press B 619 Lerne gerne Deutsch! - képleírás,szituációk,kérdé- sek,szókincs a német szóbeli nyelvvizsgákhoz / Papp László. - : Panoráma Nyelvstúdió KFT. Debrecen, 1999 B 620/1 Német felvételi és érettségi feladatgyűjtemény Legújabb érettségi, felvételi és cloze teszt / Bedő Éva. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 620/2 Német felvételi és érettségi feladatgyűjtemény Legújabb érettségi, felvételi és cloze teszt / Bedő Éva. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 621 Készülj velünk,vizsgázz velünk! szövegértés,fordí- tás,tömörítés,fogalmazás,tesztek."B"tip.közép-fe / Spira György. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1999 B 622 Zwanzig weniger eins egy híján húsz - társalgási témakör a német alap-, közép- és felsőfokhoz / Horváthné Lovas Márta. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 1999 B 623 Német nyelvtan Elmélet és gyakorlat az új helyesírás szabályaival / Horváthné Lovas Márta. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 1999 B 624 Történelem III.középiskolák számára + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2002,03 B 625 New Progress to First Certificate: Student's Book Teacher 'Book, Workbook / Jones, Leo. - : Cambridge University Press B 626 Tangram Deutsch als Fremdsprache / Rosa-Maria Dallapiazzaerr. - : Huber, 1998 B 627 Tangram Deutsch als Fremdsprache / Rosa-Maria Dallapiazzaerr. - : Huber, 1998 B 628 Tangram Deutsch als Fremdsprache / Rosa-Maria Dallapiazzaerr. - : Huber, 1998 B 629 Tangram Deutsch als Fremdsprache / Rosa-Maria Dallapiazzaerr. - Inczédy György .l 2024.02.14 953 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Huber, 1998 B 630 Tangram Deutsch als Fremdsprache / Rosa-Maria Dallapiazzaerr. - : Huber, 1998 B 631 Tangram Deutsch als Fremdsprache / Rosa-Maria Dallapiazzaerr. - : Huber, 1998 B 632 Tangram Deutsch als Fremdsprache / Rosa-Maria Dallapiazzaerr. - : Huber, 1998 B 633 Tangram Deutsch als Fremdsprache / Rosa-Maria Dallapiazzaerr. - : Huber, 1998 B 634 Tangram Deutsch als Fremdsprache / Rosa-Maria Dallapiazzaerr. - : Huber, 1998 B 635 A logika alapjai / Tallér József. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1996 B 636 Egy polgár vallomásai / Márai Sándor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 B 637 Matek plusz Matematikai tehetséggondozás 15 éveseknek / Urbán János Dr. - : MAHIR-RTV, 1999 B 638 21 Matek teszt: közgazdasági, pénzügyi, műszaki pályára készülőknek / Kis Gábor. - : MAHIR-RTV, 1997 B 639 Határértékszámítás Példatár / Urbán János Dr. - : MAHIR-RTV, 1994 B 640 Nevezetes egyenlőtlenségek / Ábrahám Gábor. - : MAHIR-RTV, 1995 B 642 Kombinatorikai feladatok 14-18 éveseknek: Matematika tizenéveseknek / Urbán János Dr. - : MAHIR-RTV, 1999 B 643 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 B 644 Zabhegyező : Regény / Salinger, Jerome David. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001 B 645 Kedves bópeer : Regény / Déry Tibor. - : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979 B 646 Isteni szikra / Gáspár Margit. - 1974 B 647 Fabriczy Kornél kisebb dolgozatai / Fabriczy Kornél. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1915 B 648 Örök készenlétben / Grandpierre Lajos. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 649 Válogatott művei / Gelléri Andor Endre. - 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 954 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 650 Egy orvos feljegyzései I-IV. / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 651 Egy orvos feljegyzései I-IV. / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 652 Egy orvos feljegyzései I-IV. / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 653 Egy orvos feljegyzései I-IV. / Dumas, Alexandre (pere). - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 654 Az anya / Gorkij, Makszim. - Budapest : Kozmosz, 1976 B 655 Johanna és a médium (Albatrosz Könyvek) / Kicker C.C.. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 656 Újra a kincses szigeten (Delfin könyvek) / Leeson, Robert. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986 B 657 Rejtély az Antillákon: Bűnügyi regény / Christie, Agatha. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986 B 658 A Maddon-szikla (Albatrosz Könyvek) / Innes, Hammond. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986 B 659 Csókol: Renate: Kisregények és elbeszélések (Kozmosz könyvek) / Kürti András. - Budapest : Kozmosz, 1974 B 660 Az A-bomba sztorija : Atomfegyver / Ovcsinnyikov, Vszevolod V.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985 B 661 Avantgarde vagy realizmus? (Gyorsuló idő c. sorozatból) / Ungvári Tamás. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 B 662 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 B 663 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 B 664 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976,1978 B 665 Magyarország története I-II. 1242-ig 1526-1686-ig 1790-1848, 1848-1890, 1890-1918, 1918-1945 / Székely György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976,1978 B 666 Perbeszédek és párbeszédek / Cseres Tibor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986 B 667 Vitéz Mihály ébresztése: Csokonai-breviárium / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1973 Inczédy György .l 2024.02.14 955 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 668 Egy férfi Szentpétervárról: regény / Follett, Ken. - Budapest : Árkádia, 1985 B 669 Jézus tanítványai / Frank, Leonhard. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 B 670 Jelenetek egy házasságból / Bergman, Ingmar. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 B 671 Ének az útról Pathér páncsálí: Regény / Banerdzsi, Bibhútibhúsan. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 672 Nagy idők tanúja / Bárány Tamás. - 1974 B 673 Négy színmű: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 B 674 Vilette / Brontë, Charlotte. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 B 675 Bódeni tó: Regény / Dygat, Stanislaw. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 676 Arany János válogatott lírai versei / Arany János. - Budapest : Kozmosz, 1971 B 677 Sellő a pecsétgyűrűn / Berkesi András. - 1965 B 678 Rómának viselt dolgai: (Második rész) / Bessenyei György. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács VB., 1972 B 679 Elvált asszony: Regény / Bihari Klára. - 1983 B 680 Éjjel: Dokumentumnovellák / Balázs Anna. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 B 681 Mesék / Balázs Ferenc. - Budapest : Zrínyi Katonai és Kárpáti K.Budapest, 1974 B 682 Szélcsend / Berkesi András. - 1987 B 683 Gyilkosság meghirdetve (Albatrosz Könyvek) / Christie, Agatha. - : Albatroszt, 1977 B 684 A Vöröstorony kincse: Történelmi regény a kurucvilágból / Hollós Korvin Lajos. - Bécs : Novák, Bécs, 1974 B 685 A 73-as zárka: Életrajzi regény / Hollós Ervin. - Budapest : Kozmosz, 1974 B 686 Színház a kisvárosban (Pöttyös könyvek) / Hardel, Lilo. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1964 B 687 Lerne gerne Deutsch! - képleírás,szituációk,kérdé- sek,szókincs a német szóbeli nyelvvizsgákhoz / Papp László. - : Panoráma Inczédy György .l 2024.02.14 956 .lap Lelt.sz. Dokumentum Nyelvstúdió KFT. Debrecen, 1999 B 688/1 Millenniumi Óda. - : Miniszterelnöki Hivatal B 688/2 Millenniumi Óda. - : Miniszterelnöki Hivatal B 688/3 Millenniumi Óda. - : Miniszterelnöki Hivatal B 688/4 Millenniumi Óda. - : Miniszterelnöki Hivatal B 688/5 Millenniumi Óda. - : Miniszterelnöki Hivatal B 688/6 Millenniumi Óda. - : Miniszterelnöki Hivatal B 688/7 Millenniumi Óda. - : Miniszterelnöki Hivatal B 688/8 Millenniumi Óda. - : Miniszterelnöki Hivatal B 688/9 Millenniumi Óda. - : Miniszterelnöki Hivatal B 688/10 Millenniumi Óda. - : Miniszterelnöki Hivatal B 689 Íliász / Homérosz. - : Magyar Helikon, 1974 B 690 Fejezetek a kémia történetéből / Kalydi György. - 2001 B 691/1 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/2 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/3 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/4 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/5 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/6 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/7 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/8 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/9 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/10 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 Inczédy György .l 2024.02.14 957 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 691/11 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/12 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/13 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/14 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 691/15 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 692 Kémia - Ennyit kellene tudnod Az atomok - A molekulák / Balázs Lórántné Dr.. - : Panem-Akkord, 1999 B 693 Biológia - Ennyit kellene tudnod A sejtek -szövetek -Az élőlények-növények-emberi test, stb. / Mándics Dezső. - : Panem-Akkord, 2000 B 694 Ennyit kell(ene) tudnod matematikából / Blázsovics József. - : Panem-Akkord, 2000 B 695 Fizika: Ennyit kellene tudnod / Gulyás János. - : Akkord - Panem, 1999 B 696 Szegény Sudár Anna / Jókai Anna. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989 B 697 Jákob lajtorjája / Jókai Anna. - 1982 B 698 A gazdag szegények / Jókai Mór. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 B 699 És mégis mozog a föld: I-II. Regény / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987 B 700 És mégis mozog a föld: I-II. Regény / Jókai Mór. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987 B 701 Az iskolai gyermek- és ifjúságvédelem helyzete Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében / Dékány András. - 2002 B 702 Válogatott versek / József Attila. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994 B 703 Virágot Algernonnak / Keyes, Daniel. - : Árkádia Budapest, 1988 B 704 Görbe tükör (karcolatok, humoreszkek) / Karinthy Frigyes. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 B 705 Deutsche Literatur im Überblick / Czuczor Gergely. - : Sprache und Literatur, 1994 Inczédy György .l 2024.02.14 958 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 706 Wörter und Wendungen: Wőrterbuch zum deutschen Sprachgebrauch / Agricola, Christane. - : Vince Kiadó Kft., 1965 B 707 Nyelvi elemzések kézikönyve grammatika,jelentéstan tanároknak,tanítóknak,diákoknak / Adamikné dr. Jászó Anna. - : Imosoft Mozaik Okatási Stúdió, 1995 B 708 Történelem 3.kötet 1000-től 1500-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1994 B 709 Összegyűjtött műfordítások / Kassák Lajos. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986 B 710 A Kráó tégy jót: (l895) / Jókai Mór. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 B 711 Régi magyar regények (Kármán Józsefnél található) / Kármán József. - Budapest : Unikornis Kiadó Budapest, 1993 B 712 Glória ; Macskajáték ; Tóték : Kisregények / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 B 713 Bengáli tűz / Hajnóczy Rózsa, G.. - 1974 B 714 A 22-es csapdája: Regény / Heller, Joseph. - : Árkádia Budapest, 1986 B 715 Történelmi és irodalmi tanulmányok / Kemény Zsigmond báró. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1907 B 716 Fanni hagyományai / Kármán József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991 B 717 Karácsonyi ének / Dickens, Charles. - Budapest : , 1976 B 718 Történelmi és irodalmi tanulmányok / Kemény Zsigmond báró. - Budapest : Franklin Társulat, Budapest, 1907 B 720 A vas fiai 1-2. / Kodolányi János. - Budapest : , 1974 B 721 A vas fiai 1-2. / Kodolányi János. - Budapest : , 1974 B 722 Néro, A véres költő, Édes Anna, Pacsirta - Aranysárkány / Kosztolányi Dezső. - : Well-Press Kiadó, Miskolc, 1974 B 723 A vörös postakocsi / Krúdy Gyula. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 B 724 Varjú nemzetség / Kós Károly. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 725 New First Certificate Masterclass SB+WB. +First Certificate / Haines, Simon - Stewart,Barbara. - : Oxford University Press B 726 New First Certificate Masterclass SB+WB. +First Certificate / Haines, Simon - Stewart,Barbara. - : Oxford University Press Inczédy György .l 2024.02.14 959 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 727 Parainesis Kölcsey Kálmánhoz / Kölcsey Ferenc. - : OTP - Kölcsey Társaság, 1995 B 728 Anyanyelvi műveltségünk alapjai Feladatgyűjtemény középiskolásoknak / Szabó Kálmán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1997 B 729 99 híres magyar vers és értelmezése / Aczél Géza. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1994 B 730 Egy hajdani fiatalember: Regény / Mauriac, Francois. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974 B 731 Az inka öröksége : Dél- Amerikai történet / May, Karl. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1979 B 732 Csikóéveink /A Francia história folytatása, de önálló regény/ / Merle, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 733 Védett férfiak / Merle, Robert. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 B 734 Regények IV: I.Sárarany -és a IV. A boldog ember / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 B 735 Drámák: I.Sári bíró, Magyarosan, Mint a mezőnek virágai,Kend a pap? Lúdas Matyi,fortunátus,Sátán,s / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 736 Dreimal Deutsch In Österreich In Deutschland In der Schweiz Einsprachige Ausgabe / von Uta Matecki unter Mitarbeit von Stefan Adler. - : Chancerel, 2000 B 738 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Ariadné Könyvek, 1991 B 739/ Német ige, német mondat Gyakorlókönyv haladók számára / Markó Ivánné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 B 740/1 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 740/2 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 740/3 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 740/4 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 740/5 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 740/6 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Inczédy György .l 2024.02.14 960 .lap Lelt.sz. Dokumentum Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 741/1 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 741/2 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 741/3 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 741/4 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 741/5 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 741/6 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 742/1 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 742/2 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 742/3 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 742/4 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 743 Történelem 3.kötet 1000-től 1500-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1994 B 744 Negyven év Pályatörténet, Horváthné meghal Novellák, Gyász Regény / Németh László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1969 B 745 Diák, írj magyar éneket : A magyar irodalom története 1945-ig I-II. / Nemeskürty István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1985 B 746 Diák, írj magyar éneket : A magyar irodalom története 1945-ig I-II. / Nemeskürty István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1985 B 747 Heinrich von ofterdingen / Novalis. - : Magyar Helikon, 1985 B 748 Időrendben: Regények / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972 B 749 Iskola a határon: Regény / Ottlik Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 750 Nyekraszov válogatott költeményei /versei/ / Nekrasov, Nikolaj Alekseevic. - Budapest : Franklin Könyvkiadó, Budapest, 1950 Inczédy György .l 2024.02.14 961 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 751 A Németh László-pör / Sándor Iván. - Budapest : , 1986 B 752 Egyperces novellák / Örkény István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 B 753 Novellák / Örkény István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 754 A másik: Novellák / Palotai Boris. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 B 755 Kérdezz! Felelek...: Gyerekekről felnőtteknek, Szülők házikönyvtára / Vekerdy Tamás. - Budapest : Park Kiadó, 2000 B 756 Kérdezz! Felelek...: Gyerekekről felnőtteknek, Szülők házikönyvtára / Vekerdy Tamás. - Budapest : Park Kiadó, 2000 B 757 Válogatott versek / Petőfi Sándor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995 B 758 Történelem 1.kötet A kezdetektől i.e. 500-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1999 B 759 Magyar-angol kéziszótár / Magay Tamás. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959-96 B 760 A Magyar Köztársaság Alkotmánya. - : Pannon-Literatúra KFT. B 761 Zwanzig weniger eins egy híján húsz - társalgási témakör a német alap-, közép- és felsőfokhoz / Horváthné Lovas Márta. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 1999 B 762/1 Übungen für fortgeschrittene Gyakorlatok haladó nyelvtanulók számára / Pongrácz Judit. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 B 762/2 Übungen für fortgeschrittene Gyakorlatok haladó nyelvtanulók számára / Pongrácz Judit. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 B 762/3 Übungen für fortgeschrittene Gyakorlatok haladó nyelvtanulók számára / Pongrácz Judit. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 B 763 Téli szünidő / Ransome, Arthur. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 B 764/1 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/2 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/3 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 Inczédy György .l 2024.02.14 962 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 764/4 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/5 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/6 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/7 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/8 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/9 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/10 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/11 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/12 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/13 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/14 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/15 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/16 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/17 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 Inczédy György .l 2024.02.14 963 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 764/18 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/19 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/20 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/21 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/22 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/23 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/24 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/25 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/26 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/27 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/28 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/29 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/30 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/31 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 Inczédy György .l 2024.02.14 964 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 764/32 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/33 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/34 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/35 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/36 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/37 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/38 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/39 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 764/40 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 765 Napjaink kisebbségi magyar irodalma : A romániai magyar irodalom, a szlovákiai magyar irodalom / Görömbei András. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993 B 766 A szeretet breviáriuma: Írók, költők, gondolkodók c. sorozat / Sík Sándor. - Budapest : Magyar Könyvklub, Budapest, 1991 B 767 Középiskolai irodalmi lexikon ("Érettségi és felvételi" c. sorozat) / Kelecsényi László Zoltán. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1994 B 768 Írók, eszmék, világképek / Valaczka András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995 B 769 A nemzetközi nyelvről / Bárczi Géza. - Budapest : Magyar Eszperantó Szöv., 1987 B 770 Hazajöttünk hát... hazajöttünk ? / Erdélyi Erzsébet. - : Tárogató Kiadó, 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 965 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 771 Arcok és művek : Tanulmányok kritikák Szabolcs-Szatmár felszabadulás utáni irodalmából / Nagy István Attila. - Nyíregyháza : Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, 1986 B 771/2 Arcok és művek : Tanulmányok kritikák Szabolcs-Szatmár felszabadulás utáni irodalmából / Nagy István Attila. - Nyíregyháza : Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, 1986 B 772 Ünnepnaptár / Török László. - : BKM Pedagógiai Intézet, 1992 B 773 Parasztok: Regény / Reymont, Wladyslaw Stanislaw. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1972 B 774 Parasztok: Regény / Reymont, Wladyslaw Stanislaw. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1972 B 775/1 Történelem I-II.Felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizók és érettségizők számára / Horváth Csaba Dr.. - : Ék Sorozat Pécs, 1992,93, B 775/2 Történelem I-II.Felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizók és érettségizők számára / Horváth Csaba Dr.. - : Ék Sorozat Pécs, 1992,93, B 776 Történelem 2.kötet KR. E. 500-tól KR. U. 1000-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1999 B 777 A lovag / Scott, Walter. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 B 778 Sivatagon és vadonban: Regény / Sienkiewicz, Henryk. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 779 Quo vadis / Sienkiewicz, Henryk. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990 B 780 Emberi sors / Solohov, Mihail Alekszandrovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 B 781 Philoktétész sebe : Bevezetés a modern költészetbe / Somlyó György. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986 B 782 Gyűrűk : Tanulmányok a XX. századról / Sőtér István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 783 Félkör: Tanulmányok a XX. századról / Sőtér István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 B 784 A fékevesztettség évada / Soyinka, Wole. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 785 Appassionata : Regény / Szilvási Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974 B 786 Jegenyék A bojnyik / Szilvási Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Inczédy György .l 2024.02.14 966 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1987 B 787 Történelem 5. kötet l789-től l9l4-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1997 B 788 Fanni hagyományai / Kármán József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991 B 789 Kisfogház Emlékhely 2001. november 4. 1956. / Rédey Sarolta Dóra. - : Tercia Print Kft., 2002 B 790/1 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 790/2 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 790/3 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 790/4 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 790/5 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 791 Légy jó mindhalálig: Regény / Móricz Zsigmond. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954 B 792/1 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/2 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/3 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/4 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/5 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/6 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/7 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 967 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 792/8 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/9 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/10 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/11 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/12 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/13 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/14 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/15 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/16 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/17 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/18 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/19 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/20 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/21 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 968 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 792/22 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/23 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/24 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/25 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/26 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/27 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/28 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/29 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/30 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/31 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/32 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/33 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/34 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/35 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 969 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 792/36 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/37 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/38 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/39 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 792/40 Összefoglaló feladatgyűjtemény Nyelvtan-Helyesírás-Fogalmazás 10-16 éveseknek / Lerchné Dr. Egri Zsuzsa. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 793 Sophoklés drámái / Szophoklész. - : Magyar Helikon, 1959 B 794 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998 B 795 Utas és holdvilág : Regény / Szerb Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 B 796/1 Divertimento: Változatok Wolgang Amadeus Mozart életére 1-2. / Szentkuthy Miklós. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 B 796/2 Divertimento: Változatok Wolgang Amadeus Mozart életére 1-2. / Szentkuthy Miklós. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 B 797 Szent Orpheus breviáriuma IV.k. Regényciklus / Szentkuthy Miklós. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 798 Valahol háború is van : Két regény / Székely Júlia. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 B 799 A magányosság iskolája : Regény / Székely Júlia. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 800 Háló nélkül : Esszék kritikák / Szász Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 B 801/1 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Bécs : Novák, Bécs, 1987 B 802 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 803 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 Inczédy György .l 2024.02.14 970 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 804 Öt dráma: Romeo és Júlia, Julius Caesar, Hamlet, dán királyfi, Szentivánéji álom, Vízkereszt,vagy . / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 B 805 Öt dráma: Romeo és Júlia, Julius Caesar, Hamlet, dán királyfi, Szentivánéji álom, Vízkereszt,vagy . / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 B 806 Öt dráma: Romeo és Júlia, Julius Caesar, Hamlet, dán királyfi, Szentivánéji álom, Vízkereszt,vagy . / Shakespeare, William. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988 B 807 Korok és divatok: Az öltözködés története Munkatankönyv 1-2. / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1999 B 808 Korok és divatok: Az öltözködés története Munkatankönyv 1-2. / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1999 B 809 Történelem tankönyv: 1-5-ig / Gyapay Gábor. - : Comenius Kiadó Kft., 1999 B 810 Korok és Stílusok Műalkotások elemzése Tanári kézikönyv / Imreh Zoltánné. - : Comenius Kiadó, 1997 B 811 Hon- és népismeret: Magyar népviseletek egykor és ma munkatankönyv I-II. kötet / Pallosné Varga Zszsa. - : Comenius Kiadó, 2001 B 812 Hon- és népismeret: Magyar népviseletek egykor és ma munkatankönyv I-II. kötet / Pallosné Varga Zszsa. - : Comenius Kiadó, 2001 B 813 A zene fejlődéstörténete / Kacsóh Pongrác. - : Comenikus Kiadó Kft.Pomáz, 2000 B 814 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, ? B 815 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, ? B 816 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, ? B 817 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, ? B 818 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, ? B 819 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - Szeged : Szukits Könyvkiadó, ? B 819/1 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 Inczédy György .l 2024.02.14 971 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 820 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 B 821 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 B 822 Görög drámák: Aiszkhülosz: Prométheusz, Szophoklész: Antigoné, Euripidész: Iphigeneia Auliszban. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989/2000 B 823 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 824/1 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 824/2 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 824/3 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 824/4 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 824/5 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 824/6 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart B 825 Történelem: Összefoglaló és összehasonlító táblázatok és feladatok az érettségiző és ... / Szabó István G.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1997 B 826/1 A zeneelmélet alapjai 10-16 éves diákok számára 1. / Bánki Gábor. - Pomáz : Comenius Bt., 2000 B 826/2 Népzenei alapismeretek 10-16 éves diákok számára 2. / Bánki Gábor. - Pomáz : Comenius Bt., 2000 B 826/3 A gregorián zene a többszólamuság kialakulása és a reneszánsz zenéje 10-12 éves diákok számára 3. / Bánki Gábor. - Pomáz : Comenius Bt., 2000 B 826/4 A barokk és a bécsi klasszikus zene 10-13 éves diákok számára 4. / Bánki Gábor. - Pomáz : Comenius Bt., 2000 B 826/5 A romantika zenéje 5. / Bánki Gábor. - : Comenius Kiadó Kft., 2000 B 826/6 Az impresszionizmus, a 20. század zenéje, a dzsessz, a rockzene és társai 6. / Bánki Gábor. - : Comenius Kiadó, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 972 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 826/7 Az impresszionizmus, a 20. század zenéje, a dzsessz, a rockzene és társai 6. / Bánki Gábor. - : Comenius Kiadó, 2001 B 826/8 Világ-csokor:Nemzetiségeink, rokon népeink és a környező népek népdalai:Ballagó dalok, Énekek... isk / Bánki Gábor. - : Comenikus Kiadó Kft.Pomáz, 2001 B 829 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 B 830/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 B 830/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 B 830/5 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 B 831/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 B 831/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 B 832/1 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/2 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/3 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/4 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/5 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/6 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/7 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/8 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/9 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/10 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 Inczédy György .l 2024.02.14 973 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 832/11 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/12 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/13 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/14 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 832/15 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 B 833/1 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/2 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/3 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/4 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/5 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/6 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/7 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/8 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/9 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/10 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/11 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/12 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/13 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/14 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 974 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 833/15 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/16 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/17 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/18 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/19 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/20 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/21 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/22 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/23 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/24 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/25 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/26 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/27 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/28 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/29 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/30 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/31 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/32 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/33 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Inczédy György .l 2024.02.14 975 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/34 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/35 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/36 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/37 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/38 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/39 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 833/40 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 834 Történelem I. munkafüzet szöveges és térképes feladatok, vázlatok,fogalomtár / Száray Miklós. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2000 B 835/1 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/2 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/3 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/4 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/5 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/6 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/7 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/8 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for Inczédy György .l 2024.02.14 976 .lap Lelt.sz. Dokumentum element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/9 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/10 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/11 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/12 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/15 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/16 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/17 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/20 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/21 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/22 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/23 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/24 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/25 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/26 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for Inczédy György .l 2024.02.14 977 .lap Lelt.sz. Dokumentum element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/27 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/28 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/29 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/30 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/31 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/32 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/33 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/34 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/35 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/l3 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/l4 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/l8 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 835/l9 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 836/2 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus Inczédy György .l 2024.02.14 978 .lap Lelt.sz. Dokumentum feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 2002 B 836/3 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 2002 B 836/4 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 2002 B 836/5 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 2002 B 836/6 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 2002 B 836/7 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 2002 B 836/l Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 2002 B 837 Az arany virágcserép Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 B 838 Történelem I. középiskolák számára / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 839 A köpönyeg. Az orr. A revizor / Gogol, Nikolaj Vasziljevics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991 B 840 Toldi. Toldi szerelme. Toldi estéje / Arany János. - Bécs : Novák, Bécs, 1983 B 841 Primavera : Sandro Botticelli élete : Regény / Láng György. - Budapest : , 1978 B 842 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - Bécs : Novák, Bécs, 1978 B 843/1 Matematika Középiskola 9. osztály / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 843/2 Matematika Középiskola 9. osztály / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 843/3 Matematika Középiskola 9. osztály / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 844/1 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 979 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 844/2 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/3 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/4 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/5 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/6 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/7 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/8 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/9 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/10 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/11 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/12 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/13 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/14 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/15 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/16 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/17 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 844/18 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 845 Lesznai Anna élete : Életrajz / Vezér Erzsébet. - 1979 B 846 Leonardo: életrajz képekben - Leonardo (Leonardo élete) / Rriedenthal, Richard. - Budapest : , 1985 Inczédy György .l 2024.02.14 980 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 847 A rejtőzködő Murányi Vénus / Várkonyi Ágnes, R.. - 1987 B 848 English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2001 B 849 English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2002 B 850 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 851/1 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 851/2 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 852 English File upper-intermediate student's book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2002 06 B 853 English File upper-intermediate workbook / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2001, 04 B 854 English File upper-intermediate teacher's book + 2 db kazetta / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2002 B 855 A beszéd művészete / Fischer Sándor. - Budapest : , 1966 B 856 English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2001,2005 B 857 English File intermediate workbook / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2002-3 B 858 English File intermediate teacher's book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2002 B 859 English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2001 B 860 English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2002 B 861 English File teacher's book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2001 B 862 Összefoglaló feladatgyüjtemény magyar nyelvből a középiskolák számára / Gaál Edit. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 B 863 English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B 864 English File Workbook 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2001,3 B 865 English File teacher' s book 1 / Oxenden, Clive. - : Oxford Inczédy György .l 2024.02.14 981 .lap Lelt.sz. Dokumentum University Press, 2001 B 866/1 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/2 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 866/3 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/4 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/5 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/6 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/7 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/8 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/9 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/10 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/11 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/12 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/13 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/14 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/15 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/16 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/17 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/20 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 982 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 866/21 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/22 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/23 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 B 866/24 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 B 866/25 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 B 866/26 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 B 866/l8 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 866/l9 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 867 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 B 868 Tartuffe avagy a képmutató: vígjáték - teljes, gondozott szöveg / Moliere. - : Ikon Kiadó, 1993 B 869 Történelem IV. a középiskolák számára / Salamon Konrád. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1995 B 870 Történelem a gimnázium III. osztálya számára / Závodszky Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 871 Feladatgyűjtemény történelemből felvételi írásbeli vizsgára / Horányi István dr.. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1988 B 872 Felvilágosodás és forradalom tanulási segédlet középiskolásoknak a történelem tanulásához / Lőrinc László. - : Alternatív Közgazdasági Gimzázium Alapítvány, 1994 B 873 Történelem a középiskolák III.osztálya számára / Ujvári Pál. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1995 B 874 France-Euro-Express 1 Fancia tankönyv + 1 db CD Nouveau / Soignet, Michel. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1998 B 875/1 Essential Grammar In Use A Self-study reference and practice book for elementary stud.With Answers / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2002/03 B 875/2 Essential Grammar In Use A Self-study reference and practice book Inczédy György .l 2024.02.14 983 .lap Lelt.sz. Dokumentum for elementary stud.With Answers / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2002/03 B 875/3 Essential Grammar In Use A Self-study reference and practice book for elementary stud.With Answers / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2002/03 B 876/1 Essential Grammar In Use A Self-study reference and practice book for elementary stud.With Answers / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2002/03 B 876/2 Essential Grammar In Use A Self-study reference and practice book for elementary stud.With Answers / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2002/03 B 877 New First Certificate Masterclass SB+WB. +First Certificate / Haines, Simon - Stewart,Barbara. - : Oxford University Press B 878 New Progress to First Certificate: Student's Book Teacher 'Book, Workbook / Jones, Leo. - : Cambridge University Press B 879 Spinoza filozófiája és a jelenkor / Szokolov, Vaszilij Vasziljevics. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 B 880/1 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 880/2 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 881 Történelem IV. l9l4-l994 a középfokú iskolák számára / Benkes Mihály. - : Cégér Kiadó, Budapest, 1996 B 882 Történelem a középiskolák I. osztálya számára / Bellér Béla. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1998 B 883 Filozófia tankönyv a középiskolák számára / Steiger Kornél. - : Holnap Kiadó, 1997 B 884 Bevezetés a filozófiába - Szöveggyűjtemény - Tankönyv / Steiger Kornél. - : Holnap Kiadó, 1996 B 885 Bevezetés a filozófiába - Szöveggyűjtemény - Tankönyv / Steiger Kornél. - : Holnap Kiadó, 1992 B 886 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 887 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 888/1 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., Inczédy György .l 2024.02.14 984 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2002 B 888/2 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/3 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/4 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/5 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/6 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/7 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/8 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/9 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/10 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/11 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/12 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/13 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/14 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 888/15 Biológiai album a gimnázium II., III. és IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., Inczédy György .l 2024.02.14 985 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2002 B 889/1 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/2 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/3 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/4 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/5 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/6 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/7 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/8 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/9 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/10 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/11 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/12 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/13 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/14 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/15 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/16 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/17 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/18 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 Inczédy György .l 2024.02.14 986 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 889/19 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/20 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/21 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/23 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/24 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/25 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/26 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/27 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/28 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/29 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 889/30 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 890 Önismeret emberismeret / Laky Zsuzsa szerkesztette. - Budapest : Múzsák Közművelődési Kiadó Kft, 1980 B 891 Lerne gerne Deutsch! - képleírás,szituációk,kérdé- sek,szókincs a német szóbeli nyelvvizsgákhoz / Papp László. - : Panoráma Nyelvstúdió KFT. Debrecen, 2000 B 892 Filozófia tankönyv a középiskolák számára / Steiger Kornél. - : Holnap Kiadó, 1998 B 893 A filozófia története és elmélete II. kötet / Dörömbözi János. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1994 B 894 Practice and progress: An Integrated Course For Pre-Intermediate Students New Concept English / Alexander, L.G.. - : Longman, 1978/80 B 895 Az égi és földi szépről : Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez / Redl Károly. - 1988 B 896/2 Abiturschule Német feladatgyűjtemény érettségizőknek / Bedő Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 987 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 896/3 Abiturschule Német feladatgyűjtemény érettségizőknek / Bedő Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 896/4 Abiturschule Német feladatgyűjtemény érettségizőknek / Bedő Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 896/5 Abiturschule Német feladatgyűjtemény érettségizőknek / Bedő Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 896/6 Abiturschule Német feladatgyűjtemény érettségizőknek / Bedő Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 896/l Abiturschule Német feladatgyűjtemény érettségizőknek / Bedő Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 897 Essential Grammar in Use Supplementary Exercises New (without answers) / Naylor, Helen with Murphy,Raymond. - : Cambridge University Press, 1997 B 898 Világpolitikai kislexikon (Ugyanaz a kiadási év külön van, mert más az ISBN.szám,újjabb kiadás) / Bognár Károly. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 B 899/1 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 899/2 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 899/22 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 B 900/1 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 900/2 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 900/3 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 901 Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből / Ferge Zsuzsa. - 1986 B 902 Az ország peremén / Varga Dávid. - 1982 B 903 Az "Európa-paradigma" / Vitányi Iván. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986 B 904/1 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 904/2 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Inczédy György .l 2024.02.14 988 .lap Lelt.sz. Dokumentum Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 904/3 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 904/4 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 904/5 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 904/6 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 904/7 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 904/8 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 904/9 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 904/10 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 904/11 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 904/12 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 905 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 B 906 Történelem középiskolásoknak 5. Európa fölénye és katasztrófája 1867-1930 / Bihari Péter. - Budapest : , 2002 B 907 Történelem középiskolásokinak 6. A globális világ felé l930- / Repárszky Ildikó. - Budapest : , 2001/02 B 908 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2003 B 909 Feladatgyűjtemény a táblázatkezeléshez / Szabó Zsolt. - Budapest : , 2001 B 910 Matematikatesztek középiskolásoknak gordiusz versenytesztek 2000 / Poronyi Gábor dr.. - : Alexandra Kiadó, Budapest B 911 Informatika középiskolásoknak számítástechnika, könvvtárhasználat - tankönyv - / Rozgonyi Tibor Dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 912 Informatika középiskolásoknak Számítástechnika és Inczédy György .l 2024.02.14 989 .lap Lelt.sz. Dokumentum könyvtárhasználat munkafüzet / Rozgonyi Tibor Dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 913 Informatika számítástechnika, könyvtárhasználat 10 tankönyv / Rozgonyi Tibor Dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 914/1 Essential Grammar In Use A Self-study reference and practice book for elementary stud.With Answers / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2002/03 B 914/2 Essential Grammar In Use A Self-study reference and practice book for elementary stud.With Answers / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2002/03 B 915/1 Matematika:I-IV-ig. tankönyv gimnáziumok számára / Hajnal Imre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B 916 Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B 917 Történelem II. munkafüzet szöveges és térképes feladatok,vázlatok,fogalomtár / Pálinkás Mihály. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2001 B 918 Történelem a középiskolák 10. évfolyama számára, a középiskolák II. osztálya számára / Walter Mária. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest B 920/1 Problémafeladatok biológiából: Középiskolások részére / Szerényi Gábor. - Budapest : Calibra Kiadó, 1994 B 920/2 Problémafeladatok biológiából: Középiskolások részére / Szerényi Gábor. - Budapest : Calibra Kiadó, 1994 B 920/3 Problémafeladatok biológiából: Középiskolások részére / Szerényi Gábor. - Budapest : Calibra Kiadó, 1994 B 920/4 Problémafeladatok biológiából: Középiskolások részére / Szerényi Gábor. - Budapest : Calibra Kiadó, 1994 B 920/5 Problémafeladatok biológiából: Középiskolások részére / Szerényi Gábor. - Budapest : Calibra Kiadó, 1994 B 921 Der kleine Stomaffer B 922 Az emberi jogok nemzetközi törvénye. - Budapest : Magyar ENSZ Társ., 1990 B 923 A harmadik világ / Makai György. - Budapest : , 1980 B 924 Felnőtt, felelős állampolgár / Ádám Antal. - : Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1985 B 925 Szociológia középiskolásoknak / Péli Gábor. - Budapest : Budapest Kiadó, 1989 Inczédy György .l 2024.02.14 990 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 926 Német szövegértési és fogalmazási feladatok a "B" típusú közép és felsőfokú nyelvvizsgákhoz / Szalai Elek Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1991 B 927 Német tesztek nyelvvizsgákra / Szalai Elek Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1990 B 928 Német tesztek és fordítási feladatok a "B" típusú közép- és felsőfokú nyelvvizsgákra, tanulmányi ver / Bedő Éva. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár B 929 165 ötlet nyelvtanárok számára / Gedeon Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1994 B 930 Entdeckungen német nyelvkönyv haladóknak felvételi feladatokkal / Feld-Knapp -Gyergyádesz-Mester-Szabó. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B 931 Történelem I. középiskolák számára / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 932 Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B 933 Az 1970-es évtized a magyar történelemben : Tudományos ülés 1980. május 7. / Berend T. Iván. - Budapest : , 1980 B 934 Bevezetés a filozófiába - Szöveggyűjtemény - Tankönyv / Steiger Kornél. - : Holnap Kiadó, 1995 B 935 Filozófia tankönyv a középiskolák számára / Steiger Kornél. - : Holnap Kiadó, 1997 B 936 Filozófiatörténet:jegyzet: Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia Levelező tagozat / Nyíri Tamás. - 1983 B 937 Magyarok Amerikában / Szántó Miklós. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 B 938 És a varsói gettó felkelt... / Szokolay Katalin. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983 B 939 Spanyolország a XX. században / Garcia, José. - Budapest : , 1973 B 940 Az érettségitől a nyelvvizsgáig II. Orosz nyelvtani gyakorlatok és érettségi feladatok tematikus gy.. - : Terraprint Kiadó, 1993 B 941 A huszadik század körének történetfelfogása / Pók Attila. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1982 B 942 Történelem IV. l9l4-l994 a középfokú iskolák számára / Benkes Mihály. - : Cégér Kiadó, Budapest, 1996 B 943 Was? Vann? Vomit? Wozu? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok mondattan / Szabó Katalin. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1992 Inczédy György .l 2024.02.14 991 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 944 Német szövegértési és fogalmazási feladatok a "B" típusú közép és felsőfokú nyelvvizsgákhoz / Szalai Elek Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1991 B 945 Tata / Wehner Tibor. - : Tatai Városi Tanács, 1964 B 946 Pakisztán / Szigeti János. - 1979 B 947 Történelem IV. 1944-1990 A középfokú iskolák számára: Tankönyv / Borsányi György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-92 B 948 Szeged / Péter László. - Budapest : Panoráma, 1985 B 949 Egy kínai nyár : Útleírás / Bokor Pál. - Budapest : , 1980 B 950 Buenos Airestől Mexikóvárosig : Latin-amerikai útinapló / Ortutay Gyula. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987 B 951 Írásbeli felvételi feladatok földrajz (1991-1995) Érettségi felvételi feladatok '91 földrajz '95 / Ringlerné Dr. Szepéteri Mária. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 1996 B 952 Emberek a grániton : Útleírások : Finnország Svédország / Udvary Gyöngyvér. - 1981 B 953 Jól felkészültem-e ? Biológiai feladatsorozatok középiskolásoknak III. osztály / Fülöpné Dr. Strohner Irén. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1994 B 954 Jól felkészültem-e ? Biológiai feladatsorozatok középiskolásoknak IV. osztály / Fülöpné Dr. Strohner Irén. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1994 B 955 Biológia I-II. Élőlények, bioszféra, molekulák, sejtalkotók - Életműködések,genetika,evulúció / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 B 956 Jó reggelt Európa : Utak és találkozások / Sediánszky János. - 1978 B 957 Az óceánok meghódítása / Hanke, Helmut. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1965 B 958 Orosz nyelvi feladatgyűjtemény / Gál Róza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 B 959 Rivalda 78-79 : Nyolc magyar színmű / Kardos György. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 960/1 A mondat, A szó, A hangtan leíró nyelvtani feladatgyűjtemény / Kincsesné - Patakiné - Nagyné. - : Meritum Bt. B 960/2 A mondat, A szó, A hangtan leíró nyelvtani feladatgyűjtemény / Kincsesné - Patakiné - Nagyné. - : Meritum Bt. Inczédy György .l 2024.02.14 992 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 960/3 A mondat, A szó, A hangtan leíró nyelvtani feladatgyűjtemény / Kincsesné - Patakiné - Nagyné. - : Meritum Bt. B 961 Biológia I-II. Élőlények, bioszféra, molekulák, sejtalkotók - Életműködések,genetika,evulúció / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 B 962 Kémiai számítások képletgyűjteménye / Sík Júlia. - Budapest : , 1992 B 963 Veres Péter koszorúja : Kortársak írásai emlékezései / Rádics József. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1973 B 964 Veres Péter alkotásai és vallomásai tükrében / Bata Imre. - 1977 B 965 Irodalom tankönyv a középiskolák I-II-III-IV. és 9,10,11,12 o.számára + kiegészítő fűzet / Mohácsy Károly Dr.. - : Korona Nova Kiadó, 1997/96/8 B 966/1 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 966/2 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 966/3 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 966/4 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 966/5 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 966/6 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 966/7 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 966/8 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 966/9 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 966/10 Beszéljünk erről...: Szexuális ismeretterjesztő / Gyarmati Tamás. - Miskolc : Adolesz Kiadó, 1994 B 967 1970-l97l II.Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 B 968 Matematika feladatlapok I-II. / Czapáry Endre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993/97 B 969 Matematika feladatlapok I-II. / Czapáry Endre. - : Nemzeti Inczédy György .l 2024.02.14 993 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993/97 B 970 Geometriai feladatok gyűjteménye I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993-99 B 971 Abacus Barangolás a matematikában / Róka Sándor. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés, 1997 B 972 Irodalom tankönyv a középiskolák I-II-III-IV. és 9,10,11,12 o.számára + kiegészítő fűzet / Mohácsy Károly Dr.. - : Korona Nova Kiadó, 1997/96/8 B 973 Emlékirataim : Egy sokat emlegetett házasság meztelen igazsága / Vajda Jánosné Bartos Rozália. - 1983 B 973/1 Emlékirataim : Egy sokat emlegetett házasság meztelen igazsága / Vajda Jánosné Bartos Rozália. - 1983 B 974 Absztrakt albegra - elemi úton / Fried Ervin. - Budapest : , 1975 B 975 Merev testek síkmozgása: fizika fakultatív modul a gimnázium III. soztálya számára / Nagy László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 B 976/1 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 976/2 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 976/3 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 976/4 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 976/5 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 976/6 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 976/7 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 976/8 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 976/9 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 976/10 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 976/11 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 Inczédy György .l 2024.02.14 994 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 976/12 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 976/13 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 976/14 Biológiai feladatgyűjtemény a gimnáziumok számára / Fazekas György Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1983/5/6 B 977/1 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/2 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/3 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/4 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/5 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/6 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/7 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/8 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/9 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/10 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/11 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/12 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/13 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/14 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 977/15 Kis növényhatározó rendszertani és ökológiai tájékoztatóval / Simon Tibor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 978 Matematika: A gimnáziumi nevelés és oktatás terve Tantervi Inczédy György .l 2024.02.14 995 .lap Lelt.sz. Dokumentum útmutató / Urbán János Dr. