IT Night Debrecenben

2019. október 24-én 18. 00-kor tettek látogatást számítástechnika faktosaink és tanáraink az EPAM cég IT Night című bemutatóján. Gimnáziumunk első Arany János Tehetséggondozó osztályában tanuló egykori diákunk, a kiváló számítástechnikus és programozó, jelenleg a cégnél  Lead Software Test Automation Engineer-ként dolgozó Szikszai László jóvoltából nyerhettünk betekintést a legmodernebb digitális technika, a virtuális valóság, a számítástechnikai logika világába….

Tovább

Tanulmányi ösztöndíj

  A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Arany János Tehetséggondozó Programja a 2019/20-as tanév első félévében is meghirdette a legjobb tanulmányi eredményű, kiemelkedő versenyeredményekkel rendelkező tanulóinak a tanulmányi ösztöndíj pályázatot. Ebben a félévben a következő tanulók kapták a díjat: Szívből gratulálunk nekik! Nagy Andrea programfelelős Balabás Mercédesz Bálint Enikő Gergely Zsanett Gál Orsolya Sándor…

Tovább

Fővárosi franciás kirándulás

Iskolánk 45 franciául tanuló diákjával 2019. október 3-án megtekintettük a Magyar Nemzeti Galériában szervezett “A szürrealista mozgalom Dalitól Magritte-ig” című kiállítást. Ezt követően a Francia Intézetbe is ellátogattunk, ahol bemutatót kaptunk az intézet által kínált lehetőségekről. Baloghné Tilki Tünde sz aktanár

Tovább

IWitness – rendhagyó angol és tehetséggondozó órák

A Zachor Alapítvány (https://zachor.hu/) 2018 szeptemberétől kezdődően egy kétéves nemzetközi Európai Uniós projekt keretében feladatokat fejleszt az IWitness platformon, célzottan a xenofóbia, rasszizmus, antiszemitizmus témájához kapcsolódóan. Az Alapítvány felkérésére gimnáziumunk kettő mintaórát próbált ki, egyet a gimnáziumban és egyet a kollégiumban. Mindkét esetben videóinterjúk felhasználására kerül sor, melyet az IWitness felület biztosít. (https://iwitness.usc.edu/SFI/) A tanórák…

Tovább

Projektbeszámolók a 12. c osztálynál

Az októberi programhétvége keretében a végzős AJTP-s osztály diákjai a szlovák-lengyel kirándulás mini kutatási témáit mutatták be. A választható projektek mind kapcsolódtak a két ország történetéhez, látnivalóihoz és a kirándulás során megtapasztalt élményekhez. A teljesség igénye nélkül a témák között szerepelt például Auschwitz, a holokauszt a filmművészetben, a lengyel gasztronómia, a gorálok és II. János…

Tovább

Kolis verébavató

Szerdán este felavatták a Tiszavasvári úti kollégium friss verebeit. A beavatás során táncbemutató és ügyességi feladatok vártak a legfiatalabb diákjainkra. A vetélkedő remek hangulatban telt, kicsi-nagy, tanár-diák egyformán jól szórakozott. Suller Zoltán DÖK-patronáló tanár

Tovább