7) TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ „TEHETSÉGHIDAK PROGRAM” KIEMELT PROJEKT KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ „GAZDAGÍTÓ PROGRAMPÁROK II.”

 

Beszámoló – Oper 3359 (Gazdagító programpárok II.)

A) Művészet és Játék: élmény és terápia
Gimnáziumunk pszichológia szakköre nyertese lett a Tehetséghidak Program keretében meghirdetett Gazdagító programpárok II. körös pályázatának, amelyet a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége írt ki.
Ennek keretében Dr. Szilágyi László tanár úr és Dr. Szilágyiné Bakajsza Ivett tanárnő vezetésével fejlesztő pszichológia, drámapedagógiai foglalkozásokon vesz részt 14 diák. A foglalkozások célja az interperszonális készségek fejlesztése és a segítő foglalkozások pszichológiai gyakorlatának megismerése. A program 12 órája tartalmazza a Down Egyesület által fenntartott nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Központba történő látogatásokat, az ott folyó munkába való bekapcsolódást, valamint látogatás Jósa András Oktató Kórház Gyermekrehabilitációs osztályán, s ott bábjáték-előadást a gyermekek részére.
Tervezett bruttó összköltség, amelyet a pályázat révén nyert iskolánk:
488 684Ft
A megpályázott tevékenység időben tervezett megvalósítása:
2013. december 16 – 2014. április 7.

 

B) Történelmi emlékeink-jelenkori élményeink
Iskolánk történelem szakköre Kobzos István tanár úr vezetésével sikeresen szerepelt a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosító számú “Tehetséghidak Program” kiemelt projekt keretében megvalósuló “Gazdagító programpárok II.” “A” (alap) elnevezésű pályázaton. A nyertes pályázat címe: Történelmi emlékeink-jelenkori élményeink.
A gazdagító programpár főbb szempontjai:
1. A történelem tantárgyhoz való kapcsolódás (a zsidó vallás és kultúra elemeinek és a holokauszt megismerése)
2. A történelmi ismeretek összekapcsolása a megismerhető tárgyi emlékekkel (múzeumlátogatás, műemlékek és emlékhelyek felkeresése)
3. A továbbtanulást és pályaorientációt elősegítendő diákmentorok bevonása
4. Egymás elfogadásának, a toleráns gondolkodás alapjainak, a civil és felelős állampolgár attitűdjének kialakítása – kompetenciák fejlesztése A programpár egymásra épülése: – továbbtanulási lehetőségek történelem szakon – múzeumpedagógiai eszközökkel kézzelfoghatóvá tenni a múltról szerzett ismereteket – elhelyezkedési, pályakezdési nehézségek – szükséges kompetenciák kialakítása – színházlátogatás (lazító program, az együtt töltött idő és nap lezárása, kulturális élmények egyéni és csoportos szinten.
A pályázat 2013. november 25-e és 2014. április 7. között valósul meg.

 

C) Töri – Matek – gazdagító programpár a ZIG-ben
Iskolán sikerrel pályázott a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosító számú “Tehetséghidak Program” kiemelt projekt keretében megvalósuló “Gazdagító programpárok II. “A” alap pályázatra.
A pályázati program keretében 14 fő részére tanórán kívüli foglalkozások és tömbösített hétvégi programok kerülnek megtartásra. A résztvevő 11./E osztályos tanulókkal átismétlésre kerülnek az Ókori Kelet és Ókori Görögország történetére vonatkozó ismeretek, különös tekintettel a társadalom, tudomány és a matematika története szemszögeiből. A programban részt vesz 3 diákmentor, akik közül kettő végzős és egy volt zrínyis adja át tapasztalatait a szakkör tagjainak. A tömbösített intenzív programelemek során a tanulók meglátogatják a Nyíregyházi Főiskola Matematika és Történettudományi tanszékeit, a Megyei Levéltárat, a Jósa András Múzeumot, a Móricz Zsigmond Színházban megtekintik a Lenni vagy nem lenni című előadást és záró programelemként az élményfürdőben is kikapcsolódhatnak. A program zárásaként március végén egy kiállítást készítenek a projektmunkákból és a megszerzett ismertekből.
A pályázat során elnyert összeg: 500.000 Ft
A megvalósítás ideje: 2014. január 6. – 2014. április 7.
A programban részt vevő szaktanárok: Tisza Zsuzsanna és Szűcs Róbert