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 B 979/1 Történelem középiskolásoknak 5. Európa fölénye és katasztrófája 1867-1930 / Bihari Péter. - Budapest : , 2002 B 979/2 Történelem középiskolásoknak 5. Európa fölénye és katasztrófája 1867-1930 / Bihari Péter. - Budapest : , 2002 B 979/3 Történelem középiskolásoknak 5. Európa fölénye és katasztrófája 1867-1930 / Bihari Péter. - Budapest : , 2002 B 979/4 Történelem középiskolásoknak 5. Európa fölénye és katasztrófája 1867-1930 / Bihari Péter. - Budapest : , 2002 B 979/5 Történelem középiskolásoknak 5. Európa fölénye és katasztrófája 1867-1930 / Bihari Péter. - Budapest : , 2002 B 979/6 Történelem középiskolásoknak 5. Európa fölénye és katasztrófája 1867-1930 / Bihari Péter. - Budapest : , 2002 B 979/7 Történelem középiskolásoknak 5. Európa fölénye és katasztrófája 1867-1930 / Bihari Péter. - Budapest : , 2002 B 979/8 Történelem középiskolásoknak 5. Európa fölénye és katasztrófája 1867-1930 / Bihari Péter. - Budapest : , 2002 B 980/1 Történelem középiskolásokinak 6. A globális világ felé l930- / Repárszky Ildikó. - Budapest : , 2001/02 B 980/2 Történelem középiskolásokinak 6. A globális világ felé l930- / Repárszky Ildikó. - Budapest : , 2001/02 B 980/3 Történelem középiskolásokinak 6. A globális világ felé l930- / Repárszky Ildikó. - Budapest : , 2001/02 B 980/4 Történelem középiskolásokinak 6. A globális világ felé l930- / Repárszky Ildikó. - Budapest : , 2001/02 B 980/5 Történelem középiskolásokinak 6. A globális világ felé l930- / Repárszky Ildikó. - Budapest : , 2001/02 B 980/6 Történelem középiskolásokinak 6. A globális világ felé l930- / Repárszky Ildikó. - Budapest : , 2001/02 B 980/7 Történelem középiskolásokinak 6. A globális világ felé l930- / Repárszky Ildikó. - Budapest : , 2001/02 B 980/8 Történelem középiskolásokinak 6. A globális világ felé l930- / Repárszky Ildikó. - Budapest : , 2001/02 B 981/1 Készüljünk az érettségire! Matematika tételről tételre a zöld könyvben / Gábos Adél. - Budapest : , 2003 B 981/2 Készüljünk az érettségire! Matematika tételről tételre a zöld könyvben / Gábos Adél. - Budapest : , 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 996 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 981/3 Készüljünk az érettségire! Matematika tételről tételre a zöld könyvben / Gábos Adél. - Budapest : , 2003 B 981/4 Készüljünk az érettségire! Matematika tételről tételre a zöld könyvben / Gábos Adél. - Budapest : , 2003 B 981/5 Készüljünk az érettségire! Matematika tételről tételre a zöld könyvben / Gábos Adél. - Budapest : , 2003 B 982/1 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1986-2002 B 982/2 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1986-2002 B 982/3 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1986-2002 B 983 Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések Négyjegyű függvénytáblázatok / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2001 B 984/1 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 984/2 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 984/3 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 984/4 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 984/5 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 985/1 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 985/2 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 985/3 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 985/4 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 985/5 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 986/1 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Inczédy György .l 2024.02.14 997 .lap Lelt.sz. Dokumentum Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 986/2 Veszedelmes viszonyok : Regény / Choderlos de Laclos, Pierre Ambroise-Francois. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, 1999 B 986/3 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 986/4 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 986/5 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 987/1 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 987/2 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 987/3 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 987/4 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 987/5 Kötelező olvasmányok: A középiskola I-IV. osztálya számára / Vadai István. - : Lektűr Kiadó Budapest B 988 Matematika:I-IV-ig. tankönyv gimnáziumok számára / Hajnal Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 B 989 Német nyelv I-IV. osztály: Segédkönyv a német nyelv tanításához a gimnáziumban / Szanyi Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 B 990 Érettségi és OKTV- feladatok angol, orosz, spanyol 1991/92 / Halápi - Paál - Zoltán Márta. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1992 B 991 Művészeti írások / Dési Huber István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 992 Impressionists 6 Posters / Impressionisták. - : Kulturtrade Kiadó Budapest, 1996 B 993 Autobus auf Seitenwegen / Steinbeck, John. - : Diana Verlag Konstanz, 1960 B 994/1 Rákóczi Ferenc II. 1676-1735 (Vaja,2003.) / Várkonyi Ágnes, R.. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 2003 B 994/2 Rákóczi Ferenc II. 1676-1735 (Vaja,2003.) / Várkonyi Ágnes, R.. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 2003 B 994/3 Rákóczi Ferenc II. 1676-1735 (Vaja,2003.) / Várkonyi Ágnes, R.. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 998 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 994/4 Rákóczi Ferenc II. 1676-1735 (Vaja,2003.) / Várkonyi Ágnes, R.. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 2003 B 994/5 Rákóczi Ferenc II. 1676-1735 (Vaja,2003.) / Várkonyi Ágnes, R.. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 2003 B 994/6 Rákóczi Ferenc II. 1676-1735 (Vaja,2003.) / Várkonyi Ágnes, R.. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 2003 B 994/7 Rákóczi Ferenc II. 1676-1735 (Vaja,2003.) / Várkonyi Ágnes, R.. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 2003 B 994/8 Rákóczi Ferenc II. 1676-1735 (Vaja,2003.) / Várkonyi Ágnes, R.. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 2003 B 994/9 Rákóczi Ferenc II. 1676-1735 (Vaja,2003.) / Várkonyi Ágnes, R.. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 2003 B 994/10 Rákóczi Ferenc II. 1676-1735 (Vaja,2003.) / Várkonyi Ágnes, R.. - Vaja : Vay Ádám Múzeum Baráti Köre: Vaja, 2003 B 995 József Attila: Életrajz / Gyertyán Ervin. - 1966 B 996 Katona József / Orosz László. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1974 B 997 Égtájak: Öt világrész elbeszélései : / Horváth László Gy.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 998 Az orosz irodalom kistükre Ilariontól Ragyiscsevig XI-XVIII. sz. / Iglói Endre. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 B 999 Hat színmű / Moliere. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978 B 1000 Német nyelvkönyv 2. Deutsch Express / Babári Ernő Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1995 B 1001 Irodalom I-II-III-IV.Szövegek, képek, információk A világbanki képzési program irodalomkönyve / Boda Edit. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B 1002 Irodalom I-II-III-IV.Szövegek, képek, információk A világbanki képzési program irodalomkönyve / Boda Edit. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B 1003 Irodalom I-II-III-IV.Szövegek, képek, információk A világbanki képzési program irodalomkönyve / Boda Edit. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B 1004 Irodalom I-II-III-IV.Szövegek, képek, információk A világbanki képzési program irodalomkönyve / Boda Edit. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B 1005 Irodalom a középiskolák I-II-III-IV. osztálya számára: Tankönyv / Inczédy György .l 2024.02.14 999 .lap Lelt.sz. Dokumentum Madocsai László. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 99,01,02 B 1006 Irodalom a középiskolák I-II-III-IV. osztálya számára: Tankönyv / Madocsai László. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 99,01,02 B 1007 Irodalom a középiskolák I-II-III-IV. osztálya számára: Tankönyv / Madocsai László. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 99,01,02 B 1008 Irodalom a középiskolák I-II-III-IV. osztálya számára: Tankönyv / Madocsai László. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 99,01,02 B 1009 Számítógép a matematikóárán: Tanári kézikönyv / Török Turul. - : TYPOTEX, 1994 B 1010 Kosárlabdázás / Kassai Ervin. - Budapest : Sport, 1984 B 1011/1 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 16.kiadás B 1011/2 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 16.kiadás B 1011/3 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 16.kiadás B 1011/4 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 16.kiadás B 1011/5 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 16.kiadás B 1012/1 Nehéz matek, könnyedén I. / Simon Béla. - Nyíregyháza : Shannon Iroda, 2001 B 1012/2 Nehéz matek, könnyedén I. / Simon Béla. - Nyíregyháza : Shannon Iroda, 2001 B 1013/1 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1013/2 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1013/3 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1013/4 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1014 Kémia Tesztgyűjtemény középiskolásoknak / Villányi Attila. - 1999 B 1015/1 Kémia Tesztgyűjtemény középiskolásoknak / Villányi Attila. - 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1000 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1015/2 Kémia Tesztgyűjtemény középiskolásoknak / Villányi Attila. - 2003 B 1016/1 Kémia: Összefoglaló középiskolásoknak / Villányi Attila. - 2003 B 1016/2 Kémia: Összefoglaló középiskolásoknak / Villányi Attila. - 2003 B 1017 Történelem középiskolásoknak 4. Polgári társadalmak és nemzetállamok: 1776-1870 / Bihari Péter. - Budapest : , 2001 B 1018 Történelem középiskolásoknak 5. Európa fölénye és katasztrófája 1867-1930 / Bihari Péter. - Budapest : , 2002 B 1019 Történelem középiskolásokinak 6. A globális világ felé l930- / Repárszky Ildikó. - Budapest : , 2001/02 B 1020/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1020/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1020/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1020/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1020/5 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1020/6 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1020/7 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1020/8 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1020/9 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások Inczédy György .l 2024.02.14 1001 .lap Lelt.sz. Dokumentum I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1021/1 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B 1021/2 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B 1021/3 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B 1021/4 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B 1021/5 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B 1021/6 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B 1021/7 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B 1021/8 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B 1021/9 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for Inczédy György .l 2024.02.14 1002 .lap Lelt.sz. Dokumentum intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for Inczédy György .l 2024.02.14 1003 .lap Lelt.sz. Dokumentum intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2003 B 1022/1 Essential Grammar In Use A Self-study reference and practice book for elementary stud.With Answers / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2002/03 B 1022/2 Essential Grammar In Use A Self-study reference and practice book for elementary stud.With Answers / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2002/03 B 1022/3 Essential Grammar In Use A Self-study reference and practice book for elementary stud.With Answers / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2002/03 B 1022/4 Essential Grammar In Use A Self-study reference and practice book for elementary stud.With Answers / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2002/03 B 1022/5 Essential Grammar In Use A Self-study reference and practice book Inczédy György .l 2024.02.14 1004 .lap Lelt.sz. Dokumentum for elementary stud.With Answers / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2002/03 B 1023/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1023/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1023/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1023/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1024/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1024/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1024/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1024/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1025/1 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 1025/2 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 1025/3 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 1025/4 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 1025/5 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 1025/6 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 1025/7 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 Inczédy György .l 2024.02.14 1005 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1025/8 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 1025/9 A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B A Learner's Dictionary of English Idioms / McCaig & Manser. - : Oxford University Press, 1993 B 1026/1 Összefoglaló feladatgyűjtemény kémiából / Hutter Anna Dr.. - 2003 B 1026/2 Összefoglaló feladatgyűjtemény kémiából / Hutter Anna Dr.. - 2003 B 1027 Összefoglaló feladatgyűjtemény kémiából: Megoldások / Kiss Zsuzsanna. - 2002 B 1028/1 Érettségi témakörök, tételek Történelem "B" tételek / Kulcsár Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2000 B 1028/2 Érettségi témakörök, tételek Történelem "B" tételek / Kulcsár Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2000 B 1028/3 Érettségi témakörök, tételek Történelem "B" tételek / Kulcsár Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2000 B 1029 Társadalmi és állampolgári ismeretek középiskolásoknak / Forgács Attila. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2003 B 1030 Matematika a középiskolák 11-12. évfolyama számára Emelt szintű kiegészítő tananyag / Czapáry Endre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2003 B 1031 Matematika feladatgyűjtemény a középiskolák 11-12. évfolyama számára / Czapáry Endre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2003 B 1032 Matematika:Érettségire felkészítő tankönyv a szakmunkásképző iskolát végzettek vagy a felnőtt. / Koller Lászlóné. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2003 B 1033/1 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György Inczédy György .l 2024.02.14 1006 .lap Lelt.sz. Dokumentum dr.. - Debrecen : Black & White, 2002 B 1033/2 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - Debrecen : Black & White, 2002 B 1033/3 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - Debrecen : Black & White, 2002 B 1033/4 Német feladatgyűjtemény a középfokú nyelvvizsgához / Haán György dr.. - Debrecen : Black & White, 2002 B 1034 Olvasókönyv a történelem fakultatív tanulásához Gimnázium III. osztály / Závodszky Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 1035/1 Olvasókönyv a történelem tanulásához Gimnázium IV. osztály: Fakultatív / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 B 1035/2 Olvasókönyv a történelem tanulásához Gimnázium IV. osztály: Fakultatív / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 B 1035/3 Olvasókönyv a történelem tanulásához Gimnázium IV. osztály: Fakultatív / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 B 1035/4 Olvasókönyv a történelem tanulásához Gimnázium IV. osztály: Fakultatív / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 B 1035/5 Olvasókönyv a történelem tanulásához Gimnázium IV. osztály: Fakultatív / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 1035/6 Olvasókönyv a történelem tanulásához Gimnázium IV. osztály: Fakultatív / Szabolcs Ottó DR.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 B 1036 Matematika: Tanári kézikönyv a gimnázium III-IV.osztálya számára / Korányi Erzsébet Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 B 1037/1 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, ? B 1037/2 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, ? B 1038/1 Történelem középiskolásoknak 3. A Nyugat felemelkedése 1450-1789 / Bihari Péter. - Budapest : , 2000-2002 B 1038/2 Történelem középiskolásoknak 3. A Nyugat felemelkedése 1450-1789 / Bihari Péter. - Budapest : , 2000-2002 B 1039/1 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1007 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1039/2 Egy család története: I-VII. / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 1999-2003 B 1040/1 Társmúzsák / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2003 B 1040/2 Társmúzsák / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2003 B 1041 Középiskolai matematikai versenytesztek (GORDIUSZ Matekversen 1996-1997) / Bereczkiné Székely Erzsébet. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT. B 1042 Matematika I. Gimnázim / Hajnal Imre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1997 B 1043/1 Matematika II. Gimnázium / Hajnal Imre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1998 B 1043/2 Matematika II. Gimnázium / Hajnal Imre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1998 B 1044 Matematika IV. Gimnázium / Hajnal Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1997 B 1045 Matematika II. Középiskola / Czapáry Endre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1995 B 1046/1 Matematika feladatgyűjtemény III. a középiskolák tanulói számára / Borsányi Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 B 1046/2 Matematika feladatgyűjtemény III. a középiskolák tanulói számára / Borsányi Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 B 1046/3 Matematika feladatgyűjtemény III. a középiskolák tanulói számára / Borsányi Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 B 1047 Irodalom felvételi tesztek és kérdések : A tanárképző főiskolákra valamint a jogi és bölcsé bölcsész / Daragó Dénes. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1997 B 1048 Összefoglaló feladatgyűjtemény társadalomismeretből / Lugosi András. - : Anonymus B 1049/1 Történelem I-II.Felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizók és érettségizők számára / Horváth Csaba Dr.. - : Ék Sorozat Pécs, 1992,93, B 1050/2 Történelem I-II.Felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizók és érettségizők számára / Horváth Csaba Dr.. - : Ék Sorozat Pécs, 1992,93, B 1051/1 Válogatott érettségi-felvételi feladatok fizikából / Kovács András dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés B 1051/2 Válogatott érettségi-felvételi feladatok fizikából / Kovács Inczédy György .l 2024.02.14 1008 .lap Lelt.sz. Dokumentum András dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés B 1052/1 Adomák / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2003 B 1052/2 Adomák / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2003 B 1053 Ditirambus a nőkhöz : Irodalmi válogatás a nemzetközi nőnap az anyák napja és a gyermeknap ünnepi mű / Mezei András. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978 B 1054 What...horror! ...delight? Segédkönyv angol felvételi és nyelvvizsgához / Pelyvás I.. - : Panoráma Nyelvstúdió KFT. Debrecen, 1993 B 1055 Az én Petőfim :(Cikkek és tanulmányok) / Gerskovic, Aleksandr Abramovic. - 1979 B 1056 Nouveau Guide France / Michaud, Guy. - : Classiques Hachette, 1978 B 1057/1 Műelemzés - műértés / Bécsy Tamás. - : Sport Budapest, 1990 B 1057/2 Műelemzés - műértés / Bécsy Tamás. - : Sport Budapest, 1990 B 1057/3 Műelemzés - műértés / Bécsy Tamás. - : Sport Budapest, 1990 B 1057/4 Műelemzés - műértés / Bécsy Tamás. - : Sport Budapest, 1990 B 1057/5 Műelemzés - műértés / Bécsy Tamás. - : Sport Budapest, 1990 B 1057/6 Műelemzés - műértés / Bécsy Tamás. - : Sport Budapest, 1990 B 1058/1 Orosz nyelvi feladatgyűjtemény / Gál Róza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 B 1058/2 Orosz nyelvi feladatgyűjtemény / Gál Róza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 B 1059 Valóság és életérzés / Duba Gyula. - 1972 B 1060 Az arany pereczek / Dugonics András. - : ITD Hungary, 1898 B 1061 Matematika feladatlapok I-II. / Czapáry Endre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993/97 B 1062 Az irástudók árulása / Babits Mihály. - : Fekete Sas Kiadó, Budapest, 1986 B 1063 Figaró házassága avagy egy bolond nap: vígjáték / Beaumarchais. - : Magyar Helikon, 1977 B 1064 I.Erzsébet: három dráma / Foster, Paul. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 Inczédy György .l 2024.02.14 1009 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1065 Flaubert levelei / Flaubert, Gustave. - 1968 B 1066 Futárposta / Fodor András. - 1980 B 1067 Lapszélre / Féja Géza. - 1982 B 1068 Irodalmi hősök : Esszék / Belouszov, Roman Szergeevics. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 B 1069 Biológia a gimnázium IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 B 1070 Gépipari műszaki rajz Technológia:A gimnáziumi fakultatív oktatás számára / Dalkó Jánosné. - Budapest : , 1982 B 1071 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 1072 Trilógia / Bereményi Géza. - Budapest : , 1982 B 1073 Égő rózsamáglya / Belohorszky Pál. - 1987 B 1074 My English Reader: Kiegészítő olvasókönyv a középiskolák angol tagozatú osztályai számára / Tarnay Marianne Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 B 1075 A gimnáziumi nevelés és oktatás terve : Tantervi útmutató / Szabolcs Ottó DR.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1978 B 1076 A harmadik világ / Makai György. - Budapest : , 1980 B 1077 Allah nevében: Teheráni napló / Róbert László. - 1979 B 1078 Pályázás után: Értékelések, beszélgetések, szemelvények KOMA-pályázatokról / Rados Péter. - : Kornétás Kiadó, 2001 B 1079/1 Pályázás után: Értékelések, beszélgetések, szemelvények KOMA-pályázatokról / Rados Péter. - : Kornétás Kiadó, 2002 B 1079/2 Pályázás után: Értékelések, beszélgetések, szemelvények KOMA-pályázatokról / Rados Péter. - : Kornétás Kiadó, 2002 B 1080 Egy pályázat utóélete: "Etikaoktatás fejlesztése a közoktatásban" (KOMA XXVIII.) / Riczel Etelka szerk.. - : Kornétás Kiadó, 2001 B 1081 A modern regény mesterei (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Szász Anna Mária, H.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 B 1082 Realizmus és korszerűség 20. századi magyar regényírók (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozat) / Fülöp László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 B 1083 Legország: New York-i levelek / Kulcsár István. - Budapest : , 1985 Inczédy György .l 2024.02.14 1010 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1084/1 Gyorsírás I: A középiskolák, a gépíró és gyorsíró szakiskola számára / Kökény Sándorné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1084/2 Gyorsírás I: A középiskolák, a gépíró és gyorsíró szakiskola számára / Kökény Sándorné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 B 1084/3 Gyorsírás I: A középiskolák, a gépíró és gyorsíró szakiskola számára / Kökény Sándorné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1084/4 Gyorsírás I: A középiskolák, a gépíró és gyorsíró szakiskola számára / Kökény Sándorné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1085 Kémia a gimnázium I,II,III,IV. osztálya számára / Boksay Zoltán Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 B 1086 Kodály Zoltán élete képekben és dokumentumokban : Jubileumi kiadás Kodály Zoltán születésének 100. é / Eősze László. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1976 B 1087 Drámák / Ghelderode, de Michel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 B 1088 Tanári kézikönyv a technika tanításához a gimn. I. osztályában / Szücs Ervin szerk.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 B 1090 Történeti bibliográfia 1987 / Rozsnyói Ágnes. - : MTA Történettudományi Intézet,Budapest, 1990 B 1091 Történeti bibliográfia 1988 / Rozsnyói Ágnes. - : MTA Történettudományi Intézet,Budapest, 1991 B 1092 Szemelvénygyűjtemény az 1917-1945 közötti történelem tanításához / Horányi István dr.. - : Opitech Kft., 1990 B 1092/1 Szemelvénygyűjtemény az 1917-1945 közötti történelem tanításához / Horányi István dr.. - : Opitech Kft., 1990 B 1093 A történelemtanítás című folyóirat repertóriuma 1955-1981 / Horányi István dr.. - : Országos Pedagógiai Intézet, 1984 B 1094/1 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B 1094/2 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B 1094/3 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B 1094/4 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 Inczédy György .l 2024.02.14 1011 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1094/5 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B 1094/6 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B 1094/7 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B 1094/8 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B 1094/9 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : AKVARELL BT., 1993 B 1095 Daisy: Opera semiseria egy felvonásban / Esterházy Péter. - 1984 B 1098 Biológia III: a gimnázium III. osztálya számára, + a gimnáziumok 12. évfolyama számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 B 1099 Tanári kézikönyv az angol nyelv tanításához a I-IV. gimnáziumi osztály / Buday László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 B 1100 Irodalom a középiskolák I-II-III-IV. osztálya számára: Tankönyv / Madocsai László. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 99,01,02 B 1101 Matematika a középiskolák 11. évfolyama számára / Czapáry Endre. - 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 1012 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1102/1 21 Matek teszt: közgazdasági, pénzügyi, műszaki pályára készülőknek / Kis Gábor. - : MAHIR-RTV, 1997 B 1102/2 21 Matek teszt: közgazdasági, pénzügyi, műszaki pályára készülőknek / Kis Gábor. - : MAHIR-RTV, 1997 B 1102/3 21 Matek teszt: közgazdasági, pénzügyi, műszaki pályára készülőknek / Kis Gábor. - : MAHIR-RTV, 1997 B 1103/1 Feladatmegoldó tréning matematikából nem csak felvételizóknek / Gerőcs László Dr.. - 2001 B 1103/2 Feladatmegoldó tréning matematikából nem csak felvételizóknek / Gerőcs László Dr.. - 2001 B 1103/3 Feladatmegoldó tréning matematikából nem csak felvételizóknek / Gerőcs László Dr.. - 2001 B 1103/4 Feladatmegoldó tréning matematikából nem csak felvételizóknek / Gerőcs László Dr.. - 2001 B 1103/5 Feladatmegoldó tréning matematikából nem csak felvételizóknek / Gerőcs László Dr.. - 2001 B 1103/6 Feladatmegoldó tréning matematikából nem csak felvételizóknek / Gerőcs László Dr.. - 2001 B 1103/7 Feladatmegoldó tréning matematikából nem csak felvételizóknek / Gerőcs László Dr.. - 2001 B 1103/8 Feladatmegoldó tréning matematikából nem csak felvételizóknek / Gerőcs László Dr.. - 2001 B 1103/9 Feladatmegoldó tréning matematikából nem csak felvételizóknek / Gerőcs László Dr.. - 2001 B Feladatmegoldó tréning matematikából nem csak felvételizóknek / Gerőcs László Dr.. - 2001 B 1104 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1986-2002 B 1105/1 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1986-2002 B 1105/2 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1986-2002 B 1105/3 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1986-2002 B 1106 Orosz nyelvkönyv I. / Bálint István. - : Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1013 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 1991 B 1107 Utak /drámái/ Szerelmem, Elektra, Az egész élet, A búsképű lovag, Don Qoijote,A bűnös, Kőmíves K. / Gyurkó László. - Budapest : , 1977 B 1108 Három színmű: Kurázsi mama és gyermekei, A szecsuáni jólélek, A kaukázusi krétakör / Brecht, Bertolt. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976 B 1109 Fejek Ferdinándnak / Görgey Gábor. - Budapest : , 1982 B 1110 Komédiások / Griffiths, Trevor. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 B 1111 Égigérő fa : Magyar mitológiai tanulmányok / Berze Nagy János Dr.. - : Baranya Megyei Tanács V.B., 1984 B 1112 Változások tükrében : Tanulmányok az ifjúságról / Gál Róbert szerk.. - Budapest : Ifjúsági és Lapkiadó Vállalat, 1981 B 1113 Történelem III. 1640-1914 a középfokú iskolák számára / Pesti János. - : Cégér Kiadó, Budapest, 1997 B 1114 Ampére és a kibernetika / Povarov, G. N.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1979 B 1115 Történelem IV: Vázlatok a XX. sz. történetéről I-II. kötet / Rubovszky Péter. - 1992-1994 B 1116 Történelem IV: Vázlatok a XX. sz. történetéről I-II. kötet / Rubovszky Péter. - 1992-1994 B 1117 Dráma a XX. században Pirandello Brecht (Műelemzések kiskönyvtára c. sorozatból) / Mész Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 1118 Helyzetjelentés : Tanulmányok / Kis Pintér Imre. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 B 1119/1 Útmutató az SI egységek alkalmazásához I. kötet / Poós László. - : Szabványkiadó Budapest, 1981 B 1119/2 Útmutató az SI egységek alkalmazásához I. kötet / Poós László. - : Szabványkiadó Budapest, 1981 B 1120 Az országgyűlések a kora újkori magyar történelemben 6. Előadások a Tört.Tud.Intézetben / Benda Kálmán. - : MTA Történettudományi Intézet,Budapest, 1987 B 1121 Égőnarancs : Modern finn drámák / Gombár Endre. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 B 1122 Zsidó Kulturális Antológia Múlt és jövő / Kőbányai János. - : Szimultán RT., 1988 Inczédy György .l 2024.02.14 1014 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1123 Olvasó : Tanulmányok, úti jegyzetek / Nagy Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 1124 Hosszmetszetek és keresztmetszetek : Tanulmányok / Németh G. Béla. - 1987 B 1125 Antológia a felszabadulás utáni magyar irodalomból Az általános iskola 5-8. osztálya számára / Tóth Emőke. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 1126/1 Nagy Lajos / Kónya Judit. - 1980 B 1126/2 Nagy Lajos / Kónya Judit. - 1980 B 1127 Magyar hegyibeszéd : Magyar költők Móricz Zsigmondról / Bényei József. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács, 1989 B 1128/1 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 1128/2 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 1129 Botrány a suliban: Fantasztikus történet / Rónaszegi Miklós. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1987 B 1130 Menekülés Délre / Mrozek, Slawomir. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1981 B 1131 Tanári segédkönyv: A gimnáziumok III. osztályaiban a matematika tanításához / Czapáry Endre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 B 1132 Tanári kézikönyv a gimnáziumi fakultatív és speciális tantervű oroszoktatáshoz / Lőrinczy Attila Dr.. - : Országos Pedagógiai Intézet B 1133 Sors és példa: Tanulmányok Lengyel Józsefről / Laczkó András. - : Macali Városi Tanács VB., 1987 B 1134 Minden másképpen van : Karinthy Frigyes munkássága viták és vélemények tükrében / Szalay Károly. - Budapest : Kozmosz, 1987 B 1135 "Köztetek lettem én bolond..." : Sors és vers József Attila utolsó éveiben / Bókay Antal. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 B 1136 József Attila verselemzések bibliográfiája / Zselinszky Lászlóné. - Nyíregyháza : Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, 1980 B 1137 Gárdonyi Géza alkotásai és vallomásai tükrében / Szalai Sándor, Z.. - 1977 B 1138 A semmi hőse : Füst Milán költői világképe / Kis Pintér Imre. - Budapest : , 1983 B 1139 Fodor András (Kortársaink c. sorozat) / Csűrös Miklós. - Budapest Inczédy György .l 2024.02.14 1015 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 B 1140 Devecseri Gábor alkotásai és vallomásai tükrében / Rónay László. - 1979 B 1141 "Felháborodom, tehát vagyok : Bálint György élete 1906-1943 / Magyar István. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1142 Barta Lajos (Kortársaink c. sorozatból) / Csaplár Ferenc. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 B 1143 Szép szemek áldozatja: Balassi Bálint regényes élete / Dancs Vera. - Budapest : Budapest Kiadó, 1983 B 1144 Válogatás a XX. sz. hymnus - értelmezéseiből / Csorba Sándor. - : Kölcsey Társaság, Fehérgyarmat, 1997 B 1145 A rész és az egész: Beszélgetések az atomfizikáról / Heisenberg, Werner. - 1983 B 1146 A bongo dala : Kuba : Irodalmi és politikai antológia a szigetország néger-kreol-mulatt népének tört / Bueno, Salvador. - Budapest : Kozmosz, 1974 B 1147 Chicago, keresztmetszet / Terkel, Studs. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 B 1148 Kórusnevelés kórushangzás : Gyakorlati példatár kórustagok részére 1-2. / Kardos Pál. - : Zeneműkiadó Budapest, 1977 B 1149/1 Ének-zene a gimnázium I-III. osztálya számára / Lukin László. - 1999 B 1149/2 Ének-zene a gimnázium I-III. osztálya számára / Lukin László. - 1999 B 1150 Diázók könyve: Diakép- és diahang-technika / Kátai Ferenc. - Budapest : Múzsák Közművelődési Kiadó Kft, 1982 B 1151 Petrarcától Ossziánig: A költészetértelmezés megújulása a XVIII. századi olasz irodalomban / Sárközy Péter. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988 B 1152 A Kölcsey-család genealógiája és - címere / Csorba Sándor. - : Kölcsey Társaság, Fehérgyarmat, 1993 B 1153 Berda József alkotásai és vallomásai tükrében / Vargha Kálmán. - 1982 B 1154 George Sand világa / Dániel Anna. - 1985 B 1156 Csehov világa / Gereben Ágnes. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 1157 Egy költői életmű gyökerei : Komját Aladár verseinek keletkezéstörténete / Komját Irén. - 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 1016 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1158 Kodolányi János / Tüskés Tibor. - Budapest : , 1974 B 1159 Ady : Cikkek, emlékezések, levelek / Hatvany Lajos. - 1959 B 1160 Orvosi üzenetek / Bólya Péter Dr.. - Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt.Budapest, 1985 B 1161 Széchenyi Döblingben / Kosáry Domokos. - Budapest : , 1934 B 1162 Interferenciák : Tanulmányok / Kiss Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1163 Sorsválasztók / Illyés Gyula. - 1982 B 1165 "Fölrepülni rajban..." : Tanulmányok / Kiss Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1167/1 Felvételi feladatok Matematika Szabadkézi rajz / Pálfai Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 1167/2 Felvételi feladatok Matematika Szabadkézi rajz / Pálfai Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 1167/3 Felvételi feladatok Matematika Szabadkézi rajz / Pálfai Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 1167/4 Felvételi feladatok Matematika Szabadkézi rajz / Pálfai Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 1167/5 Felvételi feladatok Matematika Szabadkézi rajz / Pálfai Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 1168 Abacus Barangolás a matematikában / Róka Sándor. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés, 1997 B 1169/1 Geometriai feladatok gyűjteménye I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993-99 B 1169/2 Geometriai feladatok gyűjteménye I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993-99 B 1170 Geometriai feladatok gyűjteménye I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993-99 B 1171 Írásbeli érettségi-felvételi feladatok matematika (1991-1995) / Pintér Klára. - : Imosoft Mozaik Okatási Stúdió, 1996 B 1172 Középiskolai matematikai versenyek: 1975-76 / Bakos Tibor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 B 1173 Tanári kézikönyv: a fakultatív "B" tantervű gimnáziumi matematika-tankönyvekhez III-IV. o. / Hajnal Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 B 1174 Matematikai feladatgyűjtemény I. A gimnázium és a szakközépiskola Inczédy György .l 2024.02.14 1017 .lap Lelt.sz. Dokumentum I. osztálya számára / Sain Márton. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 B 1175 Ady / Szabó Dezső. - Budapest : , 1982 B 1176 Karel Capek / Zádor András. - 1984 B 1177 Dosztojevszkij legenda és valóság : Mai szovjet tanulmányok Dosztojevszkijről / Bakcsi György. - 1978 B 1178 Kortársak Lev Tolsztojról / Opulskaa, L. D.. - Moszkva : Progressz,Moszkva - Gondolat,Budapest, 1982 B 1179/1 Sienkiewicz / Kovács Endre. - 1980 B 1179/2 Sienkiewicz / Kovács Endre. - 1980 B 1180 George Sand : Életrajz / Dániel Anna. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 1181 Vonások Bródy Sándor arcképéhez : Tanulmányok / Laczkó András. - Békéscsaba : Új Aurora Szerk., 1987 B 1182 Humor és szatíra Mikszáth korában / Szalay Károly. - Budapest : , 1977 B 1183 Puskin / Lotman, Úrij Mihajlovic. - 1987 B 1184 Líraiság és epikum: Műfaji problémák Karel Capek prózájában / Heé Veronika. - 1976 B 1185 Modernség, dráma, Brecht / Vajda György Mihály. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981 B 1186 Egymaga egy hazát: Kölcsey Ferenc a magyar költészetben / Bényei József. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács, 1990 B 1187 Kolozsvári Grandpierre Emil (Kortársaink c. sorozatból) / Wéber Antal. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1986 B 1188 Utazás egy koponya körül / Robotos Imre. - : Dacia Könyvkiadó Kolozsvár, 1982 B 1189 Magasra csavart láng : Krúdy Gyula a magyar költészetben / Bényei József. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács, 1988 B 1190 Gelléri Andor Endre / Vargha Kálmán. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1986 B 1191 Cseres Tibor / Zappe László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 B 1192 Árkádiában éltünk / Kiss Tamás. - 1975 B 1193 Fekete Gyula alkotásai és vallomásai tükrében / Laczkó András. - 1987 Inczédy György .l 2024.02.14 1018 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1194 József Attila műhelyei: Lapok, szellemi és irodalmi csoportosulások / Pásztor József M.. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 1195 Matematika feladatgyűjtemény I-II. / Bartha Gábor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 B 1196/1 Pro memoria : Bessenyei György : Nyíregyházán, 1982. okt 25.-én sorra kerülő emlékülésen elhangzott / Bánszki István. - Nyíregyháza : Bessenyei György Tanárképző Főiskola, 1982 B 1196/2 Pro memoria : Bessenyei György : Nyíregyházán, 1982. okt 25.-én sorra kerülő emlékülésen elhangzott / Bánszki István. - Nyíregyháza : Bessenyei György Tanárképző Főiskola, 1982 B 1197 Arany János: (1817-1882) / Szunyogh Szabolcs. - : Garabonciás Könyvkiadó, 1988 B 1198 Találkozások Jeszenyinnel / Esenina, Ekaterina Aleksandrovna. - 1981 B 1199 Istenkereső, pokoljáró : (Kortársak beszélnek Dosztojevszkijről) / Ortutay Gyula. - Budapest : Gondolat Kiadó, 1968 B 1200 Balázs Ferenc : Monográfia / Mikó Imre. - Bukarest : Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1983 B 1201/1 Latin-magyar szótár / Györkösy Alajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 B 1201/2 Latin-magyar szótár / Györkösy Alajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 B 1201/3 Latin-magyar szótár / Györkösy Alajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 B 1201/4 Latin-magyar szótár / Györkösy Alajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 B 1201/5 Latin-magyar szótár / Györkösy Alajos. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 B 1202 A szív sebei: Drámák / Hubay Miklós. - Budapest : , 1978 B 1203/1 Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B 1203/2 Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B 1203/3 Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B 1203/4 Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1019 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1203/5 Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B 1203/6 Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B 1203/7 Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B 1203/8 Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B 1203/9 Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Inczédy György .l 2024.02.14 1020 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B 1204 New Success at First Certificate / Neill O' Robert. - : Oxford University Press, 2002 B 1205 New Success at First Certificate: Workbokk / Duckworth, Michael. - : Oxford University Press, 2002 B 1206 New Success at Firts Certificate: Teacher's Book / Neill, M. Duckworth. - : Oxford University Press, 2002 B 1207 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Ikon Kiadó, 1992 B 1208 Az elvarázsolt kastély / Nesbit, Edith. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977 B 1209 Írásbeli felvételi és OKTV feladatok: történelem (1991-1995) (1991-1998) / Jazimiczky Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 1995 B 1210 Németh László vásárhelyi korszaka / Grezsa Ferenc. - 1979 Inczédy György .l 2024.02.14 1021 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1211 Első nemzedék / Csanda Sándor. - : Madách, 1982 B 1212 Gondok könyve / Dobos László. - Pozsony : Madách, 1983 B 1213 Színművek: Távollévők, Egy ember,aki megunta a bőrét, A haladék / Páskándi Géza. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 1214 Színképelemzés : Irodalomkritikák / Csűrös Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1215 Jelek, jelképek, jellemek: Irodalmi és nyelvészeti tanulmányok (Elvek és utak) / Vargha Balázs. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1216 Fénytörés : Válogatott bírálatok / Lőrinczy Huba. - 1985 B 1217 Történelmi jelen idő : Beszélgetések a magyar irodalom legújabb fejezeteiről / Béládi Miklós. - Budapest : RTV-Minerva, Budapest, 1981 B 1218 Körvonalak : Esszék tanulmányok / Fónod Zoltán. - : Madách, 1982 B 1219 "...és erőszakosak ragadják azt magukhoz": Regény / O'Connor, Flannery. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 1220/1 Az összegezés ideje : Szabó Lőrinc 1945-1957 / Kabdebó Lóránt. - 1980 B 1220/2 Az összegezés ideje : Szabó Lőrinc 1945-1957 / Kabdebó Lóránt. - 1980 B 1221 Az irodalmi tény : Tanulmányok / Tinyanov, Jurij Nikolaevic. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 B 1222 Zöld és arany : Válogatott esszék / Lengyel Balázs. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988 B 1223 Rend a homályban : Kalandozás a mai magyar lírában / Alföldy Jenő. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989 B 1224 Jó hazát teremteni : A Magyar Ifjúság c. hetilapban 1984-1987 között megjelent írások / Pálfy G. István. - Budapest : Magyar Ifjúság Szerkesztősége, 1988 B 1225 Thália magyarul tanul : Tanulmányok / Dersi Tamás. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971 B 1226 Benjámin László (Kortársaink c. sorozatból) / Simon Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972 B 1227 Egy nemzet férfikora : Esszék tanulmányok beszélgetések / Major Ottó. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1228 Tájékozódás : Irodalmi tanulmányok és kritikák (Elvek és utak) / Borbély Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986 Inczédy György .l 2024.02.14 1022 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1229 Korrajz és vádirat : Ajánló bibliográfia a XX. század német prózairodalmából / Mitru Ibolya. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1966 B 1230 Múltunk és jelenünk az irodalomban / Juhász Géza. - Újvidék : Fórum Könyvkiadó, Újvidék, 1983 B 1231 Hiánydramaturgia : (Fiatal magyar drámaírók) / Vinkó József. - : Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1982 B 1232 Tavaszi és őszi utazások : Tanulmányok a XX. század magyar irodalmáról / Szauder József. - 1980 B 1233 Kaffka Margit : Út a révig / Rolla Margit. - Budapest : MTA Könyvtára, 1983 B 1234/1 Matematika 10. osztályosok számára / Bölcskei Attila Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 1234/2 Matematika 10. osztályosok számára / Bölcskei Attila Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 1235/1 Mérték és mű : Tanulmányok / Tüskés Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 B 1235/2 Mérték és mű : Tanulmányok / Tüskés Tibor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 B 1236 Irodalmi művészeti és közművelődési antológia 1976 (Új Aurora füzetek c. sorozatból) 7.szám / Filadelfi Mihály. - Békéscsaba : Városi Tanács - Békéscsaba, 1974 B 1237 Élménybeszámoló: Költők a hetvenes években / Alföldi Jenő. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 B 1238/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 1238/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 1238/3 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 1238/4 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 1239/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 1239/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- Inczédy György .l 2024.02.14 1023 .lap Lelt.sz. Dokumentum és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 1239/3 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 1239/4 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 1240 Könyvtári feldolgozó munka a tanítóképző intézet I.évfolyama számára:I.rész:A katalogizálás alapjai / Horváth Magda. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 B 1241 Klubfoglalkozások a könyvtárakban / Havas Katalin. - Budapest : OSZK KMK, 1976 B 1242/1 Matematika a középiskolák 9. évfolyama számára / Czapáry Endre. - 2001 B 1242/2 Matematika a középiskolák 9. évfolyama számára / Czapáry Endre. - 2001 B 1243/1 Matematika feladatgyüjtemény a középiskolák 9. évfolyama számára / Czapáry Endre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2001 B 1243/2 Matematika feladatgyüjtemény a középiskolák 9. évfolyama számára / Czapáry Endre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2001 B 1244/1 Matematika a középiskolák 10. évfolyama számára / Czapáry Endre. - 2001 B 1244/2 Matematika a középiskolák 10. évfolyama számára / Czapáry Endre. - 2001 B 1244/5 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 1245/1 Matematika feladatgyűjtemény a középiskolák 10. évfolyama számára / Czapáry Endre. - 2001 B 1245/2 Matematika feladatgyűjtemény a középiskolák 10. évfolyama számára / Czapáry Endre. - 2001 B 1246/1 Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás I-II. 1723 / Gyarmathy Zsigmond DR.. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács VB., 1979 B 1246/2 Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás I-II. 1723 / Gyarmathy Zsigmond DR.. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács VB., 1979 Inczédy György .l 2024.02.14 1024 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1247/1 Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás I-II. 1723 / Gyarmathy Zsigmond DR.. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács VB., 1979 B 1247/2 Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás I-II. 1723 / Gyarmathy Zsigmond DR.. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács VB., 1979 B 1248 Kisebb hazám : Szabolcs-szatmári irodalmi olvasókönyv / Katona Béla. - Nyíregyháza : Megyei Pedagógiai Intézet - Nyíregyháza, 1987 B 1249 Nyíregyháza története / Cservenyák László. - Nyíregyháza : Városi Tanács - Nyíregyháza, 1987 B 1250 Nyíregyháza temetői / Fazekas Árpád. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Temetkezési Váll., 1990 B 1251 Képes középiskolai évkönyv 1994.:Szabolcs-Szat- már-Bereg megye közép-,szakközép- és szakmunkásk. / Vass Margit. - Nyíregyháza : Gold Ász, 1994 B 1252 Történeti földrajz :[A Szatmár-Beregi síkság a Rétköz a Nyírség és a Zempléni-hegység 18-19.] sz.-i / Frisnyák Sándor Dr.. - : Sz.Sz.megyei Pedagógiai Intézet, 1985 B 1252/6 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2004 B 1252/7 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2004 B 1253 Bereg vármegye katonai leírása 1782- 1785 / Pók Judit. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár-Bereg M. Levéltár, 1994 B 1254/1 Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári fűzetek: I-II. / Galambos Sándor. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, 1998 B 1254/2 Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári fűzetek: I-II. / Galambos Sándor. - : Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, 1998 B 1255 Orvosi emlékek Szabolcs-Szatmárban : Megjelent a Jósa András Kórház fennállásának 75. és Nyíregyháza / Fazekas Árpád. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1975 B 1256 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei könyvtári minerva / Zselinszky Lászlóné. - Nyíregyháza : Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, 1991 B 1257 Bartók tanár úr : Visszaemlékezések / Székely Júlia. - Budapest : Kozmosz, 1978 B 1258 Deutsch aktiv Neu: 1A, 1B, 1C, Lehrbuch - Arbeitsbuch / Wenkums, Sabine szerk.. - : Langernscheidt, 1987 Inczédy György .l 2024.02.14 1025 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1259 Deutsch aktiv Neu: 1A, 1B, 1C, Lehrbuch - Arbeitsbuch / Wenkums, Sabine szerk.. - : Langernscheidt, 1987 B 1260 Deutsch aktiv Neu: 1A, 1B, 1C, Lehrbuch - Arbeitsbuch / Wenkums, Sabine szerk.. - : Langernscheidt, 1987 B 1261 Deutsch aktiv Neu: 1A, 1B, 1C, Lehrbuch - Arbeitsbuch / Wenkums, Sabine szerk.. - : Langernscheidt, 1987 B 1262 Deutsch aktiv Neu: 1A, 1B, 1C, Lehrbuch - Arbeitsbuch / Wenkums, Sabine szerk.. - : Langernscheidt, 1987 B 1263 Történelem a gimnázium III. osztálya számára / Závodszky Géza. - 2002 B 1264/1 Biológia 10: Az élőlények változatossága gimnázi- umi tankönyv: A természetről tizenéveseknek / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2003 B 1264/2 Biológia 10: Az élőlények változatossága gimnázi- umi tankönyv: A természetről tizenéveseknek / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2003 B 1264/3 Biológia 10: Az élőlények változatossága gimnázi- umi tankönyv: A természetről tizenéveseknek / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2003 B 1264/4 Biológia 10: Az élőlények változatossága gimnázi- umi tankönyv: A természetről tizenéveseknek / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2003 B 1264/5 Biológia 10: Az élőlények változatossága gimnázi- umi tankönyv: A természetről tizenéveseknek / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2003 B 1265 Közéleti beszédünk / Wacha Imre. - 1987 B 1266 Szervetlen vegyipari technológia / Jegorov, A. P.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1952 B 1267 Széchenyi István : Monodrámák / Kocsis István. - Budapest : , 1984 B 1268 Jean Henry Dunant avagy a civilizáció bevezetése : Dráma / Forte, Dieter. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 B 1269 Életem és sikereim / Del Monaco, Mario. - Budapest : Zeneműkiadó, Budapest, 1984 B 1270 Édua és Kun László : Történelmi regény / Szentmihályi Szabó Péter. - 1986 B 1271 Bioszféra-expedíció : Útijegyzetek ismeretterjesztő írások / Balogh János. - Budapest : RTV-Minerva, 1980 Inczédy György .l 2024.02.14 1026 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1272 Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez : Iratok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Megyei L / Nagy Ferenc sorozatszerk.. - Budapest : Magyar Auschwitz Alapítv., 1994 B 1273 Itt voltam : Válogatott versek / Vas István. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1976 B 1274 Fizika: Tankönyv a középiskolák 6-7. osztálya számára / Pjoriskin, A. V.. - : Ragyanszka Skola Kiadó, 1980 B 1275 Társadul szegődöm / Nagy István Attila. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár, Nyíregyháza, 1983 B 1276/1 Szóljatok rám / Madár János. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár, Nyíregyháza, 1984 B 1276/2 Szóljatok rám / Madár János. - : Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár, Nyíregyháza, 1984 B 1277/1 Útközben / Antal Attila. - : Nyíregyháza, 1986 B 1277/2 Útközben / Antal Attila. - : Nyíregyháza, 1986 B 1278 Október folytatódik / Varga Gyula. - 1987 B 1279 Irodalmi séták (SKV Novmu sorozat) / Marafkó László. - : Statisztikai Kiadó Vállalat, 1985 B 1280 Írók műhelyében / Bertha Bulcsú. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 B 1281 Kelet- és Közép- Európa között: Irodalmi párhuzamok és besbesítések (Közös dolgaink sor.) / Fried István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1986 B 1282 Hullámlovas : Kritikák (Kozmosz könyvek sorozat) / Gáll István. - Budapest : Kozmosz, 1981 B 1283 A modern irodalom válaszútjain : Irodalmi tanulmányok / Ungvári Tamás. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 B 1284 Művészettörténés: Kritikák és publicisztikai írások / Szűcs Julianna, P.. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1985 B 1285 Művészettörténés: Kritikák és publicisztikai írások / Szűcs Julianna, P.. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1985 B 1286 Arcok fényben és eltűnőben : Visszaemlékezések / Molnár Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 B 1287 Zsendül-e a fügefa ága? : Tanulmányok / Szávai János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1288 Tündérálmok : Tanulmányok a reformkori irodalomról(Esztétikai kiskönyvtár) / Balogh Ernő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1988 Inczédy György .l 2024.02.14 1027 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1289 Írószobák : Interjúk írókról, költőkről / Simon István. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 B 1290 Az ihlet sötét és világos foltjai : Válogatott tanulmányok / Tornai József. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1982 B 1291 Marseillaise és Gotterhalte Találkozás Márton Józseffel (Nemzet és emlékezet) / Mikó Pálné. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986 B 1292 Színképelemzés : Irodalomkritikák / Csűrös Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1293 Humanista kódexek nyomában (Gyorsuló idő c. sorozatból) / Csapodiné Gárdonyi Klára. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 B 1294 Virágzik a föld ; Ne legyen többé holnap ; Ez meg sem történhet ; Aranyhajú : Kisregények / Waltari, Mika. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 B 1295 Pedagógusok az 1956-os forradalomban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: Dokumentumok / Németh Péterné. - Nyíregyháza : Jósa András Múzeum, 1994 B 1296 Szabolcs-Szatmár megye régi térképeken / Frisnyák Sándor Dr.. - : Szabolcs-Szatmár Megyei Ped. Int., 1989 B 1297 Nemzeti alaptanterv - NAT. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1995 B 1298 Írjuk, mondjuk helyesen ! / Hernádi Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 1299 Új nagy gombfocikönyv : Regény / Tandori Dezső. - Budapest : , 1985 B 1300 Tavasz megszépíti Berlint : Regény / Szemjonov, Julian Semenovic. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1985 B 1301/1 Történelmi névlexikon középiskolák I. / Kovács Sándor, V.. - : Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka, 2002 B 1301/2 Történelmi névlexikon középiskolák I. / Kovács Sándor, V.. - : Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka, 2002 B 1302/1 Egy pályázat utóélete: "Komplex környezeti értékek helytörténeti, földrajzi háttérrel" (KOMA XX.) / Riczel Etelka szerk.. - Budapest : Budapest Kiadó, 2003 B 1302/2 Egy pályázat utóélete: "Komplex környezeti értékek helytörténeti, földrajzi háttérrel" (KOMA XX.) / Riczel Etelka szerk.. - Budapest : Budapest Kiadó, 2003 B 1303 Egy Faun délutánja :(Claude Debussy életregénye) / Gál György Inczédy György .l 2024.02.14 1028 .lap Lelt.sz. Dokumentum Sándor. - : Zeneműkiadó Budapest, 1974 B 1305 Nyelvünk fűszerszámai / Kossa János. - Budapest : , 1979 B 1307 Hortobágyi Krónika 20 éves a Nemzeti Park / Sipos Julianna, V.. - : Hortobágyi Nemzeti Park, 1993 B 1308 Ahol az ég a földet éri... Hortobágyi Nemzeti Park / Fintha István. - : Reflektor Kiadó B 1309 Fizika 10: Hőtan Elektromosságtan: A természetről tizenévesekenek / Jurisits József dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2003 B 1310 Történelem a középiskolák 10. évfolyama számára, a középiskolák II. osztálya számára / Walter Mária. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest B 1311 Regionális földrajz a középiskolák számára / Probáld Ferenc dr.. - 2002 B 1312 Irodalom tankönyv a középiskolák I-II-III-IV. és 9,10,11,12 o.számára + kiegészítő fűzet / Mohácsy Károly Dr.. - : Korona Nova Kiadó, 1997/96/8 B 1313/1 Társadalomismeret a középiskolák IV. osztálya számára / Jakab György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1313/2 Társadalomismeret a középiskolák IV. osztálya számára / Jakab György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1313/3 Társadalomismeret a középiskolák IV. osztálya számára / Jakab György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1313/4 Társadalomismeret a középiskolák IV. osztálya számára / Jakab György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1314 Történelem IV. l9l4-l994 a középfokú iskolák számára / Benkes Mihály. - : Cégér Kiadó, Budapest, 1993 B 1315 Deutsch aktiv Neu: 1A, 1B, 1C, Lehrbuch - Arbeitsbuch / Wenkums, Sabine szerk.. - : Langernscheidt, 1987 B 1316 Huzatos esztendők Regény / Joenpelto, Eeva. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1317 A végtelen bennünk van Regény / Viita, Lauri. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 B 1318 Magyarország története 1938-1990 : Tankönyv a középiskolák IV. osztályosai számára, 2.félév / Seifert Tibor DR.. - Budapest : Ikva Kiadó, Budapest, 1992 B 1319/1 Magyar nyelv és kommunikáció: Munkafüzet 16 éveseknek / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999-2001 Inczédy György .l 2024.02.14 1029 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1319/2 Magyar nyelv és kommunikáció: Munkafüzet 16 éveseknek / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999-2001 B 1320/1 Magyar nyelv és kommunikáció: Feladatlap 16 éveseknek / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 B 1320/2 Magyar nyelv és kommunikáció: Feladatlap 16 éveseknek / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 B 1321/1 Irodalmi arcképcsarnok / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2003 B 1321/2 Irodalmi arcképcsarnok / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2003 B 1322 Egyetemes történelmi kronológia II.1789-1960. / Gunst Péter. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1964 B 1323 A parasztság a középkori Nyugat-Európában / Szkazkin, Szergej Danilovics. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1979 B 1325 Mértan: segédkönyv a középiskolák 6-8 osztálya számára / Kolmogorov, A. Ny.. - : Ragyanszka Skola Kiadó, 1980 B 1326 A magyar nyelvtudomány : Irányok és eredmények a felszabadulás óta / Temesi Mihály. - Budapest : , 1980 B 1327 Tájképek utazási rajzokban / Kővári László. - : Kriterion Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1328/1 A "k.u.k. világrend" halála - Bécsben / Kiss Endre. - 1978 B 1328/2 A "k.u.k. világrend" halála - Bécsben / Kiss Endre. - 1978 B 1329 Anyanyelvünk / Illyés Gyula. - Budapest : , 1964 B 1330 Négy-öt magyar összehajol... / Kolozsvári Grandpierre Emil. - Budapest : , 1976 B 1331 A hatodik mondatrész / Antal László. - Budapest : , 1985 B 1332 Elmondani nem is nehéz : Szövege(d)zés szóban és írásban / Hernádi Sándor. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1984 B 1334 Egy diplomata feljegyzései : Önéletrajz / Sík Endre. - 1967 B 1335/1 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1335/2 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1335/3 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" Inczédy György .l 2024.02.14 1030 .lap Lelt.sz. Dokumentum típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1335/4 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1335/5 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1335/6 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1335/7 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1335/8 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1335/9 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" Inczédy György .l 2024.02.14 1031 .lap Lelt.sz. Dokumentum típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" Inczédy György .l 2024.02.14 1032 .lap Lelt.sz. Dokumentum típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1000 Questions 1000 Answers Angol társalgási gyakorlatok az "A" típusú nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 1336 Történelem I. Őskor, ókor: Tankönyv általános iskolásoknak / Kojanitz László. - Budapest : , 2002 B 1337 Történelem II. Középkor, kora újkor. Tankönyv általános iskolásoknak / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 1338 Történelem III. Újkor: Tankönyv általános iskolásoknak / Kojanitz-Száray. - Budapest : , 2002 B 1339 Történelem I. Őskor, ókor: Témazáró feladatlapok / Kojanitz László. - Budapest : , 2002 B 1340 Történelem II. Középkor, kora újkor: Témazáró feladatlapok / Kojanitz László. - Budapest : , 2002 B 1341 Történelem III. Újkor: Témazáró feladatlapok / Doba Dóra. - Inczédy György .l 2024.02.14 1033 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : , 2001 B 1342 Történelem IV. XX. század: Témazáró feladatlapok / Dupcsik Csaba. - Budapest : , 2001 B 1343 Történelem I: Őskor, ókor: Forrásgyűjtemény képességfejlesztő feladatokkal / Doba Dóra. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 1344 Történelem II. Középkor, kora újkor: Forrásgyűjtemény képességfejlesztő feladatokkal / Eszterág Ildikó. - Budapest : , 2003 B 1345 Történelem III. Újkor: Forrásgyűjtemény képességfejlesztő feladatokkal / Doba Dóra. - Budapest : , 2003 B 1346 Történelem IV. XX. század: Forrásgyűjtemény képességfejlesztő feladatokkal / Dupcsik Csaba. - Budapest : Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 1347 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1348 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1349 Schrittweise 2: Feladatlapok / Pantóné Dr. Dr. Naszályi Dóra. - 2003 B 1350 Schrittweise 1: Feladatlapok / Pantóné Dr. Dr. Naszályi Dóra. - 2003 B 1351 Fizika: a gimnáziumok 11. évfolyama számára optika, modern fizika, csillagászat / Karácsonyi Rezső Dr.. - 2003 B 1352 Fizika: a gimnáziumok 11. évfolyama számára: Mechanika, optika, modern fizika, csillagászat / Paál Tamás Dr.. - 2003 B 1353 Biológia III: a gimnázium III. osztálya számára, + a gimnáziumok 12. évfolyama számára / Lénárd Gábor Dr.. - 2003 B 1354 Biológia 10: a gimnáziumok 10. osztálya számára / Oláh Zsuzsa. - 2003 B 1355 Biológia 11: a gimnáziumok 11. osztálya számára / Oláh Zsuzsa. - 2003 B 1356 Társadalmi és állampolgári ismeretek középiskolásoknak / Forgács Attila. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2003 B 1357 Érettségire felkészítő feladatgyűjtemény: Informatika + 1 db CD / Reményi Zoltán. - 2003 B 1358 Hören: Halláskészség-fejlesztő gyakorlókönyv, Wie Geht das? / Dömők Szilvia. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1034 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1359 Földrajzi feladatgyűjtemény a középiskolák számára / Ütőné Visi Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 1360 Magyar nyelv és kommunikáció: Tankönyv a 11-12. évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - 2003 B 1361 Műalkotások elemzése II: Építészeti és tárgyi környezet középiskola 10. évfolyam / Beke László dr. művészettörténész, tudományos kutató. - 2003 B 1362 Matematika 9. Feladatai és azok megoldásai / Békéssy Szilvia. - 2003 B 1363 Magyar nyelv: a gimnáziumok és a szakközépiskolák 11. évfolyama számára / Balázs Géza Dr.. - 2003 B 1364 Gyakorlókönyv az angol szóbeli nyelvvizsgához: Közép- és felsőfok / Katona Lucia DR.. - 2003 B 1365 Szovjetunió / Bakcsi György. - Budapest : Panoráma, 1979 B 1366/1 Történelem IV. 1944-1990 A középfokú iskolák számára: Tankönyv / Borsányi György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-92 B 1366/2 Történelem IV. 1944-1990 A középfokú iskolák számára: Tankönyv / Borsányi György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-92 B 1367 Vizsgálat egy minden gyanú fölött álló ország ügyében : Svájc : Belpolitika / Ziegler, Jean. - Budapest : , 1977 B 1368 Nem mind fénylik, ami Amerika : Hat hónap ösztöndíjjal az Egyesült Államokban : Útleírás / Koltai Gyula. - Budapest : Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1977 B 1369 Tájékoztató a Dózsa parasztháború 500. évfordulójára / Vadász Sándor Dr.. - : TIT. Budapest, 1972 B 1370/1 Matematika feladatgyűjtemény III. a középiskolák tanulói számára / Borsányi Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 B 1370/2 Matematika feladatgyűjtemény III. a középiskolák tanulói számára / Borsányi Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 B 1370/3 Matematika feladatgyűjtemény III. a középiskolák tanulói számára / Borsányi Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 B 1370/4 Matematika feladatgyűjtemény III. a középiskolák tanulói számára / Borsányi Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 B 1370/5 Matematika feladatgyűjtemény III. a középiskolák tanulói számára / Borsányi Katalin. