“A marokedénytől a rakuig. Kalandozások a kerámia világában” tehetséggondozó program

 

A projekt azonosítószáma: NTP-MŰV-18-0138

A projekt címe: „A marokedénytől a rakuig. Kalandozások a kerámia világában”

Kedvezményezett: Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium

Elnyert összeg: 1.000.000 Ft

A projekt megvalósításának időtartama: 2018.09.17. – 2019.06.30.

A projekt vezetője: Kanyuk Jánosné

Szakmai segítők: Janisch Kornélia, Sándor Béla, dr. Szilágyi László

 

Hagyományokkal rendelkező, de most újonnan szerveződő kerámia szakkör technikai gazdagítását, a kerámia fejlődéstörténetét megismertető szakkör működtetését tűztük ki célul. Több szakember (keramikus művész, fazekas, vizuális kultúra tanár, iskolapszichológus) bevonásával kívánjuk elérni a csoport fejlődését, és színes programok szervezésével szeretnénk inspirálóvá tenni a műhelymunkát. A csoport szerveződése és fejlődése érdekében nemcsak szakmai, hanem szabadidős tevékenységeket is terveztünk a programba, hogy ezzel is biztosítsuk és megismertessük a tanulókkal a szabadidő hasznos eltöltésének alternatíváit. Emellett szakmailag támogassuk az önismeret és önkifejezés kibontakozását. és legfőképpen a szakmai fejlődést. A szakkört egy nagyon különleges, ” tűzközeli” égetési és mázazási eljárás megismerésével és kipróbálásával zárjuk.

A programba beválogatott tanulók az alapoktól kezdve sajátítják el a kerámia technikáit, miközben megismerik a kerámia fejlődéstörténetét. A folyamatosan készülő tárgyakat zsűrizzük a bevont képzőművész segítségével, s a legszebb alkotásokat a tanulmányi út keretében lebonyolított raku égetésen égetjük ki. Az elkészült művekből az iskola nagy múltú kiállító galériájában tárlatot rendezünk, ünnepélyes kiállításmegnyitó keretében, amelyre a helyi médiát (TV, újság) is meghívjuk. Ezzel népszerűsítve a szakkört, hogy a következő években még több “tehetségígéretet” vonhassunk be a műhelymunkába.

 

Kiegészítő tevékenységek:

  1. Három napos, bentlakásos szaktábor keretében ellátogatunk a Hollóházi Porcelángyár múzeumába, majd a zempléni falucskában, Fonyban a szállás elfoglalása után, a falu bejárása során a természetes és épített környezettel ismerkedünk. Másnap délelőtt a kemence felfűtése során, amíg az melegszik, a tanulók rajzolnak a természetben és a faluban, majd délután egy helyi fazekasmester segítségével megvalósítjuk a különleges rakuzást, ami az év egyik fénypontja lesz a szakkör folyamán. A rakuzás késő estig eltart, ezért csak másnap reggel indulunk haza. Reggeli után eltúrázunk a szomszédos Boldogkőváraljára, ahol megtekintjük a várat és a helytörténeti kiállítást.

 

  1. Az év alatt elkészült, és a rakuzás során készített tárgyakból kiállítást rendezünk az iskolában, melynek ünnepélyes megnyitóján levetítjük a szakkör életét és eredményeit bemutató két perces rövidfilmet, népszerűsítve azt.