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 B 1371 Matematikai feladatgyűjtemény I. A gimnázium és a szakközépiskola I. osztálya számára / Sain Márton. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 Inczédy György .l 2024.02.14 1035 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1372 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 1373 Valós számok / Rimán János. - : KLTE. Debrecen, 1982 B 1374 A valószínűségszámítás és a matematikai statisztika elemei / Terdik György. - : Kossuth Lajos Tudományegyetem,Debrecen, 1980 B 1375/1 Tanári segédkönyv: A gimnáziumok III. osztályaiban a matematika tanításához / Czapáry Endre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 B 1375/2 Tanári segédkönyv: A gimnáziumok III. osztályaiban a matematika tanításához / Czapáry Endre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1972 B 1376 Matematika: A matematikai osztályok számára: III. / Ruzsa Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1966 B 1377 Olasz nyelvtan a középiskolák számára / Antal Lajos. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 B 1378 Magyar nyelv a gimnázium II. osztálya számára / Honti Mária. - 2000 B 1379 Magyar nyelv a gimnázium III. osztálya számára / Honti Mária. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 B 1380 Orie Suhaj Tirpák népdalok / Dancs Lajos. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács VB. B 1381 Szemelvénygyűjtemény az irodalom tanulásához a gimnázium IV. osztályában / Kulcsár Adorján Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 1382 Pályázati felhívás: külföldi ösztöndíjra / Petró András. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1985 B 1383 Rajz feladatlapok a gimnázium I-III. osztálya számára / Balogh Jenő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 B 1384 Fizika munkafüzet gimnázium II. osztály / Dede Miklós. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 B 1385 Jurisich Miklós a kőszegi hős / Taucher Gusztáv irta. - : Rónai Frigyes könyvnyomdája,Kőszeg, 1932 B 1386 Angol nyelvtan a középiskolák számára / Buday László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 B 1387 Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1989 / Pénzes István. - : MTESZ Sajtó- és Propaganda Iroda, 1989 B 1388 Műalkotások elemzése a gimnázium I-III. osztálya számára / Beke László dr. művészettörténész, tudományos kutató. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 Inczédy György .l 2024.02.14 1036 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1389 Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2002,03 B 1390 Tantervi útmutató a gimnáziumi fakultatív oktatáshoz magyar irodalom III.osztály / Csákvári József Dr.. - : Országos Pedagógiai Intézet, 1981 B 1391 A fordítói gondolkodás iskolája / Dániel Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 B 1392 Irodalom a gimnázium II. osztálya számára / Szegedy-Maszák Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 B 1393/1 Irodalom a gimnázium III. osztálya számára / Szegedy-Maszák Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 1393/2 Irodalom a gimnázium III. osztálya számára / Szegedy-Maszák Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 B 1394 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 1395 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 B 1396/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1998 B 1396/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1998 B 1397/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - 1996 B 1397/2 Irodalom tankönyv a középiskolák I-II-III-IV. és 9,10,11,12 o.számára + kiegészítő fűzet / Mohácsy Károly Dr.. - : Korona Nova Kiadó, 1997/96/8 B 1398/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 1398/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 1399/1 Történelem a gimnázium III. osztálya számára / Závodszky Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1399/2 Történelem a gimnázium III. osztálya számára / Závodszky Géza. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 Inczédy György .l 2024.02.14 1037 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1399/3 Történelem a gimnázium III. osztálya számára / Závodszky Géza. - 1998 B 1400 Történelem a középiskolák 10. évfolyama számára, a középiskolák II. osztálya számára / Walter Mária. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995 B 1401/1 Történelem IV. 1944-1990 A középfokú iskolák számára: Tankönyv / Borsányi György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-92 B 1401/2 Történelem IV. 1944-1990 A középfokú iskolák számára: Tankönyv / Borsányi György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-92 B 1401/3 Történelem IV. 1944-1990 A középfokú iskolák számára: Tankönyv / Borsányi György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-92 B 1401/4 Történelem IV. 1944-1990 A középfokú iskolák számára: Tankönyv / Borsányi György Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-92 B 1402 Római élet a gimnáziumok I-IV. osztálya számára / Majoros József dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1966 B 1403 Történetek az újkorból: Történelmi olvasókönyv az általános iskola 7. osztálya számára / Devecseri Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 B 1404 Angol nyelv haladóknak: Középfokú állami nyelvvizsgára készülők számára / Szentiványi Ivánné Dr.. - Budapest : Budapest Kiadó, 1989 B 1405 Angol nyelvkönyv a gimnázium szakosított tantervű III. osztálya számára haladó csoport / Boreczky Elemér. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1975 B 1406 Angol nyelvkönyv a gimnázium szakosított tantervű IV. osztálya számára haladó csoportok / Fonyódi Jenő Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 B 1407 Angol nyelv haladóknak: Középfokú állami nyelvvizsgára készülők számára / Szentiványi Ivánné Dr.. - Budapest : Budapest Kiadó, 1989 B 1408 My English Reader: Kiegészítő olvasókönyv a középiskolák angol tagozatú osztályai számára / Tarnay Marianne Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 B 1409 Angol nyelvkönyv a gimnázium IV. speciális osztályai számára / Buday László Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1990 B 1410 Olasz szövegértési és fordítási feladatok a "B" típusú közép- és felsőfokú nyelvvizsgákra / Juhász László. - : Lexika GMK, 1991 B 1411 Olasz tesztek és fogalmazások a "B" típusú közép- és felsőfokú nyelvvizsgákra / Baranyainé Endrődi Melinda. - : Lexika GMK, 1991 Inczédy György .l 2024.02.14 1038 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1412 Társadalomismeret a középiskolák IV. osztálya számára / Jakab György. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 B 1413 Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez : Iratok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Megyei L / Nagy Ferenc sorozatszerk.. - Budapest : Magyar Auschwitz Alapítv., 1994 B 1414 Csillagászati megfigyelések: Fizika fakultatív modul a gimnázium IV. osztálya számára / Csaba György dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 B 1415 Irodalmi szöveggyűjtemény a szakközépiskola III-IV. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986-92 B 1416 Irodalmi szöveggyűjtemény a szakközépiskola III-IV. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986-92 B 1417 Irodalmi szöveggyűjtemény a gimnázium I. osztálya számára / Petró András. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 1418 Irodalom I-II-III-IV.Szövegek, képek, információk A világbanki képzési program irodalomkönyve / Boda Edit. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B 1419 Irodalom tankönyv a középiskolák I-II-III-IV. és 9,10,11,12 o.számára + kiegészítő fűzet / Mohácsy Károly Dr.. - : Korona Nova Kiadó, 1997/96/8 B 1420 Karl Marx 1818-1883: Életrajz / Zalai Edvin. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987 B 1421 Mit kell tudni a Nemzetközi Valuta Alapról és a Világbankról ? / Csáki György. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1988 B 1422 Történelem a középiskolák 10. évfolyama számára, a középiskolák II. osztálya számára / Walter Mária. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000 B 1423/2 Optikai kísérletek lézerrel: Fakultatív tankönyv a gimnáziumok III.osztálya számára / Papp Györgyné Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1985 B 1424/1 Fizika gimnázium I-II-III-IV. osztály / Bakányi Márton. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 B 1424/2 Fizika gimnázium I-II-III-IV. osztály / Bakányi Márton. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 B 1425 Fizika gimnázium I-II-III-IV. osztály / Bakányi Márton. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 1426 Fizika Munkafüzet a Park-Usborne fizika enciklopédiához / Kövesdi István. - Budapest : Park Kiadó, 1997 Inczédy György .l 2024.02.14 1039 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1427 Matematika I. Gimnázim / Hajnal Imre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1994 B 1428 Hódító Pelle I-II. (Új Világ sorozat) / Andersen Nexő, Martin. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979 B 1429 Matematika: III-IV. osztály (fakultatív B változat) / Hajnal Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 B 1430 Biológia II. a gimnázium II. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000 B 1431 Biológia III: a gimnázium III. osztálya számára, + a gimnáziumok 12. évfolyama számára / Lénárd Gábor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 B 1432 Irodalom tankönyv a középiskolák I-II-III-IV. és 9,10,11,12 o.számára + kiegészítő fűzet / Mohácsy Károly Dr.. - : Korona Nova Kiadó, 1997/96/8 B 1433 St. Hiroshima: Roman / Kennedy, Leigh. - : Wilhelm Heyne Verlag, München, 1991 B 1434 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák I. osztálya számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 B 1435 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák I. és 9. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 B 1436 Irodalom a műszaki szakközépiskola és a szakközépiskola IV. osztálya számára / Horgas Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1437 Irodalom tankönyv a középiskolák I-II-III-IV. és 9,10,11,12 o.számára + kiegészítő fűzet / Mohácsy Károly Dr.. - : Korona Nova Kiadó, 1997/96/8 B 1438 Irodalom a középiskolák I-II-III-IV. osztálya számára: Tankönyv / Madocsai László. - 2000 B 1439 Irodalom a középiskolák I-II-III-IV. osztálya számára: Tankönyv / Madocsai László. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 99,01,02 B 1440 Irodalom a gimnázium II. osztálya számára / Szegedy-Maszák Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 B 1441 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskola III. osztálya számára + kiegészítés / Magyar Tünde. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995 B 1442 Magyar nyelv a gimnázium I. osztálya számára / Honti Mária. - 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 1040 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1443 A hagyományos világ alkonya Erdélyben / Dankanits Ádám. - Budapest : , 1983 B 1444 Gesprochenes Deutsch: Kiegészítő olvasókönyv a középiskolák német tagozatú osztályai számára / Timár József. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 B 1445 Ein Lesebuch für unsere Zeit / Bertolt, Brecht. - : Volksverlac Weimar, 1962 B 1446 Richtiges Deutsch: 16 Gesprache über typische Fehler in der Umgangssprache für Ungarn / Juhász János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1965 B 1447 A róka megszelídítése: Gondolatok a barátságról / Bálint B. András. - Budapest : Kozmosz, 1979 B 1448 Bausteine : Német feladatgyűjtemény érettségizők számára / Dallmann, Sabine. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 B 1449/1 Geometriai feladatok gyűjteménye I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993-99 B 1449/2 Geometriai feladatok gyűjteménye I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993-99 B 1450 Matematika: III-IV. osztály (fakultatív B változat) / Hajnal Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1451 Matematika a szakközépiskola I. osztálya számára / Czapáry Endre. - 1993 B 1452 Kémia a gimnázium I,II,III,IV. osztálya számára / Boksay Zoltán Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 B 1453 Kémia munkafüzet a gimnázium I. osztálya számára, Kémia II. munkafüzet és feladatgyűjt. / Pintér Imréné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1983 B 1454 Kémia munkafüzet a gimnázium I. osztálya számára, Kémia II. munkafüzet és feladatgyűjt. / Pintér Imréné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 B 1454/1 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1455 Kémia Tanári kézikönyv a gimnáziumi I-II-III. osztályos kémia tanításához / Pfeiffer Ádám Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 B 1456 Kémia a gimnáziumok III-IV. osztálya számára Fakultatív / Boksay Zoltán Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 1457 Kémia a gimnáziumok III-IV. osztálya számára Fakultatív / Boksay Zoltán Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 Inczédy György .l 2024.02.14 1041 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1458 Kémia a gimnázium I,II,III,IV. osztálya számára / Boksay Zoltán Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 B 1459 Irodalmi munkafüzet középiskolásoknak II. / Rubovszky Rita. - 1997 B 1460 Magyar nyelvi munkafüzet a szakképző iskolák számára III. / Józsefné Urbán Ildikó. - : Konsept-H Könyvkiadó B 1461 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák I. és 9. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Korona Nova Kiadó, 1996 B 1462 A filozófia lényege, alapproblémái és ágai / Turay Alfréd. - Budapest : Szent István Társulat, 1992 B 1463 Európába mentem! Magyarország / Tamás István Dr.. - : Nemzetközi Üzleti Főiskola,Budapest, 2003 B 1464 Filozófia tankönyv a középiskolák számára / Steiger Kornél. - : Holnap Kiadó, 1997 B 1465 Fizika optika modern fizika csillagászat Tankönyv a 18 évesek számára / Zátonyi Sándor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 1466 Magyar nyelv a gimnázium III. osztálya számára / Honti Mária. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 B 1467 Fizika gimnázium I-II-III-IV. osztály / Bakányi Márton. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 1468 Biológia a gimnázium IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 1469 Matematika feladatgyűjtemény I-II. / Bartha Gábor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B 1470 Fizika gimnázium I-II-III-IV. osztály / Bakányi Márton. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 1471 Matematika feladatgyűjtemény I-II. / Bartha Gábor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 B 1472 Szécsény / Antal Károly. - : Nógrád Megyei Tanács Idegenforg. Hiv., 1980 B 1473 Die Magyaren Geburt einer Europaischen Nation / Balázs György. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1989 B 1474 The Magyars The Birth of a European Nation / Balázs György. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1989 B 1475 Az európai Unió Leonardo da Vinci Socrates youth for Europe programjai Magyarországon 1995-1999 / Vízi György szerk.. - 1996 B 1476 Világgazdaság '98: Adatok, tények, tendenciák / Bánki András. - Inczédy György .l 2024.02.14 1042 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Zöld Újság Rt., 1998 B 1477 Biztonságpolitika / Szabolcs Ottó DR.. - : ELTE, 1997 B 1478/1 Az európai integráció története napról napra 1945-1995 Kronológia / Horváth Jenő. - Budapest : Budapest Kiadó, 1997 B 1478/2 Az európai integráció története napról napra 1945-1995 Kronológia / Horváth Jenő. - Budapest : Budapest Kiadó, 1997 B 1479 Az egyesülő Európában társalogjunk vagy dadogjunk? / Gados László. - : Hexaco GNH KFT. Budapest, 1996 B 1480 A politikai vitakör kislexikona. - : MSZMP KB, 1974 B 1481 Tanítani és tanulni a kognitív társadalom felé:Az egész éven át tartó oktatás és képzés európai éve / Balogh Mihály. - : Európai Bizottság, 1996 B 1482 Educatio: Pedagógia,szociológia,história,ökonómia, politológia / Kravjánszki Róbert. - : Educatio Kiadó, 1996 B 1483 OECD gazdasági tanulmányok Magyarország 1993 / Kollár Géza. - : Gazdasági Együttműködési és Fejl. Szerv.Budapest, 1993 B 1484 Európáról a katedrán: Középiskolai tanári kézikönyv az Európai Unióról és Magyarország csat csatlak / Bernáth Lászlóné. - : Euro Info Service, 1996 B 1485 Megállapodások, elvek, intézmények:Külker.ism.II. a közgazd.szakközépiskolák külker.ügyintéző IV.o. / Veres Péter. - : Hunfalvy János Külkereskedelmi és Közgazd, 1994 B 1486 Ismerkedés az Európai Unióval / Hunfalvy János. - : Hunfalvy János Külker. és Közgazd., 1997 B 1487/1 Haza, Egyház, Kultúra / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2003 B 1487/2 Haza, Egyház, Kultúra / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2003 B 1488 Matematika feladatgyűjtemény I-II. / Bartha Gábor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 B 1489 Delfin: Lehrbuch, Teil 1-2, Lektionen 1-10, 11-20 + Arbeitsbuch + 1 db CD. / Müller, Jutta. - : Max Hueber Verlag, 2002 B 1490 Delfin: Lehrbuch, Teil 1-2, Lektionen 1-10, 11-20 + Arbeitsbuch + 1 db CD. / Müller, Jutta. - : Max Hueber Verlag, 2002 B 1491 Amit az üvegről tudnunk kell / Knapp Oszkár Dr.. - Budapest : , 1951 B 1492 Bartók-verse / Kassák Lajos. - : Magyar Helikon, 1981 Inczédy György .l 2024.02.14 1043 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1493/1 Visegrád történeti emlékei / Héjj Miklós. - : Népművelési Minisztériumd, 1954 B 1493/2 Visegrád történeti emlékei / Héjj Miklós. - : Népművelési Minisztériumd, 1954 B 1494 Készüljünk a nyelvvizsgára ! Segédkönyv az alapfokú "B" típusú angol nyelvvizsgához / Patthy Miklósné. - Budapest : Téka Könyvkiadó, 1991 B 1495 A magyar színjátszás hőskora / Talpassy Tibor. - Budapest : Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1983 B 1496 Mai orosz dekameron: Illyés Gyula tanulmányával a Nyugat-kiadás hasonmása / Illyés Gyula. - Budapest : , 1986 B 1497 Szentendre / Voit Pál. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1968 B 1498 Daumier, Derkovits és utódaik : Tanulmányok / Aradi Nóra. - 1968 B 1499 Első olvasásra : Kritikák / Nádor Tamás. - Budapest : Múzsák Közművelődési Kiadó Kft, 1988 B 1500 A Psychomachia és a Legenda Aurea : Piero della Francesca arezzói freskóciklusának ikonológiai probl / Vayer Lajos. - Budapest : Új Művészet K., 1997 B 1501 Debreceni festett pergamenkötések / Krankovics Ilona. - : Piremon Csokonai Kiadó Kft., 2002 B 1502 Levelek Hatvany Lajoshoz / Hatvany Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967 B 1503 A munkásosztály helyzete a Horthy-rendszer idején: (Adalékok) / Kádár Iván. - Budapest : Szikra, Budapest, 1956 B 1504/1 Optikai kísérletek lézerrel: Fakultatív tankönyv a gimnáziumok III.osztálya számára / Papp Györgyné Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1985 B 1504/2 Optikai kísérletek lézerrel: Fakultatív tankönyv a gimnáziumok III.osztálya számára / Papp Györgyné Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1985 B 1505 Fizika gimnázium I-II-III-IV. osztály / Bakányi Márton. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 1506 Látás és ábrázolás Gimnázium I-III. / Pázmány Ágnes. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 B 1507 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából megoldások I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - 1993 B 1508 Erődök, várak / Bene János. - Nyíregyháza : Megyei Pedagógiai Intézet - Nyíregyháza Inczédy György .l 2024.02.14 1044 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1509 Delfin: Lehrbuch, Teil 1-2, Lektionen 1-10, 11-20 + Arbeitsbuch + 1 db CD. / Müller, Jutta. - : Max Hueber Verlag, 2002 B 1510 Delfin: Lehrbuch, Teil 1-2, Lektionen 1-10, 11-20 + Arbeitsbuch + 1 db CD. / Müller, Jutta. - : Max Hueber Verlag, 2002 B 1511/1 Egy furcsa könyvről / Száraz György. - Budapest : , 1983 B 1511/2 Egy furcsa könyvről / Száraz György. - Budapest : , 1983 B 1512 Nyelvünk és mi / Jakab István. - : Madách, 1983 B 1513 Haláltánc : Történelmi regény / Szentmihályi Szabó Péter. - 1988 B 1514 Biológia I. Állatok és növények / Oláh Zsuzsa. - 1994 B 1515 Biológia III. Genetika, evolúció, ökológia, etológia / Oláh Zsuzsa. - 1996 B 1516 Magyar nyelv a gimnáziumok 9. osztálya számára / Hangay Zoltán. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2001 B 1517 Biológia II. Biokémia, sejttan és az ember szervezete / Oláh Zsuzsa. - 1995 B 1518 Verseghy könyvtára (Irodalomtörténeti füzetek sorozat) / Deme Zoltán. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985 B 1519 Költészet és népiesség : Tanulmányok (Új Aurora füzetek) / Pomogáts Béla. - Békéscsaba : Új Aurora Szerk., 1987 B 1520 Megemlékezés a holocaust áldozatairól Iskolai emléknapok / Nuber István. - : Oktatási Minisztérium Budapest, 2003 B 1521 Válogatás Stróbl Alajos (1856-1926) szobrászművész alkotásaiból / Strobl Alajos. - : Hámorinél Pristyák Irén, 2001 B 1522 Alapvető egészségfejlesztési ismeretek: - tanári segédanyag - / Wilhelm Ottó Dr.. - Budapest : Oktatási Minisztérium, 2000 B 1523 Tonio Kröger - Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 B 1524/1 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 1524/2 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 1524/3 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 1524/4 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 1524/5 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 1524/6 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 1524/7 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 1045 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1524/8 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 1524/9 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 1525 Történelem II. középiskolásoknak: + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999-2003 B 1526/1 Művészettörténet: I-II. A nyolcosztályos gimnáziumok I-IV. osztályának, az általános iskola felső ta / Herendi Miklós. - 1996-97 B 1526/2 Művészettörténet: I-II. A nyolcosztályos gimnáziumok I-IV. osztályának, az általános iskola felső ta / Herendi Miklós. - 1996-97 B 1527 Rajz és kézimunka az óvónői szakközépiskola I-IV. osztálya számára / Báron László. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 B 1528 220 Francia nyelvtani gyakorlat megoldással Középiskolásk számára / Karakai Imre. - 1993 B 1529 Vas István (Arcok és vallomások c. sorozatból) / Sumonyi Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 B 1530/1 II. Rákóczi Ferencre emlékezünk szabadságharca megindításának 300. évfordulóján / Horinka Ferenc szerk.. - : Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület, 2003 B 1530/2 II. Rákóczi Ferencre emlékezünk szabadságharca megindításának 300. évfordulóján / Horinka Ferenc szerk.. - : Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület, 2003 B 1531 Német tesztek nyelvvizsgákra / Szalai Elek Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1990 B 1532 1000 éves a magyar iskola / Balohg László szerk.. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1996 B 1533 Földrajz 9. Természet- és társadalomföldrajz / Komáromi István. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 2003 B 1534 Visszhang a világ: (versek és műfordítások ) / Balogh István. - : Grafit Nyomda Nyíregyháza B 1535 Szabolcs-Szatmár Beregi Almanach 9. / Láczay Magdolna dr.. - Nyíregyháza : In-Forma Lap- és Könyvkiadó Kft., 2000 B 1536 Ismerkedés az Európai Unióval / Hunfalvy János. - : Hunfalvy János Külker. és Közgazd., 1997 B 1537 Európáról a katedrán: Középiskolai tanári kézikönyv az Európai Unióról és Magyarország csat csatlak / Bernáth Lászlóné. - : Euro Info Service, 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 1046 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1538 Közösségi politikák - nemzeti politikák. A Tizenötök EU-rópái, A megoldás / Kiss J. László szerk.. - : BKE Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék, 1997 B 1539 A Márciusi Front történetéhez / Pintér István. - : TIT. Budapest, 1977 B 1540 A magyar történelem dicsőséges napjai / Dobó János. - : Országos 48-as Ifjúsági Bizottság, 1947 B 1541/1 Történelem a középiskolák I. osztálya számára / Bellér Béla. - 1996 B 1541/2 Történelem a középiskolák I. osztálya számára / Bellér Béla. - 1996 B 1542 Az anekdotázó Deák Ferenc / Sándor Pál. - 1986 B 1543 Hévíz / Lipták Gábor. - : Árky István Dr., 1972 B 1544 "Tudják-e ki vagyok?" : Tersánszky Józsi Jenő / Rónay László. - Budapest : , 1988 B 1545 A dráma sorsa : Esszék / Hubay Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 B 1546/1 Vegytan / Boriszov. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 B 1546/2 Vegytan / Boriszov. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 B 1547 A középiskolai kémiai kísérletek technikája és módszertana / Feldt, V. V.. - Budapest : Közoktatásügyi Kiadóvállalat Budapest, 1951 B 1548 A hidrogén oxidációjának és égésének mechanizmusa / Nalbandjan, A. B.. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1953 B 1549 Történelem jelenidőben : Tanulmányok / Száraz György. - Budapest : , 1984 B 1550 The Spirit World : Englightenment or Hidden Dangers ? / Nelson, Thomas. - : USA, 1991 B 1551/1 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - 2003 B 1551/2 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - 2003 B 1551/3 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1047 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1551/4 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - 2003 B 1551/5 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - 2003 B 1552/1 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B 1552/2 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B 1552/3 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B 1552/4 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B 1552/5 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B 1552/6 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B 1552/7 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B 1552/8 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B 1552/9 Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1048 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B Tanulásmódszertan / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003-2004 B 1553 Stilisztikai szöveggyűjtemény és példatár / Szekér Endre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1970 B 1554/1 Tanulásmódszertani évkönyv 2003-2004 / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003 B 1554/2 Tanulásmódszertani évkönyv 2003-2004 / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003 B 1554/3 Tanulásmódszertani évkönyv 2003-2004 / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003 B 1554/4 Tanulásmódszertani évkönyv 2003-2004 / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003 B 1554/5 Tanulásmódszertani évkönyv 2003-2004 / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2003 B 1555/1 Kultúrák kulcsai: Az ókortól napjainkig / Pécsi Géza. - : Kulcs a Muzsikához Kiadó, 1997 B 1555/2 Kultúrák kulcsai: Az ókortól napjainkig / Pécsi Géza. - : Kulcs a Muzsikához Kiadó, 1997 B 1555/3 Kultúrák kulcsai: Az ókortól napjainkig / Pécsi Géza. - : Kulcs a Muzsikához Kiadó, 1997 B 1555/4 Kultúrák kulcsai: Az ókortól napjainkig / Pécsi Géza. - : Kulcs a Muzsikához Kiadó, 1997 B 1556 Romantikus Álmodozás: Költői szerelmi dalszéria / Kwon-o-uk. - : Varga Norbert, 2004 B 1557 Nyíregyháza településrendezési tervéhez Interjúkérdések és válaszok Vizsgálati szintézis / Tóth László Dr.. - : Keletterv Kft., 2003 B 1558 Bakasirató : Regény / Váradi-Balogh László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 B 1559 Válogatott versek / Weöres Sándor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976 B 1560 A hajnalok itt csendesek..., A legutolsó nap: Kisregények / Vasiljev, Boris Ivanovic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979 B 1561 Osvát Ernő élete és halála / Fráter Zoltán. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1987 Inczédy György .l 2024.02.14 1049 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1562 Kenyér és vászon : Szokások hagyományok emlékek / Végh Antal. - Budapest : , 1986 B 1563 "Valahol utat vesztettünk" / Szekfű Gyula. - Budapest : , 1987 B 1564 A magyar államalapítás / Bakay Kornél. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 B 1565 Kajaani / Komulainen, Jorma. - : Kainuun Sanomain Kirjapaino Oy, Kajaani, 1988 B 1566 Vammala / Agarth, Pekka. - : Bammala B 1567 Irodalom a gimnázium III. osztálya számára / Szegedy-Maszák Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 1568 Merénylet Marseille-ben / Ormos Mária. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1569 A Magyar Akadémia körül / Széchenyi István. - Budapest : , 1981 B 1570 Bajcsy-Zsilinszky Endre pályaíve (1886-1976) / Vigh Károly. - : TIT. Budapest, 1977 B 1571 A nagy év sodrában: Tanulmányok 1848-ról / Urbán Aladár. - Budapest : , 1981 B 1572 Spanyolország 1939-1975 / Todero Frigyes. - 1976 B 1573 Árpa és gödölye : Regény / Varga Katalin. - 1974 B 1574 Beszédművelés / Hernádi Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 B 1575 Fogalmazzunk középiskolás fokon ! / Balog Éva. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, 2000 B 1576 Stilisztikai gyakorlatok l2-l6 éveseknek / Magassy László. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1995 B 1577/1 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1577/2 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1577/3 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1577/4 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1050 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1577/5 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1577/6 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1577/7 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1577/8 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1577/9 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1578/1 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1578/2 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1578/3 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1578/4 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1578/5 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1578/6 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1578/7 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1578/8 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1051 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1578/9 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1579 Tan-Műhely 1 Folyóirat / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2004 B 1579/1 Tan-Műhely 1 Folyóirat / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2004 B 1579/2 Tan-Műhely 2 Folyóirat (Zsákutcában a Nyugat) / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2004.V.hó B 1579/3 Tan-Műhely 3 Folyóirat (+ 1 db melléklet: Védegylet füzetek 5. Az iskola - bukásra áll?) / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2004 B 1579/4 Tan-Műhely 2 Folyóirat (Zsákutcában a Nyugat) / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2004.V.hó B 1579/5 Tan-Műhely 3 Folyóirat (+ 1 db melléklet: Védegylet füzetek 5. Az iskola - bukásra áll?) / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2004 B 1580 Taní-tani 16-17 Pedagógiai módszertani és közéleti kiadvány / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 2001 B 1581/1 fordulópont: 5-6, 14, 15 / Oroszlány Péter. - : Pont Kiadó, 1999 B 1581/2 fordulópont: 5-6, 14, 15 / Oroszlány Péter. - : Pont Kiadó, 1999 B 1581/3 fordulópont: 5-6, 14, 15 / Oroszlány Péter. - : Pont Kiadó, 1999 B 1582 Vendégként az Örömök Kertjében / Vincze György Z.. - Budapest : Sportpropaganda Váll., 1987 B 1583 A Karibi világ életrajza / Arciniegan, German. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977 B 1584 Két haza között: Esszék, tanulmányok / Dobossy László. - Budapest : , 1981 B 1584/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1585 Én kedves Amazóniám / Molnár Gábor. - 1975 B 1586 Élmény és gondolat: Tanulmányok / Baránszky-Jób László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 1052 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1586/1 Élmény és gondolat: Tanulmányok / Baránszky-Jób László. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978 B 1587 Változó világ változó irodalom: Esszék és kritikák / Szabolcsi Miklós. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976 B 1588 Ész és szenvedély : Irodalom és filozófia a francia felvilágosodás korában / Pelle János. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1982 B 1589 Környezetvédelmi szakkör a középiskolában / Balogh Márton Dr.. - : Országos Környezet- és Term. Hiv., 1983 B 1590 Viszontlátásra drága: Két regény / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 B 1591 A költői mesterség : Bevezetés a magyar verstanba / Hegedüs Géza. - Bécs : Novák, Bécs, 1978 B 1592 Forma és világkép : Verstani tanulmányok / Szilágyi Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 B 1593 A viszályokon át : Esszék visszaemlékezéek / Garai Gábor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979 B 1594 Nagy idők mesterei : Irodalmi tanulmányok / Percov, Viktor Osipovic. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 B 1595 O mors bonum est judicium tuum: A hasonmásban mellékelt kéziat szövege / Móricz Zsigmond. - Budapest : , 1979 B 1596 "Adria tengernek fönnforgó habjai" : Tanulmányok Zrínyi és Itália kapcsolatáról / Király Erzsébet. - 1983 B 1597 Expedíció az időben / Tasnádi Kubacska András. - Budapest : , 1977 B 1598 Japán a felzárkózás anatómiája / Ehrlich Éva. - Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft., 1979 B 1599 Pallas magyar ivadékai / Klaniczay Tibor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985 B 1600 Nőnek az árnyak : Tanulmányok esszék emlékezések / Tolnai Gábor. - 1981 B 1601 Öröklés és hódítás : Tanulmányok / Laczkó Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981 B 1602 Látni a célt :(Esszék kritikák vallomások) / Duba Gyula. - Pozsony : Madách, 1983 B 1603 Közelebb Petőfihez : Tanulmányok és cikkek / Mezősi Károly. - 1972 B 1604 Zilahy Lajos utolsó évei : A csillagokban élni : Elbeszélések Inczédy György .l 2024.02.14 1053 .lap Lelt.sz. Dokumentum tárcák / Siklós János. - Budapest : Népszava Kiadó, Budapest, 1986 B 1605 Minőségeszmény Németh László szépírói műveiben / Kocsis Rózsa. - Budapest : , 1982 B 1606 Az irodalomelmélet műhelyeiben / Szerdahelyi István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1607 Árnyékban éles fény: Irodalmi tanulmányok / Baróti Dezső. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1980 B 1608 A pályatárs szemével: A Magyar Rádióban elhangzott beszélgetések / Domokos Mátyás. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 B 1609 Szerb Antal / Poszler György. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 B 1610 Arany János - gyűjtemény Petőfi Sándor - Szendrey Júlia kéziratok / Sáfrán Györgyi. - : Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1982 B 1611 Csereforgalom : Magány és közösség Déry Tibor regényeiben / Szalai Anna. - 1982 B 1612 Cselekvés-nosztalgia: Drámaírók színház nélkül / Radnóti Zsuzsa. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1985 B 1613 Eötvös Károly bibliográfia / Tóth Jánosné. - Veszprém : Megyei Könyvtár - Veszprém, 1987 B 1614 Az élő Petőfi : Megemlékezés Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójáról;Díszünnepség az Operah / Nyírő József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973 B Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B 1615 Üdv néked, Arthur, nagy király / White, Terence Hambury. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 B 1616 Az erősebb lét közelében : Olvasónapló / Tandori Dezső. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1981 B 1617/1 Viszontlátásra drága: Két regény / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 1617/2 Viszontlátásra drága: Két regény / Tersánszky Józsi Jenő. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 1618 Alszik a szél : Gyermekversek és mesék / Zelk Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 B 1619 Szólít a szülőföld : Önéletrajzi regények / Tamási Áron. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985 Inczédy György .l 2024.02.14 1054 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1620 Az ötödik pecsét : Regény / Sánta Ferenc. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 B 1621/1 Közélet és politika / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2004 B 1621/2 Közélet és politika / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2004 B 1622 Magyar múlt Dél-Amerikában (1519-1900) / Szabó László Dr.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982 B 1623 Olvasói ízléstípusok / Gondos Ernő. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 1624 Szép Ernő (Kortársaink c. sorozatból) / Purcsi Barna Gyula. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984 B 1625 Thurzó Gábor (Kortársaink c. sorozatból) / Rónay László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 B 1626 Vas István (Arcok és vallomások c. sorozatból) / Sumonyi Zoltán. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982 B 1627 A viharmadár ; Mozaikok Petőfi Sándor életéből : Életrajzi regény / Hunyady József. - Budapest : , 1972 B 1628 Tersánszky Józsi Jenő / Rónay László. - Budapest : , 1983 B 1629 Írók, könyvek, vallomások / Tamás Aladár. - 1984 B 1630 A felvilágosodástól a felszabadulásig: Tanulmányok a magyar-lengyel irodalmi kapcsolatok köréből / Csapláros István. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977 B 1631 A régi orosz irodalom története XI-XVII. sz. / Iglói Endre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 B 1632 Kortársi dráma : Arcképek és pályarajzok : Tanulmányok (Elvek és utak) / Tarján Tamás. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983 B 1633 Pályák és művek : Tanulmányok / Vasy Géza. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983 B 1634 Kortársakról : Cikkek tanulmányok / Becsky Andor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974 B 1635 Petőfi bibliográfia / Mitru Ibolya. - Budapest : Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1972 B 1636 "Szeressétek a gyermekeimet!" : Szabó Lőrinc, a költő-apa / Sándor Judit. - Budapest : , 1982 B 1637 Pannóniai változatok : Tanulmányok / Tüskés Tibor. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977 Inczédy György .l 2024.02.14 1055 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1638 A pecsétek feltörése : Mai líránkat olvasva / Török Gábor. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983 B 1639 Fasírt, avagy viták a "fiatal irodalomról" (JAK füzetek sorozat) / Dérczy Péter. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 B 1640/1 A muzsák tánca : Verstani kisenciklopédia (Kérdőjel) sorozat / Szepes Erika. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988 B 1640/2 A muzsák tánca : Verstani kisenciklopédia (Kérdőjel) sorozat / Szepes Erika. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988 B 1641 Vérző zászlók : Benjámin László költészetéről / Alföldy Jenő. - Budapest : , 1986 B 1642 Dunának, oltnak / Szakolczay Lajos. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1643 Garai Gábor meghitt beszélgetések (Kozmosz könyvek) / Garai Gábor. - Budapest : Kozmosz, 1980 B 1644 Zsendül-e a fügefa ága? : Tanulmányok / Szávai János. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984 B 1645 Próza jelen időben : Tanulmányok / Földes Anna. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 B 1646/1 Új testamentom / Károli Gáspár. - : Gedeon Társaság, Budapest B 1646/2 Új testamentom / Károli Gáspár. - : Gedeon Társaság, Budapest B 1646/3 Új testamentom / Károli Gáspár. - : Gedeon Társaság, Budapest B 1646/4 Új testamentom / Károli Gáspár. - : Gedeon Társaság, Budapest B 1646/5 Új testamentom / Károli Gáspár. - : Gedeon Társaság, Budapest B 1647 Szuperhatalom és kis országok / Patkó Imre. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 1648 Művészetszociológia: Válogatott tanulmányok / Józsa Péter. - : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,Budapest, 1978 B 1649/1 Magyar-német igei vonzatoki / László Sarolta. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 B 1649/2 Magyar-német igei vonzatoki / László Sarolta. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 B 1650 Képek között / Bölöni György. - 1967 B 1651 Motorosok segédmotorosok tankönyve / Bakai László. - Budapest : , 1992 B 1652 Voici le francais d'aujourd'hui / Schmitt, Heinrich J. F.. - : Inczédy György .l 2024.02.14 1056 .lap Lelt.sz. Dokumentum Verlag München, 1972-74 B 1653 Voici le francais d'aujourd'hui / Schmitt, Heinrich J. F.. - : Verlag München, 1972-74 B 1654 Grammaire Francaise Expliquée / Galischet, Georges. - : Editions Charles-Lavauzelle, 1969 B 1655 Ének-zene a gimnázium I-III. osztálya számára / Lukin László. - 1999 B 1656 A néprádiótól a műholdas televízióig / Sugár Gusztáv. - Budapest : Ajtósi Dürer Irodalmi, Művészeti Könyv- és Video Kiadó BT, 1993 B 1657 A stúdiók világa : A Rádióstúdió műszaki története 1925-1993 / Heckenast Gábor. - Budapest : Ajtósi Dürer Irodalmi, Művészeti Könyv- és Video Kiadó BT, 1994 B 1658 Azok a rádiós évtizedek... / Randé Jenő. - Budapest : Ajtósi Dürer Irodalmi, Művészeti Könyv- és Video Kiadó BT, 1995 B 1659 A színes televízió és a sztereó rádiózás korszaka / Sugár Gusztáv. - Budapest : Ajtósi Dürer Irodalmi, Művészeti Könyv- és Video Kiadó BT, 1994 B 1660 A Magyar Televízió története kezdetektől napjainkig / Koreny János. - Budapest : Ajtósi Dürer Irodalmi, Művészeti Könyv- és Video Kiadó BT, 1995 B 1661 A környezet- és természetvédelmi nevelés tartalmi alapjai és pedagógiai módszerei / Vizy Istvánné dr. - : Országos Pedagógiai Intézet, 1983 B 1662 Általános természetföldrajz a gimnáziumok számára / Nemerkényi Antal. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1663 Baljós óra: Kisregények / Garcia Márquez, Gabriel. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975 B 1664/1 Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B 1664/2 Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B 1664/3 Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B 1664/4 Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B 1664/5 Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények Inczédy György .l 2024.02.14 1057 .lap Lelt.sz. Dokumentum beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B 1664/6 Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B 1664/7 Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B 1664/8 Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B 1664/9 Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő intézmények beszámnolóinak összefoglalója / Hajzer György. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2004 B 1665 Drámai arcélek : Tanulmányok a 20. századi magyar drámairodalom köréből / Nagy Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978 B 1666 Világos után : Nemzet és haladás : Aranytól Madáchig (Sőtér Inczédy György .l 2024.02.14 1058 .lap Lelt.sz. Dokumentum István művei c. sorozatból) / Sőtér István. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987 B 1667 Adatfeldolgozás Programozás: angol, német, francia, orosz, magyar / Bürger, Erich. - : Veb Verlag Technik Berlin, 1976 B 1668 A lélek mentőövei : Versek Szabó Lőrincről / Bényei József. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Tanács, 1990 B 1669 Petrőczy Kata Szidónia költészete / Sárdi Margit, S.. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1976 B 1670 Szabó Lőrinc / Kabdebó Lóránt. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1985 B 1671/1 Matematika kétszintű próbaérettségi nagykönyve: Egyenes út az egyetemre / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2003 B 1671/2 Matematika kétszintű próbaérettségi nagykönyve: Egyenes út az egyetemre / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2003 B 1671/3 Matematika kétszintű próbaérettségi nagykönyve: Egyenes út az egyetemre / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2003 B 1671/4 Matematika kétszintű próbaérettségi nagykönyve: Egyenes út az egyetemre / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2003 B 1671/5 Matematika kétszintű próbaérettségi nagykönyve: Egyenes út az egyetemre / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2003 B 1671/6 Matematika kétszintű próbaérettségi nagykönyve: Egyenes út az egyetemre / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2003 B 1671/7 Matematika kétszintű próbaérettségi nagykönyve: Egyenes út az egyetemre / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2003 B 1671/8 Matematika kétszintű próbaérettségi nagykönyve: Egyenes út az egyetemre / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2003 B 1671/9 Matematika kétszintű próbaérettségi nagykönyve: Egyenes út az egyetemre / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2003 B Matematika kétszintű próbaérettségi nagykönyve: Egyenes út az egyetemre / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2003 B 1672/1 Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Inczédy György .l 2024.02.14 1059 .lap Lelt.sz. Dokumentum Dr.. - 2003 B 1672/2 Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B 1672/3 Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B 1672/4 Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B 1672/5 Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B 1672/6 Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B 1672/7 Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B 1672/8 Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B 1672/9 Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1060 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - 2003 B 1673 Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1674 Mentőakció Núbiában : Egyiptom / Keating, Rex. - Budapest : , 1980 B 1675 Az írástudók áruváválása : Az irodalmi tömegkultúra a két világháború közti Magyarországo / Lányi András. - Budapest : Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988 B 1676 Ratkó József művei és a róla szóló irodalom Bibliográfia / Ficskovszky Ilona. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1975 B 1677 Die Puppe / Nexö, Martin Andersen. - : Berlin B 1678 Erbe der romantik / Böttger, Fritz. - : Verlag der Nation, 1956 B 1679 Mörike Gevichte / Bernt, Frichrich. - : Berlag von Otto Benbel B 1680/1 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B 1680/2 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B 1680/3 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B 1680/4 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B 1680/5 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B 1680/6 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B 1680/7 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B 1680/8 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B 1680/9 A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1061 .lap Lelt.sz. Dokumentum B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B A magyar helyesírás szabályai: AJTP. / Szekeres Ágnes. - 2003 B 1681/1 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1681/2 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1681/3 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1681/4 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1681/5 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1681/6 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1681/7 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1681/8 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1681/9 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, Inczédy György .l 2024.02.14 1062 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, Inczédy György .l 2024.02.14 1063 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2003-2005 B 1682/1 Érettségire felkészítő feladatgyűjtemény: Informatika + 1 db CD / Reményi Zoltán. - 2003 B 1682/2 Érettségire felkészítő feladatgyűjtemény: Informatika + 1 db CD / Reményi Zoltán. - 2003 B 1683 Tanuljunk programozni: Visual Basic Script Objektumok Web:Interaktív CD melléklettel / Juhász Tibor. - : ComputerBooks, Budapest, 2004 B 1684/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1684/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1684/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1684/5 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1684/6 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1684/7 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1684/8 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1684/9 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1064 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1685/1 Jézus élete Lukács evangéliuma szerint. - : Magyar Bibliatársulat B 1685/2 Jézus élete Lukács evangéliuma szerint. - : Magyar Bibliatársulat B 1685/3 Jézus élete Lukács evangéliuma szerint. - : Magyar Bibliatársulat B 1685/4 Jézus élete Lukács evangéliuma szerint. - : Magyar Bibliatársulat B 1685/5 Jézus élete Lukács evangéliuma szerint. - : Magyar Bibliatársulat B 1686 Történelem IV: Vázlatok a XX. sz. történetéről I-II. kötet / Rubovszky Péter. - 1992-1994 B 1687 Történelem IV: Vázlatok a XX. sz. történetéről I-II. kötet / Rubovszky Péter. - 1992-1994 B 1688 Ádámtól származik az ember? A Biblia kijelentései és a természettudományos adatok / Junker, Reinhard. - Budapest : Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 1997 B 1690 Mario und der Zauberer / Mann, Thomas. - : Leipzig, 1964 B 1691 Balassitól Nagy Lászlóig : Arcképek a magyar irodalom nagyjairól : M. Kiss József metszetei / Aanrud, Hans. - Budapest : Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1983 B 1692 Miért rozsdásodnak a fémek? / Fedorov, A. Sz.. - Budapest : , 1951 B 1694 Az atom világa / Ziszman, G.. - Budapest : Szikra, Budapest, 1950 B 1695/1 A kőszén története / Benkő Ferenc. - Budapest : , 1951 B 1695/2 A kőszén története / Benkő Ferenc. - Budapest : , 1951 B 1695/3 A kőszén története / Benkő Ferenc. - Budapest : , 1951 B 1696 Az elektromos áram / Adirovics E. I.. - Budapest : , 1954 B 1697 A villamosság elemei / Gaponov V. I.. - Budapest : Szikra, Budapest, 1950 B 1698 A röntgen-sugárzás / Zsdanov. - Budapest : , 1951 B 1699 A mesterséges hideg / Komarov, N. Sz.. - Budapest : , 1951 B 1700 Vegytan 1. Bauxit - aluminium / Veres Imre. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1951 B 1701 Munkafüzet a gimnáziumi fizikai mérsi gyakorlatokhoz / Makai Lajos Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1962 Inczédy György .l 2024.02.14 1065 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1702 Irodalom a középiskolák I-II-III-IV. osztálya számára: Tankönyv / Madocsai László. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 99,01,02 B 1703 Békés Városismertető / Nemes Dénes. - : Békés Város Tanácsa, Békés, 1981 B 1704 Német nyelvtani táblázatok / Bassola Péter. - : Druck Kft., 1991 B 1705 Irodalom a gimnázium II. osztálya számára / Szegedy-Maszák Mihály. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 B 1706 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák I. és 9. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - 1995 B 1707 Magyar nyelv a gimnázium III. osztálya számára / Honti Mária. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997 B 1708 Magyar nyelv a gimnázium IV. osztálya számára / Honti Mária. - 1994 B 1709 Történelem a gimnázium I. osztálya számára / Gyapay Gábor Dr.. - Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1991 B 1710 Történelem a műszaki szakközépiskolák és a szakközépiskolák II. osztálya számára / Ujvári Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1710/1 Történelem a műszaki szakközépiskolák és a szakközépiskolák II. osztálya számára / Ujvári Pál. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1711 Irodalom a gimnázium,a szakkközépiskolák és a szak munkásképző int.(tanulmányi szakok) IV.o.1. rész / Csanda Sándor. - : Bratislava, 1987 B 1712 Irodalom a magyar tanítási nyelvű gimnázium, szak- középiskolák és szakmunkásképző int. III.o. 2.r. / Csanda Sándor. - : Bratislava, 1986 B 1713 Történelem a műszaki szakközépiskolák és a szakközépiskolák I. osztálya számára / Bellér Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1713/1 Történelem a műszaki szakközépiskolák és a szakközépiskolák I. osztálya számára / Bellér Béla. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1714 Magyar nyelv a gimnázium II. osztálya számára / Honti Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 B 1714/1 Magyar nyelv a gimnázium II. osztálya számára / Honti Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 B 1715 Francia nyelv I-IV Segédkönyv a francia nyelv tanításához a gimnáziumban / Pataky Pál Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 Inczédy György .l 2024.02.14 1066 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1716 Osztályfőnöki kézikönyv a középiskolák számára / Ujszászi Jánosné. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1986 B 1717/1 Bausteine : Német feladatgyűjtemény érettségizők számára / Dallmann, Sabine. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 B 1717/2 Bausteine : Német feladatgyűjtemény érettségizők számára / Dallmann, Sabine. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 B 1717/3 Bausteine : Német feladatgyűjtemény érettségizők számára / Dallmann, Sabine. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 B 1718 Német nyelvkönyv a gimnázium I. osztálya számára / Szanyi Gyula. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1719 Német nyelvkönyv a gimnázium IV. osztálya számára / Szanyi Gyula. - 1998 B 1720 Történelem a középiskolák 10. évfolyama számára, a középiskolák II. osztálya számára / Walter Mária. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 1721 Fizika gimnázium I-II-III-IV. osztály / Bakányi Márton. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 B 1722 Irodalom a dolgozók gimnáziuma és szakközépiskolája II. osztálya számára / Földényi Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 B 1723 Magyar nyelv Kiegészítő a dolgozók középiskolája I. osztálya számára / Szabó László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 1724 Olasz nyelvtan a középiskolák számára / Antal Lajos. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 B 1725 Fizika gimnázium I-II-III-IV. osztály / Bakányi Márton. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995 B 1726 Fizika gimnázium I-II-III-IV. osztály / Bakányi Márton. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 B 1727 Ifjúság, ifjúság! / Illés Lajos. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 B 1728 Olvasó : Tanulmányok, úti jegyzetek / Nagy Péter. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 1729 Lineáris és nemlineáris szabályozási rendszerek számítógépes tervezése / Somló János. - 1983 B 1730 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1996 B 1731 Ének-zene középiskola 9-10. évfolyam / Lukin László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 1067 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1732 Íliász / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 B 1733 Íliász / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 B 1734/1 Isteni színjáték / Dante, Alighieri. - ? B 1734/2 Isteni színjáték / Dante, Alighieri. - ? B 1734/3 Isteni színjáték / Dante, Alighieri. - ? B 1735 Isteni színjáték / Dante, Alighieri. - : Diáktéka Kiadó, 2000 B 1736 Bovaryné / Flaubert, Gustave. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 B 1737 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1738 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1739/1 Dekameron / Boccaccio. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 B 1739/2 Dekameron / Boccaccio. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 B 1739/3 Dekameron / Boccaccio. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 B 1740/1 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1740/2 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1740/3 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1740/4 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1740/5 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1740/6 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1068 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1740/7 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1740/8 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1740/9 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1069 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1741 English File Workbook 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2001,3 B 1742 English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B 1743 English File teacher' s book 1 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2001 B 1744/1 Gyakorlati retorika / Szálkáné Gyapay Márta. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 B 1744/2 Gyakorlati retorika / Szálkáné Gyapay Márta. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 B 1745/1 Matematika 10. osztályosok számára / Bölcskei Attila Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 1745/2 Matematika 10. osztályosok számára / Bölcskei Attila Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 1746 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 1746/1 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 1746/2 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 1746/3 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 Inczédy György .l 2024.02.14 1070 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1746/4 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 1746/5 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 1746/6 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 1746/7 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 1746/8 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 1746/9 English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B English Grammar In Use A self-study reference and practice book for intermediate students With Answ. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2001/02 B 1747 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 B 1748 Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1749/1 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1749/2 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1749/3 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1749/4 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1749/5 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1749/6 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1749/7 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1071 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1749/8 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1749/9 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1750/1 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1750/2 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1750/3 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1750/4 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1750/5 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1750/6 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1750/7 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1750/8 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1750/9 Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1072 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B Tréning A középszintű történelem Érettségihez I-II. / Szabó István G.. - Nyíregyháza : Kvalitas Nova K., 2004 B 1751/1 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1751/2 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1751/3 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1751/4 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1751/5 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1751/6 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1751/7 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1751/8 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1751/9 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1073 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1752/1 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2004 B 1752/2 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2004 B 1752/3 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2004 B 1752/4 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2004 B 1752/5 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2004 B 1752/8 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2004 B 1752/9 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2004 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2004 B 1753/1 Matematika 9. osztályosok számára / Vancsó Ödön Dr.. - Budapest : , 2003 B 1753/2 Matematika 9. osztályosok számára / Vancsó Ödön Dr.. - Budapest : , 2003 B 1754 Meditációk a szeretet és együttérzés felkeltésére és kiteljesítésére / Lodzsong. - : Karma Ratna Dargye Ling B 1755 Irodalmi olvasókönyv a szakiskolák 9. évfolyama számára / Somos Béla. - 2003 B 1756 Kémia III. a 9. évfolyam számára / Orbán Erzsébet, Z.. - 2004 B 1757/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1757/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások Inczédy György .l 2024.02.14 1074 .lap Lelt.sz. Dokumentum I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1757/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1757/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1757/5 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1758/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1758/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1758/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1758/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1758/5 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1759/1 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1759/2 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1760/1 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1760/2 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1761/1 Francia feladatsorok középszint + 1 db CD. / Darabos Zsuzsánna. - 2004 B 1761/2 Francia feladatsorok középszint + 1 db CD. / Darabos Zsuzsánna. - 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1075 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1762 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 1763 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2003 B 1764/1 Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B 1764/2 Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B 1764/3 Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B 1764/4 Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B 1764/5 Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B 1764/6 Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B 1764/7 Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B 1764/8 Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B 1764/9 Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó Inczédy György .l 2024.02.14 1076 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B Test Cracker: Gyakorló tesztek az angol középfokú írásbeli nyelvvizsgához / Fekete Mónika. - : KFG Kiadó B 1765/1 Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 1765/2 Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 1765/3 Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 1765/4 Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 1765/5 Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 1077 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1765/6 Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 1765/7 Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 1765/8 Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 1765/9 Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Inczédy György .l 2024.02.14 1078 .lap Lelt.sz. Dokumentum Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B Angol középfok: Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Fejes Ferencné. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 1766/1 Matematika 11. osztályosok számára / Vancsó Ödön Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1766/2 Matematika 11. osztályosok számára / Vancsó Ödön Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1767 Francia-magyar nagyszótár I-II. / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 B 1768 Francia-magyar nagyszótár I-II. / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 B 1769 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 1770 Meteorológiai információk és hasznosításuk / Varga-Haszonits Zoltán. - Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987 B 1771/1 Matematika feladatgyűjtemény I-II. / Bartha Gábor. - 1996 B 1771/2 Matematika feladatgyűjtemény I-II. / Bartha Gábor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1987 B 1773/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 B 1773/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 B 1773/3 Advanced Grammar in Use:A self-study reference and practice book book for advanced learners of Engl. / Hewings, Martin. - : Cambridge University Press, 2003 B 1774/1 Advanced Grammar in Use:A self-study reference and practice book book for advanced learners of Engl. / Hewings, Martin. - : Cambridge University Press, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1079 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1774/2 Advanced Grammar in Use:A self-study reference and practice book book for advanced learners of Engl. / Hewings, Martin. - : Cambridge University Press, 2003 B 1774/4 Advanced Grammar in Use:A self-study reference and practice book book for advanced learners of Engl. / Hewings, Martin. - : Cambridge University Press, 2003 B 1774/5 Advanced Grammar in Use:A self-study reference and practice book book for advanced learners of Engl. / Hewings, Martin. - : Cambridge University Press, 2003 B 1774/6 Advanced Grammar in Use:A self-study reference and practice book book for advanced learners of Engl. / Hewings, Martin. - : Cambridge University Press, 2003 B 1775/1 Középfokú kurzuskönyv az angol szóbeli nyelvvizsgára és az emelt szintű érettségire / Borostyán Csilla Dr.. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2003 B 1775/2 Középfokú kurzuskönyv az angol szóbeli nyelvvizsgára és az emelt szintű érettségire / Borostyán Csilla Dr.. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2003 B 1775/3 Középfokú kurzuskönyv az angol szóbeli nyelvvizsgára és az emelt szintű érettségire / Borostyán Csilla Dr.. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2003 B 1775/4 Középfokú kurzuskönyv az angol szóbeli nyelvvizsgára és az emelt szintű érettségire / Borostyán Csilla Dr.. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2003 B 1775/5 Középfokú kurzuskönyv az angol szóbeli nyelvvizsgára és az emelt szintű érettségire / Borostyán Csilla Dr.. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2003 B 1775/6 Középfokú kurzuskönyv az angol szóbeli nyelvvizsgára és az emelt szintű érettségire / Borostyán Csilla Dr.. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2003 B 1776/1 So geht's zum ZD Prüfungsvorbereitung Zertifikat Deutsch Testbuch Gemeinsamer EuropaischerRef.B1. / Fischer-Mitziviris, Anni. - : Ernst Klett Sprachen Stuttgart, 2004 B 1776/2 So geht's zum ZD Prüfungsvorbereitung Zertifikat Deutsch Testbuch Gemeinsamer EuropaischerRef.B1. / Fischer-Mitziviris, Anni. - : Ernst Klett Sprachen Stuttgart, 2004 B 1777/1 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Ernst Klett Sprachen Stuttgart, 2004 B 1777/2 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Ernst Klett Sprachen Stuttgart, 2004 B 1778/1 Fit fürs Zertifikat Deutsch (Tipps und Übungen) / Dinsel, Sabine. Inczédy György .l 2024.02.14 1080 .lap Lelt.sz. Dokumentum - : Max Hueber Verlag, 2000 B 1778/2 Fit fürs Zertifikat Deutsch (Tipps und Übungen) / Dinsel, Sabine. - : Max Hueber Verlag, 2000 B 1779/1 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Ernst Klett Sprachen Stuttgart, 2003 B 1779/2 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch (Übungsbuch - Testbuch ) / Eichheim,Hubert. - : Ernst Klett Sprachen Stuttgart, 2003 B 1780 Zertifikat Deutsch Der schnelle Weg: Material zur Prüfungsvorbereitung / Gick, Cornelia. - : Langenscheidt Berlin, 2000 B 1781/1 Angol érettségi tesztfeladatok: Emelt szint + 2 db CD / Fekete Mónika. - : Karinthy Frigyes Gimnázium Kiadó,Budapest, 2004 B 1781/2 Angol érettségi tesztfeladatok: Emelt szint + 2 db CD / Fekete Mónika. - : Karinthy Frigyes Gimnázium Kiadó,Budapest, 2004 B 1781/3 Angol érettségi tesztfeladatok: Emelt szint + 2 db CD / Fekete Mónika. - : Karinthy Frigyes Gimnázium Kiadó,Budapest, 2004 B 1781/4 Angol érettségi tesztfeladatok: Emelt szint + 2 db CD / Fekete Mónika. - : Karinthy Frigyes Gimnázium Kiadó,Budapest, 2004 B 1781/5 Angol érettségi tesztfeladatok: Emelt szint + 2 db CD / Fekete Mónika. - : Karinthy Frigyes Gimnázium Kiadó,Budapest, 2004 B 1781/6 Angol érettségi tesztfeladatok: Emelt szint + 2 db CD / Fekete Mónika. - : Karinthy Frigyes Gimnázium Kiadó,Budapest, 2004 B 1781/7 Angol érettségi tesztfeladatok: Emelt szint + 2 db CD / Fekete Mónika. - : Karinthy Frigyes Gimnázium Kiadó,Budapest, 2004 B 1782/1 Prepare for Modern English Exams Reading and Use of English / Alderson, Charles, J.. - : British Council Hungary, ? B 1782/2 Prepare for Modern English Exams Reading and Use of English / Alderson, Charles, J.. - : British Council Hungary, ? B 1782/3 Prepare for Modern English Exams Reading and Use of English / Alderson, Charles, J.. - : British Council Hungary, ? B 1783/1 Prepare for modern English exams The Speaking Handbook+ 1 db CD. / Csépes Ildikó. - : British Council Hungary B 1783/2 Prepare for modern English exams The Speaking Handbook+ 1 db CD. / Csépes Ildikó. - : British Council Hungary B 1783/3 Prepare for modern English exams The Speaking Handbook+ 1 db CD. / Csépes Ildikó. - : British Council Hungary B 1784/7 Középfokú kurzuskönyv az angol szóbeli nyelvvizsgára és az emelt szintű érettségire / Borostyán Csilla Dr.. - Győr : Nordwest 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 1081 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Győr, 2003 B 1784/8 Középfokú kurzuskönyv az angol szóbeli nyelvvizsgára és az emelt szintű érettségire / Borostyán Csilla Dr.. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2003 B 1784/9 Középfokú kurzuskönyv az angol szóbeli nyelvvizsgára és az emelt szintű érettségire / Borostyán Csilla Dr.. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2003 B 1785/1 Angol feladatsorok Középszint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2004 B 1785/2 Angol feladatsorok Középszint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2004 B 1786/1 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1786/2 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1786/3 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1786/4 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1787/1 Kémia feladatgyűjtemény a kétszíntű érettségire / Berek László. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1787/2 Kémia feladatgyűjtemény a kétszíntű érettségire / Berek László. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1787/3 Kémia feladatgyűjtemény a kétszíntű érettségire / Berek László. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1787/4 Kémia feladatgyűjtemény a kétszíntű érettségire / Berek László. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1787/5 Kémia feladatgyűjtemény a kétszíntű érettségire / Berek László. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1787/6 Kémia feladatgyűjtemény a kétszíntű érettségire / Berek László. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1788/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II Megoldások / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1788/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II Megoldások / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1788/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II Megoldások / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Inczédy György .l 2024.02.14 1082 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2004 B 1788/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II Megoldások / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1789/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II Megoldások / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1789/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II Megoldások / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1790/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II Megoldások / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1790/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II Megoldások / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1791/1 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1791/2 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1791/3 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1792 Római regék és mondák (Regék és mondák c. sorozatból) / Trencsényi-Waldapfel Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980 B 1793 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 B 1794 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1992 B 1795 Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2004-2005 B 1796 Tanulásmódszertan: tanári kézikönyv / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2004 B 1797/1 Francia feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Darabos Zsuzsánna. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1797/2 Francia feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Darabos Zsuzsánna. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1798 Tüzet akartam / Benjámin László. - : Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978 Inczédy György .l 2024.02.14 1083 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1799/1 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1799/2 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1800 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1801 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1802/1 Kémia a gimnázium I,II,III,IV. osztálya számára / Boksay Zoltán Dr.. - 2004 B 1802/2 Kémia a gimnázium I,II,III,IV. osztálya számára / Boksay Zoltán Dr.. - 2004 B 1802/3 Kémia a gimnázium I,II,III,IV. osztálya számára / Boksay Zoltán Dr.. - 2004 B 1802/4 Kémia a gimnázium I,II,III,IV. osztálya számára / Boksay Zoltán Dr.. - 2004 B 1802/5 Kémia a gimnázium I,II,III,IV. osztálya számára / Boksay Zoltán Dr.. - 2004 B 1803/1 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 1803/2 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 1803/3 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 1803/4 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 1803/5 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 1803/6 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 1803/7 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 1803/8 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 1803/9 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 1084 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 1804/1 Társalgás, szituációk, képleírások: Feladatok az alapfokú "A" típusú angol nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1993 B 1804/2 Társalgás, szituációk, képleírások: Feladatok az alapfokú "A" típusú angol nyelvvizsgákra / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1993 B 1805 Briefwechsel Német nyelvű levelezés Az új német helyesírással / Undine, Szinna. - 2001 B 1806 Készüljünk az angol középfokú nemzetközi nyelvvizsgára: Gyakorlókönyv és próbavizsga felad. / Simigné Fenyő Sarolta. - : Simigné Fenyő Sarolta, 2004 B 1807 Az iskolai könyvtár új modellje a gyakorlatban / Emmer Gáborné. - : Flaccus Kiadó Budapest, 2004 B 1808/1 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1808/2 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1808/3 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1808/4 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1808/5 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1808/6 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1808/7 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1808/8 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1808/9 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 5000 feladat biológiából: Középiskolásoknak felvételizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : , 2004 B 1809/1 Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 1809/2 Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Inczédy György .l 2024.02.14 1085 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, Szeged, 2002 B 1809/3 Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 1809/4 Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 1809/5 Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 1809/6 Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 1809/7 Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 1809/8 Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 1809/9 Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B Biológiai tesztek középiskolásoknak / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 1810 Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában / Bagdy Emőke. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 1811/1 Német emeltszíntű érettségi komplett írásbeli feladatsorok + kazetta / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2004 B 1811/2 Német emeltszíntű érettségi komplett írásbeli feladatsorok + kazetta / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2004 B 1811/3 Német emeltszíntű érettségi komplett írásbeli feladatsorok + kazetta / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2004 B 1812/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1812/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1812/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1812/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1086 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1812/5 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1812/6 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1813/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1813/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1813/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1813/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1813/5 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1813/6 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1814 Nemeuklidészi geometriák elemei / Kálmán Attila Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 1815 Ki volt igazából Neumann János? / Dávid Gyula. - 2003 B 1816 Szakmai etikai kódex pedagógusoknak: Tanulmányok, normák és esetleírások / Hoffmann Rózsa szerk.. - 2003 B 1817 Középszintű magyar írásbeli érettségi: Szövegértési, szövegalkotási feladatsorok,javítók. javítóku / Szücsné Dr. Harkó Enikő szerk.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004 B 1818 Középszintű magyar szóbeli érettségi Irodalom témakörök, tételek és feladatok II. 2005. II.Feleletv / Szücsné Dr. Harkó Enikő szerk.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004 B 1819/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1819/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1087 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1819/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1819/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1819/5 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1819/6 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1819/7 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1819/8 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1819/9 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1820/1 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1820/2 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1820/3 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1820/4 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1820/5 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1820/6 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1088 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1820/7 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1820/8 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1820/9 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1821/1 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1821/2 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1821/3 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1821/4 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1821/5 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1821/6 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1821/7 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1821/8 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1821/9 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1089 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1822 Matematika Középiskola 9. osztály / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 1823 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1824 Szabolcs-Szatmár megye térképe / Ajtay Ágnes. - Nyíregyháza : Nyír Karta BT., 2002 B 1825 Feladatgyűjtemény az angol közép- és felsőfokú TELC államilag elismert nemz.nyelvizsgára kész. / Simigné Fenyő Sarolta. - : Simigné Fenyő Sarolta, 2004 B 1826 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004/2005 B 1827/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1827/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1827/3 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1827/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1827/5 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1827/6 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1827/7 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1827/8 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1827/9 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások Inczédy György .l 2024.02.14 1090 .lap Lelt.sz. Dokumentum I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1828/1 Középszintű magyar szóbeli érettségi Irodalom témakörök, tételek és feladatok II. 2005. II.Feleletv / Szücsné Dr. Harkó Enikő szerk.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004 B 1828/2 Középszintű magyar szóbeli érettségi Irodalom témakörök, tételek és feladatok II. 2005. II.Feleletv / Szücsné Dr. Harkó Enikő szerk.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004 B 1828/3 Középszintű magyar szóbeli érettségi Irodalom témakörök, tételek és feladatok II. 2005. II.Feleletv / Szücsné Dr. Harkó Enikő szerk.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004 B 1829 A szövegalkotás műfajai / Szabó Istvánné Nagy Magdolna. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba B 1830 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1831 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika Megoldások I-II-III. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2003 B 1832 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1833 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Fizika I-II. Gyakorlófeladatok / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1834 Készüljünk az angol középfokú nemzetközi nyelvvizsgára: Gyakorlókönyv és próbavizsga felad. / Simigné Fenyő Sarolta. - : Simigné Fenyő Sarolta, 2004 B 1835/1 Emelt szint A kétszintű történelem érettségi próbaérettségi nagykönyve / Száray Miklós. - 2004 B 1835/2 Emelt szint A kétszintű történelem érettségi próbaérettségi nagykönyve / Száray Miklós. - 2004 B 1835/3 Emelt szint A kétszintű történelem érettségi próbaérettségi nagykönyve / Száray Miklós. - 2004 B 1836/1 Emelt szint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény (FISZ sorozat) / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1836/2 Emelt szint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény (FISZ sorozat) / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1836/3 Emelt szint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi Inczédy György .l 2024.02.14 1091 .lap Lelt.sz. Dokumentum gyűjtemény (FISZ sorozat) / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1837/1 Középszint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény-nagykönyve (FISZ sorozat / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1837/2 Középszint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény-nagykönyve (FISZ sorozat / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1837/3 Középszint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény-nagykönyve (FISZ sorozat / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1838/1 Középszintű magyar írásbeli érettségi: Szövegértési, szövegalkotási feladatsorok,javítók. javítóku / Szücsné Dr. Harkó Enikő szerk.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004 B 1838/2 Középszintű magyar írásbeli érettségi: Szövegértési, szövegalkotási feladatsorok,javítók. javítóku / Szücsné Dr. Harkó Enikő szerk.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004 B 1838/3 Középszintű magyar írásbeli érettségi: Szövegértési, szövegalkotási feladatsorok,javítók. javítóku / Szücsné Dr. Harkó Enikő szerk.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004 B 1839/1 Ilosvay Ferenc levelezése íróbarátaival / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2004 B 1839/2 Ilosvay Ferenc levelezése íróbarátaival / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2004 B 1840/1 Élet és iskola Az élet iskolája / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2004 B 1840/2 Élet és iskola Az élet iskolája / Szitha Mária. - : Örökségünk Kiadó Bt. Nyíregyháza, 2004 B 1841/1 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1841/2 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1841/3 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1841/4 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1841/5 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással Inczédy György .l 2024.02.14 1092 .lap Lelt.sz. Dokumentum /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1841/6 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1841/7 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1841/8 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1841/9 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1842/1 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1842/2 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1842/3 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1842/4 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1842/5 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Inczédy György .l 2024.02.14 1093 .lap Lelt.sz. Dokumentum Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1842/6 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1842/7 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1842/8 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1842/9 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1843 Atomkorkép mielőtt meghasdt az atommag - Paks / Szabó Benjamin. - : Uj Palatinus Könyvesház KFT. B 1844 Matematika tankönyv 11 Sokszínű matematika / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2004 B 1845/1 Középszint A kétszintű biológiai érettségi próbaérettségi nagykönyve / Szerényi Gábor. - 2004 B 1845/2 Középszint A kétszintű biológiai érettségi próbaérettségi nagykönyve / Szerényi Gábor. - 2004 B 1846/1 Középszint A kétszintű történelem érettségi próbaérettségi nagykönyve / Száray Miklós. - 2004 B 1846/2 Középszint A kétszintű történelem érettségi próbaérettségi nagykönyve / Száray Miklós. - 2004 B 1846/3 Középszint A kétszintű történelem érettségi próbaérettségi nagykönyve / Száray Miklós. - 2004 B 1847 Összefoglaló feladatgyűjtemény történelemből / Kopper Lászlóné Dr.. - : Anonymus, 1995 Inczédy György .l 2024.02.14 1094 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1848/1 Válogatott versek / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992 B 1848/2 Válogatott versek / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992 B 1848/3 Válogatott versek / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992 B 1849/1 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1849/2 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1849/3 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1849/4 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1850/1 Gladiator / Gram, Dewey. - : Penguin Books Ltd., 2000 B 1850/2 Gladiator / Gram, Dewey. - : Penguin Books Ltd., 2000 B 1850/3 Gladiator / Gram, Dewey. - : Penguin Books Ltd., 2000 B 1850/4 Gladiator / Gram, Dewey. - : Penguin Books Ltd., 2000 B 1851/1 Braveheart / Wallace, Randall. - : Penguin Books Ltd., 1998 B 1851/2 Braveheart / Wallace, Randall. - : Penguin Books Ltd., 1998 B 1851/3 Braveheart / Wallace, Randall. - : Penguin Books Ltd., 1998 B 1851/4 Braveheart / Wallace, Randall. - : Penguin Books Ltd., 1998 B 1852/1 British and American Short Stories / Lawrence, David Herbert. - : Penguin Books Ltd., 1999 B 1852/2 British and American Short Stories / Lawrence, David Herbert. - : Penguin Books Ltd., 1999 B 1852/3 British and American Short Stories / Lawrence, David Herbert. - : Penguin Books Ltd., 1999 B 1852/4 British and American Short Stories / Lawrence, David Herbert. - : Penguin Books Ltd., 1999 B 1853/1 Johnny English / Purvis, Neal. - : Penguin Books Ltd., 2003 B 1853/2 Johnny English / Purvis, Neal. - : Penguin Books Ltd., 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1095 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1853/3 Johnny English / Purvis, Neal. - : Penguin Books Ltd., 2003 B 1853/4 Johnny English / Purvis, Neal. - : Penguin Books Ltd., 2003 B 1854/1 East of Eden / Steinbeck, John. - : Penguin Books Ltd., 2001 B 1854/2 East of Eden / Steinbeck, John. - : Penguin Books Ltd., 2001 B 1854/3 East of Eden / Steinbeck, John. - : Penguin Books Ltd., 2001 B 1854/4 East of Eden / Steinbeck, John. - : Penguin Books Ltd., 2001 B 1855/1 The Three Musketeers / Dumas, Alexandre (pere). - : Penguin Books Ltd., 2000 B 1855/2 The Three Musketeers / Dumas, Alexandre (pere). - : Penguin Books Ltd., 2000 B 1855/3 The Three Musketeers / Dumas, Alexandre (pere). - : Penguin Books Ltd., 2000 B 1855/4 The Three Musketeers / Dumas, Alexandre (pere). - : Penguin Books Ltd., 2000 B 1856 Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában / Bagdy Emőke. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 1858 Matematika tankönyv 9 Sokszínű matematika / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2004 B 1859 Testnevelés Kétszintű érettségi vizsga elméleti követelményei / Grénus Gabriella. - Szombathely : Vas Megyei Ped. Int. Szombathely, 2004 B 1860/1 Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B 1860/2 Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B 1860/3 Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B 1860/4 Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B 1860/5 Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B 1860/6 Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B 1860/7 Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B 1860/8 Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Inczédy György .l 2024.02.14 1096 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó Budapest, 2004 B 1860/9 Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1097 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B Mozgókép és médiaismeret 1. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B 1861/1 Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B 1861/2 Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B 1861/3 Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1098 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1861/4 Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B 1861/5 Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B 1861/6 Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B 1861/7 Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B 1861/8 Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B 1861/9 Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Inczédy György .l 2024.02.14 1099 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 B Mozgókép és médiaismeret 2. / Hartai László. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2003,2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1100 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1862 Lerne gerne Deutsch! 1-2 Segédkönyv német írásbeli nyelvvizsgákhoz-1/Olvasott szöveg értése és if. / Kiss Judit. - : Panoráma Nyelvstúdió KFT. Debrecen, 2002 B 1863 Lerne gerne Deutsch! 1-2 Segédkönyv német írásbeli nyelvvizsgákhoz-1/Olvasott szöveg értése és if. / Kiss Judit. - : Panoráma Nyelvstúdió KFT. Debrecen, 2002 B 1864 Magyar nyelv és kommunikáció:Tanári kézikönyv 11-12.évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1865/1 Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1865/2 Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1865/3 Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1865/4 Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1865/5 Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1865/6 Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1865/7 Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1865/8 Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B 1865/9 Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 B Kémia a kétszintű érettségire / Villányi Attila. - : Kemavill Bt. Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1101 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1866 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1867 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1868 Matematikából Emelt szinten Megoldások / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1869 Érettségizők nagy tesztkönyve történelem irodalom 80feladatsor,1440kérdés társasjátékkal,emelt,közép / Katona Renáta. - 2004 B 1870 Emelt szint A kétszintű történelem érettségi próbaérettségi nagykönyve / Száray Miklós. - 2004 B 1871/1 Emelt szint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény (FISZ sorozat) / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1871/2 Emelt szint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény (FISZ sorozat) / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1872 Teljes kétszintű adattár a továbbtanulók praktikus adatszótára,emelt színt és középszínt, irodalom-t / Jaczó Dániel. - 2005 B 1873/1 Német szóbeli gyakorlatok: Középszint / Lázár Györgyné. - 2005 B 1873/2 Német szóbeli gyakorlatok: Középszint / Lázár Györgyné. - 2005 B 1874/1 Német írásbeli gyakorlatok: Középszint / Somló Katalin. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1874/2 Német írásbeli gyakorlatok: Középszint / Somló Katalin. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1875/1 Német érettségi feladatgyüjtemény Közép-és emelt szint NEU + 2 db CD (1 db közép,1 db emelt) / Bedő Éva. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 1875/2 Német érettségi feladatgyüjtemény Közép-és emelt szint NEU + 2 db CD (1 db közép,1 db emelt) / Bedő Éva. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 1876 Magyar nyelv és kommunikáció: Tankönyv a 11-12. évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - 2003 B 1877 Magyar nyelv és kommunikáció: Tankönyv a 9-10. év / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1878 Magyar nyelv és kommunikáció: Munkafüzet a 9. évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1102 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2003 B 1879 Magyar nyelv és kommunikáció: Feladatlap 15 éveseknek / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 B 1880 Magyar nyelv és kommunikáció: Munkafüzet 15 éveseknek / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 B 1881/1 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1881/2 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1882/1 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1882/2 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1883/1 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1883/2 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1884/1 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1884/2 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1885/1 Középszint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény-nagykönyve (FISZ sorozat / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1885/2 Középszint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény-nagykönyve (FISZ sorozat / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1886/1 Fizika szóbeli tételek Egységes érettségi feladatgyüjtemény / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1886/2 Fizika szóbeli tételek Egységes érettségi feladatgyüjtemény / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1103 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1886/3 Fizika szóbeli tételek Egységes érettségi feladatgyüjtemény / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1886/4 Fizika szóbeli tételek Egységes érettségi feladatgyüjtemény / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1887/1 Emelt szint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény (FISZ sorozat) / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1887/2 Emelt szint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény (FISZ sorozat) / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1888/1 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2005 B 1888/2 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2005 B 1888/3 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2005 B 1888/4 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2005 B 1888/5 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2005 B 1888/6 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2005 B 1888/7 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2005 B 1888/8 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2005 B 1888/9 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2005 B 1889/1 Középszintű szóbeli érettségi Magyar nyelv és irodalom témakörök, tételek, feladatok / Szabó Istvánné Nagy Magdolna. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? Inczédy György .l 2024.02.14 1104 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1889/2 Középszintű szóbeli érettségi Magyar nyelv és irodalom témakörök, tételek, feladatok / Szabó Istvánné Nagy Magdolna. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? B 1889/3 Középszintű szóbeli érettségi Magyar nyelv és irodalom témakörök, tételek, feladatok / Szabó Istvánné Nagy Magdolna. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? B 1889/4 Középszintű szóbeli érettségi Magyar nyelv és irodalom témakörök, tételek, feladatok / Szabó Istvánné Nagy Magdolna. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? B 1890/1 Matematikából Emelt szinten Megoldások / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1890/2 Matematikából Emelt szinten Megoldások / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1890/3 Matematikából Emelt szinten Megoldások / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1890/4 Matematikából Emelt szinten Megoldások / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1890/5 Matematikából Emelt szinten Megoldások / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1890/6 Matematikából Emelt szinten Megoldások / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1890/7 Matematikából Emelt szinten Megoldások / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1890/8 Matematikából Emelt szinten Megoldások / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1890/9 Matematikából Emelt szinten Megoldások / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematikából Emelt szinten Megoldások / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1891/1 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1891/2 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1891/3 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1891/4 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 1105 .lap Lelt.sz. Dokumentum Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1891/5 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1891/6 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1891/7 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1891/8 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1891/9 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1892/1 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 1892/2 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 1892/3 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 1892/4 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 1892/5 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 1892/6 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 1892/7 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 1892/8 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 1892/9 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1106 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 1893 Emelt szintű magyar írásbeli érettségi - Feladatsorok javítási-értékelési útmutatóval I. / Fűzfa Balázs Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 1894 Középszint A kétszintű történelem érettségi próbaérettségi nagykönyve / Száray Miklós. - 2004 B 1895 Történelem 2.kötet KR. E. 500-tól KR. U. 1000-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 2004 B 1896 Emelt színt A kétszíntű biológiai érettségi próbaérettségi nagykönyve / Szerényi Gábor. - ? B 1897/1 Középszint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény-nagykönyve (FISZ sorozat / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1897/2 Középszint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény-nagykönyve (FISZ sorozat / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1898/1 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2003 B 1898/2 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, Inczédy György .l 2024.02.14 1107 .lap Lelt.sz. Dokumentum without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2003 B 1899/1 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1899/2 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1899/3 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1900/1 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1900/2 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1900/3 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1901/1 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1901/2 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1901/3 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1902/1 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1902/2 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1902/3 Matematika tesztkönyv 1.2.3.4. Alternatív feladatlapok a középiskolai matematika tananyaghoz / Gera Tibor. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995/96 B 1903/1 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1903/2 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1108 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1904 Emelt szint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény (FISZ sorozat) / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1905 Emelt színt A kétszíntű biológiai érettségi próbaérettségi nagykönyve / Szerényi Gábor. - ? B 1906 Középszint A kétszintű történelem érettségi próbaérettségi nagykönyve / Száray Miklós. - 2004 B 1907 Emelt szintű magyar írásbeli érettségi - Feladatsorok javítási-értékelési útmutatóval I. / Fűzfa Balázs Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 1908/1 33 téma a szövegértő olvasás fejlesztésére A középisk.korosztálynak -Az esszéírás tanításával- / Adamikné dr. Jászó Anna. - : Holnap Kiadó, 2004 B 1908/2 33 téma a szövegértő olvasás fejlesztésére A középisk.korosztálynak -Az esszéírás tanításával- / Adamikné dr. Jászó Anna. - : Holnap Kiadó, 2004 B 1909 Magyar nyelv és kommunikáció a 9-10. évfolyam számára Tanári kézikönyv / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 1910 Magyar nyelv és kommunikáció: Feladatlap a 11. évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1911 Emelt szint A kétszintű fizika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Honyek Gyula dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1912 A sikeres kétszintű érettségi szaktárgyi kézikönyve / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1913/1 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1913/2 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1914 Készüljünk az érettségire biológiából középszinten / Tölgyesné Kovács Katalin. - Budapest : , 2004 B 1915 Biológia középszintű érettségi B tételek felkészü- lés a biológia középszintű szóbeli érettségire / Maróthy Mária. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1916 Biológia középszintű érettségi biológiai vizsgálatok,felkészülés a biológia középsz. szób. / Perendy Mária. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1917 Biológia középszintű érettségi Feladatgyűjtemény 11.felkészülés a Inczédy György .l 2024.02.14 1109 .lap Lelt.sz. Dokumentum biológia középszintű írásbeli é. / Baranyai József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1918 Így készülj a kétszintű érettségire biológiából! / Berend Mihály Dr.. - : Apáczai Kiadó, Celldömölk, 2004 B 1919 Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B 1920 Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B 1921/1 Magyar irodalom középszintű írásbeli érettségi, Mellette vagy ellene? 33+1 érvelés és cáfolás / Maczák Edit. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? B 1921/2 Magyar irodalom középszintű írásbeli érettségi, Mellette vagy ellene? 33+1 érvelés és cáfolás / Maczák Edit. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? B 1921/3 Magyar irodalom középszintű írásbeli érettségi, Mellette vagy ellene? 33+1 érvelés és cáfolás / Maczák Edit. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? B 1922 Magyar irodalom középszintű írásbeli érettségi Szövegvizsgálat / Maczák Edit. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? B 1923/1 A szövegalkotás műfajai / Szabó Istvánné Nagy Magdolna. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba B 1923/2 A szövegalkotás műfajai / Szabó Istvánné Nagy Magdolna. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba B 1923/3 A szövegalkotás műfajai / Szabó Istvánné Nagy Magdolna. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba B 1924 A kezdetektől a felvilágosodás irodalmáig: 1. Középiskolásoknak / Maczák Edit. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? B 1925 A romantika irodalmából: 2. Középiskolásoknak / Maczák Edit. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? B 1926 A realizmus irodalmából: 3. Középiskolásoknak / Varga Zsuzsanna. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? B 1927 A 20. század irodalmából: 4. Középiskolásoknak / Varga Zsuzsanna. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? B 1928 Ünnepi jelenetek könyve Általános iskolásoknak / Maczák Edit. - : ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba, ? B 1929 Kutatási lehetőségek középiskolásoknak: 2001,2005,2006 / Csermely Péter. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1930 Összefoglaló feladatgyűjtemény kémiából / Hutter Anna Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 Inczédy György .l 2024.02.14 1110 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1931 Összefoglaló feladatgyűjtemény kémiából / Hutter Anna Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 B 1932 Magyarország földrajza a középiskolák számára / Bora Gyula. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994 B 1933/1 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 1933/2 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 1933/3 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 1933/4 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 1934 Matematika 9. osztályosok számára / Vancsó Ödön Dr.. - Budapest : , 2003 B 1935 Matematika 11. osztályosok számára / Vancsó Ödön Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 1936/1 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1936/2 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1936/3 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1936/4 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1936/5 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1936/6 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1936/7 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1111 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1936/8 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1936/9 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003-2005 B 1937/1 Az 1945 utáni magyar irodalom alkotói / Vasy Géza. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2003 B 1937/2 Az 1945 utáni magyar irodalom alkotói / Vasy Géza. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2003 B 1937/3 Az 1945 utáni magyar irodalom alkotói / Vasy Géza. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2003 B 1938 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 1989 B 1939 Adatbázisok / Szelezsán János. - : LSI Oktató Központ, ? B 1940 Adatkezelés az MS Access 2000 alkalmazásával / Kovácsné Cohner Judit Dr.. - : Computerooks Kiadó Kft.Budapest, 2003 B 1941/1 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 1941/2 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 1941/3 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 1941/4 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 1942/1 A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1942/2 A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1942/3 A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve: Emelt Inczédy György .l 2024.02.14 1112 .lap Lelt.sz. Dokumentum szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1942/4 A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1943 Alapösszefüggések matematikából középszint / Fröhlich Lajos. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1944 Nagy tételkönyv 1. Logika, algebra, síkgeometria / Göndör András. - : Scolár Kiadó Budapest, 2005 B 1945 Települési Környezetvédelem: Plenáris ülés előadásai,I-II-III.szekció ülés előadásai / Almády Zoltán szerk.. - : Fülöp László dr. Tata, 1985 B 1946 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1947 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 1948/1 Zrínyi Ilona Gimnázium és kollégium évkönyv 2004/2005 a 88. év / Huszárné Kádár Ibolya. - : Pintér Miklós igazgató, 2004/2005 B 1948/2 Zrínyi Ilona Gimnázium és kollégium évkönyv 2004/2005 a 88. év / Huszárné Kádár Ibolya. - : Pintér Miklós igazgató, 2004/2005 B 1948/3 Zrínyi Ilona Gimnázium és kollégium évkönyv 2004/2005 a 88. év / Huszárné Kádár Ibolya. - : Pintér Miklós igazgató, 2004/2005 B 1949 So geht's zum ZD Prüfungsvorbereitung Zertifikat Deutsch Testbuch Gemeinsamer EuropaischerRef.B1. / Fischer-Mitziviris, Anni. - : Ernst Klett Sprachen Stuttgart, 2004 B 1950 Az újszövetség Zsoltárok Példabeszédek. - : Nemzetközi Gedeon Társaság, ? B 1951/1 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1951/2 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1952/1 8 próbaérettségi fizikából középszint-írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1952/2 8 próbaérettségi fizikából középszint-írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1953/1 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból: középszint-írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1113 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1953/2 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból: középszint-írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1954/2 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1955 English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2001,2005 B 1956 English File intermediate workbook / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2002-3 B 1957/1 Drogokról... Tudni lehet, érdemes, kell / Somogyi Gábor dr.. - Budapest : Drog Stop Budapest Egyesület, 2002 B 1957/2 Drogokról... Tudni lehet, érdemes, kell / Somogyi Gábor dr.. - Budapest : Drog Stop Budapest Egyesület, 2002 B 1957/3 Drogokról... Tudni lehet, érdemes, kell / Somogyi Gábor dr.. - Budapest : Drog Stop Budapest Egyesület, 2002 B 1957/4 Drogokról... Tudni lehet, érdemes, kell / Somogyi Gábor dr.. - Budapest : Drog Stop Budapest Egyesület, 2002 B 1957/5 Drogokról... Tudni lehet, érdemes, kell / Somogyi Gábor dr.. - Budapest : Drog Stop Budapest Egyesület, 2002 B 1958 Emelt szint A kétszintű történelem érettségi próbaérettségi nagykönyve / Száray Miklós. - 2004 B 1959 Középszint A kétszintű történelem érettségi próbaérettségi nagykönyve / Száray Miklós. - 2004 B 1959/1 Emelt szint A kétszintű fizika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Honyek Gyula dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1960 Középszint A kétszintű fizika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Honyek Gyula dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1961 Középszint Kétszintű magyar nyelv és irodalom próbaérettségi gyűjtemény-nagykönyve (FISZ sorozat / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1962 A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1963/1 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1963/2 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1114 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1963/3 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1963/4 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1964/1 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból: középszint-írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1964/2 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból: középszint-írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1965/1 8 próbaérettségi fizikából középszint-írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1965/2 8 próbaérettségi fizikából középszint-írásbeli / Csiszár Imre. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1966/1 Középszint A kétszintű fizika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Honyek Gyula dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1966/2 Középszint A kétszintű fizika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Honyek Gyula dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2004 B 1967/1 Emelt szint A kétszintű fizika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Honyek Gyula dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1967/2 Emelt szint A kétszintű fizika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Honyek Gyula dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1968 A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1969/1 Szóbeli vizsga A kétszintű szóbeli magyar nyelv és irodalom érettségi kézikönyve (FISZ sorozat) / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1969/2 Szóbeli vizsga A kétszintű szóbeli magyar nyelv és irodalom érettségi kézikönyve (FISZ sorozat) / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1970/1 Szóbeli vizsga A kétszintű szóbeli történelem érettségi kézikönyve / Borhegyi Péter. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1970/2 Szóbeli vizsga A kétszintű szóbeli történelem érettségi kézikönyve / Borhegyi Péter. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1115 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1971/1 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1971/2 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1972/1 Szóbeli vizsga A kétszintű szóbeli magyar nyelv és irodalom érettségi kézikönyve (FISZ sorozat) / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1972/2 Szóbeli vizsga A kétszintű szóbeli magyar nyelv és irodalom érettségi kézikönyve (FISZ sorozat) / Bánki István. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1973/1 Szóbeli vizsga A kétszintű szóbeli történelem érettségi kézikönyve / Borhegyi Péter. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1973/2 Szóbeli vizsga A kétszintű szóbeli történelem érettségi kézikönyve / Borhegyi Péter. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1974 A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 1975/1 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 1975/2 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 1976/1 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból: középszint-írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1976/2 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból: középszint-írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1977/1 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1977/2 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1977/3 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1977/4 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 1978/1 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1116 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1978/2 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 1979/1 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B 1979/2 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B 1979/3 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B 1979/4 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B 1979/5 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B 1979/6 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B 1979/7 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B 1979/8 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B 1979/9 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1117 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2005 B 1980/1 Felkészítő feladatsorok matematikából középszinten érettségizőknek / Kovács Ágnes. - : Szega Books, Pécs, 2004 B 1980/2 Felkészítő feladatsorok matematikából középszinten érettségizőknek / Kovács Ágnes. - : Szega Books, Pécs, 2004 B 1980/3 Felkészítő feladatsorok matematikából középszinten érettségizőknek / Kovács Ágnes. - : Szega Books, Pécs, 2004 B 1981/1 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1981/2 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1981/3 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1981/4 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1118 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1981/5 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 1982/1 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1982/2 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1983/1 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1983/2 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1983/3 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1983/4 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1983/5 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1983/6 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1983/7 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1984/1 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1984/2 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1984/3 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1984/4 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1119 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 1984/5 Feladatgyűjtemény 9-12 az új történelem szóbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 1985/1 Felkészítő feladatsorok matematikából középszinten érettségizőknek / Kovács Ágnes. - : Szega Books, Pécs, 2004 B 1985/2 Felkészítő feladatsorok matematikából középszinten érettségizőknek / Kovács Ágnes. - : Szega Books, Pécs, 2004 B 1985/3 Felkészítő feladatsorok matematikából középszinten érettségizőknek / Kovács Ágnes. - : Szega Books, Pécs, 2004 B 1985/4 Felkészítő feladatsorok matematikából középszinten érettségizőknek / Kovács Ágnes. - : Szega Books, Pécs, 2004 B 1985/5 Felkészítő feladatsorok matematikából középszinten érettségizőknek / Kovács Ágnes. - : Szega Books, Pécs, 2004 B 1986 Biológia 9 Az élőlények teste, élete és környezete / Csókási Andrásné. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 1987 Biológia 10 Az ember életműködése az öröklődés alapjai / Csókási Andrásné. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2002 B 1988 Biológiai vizsgálatok / Perendy Mária. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000 B 1989 Biológia I-II. Élőlények, bioszféra, molekulák, sejtalkotók - Életműködések,genetika,evulúció / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 B 1990 Biológia I-II. Élőlények, bioszféra, molekulák, sejtalkotók - Életműködések,genetika,evulúció / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 B 1991 Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny 1997 - 2001 Feladatok és megoldások / Mikola Sándor. - : Vermes Miklós Fizikus Tehets,Sopron, 2003 B 1992 Nemzeti Évfordulóink 2005 / Estók János. - : Nemzeti Kulturális Örökség Min., Budapest, 2005 B 1993 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 1994/1 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 1994/2 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 1994/3 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 1994/4 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Inczédy György .l 2024.02.14 1120 .lap Lelt.sz. Dokumentum Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 1994/5 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 1994/6 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 1994/7 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 1994/8 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 1994/9 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 1995 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 B 1996 Táncsicstól Ladányiig / Simon András. - Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987 B 1997 Magyar nyelv és kommunikáció: Munkafüzet a 11. évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1998 Magyar nyelv és kommunikáció: Munkafüzet 18 éveseknek / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 1999 Nagy László fizikaverseny tesztjei, feladatai és azok megoldásai 1986-1994 / Nagy László. - : Ságvári Endre Könyvszerkesztőség, 1995 B 2000 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák I. osztálya számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002/3k. B 2001 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák I. osztálya számára / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 2002 Irodalom tankönyv 13-14 éveseknek / Tarján Tamás. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, ? B 2003 Irodalom szöveggyűjtemény 13-14. éveseknek / Tarján Tamás. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1999 B 2003/3 Trainiere dich Feladatgyűjtemény a német középszintű érettségi vizsgára készülőknek / Olaszi Imréné. - : Varietas BT Kiadó, Győr, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1121 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2004 A szöveg vonzásában I.Bejáratok Irodalom / Arató László. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2002,2005 B 2005 A szöveg vonzásában I.Bejáratok Irodalmi szöveggyüjtemény / Arató László. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2002,2005 B 2006 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 2006/7 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B 2006/8 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B 2006/9 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B 2007/1 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 2007/2 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 2008/1 A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 2008/2 A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 2009/1 English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B 2009/2 English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B 2009/3 English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B 2009/4 English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B 2009/5 English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B 2009/6 English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B 2009/7 English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford Inczédy György .l 2024.02.14 1122 .lap Lelt.sz. Dokumentum University Press, 2003 B 2009/8 English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B 2009/9 English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B English File Student' s book 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2003 B 2010/1 English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B 2010/2 English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B 2010/3 English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B 2010/4 English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B 2010/5 English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1123 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2010/6 English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B 2010/7 English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B 2010/8 English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B 2010/9 English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B English File Workbook 2 / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2005 B 2011 "Nagyasszony, meghajtom látod, előtted főmet." + fénymásolatok / Halász Magdolna. - : Zrínyi Ilona Városi Könyvtár,Sárospatak, 2005 B 2012 Általános társadalomföldrajz a középiskolák számára / Bernek Ágnes Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2013 Animal Farm A Fairy Story / Orwell, George. - : Penguin Books Ltd., 1967 B 2014/1 A kétszintű szóbeli fizika érettségi kézikönyve / Honyek Gyula Inczédy György .l 2024.02.14 1124 .lap Lelt.sz. Dokumentum dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 2014/2 A kétszintű szóbeli fizika érettségi kézikönyve / Honyek Gyula dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 2015/1 A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 2015/2 A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve: Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2005 B 2016/1 Fizika szóbeli tételek Egységes érettségi feladatgyüjtemény / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2016/2 Fizika szóbeli tételek Egységes érettségi feladatgyüjtemény / Bánkuti Zsuzsa. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2017/1 Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B 2017/2 Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B 2018/1 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B 2018/2 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B 2018/3 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B 2018/4 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B 2018/5 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B 2018/6 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B 2018/7 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1125 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2018/8 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B 2018/9 English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1126 .lap Lelt.sz. Dokumentum B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B English Grammar in Use: A reference and practice book for intermediate students AJTP.withouth ans. / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1127 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2019/1 Emelt szintű magyar szóbeli érettségi - Irodalmi tételek és feladatok megoldásokkal II. / Fűzfa Balázs Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2019/2 Emelt szintű magyar szóbeli érettségi - Irodalmi tételek és feladatok megoldásokkal II. / Fűzfa Balázs Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2019/3 Emelt szintű magyar szóbeli érettségi - Irodalmi tételek és feladatok megoldásokkal II. / Fűzfa Balázs Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2019/4 Emelt szintű magyar szóbeli érettségi - Irodalmi tételek és feladatok megoldásokkal II. / Fűzfa Balázs Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2020/1 Emelt szintű magyar írásbeli érettségi - Feladatsorok javítási-értékelési útmutatóval I. / Fűzfa Balázs Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2020/2 Emelt szintű magyar írásbeli érettségi - Feladatsorok javítási-értékelési útmutatóval I. / Fűzfa Balázs Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2021/1 English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B 2021/2 English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B 2021/3 English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B 2021/4 English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B 2021/5 English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B 2021/6 English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B 2021/7 English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B 2021/8 English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B 2021/9 English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford Inczédy György .l 2024.02.14 1128 .lap Lelt.sz. Dokumentum University Press, 2002,3,5 B English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B English File Student's book 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2002,3,5 B 2022/1 English File Workbook 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2001,3 B 2022/2 English File Workbook 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2001,3 B 2022/3 English File Workbook 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2001,3 B 2022/4 English File Workbook 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2001,3 B 2022/5 English File Workbook 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2001,3 B 2022/6 English File Workbook 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2001,3 B 2022/7 English File Workbook 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2001,3 B 2022/8 English File Workbook 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2001,3 B 2022/9 English File Workbook 1 / Seligson, Paul. - : Oxford University Press, 2001,3 B 2023 Történelem III.középiskolák számára + Fogalomtár / Száray Miklós. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2002,03 B 2024 Valószínűségszámítás és matematikai statisztika / Obádovics József Gyula Dr.. - : Scolár Kiadó Budapest, 2001 B 2025 Fogalmak, definíciók, tételek középiskolásoknak és főiskolásoknak matematika / Czondi János. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997 B 2026/1 The Finals Nyelvkönyv az emelt szintű angol érettségihez / Dóczi Brigitta. - : Karinthy Frigyes Gimnázium Kiadó,Budapest, 2004 B 2026/2 The Finals Nyelvkönyv az emelt szintű angol érettségihez / Dóczi Brigitta. - : Karinthy Frigyes Gimnázium Kiadó,Budapest, 2004 B 2027/1 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 2027/2 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1129 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2028/1 Angol szóbeli gyakorlatok Középszint / Besnyi Erika. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2028/2 Angol szóbeli gyakorlatok Középszint / Besnyi Erika. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2029/1 Angol írásbeli gyakorlatok Középszint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2029/2 Angol írásbeli gyakorlatok Középszint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2030 Headway New English Course: Elementary Angol-magyar szójegyzék és nyelvtani összefoglaló / Soars, John. - : Oxford University Press, 2002 B 2030/2 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B 2031 Intermediate Language Practice With keyEnglish Grammar and Vocabulary / Vince, Michael. - : Macmillan Edication, 2003 B 2032/1 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 2032/2 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 2032/3 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 2032/4 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 2032/5 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 2032/6 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 2032/7 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 2032/8 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 2032/9 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 2033 Testnevelés Kétszintű érettségi vizsga elméleti követelményei / Grénus Gabriella. - Szombathely : Vas Megyei Ped. Int. Inczédy György .l 2024.02.14 1130 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szombathely, 2004 B 2034 Munkácsy Mihály 3 képe brossúra : 21199.leltári szám alatt van / Munkácsy Mihály. - : Déri Múzemu, Debrecen B 2035 Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2003 B 2036 Erkölcstan: Szöveggyűjtemény a középiskolák 11. évfolyama számára / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2003 B 2037 Etika IV. Erkölcsi világörökség: Hit, szerelem, jóság / Kovács László. - : Raabe, 1997 B 2038 The Finals Nyelvkönyv az emelt szintű angol érettségihez / Dóczi Brigitta. - : Karinthy Frigyes Gimnázium Kiadó,Budapest, 2004 B 2039 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 2040 Prepare for Modern English Exams Reading and Use of English / Alderson, Charles, J.. - : British Council Hungary, ? B 2041 Prepare for modern English exams The Speaking Handbook+ 1 db CD. / Csépes Ildikó. - : British Council Hungary B 2042 Into Europe Prepare for Modern English Examsthe Writing Handbook / Tankó Gyula. - : British Council Hungary B 2043 Into Europe Prepare for Modern English Exams Listening + 2 db CD. / Fehérváriné Balázsik Mária. - : British Council Hungary B 2044 Fehér könyv a közoktatásról / Báthory Zoltán. - : Eötvös József Könyvkiadó, 1999 B 2045 Új út az oktatásban ? A távoktatás / Kovács Ilma. - : Budapesti Közgazdaságtud. E., 1996 B 2046/1 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2046/2 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2047/1 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2047/2 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2048/1 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1131 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2048/2 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2049/1 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2049/2 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2050/1 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2050/2 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2050/3 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2050/4 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2050/5 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2051/1 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2051/2 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2051/3 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2051/4 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2051/5 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2052 Irodalom tankönyv a középiskolák I-II-III-IV. és 9,10,11,12 o.számára + kiegészítő fűzet / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2053 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák I. és 9. osztálya Inczédy György .l 2024.02.14 1132 .lap Lelt.sz. Dokumentum számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2054 Irodalom tankönyv a középiskolák I-II-III-IV. és 9,10,11,12 o.számára + kiegészítő fűzet / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2055 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák II.és 10. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2056 Irodalom tankönyv a középiskolák I-II-III-IV. és 9,10,11,12 o.számára + kiegészítő fűzet / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2057 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák III. és 11. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2058 Irodalom tankönyv a középiskolák I-II-III-IV. és 9,10,11,12 o.számára + kiegészítő fűzet / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2059 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV.osztálya számára IV/1. IV/2. kötet és 12.o.sz. / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2060 Témazáró felmérő feladatsorok matematika 9-10. osztály Tanári példány - Tanulói példány / Rudolf, Uhlisch. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 2061 Témazáró felmérő feladatsorok matematika 9-10. osztály Tanári példány - Tanulói példány / Rudolf, Uhlisch. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 2062 Témazáró felmérő feladatsorok matematika 9-10. osztály Tanári példány - Tanulói példány / Rudolf, Uhlisch. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2063 Témazáró felmérő feladatsorok matematika 9-10. osztály Tanári példány - Tanulói példány / Rudolf, Uhlisch. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2064 Az etikatanítás gyakorlata / Homor Tivadar. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2003 B 2065/1 Szabolcs-Szatmár-Beregi almanach 18. / Ésik Sándor szerk.. - Nyíregyháza : In-Forma Lap- és Könyvkiadó Kft., 2004 B 2065/2 Szabolcs-Szatmár-Beregi almanach 18. / Ésik Sándor szerk.. - Nyíregyháza : In-Forma Lap- és Könyvkiadó Kft., 2004 B 2065/3 Szabolcs-Szatmár-Beregi almanach 18. / Ésik Sándor szerk.. - Nyíregyháza : In-Forma Lap- és Könyvkiadó Kft., 2004 B 2065/4 Szabolcs-Szatmár-Beregi almanach 18. / Ésik Sándor szerk.. - Inczédy György .l 2024.02.14 1133 .lap Lelt.sz. Dokumentum Nyíregyháza : In-Forma Lap- és Könyvkiadó Kft., 2004 B 2066 Oidipusz király - Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó, ? B 2067 Biológia II. a gimnázium II. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 2068 Biológia a gimnázium IV. osztálya számára / Lénárd Gábor Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 2069/1 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 2069/2 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 2069/3 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 B 2070 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 2071 Középszintű magyar szóbeli érettségi Irodalom témakörök, tételek és feladatok II. 2005. II.Feleletv / Szücsné Dr. Harkó Enikő szerk.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004 B 2072 Középszintű magyar írásbeli érettségi: Szövegértési, szövegalkotási feladatsorok,javítók. javítóku / Szücsné Dr. Harkó Enikő szerk.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004 B 2073/1 Történelem II.o. Munkafüzet Szöveges és térképes feladatok, vázlatok, fogalomtár / Pálinkás Mihály. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2073/2 Történelem II.o. Munkafüzet Szöveges és térképes feladatok, vázlatok, fogalomtár / Pálinkás Mihály. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2074 Fizika 10: Hőtan Elektromosságtan: A természetről tizenévesekenek / Jurisits József dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2075/1 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2075/2 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2076/1 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2076/2 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1134 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2077/1 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2077/2 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2077/3 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2077/4 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2077/5 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2078/1 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2078/2 Matematikából Emelt szinten Feladatgyűjtemény / Bárd Ágnes. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2079 Matematika 10. tankönyv feladatainak megoldása / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2081 Angol szóbeli gyakorlatok Középszint / Besnyi Erika. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2082 Angol írásbeli gyakorlatok Középszint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2083 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2084/1 1000 Questions 1000 Réponses Társalgási gyakorlatok a francia 'A'típusú nyelvvizsgákra / Gulyás Rozália. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2000 B 2085/1 Testnevelés Kétszintű érettségi vizsga elméleti követelményei / Grénus Gabriella. - Szombathely : Vas Megyei Ped. Int. Szombathely, 2005 B 2085/2 Testnevelés Kétszintű érettségi vizsga elméleti követelményei / Grénus Gabriella. - Szombathely : Vas Megyei Ped. Int. Szombathely, 2005 B 2085/3 Testnevelés Kétszintű érettségi vizsga elméleti követelményei / Grénus Gabriella. - Szombathely : Vas Megyei Ped. Int. Szombathely, 2005 B 2086/1 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1135 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2005 B 2086/2 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2086/3 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2086/4 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2086/5 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2086/6 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2086/7 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2086/8 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2086/9 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1136 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1137 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2087/1 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2087/2 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2087/3 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2087/4 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2087/5 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2087/6 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2087/7 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2087/8 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1138 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2005 B 2087/9 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1139 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2088 Angol írásbeli gyakorlatok Középszint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1140 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2089 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2090 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2091/1 Múlt, jelen, jövő / Szitha Mária. - : Nyíregyháza, 2005 B 2091/2 Múlt, jelen, jövő / Szitha Mária. - : Nyíregyháza, 2005 B 2092 Gyakorlókönyv a francia szóbeli nyelvvizsgához alap-, közép- és felsőfok / Bellemin, Dominique. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 B 2093/1 En France Dans Tous Les Sens = Érdekességek a frankofón kultúrkörből / Dávid Anna. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 2093/2 En France Dans Tous Les Sens = Érdekességek a frankofón kultúrkörből / Dávid Anna. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 2094/1 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2094/2 Készüljünk az érettségire matematikából Közép-, emelt szinten, Elméleti összefoglaló szóbeli tételek / Gábos Adél. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2095 Matematikai logika / Urbán János Dr. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2001 B 2096 Kémia 9. Általános kémiai ismeretek / Siposné Kedves Éva dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2003 B 2097 Angol szóbeli gyakorlatok Középszint / Besnyi Erika. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2098/1 Történelem IV. középiskolák, 12. évfolyam tankönyv / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2098/2 Történelem IV. középiskolák, 12. évfolyam tankönyv / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2098/3 Történelem IV. középiskolák, 12. évfolyam tankönyv / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2099/1 Magyar nyelv és irodalom: Érettségi feladatgyűjtemény / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2099/2 Magyar nyelv és irodalom: Érettségi feladatgyűjtemény / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1141 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2099/3 Magyar nyelv és irodalom: Érettségi feladatgyűjtemény / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2100/1 Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez : Iratok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Megyei L / Nagy Ferenc sorozatszerk.. - Budapest : Magyar Auschwitz Alapítv., 1994 B 2100/2 Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez : Iratok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Megyei L / Nagy Ferenc sorozatszerk.. - Budapest : Magyar Auschwitz Alapítv., 1994 B 2100/3 Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez : Iratok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Megyei L / Nagy Ferenc sorozatszerk.. - Budapest : Magyar Auschwitz Alapítv., 1994 B 2100/4 Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez : Iratok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Megyei L / Nagy Ferenc sorozatszerk.. - Budapest : Magyar Auschwitz Alapítv., 1994 B 2100/5 Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez : Iratok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Megyei L / Nagy Ferenc sorozatszerk.. - Budapest : Magyar Auschwitz Alapítv., 1994 B 2100/6 Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez : Iratok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Megyei L / Nagy Ferenc sorozatszerk.. - Budapest : Magyar Auschwitz Alapítv., 1994 B 2101 Történelem IV. középiskolák, 12. évfolyam tankönyv / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2102/1 Német középszintű érettségi komplett írásbeli feladatsorok + kazetta / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2004 B 2102/2 Német középszintű érettségi komplett írásbeli feladatsorok + kazetta / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2004 B 2102/3 Német középszintű érettségi komplett írásbeli feladatsorok + kazetta / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2004 B 2102/5 Német középszintű érettségi komplett írásbeli feladatsorok + kazetta / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2004 B 2103/1 Trainiere dich Feladatgyűjtemény a német középszintű érettségi vizsgára készülőknek / Olaszi Imréné. - : Varietas BT Kiadó, Győr, 2003 B 2103/2 Trainiere dich Feladatgyűjtemény a német középszintű érettségi vizsgára készülőknek / Olaszi Imréné. - : Varietas BT Kiadó, Győr, 2003 B 2103/4 Trainiere dich Feladatgyűjtemény a német középszintű érettségi vizsgára készülőknek / Olaszi Imréné. - : Varietas BT Kiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1142 .lap Lelt.sz. Dokumentum Győr, 2003 B 2103/5 Trainiere dich Feladatgyűjtemény a német középszintű érettségi vizsgára készülőknek / Olaszi Imréné. - : Varietas BT Kiadó, Győr, 2003 B 2104 Trainiere dich Feladatgyűjtemény a német felsőfokú írásbeli nyelvvizsgára készülőknek / Olaszi Imréné. - : Varietas BT Kiadó, Győr, 2001 B 2105/1 Német érettségi feladatgyüjtemény Közép-és emelt szint NEU + 2 db CD (1 db közép,1 db emelt) / Bedő Éva. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 2105/2 Német érettségi feladatgyüjtemény Közép-és emelt szint NEU + 2 db CD (1 db közép,1 db emelt) / Bedő Éva. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 2105/3 Német érettségi feladatgyüjtemény Közép-és emelt szint NEU + 2 db CD (1 db közép,1 db emelt) / Bedő Éva. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 2106/1 So geht's zum ZD Prüfungsvorbereitung Zertifikat Deutsch Testbuch Gemeinsamer EuropaischerRef.B1. / Fischer-Mitziviris, Anni. - : Ernst Klett Sprachen Stuttgart, 2004 B 2106/2 So geht's zum ZD Prüfungsvorbereitung Zertifikat Deutsch Testbuch Gemeinsamer EuropaischerRef.B1. / Fischer-Mitziviris, Anni. - : Ernst Klett Sprachen Stuttgart, 2004 B 2107/1 Mit Erfolg zur Mittelstufenprüfung Testbuch Gemeinsamer europaischer Referenzahmen + 1 db CD. / Hantschel, Hans-Jürgen. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart, 2004 B 2107/2 Mit Erfolg zur Mittelstufenprüfung Testbuch Gemeinsamer europaischer Referenzahmen + 1 db CD. / Hantschel, Hans-Jürgen. - : Klett Edition Deutsch, Stuttgart, 2004 B 2107/4 7 próbaérettségi német nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2108/1 Zertifikat Deutsch Modelltest 5 Próbavizsga feladatok: + CD / Kiefer, Peter. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 B 2108/2 Zertifikat Deutsch Modelltest 5 Próbavizsga feladatok: + CD / Kiefer, Peter. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004 B 2109/1 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch Plus Testbuch Gemeinsamer europaischer Referenzrahmen B2 / Hantschel, Hans-Jürgen. - : Ernst Klett Sprachen Stuttgart, 2005 B 2109/2 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch Plus Testbuch Gemeinsamer europaischer Referenzrahmen B2 / Hantschel, Hans-Jürgen. - : Ernst Klett Sprachen Stuttgart, 2005 B 2109/3 Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch Plus Testbuch Gemeinsamer Inczédy György .l 2024.02.14 1143 .lap Lelt.sz. Dokumentum europaischer Referenzrahmen B2 / Hantschel, Hans-Jürgen. - : Ernst Klett Sprachen Stuttgart, 2005 B 2110/1 Német feladatsorok Középszínt +1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2110/2 Német feladatsorok Középszínt +1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2111/1 Német feladatsorok Emelt szint + 1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005-6. B 2111/2 Német feladatsorok Emelt szint + 1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005-6. B 2112/1 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2112/2 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2112/3 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2113/1 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2113/2 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2113/3 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2114 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2115 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2116/1 Német emeltszíntű érettségi komplett írásbeli feladatsorok + kazetta / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2004 B 2116/2 Német emeltszíntű érettségi komplett írásbeli feladatsorok + kazetta / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2004 B 2117 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2118 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Inczédy György .l 2024.02.14 1144 .lap Lelt.sz. Dokumentum Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2119 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2120/1 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 2120/2 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 2121 Angol nyelvi érettségi,emelt színt,Készségfejlesz- tő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra, Self-Stud / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2122 Angol érettségi feladatgyűjtemény közép- és emeltszint, New, (1db emelt és 1db középszint CD) db CD / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2004 B 2123 Angol szóbeli gyakorlatok Középszint / Besnyi Erika. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2124 1000 Questions 1000 Answers Társalgási gyak.angol felsőf.nyelvvizsgákra és emelt sz.szóbeli éretts / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 2125 Prepare for Modern English Exams Reading and Use of English / Alderson, Charles, J.. - : British Council Hungary, ? B 2125/5 Nagy biológia feladatgyűjtemény Gyakorló tematikus feladatok közép és emelt szintű érettségi vizsg. / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2126 Elementary Language Practice with key / Vince, Michael. - : Macmillan Edication, 2003 B 2127 Intermediate Language Practice with key / Vince, Michael. - : Macmillan Edication, 2005 B 2128 First Certificate Language Practice with key / Vince, Michael. - : Macmillan Edication, 2005 B 2129 Advanced Language Practice with key / Vince, Michael. - : Macmillan Edication, 2005 B 2130 The Finals Nyelvkönyv az emelt szintű angol érettségihez / Dóczi Brigitta. - : Karinthy Frigyes Gimnázium Kiadó,Budapest, 2004 B 2131 English Idioms in Use 60 units of vocabulary reference and practice self-study and classroom use / Carthy Mc. Michael. - : Cambridge University Press, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1145 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2132 English Phrasal Verbs in Use 70 units of vocabulary reference and practice self-study and / Carthy Mc. Michael. - : Cambridge University Press, 2004 B 2133 English Collocations in Use How words work together for fluent and natural English Self-study / Carthy Mc. Michael. - : Cambridge University Press, 2005 B 2134 Plus First Certificate Teacher's book / Moutsou, E.. - : MM Publications, 1998 B 2135 English Vocabulary in Use upper-intermediate self-study and classroom use - new edition / Carthy Mc. Michael. - : Cambridge University Press, 2004 B 2136 English Vocabulary in Use advanced 100 units of vocabulary reference and practice self-study and / Carthy Mc. Michael. - : Cambridge University Press, 2003 B 2137 English Vocabulary in Use Pre-intermediate & intermediate 100 units of vocabulary ref.and pra. / Redman, Stuart. - : Cambridge University Press, 2005 B 2138 English Grammar in Use Supplementary Exercises with answers New / Hashemi, Louise. - : Cambridge University Press, 2004 B 2139 Plus First Certificate + 2 db kazetta / Moutsou, E.. - : MM Publications, 1998 B 2140 Plus Intermediate / Moutsou, E.. - : MM Publications, 1998 B 2141 The Wizard of Oz / Baum, L. Frank. - : Oxford University Press, 2000 B 2142 Anne of Green Gables / Montgomery, Lucy Maud. - : Oxford University Press, 2000 B 2143 Frankenstein, Válogatott versek / Shelley, Percy Bysshe. - : Oxford University Press, 2000 B 2144 Gulliver's Travels / Swift, Jonathan. - : Oxford University Press, 2000 B 2145 Jeevesand and Friends / Wodehouse, P. G. - : Oxford University Press, 2000 B 2146 The Silver Sword / Serraillier, Ian. - : Oxford University Press, 2003 B 2147 The Murders in the Rue Morgue / Poe, Edgar Allan. - : Oxford University Press, 2004 B 2148 Vocabulaire Progressif du Francais avec 250 exercices / Miquel-Leroy, Claire. - : Cle International, 2001 B 2149 Vocabulaire Progressif du Francais aves 250 exercices Corrigés / Inczédy György .l 2024.02.14 1146 .lap Lelt.sz. Dokumentum Miquel-Leroy, Claire. - : Cle International, 1997 B 2150 Biológia I. Növénytan / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2151 Biológia II. Állattan - Ökológia / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2152 Biológia III. A sejtbiológia Az állati és emberi szövetek szaporodás és egyedfejlődés öröklődés és v / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999 B 2153 Biológia IV. Az emberi szervezet létfenntartó szervrendszerei és folyamatai Önszabályozás... / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 2154/1 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2154/2 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2154/3 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2154/4 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2154/5 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2154/6 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2154/7 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2155/1 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2155/2 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2155/3 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 Inczédy György .l 2024.02.14 1147 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2155/4 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2155/5 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2155/6 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2155/7 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2156/1 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2156/2 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2156/3 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2156/4 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2156/5 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2156/6 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2156/7 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2157/1 Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B 2157/2 Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B 2157/3 Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? Inczédy György .l 2024.02.14 1148 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2157/4 Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B 2157/5 Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B 2157/6 Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B 2157/7 Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B 2157/8 Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B 2157/9 Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? Inczédy György .l 2024.02.14 1149 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? Inczédy György .l 2024.02.14 1150 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B Matematika érettségi közép- és emelt szinten Elméleti áttekintés a 25 szóbeli tétel alapján / Árendás Péter. - : Konsept-H Könyvkiadó, ? B 2158/1 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2158/2 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2158/3 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1151 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2158/4 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2158/5 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2158/6 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2158/7 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2158/8 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2158/9 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1152 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1153 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1154 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1155 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2159/1 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2159/2 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2159/3 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2160/1 15 próbaérettségi matematikából emelt szint - írásbeli / Fröhlich Lajos. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1156 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2160/2 15 próbaérettségi matematikából emelt szint - írásbeli / Fröhlich Lajos. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2160/3 15 próbaérettségi matematikából emelt szint - írásbeli / Fröhlich Lajos. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2160/4 15 próbaérettségi matematikából emelt szint - írásbeli / Fröhlich Lajos. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2160/5 15 próbaérettségi matematikából emelt szint - írásbeli / Fröhlich Lajos. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2161 Szövegértés-szövegelemzés-szövegalkotás : Szövegtani gyakorlatok / Szikszainé Nagy Irma. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2001 B 2161/1 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2162/1 Sag za sagom: Orosz nyelvkönyv kezdőknek + 1 kazetta / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2162/2 Sag za sagom: Orosz nyelvkönyv kezdőknek + 1 kazetta / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2162/3 Sag za sagom: Orosz nyelvkönyv kezdőknek + 1 kazetta / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2162/4 Sag za sagom: Orosz nyelvkönyv kezdőknek + 1 kazetta / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2162/5 Sag za sagom: Orosz nyelvkönyv kezdőknek + 1 kazetta / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2162/6 Sag za sagom: Orosz nyelvkönyv kezdőknek + 1 kazetta / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2162/7 Sag za sagom: Orosz nyelvkönyv kezdőknek + 1 kazetta / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2162/8 Sag za sagom: Orosz nyelvkönyv kezdőknek + 1 kazetta / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2162/9 Sag za sagom: Orosz nyelvkönyv kezdőknek + 1 kazetta / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Sag za sagom: Orosz nyelvkönyv kezdőknek + 1 kazetta / Székely András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2163 Művészetek Nyíregyházi tantervcsalád / Czibula Ferencné. - : Szabolcs-Szatmár Megyei Ped. Int., 1997 B 2164 T.E.T. A tanári hatékonyság fejlesztése / Gordon, Thomas Dr.. - Budapest : Gondolat Kiadó, Budapest, 1991 B 2165 Tehetségnevelés / Ferku Imre. - : Okteszt Könyvkiadó, 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 1157 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2166 Fizika és közlekedési ismeretek / Tarkó Mihályné. - : Viva Média Management, 1994 B 2167 Tanári kézikönyv az angol nyelv tanításához a III-IV. gimnáziumi osztályában / Jakabfi László dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1969 B 2168 Jól felkészültem-e ? Biológiai feladatsorozatok középiskolásoknak IV. osztály / Fülöpné Dr. Strohner Irén. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1991 B 2169 Jól felkészültem-e ? Biológiai feladatsorozatok középiskolásoknak IV. osztály / Fülöpné Dr. Strohner Irén. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1994 B 2170/1 12 próbaérettségi történelemből középszint - írásbeli / Bádonyiné Nagy Ilona. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2170/2 12 próbaérettségi történelemből középszint - írásbeli / Bádonyiné Nagy Ilona. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2170/3 12 próbaérettségi történelemből középszint - írásbeli / Bádonyiné Nagy Ilona. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2170/4 12 próbaérettségi történelemből középszint - írásbeli / Bádonyiné Nagy Ilona. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2170/5 12 próbaérettségi történelemből középszint - írásbeli / Bádonyiné Nagy Ilona. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2171/1 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2171/2 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2171/4 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2171/5 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2172/1 Magyar nyelv és irodalom: Érettségi feladatgyűjtemény / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2172/2 Magyar nyelv és irodalom: Érettségi feladatgyűjtemény / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2172/3 Magyar nyelv és irodalom: Érettségi feladatgyűjtemény / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2172/4 Magyar nyelv és irodalom: Érettségi feladatgyűjtemény / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2172/5 Magyar nyelv és irodalom: Érettségi feladatgyűjtemény / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1158 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2173/1 Történelem érettségi témavázlatok I. Középszint / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2173/2 Történelem érettségi témavázlatok I. Középszint / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2173/3 Középszint Készüljünk az érettségire magyar nyelvből / Morvay Zsuzsanna. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2174/1 Történelem érettségi témavázlatok II. Emelt színt / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2174/2 Történelem érettségi témavázlatok II. Emelt színt / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2175 Magyar gazdaságtörténet 1-2. / Gyimesi Sándor. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993,1999 B 2176 Magyar gazdaságtörténet 1-2. / Gyimesi Sándor. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993,1999 B 2177 Írásbeli érettségi-felvételi feladatok fizika (1991-1995) / Kövesdi Katalin Dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 1996 B 2178 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 2179 Magyar nyelv a gimnázium III. osztálya számára / Honti Mária. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 B 2180/1 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2180/2 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2180/3 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2180/4 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2180/5 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2181/1 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 Inczédy György .l 2024.02.14 1159 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2181/2 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2181/3 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2181/4 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2181/5 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2182/1 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2182/2 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2182/3 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2182/4 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2182/5 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2184 Kémia II. Szervetlen kémia / Villányi Attila. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2000 B 2185 Általános természetföldrajz a középiskolák I. osztálya számára / Nemerkényi Antal. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000 B 2186 Földrajz a gimnázium II. osztálya számára / Probáld Ferenc dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995 B 2187 15 év a tehetségekért: elmélet és gyakorlat / Balogh László Dr.. - : Koroknay Dániel Ált. Iskola, Mád, 2004 B 2188 Kémia a négyosztályos gimnáziumok I. osztálya számára / Berkes Lajos. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1995 B 2189 Kémia II. Szervetlen kémia munkafüzet / Villányi Attila. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 1160 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2190 Műalkotások elemzése Művészetszemléleti alapismeretek a gimnázium számára / Maksay László Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 B 2191 Kémia munkafüzet 9. Általános kémiai ismeretek / Siposné Kedves Éva dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2003 B 2192 Kémia munkafüzet 10. Szerves kémiai ismeretek / Siposné Kedves Éva dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2003 B 2193/1 Kémia a gimnázium I,II,III,IV. osztálya számára / Boksay Zoltán Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 B 2193/2 Kémia a gimnázium I,II,III,IV. osztálya számára / Boksay Zoltán Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 B 2194 Kémia Kísérletgyűjtemény I-III. osztály / Irlanda Dezső. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 B 2195 Kémiai kísérletgyűjtemény III-IV. osztály Fakultatív / Hildegard, Hartmann Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 B 2196 Kémiai kísérletgyűjtemény III-IV. osztály Fakultatív / Hildegard, Hartmann Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 B 2197 Kémia a gimnázium I,II,III,IV. osztálya számára / Boksay Zoltán Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 B 2198 Történelem 12. osztály / Kovács István. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2001 B 2199 Modern európai Magyarország 1998-2002 Hogy tartsuk a jó irányt SZDSZ / Horn Gábor. - : Kuncze Gábor, 1998 B 2200 Gorsivm - Hercvlia Tác / Fitz Jenő. - Budapest : Pannónia Kiadó, Budapest, 1974 B 2201 Általános természetföldrajz a gimnáziumok számára / Nemerkényi Antal. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 2202/1 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 2202/2 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák IV/1,2,3, a 20.sz.világ- és magyar irodalmából / Madocsai László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991-2000 B 2203 Irodalom I-II-III-IV.Szövegek, képek, információk A világbanki képzési program irodalomkönyve / Boda Edit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2204 Történelem a középiskolák III.osztálya számára / Ujvári Pál. - Inczédy György .l 2024.02.14 1161 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994 B 2205 Történelem I. középiskolák számára / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 2206 Történelem a középiskolák 10. évfolyama számára, a középiskolák II. osztálya számára / Walter Mária. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997 B 2207 Próbáld meg, segítünk! / Bereczki Sándor. - Budapest : Emberbarát Alapítvány, Budapest, 1996 B 2208 Ismerkedés az Európai Unióval / Hunfalvy János. - : Hunfalvy János Külker. és Közgazd., 1997 B 2209 Történelem a középiskolák I. osztálya számára / Bellér Béla. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 B 2210 Távoktató kurzusok tervezése és kivitelezése / Zentai Gabriella. - Budapest : EDE-Hungary, Budapest, 1999 B 2211 Ábrázoló geometria jegyzet 1 / Dürer. - ? B 2212 Általános társadalomföldrajz a gimnáziumok számára / Bernek Ágnes Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2213 Én és a többiek: Társadalomismeret 13-15 éveseknek / Gönczöl Enikő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003 B 2214 Általános társadalomföldrajz a középiskolák számára / Bernek Ágnes Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 B 2215 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák I. és 9. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - : Korona Nova Kiadó, 1996 B 2216 Kulcs Európához Az Európai Unióval kapcsolatos magyarországi információs források kézikönyve / Hirschler András. - : ITD Hungary, 1996 B 2217 Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2002,03 B 2218 Történelem I. középiskolák számára / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 2219 Írók, eszmék, világképek / Valaczka András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995 B 2220/1 France-Euro-Express 4 Francia tankönyv / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000 B 2220/2 France-Euro-Express 4 Francia tankönyv / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000 B 2221/1 France-Euro-Express 4 Francia munkafüzet / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 Inczédy György .l 2024.02.14 1162 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2221/2 France-Euro-Express 4 Francia munkafüzet / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 B 2222/1 Francia középfok: írásbeli állami nyelvvizsga feladatok / Varga Lídia. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 2222/2 Francia középfok: írásbeli állami nyelvvizsga feladatok / Varga Lídia. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 2222/3 Francia középfok: írásbeli állami nyelvvizsga feladatok / Varga Lídia. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 2223/1 Francia középfok új típusú feladatok írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Bagaméri Zsuzsanna. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 2223/2 Francia középfok új típusú feladatok írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Bagaméri Zsuzsanna. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 2223/3 Francia középfok új típusú feladatok írásbeli mintafeladatok gyűjteménye / Bagaméri Zsuzsanna. - : PI Innovációs Kft Budapest, 2002 B 2224/1 Francia érettségi feladatgyűjtemény Közép- és emelt szint, (2 db CD) / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 2224/2 Francia érettségi feladatgyűjtemény Közép- és emelt szint, (2 db CD) / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 2224/3 Francia érettségi feladatgyűjtemény Közép- és emelt szint, (2 db CD) / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 2225/1 Francia szóbeli nyelvvizsgafeladatok A típus középfok - felsőfok / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2001 B 2225/2 Francia szóbeli nyelvvizsgafeladatok A típus középfok - felsőfok / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2001 B 2225/3 Francia szóbeli nyelvvizsgafeladatok A típus középfok - felsőfok / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2001 B 2226/1 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B 2226/2 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B 2226/3 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B 2226/4 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B 2226/5 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Inczédy György .l 2024.02.14 1163 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szeged, 2005 B 2226/6 Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1164 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B Magyar-francia kéziszótár / Perrot, Jean. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 B 2227/1 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból emelt szint - írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2227/2 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból emelt szint - írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2227/3 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból emelt szint - írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2227/4 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból emelt szint - írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2227/5 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból emelt szint - írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2227/6 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból emelt szint - írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2227/7 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból emelt szint - írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2227/8 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból emelt szint - írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból emelt szint - írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2228/1 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2228/2 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2228/3 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2228/4 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2228/5 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1165 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2228/6 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2228/7 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2228/8 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2228/9 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2005 B 2229 Földrajz 9. Kozmikus és természetföldrajzi környezetünk Természetföldrajzi környezetünk. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2229/9 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból emelt szint - írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2230/1 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B 2230/3 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B 2230/4 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B 2230/5 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B 2230/6 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B 2230/7 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B 2230/8 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B 2230/9 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 1166 .lap Lelt.sz. Dokumentum Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 1167 .lap Lelt.sz. Dokumentum Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B 2231/1 Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2231/2 Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2231/3 Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2231/4 Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2231/5 Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2231/6 Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2231/7 Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2231/8 Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2231/9 Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Inczédy György .l 2024.02.14 1168 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Német I. Munkafüzet Start! (AJTP részére kiadva) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2232 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2005 B 2233/1 Történelem érettségi témavázlatok I. Középszint / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2233/2 Történelem érettségi témavázlatok I. Középszint / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2233/3 Történelem érettségi témavázlatok I. Középszint / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2233/4 Történelem érettségi témavázlatok I. Középszint / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2233/5 Történelem érettségi témavázlatok I. Középszint / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2234/1 Történelem érettségi témavázlatok II. Emelt színt / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2234/2 Történelem érettségi témavázlatok II. Emelt színt / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2234/3 Történelem érettségi témavázlatok II. Emelt színt / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2234/4 Történelem érettségi témavázlatok II. Emelt színt / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2234/5 Történelem érettségi témavázlatok II. Emelt színt / Mátyus Gyöngyi B.. - Budapest : Amtak Bt. Az Anyukák és Nevlők Kiadója, 2005 B 2235 120 tétel magyar nyelv és irodalomból középszínt - szóbeli / Sípos Jenőné. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2236 Szövegértési gyakorlatok a középszintű érettségin magyar nyelv és Inczédy György .l 2024.02.14 1169 .lap Lelt.sz. Dokumentum irodalom / Magyar Szilárd. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2237 Matematika Új témakörök az érettségin, ami az érettségi követelményekből eddig kimaradt / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2238 Biológia Érettségi esszék nagykönyve / Horváthné dr. Hidegh Anikó. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2239/1 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2239/2 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2239/3 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2239/4 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2239/5 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2239/6 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2239/7 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2239/8 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2239/9 Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Német I. Tankönyv Start! (AJTP. részére kiadva) / Szitnyainé Inczédy György .l 2024.02.14 1170 .lap Lelt.sz. Dokumentum Gottlieb Éva. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2240/1 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2240/2 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2240/3 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2240/4 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2240/5 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2240/6 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2240/7 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2240/8 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2240/9 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2241/1 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2241/2 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1171 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2241/3 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2241/4 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2241/5 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2241/6 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2241/7 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2241/8 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2241/9 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2242/1 Matematika Új témakörök az érettségin, ami az érettségi követelményekből eddig kimaradt / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2242/2 Matematika Új témakörök az érettségin, ami az érettségi követelményekből eddig kimaradt / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2242/3 Matematika Új témakörök az érettségin, ami az érettségi követelményekből eddig kimaradt / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2242/4 Matematika Új témakörök az érettségin, ami az érettségi követelményekből eddig kimaradt / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2242/5 Matematika Új témakörök az érettségin, ami az érettségi követelményekből eddig kimaradt / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2242/6 Matematika Új témakörök az érettségin, ami az érettségi követelményekből eddig kimaradt / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2242/7 Matematika Új témakörök az érettségin, ami az érettségi követelményekből eddig kimaradt / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 1172 .lap Lelt.sz. Dokumentum DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2242/8 Matematika Új témakörök az érettségin, ami az érettségi követelményekből eddig kimaradt / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2242/9 Matematika Új témakörök az érettségin, ami az érettségi követelményekből eddig kimaradt / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B Matematika Új témakörök az érettségin, ami az érettségi követelményekből eddig kimaradt / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2243/1 Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2243/2 Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2243/3 Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2243/4 Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2243/5 Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2243/6 Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2243/7 Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2243/8 Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2243/9 Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1173 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1174 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1175 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2005 B Magyar nyelv és kommunikáció a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2244 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2245 Matematika 10. osztályosok számára / Bölcskei Attila Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003 B 2246 Matematika 11. osztályosok számára / Vancsó Ödön Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2247 Matematika Középiskola 10. osztály / Szászné Simon Judit. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2248 Matematika Középiskola 11. osztály / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2249 Matematika Középiskola 12. osztály / Hajdu Sándor Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005 B 2250 Matematika Új témakörök az érettségin, ami az érettségi követelményekből eddig kimaradt / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, 2006 B 2251 Középszint A kétszintű matematika érettségi próbaérettségi nagykönyve / Gerőcs László Dr.. - Budapest : DFT-Hungária Lapkiadó, Budapest, ? B 2252 Középszintű magyar írásbeli érettségi: Szövegértési, szövegalkotási feladatsorok,javítók. javítóku / Szücsné Dr. Harkó Enikő szerk.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004 B 2253 Középszintű magyar szóbeli érettségi Irodalom témakörök, tételek és feladatok II. 2005. II.Feleletv / Szücsné Dr. Harkó Enikő szerk.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004 B 2254 Középiskolai kötelező olvasmányok elemzése, "Érettségi és felvételi" c. sorozatból / Kelecsényi László Zoltán. - : Corvina Kiadó, 2004 B 2255 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 B 2256 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2257 Feladatgyűjtemény 11. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1176 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2258/1 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból: középszint-írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2258/2 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból: középszint-írásbeli / Czövek Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2259 Magyar nyelv és irodalom feladatok emelt szintű érettségi / Bunné Csintalan Judit. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2004 B 2260 Francia feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Darabos Zsuzsánna. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2261/1 10 próbaérettségi történelemből: emelt szint - írásbeli / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2261/2 10 próbaérettségi történelemből: emelt szint - írásbeli / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2261/3 10 próbaérettségi történelemből: emelt szint - írásbeli / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2261/4 10 próbaérettségi történelemből: emelt szint - írásbeli / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2261/5 10 próbaérettségi történelemből: emelt szint - írásbeli / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2262 Történelem szóbeli tételek emelt szintre készülőknek / Péczely Dóra. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2004 B 2262/2 Történelem szóbeli tételek emelt szintre készülőknek / Péczely Dóra. - : Bölcselet Egyesület, Budapest, 2004 B 2263 Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2264 Földrajz érettségi feladatgyűjtemény I. II. szóbeli és írásbeli tételek / Ütőné Visi Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2265/1 Headway New English Course: Intermediate Student's Book (tanári példányhoz 1 db CD, 1-2. rész) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 2265/2 Headway New English Course: Intermediate Student's Book (tanári példányhoz 1 db CD, 1-2. rész) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 2265/3 Headway New English Course: Intermediate Student's Book (tanári példányhoz 1 db CD, 1-2. rész) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1177 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2265/4 Headway New English Course: Intermediate Student's Book (tanári példányhoz 1 db CD, 1-2. rész) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 2265/5 Headway New English Course: Intermediate Student's Book (tanári példányhoz 1 db CD, 1-2. rész) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 2265/6 Headway New English Course: Intermediate Student's Book (tanári példányhoz 1 db CD, 1-2. rész) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 2265/7 Headway New English Course: Intermediate Student's Book (tanári példányhoz 1 db CD, 1-2. rész) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 2265/8 Headway New English Course: Intermediate Student's Book (tanári példányhoz 1 db CD, 1-2. rész) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 2265/9 Headway New English Course: Intermediate Student's Book (tanári példányhoz 1 db CD, 1-2. rész) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B Headway New English Course: Intermediate Student's Book (tanári példányhoz 1 db CD, 1-2. rész) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 2266/1 Headway New English Course: Intermediáte Workbook / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2266/2 Headway New English Course: Intermediáte Workbook / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2266/3 Headway New English Course: Intermediáte Workbook / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2267/1 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2267/2 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2267/3 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2267/4 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2267/5 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Inczédy György .l 2024.02.14 1178 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2267/6 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2267/7 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2267/8 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2267/9 Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Unterwegs Neu A Német II.Tankönyv Az új német helyesírással /tanári pld. 1db kazetta/ / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2268/1 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2268/2 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2268/3 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2268/4 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Inczédy György .l 2024.02.14 1179 .lap Lelt.sz. Dokumentum Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2268/5 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2268/6 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2268/7 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2268/8 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2268/9 Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Unterwegs Neu A Német II. Munkafüzet Az új német helyesírással / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2269/1 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2269/3 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2269/4 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2269/5 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2269/6 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Inczédy György .l 2024.02.14 1180 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2269/7 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2269/8 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2269/9 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2270/1 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2270/2 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2270/3 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2270/4 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2271/1 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 B 2271/2 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 B 2271/3 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 B 2271/4 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 B 2271/5 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 B Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B 2272/1 Szövegértés-szövegelemzés-szövegalkotás : Szövegtani gyakorlatok / Szikszainé Nagy Irma. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2003 B 2272/2 Szövegértés-szövegelemzés-szövegalkotás : Szövegtani gyakorlatok / Szikszainé Nagy Irma. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2003 B 2272/3 Szövegértés-szövegelemzés-szövegalkotás : Szövegtani gyakorlatok / Szikszainé Nagy Irma. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1181 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2273 Cutting Edge Advanced Teacher's Resource Book / Albery,David. - : Longman, 2005 B 2274/1 Irodalom tételek: Új érettségi / Kelecsényi László Zoltán. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2006 B 2274/2 Irodalom tételek: Új érettségi / Kelecsényi László Zoltán. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2006 B 2274/3 Irodalom tételek: Új érettségi / Kelecsényi László Zoltán. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2006 B 2274/4 Irodalom tételek: Új érettségi / Kelecsényi László Zoltán. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2006 B 2274/5 Irodalom tételek: Új érettségi / Kelecsényi László Zoltán. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2006 B 2275/1 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B 2275/2 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B 2275/3 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B 2275/4 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B 2275/5 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B 2275/6 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B 2275/7 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B 2275/8 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B 2275/9 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 1182 .lap Lelt.sz. Dokumentum Cartographia Kft. Budapest, 2004 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2004 B 2276/1 Magyar nyelv: új érettségi / Balázs Géza Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2005 B 2276/2 Magyar nyelv: új érettségi / Balázs Géza Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2005 B 2277/1 Történelem tételek új érettségi / Kulcsár Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2005 B 2277/2 Történelem tételek új érettségi / Kulcsár Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2005 B 2277/3 Történelem tételek új érettségi / Kulcsár Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2005 B 2277/4 Történelem tételek új érettségi / Kulcsár Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2005 B 2277/5 Történelem tételek új érettségi / Kulcsár Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2005 B 2278 Headway New English Course: Intermediáte Teacher's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 2279/1 Aranyrögök III. / Mihalik Zsolt. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2005 B 2279/2 Aranyrögök III. / Mihalik Zsolt. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2005 B 2279/3 Aranyrögök III. / Mihalik Zsolt. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2005 B 2279/4 Aranyrögök III. / Mihalik Zsolt. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2005 B 2279/5 Aranyrögök III. / Mihalik Zsolt. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2005 B 2279/6 Aranyrögök III. / Mihalik Zsolt. - : Arany János Tehetséggondozó Program,Budapest, 2005 B 2280 Kutatási lehetőségek középiskolásoknak: 2001,2005,2006 / Csermely Péter. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2006 B 2281/1 Magyar nyelv: új érettségi / Balázs Géza Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1183 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2281/2 Magyar nyelv: új érettségi / Balázs Géza Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2006 B 2281/3 Magyar nyelv: új érettségi / Balázs Géza Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 2005 B 2282/1 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2282/2 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2282/3 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2282/4 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2282/5 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2282/6 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2282/7 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2282/8 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2282/9 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1184 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1185 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2283/1 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1186 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2006 B 2283/2 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2283/3 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2283/4 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2283/5 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2283/6 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2283/7 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2283/8 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2283/9 Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1187 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1188 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 12. az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2284 A nyíri pajkos / Krúdy Gyula. - : Móricz Zsigmond Megyei Városi Könyvtár Nyíregyháza, 2003 B 2285 Enter the World of Grammar Teacher's Books 3&4 / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 1998 B 2286 Enter the World of Grammar 3 book, 4 book / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 1998 B 2287 Enter the World of Grammar 3 book, 4 book / Mitchell, H. Q.. - : Inczédy György .l 2024.02.14 1189 .lap Lelt.sz. Dokumentum MM Publications, 1998 B 2288/1 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2288/2 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2288/3 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2288/4 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2288/5 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2288/6 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2288/7 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2288/8 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2288/9 Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1190 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar-német kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2289 Magyar nyelv és kommunikáció a 9-10.évfolyam számára Tanári kézikönyv / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 B 2290 Magyar nyelv és kommunikáció:Tanári kézikönyv 11-12.évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2291 Headway New English Course Beginner Student's Book / Soars, Liz. - : Oxford University Press, 2002 B Headway New English Course Beginner Workbook with key / Falla, Tim. - : Oxford University Press, 2002 B 2293/1 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2293/2 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1191 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2293/3 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2293/4 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2293/5 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2293/6 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2293/7 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2293/8 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2293/9 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B2293/17 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2294/1 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1192 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2294/2 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2294/3 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2294/4 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2294/5 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2294/6 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2294/7 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2294/8 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2294/9 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 B 2295/1 Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2295/2 Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2295/3 Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2295/4 Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2295/5 Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1193 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2295/6 Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2295/7 Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2295/8 Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2295/9 Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1194 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika I. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint Megoldások CD. nélkül! / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2296/1 Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2296/2 Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2296/3 Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1195 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2296/4 Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2296/5 Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2296/6 Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2296/7 Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2296/8 Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2296/9 Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1196 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika II. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emelt szint / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2297/1 Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1197 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2297/2 Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2297/3 Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2297/4 Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2297/5 Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2297/6 Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2297/7 Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2297/8 Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2297/9 Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1198 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1199 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Matematika III. Gyakorló és érettségire felkészítő feladatgyűjtemény Középszint Emelt szint / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2298/1 Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2298/2 Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2298/3 Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2298/4 Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2298/5 Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2298/6 Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2298/7 Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2298/8 Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2298/9 Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1200 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1201 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Matematika a nyelvi előkészítő évfolyam számára / Borbás Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2299/1 Magyar nyelv és kommunikáció 17-18 éveseknek Tanári kézikönyv / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 B 2299/2 Magyar nyelv és kommunikáció 17-18 éveseknek Tanári kézikönyv / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 B 2300 English File upper-intermediate student's book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2002 06 B 2301 English File upper-intermediate workbook / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2001, 04 B 2302 Headway New English Course: Intermediáte Teacher's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 1998,2004 B 2303/1 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2303/2 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2303/3 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2303/4 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2303/5 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2303/6 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2303/7 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Inczédy György .l 2024.02.14 1202 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2303/8 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2303/9 Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Inczédy György .l 2024.02.14 1203 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B Matematika I. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy.Középszint-Emeltszint,Megoldások CD-n / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,06 B 2304/1 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2304/2 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2304/3 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2304/4 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2304/5 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2304/6 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest Inczédy György .l 2024.02.14 1204 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2304/7 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2304/8 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2304/9 Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest Inczédy György .l 2024.02.14 1205 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B Matematika II. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Középszint Emeltszint, Megoldások / Gerőcs László Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,6 B 2305/1 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2305/2 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2305/3 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2305/4 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Inczédy György .l 2024.02.14 1206 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2305/5 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2305/6 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2305/7 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2305/8 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2305/9 Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Inczédy György .l 2024.02.14 1207 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B Matematika III. CD. Gyakorló és érettségire felkészítő fgy. Közép Emeltsz. Megoldások / Czapáry Endre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005,2006 B 2306 Headway New English Course: Intermediate Student's Book (tanári példányhoz 1 db CD, 1-2. rész) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2004 B 2307 Headway New English Course: Intermediáte Workbook / Soars, John. - : Oxford University Press, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1208 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2308 Headway New Intermediate Angol-magyar szójegyzék és nyelvtani összefoglaló / Soars, John. - : Oxford University Press, 2003 B 2309 English File upper-intermediate student's book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2002 06 B 2310 Angol szóbeli gyakorlatok Emelt szint / Hevesi Katalin. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2311 Francia szóbeli nyelvvizsgafeladatok A típus középfok - felsőfok / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2001 B 2312 Például...Példák, ötletek a fejlesztésközpontú szemlélet iskolai megvalósítására +2db DVD / Szilágyi Edit szerk.. - : suliNova Kft., 2005 B 2313/1 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 2313/2 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 2313/3 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 2313/4 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 2313/5 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 2313/6 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 2313/7 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 2313/8 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 2313/9 Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 1209 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B Felvételi adattár: történelem / Szabó István G.. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2002 B 2314 Kémia 9. Általános kémiai ismeretek / Siposné Kedves Éva dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2003 B 2315 Fizika 10: Hőtan Elektromosságtan: A természetről tizenévesekenek / Jurisits József dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2316 Fizika 11: Rezgések és hullámok Modern fizika / Halász Tibor dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2003 B 2317 Fizika 11-12: Közép- és emelt szintű érettségire készültőknek / Halász Tibor dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2318 Pro Patria Tanulmányok / Nagy Ferenc sorozatszerk.. - : Nyíregyháza, 2004 B 2319 A honfelügyelő " / Dienes István. - Budapest : Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 2006 B 2320 Pedagógusok az 1956-os forradalomban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: Dokumentumok / Németh Péterné. - Nyíregyháza : Jósa András Múzeum, 1994 B 2321/1 Műemlékek Nyíregyházán / Labossa Gusztáv. - : Nyíregyházi Inczédy György .l 2024.02.14 1210 .lap Lelt.sz. Dokumentum Városvédő Egyesület, 2004 B 2321/2 A piros ház kerámiaképei / Labossa Gusztáv. - : Nyíregyházi Városvédő Egyesület, 2006 B 2321/3 Katonaélet Nyíregyházán / Labossa Gusztáv. - : Nyíregyházi Városvédő Egyesület, 2006 B 2321/4 A 200 éves Kossuth / Labossa Gusztáv. - : Nyíregyházi Városvédő Egyesület, 2006 B 2322/1 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 B 2322/2 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 B 2322/3 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 B 2323/1 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 B 2323/2 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991 B 2324/1 Művészkönyv Magyar Képző- és Iparművészek szövetsége Sz.Sz.Bereg Megyei Területi Szerv. / Tőkey Péter. - : Területi Szervezet, Nyíregyháza, 2005 B 2324/2 Művészkönyv Magyar Képző- és Iparművészek szövetsége Sz.Sz.Bereg Megyei Területi Szerv. / Tőkey Péter. - : Területi Szervezet, Nyíregyháza, 2005 B 2324/3 Művészkönyv Magyar Képző- és Iparművészek szövetsége Sz.Sz.Bereg Megyei Területi Szerv. / Tőkey Péter. - : Területi Szervezet, Nyíregyháza, 2005 B 2324/4 Művészkönyv Magyar Képző- és Iparművészek szövetsége Sz.Sz.Bereg Megyei Területi Szerv. / Tőkey Péter. - : Területi Szervezet, Nyíregyháza, 2005 B 2324/5 Művészkönyv Magyar Képző- és Iparművészek szövetsége Sz.Sz.Bereg Megyei Területi Szerv. / Tőkey Péter. - : Területi Szervezet, Nyíregyháza, 2005 B 2325/1 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 2325/2 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 2325/3 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 2325/4 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné Inczédy György .l 2024.02.14 1211 .lap Lelt.sz. Dokumentum szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 2325/5 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 2325/6 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 2325/7 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 2325/8 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 2325/9 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 Inczédy György .l 2024.02.14 1212 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 B 2326/1 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 B 2326/2 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 B 2326/3 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 B 2326/4 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 B 2326/5 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 Inczédy György .l 2024.02.14 1213 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2326/6 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 B 2326/7 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 B 2326/8 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 B 2326/9 Nyíregyháza művészettörténeti emlékei / Koroknay Gyula. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1971 B 2327/1 Nyíregyháziak Nyíregyházáról / Kopka János. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1973 B 2327/2 Nyíregyháziak Nyíregyházáról / Kopka János. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1973 B 2327/3 Nyíregyháziak Nyíregyházáról / Kopka János. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1973 B 2328 Képkorszak Szöveggyűjtemény a mozgóképkultúra és médiaismeret oktatásához / Gelencsér Gábor. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2004 B 2329 Tanári kázikönyv a szociális kompetencia fejlesztéséhez 1-12. évfolyam / Kereszty Zsuzsa. - : suliNova Kft., ? B 2330/1 Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B 2330/2 Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B 2330/3 Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B 2330/4 Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B 2330/5 Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B 2330/6 Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B 2330/7 Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B 2330/8 Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1214 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1215 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B 2331 Nyíregyházi szlovák ("tirpák") nyelvjárási és néprajzi emlékek III. / Németh Péter Dr.. - : Németh Péter Dr, 1986 B 2332 Nyíregyházi szlovák ("tirpák") nyelvjárási és néprajzi emléke IV. / Németh Péter Dr.. - : Németh Péter Dr, 1988 B 2333 Nyíregyházi szlovák ("tirpák") nyelvjárási és néprajzi emlékek IV. / Németh Péter Dr.. - : Németh Péter Dr, 1991 B 2334 Céhek Szabolcs vármegyében / Szabó Sarolta. - : Németh Péter Dr, 1993 B 2335 Mesék, mondák Biriból / Ratkó Lujza. - : Németh Péter Dr, 1987 B 2336 Néprajzi kutatások Nyírlugoson / Németh Péter Dr.. - : Németh Péter Dr, 1979 B 2337/1 A nyíregyházi állami Kossuth Lajos általános gimnázium évkönyve az 1956-57. és az 57-58-as évr. 1957 / Ardiányi László. - : Adriányi László, 1958 B 2337/2 A nyíregyházi állami Kossuth Lajos általános gimnázium évkönyve Inczédy György .l 2024.02.14 1216 .lap Lelt.sz. Dokumentum az 1956-57. és az 57-58-as évr. 1957 / Ardiányi László. - : Adriányi László, 1958 B 2337/3 A nyíregyházi állami Kossuth Lajos általános gimnázium évkönyve az 1956-57. és az 57-58-as évr. 1957 / Ardiányi László. - : Adriányi László, 1958 B 2338/1 Emlékkönyv a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium 1806-1956 / Horváth Sándor dr.. - : Nyíregyháza, 1956 B 2338/2 Emlékkönyv a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium 1806-1956 / Horváth Sándor dr.. - : Nyíregyháza, 1956 B 2338/3 Emlékkönyv a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium 1806-1956 / Horváth Sándor dr.. - : Nyíregyháza, 1956 B 2339 Az angolkisasszonyok nyiregyházi róm. kat. leányliceumának értesítője az 1932-33. isk.évről / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, 1933 B 2340 Az angolkisasszonyok nyiregyházi róm. kat. leányliceumának értesítője az 1933-34. iskolaévről / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Merkur, 1934 B 2341 Az angolkisasszonyok nyiregyházi róm. kat. leányliceumának értesítője az 1934-35. iskolaévről / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Merkur, 1935 B 2342 A nyiregyházi ÁG. Hitv. Evang. leánygimnázuium értesítője az 1935-36. iskolai évről / Weiszer Gyula. - : Burger Béla könyvnyomdája, ? B 2343 A nyiregyházi ÁG. Hitv. Evang. Leánygimnázium értesítője az 1936-37. iskolai évről / Weiszer Gyula. - : Burger Béla könyvnyomdája, ? B 2343/9 Társadalomismeret Jelenismeret / Domokos Zsuzsa. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B 2344 Az angolkisasszonyok nyíregyházi róm. kat. leánygimn.értesítője az 1936-37. iskolaévről / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Merkur, 1937 B 2345 A nyíregyházi ÁG. Hitv. Evang. Geduly Henrik Leánygimn. értesítője az 1937-38 évről / Weiszer Gyula. - : Burger Béla könyvnyomdája, ? B 2346/1 Az angolkisasszonyok nyiregyházi róm. kat. leánygimnáziumának (IV-VIII.oszt. leányliceum) / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Merkur, 1938 B 2346/2 Az angolkisasszonyok nyiregyházi róm. kat. leánygimnáziumának (IV-VIII.oszt. leányliceum) / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Merkur, 1938 B 2346/3 Az angolkisasszonyok nyiregyházi róm. kat. leánygimnáziumának Inczédy György .l 2024.02.14 1217 .lap Lelt.sz. Dokumentum (IV-VIII.oszt. leányliceum) / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Merkur, 1938 B 2347 A nyiregyházi ÁG. Hitv. Evang. Geduly Henrik Leánygimnázium évkönmyve az 1938-39. iskolai évről / Weiszer Gyula. - : Burger Béla könyvnyomdája, ? B 2348/1 Az angolkisasszonyok nyíregyházi róm. kat. leánygimnáziumának évkönyve az 1938-39.iskolaévről iskola / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, 1939 B 2348/2 Az angolkisasszonyok nyíregyházi róm. kat. leánygimnáziumának évkönyve az 1938-39.iskolaévről iskola / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, 1939 B 2348/3 Az angolkisasszonyok nyíregyházi róm. kat. leánygimnáziumának évkönyve az 1938-39.iskolaévről iskola / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, 1939 B 2349/1 Az angolkisasszonyok nyíregyházi róm. kat. leánygimnáziumának évkönyve az 1939-40. iskolaévről / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, 1940 B 2349/2 Az angolkisasszonyok nyíregyházi róm. kat. leánygimnáziumának évkönyve az 1939-40. iskolaévről / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, 1940 B 2350/1 Az angolkisasszonyok nyíregyházi róm. kat. leánygimnáziumának évkönyve az 1940-41. iskolévről / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, 1941 B 2350/2 Az angolkisasszonyok nyíregyházi róm. kat. leánygimnáziumának évkönyve az 1940-41. iskolévről / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, 1941 B 2351 A nyíregyházi ÁG. Hitv. Evang. Geduly Henrik Leánygimnázium évkönyve az 1940-41. iskolai évről / Weiszer Gyula. - : Nyíregyháza, ? B 2352 A nyíregyházi ÁG. Hitv. Evang. Geduly Henrik Leánygimnázium évkönyve az 1941-42. iskolai évről az is / Weiszer Gyula. - : Nyíregyháza, ? B 2353/1 Az angolkisasszonyok nyíregyházi róm. kat. leánygimnáziumának évkönyve az 1941-42. iskolaévrő iskola / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, ? B 2353/2 Az angolkisasszonyok nyíregyházi róm. kat. leánygimnáziumának évkönyve az 1941-42. iskolaévrő iskola / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, ? B 2354/1 Az Angolkisasszonyok Nyíregyházi "Sancta Maria" Intézete Róm. Kat. Leányg.Évkönyve 1942-43. / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, ? B 2354/2 Az Angolkisasszonyok Nyíregyházi "Sancta Maria" Intézete Róm. Inczédy György .l 2024.02.14 1218 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kat. Leányg.Évkönyve 1942-43. / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, ? B 2354/3 Az Angolkisasszonyok Nyíregyházi "Sancta Maria" Intézete Róm. Kat. Leányg.Évkönyve 1942-43. / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza, ? B 2355/1 Az Angolkisasszonyok nyíregyházi "Sancta Maria" Intézete Róm. Kat. Leánygimn. 1943-44. évről / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza B 2355/2 Az Angolkisasszonyok nyíregyházi "Sancta Maria" Intézete Róm. Kat. Leánygimn. 1943-44. évről / Szerviczky M. Margit Dr.. - : Nyíregyháza B 2356 A nyíregyházi ÁG. Hitv. Evang. Geduly Henrik Leánygimnázium évkönyve az 1943-44. iskolai évről / Weiszer Gyula. - : Nyíregyháza, ? B 2357 Zrinyi Ilona Leánygimnázium Nyíregyháza évkönyve 1959-60. / Jósvai László. - : Nyíregyháza, 1960 B 2358/1 A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium jubileumi évkönyve 1967 (50 esztendő) / Jósvai László. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1967 B 2358/2 A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium jubileumi évkönyve 1967 (50 esztendő) / Jósvai László. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1967 B 2359/1 A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium évkönyve '70 / Jósvai László. - : Nyíregyháza, 1970 B 2359/2 A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium évkönyve '70 / Jósvai László. - : Nyíregyháza, 1970 B 2360/1 A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium évkönyve 1977 / Jósvai László. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1977 B 2360/2 A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium évkönyve 1977 / Jósvai László. - Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár M. Lapkiadó, 1977 B 2361/1 Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B 2361/2 Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B 2361/3 Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B 2361/4 Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B 2361/5 Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1219 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2361/6 Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B 2361/7 Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B 2361/8 Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B 2361/9 Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Inczédy György .l 2024.02.14 1220 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B Varázsszem: 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz / Páskuné Kiss Judit. - : Arany János Tehetséggond. Miskolc, 2006 B 2362 A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium jubileumi évkönyve 1997 / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Pintér Miklós igazgató, 1997 B 2363/1 Zrínyi Ilona Gimnázium évkönyv 1999/2000 / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Pintér Miklós igazgató, 2000 B 2363/2 Zrínyi Ilona Gimnázium évkönyv 1999/2000 / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Pintér Miklós igazgató, 2000 B 2363/3 Zrínyi Ilona Gimnázium évkönyv 1999/2000 / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Pintér Miklós igazgató, 2000 B 2364/1 Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium évkönyv 2002/2003 / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Nyíregyháza, 2003 B 2364/2 Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium évkönyv 2002/2003 / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Nyíregyháza, 2003 B 2365/1 Zrínyi Ilona Gimnázium évkönyve 1917-1992 / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Pintér Miklós igazgató, ? B 2365/2 Zrínyi Ilona Gimnázium évkönyve 1917-1992 / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Pintér Miklós igazgató, ? B 2366 Nemzedékről nemzedékre (A Zrínyi Ilona Gimnázium volt tanárainak visszaemlékezései 1959-1996) / ZIG. diákjainak verseskötete. - : Pintér Miklós igazgató, 1997 B 2367 A nyíregyházi ÁG. Hitv. Evang. Leánygimnázium értesítője / Adorján Ferenc igazgató. - : Nyíregyháza, 1933 B 2368 A nyíregyházi ÁG. Hitv. Evang. Leánygimnázium értesítője az 1926-27. iskolai évről / Adorján Ferenc igazgató. - : Nyíregyháza, 1927 B 2369 Var det ham ? Oversat af Jane Wenzel Andreasen / Stout, David. - Prága : Artia Könyvkiadó, Prága, 1990 B 2370 Allons-y 1. Méthode de francais niveau débutant Francia Inczédy György .l 2024.02.14 1221 .lap Lelt.sz. Dokumentum nyelvkönyv kezdőknek(Kazetta külön vás.) / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2371 Allons-y 2. Méthode de francais niveau interméd. Középfokú francia nyelvkönyv külön vásárolva kaz!. / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2003 B 2372 Allons-y 1. Tanári kézikönyv / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2003 B 2373 Allons-y 2. Tanári kézikönyv / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2003 B 2374/1 Intermediate students book Channel your English / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2374/2 Intermediate students book Channel your English / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2374/3 Intermediate students book Channel your English / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2374/4 Intermediate students book Channel your English / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2374/5 Intermediate students book Channel your English / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2374/6 Intermediate students book Channel your English / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2374/7 Intermediate students book Channel your English / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2374/8 Intermediate students book Channel your English / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2374/9 Intermediate students book Channel your English / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B Intermediate students book Channel your English / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2375/1 Intermediate workbook Channel your English +1db CD / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2375/2 Intermediate workbook Channel your English +1db CD / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2375/3 Intermediate workbook Channel your English +1db CD / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2375/4 Intermediate workbook Channel your English +1db CD / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2375/5 Intermediate workbook Channel your English +1db CD / Mitchell, H. Inczédy György .l 2024.02.14 1222 .lap Lelt.sz. Dokumentum Q.. - : MM Publications, 2002 B 2375/6 Intermediate workbook Channel your English +1db CD / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2375/7 Intermediate workbook Channel your English +1db CD / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2375/8 Intermediate workbook Channel your English +1db CD / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2375/9 Intermediate workbook Channel your English +1db CD / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B Intermediate workbook Channel your English +1db CD / Mitchell, H. Q.. - : MM Publications, 2002 B 2376 Biológia 9 Az élőlények teste, élete és környezete / Csókási Andrásné. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2377 Biológia 10 Az ember életműködése az öröklődés alapjai / Csókási Andrásné. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2378 Biológa 11 A sejt és az ember biológiája / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2379 Biológia 12: Az életközösség biológiája Az evolúció és az öröklődés / Gál Béla. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2380 Matematika tankönyv 9 Sokszínű matematika / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2381 Matematika tankönyv 10 Sokszínű matematika / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2382 Matematika tankönyv 11 Sokszínű matematika / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2383 Matematika tankönyv 12 Sokszínű matematika / Kosztolányi József. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2384 Fizika 9. Mozgások Energiaváltozások / Halász Tibor dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2385 Fizika 10: Hőtan Elektromosságtan: A természetről tizenévesekenek / Jurisits József dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2004 B 2386 Fizika 11: Rezgések és hullámok Modern fizika / Halász Tibor dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2387 Földrajz 9. Kozmikus és természetföldrajzi környezetünk Természetföldrajzi környezetünk. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2388 Földrajz 10 A világ változó társadalmi-gazdasági képe Társadalomföldrajz, globális problémák. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1223 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2389 Kémia 9. Általános kémiai ismeretek / Siposné Kedves Éva dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2390 Kémia 10. Szerves kémiai ismeretek / Siposné Kedves Éva dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2391 Kémia munkafüzet 9. Általános kémiai ismeretek / Siposné Kedves Éva dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2392 Kémia munkafüzet 10. Szerves kémiai ismeretek / Siposné Kedves Éva dr.. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2393 Magyar nyelv és kommunikáció: Tankönyv a 9-10. év / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2394 Irodalmi szöveggyűjtemény a középiskolák I. és 9. osztálya számára / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2395 Irodalom tankönyv a középiskolák I-II-III-IV. és 9,10,11,12 o.számára + kiegészítő fűzet / Mohácsy Károly Dr.. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2005 B 2396 Magyar nyelv és kommunikáció: Munkafüzet a 9. évfolyam számára / Antalné Szabó Ágnes. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2397 Grammaire du Francais Contemporain / Verdier, Germaine. - : La Spiga languages, 1995 B 2398 Kisvállalkozás a szocializmus után / Laki Mihály. - : Közgazdasági Szemle Alapítvány Budapest, 1998 B 2399 Kémia a középiskolák számára / Kónya Józsefné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2400 France-Euro-Express 1 Fancia tankönyv + 1 db CD Nouveau / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2401 France-Euro-Express 1 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2402 France-Euro-Express 2 Francia tankönyv + 1 db CD. Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006,7 B 2403 France-Euro-Express 2 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2404/1 Grammaire du Francais Contemporain / Verdier, Germaine. - : La Spiga languages, 1995 Inczédy György .l 2024.02.14 1224 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2404/2 Grammaire du Francais Contemporain / Verdier, Germaine. - : La Spiga languages, 1995 B 2404/3 Grammaire du Francais Contemporain / Verdier, Germaine. - : La Spiga languages, 1995 B 2404/4 Grammaire du Francais Contemporain / Verdier, Germaine. - : La Spiga languages, 1995 B 2404/5 Grammaire du Francais Contemporain / Verdier, Germaine. - : La Spiga languages, 1995 B 2405/1 Francia szóbeli érettségi feladatgyűjtemény Középszint Gyakorló feladatok szóbeli érettségihez / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2405/2 Francia szóbeli érettségi feladatgyűjtemény Középszint Gyakorló feladatok szóbeli érettségihez / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2405/3 Francia szóbeli érettségi feladatgyűjtemény Középszint Gyakorló feladatok szóbeli érettségihez / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2405/4 Francia szóbeli érettségi feladatgyűjtemény Középszint Gyakorló feladatok szóbeli érettségihez / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2405/5 Francia szóbeli érettségi feladatgyűjtemény Középszint Gyakorló feladatok szóbeli érettségihez / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2406/1 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 17.kiadás B 2406/2 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 17.kiadás B 2406/3 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 17.kiadás B 2406/4 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 17.kiadás B 2406/5 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 17.kiadás B 2406/6 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 17.kiadás B 2406/7 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 17.kiadás B 2406/8 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 17.kiadás Inczédy György .l 2024.02.14 1225 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2406/9 Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 17.kiadás B Kis angol nyelvtan / Dohár Péter. - : Dover Nyelviskola, 17.kiadás B 2407/1 7 próbaérettségi német nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2407/2 7 próbaérettségi német nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2407/3 7 próbaérettségi német nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2407/5 7 próbaérettségi német nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2407/6 7 próbaérettségi német nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2407/7 7 próbaérettségi német nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2407/8 7 próbaérettségi német nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2407/9 7 próbaérettségi német nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 7 próbaérettségi német nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Husztiné, Varga Klára. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2408/1 7 próbaérettségi német nyelvből középszint + 1 db CD / Rixer Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2408/2 7 próbaérettségi német nyelvből középszint + 1 db CD / Rixer Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2408/3 7 próbaérettségi német nyelvből középszint + 1 db CD / Rixer Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2408/4 7 próbaérettségi német nyelvből középszint + 1 db CD / Rixer Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2408/5 7 próbaérettségi német nyelvből középszint + 1 db CD / Rixer Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2408/6 7 próbaérettségi német nyelvből középszint + 1 db CD / Rixer Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2408/7 7 próbaérettségi német nyelvből középszint + 1 db CD / Rixer Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2408/8 7 próbaérettségi német nyelvből középszint + 1 db CD / Rixer Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1226 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2408/9 7 próbaérettségi német nyelvből középszint + 1 db CD / Rixer Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 7 próbaérettségi német nyelvből középszint + 1 db CD / Rixer Márta. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2409/1 Német feladatsorok Emelt szint + 1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005-6. B 2409/2 Német feladatsorok Emelt szint + 1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005-6. B 2409/3 Német feladatsorok Emelt szint + 1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005-6. B 2409/4 Német feladatsorok Emelt szint + 1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005-6. B 2409/5 Német feladatsorok Emelt szint + 1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005-6. B 2410/1 Német feladatsorok Középszínt +1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2410/2 Német feladatsorok Középszínt +1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2410/3 Német feladatsorok Középszínt +1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2410/4 Német feladatsorok Középszínt +1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2410/5 Német feladatsorok Középszínt +1 db CD / Lázár Györgyné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2411/1 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2411/2 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2411/3 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2411/4 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2411/5 Angol feladatsorok Emelt szint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2412/1 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2412/2 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Inczédy György .l 2024.02.14 1227 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2412/3 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2412/4 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2412/5 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2412/6 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2412/7 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2412/8 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2412/9 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2413/1 Német nyelvtani gyakorlókönyv kezdőknek és haladóknak Die verflixte grammatik! / Mészáros Angéla. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 2002 B 2413/2 Német nyelvtani gyakorlókönyv kezdőknek és haladóknak Die verflixte grammatik! / Mészáros Angéla. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 2002 B 2413/3 Német nyelvtani gyakorlókönyv kezdőknek és haladóknak Die verflixte grammatik! / Mészáros Angéla. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 2002 B 2413/4 Német nyelvtani gyakorlókönyv kezdőknek és haladóknak Die verflixte grammatik! / Mészáros Angéla. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 2002 B 2413/5 Német nyelvtani gyakorlókönyv kezdőknek és haladóknak Die verflixte grammatik! / Mészáros Angéla. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 2002 B 2413/6 Német nyelvtani gyakorlókönyv kezdőknek és haladóknak Die verflixte grammatik! / Mészáros Angéla. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 2002 B 2413/7 Német nyelvtani gyakorlókönyv kezdőknek és haladóknak Die verflixte grammatik! / Mészáros Angéla. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 2002 B 2413/8 Német nyelvtani gyakorlókönyv kezdőknek és haladóknak Die verflixte grammatik! / Mészáros Angéla. - : Padlás Nyelviskola Inczédy György .l 2024.02.14 1228 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kiadó, 2002 B 2413/9 Német nyelvtani gyakorlókönyv kezdőknek és haladóknak Die verflixte grammatik! / Mészáros Angéla. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 2002 B Német nyelvtani gyakorlókönyv kezdőknek és haladóknak Die verflixte grammatik! / Mészáros Angéla. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 2002 B 2414/1 Unterwegs Neu B plus Gyakorlófeladatok / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2414/2 Unterwegs Neu B plus Gyakorlófeladatok / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2414/3 Unterwegs Neu B plus Gyakorlófeladatok / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2414/4 Unterwegs Neu B plus Gyakorlófeladatok / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2414/5 Unterwegs Neu B plus Gyakorlófeladatok / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2414/6 Unterwegs Neu B plus Gyakorlófeladatok / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2414/7 Unterwegs Neu B plus Gyakorlófeladatok / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2414/8 Unterwegs Neu B plus Gyakorlófeladatok / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2414/9 Unterwegs Neu B plus Gyakorlófeladatok / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Unterwegs Neu B plus Gyakorlófeladatok / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B 2415/1 Angol írásbeli gyakorlatok Középszint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2415/2 Angol írásbeli gyakorlatok Középszint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2415/3 Angol írásbeli gyakorlatok Középszint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2415/4 Angol írásbeli gyakorlatok Középszint / Batár Levente. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2415/5 Angol írásbeli gyakorlatok Középszint / Batár Levente. - Budapest Inczédy György .l 2024.02.14 1229 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005 B 2416/1 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2416/2 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2416/3 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2416/4 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2416/5 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2416/6 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2416/7 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2416/8 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2416/9 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Inczédy György .l 2024.02.14 1230 .lap Lelt.sz. Dokumentum Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Inczédy György .l 2024.02.14 1231 .lap Lelt.sz. Dokumentum Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Inczédy György .l 2024.02.14 1232 .lap Lelt.sz. Dokumentum Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Inczédy György .l 2024.02.14 1233 .lap Lelt.sz. Dokumentum Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2417/1 Földrajzi feladatgyűjtemény. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2007 B 2417/2 Földrajzi feladatgyűjtemény. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2007 B 2418/1 Országos középiskolai és felsőoktatási intézmények multimédia adattára 2007 / Okfima 2007. - : Okfima 2007, 2007 B 2418/2 Országos középiskolai és felsőoktatási intézmények multimédia adattára 2007 / Okfima 2007. - : Okfima 2007, 2007 B 2419/1 Kérdések és válaszok német nyelvből szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Talpainé Kremser Anna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2419/2 Kérdések és válaszok német nyelvből szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Talpainé Kremser Anna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2419/3 Kérdések és válaszok német nyelvből szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Talpainé Kremser Anna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2419/4 Kérdések és válaszok német nyelvből szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Talpainé Kremser Anna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2419/5 Kérdések és válaszok német nyelvből szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Talpainé Kremser Anna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2419/6 Kérdések és válaszok német nyelvből szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Talpainé Kremser Anna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2419/7 Kérdések és válaszok német nyelvből szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Talpainé Kremser Anna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2419/8 Kérdések és válaszok német nyelvből szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Talpainé Kremser Anna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1234 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2419/9 Kérdések és válaszok német nyelvből szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Talpainé Kremser Anna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B Kérdések és válaszok német nyelvből szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Talpainé Kremser Anna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2420/1 France-Euro-Express 1 Fancia tankönyv + 1 db CD Nouveau / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2420/2 France-Euro-Express 1 Fancia tankönyv + 1 db CD Nouveau / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2420/3 France-Euro-Express 1 Fancia tankönyv + 1 db CD Nouveau / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2420/4 France-Euro-Express 1 Fancia tankönyv + 1 db CD Nouveau / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2420/5 France-Euro-Express 1 Fancia tankönyv + 1 db CD Nouveau / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2421/1 France-Euro-Express 1 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2421/2 France-Euro-Express 1 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2421/3 France-Euro-Express 1 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2421/4 France-Euro-Express 1 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2421/5 France-Euro-Express 1 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2422/1 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2422/2 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1235 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2422/3 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2422/4 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2422/5 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2422/6 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2422/7 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2422/8 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2422/9 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1236 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1237 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2423/1 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2423/2 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2423/3 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2423/4 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 Inczédy György .l 2024.02.14 1238 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2423/5 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2423/6 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2423/7 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2423/8 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2423/9 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2424/1 France-Euro-Express 2 Francia tankönyv + 1 db CD. Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006,7 B 2424/2 France-Euro-Express 2 Francia tankönyv + 1 db CD. Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006,7 B 2424/3 France-Euro-Express 2 Francia tankönyv + 1 db CD. Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006,7 Inczédy György .l 2024.02.14 1239 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2424/4 France-Euro-Express 2 Francia tankönyv + 1 db CD. Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006,7 B 2424/5 France-Euro-Express 2 Francia tankönyv + 1 db CD. Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006,7 B 2425/1 France-Euro-Express 2 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2425/2 France-Euro-Express 2 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2425/3 France-Euro-Express 2 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2425/4 France-Euro-Express 2 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2425/5 France-Euro-Express 2 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2426/1 France-Euro-Express 1 Tanári kézikönyv Nouveau / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2426/2 France-Euro-Express 1 Tanári kézikönyv Nouveau / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2427/1 Angol feladatsorok Középszint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2427/2 Angol feladatsorok Középszint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2427/3 Angol feladatsorok Középszint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2427/4 Angol feladatsorok Középszint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2427/5 Angol feladatsorok Középszint + 1 db CD. / Magyarics Péter. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2428/1 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2428/2 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2428/3 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Inczédy György .l 2024.02.14 1240 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2428/4 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2428/5 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2428/6 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2428/7 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2428/8 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2428/9 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2429 A zalaegerszegi Zrínyi Miklós gimnázium évkönyve a 2005-2006. iskolai évről, az iskola fennállásának / Horváth Attila igazgató. - : Zalaegerszeg, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1241 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2430/1 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B 2430/2 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B 2430/3 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B 2430/4 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B 2430/5 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B 2430/6 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B 2430/7 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B 2430/8 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B 2430/9 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Inczédy György .l 2024.02.14 1242 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B 2431 Hogyan oldjam meg a kétszintű érettségi feladatait történelemből? Dörzsölt vizsgázók trükkjei / Galántha Gergely. - Budapest : Rubicon-Ház Bt. Budapest, 2006 B 2432/1 English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2432/2 English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2432/3 English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2432/4 English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2432/5 English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2432/6 English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2432/7 English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2432/8 English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2432/9 English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B English File intermedate student's book / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2433 English File intermediate teacher's book / Oxenden, Clive. - : Oxford University Press, 2007 B 2434/1 English File intermediate workbook / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2434/2 English File intermediate workbook / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2434/3 English File intermediate workbook / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2435/1 English File intermediate workbook / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2435/2 English File intermediate workbook / Latham-Koenig, Christina. - : Oxford University Press, 2007 B 2436/1 Impeccable ! Francia nyelvtani gyakorlatok középfok 650 exercices de grammaire francaise / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Inczédy György .l 2024.02.14 1243 .lap Lelt.sz. Dokumentum Székesfehérvár, 2006 B 2436/2 Impeccable ! Francia nyelvtani gyakorlatok középfok 650 exercices de grammaire francaise / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2436/3 Impeccable ! Francia nyelvtani gyakorlatok középfok 650 exercices de grammaire francaise / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2436/4 Impeccable ! Francia nyelvtani gyakorlatok középfok 650 exercices de grammaire francaise / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2436/5 Impeccable ! Francia nyelvtani gyakorlatok középfok 650 exercices de grammaire francaise / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2436/6 Impeccable ! Francia nyelvtani gyakorlatok középfok 650 exercices de grammaire francaise / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2436/7 Impeccable ! Francia nyelvtani gyakorlatok középfok 650 exercices de grammaire francaise / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2436/8 Impeccable ! Francia nyelvtani gyakorlatok középfok 650 exercices de grammaire francaise / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2436/9 Impeccable ! Francia nyelvtani gyakorlatok középfok 650 exercices de grammaire francaise / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B Impeccable ! Francia nyelvtani gyakorlatok középfok 650 exercices de grammaire francaise / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2437/1 60 tétel informatikából középszint - szóbeli / Dorozsmai Károly. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2437/2 60 tétel informatikából középszint - szóbeli / Dorozsmai Károly. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2437/3 60 tétel informatikából középszint - szóbeli / Dorozsmai Károly. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2437/4 60 tétel informatikából középszint - szóbeli / Dorozsmai Károly. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2437/5 60 tétel informatikából középszint - szóbeli / Dorozsmai Károly. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2438/1 10 próbaérettségi informatikából középszint - írásbeli + CD / Bíró Zsolt. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1244 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2438/2 10 próbaérettségi informatikából középszint - írásbeli + CD / Bíró Zsolt. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2438/3 10 próbaérettségi informatikából középszint - írásbeli + CD / Bíró Zsolt. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2438/4 10 próbaérettségi informatikából középszint - írásbeli + CD / Bíró Zsolt. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2438/5 10 próbaérettségi informatikából középszint - írásbeli + CD / Bíró Zsolt. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2439 ECL Sample tests 1-2 English Level C (Intermediate) / Szabó Gábor dr.. - : University of Pécs, 2002 B 2440 ECL Mustertests 1-2 Deutsch Stufe "C" (Mittelstufe) / Hahn, Martin Dr.. - : University of Pécs, 2002 B 2441/1 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2441/2 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2442/1 7 próbaérettségi angol nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2442/2 7 próbaérettségi angol nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2442/3 7 próbaérettségi angol nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2442/4 7 próbaérettségi angol nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2442/5 7 próbaérettségi angol nyelvből emelt szint + 1 db CD. / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2443/1 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2443/2 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2443/3 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2443/4 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2443/5 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2444/1 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, Inczédy György .l 2024.02.14 1245 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2005 B 2444/2 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2444/3 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2444/4 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2444/6 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2444/7 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2444/8 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2444/9 Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B Magyar helyesírási szótár (14 db kölcsönözhető! Könyvtári példány) / Deme László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 B 2445/1 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2445/2 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2445/3 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2445/4 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2445/5 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2445/6 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2445/7 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2445/8 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Inczédy György .l 2024.02.14 1246 .lap Lelt.sz. Dokumentum Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2445/9 Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1247 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New English Course: Pre-Intermediate Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2446 Szeged várostérkép / Cartographia. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B 2447/1 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2447/2 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2447/3 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2447/4 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2447/5 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2447/6 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2447/7 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2447/8 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2447/9 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2448 Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2004-2005 B 2449 Matematika tankönyv 9 Sokszínű matematika / Kosztolányi József. - Inczédy György .l 2024.02.14 1248 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2450 A szöveg vonzásában I.Bejáratok Irodalom / Arató László. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2002,2005 B 2451 A szöveg vonzásában I.Bejáratok Irodalmi szöveggyüjtemény / Arató László. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2002,2005 B 2452 Ének-zene középiskola 9-10. évfolyam / Lukin László. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2453/1 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2453/2 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2453/3 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2453/4 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2453/5 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2453/6 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2453/7 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2453/8 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2453/9 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2454/1 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B 2454/2 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B 2454/3 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B 2454/4 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1249 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2454/5 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B 2454/6 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B 2454/7 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B 2454/8 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B 2454/9 Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1250 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B Headway New Pre-Intermediate Gyakorló tesztek Felkészülés a középszintű érettségire! / Jobbágy Ilona. - : Oxford University Press, 2007 B 2455/1 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2455/2 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2455/3 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2455/4 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2455/5 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2455/6 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2455/7 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2455/8 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2455/9 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2456/1 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2456/2 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1251 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2456/3 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2456/4 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2456/5 Headway New English Course: Pre-Intermediate Workbook with key, without key (érettségi munkaf.) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2457/1 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B 2457/2 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B 2457/3 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B 2457/4 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B 2457/5 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B 2457/6 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B 2457/7 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B 2457/8 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B 2457/9 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1252 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1253 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1254 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2006 B 2458/1 Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2458/2 Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2458/3 Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2458/4 Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2458/5 Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2458/6 Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2458/7 Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2458/8 Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2458/9 Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1255 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1256 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam Forrásközpontú történelem / Száray Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2459/1 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2459/2 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2459/3 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2459/4 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2459/5 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2459/6 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2459/7 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2459/8 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1257 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2459/9 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 15 próbaérettségi matematikából középszint-írásbeli / Tóth Julianna. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2460/1 I Survived the nazis hell / Braunbek, Werner. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2005 B 2460/2 I Survived the nazis hell / Braunbek, Werner. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2005 B 2460/3 I Survived the nazis hell / Braunbek, Werner. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2005 B 2460/4 I Survived the nazis hell / Braunbek, Werner. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2005 B 2460/5 I Survived the nazis hell / Braunbek, Werner. - Nyíregyháza : Kelet-Press Kiadó, Nyíregyháza, 2005 B 2461/2 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2461/3 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2461/4 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2461/5 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2461/6 Kifejezésgyűjtemény és mintaszövegek szóbeli nyelv vizsgához és érettségihez Francia ny+Vocabulaire / Baja Sándor. - : Baja és Társa Bt. Karcag, 2000 B 2462/1 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2462/2 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2462/3 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2462/4 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2462/6 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1258 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2462/7 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2462/8 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2462/9 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, Inczédy György .l 2024.02.14 1259 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2463/1 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B 2463/2 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B 2463/3 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1260 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2463/4 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B 2463/5 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B 2463/6 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B 2463/7 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B 2463/8 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B 2463/9 Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1261 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B Ének-zene 10.osztály / Kéry Mihály. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2005 B 2464/1 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli Inczédy György .l 2024.02.14 1262 .lap Lelt.sz. Dokumentum érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2464/2 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2464/3 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2464/4 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2464/5 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2464/6 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2464/7 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2464/8 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2464/9 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli Inczédy György .l 2024.02.14 1263 .lap Lelt.sz. Dokumentum érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli Inczédy György .l 2024.02.14 1264 .lap Lelt.sz. Dokumentum érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2465/1 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2465/2 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2465/3 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli Inczédy György .l 2024.02.14 1265 .lap Lelt.sz. Dokumentum érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2465/4 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2465/5 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2465/6 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2465/7 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2465/8 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2465/9 Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli Inczédy György .l 2024.02.14 1266 .lap Lelt.sz. Dokumentum érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli Inczédy György .l 2024.02.14 1267 .lap Lelt.sz. Dokumentum érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B Feladatgyűjtemény 9-10. évfolyam az új történelem írásbeli érettségihez + Megoldókulcs / Kaposi József. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2466/1 France-Euro-Express 1 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2466/2 France-Euro-Express 1 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2466/3 France-Euro-Express 1 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2467/1 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2467/2 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és Inczédy György .l 2024.02.14 1268 .lap Lelt.sz. Dokumentum gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2467/3 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2467/4 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2467/5 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2467/6 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2467/7 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2467/8 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2467/9 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és Inczédy György .l 2024.02.14 1269 .lap Lelt.sz. Dokumentum gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2468/1 Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium évkönyv / Pintér Miklós. - : Pintér Miklós igazgató, 2006-2007 B 2468/2 Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium évkönyv / Pintér Miklós. - : Pintér Miklós igazgató, 2006-2007 B 2468/3 Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium évkönyv / Pintér Miklós. - : Pintér Miklós igazgató, 2006-2007 B 2469/1 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2469/2 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2469/3 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2469/4 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2469/5 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2469/6 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2469/7 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1270 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2469/8 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2469/9 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1271 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1272 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1273 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2007 B 2470/1 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B 2470/2 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B 2470/3 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B 2470/4 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B 2470/5 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B 2470/6 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B 2470/7 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B 2470/8 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B 2470/9 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 1274 .lap Lelt.sz. Dokumentum Cartographia Kft. Budapest, 2006 B Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2006 B 2471/1 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B 2471/2 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B 2471/3 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B 2471/4 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B 2471/5 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B 2471/6 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B 2471/7 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B 2471/8 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B 2471/9 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1275 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2007 B 2472/1 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2472/2 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2472/3 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2472/4 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2472/5 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2472/6 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2472/7 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2472/8 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2472/9 Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1276 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Inczédy György .l 2024.02.14 1277 .lap Lelt.sz. Dokumentum Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 B 2473/1 Analízis Egyszerűen, érthetően 1. Boole algebra Sorozatok Függv. 2.Differenciálsz.Integr. 3.Fgy. / Ábrahám István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2473/2 Analízis Egyszerűen, érthetően 1. Boole algebra Sorozatok Függv. 2.Differenciálsz.Integr. 3.Fgy. / Ábrahám István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2473/3 Analízis Egyszerűen, érthetően 1. Boole algebra Sorozatok Függv. 2.Differenciálsz.Integr. 3.Fgy. / Ábrahám István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2473/4 Analízis Egyszerűen, érthetően 1. Boole algebra Sorozatok Függv. 2.Differenciálsz.Integr. 3.Fgy. / Ábrahám István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1278 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2474/1 Analízis Egyszerűen, érthetően 1. Boole algebra Sorozatok Függv. 2.Differenciálsz.Integr. 3.Fgy. / Ábrahám István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2474/2 Analízis Egyszerűen, érthetően 1. Boole algebra Sorozatok Függv. 2.Differenciálsz.Integr. 3.Fgy. / Ábrahám István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2474/3 Analízis Egyszerűen, érthetően 1. Boole algebra Sorozatok Függv. 2.Differenciálsz.Integr. 3.Fgy. / Ábrahám István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2474/4 Analízis Egyszerűen, érthetően 1. Boole algebra Sorozatok Függv. 2.Differenciálsz.Integr. 3.Fgy. / Ábrahám István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2475/1 Analízis Egyszerűen, érthetően 1. Boole algebra Sorozatok Függv. 2.Differenciálsz.Integr. 3.Fgy. / Ábrahám István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2475/2 Analízis Egyszerűen, érthetően 1. Boole algebra Sorozatok Függv. 2.Differenciálsz.Integr. 3.Fgy. / Ábrahám István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2475/3 Analízis Egyszerűen, érthetően 1. Boole algebra Sorozatok Függv. 2.Differenciálsz.Integr. 3.Fgy. / Ábrahám István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2475/4 Analízis Egyszerűen, érthetően 1. Boole algebra Sorozatok Függv. 2.Differenciálsz.Integr. 3.Fgy. / Ábrahám István. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2005 B 2476/1 Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B 2476/2 Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B 2476/3 Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B 2476/4 Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B 2476/5 Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B 2476/6 Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1279 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2476/7 Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B 2476/8 Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B 2476/9 Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 B Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok KÖMAL / Besnyőné Titter Beáta. - : Bolyai János Matemetikai Társulat, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1280 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2477/1 Számítástechnika középiskolásoknak / Simon Gyula. - : Pedellus Novitas Kft. Debrecen, 2006 B 2477/2 Számítástechnika középiskolásoknak / Simon Gyula. - : Pedellus Novitas Kft. Debrecen, 2006 B 2477/3 Számítástechnika középiskolásoknak / Simon Gyula. - : Pedellus Novitas Kft. Debrecen, 2006 B 2477/4 Számítástechnika középiskolásoknak / Simon Gyula. - : Pedellus Novitas Kft. Debrecen, 2006 B 2478/1 Allons-y 1. Méthode de francais niveau débutant Francia nyelvkönyv kezdőknek(Kazetta külön vás.) / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2478/2 Allons-y 1. Méthode de francais niveau débutant Francia nyelvkönyv kezdőknek(Kazetta külön vás.) / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2478/3 Allons-y 1. Méthode de francais niveau débutant Francia nyelvkönyv kezdőknek(Kazetta külön vás.) / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2478/4 Allons-y 1. Méthode de francais niveau débutant Francia nyelvkönyv kezdőknek(Kazetta külön vás.) / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2478/5 Allons-y 1. Méthode de francais niveau débutant Francia nyelvkönyv kezdőknek(Kazetta külön vás.) / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2006 B 2479/1 Allons-y 2. Méthode de francais niveau interméd. Középfokú francia nyelvkönyv külön vásárolva kaz!. / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2003 B 2479/2 Allons-y 2. Méthode de francais niveau interméd. Középfokú francia nyelvkönyv külön vásárolva kaz!. / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2003 B 2479/3 Allons-y 2. Méthode de francais niveau interméd. Középfokú francia nyelvkönyv külön vásárolva kaz!. / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2003 B 2479/4 Allons-y 2. Méthode de francais niveau interméd. Középfokú francia nyelvkönyv külön vásárolva kaz!. / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2003 B 2479/5 Allons-y 2. Méthode de francais niveau interméd. Középfokú francia nyelvkönyv külön vásárolva kaz!. / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2003 B Német nyelvtani ABC Nyelvtani kísérőkönyv feladatokkal / Maklári Tamás. - : Marosi-Print Kft., 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1281 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2480 Allons-y 1. Tanári kézikönyv / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2003 B 2481 Allons-y 2. Tanári kézikönyv / Vida Enikő. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2003 B 2482 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2004 B 2483/1 Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B 2483/2 Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B 2483/3 Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B 2483/4 Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B 2483/5 Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B 2483/6 Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B 2483/7 Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B 2483/8 Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B 2483/9 Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Inczédy György .l 2024.02.14 1282 .lap Lelt.sz. Dokumentum Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Inczédy György .l 2024.02.14 1283 .lap Lelt.sz. Dokumentum Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B Tanulásmódszertan: középiskolásoknak, tanácsok, módszerek, gyakorlatok a tanulási képesség... fejles / Oroszlány Péter. - : Metódus-Tan, Budapest, 2007 B 2484/1 Headway New English Course: Upper-Intermediáte Student's Book / Soars, Liz. - : Oxford University Press, 2007 B 2484/2 Headway New English Course: Upper-Intermediáte Student's Book / Soars, Liz. - : Oxford University Press, 2007 B 2484/3 Headway New English Course: Upper-Intermediáte Student's Book / Soars, Liz. - : Oxford University Press, 2007 B 2484/4 Headway New English Course: Upper-Intermediáte Student's Book / Soars, Liz. - : Oxford University Press, 2007 B 2484/5 Headway New English Course: Upper-Intermediáte Student's Book / Soars, Liz. - : Oxford University Press, 2007 B 2485/1 Headway New English Course: Upper-Intermediate Workbook (A többit átmásoltuk!) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1284 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2485/2 Headway New English Course: Upper-Intermediate Workbook (A többit átmásoltuk!) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2486/1 Headway New English Course: Upper-Intermediate Workbook (A többit átmásoltuk!) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2486/2 Headway New English Course: Upper-Intermediate Workbook (A többit átmásoltuk!) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2486/3 Headway New English Course: Upper-Intermediate Workbook (A többit átmásoltuk!) / Soars, John. - : Oxford University Press, 2007 B 2487 Headway New English Course: Upper-Intermediate Teacher's Book + 1db CD 1-2-3. rész / Soars, John. - : Oxford University Press, 2001 B 2488/1 France-Euro-Express 2 Francia tankönyv + 1 db CD. Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006,7 B 2488/2 France-Euro-Express 2 Francia tankönyv + 1 db CD. Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006,7 B 2488/3 France-Euro-Express 2 Francia tankönyv + 1 db CD. Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006,7 B 2488/4 France-Euro-Express 2 Francia tankönyv + 1 db CD. Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006,7 B 2488/5 France-Euro-Express 2 Francia tankönyv + 1 db CD. Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006,7 B 2489/1 France-Euro-Express 2 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2489/2 France-Euro-Express 2 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2489/3 France-Euro-Express 2 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2489/4 France-Euro-Express 2 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2489/5 France-Euro-Express 2 Francia munkafüzet Nouveau A2 szint / Soignet, Michel. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1285 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2490 Elfecsérelt tehetségek:egyéni sorsok társadalmi megközelítésben Nők és a tudomány az Enwise o. / Blagojevic, Marina. - : Európai Bizottság, 2003 B 2491/1 Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B 2491/2 Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B 2491/3 Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B 2491/4 Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B 2491/5 Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B 2491/6 Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B 2491/7 Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B 2491/8 Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B 2491/9 Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B Biológia feladatgyűjtemény középiskolásoknak, érettségizőknek / Kropog Erzsébet. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2204 B 2492/1 Nagy biológia feladatgyűjtemény Gyakorló tematikus feladatok közép és emelt szintű érettségi vizsg. / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2492/2 Nagy biológia feladatgyűjtemény Gyakorló tematikus feladatok közép és emelt szintű érettségi vizsg. / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2492/3 Nagy biológia feladatgyűjtemény Gyakorló tematikus feladatok közép és emelt szintű érettségi vizsg. / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2492/4 Nagy biológia feladatgyűjtemény Gyakorló tematikus feladatok közép és emelt szintű érettségi vizsg. / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1286 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2492/5 Nagy biológia feladatgyűjtemény Gyakorló tematikus feladatok közép és emelt szintű érettségi vizsg. / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2492/6 Nagy biológia feladatgyűjtemény Gyakorló tematikus feladatok közép és emelt szintű érettségi vizsg. / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2493/1 Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B 2493/2 Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B 2493/3 Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B 2493/4 Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B 2493/5 Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B 2493/6 Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B 2493/7 Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B 2493/8 Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B 2493/9 Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B Emelt szintű és középszintű írásbeli érettségi feladatsorok biológiából / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2004 B 2494/1 Földrajz érettségi feladatgyűjtemény I. II. szóbeli és írásbeli tételek / Ütőné Visi Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2494/2 Földrajz érettségi feladatgyűjtemény I. II. szóbeli és írásbeli tételek / Ütőné Visi Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 B 2494/3 Földrajz érettségi feladatgyűjtemény I. II. szóbeli és írásbeli tételek / Ütőné Visi Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1287 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2495/1 12 próbaérettségi földrajzból: középszint - írásbeli / Barta Ágnes. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2495/2 12 próbaérettségi földrajzból: középszint - írásbeli / Barta Ágnes. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2495/3 12 próbaérettségi földrajzból: középszint - írásbeli / Barta Ágnes. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2496/1 Földrajzi feladatgyűjtemény. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2007 B 2496/2 Földrajzi feladatgyűjtemény. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2007 B 2496/3 Földrajzi feladatgyűjtemény. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2007 B 2497 Gyakorlati magyar nyelvtan / Zsuffa Zoltánné. - : Akkord - Panem, 1998 B 2498 A magyar nyelv I. A nyelvi rendszer A szöveg, a mondat és a szófajok / Galgóczi László. - : Imosoft Mozaik Okatási Stúdió, 1992 B 2499 Market Leader Teacher's Resource Book Intermediate Business English / Hall, Erica. - : Longman, 2005 B 2500 Market Leader Practice File intermediate business english 1 db CD-vel együtt! / Cotton, David. - : Longman, 2005 B 2501 Market Leader Course Book intermediate business english Külön vásárolva 1 db CD / Cotton, David. - : Longman, 2005 B 2502/1 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2502/2 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2502/3 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2502/4 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2502/5 Angol nyelvi érettségi középszint Készségfejlesztő felkészítő- és gyakorlókönyv önálló tanulásra+1CD / Magyarics Péter. - Budapest : Panem Könyvkiadó, Budapest, 2004 B 2503 Saját kémialaborom a sikeres érettségihez (60kis.) Kisérletek az emelt szintű szóbeli érettségireDVD / Czirók Ede. - : DFT-Hungária könyv- és társasjáték kiadó, 2007 B 2504/1 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for Inczédy György .l 2024.02.14 1288 .lap Lelt.sz. Dokumentum element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B 2504/2 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B 2504/3 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B 2504/4 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B 2504/5 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B 2504/6 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B 2504/7 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B 2504/8 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B 2504/9 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for Inczédy György .l 2024.02.14 1289 .lap Lelt.sz. Dokumentum element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2007 B 2505 Pszichológia a tanításban / Tóth László Dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2000 B 2506 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2507 Unterwegs Neu B Német III. Munkafüzet / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 2508 Czuczorok határon innen és túl... (avagy találkozók és kitelepítések) / Czuczor József. - Nyíregyháza : Felvidék 1947 Egyesület Nyíregyháza, 2007 B 2509 Német nyelvtan - a középiskolák számára az új német helyesírással / Karácsony Lajos. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001 B 2510/1 Érettségi feladatsorok matematikából + megoldások magyarázattal közép- és emelt szinten / Mike János szerkesztette. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2510/2 Érettségi feladatsorok matematikából + megoldások magyarázattal közép- és emelt szinten / Mike János szerkesztette. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2510/3 Érettségi feladatsorok matematikából + megoldások magyarázattal közép- és emelt szinten / Mike János szerkesztette. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2511/1 Érettségi feladatsorok történelemből + megoldások magyarázattal középszint / Farkas Judit szerk.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2511/2 Érettségi feladatsorok történelemből + megoldások magyarázattal középszint / Farkas Judit szerk.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2512/1 Érettségi feladatsorok történelemből + megoldások magyarázattal emelt szint / Farkas Judit szerk.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2512/2 Érettségi feladatsorok történelemből + megoldások magyarázattal emelt szint / Farkas Judit szerk.. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2513/1 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2513/2 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2513/3 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2513/4 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 1290 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2514/1 88 tétel történelemből középszint - szóbeli / Budainé Keczer Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006,7 B 2514/2 88 tétel történelemből középszint - szóbeli / Budainé Keczer Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006,7 B 2515/1 44 tétel történelemből emelt szint - szóbeli / Budainé Keczer Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2515/2 44 tétel történelemből emelt szint - szóbeli / Budainé Keczer Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2516/1 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B 2516/2 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B 2516/3 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B 2516/4 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B 2516/5 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B 2516/6 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B 2516/7 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B 2516/8 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B 2516/9 Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, 2005 B Titkári ismeretek / Sille István Dr.. - : Forrai Magániskola, Inczédy György .l 2024.02.14 1291 .lap Lelt.sz. Dokumentum 2005 B 2517/1 12 próbaérettségi történelemből középszint - írásbeli / Bádonyiné Nagy Ilona. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2517/2 12 próbaérettségi történelemből középszint - írásbeli / Bádonyiné Nagy Ilona. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2518/1 88 tétel történelemből középszint - szóbeli / Budainé Keczer Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006,7 B 2518/2 88 tétel történelemből középszint - szóbeli / Budainé Keczer Csilla. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006,7 B 2519/1 10 próbaérettségi történelemből: emelt szint - írásbeli / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2519/2 10 próbaérettségi történelemből: emelt szint - írásbeli / Herber Attila. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2520/1 12 próbaérettségi földrajzból: középszint - írásbeli / Barta Ágnes. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2520/2 12 próbaérettségi földrajzból: középszint - írásbeli / Barta Ágnes. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2006 B 2521/1 Nagy biológia feladatgyűjtemény Gyakorló tematikus feladatok közép és emelt szintű érettségi vizsg. / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2521/2 Nagy biológia feladatgyűjtemény Gyakorló tematikus feladatok közép és emelt szintű érettségi vizsg. / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2521/3 Nagy biológia feladatgyűjtemény Gyakorló tematikus feladatok közép és emelt szintű érettségi vizsg. / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2521/4 Nagy biológia feladatgyűjtemény Gyakorló tematikus feladatok közép és emelt szintű érettségi vizsg. / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2522 Ifjúsági csoportvezetők gyakorlati kézikönyve / Mewaldt,Andrea. - : Nagyító Alapítvány, 2005 B 2523 Nagyító Középiskolások Iskolán Kívüli Képzése / Gesztes Olympia. - : Nagyító Alapítvány, 2003 B 2524 Történelem 40 tételben Az egyetemes és a magyar történelem rendszerező áttekintés Név-és fogalomtá / Bebesi György. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003,6 B 2525/1 Hogyan csináljam? Kétszintű testnevelés érettségi Tanulási segédlet és elméleti alapok középisk. / Köntös Zoltánné. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 1292 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2525/2 Hogyan csináljam? Kétszintű testnevelés érettségi Tanulási segédlet és elméleti alapok középisk. / Köntös Zoltánné. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2008 B 2525/3 Hogyan csináljam? Kétszintű testnevelés érettségi Tanulási segédlet és elméleti alapok középisk. / Köntös Zoltánné. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2008 B 2525/4 Hogyan csináljam? Kétszintű testnevelés érettségi Tanulási segédlet és elméleti alapok középisk. / Köntös Zoltánné. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 2008 B 2526/1 Nagy biológia feladatgyűjtemény Megoldások / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2526/2 Nagy biológia feladatgyűjtemény Megoldások / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2526/3 Nagy biológia feladatgyűjtemény Megoldások / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2526/4 Nagy biológia feladatgyűjtemény Megoldások / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2526/5 Nagy biológia feladatgyűjtemény Megoldások / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó Budapest, 2007 B 2527/1 Gyakorlókönyv emelt szintű érettségire történelemből / Pallai László. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B 2527/2 Gyakorlókönyv emelt szintű érettségire történelemből / Pallai László. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006 B 2528 Kémia 12-14 éveseknek / Maróthy Miklósné. - : Konsept-H Könyvkiadó, 1998 B 2529/1 Abitraining oberstufe kursbuch mit CD / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2529/2 Abitraining oberstufe kursbuch mit CD / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2529/3 Abitraining oberstufe kursbuch mit CD / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2529/4 Abitraining oberstufe kursbuch mit CD / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2529/5 Abitraining oberstufe kursbuch mit CD / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2530/1 Abitraining oberstufe arbeitsbuch / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2530/2 Abitraining oberstufe arbeitsbuch / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1293 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2530/3 Abitraining oberstufe arbeitsbuch / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2530/4 Abitraining oberstufe arbeitsbuch / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2530/5 Abitraining oberstufe arbeitsbuch / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2531/1 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 B 2531/2 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 B 2531/3 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 B 2531/4 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 B 2531/5 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 B 2531/6 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 B 2531/7 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 B 2531/8 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 B 2531/9 Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 B Gyakorlókönyv középszintű érettségire matematikából 70x45 perces / Harkányi Károlyné dr.. - Debrecen : Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008 B 2532/1 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2532/2 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1294 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2532/3 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2532/4 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2532/5 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2532/6 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2532/7 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2532/8 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2532/9 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2533/1 66 készségfejlesztő gyakorlat franciául tanulóknak hallott olvasott szövegértés-B1/B2+CD2.könyvavége / Darabos Zsuzsánna. - : Nodus Kiadó, Veszprém, ? B 2533/2 66 készségfejlesztő gyakorlat franciául tanulóknak hallott olvasott szövegértés-B1/B2+CD2.könyvavége / Darabos Zsuzsánna. - : Nodus Kiadó, Veszprém, ? B 2533/3 66 készségfejlesztő gyakorlat franciául tanulóknak hallott olvasott szövegértés-B1/B2+CD2.könyvavége / Darabos Zsuzsánna. - : Nodus Kiadó, Veszprém, ? B 2534/1 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2534/2 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2534/3 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2534/4 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2534/5 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1295 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2534/6 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2534/7 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2534/8 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2534/9 Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B Kérdések és válaszok angol nyelvből Szóbeli nyelvvizsgára és érettségire készülőknek / Kirsi, Haavisto. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2535/1 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2535/2 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2535/3 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2535/4 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2535/5 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2535/6 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2535/7 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2535/8 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2535/9 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2536/1 Országos középiskolai és felsőoktatási intézmények multimédia adattára 2007 / Okfima 2007. - : Okfima 2007, 2008 B 2536/2 Országos középiskolai és felsőoktatási intézmények multimédia adattára 2007 / Okfima 2007. - : Okfima 2007, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 1296 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2536/3 Országos középiskolai és felsőoktatási intézmények multimédia adattára 2007 / Okfima 2007. - : Okfima 2007, 2008 B 2536/4 Országos középiskolai és felsőoktatási intézmények multimédia adattára 2007 / Okfima 2007. - : Okfima 2007, 2008 B 2537/1 Mittelstufe Deutsch B2 Test- und Übungsbuch mit 2 CDs / Antal Zsuzsanna. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2537/2 Mittelstufe Deutsch B2 Test- und Übungsbuch mit 2 CDs / Antal Zsuzsanna. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2537/3 Mittelstufe Deutsch B2 Test- und Übungsbuch mit 2 CDs / Antal Zsuzsanna. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2537/4 Mittelstufe Deutsch B2 Test- und Übungsbuch mit 2 CDs / Antal Zsuzsanna. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2537/5 Mittelstufe Deutsch B2 Test- und Übungsbuch mit 2 CDs / Antal Zsuzsanna. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2537/6 Mittelstufe Deutsch B2 Test- und Übungsbuch mit 2 CDs / Antal Zsuzsanna. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007 B 2538/1 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2538/2 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2538/3 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2538/4 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2538/5 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2538/6 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2538/7 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2538/8 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2538/9 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 Inczédy György .l 2024.02.14 1297 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 7 próbaérettségi angol nyelvből középszint + 1 CD / Bukta Katalin. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2007 B 2539/1 1000 Questions 1000 Answers Társalgási gyak.angol felsőf.nyelvvizsgákra és emelt sz.szóbeli éretts / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 2539/2 1000 Questions 1000 Answers Társalgási gyak.angol felsőf.nyelvvizsgákra és emelt sz.szóbeli éretts / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 2539/3 1000 Questions 1000 Answers Társalgási gyak.angol felsőf.nyelvvizsgákra és emelt sz.szóbeli éretts / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 2539/4 1000 Questions 1000 Answers Társalgási gyak.angol felsőf.nyelvvizsgákra és emelt sz.szóbeli éretts / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 2539/5 1000 Questions 1000 Answers Társalgási gyak.angol felsőf.nyelvvizsgákra és emelt sz.szóbeli éretts / Némethné Hock Ildikó Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 2005 B 2540/1 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2540/2 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2540/3 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2540/4 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2540/5 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2540/6 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 Inczédy György .l 2024.02.14 1298 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2540/7 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2540/8 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2540/9 English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B English Grammar Angol nyelvtan vázlatosan / Hesz Viktória. - : Piccadilly Nyelvstúdió, Budapest, 2003 B 2541/1 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B 2541/2 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B 2541/3 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B 2541/4 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B 2541/5 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Inczédy György .l 2024.02.14 1299 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B 2541/6 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B 2541/7 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B 2541/8 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B 2541/9 Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 Inczédy György .l 2024.02.14 1300 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2006 B 2542 Évkönyv 2007 Szabocs-Szatmár-Bereg Megyei Közoktatási Közalapítvány / Hajdu Sándor szerk.. - : Nagy László dr., 2007 B 2543 To Bear Witness + Képgyüjtemény / Yad Vashem. - : Yad Vashem, 1994 B 2544/1 Kézikönyv a sajátos nevelési igényről és az integrációról / Török Mária. - : Sum Ferenc, 2006 B 2544/2 Kézikönyv a sajátos nevelési igényről és az integrációról / Török Mária. - : Sum Ferenc, 2006 B 2544/3 Kézikönyv a sajátos nevelési igényről és az integrációról / Török Mária. - : Sum Ferenc, 2006 B 2545/1 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B 2545/2 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B 2545/3 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B 2545/4 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B 2545/5 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B 2545/6 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B 2545/7 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B 2545/8 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B 2545/9 Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 1301 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B Oxford Angol Nyelvtan Magyarázatok - Gyakorlatok Megoldókulccsal 100 db megold.nélkül 20 db / Coe, Norman. - : Oxford University Press, 2008 B 2546 Teljesítményértékelés Pedagógusok és vezetők munkájának értékelése / Barlai Róbertné. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2007 B 2547 Matematika Feladatgyüjtemény 11.osztályosok számára / Vancsó Ödön Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2007 B 2548 Matematika Feladatgyüjtemény 12.osztályosok részére / Vancsó Ödön Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2007 B 2549/1 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal Inczédy György .l 2024.02.14 1302 .lap Lelt.sz. Dokumentum középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2549/2 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2549/3 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2549/4 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2549/5 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2549/6 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2549/7 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2549/8 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2549/9 Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B Érettségi feladatsorok német nyelvből + megoldások magyarázattal középszint + CD / Kiss Timea. - : Maxim Kiadó, Szeged, 2008 B 2550/1 Bevezetés a marketingbe / Bauer András. - : KOTK, 2008 B 2550/2 Bevezetés a marketingbe / Bauer András. - : KOTK, 2008 B 2550/3 Bevezetés a marketingbe / Bauer András. - : KOTK, 2008 B 2551 Grammarchants / Graham, Carolyn. - : Oxford University Press, 1993 B 2552 Introductory stories for reproduction 2 / Hill, L.A.. - : Oxford University Press, ? B 2553 A filozófia alapjai / Dörömbözi János. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995 B 2554 Nemzeti évfordulóink 2006 / Estók János. - : Balassi Intézet, 2006 B 2555/1 Általános természetföldrajz a gimnáziumok számára / Nemerkényi Antal. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 B 2555/2 Általános természetföldrajz a gimnáziumok számára / Nemerkényi Antal. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 B 2555/3 Általános természetföldrajz a gimnáziumok számára / Nemerkényi Antal. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 1303 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2555/4 Általános természetföldrajz a gimnáziumok számára / Nemerkényi Antal. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 B 2555/5 Általános természetföldrajz a gimnáziumok számára / Nemerkényi Antal. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 B 2555/6 Általános természetföldrajz a gimnáziumok számára / Nemerkényi Antal. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2008 B 2556/1 Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B 2556/2 Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B 2556/3 Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B 2556/4 Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B 2556/5 Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B 2556/6 Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B 2556/7 Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B 2556/8 Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B 2556/9 Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 Inczédy György .l 2024.02.14 1304 .lap Lelt.sz. Dokumentum B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Inczédy György .l 2024.02.14 1305 .lap Lelt.sz. Dokumentum Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B Erkölcstan 11. évfolyam / Kamarás István. - Budapest : Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008 B 2557 NLP tréning Gyakorlati útmutató a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatására Hogyan váljunk a trén / O'Connor, Joseph. - : Schneider Gábor, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1306 .lap Lelt.sz. Dokumentum B 2558 NLP kézikönyv Gyakorlati útmutató kívánt eredmények eléréséhez / O'Connor, Joseph. - : Schneider Gábor, 2002 B 2559 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2000 B 2560 Nemzeti évfordulóink 2004 / Estók János. - : Nemzeti Kulturális Örökség Min., Budapest, 2004 B 2561 Középiskolára előkészítő feladatok matematika / Árváné Doba Mária. - Zánka : Jedlik Oktatási Stúdió, 2007 B 2562 Könyv a tanulásról : tanulási képességet fejlesztő tréning 12-16 éveseknek / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1998 B 2562/5 Ének-zene 9. osztály / Kéry Mihály. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 2006 B 2969/2 Unterwegs Neu B: Német III. Tankönyv + 1 db kazetta (első rész) +1 db kazetta (második r.) / Maros Judit. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004 B 6193 A molekulák mozgása / Kudrjavcev, B. B.. - Budapest : , 1951 B Optikai kísérletek lézerrel: Fakultatív tankönyv a gimnáziumok III.osztálya számára / Papp Györgyné Dr.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1985 B Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok Szófajok / Szabó Katalin. - : Librotrade Kft., 2004 B 43l/4 Hallás utáni szövegértés a nyelvvizsgán német középfok + 1 db kazetta / Antal Mária. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 B 6l8 ECDL Vizsgapéldatár Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgafeladatai 1. kötet / Alföldi István felelős szerkesztő. - 2001 B 7l9 Légy hű magadhoz: Regény / Knight, Eric. - : Árkádia Budapest, 1983 B 83l/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 B 83l/2 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 B 83l/5 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 B l88 Három dráma: Nóra - A vadkacsa - Solness építőmester / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 B l90/1 1000 Fragen 1000 Antworten Társalgási gyakorlatok a német "A" Inczédy György .l 2024.02.14 1307 .lap Lelt.sz. Dokumentum típusú nyelvvizsgákra / Balázs Lórántné Dr.. - : Lexika Kiadó, Székesfehérvár, 1992 B 9l5/2 Matematika:I-IV-ig. tankönyv gimnáziumok számára / Hajnal Imre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 B l98/1 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 B l98/2 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 B l98/3 Az ifjú Werther szenvedései / Goethe, Johann Wolfgang. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 B 9l9/1 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 9l9/2 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 B 6o8/15 Hatan voltunk. - : Szerzői kiadás, 2001 B 8O1/2 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - Bécs : Novák, Bécs, 1987 B 83O/1 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 B 83O/4 Egységes érettségi feladatgyűjtemény Matematika I-II. OM. / Hortobágyi István dr.. - : Konsept-H Könyvkiadó, 2002-2003 E 1/1 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 1/2 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 1/3 Három dráma / Ibsen, Henrik. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 2/1 Candide vagy az optimizmus / Voltaire. - : Diáktéka Kiadó E 2/2 Candide vagy az optimizmus / Voltaire. - : Diáktéka Kiadó E 2/3 Candide vagy az optimizmus / Voltaire. - : Diáktéka Kiadó E 3/1 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - : Diáktéka Kiadó, ? E 3/2 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - : Diáktéka Kiadó, ? E 3/3 Szigeti veszedelem / Zrínyi Miklós. - : Diáktéka Kiadó, ? E 4/1 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Diáktéka Kiadó Inczédy György .l 2024.02.14 1308 .lap Lelt.sz. Dokumentum E 4/2 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Diáktéka Kiadó E 4/3 Az ember tragédiája / Madách Imre. - : Diáktéka Kiadó E 5/1 Válogatott egyperces novellák / Örkény István. - : Palatinus, 2000 E 5/2 Válogatott egyperces novellák / Örkény István. - : Palatinus, 2000 E 5/3 Válogatott egyperces novellák / Örkény István. - : Palatinus, 2000 E 6/1 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 6/2 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 6/3 Bűn és bűnhődés / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 7/1 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - 1999 E 7/2 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - 1999 E 7/3 Drámák és elbeszélések / Csehov, Anton. - 1999 E 8/1 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, ? E 8/2 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, ? E 8/3 Beszterce ostroma / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, ? E 9/1 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palatinus, 1999 E 9/2 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palatinus, 1999 E 9/3 Tóték. Macskajáték / Örkény István. - : Palatinus, 1999 E 10/1 Balassi Bálint összes versei / Balassi Bálint. - : Balassi Kiadó, Budapest, 1999 E 10/2 Balassi Bálint összes versei / Balassi Bálint. - : Balassi Kiadó, Budapest, 1999 E 10/3 Balassi Bálint összes versei / Balassi Bálint. - : Balassi Kiadó, Budapest, 1999 E 11/1 Oszlopos Simeon Elveszett paradicsom A gyáva / Sarkadi Imre. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 11/2 Oszlopos Simeon Elveszett paradicsom A gyáva / Sarkadi Imre. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 11/3 Oszlopos Simeon Elveszett paradicsom A gyáva / Sarkadi Imre. - Inczédy György .l 2024.02.14 1309 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 12/1 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 12/2 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 12/3 Vörösmarty Mihály összes költeményei / Vörösmarty Mihály. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 13/1 Bánk bán / Katona József. - : Diáktéka Kiadó, ? E 13/2 Bánk bán / Katona József. - : Diáktéka Kiadó, ? E 13/3 Bánk bán / Katona József. - : Diáktéka Kiadó, ? E 14/1 A per / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 E 14/2 A per / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 E 14/3 A per / Kafka, Franz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968 E 15/1 Az arany virágcserép A homopkember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - 1998-99 E 15/2 Az arany virágcserép A homopkember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - 1998-99 E 15/3 Az arany virágcserép A homopkember Scuderi kisasszony / Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus. - 1998-99 E 16 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 16/1 Berzsenyei Dániel művei / Berzsenyi Dániel. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 E 16/2 Berzsenyei Dániel művei / Berzsenyi Dániel. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 E 16/3 Berzsenyei Dániel művei / Berzsenyi Dániel. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 E 17 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 17/1 Csongor és Tünde / Vörösmarty Mihály. - : Diáktéka Kiadó E 17/2 Csongor és Tünde / Vörösmarty Mihály. - : Diáktéka Kiadó E 17/3 Csongor és Tünde / Vörösmarty Mihály. - : Diáktéka Kiadó Inczédy György .l 2024.02.14 1310 .lap Lelt.sz. Dokumentum E 18 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 18/1 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Diáktéka Kiadó, ? E 18/2 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Diáktéka Kiadó, ? E 18/3 Pacsirta, Édes Anna / Kosztolányi Dezső. - : Diáktéka Kiadó, ? E 19 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 19/1 Balladák / Arany János. - : Diáktéka Kiadó E 19/2 Balladák / Arany János. - : Diáktéka Kiadó E 19/3 Balladák / Arany János. - : Diáktéka Kiadó E 20 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 20/1 Toldi, Toldi Estéje, Buda halála / Arany János. - : Diáktéka Kiadó, 2000 E 20/2 Toldi, Toldi Estéje, Buda halála / Arany János. - : Diáktéka Kiadó, 2000 E 20/3 Toldi, Toldi Estéje, Buda halála / Arany János. - : Diáktéka Kiadó, 2000 E 21 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 21/1 Két asszony Szerelem Niki / Déry Tibor. - Budapest : Ciceró, 1994 E 21/2 Két asszony Szerelem Niki / Déry Tibor. - Budapest : Ciceró, 1994 E 21/3 Két asszony Szerelem Niki / Déry Tibor. - Budapest : Ciceró, 1994 E 22 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 22/1 Válogatott versek: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársáng / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997 E 22/2 Válogatott versek: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársáng / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997 E 22/3 Válogatott versek: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársáng / Csokonai Vitéz Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997 E 23 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1311 .lap Lelt.sz. Dokumentum E 23/1 Pilinszky János összes versei / Pilinszky János. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2001 E 23/2 Pilinszky János összes versei / Pilinszky János. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2001 E 23/3 Pilinszky János összes versei / Pilinszky János. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2001 E 24 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 24/1 Válogatott versek / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992 E 24/2 Válogatott versek / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992 E 24/3 Válogatott versek / Babits Mihály. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992 E 25 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 25/1 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés E 25/2 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés E 25/3 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés E 26 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 26/1 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés E 26/2 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés E 26/3 Petőfi Sándor összes költeményei I-II. / Petőfi Sándor. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés E 27 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 27/1 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - 19?? E 27/2 A Noszty fiú esete Tóth Marival : Regény / Mikszáth Kálmán. - 19?? E 28 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más Inczédy György .l 2024.02.14 1312 .lap Lelt.sz. Dokumentum része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 28/1 Ady Endre összes költménye / Ady Endre. - : Impresszum Kiadó E 28/2 Ady Endre összes költménye / Ady Endre. - : Impresszum Kiadó E 28/3 Ady Endre összes költménye / Ady Endre. - : Impresszum Kiadó E 29 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 29/1 Tóth Árpád összegyüjtött versei és versforditásai / Tóth Árpád. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 29/2 Tóth Árpád összegyüjtött versei és versforditásai / Tóth Árpád. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 29/3 Tóth Árpád összegyüjtött versei és versforditásai / Tóth Árpád. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 30 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2005 E 30/1 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Diáktéka Kiadó, ? E 30/2 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Diáktéka Kiadó, ? E 30/3 Romeo és Júlia / Shakespeare, William. - : Diáktéka Kiadó, ? E 31/1 József Attila összes költeménye / József Attila. - : Impresszum Kiadó, ? E 31/2 József Attila összes költeménye / József Attila. - : Impresszum Kiadó, ? E 31/3 József Attila összes költeménye / József Attila. - : Impresszum Kiadó, ? E 32/1 Verlaine Paul versei / Verlaine, Paul. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2001 E 32/2 Verlaine Paul versei / Verlaine, Paul. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2001 E 32/3 Verlaine Paul versei / Verlaine, Paul. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2001 E 33/1 Radnóti Miklós válogatott versei / Radnóti Miklós. - : Holnap Kiadó, 1998 E 33/2 Radnóti Miklós válogatott versei / Radnóti Miklós. - : Holnap Kiadó, 1998 E 33/3 Radnóti Miklós válogatott versei / Radnóti Miklós. - : Holnap Kiadó, 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 1313 .lap Lelt.sz. Dokumentum E 34/1 Az apostol / Petőfi Sándor. - : Puedlo Kiadó, 2000 E 34/2 Az apostol / Petőfi Sándor. - : Puedlo Kiadó, 2000 E 34/3 Az apostol / Petőfi Sándor. - : Puedlo Kiadó, 2000 E 35/1 Charles Baudelaire versei / Baudelaire, Charles. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 35/2 Charles Baudelaire versei / Baudelaire, Charles. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 35/3 Charles Baudelaire versei / Baudelaire, Charles. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 36/1 Puszták népe / Illyés Gyula. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 E 36/2 Puszták népe / Illyés Gyula. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 E 36/3 Puszták népe / Illyés Gyula. - : Osiris Kiadó, Budapest, 1999 E 37/1 Nagy László válogatott versei / Nagy László. - : Holnap Kiadó, 2001 E 37/2 Nagy László válogatott versei / Nagy László. - : Holnap Kiadó, 2001 E 37/3 Nagy László válogatott versei / Nagy László. - : Holnap Kiadó, 2001 E 38/1 Rimbaud, Arthur versei / Rimbaud, Arthur. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 38/2 Rimbaud, Arthur versei / Rimbaud, Arthur. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 38/3 Rimbaud, Arthur versei / Rimbaud, Arthur. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 39/1 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - : Diáktéka Kiadó, 2000 E 39/2 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - : Diáktéka Kiadó, 2000 E 39/3 Úri muri : Regény / Móricz Zsigmond. - : Diáktéka Kiadó, 2000 E 40/1 Kosztolányi Dezső összes versei / Kosztolányi Dezső. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 40/2 Kosztolányi Dezső összes versei / Kosztolányi Dezső. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 40/3 Kosztolányi Dezső összes versei / Kosztolányi Dezső. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 41/1 A tót atyafiak A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 1314 .lap Lelt.sz. Dokumentum E 41/2 A tót atyafiak A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 E 41/3 A tót atyafiak A jó palócok / Mikszáth Kálmán. - : Diáktéka Kiadó, 2000 E 42/1 Arany János válogatott versei / Arany János. - : Ciceró Kiadó, 2000 E 42/2 Arany János válogatott versei / Arany János. - : Ciceró Kiadó, 2000 E 42/3 Arany János válogatott versei / Arany János. - : Ciceró Kiadó, 2000 E 43/1 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? E 43/2 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? E 43/3 Az arany ember / Jókai Mór. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó, ? E 44/1 Hat színmű / Shaw, George Bernard. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 44/2 Hat színmű / Shaw, George Bernard. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 44/3 Hat színmű / Shaw, George Bernard. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 45/1 Rokonok / Móricz Zsigmond. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 45/2 Rokonok / Móricz Zsigmond. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 45/3 Rokonok / Móricz Zsigmond. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 46/1 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 46/2 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 46/3 Vörös és fekete / Stendhal, H. B.. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 47/1 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 47/2 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest Inczédy György .l 2024.02.14 1315 .lap Lelt.sz. Dokumentum : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 47/3 A fizikusok: Öt modern dráma / Dürrenmatt, Friedrich. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 48/1 Tonio Kröger Halál Velencében Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 48/2 Tonio Kröger Halál Velencében Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 48/3 Tonio Kröger Halál Velencében Mario és a varázsló / Mann, Thomas. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 49/1 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 49/2 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 49/3 Goriot apó / Balzac, de Honoré. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 50/1 Bovaryné / Flaubert, Gustave. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999-2000 E 50/2 Bovaryné / Flaubert, Gustave. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999-2000 E 50/3 Bovaryné / Flaubert, Gustave. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999-2000 E 51/1 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 51/2 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 51/3 Ivan Iljics halála : Elbeszélések / Tolsztoj, Lev Nikolajevic. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999 E 52/1 Válogatott elbeszélések / Móricz Zsigmond. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 52/2 Válogatott elbeszélések / Móricz Zsigmond. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 52/3 Válogatott elbeszélések / Móricz Zsigmond. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 E 53/1 Kurázsi mama és gyermekei / Brecht, Bertolt. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó E 53/2 Kurázsi mama és gyermekei / Brecht, Bertolt. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó Inczédy György .l 2024.02.14 1316 .lap Lelt.sz. Dokumentum E 53/3 Kurázsi mama és gyermekei / Brecht, Bertolt. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó E 54/1 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - ? E 54/2 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - ? E 54/3 Anyegin / Puskin, Aleksandr Sergeevics. - ? E 55/1 Szentivánéji álom / Shakespeare, William. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó E 55/2 Szentivánéji álom / Shakespeare, William. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó E 55/3 Szentivánéji álom / Shakespeare, William. - Budapest : Holló és Társa Könyvkiadó E 56/1 Szabó Lőrinc összes versei 1-2 / Szabó Lőrinc. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 56/2 Szabó Lőrinc összes versei 1-2 / Szabó Lőrinc. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 56/3 Szabó Lőrinc összes versei 1-2 / Szabó Lőrinc. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 57/1 Szabó Lőrinc összes versei 1-2 / Szabó Lőrinc. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 57/2 Szabó Lőrinc összes versei 1-2 / Szabó Lőrinc. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 57/3 Szabó Lőrinc összes versei 1-2 / Szabó Lőrinc. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 E 58/1 Oedipus király Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó E 58/2 Oedipus király Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó E 58/3 Oedipus király Antigoné / Szophoklész. - : Diáktéka Kiadó E 59/1 Villon összes versei / Villon, Francois. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, ? E 59/2 Villon összes versei / Villon, Francois. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, ? E 59/3 Villon összes versei / Villon, Francois. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, ? E 60/1 Feljegyzések az egérlyukból Egy nevetséges ember álma / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Szeged : LAZI Könyvkiadó, Szeged, 2001 E 60/2 Feljegyzések az egérlyukból Egy nevetséges ember álma / Inczédy György .l 2024.02.14 1317 .lap Lelt.sz. Dokumentum Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Szeged : LAZI Könyvkiadó, Szeged, 2001 E 60/3 Feljegyzések az egérlyukból Egy nevetséges ember álma / Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics. - Szeged : LAZI Könyvkiadó, Szeged, 2001 FR 42/1 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 42/2 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 42/3 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 42/4 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 42/5 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 42/6 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 42/7 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 42/8 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 43/1 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 43/2 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 43/3 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 43/4 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 43/5 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 43/6 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 43/7 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 43/8 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998 FR 44 Magyar-Francia nagyszótár I-II. / Eckhardt Sándor. - Budapest : Inczédy György .l 2024.02.14 1318 .lap Lelt.sz. Dokumentum Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 FR 45 Magyar-Francia nagyszótár I-II. / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 FR 46 Francia-magyar nagyszótár I-II. / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 FR 47 Francia-magyar nagyszótár I-II. / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 510 H12 Matematika: Középiskola 9. évfolyam nyelvi előkészítő tagozat / Hajdu Sándor szerk.. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2008 l9511 Britannica Hungarica világenciklopédia I-XVIII. I. A capella - Ashabad XVIII.tokfélék - Zsuzsánna / Árokszállási Éva. - Budapest : Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994-8 MS 3/7 Középiskolai kötelező olvasmányok elemzése, "Érettségi és felvételi" c. sorozatból / Kelecsényi László Zoltán. - : Corvina Kiadó, 1998 MS 31 A stílus a középiskolák IV. osztálya számára Magyar szertárból! / Szende Aladár. - Budapest : Tankönyvkiadó, 1980 M S 92/6 Magyar nyelv és irodalom: Előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Jeney István. - : ART-EAST Kft., 1996 NS 3/1 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 NS 3/2 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 NS 3/3 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 NS 4/1 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 NS 4/2 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 NS 4/3 Német-Magyar szótár I-II. A-K, L-Z. Egy része a német szertárban van. / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 NS 5/1 Magyar-német nagyszótár I-II. A-J, K-Zs / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 NS 5/2 Magyar-német nagyszótár I-II. A-J, K-Zs / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 NS 5/3 Magyar-német nagyszótár I-II. A-J, K-Zs / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 Inczédy György .l 2024.02.14 1319 .lap Lelt.sz. Dokumentum NS 6/1 Magyar-német nagyszótár I-II. A-J, K-Zs / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 NS 6/2 Magyar-német nagyszótár I-II. A-J, K-Zs / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 NS 6/3 Magyar-német nagyszótár I-II. A-J, K-Zs / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 NS 10/2 Langenscheidts Großwörterbuch - Deuthsch als Fremdsprache / Götz - Haensch - Wellmann. - : Langenscheidt Berlin, 1998 P 2102/4 Német középszintű érettségi komplett írásbeli feladatsorok + kazetta / Péntek Bernadett. - Győr : Nordwest 2002 Kiadó, Győr, 2004 723 p. Heine válogatott versei / Heine, Heinrich. - Bécs : Novák, Bécs, 1961 SZ01 Számológép (2013 előtti) SZ02 Számológép (2013 előtti) SZ03 Számológép (2013 előtti) SZ04 Számológép (2013 előtti) SZ05 Számológép (2013 előtti) SZ06 Számológép (2013 előtti) SZ07 Számológép (2013 előtti) SZ08 Számológép (2013 előtti) SZ09 Számológép (2013 előtti) SZ10 Számológép (2013 előtti) SZ11 Számológép (2013 előtti) SZ12 Számológép (2013 előtti) SZ13 Számológép (2013 előtti) SZ14 Számológép (2013 előtti) SZ15 Számológép (2013 előtti) SZ16 Számológép (2013 előtti) SZ17 Számológép (2013 előtti) SZ18 Számológép (2013 előtti) Inczédy György .l 2024.02.14 1320 .lap Lelt.sz. Dokumentum SZ19 Számológép (2013 előtti) SZ20 Számológép (2013 előtti) SZ21 Számológép (2013 előtti) SZ22 Számológép (2013 előtti) SZ23 Számológép (2013 előtti) SZ24 Számológép (2013 előtti) SZ25 Számológép (2013 előtti) SZ26 Számológép (2013 előtti) SZ27 Számológép (2013 előtti) SZ28 Számológép (2013 előtti) SZ29 Számológép (2013 előtti) SZ30 Számológép (2013 előtti) SZ31 Számológép (2013 előtti) SZ32 Számológép (2013 előtti) SZ33 Számológép (2013 előtti) SZ34 Számológép (2013 előtti) SZ35 Számológép (2013 előtti) SZ36 Számológép (2013 előtti) SZ37 Számológép (2013 előtti) SZ38 Számológép (2013 előtti) SZ39 Számológép (2013 előtti) SZ40 Számológép (2013 előtti) SZ41 Számológép (2013 előtti) SZ42 Számológép (2013 előtti) SZ43 Számológép (2013 előtti) SZ44 Számológép (2013 előtti) SZ45 Számológép (2013 előtti) SZ46 Számológép (2013 előtti) Inczédy György .l 2024.02.14 1321 .lap Lelt.sz. Dokumentum SZ47 Számológép (2013 előtti) SZ48 Számológép (2013 előtti) SZ49 Számológép (2013 előtti) Sz50 Számológép (2013 előtti) Sz51 Számológép (2013 előtti) T 1 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 T 1/1 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 T 1/2 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 T 1/3 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 T 1/4 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 T 1/5 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 T 1/6 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 T 1/7 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 T 1/8 Francia magyar kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 T 1/9 Magyar-francia kéziszótár / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 T 2 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 T 2/1 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 T 2/2 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 T 2/3 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 1322 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 2/4 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 T 2/5 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 T 2/6 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 T 2/7 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 T 2/8 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 T 2/9 Oxford Advanced Learner's Dictionary of Current English (New Edition) / Cowie, A P főszerkesztő. - : Oxford University Press, 2000 T 3 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/1 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/2 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/3 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/4 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/5 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/6 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/7 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/8 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/9 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/10 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 1323 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 3/11 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/12 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/13 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/14 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/15 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/16 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/17 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/18 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/19 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/20 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/21 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/22 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/23 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/24 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/25 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/26 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/27 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/28 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/29 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban Inczédy György .l 2024.02.14 1324 .lap Lelt.sz. Dokumentum elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/30 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/31 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/32 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/33 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/34 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 3/35 Angol-Magyar : Magyar - Angol kéziszótár Angol szertárban elhelyezve / Magay Tamás. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 2000 T 4 Angol-magyar szótár: I-II. English-Hungarian Dictionary / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 T 5 Magyar-angol nagyszótár: A-Z-ig Hungarian-English Dictionary / Országh László. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000 T 05/6 1 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 2 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 3 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 4 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 5 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 7 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 8 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 9 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1325 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 05/6 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1326 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Inczédy György .l 2024.02.14 1327 .lap Lelt.sz. Dokumentum Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 05/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 6 Francia-magyar nagyszótár I-II. / Eckhardt Sándor. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 T 06/5 Francia-magyar kéziszótár / Pálfy Miklós. - : Grimm Kiadó Szeged, 2005 T 06/6 Német-magyar kéziszótár + 1 db CD Rom a szótár teljes anyagával / Halász Előd. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005 T 7 Magyar - Francia nagyszótár - Hongrois-Francais Grand Dictionnaire / Konrád Miklós. - Budapest : Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999 T 8/1 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 8/2 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 9/1 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/2 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 1328 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 9/3 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/4 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/5 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/6 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/7 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/8 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/9 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/10 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/11 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/12 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/13 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/14 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/15 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/16 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/17 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/18 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/20 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/21 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/22 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Inczédy György .l 2024.02.14 1329 .lap Lelt.sz. Dokumentum Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/23 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/24 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/25 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/26 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/27 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/28 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/29 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/30 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/31 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 9/l9 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 10/1 Lovagkor és reneszánsz: 2. Magyarország művelődéstörténete 1301-1526 / Szentpéteri József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1999 T 10/2 Szultán és császár birodalmában: 3. Magyarország művelődéstörténete 1526-1790 / Szentpéteri József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2000 T 10/3 Reformkor és kiegyezés: 4. Magyarország művelődéstörténete 1790-1867 / Szentpéteri József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2000 T 10/4 Az Osztrák-Magyar Monarchia: 5. Magyarország művelődéstörténete 1867-1918 / Szentpéteri József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2001 T 10/5 Az Árpádok világa: 1. Magyar művelődéstörténet a kezdetektől 1301-ig / Szentpéteri József. - Budapest : Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1999 T 11 Hat modern dráma: Európa Diákkönyvtár c. sorozat / Genet, Jean. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 T 12 Hat modern dráma: Európa Diákkönyvtár c. sorozat / Genet, Jean. - Inczédy György .l 2024.02.14 1330 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000 T 13 Ezüst Mária: Válogatott elbeszélések 1923-1936 / Kosztolányi Dezső. - : Osiris Kiadó, Budapest, 2000 T 14 Kosztolányi Dezső válogatott versei / Kosztolányi Dezső. - : Palatinus, 1999 T 15 Kosztolányi Dezső válogatott versei / Kosztolányi Dezső. - : Palatinus, 1999 T 16 Kosztolányi Dezső válogatott versei / Kosztolányi Dezső. - : Palatinus, 1999 T 17 Amerikai költők - Sziget Verseskönyvek c. sorozat / Poe, Edgar Allan. - : Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2001 T 18 Álmodtam neked : Elbeszélések / Spiró György. - : Scolár Kiadó Budapest, 1987 T 19 Illyés Gyula összegyűjtött versei: 1-2-3. / Illyés Gyula. - 1993 T 19/1 Illyés Gyula összegyűjtött versei: 1-2-3. / Illyés Gyula. - 1993 T 20 Illyés Gyula összegyűjtött versei: 1-2-3. / Illyés Gyula. - 1993 T 20/1 Illyés Gyula összegyűjtött versei: 1-2-3. / Illyés Gyula. - 1993 T 21/1 Illyés Gyula összegyűjtött versei: 1-2-3. / Illyés Gyula. - 1993 T 21/2 Illyés Gyula összegyűjtött versei: 1-2-3. / Illyés Gyula. - 1993 T 22/1 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/2 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/3 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/4 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/5 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/6 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 1331 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 22/7 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/8 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/9 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/10 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/11 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/12 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/13 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/14 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/15 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/16 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/17 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/18 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/19 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/20 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 1332 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 22/21 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/22 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/23 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/24 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/25 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/26 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/27 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/28 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/29 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/30 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/31 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/32 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/33 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 22/34 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 1333 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 22/35 Essential Grammar in Use: A reference and praktice book for element.+intermed.studentsofEnglish AJTP / Murphy, Raymond. - : Cambridge University Press, 2000 T 23 Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról : Regény / Déry Tibor. - 1998 T 24/1 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/2 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/3 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/4 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/5 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/6 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/7 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/8 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/9 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/10 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/11 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/12 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/13 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/14 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/15 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/16 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/17 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, Inczédy György .l 2024.02.14 1334 .lap Lelt.sz. Dokumentum John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/18 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/19 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/20 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/21 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/22 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/23 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/24 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/25 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/26 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/27 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/28 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/29 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/30 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/31 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/32 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/33 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/34 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 24/35 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 Inczédy György .l 2024.02.14 1335 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 25 Érettségi témakörök, tételek Történelem "B" tételek / Kulcsár Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1998 T 26 Történelem 1.kötet A kezdetektől i.e. 500-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1999 T 27 Történelem 2.kötet KR. E. 500-tól KR. U. 1000-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1999 T 28 Történelem 4.kötet 1500-tól l789-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1997 T 29 Történelem 5. kötet l789-től l9l4-ig / Herber Attila. - : Reáltanoda Alapítvány, 1997 T 30 Történelem középiskolásoknak 1. Őskor, ókori civilizációk 476-ig / Gönczöl Enikő. - : Raabe Klett - Matúra, 1998 T 30/1 Történelem középiskolásoknak 1. Őskor, ókori civilizációk 476-ig / Gönczöl Enikő. - : Raabe Klett - Matúra, 1998 T 30/2 Történelem középiskolásoknak 1. Őskor, ókori civilizációk 476-ig / Gönczöl Enikő. - : Raabe Klett - Matúra, 1998 T 30/3 Történelem középiskolásoknak 1. Őskor, ókori civilizációk 476-ig / Gönczöl Enikő. - : Raabe Klett - Matúra, 1998 T 30/4 Történelem középiskolásoknak 1. Őskor, ókori civilizációk 476-ig / Gönczöl Enikő. - : Raabe Klett - Matúra, 1998 T 31 Történelem középiskolásoknak 2. A középkor története: 476-l456 / Ujvári Pál. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 T 31/1 Történelem középiskolásoknak 2. A középkor története: 476-l456 / Ujvári Pál. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 T 31/2 Történelem középiskolásoknak 2. A középkor története: 476-l456 / Ujvári Pál. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 T 31/3 Történelem középiskolásoknak 2. A középkor története: 476-l456 / Ujvári Pál. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 T 31/4 Történelem középiskolásoknak 2. A középkor története: 476-l456 / Ujvári Pál. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 T 31/5 Történelem középiskolásoknak 2. A középkor története: 476-l456 / Ujvári Pál. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 T 32 Történelem középiskolásoknak 3. A Nyugat felemelkedése 1450-1789 / Bihari Péter. - Budapest : Ikon Kiadó Kft., 1998 T 32/1 Történelem középiskolásoknak 3. A Nyugat felemelkedése 1450-1789 / Bihari Péter. - Budapest : Ikon Kiadó Kft., 1998 T 32/2 Történelem középiskolásoknak 3. A Nyugat felemelkedése 1450-1789 / Bihari Péter. - Budapest : Ikon Kiadó Kft., 1998 Inczédy György .l 2024.02.14 1336 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 32/3 Történelem középiskolásoknak 3. A Nyugat felemelkedése 1450-1789 / Bihari Péter. - Budapest : Ikon Kiadó Kft., 1998 T 32/4 Történelem középiskolásoknak 3. A Nyugat felemelkedése 1450-1789 / Bihari Péter. - Budapest : Ikon Kiadó Kft., 1998 T 32/5 Történelem középiskolásoknak 3. A Nyugat felemelkedése 1450-1789 / Bihari Péter. - Budapest : Ikon Kiadó Kft., 1998 T 33 Történelem középiskolásoknak 4. Polgári társadalmak és nemzetállamok: 1776-1870 / Bihari Péter. - : Raabe Klett - Matúra, 1999 T 33/1 Történelem középiskolásoknak 4. Polgári társadalmak és nemzetállamok: 1776-1870 / Bihari Péter. - : Raabe Klett - Matúra, 1999 T 33/2 Történelem középiskolásoknak 4. Polgári társadalmak és nemzetállamok: 1776-1870 / Bihari Péter. - : Raabe Klett - Matúra, 1999 T 33/3 Történelem középiskolásoknak 4. Polgári társadalmak és nemzetállamok: 1776-1870 / Bihari Péter. - : Raabe Klett - Matúra, 1999 T 33/4 Történelem középiskolásoknak 4. Polgári társadalmak és nemzetállamok: 1776-1870 / Bihari Péter. - : Raabe Klett - Matúra, 1999 T 33/5 Történelem középiskolásoknak 4. Polgári társadalmak és nemzetállamok: 1776-1870 / Bihari Péter. - : Raabe Klett - Matúra, 1999 T 34 A fogalmazás technikája: Irodalom írásbeli érettségi ("Érettségi és felvételi" c. sorozatból) / Borosné Jakab Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1998 T 35/1 Érettségi felvételi feladatok magyar nyelv és irodalom '91 - 98' / Tóth Béla Dr. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 1999 T 35/2 Érettségi felvételi feladatok magyar nyelv és irodalom '91 - 98' / Tóth Béla Dr. - : Mozaik Kiadó, Szeged, 1999 T 36 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 36/1 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 36/2 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 36/3 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 Inczédy György .l 2024.02.14 1337 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 36/4 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 36/5 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 37 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 37/1 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 37/2 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 37/3 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 37/4 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 38 Ötösöm lesz genetikából: Példatár és tesztgyűjtemény - Megoldások / Borissza Endre. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra T 39 Ötösöm lesz genetikából: Példatár és tesztgyűjtemény - Megoldások / Borissza Endre. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra T 40 Szerelmetes Orsikám: történelmi regény / Kőszegi Imre. - Budapest : Móra Könyvkiadó, Budapest, 1984 T 41 Ötösöm lesz genetikából: Példatár és tesztgyűjtemény - Megoldások / Borissza Endre. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra T 42 Ötösöm lesz genetikából: Példatár és tesztgyűjtemény - Megoldások / Borissza Endre. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra T 43 Ötösöm lesz genetikából: Példatár és tesztgyűjtemény - Megoldások / Borissza Endre. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra T 44 Ötösöm lesz genetikából: Példatár és tesztgyűjtemény - Megoldások / Borissza Endre. - : Műszaki Könyvkiadó - Calibra T 45/1 Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1998-99 T 45/2 Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1998-99 T 45/3 Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója / Simon Tibor Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1998-99 T 46 Tesztek a nyelvvizsgán német középfok Rigó nyelvvizsga könyvek / Deák Heidrun - Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 T 46/1 Tesztek a nyelvvizsgán német középfok Rigó nyelvvizsga könyvek / Inczédy György .l 2024.02.14 1338 .lap Lelt.sz. Dokumentum Deák Heidrun - Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 T 46/2 Tesztek a nyelvvizsgán német középfok Rigó nyelvvizsga könyvek / Deák Heidrun - Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 T 46/3 Tesztek a nyelvvizsgán német középfok Rigó nyelvvizsga könyvek / Deák Heidrun - Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 T 46/4 Tesztek a nyelvvizsgán német középfok Rigó nyelvvizsga könyvek / Deák Heidrun - Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 T 46/5 Tesztek a nyelvvizsgán német középfok Rigó nyelvvizsga könyvek / Deák Heidrun - Gáborján Lászlóné dr.. - : Akadémai Kiadó, Budapest, 1998 T 47 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 47/1 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 48 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 48/1 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 49 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 50 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 51 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 52 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 53 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 54 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 55 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 55/1 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 56 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Inczédy György .l 2024.02.14 1339 .lap Lelt.sz. Dokumentum Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 56/1 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 57 Korok, stílusok, irányzatok az európai irodalomban / Vasy Géza. - : Korona Nova Kiadó, 1997 T 57/1 Korok, stílusok, irányzatok az európai irodalomban / Vasy Géza. - : Korona Nova Kiadó, 1997 T 58 Stufen-grammatik - Az új német helyesírással / Bedő Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 T 58/1 Stufen-grammatik - Az új német helyesírással / Bedő Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 T 58/2 Stufen-grammatik - Az új német helyesírással / Bedő Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 T 58/3 Stufen-grammatik - Az új német helyesírással / Bedő Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 T 58/4 Stufen-grammatik - Az új német helyesírással / Bedő Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 T 58/5 Stufen-grammatik - Az új német helyesírással / Bedő Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 T 59 Német tesztek,fordítások,szövegértelmezések,levél- és fogalmazástémák a középfokú írásbeli nyelvviz / Horváthné Lovas Márta. - : Padlás Nyelviskola Kiadó T 59/1 Német tesztek,fordítások,szövegértelmezések,levél- és fogalmazástémák a középfokú írásbeli nyelvviz / Horváthné Lovas Márta. - : Padlás Nyelviskola Kiadó T 60 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 1999 T 60/1 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 1999 T 60/2 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 1999 T 60/3 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 1999 T 60/4 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 1340 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 60/5 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 1999 T 60/6 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 1999 T 60/7 Matematikai feladatgyűjtemény felvételi feladatok tematikus feldolg.+20+5 próbafelvételi sorozat / Dr.Kántor Sándorné. - : STUDIUM Debrecen, 1999 T 60/9 Íliász, Odüsszeia szemelvények / Homérosz. - Budapest : Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981 T 61 Német nyelvtani gyakorlókönyv a Német nyelvtan a középisk. számára c.könyvhöz / Hámoriné dr. Szalóczi Éva. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 62 Nyelvtan központú tesztek és fordítások a német írásbeli nyelvvizsgákhoz / Horváthné Lovas Márta. - : Padlás Nyelviskola Kiadó T 63 Magyar nyelv és irodalom Előkészítő érettségizőknek és felvételizőknek / Jeney Istvánné Dr.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1997 T 64 Magyar nyelv és irodalom Előkészítő érettségizőknek és felvételizőknek / Jeney Istvánné Dr.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1997 T 64/1 Magyar nyelv és irodalom Előkészítő érettségizőknek és felvételizőknek / Jeney Istvánné Dr.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1997 T 64/2 Magyar nyelv és irodalom Előkészítő érettségizőknek és felvételizőknek / Jeney Istvánné Dr.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1997 T 65 Magyar nyelv és irodalom Előkészítő érettségizőknek és felvételizőknek / Jeney Istvánné Dr.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1997 T 66 Magyar nyelv és irodalom Előkészítő érettségizőknek és felvételizőknek / Jeney Istvánné Dr.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1997 T 67 Magyar nyelv és irodalom Előkészítő érettségizőknek és felvételizőknek / Jeney Istvánné Dr.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1997 T 68 Magyar nyelv és irodalom Előkészítő érettségizőknek és felvételizőknek / Jeney Istvánné Dr.. - : Homonnai és Társa Kiadó, Nyíregyháza, 1997 Inczédy György .l 2024.02.14 1341 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 69 Headway New English Course: Intermediáte Teacher's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 1998,2004 T 70 Headway New English Course: Intermediáte Workbook / Soars, John. - : Oxford University Press, 1999 T 71 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 72 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/1 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/2 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/3 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/4 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/5 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/6 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/7 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/8 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/9 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/10 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/11 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/12 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/13 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/14 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/15 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 1342 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 72/16 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 72/17 l999-2001 XIII. Egyetemi felv.fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 2002 T 73 Headway New English Course: Upper-Intermediate Workbook (A többit átmásoltuk!) / Soars, John. - : Oxford University Press T 74 Válogatott érettségi felvételi feladatok matematikából 1966-1996 Descartes R. / Kovács András dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., 1996 T 74/1 Válogatott érettségi felvételi feladatok matematikából 1966-1996 Descartes R. / Kovács András dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., 1996 T 74/2 Válogatott érettségi felvételi feladatok matematikából 1966-1996 Descartes R. / Kovács András dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., 1996 T 75 1996-l998 XII. Egyetemi felv.fel.matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 75/1 1996-l998 XII. Egyetemi felv.fel.matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 75/2 1996-l998 XII. Egyetemi felv.fel.matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 75/3 1996-l998 XII. Egyetemi felv.fel.matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 75/4 1996-l998 XII. Egyetemi felv.fel.matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 75/5 1996-l998 XII. Egyetemi felv.fel.matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 76 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 76/1 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 77 1993-l995 XI. Egyetemi felv. fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 T 77/1 1993-l995 XI. Egyetemi felv. fel. matematikából / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 T 78 Könyv a tanulásról : tanulási képességet fejlesztő tréning 12-16 éveseknek / Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1998 T 79 A tanulás tanítása tanári kézikönyv -könyv a tanulásról / Inczédy György .l 2024.02.14 1343 .lap Lelt.sz. Dokumentum Oroszlány Péter. - : AKG Kiadó, 1998 T 80 Ne halaszd holnapra ! Hétköznapi pszichológia / Bruno, Frank J.. - Budapest : Park Könyvkiadó, Budapest, 1998 T 81 Szó - beszéd A társalgás művészete Hétköznapi pszichológia / Pease, Allan. - Budapest : Park Kiadó, 1999 T 82 Testbeszéd: Gondolatolvasás gesztusokból Hétköznapi pszichológia / Pease, Allan. - Budapest : Park Kiadó, 1997 T 83 Kicsikről nagyoknak:l-2. Hétköznapi pszichológia / Vekerdy Tamás. - Budapest : Park Kiadó, 1999 T 84 Kicsikről nagyoknak:l-2. Hétköznapi pszichológia / Vekerdy Tamás. - Budapest : Park Kiadó, 1999 T 85 A járatlan út A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája / Peck, M. Scott. - Budapest : Park Könyvkiadó, Budapest, 1999 T 86 Tovább a járatlan úton Hétköznapi pszichológia Lelki fejlődésünk végtelen távlata / Peck, M. Scott. - Budapest : Park Könyvkiadó, Budapest, 1998 T 87 Csak a baj van velük? Hétköznapi pszichológia Hogyan neveljünk kiegyensúlyozott gyerekeket / Dr. Hauc, Paul. - Budapest : Park Könyvkiadó, Budapest, 1998 T 88 Pár-bajok és békés megoldások Hétköznapi pszichológia / Hendrix, Harville. - Budapest : Park Könyvkiadó, Budapest, 1999 T 89 Félúton...Az öregedés lélektani megközelítése Hétköznapi pszichológia / Hildebrand, Peter. - Budapest : Park Könyvkiadó, Budapest, 1997 T 90 Rettenetes szülők Felnőtt gyermekeknek nehezen kezelhető szülőkről Hétköznpai pszichológia / Dr. Dryden, Windy - Gordon, Jack. - Budapest : Park Könyvkiadó, Budapest, 1997 T 91 l986-l995 II. Egyetemi felv. fel.matematikából válogatás / Scharnitzky Viktor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1977 T 92 Történelem középiskolásoknak 1. Őskor, ókori civilizációk 476-ig / Gönczöl Enikő. - : Raabe Klett - Matúra, 1998 T 93 Történelem középiskolásoknak 2. A középkor története: 476-l456 / Ujvári Pál. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 T 94 Történelem középiskolásoknak 3. A Nyugat felemelkedése 1450-1789 / Bihari Péter. - Budapest : Ikon Kiadó Kft., 1998 T 95 Történelem középiskolásoknak 4. Polgári társadalmak és nemzetállamok: 1776-1870 / Bihari Péter. - : Raabe Klett - Matúra, 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 1344 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 96 Történelem középiskolásoknak 5. Európa fölénye és katasztrófája 1867-1930 / Bihari Péter. - Budapest : , 2001 T 97 Történelem középiskolásokinak 6. A globális világ felé l930- / Repárszky Ildikó. - Budapest : , 2001/02 T 98 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 99 Repeta - Matek 5. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : , 1999 T 99/1 Repeta - Matek 5. / Gerőcs László Dr.. - Budapest : , 1999 T 100 Rendszerező kémia mintapéldákkal, feladatokkal Középiskolások kézikönyve / Rózsahegyi Márta dr.. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1994 T 101 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 101/1 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 101/2 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 101/3 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 101/4 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 101/5 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 102 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 102/1 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 102/2 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 102/3 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 102/4 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 103 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 104/1 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 1345 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 104/2 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 104/3 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 104/4 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 104/5 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 104/6 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 104/7 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 104/8 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 104/9 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 104/10 Állatismeret: Bevezető a hazai állatfajok meghatározásához / Varga Zoltán. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1981 T 105 Történelem középiskolásoknak 1. Őskor, ókori civilizációk 476-ig / Gönczöl Enikő. - : Raabe Klett - Matúra, 1998 T 106 Történelem középiskolásoknak 2. A középkor története: 476-l456 / Ujvári Pál. - Budapest : Raabe Klett Kiadó, 1998 T 107 Filozófia tankönyv a középiskolák számára / Steiger Kornél. - : Holnap Kiadó, 1998 T 108 Zwanzig weniger eins egy híján húsz - társalgási témakör a német alap-, közép- és felsőfokhoz / Horváthné Lovas Márta. - : Padlás Nyelviskola Kiadó, 1999 T 109 Irodalom tankönyv 16-17. éveseknek / Eisemann György. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1999 T 109/1 Irodalom tankönyv 16-17. éveseknek / Eisemann György. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1999 T 109/2 Irodalom tankönyv 16-17. éveseknek / Eisemann György. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1999 T 109/3 Irodalom tankönyv 16-17. éveseknek / Eisemann György. - Budapest : Korona Kiadó Budapest, 1999 T 110 Biológiai feladatgyűjtemény középiskolásoknak Irány az egyetem ! / Berend Mihály Dr.. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 Inczédy György .l 2024.02.14 1346 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 111 Problémafeladatok biológiából: Középiskolások részére / Szerényi Gábor. - : Scolár Kiadó, 1998 T 112 Elméleti érettségi tételek matematikából / Makai Imrén Dr.. - Nyíregyháza : Studium, 1999 T 112/2 Bánk Bán: Dráma / Katona József. - : Ikon Kiadó, 1992 T 113/1 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából megoldások I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 T 113/2 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából megoldások I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 T 114 Matematika:I-IV-ig. tankönyv gimnáziumok számára / Hajnal Imre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 115 Geometriai feladatok gyűjteménye I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993-99 T 116 Geometriai feladatok gyűjteménye I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1993-99 T 117 Matematika:I-IV-ig. tankönyv gimnáziumok számára / Hajnal Imre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 118 Matematika:I-IV-ig. tankönyv gimnáziumok számára / Hajnal Imre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 119 Matematika:I-IV-ig. tankönyv gimnáziumok számára / Hajnal Imre. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 120 Írásbeli felvételi és OKTV feladatok: történelem (1991-1995) (1991-1998) / Jazimiczky Béla. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1999 T 121 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, ? T 122 Matematika feladatgyűjtemény I-II. / Bartha Gábor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 123 Matematika feladatgyűjtemény I-II. / Bartha Gábor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999 T 124 Megoldások, útmutatások I-II. Matematika feladat- gyűjtemény I-II. / Bartha Gábor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1995 T 125 Megoldások, útmutatások I-II. Matematika feladat- gyűjtemény I-II. / Bartha Gábor. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1995 Inczédy György .l 2024.02.14 1347 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 126 Fizika 1-2. / Holics László. - Budapest : , 1992 T 126/1 Fizika 1-2. / Holics László. - Budapest : , 1992 T 127 Fizika 1-2. / Holics László. - Budapest : , 1992 T 127/1 Fizika 1-2. / Holics László. - Budapest : , 1992 T 128 Négyjegyű függvénytáblázatok Matematikai, fizikai, kémiai összefüggések + periódusos rendszer / Gimes Györgyné szerkesztő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1986-2002 T 129 Matematika az alapvizsgára előkészítő tankönyv Szakmunkásképző iskola / Koller Lászlóné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 T 130/1 Megoldások az alapvizsgára felkészítő matematika tankönyvhöz: Szakmunkásképző iskola / Koller Lászlóné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 T 130/2 Megoldások az alapvizsgára felkészítő matematika tankönyvhöz: Szakmunkásképző iskola / Koller Lászlóné Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 T 131 Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából megoldások I-II. / Gimes Györgyné szerkesztő. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 T 132 Irodalom felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizők és érettségizők számára / Rózsa Zsuzsa. - : Pécs, 1995 T 132/1 Irodalom felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizők és érettségizők számára / Rózsa Zsuzsa. - : Pécs, 1995 T 132/2 Irodalom felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizők és érettségizők számára / Rózsa Zsuzsa. - : Pécs, 1995 T 132/3 Irodalom felkészítő, teszt- és segédkönyv felvételizők és érettségizők számára / Rózsa Zsuzsa. - : Pécs, 1995 T 133 Matematika: Válogatás Újra irány az egyetem! / Gerőcs László Dr.. - 2000 T 134 A fogalmazás technikája: Irodalom írásbeli érettségi ("Érettségi és felvételi" c. sorozatból) / Borosné Jakab Edit. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1998 T 135 A művészet születése (Holnap c. sorozat) / Trencsényi Borbála. - : Holnap Kiadó, 1992 T 136 Népiesség és realizmus a XIX. századi magyar irodalomban (Holnap c. sorozat) / Erdélyi János. - : Holnap Kiadó, 1993 T 137 A romantika az európai irodalomban (Holnap c. sorozat) / Kelemen Hajna. - : Holnap Kiadó, 1993 T 138 A barokk és rokokó irodalmából (Holnap c. sorozat) Inczédy György .l 2024.02.14 1348 .lap Lelt.sz. Dokumentum Szöveggyűjtemény / Kelemen Hajna. - : Holnap Kiadó, 1993 T 139 Az antikvitás irodalmából (Holnap c. sorozat) / Sík Eszter. - : Holnap Kiadó, 19932 T 140 Felvilágosodás és romantika a magyar irodalomban (Holnap c. sorozat) / Sík Eszter. - : Holnap Kiadó, 1993 T 141 Headway New English Course: Elementary Student's Book / Soars, John. - : Oxford University Press, 2005 T 142 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, ? T 143/1 Írásbeli érettségi felvételi feladatok biológia (1991-1995) / Szécsi Szilveszter. - : Imosoft Mozaik Okatási Stúdió, 1995 T 143/2 Írásbeli érettségi felvételi feladatok biológia (1991-1995) / Szécsi Szilveszter. - : Imosoft Mozaik Okatási Stúdió, 1995 T 144 Hogyan írjam ? Helyesírási gyakorlólapok középiskolásoknak / Antalné Szabó Ágnes. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1999-2003 T 145/1 Matematika: Válogatás Újra irány az egyetem! / Gerőcs László Dr.. - 2000 T 145/2 Matematika: Válogatás Újra irány az egyetem! / Gerőcs László Dr.. - 2000 T 146/1 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 T 146/2 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 T 147 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 T 147/1 Fizika Gimnáziumi összefoglaló feladatgyűjtemény+ Megoldások:1-2-3.Mechanika, / Isza Sándor. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 T 147/42 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 148/1 Középiskolai fizikapéldatár / Moór Ágnes. - : Integra-Projekt Kft. Budapest, 1997 T 148/2 Középiskolai fizikapéldatár / Moór Ágnes. - : Integra-Projekt Kft. Budapest, 1997 T 148/3 Középiskolai fizikapéldatár / Moór Ágnes. - : Integra-Projekt Inczédy György .l 2024.02.14 1349 .lap Lelt.sz. Dokumentum Kft. Budapest, 1997 T 148/4 Középiskolai fizikapéldatár / Moór Ágnes. - : CSER Kiadó, Budapest, 1999 T 149/1 Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 T 149/2 Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 T 149/3 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - 2000 T 149/4 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - 2000 T 149/5 400 érdekes fizika feladat felvételire és versenyre készülőknek / Bozsoki Anna-Mária. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1999 T 149/6 Felkészítő feladatok fizikából megoldások / Berkes József dr.. - 2000 T 149/2x Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 T 149/3x Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 T 149/4x Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 T 149/5x Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 T 149/6x Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 T 150/1 Vizsgakérdések, feladatok, versenyfeladatok összefoglaló gyűjteménye fizikából 1-2. / Fazekas Mihály. - : Pannon Könyvkiadó, Budapest, 1992 T 150/2 Vizsgakérdések, feladatok, versenyfeladatok összefoglaló gyűjteménye fizikából 1-2. / Fazekas Mihály. - : Pannon Könyvkiadó, Budapest, 1992 T 150/3 Vizsgakérdések, feladatok, versenyfeladatok összefoglaló gyűjteménye fizikából 1-2. / Fazekas Mihály. - : Pannon Inczédy György .l 2024.02.14 1350 .lap Lelt.sz. Dokumentum Könyvkiadó, Budapest, 1992 T 150/4 Vizsgakérdések, feladatok, versenyfeladatok összefoglaló gyűjteménye fizikából 1-2. / Fazekas Mihály. - : Pannon Könyvkiadó, Budapest, 1992 T 151/1 Fizikai feladatok gyűjteménye: I-II.kötet / Szobotka Tibor. - Kisújszállás : Szalay Könyvkiadó,Kisújszállás, 1999 T 151/2 Fizikai feladatok gyűjteménye: I-II.kötet / Szobotka Tibor. - Kisújszállás : Szalay Könyvkiadó,Kisújszállás, 1999 T 152 Fizika: Ennyit kellene tudnod / Gulyás János. - : Akkord - Panem, 1998 T 153 A fizikai gondolkodás iskolája 1 k. Mechanika / Baranyi Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1992 T 154 A fizikai gondolkodás iskolája 2.k. Termodinamika Elektrodinamika és optika Atomfizika / Baranyi Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1992 T 155 A fizikai gondolkodás iskolája 3.k. Feladatmegoldások / Baranyi Károly. - Budapest : Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, 1992 T 156/1 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 156/2 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 156/3 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 156/4 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 156/5 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 156/6 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 156/7 Életmódtörténet I. Őskor-ókor, II. Középkor / Lőrinc László. - Budapest : AKG K. Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1997 T 157/1 Biológiai feleletvázlatok középiskolásoknak, felvételire készülőknek / Németh Gábor Dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1998 T 157/2 Biológiai feleletvázlatok középiskolásoknak, felvételire készülőknek / Németh Gábor Dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1998 T 158/1 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2002 Inczédy György .l 2024.02.14 1351 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 158/2 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2002 T 159 Középiskolai történelmi atlasz egy része érettségi anyag más része tartós tk.. - Budapest : Cartographia Kft. Budapest, 2003 T 160/1 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 T 160/2 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 T 161 Középiskolai földrajzi atlasz / Papp-Váry Árpád. - : Pauz-Westermann, 2001-2003 T 162 Írók, eszmék, világképek / Valaczka András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995 T 163/1 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, ? T 163/2 Headway New English Course: Elementary Workbook+CD / Soars, John. - : Oxford University Press, ? T 164 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 T 164/1 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 T 165 Fizika Szakközépiskolai összefoglaló feladatgyüjtemény Megoldások I-II. / Lövey Zsuzsa. - : A szerzők magánkiadása, 1990 T 166 Az Eötvös-versenyek feladatai I-II. 1959-1988, 1989-1997 / Vermes Miklós. - : Nemzeti Tankönyvkiadó és Tytotex, 1997,98 T 167 Az Eötvös-versenyek feladatai I-II. 1959-1988, 1989-1997 / Vermes Miklós. - : Nemzeti Tankönyvkiadó és Tytotex, 1997,98 T 168 Készüljünk az érettségire ! fizika / Gecső Ervin Dr.. - Budapest : Calibra Kiadó, 1993 T 169 Hússzor hat Fizikai feladatsorozatok és megoldásaik felvételizőknek / Molnár Miklós. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1995 T 170 Káosz: Egy új tudomány születése / Gleick, James. - : Göncöl Kiadó, 1999 T 171 Erkölcsi alapismeretek / Dörömbözi János. - 1999 T 172 Középiskolai történelmi lexikon / Bihari Péter. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1997 T 173/1 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Inczédy György .l 2024.02.14 1352 .lap Lelt.sz. Dokumentum Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/2 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/3 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/4 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/5 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/6 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/7 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/8 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/9 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/10 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/11 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/12 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/13 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/14 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/15 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/16 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/17 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/18 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 T 173/19 Művészettörténet vázlatokban a kezdettől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 2000 Inczédy György .l 2024.02.14 1353 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 174/1 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/2 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/3 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/4 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/5 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/6 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/7 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/10 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/11 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/12 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/13 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/14 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/15 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/16 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/17 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/18 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/19 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/20 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/21 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 Inczédy György .l 2024.02.14 1354 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 174/22 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/23 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/24 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/25 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/26 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/27 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/28 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/29 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/30 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/31 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/32 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/33 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/34 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/35 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/36 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/37 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/38 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/39 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/40 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Inczédy György .l 2024.02.14 1355 .lap Lelt.sz. Dokumentum Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/41 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/43 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 174/44 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 175/1 Életvitel és gyakorlati ismeretek Helyi tanterv leírása. 4. / Tölgyszéky Papp Gyuláné. - 1997 T 175/2 Anyanyelv és irodalom Helyi tanterv leírása: 7. / Hámor Jánosné. - 1998 T 175/3 Művészetek Helyi tanterv elírása: 9. / Tölgyszéky Papp Gyuláné. - 1998 T 175/4 Testnevelés és sport Helyi tanterv leírása. 10. / Tölgyszéky Papp Gyuláné. - 1998 T 176/1 Vizsgakérdések, feladatok, versenyfeladatok összefoglaló gyűjteménye fizikából 1-2. / Fazekas Mihály. - : Pannon Könyvkiadó, Budapest, 1992 T 176/2 Vizsgakérdések, feladatok, versenyfeladatok összefoglaló gyűjteménye fizikából 1-2. / Fazekas Mihály. - : Pannon Könyvkiadó, Budapest, 1992 T 177 Fizika az élővilágban / Kedves Ferenc Dr.. - 1998 T 178 Fizikai feladatok gyűjteménye 12-16 éves tanulók részére / Bonifert Domonkosné dr.. - : Imosoft Mozaik Okatási Stúdió, 1994 T 178/8 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 179 Hogyan oldjunk meg fizikai feladatokat? Gyakorlókönyv mintapéldákkal és megoldási útmutató útmutatók / Bonifert Domonkosné dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1990 T 179/9 Művészettörténet képekben - A kezdetektől napjainkig / Szabó Attila. - : AKG Kiadó, 1997-2001 T 181 Fizikai fogalomgyűjtemény / Bonifert Domonkosné dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 T 182 La France contemporaine vue par ses écrivains : Francia irodalmi olvasókönyv / Magyar Miklós. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 T 183 A keresztésnység születése / Szunyogh Szabolcs. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 1356 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 184 Spotlight on Britain second edition / Sheerin, Susan. - : Oxford University Press, 1997 T 185 Egyetemes és magyar történelmi kronológia / Vida P. István. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996 T 186 Magyar anyanyelvűek - magyar nyelvhasználat / Kiss Jenő. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994 T 187 Idegen szavak a filozófiában: Az arkhétól a zoón politikonig / Rathmann János. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1996 T 188 Grammar for Communication / Newby, David. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996 T 189 Filozófia tankönyv a középiskolák számára / Steiger Kornél. - : Holnap Kiadó, 1998 T 191 Szülőknek az iskoláról / Petró András. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997 T 192 English for a Changing Hungary / Goodfriend, Arthur. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996 T 193 Biológiai feleletvázlatok középiskolásoknak, felvételire készülőknek / Németh Gábor Dr.. - : Mozaik Oktatási Stúdió Szeged, 1998 T 194 Az irodalomtanár műhelyében / Goda Imre. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996 T 195 Világirodalom középiskolásoknak / Fábián Márton. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994 T 196 Csillagok a máglyán: Sütő-drámák elemzése / Péter Orsolya. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997 T 197 Nyelvünk élete: A magyar nyelv tankönyve középiskolásoknak c. művének tematikus füzetei 4. / Mátai Mária D.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994 T 198/1 Szövegtani kaleidoszkóp 1-2. k. A magyar nyelv és irodalom tanulásához a 14-18 éves korosztály sz. / Nagy L. János. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996 T 198/2 Szövegtani kaleidoszkóp 1-2. k. A magyar nyelv és irodalom tanulásához a 14-18 éves korosztály sz. / Nagy L. János. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996 T 199 Magyar tulajdonnevek: A magyar nyelv tankönyve középiskolásoknak c. könyv tematikus füzetei 3. / Hajdú Mihály. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994 T 200 Írásbeli érettségi felvételi feladatok biológia (1991-1995) / Szécsi Szilveszter. - : Imosoft Mozaik Okatási Stúdió, 1995 Inczédy György .l 2024.02.14 1357 .lap Lelt.sz. Dokumentum T 201 Világvallások Magyarországon / Szunyogh Szabolcs. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997 T 202 Magyar irodalmi kalauz : Szent István intelmeitől Petőfiig / Tamás Ferenc. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1995-96 T 203 Ariadné fonala: Antik eredetű kifejezések,szókap- csolatok-magyarázatokkal, Élő antik örökségünk c. / Győri Gyula. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997 T 737 Dreimal Deutsch In Österreich In Deutschland In der Schweiz Einsprachige Ausgabe / von Uta Matecki unter Mitarbeit von Stefan Adler. - : Chancerel, 2000 Ta 2 Fizikai feladatok: I-II. Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára / Dér János. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1994 Ta 3 Fizikai feladatok: I-II. Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára / Dér János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 Ta 4 Fizikai feladatok: I-II. Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára / Dér János. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1980 Ta 5 Szakközépiskolai összefoglaló fgy. Fizika (1999-es kiadás részei pótlás után előkerültek) / Békei Lászlóné. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995 Ta 6 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1994 Ta 13 Matematika a felvételi vizsgára készülők részére / Ábrahám. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1994 Ta 14 Csillagászat és természetföldrajz / Simon Tamás. - Budapest : Altern. Közgazd. Gimn. Alap., 1994 Ta 15 Csillagászat és természetföldrajz / Simon Tamás. - Budapest : Altern. Közgazd. Gimn. Alap., 1994 Ta 16 Csillagászat és természetföldrajz / Simon Tamás. - Budapest : Altern. Közgazd. Gimn. Alap., 1994 Ta 17 Csillagászat és természetföldrajz / Simon Tamás. - Budapest : Altern. Közgazd. Gimn. Alap., 1994 Ta 18 Társadalomföldrajz: (Társadalom és gazdaság) / Rigóczki Csaba. - : AKG Kiadó, 1995 Ta 20 Társadalomföldrajz: (Társadalom és gazdaság) / Rigóczki Csaba. - : AKG Kiadó, 1995 Ta 21 Társadalomföldrajz: (Társadalom és gazdaság) / Rigóczki Csaba. - : AKG Kiadó, 1995 Inczédy György .l 2024.02.14 1358 .lap Lelt.sz. Dokumentum Ta 22/1 Gazdaság és üzlet I-II. Társadalom és gazdaság / Merényi Zsuzsanna. - : AKG Kiadó, 1994 Ta 22/2 Gazdaság és üzlet I-II. Társadalom és gazdaság / Merényi Zsuzsanna. - : AKG Kiadó, 1994 Ta 23/1 Gazdaság és üzlet I-II. Társadalom és gazdaság / Merényi Zsuzsanna. - : AKG Kiadó, 1994 Ta 23/2 Gazdaság és üzlet I-II. Társadalom és gazdaság / Merényi Zsuzsanna. - : AKG Kiadó, 1994 Ta 24/1 Gazdaság és üzlet I-II. Társadalom és gazdaság / Merényi Zsuzsanna. - : AKG Kiadó, 1994 Ta 24/2 Gazdaság és üzlet I-II. Társadalom és gazdaság / Merényi Zsuzsanna. - : AKG Kiadó, 1994 Ta 25/1 Gazdaság és üzlet I-II. Társadalom és gazdaság / Merényi Zsuzsanna. - : AKG Kiadó, 1994 Ta 25/2 Gazdaság és üzlet I-II. Társadalom és gazdaság / Merényi Zsuzsanna. - : AKG Kiadó, 1994 Ta 26 Irodalmi feladatgyűjtemény a középiskolák IV.o. számára A XX. század magyar és világirodalma / Somi Éva. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1996 Ta 27 Irodalmi feladatgyűjtemény a középiskolák IV.o. számára A XX. század magyar és világirodalma / Somi Éva. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1996 Ta 28 Irodalmi feladatgyűjtemény a középiskolák III. osztálya számára aA XIX.sz. magyar és világirod. / Pleskó Ilona. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1995 Ta 29 Irodalmi feladatgyűjtemény a középiskolák III. osztálya számára aA XIX.sz. magyar és világirod. / Pleskó Ilona. - Szeged : Mozaik Oktatási Studió, Szeged, 1995 Ta 33 Válogatott érettségi felvételi feladatok matematikából 1966-1996 Descartes R. / Kovács András dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., 1996 Ta 34 Válogatott érettségi felvételi feladatok matematikából 1966-1996 Descartes R. / Kovács András dr.. - Debrecen : Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT., 1996 Ta 48/2 Irodalmi adatgyűjtemény / Hunya Márta. - Budapest : Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1992 Ta 54 Irodalmi fogalomtár A-Z / Barta Klára. - Budapest : Könyvkuckó, Budapest, 2000 Ta 55 Irodalmi fogalomtár A-Z / Barta Klára. - Budapest : Könyvkuckó, Inczédy György .l 2024.02.14 1359 .lap Lelt.sz. Dokumentum Budapest, 2000 Ta 56 Irodalmi fogalomtár A-Z / Barta Klára. - Budapest : Könyvkuckó, Budapest, 2000 Ta 60 Történelmi vaktérképgyűjtemény általános és közép- iskolásoknak / Pintér Zoltán. - Kisújszállás : Szalay Könyvker. és Könyvkiadó Kft. Ta 61 Történelmi vaktérképgyűjtemény általános és közép- iskolásoknak / Pintér Zoltán. - Kisújszállás : Szalay Könyvker. és Könyvkiadó Kft. Ta 62 Történelmi vaktérképgyűjtemény általános és közép- iskolásoknak / Pintér Zoltán. - Kisújszállás : Szalay Könyvker. és Könyvkiadó Kft. Ta 63 Történelmi vaktérképgyűjtemény általános és közép- iskolásoknak / Pintér Zoltán. - Kisújszállás : Szalay Könyvker. és Könyvkiadó Kft. Ta 65 Történelmi vaktérképgyűjtemény általános és közép- iskolásoknak / Pintér Zoltán. - Kisújszállás : Szalay Könyvker. és Könyvkiadó Kft. Ta 66 Történelmi vaktérképgyűjtemény általános és közép- iskolásoknak / Pintér Zoltán. - Kisújszállás : Szalay Könyvker. és Könyvkiadó Kft. Ta 67 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 Ta 69 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 Ta 71 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 Ta 72 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 Ta 73 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 Ta 74 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 Ta 75 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 Inczédy György .l 2024.02.14 1360 .lap Lelt.sz. Dokumentum Ta 76 Történelem előkészítő feladatok az érettségihez és az egyetemi-főiskolai felvételihez / Völgyesi Zoltán. - : ART-EAST Kft., 1996 Ta 77 Prousttól Marquezig : Regényértelmezések / Valaczka András. - : Nemzeti Tankönyvkiadó Rt - Szép. Könyv., 1995 Ta 79 Bevezetés a filozófiába / Fürst, Maria. - : Ikon Kiadó, 1993 Ta 80 Bevezetés a filozófiába / Fürst, Maria. - : Ikon Kiadó, 1993 Ta 81 Bevezetés a filozófiába / Fürst, Maria. - : Ikon Kiadó, 1993 Ta 82 Bevezetés a filozófiába / Fürst, Maria. - : Ikon Kiadó, 1993 Ta 83 Bevezetés a filozófiába / Fürst, Maria. - : Ikon Kiadó, 1993 Ta 84 Bevezetés a filozófiába / Fürst, Maria. - : Ikon Kiadó, 1993 Ta 85 Bevezetés a filozófiába / Fürst, Maria. - : Ikon Kiadó, 1993 Ta 86 Bevezetés a filozófiába / Fürst, Maria. - : Ikon Kiadó, 1993 Ta 87 Bevezetés a filozófiába / Fürst, Maria. - : Ikon Kiadó, 1993 Ta 88 Bevezetés a filozófiába / Fürst, Maria. - : Ikon Kiadó, 1993 Ta 107 Érettségi témakörök tételek : Magyar nyelv / Balázs Géza Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1998 Ta 108 Érettségi témakörök tételek : Magyar nyelv : 500 gyakorlat megoldásokkal / Balázs Géza Dr.. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1997 Ta 117 Középiskolai kötelező olvasmányok elemzése, "Érettségi és felvételi" c. sorozatból / Kelecsényi László Zoltán. - : Corvina Kiadó, 1998 Ta 118 Középiskolai kötelező olvasmányok elemzése, "Érettségi és felvételi" c. sorozatból / Kelecsényi László Zoltán. - : Corvina Kiadó, 1998 Ta 127 Irodalom felvételi tesztek és kérdések : A tanárképző főiskolákra valamint a jogi és bölcsé bölcsész / Daragó Dénes. - Budapest : Corvina Kiadó, Budapest, 1996 Ta 129 Európa kalauz Ifjú EU-polgárok felvételi vizsgája az EU intézményeibe / Kopeczek Arnold. - : Környezet és Fejlődés Kiadó, Budapest, 1999 Ta 130 Az ezredvég iskolái : Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közoktatása a millenium évében / Kuknyó János. - Nyíregyháza : Megyei Pedagógiai Intézet - Nyíregyháza, 1999 Ta 130/1 Headway New English Course: Upper-Intermediate Workbook (A többit Inczédy György .l 2024.02.14 1361 .lap Lelt.sz. Dokumentum átmásoltuk!) / Soars, John. - : Oxford University Press, 1998 Ta 136 Matematikai feladatok az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára készülők számára I-II. / Fodor János Dr.. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1971-74 Ta 146 Biológia I-II. Élőlények, bioszféra, molekulák, sejtalkotók - Életműködések,genetika,evulúció / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 Ta 147 Biológia I-II. Élőlények, bioszféra, molekulák, sejtalkotók - Életműködések,genetika,evulúció / Berend Mihály Dr.. - Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 Ta 150 Szélsőérték-feladatok elemi megoldása / Hódi Endre. - : TYPOTEX, 1994 tk Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 tk Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 tk Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 tk Így készüljünk a felvételi vizsgára kémiából / Máthé Árpád. - : Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 574x Az én falum I-II. / Gárdonyi Géza. - : Dante Könyvkiadó, Budapest, ?